Komoly kihívás az operációs rendszer cseréje (x)

Címkék

Beváltotta tavaly januári fenyegetését a Microsoft, az újabb generációs processzorokon futó Windows 7 és 8.1 többé nem kap biztonsági frissítést. A kemény lépés a nagyvállalatoknak fáj majd igazán.

2016 elején jelentek meg az első hírek, miszerint az Intel új Kaby Lake architektúráját nem fogják támogatni a Windows 10-nél korábbi Microsoft kliens operációs rendszerek, azaz nem kapnak többé hivatalos biztonsági frissítést. Őszre minden hardvergyártó átvette a kommunikációt a Microsofttól és megerősítette, hogy míg az akkor elérhető Skylake architektúrához megmarad a Windows 7/8/8.1 támogatás, addig a Kaby Lake-re épülő rendszerek csak Windows 10-zel lesznek kompatibilisek, a biztonsági frissítések mellett az illesztőprogramok sem járnak majd ehhez a hardver-szoftver kombinációhoz.

Az IT-szakma jelentős része és a felhasználók is azt remélték, hogy a Microsoft idővel meggondolja magát, de a Microsoft hajthatatlan maradt az áprilisi biztonsági frissítések már tényleg nem érkeztek meg a Kaby Lake-alapú hardveren Windows 7-et és 8.1-et futtató gépekre.

Időközben megérkeztek a piacra az első Kaby Lake-kel szerelt PC-k, immár Windows 10-zel a fedélzeten, és ezzel lassan megkezdődik a Skylake-alapú rendszerek kivonása a forgalomból, és megkezdődik az ügyfelek versenyfutása a raktárakba utolsóként beérkező Windows 7-et és 8.1-et futtatni képes utolsó eszközökért. Ez egyben azt is jelenti, hogy az utánpótlás megszűnésével gyártótól és régiótól függő időpontban, de egészen biztosan el fognak fogyni az boltokból az utolsó ilyen darabok is.

Windows 10? Na és?

De miért is ez a rohanás? Most akkor majd Windows 10 lesz rajta, na és? Nem? A válasz nem ilyen egyszerű. Még egy otthoni felhasználó is futhat bele olyan problémákba, amelyek beárnyékolják egy új operációs rendszer birtokba vételének szépségeit. Ezek kezelése egy vállalat esetében, ahol több tíz, száz vagy netán ezer számítógépet érint a dolog, sokkal nagyobb kihívást jelent, nem beszélve arról a kínos esetről, ha utólag derül fény egy elkerülhető akadály felbukkanására.

Az operációs rendszer változása vagy egy új operációs rendszer beillesztése egy vállalat életébe nagyon nagy változást jelent. Minden felhasználót közvetlenül érint, ezzel találkoznak minden reggel, mikor bekapcsolják a számítógépüket. A Windows verziókban a felhasználó felületek közötti különbség, annak, aki folyamatosan követte a verziókat, nem tűnik nagynak. De azok a felhasználók, akik nem olyan gyakorlottak, vagy folyamatosan alkalmazkodtak a legújabb verziókhoz gyorsan elbizonytalanodhatnak. Elég, ha csak a Windows 7-ig megszokott Start menüre gondolunk, és magunk elé képzeljük a Windows 10 hibrid csempés megoldását. Persze, mindent meg lehet tanulni, mindenhez hozzá lehet szokni, de a vállalatok termelékenysége szempontjából nem mindegy, hogy egy munkatárs teljesítménye mennyit csökken és mennyi idő alatt áll vissza a korábbi állapotra, ha egy teljesen új operációs rendszerrel kell naponta megküzdenie.

Vállalati környezetben minden migráció esetén a felmérési szakaszban kell meghatározni, hogy a különböző felhasználók milyen képességekkel, ismeretekkel rendelkeznek. A kapott eredmények alapján meg lehet szervezni a szükséges oktatásokat, el lehet készíteni a szükséges távoktatási anyagokat, amivel az átállás megkönnyíthető. De mind tudjuk, hogy nincs az az oktatás, ami 100%-ban hatékony lenne, - gondoljunk csak az egyetemi óráinkra – ezért valamennyi felhasználói teljesítmény csökkenéssel mindenképpen érdemes számolni.

A munka java a szakemberekre vár

Az operációs rendszer váltás jelentős munkaoldali része azonban az informatikai osztályoknál jelentkezik. Az egyik legfontosabb feladat a váltást a vállalat életéhez illeszteni, hiszen a vállalatok életüket nem a hardvergyártók és operációsrendszer-fejlesztők bejelentései szerint élik, hanem saját céljaik elérése érdekében működnek, annak megfelelő ritmusban. Ebben kell helyet találni egy a felhasználók jó részét érintő változásnak.  Az új környezetet minden esetben teszteknek kell alávetni, amelyek során eldől, hogy a vállalatnál használt alkalmazásoknak, szoftver-, hardver elemeknek, - beleértve az egzotikus perifériákat, mint egy bankjegyszámláló vagy kevésbé egzotikus nyomtatókat, kártyaolvasólat - mi lesz a sorsa.

Irodai környezetben viszonylag véges számú perifériára kell számítani, azonban a vállalat méretének növekedésével együtt jár az eszközök változatosságának növekedése. Főként, ha egy adott szerverezetnek lehetősége van önállóan IT eszközt beszerezni, megidézve az árnyékinformatika (shadow IT) szellemét. Amennyiben a vállalatnál még egyedi, kis példányszámban létező eszközök is megjelennek, úgy az IT nem ússza meg, hogy velük felvéve a kapcsolatot illesztőprogramért ne könyörögjön. A nagy volumenben gyártott, ún. piaci eszközöknél egyszerűbb a helyzet, a gyártó illesztőprogramokat kínáló weboldalán általában jelzi, hogy az adott eszköznél megjelenik a legújabb operációs rendszert támogató illesztőprogram vagy sem. Utóbbi esetben lehet gondban a vállalat, mert el kell döntenie, hogy lecseréli az eszközt vagy olyan területre száműzi, ahol meghagyja a régi klienseket is. Utóbbi esetben azonban számolnia kell a több egyidejű operációs rendszer támogatásának extra költségeivel, ami tartósan fennmarad a migrációs projekt befejezését követően is.

Nem különb a helyzet az alkalmazásokkal kapcsolatban sem. Egy új operációs rendszer bevezetésénél mindig felmerül a kérdés, hogy a jelenleg használt alkalmazások fognak-e működni az új rendszeren. Mivel az ezzel járó munkaigény az alkalmazások számától függően nagyon eltérő lehet, a felmérés során elengedhetetlen meghatározni, hogy mik azok az üzletileg kritikus alkalmazások, aminek a működése nélkül nem lehet végrehajtani a migrációt. Ha ezek nem működnek, úgy a migráció a vállalat működőképességét veszélyezteti, ezért nem érdemes belefogni. De még az ilyen alkalmazások esetén sincs veszve minden, több opció is kínálkozik a szervezetnek.

Egyedileg fejlesztett alkalmazások esetén – ezek azok az alkalmazások, amiket kifejezetten a cég igényeire szabtak, egyedi kódot tartalmaznak – három út áll előttünk.  Az első, amennyiben az alkalmazás egy egyszerűbb, saját, belső vállalati fejlesztés. Ekkor a programot a cég saját magának fejleszti, a fejlesztők könnyen elérhetők, ezért a módosítási igények egyszerűen kielégíthetőek. Némi időt rátervezve a projektben lehetőség van az alkalmazás új operációs rendszerrel történő kompatibilitásának biztosítására.

Amennyiben az alkalmazást külső cég vagy vállalkozó fejlesztette, úgy a módosításhoz új szerződésre vagy beruházásra lehet szükség – ha ez a cég még létezik.

Végül a harmadik lehetőség, amikor nem érhető el a korábbi fejlesztő vagy az átfejlesztés költsége olyan magas, hogy alternatív megoldás keresése szükséges. A legtöbb ilyen esetben az alkalmazás kiváltás az egyetlen jól járható út.

Az egyedihez hasonló a helyzet a gyári ún. „dobozos” alkalmazásokkal, ahol a gyártó vállal kompatibilitást az új operációs rendszerrel. Itt ugyan előfordulhat, ha a vállalat által használt változat támogatása nem terjed ki a kívánt operációs rendszerre, ezekben az esetekben új licenceket vagy frissítési, támogatási szerződést kell vásárolni a gyártótól. Ilyen lehet a víruskereső, de akár az Office programcsomag is. Szerencsére ezeknél az alkalmazásoknál ritkán fordul elő, hogy a vizsgált termék gyártója jogutód nélkül tűnne el a piacról, így teljes kiváltásra kivételes esetekben van csak szükség.

Ha már korábban szó volt róla, itt sem érdemes elmenni amellett, hogy alkalmazásfrissítés vagy csere esetén a felhasználókat az új operációs rendszeren kívül oktatni kell az új alkalmazásokban megjelelő változásokra is!

Migrálni - a felhaszálók adatait is

A klienseken vállalattól és vállalti kultúrától függően lehet több vagy kevesebb személyes adat, valamint a cég szempontjából is fontos dokumentum és adat. Ezeknek az elérhetősége kulcsfontosságú mind a felhasználó, mind rajta keresztül a vállalat számára. Míg a személyes adatok migrációjával kapcsolatban az IT egyszerűen eldöntheti, hogy szán-e rá erőforrást, vagy rábízza a felhasználóra, addig az üzleti adatok elérhetőségének biztosítása, azaz az áttöltésnek a felelőssége egyértelműen az IT szervezeté. Bár a folyamat egy része automatizálható, és léteznek a migrációt támogató segédprogramok, még a legszigorúbban szabályozott környezetekben is jelentős erőforrásokat köt le az IT részéről a felhasználói adatok, dokumentumok felmérése és a profil migrálásának végrehajtása.

Végül, de nem utolsósorban az IT-nak a saját működésébe is be kell illeszteni az új operációs rendszert, mint komponenst (lemezképek, szoftverterítés, támogatási szerződések stb.). A feladat végrehajtása során továbbá szükség van a teljes üzemeltető, támogató személyzet felhasználókénál jelentősen mélyebb oktatására, szükség esetén új folyamatok kialakítására, továbbá fel kell készülni a migráció során – és esetleg után is - a két különböző operációs rendszer párhuzamos működésére. Ez önmagában sem kis feladat, hát még ha hozzávesszük az összes feljebb olvasottat.

Vajon, mi volt a cikk célja? Elmesélje az operációs rendszer migráció kihívásait vállalati környezetben? Ez is. De sokkal inkább az, hogy felhívja a figyelmet egy apró hardver architektúra változás következményeire. Mit tehet az, aki a fentieket elolvasva úgy dönt, hogy minél később jön el a migrációs projekt, annál boldogabb az élet? Sorban áll az utolsó Skylake-alapú gépekért, például a T-Systemsnél Dell EMC eszközökért.

(A T-Systems Magyarország megbízásából készített anyag)

Hozzászólások

Elolvastam és mély fájdalommal tudatom, hogy a nagyvállalati rendszergazdák hihetetlen túlterhelt munkáljuk mellett hirtelen minimális elfoglaltságot kaptak, és túlterheltség miatt idegösszeroppanást kaptak, ezért kényszer szabadságra mentek. Ennek oka, hogy a vállalati policy-ből létrehozott start menü már nem fa struktúrában jelenik meg, hanem, hol élő, hol nem élő csempék képviselik a régi ikonokat. Ezért a cégnél nagyon komoly oktatást kellett bevezetni, mert a régi és az új rendszer közötti különbség akkora volt, hogy a primitív felhasználók nem értették meg.

kirívó esetként olvastam én is, de azért nem életszerűtlen. nagyobb infrastruktúrákban a tesztek megesznek akár egy évet**, majd csak az előkészületek is komoly időbe telnek. a teljes átállás akkor van meg, amikor a domainbe vagy akármibe lépett utolsó vállalati munkaállomás és feladat is az új rendszerrel fut, ami általában perifériafrissítést és kiszolgálói migrálást és sok egyebet is jelent. olyan nagyvállalatnál, amely globálisan rendelkezik (akár sokszor-) tízezres gépparkkal, a homogén infrastruktúra teljes kiépülése évekig is eltarthat. persze lehet azt hazudni, hogy "mi bezzeg átálltunk", csak épp van még épületenként 10-15 fontos végpont ami még a régi rendszerrel fut bármi okból.

itthon én magam tudok olyat, ahol 3 éve zárták le teljesen a 7-re migrálást párszáz végponttal és eszük ágában sem lenne idén átállni, főleg nem W10-re. szóval azok, akik nem álltak át erre, merőben új és kikényszerített helyzetben vannak. talán annyi tompíthatja az egészet, hogy nem teljesen váratlan a dolog: már korábban leírták, hogy ez fog történni - ám pl. ostoba fenyegetésként tekintettek rá igen sokan. én pedig (részben) meg tudom érteni őket: elég a Windows életciklus táblázatára nézni.

** rémlik valami külföldi, állami területen lefolytatott OpenOffice teszt, átállási kérdéseket megelőzendő. ott 5db PC-n hónapokig tesztelték. figyeld az időt, holott ez egy komolytalan megoldás volt minden oldalról.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

azért, mert úgy kellene neki 700 millió+ W10 kliens, mint egy falat kenyér. tehát lép(het)ett egy olyat, ami az OEM-eknek és disztribúciós csatornáknak nem fáj túlzottan, sőt talán épp velük lépett kéz a kézben. neked nem tetszik? nem baj az le van szarva :)

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

ja, mindenki :) az érintett végfelhasználók szerintem nem érzik magukat nyertesnek. ha problémázni fognak a beszerzéseikkel akkor én sem leszek nyertes. de ekkor az OEM-ek sem lesznek nyertesek. rögtön három potenciális nemnyertes, de az egyik biztosan az.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Nincs két éve, hogy átálltunk a Win7-re. Úgy 3-4 évig tartott, de tulajdonképpen mára sem mondanám véglegesnek, tökéletesnek. (Egy frissítés képes még mindig megkavarni 1-2 napra nyomtatásokat.)

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy egy most lezajlott spam szűrő csere is okozott "vicces" dolgokat.
Hát még egy oprendszer cseréje egy meglehetősen szerteágazó (értsd: vas/virtualizáció/topológia/op rendszerek/ szoftverek százai)rendszerben. Persze pistike csak azt látja, hogy az ikonjai, start menüje nem ott vannak ;S

egy olyan folyamaton idétlenkedsz, aminek a megszokott menetébe nem szabadott volna a hírekben olvasható módon belenyúlni. az elmúlt egy hétben legalább ötször mondtam, hogy a vállalati szegmens teljesen másképp viselkedik, mint a consumer - ráadásul ott nehezebben is felejtenek.

szóval poénkodás nélkül remélem, hogy a lehető legkisebb fájdalommal fog lezajlani a nem természetesen módon tervezett átállás.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Tudom, hogy vannak itt Windows környezetben tevékenykedő emberek is, de szerintem a cikk kicsit mellément. Inkább valami Microsoft felhasználói/rendszeradminisztrátori fórumon tudnám elképzelni, de javítsatok ki!

- waiter -

"szerintem a cikk kicsit mellément"

Próbálom minden rosszindulattól mentesen írni: Mi értelme van ezeknek a hozzászólásoknak? Kb minden IT téma helyet kap az oldalon, így még akkor sem érteném ha egy apró nem ide vágó de még IT témájú cikket piszkálnál. De nem, a piac egyik legnagyobb szereplőjének témábavágó termékét próbálod kikukázni. Ettől már csak egy fokkal rosszabb, mikor Winfosnak, meg Ringyóznak hívja valaki.

  • http://static3.comicvine.com/uploads/scale_large/11118/111188754/456628…
  • Üdv,
    Egy nemWindows admin.

    "Viszont a piac egyik legnagyobb szereplőjének szólás, no az aztán pont mellément! A olcsó tömegcikk mikor volt pozitív jelentésű? Hát még ha nem is olcsó! ;)"

    Ezt kérlek részletezd, hogy a Microsoft miért nem az IT világ egyik legnagyobb szereplője. Minden érvet meghallgatok.

    Igazad van. Tényleg a Microsoft az IT világ egyik legnagyobb szereplője.
    Csak annyit írtam, hogy a legnagyobb nem feltétlenül pozitív dolgot jelent. A Microsoft esetében meg abszolút nem. Ha a nagyságot dollárban érted, esetleg eladott operációs rendszerek számában, akkor természetesen igazad van. Ha másra is gondoltál, akkor szívesen érvelek ellene.
    De nem, a piac egyik legnagyobb szereplőjének témábavágó termékét próbálod kikukázni.
    Melyik termék volt az, ami éppen témába vágott? A kikukázást sem találom. Mire gondoltál? Vagy csak a csúnya civilizálatlanok szidták a kedves Microsoftot? :)

    Ha nem Windows a téma, akkor ilyen topic nem is jött volna létre. Ezt pedig nem a topic tartalma és a félrement hozzászólások okozzák, hanem a Microsoft. Persze nézhetjük ezt is pozitívistán: Az IT világ egyik legnagyobb szereplője szakemberek millióinak ad munkán az ész nélkül fejlesztett, egymással inkompatibilis rendszereinek migrációjával. Ez viszont inkább szánalmas, mint nagy.

    "Melyik termék volt az, ami éppen témába vágott? A kikukázást sem találom. Mire gondoltál? Vagy csak a csúnya civilizálatlanok szidták a kedves Microsoftot? :)"

    Kikukázni az oldalról a témát, és a Windowsra gondoltam jelen esetben. És nem azért civilizálatlanok, mert szidiják a Microsoftot. Azért (vagy azok) civilizálatlanok, mert fogalom nélkül, divatból szidják a Microsoftot, anélkül, hogy egy percet dolgoztak volna valódi business környezetben.

    Én egy olyan világból jövök, ahol 15+ éve foglalkozunk nagyvállalati informatikai megoldásokkal és üzemeltetésükkel (szerver és végfelhasználó is), Microsoft, SAP, Oracle, Amazon, Suse, Red Hat, IBM, Cisco stb megoldásokkal. És elmondhatom, hogy néha a legnagyobb játékosok rendszereivel is találkozom, több ezer userrel és több száz szerverrel. És amikor ilyet hallok, hogy mert a Microsoft milyen rossz, akkor mindig előbb utóbb kiderül, hogy a másik fél egy GNU huszár, aki 3 különböző Linuxot is feltelepített már, webes megoldásokat készít, max üzemeltet valami legacy Debiant valahol, vagy egy 15 fős cégnél rendszergazda. Ami egyébként nem lebecsülendő, de _elképzelése sincs_ a másik oldalról.

    "Csak annyit írtam, hogy a legnagyobb nem feltétlenül pozitív dolgot jelent. A Microsoft esetében meg abszolút nem. Ha a nagyságot dollárban érted, esetleg eladott operációs rendszerek számában, akkor természetesen igazad van. Ha másra is gondoltál, akkor szívesen érvelek ellene."

    A piac _egyik_ legnagyobb szereplője, mert
    - Windows Server
    - Windows Desktop
    - Office
    - SQL server
    - Azure
    - Skype for Business
    - Exchange és Outlook
    - Dynamics

    Amúgy van egy olyan érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett, mert kezdem nem érteni mi az, amit mondasz (és mi nem tetszik az enyémben).
    Amit én mondok: A Microsoft az egyik legnagyobb szereplője az IT-nak. Szerintem helye van az egyik legnagyobb IT-s oldalon (igen, tudom mit jelent az U a logóban). Amit persze nem én döntök el, csak ez a véleményem.

    Ja és még valami:
    "szakemberek millióinak ad munkán az ész nélkül fejlesztett, egymással inkompatibilis rendszereinek migrációjával"
    Ennek így nincs semmi értelme. Minden cégnél és minden terméknél jelentős kihívás a migráció és úgy általában a zökkenőmentes üzemeltetés. Ez pont ugyanaz a bullshit (már elnézést), mint hogy szándékosan gyártanak hamarabb elhasználódó autókat, azért, hogy többt költs rá (és nem azért, mert ezt diktálja a piac, á nem) :)

    No, ez már valami!
    Tényleg, régebben még én is agy nélkül szidtam a Windows-t. Kedvenc mondásom az volt: Na, ezt csináld utánam Windows-on!
    Nem csinálták.
    Már 34 éve vagyok a szakmában. Milyen szakmában? Van egy gépészmérnöki diplomám, de ebben a témakörben soha nem dolgoztam. Eredetileg hardverfejlesztő vagyok (VIDEOTON Fejlesztési Intézet), és pár éve visszatértem erre szakmára. Menet közben közel 20 évig voltam AIX üzemeltető/fejlesztő/rendszerprogramozó. (Még őrzök itthon egy Motorola és egy IBM szervert is. :)) Készítettem már 128 felhasználós fault tolerant rendszer is, de a specialitásom a teljesen automatizált adatkezelő (hülye kifejezés, de így rövid) szerver rendszer.
    Nem tartom magam GNU huszárnak. Ugyan 0.7 körüli verziótól használgatom a linuxot, kernelbe is írtam (csak magamnak) pár dolgot. Most éppen 9 éve megy egy linux alapú backup rendszerem, amely éppen 3,225 millió mentést tárol. Méghozzá 128 Windows szerverről. Itt találkoztam egy olyan kihívással, hogy az XP-től a 2008R2-ig hibás a buffer cache kezelése. (Erről olvashatsz a Microsoft oldalain is.) Külön algoritmus gondoskodik a szerverek védelméről, nehogy túlterheljem szegényeket. :( Pedig annyi erőforrást kaptak, amit csak a licenc megenged.
    Voltam dotnet/MSSQL fejlesztő is két évig. Egy FSM alapú framework kernel és user szintje között írtam interfészt és némi user/processz kezelést. És addig csak szidtuk a Windows-t, de a kernelt író kollégának már konkrét volt a véleménye: Az operációs rendszer készítése egyetemen tananyag. Tankönyv is van. Ezek miért nem olvasták el a könyvet? :)
    Sőt, levelezett xml kezeléssel kapcsolatban a gcc fejlesztőivel is. Kérdés: Ez itt szarul van megírva. Válasz: Tudjuk, de megy Windows-on, ezért nem merünk hozzányúlni. :)
    A különböző feladatok során több olyan szakemberrel is találkoztam, akik nálam lényegesen jobban értenek a MS rendszereihez, akár az 1.0 verzió óta. Sok rendszert üzemeltetnek, fejlesztenek. Számomra nem derült ki, miért lennének jók ezek a rendszerek.
    De meg kell mondanom, linux párti sem vagyok. A disztrók java része éppen olyan katyvasz és éppen olyan rosszul dokumentált, mint az MS rendszerei. Sőt, még az MS a jobb! Kivétel a két-három üzleti disztribúció, a RHEL, a SLES és újabban az Ubuntu, bár azt már nem ismerem. Még hozzá kell tennem, hogy az egyetlen precíz MS szerver hangolási dokumentumot is az IBM írta. Hol a hiba?

    Az ügyfelek igen nagy része szerverkét Windows-t választ. Mégpedig azért, mert más is azt használ és azt hiszi ismeri. Ezzel nehéz megküzdeni. Ennek ellenére én senkinek nem javasolnám.

    Nem is értem, miért vetted ennyire a szívedre a mellé ment hozzászólást. Van itt is elég Windows téma. Talán a marketing duma csapta ki huptársunk biztosítékát. De ezt is írta magyarázatként.

    Ennek így nincs semmi értelme. Minden cégnél és minden terméknél jelentős kihívás a migráció és úgy általában a zökkenőmentes üzemeltetés.
    Ez nem így van az IBM rendszereknél. Ezt 20 év tapasztalattal nyugodtan állíthatom. Volt részem néhány migrációban. Legfeljebb akkor volt gondunk, ha nem csak a szerver, hanem a saját fejlesztésű szoftverek is teljesen újak lettek. Szerver és/vagy oprendszer csere esetén általában semmi dolgunk nem akadt. Ha mégis, akkor hajszál pontos dokumentáci alapján legfeljebb ujjgyakorlat volt.
    Persze megértem a problémát, ha egy desktop rendszernél a menü, a felület, és az összes program teljesen más, akkor lehet a felhasználóknak előről kezdeni. Ugyanúgy a MS api-k ámokfutása is okozhat nehézséget. (lásd: joelonsoftware) Talán azóta javult a helyzet, de nem igazán hihető.

    A mesterséges avulás igen vegyes téma. A villanykörte összeesküvés ugyan igaz, de ugyanabban a filmben másról is volt szó. Hátha okosabb leszel, ha ezt elolvasod - pedig csak én írtam. Még internet sem volt, tehát nem a fácsén terjedt a hír, amikor tanultam a mesterséges élettartam csökkentésről. Méghozzá amerikai autógyártó karosszériához tervezett, adott idő alatt elrohadó ötvözetéről. Ha a fenti linket elolvastad, akkor a bullshit vs. optimális élettartamra tervezés közti különbséget meg fogod érteni.
    A piac diktálta új termékek sajnos úgy vannak, ahogy mondod. Ennek ellenére nem mindig az a jó, amit a piac diktál. A topic elejét meg nem is tudom hova rakni. A szoftver nem avul, ha az igények nem változnak. Néhán hardver platformot inkompatibilisnek minősíteni (bocsánat, támogatást megszűntetni) mindenképpen túlzás. Inkább kartell gyanús viselkedésnek tűnik, mint haladásnak.
    Én meg maradok tisztelettel a kis Windows XP/SP2 desktopomnál. Elég alaposan utána olvastam és érdeklődtem. Eddig nem találtam olyan indokot, amiért váltanom kellene. (A mail kliens esetleg, de megoldom.)

    Hát, emelem kalapom, egy részéről azt sem tudnám, eszik e vagy isszák :)
    Viszont amihez értek, az alapján elolvasva ezt is és azt is amit linkeltél, és úgy értelmezem, hogy egy követ fújunk. A tervezett elavulás valódi értelmétől (az összeesküvés elmélet részt címkéztem fel a bullshit jelzővel kizárólag) a linuxos-windowsos témákon át még a Windows XP/SP2-vel is, az IBM-es rendszerek precizitásáig (volt szerencsém AIX adminisztrációhoz régebben, jó élményként maradt meg). Valószínűleg valahol félreérthetően fogalmaztam, ha nem így értetted amit írkálok, mert így hosszan kifejtve a te álláspontodat én csak bólogatni tudok mindegyik bekezdésedre :)

    Külön köszönöm, hogy a tipikus huptársaktól eltérően az XP/SP2-re nem a "hülye vagy" volt a válaszod. ;)
    Alant olvashatod miben tér el az átlagtól. AIX szemlélettel már a Windows is könnyebb. :)
    Mindenesetre az AIX biztosítja azt az élmény, hogy csak a feladat jelent kihívást. A rendszer csak úgy ott van alattad. A másik meg a performance/reliability tuning szinte végtelen lehetősége. Sajnos, aki már megszokta a jót, nehezen dícsér mást!

    Ez hit kérdése. Van aki a frissítésekben hisz. Én meg abban, hogy egyszerűbb, ha nincsenek fenn azok az elemek, amiket frissíteni kellene. ;)
    Tehát ez egy nlite segítségével kb. harmadára könnyített Windows XP N/SP2 + néhány hotfix. Az eltávolítási listát itt olvashatod. A végén a saját driverek. 2011. januárban készült az utolsó verzió.
    Tüzfal: KerioPf 2.15 - ezt Windows 8 alatt is használják
    Task manager: Sysinternals Process Explorer 16
    Editor: vim 7.4
    Browser: Firefox ESL
    Meg még néhány hotfix és egyéb apróság.

    A frissítésekről annyit lehet tudni, hogy
    ~70% IE
    ~30% Media Player
    1-2% egyéb
    Ezek közül egyik sincs felrakva, ill. az egyéb fele.
    A gépet direkt megfertőzve az esetek java részében a vírus ott van, és nem tudja magát üzembe helyezni, mert hiányoznak a megfertőzendő komponensek. A maradékot - már ha van ilyen - a registry és rendszerterület védelem és a tűzfal elcsípi. Tehát víruskereső sincs.

    Fel kellet rakni néhány továbbfejlesztést (pl. USB driver frissítés, SHA1-nél újabb cert. ellenőrzés), ami MS támogatással, az SP3 embedded update-ek közül felrakható.

    Igaz, hitet említettem. A gyakorlatban 20 installációból 18 esetben, az elmúlt 7 évben semilyen hiba nem történt. A maradék 2 esetben a felhasználók még egy téglát is működésképtelenné tudnának tenni, ezeket nem számolom ide. :)

    Aztán mit értünk javításon? Ha van egy apróbb, elviselhetőbb hiba, azt ne soroljuk ide. Pl. a Windows Explorer DVD csere után nem frissíti a Volume Label-t - kellemetlen, de nem tartom kritikus hibának. Kritikus biztonsági rések is maradhatnak, de megint csak azt hiszem, hogy ezek a vírusok nem a levegő útján terjednek. :-D
    A gépemen 4 esetben kellett igénybe venni "kiegészítő szolgáltatást". Ebből 3 esetben a néha előforduló hibácska, amikor az egyetlen user kizáródik a rendszerből. A negyedik egy direkt vírusfertőzéses teszt volt. Ezeknek az elhárítása néhány percet vesz igénybe. Az eredeti rendszernek mindig van egy működőképes klónja. Az adatterület a két rendszernél ugyanaz. A klónt bootolva akár egy katasztrófa után is lehet folytatni a munkát, vagy helyreállítani az eredeti rendszert. Akár javítással, akár a klón másolásával.
    Ez egy kicsit túlmutat a hit kategórián. ;)

    Kritikus biztonsági rések is maradhatnak, de megint csak azt hiszem, hogy ezek a vírusok nem a levegő útján terjednek. :-D

    igen, pont erre a 'kritikus biztonsagi resek is maradhatnak' dologra gondoltam. A vindoze eddig tortenetet ismerve a felteteles mod bizony vastagon wishful thinking. A klon biztos segit, ha a user/virus elcsesz valamit, de egy feltetelezett vulnerability eseten egyszeruen visszaallitod a sebezheto rendszert...

    Egyet ne feledjél: "Az internetre kötött Windows XP 17 percet bír ki a feltörésig..." jó szövegnek tűnik.
    - Ehhez képest azért az SP2 már táltos. (Meg van rajta néhány SP3 hotfix is.)
    - Minden port, felesleges szolgáltatás - már ami megmaradt, úgy 20% - le van tiltva.
    - Már az install közben egy csomó beállítás "nem gyári"-ként és biztonságosabban kerül fel. (Talán az lsass kivédését is már az nlite állítja be.)
    - Sok év tudása és mások tapasztalata alapján belőtt profi windows tűzfallal (==checksum-mal védett programok, programonként szabályok) védett a rendszer. Pl. a firefox frissítés után megkérdezi: a firefox exe lecserélődött, kiengeded-e?
    - Az internet felé is profi tűzfal van. Pl. kezeli és frissíti a bogons listát is.

    Ettől kezdve majdnem annyira sebezhető a rendszer, mintha a zsebedben lenne egy vírusokkal teli floppy.

    :-D
    Mi az, hogy mitigáció? Az valami más, mint a Windows Update? Ha igazad lenne, akkor mondjuk egy SP1 után már véget érne az élet. Eközben a Windows 10 alatt találnak olyan sebezhetőséget, ami a Windows 3.1 kódjában már benne volt. (Ez itt a költői túlzás helye!) Ebből csak az következik, hogy az addigi frissítések is szart se értek.
    A valódi támadás meg csak akkor igaz, ha megtörtént. Itt, nálam még nem, talán egy frissített rendszeren sem. Az viszont tény, hogy az én rendszerem
    - igen sok eleme nem létezik, és ezért végtelenszeresen biztonságosabb egy gyári rendszerhez képest
    - igen sok eleme eredendően biztonságosabb, mint a gyári rendszer (pl. Windows tűzfal - KerioPf, vagy IE - Firefox, ami folyamatosan frissített)
    A maradék kockázat - szerintem - kevesebb lehet, mint egy frissített rendszernél.

    Otthon dolgozom, ide nem járnak auditorok. :)
    Cégnél már láttam többször auditot. A legsúlyosabb probléma annyi volt, hogy csökkentenem kellett a rendszer biztonságát, hogy a szar audit szoftverük lefusson.
    Erről jut eszembe, hogy ez a kiherélt rendszer döbbenetes eredményeket produkál, ha valaki egy gyári Windows-ra számít. Gondoltam, majd jól lecserélem a tűzfalat valami modernebbre. A 6 kipróbált szoftverből nem egészen 2 futott. A többit vagy nem tudtam felrakni, vagy szétvágta a rendszert. A vírusoknak sem jobb az esélyük, mert többnyire nem találják a megfertőzendő ojjektumot.

    Végletekig leegyszerűsítve ez a cikk tűnhet úgy is, hogy a T-Systems egy _alapvetően_ Unix fórumon méltatlankodik a Microsoft fentebb részletezett lépése miatt.

    Amúgy pedig nyugodtság van... Feldobtam egy nézőpontot ("szerintem") és kíváncsi vagyok az egyéb véleményekre. A Te véleményedre is ("...javítsatok ki"). Szerintem egy fórumnak ez is lényege. Lehet, hogy meglepő, de elfogadom, amit írtál és hajlandó vagyok változtatni a nézőpontomon.

    - waiter -

    Erről pofáztam a korábbi (nem T-Systems megbízásából készített) cikk alatt is.

    A Microsoft szélsőségesen arrogáns piaci magatartásának köszönhetően tonnaszámra fognak működőképes elektronikus eszközök a kukába kerülni, csak azért, hogy ennek az amúgy is milliárd dollárokat érő gigavállalatnak egy kis zsebpénznyi extraprofitja legyen.

    A Windows Vista (majd aztán a 7) piacra erőltetése óta nem a valós piaci igények kielégítése zajlik, hanem a piaci körülmények, elsősorban a kereslet befolyásolása önkényes, etikátlan módszerekkel. A vállalati arrogancia csúcsra járatása kényszerű csapdákba hajszolja az ügyfeleket, legyen az vállalat, vagy magánszemély. A Microsoft tipikusan arra apellál, hogy csináltak két jónak mondható terméket (Windows XP, Windows 7), amivel függővé tették az ügyfelek nagy részét. Nekik pedig most már a Microsoft arroganciája ellenére is megéri Windows platformon maradni, mert mindent eköré építettek fel.

    Undorító és tenyérbemászó, amit a Microsoft művel. Azt pedig mindenki a józan eszével beláthatja, hogy amúgy kurvára nem szorulnak rá gazdaságilag az ilyen lépésekre.

    Én egy olyan ellenkampányt támogatnék a vállalatok részéről, mely csakazértis marad a nem támogatott szoftverek mellett, a felfedezett sebezhetőségekért pénzt ad (mint a Google), illetve, szintén pénzért, támogatási időszak után binárisan patchelteti a Windows-okat (XP-t és 7-est), ahelyett, hogy a Microsoft-nak fizet. Ha pedig már elavultak a gépek, akkor átállnak valamilyen Enterprise Linuxra, sokkal korrektebb feltételek mellett. A Microsoft pedig megérdemelne egy class action pert a nyakába a bicskanyitogató piaci magatartása miatt. Legalább annyit el lehetne érni vele, hogy a bináris patchelés miatt ne perelhessenek licenszre hivatkozva. Bár én a forráskódot is kiperelném belőlük.

    ez a lepes egy valoban vergeci dolog az m$ reszerol.

    Én egy olyan ellenkampányt támogatnék a vállalatok részéről, mely csakazértis marad a nem támogatott szoftverek mellett, a felfedezett sebezhetőségekért pénzt ad (mint a Google), illetve, szintén pénzért, támogatási időszak után binárisan patchelteti a Windows-okat (XP-t és 7-est), ahelyett, hogy a Microsoft-nak fizet.

    zsenialis! De komolyan. El is kepzelem, amint a fortune500 cegek elkezdenek bounty-kat fizetni az orosz hekkereknek, akik cserebe 30-40 byte-os patch-eket kuldenek vissza, ami faszan befoltozza ezeket.

    Bár én a forráskódot is kiperelném belőlük.

    keresned is kene egy dorzsolt magyar ugyvedet, az majd jol megfingatja az m$ ugyvedhadsereget.

    Ennek ellenere alapvetoen tetszik ez az ellenszegules dolog az m$-nek, csak azt nem latom, milyen realitasa van ennek.

    Ha pedig már elavultak a gépek, akkor átállnak valamilyen Enterprise Linuxra

    neked segitenek a hatterbol, hogy ilyen okosakat mondj, vagy magadtol vagy ennyire eszkombajn? Fentebb magad irod, hogy az ugyfelek nagy resze fuggo az m$-tol, es meg - allitasod szerint - igy is megeri nekik maradni vindozen. Akkor szerinted mekkora sansza van annak, hogy mondjuk egy fortune 500 ceg egy pure m$ platformrol egyszer csak atall valamilyen enterprise linuxra? Te erted egyaltalan, hogy miket beszelsz?

    ez a lepes egy valoban vergeci dolog az m$ reszerol.

    A lényegben akkor egyetértünk. Ennek örülök.

    fortune500 cegek elkezdenek bounty-kat fizetni az orosz hekkereknek, akik cserebe 30-40 byte-os patch-eket kuldenek vissza, ami faszan befoltozza ezeket.

    A szarkasztikus hangvételedre való tekintettel megkérdeném, hogy melyikkel van problémád? A Fortune500-zal? Nos igen, a Fortune500 pont nem az a célcsoport, amelyik rászorulna a binpatch-elgetésre. Bőven lecserélhetnék akár havonta a gépparkjukat annyi milliárd dollárból, amennyit szorongatnak. Az orosz hekkerekkel? Nem biztos, hogy orosz hekkerek fogják a patchelést végezni. Lehetnek bármilyen nemzetiségűek. Ha pedig mégis oroszok végzik, és megoldja a problémát, akkor mi baj? Semmi. Nem 40 bájtban fogják elrejteni az atomrakéták indítókódjait megszerző exploit-ot. A 30-40 bájttal? Ráférne már az enterprise világra is a binárisokra (akár a javító binárisokra) vonatkozó minél nagyobb, annál több idealizmus fejekből való kiverése. Ha a hibát 40 bájtnyi különbség valósítja meg, illetve javítja, akkor 40 bájtnyi kódot patcheljünk, ne több száz megabájtot.

    keresned is kene egy dorzsolt magyar ugyvedet, az majd jol megfingatja az m$ ugyvedhadsereget.

    Ez így van. De inkább amerikait. Meg valahogy megszólítani azt a többszázmillió embert, akivel kibasztak.

    Akkor szerinted mekkora sansza van annak, hogy mondjuk egy fortune 500 ceg egy pure m$ platformrol egyszer csak atall valamilyen enterprise linuxra? Te erted egyaltalan, hogy miket beszelsz?

    Néhány év alatt, amíg elvan a cég bináris patchekkel, addig van idő kidolgozni az átálláshoz szükséges változtatásokat, majd szépen lassan integrálni a rendszerbe, hogy mikor elkezdenek tömegesen lerohadni a hardverek, akkor az új gépeken már egyszerű legyen bevezetni az új rendszert.

    abban valoban egyetertunk, hogy hol van mar gelei, amikor meg kene magyarazni az m$ szemet lepeset. Szerinted tenyleg nem lehet 40 byte modositassal komolyan meghekkelni valamit? Aruld mar el, te mivel foglalkozol? Ugy ertem, amiert penzt kapsz a munkaltatodtol. Mert banto latni, hogy mennyire fingod nincs arrol, amirol beszelsz...

    Szerinted tenyleg nem lehet 40 byte modositassal komolyan meghekkelni valamit?

    Még mindig nem tisztáztad, hogy mit értünk meghekkelés alatt. Azt, hogy a vállalatok nem megbízható hekkereket kérnek meg, hogy peccseljék a winfost, vagy azt, hogy a binpatch után is sérülékeny marad a rendszer.

    Aruld mar el, te mivel foglalkozol? Ugy ertem, amiert penzt kapsz a munkaltatodtol. Mert banto latni, hogy mennyire fingod nincs arrol, amirol beszelsz...

    Amellett, hogy erősen offolsz és terelsz ezzel az "áruld el, mivel foglalkozol, majd behúzlak a kis skatulyámba" amperkodással, én most jó indulatból nem árulom el, mert nem akarom, hogy elkövesd: http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szemelyeskedes

    http://a.te.ervelesi.hibad.hu/te-is

    Amíg valaki nem tesz meg valamit, amire amúgy minden lehetősége meglehetne, addig nem vádolható azzal... Ellenkező esetben minden férfi a börtönben lenne nemi erőszak miatt :P

    Amúgy, sj-vel ne kötözködj, majdnem annyira jó, mint Gabucino, megesz reggelire. Kiscsibe vagy hozzá képest. Ne mond, hogy én nem szóltam :P

    Nem állítottam, hogy elkövette az érvelési hibát, csak azt, hogy a kérdése egy olyan választ igyekszik kicsikarni, amiből személyeskedés érvelési hibája következne.

    FYI: Kötözködtem már sj-vel, bár általában ő szokta kezdeni.

    Igazából csak egy beszólásmániás, elitista bitmacsó, aki most is elég primitíven "érvel" és már a személyeskedéshez nyúl ahelyett, hogy elmagyarázná normálisan, mi a baj a 40 bájtos patchekkel. Mellesleg, ha úgy gondolja, hogy nem értek hozzá, akkor ez más, hozzá nem értőkön is segítene, akik olvassák. Viszont nyilván neki nem az a célja, hogy tanuljon bárki bármit a hozzászólásaiból, csak hogy nőjjön az e-pénisz, lehetőleg minél nagyobbra.

    majdnem annyira jó, mint Gabucino

    Ezen azért jót röhögtem. Gabucino rövid, lényegretörő, akár egyszavas válaszokkal is képes hupuékat a saját idealizmusukkal (vagy épp alkalmatlanságukkal, lámaságaikkal stb.) szembe fordítani, legtöbbször sikerrel. sj a beszólogatásával magát teszi nevetségessé, ráadásul úgy, hogy büszkén testesiti meg az elitista bunkó paraszt archetípusát, aki olyan magasan hordja az orrát, hogy azt képzeli, majd ő jól elküld bárkit a picsába, pedig amúgy marhára nincs mire föl.

    mokas kis csavo vagy te: ahelyett, hogy ferfi modjara egyenesen valaszolnal egy egyenes kerdesre, inkabb terelsz, meg picsogsz. Ha neked az szemelyeskedes, hogy szinvallasra kenyszeritelek, es kimondatom veled a nyilvanvalot, hogy valojaban fingod nincs mirol hadovalsz, akkor reszvetem. Mondjuk gyava voltal, es nem valottad be a sajat szavaiddal, de bevallottad mas modon. Btw. eszrevetted, hogy (ugy altalaban) mindenki a fejet fogja a hulyesegeid kapcsan, amit a blogjaidban (is) hangoztatsz?

    Na akkor elmondom, mit vettem észre. Észrevettem, hogy a HUP-on is létezik egy, bár a szakmájához értő, mégis egységsugarú réteg, akik szerint minden jó, ahogy van. Akik a hardver- és szoftveripar érdekeit kiszolgáló, megalkuvó, esetenként birka fogyasztók. Akik csak pénzben mérik mindennek az értékét, ami értéket pedig a piac nem ismer, azt ignorálják. Akiknek az számít menőnek, hogy minél jobban alkalmazkodnak a változ(tat)ásokhoz, akár a szoftverek elsilányodásához is. Akik állítólag szeretik a munkájukat és hivatásból csinálják, de mégis folyton-folyvást ár-érték arányokban, meg befektetésben gondolkodnak a szoftverfejlesztésről, mintha amúgy az egész életük egy Monopoly lenne. Akik igyekeznek magukról levakarni minden felelősséget azzal kapcsolatban, hogy milyen arrogáns és undorító üzleti magatartású cégcsoportokat támogatnak.

    Aztán persze akadnak közöttük olyan önjelölt alfahímek is, mint te, aki máris jön a leugatásával, aztán meg a munkakörömből, a társadalmi státuszomból stb. akarja bebizonyítani, miért minden jó, ahogy van és miért beszélek hülyeséget. Lehet, hogy ezt te igazi, "férfias" viselkedésnek tartod. Én viszont primitívnek és szánalmasnak.

    DISCLAIMER: el tudom képzelni, hogy szert tettem egy jókora szemellenzőre, továbbá azt is, hogy ez még mindig megvan.

    "már beszélhetsz a céges propagandát mellőzve" -- eddig sem céges propagandát közvetítettem.
    "te hogyan építenél "szélmalmot", annak érdekében, hogy a még mindig XP-t használók továbbra ne legyenek csapdahelyzetbe kényszerítve?" -- azt nem tudom. Egy ősi dakota bölcsesség szerint, ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, a legjobb stratégia, ha leszállsz.

    Üdv,
    Marci

    Értem, tehát - a téma szempontjából - üres bölcsességeknél és semmitmondó gumicsontoknál megáll a tudományod. Valahogy sejtettem, hogy ilyesmi választ kapok.

    A döglött lóról pedig annyit, hogy egy szoftver (ahogy egy beszélt nyelv is) akkor tekinthető halottnak, ha azt már nem használják. Ugyanis egy szoftver addig "él és mozog" (működik), amíg van, aki futtatja.

    A Windows XP-t jelenleg is 100 millió ember használja.

    mondom en, mokas kis csavo vagy te. Fentebb allitolagos szemelyeskedes miatt picsogsz, meg a bunko parasztok miatt sirsz, aztan levagsz egy ilyen hiszit: szemelyeskedot es bunko parasztosat. Most akkor hogy van ez? :-) Vagy ebben a topikban is eloadod a 'Hajbazer szoporolleren a vilag ellen' c. dramat :-)

    a 8 evvel ezelotti regisztraciodtol szamitva gyakorlatilag 7,5 evig alvo uzemmodban voltal, kb. zero aktivitassal. Hanem ~3 honapja ontudatra ebredt az acc-od, es megkezdte az amokfutast.

    Semmi, csak kulonos. Lehet, hogy gabucsino kisgyerek egy hupper AI-val kiserletezik? :-) Aaa, annyi esz nem szorult a buta kis fejebe. Bar az eddigi eredmeny azert eleg lehangolo... :-)

    beleolvasgatva azt vettem eszre, hogy esetenkent azert fogalmatlan listazas is van benne (sajat terminologiajaval elve jo hupu o), es olyan dolgokat is feljegyez a szemetdombjan, amiket egyszeruen nem ert :-) Hiaba, legjobbjaink is hibaznak... Hat meg gabucsino :-) Tehat egy kisse wishful thinking, amikor hajbazer padavan-ja 'tenyek' felkialtassal hivatkozik ra...

    Hát ez bizony egy hatalmas TLDR. Az (X)-el megfejelve vajon ki az az őrült, aki elolvassa? :)

    a szokásos, egy nagy vállalat visszaél a piaci erőfölényével. Ez az IT-ben mindennapos esemény.

    --
    honlapom http://dyra.eu/

    Válasz -> ( sj | 2017. május 14., vasárnap - 19:00 )

    a 8 evvel ezelotti regisztraciodtol szamitva gyakorlatilag 7,5 evig alvo uzemmodban voltal, kb. zero aktivitassal. Hanem ~3 honapja ontudatra ebredt az acc-od, es megkezdte az amokfutast.

    Befejezetlen összeesküvés-elmélet. Mit is akartál ezzel mondani?

    Egyébként meg szerintem már rég a faszodat vernéd és a dollárokat számolgatnád a yachtodon, ha ilyen AI-t össze tudnál rakni. :P

    Sajnos a tudományod megállt a MailPiler-nél, meg a parasztkodásnál.

    (amely szerepet onmagadra osztottad)

    Se nem mondtam, hogy szar, se nem osztottam magamra semmilyen szerepet.

    Te mondtad korábban:

    egy kibaltazott bekepzelt bot vagy...

    Erre reagáltam.

    Milyen érzés hazudozni az interneten?

    csinal egy jobbat, akkor az fejlodesmania? :-)

    A fejlődésmánia az, amikor a helyett akar valaki (szerinte) jobbat csinálni, majd azt rosszabb esetben ráerőlteti azokra, akik meg vannak elégedve a jóval is. Ennek most csupán annyi köze van a fejlődésmániához, hogy a "csinálj jobbat" anekdotikus közhely általában fejlődésmániás hupuk hozzászólásaiban képvisel többséget. Szóval, ha nem tetszik a hajbazer 1.0 AI, mert szerinted egy beképzelt bot, akkor nosza, csinálj jobb AI-t, ami nem beképzelt! :P Jó tanács: ne magaddal tanítsd be! :)

    Értelmezés kérdése, hogy elismerem-e, mivel nem írtam le, hogy elismerem.

    Ő botnak tekint engem, ráadásul szarul megírt botnak. Én meg azon a véleményen vagyok, hogy ha sj szar botnak tart, akkor csináljon egy botot, ami szerinte jobb. Hiszen "szar bot" is csak szerinte vagyok, bár nem ezekkel a szavakkal írta.

    Ennyi erővel minden fejlődésmániás, mindenjóahogyvan hupu, aki a Microsoft-os kritikáimra azt reagálja, hogy tessék, lehet csinálni egy szoftvercéget és megmutatni, hogy lehet jobban csinálni, elismeri, hogy a Microsoft egy vadkapitalista, arrogáns, extraprofithajhász szoftvermulti. Ezt azért remélem, te se gondolod komolyan. :)

    /uparrow
    tele van veletek a faszom, bármelyikőtök megjelenik egy szálban az tutira szét lesz baszva az óvodás és üldözési mániás és buzeráns oda-vissza hisztériátokkal. remélem most az jön, hogy ki kezdte. húzzatok már innét a faszba, aztán marcangoljátok egymás faszát valamelyik privát bokorban, ne itt. köszi!
    /downarrow

    --
    Vortex Rikers NC114-85EKLS