HUP Bloat - Hajbuzer emlék topic :)

Fórumok

Jó idő óta olvasom Hajbuzer elmélkedését (puffogását) a software bloat és egyéb témák kapcsán és arra jutottam, hogy őt ez nem is zavarja igazándiból. Ez csak eszköz a kezébben, ha úgy tetszik, ez az ő Framework-je a hup bloa-hoz. Az ő életműve az lesz, hogy a hup.hu minden topic-jában, minden egyes bejegyzéshez tartozik majd egy hajbuzer jegyezte idézetekkel súlyosbított világmegváltó bejegyzés. Az életműve címe pedig "Egyedül a világ ellen, a biztos tudás birtokában!" lesz.

A rég elhunyt híres spanyol jövőkutató, Miguel de Cervantes Saavedra, megjósolta már a messiás eljövetelét és megírta 1605-ben, illetve 1615-ben hiábavaló harcának a történetét is "El ingenioso hidalgo don Quijote de la Mancha" címmel.

No de tényleg felmerült bennem pár kérdés:

- Hogy lehet bírni ép ésszel a mindenkivel való szembenállást?
- Mi kell ahhoz, hogy valaki önjelölt messiásként hirdesse az igét? (Mindegy melyiket.)
- Soha nem jön el az ilyen embereknek az az idő, amikor bevillan a felismerés, hogy: "Egyedül vagyok hét és fél milliárd emberrel szemben, talán nincs is igazam?!"
- Miért száll be szinte mindenki a vitába, ahol egy közösség vitatkozik egy vele szemben álló egyénnel? Miért nem lépik át?

Stb.

Hozzászólások

A HUP-on mindig is voltak és mindig is lesznek messiások.

Csak hogy párat emlitsek az elmúlt évekből:
Gabucino
Poliverzum
HZ
Hajbazer

-------------------------
Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @ présház

Gabucino több nick néven is nyomta. Szerintem gabucino nick néven pont nem. Amikor trey kivágta gmoore nicknévvel nyomult.

Az itt felsorolt emberek közül pont ezt a gmoore-t nem venném egy lapra. Lehet, hogy hajbazer meg poliverzum és társaik nem maradéktalanul épelméjűek, de rájuk nézve durván sértő lehet. Én kérek elnézést Tőlök mindenki nevében. Ez a gmoore egy mentálisan beteg állat lehet. Mégis mi kellhet ahhoz, hogy valaki nickname mögé bújva ezt csinálja. Ha csak húsz éves lenne az ember megértené. Sokan lázadoznak fiatal korukban, na de jobb esetben ezt az ember kinövi. Negyven felett nagyon gáz ez a tevékenység. Biztosan most is olvassa és én is kikerülök a "szégyenfalára"

Lehet, hogy csak az a baja, hogy nem volt még nővel, vagy már nem lehet, mert már annyira dagadt deformálódott torzszülemény lett, hogy nem áll fel neki negyven felett.

Szerintem gabucino nick néven pont nem.
De, pl. itt (felhasználó adatlapját hiába linkelném).

Amikor trey kivágta gmoore nicknévvel nyomult.
Amikor egyszer kivágta, akkor épp gmoore.

Ez a gmoore egy mentálisan beteg állat lehet ... Lehet, hogy csak az a baja, hogy nem volt még nővel, vagy már nem lehet, mert már annyira dagadt deformálódott torzszülemény lett, hogy nem áll fel neki negyven felett.
vs.
Mégis mi kellhet ahhoz, hogy valaki nickname mögé bújva ezt csinálja.
Én se értem...

"Szerencsés vagy! Én legalább havonta megnézem, hátha felkerülök, de eddig semmi." Mert nem beszélsz a nyelvükön. Kezd el fikázni vagy írj valami fröcsögős f*szságot akármilyen témában.

Mondjuk valami ilyesmit:

"Teszel fel azonnal a szégyenfaladra Te elmeroggyant f*sz!"

Majd ezt elolvasva gmoore/gabucinó/gabimaci mosolyogva csak ennyit mond magában:

Hmmm. Gabucino szereti az ilyet. Meg gmoore is.

ne bancsad gabukat az u-boat maniaja miatt. O ide menekul el a vilag elol, ez az o holofedelzete. Az u-boat hadnagysaggal kompenzalja azt, hogy valojaban csak egy kis pocs.

Btw. authentikusabb lenne, ha nemetul lenne az oldal, hiszen elvileg fritz katonarol van szo. El is kepzelem, amint gabuka nemet tengeralattjaro kapitanykent kezzel-labbal mutogatva instrualja a legenyseget csata kozben, mert hogy nemetul nem tud...

--
"dolgozni mar reg nem akarok" - HZuid_7086 'iddqd' zoli berserk mode-ba kapcsol

"Lehet, hogy csak az a baja, hogy nem volt még nővel"

Nekem AFAIK úgy rémlik, hogy jópár éve hallottam valami olyasmit, hogy gyereke is van már. Aztán a tököm tudja.

"Mégis mi kellhet ahhoz, hogy valaki nickname mögé bújva ezt csinálja. "

Igazából annyira sosem rejtette véka alá, hogy kicsoda ő.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Azert nem mindenkivel. En peldaul van amiben egyetertek vele. Az altalad belinkelt oldalon javaslom figyelmedbe a szamlalokat. Szerinted ez tarthato a vegtelensegig? Az allando novekedesre valo torekves, dobj ki mindent ami regi, termelj egyre tobb szemetet.. Egyszer ez ossze fog omlani es elore nagyon sajnalom azokat akik akkor elni fognak, mert ezt mi inteztuk igy.

Nem ért rá a dominád? Vagy miért alázod meg magad?

:)

A vicc amugy, hogy a legnagyobb legtobb felelosseget nyakukba kapo legtobb emberert felelos igazgatok szoktak kikapcsolodasnak erezni, ha egy domina megalazza oket, es vegre nem nekik kell megmondani par percig/egy oraig, hogy mi hogy legyen es nem nekik kell rendet tartani egy dolgozni nem akaro emberekbol allo kuplerajban. Mivel ok a fizetokepes kereslet definicioja, sok domina szaladgal a vilagban.

Mikozben akinek egesz nap csak magyaraztak, hogy pakolja mar gyorsabban azokat a dobozokat, azok meg pont azt igenylik, hogy hazaerjenek, es ok szabjak meg az elojatek modjat es hosszat meg a pozt is, mert nekik meg az a kikapcsolodas.

Nos, a topiknyito eseten ketelkedem, hogy az elso csoportba tartozik, ahhoz tulsagosan "think in the box".

De mint vicc, jo volt a kommented.

(Es alig varom, hogy hajbazer leirja, hogy a kommentben leirt ferfiszereplok, elobbi altal fizetett kurva es az utobbi baratnoje miert bloat :P )

"Hogy lehet bírni ép ésszel a mindenkivel való szembenállást?"

Ebbol. A felvazolt embertipus erti: az o penze (meg ideje) vs mindenki mas penze a harc lenyege napkozben. Ejszaka meg szorja a fent felvazolt modon.

Az egyetlen dolog amivel tenyleg teljesen egyedul vagy a napi harcodban, az a penzed, esetleg csalad segit neha. De hajbazer a velemenyevel nincs egyedul.

A probléma, hogy ahogy már itt is, meg máshol is írták többen, hogy lenne értelmes dolog is abban amit mond, viszont hiába írják neki többen is, hogy mi az amit tényleg tudna tenni az üggyel kapcsolatosan, ő tartja magát a baromságokhoz és csak azokat hangoztatja.

A szoftver bloat engem is zavar és herótom van attól, amikor például egy egyszerű honlap készítéséhez a programozó kollégák behúznak olyan framework-öket amikből csak egy-egy dolgot használnak és ennek köszönhetően ezek mérete többet nyom, mint a tényleges tartalom az oldalon és akadozik a megjelenítés az ilyenek miatt.

Amit nagyon meg kellene értenie, hogy igen, van kényszerített növekedés, viszont a P4-hez képest a processzorok rengeteg olyan funkcióval bővültek, amik igen is hasznosak és jó dolgokra lehet alkalmazni, amit ha szoftveresen implementálnának a fejlesztők akkor nagyságrendekkel lassabb működésűek lennének.

Ugyanez szoftver oldalon... Lehet használni régi verziókat, viszont az újabbak hoztak magukkal olyan funkciókat amik a produktivitást és használhatóságot növelik. Az viszont tényleg zavaró, hogy itt is tudnak lusták lenni a fejlesztők és rossz, optimalizálatlan kódot adnak ki a kezük közül.

Hardver oldalon nincs bajom a fejlődéssel. Szoftver oldalon a bloat igazán zavaró. Például egy szűz telepítésű Windows 10 5GB-al már rengeteg dologra használható és szoftverekkel tovább növelhető ez a funkcionalitás. Telefonon egy Android szűzen 6GB és jóval kevesebb dolgot lehet csinálni rajta. Illetve a Messenger app, ami a RAM nagyrészét megeszi és 100MB+ a mérete, pedig alapvetően csak üzengetésre szolgálna.

---
"Errors are red
My screen in blue
Someone help me
I've deleted Sys32"

Szerintem nem akkora a hasonlosag poli es hajbi kozott. Elobbi soha az eletben nem ismerte volna el, hogy az utobbi kedvenc oprendszere egyaltalan jo barmire is. Meg hajbi talan nem irtana ki az osszes vele egyet nem erto szelsoseges idealista mernokur trollt.

Ellenben poli csinalt ekezettelenito scriptet, goboscripteket, meg egy programozasi nyelvet is megprobalt csinalni interpreterrel, hajbi meg tenyleg csak plain texteket publikal.

Ugyanakkor hajbi nem teved akkorakat, mint pl chmod 777 = futtatasi jog es tarsai

+1

Én bírom hajbit, üde színfolt a fősodratúak között. Szerintem is beteg az informatika fősodra. A bloatnál sokkal jobban zavar a kémkedés és befolyásolás kérdésköre, de azért a bloat sem kutya.

Lehet, hogy hajbi sem teljesen normális, de akik képesek komolyan felhúzni magukat a trollkodásán, azoknak sem ártana rendszeresen meditálni.

Miért száll be szinte mindenki a vitába, ahol egy közösség vitatkozik egy vele szemben álló egyénnel? Miért nem lépik át?
Mert ők is küldetéstudattal bírnak, és addig nem hagyják abba, amíg meg nem győzik (hasonlítható a hivatkozott műhöz).

Miért emlék topik? Megint ki lett tiltva? Ezúttal véglegesen? Lemaradtam valamiről?

"Egyedül vagyok hét és fél milliárd emberrel szemben, talán nincs is igazam?!"

Attól, hogy valaki egyedül van a véleményével, még nem biztos hogy téved...
Volt idő, mikor mindenki biztos bolt benne, hogy a Nap kering a Föld körül. Majd jött valaki, aki ennek az ellenkezőjét állította mindenkivel szemben (Kopernikusz). ;)
Biztos neki is elmondták, hogy "ha mindenki más másképp gondolja, akkor biztos hogy Te tévedsz." :)

Ettől még hajbinak vannak részleges tévedései, és részleges igazságai. Ő a középutat nem érti. Szerintem.

---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

Abban igazad van, hogy nem biztos, hogy az egyedüli szembenálló nem biztos, hogy téved, de a mi konkrét esetünkben ezt nagy biztonsággal kijelenthetjük. Azt nem vitatom, hogy vannak részigazságok abban, amit írkál, de ezt rögtön agyon is vágja a szélsőséges ökörségeivel és a mindenáron nekem van igazam hozzáállással. Én erre jutottam.

Nincs egyedül 7,5mrd emberrel szemben.

Mikor valaki c64-et bütyköl, 4k demo-kat ír, vagy backportol egy funkciót egy régebbi szoftver verzióba, esetleg sikeresen megjavít egy mások szerint már kukába való eszközt, nos az az illető kicsit a hajbi által hangoztatott dolgok egy részét képviseli.
--

Nem egészen. Aki C64-et bütyköl, stb, az nem azért teszi, mert szerinte az a hasznosabb dolog, vagy a C64 technikailag elegendő lenne mindenre (hajbi ezt hangoztatja), hanem azért, mert ugyan tök felesleges, amit csinál, ő élvezi. Nosztalgia, hacking value, whatever. A gyakorlatban haszontalan dolgok időnként roppant kellemesek tudnak lenni.

Túl tömören fogalmaztam, van ilyen. Jogos a belekötés.

De hogy egyértelmű legyen: hajbi szerint a mostani gépek és szoftverek feleslegesek, mindenre elég a winxp meg a hozzá illő hw. A C64/Amiga stb. bütykölők nem mondják, hogy mindenre elég lenne a C64/Amiga.

Így most megfelel?

Sok mindenre jó a C64, csak ismerni kell a korlátait. Lehet rajta Unix/Linux-ot futtatni, alapvető parancsokat tartalmazza, de meg van a korlátja.

DOS-on is lehet webszervert üzemeltetni, de ott is ismerni kell a korlátokat.

Hajbival az a probléma, hogy ő úgy tekint a számára mindennapos használatra, hogy az biztos elegendő mindenki számára. Lehet, hogy a saját kis P3-as (vagy 4-es?) gépén, Windows XP-vel ő mindent el tud intézni ami neki kell, de abba már nem gondol bele, hogy más számára ez nem elegendő. HD, FullHD, 4K videó borzalom rajta és hiába mondja, hogy a 480p is ugyanolyan képet ad, ez nem igaz.

Még a fejlesztők is használjanak olyan gépet, mint ő. Milyen élvezet lenne minden fordításra órákat várni. Nem néhány nappal, hanem hónapokkal, évekkel hosszabítaná meg egy-egy szoftver fejlesztését.

Ott vannak a processzorok. Jobb esetben minden processzor generáció hoz be új utasításkészleteket, amiket ha megfelelően kihasználnak a szoftvergyártók, akkor jobb és gyorsabb programok készülnek. De nem! Mindenki ragadjon le egy 10 évvel ezelőtti hardvernél, ahol szoftveresen kell implementálni mindent, amit az új processzorok hardveresen, veszteség nélkül el tudnak végezni. Melyik lesz vajon a gyorsabb megoldás?

Átlag felhasználók nagy része játékokkal játszik. Akkor most ők is érjék be azokkal a játékokkal amiket 10+ éve fejlesztettek, vagy azon a szinten vannak? Egy olyan hardveren hogyan képzeljünk el olyan játékokat, mint a Shadow of the Tomb Raider, Far Cry 5, God of War?

Hajbi szerint bloat minden... Igen, tényleg gond a szoftverek bloat-osodása, a webet már ne is említsük, akkor sem olyan mértékű, mint azt ő beállítja. Tele van sok funkcióval egy operációs rendszer, amit ő nem használ ki? Ő baja. Lehet, hogy más meg pont hogy napi szinten használja azokat a funkciókat. A Windows XP is bloat akkor, mert biztos, hogy nem használja ki az összes funkcióját. Akkor váltson vissza mondjuk 98-ra. Jaaa, hogy abban is van olyan funkció, akkor 95... 3.11... DOS... C64... Fejlesszen ki saját hardvert és szoftvert hozzá és csak azokat rakja bele, amit ő használ. Akkor nem lesz bloat.

Ezzel a minden bloat hozzáállással tényleg csak az jön le, hogy haladjunk vissza a korban. Minek számítógép egyáltalán? Van Posta, notesz, toll, számológép (az is bloat, mert én csak összeadok meg kivonok... abakusz), vezetékes telefon... Minek ide informatika egyáltalán. Már az ősember is bloat volt. Minek bunkó, amikor puszta kézzel is lehet élelmet elejteni, meg gyűjtögetni. Kerék? Van lábad, nem? Sétáljál! Házak? A barlang is tudja azt, plusz nem kellett építeni sem, nem indult el a kamion alapanyaggal, nem kellett gyártani...

Ez egy kicsit hosszú lett és eltértem az eredeti kiindulástól, de ennek már ki kellett jönnie.

Szerk.:

Az a szép a szoftverekben, hogy ha valakinek valami nem tetszik, akkor választhat, hogy használja-e vagy keres alternatívát (néhány eset, mikor sajnos nincs alternatív). Senki nem gátol meg abban, hogy újat fejlessz. Jaa, hogy akkor dolgozni kellene vele, akkor inkább ülök a bloat gépem előtt és szidom a szoftvert meg azokat akik használják.

---
"Errors are red
My screen in blue
Someone help me
I've deleted Sys32"

- Hogy lehet bírni ép ésszel a mindenkivel való szembenállást?

Meglehetősen könnyen: "Think of how stupid the average person is, and realize half of them are stupider than that." - Carlin

- Mi kell ahhoz, hogy valaki önjelölt messiásként hirdesse az igét? (Mindegy melyiket.)

Te most itt mit csinálsz? Ő legalább vitázik, te szónokolsz.

- Soha nem jön el az ilyen embereknek az az idő, amikor bevillan a felismerés, hogy: "Egyedül vagyok hét és fél milliárd emberrel szemben, talán nincs is igazam?!"

Levonhatsz egyet, én Hajbival vagyok.

- Miért száll be szinte mindenki a vitába, ahol egy közösség vitatkozik egy vele szemben álló egyénnel? Miért nem lépik át?

Talán, mert a vita lényege pont az érvek általi meggyőzés? Persze modern társadalmunkban ez már nem dívik. Itt mindenki mindent IS tud. Természetesen.

Nem akartam eltéríteni a topikot az eredeti céljától, avagy hogy mások mondják meg rólam a tutit, illetve állítsanak nékem emléket. Viszont, tekintve hogy hamar odalett a népszerűsége, úgy döntöttem, hogy utólag válaszolok a kérdéseidre, jóhiszeműen feltételezve, hogy tényleg szeretnél rájuk választ kapni. Már csak azért is, mert bár volt már rá több példa, nem gyakori, hogy valaki kifejezetten rólam nyit egy topikot. Illik megtisztelni az ilyent. :P

Hogy lehet bírni ép ésszel a mindenkivel való szembenállást?

Egyszerű: Nem akarsz fűnek-fának megfelelni, csak azért mert a szüleid vagy a tanáraid ezt nevelték beléd, mint sikeres™ viselkedésmintát. Képviseled a saját véleményed, akkor is, ha az rögvest ellentmond a többieknek. Én ezt teszem.

Mi kell ahhoz, hogy valaki önjelölt messiásként hirdesse az igét? (Mindegy melyiket.)

Elég egy Windows XP 64-bit, egy Google Chrome 49, egy AMD Turion 64-en. :) Egyébként meg, évek alatt felgyülemlett sok-sok csalódottság és düh azzal kapcsolatban, amivé a tech oligarchák silányították azt a szakmát, amit egyszer még nagyon szeretett.

Egyedül vagyok hét és fél milliárd emberrel szemben, talán nincs is igazam?!

Nem ismered 7,5 milliárd ember véleményét, de az elég valószínű, hogy legalább 3 milliárd azt se tudja, mi az, hogy hardver és szoftver. A HUP-os véleményeket figyelembe véve sem igaz, hogy itt 100% ellenem lenne. Ebbe a topikba is írtak néhányan, akik részben egyetértenek azzal a véleményvonallal, amit képviselek. Tehát, marhára nem arról van szó, hogy egyedül vagyok, hanem arról van szó, hogy te éreznéd magad egyedül, ha nem követnéd a fősodort. Te vagy az, aki félsz saját véleményt kialakítani és azt legalább fele olyan karakán módon képviselni, mint én. Inkább elpoénkodsz azon, hogy hű mekkora marhaságokat hord itt össze-vissza ez a Bloat Kolléga, miközben a mondandóm lényegét fel sem fogod. Hogy eljön-e részemről az a bizonyos felismerés: Nem hiszem. Ugyanis, amit most képviselek, ahhoz egyszer már vezetett egy felismerés. Hogy az információs technológia (beleértve úgy tényleg összességében mindent) egy ócska divatszakma lett, annak minden hátulütőjével és negatív tulajdonságával együtt. Kivéve talán néhány apró szegletet, ami még megmaradt az emberi léptékű kerékvágásban, pl. embedded eszközök.

Miért száll be szinte mindenki a vitába, ahol egy közösség vitatkozik egy vele szemben álló egyénnel?

Visszakérdezek: Miért nyitsz rólam topikot? Miért érdekelnek a motivációim? Miért nem a Windows 10-ről, a Material Design-ról, a Dockerről, a Kubernetesről, a microservice-ekről, az Androidról, az önvezető autókról, az okosotthonokról nyitsz topikot? Sokkal sikeresebbnek™, trendibbnek™ hatna. ;) Visszakérdezek: Miért emlegetnek engem olyan topikokban is, ahol felvetődnek olyan témák, amikre én előszeretettel reagálok máshol? Miért azzal kezdi mindenki egy nem általam nyitott, bloatwareről, vagy tervezett elavulásról szóló topikban, hogy hajbazer, te vagy az? Ezek bizony jó kérdések! Ahogy az is, hogy miért van az, hogy ha én nyitok egy ilyen topikot, akkor már mindenki ellenséges hangvétellel, ellenvéleménnyel jön oda és csak azt látni tőle, szerinte miért hülyeség, amit én gondolok. Ha viszont fősodratú nyitja a topikot, akkor sokkal enyhébb, részrehajlóbb, bizonyos esetekben már az általam is gondoltakhoz közelebb lévő megnyilvánulások jönnek. Soha nem gondoltam volna például, hogy egy szélsőségesen idealista, fősodratú bennyh képes egy ilyet kinyilatkoztatni.

Igazából, amire ma használjuk a gépeket, az már 2000-ben is megvolt. Nőttek ugyan a felbontások, gyorsabb lett a hálózat, de azért tényleg röhejes, hogy mennyire vergődik néha egy mai gép is ugyanazokkal a feladatokkal, amire 20 éve is már használtuk. A mai programok többségének SSD nélkül is be kellene villannia, nem pedig a homokkört nézegetni fél percig.

Mivel az én topikjaimban folyamatosan az én általam mondottak lehurrogása, az én megalázásom és a szakmaiságom megkérdőjelezése jött a részéről. Mégis megértük, hogy gyakorlatilag más szavakkal és finomabban, de ugyanazt a felismerést mutatta be, és ugyanarra a problémára hívta fel a figyelmet, amire én a néhányak által munkásságom kezdetének tekintett Miért (ne) erőltessük a növekedést? című topikomban. Persze, én kicsit alacsonyabbra raktam a lécet a Windows 98-cal, de ez most részletkérdés szerintem. Pláne, hogy egy P3-as Windows 98-cal is képes lenne 640x480-as képek megjelenítésére, meg 240p-s videók lejátszására. A mai web által nyújtott funkcionalitás (és nem annak jelenlegi implementációja) kielégíthető lenne ilyen géppel. Nade, onnan tértünk ki, hogy miért száll ringbe a közösség egy vele szemben álló egyénnel? Erre is viszonylag egyszerű válaszom van: Csordaszellem, tömegpszichózis. Ha a többség nem ért egyet hajbazerrel, akkor nekem se szabad. Ez az a csapda, amibe a fősodor is beleesik, és amibe szerintem te is. Viszont fősodor, meg vélt többség nélkül nem létezne ez a csapda. Ennél egy fokkal jobb kérdés, hogy miért szállnak be egyáltalán a vitába. De erre is egyszerű a válasz. Azért szállnak be, mert érdekli őket a téma. Akkor is, ha hozzászólásaikban érdektelenséget, nemtörődömséget és arroganciát mutatnak iránta. Különben nem szólnának hozzá. Miért ne érdekelné őket? A Föld az utolsó óráit rúgja. Ezt minden, legalább minimálisan értelmes ember belátja. Az ökoszisztémák és a fajok felét kipusztítottuk, a légkört folyamatosan szennyezzük, egyre több hulladékkal és szeméttel nem tudunk mit kezdeni, a bolygó melegszik, a jégsapkák olvadnak, az egyensúly egyre jobban felborul. A civilizáció csúcsának számító piacgazdaság, kapitalizmus képtelen megszüntetni az alapvetően általa létrehozott problémákat. A zöld szemléletmód a fősodorban többnyire csak marketingasztalokon létezik. A tudósok már a napfény kitakarásán ötletelnek, holott bőven lenne erőforrásunk a 100% megújulós átállásra, csak az nem biznisz nagybefektetőéknek, akik az egész gazdaságot mozgatják. Nem biznisz, mert a megújuló energiák nem függnek tőlük. Nem kell kitermelni, nem tehető függővé MOL-tól, Shelltől, Exxon Mobiletól az ellátás. Ígyhát persze, hogy inkább a kátrányhomok, meg a palagáz óriási erőforrásokat igénylő kitermelésébe ölnek pénzt, mint mondjuk az elektromos hálózat 100% megújulónál jelentkező kilengésekre felkészítésébe. Továbbra is a pazarlást, a környezetszennyezést, a mohóságot, az önzést és a pénzhajhászást járatjuk a csúcsra. Megoldás nincs™, mert a probléma túl komplex™, mert drága™ és mert nem éri meg mindent megújulókra cserélni, meg kivitelezhetetlen™. Marad a másik oldal, hogy vissza kéne venni a kényelemből, az igényeinkből, az autózgatásból, a repülőutakból, a külföldi nyaralásokból, a multinál vásárlásból, a gépkidobásból, a minden évben új okostelefonból, a wifiből, az 5G-ből, de azt nem lehet, mert az visszafejlődés™, az kőkorszak™, az laggard™, az nem sikeres™. A fejlődésnek csúfolt növekedés nem állhat meg, az egó nem engedi. Az éljamának hatásvadász reklámok és a Szabó Péter féle, szociopata csúcsragadozókat sztároló sikerhajhász propagandák megtették a magukét. Mindenki foggal-körömmel ragaszkodik a státusszimbólumaihoz. Eközben egyre többen vívják belül a harcot, akik elkezdenek érdeklődni a fenntartható fejlődés, illetve a jelenlegi, végtelen növekedés alapú kapitalizmus fenntarthatatlansága iránt. Akinek van egy kis esze, meg lelkiismerete, abban felmerülnek kérdések. Vajon ő is felelős a világ tönkretételéért, és ha igen, mennyire? Mindenkiben ott van egy kis hajbazer, amit hétköznapi nevén úgy hívnak: józan kritikus gondolkodás. Viszont egyesek ha már muszáj, sem akarják olyan szörnyűnek látni a világot és a fölöttük álló hierarchiát, amilyen valójában, illetve amilyennek én látom. Ígyhát, azzal, hogy engem látszólag megsemmisítenek egy vitában, a félt valóságot is egy kicsit megsemmisítik. Ettől még ugyanúgy szar lesz a világ, meg az IT is. Ugyanúgy kidobják az okostelefonokat, a számítógépeket, a 30 éve jól működő hűtőgépet, ahelyett, hogy napelemet raknának a háztetőre, hogy ne legyen baj, se környezetszennyező, hogy sokat fogyaszt. Ugyanúgy megy tönkre körülöttünk minden, de legalább azt eltapostuk, aki felhívta erre a figyelmet. Amiről pedig csak a "HUP bohóca" beszél, az hát persze, hogy nem létezik, meg hülyeség™. Pláne, ha le tudom rázni magamról a felelősséget azzal, hogy ne én rohadjak meg, hanem az Apple, ha gyerekmunkásokat alkalmaz. Az Apple meg, hogy ne ő rohadjon meg, hanem a beszállítója, mert az alkalmaz. Miközben támogatok egy olyan ellátási láncot, ami gyerekkorú gazdasági rabszolgákkal gyártott le nekem egy olyan iPhone-t, amiért itthon egy minimálbéresnek hónapokat kell dolgoznia és akkor még nem evett. Sokan nem akarják elfogadni, hogy a világ egyre inkább megy tönkre. Sokan nem akarnak kocsi helyett busszal járni, mert az nekik nem éri meg, a többi meg le van szarva. Sokan nem akarnak változtatni semmit az életükön, amit alapvetően a reklámhadjáratok általi mesterséges szükségletgenerálás tett olyanná, amilyen. Nem akarnak lemondani, mert a rendszer elhitette velük, hogy ha sokat dolgoznak, akkor jár nekik a bőség. A bőségről pedig nehéz lemondani. De minél tovább húzzuk, annál fájdalmasabb lesz.

Összességében elmondható, hogy engem a társadalmi, gazdasági, informatikai területeken elszenvedett igazságtalanságok tudnak nagyon kihozni a sodromból és a legtöbb témám eköré épül. Ezt jórészt a nagyvállalati és az individuális arroganciának köszönhetjük. Ez szimplán egy viselkedésminta. Annak is általában egy bizonyos fajtája. Köztudott, hogy a nagyvállalatok nem jótékonysági intézmények és nem feladatuk az egész társadalmat szolgálni. Idáig, bármennyire furcsa, egyetértek fősodratúékkal. Onnantól válnak el útjaink, hogy egy vállalat megteheti-e azt, hogy magának kivív egy kicsivel előnyösebb helyzetet a profitját tekintve, viszont ezzel sok, nála kisebb szereplőt (akik összességüket tekintve sokkal nagyobbak, mint az egész vállalat) taszít egy hátrányosabb helyzetbe. Tehát összességében a társadalomnak (ügyfélbázisnak) sokkal nagyobb kárt okoz, mint amennyi hasznot ő ebből realizál.

Az individuális arroganciára (sok kicsi sokra megy) tipikus példa már önmagában az autóval járás és a vele párosuló, büntetlen környezetszennyezés. Az egyén hamarabb odaér, mint a többi (versenyelőny). Cserébe megmérgezi a többi által szívott levegőt (okozott kár). Egy autó szennyezése persze elenyésző, de nem egy ember gondolkodik így, és innentől már adott is maga a probléma. Persze, minél többen mennek autóval a végén, annál jobban bedugul a város. Szóval, itt a versenyelőny a visszájára fordul, és mindenki később fog beérni. De az autó adta kényelemről már senki nem haljandó lemondani, így maradnak a dugók, amíg a városvezetés nem szervezi át megfelelően a forgalmat.

Tipikus példa a légkondizás egyre növekvő trendje, a globális felmelegedéssel párhuzamosan. Mi is történik itt? Kint tombol a 40 fok, a kényelmeskedő jól érzi magát a 30 fok alá lehűtött szobában, jobban, mint akik 40 fokban főnek (versenyelőny). A klímaberendezés a beltéri levegő hőenergiáját leadja a kültéri egység hőcserélőjén. Mindeközben odakint még melegebb lesz, közvetve a többi kényelmeskedő klímájának is jobban kell majd dolgoznia (okozott kár) (+költség). Mivel a klímaberendezések elektromos energiával üzemelnek, az elektromos energiát pedig CO2-pöfékeléssel állítjuk elő, így a globális felmelegedés is fokozódik (okozott kár), tehát még több klímát kell majd használnunk (+költség).

A vállalati arroganciára tipikus példa a pálmaolaj problémaköre. Lemegyek a boltba, van két-háromféle háztartási keksz. Mindegyikben ott a pálmaolaj. 10 évvel ezelőtt mind jó volt napraforgóolajjal és nem volt kevésbé finom a keksz. Az élelmiszeripar spórol kb. 1 Ft-ot kekszenként a pálmaolajon és mivel ez pénzben kifejezve megéri, így nyugodtan ki lehet irtani az esőerdőket, hiszen a brazil kormány rábólint, meg az EU is engedi behozni. Utána meg ráfogják, hogy kérem erre van igény, mert az emberek 1 Ft-tal olcsóbban akarják megvenni a kekszet.

Tipikus példa az Intel processzorok sebezhetőségei. Az Intel gyorsítani akart a processzorain (versenyelőny), ezért gányolt egy szar, támadható hardverimplementációt. Majd amikor kiderült a turpisság, az Intel mosta kezeit, a javításokkal pedig belassították ezidáig jól működő rendszerek sokaságát (okozott kár). Persze azért a CEO biztos ami biztos alapon eladta a részvényeit a sebezhetőségek hivatalos bejelentése előtt (haszonlesés, arrogancia). Ha az Intel nem meggondolatlanul rohan előre, hanem vár egy-két generációt és már idejekorán biztonsági szakemberekkel is átnézeti az architektúráját (ha már a nem processzorgyártó főprofillal rendelkező Google-nak futja ilyesmire), vagy vállalja a felelősséget és kicseréli/beszámítja a sebezhető processzorokat, nem lenne okozott kár.

Ezt a játékelmélet úgy hívja: versengés. Ami visszavezethető a fogolydilemma klasszikus esetére.

Egy súlyos bűntény kapcsán két gyanúsítottat letartóztat a rendőrség. Mivel nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól és mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik. Amennyiben az első fogoly vall és társa hallgat, akkor az előbbi büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha az első tagadja meg a vallomást és a második vall, akkor a másodikat fogják elengedni és az első kap 10 évet. Ha egyikük sem vall, akkor egy kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

Minél többen versengenek, annál inkább rosszul jár a társadalom összességében. Hogy a fenti példát szemléltessem: ha 2 embert csuknak le 6 évre, az még mindig több kiesett munkaerő, mintha 1 embert 10 évre. A társadalmunkban túl sok a versengő viselkedésminta. Vissza kell belőlük venni, különben mindenkinek szar lesz. Ha mindenki kocsiba ül, mindenki megfullad a végén. Pontosan nem tudom, mivel lehetne ennek elejét venni, de első körben a reklámok betiltása és az oktatás ráállítása a témára szerintem tudna előrelépést hozni.

Végső soron kimondhatjuk azt, hogy az erőltetett növekedés, avagy az erőltetett versengés az, amire a kritikus véleményeim többsége visszavezethető. A versengés nem rossz dolog, és bizonyos keretek között még jó is tud lenni, megvan a maga létjogosultsága. Viszont, egy egész generációt, társadalmat, politikai-gazdasági rendszert erre hangolni, majd mindezt csúcsra járatni, szerintem minimum emberiség ellenes bűn, a fentebb ismertetett következmények miatt.

Talán tudtam valamennyit segíteni, hogy megértsd a motivációim. Legalább is, én megpróbáltam.

Jó volt olvasni, mert igaz megállapítások (is) vannak benne. Talán, hogy elvegyem az élét megkérdezem: Mindezen versengés nem az evolúció szerves része? Még ha beledöglik (majdnem) az emberiség? Akármennyire is azt hisszük, hogy uraljuk/irányítjuk a környezetünket, belátható, hogy csupán egy optimumkeresés egyik alesete vagyunk. :) Az oktatás jó dolog, de a gazdaság/politika/ipar azt szereti, ha kiszámítható és befolyásolható a közeg/tömeg. A kérdés csak az, mi lesz ha kiderül: Win98-at akarnak Afrikában, és már nincs elég bányászható ritka-fém a kütyükbe…
https://www.gatesfoundation.org/goalkeepers/report

Igazán hosszú hétvégékre "érdekes" lehet átnézni az általunk használt szoftverek által integrált szoftverek listát, a kedvencem:
https://lastpass.com/docs/licenses.php

Egy gyöngyszem a listából:
What is the JavaScript equivalent of var_dump or print_r in PHP?
http://stackoverflow.com/questions/603987/what-is-the-javascript-equiva…

Az még nem baj, ha valakinek elvei vannak, meg szembemegy a tömeggel, épp írtam a Richard Stallman szülinapjával foglalkozó blogpost alá. Csak ő nem a hülyeséget tolja szembe, hanem a szakmaiságot, mert tényleg ért hozzá.

Neked viszont sem világmegváltó ötleteid nincsenek, hanem megkeseredett konzumkisemberként hőbörögsz, hogy minden sz4r, meg mindenki összeesküdött ellened. Neked mindegy mi, csak valami nagyon elavult, igénytelen retro szart favorizálj, vagy kifordítsd valami buzzwordöt (fejlődés, növekedés, környezetvédelem, stb..). Az a baj, hogy nagyon szűk látókörű vagy, nem látsz tovább egyetlen konzumer desktop OS mögül, meg hogy mi hány % CPU-t eszik. Így meg hiába hívná fel az ember a figyelmed a nagyobb összképre. Ráadásul úgy kritizálsz fejlesztőket, meg absztrakciós megoldásokat, hogy se programozni nem programoztál soha, sem nem többféle eszközt nem használsz, így meg azt hiszed, hogy a világ egy Turionból áll. Még azzal sincs baj, hogy ilyen beszűkült vagy, de ilyen szemlélettel akarsz meggyőzni embertömegeket, hogy milyen irányba kellene mennie mindenkinek, miközben meg te kullogsz a tömeg után, és még semmit nem tettél le a témában az asztalra, de mégis feljogosítva érzed magad, hogy megmond a tutit.

Abban egyetértek, hogy pofátlanság valakiről személyeskedő topikot nyitni, azt semmiképp nem kéne. Mindegy mennyire tartjuk gáznak, mennyire nem értünk vele egyet.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

Sajnálom, hogy így jönnek le a dolgok.

Azzal viszont jobb, ha tisztában vagy, hogy az általam favorizált, tartósan jól működő eszközök csak neked számítanak "elavult, igénytelen retro szarnak", továbbá nekem nem szempont, hogy valami retro vagy sem. Ha szempont lenne, nem használnék például SSD-t. Az általam jónak, hosszú távon hasznosnak ítélt technológiákat szokásom adoptálni, akkor is, ha újak. Annyi különbséggel, hogy ezerszer meggondolom, tényleg szükségem van-e rájuk. Valamint, általában megvárom, amíg az adott technológia elér egy fejlettségi/minőségi szintet. Például, megvártam, amíg lettek olyan stabilak az SSD-k, hogy a Samsung meri 10 év garanciával adni a Pro szériáját és 300 terabájtnyi írást tud rájuk garantálni. Nem vagyok hajlandó megvenni csak azért valamit, mert új, illetve kidobni valamit azért, mert régi. Legyen szó akár szoftverről vagy hardverről. A retroszarozásod csupán annyit tükröz, hogy te szarnak tartasz valamit már csak azért, mert nem új, ami viszont megint csak szemellenzős előítéletesség a részedről és kizárólag téged jellemez, még akkor is, ha a tech-divatdiktatúra épp az ellenkezőjét diktálja.

De igen, tovább látok egy alkalmazás CPU használatánál, viszont amikor 2x-3x többet fogyaszt valami ugyanarra a célra az egyik oprendszeren, mint másvalami egy másikon, akkor az bizony nekem feltűnik, és zavar. Miért olyan nehéz ezt elfogadni? Téged az zavar, ha nincs ott a plecsni a gépeden, hogy csak és kizárólag frissített™ szoftver fut rajta. Engem meg az (is) érdekel, hogy mennyire hatékonyan bánik a gépem erőforrásaival, és sokkal jobban érdekel, mint az, hogy meg van-e frissítve.

Igen, kritizálok fejlesztőket és anélkül is megvan ehhez minden jogom, hogy egy sor kódot is írtam volna életemben, ami természetesen nem igaz, mert hozzátartozik a mindennapi munkámhoz a kódolás. Más kérdés, hogy nem tartozik a hobbijaim közé, nincs open-source projektem, amivel GitHubon menőzhetnék, és nem is hiszem, hogy valaha lesz. Viszont, maradjunk abban, hogy feltesszük, hogy igaz, amit feltételezel és egy sor kódot nem írtam életemben. Egyrészt, a fejlesztői munka nem csak esztelen kódolásból áll, másrészt még ebben az esetben is megvan minden jogom a fejlesztői munka kritizálására, a végeredmény értékelésének joga. Ha valamit csak úgy sikerül összeabsztrakciózni, hogy 2x annyi memóriát és 3x annyi CPU-t eszik, mint ugyanaz a feature-ekvivalens program (pl. Total Commander vs. Double Commander), akkor joggal kritizálok. És bármennyire meglepő, nem kell hozzá sztárfejlesztőnek lennem. Mert ugyebár a fejlesztőt is lehet mindenfelé kategorizálni. Például, lehet, nem tudnék megírni egy Double Commandert annyi idő alatt és olyan stabilra, mint a mufti, aki csinálta. Akkor szerinted (meg a fősodor szerint) már nem kritizálhatok. Te gyakorlatilag a szólásszabadságot szeretnéd szaktekintélyi alapokra helyezni, egyetemben Saxus Mérnök Úrral, csak nem veszitek észre, hogy lényegében akkora elitisták vagytok, hogy csak azt engednétek itt szóhoz jutni a bloat szoftverekről, aki egy személyben C, C++, assembly, .NET, GTK és Linux-kernel fejlesztő, vagy netán még Richard Stallman is. Ugyanúgy van jogom elmondani a véleményem egy szoftverről, ahogy Richard Stallmannak is lenne, ha itt lenne. Ha pedig a feladatkezelő azt mutatja, hogy ez a szoftver bizony háromszor annyi erőforrást zabál, mint a másik, akkor szakmailag igazolható a bloat. Az pedig innentől rohadtul nem érdekel, hogy milyen absztrakció van mögötte. A harmadannyi erőforrással elfutó másik szoftver önmagában igazolja, hogy lehetséges a hatékonyabb implementáció, azonos featureökkel. Innentől kezdve az egyik szoftver bloat. Pont.

A filmkritikusnak joga van kritizálni milliárdos költségvetésből készülő, többezer ember kemény munkájaként létrejövő filmeket. A kritikája lehet jogos, attól függetlenül, hogy a filmkritikus életében nem csinált egyetlen filmet se, de még forgatókönyvet írni se tud, meg castingolni se és egy kézikamerát is éppenhogy csak ki-be tud kapcsolni. Ugyanígy, nekem is jogomban áll kritizálni bármilyen szoftvert, függetlenül attól, hogy mennyire vagyok jó fejlesztő, vagy egyáltalán fejlesztő. Te pedig vagy tudomásul veszed, vagy vitatkozol, de nincs jogod elkussoltatni, vagy elhitetleleníteni, arra hivatkozva, hogy nem tettem le elegendőt az asztalra.

Nem kullogok senki után. Olvasd el figyelmesebben, amire válaszoltál. Én kialakítottam a saját világképem és van saját világnézetem, szokásrendem, életvitelem és elvrendszerem ahelyett, hogy mások után battyognék. A szűklátókörűségről pedig annyit, hogy akárhol belebotlasz a témáimba, kommentjeimbe, kivétel nélkül mindig ugyanazt a maszlagot ismételgeted, hogy szerinted át kéne állnom XP-ről, hogy az XP64 nem XP32, és hogy a BSD/Gentoo/Arch lesz majd nekem jó. Mindezt azért, mert az frissítve™ van és a frissített™ rendszer az jó, mert majd hú mi lesz, hogy az XP-re nincsenek frissítések, közeleg a vég™, aztán már semmit™ nem fogok tudni használni rajta és a többi értelmetlen FUD. Nem veszed észre, hogy ilyenkor pont azt műveled, mint amit te állítasz néha rólam? A saját magad által kiemelt fontossággal kezelt szempontokat próbálod mindenáron rám erőltetni. Ha pedig én elmondom az én szempontjaim (pl. lassú a szoftver, CPU-t pazarol az X11, 15 mp alatt indul a libreoffice stb.) akkor lehurrogod, elhitelteleníted, kiröhögöd, vagy leszarod, majd kinyilvánítod, hogy szerinted hülye vagyok, hogy ilyenekkel foglalkozom. Konkrétan nagyobb istenkomplexusban szenvedsz, mint amit egyes fősodratú elemek belém vizionálnak. Ideje lenne észrevenni magad.

Tudod, ahhoz, hogy legyenek megbízható SSD-k, kellett egy jó adag kutatás és tapasztalat, amit valakinek meg kellett finanszíroznia. Ez az early adopterekből jött össze meg a korábbi szériák tapasztalataiból.

Szóval igazából benned is megvan a fejlődésmánia, csak kihagynál pár lépést.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Gyenge próbálkozás, de legalább megkíséreltél egy szép kis csúsztatással összemosni az early adopterekkel. Tisztázzuk! Fejlődésmánia nálam azt jelenti, hogy mindig mindenáron újat. Az SSD-nél nem ez volt a szempont, hanem hogy 10x gyorsabb, mint egy HDD, és hogy laptopnál nem számít, ha rázkódik, mert nincs benne mozgó alkatrész. Nem vagyok fejlődésmániás, mert nincs meg bennem az akarat arra, hogy kövessem a trendet és mindig mindenből, a tech-divat szerint korszerű eszközöm legyen. Nem hoz lázba, ha valami új, és egyáltalán nem gondolok valamit jobbnak, mert új. Pláne nincs igényem alacsony élettartamra tervezett, vagy a szoftveres elavulás sujtotta eszközökre, még akkor sem, ha rövidtávon vannak előnyeik. Ha viszont valami megtetszik az új dolgok közül, kiforrott technológiának látszik és korrekt feltételekkel adják, avagy minden szempontból jobb, mint a régi, akkor miért ne adoptáljam? Az SSD megfelelt minden előbbi szempontomnak.

Tudod, ahhoz, hogy legyenek megbízható SSD-k, kellett egy jó adag kutatás és tapasztalat, amit valakinek meg kellett finanszíroznia.

Erre vannak a kockázati tőkebefektetők. Más kérdés, hogy a Samsungnak még azok nélkül is bőven lett volna rá pénze. Egyébként valószínűleg öltek is bele elég sokat, early adopterek nélkül is.

Ja értem, ha te veszel egy SSD-t, ami 10x gyorsabb, akkor az tök oké, ha én veszek egy Xeon-t jó előre kimaxolva, akkor az fejlődésmániás folyamatos cseremánia. Az, hogy pont azért vettem azt, mert jóval gyorsabb, mint az előző és direkt úgy számoltam vele, hogy 5-6+ év után is erős legyen, az persze érdektelen. (7 éve használom btw.) Az, hogy mindkettő igazából egy adott fejlődés pillanatnyi állapota, az is látom érdektelen számodra.

Szép a kettős mércéd. ;)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ahhoz, hogy ne vizionálj kettős mércét, előbb el kéne tudnod különíteni az alábbi két esetet.

  1. Előre megfontolt szándékkal veszek hosszú távra valamit, hogy minél tovább használhassam.
  2. Impulzusszerűen veszek újat, mert a régi már idejétmúlt™, lassú és lusta (vagy inkompetens) vagyok szakszerűen megoldani a problémát.

Te az én szememben az első eset vagy, a Xeonjaidat tekintve. Az viszont szerintem probléma, hogy Xeonok, sokat fogyasztanak és azért vettél erős processzort, mert tudod, hogy a .NET-bloat-jaidhoz kell a CPU-erő, de azon még soha nem gondolkodtál el, mi lenne, ha nem egy velejéig erőforráspazarló frameworkben dolgoznál, hanem inkább natív C/C++ kódot írnál, minimalista libraryk használata mellett. Tekintve a fejlesztési trendeket, a frameworkök, a böngészők és minden más alkalmazás folyamatos lassulását, az erőforráséhség növekedését, előbb-utóbb a Xeonjaidat is ki kell majd dobni. És akkor leszel igazán fejlődésmániás, amikor a software bloat miatt dobod ki őket.

Hallod, Egytopicos Tomci!

Írtál egy fika-bejegyzést, hogy másvalaki lealázásában tobzódhass, erre a gyermeki naivitástól pirospozsgás csöpp kis babapofiddal ma kurvára felmosták itt a padlót!

Szerintem ezután az 5 éves terved legyen az, hogy "Szellemileg növök még egy kicsit, és felkutatom a számomra megfelelő, önzetlen örömforrásokat!", mert itt tesó magadnak köszönhetően baromira beégettek. (Töröld ezt a nicket és regelj másikkal [kacsint-kacsint])

Egyetértek!

Attól, mert valaki másképp látja a világot, mint TE (SchTamas) és nem ül fel mindenféle hype-olt agyon marketingelt csak a pénzről és a divatról szóló vonatra, nem kellene mobbingolni állandóan.

Ráadásul Hajbazer kollega meglátásom szerint nagyon is konzekvens és kialakította magának azt a környezetet és viszonyt a világgal, ami kénylemesebb is és fenntarthatóbb is, mint az állandó arconpörgés és a globálisan, hazugságokkal reklámozott, díszmasnival kötött, egyre rosszabb minőségű és élettartamú, egyre inkább bloat kategóriájú termékek hajhászása. (itt akár a termékek életciklusára és az előállításuk során feleslegesen elpazarolt erőforrásokra is kitérhetnék)...

A következetesség és a gondolkodás nem bűn. Ha nem értesz vele egyet, azt emberi módon is kifejezheted. Ezzel a megnyilatkozással önmagadról állítottál ki szegénységi bizonyítványt.

Azt is elmondhatod, kulturáltan, ha sokallod azt, hogy mennyiszer mutatja fel a piros lapot (már már mantra szerű hozzászólásaival) azok felé, akik jelenleg a itt a nagyobb hangot vagy a többséget képviselik és számos önfényező vagy reklámszagú megnyilvánulásuk ellentétes azokkal az értékekkel és szempontokkal, amit képvisel.

"konzekvens és kialakította magának"

Általában az elmebetegek, sorozatgyilkosok és mindenféle mentális sérülésben szenvedők, összeesküvés-hívők, stb. is kialakítanak maguknak valamilyen eszmerendszert, amely rendszerén belül értelmezhetőek az egyébként irracionális cselekedeteik épp csak annyi szokott a probléma lenni, hogy ezek általában csak addig állnak meg a lábukon, ameddig az elméletük nem találkozik a valósággal.

Hajbival is ez a gond, hogy egy túlidealizált világot próbál leírni, aminek gyakorlatban nincs se nem következetes, se realitása se racionalitása se fenntarthatósága függetlenül attól, hogy az egyébként a világban zajló folyamatokon is lenne mit javítani.

Persze, a probléma ugyanaz, mint az összeesküvés-hívőkkel: hiába cáfolod meg több soron az állításait, mantra szerűen tovább mondja a saját hihedelemvilágát és innen kezdve már nem egy vita, hanem hitvita.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ahha. Itt most azért nem kéne átesni a ló túloldalára. Nyilván finoman utaltam arra, hogy a sok mantrázás zavaró, de azért ne rakjunk egyenlőségjelet az elmebetegek és Hajbazer tevékenysége közé!

Ez a megnyilvánulás amit most láthattunk tőled: tipikusan a hisztéria és a pánikkeltés első jele, ami már a te olvasatodban szintén pszichiátriai gondozást igényel. :D

Elmebetegek mellett felsoroltam még jó pár csoportot - pl. összeesküvés-hívők - akik Hajbihoz hasonóan ugyanabba a hibába esnek: az általuk felépített rendszer csak addig kerek és életképes, míg nem találkozik a valósággal, viszont ezt saját hitbéli meggyőződése miatt képtelen felfogni. Hajbi érvei meg általában csak addig állnak meg, míg abból az egyetlen egy aspektusból vizsgálod a témakört, amit ő böfög oda minden topicba.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Értelek, de te is a személyeskedő, mobboló stílusban adtad elő a mondókád, mint a topiknyitó egybejegyzéses kollega. Ami nyilván sokakban kiverheti a biztosítékot.

Most meg nyalogatod a sebeidet, mert olyan választ kaptál, ami neked sem tetszik. Pedig én csak próbáltam egy kis geggel visszautalni a mesédre.

Igazából fogalmam sincs, hogy mi van a hozzászóla utolsó 4/5-ében. Az első egyötöde ugyanaz volt, mint amit eddig is idekommentelt én meg épp kirándultam, nem volt kedvem a hülyeségeit ismét elolvasni.

Igazából már régóta nincs. Mindegy, DB-ben elfér.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

A devla egyen meg ha akármelyik moderátort/admint/portásnénit meg szeretném sérteni, de ez a topik hogy lehet még itt? Én még ott vagyok leragadva, hogy a privát blogba bármi belekerülhet, legyen az bármennyire is távol a szakmától.
Említem még egyszer: Nem a bántás vagy a figyelmetlenségre való felhívás a célom, hanem tényleg nem értem.
--
"Csak webfejlesztést ne..." -ismeretlen eredetű szállóige-

Miben más ez, mint akármelyik összeesküvés-hívőt kifikázó topic? Vagy akármelyik LMBTQ topic? Vagy akármelyik "valláskárosultazó" topic? Már azon túl, hogy itt van egy nicknév is megemlítve, akiről egyébként valószínűleg nem sokat tudnuk? (Tudja bárki is itt, hogy hajbi hány éves, hol él, hol dolgozik, stb.?)

És amúgy meg mi a tökömért kell minden szart cenzúrázni? Bazi uncsi ez a cenzúramánia.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™