Állást hol és milyet?

Fórumok

Sziasztok! Segítségetek kérem, hogy mi a véleményetek a dologgal kapcsolatban illetve ti milyen területen képzeltek el a
meglévő kompetenciámmal és ahhoz kb milyen bér dukál.

Jelenleg kamionozok -alig pár hónapja - és szükség vitt bele ebbe, nem is szeretem, kemény stresszes, nem az én világom!
Részben egy hirtelen ölembe csöppent adósság, meg egy megszűmő munkahely vitt bele, hogy elkezdjem. Előtte 10 évet töltöttem IT-ban üzemeltetésben (90%) de az az igazság, hogy vagy nagyon rosszul managelem magam, rossz helyeken jártam, vagy kompetencia hiányosságok vannak, de a fizu kb 2 kiló felett kicsivel megállt. Az meg a mai világban semmi, de főképp nem motiváló, 10 és tapasztalattal a hátam mögött 30 év fölött többre vágyom! A ti segítségetek abba kérem, hogy én őszintén és részletesen leírom, hogy milyen tapasztalatom van egyes területeken (+milyen ember vagyok amúgy is ), ha kell küldök cv-t is. Hogy látjátok ilyen vagy olyan irányba fejlődnöm kéne, ha igen merre, vagy csak nagyon rossz helyen keresgéltem eddig és az eddigi tudással is illene 300 felett keresnem legalább....

Windows server: 2003,2008,2012,2016. Ami tuti megy, samba, dhcp, dns, AD, exchange installálás bekonfig stb ami általában kell. mssql és oracle installálása rajtuk megy. sql nyelvert ismerem (mysql főleg a webfejlesztés miatt )
de oracle vagy mssql platform ismeret abban való turkálás adatmigrálás ide-oda már nem menne utánaolvasás nélkül vagy ilyesmi. Alapból utálom a windowst. Powershell alap dolgok + össze tudok ollózni magamnak ezt azt bizonyos problémákra.
Jah print-servert kihagytam szintén alap dologok között. office 365 ismerem, konfig ilyesmi ok. nem szeretem. nem szivesen... de ha meg kell tenni, hát meg kell tenni. Még egy dolog: nálam az excel az installálásig informatika. Abba való matatás és függvények meg makrók meg anyámkínja használatát nem ismerem és idegenkedem is tőle. excelt használjanak a hr-esek meg az ilyenek. Bármi van fájlszinten vagy a szoftver működésével kapcsolatba azzal kapcs persze szivesen segítek.

Linux. szinte az összes fő és alvariánsokat is ismerem legalább user szinten. Debian, Ubuntu és centos,fedora platformokat pedig admin szinten. Mit jelent ez? LVM-ek RAID-ek, AD+ samba, LAMP, dhcp dns, configok installáció stb azt rám lehet bízni...
nagios, cocpit, zabbix ami monitorozást illeti... már említettem a webfejlesztést meg ezzel kapcsolatos dolgokat.
cpanel, vista panel ilyesmik ismerete. különböző webmail platformok.

Nas-ok: synology, qnap platformok ismerete. Virtualizáció. virtualboxtól indulva VMWARE workstation, fusion, parallel desktop. esxi szerver, proxmox install bekonf. linkaggregáció, ssd cache ilyesmi....

Hálózat: kb 50 useres cég volt a legnagyobb, aminek az üzemeltetése a kezem alatt volt, így kb ezen szintig lévő hálózati eszközöket is ismerek. 2 rekszekrény 5-6 szerver vas. telefon központ 5-6 nagyobb canon nyomtató.
Csak azért mondom ilyen részletesen mer nemrég betekinthettem valamennyire egy több száz fős szálloda gyengeáramú kivitelezésének tervébe azért az már más kategória, és nem állítom, hogy utána járással ne tudnék akár egy olyannal is megbírkozni de valjuk be ez elméleti dolog, amíg nem csináltál olyat.
Ha fizikailag kell kábelezni nem gond, zyxel tűzfalakkal, ubiquity, dell, tp-link switchekkel is biztosan elboldogulok.
Microtik eszközökkel is ismerkedtem már... nem hányom az iptables-t de nem hiszem, hogy ezen a szinten van olyan, amit ne tudnék így vagy úgy megoldani.

Egyéb hardware. alap gyenge vagy erősáramú dolgokat is rám lehet bízni. Elmegy az áram hibakeresés, klíma berendezés tisztítás ilyesmi. aggregátorok. szünetmentesek stb.

Mostanában ismerkedem BSD rendszerekkel, egyelőre alap/hobby szintű. freebsd és freenas. zfs filerendszer ami érdekel.

osx platform és IOS ismerete. Macbookot használok. adatmigrálás ide oda. meg ami felmerülhet user error annak hibaelhárítása ilyesmi jöhet...

Sok könyvelő bérszámfejtő programot ismerek ügyes bajos kínjaikkal, fogyatékosságaikkal és azok áthidalásával együtt.
Adatvisszafejtők elég jó sikerarányú használata getdata akármik. R-studio stb.

Más most nem jut eszembe, mi lehet még fontos de kérdezzetek.
diploma: nincs
angol: társalgási szintű szóban, illetve szakmai fórumok felületek használata természetesen megy

dolgoztam call centerbe is, kommunikációm szerintem jó, ügyfelek kedvelni szoktak megbíznak bennem.

Szeretem az állatokat, kirándulni, utazni, tengerpartot, vízpartokat, a bourbon whiskyet. a konyakot, a szivarokat meg a jó csajokat :) filmezni.

Nem szoktam játszani egyáltalán nem köt le... nem is tudom milyen játékok mennek manapság azok hardweres igényeit sem ismerem, nem ismerem playstation és xbox platformokat kezembe se fogtam még ilyet tán nem is láttam... abszolút nem érdekel ez van. azért írom mer valahol mély megvetés volt a részem azért mert nem játszom :). tele volt az iroda gamber cuccokkal meg legókkal... valahogy nem illettem oda :)

Hozzászólások

Tehát van egy elég erős hálózatos-rendszergazda ismereted. Ehhez még tanuld hozzá a docker/kubernetes párost, és irány a devops világ. Plusz
dobj már át egy CV-t és ránézek. Ha gondolod, végignyomhatunk egy teszt interjút is (mostanában elég sokat interjúztatok) és utána elmondom,
hogy mikre figyelj.

Ne haragudj de ez a javaslat netto hulyeseg, nagyon csunyan kitolsz vele ha hallgat rad mert csak negativ tapasztalatai lesznek, sehova nem fog kelleni.
A topicnyito leirasa egy mindenre jo irodai mindenes rendszergazdanak felel meg, az "eleg eros halozatos-rendszergazda" allitasod teljes mertekben helytelen, egy valodi linux rendszergazdahoz sehol sincs, devopsrol nem is beszelve.

Semmilyen eles uzemeltetesi tapasztalata nincs, se webszerverek, se komolyabb site-ok, semmilyen eloszott rendszer ismeret vagy barmi ami ahhoz kapcsolodna hogy felelt mar legalabb egy eles webszerverert amin 10000-nel tobb latogato van naponta es nem 1 darab vason fut.
Komolyan veheto szerveres vagy uzemeltetesi tapasztalat semmi nincs a leirasban, komolyabb halozati ismeret (layer2/3, routing, vpn halozatok stb.) szinten semmi.
Gondolom CI/CD, git+gitflow szinten ismeretlen, felhorol szinten (aws, cloudflare, google cloud, stb.) nincs info a leirasban, config management rendszerek szinten sehol (chef neadjisten ansible). Infrastructure as code-rol nem is beszelve.
Ezek fentebb egy normalis devosp allasban kb. alapkovetelmenyek manapsag es ez meg csak egy durvan elnagyolt lista.

Alapvetoen a topik egy tokeletes hattyudal.
Az osszes ilyen 50-200 fos ceg ahova ilyen ember kellene mar mindent a felhoben csinal, a sajat szerverparkjat teljesen felszamolta, az uzemeltetest meg kiszervezte alvallalkozonak.
Irodai nyomtato meg NAS supporttal meg 10 felhasznalos irodai linux szerver tologatassal a netto 200 realis ugyanis alig van mar ilyen hely, oruljon ha egyaltalan talal.

A topicnyito 2 dolgot tehet:
- elfogadja hogy az IT-ben meglevo tudasa mostanra nem er semmit es karriert valt, elmegy nem IT iranyba
- osszeszoritja a fogat, berimankodja valahova magat 200 nettoert egy junior rendszergazdanak egy normalis ceghez es irgalmatlanul nekiall valodi skilleket tanulni. Ebben az esetben nagyon fontos hogy megertse, a jelenlegi 10 ev tapasztalatanak erteke kb 0-val egyenlo a piacon, es ennek megfeleloen viselkedjen illetve tanuljon ahogy csak bir.

Bocsi, de ami nekem a hirdetéséből lejön:

- Alapvetően ért linuxhoz és windowshoz admin szinten
- Van valamennyi fejlesztő tapasztalata
- Van virtualizációs ismerete
- Van monitorozás ismerete
- Van még egy rakás egyéb skillje is

Ez egy nem rossz alap, amire szerintem bátran lehet építeni. Ezzel simán elmehet rendszergazdának, profession.hu-n van egy rakás ilyen álláshirdetés (200 körüli),
most nézegettem végig, a legtöbbre 1-az-1-ben matchel.

Ennek ellenére szerintem érdemes továbbmenni, és kicsit aktualizálni a tudást:

- Cloud virtualizáció: Aws/Google cloud/Azure
- Docker
- Kubernetes
- Verziókezelő rendszerek ismerete, adminisztrációja
- CI/CD rendszer használata, építése (Jenkins, Gitlab CI)
- Python alapvető tudása
- Chef/ansible, vagy egyéb config management tool

Ezzel már nyugodtan elmehet Devops irányba is. Nyilván a legszerencsésebb az lenne, hogy ha ezeket egy cégnél élesben meg tudná tanulni.

Aminél láttam megbukni dolgokat:

- angol nyelvtudás (messze az első a listán)
- rossz önmanagelés
- rossz kommunikáció

Erős igenlés az angol nyelvtudásra. És nemcsak az kell, hogy el tudd olvasni az angol nyelvű szakmai cikkeket, hanem:

- tudj nyitni ticketet a supportnál, amelyben számukra érthető angolsággal leírod, hogy mit akarsz tőlük
- tudj megírni egy levelet egy partnernek olyan színvonalon, hogy megértse, hogy mit akarsz
- tudj beszélni a supporttal telefonon, mert néha az is nagyon hasznos és bizony sokkal nehezebb, mint élőben
- tudj beszélgetni a partnerrel a szoros munkavégzésen kívüli dolgokról is
- tudj prezentációt előadni meggyőzően angolul.

Ha ezek megvannak, akkor egy, a magyarnál sokkal-sokkal nagyobb piacon tudsz érvényesülni, és még az is lehet, hogy 200 ezer Ft feletti fizetést ajánl valami külföldi cég...

> - tudj beszélgetni a partnerrel a szoros munkavégzésen kívüli dolgokról is
Abban a pillanatban mondanek fel, ha ilyet kellene tennem.

- tudj prezentációt előadni meggyőzően angolul.
Meggyozni? Rabeszelni valakit valamire? Garazs cegnel, esetleg.
____________________
echo crash > /dev/kmem

Hát, nem tudom, én szeretek beszélgetni emberekkel, nem azért, mert kell, hanem mert... szeretek. Az általam ismert emberek többsége is szeret beszélgetni, szóval mégcsak nem is nagyon lógok ki a sorból.

A "meggyőzően előadni" és a "meggyőzni" két külön dolog. Ha nem akarsz sales-es lenni az oké (én sem szeretem), de ha be kell számolnod arról, hogy miért volt fél óra outage, akkor higgyék el neked, amit mondasz, angolul is, ez fontos.

Igen ha idejon hozzam a CEO (3 asztallal arrebb ul) es megkerdez valamit akkor enis csak annyit szoktam neki mondani tort angolsaggal ,hogy go ticket system look and send bobs and vagene... /o\

Miert van minden IT-s mokus fejeben mo-n ,hogy nekik nem kell tudni kommunikalni? A karriered epiteseben ha hiszed ha nem kb 60% szerep jut erre es csak 40% az ,hogy te milyen okos es jo munkaero vagy.

> ha idejon hozzam a CEO (3 asztallal arrebb ul)
Garazsceg. Meg bunkosag is csak ugy szo nelkul odamenni valakihez. Megzavarod, kizokkented. Lehetnek ilyen esetek, amikor *tenyleg* fontos. De az ritka.

> send bobs and vagene... /o\
Orokzold <3 :D

> hogy nekik nem kell tudni kommunikalni?
Mert van aki nem azzal keresi a kenyeret hogy eladja magat vagy a munkajat. Egyebkent tudok kommunikalni, csak tulbeszelni nem szeretem a dolgokat. Ha valamit le lehet irni egy par szavas tomondatban egy perc alatt, arrol folosleges perceken keresztul diskuralni. Nem hatekony -> draga.
Nyilvan vannak elore szervezett projekt meetingek ahol megbeszeljuk a dolgokat. Az mas. De a CEO-nak ugralni mosolyogva minden aprosaggal, mint a sales/titkarno/helpdesk szokta, olyan nincs.

> kb 60% szerep jut erre es csak 40% az ,hogy te milyen okos es jo munkaero vagy.
En mast tapasztalok. Adja el magat akinek nincs mas a tarsolyaban.
____________________
echo crash > /dev/kmem

"Garazsceg. Meg bunkosag is csak ugy szo nelkul odamenni valakihez. Megzavarod, kizokkented. Lehetnek ilyen esetek, amikor *tenyleg* fontos. De az ritka."

Hat nem eppen csak nalunk lapos a piramis es nem kell feltetlenul mindenhez meetinget konfiguralni foleg nem akkor ha csak gyorsan egyeztetni szeretnel valamit :D

"Meg bunkosag is csak ugy szo nelkul odamenni valakihez."

Nem értem, hogy lehet nem szó nélkül odamenni valakihez? Hiszen azért megyek oda, hogy szóljak. Külön hivatalnál lepecsételt kérvényt kellene benyújtanom a managementhez, aki előre leegyeztetve megszabja a pontos időkretet vagy mi?

Egyébként, mikor odamegyek másik (fejlesztő) kollégához, hogy van valami kérdésem vagy mondjon véleményt, stb. akkor általában azért megyek, mert az a hatékonyabb, mintha írnék egy emailt. Aztán van, hogy az a vége, hogy taskot kell felvenni belőle, mert kibukik belőle pár task, backlog, stb., ami már nem az aktuális sprintben lesz megoldva.

Azt is meg lehet tanulni közölni, hogy ha valaki épp tényleg nem ér rá. Van, hogy én is modnom kollégának, hogy várjon 1-2 percet, még befejezek valamit.

Lehet amit te latsz ott igy van, de nagyon sok mas helyen meg nem ez van.
Szarnyal a biznisz mindenhol, nem gyozzuk kirakni a rendszergazdakat 5x8 oraba, mert hamar kinovik a kevesebbet, es ilyen skillek oda teljesen jok.
Kerhetek egy oneletrajzot en is?
Hogy stilusos legyek, tudok egy munkat. (https://www.youtube.com/watch?v=rp9gSPoxTy8) :)

---------------------------------------------------
Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"

"- elfogadja hogy az IT-ben meglevo tudasa mostanra nem er semmit es karriert valt, elmegy nem IT iranyba"

Azért ez erős és szükségtelen mondás. Az emberünk lemaradt némileg, ami a modern technológiákat illeti (ci/cd, cloud), de ez nem jelenti azt, hogy ha összekapja magát, ne tudná azt is megtanulni, amellé a nem kevés mellé, amit már tud.

--
arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

Ez az én szerencsém is, mert hogy kódolni világéletemben utáltam és soha nem is tudtam, az fix. Elszkriptelgetem nagyon basic POSH-ben az automatizálni való ismétlődő és unalmas/utálatos feladatokat (már ahol van annyi szerencsém h. lehet egyáltalán automatizálni), nekem ennyiben kimerül a szoftverfejlesztési karrier.

Valahol nagyon nehezen bírom elhinni, hogy az elmúlt 1-1,5 évtizedben ennyire megszaporodott volna a (jó) szoftverfejlesztők mennyisége, hogy már csak az számít IT-szakembernek, aki kódol is.
--

> berimankodja valahova magat 200 nettoert egy junior rendszergazdanak
Megcsinal otthon egy RHCSA-t, elmegy junior Linux sysadminnak egy multihoz. Ne. ~350k kezdo, ebben nincs se tulora, se keszenlet, azokkal ~500k is lehet, es nem dolgozza magat halalra (plusz remote office, stb.). 3-4 ev alatt eljut az RHCE, br. 900k szintre. Csak a systemd-hez legyen gyomra :D
Es innen meg mindig van feljebb, emelle/ezutan meg siman be lehet huzni egy certizett Ansible, OpenShift, CEPH vonalat, pl.
@OP: 10 ev regen volt, ma mar nem kell kiraknod az ablakba hogy hudejo vagy. Eleg ha hatekonyan, jo minosegben dolgozol, fejlodsz.
____________________
echo crash > /dev/kmem

Alapvetoen arra a hozzaszolasra probaltam reagalni hogy tanuljon a topicgazda docker/kubernetes-t es mar mehet is devopsnak, mert gyakorlatilag semmit nem tud abbol amire ma egy devopsnak alapszinten szuksege van, tehat nagy pofara eses lenne azzal probalkozni.

A stilusom erossege pedig annak az allitasnak szolt a topicgazda reszerol hogy 10 eves tapasztalatom van, keveslem a netto 200-at. Na jo, de miben van 10 eves tapasztalata? Kizarolag irodai kornyezetben, az meg ennyit er manapsag sajnos.

Egy nagyon jo baratom mondasat tudom idezni, miszerint a fejleszto/rendszergazda/devops olyan mint a capa, ha nem uszik megfullad.
A topic ennek a mondasnak ekes szemlelteto peldaja.

200k-ért mostanság lehet válogatni a kiégett 45-60 éves helpdesk-esek közül, akik tényleg arra jók, hogy a felhasználónak ne a két kezével kelljen bepötyögnie a ticketet, hanem lehessen bratyizni. Csúnyán hangzik, de ez az igazság.

Az ő tudását szerintem hamar naprakésszé lehet varázsolni, szerintem olyan cég is volna, ahol ezt szívesen finanszírozzák.
Egyre több a szakbarbár, szerintem itt nem nehéz kiemelkedni, akkor meg lehet normálisan is keresni.

Nem írtad, hol vagy. Ha Bp, akkor szintén szívesen olvasnánk a CV-d. Írj priv mailt.

Dobtam egy cv-t azoknak akik kértek, a kérésem, hogy elsősorban emailben legyen a kommunikáció, ha hagysz telefonszámot visszahívlak; elég korlátozott mikor tudom felvenni jelenleg. Köszi

Fenti listadhoz tegyel hozza "multi tapasztalatot" +

- Docker, nemi gcloud alapot
- Verziókezelő rendszerek ismerete, adminisztrációja
- CI/CD rendszer használata, építése (Jenkins, Gitlab CI)
- Python alapvető tudása
- Chef/ansible, vagy egyéb config management tool
- Certek HP 3Par IBM storageokrol, VMware ismeretet
- Adatkozponti network multat /nem magyar sufni bt./

es meg igy is ilyen 200 nettos ajanlatokkal keresgelnek boven.

Biztosan en csinalom rosszul, de vagy befosnak amikor N ev sajat ceg utan azt megunva, mas iranyba mennek es szereznek tapasztalatot alkalmazotti statuszban. Nem fer el a fejukben. Vagy a fenti printer toszogato 200 netto ami vicces, es erdekes. Meg jo, hogy a megelhetesem es a csaladom megelhetese nem ettol fugg. Az gaz lenne.

Sok sikert kivanok neked.
Nem kell feladni, aki tenni szeretne es kopogtat, annak elobb utobb ajtot nyitnak.

A sok "elavult a tudásod" kommentet én azzal árnyalnám, hogy a tudásoddal egy borzasztóan erősen túltelített piacon próbálsz versenyezni. Nagyon sokan dolgoznak jelenleg is hasonló tudással hasonló munkakörben, ezért alacsonyak a fizetések. Ez van.

Kitörési lehetőségek, ha többet akarsz keresni:

- ahogy többen is írták, megpróbálhatsz tanulni más technológiákat, amelyek piacán nincs ilyen túltelítettség
- megpróbálhatod elhelyezni magadat valami olyan munkakörben, pl. egy banknál, ahol többet fizetnek a tudásodért - ehhez egy jótanács, ne a mindenhez-is-értek képességeidet emeld ki, hanem add el magad mondjuk monitoring szakértőnek kis linux tudással, és jobb pénzt kaphatsz, mint eddig
- megpróbálhatod azt is, hogy a jelenlegi tudásodat maximalizálva "tökéletes" (értsd: részedről minimális törődést igénylő) rendszereket építesz, és ezeket eladod cégeknek, jó soknak (ebben az ellenfeled a GSuite meg az O365 lesz, sok sikert a versenyzéshez...)
- az előzőnél jobb opció, ha megszokod a piggybackinget, és eladod magad mondjuk O365 bevezetési szakértőként (az első két helyet egyszerre kell megszerezni, és mindkét helyen a másikat felhozni referenciaként), felveszed érte a lóvét és kész

Az, hogy ezeket meg tudod-e csinálni, nem a körülményeiden, hanem kizárólag saját magadon múlik. Csak hogy érezd a dolog súlyát :-)

Kb 2 éve hasonló cipőben voltam, és rá kellett jönnöm, hogy a "piacon" csak akkor érsz valami ha valamelyik terület felé specializálódsz, és lehet nem kell mindent beleraknod a CV-d be. Az oldalon folyamatosan van egy KIFÜ-s hirdetés, szerintem próbáld meg, igazából amit negatívumként tudok mondani a CV-ben az 50 useres üzemeltetés, első körben ezt ugord át, legyen O365 vagy Linux vagy bármi. Bárhova is mész ezzel a tapasztalattal csak kezdő helyekre kerülhetsz be.

Itt mindenki annyire meno, hogy mindent vag es aki kevesebbet tud az elhuzta a pi..csaba? Es nem is dolgozhat a piacon, menjen felre es haljon ehen.

Már hogy ne dolgozhatna a piacon? Nyilván dolgozhat, 200 ezer Ft-ért havonta. Azt mondja a piac, hogy ennek a munkának ennyi az értéke. Miért kapjon valaki mondjuk 400 ezer Ft-ot a munkáért, ha ugyanazt 200 ezer Ft-ért is megcsinálja valaki?

A "mindent vág" kérdésre pedig azt tudom mondani, hogy én a felsoroltak kb. feléhez egyáltalán nem értek. Szerintem úgy 15 éve nem csináltam semmit hardverekkel, tán' sose kábeleztem, semmilyen NAS-sal nincs tapasztalatom, és biztosan soha nem szereltem légkondit. Viszont pl. vágom az Excelt (meg a Google Sheetset is), tudom, hogy mi az a CAP theorem, meg mostanában elég sok AWS-t kattintok/scriptelek/terraformálok. Nem többet tudok, mint a téma indítója, hanem más dolgokat, amelyek jelenleg piacképesebbek, mint amikhez ő ért.

Ez egy ilyen viszonylag kemény világ, hiába ért valaki valamihez nagyon, attól még nem fog mindenképpen sokat keresni vele.

Nem vagyok benne biztos, hogy ezeknek a nagyrészével megbirkózna a kérdező. Rövid távon majdnem biztos, hogy nem (idő kell a tanuláshoz) és hosszú távon se mindenki képes eljutni a CAP theorem megértéséhez (ahogy a biztos kézzel kábelezéshez sem). Az egy nagy kamu, hogy bármire képes lehet bárki.

Van egy kedvenc videóm, az a címe, hogy "You Suck at Excel with Joel Spolsky", elérhető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=0nbkaYsR94c

Azért szeretem, mert nagyon jól megmutatja, hogy mennyi mindent lehet nem tudni az IT-n belül:

- Hogy érdemes Excelezni?
- Hogy működik belülről az Excel?
- Ki a pék az a Joel Spolsky és mi köze van az Excelhez?
- Mi másért fontos ember annyira Joel Spolsky, hogy elmenjen a Googlehöz előadni az Excelről?

Nem nagyon van olyan ismerősöm, aki mind a négyre tudta volna a választ a videó nélkül, de egy-két dolgot többnyire meg tudtak válaszolni. Különbözőek vagyunk, ami alapvetően nem baj, de sajnos az van, hogy bizonyos tudásokat jelenleg jobban megfizetnek, mint más tudásokat.

megnéztem, jópofa hasznos videó. Csak az a baj az excellel is, mint minden mással: ha 10-15 éve használod, berögződtek a rossz szokások, már qrvanehéz változtatnod rajtuk, és "jól" használni. Főleg ha a trükkösebb dolgokra nem mindennap, hanem inkább csak szökőévenként van szükséged.
--

Amilyen az adjonisten:

"Alapból utálom a windowst. office 365 ismerem, konfig ilyesmi ok. nem szeretem. nem szivesen...
Még egy dolog: nálam az excel az installálásig informatika. Abba való matatás és függvények meg makrók meg anyámkínja használatát nem ismerem és idegenkedem is tőle. excelt használjanak a hr-esek meg az ilyenek."

Pedig aki scripteket farigcsal linuxon annak nem kellene ,hogy egy excel problemat okozzon. Gyakorlatilag olvasnod kell tudni hozza (vagy mar ezt sem szeretik manapsag the fucking linux manualt hogyan ertelmezitek akkor?) meg hasznalni a hires IT-s logikat, megnezed mi a fuggveny neve elolvasod mit csinal beirod egy egyenlosegjel moge kijelolod melyik cellakon hajtsa vegre az adott feladatot es keszen vagy.

> aki scripteket farigcsal linuxon annak nem kellene ,hogy egy excel problemat okozzon
Nem *akarja* az excelt. Nagyon helyesen. Excelezni nem bonyolult. De ahogyan iskolai rendszergazdanak se mesz el, excelre se pocsekolod el magad.
Minimal szinten hasznalni kell neha, ok. De fuggvenyeket irogatni, diagramokat szinezgetni komolytalansagra vall. Nem szint. Eroforras pocsekolas. Csinalja a titkarno :)
____________________
echo crash > /dev/kmem

Ez volt a mondás a nyitó postban, azért jöttem ezekkel a számokkal. Budapesten valóban ennél kicsit (egyébként szerintem nem sokkal) fentebb van a hasonló jellegű állásokért kapható kereset.

A "hajlandó tanulni" teljesen más kontextusba helyezi a dolgokat, de pl. a topicindító úgy néz ki, hogy véletlenül se akar érteni az Excelhez...

Hetente akar 5-6 alkalommal is elofordulhat, OOCalc-al megnyitok egy tablazatot, read-only modban. Neha napjan par cellaba be kell irni valamit, pl. egy E betut ha EU-s datacenterben lesz majd egy epulo valami.
Ahol ennel erosebb Excel-t kernek, az titkarno munka.
____________________
echo crash > /dev/kmem

Ööö...

Ma:

- van egy enterprise fosha... izé, szoftver, amelynek a telepítése úgy megy, hogy egy Excelt benyal, és az abba beleírt dolgok alapján települ
- kaptam egy 200+ feladatlistát Excelben, amivel kellett foglalkoznom
- csináltam egy Excelt arról, hogy milyen tűzfalszabályokat kellene felvenni
- csináltam egy másik Excelt arról, hogy Amazonban melyik alkalmazás melyik környezete milyen IP-cím tartományokban van

Mégis, mi a bajotok az Excellel (és társaival, lásd OOCalc, Google Sheets stb.)? Semmi baj nincs azzal, hogy adatokat táblázatba rendezetten kezelsz.

> - van egy enterprise fosha... izé, szoftver, amelynek a telepítése úgy megy, hogy egy Excelt benyal, és az abba beleírt dolgok alapján települ
Puccos config file, az biztos :D

> - kaptam egy 200+ feladatlistát Excelben, amivel kellett foglalkoznom
En is szoktam kapni. Olvasom, nem toltogetem.

> - csináltam egy Excelt arról, hogy milyen tűzfalszabályokat kellene felvenni
Elkuldom e-mailben / collab sw-en a PM-nek, a tobbiek a sajat motyojukat. Esetleg tech telcoban o maga jegyzetel le egy csomo mindent. Es csinal belole szines-szagos Excelt. Fuggvenyekkel, licensz kalkulaciokkal, diagramokkal, tabokkal stb. Ebbe neha bele kell irnom 1-2 aprosagot, de nem en rakom ossze.

> Mégis, mi a bajotok az Excellel
Nekem semmi bajom nincs vele, csak ne nekem kelljen vele bohockodni :)
____________________
echo crash > /dev/kmem

"Nekem semmi bajom nincs vele, csak ne nekem kelljen vele bohockodni :)"

Ok, és a beszerzendő szoftverek, eszközök listáját miben állítod elő a beszerzésnek?

Mondjuk én legutóbb akkor használtam Excelt, mikor optimalizálni kellett és rögzítettem az egyes mérési eredményeknél a futásidőt + feltételes formázássa és diagrammokkal csináltam belőle némi vizulizálást.

Nekem az excellel az a bajom, ha valamit 2x kell megcsinalni.

Elsore megcsinalom, egy szot se szolok, de amikor masodjara is excelt kell "programozni", akkor kiborul a bili es alt. csv export custom program iras a vege, ami eltart alaphangon 1 napig.

De utana ha meg egyszer ilyen feladat jonne akkor meg lenne 10 perc alatt!

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Példák a közelmúltból:
* Migrálni kellett egy tucat klienst, a migrációnak van X lépése. Csináltam egy táblázatot, ahova beírtam a klienseket és a lépéseket, és X-elgettem. Ennél biztos vannak sokkal bonyolultabb trackerek is, de ilyen ad hoc dologra pont elég.
* Bizonyos ügyfeleknél egy bizonyos limitet meg kellett emelni. Szintén egyszeri dolog, a későbbiekben rendes UI készült rá. SQL-ből lekérdeztem CSV-be, lett belőle táblázat, formulával kiszámoltam az új értéket, ezt a megfelelő emberek tudták reviewzni. Egy másik oszlopban formulával előállítottam az SQL-t, ami elvégzi a beállítást, copy-paste és lehetett futtatni.
* És a Drive-om kukájában találtam két tucat untitled spreadsheetet, mindenféle apróság, ami épp ott volt könnyű, de még nevet adni se kellett neki, gyorsan el lettek dobva.

Nem tudom elképzelni, hogy valaki mondhat olyan, hogy nem excelezik. Mert annyira nem nagy szám, ez nem lehet kérdés. Egyébként ez egy kapocs az üzeleti terület és az IT között, egyébként hogyan küldenétek egymásnak adatokat, amikkel dolgozni kell? Árajánlat, riport, bármi... Nincs olyan, hogy valaki nem excelezik, mert az titkárnős. :D

> Nem tudom elképzelni, hogy valaki mondhat olyan, hogy nem excelezik.
Na meg egyszer. Megnyitod olvasasra, belepotyogsz neha. Az nem excelezes. Az lehetne text editor is eppen. Vagy e-mail. Vagy web form.
Excelezes az ha szines-szagos, tabos sheet-et raksz ossze, mindenfele diagramokkal, fuggvenyekkel stb. Ez titkarno munka.

> Mert annyira nem nagy szám, ez nem lehet kérdés.
Lasd elozo pont. De nem is az a lenyeg hogy nagy szam-e vagy sem.

> Egyébként ez egy kapocs az üzeleti terület és az IT között
Es? Nem az en dolgom az uzlettel foglalkozni.

> Árajánlat, riport, bármi...
Elkesziti a staff akinek ez a dolga.

> Nincs olyan, hogy valaki nem excelezik, mert az titkárnős. :D
Pedig van. (Ismet, elso pont mi az az excelezes.)

De mondom, tolem aztan mindenki elcseszheti az idejet titkarno munkaval. Nekem ilyet nem kell, szeretnem is megtartani ezt a jo szokast.
____________________
echo crash > /dev/kmem

"Excelezes az ha szines-szagos, tabos sheet-et raksz ossze, mindenfele diagramokkal, fuggvenyekkel stb. Ez titkarno munka."

Ez szerintem nem titkárnő munka. :) Például a rendszergazda a mérési eredményeket küldi a főnökének, hogy mennyi idő alatt válaszolgat a rendszer terhelés alatt. Vagy nem a főnökének küldi, hanem Ő maga akarja megnézni. Text fájlban elég nehéz lesz. És diagramm is kell hozzá, valószínűleg több tab is van. Vagy mikor mennyi user használt valamit. Ilyen bárhol előfordulhat.

Ez (szerintem) kb olyan, mint ha valaki azt mondaná, hogy nem vesz fel inget, mert azt vegyenek a menedzserek. Semmi baja nem lesz, ha inget vesz, ha az az elvárás, csak az Ő élete lesz egyszerűbb, mert nem akad el egy ilyen hülyeségen.

Egyszeruen csak nem gondolom hogy tulzottan tolni kellene az excelt, ha:
- van a feladatra jobb eszkoz,
- van aki megcsinalja helyetted,
- hasznosabb es ertelmesebb dolgokkal is toltheted az idod.

De mondom ismet, tolem excelezhet aki akar, csak ne nekem kelljen vele szenvedni.
____________________
echo crash > /dev/kmem

+1, nincs itt semmi latnivalo

Az Excel egy nagyon jo eszkoz, ha gyorsan kell osszerakni valamit, persze van olyan, amire nem alkalmas. Viszont ha kicsit is ertekesnek tartod az idod, akkor a gyors, de "eleg jo" megoldasok tizbol kilencszer pont megfeleloek. Nyilvan, tizedszerre elo lehet venni a celeszkozoket, ha az adott feladatot azt kivanja.

Mert tul rovid az elet ahhoz, hogy mindenfele engineering superiority-t hajkurasszak. Osszerakni kodolas nelkul egy olyan Excel tablat, ami
- letolt egy adatbazisbol bizonyos feltetelek szerint adatokat
- ebbol csinal egy pivot tablat
- es rajzol ketto db chartot
mindossze par perc. Ezt az .xlsx fajlt raadasul mindenfele magyarazat es dokumentacio nelkul odaadhatom _barkinek_, akar a legegyszerubb r=1 usernek is, aki minden megnyitaskor a legfrissebb adatokat fogja latni - termeszetesen csak akkor, ha van read joga az adott rendszerhez. A user minimalis tudassal (marpedig az Excelt mindenhol oktatjak kb.) atszabhatja a riportot olyanra, ami neki tetszik, es nem engem fog szorakoztatni, hogy kene meg egy oszlop.

Van-e ennel jobb megoldas? Hogyne. Erdekel? Nem.

(ide is, meg a grafanas threadhez is)

Egyebkent ezek tenyleg jo cuccok, es ha valamit igenyesen kell megoldani, akkor ilyesmiben kell gondolkodni, de a valosag sokszor az, hogy legyen gyors, ne kelljen pilotavizsga a hasznalatahoz/karbantartasahoz, es legyen "eleg jo", azaz tudja azt a minimumot, amit varnak.

Gelei egy óra alatt összecsapja a kis szerszámával, azt szeretném látni, hogy bármilyen más alternatívát választva ez mennyi időbe kerül, azonos funkcionalitás mellet.

Requirement: képes legyen a management egy kattintással megnyitni a riportot

Csak, hogy a költségoldalát is lássuk a dolognak.

Ok, mennyi idő alatt tudod ezt megcsinálni?

Onnantól, hogy adott SQL-ben a raw adat, megirod a query-t és megoldod, hogy a grafikonokat tartalmazó report-ot HTML-ben megkapja a management (amivel nagyjából semmit nem fog tudni kezdeni).
Valamint, az egészet ledokumentálod, elkészíted a szükséges infrastruktúrát hozzá.
Ez mennyi idő?

Nehéz megsaccolni. Ha megvan az adat, hogy meglegyen az ábra kb 10-20 perc. Az SQL újratanulása ilyen szintre kb pár óra (garantáltan megy már viszonylag sokszor megtanultam, csak mivel utánna évekig nincs rá szükségem mindig elfelejtem, jelen pillanatban annyi van meg, hogy a select parancs kell). :D
A server config megtanulása több, mivel nem üzemeltetés területen vagyok, le kellene porolnom a tudásomat. :D

Ez nem az én szakterületem, keress olyat, akinek ez a területe, neki tuti gyorsabb. Természetesen ha nagyon kell garázscégnél meg tudom csinálni, de rendes multinál ez fel sem merül, hogy én csináljam :D

de rendes multinál ez fel sem merül, hogy én csináljam

Nem a lófaszt nem! Ott merül fel még csak igazán, hogy minden szart rádlőcsöl kedves főnököd/felettesed, leszarja magasról h. értesz hozzá vagy sem, de legyen meg tegnapelőttre márazonnal, zabálni v. vécére sem mész ki addig amíg kész nincs. Üdv a multik világában.
--

Régen azért a nők programoztak, mert a billentyűzet az nagyon hasonlít az írógépre, az írógépen meg a titkárnő dolgozik, szóval a nők programoznak.

Nem túl PC hozzáállás, de sikeresen leszáltunk a Holdra, szóval jó döntés volt, az indokoktól viszont ma már mindenki elhatárolódna. :D

Igen, ha mindig ugyanazt kell csinálnia minden hónapban (a szerencsések közé sorolom magam, mert még két teljesen egyforma feladatom nem volt X év alatt), akkor azt automatizálja.

Egy mérés az pont nem ilyen, ami példát fent hoztam, hanem probléma esetén kell csinálni, vagy pl.: rendszer tesztelésekor, bevezetéskor. A futtasd le a hónap végén ezt az öt lekérdezést, és tedd ki excelbe, majd formázd meg, az automatizálható.

Ahogy elolvastam a szálat, sz332-nek adok igazat, bár nem ezen a területen dolgozom.

Magadtól is érdeklődsz/tanulsz, a beállítottság is megfelelő, a tudást csak át kell adni majd, ha feladat van. Komolyabb tapasztalatot csak egy cégnél lehet szerintem szerezni, ezért szerintem ha látsz egy jónak tűnő hírdetést, akkor vágj bele, mondd el, hogy Te ezeket tudod, de téged baromira érdekel ami itt van... Nem csak nettó 200e-es állások vannak szerintem.

Managelés: Nem biztos hogy igazam van, de én máshogy írtam volna le a tudásom, pl az IOS ismeretét nem említeném egy szinten a ZFS-el, valahogy sorba tenném a dolgokat, a kevésbé fontosakat megemlíteném, a többiről írnék bővebben. Nem írnám, hogy nem excelezek, vagy nem csinálok/töltök vissza mysql dump-ot (és csinálnék, ha kell, mert nem is nagy cucc szerintem) stb... Vagy pl Linux: Szerintem az LVM, raid, stb.. nem user szint, rossz a megfogalmazás. A user szint, az egér, és a grafikus felület, meg a kattintgatás. Az 50 fős tudásomat nem hasonlítanám rögtön egy többszáz fős szállódához, mert az 50 fős cég jól néz ki, de nem egy többszáz fős szálloda mellett. stb...

Szerintem ez menni fog, a lehúzos megjegyzéseknek nem kell hinni. Sok sikert!

A topikodat elolvasva ez a néhány dolog tűnt fel nekem (nem kötekedni szeretnék jó szándékkal írom ezeket, hátha hasznodra válik):
1. borzasztóan csapongóan írtad össze, hogy mikhez értesz. Egy állásinterjún ez a szétszórtság képét festi, függetlenül attól, hogy mik azok a konkrét dolgok amiket felsorolsz
2. A mikrotik nem microtik, a cockpit pedig nem cocpit, a rack szekrény pedig nem rekk. Lehet, hogy ezek csak elírások, de ha valaki nem tudja az adott termék/technológia nevét sem leírni helyesen, az tévesen negatív képet sugallhat arról, hogy mennyit is ért ahhoz az adott dologhoz.
3. most azt gondolod, hogy az egy plusz ha a klímatisztítást is rád lehet bízni. Hidd el, ha azt szeretnéd, hogy komolyan vegyenek, IT-sként eszedbe ne jusson klímát takarítani. Az más kérdés, hogyha mondjuk megtörik a kábel egy rack elosztón akkor biztonságosan meg tudod szerelni és nem kell megvárni a supportot/villanyszerelőt, de ezt sem szabad reklámozni, mert aztán rád sóznak minden nem szakmai f0st.

A konkrét szakmai tartalmat tekintve veled az a "baj", hogy mindenhez is értesz egy kicsit. A mai világban egyre kevesebb szükség van ilyen típusú rendszergazdára.
A tapasztalatodat most arra tudod talán a legjobban felhasználni, hogy átgondold melyik volt az a terület a fentiek közül amelyiket a legszívesebben csináltad és ha ez megvan, akkor nekiállsz azon az egy területen elmélyedni, ilyen irányú munkát keresni. Nem szégyen az ha egy junior pozícióból kell elindulni, de így van lehetőséged valamiben profivá fejlődni, amivel jön a magasabb fizetés is.

Sokszor megdöbbent ez a hup-os arcoskodás. Nem egy céget ismerek, ahol viszonylag mindenes rendszergazdák vannak + vannak szakterületek, ahol külsősöket is igénybe vesznek. Nem gondolom, hogy nettó <250-et keresnének. És ezek nem feltétlenül kis/egyszerű cégek.

Hatalmas különbség lehet 2 látszólag egyforma igényű infrastruktúra üzemeltetésében is, amit CV szinten hasonló tudású emberek csinálnak, de hozzáállásuk és igényességük között ég és föld a különbség. Ez a különbség bérben is megmutatkozhat. Teljesen egyetértek azzal, hogy klíma tisztítást stb nemhogy reklámozni nem kell, de elvállalni sem, a cég erre hívjon erre szakosodott céget. Van egy határ, amit nem szabad bevállalni, több okból sem (normális helyen ezt elfogadják, mérettől függetlenül).

A téma indító tudása alapján akár valószínűleg jobban fizető helyre is kerülhet, de az tény, hogy nem ártana rendszerezni a gondolatokat, illetve nem ártana rugalmasabbnak lenni. A " excelt használjanak a hr-esek meg az ilyenek" hozzáállás elég gáz, így nehéz szót érteni cégen belül. Nyilván vannak határok, amit oldjon meg mindenki maga, de vannak apróbb feladatok, amiket Excelben a leghatékonyabb megoldani, nem kell mindenhez megváltani a világot. Arról nem beszélve, hogy komolyabb pénzügyesek/kontrollingosok nem gyenge táblákat össze tudnak hozni, nem kell lenézni őket.
Ez nem azt jelenti, hogy sikamlóssá kell válni, de egy informatikus (minden más munkatárshoz hasonlóan) alapvetően szolgáltat az őt alkalmazó cégnek, amiért pénzt kap. A határt mindenki meghúzza maga, a túl tág határ pont annyira káros lehet, mint a túl szűk.

Az érem másik oldal az úgymond túl-specializálódott informatikus (jó indulattal tegyük fel, hogy a specializált területét jobban csinálja, mint egy úgymond jobban képzett/tapasztaltabb általános emberke): ezek között nem kevés van, akiknek bődületesen szűk a látóköre, kis túlzással a netmask fogalmával sem tud mit kezdeni. Még az is lehet, hogy nem keres rosszul. Ettől függetlenül gáz. Rá nézve is, mert ha megszűnik az a jó kis hely, akkor nehezebb lehet mozdulni, netán erősebb konkurenciával szembesül. És mivel a világ erősen változik, ezért több vasat kell a tűzben tartani, még ha csak felületesen is, de anélkül nehéz felvenni esetleges új irányokat.

"arcoskodás" ? Ez nem a temainditot minositi (mondjuk a hozzaallasa sem a legjobb de ettol meg lehet szerencses es kereshet akar 500K-t is nekem aztan nem faj sot orulok neki inkabb) hanem a szomoru magyar valosagot. Had ne assam elo az utolso fel ev topicjait ahol felbukkannak a hozza hasonlo szopok nyalok gombot varrok kollegak akik magukat assak egyre melyebbre mert ugye a piac szepen ki is hasznalja oket es amikor mar nem birjak tovabb akkor jonnek panaszkodni ,hogy hol vannak a milliok.

Az excelt nem nekem akartad cimezni szerintem (nap mint nap hasznalom illetve Oracle-bol nyomtam dashboardokat ra par evig de megsem ereztem magam titkarnonek amellett ,hogy a db-t is rugdaltam ezzel parhuzamosan.)

Ez a "hogy ejjel lasson mikozben gereblyezi a falevelet az udvaron..." megjegyzés erősen kapcsolódik azon hozzászólásokhoz, melyek szerint a sok mindenhez értő rendszergazdák a szakma aljához tartoznak. Biztos van ilyen is, nem vitatom, de az "újabb technológiákat" követők között is bőven találni korlátoltakat, nem is keveset. Egyik irányt sem akarom védeni (minden területen vannak jó és kevésbé jó szakemberek), mindössze bosszant egy nem is oly szűk rétegnek az ilyen éles kritizálása (hiába felhő, rengeteg egyéb feladat is van és marad jó sokáig), miközben azért arra is bőven van példa, hogy sok hangadó elsősorban a lufiját fújja nagy erővel, nehogy leeresszen.
A jelenlévők biztosan mind kivételek, ami abban is megmutatkozik, hogy nem munkaidőben a munkáltatója idejét lopva tölt el rengeteg időt a HUP-on, hanem szabadidejében írogatja nagy igazságait.

Excel: nem, nem Neked, azért is emeltem ki az eredeti idézetet. A téma indítónak is leírtam a véleményemet, miszerint a szakmai tudás közel sem minden a boldoguláshoz, és ezt nem feltétlenül önmenedzselés szóval kell jellemezni.

Azt arra irtam ,hogy majd kihasznaljak ,hogy sok mindenhez ert es mindennel IS hajlando foglalkozni. (amugy ez egy viccbol idezet mikor videkre lemennek a szakemberek fejleszteni a munkat)

En is tudok szonyeget tisztitani (dolgoztam karpittisztitokent) de biztos ,hogy nem csinalnam a munkahelyemen mint IT-s.

Felhobol max a Cumulonimbust meg a Cirrust tudom megkulonboztetni es rengeteg meno dolgot csak tavolrol ugatok. BA/Automation teruleten dolgozom (SharePoint WF, Oracle Hyperion es egyeb nyalanksagokkal foglalkozom illetve process automation projecteket vezetek)

Ez a 200 nettó engem ledöbbent. E hónaptól nálunk egy termelésben résztvevó operátor ami betanított munka egyműszakban bruttó 370e huf. Ez nálunk a minimálbér.

+1, ne. 300k a 20 eves targoncas srac fizuja mondjuk ilyen Hopi szintu hangarokban, ha rahuz egy erosebb ejszakas hetveget. Ne. 300k egy full junior Linuxos (1-2x telepitett Ubuntut, elmokuskal parancssorban, latszik rajta hogy szeretne csinalni). Egy RHCSA-val (nem rocket science, certi, valaha Linuxozott valamilyen szinten) +50k. Es az ut lehetosege felfele.
A masik, annyira szerteagazo lett az IT, sokszor az elejen azt fizetik meg hogy valaki kepes es akar is tanulni, dolgozni. Es majd, kesobb profitot fog termelni.
____________________
echo crash > /dev/kmem

Az automosos cucc nem boritekos melo, rendesen be van jelentve mindenki, ceges flottakat mosnak, nem is latnak kp-t.

> Kezd számítani az embereknek még az ilyen alja melóknál is

Neha erdemes a sajat tevekenysegi korodon kivul is korbenezni. :) Itthon boven talalni olyan iparagat, ahol a standard a minimalber + boritek, vagy valami hasonlo okossag.

Hát vidéken kicsit más a szitu mint pesten. Pl egyik cég most is keresi a következő embert:

Főbb feladatok:
Új ügyfeleinknél internet-, TV-, telefon-szolgáltatás kiépítése,
hálózat-fejlesztési és karbantartási munkák elvégzése,
szervizelés és helyszíni hibaelhárítási feladatok ellátása.

A szerelő kollégával kapcsolatos elvárások:
Alkalmasság és hajlandóság a magasban végzett munkára,
alapvető informatikai szaktudás és műszaki érzék (előnyt jelent a MikroTik, Ubiquiti és Cambium eszközismeret),
kábelezési munkálatokban való jártasság,
"B" kategóriás vezetői engedély.

Amit kínálunk:
Bruttó bér: 300.000,- Ft/hó,
teljes munkaidős alkalmazotti jogviszony.

Ez van :>

Fedora 29, Thinkpad x220

Wow. Eleg sokan szarjak itt a spanyol viaszt.

1. puppet learning vm - eleg jo es megad egy alap configos mindsetet
2. cloudguru elofizetes - Legalabb a cloud practitioner vizsgat tedd le. Az is egy jo alap
3. RHCE/RHCSA - vmelyik jo lenne csak kurva draga. Talan edx-en tudsz valami certet szerezni.
4. Pimpeld fel a linkedin profilod es probald meg az 1 honap ingyenes premiumot. Megmutatja kik kerestek milyen kulcsszavakra, mik a fejvadaszok altal keresett dolgok. Az alapjan finomithatod a profilod
5. Kicsit porgesd meg magad mert oktoberben van egy nagyobb HR hullam meg marciusban. Az oktoberire mar fel tudsz ulni.Nem lesz itt semmi gond.
6. A helyedben nem ugranek meg bele a kubernetes temakba melyen. Majd a kov lepesben. Inkabb annak olvass utana hogyan epul fel egy jo CI/CD pipeline

Szerintem a kollega csak arra utalt, hogy pár példa nem bizonyíték. Nyílván, hogy 6 év tapasztalata azért figyelemre méltó, mint példa nagyon jó, de magyarázatot várt szerintem, te meg csak egy sima megfigyelést osztottál meg. Tehát simán elbeszéltetek egymás mellett.