W10 valóságshow

Ma reggel arra lettem figyelmes, egyik W10-es gépen teljes gyári alapértelmezett formájában jön be a Firefox. Extension-ok, szótár, beállított "classic"-téma kikukázva, beállítások "alapon". Mindezt úgy, hogy elvileg "szigorúan restriktív usermod"-ban fut a rendszer.

A múlt héten az "adminjog" "árasztotta" el a rendszert, szigorúan önmagától. - Nem is értem, hogyan történhet ilyen egy policy-vel is védett oprendszerben! (Más "apróságokról", a társítások és az alapértelmezett társítások "mozgásban létéről" nem is beszélve..) Hetek óta működő nyomtató-megosztás egyszerre elszállt, kerestem az okát, és a rendszer "kiosztott" adminjogot a korábban restriktívre beállított felhasználónak. (Töröltem és azonnal ment is a nyomtatás ismét.) - Most éppen azon gondolkodom, hogy visszaállunk W7-re, és egyúttal a windows update elérhetőségét, az összes létező ms domain-ip kitiltásával meg fogom oldani. (Az sem fog több munkával járni, mint W10-eket a használhatósághoz naponta "agyusztálni".)

(Még pár komolyabb eset és már kezdem is visszarakni a gépeket. - Amióta W10-re átálltunk, komolyan kezdek rettegni, mire indulnak a gépek reggelenként.)

A Microsoft hogyan gondolhatja azt, hogy ezt az oprendszernek nevezett, folyamatosan "alakváltó" amőbát munkára lehet használni? Mire készítették egyáltalán ezt a telemetrián kívül? (A fejlesztők célja biztosan az, mint a lopakodó drónnál, soha ne lehessen tudni, hogy hol van és éppen mivel foglalkozik.)

Hozzászólások

Azert a W7-eket en frissen tartanam a helyedben ameddig lehetseges. Igy is security risk, ha nem frissit az ember (nem pejorative mondom, abszolute megertem az indokaidat), nem kellene meg ezt fokozni is. Restriktiv user amugy se fog tudni W10 upgrade-t inditani.

Ami az "admin-flood"-ot illeti, en utanajarnek a dolognak, mert valami nem koser. Nem lehet, hogy valaki lekuldott valami elbokott GPO-t olyan OU-ra, ahol semmi keresnivaloja nem volt, majd bar rogton torolte, azert par gepen meg le tudott cache-bol futni?
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

Nekem alapvetően az a problémám, hogy éveken át W7-en soha nem történt semmi ilyen, "sec"-gondom sem volt, amiről tudomást szereztem volna vagy más módon problémát okozott volna. (bár mindig is elég rendesem mazsoláztam a 7-es updatek-ből.) Egy stabil, másnap is hasonló módon rendelkezésre álló rendszer képes munkatevékenységet kiszolgálni. Ha, minden nap kűzdeni kell az oprendszer-stabilitásért, - finoman szólva, nem ehhez vagyok szokva.

(1-2 hónap óta, - azaz W10 "tömeges" felhasználása óta, - tapasztallom, hogy az MS fenntartja magának a jogot, hogy a rendszerből az én megkérdezésem nélkül "kikukázzon" beállításokat vagy telepített szoftvereket. Mivel desktop-on nem kívánok MODERN UI-s appokat futtatni, ezért ezt sértésnek veszem, és nem érdekel az MS performace ideál, de a munkahelyek világában szerintem egy protekcionista, vag reklámszóró üzletpolitikának sincs helye a részükről.)

Ha az oprendszer-erőforrás kezeléssel meg tudtak bírkózni, akkor a dolog többi része már gyerekjáték, csak akarat kell hozzá. - Ha ez ilyen instabil marad, ezt a vonalat erőltetik továbbra is, akkor el fogják veszíteni az üzleti felhasználókat. Mert a cégek MAC-ra fognak váltani. (Nem jobb ugyan de más, - és az állandóság, stabilitás ott régről ismert featura, és szerintem szívesen nyomulnak majd be az MS által "elhagyott" piaci területre.)

Ráadásul, a rosszindulatú kódok megjelenése a rendszerben várható lesz, - bár elismerem, - jelenleg még nincs nagy vész, az MS által fejlesztett natív védelmi rendszerek ellátják a feladatukat. - Szerintem azonban, ha ez így folyik tovább, rövidessen megjelennek a hibákra épülő újabb vírus-malware-fejlesztések, és lesz mit kihasználniuk a gyengített, "lebegtetett" jogosultságkezelésben.

Letezik egyaltalan ceg, aki a W10-et bevallalta enterprise kornyezetben?

Nagyvállalati szinten teszteljük egyelőre, tipikusan nincs az a nagy rohanás 1 évvel a megjelenés után még.

Iskolában samba domain környezetben üzemeltetek kb. 40 darabot. 30 tavaly RTM óta, ehez jöttek júliusban a frissítettek, s jön még szeptembertől 10.
Van még kb. ugyenennyi Vista is.

Van a W10-nek olyan Enterprise változata, amelyiken szerver oldalon lehet adminisztrálni, hogy milyen frissítések menjenek fel?

Netán olyan is, amelynél gépenként push-olhatom a frissítést, akár kényszerítetten is? Remélem, van/lesz rá ilyen, mert ha enélkül elindul nálunk is a W10-re átállás (cca. 2k PC és laptop), akkor aki nem "power user", az szopóágra kerülhet egy ilyen jól sikerült Ms akciónál...

" amelyiken szerver oldalon lehet adminisztrálni, hogy milyen frissítések menjenek fel?"

Ehhez a sima enterspajz eleg, sot, barmelyik verzio jo, amit domainbe lehet leptetni. Az van, hogy van egy ilyen cucc, WSUS a neve - egyfajta WU proxy -, ehhez kell csinalni egy csoporthazirendet, ami elredirecteli a WU-nak a forrasat a helyi WSUS szerver fele, es ott akar darabonkent is lehet jovahagyni frissiteseket. Meg lehet csinalni nem-domaines gep eseteben is (a gpedit.msc kiadasfuggetlenul megy asszem meg Home alatt is), csak az manualis minden geptelepites utan.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

A W10 (Csak a Pro verzióról beszélek,) memória-erőforrás kezelése a korábbi Windows rendszerekhez képest gyorsabb, - legalább is ugyanazon a hardveren, W7-W10 vonatkozásában, szubjektív összehasonlításra, elsőre úgy tűnik. Persze egy oprendszer gyorsasága nagyon relatív dolog. Mit is érezhetünk egy rendszeren gyorsnak, avagy mit lassúnak?

Az első összetevő, - az a számomra igazán idegölő, - a grafikus felhasználói felület lassúsága, azaz "laggolása". Ha nem "ugranak" az ablakok, hanem csak "vánszorognak"..., - de a profinak nevezhető felhasználói igények még a "belefejlesztett" animációs effekteket is ide sorolják, és telepítés után kapcsolják is ki, a legkisebb erőforrás-"zabáló", esetenként "fapadosabb" megoldásra. (Mert én is, ha kattintok egy grafikus felhasználói felületen, akkor, a másodperc tört része alatt, ott kell lennie az eredménynek az orrom előtt, - nem bírom a "homokórázást". - Különben a rendszer működését lassúnak érzem...)

A második összetevő, - általában és egyedül a processzor számítási teljesítménye okán, az éppen rábízott feladat kiszámolása. Azért a második csak számomra, mert az első sokkal töbször veszi igénybe a türelmem egy számítógéppel folyó munka során, mint ez a második. - Azaz egy két percet a számolásra, a feladat elvégzésére könnyebben tudok várni és tervezni vele, mint pl. az "ablaknyitogatás", a megjelenítés folyamatosan kínzó lassúságát illetően.

A harmadik összetevő, - a biztonság "oltárán ejti kútba" bármilyen szuperhardveres teljesítményt. A korábbi Windows rendszerek biztonságát, - főleg külső védelmi szoftverek alkalmazása esetén, a felhasználó modifikálhatta. Kikapcsolta a kevésbé életszerűen előforduló események monitorozását, avagy más modell szerint működő biztonsági szoftvert telepített. A W10-nél láthatólag általánossá vált a felhős azonosítás és az ezzel kapcsolatos telemetria, ez kikapcsolhatatlanul visszahat, minden a gépen történő művelet sebességére. Így pl., a hagyományos levelező-kliensek sebességére is. De a gép saját merevlemezén folytatott fájműveletekre is. Mindenre, ami nem felhős. (Persze, a felhős műveleteket meg az internetszolgáltatás kapacitása "mételyezi", a geolokális adottságok fügvényében.)

Mondhatnánk azt is, hogy a Microsoft így is "tereli" a saját felhője felé a számítógépes feldolgozást. (Persze bármikor védekezhet azzal a logikusan elfogadható érvvel, hogy a felhő monitorozása, biztonsági szempontból, nagyságrenddel gyorsabb lehetőséget jelent.) De az már elég érdekesnek tűnő "feltételezés", hogy, ha a W10 nem kap folyamatos, "online"-ellenőrzési-frissítési lehetőséget, akkor egy gép reggelenkénti, bekapcsolása utáni "rendelkezésre állása" - enyhén szólva, - hosszabb-rövidebb ideig, - inkább a gép "nemrendelkezésre" állását, - azaz "a büntit" jelenti...

- Körülbelül, itt is hal meg a saját erőforrásokkal működő rendszerek használata, a Windows 10-el bezárólag. Olyan szintű, kikapcsolhatatlan többleterőforrást vesz igénybe, hogy azt bármilyen, a számítástechnikához alig értő felhasználó is észreveszi, - azonos gépen, egy W7 rendszer hosszabb idő alatt megtapasztalt működésének sebességéhez képest.

Biztosan vannak még tartalékok a W10 beállításait illetően is, de a "finomhangolások" azaz a "tweak"-elések alkalmazása egy bizonyos szint felett, már nem a MS által kiszabott "fejlődési" irányba mutat, - a széllel szemben viszont igen... (Persze nem mondok le könnyen, "az én házam, az én váram elvről", - bármennyire is nevezhetnénk ezt a jelenlegi trendek alapján "fejlődésellenesnek"...)

Van még pár, nem lebecsülendő összetevő, (a fentieket csak kiemeltem, mint számomra, az adott hardveres környezetben a legfontosabbakat,) amely akár jelentősen befolyásolhatja a sebességérzetet, - kíváncsian várom, ki mit ajánlana figyelmembe még...

De pl., a számítógépes rendszer elemeit jelentő, hardveres összetevők erősítését, azaz változtatását nem tartom jó ötletnek - mert, cégszinten, jelentős többletköltséget eredményezne, - és sajnos, a fentebb említett korlátozó tényezők mindegyike felett nincs folyamatosan dominanciája.
(Például, a rendszer elemeit összességében jelentően meghaladó teljesítményű gépek is tudnak, - a felhasználóik számára, - W10-el "k*rva lassan" menni.)

És most kicsit a W7-ről is. - (Csak annyiban, hogy ha a W10-es képes azonnal "update"-eket találni, azonnal elkezdeni letölteni és telepíteni...)

A W7 gyorsan kellett, - egy nyomtatás, üzleti okok miatt nem tűr halasztást. Ott áltam tegnap még a hiányzó "update"-k "kúszogató csikjelzése" előtt, de nem volt mit tenni, fél óra után fe is adtam, és a helyére tettem a hiányzó 26 fontos javító update nélkül. Ne bubogjon, lekapcsoltam a "soha ne keressen" checkbox bejelölésével.

Ma egy komolyabb erőforrás-zabáló program telepítése előtt, - most már tényleg kellenének a hibajavítások. (Nem szeretném, ha a kimaradt WU miatt uszna el a meló, azaz indirekt miattam...) Csináltam WU resetet, mert többszöri indítás után is csak WU "Frissítések keresése" malmozás - reagálás nélkül. Na, ezután már 45 perce malmoz tovább, érdemi "munkavégzés" nélkül. - és előtte is volt másfél óra. - (De tegnap természetesen megtalált mindent, csak letöltést nem volt hajlandó elvégezni.)

Microsoft!!! - A Windows, amelyet kifizettek és jogszerűen, warez nélküli rendszerben használnak. Az WU funkció használatáért, miért is kell "büntibe" helyezni a 7-esre kényszerűlő felhasználókat? (Persze a 10-eshez WU-hoz képest...)

(Mindegy, hogy milyen fontos a W10-es csere. Nekünk most plotterhez kell gép, és nem 10-esre vannak a programjai optimalizálva, (DE, BETA-tesztelni meg végkép nem akarunk. Egyszerűen csak dolgozni. Hogy majd, amikor ismét vásárolni akarunk Windows-t, legyen rá elég pénzünk.)

Nem értem Microsoft? - Ezt tevőlegesen akadályozni, - miért is szerencsés? (Á, biztosan nem tevőleges, csak műszaki okok vannak a háttérben, - akkor talán megérné nekiállni és megcsinálni. A fizető, Windows-felhasználó ügyfelek miatt. - Csak, marketing okokból is... A W10-ben működő megoldás bizonyítja, nem kívánunk lehetetlent.

És már látom megint update nélkül kell a helyére tennem a gépet, "MS-okból". Az emiatt az esetlegesen úszó munkavégzés bekalkulálva - Ja, ez is lehet cél? (Tudom, nem tehetnek róla, - szegények.)

Sajnos a telepites utani elso par update ilyen. Nalam az szokott mukodni, hogy ott hagyom egy ejszakara, altalaban reggelre kitalalja magat, meg le is tolti a frissiteseket, csak nyomkodni kell, hogy akkor most go-go. Emiatt egy Win7 telepitese atlag masfel nap, de rovidebben egyszeruen nem _lehet_ megoldani. Elboktek a WU-t, nem is kicsit. WU6-os nosztalgia-erzeseim tamadnak folyamatosan, ott volt ennyi szivas a webes feluletes cuccal.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

és a mostmár "gyilkos"-shownak, tovább kell folytatódnia...

Telepített Win 1511-es, már egy ideje fent van egy Dell-780-ason (8GB RAM/E8400/WD500) Tökéletes hardver, van ilyenből 10-15 is - öregebb testvéreiből meg bőven, lefelé 740-ig bezárólag. Mind inteles jószág. Állati strapabírás, szerintem, a kora ellenére biztosan menne még 3 évig megállás nélkül is. (Sőt utána is...)

Már egy hónapja "reszelgetem, felmentek rá a kedvenc, viszonylag egyszerű W32-es programjaim. +1 userprofil van. Tesztek. tökéletesen futott bármeddig. Úgy gondoltam, mivel ez plusz gép, és közeleg az a pillanat, amikor is a többi ilyen W10-es, - ha akarom, ha nem, - megkaphatja a "Aniversary" frissítést, vágjunk bele, letesztelem mi is a várható eredmény...

Letöltöttem a szükséges exe file-t, előtte a gépet "egyszerűsítettem", azaz töröltem egy D particiót, - legyen neki könnyebb alapon. - Először barátságosan tesztel és vállon vereget 3 pipával, hogy nagyszerűen kompatibilis a renndszer a tervezett frissítéssel. A szokásos figyelmeztetés, mivel magyar nyelvű, (milyen jó lesz nekem ezután, mert a legfrisebb és legkorszerűbb Windows oprendszer fog futni a gépemen, stb.) továbbot "intettem", legyen úgy..

A gép először is a szokásos százalékszámolással letöltötte a telepítőállományt, - eddig minden rendben, - majd nekilátott a telepítésnek, - sorsára hagytam egy kicsit, - némi paradicsom-paszírozás-befőzés okán, (mert ebben a konyhai tevékenységben, már évek óta mindig szívesen veszek részt,) - 1-2 óra múlva visszatérve, fekete képernyő és villogó kurzor fogadott.

Adtam neki még 1 órát hátha dolgozik, de nem mozdult innen el. Mondom újra indítom. Már a BIOS-ba belefagy, többször próbálkoztam. "Live-CD" be, ott sem igazán akar indulni. (Start-képernyő bejött de billentyűzetem már nincs.)

Azaz, úgy tűnik elsőre, mintha az "Anniversary Update" megölte volna a gépet. (Megjegyzem, telepítettem már tisztán 1607-es DVD-s telepítőről, - ráadásul öregebb, Dell-755-ös gépen, - azóta is szépen működik. (Több 1607-essel nem is volt dolgom eddig.)

Most már óvnék mindenkit, hogy régebbi gépeken az online, "felülíró" frissítést és ne a tiszta telepítést válassza...

Ha majd alaposan "körüljártam" a hardvert, még befejezem ezt szívemnek "különösen kedves" epizódot...
:(

RAM-modul halhatott ki, (v. gyári hiba?) mert 2-őt eltávolítva 4GB-vel végre hajlandó lett elindulni. Most "visszavágom" a frissítésbe és "újrázunk".. - és fut is tovább a frissítés szépen...

Úgy látszik, elkezdte használni a telepítés során a 4GB RAM fölötti modulokat, és rátalált a 3., 4.-ben valamilyen hibára, ami "befagyasztotta" a frissítési folyamatot. - Hogy eddig nem volt baj vele? (Vagy éppen a művelet során, véletlenül halt meg az egyik? - majd még tesztelem ezeket.)

Milyen fejlesztői filozófia bújhat meg amögött, hogy éppen 4 órája "futtatok" egy Defendert frissítési célzattal, de nem frissül. (Igaz frissülhetett volna az elmúlt évben bármikor, mert 2015 április 24-e volt az utolsó frissítés dátuma. - Kikapcsolva, Tweek-elve nem volt a gép, az WU bekapcsolt állapotban volt, (van). A Windows egy 8.1/x64-es verzió.

Na igen, most, hogy elkezdtem blogot írni, (persze másik gépen,) érdekes módon elkezdett frissülni, és be is fejezte kiírva a mai dátumot és def. verziószámot.

Ki érti ezt? Olyan víruskeresővel, ami, ha manuálisan "rálépek" a frissítés gombra és nem kezdi el azonnal a frissítést, ezen kívül még nem találkoztam. A legextrémebb körülmények között is működik ez a funkció. (Éppen az előbb frissítettem WinXP-n az ESET vállallatit, - ha valahol gondot észlelhet egy biztonsági program, akkor itt biztosan van pár oka, hogy hisztizzen, de nem.., 3 hónap kihagyás után azonnal megkezdi letölteni a 145 MB-s állományt és telepíti.

Kérdezem, a fene nagy biztonságra törekvéssel, meg az "update"-k telepítésének saját hatáskörbe vonásával, miért is maradhat el egy évre is, a tökéletesen működő nap mint nap használt, korszerű gép vírusdeffiniciója? (Bizonyítja, hogy lám mégiscsak, 4 órás "malmozás" után le tudott frissülni a Defender. Kétségtelen, a WU frissítés az "Eldöntöm mikor" választással fut, de miért is vonatkozhat ez egy a rendszerben az aktívan futó "víruskergető" frissítésére?)

Miközben a halasztott frissítési beállítások mellett munkakezdéskor (8 óra!) negyedórát nem engedi a felhasználót dolgozni a gépen a W10? - Nem lehetne ezt a WU kérdést, az MS fejlesztőinek komolyabban venni végre?

A karaván halad, a "sivatag" marad. -- Ezzel a "fűzfával" folytatnám..

Ma, - bár finalizálni szerettem volna végre a gépeket, - de ránéztem a WU-ra, és e-helyett szomorúan nekiestem két 1607-es Windows frissítésének, mivel a WU kumulativ-ot jelzett. A gépeknek már régen készen kellene lennie, de sok más feladat "úsztatta". - Nem lehet igaz... - Eltellik a telepítéstől egy-két hét, és a rendszerünk "kőkorszaki" verziószámozásokat mutat, (és most hagynám az applikációkat.) W10-es állapota, a Microsoft szerint, a legutolsó nagy "ráncfelvarrás" óta, - ami nálam kb. 3 hete zajlott (Windows 10 Anniversary Update) - aggályos. A mostani kumulativ komolysága erre utalhat, amit kb. 5 órán keresztül telepített gépenként, - a "súlya" is jó, kb. 730 MB.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy az eltelt kurta időben ennyit dolgoztak a fejlesztők, sajnos, a kozmológiai kategóriába illő időmennyiséget felhasználó update-el sem érzékelem, hogy a rendszer leszokna végre a "gyöngysor forgatásról", és minden kiadott futtatási, esetleg fájlmásolást célzó parancs végrehajtásának késleltetéséről.)

Tényleg minden gépre redundánsan le akarják tolni a teljes Windows installert, minden javító patch telepítése esetén? - Atya ég!!!

Erről még itt:
http://www.ghacks.net/2016/09/30/cumulative-windows-10-update-kb3194496…

Bravó új frissítési "modell". Reggel 7-kor indítom a gépeket, hogy 8 után már ne legyen update. Halasztás beállítva, újraindítás manuálisra. 8 után csak sikerült rányomni valamit, ami újraindítást tesz szükségessé. Ez még hagyján. De amíg ez nem történik meg, talán kiszolgálhatná a nyomtatást. - De nem, ma délelőtt a részleg nyomtatás nélkül maradt. (A gép "mellesleg" nyomtató szerverként van hasznosítva.- Látom W10-nél nem jó ötlet.)

A "dögunalmas", húsvéti Ubuntu frissítés, (https://hup.hu/cikkek/20170415/frissitettem_yakkety_yak-rol_zesty_zapus…) helyett a W10 már valamivel izgalamsabb is lehet, (irodalmi "szösszenet" jut eszembe: "Unatkozik? Vegyen mosómedvét!")

- Bezzeg nekem a "punnyadás" helyett, 3 gép komplett telepítése jutott, plusz két ritkán használt W10-es frissítése, 1511-ről 1607-re (Tudom, "stílusosan" leginkább a "Windows 10 Creators frissítés"-ről kellene most beszámolni.. - de én azt, most még nem szeretném "tesztelni".., meghagyom másoknak.)

Ami miatt, a húsvéti ünnepek alkalmából, folytatom a "valóságshow"-t, az a "meglepi", amelyet a frissítés a "Rendszergazda"-fiók cseréjével okozott. Ti. mindkét gépen "unalmasan hosszú, pár óra alatt végbement az upgrade, és hosszú negyedóra után, a belépésnél már a 1607-es W10 fogadott..!

:-)

És.., lecserélte a "Rendszergazda" fiókot, "Rendszergazda.000" fiókra. Az eredetit meg kiürítette(!) Nos eddig ilyet még nem tapasztaltam W10 frissítéssel kapcsolatban. (bár, nekem félszázszor már biztos megvolt ez a "tevékenység" az elmúlt évben...)

Ez azt jelenti, hogy a Micsrosoft frissítés alatt, belépteti domain-be a gépet, és a "Távoli asztal-t" használ? - mert ilyen plusz-profilok tudomásom szerint, csak akkor keletkezhetnek a Windows profil-rendszerében. (Mert itt.., nincs Windows szerver, AD sem, sőt még hálózat sem a frissítés idején, csak egy gép a routeren keresztül a WU szerverein..)

Megjegyzem, a "Távoli asztal" használata, nálam alapból tiltva van minden gépen.., talán pont ez is hozzájárult a cseréhez? - de ez, az eddigi frissítési eseteknél is tiltva volt! (Most elgondolkodhatok, hogyan "szerzem vissza" az originális "Rendszergazda"-profilt a gépeken.)

"Ez azt jelenti, hogy a Micsrosoft frissítés alatt, belépteti domain-be a gépet, és a "Távoli asztal-t" használ? - mert ilyen plusz-profilok tudomásom szerint, csak akkor keletkezhetnek a Windows profil-rendszerében."

Rosszul tudod. Eleve, domainbe léptetés során egy Rendszergazda.DOMAIN nevű fiók jöhet létre legfeljebb (magyar DC-t feltételezve), másrészt fogalmam sincs, hogy mi alapján jön ide a RemoteDesktop.

De egyébként is, ilyen .000 végű mappa (mert ez csak a mappa neve, nem pedig a profilé) akkor jöhet létre szerintem, ha letörlöd és újra létrehozod az adott nevű fiókot ugyanolyan account névvel, és ilyen nevű mappa már van a gépen. Valószínűleg ez is történt, majd a frissítés átmigrálta a régi mappából az adatokat az új mappába, a régit pedig letörölte, hiszen annak tulajdonosa egyébként sem létezik már.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

Nem nem törölte le, a helyén van, kevesebb adattal. - Nem tudom, az MS milyen (folyamatosan fejlesztett) technológiát használ a Windows-könyvtárak-fájlok felülírásánál, az esetleges spec jogosultságok-beállítások mit tesznek szükségessé. Nálam elég restriktív a futó Windows-ok beállítása. A telepítés mindig "Rendszergazda" fiókot használva történik a primer "Rendszergazda" user-t, az első "boot" után rögtön közönséges felhasználóvá "fokozom le". (Telepíteni-konfigurálni is "Rendszergazda" fiók használatával szoktam, nem "user" profilból. (Annak ebben az esetben, egyetlen célja a gép használata.) Már 2005 óta Xp-től kezdve így fut minden gép a "kezeim közül". Soha nem tapasztaltam hasonló "fiók-cserét".)

De a W10-eseknél sem. Ez az első eset. A ".000" profil dátuma stimmel a frissítés dátumával, tehát biztosan az okozta mindkét gépen. (A kettő néhény nap eltéréssel volt frissítve.) Az előző 1511-ről1607-re frissítéseknél még nem volt ilyen. Tehát valamit változtattak Microsoft-ék a "beépítés" technikáján.

Mondjuk, nem tudom milyen biztonsági kockázatai lehetnek annak, ha lemondok az eredeti "Rendszergazda" fiók használatáról. (Onnan egyértelműen migrálva lettek az adatok az újba, az eredeti profil majdnem üres lett. Természetesen, "Rendszergazda user" sincs .000-ás definiálva... (Lehet, hogy egy lépés, a visszalakítás-migrálás lépése kimaradt, a korábbi állapotokhoz képest?)

Most ezzel együtt telepítettem tisztán is 1607-eseket, ott nincs ilyen gond, a kumulatívok 1 órát meghaladó "gyurásának" következtében sem.

"(Lehet, hogy egy lépés, a visszalakítás-migrálás lépése kimaradt, a korábbi állapotokhoz képest?)"
Mivel a régi mappa a helyén maradt, de ahogy írod, "az eredeti profil majdnem üres lett", valószínű, hogy ez történhetett. Sajnos ezek a frissítések ennyire részletesen jó eséllyel nem logolnak.

"ha futó, originális "Rendszergazda" profillal találja magát szembe, - ami nem szokásos a Windows világában" (kiemelés tőlem)

ez így ebben a formában szintén nem igaz. Magyar nyelvű DC vagy magyar Windows XP-Vista esetén ez teljesen normális, a beépített rendszergazda fiók (DC esetén pedig a Nr. 1 atyaúristen user) neve ugyanis lokalizációra került, nem meglepő módon "Rendszergazda" névvel, az account neve is ez, és így is lép be.

Én általában vagy "admin" vagy "root" usereket csinálok, ez a windows világában eléggé egyedi, ráadásul sokkal rövidebb, ha bárhol gépelni kell, mint a "rendszergazda".
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

A RD csak azért jutott eszembe, mert ha "Rendszergazda" profilból érkezik távoli belépés, akkor ha futó, originális "Rendszergazda" profillal találja magát szembe, - ami nem szokásos a Windows világában, - akkor lehet esetleg .000 fiók-ra szüksége a migráció lebonyolításához. (De ez csak találgatás az okokat keresve. - Nincsen gyakorlati tapasztalatom a témában, eddig nem volt rá szükségem, 5 percre vagyok a legtávolabbi géptől is.)

Összefoglalva: Windows 10 = adware, marketingware, hypeware, spyware = bloatware

Nagyjából ezért maradtam XP-nél.