"Kis türelmet kérek, a villamost újra kell indítanom."

Reggel munkába menet egy szép, modern, ultrakomfortos CAF gyártmányú villamossal utaztam, amikor is pár megálló megtétele után a címben említett mondat hangzott el a hangosbeszélőben.

Nyilván mással is történt már hasonló, semmi extra, minek ilyesmiről posztot írni, stb, de mivel én először voltam ilyesminek a szemtanúja, elgondolkodtam rajta, hogy mégis mi történhetett? Lefagyott a szoftver vagy esetleg épp befejeződött a Windows Update és újraindítás nélkül nem engedte a rendszer a szerelvényt továbbközlekedni? Nyilván nem, hiszen a beágyazott eszközök, célhardverek túlnyomó többségén Linux fut (talán csak az ATM-eket tudnám kivételként megemlíteni), de akkor is, jól esett kicsit eljátszani a gondolattal. Egyébként konkrét, megtörtént eset, hogy egy céges ebéd alkalmával egy étteremben 10 percet várakoztunk fizetéskor, mert épp futott a Windows Update a számlázáshoz használt PC-n... :)

Alig hogy eljutottam eszmefuttatásom végére, a villamos valóban "leállt", klíma, kijelzők, mindenféle elektronika kikapcs, majd 1-2 perc múlva vissza. Na, így már minden fasza, mindenki fellélegezhet, újraindítást követően már simán gördülhetett tovább a szerelvény.

Közel ültem a vezetőfülkéhez, így sikerült elkapnom a vezető rádiós beszélgetését a központtal. Mint kiderült, a szerelvény hátulján az egyik ajtó folyamatosan "sípolt", ezért volt szükség az újraindításra (mondjuk ha emiatt reboot kell, akkor végül is simán lehet, hogy tényleg Windows fut ezeken a villamosokon :).

Gondolkodó ember lévén (és mivel jobb dolgom épp nem akadt), rögtön elmerengtem a történteken: míg régen egy meghibásodáskor villáskulcs, csavarhúzó meg fogó kellett, addig ma már újraindítás, szoftverfrissítés meg busásan megfizetett szoftvermérnökök és fejlesztők munkája. Aki ismer, tudja rólam, hogy informatikus létemre azért kicsit fontolva haladó típus vagyok, néha szeretek megállni gondolkodni és nem ész nélkül elfogadni minden trendy őrületet. Azért csak felteszem a költői kérdést: biztos jó ez nekünk? Csak én érzem azt, hogy lassan teljesen átveszi az irányítást az életünk felett a technika és olyan dolgoktól kell függenünk, amelyek nem hogy nem emelik, de sokszor még csökkentik is az életminőségünket és a biztonságérzetünket?

Szerintem egy kicsit túltoltuk ezt a digitális átállás dolgot. Viszonylag régi hír már, hogy lehetőség van ún. "e-személyit" igényelni a hagyományos, papír-alapú iratok helyett. Ez alapvetően tök jó, számos előnye van a dolognak, azon túlmenően, hogy így a "haverok" IT-s cégeinek is lesz megbízása. Engem viszont kifejezetten érdekelne, hogy vajon elgondolkodtak-e a kedves döntéshozók azon, hogy állampolgárok, sőt hús-vér, érző, lélegző emberek személyes adatainak ilyen nagyszabású digitális tárolása mekkora felelősség? Elég csak felcsapni bármelyik népszerű hírportált, egymást érik a különféle rendszerek, adatbázisok feltöréséről, adatlopásról, adatszivárgásról szóló hírek.

Biztos jó ez nekünk? Jó az, ha egy az átlagnál kicsit is ügyesebb/eszesebb/tájékozottabb script kiddie képes lesz bármely állampolgár ÖSSZES személyes adatát (beleértve a szenzitív egészségügyi adatokat is) megszerezni és azzal kénye-kedve szerint visszaélni?

Én határozottan állítom, hogy már úgy nagyjából 5-6 éve túlléptük azt a szintet, ameddig a különféle digitális újítások valóban az emberek javát, jólétének, biztonságérzetének növelését szolgálták. Most már csak szimpla biznisz az egész. Mert fejlődni mindig kell, és hát mindenki tudja, mekkora pénzek vannak az IT-szektorban...

Mindeközben boltosok, kisvállalkozók, egyszerű hétköznapi emberek mennek tönkre, mert nincs rájuk szükség vagy éppenséggel lenne, de irreálisan alacsony bérért tudnának csak dolgozni. Az egészségügyünk, az oktatásunk romokban hever, miközben az emberek elszigetelődése is egyre csak nő, a toleranciaküszöb is szép lassan tolódik lefelé, és így tovább, pontosan ismerjük ezeket a problémákat, hiszen nap mint nap szembesülünk velük.

Most már biztos infó, hogy jövőre apa leszek, és komolyan foglalkoztat, hogy vajon lesz-e majd értelme a szó klasszikus értelmében nevelnem a lányomat, vagy addigra már totálisan átveszi az oktatás és nevelés feladatait a média és én (fontolva haladó) szülőként maximum csak erőlködhetek azzal, hogy szembemenjek az általam károsnak ítélt trendekkel?

Hozzászólások

hat ez eleg picsogos lett, de legalabb demagogia is van benne...

+1 a picsogásra és demagógiára.

Sokszor gondolkozom azon, hogy - összetett rendszerek esetében - az informatikai tudás csak arra elég, hogy észrevegyük a hibát, de arra már nem hogy megértsük és kijavítsuk. :) Egy villamosszerelvényben a szoftveren kívül (miért baj, ha Windows...) rengeteg drót, szenzor, finommechanikák, behuzalozott logika, függőségek vannak, amiknek a működése enyhén szólva is bonyolult.

Biztos jó ez nekünk? Jó az, ha egy az átlagnál kicsit is ügyesebb/eszesebb/tájékozottabb script kiddie képes lesz bármely állampolgár ÖSSZES személyes adatát (beleértve a szenzitív egészségügyi adatokat is) megszerezni és azzal kénye-kedve szerint visszaélni?

Azt értem, hogy ebben a közegben (informatikusok, számítástechnikusok) mindenki más hülye, de miért gondoljuk, hogy akik ezeket a rendszereket tervezik és üzemeltetik, nem többek gügyögő bölcsiseknél? Persze, láttam én is rosszul megtervezett vagy megépített rendszert számtalant, de ilyen szintig azért nem általánosítanék.

A másik felvetésedre: a nevelésre, pontosabban a jó példamutatásra természetesen van szükség, mindig is volt, mindig is lesz. És ha ez elmarad, akkor mindig lesz más helyette, a gyerek nem áll meg a fejlődésben. Mindenképp felnő - ha megéli, persze - csak nem mindegy, hogy hogyan.

Ave, Saabi.

Nem egészen erre céloztam, és természetesen senkit nem nézek gügyögő bölcsisnek. Számtalan jól megtervezett, stabilan üzemelő rendszerről derült már ki, hogy feltörték, megszerezték az adatbázist és onnan e-mail címeket, jelszavakat és egyéb adatokat loptak. Nem kifejezetten a tervezési hibákra, inkább az előre nem látható biztonsági sebezhetőségekre gondoltam, amiket vagy kijavítanak vagy nem... Az egy dolog, hogy valaki profin lefejleszti a megfelelő szoftvereket és kiépíti az infrastruktúrát, de nem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen rendszerhez azért kiemelten fontos a korrekt, hosszú távú support.

A nevelés kapcsán meg épp azt akarom elkerülni, hogy a kapitalizmus és az aktuális hatalom érdekeit kiszolgáló média és/vagy a közvélemény nevelje a gyereket bármilyen szinten is. A szüleim (főleg apám) is odafigyeltek erre, és a mai napig hálás vagyok nekik ezért, kaptam bőven útravalót tőlük. Nyilván nekem is van ezernyi hibám (picsogós vagyok és demagóg? :), de talán ha kellő időt és energiát tudok fordítani a nevelésre, akkor biztos lesz értelme szembemenni az árral. Persze szülői tapasztalatok nélkül nyilván sok a naiv, téves elképzelés, de azért igyekszem pozitívan hozzáállni a dologhoz.

Arra, hogy a többieket lenézed, a script kiddie-s megjegyzésed miatt gondoltam. Nyilván nem lehet feltörhetetlen rendszert alkotni, de attól még nem lesz minden nyitva egy script kiddie részére.

Nekem a fiaim születése előtt egy egész csomó elképzelésem volt arról, hogy miként fogom őket nevelni, tanítani. Ezek aztán a születésük után kártyavárként dőltek össze. De megnyugtatásképp, ha nem direkt erre gyúrsz, olyan nagyon mégsem baszhatod el. :-D Persze, van számos dolog, amit utólag az elmúlt tíz évben másként csináltam volna, de összességében elégedett vagyok az eredménnyel. :-)

Ave, Saabi.

Az elmondottak alapján a probléma nem kernel szintű volt, szóval kb mindegy milyen oprendszer fut benn. Vagyis a poénos megjegyzés a windows-ról szerintem kicsit elhamarkodott.

beágyazott eszközök, célhardverek túlnyomó többségén Linux fut
Messze nem... pl VxWorks, QNX, RTOS csak hogy párat említsek.

A probléma amit felvetsz valamennyire valós, de azért a következtetések szerintem kissé szintén elhamarkodottak. A jelen példában mi volt a baj: valós körülmények között kijött egy hiba, valószínűleg hardveres eredetű (ajtó zárás szenzor hibás jelzése), ami tesztkörülmények között nem jött elő. Az ilyen esetre az általános tervezési előírást követték, ami fail-stop. Lehet, hogy leáll a közlekedés, de az első prioritás, hogy személyi sérülés ne legyen, és ezt teljesíti. Mi a valódi gond: a gyors fejlesztési ciklus miatt a tesztelés korlátozott volt, illetve nem egy 10-20 éve kiforrott és valós körülmények között már jócskán kitesztelt megoldást építettek be (akkor az lett volna a probléma, hogy miért elavult szart vettünk). Sajnos ott a gond, hogy a rendszerek bonyolultabbakká válnak, a kiadási ciklusok pedig rövidülnek, emiatt a nem nyilvánvaló nemfunkcionális problémák kezelésére nem jut idő. Ugyanez az általad emlegett security probléma. Ha túlfeszített határidővel kell szállítani (ritka amikor nem), az első dolog, amin spórolni fognak az a security.
Egyszerűen mindenki túl gyorsan akar túl sokat és az informatika sajnos olyan, hogy vannak ilyen "puha" részek a rendszerben, (mint security, illetve hibaesetek korrekt kezelése), amiknek a hiánya vagy trehány kivitelezése elsőre nem lesz nyilvánvaló -> lesz aki bevállalja, hogy itt spórol -> a piacon a résztvevőknek fel kell venniük a versenyt a trehány kivitelezők áraival és határidőikkel -> mások is kénytelen lesznek belemenni rizikós fejlesztésekbe.
---
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Jogos, a VxWorks-ről már hallottam, sőt, láttam is bootolni soros konzolon, a többit egyáltalán nem ismerem.

Abszolút igazad van abban, amiket írsz, és épp ez a bajom, észre kéne venni, hogy ez az őrült tempó komoly problémákat fog okozni a jövőben (sőt, már most is).

Végignéztem én már ezt Volvo buszokon, Mercedes buszokon, jó pár éve már. Még mindig ott tart a járműgyártás, hogy egy ajtószenzor hibás jele esetén a jármű fedélzeti számítógépének teljes újraindítása szükséges. Bár hozzátenném, ennek valószínűleg biztonsági okai vannak, hiszen ha egy szenzort külön resetelni lehetne, az esetleg odacsukhatna valakit, vagy menet közben kinyílhatna az ajtó.

---
A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.
Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!
Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Ha már most így érzed, mi lesz a fejedben akkor, amikor bekövetkezik a technológiai szingularitás? Rossz korba születtél. ;)
Én élvezem a világot, és várom az újdonságokat.

Az meg, hogy a CAF egy ilyen hiba jelnsége csak komplett újraindítással orvosolható, egy méretes 'A' prioritású trouble report a ticket kezelő rendszerben. Tetszettek volna acceptance teszteket csinálni. ;)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Ott és akkor nincs más megoldás, mint restart sem idő, sem lehetőség nincs alaposabb hibakeresésre/részleges újrarúgásra. A vezérlés problémáit azon nyomban nem cél vizsgálni - ez ugyanis azt jelentené, hogy hiba esetén fekve marad a jármű, tessék leszállni, és megvárni a pótlóbuszt - mert egy jármű fekve maradása kötött pályán a teljes vonalat megfogja/megborítja.
A kikapcs/bekapcs teljesen jó megoldás arra, hogy az egyszerűbb hibaállapotból kihozza a vezérlést. Ha ennél komolyabb a probléma, akkor persze más a helyzet, de az esetek döntő hányada ezzel orvosolható (menetkésszé tehető a jármű).

...beágyazott eszközök, célhardverek túlnyomó többségén Linux fut...

Windows for Submarines

Royal Navy and BAE Systems to equip the nuclear-propelled and nuclear-armed warship fleet with a Windows-based command system. The transition to the Windows for Submarines command system on HMS Vigilant, a Trident nuclear missile submarine, was completed in just 18 days.

via https://blogs.msdn.microsoft.com/ukgovernment/2008/12/17/windows-for-su…

Ne akard tudni mi megy a BKK-nál, mert elsírod magad...

Igen egyetértek. Sajnos egyre nagyobbak és egyre több rétegből állnak ezek a szoftveres szerkezetek. Így egyre több a lehetőség is a biztonsági "lukak"-ra.
Egy jó példa mennyire egyszerűen lehet megfelelő kódot írni pl. Windowsra betöréshez:
https://www.youtube.com/watch?v=xv7kBwEVym0

Sajnos nem csak ilyenekben van visszalépés.

Pl. a volánbuszon régen volt a jó kis forgótárcsás jegynyomtató. Ezt lecserélték nyomtatós csodakütyükre még talán 15 évvel ezelőtt. Egyből megnőtt a 15 perces menetidő kb. 20 percre.
Hasonló élményem volt a Máv-nál is amikor egy hasonló rendszert cseréltek le. Ott a pénztáraknál való sorban állás ideje nőtt meg.
Valami rémlik a postánál is, hogy mintha régebben gyorsabban mentek volna ott is a dolgok.
Még sorolhatnám, de látom, hogy több nagyobb cégnél is megnőtt a várakozási idő, mert a rendszerek is egyre lassabbak.
Ott álltam nemrég egy ügyintéző mellett egy boltban és láttam miként homokórázik, ami néhány éve még pikk-pakk ment.

Persze nem állítom, hogy a technológia minden esetben rossz, csak amikor rosszul csinálják. Ez viszont elég gyakran előfordul a profitéhség miatt. :-(

Az Almex előtt/vele egyszerre volt a letépős slejfni, amivel szintén kellőképp lehetett trükközni - és sajnos egyik sem felelt meg az igényeknek - a slefnit át kellett tintával írni egy árváltozáskor, az Almex-hez tudni kellett fejből a teljes díjszabást Ft-ra, az összes kedvezménnyel együtt (vagy nézni az adott vonalra érvényes táblázatot) - és még egy rakat baja volt az Almex-es jegykiadásnak.
Az elektronikus kütyüvel az elszámolás is gyorsabban ment, illetve sok olyan kényelmi/adatgyűjtő szolgáltatása volt, amire a Volán társaságok igényt tartottak - és persze elég volt a vonal megállóinak hivatalos nevét tudni a jegykiadáshoz, ami azért jóval egyszerűbb, mint a teljes, és gyakran változó díjszabást megtanulni - mondjuk tucatni vonalra, merthogy a sofőrök jelentős része nem csak A-ból B-be meg vissza fordákat csinált.
A vasúti kéregjegyeket én is sajnáltam, de ott is hasonló problémák voltak: az árváltozást nehéz volt velük követni (anno volt kétszer átárazott jegyhez is szerencsém...), nehéz volt az elszámolás a pénztárban, és alkalmatlan volt a viszonylati jegykiadásra.
A Postánál az egységes postai rendszer (mindent szkennel, vonalkód, estébé) az üf.kiszolgálás idejét picit növelte ugyan, viszont a backoffice időt megdöbbentően leredukálta, hiszen mig a hagyományos csak "stempli és elrak" esetben a küldeményeket még fel kell dolgozni "hátul" (könyvelten feladott küldeményeket ténylegesen könyvelni, utalványokat összesíteni, stb.), az elektronikus rendszerben ez már a küldemény felvételekor megtörténik - többet ülhet a dolgozó az ablaknál. Ja, és ez a rendszer teszi lehetővé az online nyomkövetést is, amit... hogy is mondjam, nem igazán az elsők között vezetett be a magyar posta...

Nem a rendszerek a lassúak sok esetben, hanem a munkafolyamatok nincsenek az eszközökhöz igazítva és viszont - szervezés és ssw-ergonómia az, amire nagyobb hangsúlyt kéne fektetni.
Egy régi példa: Anno a MATÁV tudakozóban a kezelők előtt OS/2-t futtató pécék voltak, célszoftverrel. A kezelő kiválasztotta, hogy milyen feladattal ültették be (belföld, nemzetközi, ébresztő, ha jól emlékszem...), aztán megkapta a felületet, amit _csak_ billentyűzetről lehetett használni - viszont baromi gyorsan. Keresési szöveget két kézzel beír, enter, mire a jobb kéz kiért a numerikus billentyűk fölé, megjelent a keresés eredménye egy számozott listában, számot beír, üf.-nek közben mondja, hogy "adom a számot", majd felfelé nyíl, és a kiválasztott hívószám már ment is hangbemondásra. Szussz, és jött a következő hívás meg az "Üdvözmömmibensegíthetek"...

Úgy látom Te több területen is több háttérinfot tudsz mint én. :-)

Azt is értem, hogy a cégek spórolnak ezzel, valamint több adatot lehet központilag látni / kezelni.

Csak azt nem értem ezt miért úgy kell megvalósítani, hogy közben az ügyfél idejét raboljuk. :-(
Bár mondjuk a Volán / Máv esetében értem. Ott nincs túl sok alternatíva. Illetve a Volánnál van.
A különféle hasonló finomítások óta egyre többen járnak ki inkább kocsival a vasútállomásig.

Ezzel azért nincs egyedül, mivel egy darabig ugyanott dolgoztunk. ;) Sőt a párom éppen posta-bank végzettséggel rendelkezik és most ment nyugdíjba.
Szóval a háttér mellett a kapitalista jelenséget is érdemes megfigyelni!
Az a bizonyos tudakozó szoftver a 90-es évek elején arra készült, hogy egy kiképzett operátor legalább 140 ügyfelet ki tudjon szolgálni óránként, az USA adatbázisából. Valószínűleg mainframe-es előzmények után készíthették el az akkoriban még újnak számító RS/6000 gépekre, AIX alá. Ugyanez a szoftver ment Európa több országában is. Akkoriban a tudakozót a felügyeleti szerv igen keményen tesztelte, de voltak hozzá profi operátorok is.
Akkoriban, de most már az internet a dominás.
(Bakugrás.:)
Manapság a Postánál trend hasonló csak kicsit másképp kell nézni. Ami a régi szoftverrel és szakképzettséggel gyorsan ment, az megy az újjal szakképzettség nélkül is. Csak nem olyan gyorsan, mint régen a tudakozóban, hiszen az volt a cél, hogy szint teljesen képzetlen munkaerőt is végigvigyen a műveletsoron. Erre pedig nagy szükség volt, mert ilyen kevés pénzért már lassacskán senki nem fog a postán dolgozni.

míg régen egy meghibásodáskor villáskulcs, csavarhúzó meg fogó kellett, addig ma már újraindítás, szoftverfrissítés meg busásan megfizetett szoftvermérnökök és fejlesztők munkája.

A régi ember meg ugyanezt mondta csak kicsit más behelyettesítéssel: míg régen a pattintott kő, meg a balta kellett...ma meg villáskulcs meg csavarhúzó... Remélem érted hol hibázik a felvetésed. Ennyi erővel a négy kerék is az ördög találmánya. Járjunk inkább lovon... Mert hány patkolókovács munkáját vették el a kocsikkal... Ja, hogy ezért ma már nem szomorkodunk annyian. Ugyanígy nem fogunk a bunkó/tapló bolti eladók miatt...

Jaj ne már... Komolyan, mi az első dolog, amit megpróbált régen is az ember, ha valami nem működő géppel találkozott? Kikapcsolta, és bekapcsolta újra. Ha ment, örült, ha nem, akkor elkezdte vizsgálni, hogy mi az oka.

Az újraindítást nem a szoftveresek találták fel, csupán itt terjedt el a köztudatban.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ez semmi. Temesváron most állítanak üzembe felújított (gyakorlatilag a futómű maradt csak a régiből, full elektromos berendezés cserélve) villamosokat.

Történtek már érdekes dolgok velük. A legutóbbi két incidens:
- villamos lefagy. Polgármester (ritka rossz kommunikátor): túlfeszültség, lekapcsolt az automatika. Persze. Azért vontatták kamionnal 2km/h-s tempóban a depóba.
- villamos felemelkedik mint a hernyó. Polgármester: hirtelen fékezett (egy légterű csuklósok) biztos egy rossz csavar miatt emelkedett meg. Jaja.