Már az Azure közel egyharmadán fut Linux

Linux az Azure-ön
(eredeti kép itt)

Szépen terjeszkedik a Linux a Microsoft Azure felhős infrastruktúráján. 2014. októberében Satya Nadella felfedte, hogy az Azure-ön futtatott rendszerek 20 százaléka Linux. A Microsoft első embere akkor azt mondta, hogy a Microsoft szereti a Linuxot. Kevesebb mint egy évvel később, 2015. augusztusában a Microsoft alkalmazásában álló Mark Russinovich azt mondta, hogy egy (számukra) tökéletes világban mindenki Windowst futtat(na). Ezzel szemben az a helyzet, hogy az Azure-ön minden negyedik futtatott rendszer Linux. Vagyis kevesebb mint egy év alatt 20%-ról 25%-ra nőtt a Linux aránya az Azure-ön.

Nem telt el azóta egy év és tegnap a DockerCon 2016 rendezvényen Russinovich újabb számokat publikált. Kiderült, hogy lassan immár minden harmadik futtatott rendszer az Azure-on Linux...

Részletek itt.

Hozzászólások

Egy tökéletes világban az M$ történelem óra tananyaga lenne..... :)

Egy tökéletes objektív világban elismernék, hogy MS nélkül nem létezne a mai desktop penetráció. Elmaradt, de legalábbis lassult volna a mobil eszközök fejlődése.
A Linux desktop fejlődését is valahol a windos hajtotta. Vagy vegyük az IE6-ot, aminek a megjelenése előtt az interaktív weboldal vágyálom volt. Ma meg default követelmény, el se tudná képzelni az életét nélküle sok ember. Sok pozitívum is az MS számlájára írható, amellett, hogy alapvetően bizalmatlan vele szemben a user.
Gyakorlatban a nézőtér nagyrészt polarizált. Vannak a gyökeres ellenzők és vannak a gyökeres hívők. Aztán meg van egy csendes ~5%-os kisebbség aki ért mindkettőhöz és a célfeladatra azt használja ami rentábilis az adott esetben.

Aztán meg van egy csendes ~5%-os kisebbség aki ért mindkettőhöz és a célfeladatra azt használja ami rentábilis az adott esetben.

Hmm, a játékaim alá én is a windows választottam ;) de várjál csak, nem is én választottam, hanem a játékfejlesztők. Akkor most hogyis van ez?

Egy ideális világban a felhasználók választanának.
A jelenlegiben a PÉNZ döntötte el, hogy
- egy ország oktatását tegye M$ only alapokra. Kizárólag a pénz miatt.
- nagyvállalatok kényszerítik az alkalmazottaikat windows használatra. A pénz miatt.

Már ez a kettő elegendő egy ördögi - de jól megtervezett tervezett - vendor lock hoz.

A fentiek miatt aztán a fejlesztők kizárólag ezt a rendszert favorizálják. A pénz miatt. És a terv sikerült, az ördögi kör bezárult. Évekre. Évtizedekre.

--
zrubi.hu

"A jelenlegiben a PÉNZ döntötte el, hogy
- egy ország oktatását tegye M$ only alapokra. Kizárólag a pénz miatt."

Úgy emlékszem, hogy a Tisztaszoftver a már addigra kialakult állapot legalizálására indult el. Nem értem, mi a célod a fenti állítással...

Az Oktatási Minisztérium felmérése szerint a közoktatási intézmények számítógépes munkaállomásainak több mint 90 százalékán Microsoft operációs rendszereket és irodai alkalmazásokat használnak, a kiszolgáló (szerver) gépek esetében pedig a Microsoft szoftverek részesedése 50 százalék felett van. A szoftverek jelentős része nem jogtiszta, többségük elavult verziójú. A szükséges Microsoft szoftverek beszerzésének, frissítésének költségei azonban meghaladják az intézmények pénzügyi lehetőségeit. [...] A megállapodás egyben szoftveramnesztiát is jelent, mivel a szerződés értelmében a Microsoft úgy tekinti, hogy a kedvezményezettek február végéig már meglévő gépein biztosított a frissítési alap függetlenül attól, hogy ezt legális licenccel igazolni tudják-e vagy sem.

forrás: http://www.technokrata.hu/www/2004/03/29/tisztaszoftver-program/

Üdv,
Marci

Mert a tyúk vs. tojás kérdéskört rendezed le azzal, hogy a tojás kell a tyúkhoz, ezért a tyúk anyja úgy döntött, mégiscsak tojik pénzért.
Mi volt előbb a függőség, vagy hogy lopták a terméket?
Sokan leírták, hogy a win* és egyéb Microsoft termékeket alternatíva hiányában használták az emberek. Azonban ez nem teljesen igaz, gazdasági/terjesztési sajátosság következtében elsőként jövő szerepét kihasználva folyamatos lobbitevékenységgel fenntartja a cégetek a függőséget a termékeitek iránt a hivatali és oktatási ágazati megállapodásokkal.
Tényszerűen a megállapodás nem Magyarországnak, hanem az MS számára volt jobb. A szoftvereitek nagy része szükségtelen azokon a helyeken ahol néha van, de mivel van, és nem kerül többe az egy plusz licenc így senki nem tesz erőfeszítést a változásért.
A legutóbbi ilyen megbeszélésünkön egy belsős szakember a SharePoint-ot tolta épp. Egészen addig, míg ki nem derült hogy "csak" 3000Ft/user/hó lenne a licenc költség ami egyáltalán nem sok egy "ilyen tudású belső webmegoldásért". A licenc árának természetesen megvolt a hatása és derűsen választották helyette a támogatás mellett 1/10 áron forgalmazott másik terméket ami közel sem tud annyit mint a SharePoint, de legalább azt tudja ami az igény.

Faguriga legyek, ha értem, mikről beszélsz.

Az oktatásban évek óta 2 open source program is fut, az OpenEDU és a HUEDU, a Microsoftos mellett. Nem látom, hogy ne lenne meg a választás lehetősége.
Örülök, hogy elegendő információ birtokában vagy annak eldöntéséhez, hogy melyik megoldás volt annak idején a legkedvezőbb - én nem. De örülök, ha megosztod ezeket az információkat.

Hogy mit gondoltál csúsztatásnak, nem derült ki.

Üdv,
Marci

Hjam mert a sulix akkora nagyon jo cucc hogy mindenki azt hasznalja a windows szerverek helyett. Ohhh wait...

SharePoint oda valo ahol meg tudjak fizetni ------> Enterprise cegekhez. Nyilvan nem olcso mert nem csak egy intranet meg egy tarhely. Utobbi kettore vannak nagyon olcso alternativak.

Színtiszta korrupció amit a microsoft csinál. Úgy rémlik hogy kormányzati oldalról többször nekilódultak (szocik, fidesz), hogy na most aztán az irány az open source, aztán csak előkerült az utolsó pillanatban egy lobbista a borítékkal, ami után aztán a tervezettől homlokegyenest ellentétes dolog történt. A campus licenc pedig a beetetés tipikus esete.

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

A kolléga gondolom arra céloz, hogy erősen kenésgyanúsak az állami licensz vásárlások. Ha a közszféra windowsra épül, akkor persze, hogy a vállalatok is azt használnak és aztán a nép is azt lopja. A MS-nak inkább érdeke illegálisan vagy fél-lelgálisan dotálni egy szűk réteget, mint elengedni a gyeplőt szabadpiac módra. Nyilván nem állíthatja senki hogy így van, mert nem láttunk még ilyet. De ugye kenőpénzt átvevő politikust se láttun k még, mégse gondoljuk, hogy nem lopnak.
MS anno azt írta vissza, hogy kell legyen licenszes Windows a campus-os legális használathoz. Mivel ez egy írásos válasz az MS-től, hajlamos vagyok ennek hinni. Az a program adóforintokba került, de valójában nem fehérített ki semmit. Adott egy szett lemezt amit illegálisan használt mindenki, abban a hitben, hogy jogtiszta. A fenti link alapján nem így van, ugyanakkor az MS support álláspontja ezzel ellentétes volt 2004 elején.

Emlékeim szerint amikor az IHM-esek (egyhez volt szerencsém személyesen, őt tutira kilóra vette meg az MS, legalábbis nagyobb evangélista volt mint az itteniek) összehozták a szerződést az volt, hogy eltekintenek az upgrade alaptól a szerződés előtti gépek tekintetében. (ez lett volna az amnesztia, mert ugye szép a grátisz Windows frissítés, ha nincs is miről frissíteni :))

A kolléga gondolom arra céloz, hogy erősen kenésgyanúsak az állami licensz vásárlások

Arra bizony. És ez nem csak az állami beszerzésekre jellemző.
Vállalatoknál is - mondjuk szépen - "politikai indokok" alapján választanak szoftvert, nem technikai szakemberek javaslata alapján...

--
zrubi.hu

Office 365-re tért át a multi anyavállalatunk, úgyhogy kötelezően dobni kellett az exchange-ünket és migrálni. Aztán lett egy 3 oldalas probléma listánk Office 365-el kapcsolatban. Itt hup-on az egyik MS dolgozó mondta, hogy nyugodtan keressem meg azt aki a cég felé supportot biztosít. És jé, tényleg van ilyen. Szóval elkezdtük neki sorolni. A felét javították, a negyedével 8 hónapja nincs változás, a maradéka meg közölte a delegált MS staff, hogy nála nem reprodukálható, úgyhogy nem kell javítani, működik. A főnöknek jelezték felülről, hogy elég sok kérés érkezett... A főnök meg éreztette velünk, hogy ne érkezzen több igényünk, mert úgyse lesz velük érdemben semmi. Közben random jelennek meg mindenféle jelenségek amik vagy maradnak vagy javulnak maguktól. De legalább már tudjuk, hogy tök felesleges riportolni. Múltkor elgondolkodott a teakonyhában pár középvezető, hogy vajon ki kapott a HQ-n és mit, cserébe azért, hogy a produktivitást megint agyonverték kicsit. Szerencsére csak a levelezés cumi, az Office-okra még nem adtak ki mandatory uninstall-t.

"negyedével 8 hónapja nincs változás, a maradéka meg közölte a delegált MS staff, hogy nála nem reprodukálható, úgyhogy nem kell javítani, működik."

Ilyet a premier support nem fog neked mondani.
Azt gondolom, hogy volt egy onsite mérnökötök vagy kapcsolattartotok, akivel elbeszélgettek a problémáról és rosszúl szürted le a konzekvenciát.

Le lett adva egy hibalista. Nem javult a hibalista egy jelentős része.
Az egy nagyon rossz válasz ilyenkor, hogy az ügyfél a hülye. Akkor is, ha az ide delegált onsite MS delegált mondja. Az ügyfél dolgozni akar, nem MS bétatesztelőt játszani. Ráadásul olyan hibákról is szó van amikre a Google több száz találatot hoz és egyértelmű, hogy minimum 3 éve fennáll, mégsem javították. De lehet csak rosszul szűrtük le a konzekvenciákat és az, hogy egy adott funkció random hol működik hol nem, a mi hibánk. A villanykapcsolóra se haragszunk, ha az esetek 40%-ában nem működik igaz? Meg e TV-re se.

"Egy ideális világban a felhasználók választanának."

Jó hírem van: ebben a világban is a felhasználók választanak.

Értem azt, hogy könnyű ezt az állításomat kicsavargatni, hiszen van sok-sok olyan kialakult helyzet, adottság, ami nehezen változik meg. Ezen adottságok létrehoznak "deadlock" jellegű helyzeteket is. Ezek mind-mind értelmezhetők kényszernek, elismerem.
A változtatáshoz energiát kell bevinni a rendszerbe és kockázatot is kell vállalni.

De ha nem hiszed, hogy a Felhasználó választ, nézd meg az Internet Explorer vagy a Windows Phone részesedését. Vagy akár azt, hogy milyen tempóban nő a Linux használata a Microsoft saját nyilvános felhőjében...
A Microsoft megteremtette a választás szabadságát, a Felhasználók pedig élnek vele.

Üdv,
Marci

"- nagyvállalatok kényszerítik az alkalmazottaikat windows használatra. A pénz miatt."

Ez azért elég karcos. A cégeknél pont az a lényeg, hogy azt használják, ami hatékony, ami kitermeli az árát. Tudnék példákat, amiket nagyjából sehogy nem oldasz meg MS eszközök nélkül, de az flame-be csapna, így nem írom. Maradjunk abban, hogy a nagy cégek sem a pénzük ellenségei.
--
http://naszta.hu

Halistennek nem ok dontik el, hanem a CEO meg a VP of IT, akik "veletlenul" mindig pont azt hozatjak ki gyoztesnek a tenderen, akivel szobatarsak/evfolyamtarsak voltak vagy sogorok/golfpartnerek/ugyanabba a jachtklubba jarnak.
Emiatt nem szabad hinni az onfenyezeseknek, amikor az XYZ/MJ cegek HP-t/Dell-t hasznalnak es de meg vannak vele elegedve (nem).

Lelkes Linux és LibreOffice felhasználóként párszor leírtam már a laikus véleményemet: nem (csak) a korrupció az ok, hanem egyszerűen jobban megéri a Microsoft szoftvereit használni. Az éves "átállítjuk a magyar oktatást/államigazgatást nyílt szoftverekre" hiszti csak az alkudozáshoz kell.
Volt szerencsém Librés felhasználókat támogatni. Ha egy elektronikus írógépnél bonyolultabb funkciókat szeretnél használni, napi szinten hajtépés az egész.
Desktop Linux alá vagy nagyon jól kell hardvert választani, vagy állandóan bajok lesznek. A központi authentikáció/menedzsment megoldások nem triviálisak, sokkal kevesebben értenek hozzá.
Linuxra fejleszteni időigényesebb, a fejlesztő ideje meg drága. Könnyen előfordulhat, hogy a végén olcsóbb a Windows licenc.

Volt szerencsém Librés felhasználókat támogatni. Ha egy elektronikus írógépnél bonyolultabb funkciókat szeretnél használni, napi szinten hajtépés az egész.

Aláírom, de csak azzal együtt, hogy "Volt szerencsém Offices felhasználókat támogatni. Ha egy elektronikus írógépnél bonyolultabb funkciókat szeretnél használni, napi szinten hajtépés az egész.". Sajnos a felhasználók idióták, lusták, ostobák, inkompetensek és semmihez nem értenek, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez már nem is fog megváltozni. Soha.

De pozitívan állok a dolgokhoz.

A központi authentikáció/menedzsment megoldások nem triviálisak, sokkal kevesebben értenek hozzá.

RedHat környékén azért jó pár éve eléggé tolják a dolgokat, ott van a FreeIPA a szerverekre és az SSSD a kliensekre, ráadásul a Samba4 óta már kevert rendszerekben is működnek (mmint. működik a FreeIPA-Windows trust), a legutóbbi SambaXP-s előadásaik szerint az SSSD már group policy-t is támogat itt-ott :)

Linuxra fejleszteni időigényesebb, a fejlesztő ideje meg drága. Könnyen előfordulhat, hogy a végén olcsóbb a Windows licenc.

Azért ez így elég bátor kijelentés, szvsz. csak jól kell eszközt választani.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Azért az, hogy elmentesz valamit egy szoftver saját formátumában, aztán megnyitáskor nem az jön vissza, mint amit utoljára otthagytál talán nem a felhasználó hibája.
A felhasználók egy részére egyébként valóban igaz, amit írsz, de akik kihívásként fogták fel az egészet, és kérdeztek, dokumentációt bújtak, azok is belefáradtak a végére.

"RedHat környékén azért jó pár éve eléggé tolják a dolgokat"
És ezeket hány ember ismeri? Hányan merik bevállalni, hogy éles környezetben üzemeltessék őket?

Azért az, hogy elmentesz valamit egy szoftver saját formátumában, aztán megnyitáskor nem az jön vissza, mint amit utoljára otthagytál talán nem a felhasználó hibája.

Nem elég kreatívak a felhasználóid, vagy túl magas az ingerküszöbük ;)
Pár hetes kedvencem, hogy a kötelezően használt központi sablonban a sablont előállító... szellemi kihívásokkal küszködő egyént... láthatóan zavarta, hogy a táblázat keskenyebb, mint az alatta levő bekezdés. Egy növénynél minimálisan intelligensebb ember ilyenkor beállítaná, hogy legyen 100% széles a táblázat. Ez inkább beszúrt a szó közepére egy kötőjelet (elektronikus írógép, tényleg), így a Word már elválasztotta a sorvégi szót, és keskenyebb lett a szöveg, mint a táblázat. Ennek remélem jó pár éve, mert doc a fájl (bár ezeknél soha nem tudni). Docx-ként elmentve semmi gond, egészen a következő megnyitásig, amikor újratördeli a szöveget és a fenti kötőjel bekerül az előző sorba az utolsó két szótaggal együtt. Több százan használják ezt a sablont. A megoldás? Szigorúan csakis és kizárólag doc-ba szabad menteni, ha kell belőle egy-egy kitöltött változat is.
Több száz ember évek óta napi/heti rendszerességgel megnyitja azt a taknyolt, szar, undorítóan kinéző sablont, beleírja az adatokat, elmenti szigorúan a legacy formátumba, ahelyett, hogy egyszer rászánna 3 percet és rendbe tenné. (valójában inkább negyed órát, mert brutális helyesírási és ocsmány tipográfiai hibák is vannak benne, de az más kérdés és csak másfajta igénytelenségről tesz tanúbizonyságot)

És ezeket hány ember ismeri?

Kliens oldal: az SSSD évek óta ott van több disztróban (Debian: wheezy, openSUSE: 11.3, Fedora: 11, Ubuntu: precise, CentOS (úgyhogy gondolom RHEL): 5 stb.), Süsü-nél pl. az AutoYAST-on össze tudod kattintgatni az automatikus beállítását. Meg már szépen ráépítették a Realmd-t (szintén RedHat-féle projekt, sajnos egyelőre csak Fedora/RHEL vonalon találkoztam vele), ahol egy domain join (függetlenül attól, hogy az AD vagy FreeIPA domain, esetleg csak sima Kerberos+LDAP [ez állítólag, soha nem próbáltam]) egy

realm join <realm név>

(és szépen felsorolja, hogy milyen csomagok kellenek neki, attól függően, hogy mit talál, milyen domain).
A RHEL7.1-ben már tech previewként elérhető (Fedora Server-ben pedig aktívan támogatott) Cockpit-en ez szintén egy gombnyomás már csak.

Szerver oldal:

Hányan merik bevállalni, hogy éles környezetben üzemeltessék őket?

Ha üzletileg kritikus, akkor lehet supportot venni a RedHat-tól (https://access.redhat.com/products/identity-management), ha nem, akkor simán lehet FreeIPA-zni (ugyanaz a kapcsolat a kettőnél, mint a Red Hat Virtualizationnél és az oVirt-nél, freezelnek egy verziót, újrabrandelik, aztán évekig támogatják, ugye FreeIPA-nál ez utóbbi nincs [bár nem tudom, a Fedora Server most éppen milyen elveket követ]), ha meg csak Windows klienseket kell Linux szerverekkel kiváltani kiszolgálni, ott a Samba4 (és itt egy néhány példa, akik élesben használják, akár 3000 userrel: https://sambaxp.org/archive_data/SambaXP2016-SLIDES/wed/sambaxp2016-wed…)

Szerk.: Ill. bárki ismeri a FreeIPA-t, aki ránéz a Fedora Server oldalra:

Complete Enterprise Domain Solution

Level up your Linux network with advanced identity management, DNS, certificate services, Windows(TM) domain integration throughout your environment with FreeIPA, the engine that drives Fedora Server's Domain Controller role.

https://getfedora.org/hu/server/

Szerk. II: Typo javítva

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

> egyszerűen jobban megéri a Microsoft szoftvereit használni

Próbáltuk. Mivel a Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomagja nem tartalmazza a Win-t és nincs kedvem 30eFt-ot kiadni érte, egyszerűen Androidon PowerPoint Mobile-lal készített a gyerek egy prezentációt (egér+billentyűzet OTG-n bedugva). No, a suliban az Office365 ProPlus a felét szarul jelenítette meg. Úgyhogy úgy fogom feltenni a LibreOffice-t a tanár gépére a legközelebbi házinál, mint a szél.

> Desktop Linux alá vagy nagyon jól kell hardvert választani, vagy állandóan bajok lesznek.

Én random választok Win logós olcsó vackokat és mindig mennek desktop Linuxszal. És igen, sok éve hajtok Optimusos laptopot.

> Linuxra fejleszteni időigényesebb

Én még ilyen ordas nagy baromságot rég hallottam!

> Könnyen előfordulhat, hogy a végén olcsóbb a Windows licenc.

Ez kivételesen igaz. Egy cégnél a Win licenc apró tétel, az idő sokkal értékesebb. De ez nem jelenti azt, hogy biztosan megéri, csak nem éri meg spórolni rajta.

Kicsit off, de

gyszerűen Androidon PowerPoint Mobile-lal készített a gyerek egy prezentációt (egér+billentyűzet OTG-n bedugva). No, a suliban az Office365 ProPlus a felét szarul jelenítette meg

Prezentációt végül minden esetben .pdf-be kell exportálni, és akkor mindegy mi van ott ahol be kell mutatni. (Én mindig csak mosolygok, amikor egy-egy előadó látványosan bénázik a hozott .pptx izékkel a rendelkezésre álló előadó gépen)

Ahol meg közösen kell dolgozni, ott egységes szoftvert kell használni, ezt sehol semmilyen szoftverrel nem lehet megúszni...

--
zrubi.hu

Vagyis akkor a "Powerpointból exportált PDF nem zenél", nem? ;)

Igazából abba se vagyok biztos, hogy a powerpoint képes rá, mintha lett volna olyan előadó akinek a ppt se zenélt mert egy nem létező helyről próbálta betölteni az mp3-at. (csak a prezit másolta ki :D)

Na igen, azért a Powerpointtal is tud szívás lenni mindenféle multimédia. Amivel eddig találkoztam:
* régi ppt-nél az azt hiszem 2 megás fájl méret (afölött csak linkeli, ahogy fentebb írtad)
* új pptx-nél Youtube videó beágyazva, aztán vagy van (IE-ActiveX, természetesen) Flash a másik gépen, vagy nincs, vagy elindul, vagy nem.
* új pptx-nél bármilyen audió/videó. Amit mindenféle kodekpakk telepítése nélkül (gondolom idegen gépen mindenki azzal kezdi a prezentációját, hogy feldobja az első útjába kerülő codec packot) le tud játszani, az kb. a wmv/wma (meg a dv avi és a wav...). Éééés egyébként még annál se mindegy, hogy milyen konténerben van, hogy megfelelő kódolópárral készült-e (ffmpegnél van wm[a|av]1 és 2 is, ha jól emlékszem nem lehet keverni. Ill. nem lehet semmit sem keverni, hiába raksz egy videó mellé egy tömörítetlen wav-ot, amivel önmagában még meg is tud küzdeni a PP, együtt a kettő már nem sikerül neki... Impress? Bármit.)...
* ...

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Pontosan így van, az összes munkámat eltudom végezni linuxon. Mégis Win-t kell használnom (a cég nem enged mást). Engem ez frusztrál és visszaveti a teljesítményem. Annak fényében egyre tarthatatlanabb a dolog, hogy most már szinte tényleg full felhőben vagyunk. Nem Win7 32 bit. De unom már.

--
honlapom http://dyra.eu/

Úgy tűnik, hogy minden értelmes infót feldarabolnak kicsi értelmetlen morzsákra. Pl. itt nem derül ki, hogy mennyi az MS tartalom és mennyi az egyéb az Azure-on. Az sem derül ki, hogy kapacitásában a VM-ek 1/4-e mit is jelent (pl. 1%, mert csak R&D játszós, vagy 75%, mert a komoly dolgokra Linuxot használnak). Az sem derül ki, hogy ki a fenéért választanak Linuxot, milyen megoldásokat használnak rajta (pl. Docker, Python, ...). Szóval ez a hír egy nagy semmi. Nulla. Zéró.

Ez pl. már majdnem hírértékű: https://blogs.msdn.microsoft.com/dotnet/2016/06/27/announcing-net-core-…
De megint a lényeg lemarad: Mi a fenére lehet használni? Valamit csacsognak a Universal Win Appokról, de akkor pl. Ubuntu-n a Gnome Software fel tudja tenni az Uni Win Appokat? És mit akar a Samsung ezzel? Megint semmi. Nulla. Zéró.

Tényleg azt szeretnéd, hogy nézzenek bele az ügyfeleik vm-jeibe és egyenként elemezzék ki mire használják az ügyfelek, hogy aztán világgá kürtöljék az ebből készült statisztikájukat, hogy ki mennyire komoly dologra használ mit?
Kicsit meredeken hangzik.

Kb. pont ennyit ildomos tudniuk az általuk bérbe adott VM-ekről. Win vagy linux (vm készitéskor kiválasztod) ill. a mérete, teljesitmény mutatók. Az, hogy az ügyfél mit csinál belül, ahhoz marhára semmi közük.

"hanem az MS sajátja, amikbe belenézhet és nyilatkozhat róla."

Úgyérted a cikkben szereplő számokban a ms saját, belső felhasználású vm-jei beletartoznának? Igen vicces volna. Már önmagában az vicc volna, ha értékelhető mennyiségű linux szervert futtatna ilyen célra, nemhogy az, hogy ezeket beleszámolja, sőt kérkedjen vele az azure vm-ek számában. Nyilván nem erről van szó, az ügyfelek futtatnak egyharmadnyi linuxos vm-et, nem a microsoft.

Ezt az MS-nek kellett volna leírnia. Odaröffentenek valamit, amiből lényegében semmi sem derül ki, csak találgatni lehet. Ez nem értetlenség, nem "nyilvánvaló, csak a hülye nem érti". Minden mellett és ellen lehet statisztikát készíteni, én viszont érteni szeretném, hogy mit akarnak megetetni velem.

Mi van?!

Definicio: A "szoftver" (remelem igy erted), ami a virtualis gepeket "futtatja", az a hypervisor.

Ha megnezed a cikket, NEM az van odairva, hogy Az Azure cloudot alkoto hypervisorok 33%-a Linugzon fut (athuzas azert, hogy kiemeljem neked, hogy nem igaz), hanem hogy a virtualis gepek 1/3-a az Azure cloudban Linuxot futtatnak.

Erted?

Tehat valaszolva a kommentedre: Leirtak, csak Te nem ertetted, mit irnak, masik 942 millio ember a vilagban ertette.

Te most biztosan viccelsz. Nem írtam sehol hypervisorról. Csupán azt mondom még mindig, hogy a VM-ek darabszáma és a kihasznált kapacitása nem feltétlenül függ össze. (Keress arra, hogy 75% fentebb).

Ha pl. azt mondom, hogy a számítógépeim 1/3-án Linux fut, de kiderül, hogy az az 1 Linuxos gép 1 petaFLOPS-os óriás, míg a maradék 2 gép 20 éves PC, akkor az rögtön más megvilágításba helyezi a dolgokat. No, ezért értelmetlen VM-ek darabszámáról is beszélni.

Egyelőre ASP.NET Core alkalmazásokat tudsz vele készíteni.
Az a terv, hogy az UWP és a Xamarin is a .NET Core-ra épüljön, és így egy közös magja lesz a .NET alkalmazásoknak.

Egy kis leírás a .NET Core-ról

Természetesen semmi elvi akadálya nincsen, hogy a GTK#-ot portolják .NET Core-ra.

Fuszenecker Róbert

(...) a Microsoft alkalmazásában álló Mark Russinovich azt mondta, hogy egy (számukra) tökéletes világban mindenki Windowst futtat(na).

vs

[In a perfect] world, says Microsoft’s Mark Russinovich, everyone would run Windows. But he’s playing for laughs.

Kicsit hianyos a forditas, igy mas a jelentese is... gyakorlatilag nem ezt mondta, es nem olyan szandekkal, amit az itteni forditas sugall :-)

Jön föl, mint a talajvíz :)
Hajrá, Linux!

Véletlenek nincsenek!
cat /etc/redhat-release
CentOS Linux release 7.2.1511 (Core)
:)

Mar mar beteges ez a nagy ms utalat, plane, hogy bar regebben ugyan lehetett, egyre kevesebb alapja van. Jo kis ceg az, nyitnak a unix vilag fele erre a hupon csak a savazas megy, pff.

szornyu, csak az alnoksag meg a gyulolkodes, bruhuhuhuhuhuuuuuu, szegeny MS...

A velemenyed meg a tied, nekunk meg szinten van sajat. :D

beteges => nem erzem, hogy igy lenne
regebben ugyan lehetett => az "ugyant" es a felteteles modot en elhagynam
kevesebb alapja van => ha te igy gondolod, legyen neked jo
jo kis ceg => akar ket szo is elhagyhato innen :D

"Mar mar beteges ez a nagy SPENOT utalat, plane, hogy bar regebben ugyan lehetett, egyre kevesebb alapja van. Jo kis KAJA az, nyitnak a GASZTROFORRADALOM fele erre MINDENHOL csak a savazas megy, pff." :D

A gaming iparban pontosan ugyanazt a „jó” irányt viszik mint annak idején, ugyanannyira szimpatikusan, ugyanúgy kereszbe tesznek a konkurenciának. Marhára szimpatikus cég. Téged ugye nem érint, tehát akkor jócég. Értem.

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Mit nem ertesz azon, hogy neked van egy velemenyed, nekem meg mas? Attol hogy neked tetszik egy no, nekem meg nem, nem lesz ertekletelen, csak nekem "csunya", neked szep. Mashogy ertekeljuk. Ha ez neked problema azt tenyleg igazan sajnalom, de ettol meg ha szabad en kifejthetem a velemenyemet. Persze ertem en, hogy vannak akik jobban szeretik, ha masnak nincs velemenye, vagy csak ugyanaz lehet, mint nekik, de ez egyelore meg nem az a hely. Sajnalom. Tenyleg. Mivel vidithatnalak fel?

i <3 ms !!!

Most mar jo? Meg tudtal nyugodni? :D

Én például elolvastam az adatvédelmi irányelveiket ;)

És kvára nem tetszik, nem értek velük egyet, nem fogadom el őket. Éppen ezért a windózt nálam kizárólag játékra van. (vagy esetleg a munkahelyemen, ahol erre kényszerítenek. De az már legyen az ő bajuk)

--
zrubi.hu

Jelzem, 1993-tól dolgoztam a Kurír napilapnál komplett Macintosh rendszeren rendszergazdaként. Szerverek + desktop, utóbbi szövegbevitel + grafikai-tördelő munkaállomások is. Azt akkor Windows környezetben nem lehetett volna összerakni működőre. Ami meglepő, hogy itt senkinek nem jutott az eszébe, hogy egy tökéletes világban csak Apple cuccok vannak:
http://www.vicclap.hu/vicc/2752/BG_es_a_menny.html