Keresek - Régi Elfekvő Szerver

Fórumok

Üdvözlök Mindenkit!

Adott egy budapesti - informatikával foglalkozó - szakgimnázium, melyben szeretnék kiépíteni egy olyan labort, ami kifejezetten a szerverekről szól, hogy a diákjaink 'éles' környezetben tapasztalhassák meg, mit is jelent valójában a szerver üzemeltetés. A suliban jelenleg is akad néhány elfekvő (szerver) vas, de szeretném, ha ez a szám folyamatosan tovább bővülne. A jó cél érdekében én már beáldoztam minden általam fellelhető gépet (RS6000, Alpha, IBM, SUN, VAX), s azért fordulok most hozzátok, hátha akad itt olyan, aki úgy gondolja, hogy egy öreg - élesben már nem igazán használható, valós értéket nem igazán képviselő - vasa inkább egy ilyen helyre kerüljön, mint sem a veszélyes hulladék lerakóba. Ha bárki úgy érzi, hogy volna kedve csatlakozni a kezdeményezésemhez, kérem jelezzen. Bármilyen szerverszobában előforduló - aktív, vagy passzív - eszköz szóba jöhet.

Segítségeteket előre is köszönöm!

Üdv: LittleT

Hozzászólások

Ha eljössz érte (BP), egy volt ügyfél nálunk felejtette a régi vasát. Egy dell poweredge 1800, vmilyen xeon procival, asszem 3G memóriával, és 2db lemezzel, dupla táppal, működő képes állapotban. Van vagy 30 kiló, én max a ház elé vagyok hajlandó levinni. :)

van egy Dell PE2800-asunk. Én még nem láttam "személyesen" de állítólag 300 kiló.
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com

Fantasztikus hogy ilyesmiket toltok a diákoknak. Az én általános+középiskolámban Office mesterképzés van :)

--
arch,debian,retropie,osmc,android,windows

Van itt a fórumon valaki, aki alapítványként ad eszközöket oktatási intézményeknek. Lehet, fel kellene venned vele a kapcsolatot. Az a baj, hogy sajnos a nick-jére nem emlékszem, talán Lsh7 nicken tolja, de erre nem mernék megesküdni. Nekem porosodik a garázsban egy HP ML530G2 szörnyeteg. Azt se tudom, hogy beindul-e még, azt meg kell nézni. De a mozgatásához min. 2 ember kell, mert speckó szerint is 100lbs-t nyom a kis drága. :) Ha érdekes lehet, vihetitek. Meg mintha lenne egy DELL külső SCSI diszkdobozom is. De ezt meg kell nézni, lehet, hogy költözésnél kidobtam.

Elvileg fel tudunk ajánlani 3 db SUN SunFire X4100 és 1 db IBM 326m szervert. XIII. kerület.
Ha érdekel, a szállítást csak korlátozottan tudom megoldani.

Egy 326m nálam is lenne, illetve egy hiányos, "fél" PowerEdge, de így is van vagy 20-30kg szerintem. Strapabíró, jobb híján szalonnasütéskor szoktam kivinni ülő alkalmatosságnak, ha nagyon sokan vagyunk... Ha vannak hozzá alkatrészek azt is fel tudom ajánlani, de sajnos a helyszín Békés-megye... :/

Nyaron leszek Mo-n megint ha erdekel egy ML150G2 azt be tudom dobni a csomagtartoba

HP DL380G3-at tudok adni dual Xeon, dual táp, scsi hotswap

Nálunk van két penge, LS21-es 8 gb rammal s a belevaló procikkal. Gyere érte s a tied.

Egy SUN Fire X2100 2x400Gb diskkel van elfekvőben. Szerverteremre tervezve, tehát zajos... ha így is érdekel, akkor mondj egy címet lszi!
Azt hiszem egy debian van rajta LAMP környezettel...ha ez számít. Gyakorolni, tanulni jó.

Ne viccelj már, abszolút nem gond, sőt! Nagyon szépen köszönöm a segítségedet! Teljesen jól tévedsz, az iskola közvetlenül a 'Margit Kórház' mellett található. Gyakorlatilag a régi 'Ápolóképző Intézet' épületéről beszélgetünk. A portán gond nélkül le tudod tenni a gépet. Hivatkozz 'Kiss Tamás'-ra, és minden rendben lesz. Nyugodtan mondhatod, hogy az Igazgató Úr - Madarász Péter - tud a dologról, s engedélyezte. Amennyiben velem is össze szeretnél futni, aznap maximum is csak kora délutántól találsz bent.

Tisztelettel keresni fogom. :) Sajnos a délelőtt folyamán majd engem oktatnak, így most biztosan nem fogunk tudni összefutni, de ha arra jársz valamikor, s szeretnél ránézni, hogy áll a terem, vagy van időd bedobni egy sört (melyet természetesen én állok), csak szólj! Az órarendemet itt találod: http://blathy-bp.sulinet.hu/orarend.php

Ohh! Mennyien felajánlanak cuccokat a jövő nemzedéke érdekében, ezt jó látni!

--
openSUSE 42.1 x86_64

Nálam vas nincs, de ha a gépek összeszedését nem tudjátok megoldani, akkor keress meg. Budapest területén meg tudom oldani akár a nagyobb cuccok összeszedését is.

Szia!

Régi IBM x346 érdekel?
Dual 3Ghz Xeon, 8G ram, 6x73 U320 SCSI disk.
A RAID kontroller döglött, de az alaplapi cuca teszi a dolgát, csak nincs hw raided, max. sw raid építhető rajta.
RSA kártya is van benne.

Üdv,
Zoli

Van itthon egy Dell Precision 490, inkább munkaállomás, kis fantáziával szervernek kinevezhető.

Ingyen elvihető, de érte kéne jönni, mert legalább 30 kiló.

Lehetne tudni melyik iskola ez? Van alapítványa?

Tökéletesen működő Linksys/Cisco SGE2000P 24 portos Gbit PoE layer 3 switch-csel tudnátok valamit kezdeni? Ha igen, szívesen felajánlom (viszont csak ha tényleg kell, mert egyébként nem dobnam ki :) ).
Nem vagyok messze tőletek, de ezt is el kéne hozni, mert marha nehéz :).

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Uram, de még mennyire. Nagyon szépen köszönöm a felajánlásodat! Nagyon szeretnék a gépek között kialakítani egy iSCSI hálózatot, melyhez a jelenleg rendelkezésre álló eszközök (jellemzően 10/100-as Cisco HW-ek) kevesek lennének. A szállítást természetesen megoldjuk. Keresni foglak privátban.

Van egy Alpha szerverem, és tippem szerint 2 (vagy 3) 80-portos Cisco (100-as, a 2 uplink GB) switch, de ez utóbbit le kell beszélnem. Ha érdekel.

Azt azért megemlíteném, hogy ezek a dögök (meg szerintem az általad és a többiek által is jelzettek) zabálják az áramot, és szerintem ez fogja csődbe vinni az iskolát.

=====
tl;dr
Egy-két mondatban leírnátok, hogy lehet ellopni egy bitcoin-t?

Abszolút érdekel! :) Köszönöm szépen a felajánlásodat! A fogyasztásuk (továbbá a hő- és a zajtermelésük) ezeknek az eszközöknek valóban nem épp csekély. Megpróbálok majd úgy tervezni, hogy a lehető legkevesebb áramot fogyasszuk, s lehetőleg ne miattunk kelljen megépíteni Paks 2-t.

Nem szerver, de ha sok szerver összejön, praktikus lehet: 4 portos ATEN KVM switch, 4 VGA + PS/2-es portos gépet lehet rákötni vele egy monitor+ bill+ egérre.

Mást eddig úgy sem érdekelt, kidobni meg nem nincs szívem, jó kis cucc, ha tudja valaki használni:

http://bazar.skuzzy.hu/aten/

Hello!

Van két gép amit oda tudnék adni.
Egy IBM x305, illetve x345. A pontos speckokat már nem tudom. Érdekelne esetleg?
Egy gond van, hogy Debrecenben porosodnak, de ha érdekel, megpróbálom feljuttatni Budapestre.

Na, hat akkor mindent a jovo nemzedekeert, valoban keves az "elborult" utanpotlas, akit minden erdekel egy kicsit :)

Pestrol egy X2100M2 biztosan van, amit fel tudok ajanlani. (A felajanlasokat tekintve azt azert el kene dontenetek, hogy gimnaziumot vagy datacentert fogtok uzemeltetni. :D )

Udv,
-w-

Próbálok ezen változtatni, s ami tőlem telik, megteszem. :) Nagyon köszönöm a felajánlásodat! Keresni foglak privátban. A datacenter-es felvetésed egyébként nagyon jó. :D Ha felelnem kéne rá azt mondanám, hogy a kedves - és általam nagyra becsült - Igazgató Úr viszi a boltot - vagyis magát a sulit -, én meg a suliban a 'datacenter'-t. :)

Egy intel dual intel xeon szerver ez csak 5U SCSI emlekeim szerint 4G ram.

Egyeztetunk es elviheted, most a szerverterem kukareszlegen porosodik

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Bár nem szerver, de van egy elfekvő OKI multifunkciós lézernyomtatóm, szívesen felajánlom. Ha érdekel, keress privátban.

in this thread: kommunikáció e-mail nélkül

Csak kérdezni szeretnék, (hasonló problémával küzdünk) hogy hogyan bírtad megvalósítani a gépek hivatalos beüzemelését?
Arra gondolok, hogy van az a néhány évenkénti érintésvédelmi vizsgálat.
Nálunk éppen most volt. Nagyon alaposak voltak, minden eszközt, dugaljt, de még a mennyezeti lámpákat egyesével (godolhatod, *teremben lévő összes*termek száma) bevizsgáltak és jegyzőkönyveztek.
Miután elkészült, a tankerület megtiltott bármely egyéb elektromos eszköz üzemeltetését. Tehát ha kapnánk eszközt akár felajánlásból ingyen, akkor annak is el kellene végezni a bevizsgálását, ami persze anyagilag lehetetlen teher legalábbis számunkra.
Azaz vagy megvárjuk a következő tankerület által fizetett felülvizsgálatot, vagy szabálytalanul titokban üzemeljük be(mondjuk én ezt nem merem)

Szóval nálatok ez hogy van?

ps. volt 2 nyomtatónk kb 2 évig elég porral. Mindkét nyomtató megpusztult szinte egyszerre, helyette szerettem volna felajánlást kérni, de a szériaszám miatt kibukna, hogy nem ua. a bevizsgált és a leendő jótékonyságból felajánlott.

Ez tök értelmetlen. Egy valamikor Magyarországon legálisan forgalomba hozott szervergép érintés védelmileg rendben kell legyen, meg úgy bármilyen eszköz amit csak úgy bele kell dugni a konnektorba, legalábbis amin van CE jelzés.
Az ok, hogy néha csekkolják a konnektorokat, meg azokat a kukába való borzasztó fénycsöves lámpákat, de nem dughatsz be egy saját laptopot a suliban? Wtf!

Szerintem félreértettél valamit. Alig hiszem, hogy két érintésvédelmi vizsgálat között nem lehet új fogyasztót csatlakoztatni, ez egyrészt orbitális baromság, betarthatatlan, életszerűtlen dolog, másrészt ellenőrizhetetlen. Kérdezz utána szerintem. Érintésvédelmi szempontból minden berendezés, ami kereskedelmi forgalomban kapható, be van vizsgálva, rendelkezik tanúsítvánnyal. Amit ellenőriznek évente, két- vagy öt évente, az a villamos hálózat érintésvédelme, azaz, hogy az érintésvédelem állapoita kielégítő-e, a funkcióját képes-e ellátni, jól méretezett-e, stb. Ahhoz meg a nyomtatónak semmi köze.

Én a fő suli előtt villanyásznak tanultam (nem tegnap volt), mi is csináltunk ilyet a Mesterrel. A legutolsó szeget is jegyzőkönyveznünk kellett, aminek köze lehet a témához. Veszprémi Jendrassik, Lovassy gimi volt a cél. Ott is ez volt a vita tárgya az oktató és az igazgató között. Ha kell valami új cucc, akkor kell egy jegyzőkönyv, hogy megfelel a hatályos érintésvédelmi szabályoknak. (saját kezűleg ellenőrizni, és műbizonyítvány) Biztonságosan be lehet dugnia az aljzatba. (felelősség vállalás miatt volt fontos ….. biztosító, bla….bla)
Akkoriban elég volt egy Mestervizsgás villanyszerelő aláírása, aztán…. hogy manapság mi van. passz piros. 17 éve volt ez már

Hasonló életutat jártam be. Ebből fakad, hogy merem állítani, hogy a villamos hálózatot és a szerelvényeit kell vizsgálni. A fogyasztók, amennyiben nem egyedi építésűek, a CE tanúsítvánnyal igazolják, hogy egyébként jó érintésvédelemmel szerelt hálózaton biztonságosan üzemelnek. De persze amióta ez a KLIK van, szerintem a pöttyös labda használata előtt is kell drága pénzen haveri cégtől tanúsítvány, hogy az bizony pötty a labdán és nem soros Gyuri bácsi.

a hálózat és a készülékek két külön dolog. A készülékeket az ÉV jegyzőkönyv nem regisztrálja, mivel NEM a hálózat részei, azokat a gyártáskor minősítik. tehát bármikor lehet őket használni, ha kereskedelmi forgalomban vannak, hiszen annak előfeltétele a minősítés....

Ha érdekel egy Sun Fire V120, keress meg privátban és megbeszéljük a részleteket.

Látom viszonylag sok szerver összejött már. A magam részéről fel tudom ajánlani a következőket:
- 1db Sun Fire V440 (az egyik tápegység hiányzik)
- 2db Sun Ultra 10
- 2db külső SCSI diszkdobozt, tele kisebb méretű meghajtókkal

jut eszembe, van egy HP vas, valami dual Xeon talan 8GB ram, saccper 30 KG.
A gazdaja 3 eve hozta adatmenteni, megkapta az adatait, azota tobbszor szoltam neki, hogy vigye el, mert kidobom. még ittvan, de sajnalom kidobni.
viszont ha elviszed, akkor megirom neki, hogy kidobtam.
( pozicio : 11. ker Bocskai ut. )

[off]
Képek mikor lesznek? :D Ez egyre érdekesebb :)
[/off]

Annyi vackot szedtél már össze, lassan veszélyes-hulladék lerakói papírra is szükséged lesz.

Fel tudunk ajánlani egy kazalnyi HP és Dell szervert, de akár rack szekrényt/szekrényeket is.
Keress meg privátban, helyileg IV.kerület.

1-1 (vagy A) 2950, és a 1950-et, egy ezekhez hasonló HP szervert, meg egy Cisco switchet elhoznék szívesen, ha nem ennyire nemes célra is odaadnátok. (Nem kereskedelmi célra kell természetesen, saját tanulásomra, gyakorlásra kellene, sajnos a sulimban nincs lehetőség rá). Persze ha a posztindító kolléga az összesre igényt tartana mindenképp, szívesen átengedem neki, de megköszönném, nagyon örülnék neki.

Gyorsan körbelőttem a pinyót, ezek a cuccok vannak:
http://imgur.com/a/8GdT0
Dellből van 1 2800, 1 2950, 1 1950, 1 850.

Update: van kb 20db 3Com voip asztali telefon is, POE-s az összes. 2-3 fajta típus, sima base nyomógombos asztali készülékek, meg can "főnöki" illetve recis készülék is.

Nagyon köszönöm a felajánlásodat! Keresni foglak privátban.

Megjegyzés: miközben olvastam a post-odhoz tett hozzászólásokat kicsit úgy éreztem, mint ha legalábbis meghaltam volna, így ezúton szeretném jelezni minden kedves hozzászólónak, hogy én is és a megkezdett project is él, és virul. :) Bárki számára szívesen biztosítok hozzáférést a teremhez - és a benne található eszközökhöz -, de ez csak úgy lehetséges, ha az eszközök nem szóródnak szét a szélrózsa minden irányába.

Nagyon köszönöm a felajánlásodat! A héten (hétköznap) még biztosan minden nap nyitva van a suli (16:00-ig), az utána következő időszakot én még nem látom. Ha úgy jössz, most akár velem is összefuthatsz végre, mert egész héten reggeltől késő délutánig szakmai gyakorlatot tartok.

Router is érdekel?

Van itt egy kis Cisco PIX 501.

"Az atombombát és a C vitamint is a Magyarok találták fel...
Mindkettőből elég, napi 500 mg. - by Bödőcs Tibor"

Mi a baj a kutyám nevével???
K4HVD-Q9TJ9-6CRX9-C9G68-RQ2D3

[UPDATE]: látom fent már valaki pont írta, sry :)

Amennyi szervert összeszedtek neked, engem most már érdekelne egy kép amin rajta vannak beüzemelve meg minden :)
De szerintem mások fantáziáját is izgatja milyen szervertermet dobtatok össze belőle :)

Szia!
SUN X4200 1db diskkel vihető. Ha kell el is tudom vinni hozzátok megbeszélt időpontban. :)

Akit érdekelnek a fejlemények, hogy mi történik éppen egy-egy felajánlott géppel, eszközzel, az csatlakozzon a lentebb látható oldalhoz. Terveim szerint évkezdés után felpörög majd a hely.

https://www.facebook.com/szerverlabor/

Sziasztok!

Valakinek van infója mi lett LittleT kollegával?
Írtam neki még régebben egy ímélt, de nem jött rá válasz, és a lakásban már kezd kényelmetlen lenni a két felajánlott szerver pakolgatása. :)

Iskolába gyűjtögetek.

Igazából mióta tompos kolléga leszólta szerverünket kezdtem el gondolkodni valami tartalékon (ha beadná a kulcsot, a javítás/új beszerzés eddigi tapasztalatunk szerint 0.5-1 évig tart, addig meg csak kellene valami).

Úgy gondolom, célnak megfelelne, de szerintem a szekrényünkbe nem férne bele (estap 42U 600*600) és a távolság (Dél-Alföld) is túl nagy :(

Szerk.: de ha egy szekrényed is lenne hozzá, az segítene :)

Semmi gond, értem én a kritikát, csak nem szeretem :D
Teljesen igazad van.
Ahogy írtam most még nem égető, párszor azért benézek ide, hátha akad egy selejteni vágyó szegedi cég, vagy egy olyan pösti, aki M5-M43 közelében jár és be tudná préselni járművébe az elektronikai hulladékát..

Üdvözöllek! Megvagyok, csak kicsit sok mindennel kell foglalkozni, jellemzően egyszerre. :( Tavasszal meg különösképpen igaz ez a helyzet, mert az iskolai kert is bejön a képbe. Elnézésed kérem ezért! Van rá esély, hogy a sok levél közt ez valahogyan elkerülte a figyelmem. :( Visszakeresem, és jelentkezem, amint tudok!

Abszolút! :) Mivel a sulihoz tartozik egy közel 1 ha területű kert, így szeretném megtámogatni a biológia órákat némi valós gyakorlati bemutatóval. Jelenleg épp egy rönkös gombatermesztő rész kialakítása zajlik, de tervben van egy polikarbonát ház felépítése is, melyet szeretnék megtűzdelni némi IoT-vel.

"HP DL380G3-at tudok adni dual Xeon, dual táp, scsi hotswap"
Egy ilyen nekem is van egy sarokban, egyszer csak megállt... azóta nem nyúltunk hozzá. Talán ram baja van. Elvihető Debrecenből.

Az intézmény nemrégiben egy 50kW-os napelem farmmal bővült, melynek termelési adatait az iskola főoldaláról kiindulva megtaláljátok: http://blathy-bp.sulinet.hu

Ezzel megoldódott a legnagyobb - sokak által jogosan felvetett - probléma, amely a régi gépek üzemeléséből eredő magas áramdíjat jelentette volna.

Rosszul közelíted, ráadásul itt vagytok a közelben. A 50kW valószínüleg a névleges teljesítmény és ennek a 80-90%-át fogja leadni nyáron a szupernapos időben. Ha most ránézel, akkor a felhős időben 100-200W-ot ad a weboldal szerint. Ugyanígy este sem ad sokat, de egy régi szerver 24 órában felkarmolja a 300W-ját, szünetmentesen mégtöbbet.

Munkahelyen van egy ~28kW-os névleges teljesítményű, az az elsők között volt az országban és már 10 évnyi tapasztalat van vele. Hiába van ott a napelemfarm, inkább leépítjük a fogyasztókat.

Pont ez a lényeg, hogy nem kéne a talált pénzt nagyfogyasztású vasakra ellőni. :) Éves szinten nézve már látható 2-3 ilyen gép fogyasztása, egy kicsivel újabbhoz képest. Ha csak időszakosan helyezitek áram alá őket, az más. (Igen, áram alá helyezés, mert több régi típus már a management rendszer indulásával 200W körül kezd zabálni.)

Sajnos tudod, hogy megy ez. Mivel az iskola állami fenntartású (BMSZC), az elfogyasztott áramot valójában nem az intézmény fizeti, hanem a fenntartó, vagyis a megtermelt áramból 'befolyó' bevétel is nála csapódik le, nem nálunk. Ettől függetlenül természetesen csak az és csak akkor fog üzemelni, amikor feltétlenül szükséges.

Szia!

Fel tudom ajánlani a következő működő szervereket:
-2db HP ML350 G4 (különböző konfig, nehezek),
-1db Dell PowerEdge SC 440 (nem alap konfig, könnyebb)
El is tudom vinni, ha ott nálatok kirakodjátok, mi a cím?

Hello,

lenne nálam egy tökéletesen működő ibm3151-es soros terminál.

Érdekel ?
Kösz.

Üdv,

Cégünknél feleslegessé váltak az alábbi szerverek, melyek teljesen működőképesek, asszem mindegyikben van HDD is (meg kell néznem és le kell törölnöm a drive-okat...), többnek az eredeti telepítő lemezei is megvannak, kár lenne kidobni őket:

  • IBM e-server xSeries 220 (Pentium III)
  • HP ProLiant ML350 G6 (Intel Xeon)
  • HP ProLiant ML150 G1 (Intel Xeon)
  • Fujitsu-Siemens Primergy TX200 S3 (Intel Xeon)

    A gépek (pormentes, klímás)szervertermekben működtek, azonnal használható állapotban vannak.
    További infót kérésre tudok küldeni, de a legjobb lenne elvinni őket (Budapest, Nyugati környéke).

    handson

  • Nekem egy ismerősömnél (nem túl pénzes) szó szerint döglődik egy g6-os ml350. Szóval nekem most nagyon jól jönne, cserébe fel tudnék ajánlani 2 szervert is, egy 1 generációval régebbi Fujitsu-t és egy Intel gyári vasat. Ha tanulás céljára megy, a 2 több mint 1 :) a szállításban is tudok segíteni.

    ---
    az élet olyan, mint az ásás - mindig felbukkan néhány gyökér. Ásóval jól rájuk kell b@szni, és haladni tovább - amarillo

    Igazán nagyra becsülöm és köszönöm a felajánlásodat, de ilyen formában sajnos nem tudok élni vele. Jelen esetben ugyanis a kettő valójában kevesebb az egynél. Ahogy azt az előbb - valamivel lejjebb - már megírtam (https://hup.hu/node/152094#comment-2305955), ennek a remek közösségnek hála számtalan gép van már nálunk, ám produktívnak tekinthető, 'mai darab' igazán egy sem, így az általad megjelölt vas sajnos nem nélkülözhető tőlünk.

    Értem az elvet, de a felhős forradalom közepén, amikor mindenki felhőbe migrál, nem igazán előremutató dolog régi fizikai szervereken bármit is oktatni... :/

    --
    https://iotguru.live

    Nem épp RS6000, Alpha, IBM, SUN vagy VAX van a felhőben és nem úgy és nem azok üzemeltetik, akiknek ez a labor szól. Van pár hórukk balfasz, akinek az a dolga, hogy ha piros a lámpa, akkor leveszi a polcról a vasat és a helyére tesz egy újat egy másik polcról. Van egy rakat call centeres balfasz, akik serényen válaszolgatnak az ügyfelek problémáira és van egy pár fős core team, akik az egészet egyben tartják, automatizált szoftverrel. És vannak az ügyfelek.

    Én ebben nem nagyon látom a helyét azoknak, akik most majd megtanulnak valamit RS6000, Alpha, IBM, SUN vagy VAX vasakon és szoftvereken. A munkahelyen majd kellően pislogni fognak az összes felhős technológiára, hogy az meg mi a szar, és hol vannak a szerverek. Közben pedig lasszóval kell fogni azokat az üzemeltetőket, akik láttak már valakit, aki használt már Kubernetes-t, tehát egyáltalán képben vannak arról, hogy mi is ez, mert hallotta már valahol.

    --
    https://iotguru.live

    remélem hogy ezt viccből írtad mert komolyan elég durva lenne...

    "all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
    "ez ilyen hippi kommunás felfogás, ahogy Stallman sámán módjára dobol a nagy hasán, hogy GNU, free software, free as free beer."

    Nyilván. Szerintem lapozd fel az álláshirdetéseket, hogy milyen szakemberből mennyit keresnek. Ennyi erővel lehetne latint is oktatni idegen nyelvként...

    Döntsük már el, hogy a piacra akarunk szakembereket képezni vagy csak újra szeretnénk élni a gyerekkorunkat, amire az iskolai labor csak egy ürügy.

    --
    https://iotguru.live

    Vagy keresni valamit, hogy mindenkinek igaza legyen, azaz vason fusson és lehessen vele felhősdit játszani. Pl. azurite.
    De lehet, hogy Te is és a diákjait is jobban járnának, ha az IBM e-server xSeries 220 pIII helyett valami mai, akár irodai vason futtatnâd (hacsak nem Hajbi a tanítványod)

    Alapvetően ezekhez a "modern" technológiákhoz, amire manapság jelentős igény van a munkáltatói oldalról, elég egy laptop vagy egy PC is... minden cucc fut minden elterjedt oprendszeren, hogy a fejlesztők majdnem ugyanabban a környezetben tudjanak fejleszteni, ahol és ahogy majd a cucc fut.

    Az is lehet, hogy jobban érzem azt a problémát, hogy az iskolapadból kikerülő szerencsétlen balfaszoknak egyszerre vannak irreális igényeik és archaikus ismereteik.

    --
    https://iotguru.live

    Szoroz. De a felhőben is gépek vannak, azokban is rengeteg olyan megoldás jön szembe, ami ezeknél a régi rendszereknél alakult ki, illetve ami ott természetes, hogy van. Elveket, adott problémára adott megoldásokat, gondolkodásmódot lehet bőségesen tanulni ezekből a rendszerekből.
    Ja, és a "hogyan alakult ki" dolgok megismerése az alapja annak, hogy ne a "miért így...?" kérdések megválaszolására menjen el az idő.

    +1 Ez kb. olyan, mint az olyan Windows "rendszergazdák", akik nem láttak DOS-t, parancssort. Vagy a turbo injektoron felnőtt autószerelő, aki nem ismeri a szívómotort meg a karburátort.

    ----------------------------------^v--------------------------------------
    "Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"

    Ja, és a "hogyan alakult ki" dolgok megismerése az alapja annak, hogy ne a "miért így...?" kérdések megválaszolására menjen el az idő.

    Másrészt a "hogyan alakult ki..." dolgok megismerése az alapja annak, hogy "dehát ez régen így volt és nem volt annyira rossz" ;)

    Azzal persze egyetértek, hogy csak felhősíteni nem sok értelme van, és hogy elveket oktatva mindenki előrébb lesz [pl. ne azt tanítsuk meg, hogy hova kell klikkelni egy AWS dashboardon, hogy legyen backup, hanem magyarázzuk el, hogy egy backupnál nézzük meg, mire kell, aztán attól függően legyen több helyen, inkrementális, megfelelő gyakoriságú, visszaállítható, tesztelve visszaállítható, ellenőrzött, 3rd partynál csak titkosított, blablabla].

    BlackY
    --
    "en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

    "Azzal persze egyetértek, hogy csak felhősíteni nem sok értelme van, és hogy elveket oktatva mindenki előrébb lesz"

    Miből feltételezed, hogy ilyen régi vasakon nem az megy, hogy RS6000 esetén ezt kell beírni, VAX-on ezt kell beírni, AS/400-on ezt kell beírni és így tovább?

    Miből jön az a hamis premissza, hogy elveket oktatnak majd ezekkel a gépekkel és felhős megoldások esetén meg azt, hogy hova kell kattintani?

    --
    https://iotguru.live

    Miből jön az az értelmezés, hogy a felhő _ellen_ beszéltem? Azzal kezdtem, hogy nem csak a régi berögződéseket kéne nézni ;) Annyit írtam, hogy "csak felhősíteni" (értsd: ismeri mondjuk az AWS/Azure/GC _mai_ állapotát, amivel nem biztos, hogy sokra megy mondjuk 4-5 év múlva, amikor munkaerőpiacra kerül [gimnázium!]) nem sok értelme van. (azt meg, hogy a mögöttes elméletet is mindenképp oktatni kell[ene], továbbra is tartom)

    BlackY
    --
    "en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

    "De a felhőben is gépek vannak"

    Ja. Csak a felhőben nem ilyen gépek vannak, nem így vannak és nem ezért vannak.

    Azokat az alapelveket meg lehet tanulni ilyen ősrégi szerverek nélkül is, amelyeknél a legcsóróbb gyerek zsebében lévő telefonban is erősebb processzor van és két marokkal szórják az ingyenes tier-t minden cloud szolgáltatónál, tehát még arra se lehetne fogni, hogy azért nem cloud, mert sok pénzbe kerül... bár szerintem amennyi áramot elzabálnak ezek az ósdi szarok, abból irgalmatlan mennyiségű kapacitást lehet venni felhőben és akkor legalább az a wow-faktor is meglenne a gyereknél, hogy hazamegy és a telefonjáról el tudja érni a szolgáltatását, ne adj isten, saját alkalmazást tudna írni a telefonjára, mert ugye Android és iOS fejlesztőt is lasszóval kell fogdosni.

    Ebben az egész "régi rendszeren kell tanulni" faszság inkább onnan gyökerezik, hogy nosztalgiát ébreszt az oktatóban, és mivel amúgy se képes már modern technológiákat oktatni, ezért inkább ezekkel szopatja az ifjúságot.

    --
    https://iotguru.live

    Kedves Kolléga Úr! Ezt az 'amúgy se képes már modern technológiákat oktatni, ezért inkább ezekkel szopatja az ifjúságot' majdnem magamra vettem, de csak majdnem. ;) Gyakorló rendszergazdaként - a 36 évemmel - öregnek és elavultnak nem érzem magam. Szeretném felhívni rá a figyelmedet, hogy itt most egy tanórán kívüli, fakultatív - azaz: szabadon választott - tevékenységről van szó, amely nem, nem jegyre megy! ;)

    Nagyon szép kezdeményezés!

    Nálunk elő szoktak fordulni ilyenek (többek között End of Service Life-os vasak - server+storage - supportjával foglalkozunk) ha valamelyik ügyfelünknél selejtezés lesz, mindenképpen szólok.

    2db HP NetServer LH Pro erdekel-e?

    neked aztan fura humorod van...

    Szerkesztve: 2019. 12. 04., sze – 08:40

    Szia!

    Ezek közül valami érdekes lehet ingyen? https://hup.hu/node/166409

    Pl. az alaplapok és az "5. Komplett rack szerver".

    A szállításban viszont nem tudok segíteni.

    Szerkesztve: 2019. 12. 04., sze – 15:56

    -

    van nehany szerver amit fel tudok ajanlani, kuldtem rola emailt, de nem valaszoltal, minden rendben?

    neked aztan fura humorod van...