Fedora 30

Bejelentés itt. Levlista bejelentés itt.

Hozzászólások

Nálam megy kb. egy hónapja. Vélhetően a kernellel volt baj, amikor még nagyon korai szakaszát élte az 5.0. Valószínűleg összeszemetelte a RAM-ot. Meg is ijedtem, azt hittem, a 11 éves gépem hardvare-e ment tönkre, de szerencsére nem. Ez mára megoldódott.

Már Fedora 29-ben elromlott a conky, gondoltam, 30-ra megjavul. Nem tette, jeleztem a hibát, ez triggerelte a fejlesztőknél, hogy lefordítsák a legfrissebb conky-t. Ettől ugyan nem lett jobb, de workaround-ként, találtam olyan beállítást, amely kielégíti az igényeimet, így ez is megoldott.

Van egy saját scriptem, amely használja az incrond-t. Itt lehet, hogy történt valami változás, mert a Claws Mail levelezőm irreálisan lassan indul, elszürkül az ablaka, nem válaszol hosszasan. Valószínűleg a scriptem törött el, s nem a Claws Mail beteg, még debugolnom kell.

Összességében elégedett vagyok vele, működik, most is épp Fedora 30-ról írok. Igaz, mindhárom gépemen már ez az operációs rendszer, így nem is tudnék másról írni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Köszi ezt az összefoglalót, ha lesz időm, a hétvégén ápgrédelek egyet. (A 29-ben most van egy fura hibám: az utolsó kernel-frissítésnél lemaradt az initrd, meg a grub beállítása. (Lehet, hogy én voltam, a dnf-et le kellett lőnöm, vártam rá vagy 20 percet, azalatt "nem csinált semmit".) A (többel) régebbi kernelt a grub-ból kiszedte, az újat meg nem rakta be. (initrd nélkül mondjuk jobb is... :) ) Így most van egy darab bootolható kernelem. :) )

Részlet a dracut manualjából:

       A shortcut to generate the image at the default location for a specific
       kernel version is:

           # dracut --kver 2.6.40-1.rc5.f20

Meg tudod csinálni, a telepítéskor a post install script is ezt csinálja.

Szerk.: Amúgy le vagyok lassulva. Létezik olyan, hogy dnf reinstall csomagnevek, meg lehet előre menekülni is:

https://koji.fedoraproject.org/koji/buildinfo?buildID=1260641

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Közben eljutottam az ápgrédig én is, de volt közben ez-az. (Mese On.)

A frissítésről szóló dokumentáció mindig írja, hogy a kiindulási rendszert az akció előtt mindig frissítsd a legutolsó (akkor elérhető) szintre, így én is toltam egy

# dnf upgrade --refresh

parancsot. Itt az éppen fent levő kernel, az 5.0.9-... is frissült 5.0.11-...-re. Na de a csomag beállítása alatt ez is beállt mint a szög, nem futott végig. (Vártam rá vagy fél órát ismét.) Tehát ennek is a kilövés lett a vége. Persze új

initrd

+ grub bejegyzés szintén nem lett.

A

dracut

-ot a fenti módon futtatva végül lett

initrd

, ahhoz viszont nem lett türelmem, hogy kiderítsem, a grub konfigját mi generálja, így azt megcsináltam kézzel. Újraindítás után elindítottam a

system-upgrade

-et, ami előtt egy rakás python2-es csomagot le kellett szednem, hogy hajlandó legyen elkezdeni a folyamatot. Volt köztük

dnf

-hez tartozó csomag is, azok leszedése előtt azért elgondolkoztam... :-D

Ezután a frissítés tulajdonképpen eseménytelenül végigment, a ribút után lett egy friss F30, illetve egy eltűnt grub boot-menü a HDD-n. A végére már egész mérges lettem, mivel vagy 5× bútoltam újra ilyen-olyan próbák után, de menü az sehol... Sikerült jól eltévedni az erdőben. A keresések alatt az derült ki, hogy "egy OS esetén automatikusan elrejti a menüt" lett az alapbeállítás, de ez már az F29-nél így volt... Így ezt az "auto-hide" témát akartam kilőni, de persze nem ez volt a hiba oka. Még régebben kikommenteltem a

timeout

beállítást, de a frissítés újragenerálta a

grub.cfg

-t, ahol a

set timeout=0

sor szerepelt. Ez "nem tüntei el" a boot-menüt, csak nem hagy rá időt, hogy bármit is csináljon a júzer. Elvileg a

timeout=-1

paraméter szintén tiltja az időzítést, ezt most belevéstem az

/etc/default/grub

fájlba is, remélem ezentúl meg is marad. :)

A grub-ot eddig is rühelltem, maradjunk annyiban, most se lett jobb véleményem róla az átláthatatlan katyvasz konfigjával és egyebeivel, de ez persze az én problémám. :-D

F30 alatt azóta volt egy kernel-frissítés, működik normálisan, tehát az a hiba kijavult. (Lehet hogy a leszedett python2-dnf-... csomagokkal volt valami összeveszés? Ez valószínűleg már nem fog kiderülni.) (Mese Off.)

A python2-es változatokat nyugodtan távolítsd el, vannak python3-asok hozzá. Nálam:

rpm -qa | grep -F dnf | sort
dnf-4.2.5-1.fc30.noarch
dnf-automatic-4.2.5-1.fc30.noarch
dnfdaemon-0.3.19-6.fc30.noarch
dnfdaemon-selinux-0.3.19-6.fc30.noarch
dnf-data-4.2.5-1.fc30.noarch
dnfdragora-1.1.1-2.fc30.noarch
dnf-plugins-core-4.0.6-1.fc30.noarch
dnf-utils-4.0.6-1.fc30.noarch
dnf-yum-4.2.5-1.fc30.noarch
libdnf-0.31.0-3.fc30.x86_64
python3-dnf-4.2.5-1.fc30.noarch
python3-dnfdaemon-0.3.19-6.fc30.noarch
python3-dnf-plugins-core-4.0.6-1.fc30.noarch
python3-dnf-plugins-extras-common-4.0.4-1.fc30.noarch
python3-dnf-plugin-system-upgrade-4.0.4-1.fc30.noarch
python3-libdnf-0.31.0-3.fc30.x86_64

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ez részemről csak költői kérdés, de miért nem lettek a kettesek már régen eltávolítva..? Mivel az nem különösebben rémlik, hogy most raktam volna fel helyettük valamit. :-D Bár... :) De végül is mindegy, a nyűgjeim megoldódtak. Legközelebb meg majd jobban figyelek. :) Kösz az infókat neked is!

"Láthatólag F30nál kidobták a dnf python2es supportját" - ne sajnáld azokat a csomagokat, nem kellenek már :)
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Simán lefutott az upgrade külsős repokkal együtt hiba nélkül frissült.
Eddig nincs probléma ;)

--
Karesz
www.fotokaresz.hu

Az mit jelent, hogy látja a router-t, de nem akar kapcsolódni? Szerintem olvasgass logot, címkézd újra az egész filerendszert - SELinux relabel-ről beszélek. Tekintve, hogy a korábbi Fedorának ugyanaz a kernele, a Fedora 30-nak is van támogatása a korábban működő wifi interface-hez. Valahol a kernel, linux-firmware, NetworkManager, wpa_supplicant környékén érdemes kutatni a jelenség okát, esetleg még systemd, SELinux jöhet szóba.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Én is frissítettem 30-ra, és hiba nélkül lefutott nekem is.
Külső repókat mellőztem a biztonság kedvéért.
Kb. 40 perc volt az egész a biztonsági mentéssel (~10 GB) együtt.

Néhány gnome-shell kiegészítő nem működik, de ez nem a Fedora hibája.

--

nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"

unitedrpms 3rd party repo azért nálam behozott 1-2 conflictot / feloldhatatlan dependency-t, de ez az előző upgrade-eknél is így volt.
Láthatólag F30nál kidobták a dnf python2es supportját, szóval aki eddig nem kezdte el az átállást Python3-ra, annak itt az ideje (Emlékeztető magamnak: Átnézni, hogy milyen további python2es függőségek vannak még a rendszeremen :))
XFCE alatt ez a bug még mindig megvan (F29 óta), más hiba nem jött még szembe..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

De jó, hogy írtad ezt a bugot! Amúgy az nem fekete, hanem valami inicializálatlan memória szemét. Nekem például egy korábban kirajzolt ikon látszik az aktuális ikon alatt, azaz ott, ahol az aktuális ikon átlátszó háttérrel bír.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mellékszál: A jelek szerint azért van még 1-2 nagyobb project ami még mindig használ python2-t:
- Calibre
- gimp
- wine / playonlinux
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Az operáció sikeres volt, csak a beteg nem élte túl :-)

"Simán" hibajelzések nélkül frissítettem F29-ről F30-ra a

dnf system-upgrade download --releasever=30

dnf system-upgrade reboot

parancsokkal.

KDE-only desktop volt, az upgrade után nem indul el normálisan a KDE:


$ more .xsession-errors
startkde: Starting up...
dbus-update-activation-environment: warning: error sending to systemd: org.freedesktop.DBus.Error.InvalidArgs: Invalid environment assignments
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/disable_kmix.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/filepicker.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/fonts_akregator.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/fonts_global.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/fonts_global_toolbar.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/fonts_kate.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/gwenview.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/kget.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/kile.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/kleopatra.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/krdb_libpathwipe.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 krdb_libpathwipe.upd: Found new update 'LibraryPathWipeOut'
2019-05-05T18:22:30 krdb_libpathwipe.upd:3:'Script=krdb_clearlibrarypath': Script 'krdb_clearlibrarypath' not found
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/krunnerplugins.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 krunnerplugins.upd: Found new update '5.9KRunnerPlugins'
2019-05-05T18:22:30 krunnerplugins.upd:3:'Script=krunnerplugins': Script 'krunnerplugins' not found
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/kscreenlocker.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/kwin.upd' for new updates
2019-05-05T18:22:30 Checking update-file '/usr/share/kconf_update/okular.upd' for new updates
Cannot find 'org.kde.KSplash.setStage' in object /KSplash at org.kde.KSplash
Hiba: A modul előkészítése meghiúsult.

Hasonló mai hibajelzés: https://bugzilla.redhat.com/show_bug.cgi?id=1706516

DE virtuális konzolra bejelentkezve, onnan már a
$ startx
paranccsal elindítható a KDE.

Ötletek???

Csak egy tipp: plasma-lookandfeel-fedora csomag sikeresen upgrade-elődött fc30ra? Egyáltalán telepítve van jelenlegi állapotban?
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

megvolt:

# dnf info plasma-lookandfeel-fedora
Az utolsó metaadat lejárati ellenőrzés ennyi ideje volt: 0:03:44, ekkor: 2019. máj. 6., hétfő, 08:32:55 CEST.
Telepített csomagok
Név : plasma-lookandfeel-fedora
Verzió : 5.15.4
Kiadás : 1.fc30
Architektúra : noarch
Méret : 10 M
Forrás : plasma-workspace-5.15.4-1.fc30.src.rpm
Tároló : @System
Ezen tárolób : fedora
Összegzés : Fedora look-and-feel for Plasma
URL : https://cgit.kde.org/plasma-workspace.git
Licenc : GPLv2+
Leírás : Fedora look-and-feel for Plasma.

Még annyi, hogy az sddm-mel erősen döcögve, de elindul a kde:
az elején sokáig olyan, mintha lefagyott volna
az sddm-greeter (? tán így hívják) 2 példánya 2 befagyott ablakot hagyott ott, stb

Lehet, hogy vmi időzítési problémák vannak a DM-Xorg-Systemd Bermuda-háromszögben...

Egy lényeges információ kimaradt:

A laptopra csatlakoztatott külső monitor, billentyűzet és egér használatakor produkálta a fentieket a KDE - pár éve otthon így szoktam használni.

Viszont most kipróbáltam, és ezek nélkül (saját képernyő, billentyűzet, tapipad) símán működik....

A jó hír: megjavult
A rossz: nem tudom, mitől

Bővebben: a napokban volt néhány frissités az updates-ben és az updates-testing-ben (a kdmre is), ezektől helyrerázódott.

Kisebb "esztétikai" hibák: a kdm bejelentkező ablak nem középen van és eredetileg a secondary screen-re dobta fel -
ezt állítani kellett a kdmrc-ben.
Az sddm-mel nem foglalkozom tovább.

Emlékeim szerint a kdm oda teszi a bejelentkező ablakot, ahol az egérkurzor van. Ha áthúzod az egeret a másik monitorra, a bejelentkező ablak is megy vele valós időben.

Épp írni akartam, hogy a napokban volt egy markáns kde frissítés, vélhetően ez okozta a javulást.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Eddig azt hittem az ubuntu release team a leggyengebb... Ezek utan ők profinak tűnnek.