Tudósok az 5G őrület ellen

Egy 2017-ben megalakult, mérnökökből, tudósokból és értelmiségiekből álló csoport arra kéri az EU-t, hogy állítsák le az 5G hálózatok kiépítését, amíg nem sikerült azonosítani annak valós egészségügyi kockázatait egy, a hálózat kiépítésében érdekeltektől független vizsgálatban. Az alapproblémát az jelenti, hogy a sok különálló eszköz egy cellán belüli forgalmazására optimalizált 5G sokkal sűrűbb cellafelosztást igényel, amit csak tovább súlyosbít a 3 GHz-es frekvenciatartomány hullámterjedése, ugyanis hasonlóképpen nem fog átmenni a vastag falakon, mint ahogy a WiFi sem, így még sűrűbben kell majd, szinte minden oldalról lefedni a házakat, lakásokat, köztereket. Ez egyértelműen megnövekedett rádiófrekvenciás háttérsugárzást jelent majd a mikrohullámú tartományban, mely nem igazán arról híres, hogy az egészségre jótékony hatást gyakorolna.A rövidtávú profitcélok hajszolásában érdekelt mobilszolgáltatók természetesen (értsd: önző üzleti érdekeiknek megfelelően) nyilván mit sem törődnek majd olyan kockázatokkal, melyek minimum középtávon, de inkább csak hosszabb távon okozhatnak megbetegedéseket. Valami hasonló leszaromtablettát vettek be a hírközlési hatóságok is. Hazánkban is már tavaly megkezdődött a frekvenciák kiosztogatása, a szokásos innovációs, technológiai sokszínűséges marketing bullshittel megspékelve. A jelenleg kialakult helyzet kísértetiesen emlékeztet az atomkorszak első időszakára, mikor fittyet hányva az emberek egészségére, illetve a technológia egészségügyi kockázataira, halomra robbantgatták fel az atombombákat Las Vegas mellett, amiből az ottani pénzemberek turistalátványosságot csináltak, és hatalmas összegeket kaszáltak be az oda látogatóktól, miközben gyakorlatilag megbetegítették őket. Isten tudja, hány tízezer, százezer ember fizetett az életével ezért hosszú távon. Mindenképp hasonló a történetben, hogy a mobilszolgáltatókat rohadtul nem érdekli a technológiájuk emberekre, vagy a minket körülvevő élővilágra gyakorolt káros hatásai, még akkor sem, ha a tudósok is egyetértenek abban, hogy káros. Multiékat az érdekli, hogy minél hamarabb kész legyen, és minél több profitot beszedhessenek a tapicskoló birkáktól, akik szerint okostelefon nélkül nem élet az élet. Vagy legalább is, akikkel ezt elhitették az agresszív reklámhadjáratokon keresztül és a pszichikai függőséget okozó alkalmazások (pl. Facebook) termékkapcsolásával.

Az is érdekes, hogy a magyar tech-lakájmédia nem tűnik késznek vagy hajlandónak tényszerű, a bulvárnál valamivel színvonalasabb cikket lehozni ebben a témában. Persze, ez egy új iPhone-ról vagy Samsung Galaxy-ról szóló cikkeket gyűjtő ajánló mellett nem is igazán meglepő. Mindezért kiemelten ajánlott elolvasni az eredeti felhívást és az abban leírtakat.

http://www.5gappeal.eu/scientists-and-doctors-warn-of-potential-serious…

A rádiófrekvenciás sugárzásoknak való kitettségen túlmutat, hogy az 5G esetében sem csak a fizikai egészségről van szó, hanem egy olyan tendencia csúcsra járatásáról, ami egy egész generációt tett lelki beteggé, okostelefonfüggővé, divatmajommá és idegenített el a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatoktól vagy akár a saját józan eszüktől. Lehetővé tette, hogy a technológiát hirtelen (átfogó tanulási folyamatokat nélkülözve) adoptáló felhasználókból egységsugarú digitális fogyasztókat neveljenek, mindeközben a gatyájukat kifizettetve, a privát szférájukat és a felhasználói szabadságot lábbal tiporva. Az 5G kiváló táptalaj lesz az Internet of Things nevű tech-oligarchák uralta szépújvilághoz is, ahol az embernek nem hogy privát szférája nem lesz, de nagyjából az életvitelével kapcsolatos dolgok feletti döntési szabaságát is elveszíti, hiszen úgy fognak élni, ahogy az okos eszközök ezt előírják, mindezt nyilvánvalóan öncélú üzleti érdekek mentén, ahogy már eddig is megszokhattuk.

Amikor az okosautó majd a McDonald's-hoz önvezet, mert ők többet fizettek (értsd: kartelleztek) érte az autógyártónak. Amikor az okoskonyha és az okoshűtő helyettünk rendeli meg a termékeket, amit az okosdrón hoz majd ki, emberi beavatkozás nélkül. Amikor az okostévé és a rajta futó szolgáltatók eldöntik helyettünk, hogy milyen sorozatot akarunk látni (értsd: milyen sorozattól érdemes minket függővé tenni, a további előfizetési díj beszedésének érdekében), korábbi nézői szokásaink alapján. Amikor az okostelefon automatikusan megrendeli majd saját maga soron következő szériáját. A végtelenségig lehetne sorolni az üzleti arrogancia a kényelem illúziójával, mint fegyverrel támadó, társadalomellenes gyakorlatait. Legyen elég annyi, hogy én nem szeretnék ilyen világban élni.

Az elbirkásított csődület éllovasai (értsd: early adopterek) és a véleményúttörők persze itt is majd bőven meglesznek. Itt is meglesznek azok a konzumidióta mintapolgárok, akik majd ki ha én nem stílusban megmondják, hogy nekik igenis szükségük™ van okoshűtőre, mert "a faszom se fog szarakodni a bevásárlólistával". Akik barlanglakónak fogják azokat nézni, akik képesek memorizálni a hűtőjük tartalmát és beérik egy kellemes telefonbeszélgetéssel a barátaikkal, 0-24 Messengeren való csüngés helyett. Akik arra lesznek büszkék, hogy mit nem tudnak, pl. nem tudják, mit tárol a saját hűtőjük, a saját otthonukban, mert a hűtő helyettük tudja. Aztán majd jön a mindent elsöprő, megkérdőjelezhetetlen kifogás, hogy annál többet tud dolgozni, meg annál többet foglalkozik a gyerekeivel, ami kimerül egy családi Netflixezésben az okostévén, ahol ha épp unalmas film megy, a gyerekek nekiállnak tapicskolni az okostelefont, mert "épp most írt vissza a haverom, meg a csaj aki tetszik". Szükségük™ lesz majd okoskonyhára, mert szeretnék azt a látszatot kelteni a családnak, hogy ők készítették el fáradságos munkával a finom reggelit, vacsorát (értsd: aromákkal és ízfokozókkal teleadagolt feldolgozott ételek, melyeket általában élelmiszeripari oligarcháktól vásárolnak). Szükségük™ lesz okosWC-re, mert milyen undorító már a saját szarodat letakarítani róla, inkább takarítsa le ő maga, meg ha bent ülsz se kell unatkoznod, amikor a WC-ajtón vetítik ki a reklámot, hogy épp milyen okostelefont, meg önvezető autót érdemes™ megvenned, még az idén.

Jó kérdés továbbá, miért akarunk egy életképtelen társadalmat felnevelni, akikkel elhitetjük, hogy úgy lesznek a leghatékonyabbak™, a legsikeresebbek™, ha már azt sem képesek megjegyezni, mi van a hűtőben és mit kell otthonra vásárolni. Az én szimbolikámban az 5G sokkal inkább a tech-oligarchák uralta digitális analfabéták robotizált utópia társadalmához vezető utat jelenti, mintsem bármiféle valódi fejlődést.

Hozzászólások

"Legyen elég annyi, hogy én nem szeretnék ilyen világban élni."

Az egyik, talán legmegvalósíthatóbb megoldás az öngyilkosság. Ne várd, hogy egy okosdrón tegye meg!

Ez az írás teljesen olyan, mintha egy okosWord állította volna elő...

Vagy hülye.
Ez nem más, mint a társadalmi fejlődés egyszemélyes sárdobálója. Bár nem is igazán értem, miért retteg az 5G-től. Az XP-i úgyis bambán fognak bámulni, milyen igény is érkezik az adatok lementésére a hálózat felől, hiszen a HDD-k, amiket kezelni tud, csak egymillióval lassabb adatmentésre képesek.
Addig, míg kiadja itt a dühét, addig jó. Ha majd hajbazer a hisztit átváltja C4-re, akkor lesz a baj.
Amúgy meg joga van hozzá.

Ez nem más, mint a társadalmi fejlődés egyszemélyes sárdobálója.

Ha társadalomfilozófiai szempontból tekintjük, továbbra sem a fejlődéssel van baj, hanem az erőltetett növekedéssel és a társadalom technológia általi végtelenségig való elkényelmesítésével, olyan szintekre, ahol az már messze nem egészséges. Itt pedig nem csak a rádiófrekvenciás sugárzás okozta ártalmakról van szó, hanem az eltorzult, illuzionális reklámvalóságról, amiben az okostelefongenerációk felnőnek, a túlhajszolt, egyre több fogyasztásra és egyre több (kiegyensúlyozott élethez felesleges) technológia adoptációjára rávett emberről, a túltermelés-túlfogyasztás közbeni környezetszennyezésről.

Bár nem is igazán értem, miért retteg az 5G-től.

Leírtam. El kellett volna olvasni. El kellett volna gondolkodni rajta, lehülyézés helyett. Mivel én is nagyvárosban élek, az én egészségemre is hatással lehet. Mivel nem holmi oltásellenes-laposföldes-chemtrail-es emberek állítják, hogy egészségre káros lehet így teletűzdelni 5G átjátszókkal az összes nagyobb várost, így nagy valószínűséggel joggal van félnivalóm nekem is. Nem beszélve arról, amikor majd már nem lehet sem készpénzzel, sem külön bankkártyával fizetni a boltban, csak a Google-Apple által lehallgatott, monitorozott okostelefonnal. Az is eléggé hatással van rám.

Az XP-i úgyis bambán fognak bámulni, milyen igény is érkezik az adatok lementésére a hálózat felől, hiszen a HDD-k, amiket kezelni tud, csak egymillióval lassabb adatmentésre képesek.

SSD-t használok és minimum 175 MB/s-sel tudok róla olvasni, meg tudok rá írni. Ez bőven elég arra, hogy megfelelő Internetkapcsolattal akár 23,4 másodperc alatt le tudjak tölteni és meg tudjak nézni egy Full HD filmet, vagy hogy szöveges és képi információkat be tudjak szerezni az Internetről. Mondanom sem kell, hogy ennek a tizede is bőven elég. Az XP-nek pedig nincsenek elméleti határai az adatátviteli sebességet illetően. Ramdisken lazán az 5G által ígért sebesség fölött tudok írni, illetve onnan olvasni.

Addig, míg kiadja itt a dühét, addig jó. Ha majd hajbazer a hisztit átváltja C4-re, akkor lesz a baj. Amúgy meg joga van hozzá.

Nem. Nincs jogom C4-re váltani. Nincs jogom tömeggyilkosságot, illletve terrorcselekményt végrehajtani. Ahogy neked sincs semmiféle erkölcsi alapod ilyenekkel riogatni.

A törvényi ítélkezés utólagos. Akármit megtehetsz, amire képes vagy, az más kérdés, hogy nem szabad.

A törvény szerint nincs jogom elvenni más emberek életét, vagy megfélelmlíteni őket C4-gyel való robbantgatással. Tehát végső soron nincs ehhez jogom, tehát nekem teljesen mindegy, mennyire vagy anarchista, én ezt így értelmezem.

Örülök, hogy a tömeggyilkosságot és a terrorcselekményt felhoztad, mert én nem említettem.

Nem én jöttem a C4-gyel, bocsi.

Szóval, ezekre készülsz? Hmm?

Nem. Ez a kérdés csak a te kis médiavalóság által eltorzított FUD fantáziádban vetődik fel.

"Mivel nem holmi oltásellenes-laposföldes-chemtrail-es emberek állítják, hogy egészségre káros lehet"

Valójában de.
Még csak nem is állítanak, csak azt mondják, lehetséges, hogy… Igaz, hogy ami lehetséges, azt már mondták a 4G-nél, a 3G-nél, a GSM-nél, a tévénél, a rádiónál is. Mégsem sikerült valójában soha igazolni. Ha viszont a soha be nem bizonyosodott lehetségesre alapoztak volna korábban, akkor neked ma nem lenne lehetőséged terjeszteni a vélt igazad.

Valójában de.

Valójában nem. Egy potenciális veszélyre hívják fel a figyelmet, ami korábbi megfigyelések és vizsgálatok alapján tudományosan sejthető, de még senki nem tudta stabilan igazolni se pro se kontra. Az 5G hálózatok elindítása az egészségre káros hastások alapos vizsgálata nélkül innentől felelőtlen hazárdírozás a profit érdekében. Ettől függetlenül, egészen nyugodtan felveheted velük a kapcsolatot és megmagyarázhatod nekik, hogy nem jobbak az oltáselleneseknél. Majd egy Cc-t küldj róla, szeretnék jót röhögni várható felsüléseden.

Igaz, hogy ami lehetséges, azt már mondták a 4G-nél, a 3G-nél, a GSM-nél, a tévénél, a rádiónál is.

Szokásos fejlődésmániás maszlag: Fogj a múltból egy már, a torkokon lenyomott technológiát, amit kifogásoltak valamilyen szempontból, amiből nem lett (még) baj, aztán hitesd el mindenkivel, hogy itt is csak erről van szó, tehát nem lesz baj. Ha elolvastad volna az oldalon található gyűjteményt, akkor tudnád, hogy nagyságrendekkel magasabb a kockázat az 5G esetében, mint a 2G, 3G, 4G esetében.

Ha viszont a soha be nem bizonyosodott lehetségesre alapoztak volna korábban, akkor neked ma nem lenne lehetőséged terjeszteni a vélt igazad.

De igen, lenne, mert bedugnám a netkábelt a gépbe. És ha csak az okostelefonfüggőséget tekintjük, sokkal egészségesebb, emberibb léptékű világban élnénk jelenleg.

Harmful effects of RF-EMF exposure are already proven

Over 230 scientists from more than 40 countries have expressed their “serious concerns” regarding the ubiquitous and increasing exposure to EMF generated by electric and wireless devices already before the additional 5G roll-out. They refer to the fact that ”numerous recent scientific publications have shown that EMF affects living organisms at levels well below most international and national guidelines”. Effects include increased cancer risk, cellular stress, increase in harmful free radicals, genetic damages, structural and functional changes of the reproductive system, learning and memory deficits, neurological disorders, and negative impacts on general well-being in humans. Damage goes well beyond the human race, as there is growing evidence of harmful effects to both plants and animals.

Link: https://link.springer.com/article/10.1007/s10669-011-9307-z
Link: http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0928468009000030

Persze, védd csak nyugodtan multiékat. Meg oltásellenesezz tovább.

LOL, olvastad is a cikkeket, vagy csak úgy felvágsz vele.

Az elseiver-es cikk (2. cikk) egy irodalomkutatás, ahol viszonylag kis mintás statisztikai kutatások voltak, ezeket fűzték egybe. Ezek többségében állatokon való megfigyelések voltak. Pl fehér gólya, amit mondjuk mágneses sugárzás amúgy is megzavarhat.

A springer-es cikk(1. cikk) már érdekesebb. Itt patkány kísérlet volt. A minta nagysága (16-os group-ok) nekem kicsinek tűnik, de lehet elég ilyennél.
viszont a cikkből idéznék: "were not sig- nificantly different from the control group."

Legalább normális cikket linkelnél, ami a te igazadat támasztja alá.

Amikor a freont felfedezték, milyen jó volt, hogy megoldódott a mesterséges klimatizálás. Csak 40 évvel később jöttek rá, hogy nem is olyan kerek az a történet. Az igaz, hogy akkor a tudósok nem figyelmeztettek előre. A múlt hibáiból akkor is tanulni kellene, főleg, ha szakértők is ezen a véleményen vannak. Legalább egy hatásvizsgálatot megérne.

Ami csak akkor van így, ha kellően arrogáns módon és a körültekintést elspúrkodva erőltetsz rá egy technológiát egy egész társadalomra, a kényelem illúzióját ígérve. Ez történt a freon esetében is és csak azért került betiltásra, mert volt alternatívája. Ha nem lett volna, a mai napig fontosabb lenne a dezodorfújkálás (értsd: a társadalomnak illatanyagok illúziókeltésével való kényszerű megfelelés) és az új™ hűtőgépek vásárolgatása (a régi kidobása mellett), mint az ózonlyuk. Ahogy a klímaváltozásnál is fontosabb az olajpöfögtetés, az energiapazarlás és a konzumer szemét gyártása.

Azért gondold át általánosabban azt, amit leírtam... Bár ezek után nem vagyok benne biztos, hogy menni fog.
Ja, a freonnal az volt az elsődleges baj, hogy a használat során a gázvesztéssel nem törődtek kellő mértékben - ma is dolgoznak olyan ipari gázokkal nem kevés helyen, amiknek a levegőbe kerülése minimális mértékben sem kívánatos - és meg tudják oldani, hogy ez rendben is legyen.

Nem ez volt az elsődleges probléma. Az volt a probléma, hogy minden tömegcikkbe azt rakták, ahol a jól sűríthetőség volt a cél. Például a dezodorokba is, ahol egyértelmű a gázveszteség. A hűtőgépekből se jött volna ki, ha nem konzumerista alapon dobatják ki a régieket és vetetik meg az újakat.

A dezodorokkal más gond is van, de ha elmész pl. Japánba egy vidéki kisebb városba, ott nem is kapsz ilyet sőt, full hülyének néznek ha ilyet használsz (egyébként tök jogosan). Ők tisztában vannak a veszélyeivel. Mi nem, mert a reklám nem arról szólt. Sőt, a hülye japánok langyos vizet isznak evés után, hogy segítse az emésztő enzimek megfelelő működését. Mi jeges kólát, mert a reklám szerint az is milyen jó, a tudósok különben sem bizonyítottak semmit és nincs is betiltva. Ja tényleg, hisz a cigi is egészséges még vásárolhatsz is belőle. Ugye milyen jófej ez a kormány? A sugárzást ráadásul ingyen kapod, még kérni sem kell. Már csak egy mobilt kell szerezni hozzá.

---
- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

A dezodorokban az a legnagyobb vicc, hogy a szódabikarbóna a leghatékonyabb szagtalanító. Egy csipetnyit kell bedörzsölni nedves bőrre. Nekem jobban hat mint bármi más, pedig végigpróbáltam szinte mindent.

Egy negyedkilós zacskó kb 200 Ft. Ez egy fél életre elegendő mennyiség. És teljesen környezetbarát élelmiszeripari alapanyag.

A dezodorban levo hajtogaz nem a szagtalanitas miatt van. :) nem a szagtalanitas hatekonysagaval van gond, hanem a hajtogaz legkorre gyakorolt negativ hatasaval. A szagtalanitasra viszont tok jo a golyos dezodor, annak nincs karos hatasa a legkorre.

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Tudod, az lesz most is, mint általában. Majd ha jól megnövekszik valami betegségráta, és mindenkinek meg a kutyának is hullani kezd a szőre, akkor majd lesz mérgezett egér futkosás, és tanulmányok és tüntetés. Most csak lehurrogás van.
"Majd akkor átmegyünk a hídon..." - már aki.
Persze nem tudom most mi lenne a jó megoldás. Kinek kéne rá figyelni, finanszírozni pártatlan és megbízható kutatásokat.

Egyértelmű, hogy mind a frekvenciák kiosztása, mind a lakosság megvédése az ártalmaktól az állam feladata. (Persze a szervein keresztül) Ezért a kutatást is az államnak kellene elvégeznie úgy, hogy maga finanszírozza, nem pedig azok a cégek, akik szolgáltatni, tehát profitálni szeretnének belőle.

Ez persze teljes utópia, mert az állam képtelen arra, hogy független kutatást finanszírozzon a korrupció miatt. Ami nem magyar találmány, hanem mindenütt jelen van a világon. A fránya korrupció az, ami miatt én ezen tanulmányok eredményét csak nagyon kétkedve fogadom el, akármit is hoznak ki eredményként.

Userként teljesen logikus hozzáállás az újtól való félelem, a múlt bebizonyította, hogy sok esetben a gyanakvóknak volt igaza. Például ott van a sugárzó anyagok korai használata, a röntgen sugárzás használata, stb. A maga idejében ezek is menő dolgok voltak, aztán pár évtizeddel később nagyon szigorú keretek közé terelték őket.

Rengeteg egyéb példa is van arra, ami divatos lett, pedig káros, de ezeket nem kezdem sorolni, mert még nem közismertek, és egyből megkapom, hogy alusipkás vagyok :-).

Ha userként mérlegelem a veszélyt és a hasznot, akkor számomra a 3G is több mint elég, ezért a haszon oldalán semmi nincs. (Elismerem, hogy másnak lehet hasznos, nekem nem az.) Esetleg, ha néha szükségem lenne nagy sávszélre, akkor arra az időre aktiválnám az 5G-t, egyébként visszabutítanám 3G-re, esetleg még az alá is a készülékemet. (Van/lesz erre lehetőség?)

Azt viszont egyáltalán nem akarnám, hogy a házam közelébe kapjunk egy szolgáltatói antennát. És mivel kisebbek a cellák, ezekből egy csomó új kell, sokan fognak kapni újat a házuk előtti villanyoszlopra. Teljesen jogos, ha valaki nem örül ennek. Miért örülne? Csak baja lehet belőle, de nem nyer semmit.

Teljesen jogos, a független kutatást igénye. Mindig a megrendelő érdekeit fogja szolgálni a kutatás. Az nem csak az állam, hanem az egyébként független egyetemek se megbízhatóak, ugye mennyire örülünk amikor egy egy egyetemnek sok sok pénzt ad egy cég. Teljesen más társadalom kellene ehhez egy ezt támogató országgal, pl jövedelem adóból +1% aki viszont ezt elfogadja máshonnan nem fogadhat el pénzt.

5G meg el fog jönni, semelyik állam nem mer kimaradni mert akkor lemarad. (hogy miről az egy más kérdés)

Mert azt te választod. Nem az állam. Nyilván az állam el tudja ezt is téríteni, lásd ki számít egyháznak. De alapvetően szerintem működik, pl. ameddig iskolás a gyerek addig akár az iskola alapítványát is támogathatod, ezzel nem hiszem hogy olyan jelentős gond lenne.

Ne keverjük a 20.sz eleji viszonyokkal a mostaniakat! Ha bizonyítható (azaz megbetegedésekkel mérhető) az 5G káros hatása, akkor akkora büntit kapnak a szolgáltatók, hogy belezöldülnek. Tehát egyáltalán nem érdekeltek az eredmények eltusolásában.

Az 5G frekvenciái nem ionizálnak, ami a roncsolás fő oka lehetne. Mikrohullámú sütők is csak nagy energia esetén melegítenek, amik 5G esetén szóba sem kerülhetnek. Kockázata még ezek ellenére is lehet. Ott van többek közt a WHO, ami kimutatta, hogy nem kizárható a mobilhasználat miatt a rák kockázatának növekedése.
https://www.androidauthority.com/5g-dangers-895776/
Ehhez azért tegyük hozzá, hogy vészhelyzetben a mobil hiánya sok nagyságrenddel jobban növeli az egészségügyi kockázatokat.

Az 5G egyébként technikailag elég problémás. Például ha bemész a házba vagy a mobilt a kezedbe fogod.
https://www.androidauthority.com/what-is-5g-mmwave-933631/

A részleteket nem tudom, de ha nincs 5G-re szükséged, azaz kicsi az adatátviteled, akkor elvileg nem fog ezerrel sugározni a telefonod. Mi a fenének merítené az akkumulátort? És mi a fenéért nyomná a torony beléd a jelet a hullámformáló antennájáin, ha nem kell?

Az 5G alapvetően nem mobilozásra van kihegyezve. Sem a GMail sem a HUP nem igényli. Inkább a komolyabb szórakoztatóipar (VR, AR, felhőben futó játékok), bár itt a tégla/betonfalak problémát okoznak. Valamint az ipari (MI + egyéb adatgyűjtés) és közlekedési eszközökhöz kell.

Oké, pongyolán fogalmaztam. Nyilván melegít, de az általa okozott melegedés nem összemérhető a többi hőforrással, pl. napsütés, kocogás okozta kimelegedés, Híradó nézés, ruházat vagy akár maga a mikrohullámú sütő, ami korántsem tökéletes Faraday-kalitka. Lényegében a bőröd visszatükrözi vagy elnyeli. Adataim nincsenek, WHO és társainak remélem igen.

A GSM tartomány sem ionizál, sőt még csak nem is nagyon melegít, viszont kimutatták, hogy a vér-agy gát sejtjei föllazulnak, és a vér-agy gát átjárhatóvá válik. Amennyire én tudom, ez fejfájást és alvászavarokat okoz. Valami svájci tanulmány rémlik, amiben GSM állomások közelében lakó embereket vizsgáltak. Most lusta vagyok ráguglizni.

Engem érdekel, hogy mik ezek a káros dolgok.
Küldtem egy email-t a kapcsolat füllel a profilodon, de szerintem nem küldte el rendesen, mert kaptam egy hibaüzenetet emailben:

tárgy: "Undelivered Mail Returned to Sender"


This is the mail system at host hup.rackforest.hu.

I'm sorry to have to inform you that your message could not
be delivered to one or more recipients. It's attached below.

For further assistance, please send mail to postmaster.

If you do so, please include this problem report. You can
delete your own text from the attached returned message.

                   The mail system

<[...]@disroot.org>: host disroot.org[178.21.23.139] said: 553 5.7.1
    <[...]@disroot.org>: Sender address rejected: not logged in (in reply to
    RCPT TO command)

"ha kellően arrogáns módon és a körültekintést elspúrkodva erőltetsz rá egy technológiát egy egész társadalomra"

De hát azt kellene tudomásul venni, a hatalmi kontroll szükségszerűen diktál. Az globális emberi társadalom magas létszáma, a globális probléma-kezelés és a vele szembeni határozott kontroll igénye szüli az újabb technológiák lenyomását a torkunkon. (5G + Starlink globális műholdas internetszolgáltatás, mobil eszközök, okos otthon, gépjáművek autonom vezetése, drónok, stb., nem kényelmi okból születnek "birkáknak". - De globális hatalmi struktúrák kikerülhetetlen eszközrendszereként igen.)

Igen, vagy egy újabb példa: a műanyagok óriási mértékben elterjedtek -> ez generált egy hatalmas szemétproblémát, majd a "lebomló" műanyagok révén egy műanyag-mikroszemcsékkel telített táplálékláncot. Most már látszik, hogy k* nagy baj lesz ebből, de a technológia általánossá vált, itt már nagyon nehéz rövid távon megállítani.
"Minden varázslatnak ára van." Csak ezt az árat utólag tudjuk meg.

Az SSD-kben nincs igazad. Az XP is kezeli őket, persze korlátokkal. Először is nem szabad őket XP-vel particionálni (CHS eltolást alkalmaz 1024K-s eltolás helyett, így nem kompatibilisek az SSD 4K-s vagy 16K-s lapméretével), hanem 3rd party alklmazással, meg a fájlrendszer automatikusan TRIM-elését nem támogatja az XP kernel, de ez 3rd party szoftverekkel manuálisan pótolható.

A GPT-t, UEFI-t, NVMe-t valóban nem kezeli az XP. De a SATA3-at MBR-rel, Legacy BIOS boottal igen.

De tény, hogy XP-t nem használnék már. Nem tudja hatékonyan kezelni a modern hardvereket, nincsenek már hozzá driverek, régi kernelarchitektúra, nem jó az erőforráskezelése, biztonságilag is kuka már. Sok progi újabb verziói el sem indulnak már rajta. Egyszerűen önszopatás már használni, és cserében nem nyújt érdemi előnyt, amiért érdemes lenne bevállalni, még gyenge gépen sem.

Az XP ma már csak offline retrózásra való, pl. legacy hardveren régi XP-s, Win9x-es játékok futtatására, amik nem mennek normálisan modern rendszereken (vagy inkompatibilitás vagy driverhiány miatt), és/vagy nem akar az ember emulációs, virtualizációs overheadet, meg szintén offline legacy alkalmazások futtatására (de ebben a szerepkörben inkább emulálva, virtualizálva ajánlott). Fő gépre, napi szinten, online használatra, meg productionre komolytalan már. Egyszerűen ez már csak felesleges mánia, meg lelki nyomorékság, hogy pár ember képtelen elengedni.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

A GPT-t, UEFI-t, NVMe-t valóban nem kezeli az XP.

A GPT-t kezeli az XP. Windows XP x64 out-of-the-box kezeli. 32-bites XP-hez van Paragon GPT Loader, amivel alkalmassá válik a GPT-vel particionált meghajtók kezelésére. Külső winchester esetében bőven vannak olyan adapterek, amik címfordítást csinálnak és az oprendszer 4096 bájtos szektormérettel fogja látni a diszket, így nem kell rá GPT, mert MBR-rel is elpartícionálható egészen 16 TB-ig. UEFI-nek és NVMe-nek pedig egyáltalán nem látom értelmét kezelni. Semmi baj nincsen a BIOS MBR-rel azonkívül, hogy több mint 20 éves. Ami csak fejlődésmániáséknak probléma, és nekik sem gyakorlati, hanem elméleti, illuzionális probélma, mert nem érzik magukat menőnek™.

Egyszerűen önszopatás már használni, és cserében nem nyújt érdemi előnyt, amiért érdemes lenne bevállalni, még gyenge gépen sem.

De igen, számos előnyt nyújt. Például, az is nagy előny, hogy nem változik a frissítgetések által, mint a Windows 10, ami évente kirántja a lábad alól a talajt, átcicomázza a felhasználói felületeket, hogy újratanulhasd a használatukat, cserébe még bloat is. Tapasztalatból mondom, hogy nekem sokkal nagyobb önszopatás lenne Windows 10-et használni, mint most XP-t. Nem tökéletes az XP, vannak vele problémák, viszont sokkal gázabb rendszer egy Windows 10. Még mielőtt jönnél megint a Linuxoddal, az is gáz, pláne hogy a GTK3-at azóta még jobban elsilányították és mint a ragály terjed az alkalmazások között, mintha nem lenne holnap.

Az XP ma már csak offline retrózásra való, pl. legacy hardveren régi XP-s, Win9x-es játékok futtatására

Nem. Az XP teljesértékű tud lenni online használatra is. Ezeket a sorokat is XP-ről írom és nem érzem, hogy kevesebbet tudna, mintha Windows 10 lenne. Utóbbi jóval lassabban és magasabb CPU ventillátor-fordulat mellett működne, a kényelmeskedő bloatware-fejlesztőknek köszönhetően.

Fő gépre, napi szinten, online használatra, meg productionre komolytalan már.

Nem párkapcsolat ez, hogy el kéne engedni. Persze, tisztában vagyok vele, hogy a fejlődésmániás propaganda állandóan ezt sulykolja a move on, move forward, lépj tovább vezényszavakkal. Az IT-t divattá kívánják silányítani, hogy még többször, még gyakrabban lehessen újra meg újra megvetetni a fogyasztókkal a hardvereket és a szoftvereket. Mindennapi használatra pedig az instabil, félévente bootolhatatlanná váló, reklámokat fájlkezelőben feldobáló, állandóan hosszasan magát frissítgető, csiligány, animációbuzi Windows 10 sokkal komolytalanabb, mint egy normális, stabil, jól kifejlesztett, haladó felhasználóknak is kényelmes kezelőfelülettel rendelkező, megannyi beállítási lehetőséget biztosító Windows XP.

Egyszerűen ez már csak felesleges mánia, meg lelki nyomorékság, hogy pár ember képtelen elengedni.

Az a mánia + lelki nyomorékság, hogy minden egyes kibaszott topikban kényszeresen kampányolsz a személyem és az XP ellen úgy, hogy marhára nem is az az eredeti téma. Teszed mindezt úgy, hogy (gondolom) egy büdös vasat nem kapsz ezért a Microsofttól, vagy akár a Red Hattól, akiknek a nagyszerű "fejlesztéseit" isteníted, amikor nyomod a desktop Linux propagandát. Az a mánia + lelki nyomorékság, hogy attól érzed magad menőnek™, hogy ott a képzeletbeli plecsni a rendszereden, hogy folyamatosan frissül™, és hogy modern™, mintsem a funkcionális értéke számítana számodra. Ha a LibreOffice-t odáig silányítanák, hogy már toolbar se lenne rajta és a formázásokat is csak tapicskoló gesture-ökkel lehetne megejteni, te továbbra is arra vernéd, hogy dehát legalább friss, így a dokumentumba ágyazott kártevők ellen védett™, mellékszálon meg megindokolnád magadnak és hupuéknak, hogy jaj hát nem is volt szükség a toolbarra.

"Semmi baj nincsen a BIOS MBR-rel azonkívül, hogy több mint 20 éves." - Harminchat. Éves. Apró különbség, hogy az MBR-es felállásban egy helyen van tárolva a boot meg a partícióadat, ami ha sérül, akkor lehet törpölni azzal, hogy mi mettől-meddig tartott - a GPT esetében mindezeet az adatoka több helyen is tárolásra kerülnek, ha egy másolat megsérül, attól még működik/helyreáll a rendszer (A GPT használ CRC-t ezen adatok integritásának védelmére, az MBR nem).

"Az XP teljesértékű tud lenni online használatra is." - Saját böngészőjével nem igazán (IE8/XP párossal normális https-es oldal nem megy), a használható 3rd party böngészők meg... mondjuk úgy, hogy biztonság tekintetében erős kihívásokkal küzdenek a szekérderéknyi ismert hibájuk okán.

"Mindennapi használatra pedig az instabil, félévente bootolhatatlanná váló, reklámokat fájlkezelőben feldobáló, állandóan hosszasan magát frissítgető, csiligány, animációbuzi Windows 10" - láttál te Windows 10 Pro-t napi használatban, normális hardveren? Nem úgy néz ki... A ~100 user ugyan nem nagy merítés, de az általad felsorolt problémákat nem tapasztaltam...

Egyébként meg ha ennyire sz@r neked itt, ennyire nem érti meg senki, hogy mindenki hülye, aki nem XP-t használ, akkor mi a búbánatért égeted magad ezen a portálon? Szinte mindenkinek jobb lenne, ha nem nyomnád itt a süketelést - bár a trolletetést, mint szórakozást űző huppereknek lehet, hogy hiányoznál :-P

Harminchat. Éves.

Hűha. Érzem ám a súlyát, ember! Ez egy fősodratú fejlődésmániásnak olyan komoly dolog, hogy lassan, szavanként kell elmondani. Na és, mi van akkor, ha harminchat éves? Működik a mai napigm gond nélkül és van létjogosultsága.

Apró különbség, hogy az MBR-es felállásban egy helyen van tárolva a boot meg a partícióadat, ami ha sérül, akkor lehet törpölni azzal, hogy mi mettől-meddig tartott

Nem számít, ha van backupod. Pláne, hogy a BIOS/MBR partíciós táblát is lehet külön menteni számos backup szoftverrel, meg még külön az MBR-t is. Szóval, el akarod spúrkodni a backupot, ami úgyis lementené a BIOS/MBR partíciós táblát is, aztán meg arra vered, hogy a GPT-nél pont azt nem kell. Persze, ettől még elveszik minden adatod, ha nincs backupod, minden más esetben. A sérülésről meg annyit, hogy így is bőven többször válnak bootolhatatlanná a Windows 10-ek, mint az én XP-m MBR-es partíciós táblán, vagy bármelyik BIOS/MBR partíción lévő Windows 7. Szóval ez pont a divat-marketinges "érv" kategóriája, habár tőled nem is vártam jobbat. Segítek. Két valós érv biztosan szól a GPT mellett. Az egyik, hogy tetszőleges számú, méretű partíciód lehet anélkül, hogy fizikai-logikai partíciókat létrehozva kéne sakkoznod a BIOS/MBR esetében elérhető fix négy partícióval. A másik az, hogy tud 2^32 szektornál többet címezni. Ez megintcsak szükségtelen átlagfelhasználáshoz, de nagyobb adattárolási igény esetén jól jöhet. Persze, lehet, hogy érdemesebb venni egy régebbi profi RAID vezérlőt, ami tud 4Kn diszkeket kezelni és azzal akár 16TB-ig ki lehet tolni a BIOS/MBR partíciókat. Így a Windows XP-t és az alatta lévő gépet se kell kidobni.

láttál te Windows 10 Pro-t napi használatban, normális hardveren?

Láttam. A normális hardver alatt viszont nem világos, hogy mit értesz. Szerintem egy 2. generációs i5-2400 normális hardver. Láttam rajta Windows 10-et panaszkodni, hogy nincs rá normális grafikus/chipset driver, mert az Intel nem támogatja. Láttam rajta nem futni 3D-s, illetve Direct2D-s programokat emiatt, pedig az Intel videókártya simán tudná vinni, csak Intelék szeretnék újra megvetetni, a régit kidobatni. Ha te csak az elmúlt 2 évben trendi hardvereket tekinted normálisnak, akkor erről sincs értelme beszélgetnünk, mert akkor megint az a helyzet, hogy a bloat, fejlődésmániás, inkompatíbilis szoftver miatt kell kidobni a régi hardvert és megvenni az újat, egy alapjaiban fenntarthatatlan, pazarló, környezetszennyező rendszert támogatva.

"Nem számít, ha van backupod. Pláne, hogy a BIOS/MBR partíciós táblát is lehet külön menteni számos backup szoftverrel, meg még külön az MBR-t is." - Ja, persze. Mert minden r=1 user fogja magát, és azzal indít, hogy külső tárolóra elralja ezeket az adatokat, hogyha baj van, akkor legyen honnan visszaállítani. És mi van a 2T-nál nagyobb adatterületekkel? Ja, persze, tudjuk, neked nincs ennyire szükséged, hát másnak is felesleges...

"így is bőven többször válnak bootolhatatlanná a Windows 10-ek, mint az én XP-m MBR-es partíciós táblán, vagy bármelyik BIOS/MBR partíción lévő Windows 7" - érdekes, neked hány Windows10 van napi hasnzálatban a környezetedben? Mert ebből vagy az derül ki, hogy sz@r hardverrel dolgoztok, és mindenki kókányolhat mindent, vagy próbálod védeni a védhetetlent (MBR), miközben lövésed sincs a BIOS+MBR kontra UEFI+GPT különbségeiről.

"Szerintem egy 2. generációs i5-2400 normális hardver." Nem, az egy 2011-ben megjelent villanyrezsó, akarom mondani CPU, ami a hardvernek csak egy része. A stabil működéshez pont a többi "apróság" a fontos. Az meg kemény üzleti kérdés, hogy egy adott CPU+GPU meddig (időben és OS-re meghatározva) kap támogatást - ez a 95W-os TDP-vel megvert, 32nm-es csíkszélességgel gyártott villanyrezsó Windows7-re még kapott támogatást, utána már nem, de talán nem is baj - a teljesítményét (nem fűtésben, hanem számításban) bőven meghaladta az elmúlt bő nyolc évben a világ.

Mert minden r=1 user fogja magát, és azzal indít, hogy külső tárolóra elralja ezeket az adatokat, hogyha baj van, akkor legyen honnan visszaállítani.

Nyilván nem. Viszont a maradék 100-ból 99 eshetőségre sem készül fel, ami sokkal nagyobb eséllyel teszi bootolhatatlanná a gépét és köze nincs a partíciós táblához. Egyébként meg ez olyan, hogy Autós Aladár egységsugarú hétvégi sofőrbirka nem vesz elsősegélycsomagot a kocsiba, mert annyira r=1, hogy azt se tudja mi az, közben Zeller Mérnök Úr azzal érvel, hogy a mindenoldali légzsák úgyis segít majd megelőzni a komoly sérüléseket. Szerencse, hogy a törvény előírja az elsősegélycsomagot.

És mi van a 2T-nál nagyobb adatterületekkel? Ja, persze, tudjuk, neked nincs ennyire szükséged, hát másnak is felesleges...

De, nekem képzeld pont szükségem van rá. Van is külső winchesterem, ami 3TB és maga a SATA-USB adapter csinálja meg az 512-4096 szektor címzési konverziót, hogy még 32-bites XP alatt is használható legyen, MBR-rel, loader nélkül. Egy r=1 usernek pedig képzeld, nincs szüksége rá. Láttál már r=1 user gépet? Esetleg javítottál, telepítettél újra már ilyen gépeket? És mondjuk 50-et 100-at? Mert ha esetleg nem, akkor elmondom, hogy 100-ból kb. 5 olyan gép van, aminek az 500GB-1TB kapacitása ki van használva. A többi úgy néz ki, hogy belerakják a 320, 500, 1000 GB winchestert a Media Marktban, azon 100 GB-on elvan az OS és az r=1 összes gépen tárolt adata, a maradék 200, 400, 800 GB meg ott éktelenkedik üresen. Elárulnád, most őszintén, hogy szerinted, aki okostelefonok, 5G, centralizált adattárolás, cloud, meg minden menő technológia mellett érvel folyamatosan, mi a picsa szüksége van egy r=1 usernek 2TB tárhelyre? Őszintén kíváncsi vagyok az érveidre. Ettől függetlenül, 4096 szektoros diszken, bőven lehet 2TB fölé menni (egészen 16TB-ig), tehát inkább az Intelnél kéne nyálat verned, hogy szíveskedjenek natívan támogatni, mintsem nevetséges indokokkal istenítened a GPT-t, meg itt harminchatévesezni.

érdekes, neked hány Windows10 van napi hasnzálatban a környezetedben?

Jóval több, mint a te ~100 userednek. És képzeld, GPT partíciós tábla van rajtuk. :) Ennek ellenére tavaly csupán kétszer fordult elő, hogy Windows 10-es gépek tucatjai váltak random bootolhatatlanná. Sorra hozták be őket elromlott a gépem!! felkiáltással, akik korábban még azért sírtak, hogy mindig a legfrissebb ágat használhassák, vagyis hogy olvasták, meg láttak videókat a kényelembuzi, tapicskoló feature-ökről és ők is szeretnék, de nem igazán tudták értelmesen elmagyarázni, hogy pontosan miért kell nekik. A legnagyobb örömmel basztam őket vissza kettővel korábbi build-re, továbbá 1 éves halasztott upgrade-re. Annak pedig külön örülök, ha ez nálatok nem fordult még elő. Csakhogy, ettől még nem jelenti azt, hogy nem létező probléma. Szerencsére a Microsoft rendszereink többsége Windows 7, vagy valami annak megfelelő Server Edition. Érdekes, azokkal semmi probléma nincsen, annak ellenére, hogy legalább hetente megkapják az összes rendelkezésre álló frissítést.

és mindenki kókányolhat mindent, vagy próbálod védeni a védhetetlent (MBR)

Az BIOS/MBR particionálás nem védhetetlen, hanem egy kiforrott, időtálló technológia, ami jó bizonyos dolgokra a mai napig. A GPT visszaállíthatósága pedig minden, csak nem valós érv az MBR ellen. Egy IT-marketing-sznobkonferencián jól hangzik, amit mondtál. A valóságban nincs semmilyen jelentősége.

>> állandóan hosszasan magát frissítgető
> az általad felsorolt problémákat nem tapasztaltam

Nálunk cégnél a csoportban meg valakivel mindig ez van, hogy akkor a Win10 most frissít, és nézzed öt percig, amíg X%-on áll, meg nézzed negyed óráig, hogy 100%-on áll, és végül 1-2 óráig nem tudsz dolgozni. (Ami az érintett kollégának talán nem is akkora gond, viszont értelemszerűen az ő feladatait is a többieknek kell csinálni, amíg Win10 uraság fontoskodik.) Mert "ez egy professzionális desktop operációs rendszer".(TM)

- - -
TransferWise

Apró különbség, hogy az MBR-es felállásban egy helyen van tárolva a boot meg a partícióadat, ami ha sérül, akkor lehet törpölni azzal, hogy mi mettől-meddig tartott - a GPT esetében mindezeet az adatoka több helyen is tárolásra kerülnek

Hát, ebben tévedsz.  Az MBR-ből is van másolat. 

Ebben lehet, hogy tévedtem, és az XP x64 tudja a GPT-t, ennek nem néztem utána. A 32 bites is biztosan, de csak külön progival és nem bootmeghajtóról, tehát még mindig áll összességében, hogy az XP nem támogatja. De akik XP-nél maradtak, ők 99,99%-ban 32 bites XP-t használnak. Igazából már te sem XP-t használsz, mivel beleütköztél a 4 GB-os korlátjába, hanem egy átmatricázott 64 bites Windows Server 2003-at, csak desktoposítva kiadták más néven is. A többi korlátjába, amibe beleütközöl, azzal még egy ideig el tudsz lenni, ha értesz hozzá, hogy mit hogy kell megkerülni, milyen szoftveres megoldással. 24 nap múlva POSReady frissítések sem lesznek, sőt igazából már mostantól sem, csak a támogatás lejártának a dátuma a 2019. április 9-e, de nem hiszen, hogy ebben a 3 hétben jönne már hozzá új frissítés, nagyon nem valószínű. Az XP-nek reszeltek már most.

Használni én is tudnék ilyet, de nem szivatom vele magam. Érdemi lightweightséget nem nyernék vele, a lightweight Linux is van olyan erőforráskímélő. Az meg, hogy nem cicomázzák a GUI-t, az nem előny, mert a Win7, Win 8.1 esetén sem nyúlnak már a felülethez.

Továbbra is Arch Linuxot vagy Gentoo-t, vagy valamelyik BSD-t tudnám javasolni a gépeidre. Ja, dolgoznod kéne ezekkel egy csomót, mire megtanulod belőni használhatóra, hogy XP szintjén (vagy még kicsivel az alatt) marad az erőforrásigényük, de megoldható, és te meg simán bevállalod, mivel nem akarod „kidobni” a régi hardvert. Ez így rendben is van, nem is mondom, hogy dobd ki, ha még elég, amit nyújt, de a szoftveres oldalba bele kell tenni a munkát pár évenként. Az XP-be is bele kell tenni, ha működőképesen akarod tartani, akkor azt az energiát beleteheted egy olyan modern rendszerbe is, aminek van jövője, nincsenek korlátai és nem untad meg még 18 év alatt. Kompromisszumot így is, úgy is kötnöd kell, mindegy melyik rendszert használod. Olyan ma már úgy sincs, hogy minden szoftver megy az adott rendszer alatt.

Igazából az MS úgy tudná megmenteni az XP-seket, ha kinyitná a forráskódját mind az XP-nek, mind a Win2003-nak, az összes rendszerösszetevőnek, ami alapján a ReactOS-esek tudnának egy modern forkot csinálni, amikben a korlátozások nincsenek benne, és tudnák supportálni is. Ebből Wine is profitálna minden opensource OS-en. Az MS-nek pénzébe nem kerülne kitolni gitre, ma meg már ezzel pénzt sem vesztenek, profitorintált production környezetben normális cég úgyse használ már XP-t, magánusernél meg mindegy mit csinál otthon a desktop/hobbigépén. Úgyse kapható, úgyse támogatott, úgyis abandonware, technikailag elavult, tehát a konkurencia sem tud belőle pénzügyileg profitálni. De valószínű azért nem lépik ezt meg, mert nem akarják az opensource-ot túlzottan segíteni, meg ha kijön egy modern XP replacement fork, kevesebb ember tér át Win10-re, ami pedig kifejezetten célja az MS-nak a Windows-platform egységesítése miatt. Plusz az újabb Windowsokban is egy csomó minden úgy van megoldva, mint XP-ben, és nem akarják, hogy a nyílt forráskód láttán a malware-ek szerzői további támadási ötleteket kapjanak ingyen.

Egyébként 10 hónap múlva a Win7-tel fogják eljátszani, hogy megszűnik az támogatása, és POSReady sem lesz hozzá a magán usereknek, hacsak nem tesznek fel Ultimate VL licences warez verziót és valahogy nem warezelik le hozzá a frissítéseket. A felhasználók 40%-a van még Win7-en, ami sokkal nagyobb tömeg, mint anno az XP-sek voltak. Így a felhasználóknak durván leegyszerűsödik a választás, Win10 vs. Linux és pont. Ennek a kettőnek az ellenében a MacOS nem alternatíva (spéci vagy kompatibilis hardver kell hozzá) és a Win8.1 és BSD sem (ezekkel csak nincs nyereség a többi alternatívához képest). Esetleg váltanak mobilplatformra (androidos ARM tablet, vagy iPad), de az meg megint nem Windows úgy sem.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

az XP x64 tudja a GPT-t, ennek nem néztem utána

Egyszer próbálj meg úgy okoskodni, hogy útánanézel.

A 32 bites is biztosan, de csak külön progival és nem bootmeghajtóról, tehát még mindig áll összességében, hogy az XP nem támogatja.

De igen, támogatja. 64-bites XP támogatja alapból. Bootolni meg SSD-ről szokás, nem 8 terás winchesterről. Ettől függetlenül, nem tudom olvastál-e figyelmesen, nem kell feltétlen tudja a GPT-t az XP. Elég, ha 4096 szektoros diszket tudsz alá rakni, akár külső winchester adapterrel, akár megfelelő RAID vezérlővel, és BIOS/MBR alapon is bőven kicímzed 16 TB-ig.

akik XP-nél maradtak, ők 99,99%-ban 32 bites XP-t használnak

Gondolom, ennek is alaposan utána néztél. Ja nem.

Igazából már te sem XP-t használsz, mivel beleütköztél a 4 GB-os korlátjába, hanem egy átmatricázott 64 bites Windows Server 2003-at, csak desktoposítva kiadták más néven is.

A termék neve, amit használok, Windows XP Professional x64 Edition. A többit beszéld meg egy Microsoftossal. A sajátos értelmezéseiddel nem tudok mit kezdeni. Végül is a Windows 7-esek se Windows 7-et használnak, hanem egy Windows Server 2008-at.

A többi korlátjába, amibe beleütközöl, azzal még egy ideig el tudsz lenni, ha értesz hozzá, hogy mit hogy kell megkerülni, milyen szoftveres megoldással.

Nem egy ideig. Bármeddig. Ugyanis ez a rendszer már nem fog alattam változni, így 20 év múlva is pont ugyanarra lesz használható, mint most. Persze, nem csodálom, ha ezt képtelen vagy megérteni, a folyamatosan fejlődő™, mindent változtatgató Linux disztribúcióid buzizva.

24 nap múlva POSReady frissítések sem lesznek, sőt igazából már mostantól sem

Nem fognak hiányozni, mert eddig se raktam fel őket. Gondolom, az megvan, hogy 64-bites XP-re egyáltalán nincsenek is POSReady frissítések. Sebaj. Legalább a kötelező FUD mantrakört leróttad az XP-felhasználók kényszeres ijesztgetése érdekében.

Az XP-nek reszeltek már most.

Igen, 2014-ben is ezt harsogták, csak akkor nem csak ilyen jöttment fejlődésmániások, mint te, hanem az egész tech-lakájmédia. 5 évvel a támogatás lejárta után is köszönöm szépen, vígan elvagyok XP-n. Egyáltalán nem érzem azt a bizonyos reszelőt, amiről egyébként továbbra is úgy teszel kijelentéseket, hogy közöd nincs az XP-hez. Nem is használod és nem is értesz hozzá. Fingod nincs, milyen mindennap használni. Egyáltalán nem is értem, miért írogatod nekem folyton-folyvást ugyanazokat a szélsőségesen idealista mantráidat.

Gentoo, BSD, Arch Linux. Mindhárom ki van próbálva. Ráadásul nem egyszer. Korábban megbeszéltük, hogy miért nem jönnek számításba. Egyébként nagjyából egy hónapja Arch Linuxoztam és meglepve tapasztaltam, mennyit lassult rajta a Chromium. A Google saját keresőjén 100% CPU mellett lassulgat a scrollozás, pedig csak az első 10 találatot kell görgetni. XP alatt ugyanez 60% CPU és nincs lassulás. Még mielőtt belekötsz, helyén volt az ATI open-source driver és a compositor sem segített, hiszen a Chrome semmivel sem kompatíbilis hardvergyorsítása baszik bármit is kezdeni compositorral, szimplán csak laassabb lesz tőle. Ő Skiával, meg mindenféle fejlődésmániás idealizmusokkal fog rajzolni, hogy még véletlenül se lehessen hardver által gyorsítani, legalább is olyan platformon, ami nem a Google-é.

meg ha kijön egy modern XP replacement fork, kevesebb ember tér át Win10-re, ami pedig kifejezetten célja az MS-nak a Windows-platform egységesítése miatt

Tehát burkoltan elismered azért te is, hogy egy XP ökoszisztéma (leszámítva azt, hogy nem támogatott) sokkal magasabb fokú felhasználóbarátságot és használhatóságot biztosít, mint egy végletekig butított, bloat, tapicskoló felületre optimalizált, instabil, animációbuzi Windows 10. Ennek azért valahol örülök, mert ebből kiderül, mégsem vagy sík hülye a témához. Nem mellesleg, a Microsoftnak nem a platform egységesítése a cél, hanem minél több felhasználó áterőltetése a monetizált, SaaS hülyeségére, ahol még a fájlkezelőben is reklám van.

A felhasználók 40%-a van még Win7-en, ami sokkal nagyobb tömeg, mint anno az XP-sek voltak.

A korábbi tapasztalatok alapján, a Microsoftot az se fogja érdekelni, ha ennek a többszázmillió embernek az az igénye, hogy a végletekig butított, bloat, tapicskoló felületre optimalizált, instabil, animációbuzi Windows 10 helyett klasszikus desktop OS-t használjon, ezért marad Windows 7-en. Ők továbbra is erőszakkal, marketinggel, FUD kampánnyal és a szoftvereik közti kompatíbilitás minél ádázabb kifingatásával szeretnék a piaci igényeket alakítani, manipulálni, mintsem a meglévő, valódi igényeket kielégíteni. Ezért kellett volna már régen feldarabolni ezt a rohadék arrogáns multit, de legalább Európából kitiltani. Semmilyen szinten nem szolgálja a felhasználóközönség valódi igényeit, sem a szakma előrelépését, amin belül tevékenykedik.

Így a felhasználóknak durván leegyszerűsödik a választás, Win10 vs. Linux és pont.

Nem. Bőven meglesz a választásuk, hogy maradnak Windows 7-en. Mivel a 40%-ból még többen lesznek hozzáértők, így simán megszületnek hozzá a böngészőforkok és a legalább minimális közösségi segítjük egymást támogatás is, mint ahogy az XP-hez, vagy a régi Power Mac-ekhez is megvan a mai napig.

A forráskód kinyitásának kérdésében egyetértek veled. Valóban hasznos lenne, ha megnyitnák, de én annak is nagyon örülnék, ha valami őrült orosz milliárdos nem nagyon tudna mit kezdeni a pénzével, és jól meglökné a ReactOS szekerét. Szívesen használnék ReactOS-t, ha egyszer eljutna legalább arra a stabilitási, kompatíbilitási és hatékonysági szintre, mint ahol a 64-bites XP most van, és esetleg még a későbbi Windows verziós programokat is futtatná.

Az XP alapvetően 32 bites platform, ennek nincs mit utánanézni, azt, hogy POSReady csak 32 bites XP van, az is bizonyítja. A 32 bites XP alapból nem támogatja a GPT-t, főleg nem bootpartíción. Ezt tény, ezt nem tudtad cáfolni. Mondtam már, hogy a 64 bites XP-vel ne gyere, az lényegében nem is XP. Én tőlem kiadhatta volna az MS Win2004 néven is az XP64-et, attól ez nem XP, hanem egy XP-vel kompatibilis, azonos NT főverziós (de eltérő alverziós) kernelű replacement OS desktopra, a Win2k3-ból visszaforkolva. A lényeg, hogy ugyanúgy néz ki, meg meg 99%-ban kompatibilis, de nem XP. De ha neked jól esik, hívd XP-nek, attól még nem lesz az. Az MS sok mindennek ad hülye nevet amúgy is, pl. sok user azt hiszi, hogy a Win8.0 és a Win8.1 két teljesen külön OS, közben meg a Win 8.1 lényegében egy Win 8.0 SP1, csak átkeresztelték.

Az, hogy mihez van POSReady nem érdekes, mivel már nem fog kijönni többet hozzá frissítés. De remélem tévedek, hogy 15 nap múlva jön még egy utolsó folt, és fel tudd azt is róni, hogy ebben is tévedek. Azt valahol gyanítottam, hogy 64 bites XP-hez nincs POSReady, de nem néztem utána, mivel elbizonytalanított, hogy mindig érvként hoztad fel a POSReady létét, meg hogy te nem teszed fel (ezt implicite azt jelenti, hogy megtehetnéd). Abban igazad van, hogy hülyeség volt a te dezinformációidban bízni, de egy netes vita nekem nem ér meg annyit, hogy beleássam magam jobban egy elavult szoftverbe.

Abban igazad van, hogy a 4K szektoros meghajtók miatt egy kis lélegzetvételnyi haladékhoz jutott az MBR. Amit viszont nem szeretek az MBR-ben, hogy nehézkes, 4 partíció fölött extended - logical partíciókkal kell szenvedni, meg mindentől függetlenül bootkóddal és bootflaggel. GPT-t mindez nincs, és 128 partíciót is lehet, nyilván ennyire nem sok mindenkinek van szüksége, de az egyszerűsége meg EFI partícióról bootolás külön bootkód nélkül marha nagy kényelem, még külön boot manager sem kell. Nem csak a 2TB feletti meghajtók kezelése a fő kérdés.

A forráskóddal nem ismerek be semmit, csak azt, hogy mindenkinek jobb lenne, még a linuxos Wine usereknek is. A ReactOS azért nem jut sehová, mert reverse engineeringgel szenvednek, ami nagyon lelassítja a munkát. Ha meglenne a forráskód, az nagyban felgyorsítaná a projekt haladását, és a produktum stabilitását is óriási mértékben növelné.

Azt tudom mi a gondod a Linuxszal, azt már megvitattuk, hogy szájíz mentén, hülyeségekbe kötöttél bele, hogy mi hány CPU% meg ms, ebbe nem is megyek újra bele, mert úgyis leírtam mindent múltkor meg úgyse tudnálak meggyőzni. Csupán emlékeztetlek lépten-nyomon, hogy a választás továbbra is megvan, attól még hogy csökönyösen leszűkíted magad egy alternatívára. Nem nyom el semmilyen profitmulti, te nyomod el saját magad hülyeségekkel. Ha nagyon nagy időtávban gondolkodunk, váltani fogsz te is, a való élet kényszere egy ponton erősebb lesz a pszichikai berögződéseknél. Vagy hardvercsere okán vagy valami szoftveres foltozatlan rés miatt, amit egy idő után annyira kihasználnak, hogy nem lehet ellene normálisan védekezni. Nem is tudom honnan szeded, hogy majd 2038-ban is XP-zni fogsz. Azt már úgyis buktad, hogy utolsó utolsó XP userként leolthasd a végén a villanyt az XP-re, mivel már most sem azt használod, esetleg a Win2003/XP64-es usereknél pályázhatsz erre a címre, de erre inkább nem is mondok semmit. Te saját magad korlátozod le szemmellenzőre, ezért nem tudsz váltani semmi másra.

A Linuxhoz pl. kell egy szemléletváltás is, az sose lesz olyan, hogy csak default installerrel feltelepítesz egy népszerű disztrót, és lesz egy kvázi XP-d, ugyanúgy fog működni, amin minden XP-s program fut, és nem lesz nagyobb rendszerigénye sem. Ezek egyesével teljesülhetnek (a kompatibilitás részben csak), de nem egyszerre. A Linux mindig is másmilyen lesz, más filozófia, más koncepció. Ezt a hozzáállást sokszor látom linuxos kezdőknél, hogy a Linuxot Windowsként próbálják használni (tűzfalat, vírusirtót raknak fel, rendszer cleaner programot, Wine-ben használnak Total Commandert, Winamp-ot és egyebek), Windowsnak próbálják álcázni (Win9x-es klasszik, XP Luna, Vista téma, MS fontok, stb.) ami nagy hiba, de általában relatíve rövid időn belül ki szokták nőni.

Annyit még hozzátennék, hogy minden relatív. Voltak hozzád hasonló emberek az XP megjelenésének idején, akik akkoriban is nagyon értettek hozzá, hogy a Win98 sokkal jobb, mert 2 fps-sel jobban meg az XP játék az ócskavasukon az alatt, meg kevesebb memóriával is beéri, és a DOS-os alkalmazásokat és játékokat is jobban futtatja. Közben meg fujjoltak az Win NT-re, 2000-re, XP-re, hogy egy nagy céges bloat, meg mi mindenhen nincs driver, XP-t nem éri meg feltenni, csak azért adta ki a MS, hogy szép nagy színes ikonokkal új bőrt húzzon le az emberekről, meg erősebb gépet, több RAM-ot vetessen velük. Pedig aki értett hozzá, azonnal látta, hogy mennyivel stabilabb, mennyivel több feature van benne, mint a Win9x-ekben. Sőt, akinek igazán nyitva volt a szeme és power user volt, már akkor is Linuxon tolta, mert előre látta, hogy az MS birodalom és a Windows dominancia nem lesz örökkévaló és erősen korlátos. A sors iróniája, hogy az akkori XP ellenzők ott vannak most az XP mellett kiállók táborában, meg a Win7-et támogatásának a megszüntetését hangosan ellenzők között is. Nekik mindegy mi, csak valami elavult OS legyen, ami egy időben népszerű volt, és kisebb legyen a hardverigénye, mert a szemükben az a sikk.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

De ha neked jól esik, hívd XP-nek, attól még nem lesz az.

Pedig szerintem nem olyan nehéz felfogni, de akkor elmondom még egyszer. Nem én neveztem el XP-nek, hanem a Microsoft. A termék teljes neve Windows XP Professional x64 Edition. Innentől kezdve, felőlem okoskodhatsz a sajátos értelmezéseiddel, nekem az operációs rendszer, amit használok Windows XP marad. Egyszerűség kedvéért persze elkülöníthetjük őket, mint XP32 és XP64, ha ennyire a kettő közti különbséget akarod megvitatni.

Az, hogy mihez van POSReady nem érdekes, mivel már nem fog kijönni többet hozzá frissítés.

Én is ezt mondtam. Engem sem érdekel a POSReady, mert eddig se telepítettem a patcheket.

Abban igazad van, hogy hülyeség volt a te dezinformációidban bízni, de egy netes vita nekem nem ér meg annyit, hogy beleássam magam jobban egy elavult szoftverbe.

Nem világos, milyen dezinformációról beszélsz. Egyelőre te spúrkodtad el az időt, hogy alaposan utánanézz bizonyos alapvető dolgoknak az XP-vel kapcsolatban, majd ide jöttél a fejlődésmániás propagandádat elereszteni, ráadásul hülyeségekkel alátámasztva. Ha nem ér meg neked annyit, hogy utánanézz, akkor meg ne vitázz. Akármennyire is győzködsz, nem fogok átállni. Annak meg pláne nincs értelme, hogy égbekiáltó baromságokat állítva győzködj. Csak beégeted magad a fórumon. Nagyjából ismered a számítógépfelhasználási szokásaimat, mert rengeteget beszéltünk már erről a témáról. Ha van valami új releváns érved az XP ellen, ami korábban nem hangzott még el tőled, akkor hallgatom. Ha nincs, akkor pedig ne bullshitelj.

Abban igazad van, hogy a 4K szektoros meghajtók miatt egy kis lélegzetvételnyi haladékhoz jutott az MBR.

Lélegzetvételnyi? :D Hol élsz te, ember? Egyfelől, a 4K szektoros meghajtók nem igazán elérhetőek átlagfelhasználóknak, mivel külön RAID vezérlő kell hozzájuk, pláne ha nem tudják emulálni az 512 szektoros működést. Másfelől, úgy beszélsz, mintha az MBR holnaptól vagy holnaputántól megszűnne létezni, vagy működni és gyorsan még, a levegőt kapkodva lehet egy kicsit használni. Nevetséges. Az MBR köszöni, jól van, harminchat évesen is és 10-20 év múlva is ugyanúgy lehet majd használni, ahogy most. Tekintettel arra, hogy az otthoni PC-ken való adattárolás egyre inkább megy ki a divatból a cloud éra erőltetésével, illetve az SSD-vel szerelt új gépeknél is éppen, hogy igyekeznek minimalizálni annak méretét, rohadtul nincsen semmiféle tendencia az MBR eltűnését illetően, hogy itt lélegzetvételnyi haladékokról beszéljünk. Az MBR, ha eltűnik, azért fog eltűnni, mert a konzumidióták új Media Markt PC-ire már nem az kerül default. Mindeközben viszont bőven tudna arról is indulni a Windows 10. Már 1TB fölött sem beszléhetünk átlagfelhasználásról, pláne hogy 2TB fölött, vagy a 4096 diszkeknél 16TB fölött. Továbbá, te is megírtad, hogy sem a 2TB, sem a 128 partíció nem lényeges.

EFI partícióról bootolás külön bootkód nélkül marha nagy kényelem

Semmivel sem kényelmesebb egy felhasználónak egy EFI boot, mint egy MBR boot. Semmit nem vesz észre belőle. Ráadásul a "bootkódját" ugyanúgy fel kell tölteni egy EFI partícióra, csak nem bootkódnak hívják, hanem firmware-nek. Adtunk a szarnak egy pofont, meg újra feltaláltuk a kereket.

A ReactOS azért nem jut sehová, mert reverse engineeringgel szenvednek, ami nagyon lelassítja a munkát.

A ReactOS-en sokat segítene, ha találnának mondjuk 5x-10x annyi, Windows API-hoz és reverse engineering-hez értő, rendes szakembert, mint amennyijük most van és úgy folytatnák a munkát. A munkát pedig fel lehetne osztani a Windows egyes komponenseire, azokat párhuzamosan reverse engineer-elve. Természetesen, továbbra is egyetértünk abban, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha kiadnák a forráskódot.

Csupán emlékeztetlek lépten-nyomon, hogy a választás továbbra is megvan, attól még hogy csökönyösen leszűkíted magad egy alternatívára.

Te próbálod képzeletben leszűkíteni a választási lehetőségemet, folyamatosan azt bizonygatva, hogy a Linux/BSD/Gentoo az egyetlen út és az XP már nem választási lehetőség.

Vagy hardvercsere okán vagy valami szoftveres foltozatlan rés miatt, amit egy idő után annyira kihasználnak, hogy nem lehet ellene normálisan védekezni.

Hardvert olyanra fogom cserélni, ami kompatíbilis az XP-vel. Biztonsági rés pedig nem lesz olyan, ami ellen ne lehetne megfelelő módon, portokat fogó service-ek leállításával, vagy router elérakásával védekezni. Vagy az XP-re még elérhető böngészők folyamatos frissítésével, amiben meg úgyis kijavítják. Lásd Spectre/Meltdown, amit JS oldalon is foltoztak.

A Linux mindig is másmilyen lesz, más filozófia, más koncepció. Ezt a hozzáállást sokszor látom linuxos kezdőknél, hogy a Linuxot Windowsként próbálják használni

A Linux egyre inkább olyan lesz, mint a Windows 10, a Red Hat enterprise idealistáinak köszönhetően, akik olyanná teszik, systemd-vel, pulseaudio-val, tapicskoló bloat GNOME/GTK 3-mal. Winampra egyébként pont vannak jó alternatívák, XMMS, Audacious. Vista téma francnak se kell, MS fontok feltelepíthetőek bármikor. Amire nincs normális (értsd: nem bloated, feature-azonos) alternatíva és nagyon zavaró, az a Total Commander és az Office. A Double Commander és a Gnome Commander nem alternatíva. Sem az OpenOffice vagy a Libreoffice. Megbeszéltük már, hogy miért nem.

Az XP vs 2000 vs NT vs 98 eszmefuttatásoddal kapcsolatban viszont felmerülnek érdekes kérdések.

A Windows 98 támogatása 2006 júliusában ért véget. Az év végére már csak 1,77% használta. A Windows Vista kiterjesztett támogatása 2017 áprilisában ért véget. Akkor mindössze 1,02% használta. 2017 végére már csak 0,7%. A Windows 2000 kiterjesztett támogatása 2010 júliusában ért véget. Akkor 0,28% használta. Év végére pedig már csak 0,16%. A Windows XP támogatása 2014 áprilisában ért véget. Akkor még minimum 20% használta. 2014 év végén még mindig 15% használta. (Forrás: SoftPedia, StatCounter)

Szerinted minek köszönhető az, hogy 2014-ben 400 millió ember használt még Windows XP-t, annak ellenére, hogy volt alternatíva (Vista, 7) és az End of Life dátum is ismert volt? Miért volt szüksége a Microsoftnak milliókat költeni FUD kampányra, hogy elijessze az embereket az XP-n maradástól? Ami pedig a legfontosabb kérdés: Miért nem fordult elő azóta sem egyetlen Windows verziónál az, hogy a támogatás lejártának idején még a felhasználók közel negyede az adott oprendszert használta? Nem lehet, hogy esetleg azért, mert a Microsoft alapjaiban szarabb, bloat-abb, driver-nélkülibb, veddmegdobdki logikát előnyben részesítő operációs rendszert volt csak képes összetákolni, a Steve Ballmer éra alatt? Tehát, képtelen volt a szó eredeti (és nem marketinges) értelmében fejlődni, innoválni?

Végre kezded érteni, hogy amiről te legtöbbször beszélsz az Win2003/XP64/WinNT5.2, én meg az XP32/WinNT5.1-ről beszélek, ha XP-t emlegetek. Függetlenül attól, hogy hogyan nevezi a MS, meg a torrenten Szásáék. Sőt, mikor hardverigénnyel példálozunk, akkor XP32-n belül is meg kell különböztetni az SP0, SP1, SP2, SP3, PostSP3, PosReady variánsokat. XP64-nél eleve nincs is SP0, meg ott a számozás is külön van, de biztos vagyok benne, hogy annál is igaz, hogy minél frissebb, annál nagyobb a hardverigénye.

A 4K szektoros meghajtókról is két szinten lehet beszélni. Ma már minden modern belső háttértár min. 4K szektoros fizikailag, akár SSD, akár HDD, bár SSD-ben vannak 16K szektorosak is (3D NAND fizikai lapmérete). Azt lehet állítani, hogy ezt a fizikai 4K/16K szektort hogyan jelentik le logikailag az OS felé, általában az 512 bájtos logikai szektor a default, és a fizikai szektor meg a partícióeltolásnál (a modern szoftveres default mindenhol az 1024K-s eltolás) és a fs-clusterméretnél (default 4K körül) van figyelembe véve. De átállítható, hogy az OS felé is 4K-snak mutassa magát a meghajtó, ezt nem tudom, hogy az XP64 mennyire kezeli, lusta vagyok utánanézni, de gyanítom, hogy alapból sehogy, legalábbis az XP32 nem, vagy csak valami iszonyat nagy hekkelés árán. Partíciós táblánál és a 2TB-os határnál ez a logikai szektorméret számít. A RAID-nek ehhez semmi köze.

Az EFI partíción (ami lényegében egy FAT32 partíció) a bootkód egy .EFI fájl. Nem kell semmilyen firmware-t feltenni. Ez nagyon hasonló az MBR bootkódjához, de annál sokkal egyszerűbben kereshető, mivel bármilyen OS alól, ami tud FAT32-őt kezelni, egyszerűen fájlszinten menthető, megnézhető, módosítható, míg az MBR bootcode csak ilyen low level szinten ezt kezelő utilitykkel menthető el, mivel sokkal rejtettebben, szektorszinten létezik, így a menedzselésével többet kell mókolni, nincs szem előtt. Ráadásul az EFI partción lehet akárhány .EFI fájl és rendszer, és nem az van, mint MBR + BIOS Legacy bootnál, hogy az OS-ek egymás bootloaderét és az egyetlen MBR-kódot gányolják össze, egymás bootolását ellehetetlenítve, és vergődni kéne mit milyen sorrendben telepíts. Az MBR-rel meg a Legacy boottal az a baj, hogy 38 éves konstruktum, ami még IBM PC/XT-khez lett kitalálva DOS-hoz, és teljesen felesleges visszafelé kompatibilitás miatt lett őrizgetve meg hekkelve ennyi éven át, de az alap koncepció mára elavult és korlátos lett. Ennyi év alatt sokat változott a világ. A GPT + EFI főleg azoknak könnyebbség, akik nagy partíciókat használnak vagy több OS is van multibootban, vagy NVMe-t vagy hasonló megoldást használnak.

Nem akarlak Linuxra korlátozni, csak felnyitni a szemed, hogy az XP nem alternatíva, se az XP32, se az XP64. A Red Hat valóban sok rosszat tett a Linuxszal, systemd, pulseaudio, Gtk3, stb., de ezeket nem kötelező feltenni, vannak saját magad építhető disztrók, amikre egyszerűen nem rakod fel ezeket és máris nem vagy megint áldozat. Ez a Linuxban a lényeg, hogy szabadság van, nem vagy kiszolgáltatva a multinak (pl. Red Hat -> IBM, Canonical, Google, MS), hogy ők milyen szemetet tesznek a rendszerbe, meg mit hány évig támogatnak, mert a te magad által elemekből felépített rendszert te saját magad támogatod. De BSD-ből is felépíthető általában ugyanaz a rendszer, mint Linuxból, ha a géped egyébként viszi driverügyileg, mert nem túl újak a hardverei. Még azt sem tudni, hogy pl. a Haiku hová fejlődik, jelenleg elég dinamikusan. A ReactOS-nél is fordulhat a kocka idővel, ha történik forráskódkiadás. Esetleg Hackintosh, amit legalább annyira nem ajánlok, mint az XP-t, bár annál mégis egy fokkal jobb.

Az a 2014-ben 15% (400M) felhasználó sem volt áldozat. Nagy része simán nem is értett hozzá, XP-vel vette a gépet, régóta használta, nem érdekelte mi megy rajta. Nagy részük ma már simán váltott. Mostanra már csak néhány fanatikus tart ki mellette. A Vista sose volt sikeres, a WinNT4/2000 meg home usereknél nem terjedt, vállalati OS volt (előbbinek az USB driver és általában a driverek, utóbbinak a DirectX volt a fő gondja home user szemszögéből), amit gyorsabb követett az XP, így mire a userek adoptálták volna a Win9x után, már XP-ként tették fel leginkább. De a Win7 esete más lesz, valami 40% használja, ami ugyan csökkenni fog 10 hónap alatt, de nem számottevőbben. Annyiból is más lesz, hogy azon a gépen, amin normálisan megy a Win7, azon a Win10 sem fut sokkal lassabban, bár a Win10 alá egy SSD nem árt (valami 6 ezer forintért lőhető egy, pendrive árában), egyébként meg RAM, CPU, GPU igényben nem különböznek. Frissítésre sem, mert egy ideje a MS Win7-re is ugyanazokat a béta frissítéseket adja ki, mint Win10-hez, és az ilyen Telemetria és egyéb szemetet is visszaportolták bele, úgyhogy a két OS inkább csak kernelgenerációban meg grafikus felületben és némileg driverarchitektúrában különbözik, ezekből az egyszeri felhasználó max. a felületet látja csak különbségnek.

Az meg a legnagyobb hiba, ha azt nézed, hogy mennyire fut jól szerény hardveren meg mennyire szoktad meg. Sokkal inkább számít a driver és szoftverkínálat, stabilitás, támogatottság (ezen nem csak biztonsági update-eket értek, hanem protokollok, hardveres feauture-ök támogatottságát). Azt nem mondom, hogy a hardvigény nem érdekes, mert azért egy modern gépre készült Ubuntu, Kubuntu jóval erőforrásigényesebb, mint egy Manjaro Openbox vagy AntiX IceWM, meg nem mindegy, hogy 32 vagy 64 bit, stb., nyilván a gépnek legmegfelelőbbet kell feltenni.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

Érdekes, hogy az EFI partíció kapcsán egy 23 éves FAT32 fájlrendszer mellett érvelsz, azt állítva, hogy sokkal jobb azon boot kódokat tárolni, a bootkód-sérüléseket elkerülendő, mint egy alapvetően védett, OS alkalmazások számára láthatatlan szektorcsoportban, ami csak low-level elérhető. :P Mindezt úgy, hogy amúgy a FAT32 messzeföldön híres az adatvesztéssel járó fáljrendszersérüléseiről. Egy jól összerkaott BIOS/MBR rendszeren az OS-ek nem egymás boot kódját gányolják össze, hanem a saját PBR-jükbe írnak (Partition Boot Record). Az MBR-ben meg fent csücsül egy boot loader (Grub, Lilo, Windows Boot Loader), ami tetszőlegesen tovább tud menni egy PBR-re és onnan is betölteni egy másik boot loadert.

A 4K szektoros meghajtókat minden gond nélkül kezeli az XP32 és az XP64 is. Nem az operációs rendszeren múlik, hanem a RAID vezérlőn. Ha a RAID vezérlőhöz van megfelelő driver a megfelelő operációs rendszerre, nem lesz vele gond. Több USB-SATA adapter 4K-nak emulálja a csatlakoztatott diszkeket, hogy az operációs rendszer MBR stílusban is képes legyen bánni vele. Magam is láttam, próbáltam már ilyet. Nem volt gond velük XP-n.

szabadság van, nem vagy kiszolgáltatva a multinak (pl. Red Hat -> IBM, Canonical, Google, MS), hogy ők milyen szemetet tesznek a rendszerbe, meg mit hány évig támogatnak, mert a te magad által elemekből felépített rendszert te saját magad támogatod

Tisztában vagyok vele, hogy a Microsoft milyen szemetet pakolt a Windows XP-be, az elmúlt 10 évben számos cikket, elemzést, riportot elolvastam ezzel kapcsolatban. Tisztában vagyok azzal is, hogyan és hova akarna a Windows XP hazatelefonálni, és azzal is, hogyan kell ennek elejét venni. Akármennyire is zárt forrású programról beszélünk, ne legyenek illúzióid, hogy nem lehet megfelelően kiismerni hosszú évek használata mellett. A te magad által elemekből felépített rendszert te saját magad támogatod azért ironikus tőled, mert jelenleg magam támogatom az XP-met Microsoft híján, csak nem én építettem fel a nulláról, hanem felépített elemekből összeraktam és testreszabtam. Ami meg már kissé nevetséges, hogy arról próbálsz meggyőzni, hogy időben, energiában jobban megérné felhúznom egy kvázi saját Linux disztribúciót csak azért, mert az open-source, meg friss. Utóbbi ráadásul nem is feltétlenül igaz. Például, mit csinálok a GTK3-idealizmussal megfertőzött csomagokkal? Backportoljam őket GTK2-re, vagy tartsam vissza belőlük a régi verziót, ami meg már nem lesz friss? Ne haragudj, de én nem azzal szeretném eltölteni minden szabadidőmet, hogy saját disztrót maintainelek csak azért, mert idealistáék eltabletesítik, elbirkásítják a desktop Linuxot, a desktop Linux koncepcióját is lábbal taposva. Sőt, egyáltalán nem szeretnék ilyet csinálni. Huszad ennyi időből és szarakodásból megvan az XP eseti konfigurálgatása, a rendszerre még elérhető, friss böngészőforkok frissítése, illetve meglenne az, hogy akár backportolok egy böngészőt XP-re, ami friss és biztonságos.

A 2014-ben XP-n maradt felhasználóközönség áldozat volt, de nem azért, mert a Microsoft arroganciájának köszönhetően nem kaptak több frissítést. Azért lettek folyamatosan áldozatok, mert bedőltek a FUD propagandának, ami belehajszolta őket egy olyan termék megvásárlásába (új számítógép, új Windows 7, 8), amire eredetileg nem volt szükségük. Ha szükségük lett volna, már jóval korábban váltottak volna Windows 7-re, ahogy a többiek. Ilyen aránykülönbség csak és kizárólag az XP-nél figyelhető meg, bárhogy is próbálod félremagyarázni, miért nem tapasztalható ugyanez a többi verziónál sehol sem. Továbbra is arról van szó, hogy a Microsoft az XP-vel képes volt felülmúlni a korábbi 95, 98, 98 SE, ME, 2000 Windows verzióit, és bizonyos szempontokból azóta sem volt képes fejlődni, hozzáadott értéket beletenni az XP után következő verziókba (Vista, 7, 8). Ezek a bizonyos szempontok pedig fontosak voltak 400 millió embernek, ezért nem váltottak. Később sikerült őket csőbe húzni a FUD propagandával és felerőltetni őket Windows 7-re, majd a soron következő, még undorítóbb húzással, a frissítésként települő Windows 10-re. Azóta csak folyamatos felháborodások követik egymást a hülyébbnél hülyébb anti-feature-ök bevezetése kapcsán, amik csak azért nincsenek a helyén kezelve és azért nincs igazi súlyuk, mert a Microsoft még mindig kvázi monopol helyzetben van a PC piacon és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ott maradhasson. Pedig egy valódi versenytárs lazán feltörölné vele a padlót. Mondjuk, ha egy ReactOS-be valaki beleinjektálna tized annyi tőkét, mint amivel a Microsoft most rendelkezik. Úgy tűnnének el a süllyesztőbe Cortanastól, telemetriástól, csiligány metrostól, hogy öröm lenne nézni.

Kikérem magamnak, hogy fanatikusnak nevezel, meg a többi több tízmillió felhasználó nevében is. Másrészt, megint csak ott tartunk, hogy a te saját szempontjaid nem teljesülése miatt bélyegzed meg negatívan azokat, akiknek más számít. Tehát, te nem vagy fanatikus, mert csak és kizárólag frissített rendszert vagy hajlandó használni. Nem vagy fanatikus azért sem, mert az adott Linux disztribúciót, amit jelenleg is használsz nagyjából a felhasználók 0,1%-ha használja és jóeséllyel csak a felhasználók 0,0000001%-ának van pont úgy konfigurálva, ahogy a tied. Persze, ha valaki csak egy szempontban eltér, és mondjuk nem szigorúan frissített szoftvert használ, azt fanatikusnak nevezed. XP32-t és XP64-et együtt jelenleg is többen használják, mint az összes Linux disztribúciót együttvéve.

Neked sokkal jobban számít a driver és szoftverkínálat, stabilitás, támogatottság. Nekem nem csak ezek számítanak és nem ezek számítanak a legjobban. Nekem az a fő szempont, hogy ami használható volt X évig Y módon, az továbbra is Y módon legyen használható. Ha ezt egyes szoftvereknél csak úgy lehet elérni, hogy nem frissítem őket, akkor nem frissítem őket. Egyébként, meglepődnél, mennyi mindent frissíteni szoktam az XP-men, az alaprendszeren kívül. Mint minden, igényes szoftvereket érintő témára, erre is jó példa a Total Commander. Amibe folyamatosan pakolják bele az új feature-öket és az idegesítő toolbar-okat, mégis van lehetőség, hogy pontosan ugyanúgy használjam a 9.X verziót, mint a 6.X verziót. Emellett, a sebessége és a hatékonysága se csökken, inkább csak nő.

"Bármeddig. Ugyanis ez a rendszer már nem fog alattam változni, így 20 év múlva is pont ugyanarra lesz használható, mint most." - Például HUP-ot olvasni csak addig lesz lehetőséged, amíg lesz rá 3rd party böngésző, saját TLS-implementációval. Bár tudom böngészőfrissítéseket sem raksz fel, mert "minek" meg csak lasít és bloat és különben is, de tudod nálad szélesebb látokörű, nagyobb tudással rendelkező, rugalmasabban gondolkodó emberek is mondtak jóslatokat 5-10-20 éves időtávlatra 5-10-20 vagy több évvel ezelőtt, és a legtöbb ilyen (főleg a hosszabb átvú "jóslatok") nem nagyon jöttek be. Úgyhogy ne nagyon bízz abban, hogy 10 vagy akár öt év múlva is XP-skinnel nyakonöntött Wondows 2003 lesz az OS, amit használsz.

Az, hogy 10 év múlva esetleg nem tudok majd HUP-ot olvasni, nem indokolja, hogy most átálljak az XP-től különböző OS-re. 10 év múlva lehet, hogy indokolt lesz. Ezt majd akkor meglátjuk. Mellesleg, a HUP azért is a legszarabb példa, mert ezt most, jelen időben egy 10 éve kiadott Opera 9.64-gyel is nagyon szépen lehet használni. 3rd party böngészők pedig lesznek addig, amíg van releváns felhasználóbázisa az XP-nek. Jelenleg még mindig többen használják, mint az összes Linuxot.

Bár tudom böngészőfrissítéseket sem raksz fel, mert "minek" meg csak lasít és bloat

Az alternatív böngészők 3rd party XP buildjei - amikből tudok frissített, karbantartott verziókat is használni - pedig nem lassabbak, hanem tapasztalataim szerint inkább egyre gyorsabbak, legalább is a XUL alapúak, magukhoz képest. Ellentétben a Chrome-mal, ami pedig ugyanezen a hardveren egyre csak lassul, érezhető különbség van a 49 és a 73-as között, Windows 7-en és Arch Linuxon is.

Ha pedig szeretném megúszni a plusz böngészőindítást, amikor egy TLS 1.3 / ECC certificate-es oldalba botlok, tudom használni friss böngészők 3rd party buildjeit XP alatt, amikkel viszont minden oldal nagyon szépen működik. Például, GitHubék képtelenek megoldani, hogy Chrome 49-en is működjenek olyan alapdolgok, mint a branchválasztó lenyíló menü, vagy a kommentelés. Amellett, hogy felháborítónak tartom, hogy ilyen alapfunkciókat képtelenek úgy megírni, hogy kompatíbilis legyen régebbi böngészőkkel is - amik szintén maximálisan képesek lennének a GitHub felületének teljes funkcionalitását megvalósítani - egyre inkább már csak újabb böngészőkkel szoktam használni, mert bizonyos esetekben még gyorsabbak is. Avagy lassan kezdik a Chrome 49 sebességét is megközelíteni, renderelést, scrollozást tekintve. Memóriahasználatban meg már most verik. Ha minden tekintetben jobbak lesznek, akkor valószínűleg elhagyom a Chrome 49-et. Erre persze még várni kell egy kicsit szerintem.

> a Windows 10, ami évente kirántja a lábad alól a talajt

Inkább havonta vagy néhány hetente. Nekem legutóbb két(?) frissítés között pár hétig nem működött a vezetékes hálókártya, mert MicroSoft. Most éppen más kollégák vannak soron egyéb Win10-es gondokkal. (Bár azoknak egy része valószínűleg a céges buhera miatt van.)

- - -
TransferWise

100+ gép, megfelelően tesztelt frissítések mennek csak ki a gépekre (Dell, Lenovo meg némi HP, jellemzően notebook), és ilyen probléma nem merült föl. (Bár jellemzően más témában volt szerencsém társalogni az üzemeltetőkkel, de ez is előjött a "Linux vagy Windows" témában részemről megszokott "célhoz az eszközt" felvetésem nyomán.)

Én még ettől is továbbmennék. Képzeljük csak el, mi történne akkor, ha mondjuk néhány hónapra megszűnne az áramszolgáltatás. Megtörténhet? Meg.
A bevásárlóközpontokból néhány nap alatt elfogyna minden élelmiszer, nem folyna a csapból ivóvíz, a hűtőkben megrohadna még az a kevés élelmiszer is, ami maradt. A nagyvárosokba belehalnának az emberek, vagy pedig megpróbálnának vidéken szerencsét próbálni, ahol már nem termelnek, nem nevelnek háznál szinte semmit, köszönhetően ennek a "szatyros" korszaknak...

Mit érne ekkor egy okostelefon? Mit érne egy programozó? Mit érne egy celeb? Mit érne a felhalmozott vagyon? Mi lenne azzal a legális piramisjátékkal amiben éltünk?

Azert egyre tobb a napelem, kut is van boven meg itt Budapest kulvarosaban is, aggregator is van sok haznal. A belvarosban pedig eleg sok a tartalek es biztonsagi vedohalo (peldaul katasztrofavedelem). Csirkeket is szinte azonnal lehet nevelni, aminek a tojasaibol el lehet kerulni a hianybetegsegeket. Hazat is lehet epiteni fabol es valyogbol is. A kommunikacio mindig fontos lesz, ahhoz pedig mernok kell. A muszereszek (a javitasok miatt) hatalmas reneszanszukat elnek. Stb..

"aggregator is van sok haznal" - szerinted az üzemanyag az a fán terem? Megsúgom, hogy nem, és a kitermeléstől a finomításon át addig, hogy a benzinkúton a kútoszlop szivattyújának a segedelmével a kannádba kerül, n+1 helyen van szükség elektromos áramra. A szivattyúzás, illetve kezelés nélkül rendelkezésre álló ivóvíz mennyisége szerinted a lakosság hány százalékának lenne elegendő? Egészségügy energiaigénye? Hmmm?

Nalunk az ivovizzel nem lenne nagy problema. Nem tengeri nep vagyunk es vizeink is viszonylag jo minoseguek. Szivattyu pedig elmegy akar egy szinuszos UPS-rol is, amit egy mini napelem is fel tud annyira tolteni, hogy inni lehessen. De akar a termeszetes vizekbol is lehet inni tisztitas utan (vagy akar nelkul is, ha eletbevago). Nekem kb csak 40 percet kellene setalnom a legkozelebbi termeszetes vizfelulethez, amibol szuretlenul is inni lehetne. Azonban van asott kut is, 35m mely amelybol ki tudnam huzni vodorrel vagy akar a szivattyuval (mert szivattyu, napelem, UPS, aggregator es uzemanyag is van). Esovizet is ossze lehet gyujteni. Autokban is van uzemanyag 30-80 L/db. Pince van, szigeteles van, fold alatt futeni nem kell. Ha megis nagy minusz lenne kint, akkor van vegyes tuzelesu berendezesem is.

Most persze lehetne mondani, hogy mi van ha valaki beljebb lakik a varosban egy panelben, stb.. Ott pedig van egy rakas ovohely, uszni lehetne a viztarozokban, rengetegben voltam polgarvedelmiskent.

Baromsag felni ilyen miatt. Nem omlana ossze a vilag. Amitol felni kell az a nuklearis es a biologiai (es esetleg vegyi) hadviseles. Egy nuklearis haboru eseten szennyezodik a kornyezet, igy a levego, a viz es a talaj is. Ennek belathatatlan kovetkezmenyei lennenek. A biologiai hadviseles eseten pedig akar olyan nepirtast csinalhatnak, ami visszavethetne a vilagot akar a kokorba.

Szia Józsi vagy hogyhívnak!

Kicsit el vagy tévedve kedves József. Nem akarlak kiokosítani, de valaki már emlegette neked itt, hogy ha nincs áram akkor a benzinkútnál nem jön fel a tartályból a benzin(a dízel sem). Márpedig ha nincs áram, és nem tudod megtankolni a járművedet, akkor az csak addig megy amíg meg nem áll. Mesélj kérlek a benzinkutaknál lévő karbantartott meglévő automatikusan utántöltő generátorokról kérlek: nem fogsz tudni mert nincsenek. Ez a dolog egyik része, teljesen mindegy hogy hol élsz, ha ez civilizált környezet, akkor rád is ugyan úgy vonatkozik. Nem akarok hosszúra húzni, de még folytatom.

Szóval itt vagyunk hogy nincs benzin, nincs áram, jobb esetben még elmenegetnek az autók(egy ideig), de közben sok a baleset, pánikban vannak az emberek, a boltokba igyekvő tömegek rövid idő alatt mindenből igyekeznek felhalmozni. Aztán kifogy a bolt, és nincs kaja, nincs semmi amit megvehetnél. Leáll a gázszolgáltatás, nem folyik a csapból víz, nincs kommunikáció. Persze lennének területek ahol túlélnének emberek, de a rosszabodó körülmények, a higiénia leromlása tizedelné az embereket, nem beszélve az éhezésről.

Mindezek fényében ne áltasd magad hogy ma ez olyan lenne mintha mi sem történt volna. Ajánlom elolvasásra: William R. Forstchen - Egy ​másodperccel később című művét, hátha kicsit átértékeled a témát. Ja és csirkét felnevelni azért kicsit több idő mint bemenni a boltba és leemelni a polcról az előrecsomagolt terméket, aminek a megtermelése vagy felnevelése ugyan úgy időbe telt, csak neked azzal nem kellet foglalkoznod.

Engem te ne Józsizzál! Nem tudom, hogy jössz te ehhez, mégis hogy gondolod ezt a személyeskedést? Nem a piacon vagy.

Én most is nevelek csirkéket (most 6 db-ot, de nem rég még 11 db volt) és fogyasztom a tojásukat, csak elrohangálnak a kertben a kutyák, macska mellett és a fán alszanak (kivétel a selymeket, azok ismerik a kutyaajtót). Semmi gondom nincs velük. Ha meg lennék szorulva, akkor (nagyobb kellemetlenség nélkül) akár 100-200 db csirke is elférne nálam a pincében vagy/és az udvaron a helyzettől függően (bár akkor már keresnem kellene élelmet nekik és nem lenne elég a háztartási maradék + amit a kertben találnak). A benzinnel pedig véletlenül sem közlekednék, hanem az aggregátorban használnám. A kutaknák pedig nem kell aggódni, a szükség megoldaná a tartályokból a benzin lefejtését elektromosság nélkül is. Persze értem, hogy a lakosság egy bizonyos része életképtelen lenne és kiszolgáltatott, de azért a parasztok (mindenféle pejoratív értelem nélkül), a mérnökök, de akár az orvosok is gyorsan megoldának a problémákat.

Az amerikai sci-fi (William R. Forstchen - Egy ​másodperccel később című) pedig szórakoztató, ugyanúgy mint a War of the Worlds, The Day the Earth Stopped, a Matrix, stb.. de nem a valóság. Galántaival biztos jól elbeszélgetnétek, de én az ő dolgait is fenntartásokkal hallgattam.

Akkor te csak csirkét eszel és tojást. Se kenyeret, se zöldséget, se feldolgozott élelmiszert, tehát nem jársz boltba, a fát a nem messze lévő kis erdőben termeled meg magadnak, és azzal fűtesz, amihez semmiféle szállítóeszköz nem kell, maximum a kiskocsi amivel ide oda tologatod. Tehát ha maholnap elmenne az áram te már most is teljesen függetlenül élsz ha jól értem mindattól a kényelmi dologtól ami az emberek java részét ma életben tartja.

Én nem írtam ilyet. Én az írtam, hogy "Nem omlana ossze a vilag".

Természetesen sokkal kényelmetlenebb lenne. Bár zöldséget most nem termesztek (mert az új telkünkön elég rossz minőségű a föld, kártevőkkel van tele, nem talajfertőtlenítettem + feleségem inkább nagyobb zöldfelületeket szereti), de azelőtt annyi zöldségem és gyümölcsöm volt, hogy nagy részük lerohadt. Most is vannak almafáim, meggy, egy rakás bogyós gyümölcs. Meggyet szinte sosem tudom leszedni, nincs rá időm, de málnából is sok marad a bokrokon. Most zöldségem nincs, de megoldanám ha muszáj földcserével vagy fertőtlenítéssel vagy balkonládákkal. Létezik talicska is, nem kell mindent autóval szállítani, tanyán is megoldják. Vagy ha minden kötél szakad, akkor koktélparadicsomot és sóskát termesztenék, azok olyanok mint a gaz, gyakorlatilag kiírthatatlanok és minden földben megélnek. Kenyeret nem szükséges enni, én mikor fogytam több hónapig nem ettem és megvoltam nélküle. Ha nagy kalóriatartalomra van szükség, akkor burgonyát vagy cukorrépát kell vetni. Burgonyát triviális termeszteni, még vetőburgonya sem kell, ha meg vagy szorulva. Hagyod hogy kicsit jobban csírázzon, majd bőn hántod le róla a csírakezdeményeket és azt dugod a föld alá. Így magát a burgonya nagy részét megeheted, mégis tudsz ültetni. Utána csak arra figyelsz, hogy ha nő, akkor fel kell húznod rá a földet. Én csak poénből vetettem ezzel a módszerrel, de még évek múlva is találtam a kertemben burgonyát.
Méhészethez nem értek, de biztosan azonnal keresnék egy könyvet róla, mert a méz is magas kalóriatartalmú.
Egyébként meg cukorból sokat raktároznak, így nem hiszem hogy akár évekig probléma lenne belőle.
Fűteni pedig nem feltétlenül szükséges nálam, ha jól felöltözöl. A föld alatt nem megy sosem mínuszba a hőmérséklet. Főzésre elég faanyagot pedig bármikor lehet gyűjteni.

A levezetésedben csak egy apró hiba van: a többi ember. Mert lehet, hogy egy lakatlan szigeten jól feltalálnád magad, de amikor éhező emberek hordái kezdenének fosztogatni, akkor picit megváltozna a helyzet a falusi romantikához képest. Arról nem is beszélve, hogy a kiscsirkék, vetőmag sem csak úgy manifesztálódik, hanem azt is be kell szerezni, falun is általában. Gyanítom a könyvtár is zárva lenne, hacsak nem törnék fel, hogy tüzelőnek hasznosítsák.

És, ha van is saját tartalékod, nem eszed meg őket pár héten belül, akkor sem biztos, hogy a többi ember ezt hagyja. Sok helyen, falusi környezetben, manapság is szétlopnak mindent, ami mellett nem áll ember. Pedig most még békeidő van és nem válság.

megvannak az usa-beli hurikános helyzetek? Fosztogatások, boltok kipakolása üresre. Pedig az csak napokra szól és minden évben van belőle pár. És általában előre szólnak pár nappal. Ja meg persze fizetést sem kapnak az emberek, nem férnek hozzá a bankszámlájukhoz.

Ilyen helyzetben napok esetén is rendkívüli állapotot hirdetnek és fegyveres katonák járőröznek.

https://mult-kor.hu/aramszunet-miatt-szabadult-el-a-pokol-new-yorkban-a…
1977-ben az usában is mi volt egy kis áramszünet miatt.

Városban nem lepne meg, ha sok háztartásban pár nap alatt már éheznének, mert semmi tartalék nincs otthon. Pár napos ünnep előtt is már olyanok a boltok, mintha a világvége jönne. Ami van, annak egy része is megromlana. De még a főzéssel is bajban lennének legtöbben.

Ugye azt tudod, hogy kik csinálják a fosztogatásokat? Akik egyébként is. Csak mivel be kell zárni a dolgokat és legtöbbször elhagyják (sőt el kell!) az emberek a várost, ezért nincs aki megvédje a tulajdonát (elvileg a kirendelt katonáknak kellene). Ha katasztrófa lenne, akkor otthon maradnának az emberek és USA-ban kapnának pár golyót a fosztogatók.

Ugye a leírásban is: "Bronx, Brooklyn, Harlem lakossága vad iramban kezdte "begyűjteni" az árukat."

Láss egy nagyobbat (New York és mások, 2003):
Amikor 50 millió ember maradt sötétben
https://index.hu/tech/2013/08/14/otvenmillioan_maradtak_aram_nelkul/

"Mivel mindez alig két évvel a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után történt, sokan attól tartottak, hogy az emberek újra hasonlóra fognak gyanakodni, és kitör a pánik, de szerencsére nem így történt. Az egészségügyi intézmények biztonsági áramfejlesztői az áramkimaradás pillanatában átvették az energiaellátás feladatát, így a kórházakban nem volt nagyobb fennakadás. A nagyvárosokban ugyanakkor leállt a közlekedés: nem működtek a jelzőlámpák, és megállt a metró is.

Öt évvel az események után sikerült felbecsülni a járulékos károkat és az eseményhez köthető halálos áldozatok számát is. Eszerint az áramszünet közvetve 11 ember halálát okozta, és körülbelül hatmilliárd dolláros kárt okozott"

Ehhez képest mi jobb helyzetben vagyunk, mert nincsenek olyan magas épületeink, nem olyan nagy a beépítettség sem, valamint összesen 10 millióan vagyunk :)

Kösz a könyv öltetett. William R. Forstchen - Egy ​másodperccel később.
A szerző optimista.
Gyógyszergyárak, vegyi anyag gyárak, úton lévő veszélyes szállítmányok.
Ivóvíz (felszíni vízforrásokat jellemzően elszennyeztük) könyvben egyszerűen és könnyedén átlépte ezt.
Atomerőművek szabályos leállítása (Fukusimai aktív üzemben volt a 1-es, a 2-es és 3-as reaktor, teljes zónaolvadás), 4 blokk pihentetőmedence mázli, hogy nem lett nagyobb baj (mázli amikor nem a előre tervezett védőintézkedések akadályozták meg a bajt).
Ha nem áll, + jön kintről segítség akkor az 5-6 blokk is leolvad.
A könyvében jelzett területen, valószínűleg az összes atomerőműben teljes zónaolvadás következett volna be, és akkor még bele se vettük az emberi hülyeséget.

Miért mi volt a lényeg? Nem omlik össze semmi sem, én ezt állítottam és továbbra is fenntartom. Miért te mit csinálnál egy olyan kisebbséggel, akik olyan helyen laknak, amely segítség nélkül élhetetlen? Ha hatalmas katasztrófa lenne Magyarországon, akkor sem foglalkoznának például a Duna árterületére épült házakkal az áradáskor (mert a katasztrófavédelemnél is van prioritás), hanem simán kitelepítenék az embereket onnan. Ugyanúgy nem várható el a katonaságtól, hogy vigyázza a te értékeidet mikor sokkal fontosabb dolga van, például embereket kell mentenie. A mai elkényelmesedett PC világban persze ez felfoghatatlan néhány ember számára, mert amerikai filmeken nevelkednek, ahol a hősök visszamennek 1 emberért is, stb.. A valóságban az a cél, hogy minél több embert mentsenek meg, minél alacsonyabb kockázattal. Ez pedig nem "paraszt hozzáállás", csak a valóság.

(És persze az amerikai filmekben megjelennek olyan klisék is, hogy hú most a barátnőd/gyereked mented meg vagy mondjuk 1 hajónyi embert. A hős pedig mindig jól teljesíti a feladatot. Én egy percet sem gondolkodnék rajta, hogy a családom egy tagját mentsem meg vagy számomra ismeretlen embereket. Persze hogy a családomat menteném. Erkölcsileg jó döntés? Nem. A Világok harcában (film) is ésszerű volt, hogy Tom Cruise megölte a ház tulajdonosát a pincében, ahol elbújtak. Ezen is sok PC ember felháborodott. Ahogy a Starship Troopers már most vagy egy Ender's Game is nemsokára szalonképtelen lesz, ha így haladunk.)

Azért ezzel páran vitatkoznának :)

Árnyaljuk egy kicsit, mert általában semmi nem fehér vagy fekete:
Felkeres az ÁVH, hogy beszervezzenek téged. Jelentened kellene kollégáidról, barátaidról és új barátokat szerezni (akiket meg akarnak figyelni). Lehet hogy ki is végzik őket egy-egy jelentésed alapján. Elmondják, hogy nem tudhatod ki van még beépítve és előfordulhat olyan, hogy az illető elmond valamit, amit neked feltétlenül jelentened kell, ha pedig ezt nem jelented, akkor azonnal tudják így, hogy megbízhatatlan ügynök vagy és leépítenek.

Ha nem vállalod a munkát, akkor kirúgatják a családodban a keresőket a munkahelyéről, mehettek mondjuk utcát seperni, nem lesz soha előrelépésetek, a gyerekeidet nem fogják felvenni az iskolákba, stb..

Te mit választottál volna és most mi lenne a véleménye rólad a társadalomnak?

Nem vagyok egy fizikus, de mindenhol azt olvastam, hogy de.

Pl (2 másodperc Google után csak ezt találtam, biztos van relevansabb cikk pl az egyetem oldalán vagy szaklapban) : http://esotanc.hu/kornyezet/a-kozepkorba-taszitana-minket-egy-eros-napk…
„Képzeljük el a nagyvárosokat egy hétig, egy hónapig, vagy akár egy évig is áram nélkül” – Coloradói Egyetem Légköri és csillagközi Fizikai Laboratóriumának munkatársa, Daniel Baker így jellemezte a lehetséges hatásokat.

Szívesen olvasok ellentétes tanulmányokról, ha mutatsz egyet.

"A bevásárlóközpontokból néhány nap alatt elfogyna minden élelmiszer"

Ilyenkor az átlagember arra gondol, milyen szörnyű volt az ÉHEZÉS a 80-as években!
Se hús, se kenyér, se bevásárlóközpont. Valamilyen Isteni csoda folytán tudták működtetni a Csepel Műveket, ~40Ezer alkalmazott, a Ganz-Mávagot, az Ikarust, 12Ezer alkalmazott stb. a csontig ledovfányodott, kenyéren és vízen élő, éhező munkások

+1

Csakhát az azóta elkényelmesített burzsoá középosztály most már megköveteli a hipermarketeket, mert szimplán nem hajlandó két-három üzletbe elmenni külön húsért, kenyérért, tejért, zöldségért.

Idéznék egy kicsit fórumunk egyik legkényelmesebb mérnök uraságától, Zeller Mérnök Úrtól, mert nagyon ide illik. [1]

szombati program: a család a szélrózsa négy irányába rohangáljon, mert hájblézer kartács úgy gondolja, az a jó, ha csillióegy helyen vásárolva baccák el a szombati napjukat, cipekedve, zötykölődve... Ezt a te saját családodnak javasold (bár merem remélni, hogy nincs), ne másnak.

Nem kényelem, hanem optimalizálás időre, költségre és környezetszennyezésre az, hogy beülök az autóba, és kb. két óra alatt megvan oda-vissza a heti nagybevásárlás, és utána lehet közös családi programot csinálni, kirándulással, kertbe kimenetellel, vagy épp tévé előtt tespedéssel, ha az úri kedvünk úgy hozza. Ugyanis az együtt töltött időnél drágább nincs, ráadásul (sajnos tapasztalat) a gyereket (elmúlt 14) elküldve a "kisboltba" bizony úgy vágják át a "talpigbecsületesmagyarkereskedők", hogy csak úgy füstölt. Van is néhány környékbeli "garászbolt" meg magyarüzletláncos kereskedelmi egység, ami tiltó listára került - ha nagyon klell valami, akkor ezeknél a Tesco is sokszorta jobb és megbízhatóbb.

Még szerencse, hogy az ilyenek mondjuk nem 80 évvel ezelőtt születtek. Mert akkor tényleg nem igazán ment volna jól az a Csepel Művek.

okosHajbazernek gondolom megoldási javaslata is van, ha így ráér elmélkedni.

halkan jegyzem meg, hogy az 5G rafizetes az egesz telekom szektornak (értsd: önző üzleti érdekeiknek megfelelően)

Automobilok közúton való közlekedése csak oly módon engedélyezett, hogyha a jármű előtt egy piros zászlót lobogtató futár halad, rikoltozva, hogy "Automobil közeledik!".
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Per pillanat máshol, de centralizáltsága okán szűrhető, és eleve nem az emberi tüdőkbe eregetett formában okozzák a szennyezést.
Noch dazu, a delejmobilokat lehet tölteni napréten vagy szélforgonnyal is. Nem kizárólag petróleumot esznek.
Ettől még ez is zsákutca, csak valamivel hosszabb :)

:wq

Talán két évtizede nyert egy brit vagy USA polgár pert, mert életben volt a törvény miszerint a vonat előtt kell egy polgárnak haladnia, és jelezni a szerelvény közeledtét. A derék polgárt pedig megszabadította két lábától egy expressz.

--
Tortilla; A tortilla a spanyol nyelvterületek tradicionális étele! Hagyd már; ABBA!; Droppboksz

Teljesen egyetértek! Régen minden jobb volt! Legyen most is jobb, de ne változzon semmi!

Szóval az elektroszmog leginkább nagyteljesítményű rádióadók és elektromos távvezetékek, alállomások körül veszélyeztet. AZONNAL KACCSOJJA KI AZ ÁRAMT! Álljon le minden autó, repülő, hajó! Egy természetes világban sokkal jobb élni, ott nincsenek oltások és már emiatt is!

Mikor lesz a C4-es akció?

Okos emberek szerint az internet eredeti célja kicsit más volt, mint hogy mindenki Full HD vagy magasabb felbontásban nézzen amúgy semmiről sem szóló y videokat.
Már többen írták, hogy a hálózat hamarosan eléri a teljesítőképessége határait.
Régen szöveges fórumokat, levfelezősiltákat szolgált ki.
Blu Rayt lemezen kell nézni.

Okos emberek szerint az internet eredeti célja kicsit más volt, mint hogy mindenki Full HD vagy magasabb felbontásban nézzen amúgy semmiről sem szóló y videokat.

Még okosabb emberek szerint a célközönsége is más volt régen az internetnek. Változott a célközönség és a célok is bővültek. Ma is lehet arra használni, amire a kezdetek kezdetén létrejött.

Már többen írták, hogy a hálózat hamarosan eléri a teljesítőképessége határait.

Bill Gates mondta egyszer, hogy: 640 kbyte memória elég lesz mindenkinek. Nem lett elég. Mások armageddont jósoltak 2000-re, nem lett armageddon. Megint mások más marhaságot jósoltak...

Régen szöveges fórumokat, levfelezősiltákat szolgált ki.

Régen minden jobb volt! Vagy nem. Legyen minden jobb, de ne változzon semmi! stb. Vagy nem tudom mit akartál mondani. Igen és ezeket ma is kiszolgálja. Csak még mást is. Na és?

Blu Rayt lemezen kell nézni.

Ó! Hát ezt is megtudtuk. KELL! Nézzed hát. Más meg stream-eket néz. Miért is zavar? Nálatok nincs szélessáv és hát akkor másnál se legyen? Vagy csak "zöldek" vagyunk? No és a sok blue ray lemez és lejátszó legyártása okozta öko lábnyommal mi leszend? félre nézünk és kész? (Még szerencse, hogy nem kell visszatérni a celluloid filmhez, mert azt mondod! Vehetnénk megint vetítőt, vásznat...)

Olyan tök mindegy, hogy GPRS, 3G, 4G, 5G, a szolgáltató így is-ugy is ugyanannyit fog kivenni a zsebünkből ... rosszabb esetben még drágább lesz a mobil-nyet :D

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Majd akkor izgulj (vagy örülj, ki-ki nézőponja szerint), amikor már a születésedkor - kötelezően, megkérdezésed nélkül - 6G vagy még gyorsabb chipet ültetnek az agyadba, hogy azon keresztül Facebookolj vagy Bodybookolj vagy ami akkor lesz, és aktív szereplőként a fotelben ülve részt vehess a VV-ben, Éjjel-nappal Bp-ben, vagy ami akkor lesz.

mark renton és tyler durden is jól összefoglalta már ezeket a gondolatokat.

----
earth is the lunatic asylum of the milky way

Egy mondatba osszefoglalva mi a lenyeg? :)

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

A mobilszolgáltató átlagosan 5000 Ft mobilnetet szed be minden előfizetőjétől havonta, továbbá éves szinten 100000 Ft értékben ad el nekik minden évben új telefont. Ez évente 12 x 5 + 100000 = 160000 Ft profit egy előfizetőre, a szolgáltató realizált profitja összesen 160 000 000 000 Ft, avagy százhatvan-milliárd forint. Tegyük fel, hogy évente 10000 ember hal meg a sugárzás következtében, de mivel újak is születnek, így mindeközben mondjuk 2000 új előfizető lesz, főleg fiatalok, akiket Tapicskoló Tamás faterjuk okostelefonnal kussoltat el otthon, hogy ne kelljen velük foglalkozni. Ez így végső soron 8000 kieső felhasználó, avagy összesen 1 280 000 000 Ft veszteség. Multiék úgy döntenek, nem nyelik le a veszteséget, hanem behajtják a többieken, avagy a maradék 992000 felhasználón. Az ő előfizetési díjukat összesen 107 Ft-tal kell megemelni ahhoz, hogy az eredeti profitcélokat hozzák, amit bőven meg lehet tenni észrevétlenül, valamilyen termékkapcsolással, díjcsomagtologatással, kicsivel több mobilnet-kerettel. A lényeg, hogy sem a társadalom, sem a mobilszolgáltatók nem érzik meg a 10000 ember kiesését. Más kérdés, hogy megöltünk 10000 embert. Persze, a profit és a maradék kilencszázezer ember illuzionális kényelme, okoshűtője, Messengerezése ennél természetesen fontosabb volt.

Nem tudom, mi röhejesebb, hogy a teljes (elég durván fölébecsült) bevételt nyereségnek tekinted, vagy az áremelős eszmefuttatás.
Mindezek mellett, ha évente 10000 ember halna meg nagyfrekvenciás rádióhullámok miatt, az elég feltűnő lenne, ugyanis az az éves összhalálozás több mint 7 százaléka.

A példa egyszerűségének kedvéért nem számoltam bele a költségeket, pláne, hogy nincs releváns információm arról, hogy mennyi. Szerintem a lényeg így is érthető, bár ha szándékosan nem akarod megérteni, akkor hiába írtam volna bele költségszámítást, max. eggyel kevesebb dologba kötöttél volna bele.

Mindezek mellett, ha évente 10000 ember halna meg nagyfrekvenciás rádióhullámok miatt, az elég feltűnő lenne, ugyanis az az éves összhalálozás több mint 7 százaléka.

Magyarországon évente legalább 10000 ember hal meg a fosszílis tüzelőanyagok légszennyezése miatt. [1] Világszinten pedig 3-4 millió ember. [2] Mégse nagyon érdekel senkit, olyan szinten, hogy tegyen is valamit a megelőzés érdekében. Nagyjából ugyanez a helyzet az okostelefonokkal. Ha holnap kiderülne, hogy rákkeltő a 4G, 3G, 2G és tízezrek halnak meg miatta (akiket eddig csak szimplán, ismeretlen okból rákosoknak tartottak nyilván), fontosabb lenne az okostelefonfüggő, egységsugarú kényelembirkák és az ő zsírjukon hízó mobilszolgáltató és közösségiháló oligarchák hisztije, mint ezeknek az embereknek az élete. Ugyanez a hozzáállás várható az 5G esetében. Majd hülyék lesznek leszerelni a hálózatot, inkább jönnek majd a lefizetett tudósoktól megrendelt, részrehajló tanulmányok, az évekig elhúzódó perek, a zsarolás, a megfélelmlítés, a korrupció.

Aggasztó, hogy bár a légszennyezés mostanra a legnagyobb környezetegészségügyi tömegkatasztrófává nőtte ki magát, Mo.-n évi 16k halálesettel [1], érdemi, hatásos lépések helyett csak politikai síkon lett elsikálva a probléma, megy a matekozás ezerrel [2]. Ugye nem nagyon lehet rövid távon politikai tőkét kovácsolni abból, ha kitiltjuk a kedves (birka) választópolgárok jelentős hányadát a városi autóhasználatukból...

És akkor adódik a kérdés, hogy vajon ugyanez a politika mennyire lesz bölcsebb bármi más esetben, pl. a nagyfrekvenciás rádióhullámok kapcsán...

[1] https://www.levego.hu/tevekenysegeink/legszennyezes/
[2] https://pm10.kormany.hu/download/f/11/70000/OKI%20A%20l%C3%A9gszennyeze…

:wq

Nem ismerem el, mert nem erről beszéltem. A légszennyezésről, mint konkrét dologról beszéltem, ami régóta szedi az áldozatait, mégse tesz senki semmit ellene, pedig szinte pontosan ismertek a kockázatai. Az 5G veszélyei még nem ismertek pontosan, csak sejthetők. Amire ezek a sejtések beigazolódnak, lehet hogy eltelik 10-20 év és az akkori 5G kánaánban ugyanúgy nem fog érdekelni senkit az a 10000 ember halála az 5G miatt, ahogy most sem érdekel senkit a légszennyezettség miatt. Azért kéne alaposan kivizsgálni az 5G egészségügyi kockázatait, hogy ez ne történhessen meg.

Mivel eddig nem a légszennyezés volt a téma, nem is szándékszom ebbe az irányba elmenni.
Az sem volt téma, hogy bizonyított kockázat esetén miért nem változtatnak az emberek, szintén nem volt téma.

A téma az volt, hogy egy ismeretlen kockázat többszörösét hogyan lehet komolyan venni irreleváns tanulmányokkal alátámasztva. És erre még nem jött válasz, csak a bullshit.

" A légszennyezésről, mint konkrét dologról beszéltem, ami régóta szedi az áldozatait, mégse tesz senki semmit ellene, "
- en vettem itthonra egy levegotisztitot, itthonrol is dolgozom, csak ritkan megyek ki, a szomszedaim pedig felolem akar meg is pusztulhatnak a sajat maguk keltette mergezo fusttol.

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Eleg jol kevered a profit es az ARPU fogalmakat. A koltsegekrol is eleg jo keped lehetne, hiszen a legtobb szolgaltato es vendor tozsdei ceg, kotelezo eves (es negyedeves) beszamolokkal. Igaz, erto olvasas szukseges, de azert ezek a dolgok feheren-feketen ott vannak szepen tablazatokba szedve. Nem kell ehhez kozgaz egyetem...

Remelem a biologiai hatasokrol alkotott velemenyed megalapozottabb ennel.

Kutatni, vizsgalni nyilvan kell. Azonban bulvarhir erteku angol tudosos okoskodasnak eleg kontraproduktiv a hatasa.

Ha az igazi osszeeskuvest akarjuk felderiteni, akkor menjunk tovabb! Ez a sok tudos biztosan mind a gonosz multiknak dolgozik. A celjuk az, hogy a zajongasukkal elore lejarassak a komoly, az emberisegert aggodo tudosok munkajat. Te meg segited oket, mint egysegsugaru megvezetett foteltudos (bocsi, de a kenyelembirkas ossztarsadalmi szemelyeskedes kisse zavar). Vagy teged is ok (a tudjukkik) fizetnek?

Kezdhetjük azzal az "összeesküvés" felderítését, hogy elmagyarázod, miért bulvár az, hogy tudósok egy csoportja (saját névvel, fokozattal, intézménnyel) felhívást intézett az Európai Unióhoz, annak állampolgárait érintő kockázatok kivizsgálásával kapcsolatban. Mindeközben senki nem állította közülük, hogy az 5G rossz lenne, vagy hogy titokzatos gonosz erők szeretnék bevezetni. Annyit kérnek csupán, hogy legyenek átfogó, elfogulaltan vizsgálatok és amíg ezek elkészülnek, addig ne legyen bevezetve az 5G. Folytathatjuk azzal, hogy elolvasod az oldalon linkelt anyagokat, tanulmányokat, vagy legalább utána nézel, hogy miről szólnak. Ezekből azért kiderül, hogy bár nem tudjuk még, hogy az 5G biztosan káros, azt viszont sejtjük, hogy az lehet. Sokkal jobban, mint a 4G vagy elődeik.

Ez a sok tudos biztosan mind a gonosz multiknak dolgozik. A celjuk az, hogy a zajongasukkal elore lejarassak a komoly, az emberisegert aggodo tudosok munkajat.

Ha ez így van, az is csak egy dolgot árul el a társadalomról. Az, hogy a kényelembirkák nem tudnak, vagy nem akarnak gondolkodni az őket érintő dolgokról és inkább azt hiszik el, amit a bulvár zajong nekik. Tehát, a hőn fájlalt "össztársadalmi személyeskedés", amit a számlámra írsz, valójában teljesen jogos. Persze, halkan meg kell jegyeznem, hogy nem az össztársadalmat személyeskedem, hanem csak annak egységsugarú birka rétegét. Például azokat, akik csak azért vesznek új telefont, mert az új, vagy mert szerintük haladni™ kell a korral™.

"Ezekből azért kiderül, hogy bár nem tudjuk még, hogy az 5G biztosan káros, azt viszont sejtjük, hogy az lehet. Sokkal jobban, mint a 4G vagy elődeik."

A 4G és elődeikről is csak sejtik, hogy káros lehet. Namost, ha az 5G-t azért ne vezessék be, mert sejtik, hogy sokkal károsabb, mint a 4G, inkább csináljanak ilyen-olyan vizsgálatokat előtte, akkor felmerül a kérdés: miért nem történt ez meg már a 4G-nél? Miért nem történt ez a 3G-nél? A 2G-nél? Egyáltalán: hogy a francba mert bárki is rádiófrekvenciás adatátvitelre gondolni, mielőtt letesztelték volna, hogy bizonyítottan nem káros?

Az 5G-nél a rádiófrekvenciás sugárzásoknak való kitettség jóval nagyobb, mint elődeik esetében. Látom, még mindig képtelen voltál utánaolvasni, csak a fősodratú komfortzónádból véded multiékat és a fejlődés az erőltetett növekedés megkérdőjelezhetetlen szükségességét.

Talán mert a bolygó véges erőforrásokkal rendelkezik, ergo az állandó növekedés előbb utóbb komoly gondokat okoz.
Illetve már évtizedek óta azt okoz, a globális felmelegedés, az ózonlyuk, a sarki jéghegyek olvadása és még 50 másik következmény.
Talán már olvastál is a klímaegyezményről.

Mondjuk az ózónlyuk pont zsugorodik. 2017-ben az 1988-as méretére zsugorodott. Ettől persze igaz, hogy az erőforrások végesek, de ez pont a fejlődés mellett és nem ellen szóló érv. Nem is tudom ki bökte ki nekem, hogy filmeket blu ray lemezeken nézzek, ne stream-et fogyasszak. Okos gondolat. Azért jegyezzük meg, hogy a stream fogyasztásának jóval kisebb az öko lábnyoma. Ez az egész okostelefon és fejlődésellenes mizéria értelmetlen. Ma egy okostelefonban olyan funkciók vannak, amelyek használatához régen sokkal nagyobb öko lábnyommal rendelkező eszközökkel lehetett hozzáférni. A filmek/videók nézése már ki van tárgyalva, de mondok még két példát, ami kézenfekvő. Az egyik a naptár. Bizony alig látható az elektronikus naptárak öko lábnyoma a hagyományos papíralapúakhoz képest. Nem kell fákat kivágni a papírért, a gyártás során ide-oda szállítgatni ezer tonnaszám a papírt, majd teríteni a boltokba, ahová majd mindenki egyesével elmegy a naptárjáért, ami talán használ, de egy év múlva csak is kidob, hogy előlről kezdődjön az egész. A másik a levél. Az elektronikusan elküldött levél öko lábnyoma semmi a papíralapú levéléhez képest. Nincs ugyanaz a folyamat, mint a naptárnál és nem fejelik meg a posta hasonlóan nagy öko lábnyomot mutató tevékenységével. Gyorsabb, tisztább, szárazabb érzés. Ráadásul mindkét példában szereplő hétköznapi alkalmazás tudja már a multimédiát, az automatizált működést, stb. Azaz mindkettő jobb lett, kényelmesebb, okosabb és jelentősen környezetkímél a használata. Tudom, a szervezer árammal mennek és az szennyez. Vessük ezt össze a papír életútjával és rájövünk, hogy régen tiltani kéne már a papíralapú működést szinte mindenhol. És itt jön majd még a térkép, ami immár interaktív és szintén régen papíralapú volt. Régen minden családban volt fényképezőgép, ma ez sem kell. Ha leülnék, biztos tudnék vagy három A4-es oldalon listázni olyan dolgokat, ami ma egy okostelefonban ott van. Olcsóbban, jobb minőségben és a környezetet kímélve. Miért is kéne újra a butatelefon? Vehetnél újra videót, dvd lejátszót, papírnaptárakat, levélpapírt, borítékot, bélyeget, térképeket, videókamerát, stb. MA nem kell, elég ha veszel egy jó okostelefont és mindez megvan. A fejlődés jó. Az értetlenség rossz.

Az ózonlyuk pont azért zsugorodik, mert kivontak a forgalomból egy eleve _meggondolatlanul_, kimerítő hatástanulmányok nélkül bevezetett technológiát. Lásd még éppen ezt a szóban forgó topikot. :P

Egyébként nem egyenlő dolgokat (jelen esetben a folyamatosan gyorsuló gazdasági növekedés fenntarthatatlanságát, a papír alapú levélről e-mail-re váltást és a 4 helyett 5G forszírozását) egy kalap alá venni, és ebben a formában a másiknak a szájába adni, majd pedig megállapítani, hogy hülyeség, hát eléggé furcsa észjárásra vall a részedről.

:wq

Azért annak fuss neki mégegyszer hogy a blueray filmnézésnek vagy a netes filmnézésnek nagyobb-e az ökológiai lábnyoma mert szerintem az azért nem olyan egyértelmű. Ha egy filmet 2x is megnézel akkor meg pláne. A torrent letöltésekről meg inkább ne is beszéljünk..

Rizsa. Ahhoz hogy eljusson hozzád a stream olyan számítógép, router és egyéb eszközök garmadáját kell üzemeltetni hogy belegondolni is rossz. Persze abból nem látsz semmit. Igen, a lemez logisztikája is sokba kerül.. de simán összemérhető a kettő. Szervizhálózat..na ne röhögtess. Mondj már egy dolgot amit szervizbe vittél az elmúlt egy évben. Még úgylehet a kocsidat se.

Ha akarnál érteni, értenél. Nem is neked írom hanem a többieknek: vajon mért kell 34Gbit rádión? Mert vannak olyanok akik 4K filmet néznek online. A forgalom 99 százaléka ilyen tipusú. Szórakozás néhány százaléknyi hülyének. Ezek miatt kell beleverni milliárdokat a tech fejlesztésekbe, a többinek meg ugyanúgy 20mp alatt jön be az index. És a szemellenzős jószág ebbe bele se gondol. Mintha én a menerendszerinti buszjáraton 10 köbméter fát akarnék szállítani minden nap. A Volán meg oldja meg a tech részét. Hogy mondtad: sötétzöld? Lehet, de mégse fekete...

Szórakozás néhány százaléknyi hülyének.

Az a baj, hogy téves az alapvetésetek is. Eddig feljebb azon ment a sírás, hogy a profit miatt megy ez az egész, egyszer bepróbálkozott valaki egy "hát ez tiszta ráfizetés a szolgáltatóknak" dumával - harsány kacaj fogadta, most meg te jössz ezzel, hogy a profitra éhes kapitalista disznók pár százaléknyi=ezekből nem térül meg ügyfélért hajszolják ezt a nG sorozatot. El kéne dönteni, hogy tényleg így van-e? (nem) vagy el kéne fogadni, hogy ti vagytok a pár százalék és a híres szélmalomharcnak vagyunk szemtanúi?

A kapitalista disznók nem tudom kik.. meg a "tik" se nagyon tudom hogy ki is akar lenni. Leírtam hogy mi a bajom, te meg folyamatosan terelsz. Ha érved nincs arra amit írok, elkezdesz másról beszélni. Tedd már meg hogy arra válaszolj nekem amit én felvetettem neked. Ne arra amit pistajóska írt. Amúgy meg szemmel láthatóan nincsenek érveid csak piszok nagy önbizalmad meg egód. Majd amikor lerohadsz valahol kocsival ahol nincs térerőd oszt vakarod a fejed akkor jusson eszedbe hogy én itt mért is sirattam. Amúgy meg az a szöveg hogy önvezető autó. Pont annak nem kell sok adat. Kivétel persze ha valami hülye 4K videót néz a hátsó ülésen online. Inkább folyamatos link kellene, pont az amiért itt tépem a szám egy hete.

Ebben van igazság. A "net neutrality" a probléma, mert emiatt semmilyen ösztönző nincsen arra, hogy optimalizáljuk a forgalmat. A nagy részét úgyis mások finanszírozzák.

Ki kellene fizettetni mindenkivel a teljes forgalmát. A baj csak az, hogy az elszámoló rendszer túl bonyolult és költséges volna, többe kerülne, mint maga az infrastruktúra amit fizetnénk vele.

A jelen rendszerben a Netflix és a Youtube keresi a pénzt, miközben mindenki másnak is rengeteget kell költenie a hálózatátára a forgalmuk miatt.

Persze ha meg használat arányosan fizetnénk a hálózatért, akkor routinggal ki lehetne éheztetni szolgáltatókat - nem küldenének arra forgalmat - és így csődbe kényszeríteni őket. Szóval ez az út is rengeteg problémát vetne fel.

"A jelen rendszerben a Netflix és a Youtube keresi a pénzt, miközben mindenki másnak is rengeteget kell költenie a hálózatátára a forgalmuk miatt."
- ez olyan, mint amikor az áramszolgáltató pénzt kér tőlem, hogy bővíthesse nekem a keresztmetszetet, hogy aztán így többet fogyaszthassak és többet fizethessek neki. :)

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

"A jelen rendszerben a Netflix és a Youtube keresi a pénzt, miközben mindenki másnak is rengeteget kell költenie a hálózatátára a forgalmuk miatt."

A Netflix a ISP-khez teszi a szervereit, így mindenki jól jár, a Netflix gyors streamet biztosít, az ISP-nek meg nincs kifele nagy forgalma. A streamjeik dontő többsége ilyen formában "lokális", így helyzet nem olyan rossz, mint elsőre tűnhet.

A dolgot árnyalja, hogy normális esetben ez egy szimbiózis kellene legyen. Se a tartalomszolgáltató se a netszolgáltató nem létezhet a másik nélkül. A gerinchálózatokra csatlakozás tudtommal nem forgalmi mennyiség alapú díjas, hanem kapacitás alapú. Ugyanazzal a lendülettel, hogy az átfolyó adatforgalomért a tartalomszolgáltatót sarcolná a netszolgáltató, úgy ezzel a logikával a tartalomszolgáltató is sarcolhatná a netszolgáltatót, hiszen az ő tartalmának felhasználásával keres az pénzt. Nélküle senki sem fizetne elő netre.

A netszolgáltatók a kapacitásukat lakossági ügyfelek felé nem 1:1 adják tovább, többszörösen, mivel normál felhasználáskor nem mindenki használja ki maximálisan az elvi sávszélességét. Csakhogy ezzel együtt nagyotmondó versenybe is kezdtek a szolgáltatók, hogy a konkurenciától átcsábítsák az ügyfeleket. Úgy árulnak sok száz megabites és gigabites végpontokat, hogy közben a gerinc felé nem növelték a kapacitásukat, sokkal nagyobb mértékű lett az overprovising. Majd sírnak, amikor az ügyfelek és a tartalomszolgáltatók elkezdenek olyat használni ami magasabb sávszélességet igényel. Hát bakker, mindenkinek gigabites netet árulnak lassan, ahhoz képest az a 3-30 megabites stream semmi.

Ráadásul, ahogy más is írta, saját gerinchálózatot is építettek ki a nagy tartalomszolgáltatók, amit lényegében ingyen érnek el netszolgáltatók. De persze ettől még az egyre durvább overprovisioning miatt a végpontok felé fejleszteniük kéne. Hát kellett nagyotmondó versenyt csinálni. Azt nem vállalja be senki, hogy áremelést csináljon, ha nem elégedett a profittal, ellenben a tartalomszolgáltatóra akarja terhelni azt. Amit végső soron az ügyfélnek kell akkor is megfizetni, nincs igyen ebéd.

Szóval a netszolgáltatóknak legyen pofája magasabb árat kérni a gyorsabb végpontokért, vagy ha nem bírja kiszolgálni, akkor mondjon kisebb kapacitású csomagot azonos árért. A verseny szempontjából is ez lenne a tiszta, hiszen kiderülne melyik netszolgáltató képes magasabb szintű szolgáltatást adni adott áron. De persze ezt pont a suttyóbb szolgáltatók nem vállalnák be, mivel akkor elpártolnának tőlük az ügyfelek - így marad a nagyotmondás verseny és a sunyiskodás.

Emailnél ott a spam probléma

A McAfee amerikai szoftvergyártó cég megbízásából az ICF International tanácsadó iroda készített jelentést a spammelés környezetkárosító hatásairól. A vállalat különféle kormányügynökségektől és nagyvállalatoktól szerzett adatok alapján dolgozott. Az eredmények szerint hárommillió személyautó szén-dioxid-szennyezésével ér fel évente a kéretlen reklámlevelek miatti üvegházgáz-kibocsátás.

A szokásos marhaság a history (guberálós és ufókutatós) csatornán felnövöttektől.

Megkérdi a buta a szakembert, hogy van-e rá esély, hogy bármi gondot okoz.
Erre a szakember elmondja a butának, hogy elhanyagolható az esélye, hogy gond lenne.
Na de a buta tovább erősködik, hogy de nem nulla, szóval baj lehet.
Erre a szakember elmondja, hogy 0.0000000000000001% az esélye, hogy valami gond lehet.
Na a buta ezen felbátorodik és le is vonja büszkén a tanulságot, hogy a szakember is megerősítette, hogy ebből bizony baj lehetm tehát mind meghalunk és be kell tiltani.

Múltkor volt egy idióta srác, aki beperelte a szüleit, amiért azok nem kérdezték meg arról, hogy meg akar-e születni. Csak meg kéne adni a jogot az idiótáknak, hogy a szüleik választhassák utólag is az abortuszt, ha már manapság a folyton szidott modern technológia segítségével ezek az idióták az egész világot azzal terhelik, hogy mekkora marhák. Bár, régen, mikor minden jobb volt és nem ment ennyire híre az idiótáknak, akkor szépen csendben alkalmazhatták is ezt.

Amúgy meg, ha le akarod tesztelni a 2.4GHz-es sugárzást, csukd a herédet a mikroba és kapcsold rá. Bizonyos állampokban a hererákra fel lehet íratni a füvet és akkor utána már nem aggódsz hülyeségek miatt. Oldja a szorongásos üldözési mániát.
https://www.youtube.com/watch?v=un7QiXsnF_Y
https://www.youtube.com/watch?v=dXqMUSheJ1Q

'Erre a szakember elmondja a butának, hogy elhanyagolható az esélye, hogy gond lenne.'

„Egy olyan káros technológiát teremtettünk, amelynek irányítása már rég kicsúszott a kezünk közül” – vallja Dr. Martin Blank, a Columbia Egyetem sejtbiológus professzora, aki az elsők között bírálta az 5G bevezetésének tervét. Szerinte a vezeték nélküli antennák által kibocsátott mikrohullámok egész egyszerűen roncsolják az emberi sejteket, és idő előtti halálhoz vezetnek.

Az Environmental Health Trust nevű egészségügyi szervezet adatai szerint már aligha férhet kétség ahhoz, hogy a túlzott mértékű mobilhasználat, a vezeték nélküli routerek és a mobilhálózati bázisállomások közelsége negatív neuropszichiátriai tünetek kialakulásához vezet. Az akadémiai közösség által elfogadott, tudományos szaklapokban megjelenő tanulmányok sora bizonyította az elektromágneses mező egészségkárosító hatásait, köztük az alábbiakat:

daganatos megbetegedések megemelkedett valószínűsége
depresszió megnövekedett kockázata
álmatlanság, kimerültség, ingerlékenység
termékenység csökkenése, spermiumok károsodása
megváltozott agyi fejlődés
hormonális zavarok
fejfájás, szédülés, figyelmi és koncentrációs zavarok

Az elektromágneses mezőket az Egészségügyi Világszervezet már 2011-ben potenciálisan karcinogénnek nyilvánította

"Az elektromágneses mezőket az Egészségügyi Világszervezet már 2011-ben potenciálisan karcinogénnek nyilvánította"
Maradjunk annyiban, hogy 2013-ban, és nem potenciális, hanem lehetséges karcinogénnek nyilvánította.
Ebbe a csoportba tartoznak még olyanok, mint pl. a textilgyártás (de azért öltözködni kell, ugye?), a fermentált zöldségek (zárjuk be az összes kínai kajáldát?), de gyakorlatilag az összes üzemanyag is (ugye mindenhová gyalog jársz?).

Élőben zajlik majd a kísérlet 5 milliárd emberrel

Rendkívül aggályos, hogy a vezeték nélküli technológia hosszú távú testi-lelki következményeinek tesztelése valójában sohasem történt meg. Úgy tűnik, az 5G bevezetését sem fogja semmilyen biztonsági vizsgálat megelőzni. Ez pedig még azok szerint is komoly hiba, akik meg vannak győződve az újgenerációs mobilszolgáltatások biztonságosságáról.
Az 5G ráadásul nem helyettesíteni fogja a 3, illetve 4G-t a már meglévő apparátus segítségével, hanem tömérdek új antenna fog épülni, ami minden eddiginél nagyobb mértékű sugárzást fog eredményezni.

Volt már?

48 EZER!!!!!!! tudós kérte, hogy ne vezessék be!

„Egyelőre nem lehet azt mondani, hogy az 5G-hálózatok valódi egészségügyi kockázatot jelentenek az ember számára, de az ellenkezőjét sem lehet egyértelműen kijelenteni. Ehhez hosszabb időt felölelő vizsgálatok kellenének, ám ilyen hosszú kísérletekre a bevezetés küszöbén már egész biztosan nincs idő” – mondja Thuróczy György, a Nemzeti Népegészségügyi Központ sugárbiológiai és sugáregészségügyi főosztályának illetékes osztályvezetője. Hasonlóan látják a kérdést azok a kutatók és orvosok, akik még 2017 szeptemberében nyílt levélben kértek időt.

"Erre a szakember elmondja a butának, hogy elhanyagolható az esélye, hogy gond lenne."

A ma már több mint 48 ezer tudós és szervezet által aláírt nemzetközi petíció globális moratóriumot követel az ötödik generációs mobilhálózatok – napjainkban már a bevezetés utolsó fázisaiban járó – telepítésére, amíg csakugyan be nem bizonyosodik, hogy az új technológia nem jelent veszélyt senkire. A felhívás hangneme határozott. „Az 5G rendkívüli mértékben növelni fogja a rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettséget a már működő 2G-, 3G- és 4G-hálózatok mellett. E sugárzás bizonyítottan káros az emberekre és a környezetre. Az 5G bevezetése embereken és a környezeten való kísérletezésnek minősül, amit a nemzetközi jog bűncselekményként tart számon” – írják.

Az 5g appeal továbbra is egy hoax oldal. Több hasonlóval együtt. Körülbelül a laposföldes mozgalommel egyenértékű.

Az, hogy 7 milliárd emberből 100 ezer feliratkozott rá - akik közel sem biztos, hogy tudósok - nem jelent sokat.
Az sem, hogy néhány más területen valamit elért ember elkezd aggódni a hisztériakeléts után. Olyan, mint mikor a homeopátia csodálatos hatásairól értekezik egy fogorvos vagy pszichiáter dr. De hát doktor-doktor, darab-darab, értem én :D

Viszont egy remek és eladható adatbázis jöhetett össze a sok "szaktekintély" személyes adataiból. Sokan lehet még adományokat is adtak mellé :D

Régenmindenjobbvolt téem.
Szerintem ott rontották el, mikor felfedezték az elektromosságot.
A sok lusta már tüzet gyújtani sem hajlandó a sötétben.
Hát még szerelmes levelet küldeni a postán majd két hétig várni a válaszra.
Amish-okról hallottál már?
Na az az anti-tech világ tetszene szerintem. Igaz hogy egy influenzába oltás híján, vagy vakbélgyulladásba simán belehalnak, de végül is mindenkinek a maga joga a hülyeség.
Mondjuk a lekvárjaik meg a paradicsomuk nagyon finom, ezt meg kell hagyni.

Hajbazer dolgaiból sok mindennel nem értek egyet. De ....
Azért amiket felsorolsz, azzal vannak hibák.
"Hát még szerelmes levelet küldeni a postán majd két hétig várni a válaszra."
30-35 évvel ezelőtt, mikor úgy utoljára írtam szerelmes levelet, akkor úgy volt, hogy ha postára adtam (vidéki kis város) délután egy levelet, akkor másnap délelőtt a címzett postaládájába be volt dobva a levél. Ha válasz két hétig tartott annak más oka volt. :) Nem akarom ezt a jelenlegi helyzettel összevetni, mert tudom az okokat. De az így, ahogy írtad, nem igaz akkor se.
Az influenza se jó, mert fertőző betegségek egy zárt közösségbe elég nehezen tudnak bejutni. A vakbélgyulladás rendben, ezzel szemben nekünk a vívmányok okán van rák, stroke, elhízás és cukorbetegség, aids, túladagolás, stb, stb. Viszont az Amish életmód elég kényelmetlen. Ezért nem is vonzó.
A belsőégésű motor vs. elektromotor történetben pedig azt azért érdemes lenne megjegyezni, hogy nem csak tüdőrákban lehet meghalni. Az elektromágneses tér biztosan nem egészséges, csak ennek átfogó vizsgálatára senki nem akar pénzt adni. Az ipar azért, mert nagy eséllyel neki kedvezőtlen lenne az eredmény. (de ugyan ilyen okból nem adott annak idején a ddt, dieselmotor, savas eső, mikroszemcsés korom stb. kivizsgálására se. Ezért működhettek évekig, évtizedekig.
Az állam meg azért mert, 1. sosincs pénze, 2. a cégek lobbi ereje mindig erősebb mint pár száz, pár ezer családé akiknél ez a probléma halálesettel végződik. A működési mechanizmust nagyon jól végig lehet követni az USA-ban most előkerült opiát forgalmazás (függők, illetve kapcsolódó betegségek) témájában. Hogy működik, hány évig, évtizedig működhet gond nélkül. Mekkora az az ember vesztesség amikor el kezdenek vele foglalkozni stb. (de mondhattam volna a dohányzást is, ott még jobb a történet, hisz meddig is tagadták, hogy veszélyes, ártalmas az egészségre. Hány évtizedig?
Mióta is elterjedt a mobil telefónia?
Szóval, van még kb.10-20 év mikorra tömegesen megnövekedett agydaganatok, egyéb demenciák után már nem tudják megakadályozni "haladáspárti erők", -illetve pályára belépni akaró új erők elég erősek lesznek ahhoz, hogy támadást intézzenek a "régiek" ellen, és segítségükkel - "független vizsgálatok" elvégzését, ami alapján valamit tegyenek a károsító hatások ellen. Kitaláljanak egy új csodaszert. Amiben ott lesz a fejlődési potenciál, ami átrendezheti a kialakult erőviszonyokat, biztosítja az extraprofitot és goto 10.

"a vívmányok okán van rák, stroke, elhízás és cukorbetegség, aids, túladagolás" - a rák, stroke korábban is volt, csak nem tudtak róla, hogy mi okozza az adott személy halálát, vagy épp bénulását. Az elhízás meg cukorbetegség nagyobb arányú megjelenése az tényleg az életmóddal függ össze, ami a régmúlthoz képest valóban sokmindenben más - például a civilizációs ártalmakkal együtt is jóval magasabb várható élettartamban.

Rák stroke volt. Persze csak az előfordulási arány más. De vitathatalan, a várható életkor megnövekedett.
Jóval kevesebb rák és stroke volt. A különbség az, hogy akkor gyakorlatilag nem élték túl, most meg elég sokan igen. Mondjuk az egészségügyre fordított összeg is durván nőtt. Ha megtermelt javak arányában nézzük akkor is. Mondhatni járulékos vesztesség.
Természetesen -ha nem lett volna egyértelmű- nem az Amish életmód mellett kampányoltam.
A levél történetnél is inkább csak azt szerettem volna mondani, hogy általam se visszasírt dolgok ellen szólt, sajnos hibás érvvel.
De azért a laposföldhívők, és azok között, akik szerint az elektromágneses sugárzás igen is káros az élő szervezetre, ne tegyünk egyenlőség jelet.

a levél lehet rossz példa volt... itthon, mert itt lehet visszafejlődött 30 év alatt. Viszont, ha globálisan nézed, akkor pár évtizedhez képest a világ bármely lakott pontjára egész gyorsan lehet küldeni és relatíve olcsón. Ha pedig elektronikusan tesszük, akár valós időben is lehet a Föld bármely lakott pontjával kommunikálni, akár jó minőségű képpel is.

Egyébként pedig minden lehet egészségre ártalmas. Csupán attól függ, hogyan és mennyit kapunk belőle. Legyen az dihidrogén-monoxid vagy gulyásleves vagy kavics vagy napsütés. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ételek kapcsán folyton riogatják az embereket, hogy rákot okozhatnak... de már mindent felsoroltak, ami csak létezik. Hát persze, ha valaki csak egyfélét fogyaszt nagy mennyiségben, akkor abból baja lesz. Ha meg semmit sem fogyaszt, akkor azért hal meg. Képtelenek felfogni, hogy mindennek van hatása és ez nem fekete vagy fehér, ráadásul rendszerében kell nézni. Az egyre kényelmesebb élet, javuló életszínvonal mellett egyre több ideje van a buta embereknek is elmélkedni olyan dolgokról, amiről foglalmuk sincsen, s nincs is igényük tényszerűen megérteni.

Csak érzik saját jelentéktelenségüket és nincs kihívás a mindennapjaikban, hogy lekössék a figyelmüket valamivel, s hasznosak legyenek. Van akinek apacs harci helikopter lesz a neme kínjában, van aki meg nosztredámosznak képzeli magatá és a vélt elnyomottságát és fájdalmait a világba kiabálva igyekszik saját képére formálni a világot, ebben találva meg élete célját. Aztán persze már több esetben konkrétan kiderült ilyen emeberekről, hogy "idegi alapon leszázalékolt" rokkantnyugdíjas tevékenységi körben tengeti nyomorult életét, amit szintén a modern technológia vívmányainak hála tehet meg.

Létezik ez a jelenség is, meg az is, amikor csak a profit számít, semmi más. Amúgy vicces, hogy épp arról beszélsz, semmi sem fekete meg fehér, miközben az egész dolgot úgy állítod be, mintha egy lapos Föld hívő írta hülyeség volna. Mert te pontosan, megcáfolhatatlanul tudod, minek mi a hatása. Amúgy az rtg. felfedezésekor sem tudtak az ionizáló sugárzás káros hatásairól, használták is mindenféle védelem nélkül, mintha muszáj lenne. Aztán lőn meglepetés.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Amíg a pénz az úr, az ember az utolsó.

--
robyboy

Alapvetően egyetértek, de a stíluson csiszolhatnál. A sok trade mark jel marha zavaró, meg az írás nagyon terjengős. Elsőre is megértjük, nem kell hosszú mondatokon át sorolni a vélelmezett példákat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Mérnökök, tudósok és értelmiségiek" ez tetszik... Vannak a mérnökök, utánuk ballagnak a tudósok (ezek gyűjtőnéven a techno-plebs), ezzel szemben vannak az értelmiségiek (színészek, építészek? biztosan járatosak az 5G-ben).

Tényeket, szakirodalmi referenciákat. Kikből áll az a bizonyos csoport, hol érhető el a publikációjuk, milyen mérési adatokkal támasztották alá a kételyeiket, mindez hol olvasható? Nem akarok ellenséges lenni, de így kissé bulvárhír szaga van.

Ha arra gondolok mennyi autót, gyógyszert, étrend kiegészítőt, akármilyen terméket hívnak vissza/tiltanak be, bugos béta állapotú szoftvert adnak ki, én is amellett vagyok, hogy inkább tovább kellene tesztelni az 5G-t is, nem utólag sopánkodni.
A társadalom korcsosulása és a túlzott függés a technológiáktól más téma, általában van egy tömeg az aktuális felnőtt generációban, aki tart a jövőtől és a következő generációt lenézi vagy alkalmatlannak tartja (néha jogosan). Szerintem majd az őket követők eldöntik, hogy jó volt-e az irány.

Gondolkodtam rajta, hogy egy Faraday kalickát csináltatok legalább a hálószobára. Érted, hálószoba, mert fémháló veszi körbe :-).

Végül nem csináltattam, de még talán nem volna késő. Kéne.

Miután kiderült, hogy az okostelefonok kémkednek, nem is volna hülyeség Faraday kalitkát csinálni otthonra, és a bejövő vendégekkel lerakatni a mobiljaikat egy erre a célra kialakított hangszigetelt dobozba. https://www.dailymail.co.uk/news/article-6765113/Is-proof-smart-phone-e…

Hogy az 5G-ről is nyilatkozzak: nem igazán értem, hogy miért van erre igény, nekem még a 3G is túl gyors volt, a 4G-t meg észre sem vettem hogy megjött.

"és a bejövő vendégekkel lerakatni a mobiljaikat egy erre a célra kialakított hangszigetelt dobozba."
- ja, mint chuck mcgill a better call saul-ban - mondjuk o speciel a vegere belehulyult a maniajaba.. :)

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

A probléma nem a falakkal lesz, hanem az ajtóval és az ablakokkal, úgy ha csukott állapotban van, nem szakad szakadásnak lenni, mert különben nem ér semmit. Van ilyen "biztonságos szobákat" csinálnak így. Nem véletlen, hogy csak nagy cégeknél van ilyen mert nagyon nem olcsó mulatság.

házfelújítás során az új fürdő falaira rabichálót (csibehálót) szegeltem körbe a vakolat miatt (régi vert vályogfal).
nekem nem tűnt fel, de később jelezte valaki (asszony vagy vendég, nem is tudom), hogy nincs wifi és térerő :D
a tervek szerint a többi helyiség is hasonlóan lesz vakolva. nem szándékos volt a kalitka, de igazából nem baj :)
--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!

Hogy az 5G-ről is nyilatkozzak: nem igazán értem, hogy miért van erre igény, nekem még a 3G is túl gyors volt, a 4G-t meg észre sem vettem hogy megjött.

Nekem sincs igényem arra, hogy nálad legyen internet, mégis van. Csak egyszer fogadd el, hogy nem mindenki él úgy, mint te, nem mindenki akar úgy élni, mint te. Neked lehet, az 0G is elég, más meg vágyik az 5G-re. És? Te valami önkéntes mérvadó vagy és hozzád kéne igazodnia mindenkinek? Olyan hajbuzer féle izé....megmondó ember, aki "utánaolvasott" a még nem működő 5G "hihetetlenül káros tulajdonságainak" és tényszerűen lehülyéz gyakorlatilag mindenkit? Neki elég az XP, mert reggeltől estig a Windows színeit konfigolja rajta és innentől számára felháborító, hogy másnak más az igénye. Ugyan már! Hagyni kéne, hogy más is az igényei mentén élhessen. Neked sok az 5G? Ne használd, fogja tudni a sima telefonáláshoz szükséges dolgokat.

Hagyni kéne, hogy más is az igényei mentén élhessen.

Alapvető szabadságjog, hogy a szabadságod csak addig terhed, amíg nem korlátozod mások jogait bármiben.
Ha olvasnál is az írás mellett, tudhatnád, hogy egy nagy port kavart ügy kapcsán az "átlagpolgár" már akasztana, kerékbe törne egyes, amúgy tényleg kirívó ügyekben a kommentekben. Főleg állatkínzásos eseteknél dobja le a láncot egyesek agya.
Az Usa-ban évtizedekig lehet valaki a soron, míg a "demokratikus" europában ugyanazért kap pár évet, ha kap.

Mik a jogok, amiket mások szabadsága nem korlátozhat? Mi minősül korlátozásnak? Hogyan lehet megállapítani, hogy egy "jog" korlátozva van-e, és ha igen, akkor ki(k) vagy mi(k), amik korlátoznak?

Mi történjen nézeteltérés esetén? Kinek a jog- vagy korlátozásértelmezése legyen mérvadó?

A végső érv úgyis a kőbalta, az meg abszolút objektív ítéletet hoz. :)

Nem látlak nyálat verni a marketingügynökségeknél, akik elhitetik Tapicskoló Tamással, hogy szüksége van 5G-re. Miközben nincs, mert nagyjából azt se tudja mi az és semmilyen sebességkülönbséget nem fog érzékelni a 4G-hez képest. Tehát, még azt se tudja eldönteni, hogy egyáltalán szüksége van-e rá. Ha majd elég fősodratú nyálat vertél a marketingstriciknél ahhoz, hogy minden okostelefonreklám eltűnjön a világból, akkor jogos lesz az érvelésed. Addig szimplán megalapozatlan, mert egy olyan világban, ahol százmilliók szükségletét befolyásolják a legádázabb érzelmi manipulációkkal, appoktól való függővé tétellel, addig nem lehet racionálisan felmérni a valódi igényeket.

Neki elég az XP, mert reggeltől estig a Windows színeit konfigolja rajta és innentől számára felháborító, hogy másnak más az igénye.

Az XP-n legalább lehet színeket is konfigurálni, nem pedig egy UX-ökör összerakta, hogy az mindenkinek jó lesz úgy, ne akarj rajta változtatni, mert nemérimeg™ fenntartani a konfigurációs lehetőségeket biztosító fícsöröket. Nade várjunk. Te papolsz itt a mindenki az igényei mentén élhessen idealizmusról. Akkor miért is kell szarkasztikusan beállítanod, hogy én igényes vagyok egy alkalmazás megjelenését, illetve haladó módon használhatóságát illetően (és mivel ezt kisilányították az új verziókból, ezért egy régebbit használok)?

Nem megy ez neked. Pont te akarod korlátozni mások igényét. Én nem tettem veled ilyet. Tőlem abakuszon is futtathatsz magadnak valamit, nem zavar. Te vagy az, aki egyfolytában másokat akarsz korlátozni, mert SZERINTED nekik nem kell az, ami kell. Bocs! Majd eldönti mindenki, hogy mi kell neki.

Korlátozni az igények öncélú manipulálását és az illúziókeltésen keresztüli befolyásolását szeretném korlátozni. Tehát, ha hatalmamban állna, betiltanám a reklámokat. Egyelőre nem áll hatalmamban. Ennek lehet örülni.

Az igényeket nem akarom korlátozni. Azokat egyszerűen csak felismerem, hogy nem valódiak.

Nem kell fizetőssé tenni. Most is az. Az 5G se lesz ingyen. Azok a tartalomszolgáltatók, akik képtelenek fenntartani magukat reklámok nélkül, meggondolják, hogy fizetőssé teszik a szolgáltatást, vagy eltűnnek a süllyesztőbe. Akik pedig hivatásból (és nem profitéhségből) csinálják, azok fennmaradnak adományokból is. Lásd Wikipédia. Picivel korrektebb és etikusabb tartalomszolgáltatások lehetnének így. Például, nem ringatnának az ingyenesség illúziójában, olyan jogászkodással teli keretszerződéseket, meg egyoldalú adatvédelmi nyilatkozatokat elfogadtatva, amik lehetővé teszik az adataid begyűjtését, eladását és a pszichológiai manipulációdat a korábban kielemzett adataid alapján, téged reklámfelületként értékesítendő. Tehát, valójában nincs ingyen a szolgáltatás most se, de minden retorzió nélkül lehet ingyenesnek hazudni, az ingyenesség valódi koncepcióját és a vonatkozó törvényeket kerülgetve, kiskapukat kihasználva, féreg módon behajtani a szolgáltatás díját minden tartalomfogyasztón, többszörösen.

Nem tudom, hogy milyen embertípus lehet az, akinek úgy kell az "ötgé" mint testnek a falat kenyér. Aki levegőt sem tud venni ilyen szarságok nélkül, az egyáltalán miért mozdul ki a lakásból? Tényleg ennyire csak végletekben tudunk gondolkozni? Van a kőkorszak, meg a konzumidiotizmus?

Amúgy az írás jó, nekem tetszik, különösen az a rész reflektál jól a valóságra a végén, ami az "örli" adopterekről szól.
--
"Csak webfejlesztést ne..." -ismeretlen eredetű szállóige-

Ilyen alapon az autópálya, vagy a gyorsforgalmi út is felesleges műszaki innováció, mert a Mátrában az sincs, és garantálom hogy soha nem is lesz.

Legyél gyakorlatiasabb. Európában, Észak-Amerikában, Távol-Keleten összesen emberek milliárdjainak lesz az 5G infrastruktúra, és a rá épülő innovációk mint pl. önvezető egymással kommunikáló autók, meg még ki tudja mi minden új termék és szolgáltatás, az életétminőségét, biztonságát javító innováció. Ebből semmit nem von le az, hogy az ország mondjuk 15%-án, ahol a lakosság kb. 5%-a él/fordul meg, ott nem lesz lesznek ezek a szolgáltatások meg termékek használatban.

Bocs de ez csúsztatás. A Mátrában van úthálózat, sőt főútvonal is. Az autópálya 130km/h sebességéhez képest mehetsz 90-nel. Ezek az arányok mobilminőségben is megfelelnének.. egyenlőre még térerő sincs. Engedd meg hogy elvárás legyen hogy előszöris `telefonálni` lehessen már mindenhol azzal az ország fele nem sokra megy hogy a nagyvárosokban 34Gbit sebességű mobilhálózat van. Pedig mobiltorony van néhány, pl. Galyatetőn is 2 helyen..

Tudod.. Nincs™ rá igény™, avagy piacképes™ kereslet™. Te pedig csak a felhasználók 0,00001%-a vagy, így nemérimeg™ kiépíteni a Mátrában a hálózatot. A nagyvárosokban pedig muszáj™ a 34Gbit, mert haladni™ kell a korral és ha csak 4G van, meg 300 Mbit/s, az 2019-ben olyan, mintha barlangban laknánk.

Viccen kívül, a Te példád is igazolja, milyen egyenlőtlenül vannak elosztva az erőforrások. A profithajhász nagyvállalatok csak megfelelő állami és/vagy fogyasztói kontroll mellett képesek a társadalom hasznára lenni. Minden más esetben csak önző módon kihasználják azt.

Ugyan hagy dontse mar el a mobilcegek operativ vezetese (es az oket igen erosen kontroll alatt tarto torvenyhozo/szabalyozo szerv), hogy hova mit telepit. A befektetok es a hitelezok meg majd szepen eldontik, hogy adnak-e penzt az adott cegnek.

Az ugye megvan, hogy szigoruan eloirjak, hogy a terulet es a lakossag mekkora reszet kotelezo elerniuk, ha egyaltalan szolgaltatni szeretnenek?

No elmondom neked hogy Mátranovákon a Bombardier vezetősége dobbantott egyet hogy gyenge a mobil. Erre az egyik aki épp a legkevesebbel beérte, 3 napon belül odaküldött egy teherautót, amiről kitoltak egy kb. 20m-es antennatornyot és voila fullos 4G lett.... majd, néhány hónap múlva ott virít egy színes-szagos vadiúj mobiltorony. Az ezer fős Mátranováknak... ja nem. Kurvára nem a lakosság meg ilyen szarságok számítanak, hanem a pénz.

Akkor most már a bárnaiak is bekapcsolódtak a haladásba, végre ők is élhetnek, léteznek?:D emlékszem mikor megszálltunk fent Bárnán a Bárna vad vadászházba, akkor nuku térerő nem volt. Bár lent az ebédlőbe valahonnan volt internet, de telefonon nem volt térerő az biztos.

Az IPv6 + 5G infrastruktúra nem a telefonálásról szól. Nincs semmi "evolúciós" kényszere annak, hogy előbb a Mátra völgyeibe is el kell vinni a GSM mobiltelefóniát, és csak utána lehet LTE majd 5G infrastruktúrát építeni Budapesten, ha a GMS/UMTS megvan már Mátranovákon is.

Ha Mátra völgyeiből mobilozni akarsz, akkor Magyarországról is köthetsz Inmarsat, Iridium, Thuraya szerződést, a Thurayanál már akár havi 30$-ért. Ha tényleg ennyire kritikus, hogy például a National Geographic fotósaként a Váci utcában ugyanúgy elérhető legyél, mint a namíbiai természetfotózáson a Kalahári sivatag mélyén, akkor semmi akadálya, elérhető, megfizethető, legfeljebb nem tudtál róla eddig.

Tudod ezzel a hozzáállással csak 2 nagy probléma van: te nem a Mátrában élsz és nem üzemeltethet akárki GSM tornyot. Hidd el hogy kurva nagy pofáraesések lennének ha a piac nem lenne ilyen faszán felosztva és rég be lennének foltozva ezek a lyukas területek. Amúgy elhiheted hogy metszetei egymásnak az 5G meg a telefónia. Az IPv6 nem tudom hogy kerül ide.. nem tudom mennyire ismered a GSM szabványt de elhiheted hogy a telefonálás minősége nagyságrendekkel jobb lenne ha arra használnák amire készült. És igenis mielőtt Pesten még 100db tornyot felszerelnek, hármat legalább szereljenek fel a Mátrában meg ahová kell. Tudod én pont annyi havidíjat fizetek mint te.

Egy faluban nagyon sok más szolgáltatás sincsen, nem csak kereskedelmi szolgáltatások mint a GSM hálózat, hanem közszolgáltatások sem. Jó eséllyel nincsen bölcsőde, talán ovoda sem, nincs a városihoz mérhető színvonalú általános iskola de lehet iskola sincs, és van rá esély hogy nincs gyógyszertár, orvosi rendelő, ügyelet, rendőr, könyvtár, csúcsidőben fél óránál gyakoribb buszjárat sem, és nincs mindenütt aszfaltozott utca és még szennyvíz hálózat sem. Mégis, furcsa lenne azzal előállni, hogy akkor mindezeket a százeres meg milliós városon se fejlesszék, ha a hétszáz fős falun sem épül ki. Viszont pont a mobiltelefóniában van választásod falun is, ahogy írtam fentebb. Ha akarsz, mobilozni tudsz kieső helyszíneken is, van alternatívája a GSM-nek, Mo.-n is hozzáférhető. A legtöbb szatellit telefon ma már olyan, hogyha van igénybe vehető GSM hálózat, akkor azt fogja használni, nem a műholdas kapcsolatot. Még csak nem is kell hozzá vagyonos embernek lenned, hogy megengedhessed magadnak. Tényleg nem értem, hogy pl. Budapesten, az agglomerációban, nagyobb városokban és főutak mentén miért ne épülhetne ki az 5G, csak azért, mert van a lakosságnak kb. 5%-a, aki pont nem él olyan helyen ami ésszerű ráfordítással ezzel a technológiával lefedhető (és ahol élők zömének igénye és/vagy pénze sincsen rá).

Az IPv6 meg az SRv6 miatt került ide (5GC felhasználói sík protokoll lehet), de mellékszál.

Mégis, furcsa lenne azzal előállni, hogy akkor mindezeket a százeres meg milliós városon se fejlesszék, ha a hétszáz fős falun sem épül ki.

Nem fejlesztik, a városias területeken se nagyon. Ott rohadnak az 50 éves vízvezetékek. Ott düledeznek az óvodák, az iskolák. Az orvosi rendelőkről inkább ne is beszéljünk, milyen állapotokban vannak. Persze, stadionokra sokkal nagyobb szükség van. Azokat gőzerővel fejlesztik. Bevásárlóközpontokat szintén. Százmilliós, tízmilliárdos és még drágább beruházások. Ahogy 5G-re is feltétlenül™ szükség van, mert fejlődni™ kell.

Namost, én azt gondolom, hogy az erőforrások (ha nem is igazságos, de ésszerű) elosztása lenne a legfontosabb. Nem kell valamit fejleszteni, ami már így is elég fejlett, mint például a 4G a sűrűn lakott területeken. Hagyni kell működni, mintsem extraprofit reményében még több mobileszközt lenyomni birkáék torkán, még több kényelmet ígérve (és butulást, életképtelenséget realizálva). Igenis rá lehetne nézni azokra a tájegységekre, falvakra, ahol nem olyan gyors a 4G, vagy egyáltalán nincs is, sőt még 2G és GSM sincs. Meg lehetne ezt tenni, ahelyett hogy ott fejlesztjük tovább 5G-re, ahol már amúgy eddig is hasított a mobilinternet. Mert a GSM nélküli falvakban 100%-ot javítasz, 0%-ról, ha ezt megléped. A nagyvárosban meg hoz úgy 10% pluszt effektív sebességben, ami nem a letöltés sebessége, hanem az, hogy hány másodperc múlva jelenik meg Tapicskoló Tamás tabletjén a Youtube videó a kattintástól számítva.

Bocsánat de Mátranovák mellékszál. Én úgy általában a Mátráról beszélek plusz az Eger-Bükkszék-Sirok közötti rész ami együtt kb. 1000 négyzetkilométer. Nem egy párszázas falu. És nem az a bajom hogy nincs 5-4-3G hanem hogy nincs térerő. Javaslom utazz ki Erdélybe aztán csodálkozz rá hogy tizede népsűrűség mellett hol tartanak.

Egyetértek. A többség nem is tudja, hogy Budapesten kívül is van élet. A városhatáron túli utak és vasút nem emberekhez vezetnek, hanem gyárakhoz, turisztikai célokhoz és persze másik országok felé. Az agglomerációról még van sejtésük, mert a sok köcsög onnan jár be (tömeg)közlekedési dugót csinálni, összebaszni a várost és elvenni a munkát. :D

:)

Vegyél fel egy 5g ellenes sisakot, vagy tekerd körbe magad celofánnal, mer az megvéd.

ps: jah bocs, a gyerekeket is tekerd körbe celofánnal. Elnézést, kimaradt a bolygó jövője.
pont.

Kicsit az az érzésem, mintha birtokában lennél olyan tudományos értekezésnek/publikációnak, mely egyértelműen definiálja a 3/4/5/xG és társai hosszútávú élettani hatásait. Hol lehet ilyenről olvasni? Mert ha ilyen nem létezik akkor a te élcelődésed sem feltétlen helytálló..

-----------------------------------------
Linux parancsok, kezdőknek

Lehet itt trollkodni, hogy "jajj, mind meghalunk, megsüt minket az 5G..."
Én megfordítanám a dolgot: "Jajj, meghalunk, nem fogunk fejlődni, ha nem lesz 5G..."
--
"Csak webfejlesztést ne..." -ismeretlen eredetű szállóige-

Szenzációóóó, megettte kitömött unoját a nagymama kiskutyája :D Vegyék, vigyék. Bolondoknak féláron!

Jól lehozták most minden bulvár oldalon, igaz már fél évvel ezelőtt is írtak róla. De azóta ismételgetik havonta.

Ami egy kiszabott nagy hoax.
https://www.snopes.com/fact-check/5g-cellular-test-birds/

Az 5G teszt 3 hónappal korábban volt. A madarak kapcsán először arra gyanakodtak, hogy megmérhezték őket, ezért tiltották ki a kutyákat.
S nem ritka, hogy időnként tömegesen pusztulnak állatok valamilyen fertőzés vagy mérgezés miatt.

Tiszafa méreg maradványait találták bennük
https://www.denhaag.nl/en/in-the-city/news/huygenspark-ban-on-dogs-lift…

Vicces módon az egyik korai összeesküvős oldalas hírnél pont azokra hivatkoztak, akik a topicbeli oldalt indították..
De ez a finn professzor is nagy ész ám, aki az oldalt csinálta:
https://www.emfacts.com/2015/12/finnish-education-professors-warning-wi…

Éppen anyagot gyűjtött a tanárúr (nem orvos) az online tanulási lehetőségekről szóló könyvéhez. Kettőt is írt utána, egyet az online tanulásról, egyet arról, hogyan kell keresni az interneten. Biztosan remek könyvek, a jelen helyzet ismeretében, harmadik könyvét a hiteles és álhírek megkülönböztetéséről írhatná, hiszen láthatóan jól megy neki :D

Szóval, emberünk rászabadult az internetre és a csupa hiteles információ birtokában hadjáratot indított a telekommunikáció ellen :D

az egyenként megkeressem neked az összes baromság cáfolatát, amit az internetre bármelyik idióta 5 perc alatt feltehet?
https://cleantechnica.com/2011/05/12/are-cell-phone-killing-bees-how-th…

Normális?

Egyébként az eredeti tanulmány
https://link.springer.com/article/10.1007%2Fs13592-011-0016-x

Nem haltak meg. Egy idegen tárgyat odaszabtak a kaptár mellé, amitől izgatottak lettek. Az elektromágnesességnek persze lehet hatása rájuk, mivel van rá érzékelőjük.

Egy brit bulvárlap, a daily mail kapta fel, félrehazudva, majd mindenféle ellenőrzés nélkül tovább csavarva terjesztették.

Szóval a kulcsszavak és fact check keresést tedd meg magad. Ha nem beszélsz idegen nyelveket, akkor sajnálom, mert ezek a baromságok általában pont külföldiül jönnek, amit a magyar minőségi újségírás válogatás nélkül átvesz. Lehet ők sem értik az eredeti nyelvet, csak a google lefordítja nekik a komoly híreket.

Dehogy akarlak én ezzel fárasztani csak azt hittem h te már beleástad ebbe valamennyire magad..
Az a helyzet hogy az elektromágneses(meg más) hullámok az élő szervezetekre hatással vannak, ez tény. Csak az nem tiszta hogy melyik hullámhossz, milyen sugárzás, milyen erősségben, milyen organizmusra, milyen hatású..

pedig sok vizsgálat volt már... és ahogy korábban, másik szálon írtam, a szakemberek és tudósok sosem mondanak semmit 100%-ra, pont azért, mert tudják azt, hogy semmi sem 100% az életben. Ráadásul ez a természetben is előforduló jelenség. És van amikor öl, ahogy egy könyv is tud ölni, ha kellőképpen fejbevágnak vele valakit.

A paranoiások meg ezt lovagolják meg, hogy ha valami hatása van, akkor mindmeghalunk.

Egyelőre senki nem mondja az említettek közül, hogy mindemeghalunk. Egyelőre szeretnénk megtudni, milyen hatással van ránk az egy-két nagyságrenddel nagyobb rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettség. Főleg nagyvárosi környezetben, ahol körbe lesz antennázva minden lakás, Tapicskoló Tamás feltétlenül™ szükséges™, gyors™, versenyképes™ mobilnetjét biztosítandó. Mindezt azelőtt szeretnénk megtudni, mielőtt előre a semmibe fejlődésmániás alapon kiépítik a hálózatot. A paranoiások egészen más kategória. Ők alufóliasisakot húznak és mikróhullámú sütőben se melegítenek semmit, mert félnek, hogy utána még az étel is sugároz. Viszont ők jóval az 5G koncepciója előtt is léteztek már és akkor se kellett őket komolyan venni.

A paranoiások egészen más kategória. Ők alufóliasisakot húznak és mikróhullámú sütőben se melegítenek semmit, mert félnek, hogy utána még az étel is sugároz. Viszont ők jóval az 5G koncepciója előtt is léteztek már és akkor se kellett őket komolyan venni.

Gyönyörűen jellemezted magadat.

Szépen állítod a semmit, persze úgy, hogy "állítom, hogy nem kéne mert (lehet, hogy) rossz...tehát nem állítasz semmit, csak fikázol mindenkit.

https://hup.hu/node/163245#comment-2324546
https://hup.hu/node/163245#comment-2324652
https://hup.hu/node/163245#comment-2324656
https://hup.hu/node/163245#comment-2324677 - itt az is levezetésre kerül, a részedről, hogy a megölt felhasználókon bukott haszon, hogyan jön vissza trédmárkmultiéknak, trédmárkhaladáspártolóprofitéheséknek, trédmárksatöbbiéknek
https://hup.hu/node/163245#comment-2325961 - masszív tényállítás részedről tényadatok nélkül arról, hogy az 5G "bizony mondom néktek!" veszélyes!

Nekem úgy tűnik, hogy elirigyelted a kormány hazug plakátjait, amik a semmiről állítják, hogy veszélyes és ne hagyjuk, hogy valaki is nevessen a semmi végén, stb.

Ember! Te nagyon beteg vagy! :) Nem tartasz valahol előadást a fejlődésellenes nézeteidről? Szívesen megnéznélek élőben, amikor vérben forgó szemmel, dühtől eltorzult arccal ostorozod a modern embert, mert használja a technika vívmányait, pedig lakhatna barlangban és világíthatna fáklyával is!

Gyönyörűen jellemeztelek téged, már azelőtt, hogy fősodratú mérnök uraságod ide tévedt volna elitkedni. Nézd csak!

Az elbirkásított csődület éllovasai (értsd: early adopterek) és a véleményúttörők persze itt is majd bőven meglesznek. Itt is meglesznek azok a konzumidióta mintapolgárok, akik majd ki ha én nem stílusban megmondják, hogy nekik igenis szükségük™ van okoshűtőre, mert "a faszom se fog szarakodni a bevásárlólistával". Akik barlanglakónak fogják azokat nézni, akik képesek memorizálni a hűtőjük tartalmát és beérik egy kellemes telefonbeszélgetéssel a barátaikkal, 0-24 Messengeren való csüngés helyett.

Elmondjam neked ezerhuszonötödszörre is, hogy nem a technikával és a fejlődéssel van gond? Elmondjam neked ezerhuszonötödszörre is, hogy akár egy 2G telefon egy 5G okostelefonhoz képest sem barlang, mivel ugyanazt a célt teljesíti (fizikai helyzetemtől függetlenül bármikor kommunikálhatok vele bárkivel), csak kevesebb extrával? Van egyáltalán értelme megtanítani téged disztingválni, hogy ne csak szélsőségeket láss, feketét és fehéret? Mert jelenleg csak szélsőségeket látsz. Ha valaki nem akar előre rohanni a semmibe a legújabb technológiákkal, az számodra barlanglakó. Pedig a barlang picikét messzebb van, mint a 4G az 5G-től. Persze, az is lehet, hogy szimplán csak szánalmas IQ=80 "érveléssel" próbálod megmagyarázni, hogy az újrafeltalált kerékre igenis szükség™ van, mert többre nem futotta mérnök uraságodtól.

Mondta már neked valaki, hogy a 2G meg az 5G teljesen más feladatra, célra lett kialakítva? A GSM az a gyakorlatban beszéd célú átvitelre szolgál. A 3G/4G az elment az adatátvitel irányába (VoLTE mond valamit?), azaz ezeknél egyre fontosabbá vált az _adatátvitel_, és a beszéd célú szolgáltatást már erre az adatátviteli funkcióra alapozva oldják meg az újabb eszközök. Egy szimpla GSM telefon a valóban csak telefon. Akinek csak erre a szolgáltatsára van szüksége, annak valóban nem kell 3G vagy fejlettebb technológia. Viszont az emberek a mobiltelefont már régóta nem csak, sőt nem elsősorban telefonálásra (hang alapú kommunikációt értve ez alatt) használják, hanen információk, internetes szolgáltatások elérésére, üzleti szolgáltatások használatára, adatcserére, stb. - ha csak az eszköz - hálózat kommunikációt nézem. Ha mega z eszközk funkcióit is hozzáveszem, akkor a naptártól a jegyzetfüzeten át a zenelejátszón keresztül a fényképezőgépig meg a navigációig egy rakat olyan hasznos funkciója van ezeknek a készülékeknek, amik mellett a telefonálás, mint lehetőség egyre kisebb szerepet kap a felhasználásban.
Az 5G-s megoldások meg a kisebb hatótáv mellé adódó jóval nagyobb (de az átviteli közeg miatt az adott környéken beszélgető eszközök között megosztva elérhető) sávszélességgel ad többet, illetve más célra alkalmas, elsődlegesen adatátviteli lehetőséget olyan eszközök számára, amik kicsi adatcsomagokkal beszélgetnek egymással.

Nem vitatom az egyes generációk közti különbséget a felhasználási módjuk szempontjából. Azt vitatom, hogy a 4G és az 5G (vagy akár 2G és az 5G) közt barlang vs. modern civilizált élet közti szakadék lenne. Mert nincs. Ha van 2G-s mobiltelefonod, arról is mindent el tudsz intézni helytől függetlenül és tudsz kommunikálni bárkivel, még akkor is, ha ezt nem képekben, videókban, emojikkal teszed. A telekommunikáció, illetve az említett munkaszervezés szempontjából a szakadék aközött van, hogy van mobilkommunikációs eszköz a zsebedben, tehát van mobiltelefonod (akár 2G-s, 1G-s) vagy nincs mobiltelefonod. Navigációra is használhatóak autós (nyomtatott térképek), vagy offline GPS-ek. A "barlangi" szint itt sem a papír alapú térkép, hanem az, hogy nincs egyáltalán térképed, mert nincsenek se utak, se autópályák, amikhez kéne. Autód sincs. Semmid nincs, csak egy barlangod és szarvasokra vadászol, meg gyümölcsöket gyűjtögetsz a környéken. Meg kéne tanulni végre árnyaltan látni a képet minden fősodratúnak, és akkor nem kéne feleslegesen vitatkoznunk, hülyeségeken.

"Ha van 2G-s mobiltelefonod, arról is mindent el tudsz intézni helytől függetlenül és tudsz kommunikálni bárkivel" - Élőszóban, illetve rövid szöveges üzenetben tudsz kommunikálni és ennyi. De a "mindent el tudsz intézni" az ettől igencsak messze van már - és nem csak a levelezésre meg hosszabb képes-szöveges információcserére gondolok: számlák rendezése, mérőállások beküldése, bankszámlák és kártyák kezelése, távoli munkavégzés, bármi, ami interneten intézhető az ott van a normális adatátviteli képességekkel bíró telefonon a kezem ügyében.
navigációt emlegeted meg a nyomtatott térképeket... Amiket valamikor felmértek (ha egyáltalán), valamikor a kétségesebb részeket talán helyszínen is ellenőrizték, aztán javítgatták, nyomdai előkészítették, kinyomtatták, forgalomba hozták - akár évekkel az után, hogy valaki megnézte, hogy tényleg az van-e a terepen, ami a térképen szerepel. És nem minden területről van papír alapon térkép... A telefonon nekem is van offline működő navigációs eszköz, nem is egyféle térképpel - a lényeg az, hogy nem kell két eszközt hurcolni, ráadásul a hétköznapi esetekben a telefon jóval nagyobb kijelzője (méret és felbontás) előnyként jelenik meg. Nem azt mondom, hogy egy Kinizsi 100-on a telefonomat nézegetem a Bánya-hegy felé menő balra letérés előtt a Gerecse oldalában, hanem azt, hogy egy ad-hoc kiránduláson a "telefon" (ami már inkább egy zsebszámítógép telefon funkciókkal) a GPS-t is simán ki tudja váltani - de az autóban is tökéletesen megteszi a Waze az autós navi helyett, pláne, hogy az autóban lévő eszköz kijelzőjére ki lehet rakni a képét.
A Szakadék ott van, hogy van egy jórészt csak beszédre alkalmas eszközöd (telefon), vagy van egy telefonálásra is aklamas zsebszámítógéped, aminek az adatátviteli képességei is magasan többet tudnak, mint amit a "csak telefon" eszköz tud.

Élőszóban, illetve rövid szöveges üzenetben is tudsz rendezni számlákat (telebank), mérőállásokat beküldeni (bediktálod, vagy SMS-ben beküldöd), bankszámlákat és kártyákat kezelni (telebank). Az elvi és a gyakorlati lehetősége is megvan ennek, akár 2G-n. A távoli munkavégzés is megoldható, ha fel vagy rá készülve, de elég out of scope témának érzem, úgyhogy ebbe nem is mennék bele. Nagyon függ attól, hogy épp milyen munkát kell végezned.

A nyomtatott térképekről előadott agóniádhoz annyit fűznék hozzá, hogy a hipermodern™, innovatív™ Google Maps-re is előfordul, hogy hónapokat kell várni, míg egy újonnan épített autópályaszakasz belekerül. Ennyi idő alatt kézzel is berajzolod a nyomtatott térképre, míg erre például okostelefonon semmi lehetőséged nincs proprietary alkalmazások (tehát mondjuk nem OpenStreetMaps) esetén. Mész a mezőn egy darabig és útvonaltervezni se tudsz vele.

a lényeg az, hogy nem kell két eszközt hurcolni, ráadásul a hétköznapi esetekben a telefon jóval nagyobb kijelzője (méret és felbontás) előnyként jelenik meg

Ez nagyon szépen hangzik, egy megélhetési marketinges se tudta volna szebben megfogalmazni. A felvetésed létjogosultsága viszont ott bukik meg (ráadásul igen csúnyán), hogy azt az extra másfél tonnát nem sajnálod elszállítani ahhoz, hogy A-ból B pontba kényelmeskedj a kocsiddal. A magadfajtáknak találták ki az okoscipőfűzőt, hogy még lehajolni se kelljen, mert arra is sajnálják az energiát, nem hogy az offline GPS kocsiba leviteléhez (bár senki nem mondta, hogy egyes strapabíróbb típusokat ne lehetne szimplán otthagyni).

egy ad-hoc kiránduláson a "telefon" (ami már inkább egy zsebszámítógép telefon funkciókkal) a GPS-t is simán ki tudja váltani

Pláne ha épp van térerő, amin a sávszélességet elpazarolhatja az újra és újra letöltött térképszeletekre. Tehát, például a Mátrába ne menj kirándulni. :P Ezzel szemben egy turistatérkép, vagy egy offline GPS gyakorlatilag azonnal eligazít. Ja persze, magaddal kell vinni és fáj az a fél kiló plusz teher™.

A Szakadék ott van, hogy van egy jórészt csak beszédre alkalmas eszközöd (telefon), vagy van egy telefonálásra is aklamas zsebszámítógéped, aminek az adatátviteli képességei is magasan többet tudnak, mint amit a "csak telefon" eszköz tud.

Ha a célod a kommunikáció, akkor nincs itt semmiféle szakadék, csupán a kommunikáció formájában vannak különbségek. Ami továbbra is fennmarad, hogy a kommunikáció instant és földrajzi helyhez nem kötött. Ez a mobilkommunikáció alapértelme. Nem az, hogy képeket küldözgessél, órákat Messengerezz, meg a netbankodat tapicskold. Amennyiben tudsz szóban vagy írásban kommunikálni akár 2G-n, áthidaltad a szakadékot, ami térben és időben lehetetlenné tette volna mindazt, hogy te információt továbbíts A-ból B pontba.

A példák, amikkel előhozakodtál semmilyen igazolást nem adnak az 5G-re a 4G-vel szemben, csakhogy az eredeti témánál maradjunk.

"Pláne ha épp van térerő, amin a sávszélességet elpazarolhatja az újra és újra letöltött térképszeletekre. Tehát, például a Mátrába ne menj kirándulni. "
Letöltöm előre: https://turistautak.hu/mapsforge.php

"Nem az, hogy képeket küldözgessél"
És ha éppen az a munkám, hogy képeket küldözgessek? Esetleg videót? Vagy mindenki egy komplett közvetítőkocsival és műholdas felszereléssel járkáljon egy telefon helyett? Igazán előremutató, környezetbarát, energiatakarékos megoldás.

Letöltöm előre: https://turistautak.hu/mapsforge.php

Gratulálok, nagyszerűen érveltél az 5G feltétlen szükségessége mellett. Ja nem.

És ha éppen az a munkám, hogy képeket küldözgessek?

Ez azt jelenti, hogy valóban szükséged van okostelefonra és mobilinternetre. Viszont 3G-ről és 4G-ről még mindig bőven tudod csinálni. Az 5G-t ebben az esetben se indokolja semmi.

Igazán előremutató, környezetbarát, energiatakarékos megoldás.

Ha van 10000 blr még ebben az országban, még akkor is környezetbarátabb a műholdas közvetítés, mint napjaink okostelefon-túltermelése, a modellek évenkénti megvetetése, régiek kidobatása.

Nem írtam faszságokat. A 2G 99% telekommunikációs igényét gyönyörűszépen kielégítené ebben az országban. A maradék 1% az ilyen mindenhonnan buszmenetrendet nézegető, vonatról csekkbefizető, meg Tesco parkolóból VPN-en hibaelhárító fősodratú mérnök urak, illetőleg a sznobok, menedzserek, üzletemberek, politikusok.

Mondjuk úgy, hogy a 99:1 az messze nem valós adat. Vannak szép statisztikák olyan szolgáltatásokról, amik call centeren meg mobil appon, illetve webes felületen (desktop) keresztül is elérhetők. Nagyon elkerekedne a szemed, ha meglátnád az egyes csatornákon beérkező megkeresések/tranzakciók számát, illetve arányait. Igen, lehet_ne_ azt mondani, hogy csak call-centere van az adott cégnek, viszont azzal per prompt bökné tökön magát a cég - az üf.igények ugyanis erősen eltolódtak az online ügyintézési formák felé. Bónuszként ez utóbbiak jóval költséghatékonyabbak tudnak lenni, mint egy call-centert fenntartani, mondjuk 7x24-ben.

No akkor egy cikk: https://www.portfolio.hu/vallalatok/energia/elkepeszto-ujitast-vezet-be…

Idéznék is belőle:
"A mobil applikáció keddtől új funkcióval bővül, az új megoldás bevezetésével lehetővé vált, hogy a fogyasztók a villanyóra adatait a mobiltelefonnal készített fotón küldjék be, így nem kell a leolvasóra várni."

Van két, egymás mellett lévő kertecském vidéken. Mivel nem egyszerre lettek a mérők az előző tulajdonosk nevére írva, így a két mérő két, totálisan eltérő címmel van a szolgáltatónál regisztrálva - az éves leolvasásra szabott időszak emiatt szerencsétlen módon nincs átfedésben, azaz eddig két megfelelő időpontot kellett egyeztetni a leolvasást és szemrevételezést végző munkatársukkal, oda kellett menni, be kellett engedni, stb. a két alkalom összesen utazással-tok-vonó egy teljes napot elvitt. Most is kell összesen ennyi idő rá, csak nem mindegy, hogy mérőhelyenként 2-3 időpontból választhatóan, vagy egy adott ~2 hetes intervallumban bármikor.

"A társasághoz intézett írásos megkeresések több mint 80%-a már az online csatornákon érkezik be. Az Elmű-Émász több mint kétmillió ügyfeléből közel 300 ezer ügyfél használja az elektronikus számlaszolgáltatást, mellyel a számlák elektronikus formában megtekinthetők és készpénzmentes fizetési módokon kiegyenlíthetők. A beérkező számlákról e-mailben küldenek tájékoztatást. A számlák rendszerezetten, díjmentesen, korlátlan ideig elérhetőek az online ügyfélszolgálaton és immár a mobil applikációban is. Jelenleg havonta majd 1 millió elektronikus ügyintézés (pl. mérőóraállás be-jelentése, részfogyasztás módosítása, elektronikus fizetési tranzakció stb.) zajlik a vállalat elektronikus csatornáin keresztül és az alkalmazás segítségével várhatóan ez a szám növekedni fog."

Ez nekem messze többnek tűnik, mint 1% - és ez csak egy, ráadásul nem a teljes országra kiterjedő ügyfélkörrel rendelkező szolgáltató.

Sajnos továbbra sem tudtál lejönni a mindenkinek szüksége van az 5G-re, mert használ Interneten elérhető szolgáltatásokat fősodratú marketing bullshit papagájsíkról. Segítek.

Vannak szép statisztikák olyan szolgáltatásokról, amik call centeren meg mobil appon, illetve webes felületen (desktop) keresztül is elérhetők.

Ha jól összerakják a mobilalkalmazás API-ját és nem bloated JSON-t, hanem bináris adatot küldözgetnek, akkor működhet jól 2G-n is (GPRS is 2G, mielőtt még belekötnél). Ettől persze tekintsünk el. Csak megjegyeztem. Amennyiben call centeren és desktop alkalmazáson is elérhető egy szolgáltatás, úgy azt lehet mindenféle mobilhálózat (vagy akár wifi) nélkül is használni desktop-on, ha pedig annyira nagyon sűrgős, hogy a puszta közepéről kell valamit elintézni, akkor lehet hívni a call centert. Ha ez valakinek esetleg kényelmetlen (szerintem nem az, ha normális, hozzáértő, nem béreken összespúrkodott call center van), akkor máskor százszor meggondolja majd a T. Kényelmes Ügyfél, hogyan szervezze az életét, és ha kényelemre vágyik, akkor megszervezi jobban a napirendjét, és megoldja desktopról. Próbáld meg felfogni (tudom, hogy nehéz), hogy olyan kényelmi apróságok, amik megfelelő életvezetéssel és szervezéssel kiválthatók, semmilyen szín alatt nem igazolják az 5G hálózat létjogosultságát. De még a 3G és a 4G hálózatokét sem.

az előző tulajdonosk nevére írva, így a két mérő két, totálisan eltérő címmel van a szolgáltatónál regisztrálva - az éves leolvasásra szabott időszak emiatt szerencsétlen módon nincs átfedésben, azaz eddig két megfelelő időpontot kellett egyeztetni a leolvasást és szemrevételezést végző munkatársukkal, oda kellett menni, be kellett engedni, stb. a két alkalom összesen utazással-tok-vonó egy teljes napot elvitt

Az áramszolgáltató adminisztratív töketlenkedése és bénázása sem igazolja az 5G hálózat létjogosultságát. De még a 3G és a 4G hálózatokét sem. Tekintettel arra, hogy a fizetési határidő egy bejegyzés egy adatbázisban, a szolgáltatónak módja és lehetősége kellene legyen ennek egyszerű módosítására.

Az Elmű-Émász több mint kétmillió ügyfeléből közel 300 ezer ügyfél használja az elektronikus számlaszolgáltatást (...) Ez nekem messze többnek tűnik, mint 1% - és ez csak egy, ráadásul nem a teljes országra kiterjedő ügyfélkörrel rendelkező szolgáltató.

300 000 ember az ELMŰ ügyfeleinek 15%-a, ami jócskán kisebbség. Ennyi kér összesen e-számlát. Nem, nem ennyi használja a tapicskoló alkalmazást. Nem ennyinek van szüksége 3G-re, 4G-re, vagy 5G-re. Ennyi kér összesen elektronikus számlát. Amiből gyanítom, hogy mind a 300 000-nek megvan a lehetősége desktop gépről, mobilnet és wifi nélkül csekkolgatni a számlákat. És ezenkívül bármiféle ügyet elintézni. Tehát ezzel továbbra se mondtál el semmit arról, hány embernek van feltétlenül szüksége 5G-re.

Tehát ha valaki az ELMŰ ügyfeleinek 15%-át valaki lesz@rja, és a maradéh 85%-kal azonosít mindenkit, akkor az fősodratú? Hajbi, az előbb pont a 15%-ot sz@rtad le, és mondtad ki, hogy baromság az igényük a mobilapp hasnzálatára... Szóval akkor most te vagy fősodratú? De ha szigorúan veszem, akkor a szerinted 1%, aki értelmesen hasnzálja a mobilnetet és a mobiltelefont, az is ugyanígy egy általad lesz@rt kisebbség, úgyhogy ebben is fősodratú vagy? Mármint fősodratú fejlődéstagadó...

Nem teljesen ez történt. Az előbb a 15% elektronikus számlát igénylő ügyfél meglétével szeretted volna igazolni az 5G, illetőleg a szélessávú mobilhálózatokat igénylő okostelefonok létjogosultságát. [1] Ami szimplán csúsztatás, cserébe még baromság is. Arról semmiféle halvány fősodratú fingod nincsen, hogy a 15% hány százaléka az, aki csak okostelefonról képes/hajlandó az elektronikus számláit megnézni. Arról sincs semmiféle információd, hogy az elektronikus számlát igénylők közül hányan milyen rendszerességgel, milyen eszöközöket használva látogatják az ELMŰ honlapját, illetve használják az elektronikus ügyfélszolgálatát. Ezek után azt mondani, hogy én leszarom a 15%-ot, nem más, mint szimpla hazugság. Sajnálom, hogy ilyenekre szorulsz, a fősdoratú narratíva és az álláspontod védelmének érdekében.

ha szigorúan veszem, akkor a szerinted 1%, aki értelmesen hasnzálja a mobilnetet és a mobiltelefont, az is ugyanígy egy általad lesz@rt kisebbség, úgyhogy ebben is fősodratú vagy?

Nem szarom le az 1%-ot. Csak reálisan látom az igényeket. Te elő tudtál adni valódi igényeket a 2G-nél gyorsabb hálózatokra vonatkozóan. Ezeket én valós igényeknek ítéltem meg, viszont ez csak az 1%-nak igény. Ami nem azt jelenti, hogy le van szarva az 1%, hanem azt, hogy a 99%-nak nincs feltétlenül szüksége VPN-ezgetésre, termuxozgatásra a Tesco parkolóból, vagy a puszta közepéről.

A szál elején te ítrad, te nagyonhülye: "Ha van 2G-s mobiltelefonod, arról is mindent el tudsz intézni helytől függetlenül" - erre adtam n+1 ellenpéldát - olyanokat, amiket tótzicsi, hogy _nem_ tudsz elintézni élőszóban/rövid szöveges üzenetben/GPRS-nettel, nem arra, hogy miért kell az 5G. Azt az ELMŰ esetében valóban nem tudom tételesen, hogy a 15% hogyan oszlik meg a mobil/desktop platformok között, de máshol van, illetve volt rálátásom ilyen statisztikákra. Kurvára meglepődnél, ha eléd tolnám ezeket az adatokat, illetve arányokat. Mindezt úgy, hogy több évvel ezelőtti statisztikákról van szó, azóta nagyon nayg esélye van annak, hogy a mobiltelefonos felhasználs arányaiban jelentősen növekedett.

Te bizony lesz@rod azokat, akik nem a te hagymázas, fejlődéstagadó/haladásellenes baromságoddal értenek egyet, és kémyelemből, vagy mert más megoldás nincs, vagy valami egészen más okból az új technológiát használják. Legyen ez 1% vagy épp 15, vagy akár 49 - számodra nem számítanak, mert nem fújnak egy követ veled.

"Te elő tudtál adni valódi igényeket a 2G-nél gyorsabb hálózatokra vonatkozóan." - Speciel egy termux pont nem ez, sőt még a vpn sem igazán ez, hiszen nem elvárás a rövid válaszidő és a nagy sávszélesség - dolgoztam én 9600 baudos soros terminálon is, azt meg bőven hozza a gprs is :-)
Egy fénykées mérőleolvasás szerinted valódi igény? Mert szerintem az. És az gprs-en bitenként csengetve a zsetont a mobilszolgáltatónak nagyon nem költséghatékony... Ja, az, aki kijött a mérőt évente egyszer hivatalból leolvasni, az tudod mit csinált? Fogta a céges mobilját, rajta a megfelelő alkalmazást, a kamerát ráirányította a mérőre, és ha a vonalkódja benne volt a leolvasó feladatlistájában, akkor készült egy fotó, és ment azonnal az ELMŰ szervereire tárolási és OCR-ezési célzattal. Szóval ez a mobillal lefotózom és az app be is küldi azonnal ez nem újdonság - csak eddig a cég megbízottjai csinálták, mostantól lehetősége lesz a t. ügyfélnek is erre.

Azt hittem, nem kell magyarázni, hogy az „emberek” kifejezés jelen kontextusban a homo sapiens létforma egyedeinek többségét, és nem konkrétan minden egyes embert jelent.
Én is alapvetően asztali gépet használok, de általában tartalomfogyasztási, illetve kommunikációs céllal (ugyebár erről szól a topik) nem hiszem, hogy különösen sokan ragaszkodnának hozzá.

A felmérés nem vizsgálta és nem is mondta ki, hogy az emberek nem akarnak desktopot használni. A felmérés azt mutatta ki, hogy Tapicskoló Tamás egységsugarú tech-birka inkább a mobiljához nyúl, ha meg akar valamit nézni a neten, mert az közelebb van és nem kell bekapcsolni hozzá a számítógépet. Tehát, a mesterségesen, önző profitcélok mentén túlkényelmesített tech-világ egyik következményét mérte fel.

Nem mellesleg, az is számíthat, hogy a legtöbb weboldal csiligány mobilos designt kap és ez az éra már jóval azelőtt elkezdődött, hogy a mobilok a fenti szempontok szerint preferáltabbak lettek. Plusz simán lehet, hogy egyeseknek csak a kisebbik rosszat jelentik, mert mondjuk egy mobil app kevésbé bloat, mint egy desktopra összetákolt csiligány webes felület, tonnányi JS frameworkkel megáldva. Holott egy desktop sokkal több funkcionális és hatékonyságot elősegítő lehetőséget adna, ha nem az elsilányított kezelőfelületek lennének a menők és divatosak.

Ezt nyugodtan igazolhatod valamilyen reprezentatív felméréssel. Addig marad a te fősodratú, fejlődésmániás, egységsugarú baromságod. Mert a fenti felmérés ezt nem igazolja. Csak azt, hogy birkáék 65%-ban rendelkeznek mobilnettel és hogy a mobilnettel rendelkezők többsége inkább okostelefont tapicskol, mintsem bekapcsolja a desktop gépét. Ha ez szerinted azt jelenti, hogy nincs desktop gépük, akkor elképzelhető, hogy szélsőségesen idealista, fősodratú mérnök uraságodnak inkább saját magát kéne illetnie az előbb eleresztett szép jelzőkkel (hülyegyerek).

Már csak környezetvédelmi okokból is jobb nem bekapcsolni a desktopot, ha a cél elérhető "tapicskolva" is, nem gondolod? Egy mobil kevesebbet fogyaszt, mint bármi desktop.
És ha lehet, legalább te ne gyere azzal, hogy de a desktop kényelmesebb, mert eddig amellett profétáskodtál, hogy ne a kényelem határozza meg, használjuk azt, ami kevésbé terhel.

Ha az emberek tapicskáló telefont(tm) használnak, sokkal kevésbé környezetterhelő, mintha desktopot, amit mivel nyilván fösodrúak(tm), ugyanugy lecserélik évente.
Tehát, halál a desktopra, éljen az okostelefon!

Nem gondolom. Ha valaki megtartja a desktopját és a butatelefonját, sokkal környezetkímélőbb annál, minthogy hatezer kilométerről idepöfögtetett okostelefont vegyen, amit két-háromévente újra meg kell majd venni a silány minőség és a szoftveres elavulás miatt. Emellett, ha Tapicskoló Tamás aggódik a környezetéért, elég ha 1 hétig nem ül kocsiba egy évben és máris behozta a desktop gépe és egy okostelefon közti fogyasztás-környezetszennyezés-különbözetet. Napelem is nyugodtan kerülhet a tetőre és többé nem lesz gond a desktop gép többletfogyasztása.

Neked is sikerült jól benyalnod az azért használj okostelefont, mert az keveset™ fogyaszt maszlagot.

Megint terelsz.
Ha valaki a neked annyira fájó desktop gép csere helyett vesz egy okostelefont, máris kevésbé terheli a környezetet.

De nem is értem, minek a desktop gép, hiszem ahogy bizonyítottad, egy butatelefonnal mindent meg lehet oldani, ha az ember eléggé tudatosan él, tehát a desktop gép is fölösleges.

A napelem előállításának a környezetterhelését valahogy elegánsan kihagytad.
Megint azt csinálod, amit említettem. Amikor kiderül, hogy nem helyes a feltételezésed, akkor terelsz, meg tényeket hagysz ki.

Tehát, azt állítod, hogy a 1 hét nem gépkocsihasználat + desktop gép + a energiakülönbséget biztosító napelem előállítási költsége összemérhető egy okostelefon előállítási költségével?

(A mikor cserélik le dolgot most hagyjuk, mert ha lecserélős, a telefont, és a desktopot is lecseréli két, háromévente. Ha nem lecserélös, egyiket sem cseréli le 5+ évig.)

Sem egy okos, sem egy butatelefon nem tud kiváltani egy desktop gépet. Akkor sem, ha folyamatosan szándékosan félreértelmezed, amiket írok.

A napelem előállításának a környezetterhelését valahogy elegánsan kihagytad.

Mert az élettartama során behozza, nem úgy mint az okostelefon, ami csak fogyasztja az áramot. Egyébként, ha nem tetszik, lehet szélkerék is. A lényeg az, hogy ha valaki aggódik a környezetéért, akkor ne okostelefonba fektessen, hanem megújuló energiákba. Ennyi volt a mondandóm lényege, bármit is vizionálsz bele.

Tehát, azt állítod, hogy a 1 hét nem gépkocsihasználat + desktop gép + a energiakülönbséget biztosító napelem előállítási költsége összemérhető egy okostelefon előállítási költségével?

Nem ezt állítom. Azt állítom, hogy egy napi 1 órát utazó budapesti autós heti környezetszennyezése több, mint egy okostelefon és egy desktop számítógép éves energiafelhasználásának különbsége által okozott környezetszennyezés. Attól nem lesz valaki környezetbarát, hogy okostelefonja van. Sőt alapvetően egy olyan ipart támogat, ami a silány minőségre, a gyors elavulásra és a divatalapú eszközvásárlásra van berendezkedve, továbbá semmilyen szempontból nem fenntartható. Mindez nekünk, kényelmes européer polgárkáknak nem fáj, mert Kína messze van és csak a hírekből olvasunk róla.

Az okostelefon nem kiváltani akarja a desktop-ot (bár az XP-re alkalmas vasakat meg az XP-t röhögve alázza teljesítményben és úgy nagyjából mindenben...), ahogy az 5G sem a 4G-t akarja 100%-ban kiváltani. Az okostelefon "helybe viszi" az információ elérhetőségét, és ennek kapcsán rengeteg olyan dolgot lehetővé tesz, amit a desktop nem, mindamellett persze egy csomó olyan lehetőséget is ad, ami desktop-on is elérhető.

"Egyébként, ha nem tetszik, lehet szélkerék is." - és tessék mondani, hol tart ma a tudomány a masszív kompozit (üveg/kevlár/műgyanta/jóégtudjamégmi) szélkerék-lapátok újrafeldolgozásával? Merthogy lassan el kell kezdeni az első generációs szélkerekek lapátjait cserélni.

bár az XP-re alkalmas vasakat meg az XP-t röhögve alázza teljesítményben és úgy nagyjából mindenben..

Számokkal, FLOPS-szal, megahertzekkel és 2-4GB memóriákkal nyugodtan lehet dobálózni. Milyen kár, hogy fele annyira se használható a rá elérhető csiligány, animációbuzi, tapicskolóknak összetákolt kezelőfelület, mint egy tisztességes desktop számítógép, Windows XP-vel. Szóval próbálj majd meg egy okostelefonos Office-ban összerakni egy bonyolultabb Excel táblát, vagy Word doksit. Nagyjából egy Word 5.5 for DOS szintjén van, mind a bevitelt, mind a produktivitást tekintve. Pláne, hogy én sem a Microsoft Office-t, sem a Google Docs-ot nem láttam még az XP-s Office 2003-nál gyorsabban futni egyetlen okostelefonon sem, saját tapasztalatom alapján meg kell cáfoljam ezt a kijelentésedet. Lehet, hogy a bloated 300 MB-os Facebook Messenger-t gyorsabban futtatja az okostelefon, mint a Windows XP-s PC futtatná. De ez annyit jelent csak, hogy a szoftverek silányak. Akkor tudod majd értelmesen összehasonlítani, amikor a Windows XP-t felrakod a telefonra, virtualizáció nélkül. Ez persze nem valószínű, hogy bármikor is lehetséges lesz.

Az okostelefon "helybe viszi" az információ elérhetőségét, és ennek kapcsán rengeteg olyan dolgot lehetővé tesz, amit a desktop nem

Egy desktop minden tekintetben kiválthatja egy okostelefon funkcionalitását, amennyiben a "helybe viszi az információ elérhetőségét" szempontot kivesszük a képletből. Tehát, az okostelefon egy, a desktopnál silányabb, fapadosabb, lebutítottabb funkcionalitással rendelkező eszköz, aminek az egyetlen előnye, hogy korlátozott minőségben elérhetsz róla információkat, amiket a desktopról is, de azt viszont bárhonnan. Ezek az információk viszont megfelelő életszervezéssel és előre gondolkodással desktopról is elérhetők. Tehát, az okostelefonokra nincs feltétlen szükség. Pláne nem éri meg egy velejéig pazarló, környezetszennyező, munkásokkal rabszolgaként bánó ipart erre fenntartani. Pláne nem úgy, hogy ennek a többségi kereslete nem a Tesco parkolóból termuxozgató, VPN-ezgető Zeller Mérnök Urak, hanem a passzív, inproduktív tevékenységektől, közösségi hálózatoktól függővé tett tapicskoló birkák, továbbá a divatmajmok, akik több tíz méteres sorokban ácsorogva várják minden évben az új modellt.

Merthogy lassan el kell kezdeni az első generációs szélkerekek lapátjait cserélni.

Ha addig tartana egy okostelefon (garanciával, szoftvertámogatással), mint egy első generációs szélkerék lapátja (10+ év), nekem is egy picit más lenne a véleményem. Jelenleg azonban az okostelefonok újrahasznosítására semmilyen értelmes alternatíva nincsen azonkívül, hogy elviszik Ázsiába, meg Afrikába, ahol gyerekmunkások olvasztják ki belőle az aranyat, a gulág táborokkal vetekedő munkakörülmények között. Emellett, az elektronikai eszközökben sokkal veszélyesebb, egészségre károsabb, környezetszennyezőbb anyagok vannak, mint a műgyantád.

"amennyiben a "helybe viszi az információ elérhetőségét" szempontot kivesszük a képletből." - Tehát abban az esetben, ha a mobilitást elvesszük a mobiltelefontól, akkor a kurblis telefon is ki tudja váltani a hangátviteli célú funkcionalitását is. Aha.

"Ezek az információk viszont megfelelő életszervezéssel és előre gondolkodással desktopról is elérhetők." - Kivéve, ami nap közben adódik, és információra van szükség - péládul arra, hogy vagyok az egyik szervízben, és találjak sürgősen egy olyat, ami az adott alkatrészt képes megjavítani, nyitva is van, és a cím alapján időben derüljön ki, hogy hogyan lehet eljutni oda.
Vagy egy munkaebéd során felmerült kérdésben a döntéshez további információra van szükség - akár a céges levelezésből, akár máshonnan, vagy - szintén saját példa - kereskedő hív, hogy asap kéne találkozni - én épp buszon ülök, és asap ki kell találni, hogy hogyan tudok mihamarabb eljutni hozzájuk... Soroljam még?

A kompozit anyagok újrafeldolgozására -csak hogy képben legyél- jelenleg "biztató laboratóriumi kísérletek" vannak. Csak Németországban 2017-ben mintegy 9000 tonna(!) kompozit anyaggal kellett valamit kezdeni, 2021-ig évi(!) 16000 tonnával lehet számolni.

Szóval azt állítod, hogy a desktop gép termeli is az áramot? Vagy hogy a napelemmel lehet bármi IT dolgot végezni?

Vagy hogy sikerült a okos telefon fogyasztja, de a napelem termeli az áramot párhuzamot hoznod?

Mert tény, hogy mesteri szintre emelted a terelést, de még mindig a desktop gépet hasznosságát, és energiaigényét hasonlítjuk a okostelefon hasznosságával, és energiaigényével. Nem pedig azt hogy milyen hosszú a vonat.

Nem termel áramot a desktop. Hol írtam ilyet? Azt írtam, hogy ha ki akarod váltani a desktop géped egy okostelefonhoz képesti környezetszennyezését, akkor mellőzd az autót egy hétig. Hogy a faszomba jön ki ebből, hogy a desktop gép áramot termel?

Nem én emeltem a terelést, te emelted a kötekedést. Harmadszor próbáltam neked elmagyarázni a lényeget és továbbra is úgy csinálsz, mintha egy IQ=80 hülye barom lennél, aki a felét sem képes megérteni.

"Mert az élettartama során behozza, nem úgy mint az okostelefon, ami csak fogyasztja az áramot."
Itt.

Az, hogy a napelem termeli, az nagyon nem lényeges a desktop - okostelefon összehasonlításban, mert a lakókocsiban még lakni is lehet.

Természetesen előveszed a óvodai szintet a "IQ=80" emlegetéssel, mert nem vagy képes elismerni, hogy logikátlanságokat írsz.

Az meg nem lényeg, ha hasra ütéssel állítasz valamit (desktop fogyasztás < egy hétig nem gépkocsihasznált + okostelefon fogyasztás) miközben személy szerint több embert ismerek, aki desktoppal és/vagy okostelefonnal rendelkezik, és nincs kocsija, tehát az állítás alapjaiban téves.

Nem az a baj, hogy másképpen gondolkodsz mint az átlag, sőt. Kellenek a másképpen gondolkodok. Az a baj, hogy akkor is ragaszkodsz az igazadhoz, ha rámutatnak, hogy téves, és általánosító.

És azt amúgy tudod, hogy okostelefonon is lehet futtatni a windows xp-t, office 2003-astul? :)

A telebank-on keresztül hogy fizetsz ki mondjuk egy Díjnet-re beérkezett számlát? Vagy egy sárga csekket? (iCsekk-ben QR-kód beolvas, néhány kattintással kifizet)... SMS-ben hogy küldöd be a mérőállást lefotózva? (A mérő vonalkódja is látszódjon a fotón)
A telebankos-sms-es móka az online eszközökhöz képest Makó-Jeruzsálem távolságra van, irdatlan overhead időben, emberi erőforrásban (egy egyszeri átutalás elintézése telebankon két ember legalább 10 perces idejét veszi el, három átutalás egy emberórányi ráfordításba kerül összesen...)

"A távoli munkavégzés is megoldható, ha fel vagy rá készülve, de elég out of scope témának érzem, úgyhogy ebbe nem is mennék bele. Nagyon függ attól, hogy épp milyen munkát kell végezned." - IT-üzemeltetés, VPN-ről bejelentkezve shell-ben "tapicskolni", kiadni náhány parancsot, megnézni a logokat, elhárítani az adódó kritikus hibákat. Ezt tessen 2G-n, telefonbeszélgetéssel megoldani... Nehezítés: kizárólag egységsugarú userek állnak rendelkezésre a vonal túlsó végén, admin hálózatba nincs "bejárásuk", admin jogú tevékenységre meg pláne nincs. Csináltam éles verzióváltást vonaton utazva, vagy épp ráztam gatyába tűzfalat kocsiban ülve egy bevásárlóközpont parkolójában... Mindest egy darab 4G-t tudó mobiltelefonról, amin volt/van OpenVPN meg termux.

"azt az extra másfél tonnát nem sajnálod elszállítani ahhoz, hogy A-ból B pontba kényelmeskedj a kocsiddal." _ ha autóval optimális eljutni A-ból B-be, akkor autóval megyek, de most nem erről volt szó, hanem arról, hogy szerinted "Ha van 2G-s mobiltelefonod, arról is mindent el tudsz intézni helytől függetlenül és tudsz kommunikálni bárkivel". Erre adtam cáfolatot - nem is egyet. És ha már eljutás A-ból B-be és a kényelem...

A Google útvonaltervezője egészen jól fel van okosítva tömegközlekedésből is - nem kevés alkalommal használtam - no ezt például hogyan oldanád meg csak telefonálgatással? Nem, a Volánbusz menetrendi információjának az elérhetősége sincs meg a csaktelefonodban, a BKK-s járatok menetrendjével kapcsolatos tudakozáshoz sincs első körben telefonszámod... Nos? Vagy épp vonatjegyet venni akkor és arra a vonatra, amit épp elér az ember...?

"Pláne ha épp van térerő, amin a sávszélességet elpazarolhatja az újra és újra letöltött térképszeletekre. Tehát, például a Mátrába ne menj kirándulni. :P Ezzel szemben egy turistatérkép, vagy egy offline GPS gyakorlatilag azonnal eligazít. Ja persze, magaddal kell vinni és fáj az a fél kiló plusz teher™." - Google maps is képes már régóta letölteni adott terület térképadatát offline használatára. De ott van az OSMAnd+, ami offline térképet használ, amit akár naponta tudok frissíteni, ha épp arra van szükség. A túristatérképek és a terep egymáshoz való viszonyát szerintem jobban ismerem, mint te... Mondjuk úgy, hogy esetleges, hogy adott területről milyen minőségű és korú papíralapú térkép áll rendelkezére - de a legtöbb esetben minimum 2-3 évesek a térképi adatok, amik a paírtérképeken találhatók.
Ja, ennek ellenére ha kevésbé ismert területre megyek, akokr van nálam friss papír alapú térkép _is_, túragps _is_, és elsődlegesen ez utóbbit "tapicskolom" - kifejezetten azért, mert az üzemideje jóval hosszabb, mint a telefoné. De ettől még a telefonos GPS-nek is megvan a maga szerepe.

Neked elég a szóbeli kommunikáció, másnak meg nem, mert csillió+1 dolog van (néhányat felsoroltam korábban), amit _nem_ tudsz szóban elintézni.
Az a baj, hogy nem ismered, és nem is akarod megismerni azokat a lehetőségeket, szolgáltatásokat, amiket a telefonálásra is alkalmas eszköz tud nyújtani a felhasználójának, és ezt a hozzáállást akarod ráeröltetni midnenki másra - aki meg nem úgy gondolkodik, ahogy te, azt rögtön mindenféle pejoratívnak szánt jelzővel illeted. Pedig ha kimásznál a szatyorból, amiben élsz, láthatnád az előnyeit is.

A példák, amiket felhoztam, az általad leírt "Ha van 2G-s mobiltelefonod, arról is mindent el tudsz intézni helytől függetlenül"-re adott cáfolatok voltak, nem az 5G melletti érvek.

A telebank-on keresztül hogy fizetsz ki mondjuk egy Díjnet-re beérkezett számlát? Vagy egy sárga csekket?

Elég feje tetejére állított életed lehet, ha úton-útfélen mindenféle random helyekről arra kényszerülsz, hogy a sárga csekkjeidet fizetgesd be és emellett elvárod a világtól, hogy biztosítsa is neked a feltétlen kényelmet a totálisan szervezetlen, nulla tudatossággal élt életed során. Először is, nem mobiltelefonról akarnám befizetni a sárga csekket, sem a díjnetes számlát. Minimálisan megszervezném annyira az életem, hogy egy hónapban legalább egyszer otthon legyek és jusson arra időm, hogy a NetBankon keresztül befizetem. Ha erre képtelen vagyok, akkor beállítanék csoportos beszedési megbízást, ami elintézi ezt helyettem. Ha ez valamilyen oknál fogva nem lehetséges és arra is életképtelen vagyok, hogy a számláimat a Postán befizessem, akkor maradna csak a telebank, ahol meg miért ne lehetne bediktálni a csekken lévő számlaszámot, valamint az összeget.

IT-üzemeltetés, VPN-ről bejelentkezve shell-ben "tapicskolni", kiadni náhány parancsot, megnézni a logokat, elhárítani az adódó kritikus hibákat. Ezt tessen 2G-n, telefonbeszélgetéssel megoldani.

Tessen a mérnök úr ne hibás rendszert maga mögött hagyni, amit még a vonatról is tapicskolnia kell. Ha nem volt olyan fontos robusztusra összerakni azt a rendszert, akkor bőven ráér addig a hibaelhárítás, amíg a mérnök úr megérkezik egy asztali számítógéphez, vagy egy szélessávú, kábeles netkapcsolattal rendelkező helyszínre. Ez is csak egy jó példa arra, hogy a tech-világ erőltetett növekedése és a technológiával rendelkezők elkényelmesítése csak a minket körülvevő rendszerek folyamatos elsilányodásához vezet. Mert tudat alatt úgyis ott lesz a kisördög, hogy mivel el vagy látva 4G-vel, nyugodtan leszarhatod a rendszered stabilitását, nem kell mindenre gondolni a kezdeti konfigurációnál, mert úgyis tudod bárhol-bármikor távolról tapicskolni, ha esetleg gond van.

Csináltam éles verzióváltást vonaton utazva, vagy épp ráztam gatyába tűzfalat kocsiban ülve egy bevásárlóközpont parkolójában... Mindest egy darab 4G-t tudó mobiltelefonról, amin volt/van OpenVPN meg termux.

Érdekes perverzióid vannak. Én földhözbasztam volna a telefont tízszer, ha termuxban kellett volna ilyeneket csinálnom.

Nem, a Volánbusz menetrendi információjának az elérhetősége sincs meg a csaktelefonodban, a BKK-s járatok menetrendjével kapcsolatos tudakozáshoz sincs első körben telefonszámod... Nos?

De igen, van hozzá telefonszámom, mert mielőtt elindultam otthonról, beírtam a telefonomba. Életvezetés, tudod. Saját magad paródiája vagy, folyamatosan olyan igényekkel igazolsz alapvetően kényelmi szolgáltatásokat, melyekre semmi szükséged nem lenne, ha tudnád, hogy nincs okostelefonod, ami "kitalálja helyetted" a menetrendinfót.

Vagy épp vonatjegyet venni akkor és arra a vonatra, amit épp elér az ember...?

És folytatódik... Kéretik időben elindulni és elérni a vonatot, Messengerezgetés és a szokásos, digitális kütyükön, okostévén stb. való csüngés és időelbaszás helyett.

a telefonos GPS-nek is megvan a maga szerepe.

Senki nem mondta, hogy nincs. Más kérdés, hogy nincs rá feltétlenül szükséged. Vagyis nem lenne, ha nem lennél egy végletekig elkényelmesedett 21. századi technobirka.

Neked elég a szóbeli kommunikáció, másnak meg nem, mert csillió+1 dolog van (néhányat felsoroltam korábban)

Nem egészen. Zeller Mérnök Úrnak van szüksége arra, hogy random helyekről VPN-ezgessen, meg termuxozgasson. Tapicskoló Tamásnak erre nincs szüksége. Ő képeket küldözget, meg lehúzatja maga helyett az okos WC-t és kitörölteti vele a seggét, mert már arra is képtelen lesz lassan. Tehát még rá se lehet fogni, hogy esetleg van értelme. Mert a VPN-ezésednek és a termuxozásodnak van értelme, meg technológiai értéke, továbbá az tényleg nem menne 2G-n. Viszont nem egy átlagos igény és az átlagember ilyeneket nem csinál. Ha 10 millió random helyről VPN-ezgető IT-üzemeltető országában élnénk, arra is bőven megfelelne egy 3G.

A példák, amiket felhoztam, az általad leírt "Ha van 2G-s mobiltelefonod, arról is mindent el tudsz intézni helytől függetlenül"-re adott cáfolatok voltak, nem az 5G melletti érvek.

Bocs, te kezdtél el a 2G és az 5G óriási különbségeiről beszélni [1], aztán árasztottál el a kényelmeskedő példáiddal. Emellett továbbra sincsenek gyakorlati, az egész társadalomra kiterjedő, valós, nélkülözhetelen igényeken alapuló érvek az 5G mellett. Ahogy a 4G mellett is csak kényelmi érvek szólnak. A 2G pedig továbbra sem barlang, mert lefedi a mobilkommunikáció alapértelmét.

"Elég feje tetejére állított életed lehet, ha úton-útfélen mindenféle random helyekről arra kényszerülsz, hogy a sárga csekkjeidet fizetgesd be és emellett elvárod a világtól, hogy biztosítsa is neked a feltétlen kényelmet a totálisan szervezetlen, nulla tudatossággal élt életed során." - Nincs fejreállított életem, csak kényelmesen használom azokat a lehetőségeket, amiket a technológia ad. Egyébként olyanról, hogy szabadság, meg olyanról, hogy nincs otthon az ember 1-2-3 hétig, hallottál már? A csop.besz. jó dolog - azon szolgáltatók esetén, akiknél ez működik, illetve azoknál, ahol lehet tudni, hogy mikor és milyen tételek érkezhetnek.
Ja, és az "egy hónapban egyszer" nem működik, mert a fizetési határidők kellően random módon szórnak hónapon belül.

"Tessen a mérnök úr ne hibás rendszert maga mögött hagyni, amit még a vonatról is tapicskolnia kell." - Olyanról, hogy 7x24-es rendelkezésre állás nem hallottál, ugye? Meg olyanról, hogy emiatt készenlétet kell adni, aminek során az ember szeretné a normálishoz közeli módon élni az életét, nem pedig otthon a pécéje mellett tölteni a rá eső hetet, egy bevásárlást, vagy egy családi okból szükséges vidéki utat sem vállalva. De előfordult olyan is, hogy a kolléga belázasodott, rosszul lett, és jogosan hazaküldte a főnökünk, ergo nekem kellett távolról megoldani a felmerülő problémákat.
Magas rendelkezésre állást nyújtó rendszerhez szép számmal volt szerencsém az elmúlt negyed évszázadban, de olyanhoz, aminek semmilyen hibás működése nem volt - na olyanhoz még nem.

"Én földhözbasztam volna a telefont tízszer, ha termuxban kellett volna ilyeneket csinálnom." - Akkor a 7x24-es üzemeltetés nem neked való. Sőt, ahogy az kiderült már sokszor, az egész IT-s világ sem. Persze egy ilyen földhözvágós eset után másnap már a belépőkártyád sem működött volna...

"De igen, van hozzá telefonszámom, mert mielőtt elindultam otthonról, beírtam a telefonomba." Oké, akkor van. Tervezd meg csak telefonhívásokkal az utat mondjuk Kőbányáról Zsámbékra. Csak telefonálhatsz. Nekem egy-két perc elég rá. Neked a telefonálgatással együtt mennyi időre lesz szükség?

"melyekre semmi szükséged nem lenne, ha tudnád, hogy nincs okostelefonod, ami "kitalálja helyetted" a menetrendinfót." _ Épp arról beszélünk te nagyonhülye, hogy mi az, amiben több egy mostani okostelefon a csaktelefonálásra alkalmas eszközökhöz képest. Igen, kényelem, igen, információk elérhetőségét adja, igen, az összes tömegközlekedési cég információs telefonszámát nem kell beírnom a telefonkönyvbe, igen, ezeket a menetrendeket képes összekötni, és A-ból B-be megtervezni az útvonalat, átszállásokat, és akár még a menetjegyet is meg tudom venni egy eszköz használatával, nem pedig n+1 teelfonálással, pénztárban sorakozással, etc. Neked ez a kényelem nem kell, másnak meg kell, mert hasznos - a telefonálgatás helyett csinálhat mást - például szórakozhat, pihenhet, sétálhat...

"És folytatódik... Kéretik időben elindulni és elérni a vonatot," - Elérem, te nagyongyagya, csak épp nem a "keletisgizi"-k helyi reinkarnációjánál veszem meg a jegyet, hanem az állomásra menet, mobilról. Ja, és ráadásul olcsóbban, mintha a MÁV humán erőforrásától venném...

Telefonos GPS: "Senki nem mondta, hogy nincs [neg a szerepe]. Más kérdés, hogy nincs rá feltétlenül szükséged." Megint fordítva ülsz a lovon... Ha már van ilyen lehetőség, akkor használom - akár utazástervezéshez, akár más, helyfüggő szolgáltatáshoz.

"Mert a VPN-ezésednek és a termuxozásodnak van értelme, meg technológiai értéke, továbbá az tényleg nem menne 2G-n." - Az előbb még azt írtad, hogy tessen hibamentes rendszert csinálni, és máris nem lesz erre szükség, de oké, ezt elfogadtad, hogy van, akinek szüksége van erre, és ez olyan dolog, amit 2G-n, csak telefonálással nem lehet megoldani, azaz a "Ha van 2G-s mobiltelefonod, arról is mindent el tudsz intézni helytől függetlenül" kijelentésed máris cáfolatot nyert.

Én azt állítottam, hogy a telekommunikáció alapértelmét teljesíti a 2G, nem azt, hogy mindenre is jó. Viszont a felhozott példáid legalább 50%-a nem igényel 2G-nél erősebb mobilhálózatot, ha a megvalósíthatóságot tekintjük és nem mérnök uraságod kényelmét. Sokminden megoldható rajta keresztül, csak neked továbbra is van egy kényelmes segged, ezért hallani sem akarsz róla.

Tervezd meg csak telefonhívásokkal az utat mondjuk Kőbányáról Zsámbékra. Csak telefonálhatsz. Nekem egy-két perc elég rá. Neked a telefonálgatással együtt mennyi időre lesz szükség?

Két perc alatt bárki lediktálja nekem telefonon az átszállásokat. Egyébként, természetesen nem telefonon fogom ezt megtenni, hanem indulás előtt otthon megnézem a menetrendeket. Életvezetés. Tudod. Ami neked már csak egy hangyafasznyi van, kb. annyi mint Tapicskoló Tamásnak.

Olyanról, hogy 7x24-es rendelkezésre állás nem hallottál, ugye?

De igen. Viszont továbbra is fennáll, amit írtam, hogy szimplán be kell konfigurálni normálisan a rendszert előre és így sokkal kisebb eséllyel lesz bármi baj, ami miatt a rendelkezésre álláskor be kell avatkozni. Ha pedig rendelkezésre kell állnod, akkor állj rendelkezésre, ne kifogásokat keress, hogy mit nem akarsz csinálni és hogyan nem. Ha falun laknál, elképzelhető, hogy megbaszhatnád a rendelkezésre állásodat az ottani mobilnettel. Ha pedig a főnököd lennék, pofánröhögnélek, hogy el akarod lébecolni a rendelkezésre állási időt és okostelefont tapicskolsz.

vagy egy családi okból szükséges vidéki utat sem vállalva

Mintha a mucsai rokonságtól nem tudnál egyet SSH-zni, rendes asztali gépről. Vagy szarul jönne ki, ha tőlük kell beloginolnod, és kiderülne számukra, hogy nem végzed (illetve végzitek a kollégáiddal) rendesen a munkát odabent, ezért távolról kell kompenzálni?

de olyanhoz, aminek semmilyen hibás működése nem volt - na olyanhoz még nem

Félre tehetnéd egyszer a nem kell a tökéletes elég a good enough átkozott befektetőlogikád, és esetleg összerakhatnál egyet.

Elérem, te nagyongyagya, csak épp nem a "keletisgizi"-k helyi reinkarnációjánál veszem meg a jegyet, hanem az állomásra menet, mobilról. Ja, és ráadásul olcsóbban, mintha a MÁV humán erőforrásától venném...

Ha választani kell, inkább egy keletis Gizi honfitársam megélhetését biztosítom, mintsem profit- és adathajhász multiktól veszek okostelefont, amivel elspúrkodhatok pár száz forintot a vonatjegy árából, mérnöki fizetés mellett.

elfogadtad, hogy van, akinek szüksége van erre, és ez olyan dolog, amit 2G-n, csak telefonálással nem lehet megoldani

Igen, elfogadtam. Csakhogy erre nagyjából a társadalom 1%-ának van szüksége, amibe pont te is beletartozol. Emellett mégcsak nem is feltétlenül van szüksége rá, mert megoldható alternatív módokon. Szóval az 1% Tesco parkolóból VPN-ezgető burzsoá mérnök úr rétegnek, üzletembernek, menedzsernek, politikusnak szüksége van rá és az ő ritkábbnál ritkább használati eseteikkel próbálod igazolni azt, hogy az egész társadalom torkán lenyomják az 5G-t (vagy akár a 3G-t, ha már a 2G-ről is szó volt). Amit a fennmaradó 99% értelmetlen tapicskolásra, Facebook-függésre, inproduktív, passzív tevékenységekre és a digitális kapcsolatfenntartás minél csilivilibb illúziójára fog használni. Mindezt úgy, hogy a régi telefonokat ki kell dobni, mert nem 5G-kompatíbilisek (értsd: nem menők™).

Semmiféle szükség nincsen 5G-re (és amúgy speciel a 4G-re sem) azokhoz a kényelmi faktorokhoz sem, amiket felsoroltál. Az okostelefonokra leküldött adatok mennyiségének, a rajtuk futó alkalmazások méretének optimalizálására szükség lenne. A hálózatbővítés még több kényelmeskedést és minőségi degradációt eredményez majd a szoftverekben. Még nagyobb bloat, több száz megás-gigás alkalmazások, még több frissítés, még kevesebb odafigyelés, hogy az alkalmazás jól működjön, hiszen a nagyobb sávszélesség miatt gyakrabban lehet majd frissíteni. Tapicskoló Tamásék részéről pedig még több függőség a közösségi médiáktól, még intenzívebb audiovizuális tartalmak, még több és még hatékonyabb néphülyítés reklámok által.

Tehát, továbbra sem voltál képes egyetlen érvet felhozni az 5G mellett, a 4G-vel vagy 3G-vel szemben. Ezt csak azért mondom, mert az eredeti diskurzus és maga ez a topic is erről szól, nem a te kényelmeskedésedről. Az egész vitát átterelted az okostelefon vs. butatelefon síkjára, marketingeseket megszégyenítő csúsztatásokkal. Én többet ezen a síkon nem vagyok hajlandó vitázni. Egyet próbálj meg megérteni: nem lehetetlen és nem is kényelmetlen okostelefon nélkül élni. Akkor sem, ha te már annyira elkényelmesedtél, hogy nem tudod elképzelni. Ja és még egyet: Az 5G-re továbbra sincs semmi szükség. Neked sincs rá szükséged a felvázolt kényelmeskedéseid alapján. Legalább is, ez szépen kiderült abból, amiket itt összehordtál.

Hmmm... Azt az 50%-ot tételesen felsorolhatnád, mert nekem valahogy nem jön ki...

A két perc alatt lediktálja az átszállásokat jó móka, csak ugye kell egy másik ember hozzá, aki eléri az adatokat, össze tudja _helyetted_ rakni az útvonalat, akár több közlekedési eszközt és szolgáltatót beletervezve, ami így egyben már rögtön nem két perc. Sőt. Az meg, hogy otthon előre összerakod azt, hogy aznap hova kell menned, az jó dolog, de nem mindenki ilyen szerencsés - van, hogy Bp.-en belül kell rohangálni, ott meg a Futár tud nagyon jó útvonalakat meg valós idejű forgalmi adatokat adni, hogy merre menjek, illetve merre ne menjek. Sőt, ha adott időre kell valahova odaérni, akkor tervezhetek az érkezési időre is, azaz "visszafelé". Ezt a telefonbeszélgetős segítséggel megint csak nehéz összehozni, ha a túloldal is csak telefonálhat. Ha meg PC-n nézi a futár appot, akkor meg pont a telefonálás meg egy másik ember bevonása a fölösleges, hiszen megtehetnéd te is a mobilodról.

"szimplán be kell konfigurálni normálisan a rendszert előre és így sokkal kisebb eséllyel lesz bármi baj, ami miatt a rendelkezésre álláskor be kell avatkozni" - a büdös élteben nem raktál össze/nem üzemeltettél egy pécénél komolyabb dolgot, az látszik... Tudod ami elromolhat,a z el is romlik. Rádaásul a "sokkal kisebb esély" az pont nem nulla, ergo gond az lesz, csak a gyakorisága csökkenthető. Kifogásokat te keresel azzal, hogy "nem kell a 2G-nél több". Egyébként sokszor vagyok messze túl a Budapest vége táblán, és meglep, vagy sem, de amerre járok, gyakorlatilag mindenütt van 4G lefedettség - jó, az erdők mélyén nem, de ha készenlétet adok, akkor nem megyek ilyen helyre, csak oda, ahonnan tudom, hogy friss levegős-madárcsicsergős környezet ide, vagy oda, de tudok távolról is dolgozni. Volt, hogy a rádiósokkal egyeztettem egy túra útvonalát lefedettség tekintetében, hogy el merjek-e indulni rajta, miközben készenlétet adtam.

"Mintha a mucsai rokonságtól nem tudnál egyet SSH-zni, rendes asztali gépről." Nincs mucsai rokonságom, ez az egyik. A m ásik, hogy rendes céghez nem "csak úgy ssh-n megy be" az emberfia, hanem valamilyen VPN-es megoldással, vagy mobilnetről (ilyen is volt, még 3G-s időkben) privát APN-ből... Ja, és távmunkára a minkáltató által adott és jóváhagyott eszköz használható a legtöbb értelmes helyen. Tehát az x ismerős/rokon/akárki pécéje pont nem.

"keletis Gizi honfitársam megélhetését biztosítom" - és ahol csak egy vagy jó, vagy nem jó automata van? A keletisgizi-k meg nem véltelenül kapták A.G.-től ezt az elnevezést - irdatlanul alulképzett csapatot tart(ott) anno a MÁV a pénztárakban. Nem tudom, hogy ez most hogy van, de nekem kényelmesebb (igen, kényelmesebb!) az, hogy amíg odabuszozok a vasútállomásra, addig megveszem a vonatra is a jegyet, nem az esetleg késve érkező buszról az átszállásra rendelkezésre álló nem túl bőséges időben próbálok a humán erőforrással szót érteni, meg ha épp "nemjóakártyaolvasó", akkor készpénzt varázsolni...

"Csakhogy erre nagyjából a társadalom 1%-ának van szüksége, amibe pont te is beletartozol." - Ez az 1% valamilyen releváns adattal alátámasztva? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez csak a te hagymázas álmaidban szereplő érték.

"Tehát, továbbra sem voltál képes egyetlen érvet felhozni az 5G mellett, a 4G-vel vagy 3G-vel szemben." - mert ez a szál arról a baromságról szólt, amit te böfögtél be, miszerint azért nincs szükség a 4G-re, mert telefonon beszélgetve mindent el lehet intézni. El lehet? Nem.

Akkor tessék szépen minden IT-s szolgáltatás csak 5*8-ban igénybe venni, és pénteken 16:00 - Hétfő 8:00 között vizet, villanyt, gázt, de még távfűtést se használni - és győzd meg róla az embereket is, hogy 5*8-ban a kórházi intenzív osztályokat, illetve a diagnosztikát is elég működtetni... :-P

Tudod ahol 7*24-es működés van, ott általában van az operátori csapat, akik 3 műszakban vagy 12/24-ben dolgoznak, és van a mérnöki csapat,akik 5*8 (illetve csúsztatott munkakezdéssel 5*10-5*12) órát fednek le munkaidővel, a többit pedig felváltva adott készenléttel. Ami bizony adott héten azt jelenti, hogy munkaidőn kívül az SLA-ban meghatározott időn belül el kell kezdeni a hiba elhárítását, vagy úgy, hogy az operátort "távvezérli" az ember, vagy úgy, hogy felcsattan VPN-re, és úgy dolgozik, vagy - és sajnos ilyenre is volt már szükség az évek során - felszedelőzködik, és bemegy a munkahelyre/gépterembe, és helyben végzi el a hiba behatárolását és jó esetben az elhárítását.

Volt, hogy itthon ért a riasztás, de volt, hogy épp út közben, vagy hét végi kiránduláson - mivel mindegyik esetben készültem arra, hogy jöhet hívás/sms, hogy gáz van, így volt nálammegfelelő eszköz. Amióta épkézláb méretű mobilom van, azóta a legsürgősebb dolgokat mobil+vpn+ssh megoldással is meg tudom nézni, illetve jobb esetben ki tudom kalapálni.

 

Relatív, hogy mennyi az annyi - üzemeltetésben ha tanulni akar az ember, akkor olyan helyre megy, ahol sok ismeretet, tapasztalatot fel lehet szedni - és ezek jellemzően nem azz 5*8-as működésű cégek. Úgyhogy szakmai fejlődésben _is_ jó tud lenni a folyamatos üzemre tervezett/épített rendszer pátyolgatása, azon felül, hogy havi 3-4 napnyi plusz pénzt jelent akkor is, ha csak egy hét esik valakire havonta, és semmi extra munka nincs. Ha meg van, akkor ketyeg a túlóra rendesen. (Persze volt olyan is, ahol ezt átalányként építették be a bérbe - de ott meg a fizetés volt olyan, hogy abba tényleg belefért az, hogy mobilon, asztali gépen folyamatosan ott volt az yxz csevegőalkalmazás, és ha gáz volt, akkor mindenki tudott róla, és ha az épp aktuálisan beosztott készenlétesnek segítség kellett, akkor a csapatból 1-2-3 ember biztosan volt, aki be tudott segíteni. Cserébe viszont nem csörgött reggel 8-kor a blokkolóóra, és 16:00 sem volt kőbe vésve, hogy addig kell bent lesúlyozni a szélet, hogy el ne fújja a szél.

 

Zeller Mérnök Úr minden, csak nem fiatal. :P

Valójában annyi történt, hogy fiatalon nem volt képes megalapozni a jövőjét, amit most kompenzál menedzser módban 24/7 pörgéssel, néha a puszta közepéről. Ami nem feltétlenül lenne baj, ha a 4G, 5G és a hatmillió okostelefon országában a hatmillió okostelefon létjogosultságát nem ezzel próbálná meg igazolni.

Hájblézer minden, csak nem úr... No mindegy. Tudod én "fiatalon" tanultam. Egyetem, aztán amikor kellett, mentem dolgozni is, merthogy a pénz nem a fán termett nekem - ezért volt némi hosszabbításom is - de nem bánom, valóban nem kevés év távlatából sem.
Marhára nem pörgök 7*24 meg menedzser módban (wtf menedzser mód? A "puszta közepéről" nagyon tetszik neked, mint kifejezés - lehet, hogy téged onnan szalajtottak? (Nem szégyen, hogy messze laktatok a kövesúttól...).
Anno a kérdés az volt, hogy _nekem_ miért jó az okostelefon - na ezért _is_, hogy kvázi bárhonnan, akár "a puszta közepéről is" tudok segíteni tevőlegesen a kollégáknak, vagy épp meg tudok oldani olyan problémákat, amihez elég egy ssh. Ez persze általában véve szélsőséges eset, de ezen a portálon nem hiszem, hogy annak kell tekinteni. Ezen felül van még 3-4 tucat alkalmazás, ami napi használatban van, és kifejezetten megkönnyíti a mindennapi életet -de ezt te honnan is tudnád, hiszen neked csak már a bemutatásakor is a belépő kategória aljára pozícionált 3G-s featurephone jutott - és arról nem is akarsz továbblépni - mert így legalább tudod szidni a gonoszmocsokmultikat meg a mobilcégeket, hogy a 3G-t  elkezdik szépen kivezetni...

Egy kérdés: meddig tart a kimenőd a zárt osztályról? Mert nagyon jól elvoltunk addig, amíg nem engedtek megint emberek közé téged...

Te nem érted meg azt, hogy vannak olyan munkakörök, amikben a készenlét _is_ ott van, mint elvárás. A tapasztalatom az, hogy ezeken a helyeken lehet sokat tanulni, sok olyan dolgot megismerni, amit 5*8-as munkahelyen nem. És nagyon nem mindegy, hogy az van a CV-ben, hogy bikkmakkbétékáefté rendszergazda, ahol a napi irodai munkát kiszolgáló szervereket pátyolgattad, vagy az xyz szolgáltatás mögötti infrastruktúra üzemeltetésében vettél részt - ahol az xyz szolgáltatás 7*24-es magas rendelkezésre állású rendszer, amit csillió+1 user használ(t) folymatosan.

Egyébként nem csak az IT-ban van készenlét - nagyon sok olyan terület/munkakör van, ahol bizony készenlétet adnak a szakemberek.

Hiába próbálod megértetni vele. A probléma nem az, hogy 2g vagy 5g. Fogalma sincsen az egészről. Az 5g sátán, mert mindmeghalunk. Ahogy másik szálon már kifejtették, az 5g lényegében ugyanaz, mint most bármelyik g, csak jobb modulációval és cella optimalizálással. Mivel rájöttek, hogy a magas frekvenciákat minden leárnyékolja, így egyszerűen a most is használt frekvenciákat idővel átcserélik 5g-re. Sőt, lefelé terjeszkednek, a 700as sávon sem hinném, hogy majd 2-3-4 g lenne a jövőben, hanem pont, hogy 5g. Amellett, hogy egy cella több készüléket is ki tud szolgálni, most is a helyi igények szerint optimalizálják, hogy egy-egy nagyobb adóteljesítményű és amiatt nagyobb területet fedő cellával dolgoznak, vagy sok kis adóteljesítményűvel, hogy ne zavarják egymást.

Mintha egy vaknak próbálnád elmagyarázni, hogy milyen kék az ég.

Elmondtam, hogy mire elég a 2G és hogy miért.

Nem azt állítottam, hogy a jelenleg meglévő eszközöknek, a jelenlegi használatuk mellett elegendő a 2G, ez valóban hülyeség lenne. Azt sem állítottam, hogy az 5G-t, mint technológiát képes helyettesíteni.

Azt állítottam, hogy a mobilkommunikáció alapértelmét kielégíti a 2G, ami annyi, hogy bárhol, bármikor beszélhetsz rajta keresztül bárkivel, esetleg rövid szöveges üzeneteket írhatsz.

Elmagyaráznád, hogy ez szerinted miért bohóckodás?

Vagy szerinted feltétlen szükség van arra, hogy Tapicskoló Tamás az okostelefonján olvassa a Ripostot, a gyerekei meg szelfiket pakoljanak fel és orrba-szájba Messengerezzenek, valódi közösségi időtöltés helyett, továbbá ezt csak és kizárólag okostelefonon szükséges megtenniük?

Amit állítasz, az alapvetően téves, mert azt feltételezed, hogy mindenki tud beszélni, aki tud írni. Pedig lehet, hogy dadog, vagy simán csak szociális fóbiás. Vagy bármi oka lehet annak, hogy nem akar emberekkel még telefonon sem beszélni, rövid szöveges üzenetekkel meg nem lehet információhoz jutni, és drága.
Azért bohóckodás, mert képtelen vagy elismerni, hogy van másfajta teljes értékű létezés is, mint ahogy te csinálsz dolgokat. Vagy ha valakinek az nem elég, ami neked, akkor az túl sokat akar, hiszen neked kevesebb is elég.
A gondolataidhoz akkor is ragaszkodsz, ha megcáfolják. Nem vagy hajlandó átgondolni más álláspontját.

És igen, szerintem feltétlen szükségesek azok a dolgok, akiket írtál. ripsztostul, meg szelfivel együtt. Nekik szükséges, én meg nem vonom kétségbe a szükségleteiket, csak azért mert nekem nem szükséges.
Mert én nem ők vagyok. Nekik ez a szükséges, én meg ragadozó állatokkal élek egy lakásban. Az is baromság mások szempontjai szerint.

Amit állítasz, az alapvetően téves, mert azt feltételezed, hogy mindenki tud beszélni, aki tud írni. Pedig lehet, hogy dadog, vagy simán csak szociális fóbiás.

Ez ugyanaz a fajta érvelés, amikor a szélsőségesen idealista UX-designer és a webökör azért csinál színtelen-szagtalan, vonalrajzos, felismerhetetlen ikonokat és kezelőfelületet, mert vannak színvakok is a világon. Utána pedig azt a helyes színlátással rendelkezőt állítják be empátia nélküli büdös parasztnak, aki kifogásolni meri, hogy elsilányították és sterilizálták UI-t, ahol egyébként a színeknek ugyanúgy lenne a hatékonyságot növelő szerepe (például az ikonok sokkal gyorsabban felismerhetőbbek első ránézésre színösszetétel alapján és az árnyalatok segítségével is). Nem gondolom, hogy a dadogóknak és a süketnémáknak ne lenne jobb dolguk egy olyan mobilhálózaton, ahol tudnak gyorsan szövegesen is kommunikálni. Viszont azt se gondolom, hogy a beszélni tudó (egyébként elsöprő) többségnek feltétlenül szükséges a 2G-n túl bármi az alapértelmezett mobilkommunikációhoz.

képtelen vagy elismerni, hogy van másfajta teljes értékű létezés is, mint ahogy te csinálsz dolgokat

Linkeld, vagy idézd, hol állítottam be felsőbbrendűnek az én életstílusomat, illetve hol állítottam, hogy nincs másfajta értékű létezés. Egyelőre úgy vagyunk, hogy én elmondom a véleményemet, fősodratúék pedig visszakézből próbálják a földbe döngölni azt a szintű tudatosságot és mértékletességet, amit én kialakítottam az életvitelemben.

És igen, szerintem feltétlen szükségesek azok a dolgok, akiket írtál. ripsztostul, meg szelfivel együtt.

Nem, nem azok. Ezek fölösleges, passzív, inproduktív tevékenységek. Emellett az ember leépülését szolgálják. Ahogy mondjuk egy Mónika Show. Persze, nyugodtan tiszteletben tarthatod azt is. Mert arra is szükség™ van. Csakhogy, van egy apró különbség: nem lenne semmivel sem szegényebb a világ, ha nem lennének. Azzal pedig nem lehet takarózni, hogy erre van igény, pláne úgy, hogy érzelmi manipulációval vettek rá milliókat az okostelefonok megvásárlására, reklámokkal, majd tették őket függővé közösségi hálózatokkal és pszichológiai trükkök százaival.

Tehát aki valami miatt korlátozottabb mint te a beszéd alapú kommunikációban, azzal kapcsolatban az a mérvadó, amit te gondolsz?

Nem linkelem. Te hivatkozol tapicskoló birkákra, ami nem hinném, hogy ne lenne pejoratív.

Az, hogy neked nem fontos valami, még mindig nem fogja azoknak az értékességét csökkenteni. Az, hogy te fölöslegesnek, passzívnak, vagy improduktívnak tartasz valamit, még mindig nem lesz az. Az, hogy te úgy gondolod, hogy bizonyos dolgok nélkül nem lenne szegényebb a világ, még nem lesz igazad.
Akkor sem, ha ezt mint tényt közlöd.

Megint leírom ugyanazt, amit hasonló szálban leírtam neked: Az a baj veled, hogy nem vagy hajlandó mást elfogadni jónak, csak amit te jónak tartsz. Akkor is, ha közben nevetségessé teszed magadat.

És ez még mindig szomorú, mert közben vannak elgondolkodtató ötleteid is.

Tehát aki valami miatt korlátozottabb mint te a beszéd alapú kommunikációban, azzal kapcsolatban az a mérvadó, amit te gondolsz?

Nem. Arra akartam rávilágítani, hogy ez fordítva sem igaz. Az, hogy 100-ból 1 embernek nincsenek kezei, nem azt jelenti, hogy olyan eszközöket kéne gyártani, amiket a kezekkel rendelkező 99 ember is csak azon a módon tud használni, mint az egy kéz nélküli. A UX-szakmában (már amennyiben egyáltalán valódi szakmának nevezhető) és az azt meghatározó designer diktatúrában mégis ezt a folyamatot láthatjuk kibontakozni.

Te hivatkozol tapicskoló birkákra, ami nem hinném, hogy ne lenne pejoratív.

Igen. Vannak tapicskoló birkák. Szállj fel a metróra és te is láthatod a saját szemeddel a sok tapicskoló birkát, aki semmi másra nem használja az okostelefonját, mint passzív, inproduktív tevékenységekre (értsd: digitális tartalomkonzumidiotizmusra). Hosszasan görgetik a Facebook hírfolyamot, számukra totál irreleváns információkkal és reklámokkal a tudatukat mérgezve. Menj be egy pubba, kocsmába, közösségi szórakozóhelyre. Ott is ezt láthatod. Pedig elvileg azért megy oda valaki, hogy a többiekkel legyen, de valahogy mindig megjelennek az okostelefonok. Nevezhetjük őket digitális függőségben szenvedő, lelkibetegeknek is. Attól függ. Az alkoholista fazonokat is hívják alkoholbetegnek, de részeg disznónak is. Mindkét jelző megilleti őket, mert rászolgáltak a viselkedésükkel.

Az, hogy neked nem fontos valami, még mindig nem fogja azoknak az értékességét csökkenteni.

Ebben egyetértünk.

Az, hogy te fölöslegesnek, passzívnak, vagy improduktívnak tartasz valamit, még mindig nem lesz az.

Nem én tartom annak, hanem a pszichológia. A többségi társadalom okostelefonhasználata inproduktív tevékenység. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy egy okostelefont ne lehetne produktívan is használni. Annyit jelent, hogy jobb lenne, ha a többségi társadalom nem rendelkezne okostelefonnal. Tehát nem erőltetett tömegcikk lenne, amire az igényt a divat, a tőle való függőség és a marketinghadjáratok alakítják ki, hanem egy professzionális eszköz, amit az venne meg, akinek valóban szüksége van rá és produktívan használja. Mint annak idején egy Nokia Communicatort a menedzserek.

Az, hogy te úgy gondolod, hogy bizonyos dolgok nélkül nem lenne szegényebb a világ, még nem lesz igazad.

Akkor úgy fogalmazok, hogy bizonyos dolgok által szegényebb lett a világ. Például ilyen az okostelefon és a valódi közösségeket, emberi kapcsolatokat romboló, pszichikai függőséget okozó hatása, aminek a hosszú távú következményeit ugyanúgy nem ismerjük, mint az 5G egészségre gyakorolt káros hatásait, de már most látjuk tisztán, hogy valami nagyon nem oké. [1] Persze, aki szándékosan nem akarja látni, az nem is fogja. És annak én is hiába mondom.

Attól függően, hogy milyen frekvenciájú elektromos sugárzás éri a szervezetet, bekövetkezhet a testhőmérséklet emelkedése. A tartós behatás esetén több tanulmány által is igazolt egészségkárosító zavar alakulhat ki: alvászavarok, ingerlékenység, szív- és érrendszert érintő betegségek,

Dr. Borsi Lieber Katalin

https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/6440/elektroszmog

Ez megmagyarázza, miért annyira idegesek, ingerlékenyek az emberek Budapesten, ahol rendkívül sok a mobiltorony, és miért sokkal nyugodtabbak, békésebbek az emberek vidéken

A hőmérséklet emelkedéséhez energiát kell bevinni az adott anyagba. Az, hogy egységnyi hőmérsékletváltozáshoz mennyi energia kell, az ugyebár a hőkapacitás. Érdemes átgondolni, hogy jelentős mennyiségben vizet tartalmazó összlet hőkapacitása mekkora lehet, azaz a hőmérsékletének megváltoztatásához mennyi energiát kell bevinni.
Ugyanakkor tessen elgondolkodni azon, hogy a rádióhullámok energiája hogyan változik az antennától mért távolsággal, illetve hogy az egyes berendezések mekkora teljesítménnyel sugároznak, és ebből adott távolságban mennyi jut be a szervezetbe, és abból az mennyit nyel el.
Ha a kettőt összevetjük, és utánaolvasunk, hogy pl. a nap infravörös hatása (direkt hő ugyebár...) mennyi energiát visz be adott idő alatt a szervezetünkbe... Ha azt mondom, hogy több nagyságrendnyi különbség van a kettő között, akkor szerintem nem tévedek túlzottan nagyot.

"Ez megmagyarázza, miért annyira idegesek, ingerlékenyek az emberek Budapesten, ahol rendkívül sok a mobiltorony, és miért sokkal nyugodtabbak, békésebbek az emberek vidéken"
Ez véletlenül sem lehet az életvitel, a zaj, a forgalom, légszennyezés, stb. és az egymás seggében élés miatt, minden bizonnyal a mobiltornyok okozzák. :D
Meg hát mielőtt mobiltornyok voltak a városban, akkor nyugodt volt a városi élet (nem).

4-7 Hz a kritikus, a szervezet is hasonló frekvencián rezeg.
Az élő szervezetre még a ház, lakás alatti vízerek is hatással vannak! Ismerősöm hegesztőpálcákkal talált vízereket.
Svéd vizsgálat szerint már rövid ideig tartó mobilhasználat is megnöveli a véragygát átjárhatóságát, azaz problematikus.

A magyar tech-lakájmédia alatt mely médiumokat érted?

Azt hiszem fel fog lendülni az alufólia árnyékoló-sisakok forgalma főleg ha lesz külön UFÓ és 5G változat is!
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Látom hajbazer megint túl sok Black Mirror-t nézett.

Egy darabig nyomkodtam (asszem vagy harom kört), de aztan gyorsan meguntam, de igy is cirka masfel orat toltottem el vele. Ennyi ido alatt megnezek ket 45perces reszt egy barmilyen sorozatbol. Ez ugyanugy al-interakcio, mint a lapozgatos valtozat, es nagyon zavaro, hogy nyomkoraszni kell, megall, stb. Bena.

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Itt van egy jó kis videó+cikk az 5G rádióról:
https://spectrum.ieee.org/video/telecom/wireless/everything-you-need-to…

Sajnos az egészségügyi hatásokat lazán átugorja, csupán annyi hangzik el 2:00-kor, hogy a növények és az eső is elnyelik a hullámokat. Ez felveti, hogy akkor az emberekre is hatással lehet. Hogy ez miért nem jelenti azt, hogy megmikrózzuk magunkat, az innen is kiderül:
https://www.howtogeek.com/222249/whats-the-difference-between-2.4-ghz-a…

Egy másik cikk, ami szerint az alsóneműd nem megfelelő megválasztása sokkal nagyobb kockázat, mint az 5G:
https://www.androidauthority.com/5g-dangers-895776/

5G rádió frekvenciái és eddigi használatai:
https://en.wikipedia.org/wiki/5G_NR_frequency_bands

Tehát következtetés ezekből:

  • Valóban mikrohullámokról beszélünk, de nem 1000W nagyságrendről, mint a mikrohullámú sütőben.
  • Eddig is különböző frekvenciákon sugároztuk magunkat a kütyüinkkel (2G, 3G, 4G, WiFi, Bluetooth, ...), de nem lettünk kimutathatóan betegebbek tőlük. (Bár felmerült a gyanúja, hogy egyes izolált esetekben ráerősíthetett a betegségek kialakulására. De kiváltó oka aligha lehetett, hiszen akkor tömegesen kellett volna jelentkeznie.)
  • A hullámformázás miatt oda megy leginkább a jel, ahova kell, nem mindenhova és mindenkibe az egész cellában.
  • A sok antenna azt jelenti, hogy közelre kell csak a jelet eljuttatni, ami önmagában kevesebb energia volna. Persze a jel (adat) mennyisége több is lehet alkalmazástól függően, tehát nem minden esetben lesz kisebb a sugárterhelés.
  • Az interferencia elkerülése miatt kevesebb jelre van szükség.

Ezek alapján nem látok egészségügyi kockázatot. Őszintén szólva nem is valószínű, hiszen annak nagyon durva hatásai lennének nem csak a társadalomra, de a távközlési cégekre is.

Köszönöm a telekommunikációs cégek érdekében elkészült dokumentumokat és marketinganyagokat. Ha nem gond, nem kattintok rájuk, mert már láttam őket korábban. Viszont, engedd meg, hogy ajánljak egy kis olvasnivalót, amit Te még biztosan nem láttál és szépen összefoglalja a problémát.

Itt: http://www.cellphonetaskforce.org/5g-from-blankets-to-bullets/

A fősodratú (vagy csak kis naiv) áúgyseleszsemmibaj konklúzióidra sorfolytonosan reagálok.

  1. Az elvi lehetősége és a jogi háttere is megvan annak, hogy a szolgáltatók mikrósütővé változtassanak városrészeket: "rules adopted by the FCC allow a 5G base station operating in the millimeter range to emit an effective radiated power of up to 30,000 watts per 100 MHz of spectrum.[10] And when you consider that some of the frequency bands the FCC is making available will allow telecom companies to buy up to 3 GHz of contiguous spectrum at auction, they will legally be allowed to emit an effective radiated power of up to 900,000 watts if they own that much spectrum."
  2. Az, hogy eddig csináltunk valamit, ami potenciálisan rossz, nem igazolhatja egy poteciálisan még rosszabb dolog létjogosultságát. A káros hatások felmerülésével kapcsolatban pedig igen, felmerült, csak éppen senki nem vette a fáradságot normálisan kivizsgálni. Aminek az oka ugyanúgy kereshető a mobilcégek lobbitevékenységében, mint a modern, kapitalizált orvostudomány érdektelenségében. Minek vizsgáljunk ilyet, ha az nem hoz profitot, csak viszi a pénzt? Inkább telepítsünk még több antennát! Továbbá, ne feledd azt sem, hogy eddig 1-2 GHz-es, illetve 850-900 MHz-es tartományban "kísérleteztek" az emberekkel telekommunikációs multiék. Az 5G ennél jóval magasabb tartományokban is lehet (FR2, 24 GHz fölött).
  3. Leginkább be a lakóházak ablakain, hogy Tapicskoló Tamás mobilneten tudjon tévézni a Telenor legújabb mindenegyben™ csomagjaival.
  4. Minden esetben nagyobb lesz a "sugárterhelés".
  5. Semmivel nem lesz kevesebb a városi emberek rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettsége. Több lesz. Mivel egyrészt, ez is hozzáadódik a 2G, 3G, 4G, WiFi stb. általi terheléshez. Másrészt, "At present, smartphones emit a maximum of about two watts, and usually operate at a power of less than a watt. That will still be true of 5G phones, however inside a 5G phone there may be 8 tiny arrays of 16 tiny antennas each,[3] all working together to track the nearest cell tower and aim a narrowly focused beam at it. The FCC has recently adopted rules[4] allowing the effective power of those beams to be as much as 20 watts."

Ezek alapján nem látok egészségügyi kockázatot.

Akkor nyisd ki jobban a szemed!

Őszintén szólva nem is valószínű, hiszen annak nagyon durva hatásai lennének nem csak a társadalomra, de a távközlési cégekre is.

Két ellenpélda: dohánygyárak, olajipar/kipufogógáz.

  1. Azért, mert az úttesten haladhat autó, azért nincs joga embereket elütni. Ez erre is igaz, gyilkosságra nincsenek feljogosítva cégek. A BTK nem kerül az 5G-vel hatályon kívül. Tehát az idézet kifejezetten hazudik.
  2. Ha valóban tömeges káros hatása volna, akkor azt már rég kimutatták volna. Nincs az a pénz, amivel el lehetne tusolni. És igen, az 5G 2,24 GHz fölött is van, de ezzel koránt sincs egyedül, nem újdonság.
  3. Igen, ahogy eddig sem, most sem állnak meg bizonyos hullámhosszok se az ablaknál sem a falaknál.
  4. Nem, ugyanannyi adatot sokkal kisebb energiával is át lehet vinni 5G-n. Közeli "torony" és az irányítottság miatt nincs annyi interferencia. És ezek mellett ott van a már LTE-nél is elvileg létező Cat-M1 és társai az alacsony energiaigényű IoT eszközökhöz. Persze ha ezekből sok van, akkor együttesen lehet nagy a terhelés. De igenis aksi időben objektíven mérhető dolgokról beszélünk.
  5. Egyrészt ha 5G-t használsz, akkor nem lóg rajtad a 2G/3G/4G kütyüd. Valamint a csökkenő használat miatt kevesebb spektrum is elég ezekhez. Az 5G átveszi az ezeket az erőforrásokat, nem hozzáad. (A növekedés leginkább a többlet adatból jöhet.) Másrészt ha 5G-n 4k 60Hz filmet nézel, akkor ne szorítsd a füledhez a telefont. Sima telefonálásnál pedig nem fog az össze antenna ezerrel nyomulni, főleg nem a fejed irányába. Ugyanis az 5G nem arról szól, hogy az aksit kell meríteni.

Idézet: "Eddig is különböző frekvenciákon sugároztuk magunkat a kütyüinkkel (2G, 3G, 4G, WiFi, Bluetooth, ...), de nem lettünk kimutathatóan betegebbek tőlük"

Hány éve dohányoznak az emberek Európában?
Hány évvel később kezdték felismerni, hogy a dohányzás káros?
Egy átlag embernek hány évig kell ahhoz dohányozni, hogy jelentkezzen valami kimutatható káros hatás?

Hány ember mobilozik már legalább 30-40 éve?

Az 5G biztosan károsabb mint az elődei.

> Egy átlag embernek hány évig kell ahhoz dohányozni, hogy jelentkezzen valami kimutatható káros hatás?

Nagyon jó kérdés, méghozzá azért, mert jól mérhető. Az emberek jelentős részénél elég hamar jelentkeznek az állandósult légzőszervi gyulladások. Mobilozásról is vannak hasonló objektív eredmények, főként a hüvelykujj ínhüvelygyulladása kapcsán. A sugárzás kapcsán nincs, pedig pl. a 3G, Wifi, WiMax, Bluetooth stb. már ahhoz bőven elég ideje velünk vannak.

> Hány évvel később kezdték felismerni, hogy a dohányzás káros?

Mennyit fejlődött azóta az egészségügy, beleértve a globális statisztikákat? Sokat. Így viszonylag hamar lenne adatunk.

> Az 5G biztosan károsabb mint az elődei.

Semmi adat, semmi logikus érv, de csak azért is.

"Az emberek jelentős részénél elég hamar jelentkeznek az állandósult légzőszervi gyulladások."
- Ez nem igaz.

"Mennyit fejlődött azóta az egészségügy, beleértve a globális statisztikákat?"
- A dohányzás esetén jó a statisztikai módszer, mert vannak dohányosok és nem dohányosok. A lefedettségi területeken kívül élő nem mobilozók tábora viszont hiányzik a statisztikai összevetéshez.

A logikus érvek:
Sugárzásról van szó?
A sugárzás egy része áthatol, míg másik része elnyelődik?
Ez igaz az épület falaira és az élő szervezetekre is?
Nagyobb frekvencián az elnyelődő hányad nagyobb lesz?
Ha a falakon kisebb hányad hatol át meg kell növelni a térerőt?
Töltesz időt a szabadban is?
Nagyobb frekvencia (nagyobb energia) esetén nagyobb a valószínűsége, hogy megsérül egy molekula?
Soroljam még?

"Nagyobb frekvencia (nagyobb energia)"

Szerintem a suszter maradjon a kaptafánál. A frekvenciának nincs köze ahhoz a teljesítményhez, amivel sugározzák. Pontosabban nincs hatása rá. Ha nő a frekvencia, attól még akár csökkenhet is az energia, amit mérhetsz...mert a kettő nem ugyanaz. Sebaj, hetedikbe visszamész és ott elkezdik ezt elmagyarázni.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Planck-%C3%A1lland%C3%B3
A 7.-be visszamenni kevés, ez középiskolai anyag.
Lényegében azon (is) megy a para ebben az egész posztban, hogy vajon az elektromágneses sugárzás termikus modellje kellőképpen leírja-e a helyzetet, vagy esetleg ez túl egyszerű modell.

:wq

> - Ez nem igaz.

Szóval vannak emberek millióira kiterjedő statisztikáid légúti betegségeket illetően, amit nem mutatnak enyhe korrelációt sem a dohányzással. Ejha!

> A lefedettségi területeken kívül élő nem mobilozók tábora viszont hiányzik a statisztikai összevetéshez.

Azt hiszem, ebben tévedsz: 1) Az 1980-as és 2000-res éveket össze lehet vetni azonos területeken, ahol a többi tényező, pl. egészségügy és légszennyezettség nem tér el számottevően. Erre vannak adatok. 2) Össze lehet vetni azonos területen a rádiós kütyüket használókat, beleértve a testközelben lévő Bluetooth, wifi eszközöket és routereket, és a kütyükön kevésbé lógókat. Főleg ahol több 10 méter választ el a szomszéd wifijétől. Persze nem könnyű, mert a testmozgás mennyisége sokkal jobban befolyásolja az egészséget, pl. a kábeltévé előtt punnyadók valószínűleg kevésbé egészségesek, mint a Bluetooth lépésszámlálóval szaladgálók. De talán sejted, hogy az 5G-nél mennyivel veszélyesebb a kanapé.

> A logikus érvek

Ezek kérdések, de valóban mutatnak egy irányba. A válaszok nagyjából "igen"-ek, de nem értem, hogy ez miért lenne baj. Egyrészt a nagyfrekvenciás jeleket nem próbálják meg a falakon átpréselni, mert nem érdemes. Oda a régebbi technológiákból felszabaduló spektrumok használhatóak. Meg az otthoni Wifidet sem kobozzák el. A nagyobb frekvencia ráadásul több adat átvitelére képes, tehát bár valóban nagyobb energiájú, ugyanahhoz az adatmennyiséghez viszont (időben) kevesebb sugárzás is elég. Az 5G önmagában nem okoz többletterhelést. A többlet adat valóban probléma lehet, de mintha már 2x említettem volna a hullámformázást és a kicsi cellákból eredő kicsi interferencia miatti kevesebb jelet, ami azért sokat ellensúlyoz ebből.

Ami a szabadban töltött időt meg a nagy frekvenciákat illeti, egy kis plusz infó: https://cbnl.com/sites/all/files/userfiles/files/A%20quick%20guide%20to…

Már a kérdéseid(ben fogalmazott állítások) is rosszak.
Ez egy elég bonyolult téma.

Az emberi szervezet nagyobbrészt vízből áll, erre egy kis kitekintés:
http://www1.lsbu.ac.uk/water/water_vibrational_spectrum.html
https://bethesignal.com/wp/2017/02/why-do-microwave-ovens-operate-at-2-…

Egyébként a nálad lévő "kliens" eszköztől nagyságrendekkel nagyobb sugárzást kapsz, mint a bázisállomástól.
Ezért ha például (wired) headsettel beszélsz, akkor megnyugodhatsz. Igaz, magának a hangszórónak is van változó elektromágneses tere, de akkor ne vegyél "agybadugós" fülest. Annyit tarts be, hogy ne tartsd a fejed mellett (a párnád alatt, stb..) a telefont!

Mivel mások már elég jól összeszedtek mindent, én már csak egy kávét ké^^szóval azért egy dolog:
"Nagyobb frekvencia (nagyobb energia) esetén nagyobb a valószínűsége, hogy megsérül egy molekula?"
Tetszőleges hullámhosszú fotonból ha eleget nyeletsz el (zárt rendszerben) anyaggal, abban végül is a termikus ionizáció miatt előbb-utóbb sérülni fognak a kötések, ez a szöveteid tekintetében azt jelenti, hogy megfősz. De azért feltételezzük, hogy a homeosztázist még fenn tudod tartani. Így viszont, mivel az ionizációhoz szükséges energiaszint determinisztikus, a válasz: nem. Vagy ionizáló sugárzásról beszélünk, vagy nem. A legkisebb ionizációs energiájú elem a cézium, 3,89eV-al, a megegyező energiájú foton frekvenciája 939Thz (UV). Ennél kisebb f intenzitását hiába növeled, az csak melegíteni fog. Ami - ezzel kezdtem - okozhat végül is ionizációt, de akkor már nagyobb bajod is van.

Kicsit félrement az eredeti kérdés. Mert nem az a jó kérdés, hogy a molekulák megsérülnek-e. (Nyilván nem, szépen levezetted.)

Nem csak kovalens kötések tartanak minket össze, azt már most is tudjuk, hogy van bennünk egy csomó fehérje, mindenféle másod-, harmad- és negyedleges térszerkezettel. Ezeket a térbeli konformációkat jellemzően hidrogékötések, van-der-Waals kölcsönhatás, tehát molekulán belüli töltésaszimmetriából fakadó elektromos erők tartják össze, dipólusok között. Az a helyzet, hogy ezeknek a kötéseknek az erőssége két nagyságrenddel kisebb, mint a kovalens kötésé. És így máris csak két nagyságrendre vagyunk az 5G 124 ueV energiájától. A jó kérdés tehát az, hogy ez vajon elég-e, esetleg akadhat-e pl. olyan fehérjemolekula, aminek csökkenni fog a funkciója a fentiek miatt. Egyáltalán, le vagyunk írva biokémiailag teljesen, vagy esetleg húzódnak még a háttérben további, még fel nem fedezett mechanizmusok, amik még alacsonyabb energiaszinteken működnek? Ezekre lenne jó megnyugtató bizonyítékokat találni...

:wq

Hájblézer windows xp mágus írása, csak szemezgettem a hozzászólásokból, 5g szar mert bűnbe és nyomorba taszít, nincs víz, se áram se benzin. 5G mind meghalunk !
Télen a szarvasokat még 4G-vel lövik ki az jó, az ukránok az 5G grammját aranyban mérik ezért a bankok aranytartaléka ki fog fogyni.. megint mind meghalunk :D

Röviden:
a pénzoligarchia átalakul tech-oligarchiává.
Így a világ már attól lesz függő, ráadásul ez is kozmopolita lesz, határok nélkül. Átláthatatlanul.

Elszomorít ez a rengeteg baromság, amiket itt sikerült valakinek összehordania.

It’s a damn good thing the Earth’s core is not made of electromagnetic emitting iron, or else we would be really screwed.

Igen vas meg nehéz elemek ...
Azt akartam mondani, hogy nagy nyomás alatt (mit a föld belsejében, hát még a nehezebb égitesteken) sok anyag válik "fémessé". Vagyis a "külső" elektronokat bedobják a közösbe mint a fémek és vezetővé is válnak.
Pl a Jupiternek nincs szilárd magja és ettől fügétlenül igen-igen erős a mágneses tere.

Megint tipikus fejlődésellenes írás. Ennek ellenére 5G ügyében nem foglalok állást, nem értek hozzá. Biztos meglesznek a hátrányai is. De akkor ne ilyen „mérnökurakból” álló csoport verje a nyálát, ha nem versenyképes megoldás, akkor úgyse fog elterjedni, oligarchát ide, vagy oda. Ha meg egészségügyi kockázata van, akkor orvosok bizonyítsák. Minden más csak felesleges, tech-ellenes vergődés.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

A fejlődésmániás fröcsögésedre nem kívánok reagálni. Elfogadom, hogy szélsőségesen idealista, fejlődésmániás mérnök úr vagy. Punktum.

A kérdés az, hány ember bizonyított halála kell ahhoz, hogy ne legyen elérhető az 5G. Mert mind a dohányzás, mind a légszennyezés biztonyítottan tizedeli a lakosságot. Mégse állnak le egyikkel sem. Cigit, bár nem lehet reklámozni, lehet kapni a dohányboltban. Autókat szabad reklámozni, fával, szénnel továbbra is szabad fűteni. Nagyvárosokban többszázezer autót egyszerre járatni továbbra is szabad. Mert a gazdasági™ növekedés™ ezt megkívánja. Ahogy majd az 5G-t is, amikor már be lesz vezetve és utólag derül fény a káros hatásokra.

Akkor mit kéne tenni ehelyett? Ezek tényleg problémák, de mi a megoldás? Elég lovaskocsira visszaállni, vagy egyenesen a fára kéne visszamászni?
De komolyan, egyszer írhatnál arról, milyen az általad elképzelt ideális világ.
Nekem olyasmi, mint a star trek világa, de ahhoz a mostani fejlődésen keresztül vezet az út.

Akkor sem akartam 486-ost használni, hanem tisztán és világosan láttam, hogy mik azok, amikre az is képes lenne. Ahogy most is fenntartom, hogy az átlag irodákban előforduló szövegszerkesztésre tökéletesen alkalmas lenne egy 486-os, megfelelő szoftverrel. Ha pedig ennyire szereted a blogomat olvasgatni, azt is láthatod, hogy 10 évvel ezelőtt is XP-t használtam, sőt 64-bites XP-t is. Ahogy most. Tehát a közönséges laggardnak való címkézésed itt szépen elbukik. Amit az is tökéletesen mutat, hogy 12 éves számítógépet használok és még nem cseréltem rajta oprendszert, frissebb kiadásra.

Bár nálunk nem kizárólag szöveget és táblázatot kell szerkeszteni, hanem van még két saját vállalti szoftver, de azok is adminisztrációs célt szolgálnak, tehát semmilyen komolyabb igénybevételnek nem teszik ki a rendszert, azért érdemes megemlíteni hogy az első generációs Gxxx processzorral megáldott gépeink az egyszerű irodai munkára is alkalmatlanok. Olyan tetű lassú rajta a Win10 hogy amíg betölt minden programot, megfőzök 2 kávét. Mindebben nincs semmi meglepő, hiszen eltelt 10 év, de lényegében nem kellene hogy problémát okozzon a dolog, mégis döcög minden, én meg a hajam tépkedem. És persze nem értem, hogy hogy lehetséges ez a dolog, miközben mindez engem sokszor hátráltat a munkavégzésebben.

Az én gépem még fiatal, csak 11 éves, viszont semmi okom a sajt lyukacsosságú elavult oprendszert és alkalmazásokat futtatnom rajta, ezért írok most is egy Fedora 29-en futó Firefox 66.0-ról. A kernel 5.0.1-es, de épp most fordítok virtuális gépben egy 5.0.2-eset. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha pedig nem értenél a Linuxhoz, már kidobtad volna a 11 éves géped, mert nincs rá Windows 10 driver.

sajt lyukacsosságú elavult oprendszert

Jól be kell csomagolni a sajtot és akkor nem látod a lyukakat. Mivel mással, mint a nyitott portok lezárásával és biztonságtudatos felhasználói viselkedéssel. Egyrészt, Internetezésre a mai napig tudok frissített, nem elavult böngészőt használni. Másrészt, elvault böngészővel és oprendszerrel is mindenféle baj nélkül el lehet lenni, ha az ember józanul használja és nem úgy, mint Tapicskoló Tamás a Windows 10-et a Media Marktban vett Lenovo Yogáján.

Nekem ezzel elvi bajaim vannak. Egy oprendszert - nyilván ésszerű megkötésekkel - bárhogyan lehessen használni. Ez picit olyan, mintha azt mondanád, tönkremehet a fényképezőgép attól, ha fordított polaritással teszem bele az elemeket. Én azt mondom, legyen valamiféle fordított polaritás elleni védelem. Lehet ez villamos úton, de lehet mechanikus is, tehát fordított elem nem ér hozzá a fém érintkezőkhöz. Az, hogy a manual leírja, hogyan kell beletenni az elemet, illetve felmatricázzák a polaritást, az nem védelem.

Ha vérrel dolgozol, húzzál gumikesztyűt, utána moss fertőtlenítővel kezet. Az nem jó megközelítés, hogy majd vigyázol, így biztosan nem lesz véres a kezed.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az operációs rendszer legyen olyan, hogy mindenre fel van készülve, ne nekem, felhasználónak kelljen megsejtenem alkalmazás réteg fölötti szintről, hogy mi megy az UTP kábelen, ha az egérrel valahova kattintok. Akkor sem tudhatom, ha értek hozzá.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az operációs rendszered soha nem lesz mindenre felkészülve, a frissített állapot tudata pedig a biztonság hamis illúzióját adja csak meg, így vélhetően még annyi figyelmet sem fogsz fordítani a biztonságtudatos felhasználásra, mintha nem lenne frissítve. Tekintettel arra, hogy az új featureökkel legalább annyi bug jön be, mint amennyi a velük egybecsomagolt javításokkal megjavul, még az sem biztos, hogy nagyobb biztonságban vagy egy állandóan frissülő rendszeren, mint egy olyanon, ami nem kap frissítést. A különbség annyi, hogy a friss rendszeredet érintő réseket csak underground hackerek és az NSA ismeri, te nem. Egy nem frissített rendszernél megvan az az előny, hogy a benne lévő biztonsági rések száma véges és nem termelődik újra. Az idő elteltével pedig egyre kevesebb ismeretlen biztonsági rés lesz, ahogy folyamatosan fedezik fel őket. Ezek ellen pedig bőven lehet védekezni megfelelően biztonságtudatos felhasználással, workaroundokkal.

Például, nem indítok el ismeretlen forrásból származó EXE fájlt, ha tudom, hogy nincs ellene bevédve a gépem. Előtte feltöltöm VirusTotal-ra és ha 100% tiszta, akkor nézem csak meg, van-e digitális aláírása, és ha igen, csak azután indítom el. Míg egy gyanútlan felhasználó azonnal rákattint, mert a Microsoft marketingkampányban ígérte meg neki, hogy a Windows Defender bevédi. Vagy nem. Tudom, hogy Fedorát használsz, ez utóbbit csak a két hozzáállás közti különbség szemléltetése gyanánt mondtam.

A hasonlataid kedvéért pedig: A számítógép tartalmát vissza lehet állítani backupból. Az orvosi műhiba következtében bekövetkezett fertőzés által követelt emberéletet nem. A fényképezőgépen sem tudod megnyomni a reset gombot, hogy javuljon vissza, miután szétcseszted az elektronikát a rossz polaritással. Mindössze ennyi a különbség. Lényegesen nagy. A szoftver nem hardver és nem is emberélet. A szoftver az szoftver. Más szabályok és más sajátosságok vonatkoznak rá. Kéretik nem szélsőségesen összemosni a dolgokat.

Ahhoz futnia kell minimum egy backdoornak, ami bőven kijön a rendszeres scannelésnél, de ha pl. használnék MalwareBytest, az meg rögtön elcsípné. Tekintettel arra, hogy legalább 8 éve nem használok már aktív fájlrendszeres víruskeresőt, úgy döntöttem, addig nem is fogok, amíg nem lesz valamilyen komolyabb incidens, amit a biztonságtudatos viselkedésemmel mégse tudtam elkerülni. A komolyabb incidens alatt értek egy szimpla (adatvesztés vagy adatszivárgás nélküli) fertőzést is, amit a rendszeres offline scanner kimutat. Eddig még nem volt ilyen.

A személyes adataim miatt pedig a legkevésbé aggódom az XP miatt. Ami miatt aggódom - és ami miatt mindenkinek aggódnia kéne - az ez a gyűjtemény itt: https://haveibeenpwned.com/PwnedWebsites

Érdeksmód, a frissített rendszereken kényelmeskedők valahogy soha nem aggódnak a fentiek miatt. csak szemet húnynak fölötte.

Emiatt miért kellene aggódnom? Nem igazán tartok másnál dolgaimat, pláne nem IRL. Jó, van, ami elkerülhetetlen, például Ügyfélkapu, meg egy rakás állami fenntartású infrastruktúra, ahol nyilván IRL vagyok jelen, ha akarom, ha nem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Akkor sem akartam 486-ost használni, hanem tisztán és világosan láttam, hogy mik azok, amikre az is képes lenne."

Ó, szóval már akkor is vizet prédikáltál és bort ittál. Ki gondolta volna.

"Ahogy most is fenntartom, hogy az átlag irodákban előforduló szövegszerkesztésre tökéletesen alkalmas lenne egy 486-os, megfelelő szoftverrel."

Írógép helyett elég. Szövegszerkesztésre viszont alkalmatlan. Egy darab true-color landscape fotót nem tudnál már beletenni a dokumentumba, mert 600 dpi esetén ez önmagában 16 MBájt, amit tologatni kell a memóriában vagy röptében tömöríteni. Mindig elfelejted, hogy nem te vagy a gépért, hanem a gép van érted.

"Tehát a közönséges laggardnak való címkézésed itt szépen elbukik."

Nem, te nem közönséges laggard vagy, hanem úgynevezett balfasz laggard, aki a saját balfaszsága miatt képtelen kivitelezni az elképzeléseit, ezért mindig bűnbakot keres.

--
https://iotguru.live

Lehetséges, hogy nem szövegszerkesztővel kellene beszúrogatni 600 DPI-s képeket. Erre vannak a kiadványszerkesztők. Mivel a 486osok korában is jócskán szerkesztettek számítógéppel kiadványokat, így nem gondolom, hogy ne lett volna megoldva a memóriakezelés. Mivel a monitorod sem 600 DPI, csak ~100, így hatod annyi adatot bőven elég a memóriában tologatni. Persze ezt egy Java fejlesztőnek valószínűleg hiába mondom. :P

"Lehetséges, hogy nem szövegszerkesztővel kellene beszúrogatni 600 DPI-s képeket. Erre vannak a kiadványszerkesztők."

Nézd, akkor kiadványszerkesztő kell minden irodába, amire kevés lesz a 486-os. Ha meg viszed feljebb a képek számát és a dokumentum méretét, akkor pláne.

"Mivel a 486osok korában is jócskán szerkesztettek számítógéppel kiadványokat, így nem gondolom, hogy ne lett volna megoldva a memóriakezelés."

Ó, képzeld, szerkesztettek kiadványokat számítógép nélkül is. Csak kiderült, hogy számítógéppel könnyebb. Aztán kiderült, hogy gyorsabb számítógéppel még könnyebb.

"Mivel a monitorod sem 600 DPI, csak ~100, így hatod annyi adatot bőven elég a memóriában tologatni."

A monitorom például most épp 250 dpi, de ugye a dokumentumokat és kiadványokat ki szokták nyomtatni, az meg minimum 600 dpi szokott lenni.

"Persze ezt egy Java fejlesztőnek valószínűleg hiába mondom. :P"

Ja, igen, fejlesztek sok erőforrást igénylő rendszereket és fejlesztek MCU-ra is, aminek összesen van 2048 bájt memóriája. De ezt egy hozzád hasonló együgyű balfasznak hiába is mondom.

--
https://iotguru.live

Látszik, hogy a kiadványszerkesztésről sincs fogalmad, simán összemosod a szövegszerkesztőkkel, de magyarázzad csak! Mesélj, hogy a 486-osok idejében hogyan készült egy színes magazin tisztán számítógépen!
Megsúgom: sehogy. A hirdetéseket, sőt egy csomó esetben a színes képeket, rajzokat utólag, filmen montírozták, és a kész montírungot világították a nyomólemezre. Megjegyezném, ma alapvetően nincsenek filmlevilágítók, az ofszetnyomtatáshoz szükséges nyomólemezek szinte kizárólag CtP alapon készülnek.

Ha ez megnyugtató, szerkesztettünk kiadványokat, - színeset is, - 486-os Intelen, 1993-1995 környékén. (Corel, Ventura, stb.) A színbontásokat levilágítani az Angol utcába vittük a Partners-hez. Csak később, éppen tőlük vásároltuk az első AGFA levilágítónkat 96-ban. (Ők is szerkesztettek, lévén az egyik meghatározó, élvonalbeli cég volt akkor Magyarországon a PC-s DTP területén. )

Ja, mert te előre tudod, értesz hozzá, hogy emberek fognak belehalni az 5G-be. Mert majd biztosan veszélyesebb, mint most a CT, röngtgengépek, mikrohullámú sütők, erősen sugározó CRT képcsövek, 4G, 5GHz-es új Wi-Fi szabványok, rahedli BT eszköz, mindenféle kereskedelmi és katonai rádiófrekik szórása, használata, közúti közlekedés, munkavégzés, stb.. Szerintem ezt te is érzed, hogy irreális dolgokat erőltetsz, és szenzációhajhászkodsz. Azt meg el kell fogadnod, hogy a világban sok minden egészségtelen, körbe vagy véve egészségkockázati faktornak, ezek ellen annyit tudsz tenni, hogy ezeket nem követed, ahol tudod, nem teszed ki magad neki, de teljesen mentesülni nem tudsz alóla, ha csak ki nem költözöl valami nagyon régi tanyára, a semmi közepébe, ahol középkori szinten tengeted az önellátó életed, ami egyébként önmagában ugyanolyan veszélyes az egészségre, mint a modern technikai vívmányok. Igazából lehet itt szájkaratézni, különcködni meg a hőst játszani, csak előrébb nem leszel vele.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

Én nem tudom előre és nem is mondtam, hogy tudom, hogy ki fog belehalni. Jó lenne, ha valaki tudná biztosan, mielőtt ránk szabadítják az 5G őrületet.

Annyi sejthető, a mostani állapotokból, ha mondjuk pár tízezer ember hal meg évente az 5G miatt, az nem fog senkit érdekelni akkor, amikor már bevezették és az egész ország rajta csüng. Ahogy most se érdekel senkit a légszennyezés miatti halálozások száma, mert az egész ország az olajalapú gazdaságon és az autók által nyújtott kényelemillúzión. Pedig az is nagyságrendekkel visszaszorítható lenne, ha kitiltanák Budapestről (meg az összes megyeszékhelyről) az autókat.

Nem költözöm ki semmilyen tanyára és jó lenne, ha a fősodratú pajtáskáiddal egyetemben befejeznéd az elzavarásom mindenféle természeti helyekre, barlangokba, meg kietlen tájakra. Én városi ember vagyok és az is szeretnék maradni. Emellett hadd ne kelljen már minden szar ártalmat benyelnem, csak és kizárólag ezért. Hadd lehessen már véleményem arról, hogy szerintem gáz az, ha az egészségügyi kockázatokra fittyet hányva vezetik be az 5G-t úgy, hogy a szemközti házról besugároz az antenna a lakásomba. Egy kicsit engedtessék meg nekem, hogy aggódjak olyan technológiák társadalmon, mint kísérleti nyúlon való kipróbálásán, amiket korábban nem alkalmazott senki.

Igazából lehet itt szájkaratézni, különcködni meg a hőst játszani, csak előrébb nem leszel vele.

Te sem leszel előrébb a fősodratú, fejlődésmániás papagájmaszlagoddal.

Nagyjából egyet kell, hogy értsek az írással. Elolvastam sok kommentet, de nem mindet. Szerintem ez abszolút nem "fejlődésellenes". Mit nevezünk fejlődésnek? Mivel jobb az 5G a 4-nél? Attól, hogy egy valaminek megemelték eggyel a sorszámát, amiről fogalmunk sincs, hogy mi az? Akkor ha én átköltözök a 3-as házszámból a 4-esbe, az fejlődés?

Már ne haragudjatok, de ez egy b.romság. A mobiliparban dolgoztam még pár évvel ezelőtt is, most már "csak" vezetékes hálózatokkal foglalkozom, de nem igazán tudom elképzelni, hogy mit ad az 5G, amit már meglévő technológiákkal ne lehetne megoldani. Mindenki a szenzorhálózatokat nyomatja, hogy az majd milyen jó lesz. Akkor mi az @#&@ #&@{-nek van/lesz a telefonokban is 5G? Ja, hogy nem elég a cirka 300Mbit, amit egy jelenlegi LTE Advanced állomás tud? Arra, amire a jelen kor használja (fészbúkon pötyögni, de streamelni is), még bőven sok.
Nem gondolnám, hogy a sebesség számottevően nőni fog az 5G elterjedésével, mondom ezt úgy, hogy nem is olyan régen az A1 bemutatta a 580Mbit-es LTE-jét és a Türkcell a 900Mbites LTE hálózatát. Szóval vegyük úgy, hogy a a sebesség miatt felesleges 5G-re váltani. Késleltetés. Állítólag az is drámaian csökkenni fog... hát nem tudom. Olyan 25 ms körül van átlagosan egy LTE hálózat késleltetése. 5G esetén 5 ms körüli értékeket ígérnek (hogy ebből mi lesz a valóságban, majd kiderül). Vannak elképzeléseim, ahol számíthat az a pár ms, de egyik eset sem életbevágóan fontos. Pl. ha játszik valaki egy távoli szerveren futó alkalmazást használ, akkor fontos lehet a késleltetés DE! erre már létezik megbízható megoldás. Ugye a száloptika vagy a réz. Igen, a vezeték nélküli technológia kényelmesebb lehet, de azért pl. egy műtétet nem biztos, hogy el mernék végezni távolról 5G-vel, ott az a fránya interferencia, árnyékolás és bármilyen zaj, zavar lehetősége.

Szenzorhálózatok esetén pedig sokkal hatékonyabbnak tűnik a LoraWAN, alacsonyabb energiafelhasználás, alacsonyabb frekvencia és viszonylag kevés átjátszó szükséges hozzá, valamint viszonylag olcsón is üzemeltethető. Engem ez az 5G sztori nem igazán győzött meg viszont az tény, hogy a 3GHz körüli frekvencia nem túl ideális az élőlények számára.

Egyszerűen ki lehet számolni egyébként az élőlényeket érő sugárzás pontos energiáját, a teljesítménysűrűséget és a fajlagosan elnyelt teljesítményt) ezt össze lehet vetni a jelenlegi adatokkal is. De elég ha csak a mikróra gondolunk, ami 2,4GHz környékén működik. Ha annyira egészséges lenne, akkor miért van az egész egy Faraday-kalitkában? Miért hal meg minden élőlény amit ér a sugárzása és már a mobiloknál is több tanulmány szól róla, hogy az agyba behatol a rádiófrekvenciás sugárzás néhány centiméterre és mérhetően magasabb lesz a hőmérséklete. Maradjunk annyiban, hogy elég komoly orvosi, tudományos háttér van a vizsgálatok mögött, és még senki sem bizonyította, hogy egészséges lenne az RF sugárzás, ennek az ellenkezőjét viszont már többször. Valószínűleg nem véletlenül mérik a telefonok sugárzási szintjét is és nem véletlenül vannak határértékek. Ha olyannyira ártalmatlan lenne a dolog, akkor elég lenne lerakni néhány több MW adóteljesítményű tornyot és el lenne intézve a hálózati lefedettség egyszerűbben. Sajnos az 5G-re irányuló kutatások eddig szinte mind kivétel nélkül káros hatásokról számoltak be (leglábbis én még olyannal nem találkoztam, aki bizonyította volna, hogy ártalmatlan a dolog).

Mindezek ellenére nem vagyok "fejlődésellenes" de ennek az egésznek az üzleti lehetőségeken túl semmi hasznát, értelmét nem látom. Ami energiát ebbe beleöltek, abból már rég lehetne közel önvezető autónk. Legyen hatékonyabb az energiatárolás, zöldebb az előállítás, fejlesszék a napelemek hatásfokát, tegyenek a járművekre napelemet festés helyett, csináljanak olcsóbb, hatékonyabb gyógyszereket, oldják meg a vízhiányt, a hulladék kezelését, az üvegházhatású gázok kibocsátását, magas hatékonysággal és gazdaságosan termelni minőségi élelmiszert, járványok, szegénység, háborúk, stb... bőven lenne mit fejleszteni aminek még értelme is lehetne szóval nem, nem vagyok fejlődésellenes de nálam az 5G != fejlődés.

---
- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

"Akkor mi az ********-nek van/lesz a telefonokban is 5G?" - első körben az jutott eszembe, hogy pl. azért, mert azonos SoC mehet az összes mobilnetet használó eszközbe. De lehet még sok, technológiai indokot is találni. Visszakérdezek: Minek GPS egy telefonba? Vagy kamera? Vagy FM-rádió? (Jó, ez utóbbit költség- és streaming-szolgáltatói nyomás okán kioptimalizálják az újabb készülékekből).
Az 5G és a mikró... Nagyságrendileg olyasmikközött húztál párhuzamot, mint amikor a gáztűzhelyen meggyújtod a lángot, és belobban a rózsa körül a teljes láng kontra zsanai gázkitörés. Vagy egy karikás ostor csattanása kontra vadászgép keltette hangrobbanás.

Késleltetés... Ha jól tévedek, 5G-ben P2P lehetőség is adott, ott lehet erre igény. Más a technológiai target a 4G és az 5G esetén, másra tervezik elsődlegesen használni. Az, hogy van egy LoraWAN, az egy lehetőség, de tessék csak megnézni, hány gyártó állt be mögé? Képes-e azokra a technológiai paraméterekre, felhasználási módokra megoldást adni, amit az 5G tud(ni fog)?
Az internet tele van olyan példákkal, amik jól mutatják, hogy a már meglévő dolgokat néha célszerű "újra felfedezni", tanulva az elődök korlátaiból, problémáiból. (Vagy nem - lásd pl. az smtp kontra X400 esetét...)

"Maradjunk annyiban, hogy elég komoly orvosi, tudományos háttér van a vizsgálatok mögött, és még senki sem bizonyította, hogy egészséges lenne az RF sugárzás, ennek az ellenkezőjét viszont már többször."
"Sajnos az 5G-re irányuló kutatások eddig szinte mind kivétel nélkül káros hatásokról számoltak be (leglábbis én még olyannal nem találkoztam, aki bizonyította volna, hogy ártalmatlan a dolog)." - Tudományos alaptézis, hogy valaminek a létezése bizonyítható, nem létezése csak feltételezhető.

A technikai paraméterekhez : a latencia nem 5 ms hanem kevesebb amit az 5G _ígér_ majd kiderül hogy mennyi, ez jogos. A sebesség pedig messze az LTE R10-12 felett van, az áteresztőképesség sokszoros növekedésének ígéretével, ez is kiderül majd. Szerintem az 5G alapvetően az autóipar igényeire van felfűzve, az egymással kommunikáló valódi önvezető autókra, és amikor szenzorokról beszélünk, akkor ezeket a rendszereket kell érteni alatta. Abban az üzemben pedig ahol másodpercenként akár 30-35 m-t tesz meg egy kocsi egy nagyforgalmú autópályán, számít h mennyi a késleltetés, milyen a sávszélesség, és hogy mindez mobil legyen nem helyhez kötött.

Az élettani hatásokhoz : nem nagy energiájú és nem ionizáló sugárzás, a határértékeknek meg kell feleljenek az 5G berendezések is. Szerintem ez az 5G para kb. az a kategória, mintha nekiállnánk a kereskedelmi vendéglátás ellen ágálni, mert az esetleg - sőt valószínűleg - többször felhasznált olaj, az odapirult panír, sültkrumpli, és a készételek műanyag csomagolása révén álítólag rákkeltő anyagok jutnak a szervezetbe. Sőt, kenyérpirítót, kávéfőzőt, pörkölt kávét és tealevelet stb se árulhasson a kereskedelem, mert ez mind-mind karcinogén vegyületek bevitelét teszi lehetővé.

No, eddig volt érdemes olvasni a regényedet: Nagyjából egyet kell, hogy értsek az írással. Elolvastam sok kommentet, de nem mindet. Szerintem ez abszolút nem "fejlődésellenes". Mit nevezünk fejlődésnek? Mivel jobb az 5G a 4-nél? Attól, hogy egy valaminek megemelték eggyel a sorszámát, amiről fogalmunk sincs, hogy mi az? Akkor ha én átköltözök a 3-as házszámból a 4-esbe, az fejlődés?

Az úgynevezett ,,Gunning fog index'' lemérése a hupon mondjuk az index.hu fórumaihoz képest jelentős különbséget mutat.
Ez azt állapítja meg, hogy vélhetően milyen műveltségű közönség érti meg a szöveget (ahhoz, hogy univerzálisan érthető legyen egy írás, ahhoz 8-10 körül kell lennie ennek a mérőszámnak).
Nos, a hupé alacsonyabb szám szerintem, ergo az átlag plebs nem érti, mi folyik itt, ez a topic egy érdekes példa erre.
De ez nem baj, ez nem egy villamosmegálló :)

Érdekes lenne egy analóg kijelző a mindenkori állapotról a lap szélére, amely analizálja a szakkifejezések számát az összes szóhoz képest, valamint nagyjából a helyesírási hibák számát a szöveg egészéhez mérve. Így megkapható a Gunning fog index becsült értéke, azaz minél több a szakkifejezés, miközben a hejjes irási hibák száma alacsony, a mérőszám annál kisebb lesz

-----------------
10-féle lény van:
-- aki ismeri a bináris számrendszert,
-- és amelyik nem.

Mondjuk, nem tudtam, hogy a desktop az élettartama alatt termel is áramot, nem csak fogyaszt, szemben egy okostelefonnal. Ez új infó. Thx.

--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Továbbra sem állította senki, hogy az 5G biztos, hogy veszélyes. Álhíreket kiáltani szimpla demagóg korporatokrata vieselkedés a részedről. Pláne, hogy egy bulvárszínvonalú napi.hu -ról linkelsz.

Továbbra is azzal van probléma, hogy a telekommunikációs cégek arrogáns módon akarják elspúrkodni az egészségügyi hatástanulmányokat, hogy minél előbb bevezethessenek egy extraprofit-termelő rendszert, ami kizárólag a még több fogyasztásról szól, nem a jobb életszínvonalról, nem a jobb életminőségről. Ez a rendszer pedig konstrukciójában, frekvenciatartományában és jellegében is egészen más, mint az eddig használtak. Már önmagában az, hogy a nagyvárosi lefedettség kimaxolásához minden ablak elé antennát kell majd tenni, különben nem lesz hatékony.

Igen. Bármennyire furcsa, nem csak Amerikában vannak jelen.

AT&T Inc. is an American multinational conglomerate holding company headquartered at Whitacre Tower in Downtown Dallas, Texas.

Például:

In July 2015, AT&T purchased DirecTV for $48.5 billion, or $67.1 billion including assumed debt, subject to certain conditions.

A viselkedésük és az üzletpolitikájuk sem igazán tér el az arrogáns, oligarchaszerű globális világcégekétől.

Igen, ismerem az AT&T-t. A kérdés az, hogy hogy a fészkes francba jön az 5G sebességéhez a cég típusa ide?

Alapvetően a cég hazug üzletpolitikája jön ide, ami korrelál a cég típusával. Mondhattam volna úgy is, hogy "az amerikaiak", vagy úgy is, hogy "mobilszolgáltatóék". Akkor is helyes lett volna az állítás. Érdekes, hogy kizárólag a megfogalmazáson rugózol, az pedig a homokba dugott fejed részedről tök oké, hogy oligarcha mivoltukat kihasználva vernek át többszázmillió embert.

Egyrészt ne féltsd az amerikai vevőket. Ha megalapozott a cucc (a cikkből ez nem derül ki), akkor péppé perlik az AT&T-t.

Másrészt engem kisvállalkozók sokkal többször próbáltak átejteni, mint a nagyok. Leginkább élelmiszer területén, de ugyebár a mesterembereket is ismerjük.

Egyrészt ne féltsd az amerikai vevőket. Ha megalapozott a cucc (a cikkből ez nem derül ki), akkor péppé perlik az AT&T-t.

Nem féltem őket. A jogi érdekképviselet lehetősége viszont nem teszi etikussá az AT&T üzletpolitikáját. Attól még, hogy jogi úton számonkérhető, nem lesz korrekt vállalat, csak egy arrogáns multi.

Másrészt engem kisvállalkozók sokkal többször próbáltak átejteni, mint a nagyok. Leginkább élelmiszer területén, de ugyebár a mesterembereket is ismerjük.

A nagyok is átvernek, sokkal nagyobb tételben, csak nem átverésnek éled meg, mert elfedik marketinggel, miközben sokkal többet kifizetsz nekik, mint a kiskereskedőnek és még a fejed is örül, hogy milyen menő vagy a kedvezményes készülékakciók kihasználásával, a hűségnyilatkozatok aláírásával, meg az egyet fizet kettőt kap villámakciók beszopkodásával.

Nem a jogi érdekképviselet a lényeg, hanem az, hogy nem éri meg etikátlannak lenni. Elvileg. Gyakorlatilag megérheti, de csak akkor, ha monopolhelyzetben van vagy kartelleznek. Ez nem csak multikra igaz, a "mutyikultúra" sem multikhoz köthető.

Másrészt nem hiszem, hogy olyan hülye lennék, hogy nem veszem észre, ha átvernek, még ha csak utólag is.

Bőven megéri etikátlannak lenni, ugyanis a büntetési tétel a legtöbb esetben az így bezsebelt extraprofit töredéke. Máskülönben nem lennének etikátlanok a multik. Továbbra is emlékezetetnélek, hogy az üzleti etika határvonalai az emberi jóérzéshez és a józan észhez sokkal közelebb húzódnak, mint azok a törvények, jogszabályok, szerződési feltételek stb. melyek alapján perelhető lesz egy nagyvállalat.

nem hiszem, hogy olyan hülye lennék, hogy nem veszem észre, ha átvernek, még ha csak utólag is

Utólag már késő. Egy hűségnyilatkozatból is csak jelentős veszteségek árán tudsz kiszállni. Emellett, minden olyan dolog átverésnek tekinthető, ami arra buzdít, hogy a józan eszed ellenére cselekedj. Például, hogy vedd meg a 3 doboz leakciózott margarint 2 áráért, miközben csak 1 dobozért mentél be a boltba. Multiék a kisstílű átverések (kevesebbet kapsz vissza, mint kéne) helyett a pszichológiai hadviselést és a tudatalatti manipulációt választották, mindezt pedig sokkal nagyobb sikerrel (és extraprofittal) űzik, mint a kisboltos átverők.

Büntetési tétel? De itt nincs is bűncselekmény! Max polgári peres eljárás lehet, ha valóban nem teljesítették a szerződési feltételeket. De erről semmi infó a cikkben. Mint ahogy a ping időről vagy a frekvenciákról sem.

Ami engem illet, köszi, tudok multinál vásárolni úgy, hogy ne verjenek át. Mellesleg háztáji meg biopiacon sokkal többször ejtettek sikeresen át. Pont a profithajszolás miatt.

Sajnos nem derült ki, hogy pontosan a multik milyen "alkotására" gondolt a linkkel kapcsolatban. Nyitvahagyta a kérdést, hogy mindenki gondoja bele a saját baját :)

Amúgy az at&t kapcsán: nem 5g, hanem 5ge, ami valójában 4g újabb verziója, csak átnevezték a marketingesek. A sebességgel kapcsolatos rész pedig nem sokat jelent, mert az adott szolgáltató frekvenciakeretétől, a helyi adottságoktól, a készülékek képességeitől és a többi felhasználó számától és viselkedésétől is függ. Nem véletlenül 0 a garantált sebesség az itthoni jogszabályok miatt mobilon.

A link az "5g őrület" kapcsán inkább csak csali keringőre :) Mi meg aszisztálunk, hogy a hoaxról szóló topic címlapon maradjon :)

Sajnos nem derült ki, hogy pontosan a multik milyen "alkotására" gondolt

Mondjuk erre az alkotására:

nem 5g, hanem 5ge, ami valójában 4g újabb verziója, csak átnevezték a marketingesek.

Amit jobb helyeken úgy hívnak: vásárlók megtévesztése, avagy szándékos félrevezetés, átverés.

Mindmeghalunk! Annyira sikeres ez a topic, hogy érdemes lenne valami vallással is előrukkolni!

Én a Nokiánál dolgozok és szoktam mutogatni a munkatársaimnak ezt a posztot ha meg akarom nevettetni őket.

Én nem tudtam eddig, hogy bárki minden hozzáértés, meg szakmaiság nélkül 5G-zheti a bárkit, kénye kedvére, nem pedig szakemberek, meg hozzáértök.
Valahol vicces, hogy amikor az almát hasonlítod a körtével, és valaki feldobja, hogy a kígyó hosszabb, mint a bálna kék, akkor visszaérvelsz, hogy de az alma növény. Nekem tetszik ez.

Végül is, az atomkísérleteket is hozzáértés, meg szakmaiság nélkül csinálták. Ja nem. Csak a világ akkoriban legelismertebb szakemberei dolgoztak rajta. Megpróbálom szemléltetni a helyzetet, ha már eddig nem sikerült megérteni.

1960:
- Tegnap végignéztem egy atomkísérletet Las Vegasból. Tök izgi volt.
- És a sugárzás? Nem félsz tőle, hogy káros?
- Ugyan már, hülyeség. Dehogy káros. Biztos nem csinálnák, ha az lenne.

2020:
- Tegnap felszerelték az ablakom elé az 5G antennát. Most már tudok 4K-ban Netflixezni tabletről.
- És a sugárzás? Nem félsz tőle, hogy káros?
- Ugyan már, hülyeség. Dehogy káros. Biztos nem csinálnák, ha az lenne.

Egy adott dolog nem ismert (és nemtörődöm módon ignorált) káros hatásairól beszélünk. Ami 1960-ban a kísérleti atomrobbantás volt. Most meg potenciálisan az 5G. Nem bombákat hasonlítunk össze egymással, hanem bizonyos emberi tevékenységek potenciális káros hatásaihoz való nemtörődöm hozzáállást.

Nemtörödöm? Pont a topic indítása arról szól, hogy "tudósok megállapították hogy"
Míg a kísérleti atomrobbanásnál csak utólag.
Felőlem visszamehetünk a középkorig, hogy mit csináltak régen rosszul, csak értelme nem lesz. Lehet, hogy az emberiség olyan hogy (lehetséges) végzetesen tanul a hibáiból, de tanul.

Fene se tudja. Én benne vagyok egy "én beleállok egy adag 5G-be egy évet, te meg az atomba két percet" tesztbe, valami azt súgja, én járok jobban. (Viccvolt. Ne állj bele az atomba)

Nem összemérhető, mint írtam, a szakemberek tanulnak a múltban elkövetett hibákból.
Személy szerint jobban félek a uv sugárzástól, mint a 5G-töl. Pedig a nap teljesen természetes cucc.

Vigyázz, mert az UV káros is, de ugyanakkor elengedhetetlenül szükséges is!

A négy fal közötti életmód, és a napvédő krémek hatására a természetes D-vitamin termelődésünk töredékére esett vissza, és ez az egyik oka egy rakás civilizációs betegségnek. Ironikus módon még a bőrráknak is védőfaktora a mértékkel de napvédő nélkül végzett napozás.

Ja, és a frekvenciák légkörről való eltérő visszaverődése miatt pont délben ideális a napsugarak spektruka a D-vitamin szintézishez. Magyarországon a délelőtti és a délutáni órák nagyrészében szinte teljesen visszaveri a légkör a szintézishez szükséges frekvenciákat.

Nem, ez olyan inkább, hogy

- A mikrózott víznek sérül a DNS-e.
- Nincs is DNS-e a víznek.
- De van és sérül.

- Te, az 5G rákot okoz.
- Ugyanazon a hullámhosszon megy, mint előtte 80 éven át az analóg tévéadás, csak jóval kisebb energián.
- De rákot okoz.

--
https://iotguru.live

Aham... mutass kérlek egyetlen korábbi hozzászólásod, ahol a több tíz kW teljesítményen szórt analóg földi tévéadás ellen emelted fel a hangod.

Mert most az a problémád, hogy ugyanezen a sávon leadott egy wattnál kevesebb teljesítmény gondot fog okozni, pusztán azért, mert most 5G a technológia neve.

A kérdés már csak az, hogyan süllyedtél idáig.

--
https://iotguru.live

Jaj, Balfasz Úr, a leginkább használt low- és mid-band 5G pont ott fog menni, ahol eddig is mentek a kommunikációk, mert ott a legjobbak a fizikai körülmények a nagyobb távolságok lefedésére. A high-band a kutyaközönséges router-ek frekvenciája között van, ez lesz használva rövid távú kommunikációra, mint a WiFi is.

És amiről te beszélsz, az csak a nagyon kis távolságú kommunikációra van tervezve vagy az irányított gerinchálózatra, amire most is vannak már bőven példák, például ez 17-24 GHz: https://www.racom.eu/eng/products/m/ray3/index.html

--
https://iotguru.live

Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e valaki, aki úgy gondolja, hogy van értelme érvelni ebben a topicban hajbazer véleményével szemben?

Látásmód kérdése, hogy mi számít betegnek ebben a világban. Én például azt tartom betegnek, hogy a gyártók évente vetetnek új telefont a felhasználókkal (a reklámhadjáratok legalább is erre irányulnak és sok esetben sikeresek is). Hogy 3-4 évente behoznak valami új szabványt, amivel még több eszközt kívánnak ellátni, amit szintén megvetetnek a fogyasztókkal, a szemüket a kényelem illúziójával kiszúrva. Hogy lassan már a WC-t is automata fogja lehúzni, ami 5G-n kapcsolódik valamilyen cloud-szolgáltató szerveréhez és gyűjti az adatokat arról, hogy mikor szarsz és milyen összetételűt. Az ég világon semmi szükség nincs a társadalom ilyen szintű elkényelmesítésére. A másik szempont a fenntarthatatlanság. Lehet, hogy te fejlődésnek tartod, hogy +1 mag meg +1 GB memória, meg +1 megapixel került a 2019-es új okostelefonba, miközben ugyanúgy 1 nap alatt meríti le a +200 mAh akksit, mint az előző típus a kevesebb extrával. Egyrészt, megkérdőjelezhető, hogy ez így fejlődés-e. Szerintem nem az, csak növekedés. Másrészt, továbbra sem megoldott, hogy az elektronikai eszközöket 100%-ig, környezetrombolás nélkül újrahasznosítsák. Nem beszélve arról, hogy az újak legyártása milyen szennyezéssel jár, a gyártástól kezdve a 6000 km-ről való idepöfögtetésen át, egészen a városon belüli kamionozgatásokig. Vadtermelés zajlik, tech-oligarchák által, legyenek azok okostelefongyártók vagy mobilszolgáltatók. Ami elsősorban azt a célt szolgálja, hogy pénz és hatalom összpontosuljon kis csoportok (befektetők, cégtulajdonosok) kezében. Lehet ugatni, hogy erről szól a kapitalizmus, de ez így akkor sem egészséges. A kapitalizmus lényege, a szabad piac, az egészséges verseny már rég elveszett, mert egyre inkább oligarchák uralkodnak és akkora hatalom, meg apparátus összpontosul a kezükben, amekkora jónéhány országnak (mondjuk kishazánknak) sincs. A racionális döntéseket baszhatjuk, amíg az orrba-szájba marketing mondja meg, hogy most épp mi a divat, mit kell vásárolni. Nem a kapitalizmus fordítja ki a világot önmagából. A kapitalizmust fordították ki önmagából a hataloméhes, énközpontú, szociopata csúcsragadozók. Ahogy annak idején kifordították a szocializmust és a kommunizmust is önmagából.

Tudod, az a rögeszmés betegséged, hogy ebben a hosszú bullshit halomban van nagyjából három szó, aminek van értelme, de ezt a három szót túlbuzgó módon nyakon öntöd mindig egy tonna összeesküvés elméletes szarral, beszólásokkal megsértve egy csomó embert és ezzel eljutsz oda, hogy összességében az egész ömlengésed értelmét veszti és már az se fog támogatni, aki egyébként képes kihámozni ebből a katyvaszból azt, hogy mi is a bajod és alapvetően támogatna is benne, ha tudnál gondolkodó és értelmes emberhez méltóan kommunikálni.

Ezt már sokan és sokszor elmondták, de képtelen van megérteni, mert egy értelmi fogyatékos balfasz vagy.

--
https://iotguru.live

Maradjunk abban, hogy elfogadom, hogy nem vagy hajlandó belegondolni az 5G valódi veszélyeibe, mert a korábbi tapasztalataid alapján élből elutasítod magát a kérdést is. Innentől kezdve nem látom értelmét, hogy beszéljek veled, de azt sem, hogy te ebbe a témába többet kommentelj.

beszólásokkal megsértve egy csomó embert

vs.

mert egy értelmi fogyatékos balfasz vagy

Nézd, most is te kezdted a fősodratú mérnökurazást, a szociopata csúcsragadózást meg a többi kreatív beszólást.

Megbeszéltük már, hogy amíg ilyenekkel minősítesz másokat, addig bizony balfaszozni foglak pusztán a kölcsönös tisztelet jegyében. Ha nem tetszik, hogy téged sértegetnek, akkor ennek az a megelőzése, hogy te se sértegess másokat, se személyesen címezve, se csoportosan, de láthatóan képtelen vagy ellenállni a rögeszmés késztetésednek.

--
https://iotguru.live

Nem emlékszem, hogy bárki fórumtagot lecsúcsragadozóztam volna. Persze, gondolom, a korporatokrata világlátásod miatt te az ilyen mocskok (pl. Intel vezetősége) iránt jóval több empátiát érzel, mint a cserbenhagyott, gépkidobatásra ítélt felhasználók iránt.

Nem tisztességes ez az opció, amennyiben az Intel vezetősége több kárt okoz az egész társadalomnak, mint amennyibe neki kerülne, hogy erre ne legyen szükség. Az Intel éves szinten sem fizet annyit az alkalmazottainak, amekkora kárt okoz egy platform támogatásának leállításával és a driverek megírásának elspúrkodásával. Tehát, lényegében nem opció. vagyis, te gondolhatod nyugodtan így, de ugyanúgy etikátlan dologgal értesz egyet, mint fősodratúék.

Már maga a megközelítés is hibás, hogy ez alapján kéne árazni.

Én alapból úgy íratnám meg a drivert, hogy könnyű legyen portolni Windows verziók között és egyben támogassa a lehető legtöbb általam kiadott hardvert. Lásd pl. nVidia. Amennyiben a Windows támogatott platform és a hosszú távon támogatandó hardver megfelel az operációs rendszer követelményeinek, úgy lenne rá elérhető driver, akárhány éves is a hardver. Lehet, hogy ez kétszer annyi driver fejlesztőt igényelne, mint most, de az továbbra is a bevétel töredékéből fedezhető. Cserébe nem okozok kárt a társadalomnak. Nem gondolom, hogy a jelenlegi árazáson (aminél új hardvereket tekintve inkább túlárazásról beszélhetünk) változtatni kéne emiatt.

"könnyű legyen portolni Windows verziók között"

Ha megmondod, hogy hol lehet kapni a jósgömböt az évekkel később megjelenő megoldásokhoz, azt igazán megoszthatnád. Elég önző dolog, hogy magadnak tartod meg, amikor a világ minden baját meg lehetne vele oldani, előre :D

https://en.wikipedia.org/wiki/Windows_Display_Driver_Model

tudom, a fejlődés a világ ellensége, a régi jó dolgokat kéne tolni :D

A "nem csinál semmit és akkor nincs intel proci" és a "egyes megítélések szerint tisztességtelen, de van intel proci" között, én a legyen intel proci-t választanám. Tudod, ezek nem nőnek a földből.
Szeretnéd, ha arra terelném a témát, hogy mennyi élőlény szenved azért, hogy megegyük? Vagy ideje elfogadni, hogy a rántottáért fel kell törni a tojást.

Sajnálom, de nem tartom opciónak azt, hogy azért mert azt akarod, tegyenek plusz erőfeszítéseket mások, csak azért, mert esetleg képesek lehetnek rá.
Írtam, nem kell megvenni a Intel cpu-t, és a probléma meg van oldva. Az, hogy nincs alternativa? Hát az bizony szomorú, de valójában van alternativa.

Számomra a problémád olyan, mintha azon keseregnél, hogy nem lehet kocsira kerékpár kereket szerelni, sem vissza. megértem a problémát, egyet is értek vele. Csak hülyeség.

Egyszer ki kell dobni. Mondjuk amikor úgy megy tönkre, hogy már nem javítható. De itt nem megy tönkre. Itt csak nem fut rajta rendesen a Windows 10 az Intel driverek híján és ha valaki segítséget mer kérni, azt rögtön elhajtják új gépet venni a fórumon. Itt továbbra is arról van szó, hogy a Windows 10 specifikációjának megfelelő, azt jócskán túlteljesítő, működő számítógépeket kell kidobni az Intel arroganciája miatt.

Vagy esetleg venni bele egy videokártyát.
A laptopokon meg még jó ideig támogatott lesz a vele vásárolt OS. Ennek a lejárta után, ha még nem pusztult el az egész gép a porcicáktol, akkor lehet rá tenni linuxot.
Így végül is a 75millió gépből a valóságban érintett 2.000 darab, és a probléma miatt kidobott: három darab, de abból kettőnek már amúgy is csupa bad sectror volt a hdd-je.

Tehát, vásároljunk új hardvert (videokártyát), azért mert bár a jó hardver benne van a gépben (integrált videokártya), egy százmillió dolláros éves bevételű multi (Intel) sajnálta a költségvetésének töredékét arra fordítani, hogy működjön a hardvere.

A laptopokon meg még jó ideig támogatott lesz a vele vásárolt OS.

Tehát a laptopgyártók a Windows 7 lejárta után majd önjelölt Microsoftként fognak frissítéseket és biztonsági javításokat kiadni rájuk. Hihetőnek hangzik. :D

lehet rá tenni linuxot

Igen, valószínű, hogy egy olyan PC-piacon, ahol a trendibbnél trendibb disztrók ellenére is kevesebb, mint 3% használ Linuxot, majd tömegesen átállnak.

Így végül is a 75millió gépből a valóságban érintett 2.000 darab

Fordítva. 2000 gép lesz, amire raknak Linuxot és hosszú távon azzal használják majd, minden korábbi, Windows-os use-case-t és szoftvert sikeresen helyettesítve, ottani alternatívákkal. A többi 74998000 számítógép nagy részét jóeséllyel előbb-utóbb kidobják, a szoftveres elavulás, és a Microsoft várható, Windows 7-et érintő FUD propagandájának és az ismert alternatívák hiányának köszönhetően.

Többször leírtuk, nem burkoltan: hülye vagy. A Windows 10 gyári (Intel) drivere vígan megy. És kurvára nem érdekel senkit rajtad kívül, hogy van néhány értetlen, aki annak ellenére, hogy az Intel oldaláról letölthető driver deklaráltan nem megy, mégis azt akarja használni helyette.

A Windows 10 gyári (Intel) drivere vígan megy

Tehát megy vele a hardvergyorsítás, Direct2D, OpenGL, OpenCL, GPU videódekódolás, WebGL és még játszani is tudsz vele, csak úgy, mintha teljesértékű, közvetlen az Inteltől beszerzett drivered lenne hozzá Windows 7 alatt? Ezt tényleg ki is próbáltad, vagy csak a Microsoft valamelyik marketing bullshitjét sikerült benyalnod?

Minden tiszteltem mellett, aki a teljesítmény miatt ilyen cpu-val szerelt gépet vesz, és nem vesz bele külön videokártyát a grafikus teljesítmény miatt az hülye.
Mondjuk az is, aki kitalálta, hogy egy/a cpu-ba legyen gpu. Ez a én eléggé stabil személyes véleményem.

Mire a windows 7 tényleges támogatása ezeknek a laptopoknak több, mint a belegyömöszölt dzsunka vas élettartalma. Már bocs. Ez felveti azt a jogos kérdést, hogy miért gyártanak ilyen selejteket, és hogy 2-3 vagy 10 évnek kellene lenni a vas élettartalmának, de az, hogy nem tart örökké a vas, az annak a következménye, hogy olcsó.

El lehet adni használtan, és venni valami csillogót, és aki megveszi használtan, az tesz rá windows xp-t, vagy W7-et, vagy W8-at (olyan is van!) vagy linuxot. Vagy amit akar.
(Számomra meglepően jól tartják az árukat a használt laptopok is, egyébként, főleg a fent irt, a belerakott hardware minőséget firtató véleményem ellenére)

Fordítva. Az én forrásaim azt a kalkulációt dobták, amit írtam. A víz dns-emlékezete nem tévedhet.

Btw, Abban egyetértek, hogy a intel rossz döntést hozott, de az én véleményem szerint akkor, amikor kitalálták, hogy a cpu-ban legyen gpu is.

Válasz -> ( zeller | 2019. március 12., kedd - 20:02 )

Tudod ami elromolhat,a z el is romlik. Rádaásul a "sokkal kisebb esély" az pont nem nulla, ergo gond az lesz, csak a gyakorisága csökkenthető.

Ez nyilvánvaló, viszont a gyakorisága közel nullára csökkenthető, ha tanulsz a hibáidból, amikor mondjuk okostelefon híján haza kellett szaladnod, és be kellett VPN-ezned otthonról és a helyére rakni valamit. Ekkor sokkal inkább késztetve leszel arra, hogy minél stabilabbra és atombiztosabbra konfigold be a rendszert és előre gondolj a hátulütőkre. Az okostelefonos tűzoltás lehetősége csak elkényelmesíti a tudatod, és ezáltal hosszú távon a rendszered is rozogább, instabilabb lesz.

Hmmm... Azt az 50%-ot tételesen felsorolhatnád, mert nekem valahogy nem jön ki...

Nos, vegyük sorra, miket is említettél.

  • Számlák rendezése,
  • mérőállások beküldése,
  • bankszámlák és kártyák kezelése,
  • távoli munkavégzés,
  • egyéb, interneten intézhető dolgok (nem lett konkretizálva),
  • vonatjegyvásárlás,
  • BKK-futár,
  • alkatrészbolt nyitvatartási idejének csekkolása,
  • e-mail olvasgatás munkaebéd közben,
  • autós navigáció.

Ezek közül a távoli munkavégzés és a munkaebéd közbeni e-mail olvasgatás az, ami nem teljesíthető 2G-ről, a hálózat butatelefonos használatát feltételezve. A többi csak adminisztratív háttér kérdése és itt megismétlem a korábban elmondottakat, hogy egy közszolgáltatás nehézkes adminisztrációja nem érv semmilyen 3G, 4G, 5G, illetve az okostelefonok mellett. Tekintettel arra, hogy a vita közben bővítettük a 2G általunk értelmezett szkópját (+GPRS), így a távoli munkavégzést is nyugodtan lehúzhatjuk a "szükséges" listáról, hiszen magad mondtad korábban az alábbiakat. [1]

Speciel egy termux pont nem ez, sőt még a vpn sem igazán ez, hiszen nem elvárás a rövid válaszidő és a nagy sávszélesség - dolgoztam én 9600 baudos soros terminálon is, azt meg bőven hozza a gprs is :-)

Ergo elismered, hogy még az a dolog is simán megoldható 2G-ről, amit korábban határesetnek gondoltam és jogos érvnek legalább egy 3G mellett.

Most pedig lássuk még egyszer az igénylistát és hogy a felmerült igényeid miért nem indokolják egyáltalán az 5G-t, de legtöbb esetben még a 4G-t és az okostelefont sem.

  • Számlák rendezése / Bankszámlák és kártyák kezelése
    Ha sűrgős, megoldható Telebankon keresztül, 2G/GSM és egy butatelefon elég hozzá. Lehet, hogy kétszer annyi ideig tart, de az nem a 3G, 4G, 5G, illetve az okostelefon hiányának köszönhető, hanem a telefonos ügyfélszolgálat amatőrizmusának. Ha nem sűrgős, megoldható otthoni vagy munkahelyi gépről, kábelnetről. 5G vagy okostelefon nem szükséges.
  • Mérőállások beküldése
    Megoldható telefonos bediktálással (2G/GSM elég hozzá), képkészítésre / MMS küldésre alkalmas butatelefonnal, vagy digitális fényképezővel leolvasva a mérőállást és laptopról feltöltve a képet (2G/GPRS). 3G hálózat előny a képfeltöltés sebessége miatt, de nem követelmény. Ha nem sűrgős (márpedig nem sűrgős, hiszen az ELMŰ elfogadja záros határidőn belül), feltölthető a kép otthonról, kábelnetről. 5G vagy okostelefon nem szükséges.
  • Távoli munkavégzés
    Ha sűrgős, megoldható 2G/GPRS-ről, egy laptoppal. Ha nem sűrgős, megoldható otthonról, kábelnetről. 3G hálózat előny a terminálkapcsolat alacsonyabb késleltetése miatt, de nem követelmény. 5G vagy okostelefon nem szükséges.
  • Vonatjegyvásárlás
    Technikailag simán megoldható lenne emeltdíjas SMS-ben, amihez elég a 2G/GSM. Sajnos a MÁV jelen pillanatban csak a tapicskolókra gondolt, de itt is igaz az, hogy egy közszolgáltatás adminisztratív hiányossága nem lehet érv sem az okostelefonok, sem az 5G mellett. Az elmúlt 10 évben megugrott a MÁV automaták száma a városban, így elég valószínű, hogy talál az ember magának való működő példányt útközben. Amíg a MÁV nem képes az alapvető funkciókat biztosítani, illetve bünti nélkül jegyet adni a vonaton, ha szar az automata, addig jól jöhet egy okostelefon, de a jegyvásárláshoz - ami csak néhány API lekérdezés - bőven elég a 2G/GPRS. 3G-nek alkalmi, triviális API lekérdezéseknél semmi gyakorlati előnye nincs. 5G ebben az esetben sem szükséges. Egyébként megveheted előző nap is a jegyet, bármelyik útba eső vasútállomáson.
  • BKK-futár
    Megoldható Tudakozó Plusz szerű szolgáltatással, ahol a pontos helyedet (pl. megállóhely nevét) bediktálva útbaigazítanak, akár valós forgalmi adatokat figyelembe véve. Az információ átadásához bőven elég a 2G/GSM. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy ezt online nézd meg, akkor jól jön egy okostelefon, de ahhoz is bőven elég egy 3G. 5G biztos, hogy semmiképpen nem szükséges.
  • Alkatrészbolt nyitvatartási idejének csekkolása
    Azt mondtad, neked egy szervizben ácsorogva szükséged van nyitvatartási időket nézegetni. Nos, naivan azt feltételezem, hogy minden valamire való szervizben van legalább egy olyan asztali számítógép (vagy laptop), ami rendelkezik internethozzáféréssel. Innentől már nem áll semmiből megkérni a szervizest, hogy nézzen már neked egy alkatrészboltot, meg hozzá egy útvonalat. Persze, nyilván jobb, ha te csinálod az okostelefonodról, mert az egocentrikusabb, önzőbb viselkedésminta és így kevésbé érzed azt, hogy rá vagy utalva mások jóindulatára. Társadalomtól való elidegenedést kipipálhatjuk. Nem beszélve arról, hogy a budapesti üzletek túlnyomó része benne van egy offline GPS adatbázisában is, tehát okostelefon ide biztos, hogy nem kötelező. Hívhatsz Tudakozó Pluszt, vagy ahhoz hasonló alternatív szolgáltatást, ahol az ügyintéző (feltételezve, hogy rutinos és nem okostelefongenerációs diákmunkás IQ=80 tinédzser) harmad annyi idő alatt kiderít neked mindent, mint te a tapicskolásoddal. Az információ tehát leközölhető 2G/GSM technológiával. 5G vagy okostelefon nem szükséges. Ha okostelefon szükséges lenne, is elég lenne neki egy 3G a nyitvatartási idő levadászásához, illetve az útvonaltervezéshez.
  • E-mail olvasgatás munkaebéd közben
    Ha most azt mondanám, hogy munkaebédre ki tudod vinni a laptopodat és azon e-mailt olvasgatni, akkor nyilván lehurrognál, hogy az mennyivel nehezebb mint egy offline GPS és amúgy is hülyén jönne ki, hogy odarakod a tányérod mellé, vagy az öledben tartod, miközben eszel. Habár, céges kultúra válogatja. Nálunk külön közös ebédlő van és bár ritkán, de többeket láttam már laptoppal az asztalon ebédelni és az azon látottakról beszélgetni. Persze, ekkor már általában üresek voltak a tányérjaik. Mindenesetre, maradjunk annyiban, hogy nem tekintem opciónak a laptoppal való ebédelést. Ahogy azt sem tekintem opciónak, hogy valakit felhívsz telefonon (2G/GSM), akivel e-maileztél, hogy olvassa be az adott részt, amire kíváncsi vagy. Viszont jegyezzük meg, hogy irreális elvárásnak tartom azt, hogy mindig minden információval minden pillanatban kötelező rendelkezni. Ha egyik munkaebédnél nincs meg egy információ, utána lehet nézni ebéd után és egy másik munkaebéd alkalmával megvitatni. Életvezetés, munkaszervezés kérdése az egész. Mivel neked erre igényed van, a legkézenfekvőbb, és legkevésbé macerás eszköz az okostelefon. Ugyanakkor, egy e-mail tartalma 2G/GPRS-en is simán lejön, ha nagyon gyorsan kell, esetleg jól jön hozzá a 3G. 4G és 5G viszont ide sem szükséges.
  • Autós navigáció
    Ehhez alapvetően elég egy nyomtatott autós térkép, amin megnézed az útvonalat, és memorizálod az utat. Ha ez túl nehéz feladat mérnök uraságodnak, akkor is bőven elég a célra egy offline GPS, frissített térképpel, ami képes TMC jel vételére és az aktuális forgalmi helyzet megjelenítésére. Ha ezt is túl nehéz feladat magaddal vinned és szerencsédre elég olcsón dolgoznak Kínában a rabszolgák, akkor bizony veszel egy okostelefont, amire továbbra is opció offline térképet feltölteni és az aktuális forgalmi helyzetet Internetről lekérni. Ehhez viszont bőven elég egy 3G. Még online térképnél is elég a 3G, pláne, hogy nem fogsz gyorsabban odaérni sehová, mint amilyen gyorsan le tudja rángatni a tile-okat rajta keresztül. Okostelefon nem szükséges, ha nem vagy szélsőségesen kényelembuzi, 4G vagy 5G pedig semmiképpen nem szükséges.

Ami kiderült az elvárásaidból, hogy te szeleburdi topmenedzser üzemmódban éled az életed. Mindent azonnal tudni akarsz, miközben semmire nem vagy hajlandó tisztességesen felkészülni. Tekintettel arra, hogy ez a fajta beidegződés immáron népbetegségnek tekinthető, nem gondolom, hogy ez olyan nagy bűn lenne a részedről. Ami sokkal inkább az, hogy azt feltételezed, vagy azt gondolod, hogy mindenki így él, illetve mindenkinek egyre inkább így kéne élnie, mert csak úgy lehetnek sikeresek™ és versenyképesek™. Mindezért pedig szükséges, nem csak a 3G, de a 4G és az 5G is. Csakhogy, van egy kis bökkenő. Birkáék, akik nem élnek menedzser üzemmódban, mert se nem elég intelligensek, se nem elég motiváltak hozzá, azok zömében passzív, inproduktív, a személyiségüket, a tudatukat és az emberi kapcsolataikat (tehát végső soron kollektíve a társadalmat) romboló tevékenységeket fognak az okostelefonokon végezni. Pláne, amikor odaadják a 6 éves gyereküknek. Nem kéne elfelejtened azt sem, hogy ők vannak többségben. A te szeleburdi topmenedzser igényeidet maximum egy 3G+WiFi okostelefon kielégíti, de ha egy kicsit tudnál előre gondolkodni, még az se kéne, elég lenne a 2G/GPRS. Szóval, továbbra is tök jól megvitattuk, amit már legalább 4x sikerült, hogy kell-e okostelefon vagy nem kell. És megint csak oda jutottunk, hogy ember kényelmes segge válogatja.

Az eredeti téma azonban még mindig az, hogy kell-e 5G, vagy nem kell. A fentiek alapján pedig bebizonyosodott, hogy még az olyan extra kényelmi igényűeknek, mint te sem kell, nem hogy 5G, de 4G sem ahhoz, hogy beküldjék a villanyóraállást, kezeljék a netbankjukat, távolról terminálozgassanak, elérjék a leveleiket ebéd közben, vagy az útvonaltervezőt, vagy vonatjegyet előre meg tudják váltani. Elmondom röviden, mire kell az 5G.

  • Arra kell az 5G, hogy mindenki instant HD minőségben nézhesse a hülyébbnél hülyébb divatvideókat és a kikapcsolhatatlan reklámokat a Youtube-on, meg a divatfilmeket a Netflixen, majd ezektől függővé válva, még tovább, még többet nézhesse, még olcsóbb adatforgalomért, hogy minél inkább ez legyen az élete.
  • Arra kell az 5G, hogy a most felnövő fiatal generációknak már a Facetime, a Facebook hang- és videóhívás legyen a sztenderd a négyszemközti kommunikációra és mindenki maradjon otthon a seggén, mert úgy is lehet szocializálódni (a szocializáció illúzióját megteremteni).
  • Arra kell az 5G, hogy a hűtőszekrény, a WC, az íróasztali lámpa, a mosó- és mosogatógépe is cloud-ba jelentse Tapicskoló Tamás gondtalan fényűzésben élt digitális életének legapróbb részleteit, a hangvezérléses digitális asszisztens pedig valósidejű lehallgató-elemző-berendezésként kövesse lépten-nyomon, hogy otthon ki miről és hogyan beszél (kis kitérőként itt ajánlom figyelmedbe a Truman Show és a Hülyék Paradicsoma című filmeket, ha át szeretnéd kicsit érezni, milyen is lesz ez), hogy minél hatékonyabban válassza ki az okosotthon a beszerezni való termékeket, amiket majd meghoz az okosdrón. Tapicskoló Tamásnak pedig egyetlen dolga lesz: tespedni és passzív, inproduktív tevékenységet végezni a szabadidejében, miközben négyszemközti kommunikációt már csak videócseten folytat, hiszen ugyanolyan lusta lesz elmenni otthonról, mint amennyire te ma lusta vagy a GPS-edet magaddal vinni, mert "jaj, plusz egy kütyü".
  • Arra kell az 5G, hogy a mobilszolgáltatók még több előfizetési szerződést eladjanak (mindegy, hogy telefonra, vagy más eszközre) és ezen keresztül még több profitot realizálhassanak.

Az 5G nem a két szép szemedért találták ki, azokért, akik még valamennyire értelmesen is használnák, és messze nem is az értelmes használat adja rá a fizetőképes keresletet. Az 5G-t az elhülyített és elhülyítendő fogyasztó birkáknak találták ki multiék, hogy minél jobban függővé tegyék őket, még több inger és audiovizuális stimuláció mentén.

Számlák rendezése, bankszámlák/kártyák kezelése: Első része iCsekk-ben néhány kattintás, mondjuk 1-2 perc, ha netán postai átutalási megbízás (sárga/fehér csekk QR-kóddal) érkezik, akkor egy lépéssel (kód beolvasása) több, de azzal együtt sem több, mint 3 perc, elütés/elírás lehetősége nulla. Ugyanez PC-vel boot, OS-be belépés, böngésző indul, díjnet/szolgáltatói weboldal megnyit, belép, fizet az OTP/CIB/stb. felületén. A sárga/fehér csekhez ragaszkodó esetben postai sorbanállással tetézve. Kényelmesebb? Igen. GYorsabb? Igen. Kevesebb energiát zabál? Igen.
Bankszámlák/kártyák kezelése: Alkalmazásból egy ember (üf.) idejéből elvesz adott tevékenység 2-3 percet, telebankon keresztül minimum két ember (üf. és telebankos ügyintéző) idejéből vesz el ennél lényegesen több időt.

Mérőállás téma... Lehet lassabb kapcsolaton is, meg másképp is, de megint ez akényelmesebb: bemegyek az alkalmazásba, katt, és kész. Elírás/elgépelés kizárva.

Távmunka... Egy rdp ugyan perverz a mobil képernyőjén, de néha kell. Mint ahogy néha az is kell, hogy értelmes sebességgel működjön egy webes felület is távolról. (Láttál már vcenter-t? Az gprs-en erősen sajtreszelő lenne...)

Vonatjegy vásárlás emelt díjas sms-ben, bkk futár...: Ja. csak ugye van ez a fránay viszonlati jegykiadás, meg menetrendi keresgélés,a dott vonatra szóló kedvezmény, etc. Ezeket hogyan oldanád meg gprs-en/sms-ben? nem, a telefonos tudakozás nem alternatíva (lásd telebank: egy helyett kettő ember idejét viszi el - ráadásul egy Call Center-es munkahely fenntartása nem az olcsóbbak közé tartozik)

Nyitvatartásnak utánanézni: "Nos, naivan azt feltételezem, hogy minden valamire való szervizben van legalább egy olyan asztali számítógép (vagy laptop), ami rendelkezik internethozzáféréssel." Ad.1. nem biztos, hogy van. Ad.2. Nem biztos, hogy azért van, hogy az üf. igényei alapján bóklásszon a dolgozó a neten. Ad.3. Ha meg is teszik, szintén kettő eber idejét viszi el az adott tevékenység.

Ebéd közben e-mailt megnézni.... Szerencsés ember vagy, nincs olyan főnököd, aki ebéd közben is képes rákérdezni olyan dolgokra, amik e-mailben lettek egyeztetve, illetve amiről e-mailben van infód.

Autós navi: "Ehhez alapvetően elég egy nyomtatott autós térkép, amin megnézed az útvonalat, és memorizálod az utat." Mondd, ez a térkép mennyiben lesz naprakész? Mennyire tud forgalmi helyzettől függően új/más útvonalat javasolni? Nem az útvonal memorizálásával van gond - az megy egészen prímán, tizenegynéhány éve rendszeresen járok teljesítménytúrákra, meg "csak úgy" is túrázgatni, igen-igen kevés esetben kell a rajtban eltöltött 20-30 percnél több idő az útvonal memorizálásához, de ugyanez megvan autós esetben is - viszont az online elérhető információk,pláne autózás közben egészen más szintre emelik a navigációt.

A személyeskedő baromságaidra csak annyit, hogy látszik nagyon jól, hogy neked elég lenne egy palatábla meg egy szorobán, esetleg néhány postagalamb (RFC2549). Csak azt nem értem, mi a bánatot keresel egy számítógép előtt?!

Teljesen felesleges itt is bebizonyítanod, hogy képtelen vagy a fekete és a fehér szélsőségek közt árnyalt képet alkotni egy témáról. Magamat tudom idézni. [1]

Ha valaki nem akar előre rohanni a semmibe a legújabb technológiákkal, az számodra barlanglakó. Pedig a barlang picikét messzebb van, mint a 4G az 5G-től. Persze, az is lehet, hogy szimplán csak szánalmas IQ=80 "érveléssel" próbálod megmagyarázni, hogy az újrafeltalált kerékre igenis szükség™ van, mert többre nem futotta mérnök uraságodtól.

Magyarul, ha valaki nem szeretné szigorúan a legújabb™, legtrendibb™, legmenőbb™ technológiákat használni, és inkább telefonál Messengerezés helyett, offline GPS-t vagy neadjisten nyomtatott térképet használ, azt visszazavarnád a kőkorszakba. Nem gondolom, hogy ez a régebbi technológiák előnyben részesítőinek a szegénységi bizonyítványa. Ez továbbra is a te szegénységi bizonyítványod. Jól látszik, mennyire sikeres agymosást végzett a korporatokrata, trendbuzi tech-média a tudatodon.

Az a helyzet, hogy nem a trendiség miatt fejlesztik az 5G-t. Sok olyan alkalmazás van, ahol vagy a gyorsaság, a tömeges adatmennyiség és ezekhez a biztosított virtuális mobil hálózat (network slicing) kellhet. Pár példa:

  • Platooning: Az autók "vonatoznak", azaz ha zöld a lámpa, az egész sor egyszerre indul és áll meg. Ezzel a kereszteződések áteresztőképessége jelentősen megnő, ha tömegessé válik, a városi közlekedés idejét a felére csökkentheti. De ugyanígy segít a Balaton partján pl. a 7-es úton a gyalogosoknak, hiszen a konvojok közt lesz hely kényelmesen átkelni a gumicápával.
  • Gyors autópálya: Ha tömegessé válnak az önvezető autók, simán lehet 3 sávos autópályán 200km/h (gyors), 150km/h (átlagos autó) és 110km/h (teherautó) célsebességű sávokat kialakítani.
  • Mentőautó: Nem kell mindenkinek egyesével felfognia, hogy félre kéne húzódni.
  • Távműtét: Ha kisebb városokba nem jut specialista, semmi gond, távirányításos (+haptic) műtőrobot és helyi asszisztensekkel megoldható.
  • Virtuális jelenlét: Természetes virtuális jelenlét pl. üzleti tárgyalásra, múzeumlátogatásra, városnézésre, filmre vagy játékra. Ez nem az Androidon jelenleg megszokott cardboard-beli StreetView. Attól függően, hogy a szemeddel merre, milyen távolra nézel, annak megfelelően renderelődik a felhőben egyedileg a te számodra a kép, amit megkapsz.
  • Milliónyi kis mérés: Gépeknél gyakran megállapíthatóak rendellenességek és megelőzhetőek alkatrész meghibásodások vagy leállások. Pl. pinduri kütyükkel (https://spectrum.ieee.org/tech-talk/semiconductors/design/teenytiny-blu…) lehet hangokat gyűjteni és egy szoftver észleli, hogy valami kicsit jobban klattyog: https://spectrum.ieee.org/automaton/robotics/artificial-intelligence/de…
  • Mikro-optimalizáció: Mérések alapján parányi beavatkozások. Kicsit hasonló a jelenleg ismert kedvezményes áram árhoz, hogy pillanatnyi események szerint be lehet avatkozni. Az áram példájánál maradva, nem kell külön két villanyóra és akár több áramsáv is lehet. Pl. a hűtő ne várjon egy órát, a mosogatógép esetleg megteheti. Vagy ha olcsón akarok légkondizni, akkor olcsóbb sávba teszem, max. nem tud annyira hűteni.

Az a baj, hogy nem lehet ennyire leszűkíteni a dolgokat.
Leírom én, nekem pl. miért lenne jó az 5G vagy bármi nagy sávszélességű mobilnet.
Távolról dolgozom, nagy felbontású mikroszkóp diaképeket feldolgozó saas rendszert üzemeltetünk orvosoknak.
Egy diakép sokszáz megabyte méretű és marha sok van belőle (értsd sok millió dia), különböző kontrasztanyagokkal, rétegekkel, stb.
Előfordult már sokszor, hogy megosztott mobilnettel kellett elérni diákat, sürgős esetben.
LTE-vel mire betölt egy ilyen diasorozatot az még a thumbnail nézetben is rohadt sokáig tart, hát még mikor hibás diákat kell keresni sokszoros nagyításban.

Aztán ott van a többszáz képfeldolgozó engine szervere, amit citrixen vagy rdp-n kell elérjek. Ez mondjuk megy LTE-n, de van az úgy hogy le-fel kéne mozgatni diákat, na ekkor jól jönne a villámgyors mobilnet.
Igen, lehet nélküle élni, csak ha belegondolsz, ezek a diaképek valakinek a kezelését is eldönthetik...nem mindig ér rá hogy majd holnap megnézem otthonról, ha éppen megakadnak valahol.

Az a baj, hogy nagyon jól le lehet egyszerűsíteni a dolgokat. A munkáltatód tízmilliókat költött Citrix-bloatra, meg Windows Terminal Serverekre, ahelyett, hogy megoldotta volna, hogy a diaképek részleteibe úgy tudj belenagyítani, hogy a kép a központi szerveren tárolódik és csak a belenagyított részt látod. Mondjuk akár egy webes felületen, de jobb lett volna egy natív, erre optimalizált szoftverben. Így egy nagyított nézet pillanatképének letöltése, ha 1920x1080-ban gondolkodunk, 3G-n úgy 9 másodperc (JPEG-ben). Ha nem Full HD-ben gondolkodunk, vagy jobb tömörítést alkalmazunk, ennek a fele, negyede is elég. Az, hogy képtelenek voltak a szoftveres megoldásokat a te használati esetedhez igazítani, nem teszi szükségessé az 5G-t, sem a 4G-t. Pláne, nem biztos, hogy az ország minden pontján lesz olyan 5G lefedettség, ahonnan a 4G-nél gyorsabban tudod majd használni a mostani rendszereteket.

Azt hittem, egyértelmű, hogy miről van szó és nem kell külön elmagyarázni, hogy központi szerveren tárolt eredeti (nem tömörített) képekbe való belenagyítás reprezentációja lenne csak letömörítve, nem maga az egész orvosi felvétel. Semmi baj, nyugodtan keltsd csak a hangulatot a félrediagnosztizálással, ami nagyjából q=50% JPEG tömörítésnél fordulhatna elő és ott is csak úgy, hogy az istenbarma orvos nem nagyít bele eléggé az eredeti felvételbe.

Emlékeztetnélek, hogy az RDP, de főleg a Citrix is alkalmaz JPEG, H.264 és mindenféle tömörítéseket on-the-fly. Ezeket emberünk is szokta használni, saját bevallása szerint. [1] Reméljük, még senkit nem diagnosztizált félre. :P

Látom hatott a Blr FUD.

Csakhogy a valósággal is képben legyél: Osod88 Doktor Úr jelenleg is tömörített szutyokkal diagnosztizál. A Citrix például alapesetben is tömörít.

Ja várj: https://social.technet.microsoft.com/Forums/windows/en-US/531a882c-5a2f…

Nem mellesleg, jónéhány veszteségmentes tömörítési algoritmus is elérhető képekre. A Doktor Úr esete semmilyen szín alatt nem indokolja az 5G létjogosultságát. Szarul, átgondolatlanul összerakott rendszert használ. Ennyi a problémája.

inkább süssön nem mindenkit a 5G

Szóval elismered, hogy inkább megsütnél egy egész társadalmat mikrohullámon, minthogy egy tömörítetlen leletfelvételből nagyfelbontású (de tömörített) nagyításokat, képszeleteket készíts, vagy ugyanezt megoldd veszteségmentesen, az RDP/Citrix szutykoknál hatékonyabban.

Érdekes, hogy a veszteséges tömörítés hallatán hogy betriggerelődik mindenkinél a FUD az agyában (ahogy a tiedben is) és már rögtön a félrediagnosztizálástól fél. Szerintem elég amatőrnek kell lenni ahhoz, hogy egy tömörítetlen lelet 5x-10x-es nagyításának q=90% JPEG-be tömörített reprezentációját valaki, több nagyítási szint mellett is félrenézze. Nem mellesleeg, a fenti fórumtéma pont arról szól, hogy az RDP sokkal szarabb minőségben tömörít, mint amit ki lehetne hozni a tömörítési algoritmusokból egy orvosi célszoftverrel.

A citrix/rdp csak szerver adminisztrációra van...de próbálj meg 3-600 megapixeles diaképet 3g-vel vagy 4g-vel letöltögetni a hibakereséshez. Nem, ahhoz nem elég a jpeg előnézete vagy részlete, az egész diára szükség van ha pl. elhasal miatta a feldolgozás.
De igazából a mintakereső algoritmusok is szépen elfutnak egy pentium 3-ason.
Csak mire kiértékelik, melyik immunoterápiával kéne elkezdeni a kezelést, már régen mindegy.

Ahhoz, hogy a kép egyes nagyított részleteit megnézd, elég ha lejön tömörítve 3G-n, akár veszteségesen, de veszteségmentesen se sokkal több idő.

A laptopod nem tud egyszerre 600 megapixelt megjeleníteni. 1, max. 2 megapixelt tud. Vagy lekicsinyíted a 600 megapixelt 1-re és úgy nézegeted, vagy nem kicsinyíted le, felbontod egy megapixeles szeletekre és úgy nézegeted. Egy biztos. Ahhoz, hogy te ezt kliens oldalon megjelenítsd, a laptopod képernyőfelbontását kimaxolva nincs szükség mind a 600 megapixelre lokálisan tárolva, csak annak éppen megjelenített részletére, aminek a kivágása, felszeletelése, átméretezése stb. mind megoldható lenne szerveroldalon.

Ha algoritmust kell ráfuttatni, azt valószínűleg nem a laptopodon kéne, hanem a központi gépen, ahol a 600 megapixeles eredeti példány is valós időben elérhető módon rendelkezésre áll.

A használati eseted továbbra sem indokolja az 5G hálózat szükségességét. A nálad jelentkező probléma az informatikai rendszeretek fejlesztőinek, üzemeltetőinek köszönhető, akik képtelenek voltak a te használati esetedet értelmesen, távoli elérésre optimalizált megoldást kidolgozva kezelni.

Nézd, az a helyzet, hogy meg lehet oldani 5g nélkül is.
De arra a kérdésre, hogy javítana-e a hatékonyságon és a gyorsaságon a nagy sávszélességű mobilnet, igen a válasz.
Arra próbáltam csak rávilágítani, hogy nem csak videostreamelés meg szelfi video feltöltés lehet az ok amiért szükség van ilyenre.
Hülyeségekre fogják használni az emberek az 5g-t? Nagy százalékban igen.
De attól még lehet más értelmes felhasználási területe is ahol segítene? Szintén igen.

Ha egyszer akkora, mégis mit kéne csinálni? Ja, végső soron minek fejlesztenek pl. egyre jobb felbontású MRI-t, hiszen 50 éve elvoltunk MRI nélkül, olyannyira, hogy Lauterbur első ezt leíró cikkét a Nature el sem akarta fogadni (nem hitték el, értelmetlennek tartották, a fickót őrültnek). Aztán 2003-ban mégis Nobel-díjat kapott érte.

Ha egyszer akkora, mégis mit kéne csinálni?

Már egyszer leírtam. [1] Nem az én saram, ha megint nem sikerült felfogni, és csak a kőkorszaki szalmabábjaiddal tudsz jönni.

Ahhoz, hogy a kép egyes nagyított részleteit megnézd, elég ha lejön tömörítve 3G-n, akár veszteségesen, de veszteségmentesen se sokkal több idő.

A laptopod nem tud egyszerre 600 megapixelt megjeleníteni. 1, max. 2 megapixelt tud. Vagy lekicsinyíted a 600 megapixelt 1-re és úgy nézegeted, vagy nem kicsinyíted le, felbontod egy megapixeles szeletekre és úgy nézegeted. Egy biztos. Ahhoz, hogy te ezt kliens oldalon megjelenítsd, a laptopod képernyőfelbontását kimaxolva nincs szükség mind a 600 megapixelre lokálisan tárolva, csak annak éppen megjelenített részletére, aminek a kivágása, felszeletelése, átméretezése stb. mind megoldható lenne szerveroldalon.

"Ahhoz, hogy te ezt kliens oldalon megjelenítsd, a laptopod képernyőfelbontását kimaxolva nincs szükség mind a 600 megapixelre lokálisan tárolva, csak annak éppen megjelenített részletére, aminek a kivágása, felszeletelése, átméretezése stb. mind megoldható lenne szerveroldalon."
És mire végignézed, lejön a 600 megapixel. Vagy ötször. Látom, rohadtul nem megy vagy az olvasás, vagy az értelmezés – nem rápillantania kell, hanem dolgoznia a képpel – az egésszel: https://hup.hu/node/163245?comments_per_page=9999#comment-2334365

Dolgozni is lehet az egésszel, megfelelő célszoftver segítségével, ami az egyes műveleteket a központi gépen tárolt eredetire alkalmazza, az eredményt pedig kliens oldalon megjeleníti, hasonlóképpen, ahogy már leírtam.

Szóval jelenleg egy olyan elavult tákolmány mellett érvelsz és indokolsz vele erőltetett növekedést (5G), ami gyakorlatilag elfelejtette lekövetni azt a fejlődési mérföldkövet, hogy a nagy felbontású orvosi anyagokkal helytől függetlenül, mobilnettel is lehessen hatékonyan dolgozni.

Ez nagyjából olyan, mintha én azért akarnék 5G-t, mert RAW RGB AVI-ban szeretném nézni a filmeket, meg BMP-ben a képeket, ahol egy Full HD kép több megabájt, függetlenül attól, hogy állókép vagy képkocka egy videóban.

Ebből is látszik, hogy ti fősodratúak nem a valódi fejlődés mellett vagytok, csak különféle korporatokrata divatindokokat találtok magatoknak a technotrendek követésére. Legyen a trend által hirdetett technológia akár szükséges előrelépés, akár felesleges szemfényvesztés.

Honnan veszed a szerver oldalon a számítási kapacitást? Fogd már fel azzal a csökött agyaddal, hogy elsősorban nem nézegetni akarják kliensoldalon: elég komoly diagnózistámogató megoldások léteznek már, amelyeknek a teljes képre szükségük van.
De ha ilyen kurva jól értesz ahhoz, hogyan kell megoldani, akkor miért nem mész el ilyet fejleszteni? Ha nem a pénzért (itthon is elég jól lehet vele keresni), akkor csak azért, mert egy hatalmas segítség lenne a világnak!

Mondj rá egyetlen példát, amikor okosabb voltál, mint az általad lenézett mérnökök. Mert az eddigi példáid egyszerűen arról szólnak, hogy lejárt támogatású desktop rendszereket próbálsz kreatívan életben tartani inkább kevesebb mint több sikerrel és szinte kizárólag kész technológiákat használsz, amit mások írtak meg. Saját forráskódot eddig még nem tudtál mutatni.

Azt pedig kötve hiszem, hogy bármikor is közelében voltál nagy számításigényű és nagy adatmennyiségekkel dolgozó elosztott rendszereknek, mint ami kapcsán éppen próbálsz észt osztogatni.

--
https://iotguru.live

Saját forráskódot eddig még nem tudtál mutatni.

Nem is akartam és nem is fogok. A saját forráskódjaimon, amiket a munkahelyemen írok, ott a copyright, amit nem fogok felrúgni. Hobbiprojektem pedig nincsen, mert annyira nem szeretek programozni, hogy a hobbim legyen. Akkor sem, ha Frankó Mérnök Úr csak és kizárólag akkor tekint hiteles embernek, ha egyszerre vagyok profi .NET, assembly, C++, JavaScript és Java fejlesztő.

inkább kevesebb mint több sikerrel

Sokkal nagyobb sikerrel tartom életben a lejárt támogatású rendszereim, mint itt bármelyik általad ajnározott mérnök úr.

Azt pedig kötve hiszem, hogy bármikor is közelében voltál nagy számításigényű és nagy adatmennyiségekkel dolgozó elosztott rendszereknek, mint ami kapcsán éppen próbálsz észt osztogatni.

Jogod van ezt hinni. Ettől még persze nem igaz.

"Jogod van ezt hinni. Ettől még persze nem igaz."

Bizonyítékot eddig nulla mennyiségben hoztál, pofázni meg akárki tud. Soha nem voltál a közelében nagy számításigényű és nagy adatmennyiségekkel dolgozó elosztott rendszereknek. Csak a pofád nagy szokás szerint, de amikor meg kellene oldani a feladatot, akkor mindig sikerül kitáncolnod.

--
https://iotguru.live

Nem az én dolgom bizonyítani, pláne hogy nem kapok oklevelet a munkáltatómtól azért, ha egy nagy sávszélesség-igényű rendszert tervezek meg és menedzselem le a kiépítését. Nem az én dolgom bizonyítani, ha egyes szélsőségesen elitista elemek kvázi megvádolnak, hogy mi az amit nem tudok, nyilvánvalóan azért, hogy így tapossák a földbe a véleménynyilvánítási szabadságomat és így díszelegjenek ők képzelt szakmai fölényükben. Őszintén szólva leszarom, hogy mit gondolsz a szakmai tapasztalaimról te vagy bármelyik fősodratú kollégád. Úgyis csak akkor kezdtek mindig személyeskedni a vélt vagy valós szakmámmal kapcsolatban, amikor már elfogytak a valós (nem marketingasztalról lopott) érveitek (mostanában ez elég hamar bekövetkezik egy vita során).

Tudod, az a helyzet, hogy két lábon járó mintapéldája van a Dunning–Kruger hatásnak, mert kivétel nélkül csak olyan dolgokba pofázol bele, amiről a felületes ismereteid is elavultak, de rendkívül magabiztosan tudsz hülyeséget beszélni, amíg nem kell bizonyítani a hozzáértésedet, mert akkor mindig felszívódsz vagy témát váltasz.

A személyeskedést meg te kezded. Csak annyira nagy balfasz vagy, hogy nem veszed észre.

--
https://iotguru.live

Ebben a topic-ban a témaindító hozzászólásod tele volt ilyenekkel: "elbirkásított csődület éllovasai", "rövidtávú profitcélok", "hasonló leszaromtablettát vettek be", "marketing bullshittel megspékelve", "beszedhessenek a tapicskoló birkáktól", "a magyar tech-lakájmédia", "Szükségük™" és a többi. Ezek után mégis mit vársz?

Az XP topic esetén is nekiálltál fősodratú mérnök urazni, aztán szokás szerint eldurvult a helyzet. Lehet, hogy neked ez már fel se tűnik, szóval jó lenne, ha felolvastatnád a hozzászólásaidat mondjuk bármelyik közeli hozzátartozóddal, hogy mit gondol ezekről...

--
https://iotguru.live

E topic témaindítójából idézett részek nem konkrét emberek ellen irányultak, tehát nem tekinthető személyeskedésnek sem.

Nem fősodratúztam az XP-s topicban. Fősodratúak jöttek maguktól FUD propagandázni, XP-vel riogatni, lehülyézni ésatöbbi. Nyugodtan kritizálhatod a stílusomat, jogod van hozzá. De könyörgöm legalább azokat ne védd/igazold, akik szánt szándékkal támadni érkeztek a topicjaimba.

Sokkal nagyobb sikerrel tartom életben a lejárt támogatású rendszereim, mint itt bármelyik általad ajnározott mérnök úr.

Ez persze nem nagy eredmény akkor, ha te vagy az egyetlen, aki szerint fontos a döglődő régi holmikkal vacakolni. Ritka az olyan verseny, ahol egy indulóból elsőként beérkező annyira hülye, hogy erre büszke is legyen. :)

Nem gondolom, hogy ezen a síkon bármiféle verseny is zajlana. Frankó Mérnök Úr megállapítása viszont cáfolatra szorult, ugyanis továbbra is sikerrel tartom karban az említett eszközöket. Sikeresebben, mint azok a fősodratúak, akik ebben megkérdőjeleznek. Ez a tény független attól, hogy melyik fősodratú mérnök úr milyen hajlandósággal szeretne régi rendszereket karbantartani. Mellesleg, ezen a fórumon sem én vagyok az egyetlen, aki szerint fontos a régi eszközöket megtartani (kukkants át az XP böngészős topicba). Emellett, pl. fősodratú Zeller Mérnök Úr is rendelkezik Windows XP rendszerrel, amit a mai napig használ. Ez alapból földbe döngöli a versenybuzi elméleted.

döglődő régi holmikkal

Helyesen: Hosszú élettartamú, 12 év után is kifogástalanul működő, értékes holmikkal.

"Zeller Mérnök Úr is rendelkezik Windows XP rendszerrel" Elketyeg egy VM-ben, ha épp szükség lenne rá valamilyen ócska játékkal való nosztalgiázás okán, azon kívül meg sok vizet nem zavar - elfér a diszken... Bár ha boot után azonnal indulna a VM, akkor se zavarna nagyon - négy magból meg 8GiB RAM-ból bőven futná rá...

"ugyanis továbbra is sikerrel tartom karban az említett eszközöket" - Aminek az értékét - hogy is írtad az XP-s topicban? - "Én azt nem számolnám fel költségnek, hogy bemegyek valamelyik használtszámítógép boltba és veszek egy új processzort, vagy BIOS elemet a "tönkrement" számítógépemhez." szóval amivel kapcsolatos időt/ráfordítást nulla költségnek tekinted. Szóval te ingyen dolgozol...? Mert a fentiek alapján nem tartod fizetségre érdemesnek azt, amit csinálsz...

Tehát hogyan oldod meg a nagy adatmennyiség átvitelét igénylő alkalmazások használatát? Mert nem látom megcáfolva, hogy ilyenre szükség van/lesz. Ja, hogy _te_ nem tudod felfogni, hogy az igény az valós? Sajnálatos, de attól még a világ szerencsére előrefelé halad, nem pedig a mindenhez _is_ (ja, nem...) értő hájblézerek agyszüleményeit veszik alapul.

Nem az én feladatom megoldani. Eddig is voltak adott cél érdekében felépített, bizonyos felhasználási módokra optimalizált, nem polgári hálózatok. Az 5G tapicskolók és a társadalom szélsőséges elkényelmesítésének szándéka nélkül nem jött volna létre, kiépíteni és fenntartani se érné meg. Tehát, kérdezd meg nyugodtan a fősodratú telekommunikációs elitet, hogy az elmúlt 10 évben miért nem voltak nekik fontosak az Osod88 Doktor Urak igényei.

Ja, ha kiderül, hogy amit mantrázol, ahhoz végső soron közöd nincs, csak dumálsz bele a világba, akkor valahogy mindig két lezárás van:
1. kiderül, hogy végső soron nem is erről volt szó;
2. amikor már nagyon konkrét kérdésre kellene válaszolni, inkább kihagyod a lehetőséget.
Nem lehet, hogy fogalmatlanul nem kéne okosabbnak gondolnod magad minden téren? Az már kiderült, hogy a Sandy Bridge-elméleted megbukott, nem is láttál közelről SB/W10 párost, megmagyaráztad volna, hogyan kell szöveg-/kiadványszerkesztőt írni, bár lövésed nincs a kapcsolódó technológiákról, most pedig osztottad az észt az orvosi képalkotó rendszerek mögötti informatikai háttérről, de szemmel láthatóan ehhez sincs sok közöd.

Egyszerűen csak nem hiszem, hogy dolgom konkrét megoldást adni egy olyan problémára, aminek fősodratúék által kitalált, egyik lehetséges (és nem kizárólagos) megoldását kritizálom. Pláne úgy, hogy az 5G-re továbbra sincsen szükség abból a célból, amiből bevezeteni igyekeznek (IoT, nagyobb felbontású videók, még több Facebook előtt eltöltött óra).

a Sandy Bridge-elméleted megbukott, nem is láttál közelről SB/W10 párost

De igen, láttam. Csak nem mostanában, hanem úgy három éve. Akkor ugyanazokat tapasztaltam, mint a linkelt fórumozók. Ezért mondtam, hogy majd teszek egy aktuális próbát. Nem tartom kizártnak, hogy azóta megoldódtak a kompatíbilitási-stabilitási problémák.

Nem osztottam az észt. Elmondtam a véleményem, hogy szerintem inkább ne legyen 5G, de ha mégis lesz, érdemes tüzetesebben megvizsgálni az egészségügyi kockázatait. Egyébként eredetileg ez egy összefoglaló topic arról, hogy egyes tudósok miért agitálnak az 5G feltétlen bevezetése ellen. Nem pedig észosztás.

Nem-e?! Csak ebben a szálban:
"ahelyett, hogy megoldotta volna, hogy a diaképek részleteibe úgy tudj belenagyítani, hogy a kép a központi szerveren tárolódik és csak a belenagyított részt látod"
"Szarul, átgondolatlanul összerakott rendszert használ. Ennyi a problémája."
"Ha algoritmust kell ráfuttatni, azt valószínűleg nem a laptopodon kéne, hanem a központi gépen"
"Nem kéne letöltenie, ha jól össze lenne rakva a rendszer"

"Alapesetben"
Az alapeset nem érdekel, nekem a leírás alapján pont tömörítésmentes ebben az esetben. Ugorjunk.

Elismerem, hogy inkább megsütnék egy egész társadalmat 5G-vel (figyelembe véve, hogy inkább nem süt meg, mint de) minthogy én megnyaffanjak valami olyan nyavalyában, amit diagnosztizálni lehetett volna.

Mindenesetre, én nem értek az orvosláshoz, így nem tudom mennyire kell "amatőrnek lenni" bármi elnézéséhez. Azt látom, hogy egy olyan, aki ért hozzá, azt mondta, hogy neki jogos igénye lenne rá. És mivel ő csak tudja, hogy neki mi kell, így elhiszem neki.
Ha azért, mert az orvos gyorsabban megtalálja a hibát, csak egyetlen ember is életben marad, sokkal többet ér, mint a talán esetleg ártalmas 5G félelem. Ez a én véleményem.

Elismerem, hogy inkább megsütnék egy egész társadalmat 5G-vel (figyelembe véve, hogy inkább nem süt meg, mint de) minthogy én megnyaffanjak valami olyan nyavalyában, amit diagnosztizálni lehetett volna.

Ezzel kiállítottál magadról egy szélsőségesen egoista, ember- és társadalomellenes bizonyítványt, burkoltan elismerve, hogy vígan hagynál másokat meghalni csak azért, hogy te megmenekülhess. Persze, nyugodtan indokolhatod az evolúcióval, meg az ösztönökkel. Elvégre nem fontos civilizált emberként, a társadalom részeként viselkedni, a mai világban sokkal menőbb az emberbőrbe bújt állat archetípusa.

csak egyetlen ember is életben marad, sokkal többet ér, mint a talán esetleg ártalmas 5G félelem

Ez is csak akkor lehetne igaz, ha az 5G kevesebb embert öl meg, mint ahány meghal orvosi félrediagnosztizálás következtében. Csakhogy, én nem vagyok szélsőségesen befektetőlogikával operáló idealista, aki az emberéleteket mennyiségben méri, így azt gondolom, inkább legyen egy, a polgári mobilhálózattól független megoldás az orvosok által használt számítógépek és céleszközök (akár nagysebességű) kommunikációjára, ha az tényleg annyira egetrengetően szükséges és nem csak Osod88 Doktor Úr kényelme érdekében, vagy a számára szarul-húgyul összetákolt informatikai rendszer hiányosságainak kompenzációjához "szükséges". Ahogy a Rendőrségnek is ott a GSM-től, 2G/3G/4G/5G-től teljesen függetlenül működő Tetra rendszer.

építsenek ki egy másik rádióhálózatot

Szerintem pedig inkább építsék le a 4G-t és felejtsék el az 5G-t. 3G bőven elég birkáéknak. Az orvosoknak meg lehet dedikált hálózatuk, ha az annyira kell.

ha kell, másolják le az 5G-t

Ebből az elszólásodból is látszik, mennyire csak a marketingasztalról és a tech-média bértollnokainak divatcikkeiből ismered a mobilhálózatokat.

"Ebből az elszólásodból is látszik, mennyire csak a marketingasztalról és a tech-média bértollnokainak divatcikkeiből ismered a mobilhálózatokat."

B+, te javasoltad implicit módon: "így azt gondolom, inkább legyen egy, a polgári mobilhálózattól független megoldás az orvosok által használt számítógépek és céleszközök (akár nagysebességű) kommunikációjára, ha az tényleg annyira egetrengetően szükséges"

Igen és egy szóval sem említettem, hogy 5G klónnak kellene lennie. Egy orvosok, mentősök stb. számára kialakított hálózatot tízezred annyian se használnának, mint egy 5G-t, így sokkal inkább lehetne a hangsúly a stabilitáson és a nagy sávszélességen egyszerre, mintsem egy 10 milliós ország 12 milliós mobileszközparkjának egyazon időben való ellátásán.

A hányan használják k. mindegy akkor, amikor a lefedettségről ("...a lakások minden egyes helyiségébe besugározva.") van szó... Vagy alacsonyabb frekvencia, ritkábban telepített bázisállomások és nagyobb adóteljesítmény (plusz kisebb sávszélesség), vagy pedig magasabb frekvencia, sűrűbb hálózat, kisebb adóteljesítmény. Az 5G _nem_ a mobiltelefonokat célozza meg elsődlegesen, ez már néhányszor felmerült, de úgy tűnik, nem sikerült felfognod. Az, hogy a mobiltelefonok _is_ képesek lesznek (majd, valamikor) ezen a módon kommunikálni, az egy technológiai lehetőség (illetve spúrkodás, ahogy szoktad írni: azonos SoC mehet a telefonba meg az egyéb, 5G-re kihegyezett eszközökbe is.). Ugyanezen elven azt is megkérdezhetnéd, hogy minek a WiFi a telefonokba, miárt dolgozik bennük 2.4GHz/5GHz-es rádió is, mikor az adatátvitelre ott a 4G... (Vagy fordítva: minek a 4G, mikor van a telefonban wifi...).

Nem gondolom, hogy egy orvosi célokra létrehozott nagysebességű mobilhálózatnak szüksége lenne arra, hogy minden lakásba be legyen sugározva. Pláne, hogy ezekben a lakásokban van vezetékes internet.

Nem gondolom azt, hogy kurvamindegy, hányan használják. Nem mindegy, ahogy a 4G-nél se mindegy. Nagy adóteljesítménnyel és alacsonyabb frekvenciával is lehet bőven nagy sávszélességeket elérni, ha kevesen használják és professzionális eszközökkel bonyolítják le a forgalmazást. Amik mondanom sem kell, nem kínai rabszolgák által összeeszkábált, költségoptimalizált™ csiligány műanyagszar játékszerek (értsd: okostelefonok).

minek a WiFi a telefonokba, miárt dolgozik bennük 2.4GHz/5GHz-es rádió is, mikor az adatátvitelre ott a 4G

Ez látod egy jó kérdés. Ha valaki menedzselte volna rendesen az egyes technológiák adoptációját Magyarországon, akkor elég lenne, ha az egyik létezne a kettő közül.

Nem hinném, hogy indokolnom kellene bármiféle szépelgéssel.
Többet ér számomra az életem, mint bármi esetleges talán veszély mások számára. Ez a nem burkolt véleményem.
És nem érdekelnek a cetlik, hogy egosista, meg társadalomellenes. Sőt, vannak emberek, akiktől ezt mint dicséret fogadom. Bár irl azokért is bemennék a égő házba, hogy kimentsem, nyilván.

Nyilván, nekem is tetszik egy olyan megoldás, hogy és senki még elméletben sem veszélyeztetődik, és nálam sincs félrediagnosztizálás, de ez egy _vagy_ elágazás volt.
Vagy kék, vagy zöld. Az hogy sárga, nem volt benne a kérdésbe.

Eljátszhatná ezt azok előtt is, akiknek az 50-es 60-as évek felelőtlen (polgári lakosság közvetlen közelében véghezvitt) atomkísérleteibe haltak bele a hozzátartozói. Mert az akkori Frankó Mérnök Urak szerint az biztonságos™ volt és bizonyára jópár embert lehülyéztek, aki előre figyelmeztetett a veszélyekre.

Sőt, eljátszhatná azzal is, hogy mennyien haltak bele az elektromosság létezésébe, amíg annyira biztonságos nem lett, hogy akár Senkiházi Balfasz Hajbazer™ is képes legyen használni, persze pusztán kényelmi okokból, mert végül is évezredekig tudtak élni enélkül is az emberek, nem?

Miért nem jössz ide a mezítelen lábaidon és mondod el ugyanezt személyesen, miért használsz ehhez bármilyen mesterséges technológiát, ami a születésed előtt évtizedeken át minden évben komoly fejlődésen ment át? Miért húzol meg önkényesen határokat?

Én megnéznék egy vitát a száz évvel korábbi önmagaddal, hogy miképp érvelnél mondjuk az 1919-es önmagaddal, hogy mire is kellenek egyáltalán számítógépek és 200 wattos izzók.

--
https://iotguru.live

Sőt, eljátszhatná azzal is, hogy mennyien haltak bele az elektromosság létezésébe, amíg annyira biztonságos nem lett, hogy akár Senkiházi Balfasz Hajbazer™ is képes legyen használni

Igen. Eljátszhatná azokkal is. Ugyanis, minden tekintetben hiba volt úgy bevezetni bárhol, bárhova is az elektromosságot, hogy annak egészségre káros hatásait előzetesen nem vizsgálták, a veszélyei kapcsán nem tettek óvintézkedéseket. És igen, valamiért az elektromosságot is úgy sikerült bevezetni, hogy először meg kellett halnia rengeteg embernek ahhoz, hogy valakinek eszébe jusson a mai érintésvédelmet, mint szakmát és szabványrendszert kitalálni. Ez ebben az esetben is ugyanúgy az emberiség és a civilizáció (és a hozzád hasonló, nemtörődöm, előre a semmibe hozzáállású, feltétel nélküli fejlődést™ követelő mérnök urak) szégyene, mint az, hogy többszázezren haltak bele az 50-es 60-as évek atomkísérleteibe, az akkor még elbagatellizált, nemtörődöm módon kezelt sugárveszély miatt.

Miért nem jössz ide a mezítelen lábaidon és mondod el ugyanezt személyesen, miért használsz ehhez bármilyen mesterséges technológiát, ami a születésed előtt évtizedeken át minden évben komoly fejlődésen ment át?

Mert szélsőségesen idealista, fősodratú mérnök uraságoddal ellentétben én nem csak a kőkorszak és a hipermodern kor vívmányai közül tudok pontosan egy szélsőséget választani. Én tudatosan megválogatom, ami nekem szükséges, annak fejlettségi szintjétől függetlenül. Akár az új technológiák közül is. Viszont csak azért nem haladok a korral, mert az menő és trendi. Ahogy azért sem veszek meg valamit, mert az új.

Miért húzol meg önkényesen határokat?

Azért, mert az embernek is vannak fizikai és észlelési határai. Ami fölé nincs értelme menni. 8K, 16K, 32K kijelzők, mi a francnak? A szemed képtelen felbontani a látott képet úgy, hogy észleld a különbséget. 5G mi a francnak, amikor jól optimalizált szoftverekkel és hálózattal ugyanaz az információ kicserélhető 3G-n, jó életvezetéssel, szervezéssel pedig 2G/GPRS kommunikáció is elegendő.

Neked vannak fizikai és észlelési határaid, amik valószínűleg (a 8K, 16K,32K alatt vannak) másnak ezek szerint nincs.
Ök is tudatosan megválogatják, hogy mi kell nekik, és a ő igényszintjük a tied felett van. És a igényük pont annyira valid, mint a tied.

A homo sapiensnek, mint biológiai fajnak vannak észlelési határai. Attól még, hogy a 8K, 16K, 32K tévék marketing bullshitjét benyalod, a szemed nem fog élesebb, nagyobb "felbontású" képet látni tudni.

https://www.forbes.com/sites/kevinmurnane/2018/10/28/dont-be-fooled-8k-…

Szerintem nem keresek semmi weblapot arról, hogy az emberi szem felbontása több, mint 8-16-32K.
De már a cimben is benne van: "most viewers" az nálam nem azt jelenti, hogy mindig, mindenkinél.
Akinél, és amikor kell neki, hát legyen. Joga van hozzá. Nem kezelhetünk mindenkit úgy, hogy "nekem elég ez a szint, neki is elégnek kell legyen".

Nem kezelhetünk mindenkit úgy, hogy "nekem elég ez a szint, neki is elégnek kell legyen".

A probléma még mindig az, hogy jelenleg az történik, hogy a reklámok és a fogyasztáscentrikus médiapropaganda elhiteti mindenkivel, hogy "neked nem elég, amid van, neked ennél több kell". És ezt nem úgy, hogy leírják a véleményüket egy fórumra. Ezt milliárdos költségvetésekkel, orrba-szájba a tévéből, a rádióból, az Interneten, a Facebookon, a Youtube-on és minden népszerű kommunikációs csatornán. Amíg ez az ámokfutás túlsúlyban van (márpedig jelenleg jócskán abban van), addig nem beszélhetünk valós igényekről, csak mesterségesen (pszochológiai trükkök százaival, érzelmi manipulációval) gerjesztett igényekről. Tehát, nincs semmi értelme velem szembehelyezkedve önjelölt 8K-jogvédőt játszanod.

Abban, hogy én a véleményemet mondom el és támasztom alá szükség esetén objektív forrásokkal. Ti pedig egy olyan apparátus mellett álltok ki, amely tisztán érzelmi alapon, az objektivitást ezredmásodpercenként szembeköpve manipulálja be a vásárlóközönséget 8K televíziók beszerzésére és a régi kidobására.

"Abban, hogy én a véleményemet mondom el és támasztom alá szükség esetén objektív forrásokkal."

A források objektívek, de a következtetéseid ezekből szubjektívek, összeesküvés elméletekkel terheltek és az állításaid nincsenek logikai kapcsolatban.

Ilyen például, amikor az évtizedek óta analóg műsorszórásra és analóg továbbításra használt frekvenciák használatából majdhogynem atomkatasztrófát vizionálsz, emberkísérletet és egészségre ártalmas sugárzást, pedig csak annyi történik, hogy az analóg tévéadások megszűnésével ezek a frekvenciák újraoszthatóak más célra, most épp az 5G kap ebből elég sokat. Minden frekvencia használatban van már évtizedek óta és kihalásos alapon lehet új célokra használni, nincs szabad frekvenciasáv.

Kérlek tanulmányozd át ezt: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c7/United_States_Frequ…

9 kHz és 300 GHz között egy darab kihasználatlan sávot nem fogsz találni.

--
https://iotguru.live

Nem vázoltam fel semmiféle összeesküvés-elméletet és azt sem állítottam, hogy atomkatasztrófa lesz.

Azt állítottam, hogy az 5G jelenlegi bevezetésével kapcsolatban, az egészségügyi kockázatokat övező nemtörődömség hasonló, mint az 50-es 60-as évek atomkísérleteinél, ahol utólag derült ki a káros hatás, amikor már késő volt. Az 5G nem fog atomkatasztrófát okozni. Ebben talán pont egyetértünk. Viszont lehet, hogy néhányan bele fognak halni (vagy maradandó károsodást szenvednek) és ez utólag fog kiderülni, amikor már késő lesz. Persze az is lehet, hogy senki nem fog belehalni.

A nemtörődömség ténye viszont objektíven kimutatható. Jelenleg az EU le se szarja az 5G egészségügyi kockázatait, nincs is napirenden ilyen kérdés, ahogy az sem, hogy tüzetesebb vizsgálatoknak vessék alá a technológiát, mielőtt bevezetik.

Neked vakfoltod van a tényekre, úgy látom. Leírom ismét: évtizedek óta minden frekvencia használva van 9 kHz és 300 GHz között.

Miből vontad le azt a következtetést, hogy kisebb az egészségügyi kockázat, ha ugyanazon a frekvencián nagyobb teljesítményű analóg tévéadás megy, mintha kisebb teljesítményű digitális kommunikáció? Ez nagyjából olyan, mintha minden újabb tévéadás előtt tüzetesebb vizsgálatokat követelnél, mert más adat megy át ugyanazon a csatornán. Egyszerűen azért nincs napirenden az, amit követelsz, mert faszság. És ezen azért pörögsz ennyit, mert a téma megértéséhez szükséges tudásnak a töredéke nincs meg nálad.

--
https://iotguru.live

"Csak éppen nem lakott területeken, sűrűn teletűzdelt antennák által" - részben. A műsorszórásban elsődlegesen a lakott területeket célozták/célozzák, igaz, nem ennyi antennával - viszont jóval (több nagyságrenddel) magasabb adóteljesítménnyel. (Házi feladat: utánanézni, hogy az antennától mért távolsággal hogyan változik a térerősség, aztán átgondolni a km-es távolságban lévő kW-os nagyságrendű teljesítménnyel dolgozó adó kontra 100m-es naygságrendű távolságban lévő W-os nagyságrendű telesítménnyel működő berendezés hatása közötti különbséget.)

Nem, a probléma az, hogy azt mondod, hogy mások igényei nem jogos igények, mert neked arra nincs igényed.
Nem érdekel a 8k. De akinek arra van igénye, az is jogos igény, akármi is szülte. Ha van annyi pénze, hogy megvegye, akkor azt feltételezem, elég felnőtt ahoz, hogy tudjon dönteni, hogy kell-e neki.

Azokban az esetekben mondom ezt, ahol az igény nem valós, hanem gerjesztett. Marketing, reklámok, érezlmi manipuláció, feketepéntek, különféle akciók által. Minden más esetben megértem a valós igényeket a 8K-ra. Csak mivel birkáék képtelenek különbséget tenni egy 4K és egy 8K között (lásd Forbes cikk), így nekik nincs és nem is lehet rá valós igényük.

Tehát azt állítod, hogy azok a felnőtt emberek, akik megveszik ezeket a termékeket, nem elég felnőttek ahoz, hogy felelős döntést hozzanak arról, hogy mi a valós igényük? Ez így elég meredek.
Nyilván nem haragszol, ha azt írom, hogy számomra úgy tűnik, hogy egy kicsit sokat képzelsz magadról. Nem gond ez, csak nem komolyan vehető, akár a vallási fanatizmus, és a önjelölt profétizmus.

Tehát, te azt állítod, hogy a 8K televízió egy valós igény?

A forbes azt állítja, hogy átlagos felhasználás esetén nincs számottevő különbség a 4k, és a 8K között.
(Tényleg, tehát, akkor azt tisztázhatjuk, hogy a 4K tv az valós igény?)

Te azt mondod, hogy " a reklámok és a fogyasztáscentrikus médiapropaganda elhiteti mindenkivel" meg azt:
"nem beszélhetünk valós igényekről, csak mesterségesen (pszochológiai trükkök százaival, érzelmi manipulációval) gerjesztett igényekről. "

Én kétségbe vonom, hogy felnőtt, keresőkepés emberek nem tudják eldönteni, hogy szükségük van-e valamire. Hiába a reklám, meg a felsorolt dolgok.

// Nyilván az nem is kérdéses, hogy akkor van értelme a 8K tv-nek, ha az fizikai méretben is lényegesen nagyobb a 4K-nál. De elméletileg pont ez lenne a lényege. //

Várom a véleményed az alábbi 8K TV reklámfilmről, hogy az szerinted felelős döntést hozó felnőtteknek vagy könnyen manipulálható, élményhajhász sznoboknak és tech-fogyasztóknak készült-e, tekintve a film képi világát, a szóhasználatot, különös tekintettel a "tökéletes valóság" szlogenre és arra a képzetre, hogy a reklámfilm narratívája a valóságot egy tévékészülék előtt tekinti tökéletesnek.

https://www.youtube.com/watch?v=1vV3O8i7wn4

Szerintem felelős döntést hozó felnőtteknek.

Sehol sem említi, hogy ved meg, vagy hogy ez jobb, mint a 4K. Még a tökélestes valóság is helytálló, mert forbes cikk is kitér arra, hogy a tv felbontása simán több, mint amit a szem befogad, ezért fölösleges.

Szerintem olyan 6-8 évesen ki szokott alakulni az a képesség, hogy az ember átfogja, hogy ami a tévében van, az nem valóság. Szuperman sem igazi.

Amugy... az azért szánalmas, hogy a samsung hivatalos yt csatornáján a 8K reklámfilm max fullHD-ban van fent. Nah, ez a cink, nem a reklám. :P

Szerintem pedig nem felelős döntést hozó felnőtteknek készült. Tehát itt van az első olyan sarokpont, amiben nem értünk egyet. Mert, ha ebben egyetértenénk, akkor valószínűleg a többi ebből következőben is és nem csak azt látnád, hogy én kétségbe vonom mindenki döntési jogát.

Bizonyos elszigetelt esetekben igen. Amire a fősodor és mozgóképsznobék többsége használja, arra nem. Ha csak a jelenlegi, többségben lévő passzív-inproduktív fogyasztói tapicskolás mellett éri meg fenntartani, akkor nem jogos igény és ugyanúgy nincs helye a piacon, ahogy a 4G-nek sincs és ahogy az 5G-t felesleges bevezetni.

"És igen, valamiért az elektromosságot is úgy sikerült bevezetni, hogy először meg kellett halnia rengeteg embernek ahhoz, hogy valakinek eszébe jusson a mai érintésvédelmet, mint szakmát és szabványrendszert kitalálni."

Te egyszerűen beleszülettél valamibe és ahhoz ragaszkodsz, pedig egy szalmaszálat nem tettél soha keresztbe azért, amit most használsz. Mindent, amit most használni akarsz és másokra erőltetni, azt egy 10-15 évvel ezelőtti mérnök úr tette a segged alá, akit 10-15 évvel ezelőtt ugyanúgy szapultál, mint a mostaniakat.

És minden, amit most az ördögtől valónak gondolsz, az lesz a nívód 10-15 év múlva, mert 10 éve pont azt szapultad, amit most a nívód.

"Mert szélsőségesen idealista, fősodratú mérnök uraságoddal ellentétben én nem csak a kőkorszak és a hipermodern kor vívmányai közül tudok pontosan egy szélsőséget választani."

Nem, te önkényesen meghúzol egy fejlődési határt. A száz évvel ezelőtti Senkiházi Balfasz Hajbazer™ egy teljesen másik határt húzott volna meg, mert te egy kutyaközönséges balfasz laggard vagy, semmi több. A száz évvel ezelőtti önmagad szemében te egy pazarló fogyasztásmániás lennél és nem tudnál érvelni, hogy minek neked számítógép.

"Én tudatosan megválogatom, ami nekem szükséges, annak fejlettségi szintjétől függetlenül."

Semmivel se tudod megmagyarázni, hogy miért ott húzod meg a technológia határát, ahol meghúzod. Semmivel. Ez nem tudatos megválogatás.

"Azért, mert az embernek is vannak fizikai és észlelési határai."

A kérdés az volt, hogy miért használsz elektromosságot?

--
https://iotguru.live

Te egyszerűen beleszülettél valamibe és ahhoz ragaszkodsz, pedig egy szalmaszálat nem tettél soha keresztbe azért, amit most használsz.

Nem igaz. Már azzal elég sok szalmaszálat teszek keresztbe, hogy saját magam biztosítom, hogy Windows XP-t használjak, biztonságosan, vagy akár friss böngészőt használva. A saját időm és energiám kontójára, mintsem bemennék a Media Marktba, és vennék új laptopot. Akikről te beszélsz, azok a Z generációs okostelefonbirkák. Na ők semmit nem tettek keresztbe a technológiáért, sem a technológia fenntarthatóságáért. Amint kijön az új modell, máris szaladnak megvenni, miközben nulla rálátásuk van arra, valójában hogyan működik, mint ahogy nem is képesek megindokolni maguknak, miért van rá szükségük, a reklámokban hallottakon túl.

Már csak azért se igaz ez a beleszülettél maszlag, mert amikor születtem, nem volt még olyan számítógép, amilyet most használok és Windows XP se volt. Commodore 64 is éppenhogy megjelent. Az egyetlen, ami volt, az az elektromosság. Az az egyetlen, amibe valóban beleszülettem.

A száz évvel ezelőtti Senkiházi Balfasz Hajbazer™ egy teljesen másik határt húzott volna meg

A száz évvel ezelőtti Szélsőségesen Idealista Fősodratú Frankó Mérnök Úr a széntüzelésű kályhák és a viktoriánus London szmogjának szükségszerűsége és elkerülhetetlensége mellett érvelt volna, mindazokat fejlődésnek és innovációnak beállítva, magasról leszarva azt, hogy a légszennyezés tizedeli a lakosságot.

mert te egy kutyaközönséges balfasz laggard vagy, semmi több

Nem. Én egy tudatos technológia-felhasználó vagyok, aki megválogatja, hogy mit használ és milyen mértékben akar fejlődni. Nagyon szívesen adoptálok új technológiákat is, ha azokat szükségesnek ítélem meg. Például, SSD-t is szívesen használok.

Semmivel se tudod megmagyarázni, hogy miért ott húzod meg a technológia határát, ahol meghúzod. Semmivel. Ez nem tudatos megválogatás.

De igen, az. Tudatos megválogatás. Más kérdés, hogy ha minden évben kötelezően megvenném az új okostelefont, akkor belém se kötnél. Csak azzal van bajod, hogy ezt nem teszem meg, mintha az Apple, meg a Samsung extraprofitját akarnád biztosítani. Hasonlóképpen az összes fősodratúhoz. Meg tudom magyarázni, hogy miért még mindig egy Nokia C2-01-em van: Azért, mert nincs szükségem több funkcióra egy mobiltelefonon, mint amit ez a típus nyújt. Ugyanezt tudom elmondani a 12 éves laptopomról, Windows XP-vel és AMD Turion64 processzorral.

A kérdés az volt, hogy miért használsz elektromosságot?

Mert ahogy mondtad, beleszülettem™ és mert már van lehetőség biztonságos keretek között használni.

"Nem. Én egy tudatos technológia-felhasználó vagyok, aki megválogatja, hogy mit használ és milyen mértékben akar fejlődni. Nagyon szívesen adoptálok új technológiákat is, ha azokat szükségesnek ítélem meg. Például, SSD-t is szívesen használok."

Miért gondolod, hogy ebben a tudatos technológia-felhasználásban te vagy az etalon? Semmi objektív tényt nem tudtál eddig összehordani, csak szubjektív birkázásig jutsz el mindig, aztán belehergeled magad egy komplett összeesküvés elméletbe.

"De igen, az. Tudatos megválogatás."

Én is tudatosan válogatom meg. Na?

"Azért, mert nincs szükségem több funkcióra egy mobiltelefonon, mint amit ez a típus nyújt. "

És ha másnak szüksége van több funkcióra, az nem lehet tudatos megválogatás eredménye? Nem te vagy az etalon, hogy másoknak mire van szüksége és mire nem.

--
https://iotguru.live

Miért gondolod, hogy ebben a tudatos technológia-felhasználásban te vagy az etalon?

Nem én vagyok az etalon.

aztán belehergeled magad egy komplett összeesküvés elméletbe

Többnyire nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Van konkrétan egy, amiben igen, de annak semmi köze se az 5G-hez, se a számítógépekhez, a környezetszennyezéshez, vagy úgy egyáltalán a technológiához. Amiről általában beszélek, illetve ami ellen fölemelem a hangom az a nagyvállalati arrogancia, ami nem egyenlő az összeesküvéssel.

Én is tudatosan válogatom meg. Na?

Nagyon jól teszed. Remélem, a piac által kidobatásra ítélt gépek sorsáról is tudatosan gondoskodsz.

És ha másnak szüksége van több funkcióra, az nem lehet tudatos megválogatás eredménye?

De lehet, amennyiben tényleg indokoltan szükségük van rá és nem egy reklám hitette el velük, továbbá nem a kényelem illúziója miatt csinálják, és nem váltak pszichológiai-érzelmi manipulációk áldozatává.

Nem te vagy az etalon, hogy másoknak mire van szüksége és mire nem.

Ez így van. Csak azt is vedd figyelembe, hogy amennyiben annyi előfizetője lenne az 5G-nek, bevezetése után, mint amennyi valódi igény itt fölmerült rá, akkor szimplán nem érné meg fenntartani. Az viszont szerintem nem játszik, hogy mesterséges igénygerjesztéssel, manipulációval (reklámok) csinálunk legalább annyi okostelefonzombit, amennyivel már megéri fenntartani, akár értelmes célokra is.

"De lehet, amennyiben tényleg indokoltan szükségük van rá és nem egy reklám hitette el velük, továbbá nem a kényelem illúziója miatt csinálják, és nem váltak pszichológiai-érzelmi manipulációk áldozatává."

Miből gondolod, hogy te nem váltál egy pszichológiai-érzelmi manipuláció áldozatává?

"Csak azt is vedd figyelembe, hogy amennyiben annyi előfizetője lenne az 5G-nek, bevezetése után, mint amennyi valódi igény itt fölmerült rá, akkor szimplán nem érné meg fenntartani."

Mondd már meg, ki határozza meg, hogy mi a _valódi_ igény?

"Nem én vagyok az etalon."

Márpedig úgy néz ki, hogy mindent csak a saját igényeidhez mérsz.

--
https://iotguru.live

Miből gondolod, hogy te nem váltál egy pszichológiai-érzelmi manipuláció áldozatává?

Nem ismerek egyetlen olyan nagyvállalatot, influencert, marketingügynökséget, vagy úgy egyáltalán bárkit, akinek érdeke lenne az, hogy én Windows XP-t használjak. A Windows XP használata az én saját érdekem. Ami abból is jól látszik, hogy jócskán vannak, akik lehülyéznek, hogy nem állok át újabb rendszerre. Ami viszont jónéhány nagyvállalatnak, marketingügynökségnek, tech-influencernek érdeke lenne.

Mondd már meg, ki határozza meg, hogy mi a _valódi_ igény?

A valódi igény éppen az, amit nem határoz meg senki. Amire marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda nélkül az embernek szüksége van. Például, én szeretnék kipróbálni egy időgépet úgy, hogy még fel se találták. Ez egy belülről jövő, valós igény, bár a szükségessége egyébként megkérdőjelezhető. :) Viszont, ha egyszer lesz, akkor kipróbálom, anélkül, hogy bármilyen reklámot megnéznék róla. Ugyanígy, aki régen lelkesedett a walkie-talkie-k iránt gyerekként, az valószínűleg szívesen használ majd mobiltelefont felnőtt korában anélkül, hogy bárki bereklámozná neki.

Márpedig úgy néz ki, hogy mindent csak a saját igényeidhez mérsz.

Ez ugyanúgy elmondható az ide tévedt fősodratú mérnöki elitről is. Például, Zeller Mérnök Úrnak igénye van arra, hogy a nap 86400 másodpercében bármikor tudjon vonatjegyet venni néhány okostelefon-tapicskolással. Ő ezzel indokolja az 5G szükségességét (bár amúgy 2G/GPRS is elég lenne hozzá), tehát a saját igényeihez méri az ebben a topicban vitatott technológiát. Most akkor ő etalon? Nem. Én például nem tekintem annak. Ahogy magamat sem.

"Zeller Mérnök Úrnak igénye van arra, hogy a nap 86400 másodpercében bármikor tudjon vonatjegyet venni néhány okostelefon-tapicskolással. Ő ezzel indokolja az 5G szükségességét (bár amúgy 2G/GPRS is elég lenne hozzá)," Nem saját igényt írtam le, hanem azt, hogy ez a lehetőség jó, és értelmes felhasználása a 4G hálózatnak. A 2G/GPRS _nem_ elég hozzá, az igen gyatra reszponzivitás okán. Igen, a felhasználók a mobileszközökön is elvárják közel azt a kényelmet és gyorsaságot, mint amit desktop-on megszoktak. Lehet ez ellen (is) ágálni, de ez egyértelműen "mindenki szembe jön az autópályán" effektus lesz. Ja, és nem azért várják el, mert "a (reklám)hangok aszonták", hanem mert megszokták a rövid válaszidőket, a reszponzív felületeket.

Ja, nekem nincs 7x24-ben igényem arra, hogy vonatjegyet tudjak venni, arra viszont igen, hogy ha alkalmanként a MÁV csodás szolgáltatására kényszerülök, akkor rugalmasan tudjak fizetni a cégnek az utazásért, kényelmesen, akár a karosszékből tudjam megvenni a jegyet, análkül, hogy az asztali gépet beröffenteném.

"Nem ismerek egyetlen olyan nagyvállalatot, influencert, marketingügynökséget, vagy úgy egyáltalán bárkit, akinek érdeke lenne az, hogy én Windows XP-t használjak."

Pedig a laggard egy eléggé széles körűen ismert fogalom, úgy válhatsz pszichológiai-érzelmi manipuláció áldozatává, hogy észre se veszed.

"A valódi igény éppen az, amit nem határoz meg senki. Amire marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda nélkül az embernek szüksége van."

Nézd, ha odaadsz az embereknek két ugyanolyan számítógépet, az egyiket 2G-re a másikat 5G hálózatra kötve, akkor mindenféle marketingtevékenység, noszogatás és propaganda nélkül az 5G hálózatot fogják választani, pusztán azért, mert jobb. Akkor valódi igény az 5G?

Fordítsuk meg: ha az általad évek óta kitartósan végzett marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda kell ahhoz, hogy az emberek inkább a 2G hálózatot használjanak, akkor valódi igény a 2G hálózat?

--
https://iotguru.live

A topicnyitó nem ehhez ragaszkodik. Hanem ahhoz, hogy vizsgáljuk meg jobban az 5G szükségességét és egészségügyi kockázatait ahelyett, hogy a fejlődés™ nevében szó nélkül, rohamtempóban bevezetjük.

Hogy a topicnyitó szerint mi elérhető és mi nem 2G-n, az le lett írva egy Zeller Mérnök Úrnak címzett fenti válaszban.

Kár, hogy valódi értelmezés és elgondolkodás helyett csak egy Pokémon Gós trollkodásra futotta tőled.

Leírtad, hogy baromság a mobilnetes felület, tessék Call Centert hívogatni, illetve ha az nem elég, akkor 2G-s sebességgel forgalmazni. HalfDemon kolléga ezt csak röviden összefoglalta.

Ja, és én a 4G témában írtam, amit írtam - az 5G elsősorban _nem_ a 4G-s adatátvitel kiváltására van kitalálva (sokáig együtt fog élni a kettő), ráadásul azt is leírtákmár néhányszor neked, hogy ugyanezeken a frekvenciákon korábban más, nagyobb adóteljesítménnyel működő rendszerek dolgoztak, amiknek a hatása a tervezett 5G-s berendezéseknél az esetek jelentős részében nagyobb volt, hiszen a vételtechnika is fejlődött közben igencsak sokat (tudjuk, az újabb generációs áramkörök, ahogy a processzorok is fölöslegesek...), hatékonyabban dolgoznak alacsonyabb jelszinteken is, ergo kisebb térerővl is elboldogulnak a korszerűbb rádiós eszközök, mint a régiek, amik adott frekin dolgoztak korábban.

Több dolog is van, egyik a nagyságrend, a másik a rálátás, a harmadik az aggregált sávszélesség, a negyedik a kétirányúság, az ötödik az eszközök száma... Úgy tűnik, ehhez a témához is hasonlóan nagymértékben van közöd, mint a gazdasági-pénzügyi területhez - azaz semennyire.

"Igen. Ezért kell minden ablak elé egy külön átjátszóantenna."

Igen, ezért kell. Mert nem 50 kilowattal adnak ezek az átjátszók, amivel lefednek egy 50 kilométeres sugarú kört, hanem egy tized wattnál kisebb teljesítményen, amivel lefednek 50-100 méter sugarú kört (lásd például a WiFi eszközök tipikusan 20-100 mW teljesítményen adnak és gond nélkül lefednek ezzel 50-250 méteres sugárban.

Az a helyzet, hogy területarányosan sokkal jobb a sok kicsi adó, mint az egy nagy, mert négyzetesen csökken a távolsággal a térerő, ennek megfelelően az adó közelében szükségtelenül nagy lesz a térerő, az adótól távolabb pedig sokkal kisebb, mint ami a zavartalan vételhez kellene.

"Logikus. Ja nem."

Logikus. Csak balfasz vagy ehhez a témához is.

--
https://iotguru.live

Az elvi lehetősége és a jogi háttere is megvan annak, hogy a szolgáltatók mikrohullámú sütővé változtassanak városrészeket.

(...) rules adopted by the FCC allow a 5G base station operating in the millimeter range to emit an effective radiated power of up to 30,000 watts per 100 MHz of spectrum. [10] And when you consider that some of the frequency bands the FCC is making available will allow telecom companies to buy up to 3 GHz of contiguous spectrum at auction, they will legally be allowed to emit an effective radiated power of up to 900,000 watts if they own that much spectrum.

5G is going to be at a much higher frequency range, which means the antennas are going to be much smaller—small enough to fit inside a smartphone—but like in PAVE PAWS they are going to work together in a phased array, and like in PAVE PAWS they are going to concentrate their energy in narrow, steerable high power beams.[2] The arrays are going to track each other, so that wherever you are, a beam from your smartphone is going to be aimed directly at the base station (cell tower), and a beam from the base station is going to be aimed directly at you. If you walk between someone’s phone and the base station, both beams will go right through your body. The beam from the tower will hit you even if you are in the general vicinity of someone who is on a smart phone. And if you are in a crowd, multiple beams will overlap and be unavoidable.

http://www.cellphonetaskforce.org/5g-from-blankets-to-bullets/

Látom, sikerült találnod egy olyan oldalt mobiltelefonokkal kapcsolatban, mint a laposföld-hívők oldala a Föld lapossága tekintetében. Gratulálok. Az oldalt egy olyan faszi üzemelteti, aki beteg lett, a betegségét pedig rögeszmésen a fogászati röntgenre fogja, majd ezzel a lendülettel mindenféle rádióhullámot be akar tiltani azóta.

Képzeld, ma is működnek 30 kW és 0,9 MW sugárzási teljesítményen adó tornyok, a lakihegyi adó csúcsteljesítménye például 2.000.000 watt. Ennyi teljesítmény kell ahhoz, hogy lefedjenek nagy kiterjedésű területeket. Mutattam konkrétan a 24-32 GHz közötti sávban adó transzmittert is. Ezekkel miért nincs gondod?

--
https://iotguru.live

Látom sikerült értő olvasás helyett ismét a fősodratú előítéleteidre hagyatkozni, ahelyett hogy a hivatkozott irodalomban utánanéztél volna. Az állítások referenciákkal vannak alátámasztva (sorszámozott linkek). Az pedig, hogy ki milyen motivációból áll ki valamely ügy érdekében, szerintem teljes mértékben a magánügye. Övön aluli demagóg viselkedés a részedről, hogy a szerző betegségével próbálod invalidálni az állításait. Keresd vissza szépen a hivatkozott szakirodalmat és azt invalidáld, szakmai érvekkel. Mert addig tényleg nem vagy jobb a laposföldhívőknél.

Ezekkel miért nincs gondod?

Mert nem az én ablakom alatt sugároznak irányított antennákkal énrám.

"Látom sikerült értő olvasás helyett ismét a fősodratú előítéleteidre hagyatkozni, ahelyett hogy a hivatkozott irodalomban utánanéztél volna. Az állítások referenciákkal vannak alátámasztva (sorszámozott linkek)."

Kedves laggard balfasz úr, utánanéztem. A hivatkozások az 5G és egyéb wireless technológiára vonatkoznak. A leírt következtetések viszont a levegőben lógnak, semmi nem támasztja alá azokat.

Tudod, ez az oldal tipikusan olyan, mint a dihidrogén-monoxid betiltását követelő írás: minden egyes állítása külön-külön igaz, csak a következtetés egy oltári nagy faszság, amit azonnal kiszúrnak azok, akik kicsit is figyeltek általános iskolában. A többi balfasz benyalja csont nélkül, hogy be kell tiltani a vizet.

"Mert addig tényleg nem vagy jobb a laposföldhívőknél."

Tükörbe nézett már, kedves laggard balfasz úr? Próbálj meg egyszer vitázni egy laposföld hívővel, aztán nézd meg, hogy te milyen érvkészletet használtál a saját rögeszméd védelmében. Feltűnően nagy hasonlóságot fogsz észrevenni, mert sajnos nem vagy különb egy laposföld hívőnél, csak más a rögeszméd.

"Mert nem az én ablakom alatt sugároznak irányított antennákkal énrám."

Hát pedig de. Csak nem tized wattokkal, hanem tényleg pár millió wattal.

--
https://iotguru.live

Én nem hiszem, hogy a személyes igényeim kinyilvánítása trollkodás lenne.
És elég szomorú, hogy trollkodásnak értelmezted.

Anyway, minden igény jogos, amit valaki annak érez. Akkor is, ha ez csak annyi, hogy értelmét lássa az utcára menni, vagy arra igény, hogy a lakásában a világítás színe bármi lehessen. Mert neki az fontos.

A laggard a jelenlegi fősodratú tech-narratívákban egy pejoratív, degradáló szitokszó, ami egy negatívan diszkriminált kisebbséget címkéz fel, akiket minél inkább megpróbálnak a társadalomtól elidegeníteni, lúzernek, balfasznak, sikertelennek beállítva őket. Számos tech-médiaorgánum, nagyvállalati marketingpropaganda és számos fősodratú mérnök úr is úgy műveli ezt, hogy észre se veszi. Köztük te is.

Ez gyakorlatilag olyan diszkrimináció, mintha valakit az öltözködése, az autója, a preferált zenei stílusa, vagy az iskolában tanult választott idegen nyelve miatt diszkriminálnál. Lényege tömören annyi, hogy a fősodratú tech-narratíva nem hajlandó elfogadni az egyén azon tudatos döntéseit, melyek nem divatos eszközök használatára irányulnak.

A laggardokat alapvetően azért (is) nézik le ennyire, mert a tech-piacon valódi fejlődés helyett erőltetett növekedés zajlik és ennek fenntartásához propaganda szükséges az összes velejárójával együtt, mint például az osztályharc és vallási fanatizmussá fajult kütyüpreferenciák (lásd Apple felhasználók) mesterséges, manipulatív gerjesztése.

Nézd, ha odaadsz az embereknek két ugyanolyan számítógépet, az egyiket 2G-re a másikat 5G hálózatra kötve, akkor mindenféle marketingtevékenység, noszogatás és propaganda nélkül az 5G hálózatot fogják választani, pusztán azért, mert jobb. Akkor valódi igény az 5G?

Akkor lehet ilyen esetben valódi igény az 5G, ha nincs rá más elérhető alternatíva (például nincs se WiFi, se vezetékes Internet, csak 2G). Néhány faluban például ez igaz is, de nem jellemző a sűrűn lakott településeken. Viszont, ott se konkrétan az 5G-re van igény, hanem általánosságban szélessávú Internetre. A gyorsaság egyébként is csak egy szempont a sok közül. Számít még az is, hogy hányszor kell újra megvenni a hálózati eszközöket (okostelefont, számítógépet) generációról generációra, hogy egyáltalán képes legyen 5G-re kapcsolódni. Számít még az is, hogy a 4G és az 5G között van-e érezhető különbség, vagy itt is az a nagyságrend, hogy fél másodperccel előbb jelenik meg a jó csajról az Instagram kép Tapicskoló Tamás okostelefonján. A 2G elsősorban telefóniára való, másodsorban alacsony sávszélességű adatátvitelre. A 4G, 5G elsősorban adatátvitelre, és csak másodsorban telefóniára. Kérdés az, miért van feltétlenül szüksége egy egész országnak földrajzi helyzettől (kábeles internettől) függetlenül magas sávszélességű adatátvitelre, a 2-10 Mbit/s (3G), és 15-40 Mbit/s (4G) sebességeket biztosító technológiák felett? Mi az, ami ennyi adat továbbítását igényli ennyire rövid idő alatt, földrajzi helyzettől függetlenül? Mi az, ami miatt nem lehet mindennek dedikált időt szabni, és az otthonról dolgozás érája mellett úgy beosztani az embernek a saját idejét, hogy kábeles netről elintézzen mindent, akár még az Instagram képek nézegetését is, a jó csajról? Jelenleg kevesebb, mint 10 millió emberre több, mint 12 millió mobiltelefon-előfizetés jut Magyarországon. Nem csak nyugaton, hanem nálunk is túl van mobilizálva a piac és a mobileszközök is túl vannak fogyasztva. Az esztelen felhasználásnak pedig gátat kéne szabni, ahelyett hogy elősegítjük (reklámokkal, pszichológiai-érzelmi manipulációkkal, csúcstelefonok státusszimbólumként való árusításával, évenkénti lecseréltetésével). A sebesség pedig attól is függ, hogy milyen átviteli módot használsz. Ha lynx-szel böngészhető weboldalak lennének a sztenderdek, valószínűleg a 2G is megfelelne és nem lenne közte és az 5G között nagyságrendi különbség. A mai webes technológiák bloat overheadje nem indokolhatja önmagában egy gyorsabb átviteli technológia kiépítést. Az azt indokolja, hogy a sok webökörnek neki kéne állni végre optimalizálni.

Fordítsuk meg: ha az általad évek óta kitartósan végzett marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda kell ahhoz, hogy az emberek inkább a 2G hálózatot használjanak, akkor valódi igény a 2G hálózat?

Fordítsuk meg: A 2G hálózat azoknak valódi igény, akik még 2G mobiltelefonokat használnak és nem birkásodtak el az okostelefonokat propagáló médiahadjáratok hatására. Illetve minden egyéb GPRS-t használó eszköz tulajdonosának (pl. hordozható bankkártya-terminálok többsége).

"A laggard a jelenlegi fősodratú tech-narratívákban egy pejoratív, degradáló szitokszó, ami egy negatívan diszkriminált kisebbséget címkéz fel, akiket minél inkább megpróbálnak a társadalomtól elidegeníteni, lúzernek, balfasznak, sikertelennek beállítva őket. Számos tech-médiaorgánum, nagyvállalati marketingpropaganda és számos fősodratú mérnök úr is úgy műveli ezt, hogy észre se veszi. Köztük te is."

Na, látod? Pont olyan a fősodratú mérnökúr, mint a laggard balfasz, ahogy a kölcsönösség jegyében egymást szólítjuk.

"Akkor lehet ilyen esetben valódi igény az 5G, ha nincs rá más elérhető alternatíva (például nincs se WiFi, se vezetékes Internet, csak 2G)."

Meg tudnád mondani, hogy mi a lényegi különbség a WiFi és az 5G között?

"Fordítsuk meg: A 2G hálózat azoknak valódi igény, akik még 2G mobiltelefonokat használnak és nem birkásodtak el az okostelefonokat propagáló médiahadjáratok hatására. Illetve minden egyéb GPRS-t használó eszköz tulajdonosának (pl. hordozható bankkártya-terminálok többsége)."

Nem válaszoltál a kérdésre: ha az általad évek óta kitartósan végzett marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda kell ahhoz, hogy az emberek inkább a 2G hálózatot használjanak, akkor valódi igény a 2G hálózat?

--
https://iotguru.live

A fősodratú mérnök úr nem hordoz durván sértő jelentést, mint a laggard balfasz. A fősodratú annyit jelent, hogy az aktuális trendeknek megfelelő, azokat automatikusan, bírálat és kritika nélkül az első adandó alkalommal adoptálja. Továbbá, hogy a jelenleg a szakma csúcsának számító intézmények és berendezkedések működésével, hozzáállásával, értékrendjével egyetért, azokkal azonosul. Amennyiben valaki egy multicég érdekeit védi a véleményével anélkül, hogy más szereplőket is figyelembe venne, azt teljesen jogosan mondom fősodratúnak. Ahogy azt is, aki például nem lát más alternatívát a technológiák értelmes használatára, az új termékek folyamatos megvásárlásán (és a régiek kidobásán) kívül, továbbá a véleménye annak a copy-paste-eléséből áll, amit a tech-divatcikkekben olvasott. A mérnök úr megszólításban a mérnök semleges szó, az úr tesz hozzá egy olyan jelentést, amivel azt igyekszem kifejezni, hogy az illető túllépett egy határt a véleménynyilvánítás és az elitizmus között, vagy a hozzáállása önző, burzsoá, orroukat magasan hordó hiú, magukat a világ közepének tekintő urakéhoz hasonló.

Meg tudnád mondani, hogy mi a lényegi különbség a WiFi és az 5G között?

A WiFit én üzemeltetem a saját érdekemben, az 5G-t a szolgáltató üzemelteti az ő saját profitcéljainak érdekében, majd az általa megvalósított szolgáltatást eladja nekem. A WiFihez szükséges primer kábelnetes hozzáférés és nem függetlenít nagy távolságokra az Internetszolgáltatás helyétől, csupán kábelek nélküli kényelmeskedést tesz lehetővé egy házon, épületen, irodán belül (leszámítva a két pont közti kapcsolatokat, nagy távolságokat áthidaló, irányított antennákkal, de ez a WiFi technológia felhasználásának < 1%-a). Az 5G (ahogy a 4G, 3G, 2G is) ezzel szemben lehetővé teszi, hogy kábelek nélkül, tetszőleges helyen történjen meg a felhasználás (nyilván a lefedettségi térképen belül).

Nem válaszoltál a kérdésre

Alapjaiban értelmetlen a kérdés, ugyanis nem létezik általam évek óta kitartósan végzett marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda, hogy az emberek inkább a 2G hálózatot használjanak.
https://a.te.ervelesi.hibad.hu/allito-kerdes

"A fősodratú mérnök úr nem hordoz durván sértő jelentést, mint a laggard balfasz. "

De. Hordoz.

"A fősodratú annyit jelent, hogy az aktuális trendeknek megfelelő, azokat automatikusan, bírálat és kritika nélkül az első adandó alkalommal adoptálja."

A laggard meg azt jelenti, hogy az aktuális trendek mögött 10-15-20 évvel él, automatikusan, bírálat és kritika nélkül.

"A WiFit én üzemeltetem a saját érdekemben, az 5G-t a szolgáltató üzemelteti az ő saját profitcéljainak érdekében, majd az általa megvalósított szolgáltatást eladja nekem."

A WiFi is ilyen, a különbség annyi, hogy a végpont a tied, de minden más nem a tied. Másrészt rádiófrekvenciás jelek tekintetében mi a különbséget látsz?

"Alapjaiban értelmetlen a kérdés, ugyanis nem létezik általam évek óta kitartósan végzett marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda, hogy az emberek inkább a 2G hálózatot használjanak."

Amit csinálsz, az marketingtevékenység, noszogatás (nagging) és propaganda. Akkor is az, ha ezt nem veszed észre. Ahogy mások sértegetését sem veszed észre, csak akkor, ha elkezdenek visszasértegetni a kölcsönösség jegyében.

--
https://iotguru.live

A laggard a Rogers innovációs diffúzió elmélete szerint a társadalmi hierarchia alján van, alacsony életszínvonal, kiöregedettség és a családon kívüli társas kapcsolatok hiánya jellemzi. [1]

They are the last to adopt an innovation. Unlike some of the previous categories, individuals in this category show little to no opinion leadership. These individuals typically have an aversion to change-agents. Laggards typically tend to be focused on "traditions", lowest social status, lowest financial liquidity, oldest among adopters, and in contact with only family and close friends.

Nem magyar szó, így valószínűleg nem érzed a súlyát. Közel azon a szinten van, mintha hátrányos helyzetűnek, parasztnak, szélhámosnak, csórónak vagy lúzernek neveznél. Ezzel szemben a "fősodratú mérnök úr" szimplán az intellektuális igénytelenségedre hívja fel a figyelmed, hogy mindent, amivel az ipar, a tech-divat és a trend előhozakodik, azt abszolút igazságként kezeled és védelmezed. Ezen bármelyik pillanatban változtathatsz. Nem úgy, mint egy laggard a fent leírtakon (már ha egyáltalán laggard az, akit te annak nevezel).

Másrészt rádiófrekvenciás jelek tekintetében mi a különbséget látsz?

Alapvető különbség például, hogy én döntöm el, hogy üzemeltetem-e vagy sem. Az 5G akkor is bejön az ablakomon, ha nem akarom és legalább akkora teljesítménnyel, mintha én üzemeltetném, ha nem nagyobbal. A WiFinél általában körsugárzók vannak, a rádiófrekvenciás terhelés eloszlik. Az 5G-nél több irányba állítható elemi antenna van, amiket emberre lehet fókuszálni. A WiFi 50-100 milliwattos tartományban üzemel, a mobilhálózatoknak ennek sokszorosát engedélyezik. Az 5G a jelenlegi WiFi embert érő rádiófrekvenciás terheléséhez hozzáadódik, mintsem kiváltaná azt. Viszont ahelyett, hogy egy általad "laggard balfasznak" tartott fórumtaggal vitatkozol erről, miért nem keresed meg magukat a tudósokat, akinek a kiáltványukról beszámoltam?

Amit csinálsz, az marketingtevékenység

Amit csinálok az a véleményem ismertetése, továbbá olyan alternatív témák feltárása, mely a fősodorból kimaradt. Nem marketingtevékenység, nincs mögötte milliárdos költségvetés és anyagi hasznom sincsen belőle. Ellenben egy tech-multi orrba-szájba manipulál több millió embert, hogy az ő kényének-kedvének megfelelően vásárolgassanak. Ahogy majd az 5G bevezetésekor is lesznek hiperszupernetes, motivációs zenés, boldogságos, örömködő, "merj élni" videók, melyek az 5G felsőbbrendűségét hirdetik, tudat alatt pedig felszólítanak mindenkit, hogy az élni™ tudás mostantól az 5G használatánál kezdődik.

"Közel azon a szinten van, mintha hátrányos helyzetűnek, parasztnak, szélhámosnak, csórónak vagy lúzernek neveznél."

Továbbra is azt mondom, hogy ugyanennyire sértő a fősodratú mérnök urazásod, szóval a kölcsönösség jegyében ameddig nem hagysz fel a fősodratú mérnökurazással és a többi sértegetéssel, addig én se fogok felhagyni a laggard balfasz urazással. Deal?

"Alapvető különbség például, hogy én döntöm el, hogy üzemeltetem-e vagy sem."

A szomszédaid WiFi üzemeltetését te döntöd el?

"A WiFi 50-100 milliwattos tartományban üzemel, a mobilhálózatoknak ennek sokszorosát engedélyezik."

Az ablakod alatti cella pont ilyen teljesítménytartományban üzemel, mert nincs szükség nagyobb teljesítményre, ezzel pont le lehet fedni 250-500 méteres kört, amin belül lesz még egy cella. Ha nagyobb kört akarnak lefedni, akkor meg nem az ablakod alá kerül az adó.

Az a helyzet, hogy mindig sokkal több WiFi adó lesz a közeledben, mint 5G cella.

--
https://iotguru.live

Nem marketingtevékenység, nincs mögötte milliárdos költségvetés és anyagi hasznom sincsen belőle.

Tudom, hogy mindig definíciók miatt basztatlak, de légyszi, mond már meg, hogy _szerinted_ mi az a marketing. És hogy miért kell hozzá milliárdos költségvetés (bármilyen pénznem legyen is) és miért kell belőle anyagi haszon. Köszi.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Nincs külön saját definícióm a marketingre, így szerintem pont ugyanaz, ami a közismert definíció.

A marketing olyan vállalati tevékenység, amely a vevők/felhasználók igényeinek kielégítése érdekében elemzi a piacot, meghatározza az eladni kívánt termékeket és szolgáltatásokat, megismerteti azokat a fogyasztókkal, kialakítja az árakat, megszervezi az értékesítést, és befolyásolja a vásárlókat.

Ugyanakkor, véleményem szerint a 21. századi marketingtevékenység (avagy marketingkultúra, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni) sokkal inkább eltolódott a fogyasztók befolyásolása és a mesterséges igénykeltés felé. A mai marketing sokkal inkább azt nézi, hogyan lehetne rávenni a fogyasztókat, hogy megvegyenek valamit, amire egyébként (tehát szándékos befolyásolás nélkül) nincsen szükségük. Eggyel későbbi szériás okostelefont, 3G helyett 4G-t, 4G helyett 5G-t, okosórát, okosvécét, okoshangszórót, konzumerlaptopot stb. A mai marketing társadalmi kultuszokat formál, pszichológiai trükkökkel beépül a hétköznapokba, a közbeszédbe, a közgondolkodásba, ami a társadalomra nézve ugyanannyira káros, mint a vallási szélsőségek előrenyomulása, a társadalmi feszültségeket kiélező mindenkori politikai propaganda, vagy éppen az áltudományok népszerűségének növekedése.

és miért kell belőle anyagi haszon

Azért, mert vállalati tevékenység, egyfajta befektetés, mely a fogyasztók sikeres manipulálása (irracionális döntései) révén térül meg.

hogy miért kell hozzá milliárdos költségvetés

Nem feltétlenül kell hozzá, elég milliós is. Az 5G mögött álló érdekelteknek viszont milliárdos a költségvetésük.

közismert definíció

[citation needed] (egyébként látom, hogy a Wikiről copy-pászta)

De látom, nem sikerült értelmezned a definíciót, mert utána amit magad írtál, az a legutolsó pontja ("befolyásolja a vásárlókat").

És megint ugyanazt csinálod, mint mindig. Van igazság abban, amit mondasz (egyre finomabban tolakodó reklámokat használ a modern marketing [a nem modern meg november egytől üvölteti a retkes karácsonyi szarokat mindenhol, mert már csak két hónap...]), ez alapján keresel egy áldozati bárányt (legyen az egy cég [a szemét MS és az XP support], egy csoport [fősodratú] vagy egy foglalkozás [mérnök és itt a marketinges]) és _mindent_ ő nyakukba akarsz varrni, amivel komolytalanná (hogy finoman fogalmazzak) teszed, amit mondasz.

Így például _megint_ kikötöd, hogy "nincsen szükségük". Amit _te_ nem tudhatsz, mert nem végeztél piackutatást. És egyébként is: definiáld a szükség fogalmát, ebben a kontextusban. Még a keresőkifejezést is megadom, hogy előrébb lehess: Maslow-piramis. Maradjunk az okostelefonnál: vannak olyan pszichés beteg emberek, akik mások véleménye alapján ítélik meg magukat, nekik mondjuk a 4. szint miatt fontos lehet a márkához és az amögé képzelt közösséghez tartozás (*tuggyukkik* ;) ). Van, aki ugyanezzel a telefonnal éli ki a művészi hajlamát, pl. fotózás (7. szint). Van, aki ugyanezzel a telefonnal tud csak étel házhoz szállítást intézni az általad annyira gyűlölt weboldalon (a napokban voltam egy mozgáskorlátozottaknak szóló rendezvény közelében, volt egy hölgy, akinek a fülén a Bluetooth füles, a kerekes széke karfáján a touchos mobil (mert tartani nem tudja), mindenre azt a telefont használta (szervezőként volt mit tennie). Őt is Tapicskoló Tamásnak minősíted, aki csak a marketing propaganda miatt vett telefont? Vagy belátod, hogy azért, mert _neked_ nincs szükséged valamire, még nem biztos, hogy valakinek a fiziológiai szükségleteit (legalsó szint!) segíthet kielégíteni.

Azért, mert vállalati tevékenység

Lófaszt, van személyes marketing, non business marketing, non profit marketing stb.

Nem feltétlenül kell hozzá, elég milliós is.

Sőt, ha jól csinálod, annyi sem kell. Sőt.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

" Az 5G akkor is bejön az ablakomon, ha nem akarom és legalább akkora teljesítménnyel, mintha én üzemeltetném, ha nem nagyobbal."
- amíg az társadalom nagy része nagy ívben tojik a környezetszennyezésre - példánál maradva a légköri szennyezés, ami szintén "bejön az ablakon", addig korai egy álproblémán rugózni.

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

"A fősodratú mérnök úr nem hordoz durván sértő jelentést, mint a laggard balfasz."

De, hordoz. Ráadásul bennem a Vörös Khmerek dolgait hozza fel, akik azt mondták,hogy fölöslegesek a túltanult elemek. Ki is végezték őket. Lehet ám, hogy te nem ilyen értelemben használod, csak nem hiszek neked.
Címkézel és derogálsz. Ami oké, mert miért ne, emberi dolog. De ha képes vagy rá, ne álszenteskedj, hogy te nem is. Ne hazudj, ha nem szeretnéd, hogy az legyen az alapfelállás, ha ebben hazudsz, mi a garancia, hogy minden másban pont úgy nem?

Tehát te üzemeltethetsz embergyilkos wifit a te érdekedben mások ablaka alatt, de a szolgáltató nem üzemeltethet embergyilkos 5G-t mások ablaka alatt, mert... Őőő... mi ez a kettős mérce?

Nem, nem hordoz. Még annyit se, mint a laggard. Azt meg szimplán elfelejted (annak ellenére, hogy bejáró vendég voltál a legelső, erőltetett növekedésről szóló topicomban), hogy bőven előbb kezdődött az én laggardnak való címkézésem, minthogy én bárkit fősodratúnak neveztem volna.

Ráadásul bennem a Vörös Khmerek dolgait hozza fel, akik azt mondták,hogy fölöslegesek a túltanult elemek.

Nincs gond a tudással. Még a túltolt tudással sincs. A gond a tanult ember azon típusú igénytelenségével van, hogy megkérdőjelezés nélkül mindent elfogad, amit a fősodor, az ipar, a tech-divat és a trend felkínál neki, majd tűzzel-vassal védi, mint valami status quót. Ez egyáltalán nem vall értelmiségi gondolkodásra, viselkedésre, sokkal inkább egy egységsugarú fogyasztó szintjét súrolja, felülről. Tehát, a probléma nem a mérnöki értelmiségi elit léte. A probléma az, hogy az értelmiségi gondolkodás, viselkedés egyre inkább kiveszik a mindennapjaikból. Legtöbbjük válaszaiban majdhogynem copy-paste fellelhető az, amit az egyes technológiák érdekeltjei (multiék) a techie célcsoportoknak szánt marketinganyagaikban megjelentetnek.

Szerintem nem.
Nagyon régóta használod a fősodrú kifejezést, régebb óta, hogy bárki azt gondolta volna, hogy ad neked is egy címkét, hogy érezd milyen is az.
Én mondjuk simán "holtági felhasználó"-nak foglak címkézni, ahogy szükségét érezzem annak, hogy nyilvánosan címkézzek.

De lehet, amennyiben tényleg indokoltan szükségük van rá és nem egy reklám hitette el velük, továbbá nem a kényelem illúziója miatt csinálják, és nem váltak pszichológiai-érzelmi manipulációk áldozatává.

Akkor most téged is tekinthetünk pszichológiai-érzelmi manipuláció (a szééép zöld dombos háttér, ami nyugtatóan hat) áldozatának, amíg meg nem indokolod, hogy pontosan mi az a technológiai igény, amit az XP kielégít, de egy Windows 2000 még nem? (Megkönnyítem a dolgot: vagy akár egy Windows Millenium Edition?)

De akkor nehezítsünk egy kicsit: miért nem Windows Server 2003-at használsz, ami gyakorlatilag a 64-bites XP-d, csak régebbi? Mi volt az a technológiai igény, amit a Windows Server 2003 (ugye, a korábbi verzió) nem elégített ki és muszáj volt XP 64-bitre lépned?

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Akkor most téged is tekinthetünk pszichológiai-érzelmi manipuláció (a szééép zöld dombos háttér, ami nyugtatóan hat) áldozatának, amíg meg nem indokolod, hogy pontosan mi az a technológiai igény, amit az XP kielégít, de egy Windows 2000 még nem?

A szép zöld dombos hátteret (bliss) a világ legismertebb képeként tartják számon. Mégse használ az egész világ XP-t, sőt a Microsoft FUD propagandájának köszönhetően egyre kevesebben. Itt már megdőlt az az elméleted, hogy egy tájképet ábrázoló háttérkép megvalósítaná a sikeres pszichológiai-érzelmi manipulációt, ami XP-n tartja a felhasználókat. Persze, ahol valóban manipulálnak, pszichológiai-érzelmi alapon, oda általában nem akarod fordítani a fejed, arra nem akarsz nézni, azt nem akarod észrevenni. Hogy hány olyan okostelefon-okostévé-okosbizbasz, iPhone, Android, Windows 10 reklám van, ami éljamának, érezdjólmagad, tartozzatöbbiekhez, lépjtovább, fejlődj™ idealizmusokon keresztül hatol az ember tudatába. Jut eszembe, egyébként nincs háttérképem. Homogén háttérszínem van. Már nagyon régóta.

miért nem Windows Server 2003-at használsz, ami gyakorlatilag a 64-bites XP-d, csak régebbi?

Soha nem gondolkodtam el rajta, hogy nekem Windows server 2003-at kéne használnom. A 64-bites XP egy olyan operációs rendszer, ami kielégíti azokat az igényeimet, amiket egy stabil és gyors operációs rendszertől elvárok, no persze ez köszönhető a rá elérhető szoftvereknek is. Viszont, Windows Vistától felfelé valami sérülni fog az XP64-hez képest. Ahogy Linuxon is.

Átállított a tapicskoló tamás típusú telefonomon a prefarált hálózat típusát 3G-re (mert hogy ilyet is lehet na de ki tudta ezt) és teljesen használható, sőt majdcsak nincs érdemi különbség. Csináltam egy speedtestet is, de nem árulom el mi lett az eredmény. Egyébként ez sem sima 3G hanem HSDPA+ vagy HSPA+ ami 3G de azon belül is jobb, gyorsabb.

Egyébként 24,7Mbit/2, 6Mbit.

Regebben, mikor a 4G durvan szakadozott sokszor varoson belul is, varoson kivul meg foleg, en is 3G-vel toltam, stabilabb volt. Mostani telon 4G van, adjak az elofizeteshez, de nem igazan hasznalom. Most neztem meg, az elmult ~2 evben evben cirka 6GB forgalom jott ossze.
____________________
echo crash > /dev/kmem

Ég és föld a különbség a kettő között, nem kérdés, hogy az LTE javára. Persze a 3G-nek is örültünk, amikor kezdett terjedni, mert sok jó dolgot hozott, de eljárt felette az idő, van jobb. Feltehetően ezt fogjuk majd mondani hamarosan (vagy kevésbé hamarosan) az LTE-re is.
Nem gondolnám, hogy a fejlődésnek egyhamar gátat lehetne szabni, fejlődés mindig is volt, csak manapság sokkal gyorsabban változik minden, már követni is alig lehet, talán ezért van ennyi "ellenálló" :)
Mindig vannak, akik nehezebben váltanak, lassabban szeretnének lépkedni, ők tegyék azt, aki meg a korral haladni akar és tud is, azt hagyni kell. Ha belegondolok, hogy még Arcnetet is használtunk (93ohmos koaxiális kábelen) passzív HUB-okkal egy kis ideig az ethernet előtt, utána jött az ethernet 50ohmos koaxon, majd azt váltotta a csavart érpár (de még mindig csak 10Mbps-ról van szó), el kellett telnie pár évnek, mire otthon is lett ethernet, mire lehetett már mit mivel összekötni, közben modemeztünk (először csak a BBS-eket támadtuk, majd lassan jött az internet), lett 56k-s modem a végére, majd ISDN BR (akár két csatornát összefogva), majd jött a "szélessáv" a maga 384k-s letöltési sebességével, ami egyre szélesebb lett, ma már 1000Mbps is lazán megfizethető egy háztartásban, lassan leváltottuk LAN-on a 10M-t 100-ra, majd 1000-re, WAN-on volt frame-relay, néhány időréssel X.21 és a nem túl szabványos, de nagyon amerikai, öszvér V.35, G.703 (koaxon is, csavart érpáron is), most meg már a kezünkben tartott mobillal sétálva tudunk filmeket töltögetni, online streameket nézni. Nem tudom, hol a vége, de a "640kB-nak mindenre elégnek kell lennie" szemlélettel nem jutottunk volna el idáig (az is inkább csak marketingszöveg volt talán), szóval inkább örülnünk kellene annak, ami van :)

Értem, hogy ne éljük föl a Földünket, de talán pont ez a hatalmas fejlődés hozhat el olyan lehetőségeket, amivel fenn tudjuk tartani az egyensúlyt - bátran írhatok ilyet, mert jó eséllyel nem lehet majd rajtam számonkérni, hacsak az MKKP el nem hozza az "örök élet + 20 év"-et és az ingyen sört :)

A szolgáltatók elég óvatosak:

Fennállásának eddigi egyik legalacsonyabb árbevételét remélheti a német hírközlésszabályozó szerv, a Bundesnetzagentur (BNetzA), vagyis a német állam a március közepén kezdődött, most is zajló 5G-s spektrumaukcióból

A 2,45 milliárd eurós összeg kevesebb mint fele a 2015-ös aukcióból származó bevételnek és nem egészen öt százaléka a 2000-ben tartott 3G-s aukcióból származó 50 milliárdos rekordbevételnek, mely akkor jelentős piaci átrendeződéshez is vezetett

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a várakozások szerint néhány hónapon belül kiírhatja az 5G-s spektrumaukciót, melyen a 700 MHz-es és a 3400-3800 MHz-es sáv szabad blokkjainak használati jogát értékesítik.
Az NMHH az utóbbi sávban egyszer már hirdetett árverést, ám az érdeklődés rendkívül lanyhának mutatkozott: A jóval az 5G-éra előtt, 2016-ban a meghirdetett keret kevesebb mint negyedére volt jelentkező

https://www.hwsw.hu/hirek/60190/nemetorszag-bnetza-aukcio-5g-spektrum-a…

Amíg a szolgáltatók nem tudnak normálisan 4G-t sem, tök fölösleges az 5G.

--
robyboy

Miért definiálja? Tudjuk, hogy neked a sok multimosdatás révén már VIP előfizetésed van minden szolgáltatóhoz, ezért neked mindig, minden esetben 100%-os rendelkezésreállás és a kihasználható sebesség elméleti maximuma jár. Tudjuk, hogy neked mindig, minden jól működik, amit előtte innovációnak™ reklámoztak. Tudjuk, hogy neked csak a régi technológiák (2G, GPRS, 3G) működnek szarul és kényelmetlenül™. Innentől kezdve, bármit definiálnak neked, te úgyis csak kötekedni fogsz, végső soron meg jössz az ÁSZF-fel, a garantált sávszélesség-minimumokkal, meg az egyéb corporate kifogásokkal.

Mert szeretném tudni, hogy _szerinte_ mi számít normálisnak, te nagyon hülye. Tudod én olyan vagyok, aki szeret megtudni dolgokat, nem úgy, mint te, aki kinyilatkoztatni szeret úgy, hogy tudása nulla, és azt nem is óhajtja bővíteni.
Nekem a 2G tökéletesen működik ha csak hang vagy rövid szöveges üzenet átviteléről van szó. Ugyanígy a 3G és az azt megelőző mobil adatátviteli technológiák (nem csak GPRS volt/van) is teljesen jó, ha kevés adatot kell átlapátolni, miközben a késleltetés, illetve a forgalom folyamatos fenntartása nem feltétel.
Az ÁSZF nem corporate kifogás, hanem annak a szolgáltatásnak a definiálása, amire előfizet az ügyfél. És abban bizony azt kell leírni, hogy mit vállal a szolgáltató, mi az a sávszélesség, amit az idő meghatározott hányadában (rendelkezésre állás, szintén ÁSZF-ben, ahogy a számításának a metódusa is) teljesítenie kell az adatátviteli szolgáltatásnak, mert ha nem, akkor a szolgáltató kötbér fizetésére köteles. Nekem speciel már fizetett nem egyszer kötbért szolgáltató - igaz volt, amikor az aktuálisan illetékes felügyeleti szerv "enyhe nyomása" kellett hozzá, de később már kevésbé volt problémás a hozzáállásuk. Úgyhogy ne hidd, hogy nekem minden jó, meg minden jár, annyi az egész, hogy nem kevés szolgáltatási szerződés esetében volt szerencsém az ügyfél oldalán kapcsolatba kerülni a t. szolgáltatókkal.

Napi tapasztalat, hogy telefonhívásnál csak az egyik fél hallja a másikat, vagy nincs is vonal. Olyan is van, hogy nem fogadott hívást jelez, pedig nem is volt hívás, legalábbis csengőhangig nem jut el a dolog. Szimplán túl lehet terhelve a hálózat. Gondolom megvan a hány előfizető / nm sűrűség definíciója, ha azt valaki átlépi, jönnek a problémák. Simán lehet alul méretezett is, ami kis hazánkra amúgy is általában jellemző. De ez engem, mint előfizetőt, ügyfelet, baromira nem érdekel. Pláne úgy, hogy ma Magyarországon nem nevezném olcsónak az internetszolgáltatások költségeit.

Érdekes, nekem ilyen problémáim nem voltak... Igaz, nem "második dzsunka balról" szintű gyártók készülékei vannak használatban... 

"ma Magyarországon nem nevezném olcsónak az internetszolgáltatások költségeit" - egy költség lehet magas vagy alacsony, ami olcsó vagy drága, az a termék... (nyelvtan náci mód off)

Optikán is lehet szart szolgáltatni. ADSL-en is lehet jó, stabil hálózatot adni. Ha nem bloated trágyadomb lenne a webes szolgáltatások egyre nagyobb része, akkor a sávszélessége is elég lenne. Azt viszont azért vedd figyelembe a soron következő méretes csúsztatásod előtt, hogy a két technológia között arányaiban annyi a különbség elérhető átviteli sebességben, mint a 2G és a 4G között.

Jó példa, hogy itt nálunk céges szinten az invitel szolgáltat, adsl internetet. Közben lenne más szolgáltató, nevezetesen upc, aki nagyságrendekkel nagyobb sebességet tudna szolgáltatni, ami valamilyen szinten jobban kiszolgálná a rendszereinket, de mivel a megbízhatósága a 0%-os rendelkezésre állás felé tendál, az invitelé pedig 99.8% felé, ezért nyilván a megbízhatóságot szem előtt tartva inkább van ez, mint az.

Szerdai HWSW: Továbbra sem tisztázott az 5G egészségre gyakorolt hatása

Múlt héten Svájc harmadik legnépesebb kantonja, Vaud határozott arról, hogy ideiglenes jelleggel nem ad ki újabb engedélyt 5G-s bázisállomások létesítésére. Az átmeneti tiltás mindaddig biztosan fennáll majd, amíg helyi környezetvédelmi hivatal nem készül el azzal a jelentéssel, mely átfogó képet ad az új technológia potenciális környezeti hatásairól. Helyi lapértesülések szerint Genf és Wallis kanton néhány napon belül követheti Vaud példáját.

A fentieket nem én írtam a HWSW hasábjaira és a svájci törvényhozásra sem gyakoroltam semmiféle befolyást. Ezt főként azoknak a szélsőségesen idealista véleményvezéreknek üzenem, akik néhány fenti threadben korábban azt bizonygatták, hogy ez is csak olyan mértékű és teljesítményű rádiófrekvenciás sugárzás, mint a többi, aminek az egészségügyi kockázatai nem komolyabbak, mint a ma is jelenlévő sugárzásoké (WiFi, 2G, 3G, 4G). Továbbá, hogy ez úgyis csak a 4G sávjában (és nem 6 GHz) mikrohullámon kerül bevezetésre. Mindeközben laposföldhívőnek kikiáltva engem és mindenki mást, aki az 5G-t a potenciális egészségügyi kockázatai miatt nem tartja jó ötletnek az erőltetett növekedés rohamtempójában bevezetni.

Az 5G-s hálózatok év végén tervezett indulásához emellett szükség lehet arra is, hogy a parlament módosítsa a jelenleg érvényben lévő sugárzási határértékeket a megadott sávokban, ezt azonban a nem tisztázott potenciális egészségügyi kockázatokra hivatkozva már kétszer leszavazta a svájci törvényhozás.

Tehát, nem ér minket nagyobb sugárzás, mint eddig, de azért a határértékeket módosítani kell. Öhm... Én kérek elnézést. Persze, a mobilnetelőfizetők okostelefonfüggővé tétele mobilszolgáltatóék profitja érdekében továbbra is fontosabb, mint az emberek fizikai (és mentális) egészsége. Vagyishát Svájcon kívül biztosan így lesz, pláne kishazánkban, ahol a szakmai fősodor a fenti úgysem lesz semmi baj, aki szerint meg igen, az laposföldhívő narratívát képviseli.

Továbbra sem az 5G-vel _lehet_ probléma, hanem néhány frekvenciával amit a meglévőek _mellett_ használna. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy részleges frekihasználattal is elindítható, ha ennyire probléma az eddig nem használt frekik felderítetlensége.

A cikk szerint, csak az eddig nem használt frekiknél (6GHz plusz) kellene módosítani, ha jól értem.

A Wi-Fi-t így ebben a formában nem biztos, hogy jó említeni, mert ha jól tudom itthon 100mW az adóteljesítmény, és alapvetően kis területre vonatkozik. A mobil neteknél 1-2W körüli rémlik. Az egyéb mikrohullámú kapcsolatok általában pont-pont jellegűek és irányított antennával mennek, erősen engedélyköteles módon.

A Wi-Fi-t így ebben a formában nem biztos, hogy jó említeni, mert ha jól tudom itthon 100mW az adóteljesítmény, és alapvetően kis területre vonatkozik. A mobil neteknél 1-2W körüli rémlik.

Ezt próbáltam többször elmagyarázni egyeseknek. [1] Sajnos mindezidáig sikertelenül. [2]

Az egyéb mikrohullámú kapcsolatok általában pont-pont jellegűek és irányított antennával mennek, erősen engedélyköteles módon.

Többek között ez a probléma az 5G-vel is, hogy a sugárzófelület elemi antennákból áll össze, melyek képesek nyalábokat irányítani az előfizetők készülékeire (Active Phased Array Antenna) [3], jóval nagyobb és koncentráltabb rádiófrekvenciás sugárzásnak kitéve őket. Ilyen a 2G, 3G, 4G esetében nincs és a kommersz WiFi hálózatoknál sincs. Sem 6-28 GHz tartományban való sugározgatás.

"The situation with cell towers is, if anything, worse. So far the FCC has approved bands of frequencies around 24 GHz, 28 GHz, 38 GHz, 39 GHz, and 48 GHz for use in 5G stations, and is proposing to add 32 GHz, 42 GHz, 50 GHz, 71-76 GHz, 81-86 GHz, and above 95 GHz to the soup. [8] These have tiny wavelengths and require tiny antennas. At 50 GHz, an array of 1,024 antennas will measure only 4 inches square. [9] And the maximum radiated power per array will probably not be that large—tens or hundreds of watts. But just as with PAVE PAWS, arrays containing such large numbers of antennas will be able to channel the energy into highly focused beams, and the effective radiated power will be enormous. The rules adopted by the FCC allow a 5G base station operating in the millimeter range to emit an effective radiated power of up to 30,000 watts per 100 MHz of spectrum." - 5G – FROM BLANKETS TO BULLETS

Tehát, elég annyi, hogy sok ember egy helyen gyűljön össze, sok okostelefonnal. Máris egy kisebb teljesítményű mikrohullámú sütővé válik a környék.

Nem kifejezetten érdekel, hogy mit gondolsz erről az oldalról, az a te szélsőségesen elitista, fősodratú magánvéleményed. Az idézett részt természetesen nyugodtan megcáfolhatod. Például bebizonyíthatod, hogy az 5G nem nyalábokkal fogja pásztázni az eszközöket, és hogy nyalábonként nem annyi az FCC által engedélyezett kimenő teljesítmény, mint amennyit leírt az általad "szerencsétlen balfasznak" tartott szerző.

Más kérdés, ha csak fősodratú lejáratókampányra és "úgyis csak annyit és úgy fog sugározni, ahogy a 3G, 4G" papagájkodásra futja, szakmai cáfolat helyett. Az, hogy lehülyézel, lebalfaszozol, lelaposföldezel mindenkit, aki nem tárt karokkal fogadja multiék innovációját™, az nem cáfolat.

Már megcáfoltam: összemos olyan dolgokat, amelyek külön-külön igazak, de egymástól teljesen függetlenek, a prekoncepció és a tényhalmazt követő következtetés nincs zárt logikai láncban, pont, mint úgy, amikor olvasod a dihidogén-monoxid elleni kiáltványt, amiben minden egyes mondat igaz, de még egy hülye balfasz is képes megérteni, hogy a prekoncepció faszság és a végkövetkeztetés nem egy zárt logikai láncon alapul.

A probléma az, hogy a vezeték nélküli kommunikáció nagyságrendekkel nehezebben megérthető terület, ezért sokkal könnyebb ebben a témában embereket beszopatni, mint abban, hogy tiltsuk be a vizet.

Szóval egyszerűen az a helyzet, hogy túl hülye vagy ahhoz, hogy meg tudd érteni a magyarázatot, és amikor meg kapsz tényeket, amelyeket meg is tudnál érteni, de cáfolják a rögeszmédet, akkor azokra egyszerűen nem válaszolsz, figyelmen kívül hagyod. Pont úgy, mint az oltásellenesek, a laposföld hívők és a többiek.

"Például bebizonyíthatod, hogy az 5G nem nyalábokkal fogja pásztázni az eszközöket, és hogy nyalábonként nem annyi az FCC által engedélyezett kimenő teljesítmény, mint amennyit leírt az általad "szerencsétlen balfasznak" tartott szerző."

Gondold végig egyszer józanul.

Az, hogy csak arrafelé ad, amerre hasznos, azzal a többi irányban nem ad feleslegesen, ezzel nagyon-nagyon sok energiát lehet megtakarítani és csökkenteni a felesleges zajt és a kisugárzott energiát. Ha te például olyan helyen laksz, ahol van egy körsugárzó, akkor folyamatosan kapod a sugárzást. Ha odatesznek egy olyan eszközt, amelyik csak a megfelelő irányban sugároz, akkor a töredékét fogod megkapni annak, amit egy körsugárzótól kapnál.

Az adási energiaszinteket úgy állítják be az eszközök, hogy a kezelhető jel/zaj viszony alsó határán legyenek, csak a körsugárzók ezt mindenfelé adják, körkörösen. Ha téged meg lehet célozni 1 fokos sugárral, és az az egy fokos sugár jel/zaj viszonyához elég 1 wattos adóteljesítmény, akkor célzás nélkül 360 wattal kell adni körkörösen, hogy tudj akár csak telefonálni. Viszont ebből a 360 wattból 359 watt felesleges, mert nincs ott vevő, ahova eljut. Tetszik érteni?

Ha ezer eszköz van ebben az 1 fokos irányban, akkor nem kell ezerszer egy wattal adni, ugyanúgy elég az 1 watt, mert az eszközök száma nem befolyásolja azt, hogy mekkora teljesítmény kell ahhoz, hogy kommunikálni lehessen velük, az nagyrészt a távolságuktól és a köztük lévő zavaró tényezőktől függ.

Egy csomó ilyen tévedés és téves következtetés van a linkelt oldalnál, mert az illető teljesen hülye a témához, akárcsak te.

--
https://iotguru.live

Továbbra is elég szar a jel-zaj viszonya a hozzászólásodnak a lehülyézés, a laposföldezés és az oltásellenesezés miatt.

Emlékeztetnélek, hogy körsugárzókat már 2G óta nem használnak mobilkommunikációban, eltekintve néhány speciális esettől (beltéri pikocellák, mikrocellák stb.), úgyhogy a hozzászólásod második (értelmesebbik) felében olvasható levezetésed, bár logikusnak tűnik, de messze nem életszerű.

Továbbra is tisztázatlan pár kérdés.

Ha egy 120°-os nyílásszögű szektorsugárzó a jogszabályok szerint maximum 8W-tal adhat, akkor mennyi lesz a határértéke egy 1°-os nyalábnak? Csak mert ha ugyanúgy 8W lesz, akkor annyi besugárzott energiát fog az okostelefont tapicskoló (és bárki, képbe beálló) emberünk kapni, mintha 960W-tal sugározna a (két utcát lefedő) szektorsugárzó, ami a mai határértékeket egyértelműen túllépné, pláne mikrohullámon. Mégis, az FCC jelen szabályozása szerint bármelyik mobilszolgáltató kisebb mikrohullámú sütővé változtathat egyes területeket. Továbbá, engem kibaszottul nem érdekel, hogy a kis idealista világodban majd hogyan fogja minden eszköz az adóteljesítményét minimalizálni. Amennyit a törvény szerint adhat, annyit adni is fog és jelenlegi határértékek szerint az több, mint sok.

Mi történik akkor, ha egy relatíve kis területen összegyűlik 100 ember és mindegyik okostelefonozik? Például egy kisebb koncerten. Napjaink egoista, nárcisztikus, önimádó konzumidiótái nagyon szeretik mobilneten streamelni (Facebook Live) a koncerteket, mert szimplán csak élvezni már nem menő™. Egy nyaláb nem valószínű, hogy elbír 100 okostelefont. A 100 emberből biztos, hogy lesznek mindenféle szolgáltatótól, akik más-más frekvenciasávokat használnak. Nem biztos, hogy a mobiltoronyról van tökéletes rálátás minden telefonra, így az egyes nyalábok kimenő teljesítményeit meg kell emelni, például ha egyik ember a másik mögött áll és a testével kitakarja. A korábbi szektorsugárzóknál megvolt az az előny, hogy a környező tereptárgyakról visszaverődő hullámokat is lehetett érzékelni. Ez most látszólag elvész. De vajon hány wattal/milliwattal kell áterőltetni egy nyalábot egy emberen, hogy a mögötte lévő tisztán vegye az adást? Milyen egészségügyi hatásai lesznek ennek a 20-30-40 GHz-es tartományban?

"Ha egy 120°-os nyílásszögű szektorsugárzó a jogszabályok szerint maximum 8W-tal adhat, akkor mennyi lesz a határértéke egy 1°-os nyalábnak? Csak mert ha ugyanúgy 8W lesz, akkor annyi besugárzott energiát fog az okostelefont tapicskoló (és bárki, képbe beálló) emberünk kapni, mintha 960W-tal sugározna a (két utcát lefedő) szektorsugárzó, ami a mai határértékeket egyértelműen túllépné, pláne mikrohullámon."

Nem, nem lesz 960 watt, ugyanúgy 8 watt marad, te továbbra se érted a működését ezeknek a dolgoknak, mi lenne, ha elvonulnál pár évre tanulni? :/

--
https://iotguru.live

Úgy érti, hogy ha egy nyalábba koncentráljuk ugyanazt a teljesítményt, akkor az ott olyan lesz, mintha egy körsügárzó a nyalábkeresztmetszet/teljes keresztmetszet teljesítménnyel sugározna. Nyilván nem nő meg az adóteljesítmény, csak kisebb keresztmetszere összpontosul.

A részletek további tisztázásáig számomra sem világos, hogy ezeket a teljesítményeket hogyan kell érteni, akár úgy is lehetne, ahogy Hajbi mondja.

Abban meg eléggé biztos vagyok, hogy ha van egy ilyen szoftver vezérelt array antenna, akkor annak szinte a teljes teljesítményét be lehet fókuszálni (a fizikai paraméterekből adódó irányított nyalábba), tehát egy rosszindulatú támadó a firmware hekkelésével képes lehet egészségügyi kár okozására.

"Úgy érti, hogy ha egy nyalábba koncentráljuk ugyanazt a teljesítményt, akkor az ott olyan lesz, mintha egy körsügárzó a nyalábkeresztmetszet/teljes keresztmetszet teljesítménnyel sugározna. Nyilván nem nő meg az adóteljesítmény, csak kisebb keresztmetszere összpontosul."

Én értem, hogy úgy érti és azt is értem, hogy te úgy érted. Csak nem így van.

Olyan ez, mintha meg akarnál világítani valamit, például van tőled 100 méterre valaki, aki előtt 1 x 1 méteres négyzetet akarsz megvilágítani 1000 lumen fényerővel, hogy lássa, merre megy. Ha csak egyben egyhatod gömbfelületet tudsz csak megvilágítani (~ 120° vízszintesen és ~90° függőlegesen), akkor ehhez kell 21 millió lumenes fényforrás. Ha tudsz célozni 1 foknál kisebb nyalábbal, akkor elég 1000 lumenes fényforrás.

Ha például 8 wattal kell adnod ahhoz, hogy 120 fokban fedj 1000 méteres távolságig, akkor nem kell 8 wattal adnod ahhoz, hogy 1 fok szélesen fedj, hanem elég 0,066 watt teljesítménnyel adnod. Ha 120 célzott eszközöd van ebben az 1 fokos résben, akkor is elég 0,066 wattal adnod. Ha pedig 120 célzott eszközöd van 120 fokban, egyenletesen elosztva, akkor kell 120 x 0,066 wattal adnod, ami összesen 8 watt. Nem fogsz 960 wattal adni és nem kapsz olyan dózist, mintha 960 wattal adnának. Az faszság.

--
https://iotguru.live

Ha 21 millió lumen a törvény által előírt határértéked, akkor simán megteheted, hogy ennyit koncentrálsz az 1x1 méteres négyzetbe és égeted ki vele az arra járó szemét. Ahogy azt is megteheted, hogy 120°-ban világítasz vele.

Ha 1000 lumen a határértéked minden irányított fényforrásra, akkor is megteheted, hogy jópárat ugyanarra a helyre irányítasz. Sőt, az is megtörténhet, hogy másik "világítócég" reflektora is ugyanoda világít, mert két ember megy egymás mellett. Ekkor a két ember előtti területet már 2000 lumennel világítják.

Ha 120 célzott eszközöd van ebben az 1 fokos résben, akkor is elég 0,066 wattal adnod.

Ez meg szimplán nem igaz, ugyanis mindegyik nyaláb véges számú eszközt képes kiszolgálni. Pláne, ha 4G-nél gyorsabb átviteli sebességben gondolkodunk.

Fogd már fel azzal a csökött agyaddal, hogy ha kiégeted valaki szemét, az a Btk-ba ütközik. És a bíróság le fogja szarni, hogy az ehhez használt lámpáid külön-külön szabadon használhatóak. Pontosan ugyanez a helyzet akkor, ha megsütsz valakit értelmetlenül magas energiájú EMF sugárzással.
(Mi legyen? Holnaptól ne lehessen kést használni, mert azzal szíven is döfhetek valakit?)

Ez nem úgy fog kinézni, hogy Tapicskoló Tamás odamegy a torony közelébe, lángra lobban, és megsül. Ez úgy fog kinézni, hogy Tapicskoló Tamás 10 évvel előbb fog meghalni rákban, vagy fog fejfájásokra panaszkodni a belésugárzott nyalábok miatt. Ez pedig senkit nem fog érdekelni, úgy ahogy most sem érdekel senkit a több, mint tízezer ember, aki évente meghal a szennyezett levegő miatt.

Még mindig nem érted az antenna működését... úgy képzeld el, mintha lenne egy 32x32-es mátrixod keskeny csóvában világító lámpákból, amelyek fixen megvilágítanak egy-egy területet, mint például a stadionok megvilágítása: https://st3.depositphotos.com/1362337/12545/i/950/depositphotos_1254597…

Ha mindegyik be van kapcsolva, akkor egy egészen nagy tér minden pontja világos. Ha viszont nem kell mindent megvilágítani, akkor csak azok a lámpák világítanak, amelyek azt a területet világítják be, ahol világosságot akarsz. Fixen beállított lámpákról van szó, nem tudod állítgatni a lámpákat, hogy melyik hova világítson.

Az egész prekoncepciódat arra a hülyeségre építetted fel, hogy egy irányba tudod állítani ezeket az antennákat. A helyzet az, hogy nem tudod ezt megtenni, szóval vonulj vissza és gondold át újra az egész hülyeséghalmot, amit összehordtál.

--
https://iotguru.live

Ez épp nem így van. A külön külön irányítatlan koherens források szuperpozíciója miatt éppenhogy lehetséges fókuszálni az összes antennából jövő energiát. Éppen ez a lényege ezeknek az antenna tömböknek.

(A stadionlámpás példa azért nem analóg, mert azok a lámpák nem koherensek, nem a szuperpozíció szerint adódik össze a fényük.)

Mint az közismert, így működnek az array antennák, ez a lényegük :-).

Szerk.: najó https://en.wikipedia.org/wiki/Phased_array Animált rajzzal kezdődik.

A lényeg röviden:

"In an array antenna, the radio frequency current from the transmitter is fed to the individual antennas with the correct phase relationship so that the radio waves from the separate antennas add together to increase the radiation in a desired direction, while cancelling to suppress radiation in undesired directions."

Nagyszerű, de a MU-MIMO és a CO-MIMO meg nem erről szól és ezen túl érdemes összevetni a korábbi megoldásokkal, amelyek ugyanabban a környezetben ugyanúgy hoznak létre interferenciákat, csak nem tudod befolyásolni, hogy a térben hol lesznek ezek a pontok. Még mindig ott tartunk, hogy ezekkel a megoldásokkal kevesebb a zaj tartozik és kisebb energiaszükséglet szükséges ugyanahhoz a hasznos jelhez, mint ezek nélkül.

Az pedig egy eléggé teoretikus dolog, hogy pont úgy tudsz adni egy tetszőleges környezetben, hogy minden kisugárzott energia egy pontba jusson... mert ugye ahol a hullámok kioltják egymást, az már veszteség, ahol visszaverődnek, az is veszteség és a távolság négyzetével csökken amúgy is az energia. Az egész dolog nem arra van kihegyezve, hogy A pontból B pontba juttass energiát, hanem arra, hogy csökkentsd a vételi problémákat okozó interferenciát, visszhangot és a többi zajt.

--
https://iotguru.live

Nagyszerű, akkor én most várok tőled olyan doksit, ahol egy pontba tudják küldeni a kisugárzott energia jelentős részét, mert teljesen más a vett jelek feldolgozása alapján úgy válaszolni, hogy a jelben minél kevésbé legyenek interferencia és visszhang miatti torzulások és más úgy válaszolni, hogy az elnyelődés és a visszaverődés miatti energiavesztés a minimális legyen.

--
https://iotguru.live

Az eredeti kérdés amiből kiindultunk az volt, hogy egy ilyen antenna tömb alkalmas-e arra, hogy egy pontra fókuszálja a kisugárzott energia nagy részét? Igen, alkalmas. Erre való, ez a lényege.

Én a beszélgetés közben az oopsie kezdetű kommentemben döbbentem rá, hogy ez akár rosszindulatúan is felhasználható lehet. Ezeknek az antennarendszereknek szoftveres vezérlése van, tehát ha valaki meghekkeli, akkor a fizikai lehetőségeket kihasználhatja, és a regulációs korlátokat áthághatja - amennyiben a rendszer fizikailag képes rá.

Nyilván a szóródás rontja a hatásfokot, ebben szerintem senki nem kételkedett.

Amit leírtam, az arra vonatkozik, hogy a bázisállomások támadnak fejre fókuszált sugárzással. Nem is kell hozzá, hogy telefonod legyen.

Ez ellen kétféleképpen lehet védekezni:

- nem mész 5G-vel lefedett területre
- alufólia sisakot veszel fel :-) Természetesen egyéb Faraday kalitka megvalósítás is megteszi.

"Az eredeti kérdés amiből kiindultunk az volt, hogy egy ilyen antenna tömb alkalmas-e arra, hogy egy pontra fókuszálja a kisugárzott energia nagy részét? Igen, alkalmas. Erre való, ez a lényege."

Először is többféle kialakítású antennacsoport van, amelyeknek egy része nem is ad ugyanabba az irányba, tehát visszaverődés nélkül nem is tud egy irányba adni, egészen konkrétan melyikről beszélsz ilyenkor?

Amelyik tud egy irányba adni, azoknál az elemi antennák széles iránysugárzók, az energia nagy része szélesen elmegy melletted mindenképpen, ha irányba akarnak adni, akkor az nagy veszteségekkel jár, nem tudnak célozni, nem fókuszálja egy pontra a kisugárzott energia _nagy_ részét, nem az lesz, hogy 120 darab 8 wattos elemi antennával tudsz egy keskeny sávban 960 wattnak megfelelő energiát elérni. Egyébként is ebben az esetben centiméteres hullámhosszról beszélünk, nem lesznek a hullámok koherensek, ilyen hullámhosszon már nem tudsz értelmes koherenciát előidézni egy adott ponton vagy sávban.

Szóval kérlek, mutass dokumentumot, hogy egy összesen x wattos array tud x wattot nagyságrendileg megközelítő teljesítménnyel adni egy adott irányba.

Mert én a hülye agyammal sajnos még mindig le vagyok ragadva ott, hogy ezek az antennarendszerek a mobil kommunikációban arra valók, hogy amikor adnak vagy vesznek, akkor a célpontnál az eltérő hosszú utakat befutó rádióhullámok miatt ne úgy érkezzen meg az adás, hogy "Ked-ves-ves-ked-ked-ked-ves-ves-ves-sak-sak-elv-tár-elv-elv-tár-sak-elv-sak-tár-tár-sak", hanem adattartalomra időzítve fázishelyesen.

"Nyilván a szóródás rontja a hatásfokot, ebben szerintem senki nem kételkedett."

Mind a szóródás, mind a visszaverődés erősen rontja a hatásfokot, ahogy az is, hogy ha arra számítunk, hogy két hullám kioltja egymást, mert az bizony ugyanannyi kisugárzott energiába kerül, mintha erősítenék egymást. És a phase array alapelve az, hogy kioltják egymást a tér nagy részén, de ez már nem egészen így működik néhány milliméteres hullámhossz és több száz méteres távolság esetén...

"Én a beszélgetés közben az oopsie kezdetű kommentemben döbbentem rá, hogy ez akár rosszindulatúan is felhasználható lehet."

Szerintem ezt azért gondold még át.

--
https://iotguru.live

De nem érted. :)
Mint a fényt, a hullámot is befókuszálják egyetlen pontra, átszuszakolva mind a 960wattot, mint a halálcsillag csinálta.
Az, hogy van-e olyan antenna, ami erre fizikailag képes lehetne már egy érdekes és más kérdés. Én azt gondolom, hogy nincs - és nem is lesz, mert azon kívül, hogy "megsüssenek vele" valakit, más haszna nem lenne, és tudjuk, hogy a multikat csak a haszon érdekli.

De azt akár el is fogadhatjuk, hogy elméletileg lehetséges - Csak a hardware tűnik alkalmatlannak rá. :)

> ... erősen rontja a hatásfokot, ahogy az is, hogy ha arra számítunk, hogy két hullám kioltja egymást, mert az bizony ugyanannyi kisugárzott energiába kerül, mintha erősítenék egymást.

Légyszíves nézz már utána az elektromágneses hullámterjedésnek, mert ettől már én érzem magam rosszul. Már elsőre is akartam írni, de akkor még azt hittem elírás.

Értem. Kifejtenéd bővebben az elméleted? Tehát szerinted, ha két lézernyalábot ugyanarra a pontra irányítunk, hogy ellenfázisban vagy azonos fázisban érjék a felületet, akkor a lézerek forrásánál változik a teljesítmény vagy sem?

Meg amúgy érdekelne az is, hogy milyen technológiával gondoltál milliméteres hullámhosszokat százméteres távolságon koherensen tartani. Meg ilyesmi.

--
https://iotguru.live

Na, pihentem rá utánaolvastam és gondolkodtam is rajta :-)

Kötekvéshez:

* 3 GHz frekvencia esetén a hullámhossz kb 10cm, nem milliméteres nagyságrendű. Alapból erről a frekvenciáról volt szó, nem? Emlegetett valaki 24GHz-t is, ennek a hullámhossza kb 1,25 cm
* Lézerről nem is volt szó, antenna array-ről volt szó
* Nem feltétlenül kellenek 100 méterek. Ha a házam előtti oszlopra tesznek fel 5G adót, akkor az emeleti hálószoba kb 6 méterre lesz tőle, de mindenképpen 10 méter alatt.

A témához:

Igen, a teljesítményt lehet fókuszálni array antennával. Egy kép többet mond ezer szónál, egy rakás rajzot lehet találni róla: https://www.google.com/search?tbm=isch&q=phase+controlled+array

A matematikája kb úgy néz ki, hogy egy elemi antenna a magára jellemző minta szerint szórja az energiát, jó közelítéssel az általa okozott rezgés (elektromos vagy a mágneses tér rezgése) amplitudója 1/r-rel csökken a térben a távolsággal. Az antennák jeleit szuperponálni kell, ami magyarul annyit tesz, hogy fázishelyesen össze kell adni. A fázishelyes összeadásból az fog kijönni, hogy ha úgy állítottuk be a források fázisait, hogy egyetlen pontra fókuszáltuk őket, akkor abban a pontban az összes térerősség pont összeadódni fog.

A tér többi pontjaiban pedig mindenféle minták szerint többnyire teljes vagy részleges kioltás lesz. Persze lesz sok pont, ahol azért jelentős térerősséget számolunk, de sokkal kisebbet, mint a fókuszpontban.

Na most, a felületen átmenő teljesítmény a térerősség _négyzetével_ arányos! Emiatt lehetséges a fókuszban a teljesítmény jelentős részét fókuszálni azzal együtt is, hogy mivel az antennánk nem tökéletesen fókuszálható, máshol is lesz térerősség, de a teljesítmény jelentősen kisebb lesz.

Mennél több elemű a tömb, annál fókuszáltabb nyalábot lehet csinálni, ez is dokumentált tény, erről is vannak rajzok. A 32*32 tömb, amiről fentebb szó volt már egész jó.

Az antennák szimulálása és számítása is rohadt bonyolult, úgyhogy ne várd, hogy levezessem neked. Inkább azt mondd meg, hogy a Wikipédia oldalon lévő rajzok szerinted nem azt mutatják-e, hogy a teljesítmény fókuszálva van, vagy esetleg nem hiszed el, hogy ez úgy működik, ahogy ott le van rajzolva? https://en.wikipedia.org/wiki/Phased_array

Például ez a kép mutat egy konkrét sugárzási mintát is: https://en.wikipedia.org/wiki/Phased_array#/media/File:Phased_array_rad…

Konkrét számokat nem tudok produkálni, egyelőre az elvi kérdésnél akadtunk le: egyáltalán lehetséges-e a teljesítményt fókuszálni? Igen, lehetséges. Erre való.

Hogy mennyire? Szimulációval, számítással, vagy méréssel jön ki. Jó lenne, ha valaki tudna hozni konkrét adatot. Elvben egyre jobb antennákkal közelítve egy hullámhossz körüli méretű gömbbe bele lehet fókuszálni a teljes teljesítményt, a gyakorlatban nyilván sokkal kisebb a koncentráltság.

"Igen, a teljesítményt lehet fókuszálni array antennával."

Nem, nem tudod fókuszálni, egyszerűen csak jobb vételi lehetőségeket tudsz elérni, nem jut a tér adott pontjaira ettől több elektromágneses energia, nem tudod a tér többi részéről egy helyre söpörni az energiát, ami valamerre kiment, arra nincs már hatásod, márpedig az energia kiment mindenfelé, hogy majd valahol koherens legyen.

"A fázishelyes összeadásból az fog kijönni, hogy ha úgy állítottuk be a források fázisait, hogy egyetlen pontra fókuszáltuk őket, akkor abban a pontban az összes térerősség pont összeadódni fog."

A vevőantennán a jel nagyobb lesz, mert törődsz a koherenciával, de a kisugárzott teljesítmény nagy része viszont nem lesz ott, hanem mindenhol máshol, ahol pont kioltják egymást vagy megy a nagyvilágba inkoherens módon. Annyi történik, hogy az általad kívánt helyen jobb vételi lehetőségeket kapsz a koherencia miatt, mint azokon a helyeken, ahol nem akarsz jobb vételi lehetőségeket, de a kisugárzott teljesítménynek csak annyi része lesz a kívánt sávodban, amennyi az elemi antennák által lefedett területtel egyébként is arányos.

Tehát, ha te fogsz 120 fokos szögben adó antennákat, egymás mellé teszed őket, akkor például minden 12 fokos sávban ott lesz a teljesítmény nagyjából tized része. Ha megfelelő fázisban adsz az egyes antennákkal, akkor el tudod érni, hogy ebben a 12 fokos sávban, ugyanaz az egytized teljesítmény a koherencia _hatása_ miatt jobb vételi lehetőségeket adjon, mintha nem lenne koherens a hullám (ugye egy antenna mindig koherens). Nem fogsz tudni ide gyűjteni a terület többi részéről plusz energiát, mert arra ugyanúgy elhagyják a hullámok az antennát, amelyek nem tudnak arról, hogy majd valahol máshol lesznek a koherencia miatt olyan területek, ahol összeadódhatnak az energiáik.

"3 GHz frekvencia esetén a hullámhossz kb 10cm, nem milliméteres nagyságrendű. Alapból erről a frekvenciáról volt szó, nem? Emlegetett valaki 24GHz-t is, ennek a hullámhossza kb 1,25 cm"

Igen, erről a 10-100 milliméteres sávról van szó. Próbáld már kérlek végiggondolni, hogy a tér mekkora területein tudod ezzel a hullámhosszal fenntartani a koherenciát, ha az antennák nagyjából hullámhossznyi távolságra vannak egymástól.

"egyáltalán lehetséges-e a teljesítményt fókuszálni? Igen, lehetséges. Erre való."

Nem, ekkora frekvenciák esetén nem erre való, hanem arra, hogy a vevőhöz az információ fázishelyesen jusson el, dadogás nélkül. Tényleg gondold egy kicsit végig. :/

--
https://iotguru.live

Google: Phased Array

Ha már alapfogalmakkal nem vagy tisztában, és ennek ellenére okítasz, hülyézel, meg balfaszozol másokat.

A forrásod pedig: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6211090/

A phased array is defined as a multiple-antenna system that electronically alters or directs the transmission or reception of an electromagnetic (EM) beam [1,2,3]. These systems can be realized by introducing a time variation or phase delay in every antenna’s signal path to compensate for the path differences in free space.

Tehát, lehet is irányítani, merre menjen a nyaláb és fogják is irányítani, merre megy a nyaláb.

However, user mobility, the random movement of mobile devices, as well as indoor and outdoor propagation in urban environments are essential factors that affect the architecture of base station (BS) and mobile station (MS) antennas in mm-wave cellular communication systems [13,20,25,29]. Thus, to obtain a good link quality, beam-steering should be applied on both the BSs and MSs, as illustrated in Figure 4.

Lehet, hogy inkább neked kellett volna elvonulnod pár évre tanulni. Szerencsére, ezt most bepótolhatod. Jó olvasgatást!

"Tehát, lehet is irányítani, merre menjen a nyaláb és fogják is irányítani, merre megy a nyaláb."

Egyrészt ez egy csúszós lejtő érvelési hiba. Másrészt, nem, nem irányítják a teljes energiát ugyanoda, még mindig nem érted.

"Thus, to obtain a good link quality, beam-steering should be applied on both the BSs and MSs, as illustrated in Figure 4."

Kérlek, idézd azt a részt, ahol arról írnak, hogy ha van 1024 elemi antennád és van 1024 telefonod a térben ugyanott, akkor minden energia oda koncentrálódik. Mert szerintem még mindig nem érted, hogy mire jó ez, még mindig rossz a prekoncepciód, egyáltalán nem az és úgy történik, amit és ahogy próbálsz sulykolni.

--
https://iotguru.live

"Ha 21 millió lumen a törvény által előírt határértéked, akkor simán megteheted, hogy ennyit koncentrálsz az 1x1 méteres négyzetbe és égeted ki vele az arra járó szemét. Ahogy azt is megteheted, hogy 120°-ban világítasz vele."

Nem, nem teheted meg, ezért vannak például a Class 1 lézerek 0,4 μW teljesítményre maximalizálva, ilyenek például a pénztárgépek vonalkód leolvasó lézerei. Minél jobban irányított egy fényforrás, annál inkább limitált a maximális teljesítménye.

Ismét egy olyan állítást sikerült kimondanod, amely komplett hülyeség, tudatlan laggard balfasz úr újra bizonyította a Dunning–Kruger hatást.

"Ez meg szimplán nem igaz, ugyanis mindegyik nyaláb véges számú eszközt képes kiszolgálni. Pláne, ha 4G-nél gyorsabb átviteli sebességben gondolkodunk."

Ha több energiával adsz, attól nem lesz nagyobb sávszélességed, nem tudsz több eszközt kiszolgálni.

--
https://iotguru.live

Ha több energiával adsz, attól nem lesz nagyobb sávszélességed, nem tudsz több eszközt kiszolgálni.

Úgy csinálsz, mint a politikusok, akik szándékosan teszik félre a józan eszüket és nem akarják megérteni, hogy az ellenoldal mit is akar elmondani. Szóval, igen, kizárólag attól, hogy több energiával adok, nem lesz nagyobb sávszélességem. Viszont, attól igenis lesz, hogy egymástól eltérő frekvenciájú nyalábokat ugyanarra a helyre irányítok. Továbbra is az a kérdés, mi történik, ha egymáshoz közel álló 120 embert 120 db. 0,066 Wattos nyalábbal fed le egy vagy több átjátszó.

Minél jobban irányított egy fényforrás, annál inkább limitált a maximális teljesítménye.

Az 5G antenna felülete egy 1024 elemi sugárzóból álló antennamátrix. Ez, az analógiádnak megfelelően 1024 0,4 μW irányítható lézerdiódákbólekből álló rács. Minden lézer megfelel a határértéknek. Minden lézerrel külön lehet célozni. Viszont, tudsz velük ugyanarra a helyre is világítani, és bár megfelel a határértéknek, olyan lesz, mintha egy ezerszer erősebb lézerrel világítanál.

Röviden: Vagy az 1024 elemi antennából álló Active Phased Array Antenna, mint teljes sugárzófelület összteljesítményét maximalizáljuk 0,066 Wattban, vagy nem ér semmit a határérték, az elemi antennák irányíthatósága (és az emiatt triviálisan kijátszható határérték) miatt.

A Dunning–Kruger hatást te bizonyítod folyamatosan minden hozzászólásoddal és az akaratlagos értetlenkedéseddel. Én megelégedtem volna azzal, ha az első két kérdésemre adsz egy normális, szakmai választ, tényekkel igazolva. Nem kaptam, mostanáig sem. Csak oltásellenesezést, laposföldezést, lehülyézést, balfaszozást. Valójában az a helyzet, hogy vannak rádiós alapismereteid, de fogalmad nincs arról, hogy a gyakorlatban miért lehet problémás egy olyan sugárzófelület, amin 1024 elemi antenna van, és amin az egyes elemi sugárzók egymás mellett lévő frekvenciatartományokban is adhatnak, akár ugyanarra a helyre fókuszálva, az adott frekvenciákra vonatkozó határértéket betartva, de a ráfókuszált helyet grillkonyhává változtatva.

"Úgy csinálsz, mint a politikusok, akik szándékosan teszik félre a józan eszüket és nem akarják megérteni, hogy az ellenoldal mit is akar elmondani. Szóval, igen, kizárólag attól, hogy több energiával adok, nem lesz nagyobb sávszélességem. Viszont, attól igenis lesz, hogy egymástól eltérő frekvenciájú nyalábokat ugyanarra a helyre irányítok. Továbbra is az a kérdés, mi történik, ha egymáshoz közel álló 120 embert 120 db. 0,066 Wattos nyalábbal fed le egy vagy több átjátszó."

Eltérő frekvenciájú nyalábokat eltérő irányból tudsz lefedni, ugyanabból az adóból nem. Egyrészt nem lesz 120 darab adód a környéken, másrészt ha lenne is, akkor se ugyanazt a területet fednék le, mert értelmetlen.

Ezt műveled épp: https://a.te.ervelesi.hibad.hu/csuszos-lejto

"Az 5G antenna felülete egy 1024 elemi sugárzóból álló antennamátrix. Ez, az analógiádnak megfelelően 1024 0,4 μW irányítható lézerdiódákbólekből álló rács. Minden lézer megfelel a határértéknek. Minden lézerrel külön lehet célozni. Viszont, tudsz velük ugyanarra a helyre is világítani, és bár megfelel a határértéknek, olyan lesz, mintha egy ezerszer erősebb lézerrel világítanál."

Nem, nem teheted meg, mert nem tudsz ugyanoda "világítani". A tér különféle részeire tudsz, szelektíven. Az elemi sugárzóid a tér külön-külön részeit fogják sugározni és nem tudod mozgatni őket. Arra valók, hogy csak arrafelé és onnan adjon és vegyen az antenna, ahol értelme van. Ezek nem mozgathatóak külön-külön.

"A Dunning–Kruger hatást te bizonyítod folyamatosan minden hozzászólásoddal és az akaratlagos értetlenkedéseddel. Én megelégedtem volna azzal, ha az első két kérdésemre adsz egy normális, szakmai választ, tényekkel igazolva. Nem kaptam, mostanáig sem. Csak oltásellenesezést, laposföldezést, lehülyézést, balfaszozást."

Így van, mindenki hülye, csak te meg néhány kiválasztott van a tudás birtokában. Na, pont erről szól a Dunning-Kruger hatás.

"Valójában az a helyzet, hogy vannak rádiós alapismereteid, de fogalmad nincs arról, hogy a gyakorlatban miért lehet problémás egy olyan sugárzófelület, amin 1024 elemi antenna van, és amin az egyes elemi sugárzók egymás mellett lévő frekvenciatartományokban is adhatnak, akár ugyanarra a helyre fókuszálva, az adott frekvenciákra vonatkozó határértéket betartva, de a ráfókuszált helyet grillkonyhává változtatva."

Nem, nem tudnak ugyanoda adni.

--
https://iotguru.live

Laggard balfasz hájblézer úr! A cél mi is volt a fényforrásos példában? Az, hogy 1 négyzetmétert 1000 lumennel világítsunk meg. Nem az, hogy maximális fényerővel toljuk neki mint'állat.
De térjünk vissza a rádióberendezésekhez. Azoknak van egy vételi érzékenysége, illetve működési tartománya, amiben tudnak kommunikálni. Ha túl kicsi a jel a zajhoz képest, akkor nem működnek, és akkor sem fognak megszólalni, ha túl nagy az antennáról érkező jel, mert akkor "leül" a vevő. Úgyhogy pont nem cél a teljesítmény "túltolása", mert az _sem_ jó.
"Ez meg szimplán nem igaz, ugyanis mindegyik nyaláb véges számú eszközt képes kiszolgálni." - Laggard balfaszkám, ha adott nyílásszögű irányban 1234 darab berendezést kell kiszolgálni, akkor az egy nyaláb lesz, ugyanis attól, hogy 1 vagy épp 1234 darab készülék veszi a rádiójelet, nem fogy belőle több - maximum a sávszélességen fognak többen osztozni.

Ha a feléd kisugárzott 1°-os nyaláb 8 Wattal ad, akkor pont ugyanakkora dózist fogsz kapni, mintha a 120°-os szektorsugárzó adna 960 W-tal.

Az más kérdés, hogy szerinted nem fognak nyalábonként 8W-tal sugározni (vagy 8 1W-os nyalábot azonos helyre koncentrálni), de ha a jogszabályok megengedik ezt (márpedig az FCC megengedi), akkor vehetjük úgy, hogy de, fognak.

Továbbra is várom a válaszod és a szakmai érveléssel levezetett magyarázatod az előbbi két kérdésemre. Már ha tényleg annyira tanultnak érzed magad, mint amekkora elánnal itt elitkedsz.

+1 kérdés: Hogyan és mi alapján határoznád meg az 1°-os nyalábok teljesítményének határértékét? Milyen fizikai, egészségügyi, hullámterjedési szempontokat vennél figyelembe?

"Ha a feléd kisugárzott 1°-os nyaláb 8 Wattal ad, akkor pont ugyanakkora dózist fogsz kapni, mintha a 120°-os szektorsugárzó adna 960 W-tal."

Mester, ha 120 fokos nyalábban 8 wattal kell adni, akkor 1 fokos nyalábban elég 0,066 watt. Nem olyan, mintha 960 wattal adnál, faszságot állítasz újra, mert lövésed nincs a témában.

Pont olyan olvasni ezt az agymenésed, mint egy orvosnak az oltásellenes faszságokat, egy geológusnak a laposföld hívők picsogását és egy repülőgép-mérnöknek a chemtrail-összeesküvők hülyeségeit.

"Továbbra is várom a válaszod és a szakmai érveléssel levezetett magyarázatod az előbbi két kérdésemre."

Megválaszoltam már. Sajnos nem értetted meg.

"Hogyan és mi alapján határoznád meg az 1°-os nyalábok teljesítményének határértékét?"

Úgy, kérlek, hogy az elektromágneses tér erősségére vannak határértékek, amelyeket a konkrét antenna ismeretében adóteljesítményben lehet kiírni. De ugye ehhez se értesz, tehát nem tudod... és ahelyett, hogy elmennél egy könyvtárba, kivennél néhány témával kapcsolatos szakkönyvet, ahelyett olyan írásokból próbálsz információt szerezni, amelyeknek a szerzői hozzád hasonlóan nem értik a fizikát és faszságokat állítasz nagy elánnal.

Azért, mert egy tudatlan laggard balfasz vagy, a Dunning–Kruger hatás két lábon járó mintapéldája.

--
https://iotguru.live

Mester, ha 120 fokos nyalábban 8 wattal kell adni, akkor 1 fokos nyalábban elég 0,066 watt.

Ez így van. Csakhogy, én nem ennek az ellenkezőjét állítottam.

Pont olyan olvasni ezt az agymenésed, mint egy orvosnak az oltásellenes faszságokat, egy geológusnak a laposföld hívők picsogását és egy repülőgép-mérnöknek a chemtrail-összeesküvők hülyeségeit.

Nem látom az önéletrajzodban a telekommunikációs mérnöki diplomát, így sem szakmai, sem erkölcsi alapod nincsen engem minősítgetni, pláne nem a felsorolt konteós csoportok képviselőihez hasonlítani. Egy elképesztően naiv, egységsugarú módon gondolkodó, fősodratú mérnök vagy, aki alapvető ok-okozati összefüggéseket nem képes megérteni, ha az egy picit kilóg a trend és a tech-divat által formált világképéből.

  1. Ha jelenleg 8 Wattos határértéke van a tornyoknak, és az irányítható nyaláboknak is ennyi lesz a törvény által előírt határértéke, akkor minden gond nélkül lehetséges (és törvényes) lesz 8W-os nyalábot emberre irányítani. Ha egy multinak ezt a törvény megengedi, élni fog a lehetőséggel. Ami pont olyan lesz, mintha 960W-osak lennének a mostani szektorsugárzók.
  2. Ha az egyes nyalábokat korlátozzák is, mondjuk nyalábonként 0,06 Wattban, akkor is ugyanúgy lehetséges az összes nyalábot egy kis területre fókuszálni, ahol sok ember van, sok mobiltelefonnal. Ekkor is jóval több besugárzást kapnak majd az érintettek, mint most egy 120°-os antennától. Ráadásul több szolgáltató bázisállomása felől, amikre külön-külön is vonatkozhatnak a határértékek.

Úgy, kérlek, hogy az elektromágneses tér erősségére vannak határértékek, amelyeket a konkrét antenna ismeretében adóteljesítményben lehet kiírni.

Na, az első mondat megszületett. Jöhet a többi. Vagy netán itt már meg is állt a tudományod, és emiatt kellett kényszerűen visszatérned az "ehhez se értesz", "tudatlan laggard balfasz vagy" féle sárdobáláshoz?

"Nem látom az önéletrajzodban a telekommunikációs mérnöki diplomát, így sem szakmai, sem erkölcsi alapod nincsen engem minősítgetni, pláne nem a felsorolt konteós csoportok képviselőihez hasonlítani."

Ó, pedig van szakmai és erkölcsi alapom is. Pont annyira, amennyire neked van bármilyen alapod hasonló sértegetést leírni. De ezt már megbeszéltük párszor.

"Egy elképesztően naiv, egységsugarú módon gondolkodó, fősodratú mérnök vagy, aki alapvető ok-okozati összefüggéseket nem képes megérteni, ha az egy picit kilóg a trend és a tech-divat által formált világképéből."

Látod? Itt sértegetsz a következő mondatodban, szóval a kölcsönösség jegyében én is ezt teszem, kedves tudatlan laggard balfasz úr.

"Ha jelenleg 8 Wattos határértéke van a tornyoknak, és az irányítható nyaláboknak is ennyi lesz a törvény által előírt határértéke, akkor minden gond nélkül lehetséges (és törvényes) lesz 8W-os nyalábot emberre irányítani. Ha egy multinak ezt a törvény megengedi, élni fog a lehetőséggel. Ami pont olyan lesz, mintha 960W-osak lennének a mostani szektorsugárzók."

Ez egy igaz mondatrészből felépített hamis következtetés: https://a.te.ervelesi.hibad.hu/csuszos-lejto

"Ha az egyes nyalábokat korlátozzák is, mondjuk nyalábonként 0,06 Wattban, akkor is ugyanúgy lehetséges az összes nyalábot egy kis területre fókuszálni, ahol sok ember van, sok mobiltelefonnal. Ekkor is jóval több besugárzást kapnak majd az érintettek, mint most egy 120°-os antennától. Ráadásul több szolgáltató bázisállomása felől, amikre külön-külön is vonatkozhatnak a határértékek."

Nem lehetséges, nem így irányítják a nyalábokat: https://a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma

"Vagy netán itt már meg is állt a tudományod, és emiatt kellett kényszerűen visszatérned az "ehhez se értesz", "tudatlan laggard balfasz vagy" féle sárdobáláshoz?"

Csak le szoktam ereszkedni a szintedre, kedves tudatlan laggard balfasz úr, hogy néha megérezd, mit is művelsz. Remélem tetszik.

--
https://iotguru.live

Láttál te már amatőr Facebook Live közvetítést? Mert szerintem nem. Vagy csak trollkodsz.

csak maga akarja élvezni, miközben mással is megoszthatná

Egy remegő kezes, recsegő, homályos, elmosódott szart aztán marhára lehet élvezni. Ha valaki élvezni akar egy koncertet, menjen el rá. Ha videón akarja látni, nézze meg a hivatalos (professzionális) felvételt, ami készül róla. Napjaink tapicskoló birkái nem azért közvetítik a koncerteket, hogy mással is megosszák a saját élvezetüket (arra konkrétan alkalmatlan egy Facebook Live közvetítés). Azért közvetítik, hogy menőzzenek vele, hogy ők ott IS jártak és jobban™ tudnak élni™, mint azok, akik otthonról streamelik.

Ha valakivel meg akarom osztani a koncert közben átélt élvezetet, akkor elhívom magammal, és veszek neki egy koncertjegyet.

Megint trollkodásnak nyilvánítod, ha valaki felhívja a figyelmedet arra, hogy azokon a igényeken kívül is van jogos igény. Akkor is, ha amúgy baromság. De nem nagyobb baromság, mint windows xp(64)-et használni, mikor van windwos 7 is.
(semmi bajom a xp-vel, de nem tudsz meggyőzni arról, hogy a "élvezeti értéke" felér a windows7-tével)

Megfelelő modern tapicskoló telefonnal élvezetesebb közvetitést lehet leadni, mint a békebeli tv közvetítéses kamerákkal. De ez csak egy apró részlet a világbol.)

Megint leírom: Attól hogy valami szerinted hülyeség, még nem lesz nem jogos igény. Ha az kell a lelkibékéjéhez, hogy mutassa, mekkora fsza gyerek, hát, legyen. Másoknak más olyan dolga van, ami kivülröl hülyeségek tünik.

OOOpsie! És mi lesz ezekkel, ha valaki meghekkeli a szoftverüket?

Be lehetne úgy is programozni, hogy mondjuk kövessen egy személyt mindenhova, és mindenhol sugározza a fejére a koncentrált 5G-t.

Ráadásuk sok antenna esetén mérőjelek szóródási képe segítségével kvázi látni is tud egy ilyen eszköz. Kb mint egy radar. (Wifiről jelentek meg ilyen paperek, mivel itt egy rakás frekvenciát használhat a rendszer egyszerre, és hozzá irányított antenna array-ek vannak, arra számítanék, hogy a Wifinél sokkal inkább alkalmas ugyanilyen célra a rendszer)

Mi akadályozza meg, hogy egy rosszindulatú hekker, vagy a kínaiak, vagy az USA egy szerencsétlen politikai fordulat után fegyverként kezdi használni ellenünk ezt?

Csak azt veszed észre, hogy valamitől nem érzed jól magad, fáj a fejed. Mennyi idő volna egyáltalán rájönni, hogy ez az oka?

Nyugi. Frankó Mérnök Úr majd mindegyiküknek egyesével megmagyarázza, hogy igazából nem is fáj a fejük, csak beképzelik maguknak, mivel nem kapnak nagyobb teljesítményű/koncentrációjú sugárzást, mint a WiFitől, a 3G-től, vagy a 4G-től. Ha meg nem hisznek neki, elzavarja őket pszichiáterhez, vagy egy laposföldes közösségbe. :P

"mert ha jól tudom itthon 100mW az adóteljesítmény, és alapvetően kis területre vonatkozik. A mobil neteknél 1-2W körüli rémlik." - lehet, csak míg a bázisállomás - fejed távolság nagyobb, mint az AP - fejed távolság bő háromszorosa, addig... (a mondat befejezését rád bízom, az adóberendezéstől mért távolság és a térerősség viszonyának nézz utána előbb).
Nem, a kézi végberendezésed nem fog 1-2W-tal ordítani - ugyanis a végberendezés - bázisállomás iránynál a vevő oldalon (bázisállomás) jóval nagyobb nyereségű vevőantenna, illetve érzékenyebb, komolyabb vevőberendezés helyezhető el, így a "felfelé" iránynál kisebb adóteljesítmény is elegendő.

Igaz, hogy csak GSM-only esetben, az UMTS/3G eszközöknél meg négyes, esetleg hármas teljesítményosztály a megszokott manapság, azaz 251mW maximum.
A hozzászólásom első mondatának a befejezését sikerült kitalálni, vagy még keresgélsz?

Politikusok... a választók egy része attól is fél, hogy leesik a lapos föld széléről. A politikusok pedig kiszolgálják az igényeket, megmígérik, hogy figyelik a hatásokat, még akár meg is akadályozzák a fejlesztéseket, ha az több szavazatot hoz, mint a fejlesztés. A zöld párt meg arra helyezi a kampányát, hogy katasztrófákkal riogassa az embereket :)

Svájcban lényegesen alacsonyabbak a mai határértékek, mint európa többi részén.

Kár, hogy ezt nem láttam hamarabb, mert a topicban előkerülő legtöbb hoax szerepel benne, forrással linkelt cáfolatként
https://e3.marco.ch/publish/sunrise/821_3887/20190327_MM_asut_Faktenche…

Egyébként zavaros, mert az április 9-es híreknél a végén helyreigazítás van, hogy nincs is moratórium Vaudban, ilyenről nem döntöttek. Csak a zöld politikushölgy beszél zöldségeket. Viszont márciusból láttam valami francia nyelvű papírt, ami ilyesmi témájú. Eleve ez is egy összeesküvős oldalról van fordítva
https://realnewsaustralia.com/2019/04/11/5g-vaud-switzerland-adopts-res…

Ja, fordítóval nézve úgy látom, ez csak a témafelvetés volt, de nem lett belőle döntés - elfogadás ezek szerint.
https://www.vd.ch/fileadmin/user_upload/organisation/gc/fichiers_pdf/20…

Közben megszületett a határértékeket érintő határozat. Pótolták az addigi szabályzatból hiányzó frekvenciatartományokat - ez volt a módosítás.
https://www.telecompaper.com/news/swiss-federal-council-adapts-5g-radia…
Ebben is szerepel, hogy Vaul-ban nincs moratórium csak beszéltek róla, a másik kantonban is csak mozgolódnak, de nincs még hatályban ilyen - a korábbi fake news ellenére. A harmadikban kivárnak egy tanulmányt.

Ennyit arról, hogy mennyire hiteles egy híroldal híre. Ahogy néztem átvette, fordítta főleg a routers hírét, kicsit kiszínezte, nem nézett utána.

az elég valószínű, hogy nem technológiai korlátozás lesz.

State of Mobile Networks: Singapore (May 2018)
185,297,150 Measurements
11,742 Test Devices
Average 4G connection speed: 44.3 Mbps
Round-trip ping time: 24.8ms
Population density: 8,188/sqkm (Budapest: 433/sqkm)

https://www.opensignal.com/reports/2018/05/singapore/state-of-the-mobil…
https://www.indexmundi.com/g/r.aspx?v=21000
https://www.worldscapitalcities.com/capital-facts-for-budapest-hungary/

Kíváncsiságból próbáltam utánakeresni, addig jutottam, mielőtt meguntam, hogy

- a 24 GHz közel van a 23.8-hoz, ami az egyik passzív párafigyelő rendszer egyik frekvenciasávja. Ezért attól tartanak, hogy a _rosszul működő_ felhasználói eszközök ronthatják ennek a sávnak a használatát időjárás előrejelzés kapcsán. Mert a felhasználói eszközök rosszak szoktak lenni. -> Viszont a panasz kritikusai szerint az fcc feladata, hogy ne legyenek forgalomban rossz készülékek.

- A 23.8 és 31.4 GHz -es sávhoz képest, mintha kisebb hibaszázalékkal működne a 170 és 180 GHz-es száv a páradetektálásra. Viszont még kevés helyen használják és a meglévő műholdak sem fogják tudni a modernebbet. Szóval az alapállítás, hogy visszavetné a meteorológiát évtizedekkel valsz nem igaz, ellenben modernizálni kéne az eszközöket.

Mindig fura, ha egy-egy messiás hirdeti az igét, persze attól még lehet igaza. Csak picit bátor ilyen kijelentéseket tennie, ha csak úgy összelogikázta a problémát, de nincs mögötte kutatás.

Egyébként sem az 5G a probléma itt sem, hanem esetleg az a kiosztott frekvencia. Ahogy olvasom a rendőrségi sebességmérő radar is mintha 24GHz-et használna. Itthon 26GHzes sávként a 24,25-27,5 GHz közti tartományt hívják és használatban van. Méghozzá egy 2017-es nhmm doksi szerint nagymértékben használt sáv
http://nmhh.hu/dokumentum/190940/savismerteto_26_ghz.pdf
De említik, hogy a 23 és 38GHz-es sáv tehermentesítésére gondolták ezt használni. Szóval nem úgy tűnik, hogy most törnék be szegény meteorológiai frekvencia szüzességét.

Félreértések elkerülése véget engem nem zavar. Csak megmegalapozottabbnak tűnik mint a nyitó, In regione caecorum rex est luscus.
A van ablak a lakásomon, kinézek és úgy indulok. A nyaralást meg hónapokkal előre foglalom, szóval kb. baszhatom az időjárás előrejelzést.
Küzdjenek érte akiknek fontos, nekem nem.

Rendőrségi sebességmérő radar, gondolom irányított antennát használ és nem szór minden felé.

Kampányt az NMHH az elektronikus eszközök zavartalan használatáért

Radarveszély Magyaros hozzáállás.

fcc feladata :D Kínából bármi szart lehet rendelni szóval vicces érv. CE is mit jelent Chinese Edition. http://i.imgur.com/h6yev.jpg

Hollandiában az 5G távközlési rendszert tesztelték és a tesztelés alatt madarak százai holtan potyogtak az égből.A halálos frekvencia a mikrohullámú tartományba esik (akár az egészségre rendkívül veszélyes légvédelmi radar) és Európában Magyarországon is tervezik év végéig bevezetését.
Brüsszelben, Izraelben és Ausztráliában betiltották bevezetését.

https://beforeitsnews.com/v3/conspiracy-theories/2019/2511340.html

tl;dr

Ekkora threadet ennyi ures beszeddel keptelenseg vegigolvasni.

Ossze tudna nekem valaki pls foglalni, hogy:

Mi az, ami _bizonyitott_ hogy gaz 5G-s elettani hatas?
Mi az, amirol nem tudjuk, hogy gaz-e vagy sem (es hogy folyamatban van-e kutatas ezugyben, vagy csak "megy a release)?
Mi az, amirol egymasnak ellentmondo kutatasok allnak szemben?
Mi az amirol mar esetleg kiderult, hogy nem karos ra?

Elore is koszonom.

Most próbáltam ezt a szálat átfutni, de szerintem sem lehetséges :)

Annyi sok sz*r van, indukciós sűtőlaptól kezdve az E akárhányig... Ezek mellett gondolom semmi nem bizonyítja, hogy az 5G miért jó, vagy nem jó, bármit rá lehet fogni bármire. És az emberi szervezet működését is ismerni kellene 1000%-osan a fogantatástól, hogy be lehessen bizonyítani, hogy van vagy nincs rossz (hosszútávú) hatása.

Azért annak lehet egészségkárosító hatása, ha áttöltik valaki agyán a teljes Dallas sorozatot, irányítottan, 10 másodperc alatt, valamekkora erősséggel, mert rossz helyen áll. :)

És azok is érthetőek, akik azt mondják, hogy ezzel a hozzáállással még petróleum lámpával világítanánk.

Tehát, aki az 5G-vel kapcsolatban egészségügyi aggályokat fogalmaz meg (illetve tolmácsol, merthogy én főként ezt tettem), azt gyújtogató konteós huligánokkal említed egy lapon.

Gratulálok!

Szerintem inkább a linkelt cikk méltó hozzád, a szánalmasan egységsugarú, demagóg, skatulyázó birkalogikádnak köszönhetően.

Én nem így gondolom, de felőlem nyugodtan beállhatsz te is a skatulyázó birkasorba.

Ez a topic főként arról az esthetőségról szólt, hogy multiék a lobbierejükkel vígan lenyomkodják a torkokon az 5G-t, pénzszagot érezve, nagy üzleti lehetőséget látva és kiáltva, mielőtt a megfelelő, részletes egészségügyi hatástanulmányok elkészülhetnének. Ezt alapvetően üzleti arroganciának hívják és nem összeesküvésnek.

Hasonlót már láttunk a valóságban, abban a valóságban, amiben nem láttunk még HAARP által manipulált időjárást, Chemtrail által terjesztett betegségeket és 5G által aktivált koronavírust sem. A látottakra több példát is hoztam, például az atomkorszak Las Vegasát, ahol egyesek nagyot kaszáltak azon, hogy mások önként odamentek megbetegíteni magukat (csak nem tudtak róla). Szóba kerültek a freongázos hűtők és dezodorok is, de lehetne még említeni, például az olajalapú közlekedést és ipart, ami minimum több ezer ember időelőtti (bizonyított) halálát okozza évente csak itthon.

Nem gondolom, hogy az 5G esetében bizonyítottak lennének az egészségügyi kockázatok és nem is kezelem tényként, hogy az "5G káros". Viszont, úgy gondolom, hogy amíg a megfelelő hatástanulmányokat nem végzik el, addig semmiféle adótornyokat ne telepítsenek. Azt is gondolom, hogy az 5G-alapú technológiákat adoptáló rétegek tovább "okosodása" igenis káros a társadalom egészére nézve, a privát szféra eltűnése és a tech-multik profitérdekeinek csúcsra járatása miatt, az élet minden területén - amikor Apple Siri, Microsoft Cortana, Amazona Alexa döntik el helyetted, hogy milyen ruhát veszel fel, hogy mit eszel ebédre (és honnan rendeled hozzá az alapanyagot), hogy milyen zenét fogsz meghallgatni, hogy mit néz, mit hallgat a gyereked.

Mindezek miatt bátorkodom azt állítani magamról, hogy nem vagyok konteós hülye, egyszerűen csak szkeptikusabb vagyok az új technológiákért feltétlenül rajongó, azokat előszeretettel korán adoptáló magadfajta rétegeknél. Persze, mi mást várhatnánk olyasvalakitől, aki újabban az IoT-ből akar megélni (te, IoT Guru).

Azt látom, hogy hozod a formád és bárkit, aki megkérdőjelezi a fősodort vagy kicsit is ellentmond neki, azt beskatulyázod és ráragasztod a "hülye konteós" címkédet. Amivel igazából csak magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. Neked is csak gratulálni tudok ehhez, ahogy necrobumper elvtársadnak.

Pont annyi jogom van téged hülye konteósnak bélyegezni, mint amennyi te birkázol és fősodrozol, tudod, megbeszéltük, amíg te gúnyolódsz, addig én is fogok, hatás-ellenhatás.

Az meg tiszta sor, hogy konteós vagy, látjuk bőven a bizonyítékot, még ha te ezt nem is veszed észre, a kérdés mindössze az az, hogy meg fogsz-e valaha annyira kattanni, hogy gyújtogatni kezdj.

Az, hogy te és egy-két elvakultan fősodratú cimborád mit láttok, egy dolog, de nem a valóság. Az az érzésem, hogy ha a személyemtől elvonatkoztatnánk, még akár egyet is érthetnénk, lévén, hogy ugyanazt gondolom az 5G tornyokat gyújtogatokról, mint te vagy bármelyik fősodratú mérnök úr itt. A chemtrail, laposföld, oltásellenes stb. szerencsétlenekről is hiszem, hogy ugyanazt gondoljuk. De az is lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy a te "konteós" skatulyád kicsit nagyobb és mindent és mindenkit belepakolsz, aki meg meri kérdőjelezni az erőltetett növekedést, a féktelen pazarlást, vagy a multik tisztességességét.

Pont annyi jogom van téged hülye konteósnak bélyegezni, mint amennyi te birkázol és fősodrozol, tudod, megbeszéltük, amíg te gúnyolódsz, addig én is fogok, hatás-ellenhatás.

Ha adok-kapok játszmázni van kedved és ezt bevallottan műveled, akkor legalább a játékszabályokat tartsd be. Például, most sem én kezdtem el személyeskedni, hanem te kezdtél el személyeskedni, miközben én nem Frankó Mérnök Uraztam (még csak nem is mérnökuraztam), mikor reagáltam necrobumper barátunk szélsőségesen minősítő, demagóg hozzászólására. Ha te úgy általában a konteósokról beszélsz úgy, hogy engem nem hozol velük összefüggésbe, akkor azzal nyilván nincsen gond. Te viszont azzal kezdted (ebben a topicban így kb. egy év csend után), hogy nekem tettél fel állító kérdéseket, amikben már a kérdésfeltevés megbélyegző volt. [1] Aztán aztán folytattad további megbélyegzéssel és személyeskedéssel. [2]

Hogyne látnám, annyi a különbség, hogy te nem gyújtogatsz, a többi ugyanúgy igaz rád.

Utána válaszoltam a kérdésedre [3] és tisztáztam, miért nyitottam annak idején ezt a topicot, és leírtam, hogy mi a különbség köztem és azon konteósok között, akikhez hasonlítgatsz. Erre ismételten személyeskedés jött válaszul, sőt már ott van egy zárójeles hangulatkeltés is [4].

Mondom én, hogy csak az a különbség, hogy te (még) nem gyújtogatsz. Minden más ugyanaz.

Pedig én még mindig nem személyeskedtem.

Az meg tiszta sor, hogy konteós vagy, látjuk bőven a bizonyítékot, még ha te ezt nem is veszed észre, a kérdés mindössze az az, hogy meg fogsz-e valaha annyira kattanni, hogy gyújtogatni kezdj.

Aki végigolvassa a hozzászólásaimat, az láthatja, hogy leírtam normálisan, mivel van bajom az 5G tekintetében. Ez úgy gondolom, neked is át kéne jöjjön, ha az értő olvasást még nem felejtetted el érettségi óta. Persze, nyilvánvaló, hogy elsősorban azoknak nem jön át, akiknek inkább a személyemmel van problémájuk, így el se gondolkodnak az állításokon. És itt most nem arról van szó, hogy milyen szűkek a nyalábok, amiket az 5G tornyok kiadnak magukból és ez mennyivel jelent nagyobb egészségügyi kockázatot a 2,3,4G-hez képest (ez volt az egyetlen, amibe bele tudtál kötni szakmailag, minden más területen csak fröcsögtél és összeesküvés-elméletet kiáltottál). Ezt a témát egy sokkal tágabb kontextusban nyitottam, amiben benne van a vállalati arrogancia témaköre (akármilyen kicsi is az egészségügyi kockázat), a társadalom túldigitalizálása (elkényelmesítése és függővé tétele az egyes szórakoztatásra és fogyasztásra kifejlesztett eszközöktől, mint pl. az okostelefon, okos asszisztens stb.), a privát szféra lábbal tiprása mindenféle okoseszközök gyártói által.

Nincs semmiféle okom rá, hogy megkattanjak, gyújtogatásra meg pláne nincs. Azon pedig azért gondolkodj el, hogy bármennyire is harsányan fejezem ki a véleményem a legkisebb ellenállás felé tendálókról, arrogáns piaci szereplőkről, vagy az ezeket zsigerből támogatókról (mint pl. rólad is), odáig soha nem süllyedtem, hogy a potenciális közveszélyességükkel (tehát mondjuk a te potenciális közveszélyességeddel) riogassak egy fórumon. Továbbra is szánalmas a hangulatkeltésed.

Az, hogy te és egy-két elvakultan fősodratú cimborád mit láttok, egy dolog, de nem a valóság.

Minden konteós ezt mondja, hogy a valóság az, amit ő lát, miben más a te konteód, mint a laposföld hívőké? Ugyanúgy lesöpröd a bizonyítékokat, amelyek a rögeszméddel szemben állnak és ugyanúgy a minimálisnál is kevesebb tudásod van a témában, mint amennyivel az alapokat át tudnád látni.

Pedig én még mindig nem személyeskedtem.

Nem? Idéznék a tegnapi és a mai termésedből:

beállhatsz te is a skatulyázó birkasorba

te és egy-két elvakultan fősodratú cimborád

te vagy bármelyik fősodratú mérnök úr

minden más területen csak fröcsögtél

Minden konteós ezt mondja, hogy a valóság az, amit ő lát

Tényleg? Ismered is a világ összes konteósát? Ja nem. Csak megint skatulyázgatsz.

miben más a te konteód, mint a laposföld hívőké?

Nekem nincs konteóm. A topicnyitóban leírtak nem egy konteó, hanem:

  • A szkepticizmusom kifejezése azzal kapcsolatban, hogy az 5G-t körültekintően engedélyeztetik, vagy el lesz lobbizgatva-korruptkodva. A multik lobbitevékenysége és a korrupció nem összeesküvés-elmélet, hanem létező dolog, bár lehet, hogy a te rózsaszín burkodban ezek sem léteznek, mindegy.
  • Arról való értekezés, hogy tudósok, egyetemi professzorok szólítanak fel az 5G alaposabb egészségügyi felülvizsgálatára (ők is konteósok lennének?)
  • Az 5G szükségességének megkérdőjelezése, az okoseszközök fogyasztói szokásokra, érdekekre, illetve a privát szférára gyakorolt hatása és a társadalom túldigitalizáltságának szempontjából.

Ugyanúgy lesöpröd a bizonyítékokat, amelyek a rögeszméddel szemben állnak és ugyanúgy a minimálisnál is kevesebb tudásod van a témában, mint amennyivel az alapokat át tudnád látni.

Az, hogy alapvető dolgokban sem értünk egyet, nem azt jelenti, hogy te tudsz valamit, amit én nem, vagy hogy bármiben jobb lennél nálam. Ezt a fajta elitizmusodat lenne jó végre félretenni. Sajnálom, ha neked így jön át az, hogy nekem van saját véleményem és ragaszkodom az elveimhez. Egyébként az asztalról való lesöprés és a rögeszmékhez való ragaszkodás inkább igaz rád, mint rám, pedig gondolom te sem tartod magad konteósnak.

Nem? Idéznék a tegnapi és a mai termésedből:

Hatás-ellenhatás. 3x egymás után személyeskedsz, konteósozol, a bekattanásommal és gyújtogatással riogatsz, értelmes válaszok helyett. Aztán ezek után csodálkozol, hogy 4x-erre visszakézből kapsz egyet-kettőt te is. Ismét nem ment az értő olvasás, így segítek: A lényeg az volt, hogy nem én kezdtem a személyeskedést, mégis te hivatkozol az autonóm módon indított kisded játszmádra, amit állításod szerint az én megnyilvánulásaim váltanak ki belőled.

Tényleg? Ismered is a világ összes konteósát? Ja nem. Csak megint skatulyázgatsz.

Miért kellene ehhez ismerni minden konteóst? Attól konteós, mert úgy gondolja, hogy neki van igaza és a világ olyan valójában, amilyennek ő látja, csak a nagy többség és pláne a terület szakértői ezt nem veszik észre.

Nekem nincs konteóm.

De, ez konteó.

Az, hogy alapvető dolgokban sem értünk egyet, nem azt jelenti, hogy te tudsz valamit, amit én nem, vagy hogy bármiben jobb lennél nálam. Ezt a fajta elitizmusodat lenne jó végre félretenni.

Ez nem elitizmus, egyszerűen keveset tudsz a világról, nincs elég tudásod se matematikából, se fizikából, se kémiából, se egyéb természettudományokból, ezt elég sokszor sikerült bizonyítani. Ennek ellenére markáns véleményed van és ezt rendkívül irritáló általánosító és személyeskedő modorban teszed közkinccsé.

Hatás-ellenhatás. 3x egymás után személyeskedsz, konteósozol, a bekattanásommal és gyújtogatással riogatsz, értelmes válaszok helyett. Aztán ezek után csodálkozol, hogy 4x-erre visszakézből kapsz egyet-kettőt te is.

Te kapásból birkáztál, rögtön az első válaszodban, olvass csak vissza, egy olyan hozzászólásra, amiben semmi sértő nem volt. És ez szokásod amúgy.

Miért kellene ehhez ismerni minden konteóst?

Hogy ne általánosíts ekkorát.

Attól konteós, mert úgy gondolja, hogy neki van igaza és a világ olyan valójában, amilyennek ő látja, csak a nagy többség és pláne a terület szakértői ezt nem veszik észre.

Sajnos definíciós problémáink vannak. A szó amit keresel: önfejű, makacs, szűklátókörű, esetleg beképzelt. A konteó definíciója (Wikipedia):

Az összeesküvés-elmélet vagy más néven konteó (angolul: Conspiracy theory, szó szerinti fordítása: konspirációs teória), egy olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll. [...] Minden összeesküvés-elmélet alapja a titok, más szavakkal a magyarázat hiánya.

Nincs szó feltáratlan eseményekről. Nincs szó indokolatlan eseményekről. Nincs szó rejtélyes vagy eltitkolt eseményekről. Egy köztudottan tervezett hálózatbővítésről és technológiai generációváltásról van szó. Én pedig, az ezzel foglalkozó és emiatt aggódó (nálad és nálam a területen nagyobb szakértelemmel rendelkező) tudósok álláspontját osztva, kételkedem abban, hogy az 5G nem jelent nagyobb egészségügyi kockázatot, mint az elődei. Ez sem egy eltitkolt valami, egyszerűen MÉG nem készültek el azok az egészségügyi hatástanulmányok, amelyekből kiderülne bármi is. Ami pedig félő, hogy az 5G azelőtt lesz bevezete, hogy ezek elkészülnek. Ez nem implikálja azt, hogy az 5G káros lenne, tehát még a "mindmeghalunk" címkét se ragaszthatnád rá, nemhogy a "konteót". Arról van szó, hogy megvan az esélye annak, hogy akkor fog kiderülni, hogy káros, amikor már késő. Ez pedig mind a társadalomra, mind multiékra károsabb hatást gyakorol, mintha el se kezdenék az új rendszer kiépítését és inkább haladnának tovább a 4G-vel, optmializálva a meglévő technológiákat, akár úgy, hogy nem csak és kizárólag cloud-on csüngő okoseszközöket tudnak elképzelni, hanem olyanokat is, amit a felhasználó üzemeltethet, akár internetkapcsolat nélkül (nézz utána mondjuk a Shelly termékcsaládnak).

Sajnos nem vagyok orvos és hálózattervező-mérnök sem, ezért ha szakmai részletekről szeretnél vitatkozni, akkor az én konteósozásom helyett írj levelet a fenti kiáltványt aláíró tudósoknak, esetleg konteósozd le őket, biztos szívesen elbeszélgetnek veled. Itt tudod felvenni a kapcsolatot: http://www.5gappeal.eu/contact/

A másik szempont a társadalom túldigitalizálása volt, aminek az eredménye a privát szféra eltűnése. Szintén nem titok, nem én találtam ki és nem alusapkások mondogatják, hanem tanult temberek, IT szakemberek, securityvel foglalkozók, mérnökök. Ők is mind konteósok igaz? Még egy szempont az emberi kapcsolatok okoseszközöknek köszönhető elsilányodása, az okostelefon- és Facebook-függőség, ami jelenleg is tart, az 5G pedig egy, a mostaninál jóval termékenyebb táptalajt ad majd ennek. Ez sem titok, ezt sem én találtam ki és nem alusapkások mondogatják, hanem tanult emberek, pszichológusok, szociológusok. Ha ezeket a tényeket és tudományos álláspontokat kizártad a rózsaszín burkodból, amiben élsz, akkor ki is az kettőnk közül, aki nem rendelkezik elég információval? Mert szerintem nem én.

Ez nem elitizmus, egyszerűen keveset tudsz a világról, nincs elég tudásod se matematikából, se fizikából, se kémiából, se egyéb természettudományokból, ezt elég sokszor sikerült bizonyítani.

Pont ez az elitizmus, hogy azért, mert nem értesz egyet valamiben, vagy akár alapelvekben, az alapműveltségem, vagy a szakértelmem minősíted le, kérdőjelezed meg, magadat és a te szakértelmed felsőbbrendűnek képzelve, beállítva. Azon nem gondolkodtál még, hogy ha tényleg nem lenne megfelelő az alapműveltségem, akkor kapásból hinnék minden népszerűbb (chemtrail, laposföld, oltásellenes stb.) konteóban? 

Te kapásból birkáztál, rögtön az első válaszodban, olvass csak vissza, egy olyan hozzászólásra, amiben semmi sértő nem volt. És ez szokásod amúgy.

De igen, sértő volt. Summer6529 idekevert egy utolsó szar konteót azzal, hogy alusapkás chemtrail-hívő huligánokról linkelt cikket, akik szerint az 5G terjeszti a koronavírust, majd kvázi egyenlőségjelet tett az általuk képviselt értékrend és e topic (tehát az általam képviselt) között. [1]

Na, ettől leszel konteós hülye:

  • Nincs szó feltáratlan eseményekről - dehogynem, olyan dolgokat idézel, amelyek feltáratlan események (nem vizsgálták ki).
  • Nincs szó indokolatlan eseményekről - indokokat keresel, hogy azonnal bizonyítsák be, hogy nincs káros hatása.
  • Nincs szó rejtélyes vagy eltitkolt eseményekről - és bizonyítéknak sértődött és/vagy a területhez nem értő embereket idézel és/vagy eltitkolják, hogy ártalmas.

És legfőképp:

  • a cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll - idézek tőled: "védd csak nyugodtan multiékat"

Te egyszerűen egy konteós hülye vagy, mindössze azon megy a vita jó ideje, hogy mennyire vagy konteós hülye.

Asimov 1980-ban irta: 

“There is a cult of ignorance in the United States, and there has always been. The strain of anti-intellectualism has been a constant thread winding its way through our political and cultural life, nurtured by the false notion that democracy means that 'my ignorance is just as good as your knowledge.”

Azt hiszem ez mar vilagszinten mukodik...

indokokat keresel, hogy azonnal bizonyítsák be, hogy nincs káros hatása

Nem én. Ők: https://www.5gappeal.eu/signatories-to-scientists-5g-appeal/

Mikor írsz nekik? Szeretettel várják a "Hi Conspiracy Theorists," kezdetű leveled.

és bizonyítéknak sértődött és/vagy a területhez nem értő embereket idézel és/vagy eltitkolják, hogy ártalmas

Idéztem, linkeltem, nem azonosultam vele, mert az is egy szempont, hogy a mátrix elrendezésű, irányított nyalábokkal operáló antennák mennyiben koncentrálják jobban a terhelést. Kíváncsi voltam a véleményekre (igen, a cáfolatokra is). Egyébként, ő is várja szeretettel a leveled: https://www.cellphonetaskforce.org/contact-us/ Akit faszságot író szerencsétlen balfasznak bélyegeztél anélkül, hogy szakmailag rácáfoltál volna az állításaira. Neki mikor írsz, hogy konteós?

a cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll - idézek tőled: "védd csak nyugodtan multiékat"

Minden a közéletben előforduló cselekmény mögött egy megnevezhető csoport vagy személy áll, már amennyiben az adott cselekmény szándékos. Az 5G bevezetése pedig szándékos. Szerinted meg: ha egy MSZP-s odaszól egy Fideszesnek politikai vita közben, hogy "védd csak nyugodtan a Fideszt", az már konteós, a te logikád szerint, amennyiben a kitárgyalt cselekmények mögött a Fidesz áll. Egyre nevetségesebb vagy.

Te egyszerűen egy konteós hülye vagy, mindössze azon megy a vita jó ideje, hogy mennyire vagy konteós hülye.

Nekem viszont erről nincs kedvem tovább vitatkozni, mert szerintem nem vagyok konteós hülye. Akkor sem, ha ennek ellenkezőjét próbálod állítani a szavaim kiforgatásával. Akármit írok, te csak mocskolsz, hülyézel és konteósozol.

Tudod miről lehet felismerni a terroristákat? Azt hiszik magukról, hogy nem terroristák. Tehát mindenki, aki azt hiszi magáról, hogy nem terrorista, az terrorista. Jól értem, hogy erre a szintre süllyedtél, fősodratú kollégáddal együtt?

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-kompozicio-vagy-felosztas

Egyébként nem, nem erről lehet felismerni a konteós hülyéket. Arról lehet, hogy olyan elméletekben hisznek (tehát hisznek és nem tudnak), amik legtöbbször általános iskolai tankönyvből megcáfolhatók és a józan észnek is ellentmondanak.
 

Egyébként nem, nem erről lehet felismerni a konteós hülyéket. Arról lehet, hogy olyan elméletekben hisznek (tehát hisznek és nem tudnak), amik legtöbbször általános iskolai tankönyvből megcáfolhatók és a józan észnek is ellentmondanak.

Hát te pont ilyen vagy, kérlek alássan, főleg az utolsó mondatrészt javaslom átgondolásra.

Aham, ez is illeszkedik a mintába, amitől valaki konteós lesz, tényleg csak azon van a vita, hogy mennyire vagy konteós.

Próbálj egyszer egy laposföld hívővel vitázni, aztán nézd meg, hogy mennyi hasonlóság van az érvrendszeretek és a gondolkodásmódotok között, szinte 100 százalékos a fedés, ahogy egy laposföld érvel hívő vagy te érvelsz olyan dolgokkal kapcsolatban "amik legtöbbször általános iskolai tankönyvből megcáfolhatók és a józan észnek is ellentmondanak". Egyszerűen csak a rögeszmétek más, ugyanúgy vakfoltotok arra, hogy a rögeszme nem valós.

Ha épp nem veszekedek valakivel és épp nem a személyem ellen irányuló támadásait igyekszem elhárítani, általában értelmesebben vitatkozom és érvelek, mint a hozzád hasonló fősodratúak. Te sokszor képes vagy a józan észnek teljesen ellentmondó fordulatokat produkálni, féligazságokkal megspékelve, amik csak bizonyos körülmények között állják meg a helyüket, mégis univerzális igazságoknak állítod be.

Vitatkoztam már konteósokkal, nem kell őket bemutatni. Úgy gondolom, hogy vagyok annyira értelmes, hogy el tudom magam különíteni tőlük éa hidd el, hogy őket is ugyanúgy megkérdőjelezem, mint a fősodratúakat, akik szerint minden jó ahogy van és mindenből a hivatalos álláspont, meg a gyártói specifikáció az igaz.

Arra is jó lenne, ha ráeszmélnél, hogy például az 5G kapcsán nem általános iskolai tananyaggal fedésben lévő témákban vitatkoztunk itt, sem veled, sem mással. Nem is a fizikát, nem is a matematikát kérdőjeleztem meg. Ennél picivel magasabb szinten kérdőjeleztek meg dolgokat azok a tudósok, akikkel egy véleményen vagyok és akiknek a felhívását tolmácsoltam erre a fórumra.

Mondom, hogy az vitán felüli, hogy konteós vagy, a kérdés csak az, hogy mennyire vagy az.

Tudod, az, hogy a konteós skálán a tőled még konteósabbakat észre tudod venni, az nem jelenti azt, hogy te magad nem vagy konteós, egyszerűen más a rögeszmétek. És hozzá kell tenni, hogy egy laposföld hívő simán konteósnak mond téged a szokásos hülyeségeiddel, a saját rögeszméjére meg pont úgy gondol, mint a te a sajátodra, hogy el tudja különíteni magát a konteósoktól.

Jó, hát én nem fogok erőlködni, ha csak papagájként tudod ismételni a hülyeséged. Akkor van egy szélsőségesen idealista, fősodratú mérnök úr ezen a fórumon, aki szerint konteós vagyok. Együtt tudok vele élni. Azzal is, ha Zeller Mérnök Úr is hasonlóan vélekedik. Szerencsére kisebbségben vagytok az elvakult, komformista, "előre a semmibe" elvekhez ragaszkodásotokkal, pont úgy, mint a chemtrail-hívők.

:D

Egy fokkal szomorúbb tény, hogy ha az 5G-t erőltető IoT-idealisták álmai valóra válnak, akkor minden lakásban lesz legalább egy tucat 5G-chip, ami ugyanennyi különböző tech-multinak telefonál haza a nap 24 órájában. Ahhoz viszont már nem kell beadatni semmilyen oltást, ott lesz a HiFi toronyban, a hűtőben, a porszívóban, a zuhanykabinban, a borotvában, az elektromos fogkefében. Pláne, azután, hogy marketing-erőszakkal és felvásárlásokkal kiszorították a piacról a hagyományos, chip nélküli termékeket.

Először is, nem nekem van, hanem jelenleg 411 tudósnak, orvosnak, egyetemi tanárnak, szerte a világból. [1]

Hogy mi bajuk van vele, azt leírtam a témaindítóban és számtalan hozzászóláson keresztül próbáltam megértetni a fejlődésmániásokkal, lépjtovábbokkal, mindenjóahogyvanokkal és mindenki mással. Nem szégyen visszaolvasni.

Nem fejlődésellenes, hanem erőltetettnövekedés-szkeptikus.

Nem az 5G, mint technológia ellen vagyok, hanem az erőltetése és vadbevezetése ellen úgy, hogy valódi szükség nincs rá és az egészségügyi hatásait sem ismerjük (az ország telemikrocellázásának és az eddig nem használt, 10+ GHz-es nyalábok orrba-szájba lődözésének). Ami miatt meg esetleg szükség lehetne rá, az még nem épült ki és az emberiség jobban jár vele, ha a jelenleg elképzelt formában nem is épül ki (az IoT-birodalom).

A fejlődés akkor is fejlődés még ha vannak is kisiklások. Például 3D tévézés. Az hogy neked mi tetszik és mi nem az a dombon ülő lőtéri kutyát nem érdekli. Az IoT ilyen formában nekem sem szimpatikus ezért nem is építem ki itthon, majd csak akkor ha lokálisan tudom használni nagytestvér nélkül.

Az jó, ha szkeptikus az ember. De elég sok értelmetlen ötlet vitte már előrébb a világot. Pl. amikor Marconi azzal a képtelenséggel állt elő, hogy a rádióhullámok a Föld görbülete ellenére átjutnak az Atlanti óceán túloldalára. Vagy hogy mRNS bevitelével tetszőleges fehérjét lehet termeltetni az ember testével.

Az IoT-ot nem feltétlenül kapcsolódik szorosan az 5G-hez. Pl. az NB-IoT ugyan használhatja az 5G core-t, de a lényege az, hogy a kütyü nagyon ritkán van ébren, rendkívül primitív a rádiós stackje (így pl. mozgást nem kezeli jól), 800MHz körüli rádiós frekvenciát használ, így nagyon olcsó és évekig elketyeghet egy gombelemről. Ez lehet pl. egy meterológiai állomás, ami nagy ritkán mér egyet, nem kell a Józsinak felmennie miatta a hegyre. Régebben ezt GSM SMS-sel oldották meg és nem hívták IoT-nak, mert nem volt köze az internethez. Ma  is lehet nem-IP adatátvitelt használni, ekkor a 4G/5G hálózatok alakítják át http üzenetté és küldik a felhőben futó appodnak. Egy másik példa a fogyasztásmérő leolvasás, olcsóbb a mérőnek beküldenie a mérőállást, és esetleg még egyéb méréseket is tud végezni, pl. gázszivárgást észlelni. Az LTE-M is IoT, szeret mozogni, egész jó a sávszélessége is, így sokkal aktívabb mérőkütyükben használható az egészségügytől a járműkövetésig. Vagy ott van a LoRa, meg persze a WiFi IoT-ra, és használják is bőszen.

Ami a 10+ GHz-t illeti, nem hiszem, hogy csak úgy poénból tolnák az operátorok. Ezek olyan beruházások, amiknek meg kell térülniük, azaz meg kell lennie az ezt igénylő alkalmazásoknak is. A telefonok jelenleg nem tartoznak ide. Ipari alkalmazásoknál és VR-nél viszont hasznos.

Az 5G nem csak IoT meg 10+GHz, hanem pl. szeletek (kb. garantált paraméterű virtuális hálózat) létrehozására is alkalmas. Ami persze járhat azzal is, hogy a tűzoltók sisakján lévő kamerák képe eljut az őket irányítókhoz 4k-ban, 60Hz-el, jó minőségben, te viszont nem tudod live streamelni a haverjaidnak.

https://www.telekom.com/en/company/details/long-term-evolution-for-mach…

Az IoT-ot nem feltétlenül kapcsolódik szorosan az 5G-hez.

Az IoT-nak az a szegmense, amit a konzumerpiacokra szeretnének beerőltetni, nevezetesen a háztartási gépek és kellékek felokosítása 5G-vel, az pont hogy szorosan ide tartozik. Pl. az okosporszívó tudja alvállalkozóéknak közveíteni az otthonodban felvett 4K stream-et, hogy kielemezzék. Ez az a szegmense az IoT-nak, ami nem szabadna, hogy elterjedjen. Ez az egyik, amivel multiék a tech-lakájmédia bértollnokai által megíratott cikkekben indokolják az 5G "szükségességét".

Pl. az NB-IoT ugyan használhatja az 5G core-t, de a lényege az, hogy a kütyü nagyon ritkán van ébren, rendkívül primitív a rádiós stackje (így pl. mozgást nem kezeli jól), 800MHz körüli rádiós frekvenciát használ, így nagyon olcsó és évekig elketyeghet egy gombelemről.

Ezek most is tökéletesen működnek 2G-n és 4G-n. A használatuk semmilyen szempontból nem igényel 5G-t.

Az 5G nem csak IoT meg 10+GHz, hanem pl. szeletek (kb. garantált paraméterű virtuális hálózat) létrehozására is alkalmas. Ami persze járhat azzal is, hogy a tűzoltók sisakján lévő kamerák képe eljut az őket irányítókhoz 4k-ban, 60Hz-el, jó minőségben, te viszont nem tudod live streamelni a haverjaidnak.

Már amennyiben a szeletet biztosító mikrocella épp nem esett le a házfalról, mikor berobbant a gázpalack az épületben. Merthogy az 5G alacsony késleltetése és négyzetcentiméterenkénti gigabitje nincs ingyen. Tele kell szórni mikrocellákkal azokat a területeket, ahol ilyen kapacitást akarsz. Szóval, ez a része pont nem fejlődés, hanem inkább erőltetett növekedés. 4K videót 60 FPS-ben pedig egy telemikrocellázott LTE-A (4G) hálózatból is simán kinyomsz, kb. 20 Mbit/s kell kameránként H.264-gyel, H.265-tel még kevesebb. Privát mikrocellák pedig most is vannak 4G-n, ahová csak bizonyos eszközök jelentkezhetnek fel. Bár tény, hogy több értelme van a parancsnoki autóból adni egy professzionális 5GHz WiFi hálózatot, ami mindezt átviszi.

Ami a 10+ GHz-t illeti, nem hiszem, hogy csak úgy poénból tolnák az operátorok.

Ezeket a tartományokat eddig nem használták földi sugárzásban, emberek közvetlen közelében, az egészségügyi hatásai pedig vitatottak. Ha minden rendben lenne, akkor nem agitálna ellene többszáz tudós szerte a világból. Az, hogy az operátorok használják, annyit jelent, hogy eddig még senki nem tiltotta meg nekik, semmi mást.

Ipari alkalmazásoknál és VR-nél viszont hasznos.

Annál a VR-nél, amit több, mint 10 éve próbálnak elterjeszteni, de ugyanúgy nem sikerült, mint a 3D TV-t.

A leírtakból az látszik, hogy benyaltad az 5G-marketinget, ami nem más, mint meglévő és újrafeltalált kerekek "új" címke alatti erőltetése, fejlődésnek hazudott erőltetett növekedés. Az nem fejlődés, hogy eddig is jól működő technológiákkal megoldott problémákra (2G, 4G) kierőszakolsz egy 5G-s megoldást, csakhogy szolgáltatóéknak megtérüljön a beruházás. A 4x-8x-16x carrier aggregation és a tucatnyi új frekvenciasáv sem fejlődés. Az is csak növekedés. Fejlődés majd akkor lesz, ha a 256QAM helyett 1048576QAM mélységű modulációval lehet átvinni ugyanazon a frekvenciasávon nagyságrendekkel több adatot. Annak is pedig csak akkor lesz értelme, ha a 4G hálózat 120%-on túlterhelt és nem lehet máshogy megoldani. Mindaddig felesleges parasztvakítás, gépkidobatás, kütyükidobatás a fejlődés illúzióját megteremtendő.

Az IoT-nak az a szegmense, amit a konzumerpiacokra szeretnének beerőltetni...

Ebben természetesen van igazság. De nem az IoT önmagában a probléma, hanem az, ha emberek a privát szférájukat, a cégek meg az értékes adataikat anélkül szórják oda másoknak, hogy tudatában lennének. Ez utóbbira példa a John Deere kombájnok, amik sokkal jobban képben vannak a termőföldek hozamával és így az értékével, mint bárki más.

Ha minden rendben lenne, akkor nem agitálna ellene többszáz tudós szerte a világból.

Ezt a mondatot nyugodtan meg is fordíthatjuk, több száz tudós agitál a 10+ GHz mellett. Olyan érvekkel, mint pl. hogy eleve már a bőrünkről visszaverődik, jóval kevésbé hatol be a testbe. Konkrét mérési eredmények kellenek, a HUP-on ezen szájat tépni bármelyik oldal mellett is nevetséges.

Már amennyiben a szeletet biztosító mikrocella épp nem esett le a házfalról

Igen, nem feltétlenül volt a legjobb példa, a hálózatot oda is vihetik maguknak. De ez nem jelenti azt, hogy a szeletek ne lennének hasznosak. Csak nem akartam itt azzal jönni, hogy a gyerek Netflix-e ne rohassza le az okosautók és az úthálózat egymással való beszélgetését, mert ez még egy kicsit scifi.

Annál a VR-nél, amit több, mint 10 éve próbálnak elterjeszteni, de ugyanúgy nem sikerült, mint a 3D TV-t.

Ez nem igazán ellenérv, mert az ipari alkalmazások a fő lényeg, a VR csak egy kis terület ipari és consumer piacon. Szemüveges képernyő (!=VR), pl. az Albacomp Personal Monitor is a múlt évezredből, ami kis felszíni vágással teszi lehetővé műtétek elvégzését. Játékra eddig valóban nem terjedt el, egyrészt mert drága kütyü kell hozzá, másrészt sokaknál rosszullétet okoz. De ez mért ne változhatna? Tudtommal a Microsoft pont azért vette meg a Metaswitchet, hogy az 5G hálózatba betolja az Azure-t (MEC és 5G core), és mellesleg az Xbox felhőben futó VR játékokat tudja valóban működővé tenni drága szemüveg nélkül.

eddig is jól működő technológiákkal megoldott problémákra (2G, 4G) kierőszakolsz egy 5G-s megoldást

A 2G nem jó példa, a 4G/5G világban lévő NB-IoT és LTE-M sokkal jobbak. A 4G vs 5G váltás igényfüggő, szerintem első sorban az ipari megoldások lényegesek itt. Lehet ez egy olyan egyszerű dolog is, mint a darukezelés, amit egyrészt lehet automatizálni (kikötőben sok daru összehangolásánál jobb, mintha ember tenné), másrészt távolról manuálisan irányítani, és itt a válaszidő és garantált minőség (szeletek) igencsak számít. A consumer 5G-nek is van értelme, de inkább csak akkor, ha a 4G már nem tudja kiszolgálni.

Ácsi. Te, aki 3G-s telefonozol, miért agitálsz a 4G mellett? tessék szépen 2G/2.5G/3G vonalon maradni... 3G elég mindenre, nem? Ja, merthogy a 3G lesz az első, amit ki fognak hajítani? Bár ugye arra még sajnos várni kell, mert olcsójános gyártók mind a mai napig tolnak ki a piacra olyan IoT eszközöket, amik "elég a 3G" alapon 3G-only képességűek, mert ezeket az áramköröket néhány centtel olcsóbban vehetik meg... Miközben a szolgáltatók meg copnak a 3G-vel lekötött erőforrások miatt.

"Az IoT-nak az a szegmense, amit a konzumerpiacokra szeretnének beerőltetni, nevezetesen a háztartási gépek és kellékek felokosítása 5G-vel, az pont hogy szorosan ide tartozik. Pl. az okosporszívó tudja alvállalkozóéknak közveíteni az otthonodban felvett 4K stream-et, hogy kielemezzék. Ez az a szegmense az IoT-nak, ami nem szabadna, hogy elterjedjen"

Hát az IoT eszközök 5G vagy egyéb vezetéknélküli kommunikációja pont nem a 4k streamről szól. Ezeknek a megoldásoknak a lényege, hogy nagyon kicsi sávszélesség mellett ingyen vagy maximum havi 1-2 dolláros havidíjjal működnek. Az "elmaradott" Oroszországban például a villanyórák 12 óránként váltanak adatcsomagot a központtal. Az még pont nem 5G technológia. Így ha valaki nem fizeti a villanyszámlát, kinyomják központilag ingyen. Ha befizette visszakötik központilag ingyen. 

Itt nálunk a fejlett EU-ban ez úgy működik, hogy kimegy a villanyszerelő és levágja a drótot, majd hosszú és költséges procedúra után kötik vissza az áramot az ügyfélhez, amihez szintén ki kell mennie a villanyszerelőnek. Valóban nagyon károsak ezek a vezetéknélküli kommunikációt folytató IoT dolgok! 

majd hosszú és költséges procedúra után kötik vissza az áramot az ügyfélhez

A hosszú procedúrának mi köze ahhoz, hogy távolról vagy helyben kapcsolgatják a villanyt? Mert ha a bürokratikus procedúrára gondolsz, akkor semmi. Másfelől, a távolról kapcsolgatás átka pedig éppen az, hogy "tévedés" esetén is egy pillanat alatt lekapcsolják, amit nem kéne, oszt' járjál a hivatalba/ügyfélszolgálatra bizonygatni, hogy te bizony mindent időben befizettél.

"Tévedés" pont annyira valószínű ebben az esetben mint, internetszolgáltatás, tévészolgáltatás, telefon, mobil távolról való lekapcsolásánál. Szerintem nem túl gyakori probléma és ha véletlenül előfordul a szolgáltató hibájából elég egy telefonhívás az ügyfélszolgálatra (egy működő mobilról, amiből 2021-ben szokott lenni backup) és már vissza is van kapcsolva. 

Ha tévedésből küldi ki a villanyszolgáltató a szerelőjét az mitől jobb szitu? Hangosan tudja közölni az ügyfél, hogy hiba történt? Esetleg ráengedi a kutyáját nyomatékosításként? :D

Remek dolog, hogy az EU-ba is megérkezett a modern technológia! :) Pár apró eltérés azért van. Ez nem alanyi jogon jár minden ügyfélnek, hanem külön kell igényelni és még fizetni is kell az óracseréért, ami albérletbe kiadásnál persze még így is megéri de mégsem a szolgáltató adja ingyen. A mobilapp sem tudja közvetlenül feltölteni a villanyórát, csak egy kódot ad, amit manuálisan kell begépelni az óra melletti numpaden. Szét nem szerelve az órát, amit ugye nem is szabad, ebből arra következtetek, hogy ennél a megoldásnál egy irányú broadcast megoldás van. Egyben kiküldi a központ valami titkosítással az összes érvényes feltöltőkódot amit minden óra vesz. Ha ezek közül egyet begépel az ügyfél ott helyben, akkor helyben nyugtázza a feltöltést az óra. 

Miért nem olyan fejlett és jó ez a megoldás mint az oroszországi? 

Az órák nem tudnak visszajelzést küldeni az állapotukról, illetve a mögöttük levő hálózatról. Nem lehet például automatikus hibajelentést küldeni a központba. Az albérlőnek továbbra is hozzáférést kell adni a villanyórához, egyébként nem tudja begépelni a kódot. Így viszont meg tudja piszkálni a villanyórát, aminek a következményei a tulajdonost érintik általában jó sokára amikor kiderül és az albérlő már sehol sincs. Az orosz megoldásnál teljesen el lehet zárni a villanyórát. Annak a feltöltése valóban távolról elvégezhető, ami technikailag némiképp fejlettebb megoldás. 

Én a 6G-t várom már, mert az 5Gteljesen elavult. Remélem azzal már a csillámfaszláma(<-ez milyen idejétmúlt...cöhh) videóimat úgy streamelhetem 60db különálló csiligány számítógépre(haTTTalmas triplamonitoros kiszerelésben egyenként!!!) egyszerre, hogy az nem akad meg. Istenem de várom már!

nomost miutan ezt elolvastam majdnem csipobol megszuntettem a 13 eves hup accountomat. 

yeet. 

Minden szart meg lehet vetetni az agyhalottakkal.
Az hagyján, hogy sugárzik és a csuklón, mellkasán börrákot okoz jó eséllyel. De sokszor radioaktív Thorium dioxide por van bennük, ami folyamatosan hullik belőlük. Belélegzi valaki, örökre ott ragad a tüdejében és kész is a tüdőrák. És ezek az idióta kretének más emberek közt hordják, közveszélyesek.
https://www.youtube.com/watch?v=C7TwBUxxIC0
 

A nagyobb sávszélességet a környezetben lévő mobil eszközök kihasználatlan kapacitásainak segítségével oldják majd meg, de innentől kezdve például teljességgel kiüresedik majd, ha valaki privacy okok miatt kikapcsolja a saját mobil eszközében a GPS-t. Az az adat meglesz a szomszédtól, ha a protokoll szerint az eszközök már egymással is kommunikálnak. Jó, tudom, a wifi hotspotokat is feltérképezi a Google, aztán kikapcsolt GPS mellet, ha látja a hotspotot a telefon, tudható, hol van. Egyetlen észszerű megoldás, hogy otthon kell tartani a telefont, s mint régen a vezetékeseket, nem szabad sehová sem vinni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Egyetlen észszerű megoldás, hogy otthon kell tartani a telefont, s mint régen a vezetékeseket, nem szabad sehová sem vinni.

Ez abban a pillanatban megbukik, hogy valaki elsétál a házad mellett és a készüléke meglátja az accesspointod. Látogatóba érkező vendégekről már ne is beszéljünk.

Abból indultam ki, hogy az mindenképp tudott, hol lakom, de az a lakcímnyilvántartásból is az. Viszont, ha az ember nem visz magával telefont, amikor kilép az ajtón, akkor legalább viszonylagos nyugta van, már amennyire egy bekamerázott városban ezt el lehet mondani.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Javaslat: keress egy lakatlan szigetet, buja vegetációval. Építs rajta magadnak föld alatti bunkert (hogy műholdról se legyen látható), és termeld meg magadnak az élelmet úgy, hogy az semmilyen módon ne legyen észlelhető műholdfelvételeken. Se. Ha ez megy, akkor csak azt kell még valahogy megoldanod, hogy azok, akik odavittek, azok ne tudják ezt senkivel sem közölni...

Ha nem viszed magaddal a telefont, akkor minek a mobil?

Noha van mobilom, okostelefonom nincs. Fogalmam sincs, mire jó a szabadságom teljes feladásán túl. Ami a gúnyolódásod illeti, próbáld elfogadni, hogy van, akinek még érték a szabadság, s ha tökéletesen nem is lehet szabad az ember egy civilizált társadalomban, legalább törekedjen arra, illetve érdemes észrevenni, hogy milyen rohamosan szűkül az ember élettere, szabadsága a globalizáció és az információ-technológia fejlődése következtében.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Örömmel válaszolok. Mert mobilból nagyobb a kínálat, mint drótosból, a drót összeszedi a port, a rádióhullámok nem tekerednek a lábamra a lakásban, s ha mászkálok telefonálás közben, nem tépi ki a kagylót a kezemből a vezeték, ha mobilt használok.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem kell, de egyszerűbb SIM-et venni, mint bevezettetni a drótos telefont. Ezen felül a mobil flexibilisebb, mert noha privacy miatt célszerű otthon hagyni, megvan a lehetőség arra, hogy az ember magával vigye. A lényeg a szabad választás lehetősége.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem kell, de egyszerűbb SIM-et venni, mint bevezettetni a drótos telefont.

Interneted honnan van? Az internetszolgáltatók is fejlődtek már, az általuk adott dobozokon ott fityeg általában 2 db olyan aljzat, ahonnan a vezetékes telefon üzemeltethető :)

 

mert noha privacy miatt célszerű otthon hagyni, megvan a lehetőség arra, hogy az ember magával vigye. A lényeg a szabad választás lehetősége.

 Miért viszed egyáltalán magaddal? Ha bekapcsolod és használod, máris elvesztetted a szabadságod :)

Mert az, hogy egy helyi mobilszolgáltató logolja a cellaváltásokat (butatelefon használata esetén), az nem ugyanazt jelenti, mint ha egy mások adatainak begyűjtésére, elemzésére és eladására specializálódott tucatnyi multi (Google, Facebook, Spotify, Netflix stb.) rögzít a pozíciódon kívül még tucatnyi más adatot és ezeket összekapcsolva, megismerhetetlen algoritmusokkal és AI-jal elemezgetve manipulálja a felhasználót, vagy értékesíti reklámfelületnek.

Hat... ha igy nezed, autoval sem nagyon kozlekedhetsz, mert a rendszamod is szamtalan helyen rogzitik automata felismero rendszerek. Ha pedig elkovetsz valami komolyabbat, az sem ment meg, ha gyalog vagy, mert a rendorok az osszes kornyezo magan es koztulajdonu kamera kepet felporszivozzak es kielemzik.

Fizetni is szigoruan csak keszpenzzel tudsz, maskepp nagyjabol kovetheto, hogy merre jartal.

Bonusz: ha van okos villanyorad, azt is tudjak, hogy mikor vagy otthon. :)

"ha van okos villanyorad, azt is tudjak, hogy mikor vagy otthon" - van, ahol a vízórát is távleolvasással oldották meg - ott meg akár azt is lehet sejteni, hogy mit csinál(t) (pláne takarékos tartály esetén: 9litert pörög - nagyot, 3 litert pörög - kicsit...), hosszan pörög meleg+hideg, fürdés, hosszan pörög hideg, majd aprókat még - mosó/mosogatógép...

Alapvetően nem arról van szó, hogy demokratikus felhatalmazással (jelentsen ez akármit 2021-ben) megválasztott kormányok állami szervei követnek téged, és hogy ez akkora nagy probléma. A törvényeket megismerheted és betarthatod és az egyetlen, amitől az állam elkezd rád vadászni az az, ha megsérted ezeket a törvényeket.

Ellentétben a Google, a Facebook és egyéb adatgyűjtögető multik mindenféle törvényi felhatalmazás nélkül gyűjtögetik rólad az adatokat, képlékeny és jogilag nem szabályozott kiskapukat kihasználó felhasználási feltételeket lenyomva a torkodon. Az adatok pontos tárolásának, elemzésének és felhasználásnak a módját esélyed nincs megismerni. Mindeközben az adataidat értékesítik és a tudatodat is eladják reklámfelületnek, ahol megismerhetetlen működésű AI-ok manipulálnak téged pszichológiailag és érzelmileg, a rólad begyűjtött adatok alapján.

Rendkívüli módon demagóg smartbirka hozzáállás az, amikor az állam, illetve a helyi mobilszolgáltató által rögzített adatokat megpróbálod összehasonlítani olyan alkalmazások mögötti multikkal, amik mindent begyűjtenek rólad, amit csak tudnak és ezt értékesítik.

"Ellentétben a Google, a Facebook és egyéb adatgyűjtögető multik" - lassan írom, hogy te is megértsd: nem vagy köteles használni a szolgáltatásaikat, semmilyen adatot nem vagy köteles megadni nekik.

"mindenféle törvényi felhatalmazás nélkül gyűjtögetik rólad az adatokat" - A NAIH-nál ezügyben általad indított ügy hogyan áll? Mert ugye ha így ex cathedra kijelented, hogy törvényi felhatalmazás nélkül, akkor gondolom a megfelelő hatóságok felé is jelezted ezt az aggályodat.
 

nem vagy köteles használni a szolgáltatásaikat, semmilyen adatot nem vagy köteles megadni nekik.

Igen, és ha nem használok okostelefont, ez által a szolgáltatásaikat sem, akkor meg jössz a lakatlan szigetes szöveggel, meg összemosod a cellanapló rögzítését a privacy tech-multik általi lábbal tiprásával.

Mert ugye ha így ex cathedra kijelented, hogy törvényi felhatalmazás nélkül, akkor gondolom a megfelelő hatóságok felé is jelezted ezt az aggályodat.

Lassan írom, hogy te is megértsd: A törvényi felhatalmazás hiánya nem törvénysértést jelent. Azt jelenti, hogy pl. a begyűjtött adatokon futtatgatott elemzések és az ebből következő pszichológiai-érzelmi manipulációk terén nincs törvényi szabályozás. A GDPR is csak nagyon alapszintű védelmet nyújt, nem büntet elég szigorúan és csak az adatok begyűjthetőségét szabályozza, ami édeskevés.

A cellanapló rád férne nagyon... :-P
"A törvényi felhatalmazás hiánya nem törvénysértést jelent." - Szerintem meg de. Ha törvényi felhatalmazás, megengedő jogszabály, illetve arra alapuló jogosultság nincs (v.ö.: vagy jogszabályi kötelezettség, vagy az érintett beleegyezése kell), akkor törvénysértő a tevékenység, egyébként nem.

Az általad vélelmezett törvényi felhatalmazás nélkül, azaz törvénysértő módon gyűjtött/kezelt adatok kapcsán tehát hány és milyen jellegű megalapozott beadványod van a NAIH-nál? Mert erre valahogy nem tértél ki...
 

Az általad vélelmezett törvényi felhatalmazás nélkül, azaz törvénysértő módon gyűjtött/kezelt adatok kapcsán tehát hány és milyen jellegű megalapozott beadványod van a NAIH-nál? Mert erre valahogy nem tértél ki...

Nincs ilyen beadványom, mivel nincs törvény, ami tiltsa a leírtakat. Ettől még etikátlan és lábbal tiporja a privacy-t. Csak elfelejtetted megérteni.

Az nem jogi felhatalmazás, hanem egy jogilag nem szabályozott cselekmény.

Ha nem tiltja a törvény, hogy lelődd a szomszédod, az nem azt jelenti, hogy a törvény téged felhatalmaz rá, hogy lelődd, sem azt, hogy jól teszed, ha lelövöd.

A lényegen viszont nem változtat: A tech-multik masszív adatgyűjtögetése nem összevethető a helyi mobiltelefonszolgáltatók által rögzített technikai adatokkal (pl. aktuális cella). Se nem etikus, amit a tech-multik művelnek ezekkel a begyűjtött adatokkal.

Hogy a fenebe ne, ha az emberolest valamilyen korulmenyek kozott nem tiltja a torveny, akkor kovetkezmenyek nelkul megtehetem. Lasd USA, fegyvertartas, castle doctrine, stand your ground.

Egyebkent milyen helyi mobilszolgaltatorol beszelsz? Itthon hany van magyar kezben? Milyen orszagokban szolgaltatnak meg? Egyik sem multinacionalis vallalat?

Hogy a fenebe ne, ha az emberolest valamilyen korulmenyek kozott nem tiltja a torveny, akkor kovetkezmenyek nelkul megtehetem.

Nem arról van szó, hogy valamilyen körülmények között nem tiltja. Arról van szó, hogy nincs rá se pro se kontra törvény.

Lasd USA, fegyvertartas, castle doctrine, stand your ground.

Annak van törvényi háttere. A törvény felhatalmaz, hogy megvédheted a saját területedet, akár fegyverrel is.

Legyen. Akkor viszont te azt varod el, hogy ha valaki barmilyen uj tipusu uzleti tevekenysegbe fogna, akkor elobb varja meg, hogy legyen hozza explicit torveny, ami felhatalmazza ra? Nem eleg megnezni a pillanatnyilag letezo szabalyozasokat, es ha egyik sem zarja ki, amit csinalni akarsz, belevagni?

Ja és mindezt addig mantrázzák a smartbirkák a fejlődésbuzi reklámoktól meghülyítve, amíg őket vagy a családtagjukat el nem üti egy ilyen jármű.

Szánalmas, hogy milyen leépítést végez a tech-fősodor egyesek tudatában.

Nem. De ez nem is jo pelda, mert erre pont van altalanos szabalyozas. Ketlem, hogy elo tudnal allni olyan jarmutipussal, amit nem lehet besorolni valamelyik letezo kategoriaba. Ha megis, akkor sem buntethet meg senki a hasznalata miatt, amig nincs jogszabaly, ami alapjan neked ezt megtiltjak.

Ugyanez igaz kb. minden iparagra. Az online hirdetesi piacnak is megvannak a maga szabalyozasai, es ami nincs benne tiltva, azt bizony lehet csinalni, nem pedig forditva.

Tökéletes példa: nem volt részletes szabályozás, ergo lehet(ett) tolni ezt az üzletet. Most képzeld el, hogy valaki kitalálna egy új technológiát valamire - de nem használhatná, sőt nem is kísérletezhetne vele addig, amíg nincs részletesen szabályozva annak a használata, működése, minden paramétere stb...

Most képzeld el, hogy valaki kitalálna egy új technológiát valamire - de nem használhatná, sőt nem is kísérletezhetne vele addig, amíg nincs részletesen szabályozva annak a használata, működése, minden paramétere stb...

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

Nem ezt mondtam. Kísérletezni nyugodtan lehet, de nem éles környezetben és nem embereken.

Persze, a multibuzi szemellenződ mögül gondolom azzal is egyetértenél, hogy töröljük el a KRESZ-t, mert hát miért ne száguldhatna végig 200-zal a belvárosban és érhetne oda a magadfajta önző, smart egóbirka a munkahelyére hamarabb, ha gyorsabb autót vett, meg hát így jobban fogynak az új autók is, hiszen többet összetörnek, sőt majd az önvezetőautós multik egymásra licitálhatnak a hiperszuperbiztonságos modelleikkel, amik a másodperc tört része alatt kerülik el az óvatlan sofőrök által vezetett autókkal való ütközést.

Szánalmas, hogy milyen beteg, profitbuzi, korporatokrata világszemléleted van.

"Kísérletezni nyugodtan lehet, de nem éles környezetben és nem embereken." - tehát mondjuk robotikában, IT-ban kitalál valaki egy világra szóló áttörést hozó dolgot, de amíg nincs jogilag totálisan szabályozva, addig nem lehet még kipróbálni sem?

A következő bekezdésben elkövetett alpári szófosásodra csak annyit írok, hoyg baromira nem kéne gyógyszerre innod, mert alapból rettenet bunkó vagy, de ez még dob rajta egy jó nagy adagot.

tehát mondjuk robotikában, IT-ban kitalál valaki egy világra szóló áttörést hozó dolgot, de amíg nincs jogilag totálisan szabályozva, addig nem lehet még kipróbálni sem?

Kipróbálni ki lehet, csak nem éles környezetben és még mindig szándékosan szalmabábozol.

A tesztpályákat miért építik, keserves százmilliókból? Miért nem valódi esőben száguldoznak az autopályán az autóipari multik a tesztjárgányaikkal, mikor a szuperbiztonságos™ ABS és kipörgésgátló újrafeltaláltkerék-fejlesztéseiket tesztelik? Azért, multibuzikám, mert ezekre a tesztautókra nincs még műszaki vizsga és semmi nem garantálja, hogy a legújabb szuperbiztonságosnak™ szánt fejlesztés nem egy bugokkal teli trágyadomb.

mert alapból rettenet bunkó vagy, de ez még dob rajta egy jó nagy adagot.

Még az is egészségesebb, mint hozzád hasonlóan menedzsermódban élni, egóból.

 tehát mondjuk robotikában, IT-ban kitalál valaki egy világra szóló áttörést hozó dolgot, de amíg nincs jogilag totálisan szabályozva, addig nem lehet még kipróbálni sem?

Pont mint a gyógyszereken: adott tesztfázisok után önként jelentkezőkön. Tudom-tudom covid kapcsán fel lett rúgva minden eljárásrend is. Azért ez nem triviális..

Igen, az. Az altalad emlitett elektromos rollerekre pl. a rendorseg szerint rahuzhato a segedmotor kategoria (onerobol, emberi hajtas nelkul is kepes elindulni), es ennek megfeleloen jogositvannyal, biztositassal, vedofelszerelesben lehetne vezetni oket. Mas kerdes, hogy ezt nem igazan tartjak be a felhasznalok.

Itt egyebkent azt saccolom, hogy a kivanalmaddal ellentetben enyhiteni fognak, es eppen ezen szandek miatt nem buntetik szenne a mindennapokban az ilyen eszkozzel kozlekedoket.

Mas kerdes, hogy ezt nem igazan tartjak be a felhasznalok.

Mert egységsugarú kényelemhez szokott smartbirkák, akik közel egy Taxi áráért rollerezgetnek és azt gondolják, rájuk nem vonatkoznak a szabályok. Mindezzel hozzájárulnak egy élhetetlenebb Budapesthez.

Itt egyebkent azt saccolom, hogy a kivanalmaddal ellentetben enyhiteni fognak, es eppen ezen szandek miatt nem buntetik szenne a mindennapokban az ilyen eszkozzel kozlekedoket.

Ettől még ez marhára nincs jól így, mivel a segédmotoros kerékpárokat se véletlen szabályozták.

Egyébként két dologról beszélünk. Az egyik a KRESZ, amit tömegesen nem tartanak be és valamilyen oknál fogva (közelgő választások?) a hatóságok sem tartatnak be. Miközben az Übert ki tudták ebrudalni (nagyon helyesen). A másik a kaotikus közterülethasználat, amiért multiéknak minimum fizetniük kéne. Mindeközben, ha az autódat leparkolod tilosban, elviszik. A smartbirka meg bárhol leteheti a Lime-ot.

Szerintem kerékpárnak kellene tekinteni, azzal azonos szabályokkal. Menjen a roller kerékpárúton vagy az úttest jobb szélén, a sebessége is nagyjából a kerékpáréval azonos. Bukósisak legyen javasolt, de ne legyen kötelező, a mai takarítógépek elég jól fel tudják mosni az agyat az aszfaltról.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mar most is van olyan kategoria, hogy 0.3kW alatti teljesitmeny, max. 25km/h vegsebesseg, amit ha csak a pedalozas kozben segit, akkor barmi nelkul vezethetsz. A legtobb elektromos bringa es roller ott log k belolei, hogy gomb, vagy gazkar van rajta, es igy emberi ero alkalmazasa nelkul is elindul. Osszesen ebben kellene enyhiteni a szabalyozason, hogy hasznalhatoak legyenek sisak es jogsi nelkul.

Megmondod szemtől szembe vagy épp butatelefonon nekik,hogy téged csak fríímélponthu meg yandexpontakármi végű e-mail címeken érhetnek el, és ott is csak akkor, ha nem a google vagy más neked nem tetsző tech cégnél van e-mail fiókjuk, mert oda te nem vagy hajlandóírni se,nem, hogy használni a szolgáltatásukat.

Most mondd meg, ezt szégyenled az ismerőseid előtt, vagy csak puhapöcs vagy, és nem mered meglépni? Vagy attól félsz, hogy hülyének néznek majd néhányan? Záksőn, ez utóbbit már siekrült elérned... :-P

Szó sem volt arról, hogy a telefont nem használod (csak arról, hogy nem android vagy ios, hanem egyedi buta szoftverrel működő mobilt használsz), arról volt szó, hogy a Goolge szolgáltatását nem veszed igénybe, és ezt kéne közölnöd az összes fontos ismerősöddel, hogy téged a jövőben a csodaszuper frííímélen meg yandex-en érhetnek el, a gmail-en nem, mert az egy (itt jönnek a jelzőid, amikt most nem sorolok fel) cég, és köszönöd, de nem kérsz belőle.

Egyébként ezzel a beszélgetéssel a mobil helyett a vezetékesen hívanak a jövőben is közölhető velük :-)

"A törvényeket megismerheted és betarthatod és az egyetlen, amitől az állam elkezd rád vadászni az az, ha megsérted ezeket a törvényeket."

Aham. Ezzel a mondattal elarultad, hogy mennyire tavol is van a sajat kis vilagod a valosagtol. 

Elarulhatnad, hogy tulajdonkepp milyen hatranyod szarmazik abbol, ha a google vagy a meta megszor par celzott reklammal? Marmint azon kivul, hogy bosszanto kerulgetni a sok szart, amire ugysem kattintasz ra. Minimalis IQ-val az altalad manipulacionak nevezett erolkodesnek vajmi keves hatasa van.

Abban igazad van, hogy akar masra is fel lehet hasznalni az osszeszedett infot, de akkor miert mindig ezzel a reklamtemaval jossz elo?

Elarulhatnad, hogy tulajdonkepp milyen hatranyod szarmazik abbol, ha a google vagy a meta megszor par celzott reklammal?

Nekem semmilyen, mert meg sem jelenik (uBlock Origin).

A társadalomnak viszont rengeteg kára származik abból, hogy folyamatosan olyan termékek, szolgáltatások megvásárlására ösztönzik őket, amikre nincs szükségük: Irtózatos mértékű pazarlás és környezetszennyezés. Az pedig a modern tech-világ szégyene, hogy erre építenek fel milliárdos üzleti modelleket, ahogy az egyes kormányok szégyene, hogy ezt engedik.

Abban igazad van, hogy akar masra is fel lehet hasznalni az osszeszedett infot, de akkor miert mindig ezzel a reklamtemaval jossz elo?

Mert reklámcélra és manipulációra nap mint nap fel is használják.

Tovabbra is az a velemenyem, hogy akinek kettonel tobb agysejtje van, azt nem lehet ilyen modon lehuzni.

A kornyezetszennyezeses reszre szerintem itt is ervenyes, amit az egy evvel elhalasztott iPhone vasarlasos postokra szoktam reagalni: az atlagember koppra elkolti a penzet (ha nem igy lenne, valoszinuleg inkabb kevesebbet dolgozna, mar ha ez egyaltalan opcio), igy ha iPhone-t nem is vett abban az evben, a megsporolt penzet elszorja valami mas szarra. A kornyezetnek kb. mindegy, mert mindket termek vagy szolgaltatas terheli. Szerintem a problema egyetlen valos megoldasa az energiaarak emelkedese lesz.

Szerintem ez nem igaz. Kb. 2 éve mintha olvastam volna valami olyasmit, hogy az átlag megtakaritás 1e7 Ft körül van, bár talán háztartásonként és nem személyenként. Szóval az átlag gondol a vis maiorra, arra, hogy tönkremehet a hűtő, a mosógép, egyik pillanatról a másikra születésnapja lehet a gyereknek, kitörhet a karácsony, vagy bármi.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az átlag messze nem tud évente 10 milliót félretenni. Az átlagnak ez egy élet alatt jött össze. Annyira azért nem jó a helyzet. Én sem tudok félretenni 10 millát évente, pedig szerényen élek és nem utat aszfaltozok.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Lehet okos valaki, de vannak olyan tőke-vagyon megsemmisítő hatások, - ráadásul globálisan érvényesülnek, - amelyek ellen mit sem tehet senki. (Pandémiás alapra rátervezett világméretű lehúzások, blokkolások és ennek következményeként elszabaduló infláció, esetleges tőzsdekrach, piaci hiány-termékek, szolgáltatások növekvő volta, vagy ha van is, a tömegek által kifizethetetlen ára.)

Kivéve, ha olyan súlyosak, - és szerintem sok helyen már rezeg a léc, - hogy tömegesen mennek az utcára, és akire rákiabálják, hogy "az is", azt már húzzák is fel az első fára. A jelenlegi tényleges háttér-hatalmi elit nem látott közvetlenül ilyet, túlságosan bízik a befolyásolásban, a tömegek megosztásában, az oltások, a közösségi profilozás jelentette kontrollban. De kijelenthetjük, ez hamis biztonságtudat a részükről. Az Facebook, a Google, stb., nem fogja őket megmenteni.

A másik, "oldalhatás", hogy "feltöltik" pl. Olaszországot, Németo-t, stb., - és Magyarországra is ez a sors vár Brüsszel idiótáinak szándékai szerint, - a primitív, erőszaktól sem visszariadó népekkel, azok pedig a "kritikus társadalmi tömeget" elérve egyszerűen átvágják a vagyonnal, házzal rendelkezők torkait, beülnek a házaikba, és mehet a "police" házról-házra takarítani. (Előre bocsátom, egy bizonyos létszám felett már kiröhögik őket, és addigra ki lesz tűzve a dzsihadista, - vagy ISIS, - lobogó minden házra.)

(A tökükkel kénem játszadozniuk a sok "önfelkent" gazdag b*zinak, nem mindannyiunk életével.)

Nem akarok abba a hibába esni, amit Summer esetében nehezményeztem, szóval nem elvárásként támasztom feléd az érvelés igényét. Ha csak ennyi időt szánsz rá, elég a vélemény is, bár tényleg érdekelt volna, mi volt a problémád az írással, már azon túl, hogy nem tetszett.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Erre mi mást lehet mondani...?

"A másik, "oldalhatás", hogy "feltöltik" pl. Olaszországot, Németo-t, stb., - és Magyarországra is ez a sors vár Brüsszel idiótáinak szándékai szerint, - a primitív, erőszaktól sem visszariadó népekkel, azok pedig a "kritikus társadalmi tömeget" elérve egyszerűen átvágják a vagyonnal, házzal rendelkezők torkait, beülnek a házaikba, és mehet a "police" házról-házra takarítani. "

Tudom, hogy már-már erény a valóság tagadása, de miként értelmezed azt a jelenséget, amikor nagy tömegben áramlanak be Európába idegenek, s ezt az EU adminisztráció hagyja, mi több, támogatja? Arra tippelsz, hogy ezek a rövid, göndör hajú négerek meg arabok született németek, olaszok, csak eddig titkos objektumokban nevelgették őket, majd a 18. életévüket betöltve szélnek eresztették? Vagy hogyan kell értelmezni az állítólag nem létező valóságot?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Igazából nem érdekel, mi volt azokban az időkben, amikor az elődeink ostoros moszatok voltak a tengerfenéken egy kavics szélén. Már csak azért is, mert a jelenben élek, nem akkor. Ami a másik felvetésedet illeti, akkor arról legyen népszavazás, hogy az elöregedő társadalmunkat humán importtal akarjuk-e változtatni, ne pedig azok feje felett dőljön ez el, akik saját hazájuknak érzik a helyet, ahol élnek. Ezen is elsősorban a tőkések nyafognak. Ha csökken a létszám, annak vannak előnyei is, így is nagy a zsúfoltság reggel a 6-os villamoson. Helyes volna inkább a bennszülöttek gyermekvállalási kedvét serkenteni, s ennek semmiképp sem tesz jót egy olyan társadalmi berendezkedés, amelyben bárkinek attól kell tartania, hogy elveszítheti a munkahelyét, s ezen keresztül az egzisztenciáját. A biztonság az, ami hiányzik, meg az a probléma, hogy fél életre el kell adósodnia egy fiatal párnak, ha saját lakást szeretne. Továbbá a meetoo, és egyéb liberális baromságok sem épp emberbarátok, nem jó, ha a klasszikus nemi szerepektől megfosztják a férfiakat és nőket, a férfiakat pedig potenciális zaklatónak tekintik, ha ismerkedni próbál, közeledik egy nőhöz. S ez ott tart, hogy állítólag már nézéssel is lehet zaklatni, noha a szem egy input periféria.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Tovább robogunk a minden földi jósággal gazdagon, olcsón kiüresített békétlenség irányába, vagy a "liberálisok" mesterséges, dehumanizált humán-homogenitás felé vezető törekvéseit követjük. Harmadik lehetőségünk nemzetként nincs, de a kisebb közösségek és az egyének még egy darabig ellenállhatnak.

:)

Meglehetősen pesszimista kép, bár szándék esetén lehetne más út is, csak az a jelenlegi status quo borításával, így érdeksérelemmel járna. A jelenlegi út is azzal jár, sőt sokak érdeksérelmével, ám ezen sokak nem befolyásosak, nem gazdagok.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerintem a jövő az IoT-köcsögöké, meg a többi degenerálté, akik ~tiszta szívvel pusztítanak. A gyerekeik gyerekei meg már nem fogják érteni – így szeretni sem – a test és lélek ill. ember és természetes világ – lehetséges – harmóniáját nyomokban még hirdető szabadságot. Hullámhegy után hullámvölgy következik, ez a világ rendje.

:)

Még szerencse, hogy itt vagytok ti ketten, akik vélhetően együtt is csak közel nulla erőfeszítést tettetek arra nézve, hogy a magyar kulturális örökség fennmaradjon. És itt vagyok én, a köcsög és a degenerált, aki most épp tiszta szívvel pusztítja a folkloradatbazis.hu weboldalt, hogy bárki könnyen hozzáférhessen a néphagyományokhoz. Ez egy ilyen világ, nincs benne helyem, elismerem, ez a világ rendje...

He? Felvetettél valamit, amit meg sem kíséreltél bizonyítékkal alátámasztani, de még arra sem vetted a fáradságot, hogy bármiféle, hellyel-közzel racionálisnak ható érvvel megtámogasd. Helyette megelégedtél az előítélettel. Nekem ezzel nincs gondom, de: Mit, és miért kellene cáfolnom?

A másik, hogy nem azt mondtam, hogy "jobb" vagyok nálad az általad felhozott irreleváns dologban, hanem azt, hogy "a jövő az IoT-köcsögöké, meg a többi degenerálté, akik ~tiszta szívvel pusztítanak".

A harmadik pedig: néhány "jó" cselekedet nem feltétlenül ellensúlyozza az "IoT-köcsögséget" és/vagy a "degeneráltságot" (nem tudom, melyiket vetted magadra, de érdekel).

:)

Nem állítottam, hogy őriztem a magyar kultúrát, de ami igazán gáz, hogy te semmit nem hoztál annak alátámasztására, hogy nem őriztem azt, annak ellenére, hogy megpróbáltad rajtam számonkérni a saját állításod.

Nem sértegettelek burkoltan. Az "IoT-köcsögök" alatt az összes IoT-köcsögöt értettem. Egy IoT-köcsög jelenléte nem változtat a véleményemen, de elfogadom, hogy tapintatlanságként élted meg a szóhasználatot. Sajnálom, hogy a véleményemben megfogalmazott gondolatot a semmi után kapó és azt jól megmarkoló hozzászólásaiddal alátámasztottad, ahelyett, hogy nyíltan, tisztességesen rávilágítottál volna az esetleges tévedésemre.

:)

Nem sértegettelek burkoltan. Az "IoT-köcsögök" alatt az összes IoT-köcsögöt értettem.

És hogy jöttek ehhez a témához hirtelen az IoT-köcsögök? :D

Egy IoT-köcsög jelenléte nem változtat a véleményemen, de elfogadom, hogy tapintatlanságként élted meg a szóhasználatot. Sajnálom, hogy a véleményemben megfogalmazott gondolatot a semmi után kapó és azt jól megmarkoló hozzászólásaiddal alátámasztottad, ahelyett, hogy nyíltan, tisztességesen rávilágítottál volna az esetleges tévedésemre.

Te amúgy rájöttél már, hogy miért szóltál hozzá ehhez a témához vagy még konzultálnod kell a polcon a formalinban úszó agyaddal?

Ugyanazt az álságos érvelést használod, mint a nem kormányzati szervezetek, amelyek külföldi pénzből a demokrácia meghekkelésére, belügyekbe való beavatkozásra jöttek létre. Kirakatban valóban van egy-két jó cselekedetük is valami szürke átlagpolgár érdekében, különösképp, ha a narratívájukba belefér, azaz AIDS-es cigány buzi az illető, akit védeni kell.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Lehet, hogy őrzöd a magyar kultúrát a vályogházadból, de ugyanúgy azokból az IoT-köcsögökből élsz, akik sterilizált IKEA-lakásba költözve tapicskolják az évente újravásárolt okostelefonjaikat, meg rakatják be Amazon Alexával a legújabb Netflix-agymenést a 8K tévéjükre, cloud-ra kötött robotporszívóval takaríttatják ki az otthonukat, meg adatközponton keresztül lehet csak hozzájuk becsengetni. Más szóval, amíg az IoT-köcsögök IoT-köcsögösködnek, addig Frankó Mérnök Úrnak is pörög az inverteres klímájában a kompresszor. Ha az IoT-köcsögök nem IoT-köcsögösködnek, akkor Frankó Mérnök Úrnak (vagy tetszőleges utódjának) eszébe jut, hogy nem ő a máltai szeretetszolgálat és le is veszi hagyományörző weboldalát, hiszen nem™ éri™ meg™ fenntartani.

Az ukránok szomszédok, már-már hasonló közelmúlttal - szovjet megszállás -, többnyire keresztények, hasonló égövön élő nép, jellemzően dolgozni jönnek. Kínaiak ugyan távoliak, nincs velük baj, nem csinálják a fesztivált, egymás között van egy-egy gazdasági vitájuk, legfeljebb megölik egymás családját, de amúgy nyugodtak, dolgosak, szocializmusban éltek ők is. Az ukránoknak és a kínaiaknak is a mi normánkhoz közeliek a normáik, beilleszkednek a társadalomba, a nőkről sem gondolkodnak úgy, ahogyan azt mi már nem tolerálnánk. A kínaiak nagyon keményen dolgoznak, nem segélyért jönnek.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

ukránoknak és a kínaiaknak is a mi normánkhoz közeliek a normáik, beilleszkednek a társadalomba, a nőkről sem gondolkodnak úgy, ahogyan azt mi már nem tolerálnánk

Na, akkor semmi bajod nem lenne, bárki is vándorol be, ugye, ha a mi normánkhoz közeliek a normáik, beilleszkednek a társadalomba, a nőkről sem gondolkodnak úgy, ahogyan azt mi már nem tolerálnánk? Vagy ez csak puszta szöveg a részedről?

Akkor sem örülök neki, de egy nem túl nagyszámú efféle bevándorlással nincs bajom.

De ez két nagyságrenddel nagyobb számú bevándorlás.

Viszont ez már megtörtént.

Folyamatosan történik, 2020-ban például 523 menekültügyi eljárást folytattak le és 101275 egyéb kérelemből 95867 egyéb tartózkodási jogosultságot adtak ki. Annyi a történet, hogy az egyiket felnagyítja a propaganda, amit maradéktalanul felnyalsz akkor is, ha szerinted nem vagy rá fogékony.

Leírtam, hogy mi a különbség a kettő között. Ázsiai csajszi munkába menet álmosan a metrón nem ugyanaz, mint egy, a mi kultúránktól idegen néger vagy arab faszi. Már eleve az ivararányok is mások a két esetben.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Leírtam, hogy mi a különbség a kettő között.

Mármint az 523 és a 101275 között?

Ázsiai csajszi munkába menet álmosan a metrón nem ugyanaz, mint egy, a mi kultúránktól idegen néger vagy arab faszi.

De, ugyanaz, ugyanannyira idegen az ázsiai csajszi kultúrája. Tudod, szerintem egyszerűen arról van szó, hogy itt élő kínait láttál már gyerekként is, megszoktad, a többi hatás meg már felnőttéként ért.

Már eleve az ivararányok is mások a két esetben.

Tehát néger és arab nő jöhetne? Vagy bárki is jöhetne, ha a mi normánkhoz közeliek a normáik, beilleszkednek a társadalomba, a nőkről sem gondolkodnak úgy, ahogyan azt mi már nem tolerálnánk?

A megvalósult számokról írsz, nem arról, amelyet a Nyugat szeretne. Az 523 - nem ellenőriztem, most elhiszem neked - az a szám, ami a szigorú bevándorláspolitikával realizálódott.

De, ugyanaz

Jó is az, amikor helyettem eldöntöd, mit érzek, mit gondolok erről. Ért hatás négertől is, ázsiaitól is, éppen ezért tudom eldönteni mi kevésbé rossz, s mi nagyon.

néger és arab nő jöhetne?

Nem jöhetne, viszont ilyen ivararányokból következik valami, ami nagyon rossz ránk, magyar bennszülöttekre nézve. Még azon felül is, hogy elfoglalják a hazánkat ezek az idegenek, s mi ezt harc nélkül engedjük.

Vagy bárki is jöhetne, ha a mi normánkhoz közeliek a normáik, beilleszkednek a társadalomba, a nőkről sem gondolkodnak úgy, ahogyan azt mi már nem tolerálnánk?

Nem, de ha már megtörténik, mindenképpen ez a jobb lehetőség.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A megvalósult számokról írsz, nem arról, amelyet a Nyugat szeretne. Az 523 - nem ellenőriztem, most elhiszem neked - az a szám, ami a szigorú bevándorláspolitikával realizálódott.

Kb. ugyanezek a számok vannak EU szerte, csak ott nincs kormányzati habverés a két nagyságrenddel kisebb számok kapcsán. Megpróbálom újra leírni: Magyarországon 2020-ban 101275 kérelmet adtak be tartózkodási jogosultsághoz, ebből 95867 elfogadásra került, ez a bevándorláspolitika eredménye. A kurva nagy kormányzati polémia pedig arról ment, hogy a menekültügyi eljárásokat szétosszák az EU országai között és magyarországi hivatalokra jutott volt plusz 1200 eljárás lefolytatása. És amikor riogatnak a bevándorlókkal, akkor erről az 523 főről van szó, közben szemérmesen hallgatnak arról, hogy amúgy évente százezerszámra engedik a bevándorlást.

Jó is az, amikor helyettem eldöntöd, mit érzek, mit gondolok erről.

Az, hogy mit érzel és mit gondolsz, az teljesen más, mint az, hogy a kultúrájuk objektíve mennyire különbözik. A kultúrájuk különbözősége ugyanis teljesen független attól, hogy te épp hogy éled meg vagy mit érzel.

Nem jöhetne, viszont ilyen ivararányokból következik valami, ami nagyon rossz ránk, magyar bennszülöttekre nézve. Még azon felül is, hogy elfoglalják a hazánkat ezek az idegenek, s mi ezt harc nélkül engedjük.

2020-ban mindössze 95867 fő érkezett harc nélkül, hogy a fogalmaiddal éljek.

Kb. ugyanezek a számok vannak EU szerte

Nem mindegy, hogy abszolút vagy relatív. Azt kétlem, hogy abszolút. Mellesleg nem hiszem, hogy Budapestet járva mindig körém gyűlik annak az 523-nak a kb. 1-2 %-a, egész egyszerűen nem igazak a számok, legfeljebb hivatalosak. Nézd meg mondjuk Franciaországot. Nincs túl sok ismerősöm, de magyar-francia kettős állampolgár félvér, aki részben néger, részben magyar, van, pedig ennek igen pici a valószínűsége, ha ott nem élnének sokan. Bár tudom, köreitekben a valóság tagadása megszokott, hiába láttam élőben a Keletiben lévőket 2015 nyarán, azt is elmondod majd biztos, hogy nem láthattam, meg az a köztévé volt, ami hazug, s rosszul emlékszem, különben is, mi a fenét megyek a liberálisok engedélye nélkül a Keletihez.

Az, hogy mit érzel és mit gondolsz, az teljesen más, mint az, hogy a kultúrájuk objektíve mennyire különbözik.

Ha a hazámról, környezetemről, életteremről van szó, az számít, mit érzek, mit gondolok erről, nem pedig az, mit szeretne láttatni a nyugati mainstream. Ami a kultúrát illeti, nem az a kérdés, hogy a mandarin nyelv és írásmód mennyire hasonlít a magyarra, valamint egy kínai mennyi József Attilát olvasott, hanem a viselkedés, a munkához való hozzáállás, a társas kapcsolatok, intelligencia, ápoltság, keresztény, bibliai alapok, gondolkodásmód.

2020-ban mindössze 95867 fő érkezett harc nélkül, hogy a fogalmaiddal éljek.

Nem is értek vele egyet. Elég baj ez. Másfelől örülök annak, hogy nem több, ahogyan azt Nyugaton szeretnék. Meg - ahogy írtam - az sem mindegy, hogy kik.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem mindegy, hogy abszolút vagy relatív. Azt kétlem, hogy abszolút. Mellesleg nem hiszem, hogy Budapestet járva mindig körém gyűlik annak az 523-nak a kb. 1-2 %-a, egész egyszerűen nem igazak a számok, legfeljebb hivatalosak. Nézd meg mondjuk Franciaországot. Nincs túl sok ismerősöm, de magyar-francia kettős állampolgár félvér, aki részben néger, részben magyar, van, pedig ennek igen pici a valószínűsége, ha ott nem élnének sokan. Bár tudom, köreitekben a valóság tagadása megszokott, hiába láttam élőben a Keletiben lévőket 2015 nyarán, azt is elmondod majd biztos, hogy nem láthattam, meg az a köztévé volt, ami hazug, s rosszul emlékszem, különben is, mi a fenét megyek a liberálisok engedélye nélkül a Keletihez.

2020-as évről van szó. És leírom még egyszer (szerintem utoljára), mert nem ment át vagy nem akar átmenni: csak 2020-ban csak Magyarországon 101275 kérelmet adtak be és ebből 95867 elfogadásra került. Ezekből 523 volt menekültügyi eljárás. Tehát nem az 523 valamennyi százaléka gyűlik köréd, hanem a 95867 valamennyi százaléka. Átment?

Tudod, onnan indultunk, hogy le találtad írni: "amikor nagy tömegben áramlanak be Európába idegenek, s ezt az EU adminisztráció hagyja, mi több, támogatja", és én csak felhívtam a figyelmed arra, hogy ez nem EU sajátosság, ugyanis tömegek áramlanak be Magyarországra, s ezt a kormány hagyja, mit több, támogatja.

Ami a kultúrát illeti, nem az a kérdés, hogy a mandarin nyelv és írásmód mennyire hasonlít a magyarra, valamint egy kínai mennyi József Attilát olvasott, hanem a viselkedés, a munkához való hozzáállás, a társas kapcsolatok, intelligencia, ápoltság, keresztény, bibliai alapok, gondolkodásmód.

Igen, kínai keresztények tömegei élnek itt, bibliát olvasgatva. Te valamit szívsz vagy iszol, hagyd abba. :D

Ha egyszerűen nem tudod érzelmileg feldolgozni azt, hogy a gyerekkorod óta már nem csak kínaiak vándorolnak be, akkor mond ki, csak ne próbáld racionalizálni intelligens bibliaolvasó kínaiakkal, hogy miért érzed így.

Már csak azt volna jó érteni, miért támogatod az idegenek beáramlását az országba. Persze, ha világpolgárnak definiálod magad, s nem érzed fontosnak a környezeted megőrzését, akkor értem. Én leírtam a jelenségről a véleményemet, nem szeretnék ehhez nagyon hozzátenni mást, felesleges ciklusba kerülünk. Elmondtam, szerintem ez nem jó, te meg elmondtad, szerinted ez jó. Meghallgattuk egymást, a véleményünk nem változott.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Már csak azt volna jó érteni, miért támogatod az idegenek beáramlását az országba.

Mert emberek ők is, elsősorban. Ha pedig nem csak elméletben vagy keresztény, hanem úgy a gyakorlatban is éled a keresztény alapelveket, akkor értenéd. De te innen nézve egy tipikus kirakatkeresztény vagy, ha rajtad múlna és Jézus most születne, akkor a szent család valahol egy magyar tranzitzónában éhezne. Amúgy meg ugye Jézus nem egy fehér bőrű, kékszemű és szőke fazon volt...

Persze, ha világpolgárnak definiálod magad, s nem érzed fontosnak a környezeted megőrzését, akkor értem.

Te személyesen mit tettél a magyar kultúra fenntartásáért? Én például ismerek magyar népdalokat, hallgatom is aktívan, ismerek pár néptáncot, táncolom is aktívan, van kobzom, tudok rajta zenélni is, önkéntesként többször is dolgoztam folklór megőrzése kapcsán, most épp az egyik munkám a folkloradatbazis.hu megújítása. Te mit tettél a magyar kultúráért? Azon kívül, hogy félted az idegenektől?

Elmondtam, szerintem ez nem jó, te meg elmondtad, szerinted ez jó. Meghallgattuk egymást, a véleményünk nem változott.

Onnan indultunk, hogy EU szintre emeltél valamit, amit a magyar kormány is igen nagy elánnal művel, csak nem veri nagydobra. Mindössze erre az ellentmondásra hívtam fel a figyelmed és az arányokra, ha már nem voltál a konkrét számokkal tisztában.

Igen, kínai keresztények tömegei élnek itt, bibliát olvasgatva. Te valamit szívsz vagy iszol, hagyd abba. :D

Te meg olyat szívsz, amitől kényszert érzel arra, hogy szándékosan az irreleváns dolgokba kössél bele, és ezzel próbáld meg invalidálni a másik jogos kritikáit.

Azok a bevándorlók, akik ellen a kormánypropagana (jogosan) hergel, háborús övezetekből jönnek, erőszakos, más vallásokat, más kultúrákat kirekesztő kultúrából. Olyanokról beszélünk, akik elintéztek egy polgárháborút maguknak a saját országukban. Meg olyanokról, akik szeretnének európai álmot élni állami vagy EU-s pénzen.

Szóval kicsit beszélhetnél a munka tiszteletéről, a társas kapcsolatokról, az intelligenciáról és az ápoltságról is kínaiak vs. szíriai arabok tekintetében. Hátha megrepedezik annyira a szemellenződ, hogy megérted a nem nyugati fősodor által fejedbe plántált liberó migri komfort ellenvéleményeknek legalább a töredékét.

Jó nagy fasznak kell lenni ahhoz, hogy összekeverd a többnyire biztonságos országokon átvándorlók által beadott menekültkérelmeket az egyéb okból beadott tartózkodási kérelmekkel. Utóbbiakat a kérelmezők többsége meg tudta indokolni, ám az EU ill. jó pár EU-tagország nem tudta sem jogszerűen, sem józan ésszel megindokolni, miért kellene a fél világon átvándorolt "menekültekkel" egy képmutató rendszer szerint foglalkozni.

:)

Tudod, jó nagy fasznak kell lenni ahhoz, hogy különösen nagy és kezelhetetlen problémának gondolj 101275 kérelemből 523 kérelmet, sőt, ez maga a képmutatás, ami ugye, olyan magatartás vagy megnyilatkozás, amellyel erkölcsi vagy anyagi haszonért, nemes érzelmeket, nemes jellemet színlelnek.

Szerintem jól nézne ki, ha az idő előrehaladtával kezdenél úgy tenni, mint akinek az agyát nem formalinban tárolják egy polcon. Pl. esetleg vizsgálgassad a korábbi évek adatait, és próbáld meg kikövetkeztetni, milyen számok lettek volna 2020-ban, ha minden ország egy az egyben befeküdt volna a németek képmutató willkommenskulturjának.

:)

Szerintem jól nézne ki, ha az idő előrehaladtával kezdenél úgy tenni, mint akinek az agyát nem formalinban tárolják egy polcon.

Majd tanácsot kérek tőled, mert a te agyad ezek szerint formalinban van a polcon.

Pl. esetleg vizsgálgassad a korábbi évek adatait, és próbáld meg kikövetkeztetni, milyen számok lettek volna 2020-ban, ha minden ország egy az egyben befeküdt volna a németek képmutató willkommenskulturjának.

Nagyjából pont ilyen lenne, a 2014-es nagy hullám egyszerűen egy szétvert ország eredménye és egy-két év alatt elmúlt... mire itt felhúzták a nagy határkerítést, már minden egyes menekült külön tévéstábot kapott, annyira kevesen jöttek, és ami igazán érdekes: máshol is jelentősen csökkent a migráció, nem a kerítéstől csökkent le. 

Szerintem nem kérsz tanácsot, mert az egy olyan értékes gesztus lenne önmagad felé, ami a hozzád hasonlóktól idegen.

Jaja, pont ilyen lenne. Sőt, nem hogy nem jönnének, hanem jótékonyságból jelentős összegeket utalnának az EU-nak a kiscicák védelmére, mert az ő életük olyan jóra fordult, hogy csuda.

:)

Igazából csak szeretné összemosni a menekültként letelepedő, potenciális terroristákat az ideiglenesen itt tartózkodók többségével. Így majd úgy tűnik, a statisztikai manipulációt benyalóknak, hogy kilencvenötezernyolcszázhatvanhét tartózkodási engedélyből mindenki olyan országból jön, ahová nem tud visszamenni, mert lelövik, de a kormánypropaganda™ szerint meg ő is szívesen lelőne másokat itt. Tipikus, tényeket leszaró, mindent mindennel összemosó "érvelés". Frankó Mérnök Úrtól már megszokhattuk egyébként is.

Érdekesebb kérdés az, hogy az 523 menekültügyi eljárásból hány végződött elutasítással, és miért. Erről természetesen nagy kuss van a Mérnök Úr részéről.

Érdekesebb kérdés az, hogy az 523 menekültügyi eljárásból hány végződött elutasítással, és miért. Erről természetesen nagy kuss van a Mérnök Úr részéről.

Ezt te is megkereshetted volna annyi idő alatt, amennyi idő alatt leírod ezt a mondatot, de segítek, mert ehhez is balfasz™ vagy: 346 végződött elutasítással.

346 végződött elutasítással.

Tehát a kétharmada. Nos, az összes tartózkodási engedélykéréshez képest azért kicsikét szar arány, nem gondolod?

annyi idő alatt, amennyi idő alatt leírod ezt a mondatot, de segítek, mert ehhez is balfasz™

Tisztában voltam vele, hogy az egód gyorsan idebiggyeszti, amint felhívom a figyelmed a csúsztatásodra. Csakhát mindig jobb látni működni az elméletem. :)

Tehát a kétharmada. Nos, az összes tartózkodási engedélykéréshez képest azért kicsikét szar arány, nem gondolod?

Ami miért is baj? És miben változtatja meg azt, hogy az ország adminisztrációja képes évente százezer eljárást lefolytatni? És pláne miben változtatja meg azt, hogy ebből a 100 ezer eljárásból végül 95 ezer engedélyt kap?

Tisztában voltam vele, hogy az egód gyorsan idebiggyeszti, amint felhívom a figyelmed a csúsztatásodra.

Semmilyen csúsztatásom nem volt, Balfasz™ Úr™. Tudod, attól a csúsztatástól indultunk, hogy "nagy tömegben áramlanak be Európába idegenek, s ezt az EU adminisztráció hagyja, mi több, támogatja", erre bátorkodtam írni, hogy kis hazánk is hagyja, sőt, támogatja, évente százezerszámra. Amitől meg a félés van, az két nagyságrenddel kisebb áramlás.

Tehát, ha jön évente 523 ember, menekültként, az rossz; ha jön évente 100 ezer ember, nem menekültként, hanem tartózkodási engedélyt kérnek, azok jöhetnek. Két nagyságrenddel több ember vándorol be, ha nem menekültként teszi és a többségük engedélyt kap.

Marhaság. Előbb-utóbb megreccsen az ottani teherbíró képesség, szociális rendszer, s akkor hirtelen jók leszünk ám mi is. Ahonnan jönnek, ahhoz képest Magyarország is luxus. Rövidlátás azt gondolni, hogy a népvándorlók mind Nyugat-Európába tart. Most még.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Néger? Arab?

Aha, igen, olyan is, bőven. Amúgy hithű keresztény néger se jöhet? Csecsen muszlim jöhet? Tele vagyunk arabokkal amúgy, dolgozni és tanulni jönnek, velük mi a bajod? Indiai? Most "buktak" le páran, MOL vendégmunkásként, rájuk hívták a rendőrséget.

Mintha írtam volna, hogy nem mindegy, hogy kik, de nem érintett meg túlzottan.

Alapvetően téged nem érint meg túlzottan, hogy 2020-ban például a magyarországi bevándorlás kb. másfélszerese volt az EU27 bevándorlásnak, de lazán le tudod írni, hogy "amikor nagy tömegben áramlanak be Európába idegenek, s ezt az EU adminisztráció hagyja, mi több, támogatja". És amikor hozom a tényeket, akkor jön az, hogy "egész egyszerűen nem igazak a számok, legfeljebb hivatalosak".

Az általad írottak határátkelőn jöttek, ellenőrzött körülmények között, idegenrendészeti eljárás lefolytatása után, ismert személyazonossággal. A probléma azokkal van, akik a zöld határon érkeznek, s úgy gondolják, ez rendben van.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az általad írottak határátkelőn jöttek, ellenőrzött körülmények között, idegenrendészeti eljárás lefolytatása után, ismert személyazonossággal. A probléma azokkal van, akik a zöld határon érkeznek, s úgy gondolják, ez rendben van.

Aham, ~101 ezerből 523. És rajtuk is lefolytatják az idegenrendészeti eljárást, csak ők menekülti vagy oltamazotti státuszt kérnek.

Nem tudom, mit rugózol az 523-on. Gondolom, egy is pont eggyel több, mint a kívánatos.

Szerk.: Meg ugye mindig a megvalósult számokkal jössz, csak ugye itt nem ez számít. Minek használni óvszert, hiszen alig fordul elő nem kívánt terhesség? Ja, csak épp a használata miatt.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem tudom, mit rugózol az 523-on. Gondolom, egy is pont eggyel több, mint a kívánatos.

Tudod, még mindig ott tartunk, hogy 2020-ban például a magyarországi bevándorlás kb. másfélszerese volt az EU27 bevándorlásnak, de lazán le tudod írni, hogy "amikor nagy tömegben áramlanak be Európába idegenek, s ezt az EU adminisztráció hagyja, mi több, támogatja". És amikor hozom a tényeket, akkor jön az, hogy "egész egyszerűen nem igazak a számok, legfeljebb hivatalosak".

Meg ugye mindig a megvalósult számokkal jössz, csak ugye itt nem ez számít. Minek használni óvszert, hiszen alig fordul elő nem kívánt terhesség? Ja, csak épp a használata miatt.

Te még mindig azon rugózol, hogy tömegével jönnek illegális bevándorlók, holott a tömeges bevándorlás nem illegális módon történik, se az EU-ban, se Magyarországon, ahol közel 200 legális bevándorlóra jut egy legális menekültkérelem és 5 legális menekültkérelemre jut 1 illegális határátlépő.

Ezek szerint nagyon laza a bevándorlás policy-nk, szigorítani kell rajta. Ezzel egyetértek.

Évről-évre növekszik a bevándorlók száma, 2017-ben még csak 67 ezer kérelmet adtak be. Jogod van nem egyetérteni, érezheted rossznak, de még mindig ott tartunk, hogy 2020-ban például a magyarországi bevándorlás kb. másfélszerese volt az EU27 bevándorlásnak, de lazán le tudod írni, hogy "amikor nagy tömegben áramlanak be Európába idegenek, s ezt az EU adminisztráció hagyja, mi több, támogatja". És amikor hozom a tényeket, akkor jön az, hogy "egész egyszerűen nem igazak a számok, legfeljebb hivatalosak".

Aztán hogy, s hogy nem, mégis Nyugat-Európában történnek gyalázatos, bevándorló hátterű gyilkosságok és terrorcselekmények, nem Magyarországon. A finnyás ízlésemnek sok a budapesti utcákon látható nyilvánvalóan nem magyar, de ahhoz képest, ami a „haladó” Nyugat-Európában van, egész jónak mondható a helyzet. Vannak nekünk korábbi bevándorlóink, elég probléma az is.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Aztán hogy, s hogy nem, mégis Nyugat-Európában történnek gyalázatos, bevándorló hátterű gyilkosságok és terrorcselekmények, nem Magyarországon.

Mivelhogy ugye több mint 300 millióan laknak arrafelé, itt meg alig 10 millióan, tehát lakosságarányosan harmincszor annyi esélye van ezeknek a dolognak, ráadásul a magyar "közszolgálati" média pedig rendszeresen, ismétlődően és visszatérően "tudósít" ilyen eseményekről évek távlatából is, jelentősen felnagyítva a meglévő számokat. Amúgy meg, igen, volt itt is bevándorló hátterű gyilkosság, nem bevándorló hátterű még több, emberekből vannak ők is. A terrorveszély meg olyan, hogy sokszor turistaként jönnek, olyan meg nem lesz, hogy nem engedsz be senkit. Kicsit messzire vezetnek ezek a dolgok, még mindig ott tartunk, hogy 2020-ban például a magyarországi bevándorlás kb. másfélszerese volt az EU27 bevándorlásnak, de lazán le tudod írni, hogy "amikor nagy tömegben áramlanak be Európába idegenek, s ezt az EU adminisztráció hagyja, mi több, támogatja". És amikor hozom a tényeket, akkor jön az, hogy "egész egyszerűen nem igazak a számok, legfeljebb hivatalosak". Nem, nyilván nem fogod kimondani, hogy hülyeséget írtál, inkább terelsz.

Tapasztalat vs. általad hozott statisztika.

nem bevándorló hátterű még több

És? Az is épp elég. Ha csak egy is van idegenek által, az pontosan végtelenszerese az általam elvártnak.

emberekből vannak ők is

Senki nem mondta, éljenek a szülőföldjükön. Nem kell az ellenséget beengedni, s az országot harc nélkül feladni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Tapasztalat vs. általad hozott statisztika.

Ja, az oltástagadók is ezzel jönnek, hogy nekik minden ismerősük kétszer meghalt már, aki oltást kapott.

Nem kell az ellenséget beengedni, s az országot harc nélkül feladni.

Hogy szűröd ki, ha turistaként jön a terrorista? Ahogy az az esetek nagy részében történt? Egyébként te mennyit harcoltál ezen a téren a fotelből való ugatáson kívül?

Az oltástagadóknak részben igazuk van. A saját testük, életük, amelyről saját maguk rendelkeznek. Az oltásoknak valóban vannak mellékhatásaik, amelyek olykor halálos kimenetelűek, valamint nem ismerjük, mert nem ismerhetjük a hosszútávú mellékhatásokat.

Ha turista, akkor nem maradhat az országban akármeddig. Az ország megvédésének megszervezése kormányzati feladat, s legjobb tudásom szerint nem vagyok kormánytag. Az önbíráskodást pedig jogosan büntetik, így megint olvashattunk tőled egy teljesen ostoba elvárást felém.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az általad hatodszor idézett mondatban benne van az "idegen" kifejezés. Az "idegen" olyan elem, amelyik nem illik a többi közé. Jelenleg a helyi közösség döntheti el, kit tart maga közé illőnek, és kit nem. Az "idegen" azt jelenti, hogy az illető nem kívánatos, vagy nem lehet ellenőrizni a személyazonosságát, és/vagy az illető szándékai és reális lehetőségei nincsenek összhangban a helyi közösség elvárásaival vagy ellenőrizhetetlenek. Az "idegen" nem külföldit jelent, hanem olyan külföldit, akit a helyi közösség nem szívesen lát, pl. mert önös érdekből félre akarja vezetni az itteni állami és közösségi intézményeket (gyk. közösségi intézmény pl. a boltban vagy az utcán való együtt létezés, a munkahelyi/szomszédi viszony vagy a barátság).

Ha a statisztika publikálásának pillanatától senki nem jött illegálisan, akkor is tök rózsás a helyzet.

:)

Aligha fogod meggyőzni, tekintve, hogy játssza a hülyét. Mondjuk van jobb dolgom, mint lefoglaljam magam az álságos értetlenkedésével. Inkább router-t konfigurálok, új image-et készítek hozzá, annak legalább van értelme.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerintem locsemege azt írta, hogy kb. azokat nem szeretné itt látni, akik:

  • illegálisan érkeznek, és hazudnak
  • nem turistáskodni, tanulni vagy dolgozni jönnek
  • nem kívánnak az itteni normáknak megfelelően viselkedni
  • szeretnének maradni, de segélyből és/vagy illegális jövedelemből képzelik el az ittlétük finanszírozását

:)

Látod ez a probléma pl a magyar megoldással is, mert tudatosan arra fókuszál az egyébként rohadt hangosan a nemzeti szuverenitás és a globalizáció ostorozását előtérbe helyező kormányunk szétosztja okosan ezt pár cég közt ahelyett, hogy franchise rendszert építene és maradna állami tulajdon. Így pont annak a veszélyét lehetne csökkenteni amire célzol. De nem akarok ebbe politikát rakni, egyszerűen szar szakmai döntésnek gondolom.  

Egyrészt harcos kritikusaink szerint (majd látsz itt párat) valójában kormányoknak nincs hatalmuk mert megvették őket a globalista vállalatok akik a gyíkemberekkel a háttérbe irányítanak. Másrészt ameddig olyan kormányunk van amely ezt teljesen komolytalanul tényleg csak a pártérdekekre való tekintettel egyengeti tényleg lófingot nem ér csak az adminisztrációt növeli

Annyira, hogy rögtön át kell galoppozni a másik irányba, hogy valójában az emberek politikán keresztül gyakorolt hatalma már csak illúzió és minden kormány és politikus báb (aki szóban nem cáfolja persze, mert ha mondja, mint pl. a mienk akkor persze nem báb, hanem messiás ugye?)

Választást pénzzel lehet nyerni, választásokat követően be lesz nyújtva a számla, akárki is nyeri a választásokat. Szükségképpen lejtenie kell a pályának. Ezért is nem tudom elfogadni azokat az ellenzéki érveket, hogy Orbán lop. Ez ugyanis a politika sajátja, úgy helyes, hogy a mindenkori kormányzópárt lop. A balliberális oldal is, és most éppen az a seggfájásuk, hogy nem ők lophatnak. Emlékezzünk csak a DBR-Metro projectre, vagy arra, hogy a Strabag és a Közgép között csak az volt a különbség, épp ki nyerte a választásokat. Szóval az éppen nem rendezőelv, hogy a Fidesz lop. Valami más az, ami megérint, ha a választásokról van szó, de egy olyan paraméter, amelyben nincs különbség a két oldal között, az nem rendezőelv alapja.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Orbánnal nem az a baj, hogy lop, az egy politikai tulajdonság. Ez csak egy alapérv ellene, bárki jön lesz közte aki lop, kevésbé akár jobban. A baj a NER amit épített, egy uram-bátyám módszerre kizárólag a lojalitást szem előtt tartó maffia rendszer kiépítése. Ezt nem szabad hagyni tovább fejlődni, iszonyatosan mérgező. A másik probléma pedig az, hogy az elmúlt 10 évben a saját rövidtávú céljai érdekében elkótyavetyélte a következő 20 évünket. 

De tényleg nem tudom hogy jön ez ahhoz, hogy láthatóan pár nagy cégre bízza a kormány a magyar 5g kiépítést, még konkurenciát is gondosan leépítette. A harcos patrióta. 

Tudom, hogy szakmailag baromság volt már a kezdő hozzászólás is (Nomen est omen) és kevéssé lehet ezt szakmai mederbe terelni, de nem lehetne, hogy ne változtassuk ezt is Orbán/nem Orbán témává?

Szögezzük le! Minden hatalom a saját támogatóinak oszt. Nem a politikai ellenfél "jóembereinek". (Szépen is néznének ki, hatalom alap-támogatók nélkül. Nem is értem, ki az a logikusan gondolkodó ember, aki ezt hibául rója fel egy hatalom gyakorlóinak. Ez a pozitívuma, e nélkül pünkösdi királyság lenne minden ország vezetéséből. (Vagy ezer felé trancsírozott, fél évszázada "lélegeztető gépen tartott" ország, mint pl. olasz társadalom.)

Hah, es ezt te be is kajaltad? Nyisd mar ki a szemed, itt arrol van szo, hogy rajottek a rohadekok, hogy ezek az ekszerek MUKODNEK, es ha elterjednek, akkor szart sem er a puccos 5G halozatuk, es most ilyen megrendelesre keszult kamu kutatasokkal probaljak elriasztani tole az embereket.

:)

Nem tudnak azok se semmit. Marmint azon kivul, hogy jott a katonasag, es ugy elvitte oket, hogy meg a szemelyes holmijaikat sem pakolhattak ossze. Es ne gyere azzal, hogy hanyan lettek rakosak, mert ez semmit nem bizonyit. Az is a kormany muve, parat kozuluk csak a latszat kedveert besugaroztak egy geppel, hiszen ezeknek az emberelet sem draga. Es ami meg szornyubb, azota rajottek, hogy hogyan lehet ezt a technologiakat tomegeken bevetni: ez az 5G halozat. Mit gondolsz, a beamforming antenna minek van? Elmondom: hogy celozni lehessen vele, es a kivalasztottakat, azokat a mocskokat, akik ugyanugy benne vannak az egeszben megkimeljek. Es ti birkak tetlenul vegignezitek, ahogy kiepitik ezt a szart. Meg veditek is. Megerett a vilag a pusztulasra.

Hiába születnek különböző cikkek, bővül a tananyag és egyre magasabb az iskolázottság az emberek egy része hajlamos az összeesküvés-elméletekre és kész.

Tagja vagyok 1-2 ilyen fórumnak amit javarészt magam szórakoztatására követek,
nagyon érdekes ahogy az összelmélethívők akkor is összekapcsolja valami amikor teljesen másban hisznek.
Például azonos fórumon, "híroldalon" képes megjelenni az hogy a covid vakcinák célja az emberiség kiirtása és az is hogy nanorobotok vannak az oltásban amivel irányítani fogják a emberek tudatát, és az ezekben hívők tökéletesen elvannak egymás mellett nem zavarja őket hogy teljesen mást gondolnak a lényeg hogy a háttérhatalom biztosan akar valamit.
Végül is ha az elméleteket összehozzuk akkor lesz egy nano-droid-zomihadseregük mivel oltással kiirtott embereket irányítanak majd oltással beadott nanorobotokkal. :) (ezt a rögtönzött "elméletet" remélem nem látom viszont pár hét múlva valamelyik csoportban)

A jó összeesküvés-elmélet egyébként is olyan hogy nem lehet cáfolni
ugyanis ha azt mondja összeesküvéses-XY hogy így és így van
te hiába fogod neki levezetni hogy de erre nincs bizonyíték vagy az állítása pontatlan

a válaszreakció amit kapni fogsz valami olyasmi lesz hogy
a tudomány hazudik a háttérhatalmak irányítják ezeket a tudósokat vagy a gyíkemberek befolyásokják az eredményeket
biztosan ezért jutottál te más konklúzióra mert téged átvertek meg különben is rockefeller billgétsz rothschild soros vérivó-TomHanks és a kormányok stb.
és ezáltal máris okafogyottá vált a vita a kettő fél között,
mint hajbazer elmúlt években felhozott fórumtémái is mutatják soha nem lesz vége és egyszerűen ha más a véleményed biztosan te vagy a hülye de minimum átvertek a bloat pénzmániás multik és különben is...

Lényeg, ezzel a szituációval nincs mit kezdeni, ha tudományosan is cáfolod az állítást akkor a tudomány hazudik és kész,
te hogyan vinnéd ezt tovább akár tudósként?

 

u.i. ez az oldal az egyik kedvencem,
réges-régi tényellenőrző ami igyekszik rámutatni egyes információk, állítások hol csúsztak el

https://www.urbanlegends.hu

Szerkesztve: 2021. 12. 20., h – 10:02

Csak annyit fűznék hozzá, hogy ez csak egy csepp a tengerben sajnos. Az emberiség módszeresen fogja magát kiirtani.
Az emberiség túlélését évezredeken keresztül a közösségi szemlélet biztosította. Azóta az önzés tetőfokára hágott, ezzel pedig meg is pecsételtük a sorsunkat.
Amikor az egyéni érdek a közösség érdeke elé kerül, akkor vége a közösségnek, ergo vége a túlélésünk alapjának is.

Ez egy egyéni válaszreakció a szabadság és az élettér rohamos szűkülésére. Ha az egyén azt érzi, kilép az utcára, kamerák látják, mikor, kivel, hova ment, tudják a híváslistából, kivel beszélt, ismert az üzenetek tartalma, megszűnt az élettér, az intimitás, akkor a szabadság érzése az otthon elfogyasztott pohár bor, meg a magamra költök, ha megtehetem lesz. Kompenzálás, és szerintem ezt szándékosan teszi a kapitalista társadalom az egyénnel, mert így többet fogyaszt.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2022. 01. 04., k – 09:54

A Boeing és az Airbus kérték az 5G bevezetésének elhalasztását, és megkapták. Pl ez egy valós aggodalomra okot adó vonatkozás. És tudomásunk szerint az egyetlen.

(apropó annakidején a társashzunkban is alakult szabványügyi testületi mérnökből és orvosból bizottság, amikor az akkor még 2g szolgáltató antennát akart tenni a tetőnkre, aztán amíg elbizottságoztak a cég a szemközti ház tetejére rendezkedett be, így most 0 Ft-ot kapunk, de legalább több sugárzást, mert a fölöttünk levő antennák lefele spec nem sugároztak volna)

És tudomásunk szerint az egyetlen.

Az egyetlen, ami elegendő profitérdeket sért ahhoz, hogy a jelentős gazdasági- és lobbierővel bíró profitérdekeltek (itt: repülőgépgyártók) elérjenek valami érdemlegeset is az ügyben. Amire az 5G Appealt aláíró, nemzetközi tudományos elitet képviselő orvosoknak, fizikusoknak, mikrobiológusoknak, csillagászoknak esélyük sincs.

Szerkesztve: 2022. 01. 12., sze – 15:27

Majd kijavít valaki, ha nem így van, de nem azért tolják az 5G-t, hogy a szolgáltatás volumenét lehessen növelni?
Értem ez alatt azt, hogy mondjuk ma a 4G rohadt gyors egy faluban. Mindaddig, amíg csak páran használják egyszerre.
Ezzel szemben az 5G hálózat felállításával akár a vezetékes szolgáltatásokkal is tudnának versenyezni.
Nem arra bazíroznak, hogy végbemenjen a net terén is a vezetékes -> mobil váltás, ami a telefonálásnál már rég végbe ment?
Lehet, hogy 5-10 év múlva olyan ritka lesz otthon a vezetékes internet, mint most a vezetékes telefon.

A gazdasági szereplők kartellezésével és arrogáns érdekérvényesítésével kapcsolatban szerintem alapvetően igazad van. Mégis azt gondolom, hogy a 3G nem ebben a kalapban van. A 3G tényleg egy pusztulat. Játéknak, tapasztalatszerzésnek jó volt. Mára szemmel látható üzleti potenciált sem jelentenek a 3G-s ügyfelek, hiszen ők pont azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak sem a szolgáltatásra, sem készülékre költeni. Nyuggerek, csórók, egy-két fillérbaszó alternatív arc. Csodálkoznék, ha pont ezekben az ügyfelekben látnának a szolgáltatók kiaknázható bevételi potenciált.
Rohadt régi készülékek ezek; nem első sorban a 3G lelövése okozza az elavulásukat.
Legnagyobb üzlet ebben szerintem a 20.000 Ft-os támogatás leple alatt elpanamázható közpénz.

Persze. De nem is mondtam, hogy _kell_ a 3G-t használni 2022-ben. Csak azt mondtam, hogy anno egy szükséges lépcsőfok volt. Úgymint GPRS=csomagkapcsolt, EDGE= hatékonyabb modulációs eljárás, WCDMA=több időszelet, változó frekvenciákon. Ha rosszul tudom, javítsatok. Ma én is 5G-s telefont használok, igaz jelenleg 4G-s elő fizuval.

Véletlenül sem a négyzetcentiméterekre besűrített, amúgy okostelefon használatához teljességgel szükségtelen FullHD-4K kijelzők, 300-400 PPI-s pixelsűrűsége tehet róla, hogy 4x-8x-16x annyi adatot kell leszedni a hálózatról a nagyobb felbontású pixelgrafikus (!) tile-oknak köszöhetően. Amire amúgy semmi szükség nem lenne ahhoz, hogy egy rajzolt térképen megnézd, mi hol van, meg merre megy az út. Ez egy 480x360-ason már szépen kivehető, de egy 1280x720-as kijelzőn már tökéletesen látható és ott már a szövegnek is szép élei vannak (valakik ebbe vannak buzulva).

Véletlenül sem az tehet róla, hogy nem binárisan optimalizált, vektoros formátumba kerül leküldésre egy (nem műhold) térkép, hanem pixelgrafikus ARGB32 PNG-ként, meg a Google legyennekünkissajátunk™ WEBP formátumában, amit aztán még ki is kell tömöríteni jónéhány CPU ciklussal és pixelgrafikusan reprezentálni, ahelyett, hogy a GPU esetleg megrajzolná saját maga egy vblank ciklus alatt.

Véletlenül sem, az elbaszott, kényelmeskedő, babzsákfejlesztői bloat-abbnál bloat-abb megoldások miatt lassú a 3G térképnézegetésre. Hanem azért, mert a 3G elavult™.

A vektoroshoz k. sokat kellene helyben számolni, illetve egy adott kivágatban megjelenítendő elemek adatait sem triviális leválogatni és utána letölteni... (Azaz szerver oldalon is előbb össze kéne szedni, hogy mely elemekből rakható össze az adott kivágat, majd ezeket odatolni az alkalmazásnak...)

Szóval adatátvitel és számítási kapacitásigény szempontjából sem rossz a csempeszerver használata - a böngészők ugyanis erősen szubpotimálisak matekozásra...

Ránagyítok x területre, le kell húzni n darab "csempét", és kirakni a képernyőre. Ennyi. HA vektoros lenne, akkor szerver oldalon végig kéne számolni, hogy mely objektumok azok, amik "belelógnak" a kliens által megjeleníteni kívánt területbe, és azokat leküldeni a kliensnek, ahol további matekozás eredményeként állna elő a pixeles, megjeleníthető kép...

A Maps webes felulete is vektoros. WebGL-ben rendereli. Regen, ha pl "ocska" geped volt (peldaul PPC PowerBook), akkor hiaba volt WebGL tamogatott a brozered, inkabb kikapcsoltad az "uj Maps"-ot es visszatertel a regire, mert az bitkepes tileokkal dolgozott. 

Ha Chromeban/Safariban megnyitod a Google Mapset, majd a Network inspectort lenullazod miutan betoltott, majd elkezded mozgatni jobbra balra a terkepet, akkor azt fogod latni, hogy nem tolt mar tileokat. Az ikonok/roadsignek/korhaz/stb jonnek bitkepkent. Ez 10+ eve ilyen. Ha a brozer "ocska" vagy lassu, akkor visszavalt a klasszikus, tileos modra. Ez pl klasszisokat gyorsitott 10+ eve, amikor mobilrol hasznaltad, gyenge halozati feltetelek mellett, illetve jotekonyan hat az adatforgalomra is.

Szerk: Egy ilyet talaltam meg a temaban 2011-bol.

Valóban?

Tisztelt locsemege!

Hivatkozásul cégünk felé yyyy.mm.dd-án intézett írásos megkeresésére
ezúton tájékoztatom, hogy egy EU rendeltnek megfelelően, bizonyos orosz
média tartalmak elérhetőségét fel kell függesztenie a szolgáltatóknak, a
<ISP> ezen kötelezettségének tett eleget.
Az alábbi linken ebben a szekcióban érhető el: "A médiára vonatkozó
korlátozások"
https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/sanctions/restrictive-measu…

Részletesebben pedig ezen a linken tud tájékozódni:
https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2022/03/02/eu-i…

 

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nálam is. Ugyanakkor volt, ami nem volt az, s megkérdeztem az ISP-t, hogy ez így mégis hogy? A választ idéztem, értelemszerű módosítással, kitakarással. Szerencsére soft megoldást választottak, mert a dns-ükben tiltották, nem pedig a tényleges forgalmat. Ennélfogva továbbra is fenntartom az állításomat arról, hogy ilyen az európai uniós szólásszabadság, ilyen az, amikor görbül a tér, s a szabad világ szabadnak definiálja magát, noha nem az. Ismertem már ilyen rendszert. 1989 előtt a szocializmus volt a legszabadabb és legfejlettebb társadalmi berendezkedés. Mindig az épp aktuális. Meglepő? Ugyan...

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A médiára vonatkozó korlátozások

2022-ben az EU felfüggesztette az alábbi öt orosz állami tulajdonú médiaorgánum műsorszolgáltatási tevékenységét:

  • Szputnyik
  • Russia Today
  • Rossiya RTR/RTR Planeta
  • Rossiya 24 / Russia 24
  • TV Centre International

Az orosz kormány ezeket a médiaorgánumokat az ukrajnai invázió kapcsán eszközként használja az információk manipulálására és a propagandát is magában foglaló dezinformáció terjesztésére, azzal a céllal, hogy destabilizálja az Oroszországgal szomszédos országokat, valamint az EU-t és annak tagállamait.

Természetesen az EU cenzorai segítenek annak megítélésében, mi a dezinformáció, s mi az információ, nehogy megtévedjen szegény uniós polgár, s letérjen a kijelölt útról, hovatovább önálló nézetei alakuljanak ki, ennélfogva segíteni kell a helyes gondolkodás kialakítását. Első körben négy láb jó, két láb rossz. Így jó lesz?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ezt a "nemtetszést" miből vontat le (itt értsd, semmilyen cenzúrát nem fogadok el, ezt nem így kell kezelni, tenni kell ellene mert a probléma amit így kezelnek létezik és működik, de nem ez a módszer)

Én azt kérdeztem a kommersant linknek ehhez mi köze van? Hogy tudtad ezt félreérteni? Vagy ez ilyen "Móriczka effekt?"  

Szerkesztve: 2022. 08. 08., h – 04:43

Az okos hűtő jobban teszi ha rámegy a sárgacimkés leértékelésre különben kap egy olyan firmware frissítést, hogy attól koldul!