Erste mobilfizetés

Végre lehet digitalizálni a bankkártyát és van mobilfizetés az Ersténél is.

Mivel már korábban eleget köpködtem így úgy fair, ha most beszámolok ismét a tapasztalataimról. Közben BP banknál is vagyok, ahol már régebb óta van érintős fizető app, így van mivel összehasonlítani.

1. Kicsit hülyeségnek tartom, hogy egy külön Erste alkalmazásban be kell gépelni a bankkártya adataimat, bár ezt csak egyszer kell megtenni, túlélhető - BP banknál ha jól emlékszem nem kellett.
2. Csak MC kártyásoknál működik a történet - kolléga VISA kártyával rendelkezik és nem engedi digitalizálni
3. Kicsit félre van kommunikálva a fizetés módjai, bár lehet csak nem akarták a usereket összezavarni, csak így a kevésbé biztonságos megoldást kommunikálják, ami a következő:
a. lehet fizetni úgy, hogy az app-ban kiválasztom a kártyát és akkor érintem a terminálhoz a telefont. Ez amúgy nem is lenne rossz, de nem lehet vele gyorsan fizetni, mert először meg kell nyitni az appot, ujjlenyomat, betölt, jobbfenn paypass ikon, kártya kiválaszt, ujjlenyomat és aztán lehet fizetni.
b. lehet ún. "turbó fizetést" engedélyezni (by default engedélyezve volt, meh..), ami a kártyás fizetést akkor is engedi ha a telefon nincs unlockolva, 5k Ft felett kell elvileg unlockolni

\c. Van viszont olyan lehetőség is, amit igazából nem hirdetnek, hogy a telón default fizetőszolgáltatónak az Erste appot választom és csak akkor tudok fizetni az app megnyitása nélkül ha unlockoltam pl ujjlenyomattal a telót.

4. Jópofa egyébként, hogy fizetéskor a felugró képernyőn mutatja is, hogy mennyi a fizetett összeg
5. Sebességben, minőségben pedig az app ugyanott van, mint a BP bankos, sőt annyiból jobb is, hogy kevésbé csicsás és színes.

Huawei P20Pro-n használom Maestro nem domborló kártyával, rootolt eszközön nem tudom, hogy van-e korlátozás, remélem van annyi eszük, hogy igen, de fixme.

Screenshotok:
1
2
3
4

### UPDATE ###
Úgylátszik a c. jelölésű, nem hirdetett fícsör nem is működik rendesen - ma kétszer is fizettem volna csak simán unlock után főképernyőn és valami olyasmit kiírt, hogy nem engedélyezett és használjam a turbó módot. Ezután ott volt a narancssárga gomb, hogy fizetek, kér ujjlenyomatot, majd megint kér ujjlenyomatot (wtf) aztán betölt az app (nem valami gyorsan) és ott kiválasztom a kártyát és úgy fogadja el.
Lehet csak napkitörés van és azért nem működik rendesen a kártyás fizetés, mert mondja a büfés, hogy ma sehol nem működik rendesen a terminál, se náluk, se a postán nem ment elsőre, hát majd idővel kiderül.

Hozzászólások

Akkor még maradok a OTP simple nél, attól függetlenül, hogy Erstés vagyok.

Fedora 29, Thinkpad x220

Troll kérdés: üzleti telefonokkal továbbra sem működik, ugye?

Normális kérdés: iphone-al továbbra sem megy, ugye?

Nem vagyok teljesen tisztában vele, valószínűsítem, hogy nem, de azért rákérdezek, érdemes-e ezzel foglalkoznom.

Köszönöm mind a troll, mind a normális válaszokat! :)

Annyit tudok, hogy az iphone ban az NFC csak kb saját felhasználásra van (apple pay), más nem használhatja, amíg ezen nem változtatnak, addig ugye nem is fog menni.

A troll kérdést nem értem :D Mi az hogy üzleti ? Én már több mint másfél éve One+3T-n használom, munkatársam meg samsung S8 on.

Fedora 29, Thinkpad x220

Egyelőre még 2020 februárig minden díjmentes. Viszont mivel nem OTP-s vagyok, így kapok egy virtuális OTP-s mastercardot, amire tudok pénzt tenni, és lényegében ezzel fizetik a simple-ben. Ezt max havi 65e tudok rátenni, de ez egyelőre a napi dolgokhoz bőven elég.

Fedora 29, Thinkpad x220

Btw nem csoda, hogy nincs még Apple Pay a magyar bankoknál, mert rohadtul nem éri meg nekik. Csak presztízs miatt lesz, egyébként a háta közepére sem kívánja senki.

:((((((((

jaj szegény bankocskák :'( :'( :'( :'( :''''''''''''(

nagyon sajnálom őket :((( írjunk peticiót, hogy mégse vezessék be? hiszen szenvednek, roskadoznak, már így is annyi gondjuk van, és még ez a szemét gonosz epülpéj is. hát meg sem éri nekik! lassan nem marad pénzük a gonoc apül miatt.

:((((((((

ma este imádkozni fogok a bankokért hiszen ők annyira jófejek!

Tetszik, le is töltöttem, hozzáadtam a kártyámat, de nem tudom aktiválni.
SMS-t nem kapok a fizetésről, a számlatörténetben meg nem látszik, hogy levontak / zároltak volna bármi ilyesmit .