A komoly megkerestetés megfelelő módja

Rendőrségi megkeresés

A felindult közönséget kérem, hogy az oldal felé irányuló megkeresések esetén minimum egy, a fenti képen látható dokumentumot lobogtatni szíveskedjen, mert nem lopom az időmet én sem, szóval legyünk tisztában azzal, hogy minek mi az útja. Kthxbye

Hozzászólások

Trey, mit tettél? :)

Ahogy láttam, popcornt vett elő banhammer helyett. Az itteni hangulat romlott (l. például ezeket a szálakat az elmúlt néhány napból), a neki levelet írók valószínűleg nem akarják ezt olvasni, rendőrségi leveleket kap, de jó pár év távlatából úgy tűnik, hogy mindezek ellenére is pár hét cooldown után az amnesztia skill tetszőleges számban ellőhető, így téve teljesen megkerülhetővé néhányaknak a manuális, kézzel végzett és kezessel megtámogatott regisztrációt, ami pont ezt hivatott volna kiszűrni.

Semmivel sincs több megkeresés mint x évvel ezelőtt. Inkább időspórolás. Egyszerűbb belinkelni egy ilyen oldalt, mint leveleket írni állandóan.

Írok egy template levelet, benne ezzel a linkkel. Ha kell, megy ki azonnal.

Van nekem saját életem is, nem fogom azzal rabolni az időmet, hogy állandóan helpdesket játszok.

--
trey @ gépház

a hármas pont olyan, mint egy Kinából jövő cucc magyar használati utasitása :)

Az autólopások kevesebb, mint egy ötödét derítik fel, de becsületsértés ügyében van erőforrásuk nyomozni.

Amíg nem folyik vér, egy kupac alján pihen a feljelentés, amíg el nem telik bizonyos idő, hogy le lehessen zárni eredménytelenül a nyomozást (kivéve ha csókos a sértett vagy média háttere lehet az ügynek, esetleg ügyészség rájuk nézhet). - Természetesen ez csak egy kitalált történet, a valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve. :)

nem egyszerű ez. feltéve hogy minden cselekménynek van elévülési ideje, vagy esetleg megkérdezik, hogy ne haragudj, 3 éve nem jutott eszedbe, amikor vitáztatok, most meg ide jössz huhogni...

viszont a vázolt történet annyiban kényelmesebb a vizsgálódó rendőrnek, hogy mindkét felet meg lehet hallgatni egy hivatali helységben, majd miután távoztak, jót lehet röhögni az internetes szájkaratén.

közben egy idézet:
"Aki belém rúgott, azt belököm a vonat alá. Akkor is, ha előtte a barátom volt." <- ezen kijelentése kapcsán a delikvenst (tudomásom szerint) nem ítélték el. de lehet hogy nem is sérelmezte senki sem.

--
"a Hungarian Unix Portált [...] szakmai fórumként eszembe nem jut használni, mert a közönség mentalitása miatt nincs értelme."

Pontosan. Nekem is van erre több példám, a kedvencem az volt amikor egy bicajos menet közben beverte a hátsó szélvédőmet. Még együtt vártuk meg a rendőröket, szemtanúm is volt (igaz csak egy). Szerintetek mi lett a vége? Az hogy ők nem tudják megállapitani mi történt.

--
arch,debian,retropie,osmc,android,windows

Anno ilyen megkereséssel nálam le akarták foglalni a szervert. Végül csak pár óra másolgatás volt a kiesés. Ettől függetlenül én rühellem, amikor ingyen kell dolgozni és rabolják az életemet.

3ezer Ft a gabucino nickért...

szerkesztve: elnézést, 27 forintnál többet jelenleg nem ér. ellenben az ezzel a nickel elkövethető beszólások értéke felbecsülhetetlen.

--
"a Hungarian Unix Portált [...] szakmai fórumként eszembe nem jut használni, mert a közönség mentalitása miatt nincs értelme."

Pont fölötted írtam, az konkrét VPS-es eset. Szakértő aki velük jött, megértette a dolgot, nem is volt semmi problémája. Annyit kért hogy a disk image-et mentsük le, illetve még ott helyszínen generáljunk róla egy sha hash-t. Végigkövette a folyamatot, jegyzőkönyveztük, aztán békésen elmentek :)

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Elvileg fizikai vinyot is vissza tudsz kerni toluk, hogyha lementik a vinyo tartalmat elotted mondjuk dd-vel es sha hasht nyomnak ra. Es akkor rabolintasz (hogy megegyezik az imaguk a fizikaival) es visszakapod a fizikai vinyot.

Csak nem szeretik, mert akkor nekik kell a hattertarat biztositani:)
Meg ugye ugyved kell. Anelkul nem vesznek komolyan.
Laptopot is igy lehet toluk visszaszerezni, mert egyebkent benntartjak amig elavul az egesz a p*csaba.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nahh, ha engem jelent fel valaki, akkor nem Téged fog csesztetni az őrsparancsnok.

Még egy lehetőségeket és törvényeket sem ismerő zsaru, nyugodtan írd vissza:
1, Zoli volt a hegyről
2, Nem várunk el személyes adatokat, így ilyet nem tudok megosztani
3, Rohadt hideg van, biztosan lassabban menekülnek az elkövetők.

Ha kopogtatnak nálad az ajtón reggel 5-kor, akkor nem fogsz így sziporkázni :)
A rendőrökkel sokkal jobban jársz, ha normálisan beszélsz, még akkor is ha nem érdemli meg az illető (mert mondjuk bunkó módon viselkedett). Sokkal rugalmasabbak akkor, hidd el..

USA-ban a rendőrök által lelőtt bűnözők/ártatlan emberek kb 99%-a ma is élne, ha tartanák ezt a szabályt (és követnék az utasításokat VAGY elmondanák, hogy miért képtelenek követni).

Küldök egy pull requestet:
* határideje
* az utolsó mondatban nem kell vessző

Mellesleg miért nincs annyi úri becsület a felekben, hogy megadják a személyes adataikat egymásnak? Ahogy a századosunk mondta a kiképzés során: nem a kocsmában kell nagyfiúnak lenni.

Fuszenecker Róbert

annyi úri becsület a felekben

gabucsinorol beszelunk, oke? Magyarazd mar el, hogyan fer ossze 1 mondatban gabucsino es a becsulet? O egy (valoszinuleg okkal) rejtozkodo bajkevero, akinek elfelejtettek szolni, hogy 40 felett mar talan problema, ha a hupon merul ki a nemi elete, amint azt 2 ban kozott lathatjuk...

Erre pazarolni időt, agysejtet, energiát...

Vajon a modlog mikor frissül? :)

-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…