Maszturbálás és análszex négyéves gyerekkel

Hát, ezen is túlvagyok. Nem volt jó.

Hosszabban: moziban voltunk, ahol egy korhatáros (16) filmet néztünk meg. A filmet nem akarom minősíteni, ez nem erről szól, azt sem tudtam mi lesz, amúgy nem az én műfajom.
Volt benne emberek különféle módokon való meggyilkolása (teljes vizuális részletességgel), meztelenség (nem épp a művészi értelemben), közösülés, mindenféle ezzel kapcsolatos erőszak, változatos módokon történő kínzások, agyvelő kiloccsanásáig történő verés, fej és random testrészek levágása, rémisztő képek, vulgáris beszéd és maszturbáció többféleképpen.
Ha belegondolok, hogy anno az Alienre 18 év alatt nem engedtek be (legalábbis trükközni kellett), ez a film minimum 28+-os.

A film végefelé volt egy rész, amikor hirtelen se kép, se hang. A csöndben egy vékony gyerekhang: apa, vége van már?
Aztán folytatódott a kaszabolás, mi meg összenéztünk: WTF.

Az újabb meglepetés kifelé ért, amikoris a dicső családfő és kedves (gondolom) neje négy gyerek kíséretében hagyta el a termet. Egyik sem volt idősebb 8-10 évnél, a legfiatalabb meg legfeljebb négy lehetett (van a családban ennyi idős gyerekből több, fiú, lány is, van összehasonlítási alap).
Ez a legkisebb konkrétan hisztérikusan bőgött, hogy fél, és ugye őt nem fogják bántani, miközben a család ezzel mit sem törődve tolta kifelé a kölyköt, még a kezét sem fogták.
Ott helyben azt sem tudtuk, hogy mi ilyenkor a teendő. Felmerült, hogy felelősségre kellene vonni a mozi személyzetét, de sajnos helytálló volt a feltételezésem: a szabályzatukban írják, hogy a korhatár betartását nem kényszeríthetik ki.

Szép álmokat kishaver, remélem hamar rájössz, hogy amit láttál, nem a valóság, és nem is válik számodra azzá.

Hozzászólások

Asszem ugy szol a szoveg, hogy korhatar alatt csak szuloi felugyelet mellett nezheti meg, szoval ha ok vittek be, akkor hivatalosan rendben van. (Mas kerdes, hogy negyevest nem vinnek be egy Szerb filmre.)

Mondjuk a dolog parja kevesebb bajt okoz, de engem jobban zavar. Volt valami darabolos horrorfilmnek egy sokadik resze (talan a furesz, nemtom, nem a kedvencem a mufaj, engem untatnak). Egyik tumblerfeminazi meg kifejtette az oldalan, hogy valamelyik jelenetet ne nezze meg senki, mert hogy "triggerelheti" a nezot, es az valamiert szerinte baj. Szerintem ha valaki felnott, es sajat elhatarozasabol beul egy filmre, mert szereti az adott mufajt, akkor az azert ul be, hogy megnezze az ilyen jeleneteket.

--
Is that a banana in your pocket, or are you just happy to see me?
Neither, it's my new iPhone.

Valahol? Hát majd szóljál, ha megtaláltad azt az ellentmondást! Addig nem koptatom feleslegesen a billentyűket.
----------
Egyszer kaptunk ajándékba színházjegyet a párommal a testvérétől - már nem is emlékszem milyen alkalomból , nem is fontos - a darab címe az volt, h Szilvia a k. Vasárnap délutáni előadás volt. Gondoltam majd valami vígjáték v. bohózat lesz. Udvaros Dorottya és Szervét Tibor volt a főszereplő. Nos sztori dióhéjban a következő volt: Szilvia konkrétan egy kecske, akivel Szervét Tibor által alakított férj él nemi életet és h emiatt veszekednek a feleséggel U.D.-val. Én először nem akartam elhinni, h ez történik, h egy ilyen darabon ülünk. Aztán előadás közben távozni akartam azzal, h nem vagyok hajlandó ezt állatságot nézni, de párom unszolására megvártam a szünetet. Aztán volt pár kedves szavam a tesójához.

OT: A Szilvia a k-t én is láttam, és évek óta mesélem, mint a művet, amin az "úri közönség" láthatóan nem bírta elviselni a történetet. (Mi kevesen akik maradtunk szünet után, roppant jól szórakoztunk - azzal együtt is, hogy hát igen, erre azért nem vinnék be gyereket. Sajnos nagyon hamar levették a színlapról.) /OT

értem már. van egyébként ilyen munkatársam. beleköt valamibe, aztán mikor rámutatok, hogy a dolog helyes (vagyis az ő valamely eddigi ismerete, feltételezése volt helytelen - és itt totál elképzelhető, vagy valóban én tévedek), akkor vagy egy kicsit torzít a tényeken/megfigyeléseken, hogy legalábbis megkérdőjeleződjön az, amit mondok (és ez ismétlődik sok cikluson át), vagy pedig hasonlóképp "érvel", mint te; és arra hivatkozik, hogy amit ő mond, az nyilvánvaló. érezteti, hogy csakis neki lehet igaza, hogy ő egy megsebzett hős, egy szent, aki csak jót akar (pláne, hogy más csapatok előtt egy speciális buzzwordöt használ a saját pozíciójára, hogy sokkal többnek tűnjön, mint a csapat többi tagja :D). sikamlós területen pedig azt mondja vagy írja, hogy neki erre nincs ideje, túltárgyaltuk, hogyha nem értem, akkor az az én bajom.

egy időben mocskosul rühelltem az ilyen embereket, mára már viszont sokkal békésebb lettem. egyedül sajnálatot érzek, amiért részemről (szerintem) lehetne helye valami értelmes vitának, gondolatcserének, magyarázatnak, a másik részről viszont ilyenre nem lehet számítani.

Akkor en kezelesre szorulok, mert kedvelem a mufajt, mert a sokszor elulzott, groteszk darabolos jeleneteken jot lehet nevetni. Nem sokban masabb mint egy FPS ahol az ember halomra headshotolja a tobbieket. Csak annyiban, hogy az atlag nezo szamara - szerintem - a darabolos kevesebb realitassal rendelkezik.

--
|8]

btw mi a vicces a darabolásban?

(sajnos a hupon majdnem mindenhez kell disclaimert írni. disclaimer: a kérdésemnek nincsen hátsó szándéka, nem burkoltan kérdezek rá másra, hanem tárgyszerűen kérdezem azt, hogy mi élvezhető vagy nevetséges/vicces a darabolásban. további disclaimer: önmagában nem hordoz ellentmondást az, hogy szerintem az ezt élvezőknek nincsen szükségük kezelésre, és az, hogy ettől függetlenül még nem értem, mi lehet benne élvezetes. nem szükséges összelinkelni a két kérdéses kommentemet.)

Melyik filmet neztetek, ha nem titok? Deadpool?

Bízom benne, hogy ezt nem Bra-ra mondod, mert ha véletlenül igen, akkor gyúrj még egy kicsit szövegértés tantárgyból. Ha az apukára, akkor pedig még mindig ott a lehetőség, hogy az első ilyen jelenetnél felállunk és kimegyünk a gyerekekkel a moziból Mindenki maga dönti el, hogy milyen filmet néz, de akit valami felnőtt visz (itt látszólag szülő a gyerekét) - no ott a gyereknek szerencsétlennek nem sok választása van. A szülőnek viszont van ez is, meg felelőssége is.

+1

Mi a "Vacation" filmet néztük moziban, amelyiken szintén benn volt egy apuka a 3-4 éves kisgyerekével, aki a műsor előtt átintegetett egy másik sorba az anyukájának, aki külön ült a barátnőivel (feltételezem a szülők már nincsenek együtt).

A film alapvetően családi vígjáték, de tele van olyan elemekkel, amiket egy négy éves gyerek vagy nem ért, vagy sokkolja (pl. elüt a "főhős" családapa egy tehenet quaddal, a következő jelenetben meg csupa vér és húscafatok vannak rajta, amit slaggal veretnek le róla... meg fosós, hányós, pénisz-vagina poénok végig, stb.).

Gondolom az apuka itt is azt gondolta, hogy amit ő serdülő korában látott Chevy Chase Vakációs filmeket, annak a folytatása ez, ami egyébként alapvetően igaz is, de az eredeti részekhez képest "erősebb" a tartalom és nem a 3-4 éves gyerekeknek lett szánva, mint célközönség, hanem inkább azoknak, akiknek tinédzserként tetszett az eredeti film és szerettek volna látni felnőttként valami feldolgozást.

De ugye nem az az alapvető probléma, h 16-os volt a karika, hanem h egyáltalán készül ilyen film. Na most a szomorú helyzet az, h minden film ilyen (több-kevésbé - még egy romantikus drámában is behúz a főszereplő egyet az antihősnek). A teljes filmipar és -művészet a készítők egy-gyökerű, beteg pszichéjének a kivetüléséről szól.

"itt a hupon?"
Hat, en ugy vagyok vele, hogy attol peldaul, hogy valaki filerendszert ir linuxhoz, meg megolheti a feleseget, szoval, nem egyertelmu hogy a kozeg ved attol, hogy akar pont az legyen a link mogott.

Ugyanakkor.
Ha nem is, akkor is valami olyan hir lesz mogotte, ami kapcsolodik hozza, es nem tudom, hogy vagy vele, de mentalisan teljesen ep ember nem akar ilyen dolgokrol hirt sem hallani, szoval nem kattint ilyen linkre.

(ugyanitt kiegett ironiadetektor cseret olcson vallalok)

Igazabol, be kell vallanom, ezt oszinten nem tudom sem cafolni, sem megerositeni. Ez a "mentalisan ep" olyan instabil hatar, szakiranyu vegzetseg nelkul (pszihodoktori) az emberek kb ott huzzak meg a hatart, hogy "en normalis vagyok". Fuggetlenul, hogy ez igaz-e.
En legalabb nem jelentem ki senkirol, hogy "nem normalis" mert aztan lehet, en vagyok az, aki mentalisan nem szazas. Manapsag ki tudja, nem? :)

Maszturbálás és análszex négyéves gyerekkel
 ( bra | 2016. február 14., vasárnap - 0:09 )
Hát, ezen is túlvagyok.

Bra, zseniális vagy a címválasztásban és a téma felvezetésben... :D

Megneztem a trailert. Ennel meg egy Tarantino film is horrorabbnak tunik.
--
FeZo

Munkatársnőm mesélte, hogy múltkor a párja valami aranyosat akart nézni a gyerekekkel. Nem volt elég körültekintő és berakta a Ted 2-őt. Aranyos maci van a plakáton...
BTW: nézhetetlen szenny a magam részéről.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

A gyoker valoszinuleg nem latta a film reklamjat.

Az valahogy igy szol:

"Ne legyel gyoker, es ne vidd el a fiatalkoru gyerekedet, es ha megis azutan ne rinyalj, mert sokan szeretnek a masodik reszt, es ha te egy paraszt vagy es ezek utan meg sokat sikoltozol a studio nem fogja bevallalni es ezzel elrontod a masok szoarakozasat te szar."

Szabad forditassal emlekezetbol :)

Marketingesek komolyan ramentek, mert iszonyat sok a hasonlo hulye, amelyiknek helybol tiltani kellene a szaporodasat.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Köszi, nekem megjött a kedvem a filmhez. Vagyis már korábban eldöntöttem, hogy megnézem, de ez még "ráreagált".

--
trey @ gépház

Zseniális a posztcím, már már a „Hogyan ne fizessünk adót?” magasságokba sikerült emelni :)
No rainbow, no sugar

Na, megneztem a filmet. Egyszeri kikapcsolodasnak megfelel.
Ez a film viszont 18+. Meg szuloi felugyelet mellett sem szabad levetiteni 18 evnel fiatalabb kozonsegnek.

Hát... A közelmúltban Seth MacFairlane vadnyugatos filmjét (drogozás, vér, análszex) is kisgyerekes családok sora nézte meg, merthát family guy, és a trailer sem utalt rá. Igazából ezért gáz, hogy R kategóriás filmekhez "all audiences" trailereket nyomnak, mert az emberek nem tájékozódnak, és hajlamosak azt hinni, hogy a film is az. Kíváncsi leszek, a Deadpoolon hány 10 éven alatti gyerek lesz, mert a red band trailert én csak neten láttam, moziban nem.
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Get dropbox account now!

"hogy R kategóriás filmekhez "all audiences" trailereket nyomnak, mert az emberek nem tájékozódnak, és hajlamosak azt hinni, hogy a film is az."

Jó lenne, ha a besoroló szervezetek elkezdenének tisztességes munkát végezni (korrupció helyett?). Egyáltalán, mi a franc 18+, ha EZ nem?

A trailert megnezheted neten/moziban film elott, meg egyeb helyeken. Nekem jobban tetszik igy, hogy a trailerben annyira durva dolgok nincsenek (felteve, hogy jelzik maskepp - peldaul a besorolassal, hogy a teljes filmben mar lesznek).

--
Is that a banana in your pocket, or are you just happy to see me?
Neither, it's my new iPhone.

Én most néztem meg. Nem volt rossz film, viszont a 16-os besorolás túl alacsony szerintem hozzá. Aki meg gyerekkel ült be rá... csak gratulálni tudok, igazi mintaszülő.

Az a baj, hogy nem csak 16 év korhatáros filmek kezdenek egyre durvábbak és ijesztőbbek lenni, hanem a kis gyerekeknek szánt animációs mesefilmek is. Ma voltunk a halálra dícsért Zootropia (Zootropolis - Állati nagy balhé) mesén, amelynek a bemutatója szintén aranyos és vicces, jópofa nyuszi rendőrnyomozóról szól és egy rókáról, meg az állatok közötti remek békességről, liberalizmusról és "multikultúráról". Ezzel még nem is lenne ezzel olyan nagy baj önmagában, bár nyilván a gyerekek egyelőre keveset fognak fel azokból a metafórákból és sztereotípiákból, amelyekre az egész történet építkezik.

Ellenben a mesefilm egyes jeleneteit olyan "izgalmasra" és rémisztőre készítettek, hogy a filmen benn ülő 3-4 éves gyerekek százai rémültek halálra és a végén volt egy 6 éves kisfiú is, aki sírva fakadt, hogy nagyon fél és nem akar többet moziba menni...

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a Walt Disney és a Pixar is miért kezd el egyre durvább gyerekfilmeket forgatni. Értem én, hogy az amerikai gyerekek jórészét egyre nehezebb lekötni, de ilyen módon folyamatosan emelni a "tétet" nem normális dolog. Lassan már minden újkori, modern mesében félelmetes képekkel és rángatott "kameramozgással" kell feszes és izgalmas jeleneteket csinálni, mint egy durva thrillerben?

Évtizedekkel ezelőtt a Tom és Jerryben is voltak a gyerekek számára izgalmas és vicces jelenetek, de közel sem ilyenek. Össze sem hasonlítható a mai rajz- és animációs filmekkel. Úgy érzem, mintha a filmkészítők azon versengenének, hogy ki tudja a lehető legjobban kitólni a határokat, amelyet még el lehet fogadtatni a besorolást végző bizottsággal az adott korhatár kategóriára...

Nekem az az érzésem - mitöbb meggyőződésem - h a filmkészítőknek csak szükséges, de nem elsődleges célja a közönség igényének kielégítése. Olyan közönségigényt elégítenek ki aminek magját - ennek a művészetté avanzsálódott "csodálatos" szakmának minden manipulatív trükkjével - ők maguk hintették el korábban a szájtáti nézőben, aki szemét a vetítővászonra szegezve úgy nyitotta meg árva lelkét a moziban számukra, mintha a papot hallgatná a szószékről. Ebben a feltétel nélküli el- és befogadó állapotban oltották be a nézőt az egy-gyökerű beteg pszichéjük mérgével, melynek egyre nyíltabb kifejeződése az elsődleges céljuk.