Linux Sucks. Forever.

Címkék

Bryan Lunduke 2018-as Linux Sucks előadása. Habár tavaly már említette, hogy az az utolsó, most mégis csinált egy újat, ezúttal kicsit máshol van a hangsúly, mint eddig, ez az apropója az ideinek. Érdemes megnézni, sajnos ismét rengeteg igazság van abban, amit mond.

Hozzászólások

Akkor arra mit mondana, hogy IBM megveszi Red Hatet?

Én voltam idén Edinburghben az Embedded Linux Conference / Open Source Summit-on (persze cég fizette, LOL). A helyzet még sokkal rosszabb, mint ami ebből a talkból átjön, let me tell ya, persze ez az előadás még áprilisban volt, akkor még nem sejtettük, hogy az év vége CoC őrületet és RedHat felvásárlást hoz. Majd jövőre megtudjuk mit hoz ki belőle Lunduke. Alig várom.

Amúgy meg, hogy is mondták a különféle BSD-k? Rohadtul hálásak a systemd-ért, mert ennyi érdeklődő és új hozzájáruló évtizede nem volt egyik projektben sem, mint mostanában. Hát esetleg oda tűntek el a neckbeard-ek...

-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-

csak beletekertem, de a hányinger kerülgetett...

En arra a momentumra hivnam fel a figyelmet, hogy mennyire felgyorsult a kernel fejlesztese, nehany .1x kiadasoknal millio sorokat tolnak bele. (videon: 36:22-nel).

En egy kis handheld fejleszteset szoktam nyomon kovetni, szabadidomben. Konkretan 4-en csinaljak, de 2 a torzstag belole.
Hat vert pisalnak, hogy valamit fixalnak (pl. kepernyo elforgatasa hardware-bol), de mire megcsinaljak, megpeccselik a kernelt, mar ket verzioval arrebb jar a kernel, ahol a main agban elbaltazzak a fixuket.

De ugyanez igaz kb. mindenukre: toltovezerles, audio, pwm, stb, stb.

Szoval tenyleg nagy team (10+, 20+) es nagy ceg kell hogy valaki linux alapon fejlesszen egyedi (handheld) keszuleket, es relative gyorsan ki kell tolni, es beszantani meg a helyet is, ugy elfelejteni:)

De nem is nagyon tudok ilyen projektrol. A puri.sm hol tart?:) Jah meg dev boardnal se jarnak:) Nemhogy froccsontes meg miegyebek. Mar kb. most elavult a hardware. De mire kijon (1 ev) tuti osoregnek fog szamitani...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

iszonyat kényelmes az a szitu, hogy van egy kernel, amit nem neked kell lefejlesztened és szabadon leemelheted a polcról és arra használod amire akarod.

Áldassék Linus keze.

Még a gugli sem gazdag annyira, hogy kihúzza a linux kernelt a droidból, inkább csak próbálja elszeparálni. Kíváncsi vagyok, hogy az apple meg az m$ mikor jön rá, hogy csilliárdokat tudna spórolni ha ezt a kernelt használná.

--
GPLv3-as hozzászólás.

Hát nem tudom hogy meglépnék-e hosszú távon.
- van már saját
- ehhez van fejlesztő, know how házon belül
- ehhez van több csilliárd eszközhöz driver
- nem beszélve a rendszerközeli alkalmazásokról

Ha váltalának, akkor mind a négy szempontból rosszul járnak. És mi a profit? Hát mondjuk az, hogy ha a transition ~10 éves folyamata végén már nem kell foglalkozni a régi kernellel semmilyen szinten, többé nem kell fejlesztő. Ja, de. :) Hiszen náluk se úgy nézne ki hogy letöltik a kernel.org -ról és beteszik. Hogy mennyivel kevesebb, azt nem tudjuk.

--
arch,ubuntu,windows,libreelec,omnirom,microg
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

Erre vannak az LTS brencsek. Pillanatnyilag a 4.9 a leghosszabban támogatott (ld. https://www.kernel.org/category/releases.html ), de tapasztalatom szerint sokan törekednek a 4.14-es használatára.
Persze, ha vmilyen driver 4.19-ben került be, akkor nehéz dolga van az embernek. Amire van backports, az sima ügy, de a legtöbb dologra nincs.

Ugyanezt akartam írni, de megnéztem. 4.14 2020 elejéig, 4.19 2020 végéig lesz támogatva.

Ha most kellene elkezdenem terméket fejleszteni Linux alapon, mondjuk a 2020 karácsonyi marketre tervezve, akkor a 4.9 az egyetlen olyan kernel, amit kb. az életciklus végéig támogat a kernel fejlesztő közösség. Abban meg új driverek nem lesznek, és akkor a backportolás lesz plussz költség. Esetleg meg lehet próbálni 4.19-cel, és "kibekkelni" a release + 2 évet valahogy.

Nyilván bonyolítja a helyzetet, hogy a legtöbb SoC-nál a SoC gyártó is ad valami kernelt, de hogy azt támogatja-e productionben is és mennyiért, az egy másik történet. Ráadásul sokszor a gyártó által adott kernelek úgy vannak megcsinálva, hogy szükséges hozzá zárt kódú userspace rész is (pl. kamera driverek), ami miatt saját kernel választása alapból kiesik. Vagy lehet imádkozni a Linarohoz, hogy csináljanak normális kernelt, mint most a SnapDragon 820-hoz már elég jól állnak.

Szóval igen, vannak gondok, csak éppen a poénkodás közepette ezekről nem esett sok szó az "előadásban". De igen, a legnagyobb gond, hogy a Linux Foundation igazgatótanácsában nem ül egy pót-RMS.

Tulajdonkeppen mi a kinja?
Egy szep hosszu rinyalas csapodott le nekem. Azt mindenki tud, mi ebben a plane? Pl. itt a hupon is nagyjabol 5 percenkent leirja vmi megmondo ember, h mekkora szar a linux.

t

Ezen kívül a kódsorok számának emlegetése azért is hülyeség, mert a Linux pont, hogy jól oldotta meg az opcionális dolgok modularizálását. Az pár év alatt bejött 2-3M új kódsor túlnyomó többsége driver, amit akkor tölt be valaki, ha éppen olyan hardvere van, amihez kell. A maradék jelentős része 1) le se fordul, mert más architektúrához tartozik 2) ha le is van fordítva, a memória közelébe se megy, nem hogy futna.
---
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Amirőkról a csávó beszél, azok többsége valóban létező dolg - csak azt nem értem, hogy jön ebből ki hogy "linux sucks"

De ha valóban így lenne, akkor is csak üres fikázás, mert megoldást vagy alternatívát azt nem említ ;)

Sőt, szerintem az egészet egyetlen mondattal össz lehet foglalni:
Pénz beszél, kutya ugat.

Mert onnantól, hogy valójában réges régen nem hobbi programozók, és nem szabadidejükben feljesztgeik, onnantól bizony arra, és olyan ütemben megy amerre a szponzorok terelgetik.

--
zrubi.hu

Felrevezeto a "Linux sucks" cim. A felvetesek nem Linux specifikusak, a Linux csak egy eklatans pelda, amin az egesz problemarendszer jol kovetheto. A free software / open source software eredetileg a szabadsagrol szolt, es a terjedese valojaban nem (minden szempotnbol) a kivant szabadsagot hozta el, hanem az ingyenes felhasznalhatosag okan azon gyartok eletet konnyiti meg, akik pont a felhasznalok szabadsagat akarjak elvenni, illetve az adataikat begyujteni.

A video az egesz szabad szoftveres mozaglom jellegebol adodo sebezhetosegere, kihasznalhatosagara hivja fel a figyelemet. A Linux nem hibas, nem rossz es nem szivas, csak felhasznalhato oly modon is, ami pont az eredeti celok ellen hat.

milliószor le lett írva: a GPL védi meg a szabad szoftvereket. A GPL olyan mint egy pajzs, védi a szoftver és felhasználó szabadságát is.

Átláthatóságot biztosít. Ha gyanút fogsz, letöltöd a forrást és végig tudod nézni. Vagy fel tucc bérelni valakit akiben megbízol és átnézi neked.

Nem ezt a hülyegyereket kell nézni, hanem RMS-t (aki nem csak a lábgombáját eszi meg, hanem a legjobb dolgokat mondja lol).

A GPL ugyanolyan fontos, mint a linux kernel. Az hogy a redhat 34 csillió dollárt ér az ennek a bizonyítéka.

--
GPLv3-as hozzászólás.

Csodálkozom, hogy ilyen sok kommentelőnek nem tűnt fel a videóban levő gúny és irónia.

A fickó elég régóta része az opensource közösségnek, ezt a "Linux Sucks" videót már sok-sok éve minden évben megcsinálja. Mindig "kicsit" felnagyítja és "kissé" egyoldalúan tárgyalja az aktuális hibákat/problémákat, görbe tükröt tart elénk. Nem kellene ennyire komolyan venni...

Bírom a tagot, és igaza is van azokban, amikről beszélt. De valamiért a régebbieket jobban élveztem. Már a Linux-köpködés sem a régi :-).

Igazából az a baj, hogy eddig főleg technikai problémákról beszélt, amik fájóak voltak, de lehetett reménykedni, hogy a problémákat meg fogjuk oldani. És úgy is lett. Most pedig corporate problémákról beszélt, amiket fogalmunk sincs, hogy hogy fogunk megoldani.

Most pedig corporate problémákról beszélt, amiket fogalmunk sincs, hogy hogy fogunk megoldani.

Pedig még a megoldást is mondja: "Ah, fork it". Volt már jó pár FOSS project, amit egy-egy cég felvásárolt és be akart zárni (mármint zárt forrásúvá tenni) vagy csak simán inkompetens vezetőket raktak az élére, egy fork és megoldódott a probléma (pl. OpenOffice - LibreOffice, pfSense - opnSense, ...)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

PEdig erre is valaszolt, miert nem lehet forkolni.
Ez lenne a "Embrace, extend, and extinguish", wikipedia cikk:
https://en.wikipedia.org/wiki/Embrace,_extend,_and_extinguish

Nem az ujjabol szopta egyebkent.

Egyebkent a WSL-nel az embrace fazisaban jarunk. :)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"In short:

Linux is getting more bloated, more Microsoft-y, more Corporate-y, and less... Linux-y."

Egy szerencséje van egyébként szerintem a linux-nak, hogy minden más is legalább ugyanilyen sucks.

--
robyboy

szorakoztato ficko es maga az eloadas is. eloben meg jobb lehetett.

Vannak egyedek akik nagy hanggal, arroganciával, stb... kiállnak, hogy az üzenetüket átadják másoknak. Belsö késztetés hatására. Vannak akik a hatása alá kerülnek, de olyanok is, akik nem.

Gyors, hangos duma, poénok, stb... az intellektus megnyilvánulásai.
Tartalom? Szinte mindegy is. Semmit sem tesz hozzá, vagy vesz el a világból.

A prezije meg viccnek is rossz.

Engem nem hatnak meg az efféle elöadások, ilyet bárki tudna, ha akarna. A többség szerencsére nem akar.

--
robyboy