Tour de UK

...lesz hamarosan, amolyan elő-elő-tapogatózás is egyben. Jó, egyelőre nem UK, "csak" London. Talán a legelső itteni kuponos cég (nem reklám, nem kommunista de brigád) kínál most egy londoni szösszenetet kellemes áron. Amúgy is rég mozdultunk ki, jót tesz majd.

A döntés már megszületett, ezer okból kifolyólag (de konkrétan a csokkal billent át a mérleg), megyünk. Nem kapkodunk, bőven van mit elintézni (szülés, lakás ki/eladás, native English környezethez megerősödni, tartalékot képezni stb.). De a döntést meghoztuk, a cél és az út világos. Kicsit olyan most mint amikor napszámból összespóroltam életem első gépére, és napokig nem tudtam vele mit kezdeni mert remegtek a karjaim a dinnyézéstől :D Látszott hogy hosszú és rögös út lesz, de megéri végigmenni rajta.

Strict költségvetés megszavazva, terv kiszámolva, nekiálltunk spórolni.

Egyelőre örülök a kiruccanásnak, nyárra tervezünk egy 2 hetes low budget túrát, Írországot is megnéznénk. A cél és a kitartás adott, társ is van hozzá jóban-rosszban majd' 7 éve, jó lesz ez, tudom :)

Hozzászólások

Hajrá, sok sikert nektek és blogolj rendszeresen! :D

Eletem legjobb dontese volt. Azota Europa minden lenyeges helyet bejartam, szakmailag a fejlodesem ossze sem hasonlithato az otthonival es meg vagyok becsulve. Szerintem mindenkinek ki kellene probalnia magat kulfoldon, meg ha kesobb hazakoltozik, akkor is.

A gyerek nem lesz akadaly, igazabol adsz neki meg egy nyelvet a magyaron kivul. Mi hoztuk a vizslat is :)

Tolmacsot kirendeltek egyszer az ovodaban, de miutan a kisfiam meglepodve vette tudomasul, hogy nem csak otthon beszelnek hozza magyarul, angolul valaszolt vissza a magyar tolmacsnak :)

A szabaly a kovetkezo: ha egyedul vagyunk otthon, csak magyarul beszelunk. Vendegek jelenleteben angolul. Hazon kivul csak angolul. Magyarorszagon csak magyarul.

Magyar vizsla amugy.

Jo otlet, hajra.
Londonnal kapcsolatba viszont fel kell keszulni a lakhatasi koltsegek horribilisek es meg annal is inkabb. 2 szobas lakas "viszonylag" elfogadhato kornyezetben 1500-2000 / ho. Ezt ki kell termelni es meg a kozlekedes meg hasonlok. Keszulni arra is, hogy a lakasra eloleget kell adni es ha most kezditek akkor meg meredekebb... A tartalaek legyen rendes tartalak foleg gyerekkel, es itt millio HUF-okra gondolok.

Fulham, kb 60nm, 2 szobas, szokasos victorianus haz, 2100 + kozmuvek es council tax... Karacsony elott amikor kijottunk (vissza) kb 1.5 honapig kerestuk. lattam olyanokat, hogy be sem mentem az ajton 1500-ert. Ugy hogy excellent creditem van es tokeletes referenciak, bankszamla szoval kb 10 eves megallapodott eletmodunk itt, gyakorlatilag volt olyan hogy 1800-as lakasra licitaltunk... 6 het deposit ami kb 3000 elore es egy honap elore. Magyarul 5k volt hogy kulcsot kapjunk - az 2misi es akkor meg nem is szoltam egyeb koltsegekrol. Hidd el, friss az elmeny.
Persze vannak alternativ megoldasok es mas kornyekek es tudom hogy mindenkinek mas az elvarasa, de egy viszonylag normalis lakas most mar nagyon draga itt. Nem veletlen hogy "professional sharers" hirdetesek vannak.