Tesztelés alatt: Aquaris E4.5 Ubuntu kiadás

Címkék

Több évnyi fejlesztés után végre beérni látszik a munka gyümölcse a Canonicalnál. Kicsit több, mint másfél hónappal ezelőtt bennfentesek kisebb csoportja kapott meghívást az első Ubuntus telefont bemutató londoni eseményre. Minden résztvevőt megajándékoztak egy prototípussal a bq telefonjából, mellette egy levéllel Mark Shuttleworth-től, a Canonical alapítójától, melyben a telefon tesztelésére és véleményezésére buzdít. Rá pár nappal elindultak a „villám akciók” (Flash Sale) keretében a készülék értékesítések, majd nagyjából másfél hete, március 18-án a spanyol készülékgyártó elkezdte kipostázni a megrendelőkhöz a telefonokat.

A készülék ezen verziója már az Ubuntu kiadás jelzőt viseli, ugyanis ezt a változatot a bq az Ubuntuhoz szabta. Nincsenek az Androidos verziónál megszokott gombok a kijelző alján, erre az Ubuntu Touch-nál ugyanis nincs szükség. Azok funkcióit az úgynevezett „gesztusokkal” érhetjük el, melyekről a későbbiekben még esik szó. Felvezetésként ennyit, most térjünk rá magára a telefonra, első körben a hardverre, azt követően a szoftverre, végül vonjuk le a konklúziót.

Hozzászólások

Ellopták a MIUI grafikusát, amjd feltalálták a csempéket, csak ők lencsének hívják. Micsoda innováció. Mindezt másfélszeres áron egy ugyanilyen robotoshoz képest.
Rétegtelefon lesz, fanatikus pingvineknek.

Az Aquaris E4.5 Ubuntu kiadás fillérre ugyanannyiba 169.9 euróba kerül mint ugyanaz a vas Androiddal. Szóval nem igaz, hogy másfélszeres ára lenne az Ubuntusnak mint az Androidosnak.

A MIUI-ról meg azt mondták, hogy iOS és TouchWiz koppintás. Egyszerűen van egy dizájn trend, ennyi.

A Metro UI csempéihez a lencsékhez semmi köze. A lencsék a rendszeren vagy a neten adott témában való keresések találati eredményének kötött formában való megjelenítése. Ez ráadásul annyira nem újdonság, hogy ha jól emlékszem akkor már a 11.10-es vagyis a 2011 Októberi Ubuntu asztali kiadásában is létező fícsör volt a scopes és lense rendszer.

Amúgy szerintem egy korrekt és alapos review ez a cikk.

Ez meg 152€, és inkább One+ kategória, mint amaz.

Szóval a hír igaz: mind meghalunk!

Ettől még tetszik az Ubuntu, biztos, hogy én is áttérek rá, de még hagyom, hogy kiforrja magát. Az árat amúgy nagyrészt befolyásolja a gyártási kapacitás (nem a lehetőség, hanem a tényleges legyártott darabszám). Amint jobban beindul, menni fog az ára le.
--
PtY - www.onlinedemo.hu, www.westeros.hu

Különbség még, hogy az MIUI mivel Android van rá 1,3 millió alkalmazás. Erre pedig van 1000 alkalmazás "ezeknek majdnem fele csak webalkalmazás".
Ha legalább Android alkalmazásokkal kompatibilis lenne mint a BlackBerry OS, az talán feledtetné a drágán mért alsóközép kínai hardvert. A mohóság jó dolog ugyebár. Mindenkit megszédít a mobilpiac elképesztő mérete. Kár, hogy ez sokaknál a józanság kárára megy.

Köszi a leírást és a screenshotokat, nagyon hasznos volt. Én örülök neki. Most már az az egyetlen kifogásom, hogy miért csak alsó középkategóriás telefonra... kijöhetne valami future-proof-abb felsőkategóriásra is.

OS lifecycle-ről van már valami? Androidnál már megszoktuk, hogy egy ideig a gyártó toldozza-foldozza, aztán patch és javítás nélkül marad az OS, amihez vagy valaki dolgozik haxxor ROM-on vagy nem, nagyjából szerencse kérdése.
Az Ubuntu touch gyakorlatilag korlátozás nélkül frissen és patchelve tartható lesz végre?

"ezeknek majdnem fele csak webalkalmazás"

Attól tartok, hogy az értelmetlen Android alkalmazások is használhatóbbak mint az Ubuntu 500 webalkalmazása.

Továbbá ha a sokkal tőkeerősebb Microsoft dollártízmilliádok elégetésével sem tudott máig felzárkózni az Android és iOS szintjére, sem alkalmazásszámban sem felhasználószámban úgy, hogy késve de évekkel korábban megjelent a WP amikor az Android még sokkal gyengébb volt, akkor a sokkal kisebb Canonical mitől remél sikert?

Ha minden nehéznek vagy akár leküzdhetetlennek tűnő feladatól mindenki megfutmodna akkor mi lenne a világgal?

A Microsoft példája pedig szerintem csak azt igazolja, hogy hála az égnek a technológia világában még nem lehet pusztán a nyers pénzzel megoldani.

Amúgy meg gyakran hallom amolyan kritika gyanánt, hogy hát az Ubuntu sosem fogja legyőzni az Apple-t meg a Google-t. Na és? Én hetente kétszer járok úszni, cirka 80-100s alatt nyomok egy százat. Soha nem fogom a Cseh Lacit kihívni, de ettől még szeretek úszni és örömömet lelem benne. Az Ubuntu phone-nal a kérdés nem az, hogy le fogja-e győzni a két nagyot, hanem az, hogy sikerül-e egy fenntartható rendszert kiépíteni. A jelek arra utalnak, hogy igen. Hogy mire elég a jelenlegi 600 (nem webapp) alkalmazás? Ki kell próbálni és kiderül. Nekem bőven elég 3-4 app is. Nem mindenkinek számít az, hogy hány millió appja lehetne.

Szép dolog az idealizmus. De én azért még nem fogok várost tervezni a Marson. Ha valakinek ez a hobbija és még társakat is talál hozzá, tervezzen(ek) csak nyugodtan várost a Marsra hobbiból. Ha eközben jól szórakoznak az még jobb.
A probléma ott kezdődik ha már munka helyett is a marsbeli város tervezésén agyalnak, ami a munka rovására megy.
A Canonical szerintem pont ezt csinálja. Esélytelen projektbe öli az erőforrásait közben egyre kevesebbet törődnek a PC Ubuntuval.
Régi szabály, hogyha valamire már van egy megfelelő megoldás akkor egy másik mellette nem lehet sikeres, még akkor sem ha jobb nála. Itt még arról sem vagyok meggyőződve, hogy a mobil Ubuntu jobb lenne az Androidnál.
Szoftverek világában van egy plusz szabály, egy megfelelő szintet elérő szabad licencű szoftverben idővel megtalálják a lehetőséget ügyes szoftveripari szereplők és üzletet építenek rá. A sikerük idővel visszahat a szabad szoftverekre, amire az üzletük épül.
Mobil operációs rendszereknél egy szabad szoftver a domináns. Ugyanúgy Linux az Android kernele mint az Ubuntué.
Van egy találó angol szó arra amit az Ubuntu csinál: Procrastination

"Régi szabály, hogyha valamire már van egy megfelelő megoldás akkor egy másik mellette nem lehet sikeres, még akkor sem ha jobb nála."

Ezért is járok ökrös fogattal, mert bár az autó sokkal jobb, mégsem tudott elterjedni :)

Hülyeség ez a szabály, akárki is találta ki. Az IT iparra meg pláne nehéz értelmezni, ahol -kicsit távolabbról szemlélve- minden tiszavirág életű. 20 éve még google sem volt. Nincs 7 éve, hogy megjelent az első androidos telefon. 7 évvel ezelőtt még senki nem gondolta (én sem, zsebemben akkor az SE K770i-vel), hogy az okostelefonok így legyalulják majd az addigi mobiltelefon piacot. Hiába tűnik most olyan stabilnak az android (és iOS) piaci pozíciója, előbb-utóbb ez is megváltozhat.

Plan 9 failed simply because it fell short of being a compelling enough improvement on Unix to displace its ancestor. Compared to Plan 9, Unix creaks and clanks and has obvious rust spots, but it gets the job done well enough to hold its position. There is a lesson here for ambitious system architects: the most dangerous enemy of a better solution is an existing codebase that is just good enough

A SE K770i butatelefon volt, nem ugyanaz a kategória mint az akkori vagy mostani okostelefonok. Azon az árszinten amibe egy SE K770i került ma már nem elég jó (megfelelő) megoldás. Habár én ma is örülnék minőségi kivitelű butatelefonoknak, de a többség igénye más.
Az Univerzum is elpusztul egyszer és annál sokkal hamarabb leváltja majd valami az Androidot és iOS-t. De, hogy az a valami nem az Ubuntu Touch lesz jelenlegi formájában az biztos.

Egy Vásárlónak miben előnyösebb az Utunbu Touch mint az Android?

"Az Univerzum is elpusztul egyszer és annál sokkal hamarabb leváltja majd valami az Androidot és iOS-t. De, hogy az a valami nem az Ubuntu Touch lesz jelenlegi formájában az biztos. "

Azt nem mondtam, hogy pont az ubuntu lesz az. De attól nem kell félni, hogy örökre így maradunk 2 rendszerrel, mert a dolgok elég gyorsan tudnak változni. Előbb utóbb jön valami, amire igény is lesz.

Nyitott vagyok minden újdonságra. Van Firefox mobilom és egy Tizenes is (egyenesen Indiából). A FirefoxOS az elmúlt év kitartó munkájával egy jó lightos smartphoneból mára leküzdötte magát prebeta bugware szintre. Már-már a használhatatlanság határát súrolja. Például szeret random repülőmódra váltani figyelmeztetés nélkül.
A Tizenes Z1 jelenleg egy használható mobil. Annyiban jobb egy Android mobilnál, hogy tovább bírja akkuval. Korábban a Firefoxos mobilnak is nagyon jó akkuideje volt, ami sajnos minden frissítéssel csökkent.
Ubuntu Touch mobilt nem valószínű, hogy egyhamar venni fogok. Ubuntu Edge-re pedig kicsengettem volna 700 dolcsit ha lett volna belőle valami. Elsősorban a minőségi hardver miatt, viszont Androiddal használtam volna

A Firefox mobil kezdetben kibírta hétfőtől péntekig egy töltéssel, ami előnyös képesség volt. Bár azon beszélek kevesebbet, de jól jön egy mobil böngésző ha lemerülne a másik mobil. Nem az aksi öregedett, egyértelműen a frissítések után romlott az akkuideje. Előbb 2-3 napra esett vissza, majd az utolsó frissítés ami egyben sok újítást hozott berakta egynaposra az akkut.
A Tizenes Z1 még nincs meg régóta. Az akkuidő ennél most jó de ez 5 napot nem bír. Sokban hasonlít egy Androidra, kicsit más csak UI-t illetően. Kevés alkalmazás van erre is. ACL-lel van viszont Android kompatibilitás (még nem próbáltam).

"Az Univerzum is elpusztul egyszer és annál sokkal hamarabb leváltja majd valami az Androidot és iOS-t. De, hogy az a valami nem az Ubuntu Touch lesz jelenlegi formájában az biztos."

Ki mondta és hol, hogy az Ubuntunak a jelenlegi formájában ilyan ambíciói lennének?

Szerintem dögunalmas tévedés, hogy az Ubuntu azért nem életképes mert nem tudja most azonnal, de izibe legyőzni a nagyokat. Az 3 és 5 éves lányaim most tanulnak úszni... már ott tartanak, hogy 25 métert simán lenyomnak segítség nélkül. Tökre élvezik és erősödnek, szépülnek, sikerélményük van. Én meg örülök, hogy sportolnak és jól érzik magukat. Akkor most azért mert nem verik már most kenterbe Hosszú Katinkát vagy Jakabos Zsuzsannát egyből hagyják abba? Nincs értelme amit csinálnak csak mert ők később kezdték és nem is biztos, hogy olimpiai bajnokok akarnak lenni?

Szóval lépjünk már túl ezen a csúsztatáson és kezeljük helyén a dolgokat.

Az úszós példásra már korábban válaszoltam
A mobiltelefonüzlet túlmutat az ambíció nélküli hobbiprojektek szintjén. A hobbielektronikával foglalkozó vásárlók igényeinek kiszolgálására is lehet építeni profi szinten üzletet, lásd Raspberry Pi.
Az Ubuntu Touch sajnos sem egyik sem másik.

Az úszós példálásra speciel pont nem válaszoltál. Viszont írtál ott pár nettó butaságot amit többen is nehezményeztünk.

Amúgy is túl sok minden alapot és szakmaiasságot nélkülőző légbőlkapott butaságot írsz, miközben én is és mások is igyekszünk korrektül válaszolni neked. Így viszont vészes gyorsasággal fog kifáradni ez a beszélgetés.

Talán nem sikerült fognod a párhuzamot a Marsbeli városnál, vagy nem tetszett az irónia. A végén egy szóba is összefoglaltam mi az amit az Ubuntu mostanában csinál: Procrastination.
Valószínűleg nem ismered a kifejezést, magyar fordítást nem ismerek rá. Olvass utána angolul.

Kíváncsi vagyok milyen "szakmaiasságot nélkülőző légbőlkapott butaságot" írtam, hátha önvizsgálatot kellene tartanom. Azok a "mások" itt konkrétan csak egy, még nálad is elvakultabb Ubuntu huszárt jelent. A "beszélgetés" pedig klasszikus magyar vita: 'ha nem értesz mindenben egyet velem ellenség vagy'.
Egyáltalán nem vagyok ellenséges az Ubuntuval szemben, sőt örülnék neki ha sikeres lenne. Barátilag is rá lehet mutatni hibákra, sajnos a magyar vitakultúrában ez teljesen ismeretlen opció.

Pontosan tudom, hogy mit jelent a procrastination és irreleváns butaságnak tartom a témát illetőleg.

A Marsbéli analógiád is sima értelmetlenség. Én egy analógiát írtamm amit te észre sem vettél. Szerintem azért mert rávilágított az álláspntod megalapozottlanságára.

Amúgy szinte csak szakmaiatlan tévedéseket írtál és amikor kiigazítottunk akkor úgy csináltál mintha mi sem történt volna. Ez azért méltatlan stílus egy szakmai beszélgetésben.

Én tételesen és konkrét tényekkel alátámasztva reagáltam minden tévedésedre. Irreleváns hülyeségeken pedig nem érek rá veszekedni. De folyamatosan ismételni magam sincs kedvem. Ha trollkodni akarsz, szíved rajta, de mondom így hamarki fullad a beszélgetés.

Olvass vissza. Nekem tényleg nincsen kedvem folyamatosan visszaidézgetni. Simán lejött, hogy te itt write-only módban vagy erősen troll stílusban.

Az Ubuntu phone kernele pedig itt van: https://github.com/bq/aquaris-E4.5/tree/aquaris-E4.5-ubuntu-rtm

Ez is Linux kernel, ahogy az Android kernel is Linux kernel.

A Meizus topikban is butaságot írtál. Vélhetőleg nem tudod és nem érted a kernel és a hardwer specifikus driverek közötti különbséget. Ott is ugyanazt a stratégiát nyomtad mint itt. Beírtál egy triviális tévedést és hirtelen felszívódtál amikor ki lettél igazítva.

Amúgy nem ma jöttem le a falvédőről. Pont és direkt azért idéztem be az állításaidat, hogy nyoma legyen annak, hogy mikor milyen tévedésedet kellett javítani. Itt van mindegyik... lapozz vissza. Butaságokat állítasz és amikor azokat valaki céfolja akkor jön a nagy csend és belekötsz valami egészen más butaságba.

Egy vita veled olyan, mint egy párbaj a Fekete lovaggal :-)

A Meizu cikknél már helyretettelek, erre most újra belerohansz ugyanabba az ...erdőbe tátott szájjal.
For quick reference, these are the current components used from Android:

Linux Kernel (stock Android kernel provided by the vendor, with a few changes to support some extra features needed by Ubuntu, such as Apparmor)

De legalább azt néznéd meg amit magad linkelsz

Azért nyugtass meg, hogy te csak amolyan külsős-önkéntes Ubuntu fejlesztő vagy! Mert ha nem akkor nagy a baj. :-)

LOL :D

Te most komolyan belinkelted azt a doksit amiben arról írunk, hogy androidos divájszra hogyan kell Ubuntut portolni??? Jóember, persze, hogy a divájsz saját kernelével és drájvereivel a legkönyebb portolni. Mire számítottál?

Itt meg képzeld el azt írják, hogy ez egy Linux kernel - https://github.com/bq/aquaris-E4.5/blob/aquaris-E4.5-ubuntu-rtm/kernel/…

Döbbenet, nem. Egészen hihetetlen, hogy az Android is Linux kernelt használ és az Ubuntu is. Sőt, akár átjárás is van a kettő között. Tiszta botrány...a bq-nak van egy jó hw adaptációja és az Ubuntu képes ezt hasznosítani.

A személyeskedést pdig szerintem hagyjuk. Ironizálni és szarkasztikusan poénkodni ér, személyeskedni nem.

Te, figyusz, én nem vagyok egy öreg hupper. Annyit elárulsz, hogy te vagy az nick akt Gabuccino néven emlegetnek itt sokan. Mert neki van ilyen izomból provokatív, mindenbe belekötős, de minden érdemi vitából kifarolós, személyeskedős, csak negatívan cinikus stílusa.

Én tökre elvesztettem a fonalat, hogy akkor te most itt mit akarsz. Vagy egy tucat triviális tévedésedre igyekeztem a legjobb tudomásom szerint pontosító és javító hozzászólást írni. Ahogy mások is igyekeztek a tévedéseidet kijavítani. Tényleg felmerül a gyanú, hogy te ezt pusztán a trollkodás öröméért csinálod.

Ne haragudj, de már több vitát láttam kettőtök között. Mindig meglepődöm, hogy szóba áll még veled valaki.
Igazából ez az egész arról szól, hogy szerinted az Ubuntut futtató telefon szar, felesleges és inkább az asztali rendszert csinálnák (ami szerinted ugyanúgy szar).
Én megértem, ha így érzel, de miért kell ezt minden sarkon hangoztatni? Elmondtad egyszer, elmondtad kétszer, oké: megértettük. De miért kell hülyének nézni azt, aki nem ért veled és körömszakadtáig harcolni azért, hogy tied legyen az utolsó szó? Pláne elkezdened egy, a személyeskedésedtől nem mentes vitát azzal, aki benne van a rendszer fejlesztésében, míg te eddig csak a partvonalról szóltál bele a dologba anélkül, hogy akár csak egy ilyen telefont is kipróbáltál volna.
Arról már nem is álmodom, hogy valamilyen módon hozzájárulj a közösségépítéshez vagy a rendszer fejlesztéséhez.

-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…

Gabuccino az tag (gmoore) aki ezen a néven működő portálról szokott linkelgetni ide? HP-sen hangzott ez az idézett mondat. Bár ilyen néven még nem láttam itt senkit. Biztosan csak ritkán szól hozzá de az BZoltannak nagyon betalál ha ennyire megemlegeti.
Döbbenetes milyen arcok vannak a magyarországi opensoruce közösségi pudingban. Ha ez a Zoltán valóban Ubuntu fejlesztő az sajnos sok mindent megmagyaráz, de szerintem csak kamuzik. Azt sem tudja, hogy működik a "rendszere" és a haverok még csápolnak is neki. Olyan élmény volt ez a vita mint egy látogatás valamelyik gyógypedagógiai intézményben.

Olyan élmény volt ez a vita mint egy látogatás valamelyik gyógypedagógiai intézményben.

Javaslom neked valamelyik gyógypedagógiai intézmény rendszeres látogatását. Hasznodra válna.

-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…

Pontosan tudom, hogy mit jelent a procrastination és irreleváns butaságnak tartom a témát illetőleg.

A Marsbéli analógiád is sima értelmetlenség. Én egy analógiát írtamm amit te észre sem vettél. Szerintem azért mert rávilágított az álláspntod megalapozottlanságára.

Amúgy szinte csak szakmaiatlan tévedéseket írtál és amikor kiigazítottunk akkor úgy csináltál mintha mi sem történt volna. Ez azért méltatlan stílus egy szakmai beszélgetésben.

Én tételesen és konkrét tényekkel alátámasztva reagáltam minden tévedésedre. Irreleváns hülyeségeken pedig nem érek rá veszekedni. De folyamatosan ismételni magam sincs kedvem. Ha trollkodni akarsz, szíved rajta, de mondom így hamarki fullad a beszélgetés.

"Régi szabály, hogyha valamire már van egy megfelelő megoldás akkor egy másik mellette nem lehet sikeres, még akkor sem ha jobb nála."

Ilyen szabály nincs és sosem volt, nem is lesz. Ez egy alapvető logikai bukfenc. Ha ez az állítás igaz lenne, akkor semmilyen fejlődés nem lenne a világban. De van.

Vannak vitatható kijelentései Eric Steven Raymondnak, de szerintem sokkal tapasztaltabb nálad.

Mostanáig nem tudtatok írni egyetlen értékelhető pontot sem amiben az Ubuntu Touch jobb lenne mint az Android.
A puszta léte még nem érv önmaga mellett.

A világ szent fejlődéséhez valami újat, innovatívat kellene nyújtani, nem? Mi lenne itt a nagy innováció?

"Mostanáig nem tudtatok írni egyetlen értékelhető pontot sem amiben az Ubuntu Touch jobb lenne mint az Android."

A kérdés maga csapda és csúsztatás. Ugyanis ez a kérdés nem kérdés. Sehol nincsen megírva, hogy létjogosultsága csak annak van ami a piacvezetőnél jobb. Főleg, hogy a "jóság" marhára szubjektív.

Mi van, ha nekem jobban tetszik az Ubuntu dizájnja mint bármelyik Androidé? Mi van, ha nekem szempont hogy az Ubuntu-ban nincsenek zárt forráskódú google alkalmazások? Mi van, ha nekem szempont, hogy a platform nyílt modellben készül és mint felhasználó is részt vehetek a fejlesztési munkában?

Ezek mind szubjektív értékek. Ahogy az életben megannyi helyzetben szubjektív döntést hozunk.

Furcsa, hogy pont itt a HUP-on magyarázni kell a nyjlt forráskód és a nyílt fejlesztési modell innovatív jellegét.

"Mi van, ha nekem jobban tetszik az Ubuntu dizájnja mint bármelyik Androidé? "

Sokkal kevesebb munkával rá lehet húzni egy Ubuntu skint (Launchert) Androidra.

"Mi van, ha nekem szempont hogy az Ubuntu-ban nincsenek zárt forráskódú google alkalmazások? "

Egy full opensource AOSP is jóval használhatóbb. És nincsenek benne zárt forráskódú google alkalmazások. Egy teljesen nyílt forráskódú, szép és kényelmes Android már lehetne egy hasznos projekt.

"Mi van, ha nekem szempont, hogy a platform nyílt modellben készül és mint felhasználó is részt vehetek a fejlesztési munkában? "

Ezt a részvételt hogyan kell elképzelni?

"Sokkal kevesebb munkával rá lehet húzni egy Ubuntu skint (Launchert) Androidra."

Feltételezem, hogy pontosan tisztában vagy azzal, hogy az Ubuntu dizájnja messze nem merül ki a launcherrel. Kiváncsi vagyok, hogy mondjuk egy GL erősített Shape komponenst hogyan skinnel meg Androidra. Segítek, sehogy.

Szóval a kérdés áll. Mi van ha nekem jobban tetszik az Ubuntu dizájn mint az Andorid?

"Egy teljesen nyílt forráskódú, szép és kényelmes Android már lehetne egy hasznos projekt."

Lehetne, de ha jól tudom ilyen nincsen. Én is tudom ábrándozni, de most ugye konkrétumokról beszélünk. Szóval a nyitott forráskód ideáját melyik platform közelíti meg jobban mint az Ubuntu?

"Ezt a részvételt hogyan kell elképzelni?"

Úgy, hogy beloggolsz az freenode #ubuntu-touch #ubuntu-app-devel IRC csatornákra és ott helyben bekapcsolódsz a fejlesztési munkába. Heti rendszerességgel van nyitott Google hangout ahova bárki beloggolhat és részt vehet a munkában. Képzeld el, hogy az Ubuntu phoneban a média lejátszó, óra, naptár és még egy sor alapértelmezett alkalmazást ilyen külső kontributorok csinálták.

Ez a nyitottság. Neked persze ez nem feltétlenül érték, de engedd meg azoknak akiknek viszont az, hogy ez alapján döntsenek.

"Feltételezem, hogy pontosan tisztában vagy azzal, hogy az Ubuntu dizájnja messze nem merül ki a launcherrel. Kiváncsi vagyok, hogy mondjuk egy GL erősített Shape komponenst hogyan skinnel meg Androidra. Segítek, sehogy."

Bármi is legyen a GL erősített Shape komponens", ha ennél több 3D effekt akkor az már szédülést okoz:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.spb.shell3d

Rakat Launcher van Androidra mindenféle extrával. Csak pár népszerű példa:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.tsf.shell.plugin.patch
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.gau.go.launcherex

Ne gyere azzal, hogy a remek Ubuntu Touch UI nem valósítható meg Androidon!

"Lehetne, de ha jól tudom ilyen nincsen. Én is tudom ábrándozni, de most ugye konkrétumokról beszélünk. Szóval a nyitott forráskód ideáját melyik platform közelíti meg jobban mint az Ubuntu?"

Az álmodozás szépségéről ti regéltetek nekem az előbb azzal, hogy az Ubuntu mobil álmai még reálisak is. Az OmniROM jó irányba halad szvsz.
A nyílt forráskód ideájának az Ubuntu sem felel meg. Az FSF hivatalos álláspontja szerint ezek a disztribúciók "felelnek meg a nyitott forráskód ideájának"
Engem speciel hidegen hagynak az ideák. Azt viszont kimondottan sajnálom, hogy az Ubuntusok dobták a sokkal ígéretesebb Ubuntu for Android projektet a Touch miatt, amiből soha nem lesz 1%-os platform sem.

Az Android egy nyílt forrású mobil platform hatalmas penetrációval. Ennél nyíltabb platform nekem nem kell. Akinek aggálya van az Androiddal az a Google erős pozíciója miatt van csak. A Google-mentesített Android viszont még mindig sokkal használhatóbb mint bármelyik feltörekvő alternatívája.

"Úgy, hogy beloggolsz az freenode #ubuntu-touch #ubuntu-app-devel IRC csatornákra és ott helyben bekapcsolódsz a fejlesztési munkába."

Legfeljebb beszélgetésbe lehet bekapcsolódni. IRC-ről megvan a véleményem, de erről most tényleg nem akarok vitatkozni.

"Képzeld el, hogy az Ubuntu phoneban a média lejátszó, óra, naptár és még egy sor alapértelmezett alkalmazást ilyen külső kontributorok csinálták. "

Androidra is külső kontributorok csináltak nyílt forrású
- média lejátszót: http://kodi.tv/download/
- órát: https://f-droid.org/repository/browse/?fdfilter=clock&fdpage=1&page_id=0
- naptárat: https://f-droid.org/repository/browse/?fdfilter=calendar&fdpage=1&page_…
és még egy sor alkalmazást, amikről eldönthetem használom-e.

"Úgy, hogy beloggolsz az freenode #ubuntu-touch #ubuntu-app-devel IRC csatornákra és ott helyben bekapcsolódsz a fejlesztési munkába."

Legfeljebb beszélgetésbe lehet bekapcsolódni. IRC-ről megvan a véleményem, de erről most tényleg nem akarok vitatkozni.

Most komolyan azt gondolod, hogy ide kiskátét kell írni erről neked? Ha valóban érdekel, akkor megtalálod a módját (akár az IRC-en is elmondják neked), ha pedig nem érdekel, akkor nem mindegy?
Annyira erőlködött ez a kötözködés már tőled…

-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…

"Bármi is legyen a GL erősített Shape komponens", ha ennél több 3D effekt akkor az már szédülést okoz"

Sokat segít ha írás előtt olvasol és véleményezés előtt kérdezel. Nem, a GL az nem csak 3D varázslatot jelent. A GL gyakran csak szép és gyorsan renderelhető formákat jelent.

"Rakat Launcher van Androidra mindenféle extrával. Csak pár népszerű példa: "

Tehát ismétlem: az Ubuntu dizájnja messze nem merül ki a launcherrel.

"Ne gyere azzal, hogy a remek Ubuntu Touch UI nem valósítható meg Androidon!"

Biztos megvalósítható, de nincs megvalósítva. Az Ubuntu UI toolkitje egy létező implementáció. Ha valakinek ez tetszik akkor ezt vélasztja. Ez a UI toolkit nincsen portolva Androidra. Biztos portolható, szólja kész vagy vele.

"az Ubuntusok dobták a sokkal ígéretesebb Ubuntu for Android projektet a Touch miatt"

Már egyszer leírtam neked, hogy szó sincs ilyen dobásról. Mindkettő létező és élő projekt. Mindkettő jővőjét a piac határozza meg.

"A nyílt forráskód ideájának az Ubuntu sem felel meg. Az FSF hivatalos álláspontja szerin..."

Nagy szerencse, hogy ebben a kérdésben az FSF is csak egy lehetséges vélemény. Úgy érzem, hogy erős csúsztatás azt állítani, hogy a Google féle adware amiben még core appok is zártat és az FSF féle hardcore szemlélet (amibe még a Debian se fér bele) között ne lenne semmi.

"Ennél nyíltabb platform nekem nem kell."

Nagyszerű, ez a te véleményed. Örvendj neki és fogadd el, hogy vannak akiknek viszont ez nem elegendő és vannak akiknek értéket képvisel az Ubuntu ennél nagyobb nyitottsága.

"Legfeljebb beszélgetésbe lehet bekapcsolódni."

Nem igaz. Minden létező Ubuntu projekt amiből az Ubuntu phone áll szabadon kicsekkolható, minden bug lista publikus, minden döntés ezeken a nyilvános csatornákon folyik és soha egyetlen vélemény esetében sem nézi senki, hogy a nick az Canonical alkalmazotté avagy sem. Gyakran nem is tudjuk ezt egymásról. Nem is érdekel ez senkit.

"IRC-ről megvan a véleményem, de erről most tényleg nem akarok vitatkozni."

Egy kommunikációs csatorna vaze, mit lehet rajta véleményezni. A levegőről is megvan a véleményed amin a hanghullámok terjednek? Amúgy a levlisták is nyilvánosak.

"Androidra is külső kontributorok csináltak nyílt forrású"

Várj... te úgy csinálsz mintha nem értenéd amit mondok. Az Ubuntu esetében a gyári ROM-ba kerülő alkalmazások nagy része _NEM_ Canoinical hanem community fejlesztésű.

Szerintem te lényegesen okosabb vagy annál, hogy pontosan tudd a különbséget egy opcionálisan letölthető és egy gyári default app között.

Teljesen egyetértek. Kicsit sem érdekel, ha lényegesen kevesebb az alkalmazás, csak a nekem szükségesek legyenek meg. És egy igazi Linux alapú rendszernél ez előbb vagy utóbb be fog következni. Főleg, hogy ha fejlesztek egy jó PIM app-ot, akkor azt megfelelő responsive felülettel tablet és desktop alkalmazásként is lehet használni.

Nagyon remélem, hogy a mobil platform elég érdekes lesz ahhoz, hogy a következő években minden évben legyen minimum egy-két modern készülék és friss Ubuntu. Ha ez így lesz, akkor szerintem lesz egy stabil felhasználói tábor. Az lehet, hogy ez százalékban kicsi lesz, de ha a konvergencia megfelelően használható lesz és nem kell majd laptopot cipelni többé, igenis vonzó platform lehet a kisebb alkalmazás kínálat ellenére is.

'Igaz, költözzünk Indiába! Kicsit sem érdekel, hogy nincs villanyáram vagy vezetékes vízszolgáltatás, csak a nekem szükséges dolgok legyenek meg. És az ott egy igazi emberi társadalom. Magunknak meg fogunk termelni helyben mindent amire szükségünk van.'

Ez lenne a hippikultúra techno-hippi utánérzete?

Azaz ha valakinek az Ubuntu alapú telefon a szimpatikus, azt érzi számára megfelelőnek, az ismert hátrányaival együtt is, akkor miért ne?

MERTRITTERMEGMONDTAHOGYABUBUNTUTELEFONONAZSZAR!!!444 HÁTNEMÉRTED???

-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…

Az MS dollár tízmilliárdok elégetésével sem tudott normális dolgot kihozni a modern dizájnjából, kb. négy év alatt, harmadik vagy negyedik próbálkozásra sem.

________________________________________
"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Nekem ott van baloldlat, statikusan. Van rajta 5 ikon: kalkulátor, browser, levelező, terminál, IRC kliens. A dash-t én gyorskeresésre használom... Super+"fájlnév" és meg is van az a kép vagy doksi amit lokálban tárolok. Ennyi... sosem értettem azt aki ennél többet várna el egy launchertől. Bár én terminálban, browserben és IRC kliensben élem az életem :)

+1

Meg azert jo lenne ilyen csoport (konyvtar)-szeruseg.
Mert mar alapban el van fogyva a hely.

Trivialis bugok:
Meg auto-hide-on mindig ranyilik a szinten bal oldalra helyezett ablakbezaro gombra, meg a bongeszo vissza gombjara.
Abevjava inditasa utan az autohide nem mukodik.

De igazabol a koncepcio a rossz. OSX-en legalabb skalazodik olyan 50 db. alkalmazasig. Kulon van (vizualisan) rendezve az eppen futo, meg az elindithato program.

A legeslegnagyobb baj, hogy per pillanat ez egy gyorsindito bar. Mig az emberek egy osszes programot indito alkalmazasra vagynak (Dash nelkul).

Ez a rossz koncepcio vegigkiseri az ubuntut (telefonon is megvan).
Remelem amikor mar az ubuntu kihozta vibratortol kezdve buszkijelzoig, rajon, hogy ez a launcher nem jo semmire. Addig szerintem nem fogja belatni.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"Meg auto-hide-on mindig ranyilik a szinten bal oldalra helyezett ablakbezaro gombra, meg a bongeszo vissza gombjara."

15.04 alatt ha az alkalmazás full screen módban van akkor a launcher az ablakkezelő gombok _alá_ nyílik ki.

" Kulon van (vizualisan) rendezve az eppen futo, meg az elindithato program."

A Unity-ben pedig highlightolva vannak azok az ikonok amiknem van futó alkalmazásaik és > < jeleket is kap az ikon maga köré. A külön rendezés szerintem nem jó, legyen minden mindig ugyanott... nekem ne kóbászoljon el az ikon csak azért mert éppen fut.

"A legeslegnagyobb baj, hogy per pillanat ez egy gyorsindito bar. Mig az emberek egy osszes programot indito alkalmazasra vagynak (Dash nelkul)."

Huhh... kemény szavak ezek. Olyan launcher amin az _összes_ app ott van? Nekem a desktopomon van párszáz alkalmazás, hogyan férne az ki?

Amúgy nem értem mi a baj a Dash-el. Minden OS-nek van valami hasonlója. A Unity dash szerintem tök ergonomikus. Lenyomom a super gombot és elkezdem gépelni az alkalmazás nevét. De ha egerezős kedvem van akkor egy klikk az Ubuntu logo-n és a leggyakrabban használt tucat alkalmazás ott vigyorog. vagyis ritkán kerül két klikknél többe egy alkalmazás elindítása. Hol van ezzel a baj?

Amúgy nyolcvanhatodjára mondom neked, hogy _NEM_ kötelező használni launchert. Tényleg nem... halál komolyan nem. Senki nem tart a tarkódhoz stukkert, hogy te launchert használj. Akár hiszed akár nem én telefonon _SOHA_ nem használom a launchert, de ismerek olyant aki viszont igen. A desktopon is csak az a5 5 ikon van rajta és nem auto-hide beállítással, mert széles a képernyőm. Elfér.

> Amúgy nyolcvanhatodjára mondom neked, hogy _NEM_ kötelező használni launchert. Tényleg nem... halál komolyan nem.

Nem is hasznalom. Ezert (is) van autohide-on (meg hogy ne egjen bele az lcd-be).
De neha elojon.
Leszedni nem volt kedvem, igazi dependency hell.

A Dash se hasznalhato. Tul van lokalizalva....

De lehet telefonon pont minden jo a launcherrel es pont kezreall.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Akkor neked tényleg elég kemény tortúra lehet Ubuntu-t használni :)

Ha sem a launchert sem a dasht nem használod akkor te csak terminálból indítasz alkalmazásokat?

Azt, hogy a dash túl van lokalizálva én nem értem. Arra gondolsz, hogy zavar a magyar nyelv? Akkor használd angolul. Amúgy mi abban a zavaró, hogy klikk-klikk és fut a gimp? vagy Super+gi+enter és fut a gimp?

Tényleg nem akarok okoskodni, de szerintem egy megváltás lenne neked ha rendeltetésszerűen használnád a Shell-edet. Én tényleg produktív munkára használom az Ubuntut és kivállóan elvagyok a statikus launceheremmel rajta azzal az 5 alkalmazással (chromium, thunderbird, quassel, terminal, calculator), az első négy nekem autostarttal indul. Néha az indikátorokat böködöm, de amúgy simaliba natúrban az egész. Ja és csak full screenben mindent. Bevallom tökre nem értem, hogy mások hogyan képesek annyit variálni a desktopjukon. Nekem még háttérképem sincs, mert sosem látom a hátteret :) Négy futó app között váltogatok és kézcsókom. Ja a brózerben van 15-20 tab és a terminálban is 8-10 tab.

> Ha sem a launchert sem a dasht nem használod akkor te csak terminálból indítasz alkalmazásokat?

igen

> Azt, hogy a dash túl van lokalizálva én nem értem. Arra gondolsz, hogy zavar a magyar nyelv? Akkor használd angolul. Amúgy mi abban a zavaró, hogy klikk-klikk és fut a gimp? vagy Super+gi+enter és fut a gimp?

az angol nevevel nem talalja meg. Pl.
kép -> képmegjelenítő, gimp
image -> shotwell manager

szovegszerkeszto -> gedit
editor -> poedit, atom, sublime text
text -> sublime text, libreoffice writer, atom

^^ Az angol megfelelore is meg kellene az osszest talalni (image -> eog, gimp, shotwell, krita; editor -> poedit, atom, sublime text, libreoffice writer, atom)

Pl. a kepmegjelenitot kiadasrol kiadasra valtoztatjak. En emlekszem meg amikor a gthumb volt az alapertelmezett. A dokumentummegjelenitonel meg a gpdf es nem az evince.

> Nekem még háttérképem sincs, mert sosem látom a hátteret :)

Ezt multkor megbeszeltuk, hogy nem lehet.
Egyebkent a nyitott alkalmazast ugy szoktam megkeresni, hogy Alt-tab megnezem, hogy mi van nyitva, asztalt valtok megint alt-tab, asztalt valtok, megint alt-tab, asztalt valtok, megint alt-tab.

Sokkal jobb volt, amikor regen kinn volt fixen, mi van nyitva (amit a windows most is tud).

> Ja és csak full screenben mindent.

Egyebkent teny es valo, hogy a unity arra kenyszerit, hogy minden alkalmazast fullscreenben hasznald. (nalam is ugy van sajnos).

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"Az angol megfelelore is meg kellene az osszest talalni (image -> eog, gimp, shotwell, krita; editor -> poedit, atom, sublime text, libreoffice writer, atom)"

Huhh :) nekem ez túl bonyolult lenne. Én ha gimp-et akarok akkor gimpet indítok. Egyszerű lélek vagyok, na :)

"Ezt multkor megbeszeltuk, hogy nem lehet."

Azóta is gondolkodom rajta, hogy esetleg elkezdek terápiára járni vagy drámaszakkörre, hogy ezen a traumán túltegyem magam :D

Szerintem az egész multi desktop csak arra van, hogy összezavarja a felhasználót. Próbálj meg egy asztalt használni, statikus launcher-rel és szerintem meg fogsz lepődni, hogy milyen egyszerű és frappáns az egész.

A nem full screen-nek amúgy mi értelme van? Néha amikor mondjuk másolok több dolgot két alkalmazás között akkor szoktam... de olyankor is duplakatt a fejlécen, megfogom a fejlécet és kidobom valamelyik sarokba, olyankor fél-screen-re adja automatikusan... szóval duplakatt-grab-drop-duplakatt-grab-drop ... 6 egérkattintás és ott van két alkalmazás osztva. De erre havonta egyszer kerül sor.

A nem full screen-nek amúgy mi értelme van?

Azért előfordul, hogy nagyon jó. Pl. fejlesztésnél, logok, több futó program kimenetének egyidejű vizsgálata, ...

A Grid Compiz pluginnel viszont elég elviselhetően lehet pakolgatni teljes ablakra, fél ablakra (alul, felül, bal, jobb), vagy negyed ablakra (négy sarok) a Ctl-Alt-NumPad billentyűkkel.

Egyebkent a nyitott alkalmazast ugy szoktam megkeresni, hogy Alt-tab megnezem, hogy mi van nyitva, asztalt valtok megint alt-tab, asztalt valtok, megint alt-tab, asztalt valtok, megint alt-tab.
Sokkal jobb volt, amikor regen kinn volt fixen, mi van nyitva (amit a windows most is tud).

Ha így használod a Unity-t, akkor tényleg elég rossz a felhasználói élmény.
Most is fixen kint van, a launcheren rákattintasz a nyitott alkalmazásod ikonjára és automatikusan asztalt vált és behozza az alkalmazásod felülre.

Ráadásul Alt-Ctl-Tab-ra az összes asztal alkalmazását felhozza.

> Ráadásul Alt-Ctl-Tab-ra az összes asztal alkalmazását felhozza.

Az ubuntu default Alt-Tab -jat szanalni kellett rogton, mert iszonyu lassu.
Igy most masik Alt-tab -ot hasznalok (masik Compiz plugin)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"Az ubuntu default Alt-Tab -jat szanalni kellett rogton, mert iszonyu lassu."

Ezt nem értem. Lenyomom az Alt-tab-ot és latency nélkül azonnal megjelenik az öt alkalmazást tartalamzó sor. Ha jól emlékszem akkor a múltkor már megbeszéltük, hogy neked valami szanaszét modolt, buhera csomagokkal kiékelt ubuntu-d van.
Én a stock 15.04-et használom amióta az elérhető és nyomát sem látom azoknak a problémáknak amitől te szenvedsz.

Tényleg ne vedd rossz néven, a lehető legjobb szándékkal ajánlom, hogy takarítsad ki az Ubuntu-dat, írtsad le az összs nem támogatott buhera csomagot. Frissíts a 15.04-re és legfőképp, mindenek előtt használd a Unity-t rendeltetés szerűen. Ha pedig úgy érzed, hogy szükséged van egy funkcióra amit te nem találsz akkor kérdezz és állj neki azonnal buherálni, mert szemmel láthatólag többet ártasz vele mint használsz.

Latom, neked "buherakent" jott le. Ezt jobb helyeken testreszabasnak (costumization) hivjak.
Minden ilyen "buhera" elott legalabb 1 het tokoles volt, mire raszantam magam, es kb. egy het mire meg is oldottam (utanaolvasas, probalkozas, miegyeb).

Mindegyik buheranak megvan az oka.

A konkret alt-tab -os peldadnal maradva az a latency (geptol fugg, de tobben is kiprobaltam) valahol 200-800ms koze esik, ami az elvezhetetlen kategoria.
(gomb lenyomasa es a belyegkepek feltunese kozott).

A normalis alt-tab nak ugy kell mukodnie (most tenyleg figyelj, mert komolyan irom), hogy lenyomod az alt-tab -ot es felengeded rogton (kb. 40-80ms) es nem belyegkepek jonnek fel (mert nincs ra ido), hanem at is valt a kovetkezo alkalmazasra.
Ez a stock unity-nel nem megy. Kenyszeritve vagy a lassu alt-tab -ozasra.
Ami meg nem megy, hogy a fokuszt (kurzort) nem adja oda az alkalmazasnak 10-bol 2x.

De mivel most a compiz alapu unity ugyis kukazva lesz, szerintem kar ezzel tobbet foglalkozni, majd egy ev mulva (2016) visszaterunk ra, hogy hozza-e az uj unity azt a felhasznaloi elmenyt, amit egy ubuntu 9.10 hozott.

A legnagyobb problema a te szemleleteddel az, hogy azok akik testre akarjak szabni (mert valami miatt nem felel meg a rendszer) azokkal nem kell foglalkozni, biztos a hobortjuknak hodolnak.

Holott valos problemara (produktivitast akadalyozo pl.) keresnek valos megoldast.

De megint elkanyarodtunk az ubuntu phone-tol.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"Ez a stock unity-nel nem megy. Kenyszeritve vagy a lassu alt-tab -ozasra. "

Nem tudom, hogy neked mi lassítja be, de nálam pengegyorsan vált az alt-tab alkalmazást. Igen a task selector vagy mi a neve is felvillan, de az engem nem zavar.

Amúgy félreértesz. Nekem a testreszabással semmi bajom nincsen. A baj akkor kezdődik amikor elkezdet szénné buherálni a rendszeredet, pakolod fel az innen-onnan kukázott csomagokat, mindenféle QA nélküli repókat engedélyezel... és akkor csodálkozol, hogy esik szét atomjaira a rendszer.

Szóval nem maga a testreszabás a gáz, hanem az, hogy egy buherált rendszert nem lehet támogatni. Én szívesen segítek neked, de az első kérésem az lenne, hogy takarítsd le az összes nem támogatott plugint, csomagot, ppa-t meg minden más hulladékot és nézzük meg onnantól a problémát.

> Én szívesen segítek neked, de az első kérésem az lenne, hogy takarítsd le az összes nem támogatott plugint, csomagot, ppa-t meg minden más hulladékot és nézzük meg onnantól a problémát.

Teljesen felesleges ez a kérésed, mivel van a környezetemben 4 teljesen stock ubuntu, és amikor leülök valamelyik elé egy könnycseppet mindig elsodrok a szemem sarkában.

De zárjuk rövidre: engem baromira érdekelne a mouse gesture normális megvalósítása.
Utánaolvastam. Kipróbáltam az összes variációt, az irodalomkutatás megvolt. Megnéztem a synaptics forráskódját a Xorg-ban.
Én úgy látom, hogy a mouse gesture baromira hasonlít az érintőképernyő gesturejaira.
Erre nincs valami értelmes kezdeményezés?
Gondolom MIR/Wayland alatt nem a Xorg synaptics drivere lesz használva.
A Xorg synaptics drivere 3 ujjat tud felismerni, de már a három ujjas görgetést nem.
A mostani touchpad-em 5 ujjat tud felismerni, nyomásérzékelős is hardverből.

Ebben segíts. Ez túlmutat egy emberen, és túlmutat a Xorg synaptics driverén is (bár szerintem abból kellene kiindulni).
Én szerintem az összes gesture-t, nyomógombot, görgetést el kellene nevezni, úgy ahogy a funkcióbillentyűk el lettek nevezve.
Szóval az egérgörgő nem 4-es, 5-os gomb lenne, és a touchpad nem ezt szimulálná,
hanem inkább hasonlítana egy érintőképernyőre.

Gondolom mobiltelefon miatt ekörül a probléma körül már futottatok párat...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"De zárjuk rövidre: engem baromira érdekelne a mouse gesture normális megvalósítása. "

Én erről semmit nem tudok. Sosem tartottam hasznos dolognak a mouse gesture fícsöröket desktopon, így nem is érdekel. De ha téged érdekel akkor tudod, hogy hol találod fejlesztőket és más érdeklődőt.

Érintőképernyős környezetben én nem vagyok nagy híve a bonyolult gesture-öknek. AZ Ubuntu touch-ban pedig a Qt által bevezetett szabványos gesture-öket használjuk.

"Egyebkent teny es valo, hogy a unity arra kenyszerit, hogy minden alkalmazast fullscreenben hasznald. (nalam is ugy van sajnos)."

OFF: a múltkor kérdezgettem vmi ubuntu-help IRC-en hogy mit csináljak ha code::blocks-szal akarnék c++ kódolni, és a megnyiló terminál mindig elvész a code::blocks mögött, ha visszakattintok rá léptetni a debug-ot.

IceWM-ben például van olyan, hogy el lehet küldeni egy ablakot a legalsó szintre, illetve képes ablak név-típus-akármi szerint különböző szabályokat alkalmazni (hogy az xterm mindig always on top értékkel nyíljon meg), de unity-ben ilyeneket nem találtam.

Képes kezelni az unity azt a helyzetet hogy a c::b megnyisson egy terminált, kattinthassak ide-oda a c::b és a terminál közt 2-3 alkalommal, bezárjam, majd ugyanezt percenként, vagy tényleg teljesen lehetetlen ezt megoldani unity alatt?

Csak mert valamikor az lett állítva, hogy ezen fejleszt a Canonical-nél mindenki, és egyre jobban kétlem.

Igazabol itt is ablakok az ablakok (megha fullscreenbe is akar lenni meg egy transmission is).
Megfogod fenn, lehuzod, akkor osszeugrik kicsibe. Akkor mar lesz fejlece, es jobb klikk rajta, es a 'mindig felul' (always on top) opciot kiveszed. Egy csomo programot alapban igy indit el a unity (pl. totem, vlc).

Sajnos nem jegyzi meg...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

A változatosság gyönyörködtet. Engem legalábbis. Tudom, hogy te azt szeretnéd, ha mindenki Androidos telefont gyártana, de ez szerencsére nincs így. Vannak még mások is a világon és nem feltétlen akar mindenki milliárdos piacot. Egy kis cégnek a kis részesedés is lehet siker. Ha pedig nem jön be, akkor max. abbahagyják ezt a telefonos témát.
Az alkalmazások száma pedig majdnem irreleváns. Te informatikus szemmel nézed, neked a millió applikáció jelent valamit, még ha egy része felesleges is. Az átlagfelhasználó pedig gyakran megelégszik azzal, ami alapból a telefonon van, amennyiben az számára megfelelően működik. Ehhez képest az, hogy van alkalmazás-piactér, ahonnan tölthetőek le újabbak, puszta nyereség.

-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…

Nagyon tévedsz. Annak például örülnék ha a Nokia gyártaná még a régi 'butatelefonjait'. Olyasmit tudtak amit a mostani okosok nem tudnak, hosszú akkuidőt.
Ha már okostelefon az Androiddal összeházasított Ubuntu desktopnak hasznát venném. De valamiért sajnos visszaszívták az Ubuntusok. Helyette belekezdett ebbe a lehetetlen küldetésbe.
Jolla, Tizen, FirefoxOS, Ubuntu Touch. Kihagytam valakit? Plusz egy újabb Linux disztribúciónak is több értelme van, mert azok legalább egymással kompatibilisek. Ezek viszont inkompatibilisek annak ellenére, hogy mindegyik Linux.

Ubuntu Touch-ra, ha jól látom, Qt-ben (QML-ben) fejlesztenek. Azt le lehet fordítani bármire, amin van X11/Wayland/Mir, plusz Android-ra, iOS-ra is.
FirefoxOS alkalmazások, ha jól értem, működnek bárhol, ahol van Firefox, így Androidon, és, gondolom, Ubuntun is.
Annak lenne értelme, hogy az androidos libeket (opcionálisan) felrakják az Ubuntura, így Android alkalmazásokat is lehessen futtatni rajta.

Az Ubuntu for Android vonalat nem "szívta vissza" az Ubuntu. Ez egy továbbra is érvényes offering, ha szabad így fogalmazni. A piac dönt arról, hogy egy érdekes technológia érdekli-e avagy sem. Sokan összekeverik az Ubuntut a gyártókkal. Az Ubuntu kínál egy rendszert, nem az Ubuntu dolga piaci termékként megvalósjtani mindent.

Az általad felsorolt platformokban sok közös van. Ha te a Linuxot emeled ki akkor az Android is beleillik a sorba, mert az is Linux. A problémát a redszer APIk és a UI technológia inkompatibilitása okozza. Bár a SailfishOS és az Ubuntu elég közel van egymáshoz.

Boldog vagyok, hogy ez mind a te személyes véleményedet tükrözi. Továbbra is fenntartom, hogy „egy kis cégnek a kis részesedés is lehet siker”, illetve azért ne felejtsük el, hogy az Android is egészen kicsi platformként kezdte. Annyi szerencséje volt csak, hogyy egy nagy cég bábáskodott felette.
Szerencsére nem neked kell eldöntened, hogy melyik rendszernek van értelme és melyik életképes. Te csak annyival szavazol, hogy megveszed vagy nem veszed meg az adott platformmal rendelkező készüléket, illetve hogy N+1. alkalommal is elmondod-e itt a HUP-on, hogy az adott rendszer szar és írtani kellene, mert nem Androidra épül.

-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…

Most is akad még S40-es Nokia, de sikerült azt is elrontani (saját vélemény). Inkább tiltsd le a mobilnetet/GPS-t stb. és főleg a Google cuccait Androidon, máris egy hétig bírja töltés nélkül. De amennyivel kényelmesebbek a "mostani okosok" inkább hurcolok mellé powerbank-et.

Mindenki lop valakitől. Akárhányszor megnézek egy bemutatót, melyet Steve Jobs tart az éppen frissen megjelenő új OSX-ről vagy akármiről, mindig elhiszem neki, hogy milyen innovatívak. Aztán a show hatása alól kikerülve rájövök hogy lófenét. Ők is lopkodnak, ahogyan mások is. Ja, a Motorola készítette az első mobiltelefont, aztán mostmár mindenki más is? A sok tolvaj...

Remélem, hogy marhára nem rétegtelefon lesz. Az Android a Google vezényletével egyre inkább proprietary rendszer lesz, valójában sosem volt nyílt, de lassan teljesen zárt lesz. Nagyon kellene a piacnak egy új vetélytárs. A FirefoxOS súlytalan, na az rétegrendszer, de az Ubuntu Touch-ban van lehetőség bőven. Főleg, ha teljesül az álmuk, és sikerül a hibrid mobil/asztali OS koncepciót használható szinten megvalósítani.

Nem volt pontos a megfogalmazás, de szerintem te is értetted. Az Androidnál nagyon fontos a Google Play / Services, és ez ma már nem tölthető le szabadon. Tehát ilyen szempontból mégis proprietary. Azt persze tudom, hogy van sok alternatív appstore, de ezek használata többségeben értelmetlen (legalábbis Európában).

Ubuntura sem tölthető le profi kereskedelmi videovágó szabadon, de ettől szabad szoftver marad a rendszer.
A Google Play soha sem volt szabad szoftver, viszont xda-ról ma is elérhető ha kellene. Playen kívül van F-Droid 1400 alkalmazással, ezek fele nem webapp. Viszont nyílt forrású android appok. Szintén minden Android eszközre elérhető az Amazon androidos appboltja 330 ezer alkalmazással. Minden Samsung androidon gyárilag rajta van a céges alkalmazásbolt Play mellett. Hunblebundle is jelen van egy saját appbolttal. És még van egy csomó kisebb androidos alkalmazásbolt. Egyikhez és alkalmazásaikhoz sem kell Google Play / Services.
Kína külön életet él saját alkalmazásboltjaival, miközben a Play a Google pereputtyal együtt elérhetetlen a hatalmas országban.
Ha akarná sem tudná bezárni az Androidot a Google. De nem is akarja, mellesleg semmit nem nyerne vele.

Egy Debian szemléletét képviselő mondjuk úgy "android disztribúcióra" szükség lenne, ehhez legközelebb az OmniRom áll.

Ha barmi uj dolog kell a telefonomra, eloszor az F-Droid-ot nezem meg.

Ha van ott valami marginalisan hasznalhato program,
inkabb azt hasznalom, mivel biztos lehetek benne, hogy nem valami adware/spyware sz*r.

Olyan 10-15 programom van onnan osszesen.
Ha az Ubuntu ezzel szemben 1500/2 alkalmazast nyujt,
az maris jobb.

A tobbi alkalmazasboltot (pont a nyilt forraskod hianya -> adware) miatt nem is neztem. Van ott olyan, amit rendszeresen hasznalsz, es nem fut egy reklam rajta folyamatosan?:)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Fizetős alkalmazásoknál általában nincs reklám. Amazonon naponta egy fizetős app ingyenes. Humble-nél gombokért lehet android alkalmazásokat venni. Az ingyenes alkalmazások felénél sincs reklám azok között amiket használok.
CM, vagy OmniROM Androidon van arra lehetőség, hogy alkalmazásonként felülbíráld a jogosultságait. Ha funkciója alapján nem kell neki net, letilthatod a mobilnet és wifi hozzáférését ezzel a reklámokat is agyoncsapva.

CM, vagy OmniROM Androidon van arra lehetőség, hogy alkalmazásonként felülbíráld a jogosultságait.

Ez de kamu. Probald mar a viber-t ugy telepiteni, hogy hasznalhato maradjon es ne nyalja be a komplett telefonkonyvedet tokkal vonoval.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Vibernél alapból nem érdemes tiltani a netet, mert úgy semmi értelme. Egyébként sem használok Vibert, mert valahogy nem bízok az izraeli fejlesztésű kommunikációs szoftverekben. A hangminősége egyébként csapnivaló. Akkor már inkább Skype.
Szóval Vibert (és még pár net nélkül eleve használhatatlan appot) leszámítva az ingyenes androidos appok többségénél nincs reklám ha számukra tiltott a net elérése.

Viber === egy barati tarsasag matricakat es fenykepeket kuld mobiljarol egymasnak.
Kvazi groupchat. Telefonalasra nem ismerek olyat aki hasznalna...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Viberre sokáig regisztrálni sem lehetett telefonszám nélkül. Ma is az első dolga mobilon ha van simkártya felszippantja a számodat a kontakt listával együtt. Aki telepíti magának állandóan ajánlja a Viber hívást a szám bepötyögése után.
Majd jön normál hívással a 'miért nincs bekapcsolva a Vibered? Úgy ingyen lenne a hívás!'
Nagyon sokan használják voip telefonálásra.

Esetleg hackelnek rá xda-n Androidot? Dual-boot? Oda sem kellenek a fizikai gombok, sőt.

Ha ~0,75-1 év múlva lesz olyan telefon, amire több rendszert is fel tudok tenni, elég erős helyzettel indulna nálam.
--
blogom

Még várnod se kell, Nexus 4 kb hivatalosan támogatott, de a Nexus 5 is működik elvileg.
Tudtommal mindkettőre van Jolla (Sailfish OS) is.

Illetve dual boot is megy (MultiRom vagy mi)

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o

Jo-jo, mar csak a scope-okat, es a launcher-t kellene valahogy kiirtani...

Ez a lekerekitett negyzet dizajnra (ami nem is negyzet) par eve baromi buszke volt a nokia az N9 kapcsan. Van valami neve is, valaki emlekszik ra?

Az ubuntu font kifejezetten kellemes...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

... legyen rajta legalább bash, gcc... a többitől meg gondoskodom magamnak :D

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.
/usr/lib/libasound.so --gágágágá --lilaliba

- oriási hiányossága a rendszernek, hogy nincs beillesztés a webböngészőben, és tekintve, hogy az appok fele webapp, és így nem lehet adatot az egyikből a másikba átvinni ez elég para
- baromira hiányzik egy xmpp kliens, ezt nem is értem, hogy jöhettek ki nélküle
- hiába a flickr onlie account integráció képeket nem backupol sehová egyelőre

ezt a két dolgot leszámítva minden igényemet kiszolgálja (nem túl nagyok az elvárások) a telefon, és google akkonttal egész jól működik együtt (contacts, calendar, gmail)

-
JVM futásidejű monitorozása

Igen, az oxide clipborad támogatása nagy hiányosság. Esetleg vigasz lehet az, hogy tudunk róla és dolgozunk az ügyön:

https://bugs.launchpad.net/ubuntu/+source/oxide-qt/+bug/1301419
https://bugs.launchpad.net/webbrowser-app/+bug/1264493

Amúgy ha az emlékezetem nem csal akkor az első iPhone midnenféle copy&paste támogatás nélkül jött ki a piacra :) Ez persze nem mentség, de tény, hogy egy ilyen confined rendszerben ez messze nem triviális feladat. Na és az oxide egy eléggé friss jövevény, szóval várható volt, hogy lesznek problémák.

Köszi láttam az issuekat, ezért nem is jelentettem be.

"messze nem triviális" tehát jól értem, hogy a copy funkció az simán megy, de egy paste nem? Ha nem volna egyik sem, érteném. Az a gondd, hogy mivel 447 webapp van a storeban ez az én olvasatomban egy show-stopper issue. (persze tudom opensource, meg csináljam meg ha nem tetszik, stb)

-
JVM futásidejű monitorozása

Olyat tud, hogy ranagyitasz egy weboldalra, dupla-kopp es ujratordeli a szoveget, hogy a kepernyon kiferjen?

Nekem az elozo es a mostani androidom is tudja (a chrome bongeszo nem), es ez egy olyan killer-feature, ami elegendo ahhoz, hogy ne valtsak.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ezt melyik brózer csinálja? Az ubuntu brózere (mármint az oxide) ahogy azt sok más mobil brózer is a dupla tapra az adott keretet maxolja ki. Nekem nagyon furcsának tűnik, hogy a brózer erre a gesture-re a látható területre tördeljen be bármit. Overulolja a site css-ét? Fittyet hány a layout factoringra? Furcsa, de elhiszem, hogy szimpatikus.

Android 4.2 (Lenovo S750)
Android 4.4.1 (Sony Xperia Z1 compact)
Azt hiszem a HTC-k is tudjak alapbol.

A gyari bongeszo (nem chrome).

Sot olyan beallitas is van, hogy felulirja a site zoom letiltasat,
es akkor is tud zoomolni, ha a site nem akarja.

En igy szoktam olvasgatni agyban kb. fel meterrol.
A fenyerot sajna nem tudom meg lejjebb venni,
igy kell egy olvasolampa a szobaba, hogy ne vaksotet legyen...

Pl. a hup.hu csak igy olvashato ha csak nem huzod allandoan (minden sornal) ide-oda az oldalt.

Btw, nem ugy volt, hogy nem valaszolunk egymas kommentjeire?:)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ha mar ott vagy, akkor a nevjegy kozepere torteno keresesre is kerdezz ra.

Pl: "KisGezaOpelSZERELO"

Szeretnek tudni Geza, Opel es szerelo-re is keresni (meg barmilyen resz-stringre) a nevek kozepen.

N900 alatt megcsinaltam (lenyegeben cat |grep volt),
elozo Android alatt megcsinaltam (sqlite adatbazist hasznal),
a mostani Androidban root-olnom kellene, hogy meg tudjam csinalni (meg garancialis).

Bar lehet, hogy megint egyedul vagyok egy ilyen ficsorrel.
Most ugy oldom meg, hogy van egy .vcard nevu rengeteg egy konyvtarban,
es ott keresek mc-vel, ha nagyon elfelejtettem az illeto nevet.

Sosem emlékszem, hogy kiknek igérte ignorét :) ha nem trollkodik valaki akkor én nem vagyok haragtartó.

Biztos en keverem. Egy nagyon udvarias-tenyerbemaszo valaki volt, nem illene tevednem...:-D

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

A rossz akkuidőt meg tudnám szokni az android után.
Sok fos applikációra meg nincs szükségem, android 1,3 millió programja közül kb 5000 használható bármire.

ennél is fel kell majd mindenféle repokbol rakni xy dolgokat, hogy tudjon majd a telefon mp3-at lejátszani? :)

Nagyon szuper az írás, örültem neki - köszönet érte!

Jól gondolom, hogy ebben már híre sincs annak a víziónak, hogy egy külső monitort rádugva a telefonra egy "teljes értékű" Ubuntut kapunk, legalábbis a megszokott asztali felület jelenik meg? Nekem személy szerint nagyon tetszett az az eredeti elképzelés, hogy egy BT billentyűzettel és egérrel van egy asztali gépem és egy mobil rendszerem is egyben, így magammal vihetem "zsebemben a gépem". Emlékszik még rá valaki?

(Lényegében az Ubuntu for Android is hasonló módon működött anno...)

Meghanytam-vetettem a dolgot.
Elegge utanaolvastam,
neztem videot es ugyanarra a konkluziora jutottam, mint a legelejen:
varok 1-2 evet, es megnezem, mi lett belole.

Az androidban nem latom a fejlodest (csak a korlatozast), szoval akar be is erhetne felolem. Kar, hogy cserebe a desktop resz lassan a vicc kategoriaba sullyed windows 10/macosx -hez kepest...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

A vegen kiderul, hogy te is az ubuntu gyenge (nulla) desktop teljesitmenyet vetited ki az ubuntu phonera.

En abszolut nem latom, hogy mit akarnak desktop teren.
Lehet, hogyha az ubuntu phone bejon,
akkor a desktop is megkap egy ilyen qml-es guit, a mostani compiz hax helyett.

Szoval drukkolo allaspontra helyezkedtem, majd 2 ev mulva kiderul,
hogy hasznal-e valamit a desktopnak ez a telefonos kitero.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"Lehet, hogyha az ubuntu phone bejon, akkor a desktop is megkap egy ilyen qml-es guit, a mostani compiz hax helyett."

Nem értelek. Konkrétan és egyértelműen leírtam már neked, hogy ez nem lehet, hanem biztos. Én vezetem azt a mérnök csapatot akik a UI frameworköt csinálják ehhez. Tök ciki ezt így n+1. alkalommal leírni, de meglehetősen első kézből (saját) tudom, hogy mire megy ki a fejlesztés. A Qt/QML alapú Unity8 lesz hamarosan a default a desktopon is. Nem két év múlva, hanem hónapokon belül.

Azt pedig továbbra sem értem, hogy mi az értelme az Ubuntu desktop ekézésének. Ha nem tetszik, ne használd. Ha használod és bajod van, akkor tudod, hogy milyen csatornán kell panaszkodni (nem ezen). Ha fizettél érte akkor kérd vissza a pénzedet. Sosem értettem, hogy egy ingyenes, szabad szoftver ekézésére miért kell időt és energiát szánni. Van a Unity-nek és az Ubuntunak alternatívája, használd azokat ha azok jobbak.

Pontosan azt értettem alatta, amit Te is írsz egy-kettővel lejjebb:

"Technikailag lehetséges warez Windows-t frissíteni (ahogy eddig, btw), de ez nem fehéríti ki a licencet."

Tehát nem lesz ingyenes.
Pontosan ezt a pletykát (amit ráadásul Ők terjesztettek) tette helyre a Microsoft azzal, hogy frissítés után is warez Windows marad a warez Windows. Tehát nem egy ingyenes Windowsod lesz frissítés után, hanem warez Windowsod marad, csak újabb verzió.

> A Windowsról meg te is azt írtad, hogy állítólag.

A tudomány jelenlegi állása szerint:
- Ingyenes lesz frissíteni nem-vállalati felhasználóként.
- Egy évig él a fenti frissítési ajánlat, de az ezalatt az idő alatt frissített rendszerek nem "járnak le" egy év után
- Technikailag lehetséges warez Windows-t frissíteni (ahogy eddig, btw), de ez nem fehéríti ki a licencet.

Persze nem kizárt, hogy ez változhat, de jelenleg ez az irány.

> Nem két év múlva, hanem hónapokon belül.

Kivancsi vagyok. Ki fogom probalni.

> Ha fizettél érte akkor kérd vissza a pénzedet.

Ezt minden egyes alkalommal elmondod. Szerintem hibas hozzaallas.

> Van a Unity-nek és az Ubuntunak alternatívája, használd azokat ha azok jobbak.

Van egy laptopom, amin Ubuntu 9.10 van, es 130eFt-ba kerult anno (2009.04).
Van egy masik laptopom, amin Ubuntu 14.10 van es 500+eFt-ba kerult.

A ket rendszer kozott 5 ev(!) kulonbseg van. A 9.10-ben egy usability bugot tudok mondani (fenyero gomb bugzik a panelen, de a le-fel nyillal mukodik), mig a 14.10-ben estig sorolhatnam, es nap, mint nap erint.

Nem hogy fejlodest nem latni, de konkretan visszafejlodes tapasztalhato.

Amikor a konkurrens rendszereken (mac osx pl.) mar olyan szintu integraltsag van, hogyha jon egy sms a telefonodon, vagy hiv valaki, akkor az okosorad (pebble) kiirja azt, a laptopod bubble-n megjeleniti, az ipad-et szinten es az iphone-od is.

Olyat meg tud lepni, hogy elkezdesz irni egy levelet macbook-on, es befejezed (a buszon) ipad-en. Seamless.

Vannak mouse gesture-ok.

Ezzel szemben az ubuntu hol tart? A fentiek mikor varhatoak?
Hol tudok utanaolvasni pl. a mouse gesture-ok ubuntus fejleszteseinek pl. MIR ala?

Mert per pillanat olyan erzese van az embernek, hogy mindig Adamtol, Evatol kezdodik az elet 5 evente.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nem tudom, kevésnek érzem. Annó az N900 ütött. A Firefox, a Jolla, és most ez az Ubuntu phone se mutatott semmi olyat ami felcsigázta volna az érdeklődésem (azért egyet venni fogok). Talán ezek közül a Jolla a leginovativabb de ők meg másfél éve adták ki az utolsó telefonjukat. Annyiba jó, hogy az N900 szépen működik még mindig de azért gáz, hogy arra több app van mint ezekre az új indulókra összesen (igaz a Jollan mennek az Android appok így ez arra nem vonatkozik).

--
honlapom http://dyra.eu/

+1

Bizony, rendesen lenne ráció egy új N900-at kihozni combosabb vassal. Én nagyon hiányolok egy qwerty kiosztásos fizikai tasztatúrás vasat.

De azért bármennyire is a szívemhez legközelebb álló okostelefon nekem is az N900 mégis egy letűnő technológia utolsó harcosa volt az. Ugyanis:
- a .deb csomag alapú frissítés borzalmasan lassú és instabil
- zárt forráskódú és fizetős alkalmazások nélkül igazán komoly és fenntartható app developer community-t nem lehet csinálni
- A Maemo5 alapvetően egy pointer device+keyboard inputra készített rezisztív képernyőre optimalizált rendszer volt ami már a megjelenése napján elavultnak számított
- az USB csatlakozója félelmetesen hulladék volt. Gyakorlatilag 99% elhullásnak az a gagyi usb illesztés volt az oka
- az SDK alapvetően nyögvenyelős volt, aki a scratchboxot kitalálta azt én halála napjáig saskabarék hallgatására ítélném, bakelitről.

Amúgy olyan borzasztóan sok app nem volt ám az N900-hoz, sok csomag volt, de valódi és értelmes app arra is párezer volt. Persze ennyi pont elég is volt.

Őőőő... Nem volt, van. Most is épp N900-ról pötyögök.
Amúgy oldal/sortördelésel együtt olvasgatom amit írtok. Khiraly ezt hiányolta fentebb. Régebben az összes böngésző törekedett erre. Operának, és némileg Firefoxnak sikerült. Mostanában a gógle próbálja irtani, és épp trendet csinál belőle.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Le a kalappal :) Nekem is van egy üzemképes N900-am, bár már inkább emlékbe. Amit nagyon sajnálok, hogy a Nokiának nem sikerült az N950 néven developer device-ként ingyen osztogatott telefon helyett ugyanazt AMOLED kijelzővel és rendes támogatással megcsinálni. Az lett volna az igazi N900 utód.

Bizony még az enyém is dolgozik, az USB csatlakozót, úgy kíméltem meg, hogy vettem külön aksi töltőt. inkább a hátlapot veszem le naponta. Sajnos már a fő telefonnak nem tudom használni. Nem bánnám egy hasonló telefon kiadását sokkalta erősebb vassal.

--
honlapom http://dyra.eu/

Nekem is van meg ketto. Egyik rendszeres hasznalat (masik sim kartya), masikat neha eloveszem.

Az usb csatlakozo egyiknel se ment tonkre.
Viszont en az osszes usb kabel tuskejet dombocskara reszeltem koromreszelovel.
Igy is boven fog annyit amennyit kell (szerintem teljesen le lehetne reszelni), es nem vagja haza azt a gagyi csatlakozot.

Az uzemideje gagyi sajnos (1 nap), egy mostani telefon kibir 3-4 napot ha nem hasznalod.
Meg folyamatos 3G/LTE mellett is kibir egy napot.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Normál használat mellett, úgy hogy nincs kikapcsolva semmi csak a 3G, ki szokott bírni egy-másfél napot. Engem ez sosem zavart, a 9000i-m is legtöbbször ennyit vagy kevesebbet bírt, azóta megszoktam a napi töltést.

Viszont ha meglepődtél azon, hogy használom, akkor ehhez és/vagy ehhez mit szólsz?
És ahhoz, hogy manapság is jönnek rá community frissítések? Nemrég pl. a Dosbox, az MC és a Cutetube frissült.

Ennek ellenére már keresem az utódját, most épp billegek egy TOHKB-Jolla és a tiétek között. Márha lesz erősebb, netán billentyűzettel.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Jaja, olvastam én is a neo900 projektről. De nem követtem, hogy merre haladt.

A Maemo közösség tényleg nagyon aktív, egy ismerősöm tartotta sokáig karban a maemo.org-ot és ő mondta, hogy a Nokia bukása után is heti rendszerességgel indítottak új projektetek. Amúgy én néhanapján szoktam látni erre-arra a nagyvilágban még használatban levő N900-at. Akinek nem adta meg magát az USB csatlakozó annak szerintem még a mai napig is egy hasznos eszköz. Az aksit érdemes benne cserélni. Tavaly vettem egy aukciós oldalon 50 euróért egy "használt" N900-at amiről én húztam le a védőfóliát :)

+1

Bizony, rendesen lenne ráció egy új N900-at kihozni combosabb vassal. Én nagyon hiányolok egy qwerty kiosztásos fizikai tasztatúrás vasat.

De azért bármennyire is a szívemhez legközelebb álló okostelefon nekem is az N900 mégis egy letűnő technológia utolsó harcosa volt az. Ugyanis:
- a .deb csomag alapú frissítés borzalmasan lassú és instabil
- zárt forráskódú és fizetős alkalmazások nélkül igazán komoly és fenntartható app developer community-t nem lehet csinálni
- A Maemo5 alapvetően egy pointer device+keyboard inputra készített rezisztív képernyőre optimalizált rendszer volt ami már a megjelenése napján elavultnak számított
- az USB csatlakozója félelmetesen hulladék volt. Gyakorlatilag 99% elhullásnak az a gagyi usb illesztés volt az oka
- az SDK alapvetően nyögvenyelős volt, aki a scratchboxot kitalálta azt én halála napjáig saskabarék hallgatására ítélném, bakelitről.

Amúgy olyan borzasztóan sok app nem volt ám az N900-hoz, sok csomag volt, de valódi és értelmes app arra is párezer volt. Persze ennyi pont elég is volt.

+1

Bizony, rendesen lenne ráció egy új N900-at kihozni combosabb vassal. Én nagyon hiányolok egy qwerty kiosztásos fizikai tasztatúrás vasat.

De azért bármennyire is a szívemhez legközelebb álló okostelefon nekem is az N900 mégis egy letűnő technológia utolsó harcosa volt az. Ugyanis:
- a .deb csomag alapú frissítés borzalmasan lassú és instabil
- zárt forráskódú és fizetős alkalmazások nélkül igazán komoly és fenntartható app developer community-t nem lehet csinálni
- A Maemo5 alapvetően egy pointer device+keyboard inputra készített rezisztív képernyőre optimalizált rendszer volt ami már a megjelenése napján elavultnak számított
- az USB csatlakozója félelmetesen hulladék volt. Gyakorlatilag 99% elhullásnak az a gagyi usb illesztés volt az oka
- az SDK alapvetően nyögvenyelős volt, aki a scratchboxot kitalálta azt én halála napjáig saskabarék hallgatására ítélném, bakelitről.

Amúgy olyan borzasztóan sok app nem volt ám az N900-hoz, sok csomag volt, de valódi és értelmes app arra is párezer volt. Persze ennyi pont elég is volt.

Fájlkezelő... alapból mobil OS-re... hát, ezt is megértük. Reménykedek benne, hogy tud ilyeneket is, hogy smb://192.168.x.x vagy ftp://valami.xx... merthát Androidon a bőséges fájlkezelő kínálat ellenére igencsak szűkösek a lehetőségek.

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.
/usr/lib/libasound.so --gágágágá --lilaliba

Sziasztok,
Van egy ilyen telóm, de képtelen vagyok megtalálni a hívószám megjelenítés engedélyezése/letiltása funkciót (mármint, hogy a saját számom másoknál megjelenjen-e). Ha esetleg valaki már megtalálta ...
--
ulysses.co.hu

Nekem valahogy nem működik a Here Maps-ban a helymeghatározás. Nem tudom eldönteni, hogy én vagyok-e béna, vagy ez még nincs támogatva.
--
ulysses.co.hu

Lehet hulyeseg, de nekem anno meg openmoko alatt, hogy elsore megtalalja magat, ahhoz szabad eg ala kellett mennem es kb. negyedora volt.

Azt hiszem az a gps chipeknel az absolut cold-start. Utana mar gyorsabb.

Ezt lehet mobillal, wififel, meg miegymassal gyorsitani. Android alatt nagyon popecul mukodik.
Remelem itt is fog.

Szerintem tegyel egy kort ugy, hogy fel orara otthagyod valahol (kert, teto, terasz).

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Általános észrevételek:

Mint telefon, a készülék tök jól használható.

Jobban tetszene azonban, ha több linuxot hagytak volna benne. Müködik az ssh szerver, be lehet ssh-zni, sshfs-sel lehet nézelődni a fájlrendszerben (akár mc-vel), de nincs szoftver repó. Hogyan lesz így a telefonon mc, gcc, stb?

Minek a korlátozás? Az rpi nagyjából ugyanilyen vagy kicsit gyengébb hardver, mégis prímán futtat egy xfce4 desktopot, a teló is képes volna ugyanerre. Egyszerűen megoldható volna, hogy a lokális user az ubuntu phone gui-t kapja, a távoli meg egy xfce4 desktopot. Ezzel a dokkolással kapcsolatos vágyak nagy része is kielégíthető volna.

Konkrét észrevételek:

Ha a fájlkezelőből el akarom érni a külső sd kártya tartalmát, akkor először "teljes hozáférést" kell hozzá kérni, amihez jelszó kell. Minek?

Ha a fájlkezelővel ránavigálok egy videóra (és meg akarom nyitni), akkor nem a médialejátszót ajánlja fel, hanem a képnézőt.

Ha a fájlkezelővel ránavigálok egy zenére (és meg akarom nyitni), akkor a zenelejátszó mellett egy üres ikonú programot is (mi lehet az?) felajánl megnyitásra.

Mindkét fenti esetben (zene, videó) a médiafájl előbb átmásoldódik a külső sd-ről a belsőre, és onnan történik a lejátszás. Így aztán hiába próbál spórolni az ember a szűkös tárhellyel.

Symlinkekkel sem lehet spórolni. Megpróbáltam, hogy a /home/phablet/Videos egy külső sd kártyára mutató symlink legyen, a fájlkezelő azonban nem kezeli a symlinkeket. Mellesleg a külső sd-t automatikusan vfat-ra formázza, ami nekem nem szimpatikus. Ki kéne próbálni ext4-gyel.

Nem találom a beállítás lehetőségét, hogy a hívószámomat megjelenítsem/letiltsam a hívott fél telefonján. Talán csak béna vagyok.

--
ulysses.co.hu

Vegre egy "linuxos szemszog".

Most csak heccbol nyiss az egyikre (pl. szoftverrepo, xfce4) egy bugreportot, doljunk hatra es rohogjunk, hogy az elefantcsonttoronybol nincs kilatas....

Vagy epp ellenkezoleg, akkor teljes hatraarc reszemrol:)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Persze, tudom, hogy a szoftverrepó ügy nem hiba, hanem koncepció. Az ízlések pedig különbözőek.
--
ulysses.co.hu

Kezdetben voltak a buta mobilok. Aztán kitalálták, hogy ha már van egy ilyen kütyü a zsebünkben, azt lehessen használni

- ébresztő órának,
- számológépnek,
- jegyzetfüzetnek,
- médialejátszónak,
- fényképezógépnek, stb.

Akkor mér nem találják ki, hogy lehessen használni számítógépnek is.

Vegre akkor veled is eljutottunk oda, hogy technikailag megoldhato, mindosszesen szoftveres limitacio van -> jo lenne ha megcsinalna az Ubuntu.

Innen indult a beszelgetes. Link meg egyszer.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....