Bocsánatot kért az Apple az iPhone-ok visszafojtásáért, engedményes akkucsere programot hirdetett

Címkék

Ahogy az iPhone akku helyzet eszkalálódott, az Apple úgy érezhette, hogy szorul a hurok és komolyabb problémája is származhat belőle. Franciaországban büntetőpert, Amerikában több class action pert indítottak a cég ellen, míg Dél-Korában a hírközlési felügyeleti hatóság tett fel kellemetlen kérdéseket a vállalatnak.

Az Apple, hogy megállítsa a botrány dagadását, tegnap nyílt levélben kért elnézést az ügyfelektől. A levélben egyebek mellett kedvezményes akkucsere programot hirdetett, illetve olyan szoftverfrissítést ígért 2018 elejére, amely jobb tájékoztatást nyújt majd a felhasználóknak az akkumulátoruk állapotával kapcsolatban.

Az Apple bocsánatkérése itt olvasható.

Hozzászólások

Két héttel ezelőtt kellett volna ezt bejelenteni;
„olyan szoftverfrissítést ... amely jobb tájékoztatást nyújt majd a felhasználóknak az akkumulátoruk állapotával kapcsolatban.”
Ennyi. Jóval kisebb arcvesztés, jóval olcsóbb megoldás.

A geekbench charts alapjan, kb 1200-1300 single core es 2000-2150 kozotti multi core az elvart. Ha Metal tesztet is futtatsz, akkor az 550-560 kornyeken kell celbaerjen. Ez utobbi mar csak az eszkoz adatlapjan latszodik.

En egyebkent fejlesztokent azt latom a lassulasnal, hogy a problemat a 3rd party appok fejlesztoi adjak. A jo oreg iPhone 3G, ami iszonyatosan hasznalhatatlan volt iOS4 mellett, ha nem telepitettel semmit, csak a settings, sms, photos, zene appokat nyomkodtad, akkor tokeletesen mukodott. Ahogy Safarizni kezdtel, lassu lett. A 3rd party appoknal meg kb 0.5 masodpercenkent dobott az OS memory warningot (ilyen uzenetet kuld az iOS a futo appoknak, ha nincs szabad ram, a fejlesztonek erre ugy kell reagalnia, hogy RAM-ot szabadit fel) majd 0.1 - 0.2 sec varakozas utan (ennyi volt a varakozasi ido RAM felszabaditasra) kikillelt valamilyen gyari, hatterben futo folyamatot (tudom, nincs iOS4 alatt iPhone 3G eseten multitask, viszont a gyari appok, azaz az zenelejatszo, a mail kliens es az sms kliens azok futhattak a hatterben). Mivel szerencsetlen telefon 128 RAM-jabol az OS elfoglalt iOS2 eseten 20-30 megat, addig iOS4 eseten mar 80-100 megat (tehat kb 20-30 megabyte RAM jutott az appoknak), a fejlesztok pedig mar iPhone 3Gs-t (ahol kb 220 mega szabad ram volt) vagy iPhone 4-et hasznaltak (450 megabyte szabad).

iOS 10 alatt en pl egymas mellett hasznalva az iPhone 5-ot es az iPhone 5s-t, sokszor ereztem ugy, hogy az 5 gyorsabb, mint az 5s, ha nem szamitasi feladatokrol, hanem egyeb masrol volt szo. Pl. safarirol twiterre visszavaltva az 5s kb mindig ujra kellett, hogy inditsa a twittert, mert nem volt ram, mig az 5 siman elo tudta szedni a hatterbol. Mivel az 5 es az 5s valamint a 6 is 1-1 GB memoriaval rendelkezik, ezert 32bit - 64bit architektura miatt, az appok es a rendszer kevesebb szabad memoriat tartalmaz 5s es 6 eseten, raadasul ha iOS 10 alatt az ember elinditott valamilyen 32 bites appot is, akkor be kellett tolteni a 32 bites libeket is, ami tovabb csokkentette az optimalis RAM hasznalatot. Raadasul iPhone 6 eseten ebbol az 1 GB-bol meg a videomemoria is tobbet foglal, mint 5 es 5s eseten, mert megnovekedett a kijelzo merete. Ezert volt a 6+ sokkal "lassabb" mint a 6, mert meg annyi appot sem tudott egyszerre a memoriaban tartani, ezert surubben kellett nullarol elinditani az appokat.

Viszont a 6s es az azutani eszkozok pedig mar 2 vagy 3 gigabyte memoriaval rendelkeznek, ezert itt megint elojon az a csapda ami anno megvolt 3G es 4 kozott, megpedig a jelentos RAM meret elteres. Az a fejleszto, aki 6+/7+/X -en fejleszt, az egyszeruen belefut abba, hogy a 3G RAM szinte vegtelen ezert nem is nagyon foglalkozik azzal, hogy optimizaljon. A 2G es 1G memoriat tartalmazo eszkozokon pedig adott esetben jon a fentebb is leirt memory warningos varakozos/killelos moka, majd ha ez sem segit, akkor elcrashel az app a szabad memoria hianya miatt.

---
Apple iMac 27"
áéíóöőúüű

Nekem ezzel az a bajom, hogy az Apple annak idején a fragmentálódást szajkózta az Android ellen és lám, amit írsz, az mi, ha nem fragmentálódási probléma? Nem egységesek a készülékek (az 1GB memória már sok éve is viccnek tekinthető egyébként okostelefon szinten is, biztos a profitból nem tellett volna többre). A hírek szerint pedig további termékpaletta szélesítés várható, ami még tovább fogja fragmentálni az iPhone termékvonalat.

--
trey @ gépház

O, en nem tudom mit szajkozott az Apple. Ezeket a fajta hireket es flameket nem kovetem. Hasznalom es fejlesztek mind a ketto platformra. Az biztos, hogy Android eseten teljesen mas fajta fragmentalodas van, amit a nagyonnevtelen/nevenincs/nagynevu/jonevu gyartok mindenfele eszkozei okoznak, kezdve attol, hogy az eszkoz nem abba a kijelzomeret osztalyba (pl large screen a tablet /tehat egy 7" eszkozt vettel/, de a kijelzo felbontasa es a valos valamint a reportolt DPI-je nem egyezik, igy az eszkoz nem large screenu tablet, hanem medium screenu telefon) esetleg nincs tisztaba azzal, hogy mit tud a kamera (pl, tablet reportolja, hogy autofocusos a kamera, nyilvan, igy fel tudja tenni az autofocust igenylo appokat, viszont kiderul, hogy nem az, igy az app ugyan elindul, QR codeot tud is scannelni, de 2D vonalkodot mar nem) vagy lattam mar olyat is, hogy az eszkoz reportolta, hogy van neki fizikai back gombja valamint lathato a back softkey is. Ekkor, ha elrejtetted a softkeyeket tartalmazo savot fixen, akkor az ugyfelnel derult ki, hogy az o eszkoze hazudik, tehat fel kell arra is keszulni, hogy nincs back button es soft key egyszerre.

---
Apple iMac 27"
áéíóöőúüű

A bejegyzéshez:
Az 5S-t elvileg nem érinti. Ott nem merik visszavenni a craftot, mert 11.x -el már eleve lassú mint a csiga. Szerintem ezt tapasztalod Te is és én emiatt maradok 10.3.3-on.

A cikkhez: gusztustalan volt ez az eljárás az Apple-től. B@sszák tele a sok szarabbnál szarabb, feleslegesnél feleslegesebb fícsörökkel, hogy tudjanak lépést tartani a konkurenciával, egyre kisebb akksikat tesznek bele, majd a gyengülő akksiról, hogy amiatt ne morogjanak a felhasználók, inkább a teljesítményt veszik vissza? Hát elmennek a véreresbe... Inkább töltöm amúgy többször, mint hogy szenvedjek a lassú telefonnal... Tegyenek bele rendes akksit és ha elgyengül, ne aranyáron lehessen kicseréltetni azt gyárira...

Abból indultam ki, hogy itt emberek bizonygatják, hogy az iPhone 5-jük is kurva jó (hello saabi). Ez egy rakás szar, nem teljesítmény, amit az 5s produkál a legfrissebb firmware-rel.

Ha erre verik egyesek, hogy az iPhone azért jó, mert még az 5x is támogatott, akkor inkább menjenek és cseréljenek telefont és nézzék meg, hogy mi a sebesség 2017 végén egy korszerű telefonon (OnePlus One :D).

--
trey @ gépház

Azért az 5S teljesen jó teljesítményt nyújtott az iOS 11-ig. Ellenben a korabeli Androidos telók (2013 vége) már sehol sincsenek. Pl a Nexus 5-ösöm kb 5.0-tól lett használhatatlan (2014), 6.0 tovább rontotta, végén már egy év alatt 2x halt le benne az akksi... De az 5X sem bizonyult igazán tartós telefonnak, ahogy azt hallom a 6P sem. Aztán azok már árban is jócskán elszálltak. 5X-emet 170ért vettem annó.

Én nagy Apple ellenes aktív szószóló fanboy vagyok. De egy hárommiliárdos Li-ion akkumulátor tesztlaborban azt tapasztalom, hogy az Apple-nek van igaza, és lassítani kell a telefonokat az öregedés függvényében. Ez az élettartam meghosszabbítását, és nem a tervezett elvalulását jelenti. Pont olyan módon degradálódnak az Li-ion akkuk a technológiájukból adódóan, ami ellen mérnökként én is úgy védekeznék, ahogy az Apple.

Írom ezt egy olyan egy éves Google Nexus 6P telefonról, ahol az akku kapacitás a gyári szint feléhez közelít, és - lassításos védekezés híján - 30% alatt bárhol, bármikor eltűnhet a feszültség épp azért, mert semmilyen módon nem védekeznek az öregedés ellen. Az utángyártott (beragasztott) akku, amit be tudok szerezni, kétes minőségű, és sosem fogom tudni a cseppállóságot olyan mértékben megtartani, mint amit a gyári szerelés produkál. Én sajnálom, hogy a telefonom nem lassult be az öregedés során. Ezért kérdem én: nem lehet, hogy a készülék nem belassítása a tervezett elavulás?

Más: Miért kéne a lassításról a vevőt tájékoztatni? Ha valaki felfedezi, hogy ha minden töltés után (fizikai törvényszerűségként) csökken az akku kapacitása, abból is per lesz?

Ha modositjak egy termek tulajdonsagat a vasarlas utan szoftveresen arrol illik tajekoztatni a vevot.

Autos pelda (tudom hogy mindenki imadja ezt a HUP-on :D )

Veszel egy autot aztan 5 eves koraban a gari utan elkezdik korlatozni a teljesitmenyet hiszen vannak rajta kopo fogyo alkatreszek amik mar nem ugyanolyanok meg csere utan sem mint ujkoraban plusz a motor is kopik meg minden.

Nem hinnem hogy orulnel...

Érdekes amit írsz, több okból is.

Egyrészt, nem lassítani kell, hanem megfelelően kell méretezni az akkukat már a tervezéskor, hogy a hirtelen fellépő tüskékkor ne kapcsoljon le a készülék. Ez a kikapcsolás heveny módon csak az iPhone-okat érintette, magyarul, el lett baszva tervezéskor.

"Miért kéne a lassításról a vevőt tájékoztatni? Ha valaki felfedezi, hogy ha minden töltés után (fizikai törvényszerűségként) csökken az akku kapacitása, abból is per lesz?"

Elég nagy probléma, ha magad nem érzed, hogy miért kell. Az Apple már érzi.

Félreértés ne essék: ha kiderül más gyártóról, hogy ugyanezt csinálja - lassít, de erről nem tájékoztat - annak is virgács a seggébe! Hadd döntsek már én arról, hogy cseréljek-e akkut vagy sem!

--
trey @ gépház

Bocsi trey de most sajnos ki kell, hogy igazitsalak, a hidegebb idoben 1 evesnel idosebb akkuval kikapcsolgatas mas keszulekeknek is maniaja, csak ugye ha az iphoneokbol van 10000 db akkor azt megirja a sajto de ha s7bol meg nexus6p bol van 10-10 darab az meg egy techblogot se igazan erdekel, ramondjak h ez majdhogynem egyedi eset pedig szazalekosan levetitve ugyanolyan rettenet a helyzet, ma csereltem egy htc-ben akkut mert bejovo hivas ha elkezdett csorogni full hangeron akkor kikapcsolt, fotozas kozben ha vakuzott kikapcsolt, pedig 79%os volt az akku, az iphoneok ilyen akkuval meg rohogve elmennek majdnem egy napot, az uriember meg is jegyezte h inkabb lenne lassabb mert akkor nem kene akkut cserelni hanem kibirta volna februarig amikor a husegidovel uj telot kap, de pl jelenleg van elorendelesunk 3 db ceges 6p-re akkucserere mert ujraindulgatnak, a tulaj kijelentette h ha kidoglenek akkor megint visszaternek iphonera mert eddig tobb szopas volt veluk szerinte mint amennyivel olcsobbak, bar egy konyvelonel gondolom az r0 userek panaszkodtak az ujdonsag miatt

Ok, tiszta sor szerencsés vagy. Vagy nálad a jövő kulcsa és nálad nem csökken idővel a li-ion akksik kapacitása, hanem nő. Vagy csak nem használod annyit a telefont, és nem pakoltál bele annyi ciklust. Mindazonáltal az XDA-n (meg a hivatalos fórumukban is) akad azért olyan topic ahol 1-2 éves OnePlus One halott akksijára panaszkodnak, úgyhogy sajnos ők sem fedezték fel még az ultimate legyilkolhatatlan akksit.

Beleolvasva az OPO mobilarénás topicjába kb az megy mint anno Nexus 5-nél (kissé el is kapott a deja vu...). Mindenféle tákolt romokkal szerencsétlenkedés, és csodavárás. Valamelyik működik, valamelyik meg kevésbé.

Ez nálam a használhatatlan kategória. Volt amikor szerettem romolgatni, próbálgatni ezt-azt, de ez elmúlt. A készülék szolgálja ki az igényeimet, de ne úgy hogy heti több órát kell vele molyolni ahhoz hogy normálisan működjön (mert mindegyik romnak van valami nyavalyája). Már pedig a hivatalos support végével mindig ez a szitu. Én elhiszem hogy neked jó, használható rendszer így. Ismétlem, volt olyan amikor én is így voltam ezzel. De azt nem gondolom hogy a nagy átlag júzernek ez így megfelelne.

Szerintem levideózom neked, hogy mennyi időbe és erőfeszítésbe telik egy LineageOS frissítése a telefonomon, mert látszólag fogalmad sincs róla. Letöltés után egyetlen gombnyomás és egy reboot. Baromi nehéz feladat.

Nekem mindegy, hogy mivel győzködöd magad. Van itthon használatban 4 támogatott és frissített iOS-es Apple eszköz, meg három androidos. Utóbbiakon van gyári ROM és LineageOS is. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy melyikre milyen gyakran érkezik frissítés, azt milyen nehéz telepíteni és mennyi időt vesz igénybe.

--
trey @ gépház

Nem a frissítéssel van a gond. Hanem azzal, hogy egyik custom rom sem működik rendesen (és elég egyértelmű hogy ez nem változott az elmúlt szűk 1,5 évben, a fórumok ezt egyértelműen igazolják). Pontosan tudom hogy hogyan kell frissíteni, tekintve hogy legutóbb Nexus 5X-szel jártam ezen az úton.

Tudom hogy minden ami OnePlus az tökéletes, minden ami Apple az szar.

Csak egy idézet az egyik OPO topicból:

"A google (gondolom a play services-re gondol az illető) minden átkozott frissítés után máshogy viselkedik; 90%-ban szar, néha jól sikerül nekik, de hamar helyesbítenek.
Tehát valszeg gugli, de ezek mind nightly release-ek, tehát simán elmászhat magától is, akár egy hónap alatt is. Telepítés előtt a system wipe sosem árt. ..."

Ebben minden benne van, ami miatt Nexus 5X-nél feladtam a droidozást.

"Hanem azzal, hogy egyik custom rom sem működik rendesen"

Ez megint egy bold állítás. Olyan, mint a 3-4 éves Android telefonok sehol sincsenek.

A szánalmas az, hogy vannak Apple huszárok, akik akkor is be bírják védeni az Apple-t, amikor az egész világ felháborodott a tróger praktikáján.

--
trey @ gépház

Én inkább azt tartom szánalmasnak, amikor valaki annyira a rabja egy terméknek hogy már-már hittérítőként próbálja mindenkinek úton-útfélen "eladni". Ezen cél érdekében minden lehetséges módon szapulja a konkurenciát, pláne ha az tényleg elcsesz valamit.
Nha ez az ember ilyenkor minden reggel úgy érkezik a munkahelyére hogy köszönés helyett már azzal kezdi hogy milyen szar ez meg az meg amaz. Bezzeg ha nála nem stimmel valami, akkor lapít mint sz a fűben. Mert az ugye bocsánatos bűn. És ez márkafüggetlen feature ezeknél az embereknél. Jobb esetben fizetnek neki érte (mondjuk akkor legalább írja ki a fejére), rosszabb esetben csak ennyire szemellenzősek.
Ha pedig elkezdni nekik fejtegetni az ember, hogy oké, de itt is vannak gondok, de szerintem ezért meg azért nem rossz választás, akkor masszívan elkezdik letámadni az embert. Komolyan mint valami vallási szektások...

Azt gondolom hogy el tudom dönteni, hogy melyik terméket választom, de valamiért ezek mindig megjelennek. Hol egy cikkben, hol egy blogon, hol kommentben, hol személyesen. A saját akaratukat tolják másokra.

Rohadtul nem akarok romokkal szórakozni. Mert ha belegebednek se tudnak normális minőséget fenntartani. Szinte holtbiztos hogy lesznek gondok, pláne úgy hogy gyári support végével jellemzően az adott vas driverei sem lesznek már igazán kompatibilisek az újabb szoftverekkel. De ha ad a OnePlus legalább 3 év hivatalos supportot (ami nem valami alibi módon lesz kivitelezve, értsd: megkapja a főverziókat meg minden sec patchet, és nem lassul közben le használhatatlanra), valamint tesznek bele egy normális kamerát és fogadnak valami értelmes designert aki nem csak ctrl+c-t és v-t tud nyomkodni (na jó, ez nem annyira fontos), akkor istenbizony átváltok rá. Tekintve hogy iPhone-nál is ezek a fő szempontok. És belefér ha egyszer a 3 év alatt akksit kell benne cserélni...

Részemről itt a vége, mert ez eléggé parttalan vitának tűnik.

"Én inkább azt tartom szánalmasnak, amikor valaki annyira a rabja egy terméknek hogy már-már hittérítőként próbálja mindenkinek úton-útfélen "eladni". Ezen cél érdekében minden lehetséges módon szapulja a konkurenciát, pláne ha az tényleg elcsesz valamit.
Nha ez az ember ilyenkor minden reggel úgy érkezik a munkahelyére hogy köszönés helyett már azzal kezdi hogy milyen szar ez meg az meg amaz. Bezzeg ha nála nem stimmel valami, akkor lapít mint sz a fűben. Mert az ugye bocsánatos bűn. És ez márkafüggetlen feature ezeknél az embereknél. Jobb esetben fizetnek neki érte (mondjuk akkor legalább írja ki a fejére), rosszabb esetben csak ennyire szemellenzősek.
Ha pedig elkezdni nekik fejtegetni az ember, hogy oké, de itt is vannak gondok, de szerintem ezért meg azért nem rossz választás, akkor masszívan elkezdik letámadni az embert. Komolyan mint valami vallási szektások..."

+1 Pontosan ezért szakítottam az Apple világgal. :D Jelenleg használok egy terméket, de amint nem fog megfelelni az elvárásaimnak, szívbaj nélkül dobom a picsába. Ugye, akkor most mellélőttél? Akikről te beszélsz, azok az Apple fanboyok.

"Rohadtul nem akarok romokkal szórakozni. Mert ha belegebednek se tudnak normális minőséget fenntartani."

Ugye nem az Apple-t akarod ellenpáldaként hozni? Amelyik két hónap alatt kétszer volt kénytelen nyilvánosan elnézést kérni a szarabbnál szarabb termékei miatt?

"De ha ad a OnePlus legalább 3 év hivatalos supportot (ami nem valami alibi módon lesz kivitelezve, értsd: megkapja a főverziókat meg minden sec patchet, és nem lassul közben le használhatatlanra), valamint tesznek bele egy normális kamerát és fogadnak valami értelmes designert aki nem csak ctrl+c-t és v-t tud nyomkodni, akkor istenbizony átváltok rá."

Dehogy válts át rá! Te kezdted itt a fikázást azzal, hogy az Androidok nincsenek sehol, most meg próbálod visszafordítani és másokat vádolsz.

"Tekintve hogy iPhone-nál is ezek a fő szempontok. És belefér ha egyszer a 3 év alatt akksit kell benne cserélni..."

Jah. Én meg kétévente cseréltem iPhone-t. Az is belefért. Nem olcsójánoskodtam. Szeretem azokat az Apple felhasználókat, akik büszkén használnak egy 4 éves iPhone-t (erre is van frissítés!!!) nyögvenyelősen a szar működésből kifolyólag. Én meg fogom és legcserélem 2 évente a telefont és beleszarok a 4-5 éves frissítésükbe.

Így jutunk oda, hogy vannak itt, akik egy 4,5 colos ramaty szarra büszkék, az én kezemben meg egy 18:9-es, 6+ hüvelykes, 99%-ban fullscreen kijelzős telefon van.

De éljenek a 5 éves iOS update-ek!!!!!4444

--
trey @ gépház

Már megint sarkítasz és fikázol (mint egy fanboy). Én azt mondtam hogy a 2013-as Androidos telók nincsenek sehol. Erre te felkaptad a vizet és belinkeltél egy 2014-est, ami mondjuk saccra 3/4 évvel később jelent meg az 5S-nél (azt most ne említsük h mikor vált általánosan elérhetővé). Hol a Galaxy S4, LG G2, HTC ONE? Amik akkoriban az átlag halandónak elérhetők voltak (2013 karácsonyán)? Márpedig ezek a snapi 800-as cuccok eléggé kihaltak mára. A 801 valamiért jobban tartja magát, bár azóta is voltak már gyengébb sorozatok is, szóval nem tudható előre hogy melyik soc meddig fog majd menni.

ÉN tudom hogy a Nexus 5-ösöm max könyvnehezéknek jó, mert már telefonálni sem lehet vele. Pedig időközben az alaplap kivételével minden cserélve lett benne. Ehhez képest az 5S idén nyárig teljesen jól használható volt (11-gyel elcseszték, ezért írom az idén nyarat). Ami mondjuk kb 2 évvel jobb mint a fenti droidosok.
Melyik gyártó kért ELNÉZÉST a fentiek közül??? Mikor kért elnézést a Samsung, HTC vagy az LG amikor az Apple-hoz hasonló árazású készülékeik 1 évig se bírják a nyúzást? Mennyit adtak el ezekből, és mennyit OPO-ból? Mikor jelennek ők meg a hup/index/hwsw/stb címlapon? Mikor írnak arról hogy már az S7-tel gondok vannak (véglis csak telefonálni nem mindig sikerül vele)? Akkor ezek szerint ők mindent jól csinálnak mert nem kérnek a szaruk után elnézést...

Nem kérnék én 5 évet. Csak 2 teljesen normálisat +1 sec patch-et. Koncepcionálisan mint a Nexusoknál csak normálisabb minőségben megvalósítva (mondjuk nem tudom kinek van erre erőforrása). De jelenleg még ott tartunk hogy a legtöbb Android gyártónak még egy év sem sikerül. A OnePlus talán 2-őt, bár a 3, 3T már nem az igazi. Aztán felőlem romozhat bárki ahogy akar (bár úgy tudom OnePlus kivételével ez is eléggé bajos).

Az újságok meg pont arról írnak, amire igény van. Apple fikázásra meg van (meg úgy általában minden-fikázásra). Mennyi itt a komment? Mennyi az OxygenOS aktuális frissítésénél a kommentszám? Kutyát nem érdekli hogy mennyire használható vakoknak az iOS. Erre van igény.

Egyrészt: Ez a gond Android specialitás. Mivel az iPhone-ra nem nagyon lehet nemhivatalos ROM-ot felrakni, így ott ez fel sem merülhet.

Másrészt: Sok androidos készülékre van olyan ROM, ami jól működik. Korábban a CM ROM-ok voltak ilyenek, most a LineageOS. Nyilván ezeknél is volt és van is olyan, hogy egy-egy kiadásban elrontanak valamit. Esetleg egy-egy típus esetében a fejlesztők nem eléggé felkészültek, és sokszor hibáznak.

Nekem is OnePlus One-om van. A CM ROM-mal nem volt soha gondom. A LineagOS-szel egyszer tapasztaltam problémát: A TuneIn-nel rádiót hallgattam WiFi-n keresztül, közben kimentem a WiFi hatóköréből, és nem váltott át adatkapcsolatra, amikor a puffer kiürült. Ilyenkor csak az alkalmazás kilövése után működött újra a TuneIn. A következő frissítés megoldotta a gondot. Telepíteni a CyanDelta-val telepítek, a system wipe-ot emlékeim szerint utoljára a CM ROM-nál használtam. Bár a végén (kb. 1 évig) ott is szintén a CyanDelta-val frissítettem.

De a OnePlus One-hoz is van számos, önjelölt szakértők által tákolt alternatív ROM. Ezekkel még a Samsung Advance idején találkoztam, mert ott már nem volt hivatalos CM ROM. Némi kísérletezés után arra jutottam, hogy ugyan elméletileg lehetséges, hogy ezek között van jó is, de gyakorlatilag nekem ilyet nem sikerült találnom. Inkább vettem másik telefont a szívás helyett.

Miért kéne tájékoztatni a birkákat? Hát ezért, hogy ne legyen belőle botrány ha kiderül. :P

Másik meg, hogy prémium(?) árú készülékbe, illene prémium akkut belepakolni. RC modellezésben léteznek 45C-s LiPo akkuk is, amik a névleges áram 45 szörösét elviselik folyamatosan (rövid ideig még ennél is többet), a nélkül hogy bezuhanna a feszültség és leesne a modell a levegőből. Ez egy 3Ah-s akkunál 135A-t jelent, ami kb. 500W leadott teljesítmény, de ennyi sose kell egy fostalicska telefonnak.

Ha fogod ezt a modell akkut es elzavarod kb. 600-700 ciklusig, hogy a kapacitasa is a felere essen, akkor mar nem fogja tudni a 30C-t. Jo ha 5-10 kozott kepes elviselni a terhelest feszultsegeses nelkul. Hiaba volt megfelelo akkud, mar nem tudod repulesre hasznalni.

---
Apple iMac 27"
áéíóöőúüű

A probléma itt van:

iPhones start slowing down after a year of use, and that’s way too soon

"But it also speaks to a really enormous problem with the iPhone: this $700 to $1,000-plus product, as designed, isn't able to function near its peak after just a year of use. That should be unacceptable.

Slowing down the phone is one way to work against aging issues, but there are other, more obvious things Apple could do here. It could put larger batteries in the iPhone in the first place, so that they last longer before this kind of adjustment needs to kick in."

1 éves eszközöknél nem nagyon láttam én olyan akkuproblémát, ami miatt lassítani kellene őket. Ahol ilyen fellép, ott tervezési probléma van.

--
trey @ gépház

En nem latom ezt problemanak. Vannak termekek, amiknek az eletciklusa hasznalattal fugg ossze ( lithium battery, ssd stb), Lithiumbol gyartanak olyan cellat, ami kibir sok ciklust, van olyan, ami nagy aramot tud leadni, es van olyan, aminek nagy a kapacitasa, es ezek kulonbozo variacoja. Gyarto a cella specikiacioja alapjan eldonti, hogy meltyik kp neki. Vagy apple szamolta el, vagy cella specikiaciojaban hazudtak. Alul lett meretezve.
Biztosan van olyan ember, aki 1 ev altt belerakott 900 ciklust, es ezert elhalt a telefonja, de biztosan van olyan ember is, aki 1 ev alatt belerakott 200ciklust, es most megis lassu a telefonja.

Minden szarozas egyebbkent ebayen 5$ert kaphato akku miatt van. Es akkor apple innentol kezdve lemond a magas profitjarol, es csak normalis 10% arressel hajlando akkut cserelni ezekben a telefonokban. Kezd hasonlitani usb-c koruli szarakodashoz.
Szomoru, hogy apple markanev most mar csak profitot jelent.

Nexus 5 - 5X szintén zenész. 5X ráadásul alaplaphibás is (természetesen a gari erre már nem él)... ehh.. ekkor untam meg végleg a droidot (170ezerért...).
Redmi 3S prime is néha-néha csinálja (bár őt nem én használom). Ő is elmúlt már egy éves. Nha ott tuti nem méretezték alul az akksit. Egyébként gyanítom az alulméretezésnek nincs sok köze a történethez (No persze az 5 - 5X akksija Android vonalon nagyon gyér volt, oda talán egy 3500+os akksi talán már nem számít alulméretezettnek). Egyszerűen ha elkezd behalni az akksi (mindegy mekkora), akkor a feszültséget már nem tudja kipréselni magából. Modjuk van egy lassan 1,5 éves i7 a családban, ő még nem kezdte el a lassítósdit. Még iOS 11-el is tud közel 2 napot.

Dobjon nekik egy pop-up message-t ugyse olvassak el leokezzak aztan jonapot, igazabol en azon vagyok meglepodve h ezt meg az i4-nel nem vezettek be
Nekem meg a regi pc-s korszakbol evidens h egy jo/uj tappal is javithatok a benchmark eredmenyeken ugyh az akku eloregedeseket ismerve ez nekem valahogy evidens volt, nem is gondoltam hogy ezt mashogy kene megoldani

Megragadnék egy praktikus vonalat: Mi a fenéért megy manapság ez az üveg elöl-hátul, összeragasztott, meg unibody divat? Pár éve ha az aksi tönkrement, vettem egy újat, csere és csá. Ma előre félek, hogy a 9 hónapos S7-ben mikor érzem az aksi kapacitás csökkenését. Akkor vagy beadom a telemakiba, hogy szétbarmolják akkucsere címszóval, vagy veszek egy újat az én igényeimet egyebekben 100%-ig kielégítő telefon helyett...

Az eddig 79 dolláros akkucsere ezután 29 dollárba fog kerülni (az érintett modelleknél). Nem fogja ezt csődbe vinni az Apple-t? Vagy még így marad rajta valami haszon?

„49-59 dollar volt az.”

Akkor ezt jelezd az apple.com-nak is. :-) Ugyanis ők rosszul tudják:

„Apple is reducing the price of an out-of-warranty iPhone battery replacement by $50 — from $79 to $29 — for anyone with an iPhone 6 or later whose battery needs to be replaced,…”
(https://www.apple.com/iphone-battery-and-performance/)

Így kell "elegánsan" kikerülni az egyébként egyértelműen ingyen visszahívásos problémát.

Kötelező autós motoros példa:

A Yamaha FZ6N motorokban a Yamaha észrevett egy nem kritikus, de bosszantó problémát, amit az egyik elektromos komponens tervezési hibája okozott. A haverom elvitte az övét műszaki vizsgára egy 3rd party szervizbe (ahol egyébként egy képzett Yamaha szakember dolgozott). Az hívta fel a figyelmét arra, hogy a Yamaha a 10+ éves motorján is ingyen cseréli a problémás alkatrészt, így az neki 0 forintban lesz és a javítás is ingyen van.

Ez a normális eljárás.

Bezzeg régebben! Az Apple is más volt:

https://hup.hu/cikkek/20140823/iphone_5_akkumulator_csereprogramot_jele…

--
trey @ gépház

Azt egy szóval nem mondtam, hogy az Apple egy non-profit cég, csak azt, hogy nem érdemes demagóg hülyeségeket linkelni.

Amúgy egy percig sem gondolom, hogy a profit rossz dolog lenne, ezt állítani valami szocialista hagyomány lehet. Miért lenne cél rengeteget dolgozni úgy, hogy ne keress vele pénzt? Ha hónap végén marad a fizudból, azt is visszaadod? :)

https://index.hu/tech/2017/09/20/mi_kerul_egy_iphone-on_437_ezer_forint…

"Maga a 40 százalékos profit egyébként nem egyedülálló dolog, és még csak nem is a luxustermékek sajátja: nagyjából ennyivel dolgozik például a McDonald's is, nem is beszélve a mozikban jó 900 százalékos profittal árult popcornról."

Nekem nem kell itt bizonygatni. Vettem én jó pár Apple terméket és nem az árával volt sosem gondom. Simán kifizettem, amíg úgy éreztem, hogy az extra árért extra minőséget kapok. Akkor hagytam ott az egészet, amikor már nem csak, hogy nem extra minőséget nem kaptam, de megkezdődtek a cigánykodások, amik a mai napig tartanak e kedves vállalatnál.

--
trey @ gépház

Ez meg mindig 29$ tobb. Ez azert erosen tervezesi hiba, amit illene gyartonak javitani ingyen.
Persze, mikor 6snel ment a szoveg, hogy 2 proci kozott nincsen kulonbseg, csak tesztek alatt fogyaszt jelentosen tobbet egyik proci a masiknal, latszolag megis a power management halt el ezeket a telefonokon.
Remelem elvesziti a pert, es ingyen csereli az akkukat.

Attol, hogy valami "farado" alkatresz meg specikifaljak, hogy mikor vagy mitol "farad" el.
Teljesen felreertetted a helyzetet, nem akku kapacitasaval van a gond, hanem a lassulo telefonnal. Apple gyarilag hibas alkatreszt featurek softwares tiltasaval javit ki. Mi lesz kesobb, hibas flash chipeket es hibas memoria chipeket fog letiltani, es akkor lesz 768mega rammal felszerelt iphone 6od meg 13 gigas, es ezzel minden rendben van?
>Miért kéne ingyen új akkumulátor adni az applenek?
Gyarilag is tartalmazott tervzesi hibara vonatkozik a szavatossag szerintem, es igy garancia utan is illene javitania, mint ahogy ezt mar hasonlo hibanal csinalta is.
Majd meglatjuk idovel, hogy peres utan mit fognak kiverni applebol.

> Mi lesz kesobb, hibas flash chipeket es hibas memoria chipeket fog letiltani, es akkor lesz 768mega rammal felszerelt iphone 6od meg 13 gigas, es ezzel minden rendben van?

Hat, SD kartyak, SSD-k eseten nem pereltek csoportostul azoknak a gyartojat a wear-leveling miatt. Igaz, azokat nem is az Apple gyartja, gondolom ott megbocsathato...

Nekem az a tapasztalatom, hogy miota az Apple behozta ezt a featuret, azota nem kapcsolt ki magatol a telefonom, illetve a mai napig birja 1 napig nyomkodassal, 0-24 mobilnet, wifi es Bluetooth kapcsolattal. Meg a fenyerovel se kell trukkoznom.

Gondolom ugyanez a tapasztalatom az Air-ben levo SSD-vel is, de igazabol az is csak annyira erdekel, mint az akksi allapota: helyem meg van, mukodik. Majd szol, ha mar nem mukodik.

Tehat akkor teged nem erint a topicban levo hiba.
Frissites ota brutal modon belassult a telefonom, ezzel egyutt kevesebbet bir akkurol, es soha nem kapcsolt ki 10% folott az akku ( patch elott se soha).
Papiron te telefonod is lassabb lett, gondolom olyan tipusrol van szo, ami eleg gyors, hogy ne vedd ezt eszre, majd par verzio multan lesz lassabb mint egy egy uj akkuval ellatott azonos iphone.

Korabban mar panaszkodtam itt is, hogy a 7-esem a 11-esre valo frissites ota mintha lagolna, de akkor a backgound taskok kilovese mintha segitett volna rajta. Most atmozgatva kicsit sem tunik lassunak.

Mindezt ugy, hogy alapvetoen ugy hasznalom a telefont, hogy egesz ejjel tolton log, napkozben melohelyen tobbszor is toltom, mert szeretem 100% korul tartani arra az esetre, ha este varatlanul szuksegem lenne az extra toltesre.

Szoval nem, nem mondanam, hogy vigyazok az akksira. Egy dologra jo lesz majd ez a felhajtas, hogy esetleg 30 ev utan vissza jon a turbo gomb, ha netan extra teljesitmenyre vagynal.

Annyira nem izgatott a tema, hogy ranezzek az akksi allapotara. De ha linkelsz valami egyszeru howto-t, szivesen megnezem neked.

Nekem a 6S akkor kapcsolt ki, mikor vakuval fotozni akartam vele hidegben. Lehet ez a specifikus use-case teged nem erintett a patch elott.

„Nekem a 6S akkor kapcsolt ki, mikor vakuval fotozni akartam vele hidegben.”

Hidegben legtöbb – minden? – akkumulátor kapacitása csökken, mert megnő a belső ellenállása. Egyes cikkek szerint -15…–20 °C fok között már 50%-os ez a csökkenés*. Mivel a vaku rövid idejű nagy terhelést jelent, így ez még egy új akkumulátor esetén is problémát okozhat, ha hideg van és eleve alacsony a töltöttségi szint. Sajnos ebben a témakörbe (kapacitás vs. hőmérséklet) elég kevés információt lehet találni.

*: Sőt, 0 °C alatt tölteni sem illik a Li-ion akkumulátorokat.

Viszont akkor – ezek szerint – neked a lassabb működés is elég gyors. Ha ez a lassítás már az új készüléknél is be lett volna kapcsolva, akkor neked az is jó lett volna. Ebben az esetben viszont ritkábban kellett volna töltened. Aminek egyenes következménye, hogy most a készüléked akkumulátora sokkal jobb állapotba lenne. Tehát veled kiszúrtak azzal, hogy eleinte gyorsabb volt a készülék.

Ebből adódik, hogy neked azt kellene reklamálnod az Apple-nél, hogy ezt a lassítást miért nem alkalmazzák már az új készülék esetén is. Esetleg, ezzel együtt eleve lehetne kisebb akkumulátorral is szállítani, és akkor ugyanott lennél mint most, csak könnyebb lenne az iPhone-od.

This is Infra-Red talk. Or maybe it's microwave talk. I don't really care anymore than I want to care about PICTs and TIFFs and RTFs and SYLKs and all the other acronyms which merely say "We've got a complicated problem, so here's a complicated answer to it."

Let me make one thing clear. I adore my Macintosh, or rather my family of however many Macintoshes it is that I've recklessly accumulated over the years. I've adored it since I first saw one at Infocom's offices in Boston in 1983. The thing that has kept me enthralled and hypnotised by it in all that time is the perception which lies at the heart of its design, which is this: "There is no problem so complicated that you can't find a very simple answer to it if you look at it the right way." Or, to put it another way, "The future of computer power is pure simplicity". So my two major wishes for the 1990s are that the Macinstosh systems designers get back to that future, and that Frank the Vandal gets out of my house.

http://www.douglasadams.com/dna/980707-00-a.html

Vagy esetleg vannak olyanok, akik egy haztartasi eszkoztol csak ennyit kivannak meg?

Az ötlet nem rossz, ezt kihasználva bevezethetnének egy új feature-t, hogy mindenki saját magának állíthassa a throttle mértékét, aki hosszabb üzemidőt szeretne, az vehesse vissza a teljesítményt, aki meg gyorsabbat, az tehesse maximumra. (mondjuk az Apple nem arról híres, hogy sok választási lehetőséget adna, de ez a feature droidon se jönne rosszul)

...én pont ezért nem értem az egész hisztit... ha egyszer nem állíthatod és semmi közöd hozzá, akkor miért gond, ha a gyártó úgy állítja, ahogy kedve tartja? Az apple termékek mindig okosabbak voltak a felhasználónál. Ez egyrészt kényelem, hogy nem a felhasználónak kell kitalálni, hogy jajj, most milyen throttle beállítást alkalmazzon, nem neki kell utánaolvasni és hasonlók, hogy mi miért jó. ( meg kitesztelni, hogy mi miért fagy le... )

Egy időben én is folyton állítgatni akartam mindent a rootolt androidos telefonomon, aztán az ember ezt is megunja idővel és elvan rootolás nélkül is. Iphoneon kb ugyanez a jailbreak.

Minek az a nagy válogatás, állítgatás. Teljesen igazad van. Ha nincs választási lehetőség, akkor sokkal egyszerűbb az élet. Én még gyerekként emlékszem erre a helyzetre: http://retromuzsika.hu/hofi-poen-1-ki-az-aki-ennyire-valogat/ Igaz, én már csak a végét, a lightosabb változatot ismertem. De az ember nem bolyongott 20-30 perceket a boltban. Mert mindenből egyfélét kapott, így nem kellett töprengeni, hogy melyiket válassza.

Egyszer Szocsiban voltam nyaralni. Ott a húspultra feldobtak egy kb. 1,5 m hosszú, fej nélküli, belezett halat. A vevő megmondta hány kg-ot kér, levágtak egy darabot, majd jött a következő vevő. Nem ám hogy az elejéből, végéből, vagy a közepéből kérek. Ahol éppen tartottak amikor a pulthoz ért a ember, abból a részből kapott. Mégsem tüntetett senki. Egyszerűbb volt az élet. (Annyit azért kell tudni, hogy a Szovjetunióban Szocsi kiemelt övezetnek számított, és ott sokkal jobb volt az ellátás, mint az ország többi részén.)

Eközben az Apple HQ-n a CFO és a CEO beszélget:
- Te, ezek a gyökerek szarakodnak a lassítás miatt.
- Oké, de mi legyen? Fizessünk nekik egy új akksit?
- Hülye vagy, akkor a készpénzállományunk lecsökkenne 220 milliárd dollárra. Írjunk csak egy kis bocsánatkérést a weboldalra, meg adjunk kedvezményt a túlárazott akksikból, az olcsóbb és még keresünk is rajta.
- Nem is vagy te hülyegyerek. Ez jó lesz, imádni fogják a gyökerek!
- Látod, nem véletlenül vagyok én a pénzügyes.

Bar lehetoseg volt, de tudas hianyzott, valszeg "picsog" nelkul most se tudnank a megoldasrol. Utolag barki tud okos lenni.
Nem csak 3 eves telefonokkal tortent az eset, ahogy irjak 1-2-3 eves telefonok eseten mar boven elofordulhat. Es nincsen igazad, 3 eves telefonnal se vegye vissza a gyarto a cpujat 70%ra, mert o igy gondolja jonak.

Pont hogy semmi baja. Itt van előttem egy tavaly október eleji i7. Meg az összehasonlítás végett egy 8 Plus. Mindkettőn iOS 11.2.1 . Sebességben és üzemidőben sincs semmi gond vele. De ha mégis lenne, még van rá 9 hó gari, majd rájuk rúgom az ajtót. Egy 6S-nél már sikerült egy recsegős home gomb miatt (bizonyos szögből megnyomva néha fura hangokat hallatott) az egész telót kicseréltetni, pedig azzal tényleg elhajhattak volna a fenébe... hiszen amúgy tökéletesen működött.
Sőt még a sima 6-ost sem érinti feltétlenül...

Nem nagyon fog bármit is befolyásolni a népszerűségében. Az ájfón státuszszimbólum és elég ok arra, hogy a felhasználói ne pártoljanak el tőle.

--
Karesz
www.fotokaresz.hu

A probléma gyökere valahol ott van, hogy prémium áron adunk el olyan prémiumnak hirdetett készüléket, melyben egyébként csak az iparági átlagnak megfelelő, vagy olykor azt alulmúló alkatrészek vannak. Persze ha a felhasználó igy is megveszi, akkor jól csináltuk.

Az Apple már egyszer az iPoddal belefutott egy pofonba, amikor a felhasználók az alig egy év alatt tönkremenő, cserélhetetlen akkuk miatt nyertek pert. Az Apple akkor nem azt a konklúziót vonta le, hogy innentől minden készülékre 20 dollárral többet költünk, és teszünk bele jobb minőségű, netán még nagyobb kapacitású akkut, hanem majd a szoftveresek irnak akkukimélő algoritmust az iOS-be, oszt' a probléma meg van oldva, a profit is a maximumon van.