Már a kisboltban sem kuriózum a mobilfizetés (x)

Címkék

A mobilfizetéses technológia rohamosan terjed, mára hazánkban is elérhető mindkét nagy mobilos platform felhasználói számára. Így is vannak ugyanakkor, akik kételkednek a hasonló szolgáltatások biztonságában – pedig azok jóval erősebb védelmet nyújtanak, mint a bankkártyát óvó farzseb.

Ma már távolról sem számít újdonságnak az okostelefonos fizetés, legyen szó akár online felületekről vagy a sarki kisboltról. Az NFC-s bolti fizetési lehetőségek az elmúlt hónapokban hazánkban is minden fontos platform felhasználói számára elérhetővé váltak, az androidos készülékek zömétől a Touch ID-t vagy Face ID-t használó iPhone-okig (a korosodó 5S modellt leszámítva). Az iOS-es nyitás, azaz az Apple Pay hazai érkezése egy eddig az NFC-s telefonos fizetéstől elzárt felhasználóbázis számára is megnyitotta a bolti mobilfizetés kapuit – bár Magyarországon az okostelefon tulajdonosok elsöprő többsége Android felhasználó, a jellemzően drágább iPhone készülékek birtokosai így is jókora vásárlóerőt képviselnek.

A technológia hosszú utat járt be, a felfedezőkedvű felhasználók már hazánkban is jó hat éve fizethetnek mobiljukkal - néhányan biztosan emlékeznek még, hogy a speciális SIM kártyákra építő, mára leköszönt Mobiltárca nyilvános tesztelése 2013 nyarán indult. Utóbbi azonban csak a megfelelő bankok és mobilszolgáltatók közös ügyfelei számára volt elérhető, hiszen a fizetési adatok tárolására alkalmas, kvázi a bankkártyát helyettesítő SIM kiadására mindkét szereplőre szükség volt. A korai megoldásokkal ellentétben azonban ma már a felhasználók nem függnek mobilszolgáltatói-banki együttműködésektől, Android és iOS platformokon is számos hazai pénzintézet ügyfelei fizethetnek telefonjukkal - előbbi esetben HCE-ről (Host Card Emulation) beszélhetünk, azaz felhős környezet gondoskodik a fizetési adatok tárolásáról, míg utóbbi, a telefonban található dedikált biztonsági chipre támaszkodik.

Jobban véd, mint a pénztárca

Noha a mobilos NFC-s fizetések lehetősége egyre inkább beég a köztudatba, sokan még mindig ódzkodnak a hasonló megoldások használatától, mert aggódnak azok biztonsága miatt, holott e félelmeknek nincs valóságalapjuk. A mobilos fizetés több plusz biztonsági intézkedést is alkalmaz a hagyományos bankkártyákkal szemben - kezdve azzal, hogy a plasztiklapokkal ellentétben nem tárolja vagy küldi tovább a bankkártyaadatokat. A kártya regisztrációja, illetve a hozzá tartozó hitelintézettel való jóváhagyása után az appok tokeneket használnak az érzékeny információk tárolása helyett, és egyszer használatos biztonsági kódokkal végzik el a fizetéseket.

Mindebből egy átlagos bolti vásárlás során a felhasználó - és a sorban álló többi vásárló - annyit lát, hogy a telefon biometrikus, netán PIN-nel történő feloldását követően a telefont a bankkártyaterminálhoz érintve megtörténik a fizetés, akárcsak egy NFC-képes bankkártya esetében. Fontos különbség azonban, hogy míg egy túl kíváncsi vásárló a sorban mögöttünk állva némi erőfeszítéssel lelesheti és akár meg is jegyezheti bankkártyaadatainkat, addig a telefon kijelzőjén semmilyen ilyen információ nem jelenik meg, kiiktatva a hasonló kockázatokat.

De a telefon elvesztése esetén, a kevésbé becsületes megtalálók sem tudnak visszaélni az NFC-s fizetésre regisztrált kártyákkal, hiszen minden fizetéshez azonosítás szükséges, még ha a telefonon nem is állítottunk be képernyőzárat – tehát nem csak az ötezer forint feletti vásárlások után, ahogy azt az érintésmentes fizetésre alkalmas bankkártyáknál megszokhattuk. Okostelefonnal tehát a felhasználó azonosítása nélkül semmilyen fizetés nem történik, ráadásul minden azonosítás magán a telefonon zajlik, így a terminálhoz nem is kell nyúlnia a vásárlónak. Az NFC-s fizetési opció a biometrikus beléptetés, netán PIN vagy feloldási minta megadása után egy-két percig aktív, tehát a készüléket a közvetlenül pénztárnál megkaparintó rosszakarók sem mennek vele sokra.

A biztonság mellett a kényelmi előnyök maguktól értetődőek: egyrészt nem kell feltétlenül magunkkal vinni vásárláshoz a bankkártyát, másrészt a legtöbbeknél az okostelefon egyébként is sokkal inkább kéznél van, mint a pénztárca - ebből adódóan gyorsabban le is zongorázható vele a fizetés, főleg hogy a biometrikus azonosításnak hála, ahogy fentebb is kitértünk rá, nagyobb összegeknél sem kell a PIN-t bepötyögni.

Az előrelépés egyértelmű – még ha nem is minden fenékig tejfel

Persze azért a technológiának is megvannak a maga hátrányai: a legkézenfekvőbb, hogy ha a készülék lemerül, fizetni sem tudunk vele. Ez a fizetéshez szükséges adatokat speciális SIM-en tároló korai megoldásoknál, mint az említett Mobiltárca nem így volt - ami viszont a készülék elvesztésekor felmerülő veszélyeket is növelte. Emellett az öregedő, illetve egyes belépő szintű készülékekkel – értelemszerűen – nem tudunk hasonló szolgáltatást igénybe venni, az NFC-t nem támogató androidos készülékek, illetve az iPhone 5S és korábbi iPhone modellek nem alkalmasak a mobilfizetésre.

Ugyancsak hátulütő lehet, hogy a fizetéshez, ha nem is folyamatosan, de szükségünk lesz internetkapcsolatra. A mobilfizetési szolgáltatások ugyanis egyszerre jellemzően tíz fizetési tokent töltenek le és tárolnak - ezeket az adott app egy-egy fizetés után újra letölti, online kapcsolat hiányában azonban legfeljebb tíz fizetést tudunk a kártyával elvégezni, ezután ismét internetkapcsolatra lesz szükség az elhasznált tokenek pótlására.

Egyes régiókban az elfogadóhelyek hiánya is problémát okozhat, ahol ugyanis nincs érintésmentes fizetés fogadására alkalmas terminál, mobillal sem tudunk fizetni - Magyarországon ugyanakkor ez szerencsére nem jellemző probléma, a kiskereskedelmi üzletek 84 százaléka kész az érintésmentes fizetésre a Magyar Nemzeti Bank és a KSH forrásai alapján.

(A OTP Mobil megbízásából készített anyag.)

Hozzászólások

Ez az OTP Mobil nagyon ügyes cég ám...

Kíváncsiságból felraktam anno a Simple alkalmazást, mert milyen jó, mindenhol arcomba nyomják hogy ez a jövő.
Regisztráltam az OTP kártyámat, minden sikeres, megjelent, szuper, kasszánál fizetnék, ERROR.
Nézzük másik boltban, megint ERROR, nekem meg égett az arcom, mert azt gondolták le van tiltva.

Hívom ügyfélszolgáltatot, mi a gond? "Törölje a kártyát, aztán próbálja újra".
Megtettem, fizetnék, ERROR

Ügyfélszolgálat? "Töröljem az alkalmazást, próbáljam újra".
Megtettem, fizetnék, ERROR

Ügyfélszolgálat? "Ja, Google-el regisztáltam, azzal nem fog menni az NFC"
WTF? Hogy függ össze? Miért van akkor ott a gomb? Miért nincs figyelmeztetés???

Oké, másik email címmel regisztrálok.
Fizetnék, ERROR

No, most már kicsit idegesen hívom, hogy mi a gond még, költhetném a pénzem?
"Ja, hogy OTP Next kártyám van? Azzal nem fog menni"
WTF???? OTP saját kártyája nem megy a saját leányvállalat alkalmazásával?
Na jó, hagyjuk, ezek után nem biztos, hogy rájuk akarom bízni a pénzem...

Happy End:
G Banknál mobilapp feltelepít, 10p alatt videóban számlát nyit este 8kor, 3 nap múlva kártya megérkezik, 10p múlva boltban sikeres NFC vásárlás
na EZ a jövő

"Szerintem olvasd el figyelmesen a parametereket es hogy mi volt a probelmam (hint: kommunikacio)"

Azt látom, hogy kommunikálsz, mondjuk én életemben egyszer sem hívtam őket. :D

"Fun: tehat vettel egy 5 millios orat 1 NFC fizetessel, mert az milyen laza?"

Mindent kártyával veszek, de nem azért, mert az laza, hanem azért, mert az nekem ingyen van és egyszerűbb. Múltkor mondjuk 3,6M-t akartam éppen Simple-lel fizetni, de besápadt a motorkereskedő, hogy mennyibe lesz az neki, ezért megkért, hogy inkább utaljam. Megvontam a vállam, elutaltam. Mondjuk ez nekem 5262 Ft költségembe került.

Ha tehettem volna, intéztem volna mobillal, mert az 10 sec. lett volna. Így meg bohóckodhattam 30 éves utalás techikával.

Hát, látod, így történt az, hogy több száz (de lehet, hogy ezer feletti) NFC-s tranzakciószámnál tartok.

A válaszomat pedig tekints FYI-nek, vagyis megerősítettem, hogy megy Google e-mail címmel.

--
trey @ gépház

Példaként hoztad ezt a G bankot. Az egyébként a Gránit Bank lenne? Feltételezem, az. Érdekes, mert a múltkor éppen azt fikkantották szét. Látod, ilyen ez. Az meg neked "Worksforme".

https://hup.hu/promo/20190716/nyaron_sem_lassit_a_tempon_a_granit_bank#…

https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.granitbank.granitbanka…

:(

Gránit Bank app értékelés: 3,5
Simple értékelés: 4,6

Tovább?

--
trey @ gépház

ez nem létezik... tuti vettek valami pontszám tupírozó szolgáltatást, hogy 19 ezer indiai kislányi s lájkolja az appot.
Eleve az emberek értelmi szintje miatt sokan olyan dolgok miatt húznak le minden appot, ami nem is az appal kapcsolatos. Az értékelési rendszer miatt idővel beáll 3.5 körüli értékre minden androidon. Kivéve, ha tényleg rossz, mert akkor 1 közelébe :)

Simple valóban egy rak*s szar. Már kétszer fizettek vissza nekem pénzt, mert az appjuk bugos volt. Egyik sem volt egyszerű menet. Van egy videóm még valahol, amin folyton valami ezer éve lejárt parkolással bombázott. Hiába telepítettem újra vagy tettem fel másik telefonra, ott is jöttek a notification bombák. Ráadásul semmit nem ismernek el, csak szimplán visszakapod az összeget mindenféle értesítés nélkül. A legjobb az volt mikor az ügyintézőnél a vásárlások története eltért az én alkalmazásomban lévő történettől. WTF?
+ extra: egyszer egy parkolás megjelent az appban, ami már valami fél éve fut szerinte.

Ha bárki tud jobb appot parkolásra az írjon! Sajnos QR kódos automaták is ahogy látom csak Simple-el mennek. Nem értékeltem az appot, de a következő ilyen hibánál meg fogja kapni a megérdemelt osztályzatot.

"Ha bárki tud jobb appot parkolásra az írjon! Sajnos QR kódos automaták is ahogy látom csak Simple-el mennek. Nem értékeltem az appot, de a következő ilyen hibánál meg fogja kapni a megérdemelt osztályzatot."
én a mobilfizetés appot használom, de nem nagyon ajánlom, mert spec az én telefonomon többnyire nem megy a gps-koordinata beolvasása az appnak. A simple-t kb azonnal töröltem a feltételrendszere miatt.

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

+1

Induló üzlet, ismerős ismerőse. Lokálpatrióta is vagyok az észszerűség keretein belül, egyelőre itt költöttem helyben a pénzem. Ha kiderül, hogy nem lesz megfelelő a színvonal, megyek máshova. Lassan megyek vissza kötelező szervizre hozzájuk, kíváncsi leszek én is a továbbiakra. Ettől eltekintve a tapasztalat egyelőre pozitív.

--
trey @ gépház

Nekem Raiffeisennél vannak a lakossági kártyák.

Mikor lett Simple-ben Apple Pay letöltöttem, virtuális kártya megnyit, feltölt, indul sörért tesztelni.
Sajnos havi 60 körüli limitje volt így, de szerencsére jött a Revolut is itthon alma támogatással, így kukáztam a Simple-t, de meglepően gördülékeny volt a használata arra az 1 hétre.
Azért megértem a frusztrációdat, hogy saját kártyával meg nem ment, random külsősnek meg igen.

OTP appjaival eleve tököm ki van, Simple és EP app amelyik nem képes rendesen megjegyezni a logint, még akkor sem, ha bekapcsolom a touchid-t. Meg az ostoba jelszó szabályaik EP-nél, persze úgy megírt honlappal, hogy jelszókezelők ne működjenek, és persze amikor sietnék, akkor találja ki, hogy cseréljek jelszót. Majdnem nyitottam nálak második számlát, de végül ez tántorított el.

Nekem az erste,sberbank,mkb,gránit után az OTP simle app felüdülés.

Összességében annyira drága az otp-t használni bankolásra, mint az összes többi felsoroltat !együtt! viszont itt legalább jól (jobban) működik.
Ami kicsit túlzás szerintem: webes belépésnél beírni azonosító, számlaszám, numerikus jelszó mindig, mert utána még alkalmazásból qr kódot is kér (amihez ujjlenyomatot)

A tegnapi két darab kártyás (díjnet) terhelés viszont még ma sincsen befoglalva, nem látszik az alkalmazásban.
Őrület mennyivel le van maradva minden hagyományos bank egy revoluthoz képest pl.

"webes belépésnél beírni azonosító, számlaszám, numerikus jelszó mindig, mert utána még alkalmazásból qr kódot is kér (amihez ujjlenyomatot)"

Dehogy kell! Évek óta nem csináltam ilyet.

optbank.hu beír (laptopon) -> Internet bank belépés -> QR generálás -> (telefonon) Smart Bank elindít -> QR beolvasás -> ujjlenyomat megadása

Benn vagy a laptopon a webes felületen. Ez kb. 10 sec. és egy billentyű nem sok, annyit nem ütöttem le.

--
trey @ gépház

> Összességében annyira drága az otp-t használni bankolásra, mint az összes többi felsoroltat !együtt!

Mondjuk ez erdekelne hogy jon ossze, mondjuk egy Smart csomaggal. Persze attol fugg, mire hasznalod, de nem hiszem, hogy az r=1 banki userre a fenti igaz lenne.

"Okostelefonnal tehát a felhasználó azonosítása nélkül semmilyen fizetés nem történik"
Ver is az ideg amikor a háromszáz forintos szendvicsért külön küzdenem kell az appal. Nóóórmááális?

Nagyjából arra tudok gondolni, hogy a nyitott bootloader miatt ilyen. Nincs rootolva a telefon. Csak azért nem zártam még vissza, mert nincs kedvem újratelepíteni mindent. Akkor meg végképp ideg lennék, ha utána is ezt csinálná.

Meg persze hálás lennék ha az app közölné a fenntartásait a készülékkel szemben. Már ha vannak neki.

"Már a kisboltban sem kuriózum a mobilfizetés"

Sajnos még mindig az... :-(

Sajnos a legtöbb kisboltban még kártyával sem lehet fizetni, nemhogy mobillal. :(
Aztán, ha adok egy nagyobb címletű kp-t, akkor meg jön a nyavalygás, hogy "nincs apróm, nem tudok visszaadni", "nincs kissebb?".
Nagy az Isten állatkertje...

--

nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"

Inkabb elmeleti, mert konkret szamokat ugysem fogunk tudni. De lenyegeben az a kerdes, hogy a "kartyaval sem, nemhogy mobillal" realis-e -- mekkora tomegban vannak meg olyan terminalok, amik megeszik a kartyat, de a contactless fizetest (pl. PayPass bankkartya) nem.

Csak hogy ugyanarrol beszeljunk, a mobil/NFC fizetes az valojaban ugyanaz mint a PayPass, stb.

Igen, azt tudom, hogy mobil/NFC kb ugyanaz, mint a PayPass.

És azt is sejtem, hogy elméletileg, ahol lehet PayPass-os kártyával fizetni ott mobil/NFC is megy. És sejtésem szerint kevés olyan hely van már, ahol nincs PayPass, de van kártyás fizetés.

Éppen ma érkezett meg az új telóm, ebben már van NFC, szóval amint tudok, szeretnék gyakorlati tapasztalatot is szerezni a mobilos fizetéssel kapcsolatban.

--

nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"

tegnap talaltam egyet: a westend parkolo fizetoautomataja.
probalom applepay, nem jo, kirak egy qr kodot a kijelzon hogy fotozzam le. ez megnyitna a simple appot, mikozben en azt sose hasznaltam.

ok, hagyjuk, elo a cib-es kartyat. az se jo neki, visa nem tamogatott.

vegul elobanyasztam egy mastercardot, azt elfogadta...

A'rpi

ps: miota van erstenel applepay csak azt hasznalom, eddig mindenhol ment elsore, a legkisebb bolttol a kinai vagy gyrososig.

+1 Ugyanott szívtam meg a héten, mert Visa payWave nem támogatott. De legalább kiírta! Én mondjuk Simple-el fizettem és hála Isten működött.
Most így hirtelen nem is tudom hol volt utoljára, ahol nem fogadták el a Visa-t.. szerintem évek óta nem találkoztam ilyen helyzettel.

A Balaton körül speciel nagyjából sehol nem tudtam kártyával fizetni (nincs megfelelő térerő), az atm-ek pedig sehol nem tudtak kp-t adni, úgyhogy kb. megbaszhatja az összes érintett ezt az alibi szolgáltatást.

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Nekem csak 1 bajom van a simple-el. 2 éve használom, napi szinten de a nyereményjátékokon sose nyertem :/

Fedora 30, Thinkpad x220

Valószínű egyedi kínálat, egyszer kellett haszonszámítást csinálnom egyik cégnél ott 0.6%-al kellett számolni (kb 6 éve), de ott elég nagy volt az átlagos kosárérték (50e+)

https://www.valuepenguin.com/interchange-fees-na-vs-eu

Ez alapján az EU átlag 0.96%, de Magyarországon 0.3%

Ám legyen.
Mindenki kap 2% visszatérítést a bankkártyás vásárlása után. -> A bankok növelik a felszámított jutalékukat a kereskedőknél, de ügyelve arra, hogy náluk is maradjon valami belőle(1%). -> A kereskedőknél rövid időn belül mindennek felmenne az ára a megnövekedett költségekkel (2% + 1%). -> Azok akik kártyával fizetnek csak 1 százalékkal más 3%-al magasabb áron vásárolna. -> Az embereknek tetszik a játék és még nagyobb visszatérítést szeretnének.... Mindig a bank nyer

Előbb tegyék már kötelezővé, hogy lehessen mindenütt kártyával fizetni, és még a dokik zsebe is paypass-os legyen.

Lassan kezdik megkozeliteni, ahol kina jart sok evvel ezelott :D

Amugy meg:

- vendor lock kell nekem?
- otp kell nekem? (parsol eljatszottak az eselyuket)
- ne menjek inkabb olyanokhoz, akik mar most innovativak, nem csak futnak masok utan? mobilfizetes onmagaban mar keves, innovativ lenne tobb kartya egyenben kezelese, elektronikus kivonatok kuldese ingyen (email ne keruljon mar penzbe) valutavaltas poccre, ismerosok kozotti elektronikus ingyen atutalas, bonuszrendszer, egyszerusitett fizetes, micropaymentekhez (QA kodos fizetes) meg ilyesmi. NFC fizetes kozzakotott hitelkartyaval 2019-ben, ez mar kicsit keves.

Szerintem oda mész, ahova akarsz :)

Mindig jön ez a "milyen bankot válasszak?"? Erről a dodor bukósisak véleménye jut eszembe. Melyik a legcsendesebb bukósisak?

https://www.youtube.com/watch?v=4uqIdD-GmGQ

(Akit nem érdekel a bukósisak téma, az csak az első 30 sec-et hallgassa meg)

--
trey @ gépház

Nem, ez nem a hova mehetek, illetve ha mar reklamozzak magukat, megeroltethetnek magukat, hogy az utobbi evek alatt valami ujat is adjanak. Ne csak a marketingesek, izzadjanak vert, hanem az informatikusok is OTP-nel. Konkretan, ott a pelda, mit tehetnenek, pl. revolut, curce, transferwise, alipay szeru dolgokat. Csak hogy parat emlitsek.

OTP 1(!) szolgaltatast ad konkretan, hogy fizethetsz. Neked megy, teljesen jo, de mi lenne, ha melle raknanak olyan szolgaltatast, amire a nem otp-sek is azt mondanak, hogy hinnye, amiatt mar erdemes valtani. De nem, ahogy emlkeszem jopar eve semennyire nem fejlodtek.

Azt szerettem volna mondani a videóval, hogy mindenkinek a saját igényeire kell bankot választani és ahogy nincs olyan, hogy a leghalkabb bukósisak (mert ami az egyik krumpli fején a leghalkabb, az a másik körte fején nem biztos, hogy az lesz, hiszen mások a körülmények, a fejforma, a motor stb.), nincs olyan, hogy legjobb bank.

Mások az igényeink. Hiába van bizonyos területeken haladóbb vagy kényelmesebb, az egész képet kell nézni. Melyik az, amelyik az igényeimet a legjobban lefedi.

Érted.

--
trey @ gépház

Okostelefonnal tehát a felhasználó azonosítása nélkül semmilyen fizetés nem történik, ráadásul minden azonosítás magán a telefonon zajlik, így a terminálhoz nem is kell nyúlnia a vásárlónak.
A cikk írója biztosan nem ismeri a KH mobilbank megoldását, mivel ott felébresztett kijelzőben (Lezárt képernyőzár mellett) simán lehet fizetni, ez az alap beállítás, így 5000ft alatt nem kér kódot, viszont 5000ft felett már PIN kód vagy ujjlenyomat kell a fizetéshez, ez beállítható úgy is, hogy csak pin kód megadása után lehessen fizetni(5000ft alatt is), de ez így elég kényelmetlen lenne.
Ennyiből jobban szerettem a Simple alkalmazást, ott csak feloldott képernyőzár mellett ment a fizetés, mondjuk azt már vagy 1 éve nem használtam, ott meg mindig azzal volt a gond, hogy ha kaptál rendszer frissítés, akkor ki/be kellett jelentkezni, mert sokszor nem ment a mobilfizetés csak ezek után.

Na, én itt hagyom abba végleg a szopást a nagyszerű Simple/OTP párossal.
Egyrészt elkezdtem írni, hogy mikor, mekkora összeg miatt kér "kódot", kb. 50% az arány, gondoltam majd tisztázom az ügyfélszolgálattal, hogy ez így okés-e.

Most adnék hozzá új kártyát, és nem küld se sms-t ("Nem látom itt a telefonszámomat", pedig van megadva mobilszám), és a kártyát se terheli - bónuszként a CIB-es mobilförmedvény is elég csökötten működik.

Szóval ami rajta van azt elhasználom, a maradékot visszatöltöm, és kösz a halakat.