Aláírásgyűjtés: Országszerte ingyenes, alapszintű internetszolgáltatás bevezetése

A bejelentés eredetileg hírként lett beküldve, de mivel politikai kezdeményezésről van szó a főoldalra nem kerülhetett ki:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom aláírásgyűjtést hirdetett meg négy kérdésben, melyek közül az egyik kapcsolódik az oldal témájához:

"Egyetért-e azzal, hogy egy alapszintű internetszolgáltatás térítésmentesen illessen meg minden magyar állampolgárt?"

Az aláírásokat az országszerte felállított standoknál, illetve ezt a linket követve gyűjtik, melyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is jóvá hagyott a NAIH-82864/2015 iktatószám alatt.

A aláírásgyűjtés linkjét követve minden kérdéshez tartozik egy magyarázat is ami olvashatóvá válik ha az egerkurzort vagy az ujjunkat a kérdés ikonjára visszük, illetve duplán kattitntva vagy érintve külön oldalon is megtekinthető. Az ominózus kérdésé innét is elérhető.

Erre a módszerre azért van szükség mert a kormány által elfogadott alkotmánymódosítás szinte minden fontos kérdésben megtiltotta a népszavazás kezdeményezését, így nem maradt más mint a politikai nyomásgyakorlást célzó aláírásgyűjtés.

Volt már ilyenre példa korábban is és működött, úgyhogy van értelme, fel a fejjel, nem csüggedni! Minnél többen aláírjuk, annál inkább éreztetjük a tömeg jelenlétét!

Az eredeti bejelentés itt olvasható.

Ez egy kezdeményezés ami az információszabadságot és a távmunkát keresőket célozza. Tisztelettel megkérnék minden fórumozót, hogy az oldal témájára való tekintettel tessék mellőzni a pártpolitikai csatározásokat! Amennyibben a kérésemnek nem sikerül eleget tenni, jelezni fogom az oldal üzemeltetőjének, végső esetben pedig bezáratom a topikot!

Hozzászólások

Kérdem én: ha térítés mentes, az kinek a pénzébe fog kerülni? Csak bennem vet fel ez az egész kérdéseket?

"Tisztelettel megkérnék minden fórumozót, hogy az oldal témájára való tekintettel tessék mellőzni a pártpolitikai csatározásokat! Amennyibben a kérésemnek nem sikerül eleget tenni, jelezni fogom az oldal üzemeltetőjének, végső esetben pedig bezáratom a topikot!"

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Tudtommal nincs ingyenebéd. Soha, sehol. Ki fogja ezt az egészet kifizetni? Akkor sem támogatnám, ha nem a Jobbik ötlete lenne ez a kommunista időket idéző agymenés.

+1

NEM, NEM, ÉS NEM.
Nincs ingyen semmi.
Szívem szerint, még a mostani állami jutattásokból is visszavágnék (__tervezetten__, előre bejelentve, a mostani 30 éveseknek, hogy kezdjenek el félrerakni, mert kesevebb nyugdíjuk lesz, a mostani 20 éveseknek, hogy nekik meg nagyon nem lesz, stb.), nem hogy bővíteni kéne...
--
blogom

elkezdtük gyűjtögetni 1998-ban. aztán jött valami fogyaték, amelyik megfenyegetett: odaadom és lesz nyugdíjam ha megérem, vagy nem adom oszt' leshetek ha megérem.
óvatosan jelezném, hogy nem most kellene erről/ilyenről okoskodni se neked, se a "mostani 30 éveseknek"... az a hajó már elment 2010-ben...

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Egyrészt, direkt megkértek, hogy pártpolitika-mentesen, erre itt folyamatosan 2010-zel.
Elhiszem, hogy szar napod volt, azt is, hogy "örülsz, mint majom a farkának", hogy megint itt vagy a HUP-on, s a legjobb formádat hozod. Még azt is, hogy nem értesz egyet azzal az iránnyal, amerre most az ország halad.
De ezt lehet kulturáltan is. Ezzel valószínűleg többet ártasz, mint amennyit használsz.

Másrészt azért, mert a mostani iránnyal nem értesz/értünk egyet akármilyen szempontból, már jön a török, 10 év múlva Bécsig rombolja az országot, a dögvész fog pusztítani, s mindennek vége? Vagy?

--
blogom

Szerintem a manyup szépsége a következőkben rejlett...

A magyar nyugdíjrendszer úgy működik, hogy a jelenlegi dolgozó nem a maga nyugdíját teszi félre hanem a jelenlegi nyugdíjasnak fizeti a nyugdíját. Ha a jelenlegi dolgozó nyugdíjas lesz akkor az ö nyugdíját az akkori dolgozó fizeti majd.

Ezek után a következő biznisz történt:

- A kampósorrú kötelezővé tette, hogy ne az államnak hanem a neki (a kampósorrúnak) fizesse a dolgozó a nyugdíj járulékot amit aztán majd jól befektet.

- A nyugdíjrendszerből ez a pénz hiányzott így nem volt miből fizetni a nyugdíjakat.

- Az állam más forrás nem lévén kénytelen volt hitelt felvenni, hogy kifizethesse a nyugdíjakat.

- A kampósorrú hitel formájában (befektetés!) adta oda az állampolgárok által befizetett pénzt az államnak.

Tehát az a pénz amit a dolgozó állampolgár egyébként is az államnak fizet ténylegesen az államhoz került, de közvetítéssel hitel formájában aminek költségeit (kamat, stb.) szintén a dolgozó állampolgár fizet ki az államon keresztül (adó formájában) a kampósorrúnak.

Felvetődik a kérdés, hogy ki járt jól ezzel?...

Valójában cseppet sem érdekel melyik párt szimpatizánsa vagy és a hup-béli munkásságodra sem vagyok kíváncsi.

De ha már annyira ajánlgatod magad akkor tekintsünk vissza egy a napokban közzétett, semmi esetre sem konteó. nem is akármilyen. nyomokban elvakult ...hívőt és ...-ost tartalmaz, mindkettő az agyatlan formából természetesen.-féle, Molnár F. Árpád díjas tényfeltáró írásodra! :-D

Tényleg, igazad van! :-D Béke veled!

nos, mivel -vélhetőleg- neked nincs közvetlen hozzátartozód, aki a közszolgálatban dolgozik, valószínű nem hívták fel a népszavazások napján koradélután azzal, hogy "látjuk ám hogy még nem ment el szavazni, csak arra szeretnénk megkérni, hogy ne felejtse el, blablabla".
a többi részletet addig nem írom le sem erről, sem a másik "konteóról", amíg ez a kormány van hatalmon.
tehát beéred ezzel és kivárod a kormányváltást, vagy továbbra is kétségbe vonod a témát és fenntartással kezelve, de megkímélsz a hasonlítgatástól.

köszönöm.

--
Aspire E1-530
"kivétel gabucino és a gyevi bíró"

Most már kíváncsivá tettél :)

> nos, mivel -vélhetőleg- neked nincs közvetlen hozzátartozód, aki a közszolgálatban dolgozik, valószínű nem hívták fel a népszavazások napján koradélután azzal, hogy "látjuk ám hogy még nem ment el szavazni, csak arra szeretnénk megkérni, hogy ne felejtse el, blablabla".

Te melyik bolygón mentél el szavazni? Mert a 2014-es magyar választások anonim szavazatleadással történtek. Így a leadott szavazat alapján senkit nem érhetett hátrányos megkülönböztetés. Tekintve, hogy nem lehet összekapcsolni egy szavazólapra rajzolt keresztet a szavazókörzetben nyilvántartott szavazóval.

> a többi részletet addig nem írom le sem erről, sem a másik "konteóról", amíg ez a kormány van hatalmon.

De kár... Pedig nagyon szívesen olvasnám a szigorúan titkos belső információid pl. nanorobotokról miknek segítségével választási csalás történt.

> tehát beéred ezzel és kivárod a kormányváltást, vagy továbbra is kétségbe vonod a témát és fenntartással kezelve, de megkímélsz a hasonlítgatástól.

Lécci, lécci, lécci... ha gyurcsányéknak nem sikerül előrehozott választást kicsikarni akkor várhatunk évekig míg megtudjuk a szörnyű igazságot. :)

Tehát akkor egyetértünk abban, hogy az önkormányzatnál frissen munkába álló özvegy Halpakker Dodóné nem azért kapott ócska számítógépet a munkájához mert rossz helyre tette a keresztet a szavazólapon és az titkos megfigyelések/lehallgatások stb. során mégis tudomására jutott a fityiszes polgármesternek (vagy kinek) aki emígyen állt bosszút.

Hat nem. Azert kapott mert csak :)
Mert arra tellett, mert olyan volt, mert a jobbat lenyulta a fonok (fia) mert ugy gondoljak, jo az is neki, mert nem ertenek hozza, hogy milyen kene neki a hatekony munkahoz, vagy akarmi. De biztos hogy nem azert, mert ahova ikszelt. (foleg, ha nem hirdeti! Ha hirdeti, akkor az mar oka lahet a ocska gep kapasnak. )

De a mostani megoldással esélyünk sincs megtudni, hogy mekkora nyugdíjra leszünk jogosultak.
És ha nyugdíj előtt 2 nappal meghalunk, a gyerekeink nem örökölhetik a nyugdíjmegtakarításunkat.

P.S. semmifajta párthoz nem kötődök, csak az eredmények érdekelnek.

Fuszenecker Róbert

röviden: járni jár, csak éppen nem jut.

hosszabban:
nem kell aggódni (dehogynem). a jelenlegi felállás szerint:
-aki odaadta a manyupos pénzét, annak már nem jár, legfeljebb adható (mert adóként fizeti meg a korábbi nyugdíjjárulékot)
-aki nem adta oda a manyupos pénzét, annak jár (mivel az előbbiekkel ellentétben nyugdíjjárulékot fizet)
merthogy legutóbb elfelejtették módosítani a tákolmányt...

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

viszont korlátlanul idézhető a hupon, ahol egy-egy poszt kiragadása dívik (az idézett poszt felett lévő rész a szálban meg mindig mindenkinél irreleváns). ezért a poszt akár másképpen is értelmezhető. továbbképzésre jelentkezz bátran a #nohup irc csatornán.
(hupper létedre mekkora naivitás volt ez részedről baszd meg...)

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Azért elég sok hotspot van most is, a UPC Wi-Free szolgáltatás is kielégítően működik. Ha a petícióban szereplő "alapszintű internetszolgáltatás" azt jelenti, hogy a kihasználatlan sávszélességet akarják megosztani, az akár meg is valósítható. De, hogy "fellendítené a távmunkát" - ezen jót mosolyogtam.

Szia,
Nem vagyok ellene teljesen az ötletnek, de nem hinném, hogy nagy mértékben kifizetődne -inkább morális és szociális oldalról adna löketet valamerre, mintsem gazdasági befektetés lenne. Arról nem beszélve, hogy ahol nethez nem férnek hozzá jelenleg, általában számítógép sem található, vagy a mai átlagos webtartalomhoz gyenge.
Mellékesen, ha az informatikai (ön)oktatás részét nézzük , saját magam tudom állítani, hogy ahhoz nem feltétlenül kell net. Saját magam könyvekből és a gyakorlatból tanultam, nem netes howtokból, így kénytelen is voltam jobban megérteni, mi miért szikrázik :)
És, ha mégis szükséges lenne, rengeteg módon hozzá lehet jutni, anélkül, hogy egy ország költségvetését átvariálják. A legtöbb iskola kínál szabadidőben nethozzáférést, a könyvtárakban is lehetőség van, és elég sok mobilszolgáltató is elérhető áru netet kínál annak, akinek tényleg kell. (és, most nem a budapesti viszonylatokra célzok. Itt a legtöbb kávézóban van net hozzáférés, és legrosszabb esetben is az olcsó telefonok legtöbbje tartalmaz WiFi modult...)
S legvégül, de nem utolsó sorban: Szerinted tényleg önképzésre használnák, vagy inkább facebookozásra általában?
Üdv,
LuiseX

Be tudnad linkelni a konkret tervezetet ami ennek megvalositasarol szolna, csak hogy legyen erdemben mirol eldonteni az embereknek hogy akarnak-e szavazni (vagy vitazni)?

bizony, 2010 óta jellemző, hogy a zemberek utánanéznek mindenféle szavazás/aláírásgyűjtés hátterének. főleg olyan pártot választanak kormányra, amelyiknek konkrétan kormányprogramja sem volt.
(azok főleg, akik külföldről okoskodnak hazafelé - akinek nem inge...)

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

A parlament.hu szerint mar tobbszor benyujtottak a tervezetet de le lett szavazva, valamint ugy latom, hogy a feltoltott dokumentum mar el sem elerheto:
A leguttobbi beadvany:
http://www.parlament.hu/nyitolap?p_auth=bhBSCBYC&p_p_id=pairproxy_WAR_p…">Link 1
Egy korabbi kiserlet: Link 2

Van itt egy fuggetlen kepviselo is aki probalkozott hasonlo kezdemenyezessel: Link 3 az o beadvanya viszont elerheto: Link 4

Felveszem veluk a kapcsolatot es megkerem oket hogy rakjak ki az oldalukra, azutan belinkelem a cikkben.

A 4. linken meg valoban el is erheto egy beadvany, de ezzel a gondom az, hogy nem tartalmaz semmit a "mikent"-rol.

Felre ne erts, nincs bajom az alap otlettel hogy lehetoleg legyen mindenkinek internet elerese, megfeleloen kivitelezve gazdasagi lehetolsegeket is latnek benne es bizonyara vannak meg joparan akinek lenne jonehany otlete ezzel kapcsolatban, de ez a beadvany nem tartalmaz semmit a megvalositas modjarol.
Csupan van benne 4 altalanosabb igeny, majd par oldalnyi politikai frocsoges, amit te magad is kertel, hogy keruljunk el.

Ennyi alapjan szerintem az emberek akik kicsit is belegondolnak a kerdesbe nem fognak valaszolni, mert nem tudnak mi alapjan donteni, szoval ha van akkor mutass kerlek egy konkret tervezetet hogyan kepzelik el ezt.

Szerintem nyugodtan zárd be a topikot, ui. politikamentesen nagyon nehéz megnyilvanulni, remélem a hup megmarad politikamentes szakmai fórumnak. A legfontosabb, hogy semmi sincs ingyen, és minden ilyen partkezdemenyezes mögött onos érdek húzódik meg. A Jobbiknak és egyeb pártoknak arra kéne inkább gyúrni, hogy ne lehessen X.Y.-nak a kiemelkedően nagyerteku vásárlásait elintezni azzal, hogy a család osszeadta. Ha osszeadta akkor vizsgálni kell őket is, és így tovabb.

Ez mekkora marhaság!
1. Mennyiben is befolyásolná az "ingyen" internet az információ-szabadásgot? Gyakorlatilag semmiben!
2. Az internet luxus. Még akkor is, ha manapság úgy tűnne, hogy nem az. Akkor már sokkal inkább egy alapszintű ivóvíz szolgáltatást kellene bevezetni. Mert net nélkül lehet élni (és érdemes is), de víz nélkül?
3. Nincs már így is elég helyen ingyen internet (WIFI)? Vonat, busz, cukrászda, étterem, söröző, plázák stb.
4. Talán inkább a béreket kellene megfelelő színvonalra hozni, és nem ilyen marhaságot erőltetni mindenkire. Akinek kell, az úgyis fizet érte. Aki nem fizet érte, annak meg nem is kell, csak megpróbálják bebeszélni neki.

--

nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"

> 1. Mennyiben is befolyásolná az "ingyen" internet az információ-szabadásgot?

Elerhetove tenne azok szamara is akiknek le kellett rola mondani mert nem tudjak megfizetni a magyarorszagi dijakat, ahol Europaban az egyik legdragabbnak szamit.

> 2. Az internet luxus.

Eszak-Koreaban meg 1995-ben Magyarorszagon is az volt. Ma mar a megelhetest jelenti nagyon sok csaladnak, lasd: tavmunka.

> Nincs már így is elég helyen ingyen internet (WIFI)?

Hol, varosban? Es kistelepuleseken mikor lesz?

> Talán inkább a béreket kellene megfelelő színvonalra hozni

A foglalkoztatasi programjukat olvasva van ilyen kezdemenyezes es a parlament.hu szerint konkret torvenyjavaslatot is nyujtottak mar be tobb alkalommal.

A programjukbol az egyik legidevagobb:

"Kötelezni fogjuk a kereskedelmi és szolgáltató multikat, hogy a magyar embereket legalább a nyugati bérek 80 százalékáért alkalmazzák.

"Kötelezni fogjuk a kereskedelmi és szolgáltató multikat, hogy a magyar embereket legalább a nyugati bérek 80 százalékáért alkalmazzák."

Valahogy ilyenkor mindig azt felejtik el, hogy:
* a multiban az utolsó takarító-Jóska is be van jelentve, míg a sarki kisboltban nemigen
* a multiban mindent ütnek a kasszába, míg a sarki kisboltban lenéznek, ha blokkot merek kérni
* a multiban kinyalják a seggemet, míg a sarki kisboltban csak a nyűg vagyok
* a multiban leszarják, ha kártyával fizetek, míg a sarki kisboltban a világból is kikergetnek ekkor.

Lehet szidni a multikat, meg értem én, populizmus van, de ezt komolyan senki nem gondolhatja...
--
blogom

Nincs itt "szidalmazasa" a multiknak es semmi koze multi vs. kisbolt kontexushoz. Arrol van szo hogy 2004-ben Mo-ot hozzacsatoltak az EU-hoz olyan igeretekkel hogy Nyugat-Europai fizetesek lesznek. Ezzel szemben a Nyugat-Europai arak jelentek meg a fizetesek viszont meg sem kozelitik az igerteket.

> a multiban az utolsó takarító-Jóska is be van jelentve, míg a sarki kisboltban nemigen
>a multiban mindent ütnek a kasszába, míg a sarki kisboltban lenéznek, ha blokkot merek kérni

A sarki kisboltos orul ha kepes eletben maradni az aranytalanra szabott adorendszerbol, amit nem melleseleg Mo-on fizettetnek vele, mig a multi joforman adot sem fizet mivel az EU-ban csak egyszer kell, ezt pedig a sajat orszagaban teszi. A hasznot ado es vam nelkul hazaviszi.

Mo-on a multik nem jotekonykodasbol foglalkoztatnak hanem netto haszonszerzesbol.

Arrol van szo hogy 2004-ben Mo-ot hozzacsatoltak az EU-hoz olyan igeretekkel hogy Nyugat-Europai fizetesek lesznek. Ezzel szemben a Nyugat-Europai arak jelentek meg a fizetesek viszont meg sem kozelitik az igerteket.

Ahogy ezt a hozzáértő emberek látják.
Ez, ha itt elkezdünk multikat-adóztatni, abból "kisembereket segíteni", stb., nem lesz jobb.

BTW múltkor ígértem neked (neked?), hogy utánajárok a munkanélküliséges dolognak: Állítólag ebben az egyetemi könyvben egészen részletesen van tárgyalva, hogy miért mondják azt a közgazdászok, amit. Elnézést, még nem olvastam el.
--
blogom

> Ahogy ezt a hozzáértő emberek látják.

Az altalad linkelt oldalrol:

"Valójában a fő kérdést elég könnyen el lehetne intézni, egy egyszerű osztás megadja a választ. Az országban megtermelt értéket osszuk el a lakosság számával!"

Ez egy nagyon hibas szamitas, egy orszag TELJES termelekenyseget a GDP nem hatarozza meg. Az egy mutato amit a nagyvallalatok altal bejelentett profitbol fejeznek ki.

Viszont ha ezt leosztod a TELJES lakossag szamaval (GDP/nepesseg = GNI) akiknel sokuknak a termelekenysege a GDP-bol egyebkent 0%-ot tesz ki akkor eleve hulyeseg jon ki. Sajnos ez egy eredendoen hibas szisztema amit kormanyszinten is bevalt gyakorlatkent kezelnek es tragikus kovetkezmenyei vannak.

> BTW múltkor ígértem neked (neked?), hogy utánajárok a munkanélküliséges dolognak

Nem nekem igertel ilyet, ha igertel. :)

>> BTW múltkor ígértem neked (neked?), hogy utánajárok a munkanélküliséges dolognak
> Nem nekem igertel ilyet, ha igertel. :)
Tényleg nem, bocsánat. Lusta voltam megkeresni.

> Ez egy nagyon hibas szamitas, egy orszag TELJES termelekenyseget a GDP nem hatarozza meg. Az egy mutato amit a nagyvallalatok altal bejelentett profitbol fejeznek ki.

Elolvastad te azt a cikket? Tényleg? Végig? Próbáld meg mégegyszer!
Én bevallom, nem értek hozzá, nem vagyok közgazdász. Ha jól látom, te se. Bennem van annyi alázat, hogy elhiszem ezt azoknak, akik évekig ezt tanulják.
Persze, lehet Egely Györgytől is fizikát tanulni, de ne haragudj meg, az ilyeneket nem tudom komolyan venni.

BTW a GNI nagyon nem az, amit te mondassz: „The gross national income (GNI) is the total domestic and foreign output claimed by residents of a country” - Wikipedia.
Ebben egy osztás nincs.
Persze, tudom, a Wikipédia is a mocskos multik kezében van, s csak át akar baszni...
--
blogom

Azért ez nem ennyire fényes. A multik sokszor úgynevezett "bérmunkás" cégekkel dolgoztatnak. A dolgozókat csak bérlik egy másik cégtől, saját dolgozót minél kevesebbet alkalmaznak. Így ők makulátlanok maradnak. A bérmunkás cégeknél meg folyik a "rabszolgatartás". Csak nézz utána.

""Kötelezni fogjuk a kereskedelmi és szolgáltató multikat, hogy a magyar embereket legalább a nyugati bérek 80 százalékáért alkalmazzák.""

Sok idióta demagóg barom. Válasz: egy évvel később a kereskedelmi és szolgáltató multik elhagyták az országot.. ..adójukkal és pl. képzési támogatásaikkal együtt. "a nyugati bérek 80%a": melyik sületlen kretén szülte ezt meg?

0. INGYEN TROLLT MINDENKINEK OTTHONRA! 2-t legalább! Meg chuck norris-t is!
1. magyar *be magyar *t.
2. magyar jómunkásembernek 500%os fizetésemelés jár. meg napi 2x4óra kv szünet. Délben cigiszünet. Távmunkában!
3. ingyen étel, ingyen oktatás, ingyen pia, ingyen munkaeszköz, ingyen utazás, ingyen ?
4. Nehogy má beszójjon valaki mer a 2x4óra kvszünetben a fészbukkon kívül mást meg se nyitottam. He mégis kinek képzelik ezek magukat? Főnök? He ammeg ki.
5. Tollas Rolandot támasszuk fel és klónozzuk le. 4president!
6. Nem elég minden háztartásba internetet vinni, legyen az ingyen. Sőt miért nem kérnek az emberek pénzt érte hogy bekötik nekik az internetet? Hát bejön rajta a vírus!!! Hát attól megbetegedhetsz? Veszélyességi pótlék nem jár érte?! És fizessék a multik mert őket úgyis utáljuk.
...
...
Kb ez a zseniális ötlet lehetőségeinek csúcsa: http://www.waoindia.com/

Szerintem árnyaltabb a kép:
1, Ha arra alkalmas eszközt is kap a rászoruló, akkor sokban szerintem.
2, A vizet drágább pazarolni, és ami ingyenes ott túlfogyasztás lép fel.
3, Gondolom ez inkább vidéken probléma, ahol a közmédia alapján szavaznak az emberek. (mert hát erről szól az egész)
4, +1
Ha megvalósulna, akár az összes okmányhivatalt be lehetne zárni, egy jó online rendszerrel kiváltva. Jó lenne az orvoshoz, hivatalokba is online bejelentkezni időpontra a több órás várakozás helyett. Most még mondhatják, hogy azért nem lehet, mert "Az internet luxus."

Az utolsó gondolatod egy remek ötlet, ordít róla, hogy fogalmad sincs arról, mi van a kis burkodon kívül a valódi világban.
Van fogalmad róla, hogy hány olyan ember él ebben az országban, akinek nincs elég számítógépes tudása ahhoz, hogy kizárólag online intézze az ügyeit?

"Van fogalmad róla, hogy hány olyan ember él ebben az országban, akinek nincs elég számítógépes tudása ahhoz, hogy kizárólag online intézze az ügyeit?"
ne haragudj, másnak sincs. főleg hatalom-környékén nincs. esetenként élnek ezzel, esetenként meg visszaélnek.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

"De ugy is hozza lehet allni hogy ha volna akkor pedig ez hosszu tavon nagyban valtozna."

Pontosan így állt hozzá Magyar Bálint és az általa feldobott labda haszonélvezője, Kóka János, aki a Sulinet Expresszel hülyére kereste magát (na jó, előtte se volt lángész).
Nem vitás, hogy a kínai hulladékok kiskerének volt némi közéleti haszna adók képében (most tekintsünk el az elektronikai hulladékoktól), de olyasmi pont nem, amit belemagyaráztak, és amit most a topic magyarázna.

A HR-es nejem a megmondhatója, hogy mennyit változott a helyzet: aki hajdan szalámizsíros papíron adta be az önéletrajzát (nevezzük annak!), az ma szemet és rekeszizmot fájdító nyomtatott lapon - a fák ezt is megszívták.

Az adóbevallást sem kell kérni. Szerencsés esetben a munkáltatód intézi, vagy egy általános iskola ötödik osztályától felfelé leküzdhető "kérdőív" alapján a NAV tölti ki helyetted.
Az, hogy egy vállakozónak, meg a franc tudja még kinek saját magának kell megírnia, esetleg kötelezik az eletronikus bevallásra, marhára nem egy kategória azzal, hogy holnaptól egy olyan több százezres réteget kényszerítesz számítógépes ügyintézésre, akinek még egy butatelefon kezelése is gondot okoz.

Nem személyeskedtem, csak megjegyeztem, hogy láthatóan lövésed sincs róla, hogy mi lenne a javaslatod következménye. Az már csak egy vad tipp, hogy ennek az az oka, hogy olyan környezetben és emberek között élsz, akiknek ez nem jelentene gondot.

Ezt sem könnyebb kezelni, mint egy online ügyintézést, mégis meg tudja oldani a többség. Anyámnak 10+ éve van mobiltelefonja, de a mai napig nem tudja az SMS-eket elolvasni, vagy megnézni, hogy kitől volt nem fogadott hívása. Ezért vagyok én és mások, akik segítünk neki.

"Ez egy kezdeményezés ami az információszabadságot és a távmunkát keresőket célozza. Tisztelettel megkérnék minden fórumozót, hogy az oldal témájára való tekintettel tessék mellőzni a pártpolitikai csatározásokat! Amennyibben a kérésemnek nem sikerül eleget tenni, jelezni fogom az oldal üzemeltetőjének, végső esetben pedig bezáratom a topikot!"

Ubertroll! :^)

----------------------
"ONE OF THESE DAYS I'M GOING TO CUT YOU INTO LITTLE PIECES!!!$E$%#$#%^*^"
--> YouTube csatornám

Egyetért-e azzal, hogy egy alapszintű internetszolgáltatás térítésmentesen illessen meg minden magyar állampolgárt?

Nem. De az internet ado utan mindenkepp erdekes nemzetkozi hir lenne :)

Szerintem teljesen helyénvaló ez a topik. El kéne felejteni politika-fóbiát, lehet normálisan is vitázni egy témába vágó kezdeményezésről.
Nyilván az internet Jobbik terepe, mivel nincs tv-je és így önös érdek húzódik meg a dolog mögött. De nem ez alapján célszerű elsősorban ítélni szerintem, hanem, h ez társadalmilag hasznos lenne-e v. sem. Nekem van szélessávú internetem, és nyilván nem fogok róla lemondani egy ingyenes lassú miatt, így emiatt nem érzem különösebben érintve magam a kérdésben. Viszont ha ez megvalósulna, akkor az azért húzná magával az egész iparágat, ami több feladatot, munkát és így jövedelmet jelenthet.

Lehet, hogy sok volt a baj a Sulinet Expresszel, de nekünk pl. annak köszönhetően lett meg az első normálisan használható számítógépünk.

Emiatt sem tartom hülyeségnek az ingyen netet: persze a sok informatikus fújjoghat, de a középosztály és a mélyszegénység között van egy kellemetlenül vastag réteg, aki tud enni, van otthon villany, de adott esetben az átlagosnál jobban fáj neki a UPC ötezres havidíja.

Mivel én dolgoztam sajnos sulinetes mellékcégnek, a dologgal csak az volt a baj, hogy azért a számítógépért összességében kb 5-10x annyit fizettek a különböző forrásokból, mint amennyit ért... plusz csak a vak szerencséden múlott, hogy nem valami használhatatlan szart kaptál, ami az első 3-4 hónapból 1 hetet tölt nálad, a többit szervizelés alatt.

FathoM

Körülbelül így nézett ki:
- Adott egy nagyker (az állami megbízott cég), akitől lehetett szerezni alkatrészeket, meg aztán gépeket és minden szir szart az utolsó körben.
- Ezeken volt egy állami támogatás (hogy mindenkinek megérje ugye)
- Majd jöttek a kicégek, akik beszerezték a sulinetes cuccokat és árulták
- Itt a második kör közpénz-szórás, ami a az adókedvezménnyel valósult meg
- Plusz még volt egy olyan időszak is, amikor bármi szart el lehetett sulinet alatt adni, csak a matricát kellett beszerezni

Párja volt az iskoláknak nyújtott rendszerek. A WinNT4es szerver, ami akkor kb 300k-t ért papíron 750 volt, plusz win licensz.

FathoM

Havi 1-2 ezer forintról beszélünk? A közép és felső osztálynak ez lófasz. Az éhezőknek pedig nem internet, hanem étel kéne. Nem sok értelme van ennek.

--
trey @ gépház

mire gondolsz? ha konkrét példákkal jövök elő, akkor a fél hup nekiáll köpködni, mert ide hozok konkrét politikai példákat, holott ellenkezőjére kért mindenkit a topiknyitó (meg még a végén ismét megvádolnak mszp/pm/lmp/jobbik szopkodással).

van két komenista kérdés, hogy minél többeknek tetszen a téma, meg van kettő, globálisan nem rossz elképzelés. ezen túl milyen értelmesre várnál, hogy aztán hup- és topikkonform legyek a válaszadással?

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

annyi minden van már ingyen, hogy csak kapkodom a fejemet 5 éve, hogy mennyi plusz költségem van velük.
néhány példa, a teljesség igénye nélkül:
nem ingyen net kell, hanem demokratikus rend, felelős (és felelősségre vonható, felelősségre vont) kormányzás (<-elrettentő példaként), nyilvános szocimúlt, soványabb adó (mérték és felhozatal), adócsalók irdatlan megszopatása egy életre (<-eltettentő példaként), korrupció (felszámolás gyakorlati lehetetlensége miatt) drasztikus csökkentése (módszeresen), korrupció gyanúja esetén delikvens megszopatása (<-elrettentő példaként), tisztességes üzletvitel, pályáztatás, pénzek ésszerű, célirányos, értelmes, követhető és elszámoltatható szétosztása, meg még nagyjából három napig lehet sorolni.

egy öröm meg boldogság, hogy a két ingyenszaron lovagolnak itt páran (ami egyébként láthatóan bejött a fidesznek kétszer is), ez villogtatja a szocjalizmus építését, annak társadalmi(?) igényét.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

> Havi 1-2 ezer forintról beszélünk?

Ha elmesz videkre (kistelepulesekre) alig van mar munkalehetoseg de kotelezettsegek (adok, dijak) viszont tovabbra is vannak.

> Az éhezőknek pedig nem internet, hanem étel kéne.

Vagy inkabb megelhetes, munka, ami az elobbit megoldja. A kezdemenyezes leginkabb ezt celozza, (pl. tavmunka, tavoktatas).

És mivel fognak internetezni? Ahol villany sincs? Ahol meg még akad, ott nincs számítógép? Az ilyen helyeken megfelelő helyet kellene biztosítani (voltak Teleházak, annak mintájára, csak jobban megszervezve), ahova elmehetnének ezek az emberek dolgozni. Ha egyáltalán lenne ilyenre igény (nem hiszem). Ott meg lenne, kulturált hely, gép, internet.

--
trey @ gépház

Oke, en ugy latom hogy az "ehezo" nem lett eleg melyen definialva. Az elmult kb egy evtized alatt Mo-on, elso sorban videken ahol alig van munkalehetoseg, szamos csaladnak el kell dontenie hogy telen futeni akar vagy enni. Ma mar nagyjabol 3.5 millio emberrol beszelunk ebben a kontexusban, en ezt IS beleertem az "ehezo" fogalmaba. Egy ilyen csalad szamara plusz anyagi forrast jelenthet ha nem kell 10-20 kilometert utaznia munkaba.

Ezt a problémát az internet nem fogja megoldani. Olyan dologra van szükség, amihez ezek az emberek értenek. Ez nem az internet. Sokuk olvasni és írni sem tud.

Vannak falvak, ahol sikerre vitték az önkormányzati földeken való önellátó gazdálkodást, állattartást, ahol az önkormányzat ingyenesen biztosítja a földet. Van olyan falu, amelyik nem csak magának, hanem már eladásra is termel. Ilyesmiben több értelmet látok.

--
trey @ gépház

"Olyan dologra van szükség, amihez ezek az emberek értenek"
egyetértés. egy részének van szakmája, a többinek affinitása. ha van munkahely, lesz megélhetése.

"Sokuk olvasni és írni sem tud."
kollégám (mint ex-mentős, oxyológiát végzett), suttyókat oktat elsősegély témakörben jogosítványhoz.
18-22 éves korosztály. se írni, se olvasni, se szöveget értelmezni nem tudnak. mármint erős 60%-a. ábra nélküli (szöveges) feladatnál "a sparhelt ledobja az ékszíjat". viszont B kategóriás jogosítványt kapnak. szakmunkás tanulók, gimisek, vagy végzettek. ez országos jelenség.

a többivel egyetértés.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

> Vannak falvak, ahol sikerre vitték az önkormányzati földeken való önellátó gazdálkodást, állattartást, ahol az önkormányzat ingyenesen biztosítja a földet. Van olyan falu, amelyik nem csak magának, hanem már eladásra is termel. Ilyesmiben több értelmet látok.

Es hozzatennem hogy nagyon helyesen, de ettol meg lehet terjeszkedni a fenti kezdemenyezes iranyaban is. Egyebkent ezek a telepulesek kifejezetten az erintett part ala esnek.

A masik amit meg itt megjegyeznek hogy ezek a kezdemenyezesek nem ugy szuletnek hogy osszeulnek bizottsagozni es akkor hasracsapve eldontik hogy "igy lesz es kesz" hanem tobbnyire lakossagi forumokon hozzak fel az emberek ezeket a temakat, pl. hogy a netdijak nagyon dragak.

Értsd már meg végre, hogy nem az internet költségei drágák Magyarországon, hanem az átlagfizetésünk túl kicsi.
Menjél ki nyugatra, nem lesz nagy különbség az árakban. Viszont szolgáltatásban igen. Sokkal komolyabban korlátozzák az internetet arrafelé, mint nálunk.

"Egyetért-e azzal, hogy egy alapszintű internetszolgáltatás térítésmentesen illessen meg minden magyar állampolgárt?"
Szerintem ezt a kérdést így kellene helyesen feltenni:
"Egyetért-e azzal, hogy egy alapszintű internetszolgáltatás illessen meg minden magyar állampolgárt?"
Mely azt jelentené, hogy ha Bivalybasznádon (egy 100 fős kis flucska a világ végén) Józsi bácsi úgy dönt, hogy bekötteti az internetet, akkor azt minden további nélkül megtehesse. DE! _Nem_ ingyen!!!

--

nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"

> Értsd már meg végre, hogy nem az internet költségei drágák Magyarországon, hanem az átlagfizetésünk túl kicsi.

Megertettem en elsore is csak valszeg rosszul fejeztem ki magamat: a fizeteshez kepest draga. Lasd fentebb a legutobbi hozzaszolasomat vilmos.nagy-nak ami erinti ezt a kerdest.

> Menjél ki nyugatra, nem lesz nagy különbség az árakban.

Felesleges "mennem", tobb mint egy evtizede elek Nagy-Britanniaban.

> Sokkal komolyabban korlátozzák az internetet arrafelé, mint nálunk.

Errol konyvet is irhatnek, ez kb. az 5-ik szolgaltatom. De azert itt is van korlatlan internet, (pl. a jelenlegi kapcsolatom 3 eves), de legalabb az itteni jovedelmembol meg tudom fizetni (kb. 12e Ft a havidija).

> Mely azt jelentené, hogy ha Bivalybasznádon (egy 100 fős kis flucska a világ végén) Józsi bácsi úgy dönt, hogy bekötteti az internetet, akkor azt minden további nélkül megtehesse. DE! _Nem_ ingyen!!!

Van olyen igerete a kormanynak hogy 2018-ig minden telepulesre eljut a szelessav, de en megforditanam a kerdest: minek a szelessav Bivalybasznadon ha alig akad aki meg tudja fizetni? A magyar lakossag 40%-a el letminimumon (de inkabb alatta) ami tovabb fokozza az elvandorlast is. Lasd: 600000 magyar vandorolt el 2004 ota. Az frankon, tobb mint a lakossag 5%-a ami onmagaban veve is egy sulyos demografiai valsag.

1. Ha úgyis külföldön élsz, akkor miért erőlteted, hogy Magyarországon legyen ingyen internet?
2. Ki a fene beszélt szélessávról? A kérdésben alapszintű internetszolgáltatásról van szó.
3. Kit érdekel a kormány vagy egyéb párt? Nem te kérted, hogy politikamentes legyen a vita? Már sokadik alkalommal pont te kevered bele a politikát...

--

nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"

Ha a jelenlegi helyzetből indulunk ki, akkor ugye nincs távmunka, nincs távmunkás és nincs internet se. Ha nem csinálunk semmit akkor így marad. Ha lenne internet, akkor lehet h lennének távmunka lehetőségek és akkor lennének távmunkások is. Sajnos nem lehet egy lépésben mindent megteremteni. Mondjuk kíváncsi lennék Gattyán úr véleményére! :-/

Van távmunka, íme néhány helyszíni tudósítás: http://hup.hu/node/139399.

Viszont az jellemzően nem úgy működik, hogy
- Csókolom, jöttem jelentkezni a munkára.
- Menjen haza, holnap megy a feladatsor, hatodikán az utalás.

Ahhoz a delikvens be kell dolgozza magát - akkor meg már fizetése is van, amiből akár netet is fizethet otthondolgozó időkre.

Másrészt a bedolgozás idején be kell járni - ugyanúgy, mint mindenkinek, aki az életben nem volt és nem lesz távmunkás -, de akkor legyen ingyen a tömegközlekedés (minimum az), hiszen bejárás nélkül nincs munka. Az ez ellen nem lehet érv, hogy a bejárási költségek térítését az Mt. tartalmazza, mert azt a rendszerváltás óta a kutya nem tartatja be azzal, aki nem akarja betartani (a legfegyelmezettebbek a multik -- lehet köpködni) - legfeljebb születik olykor 1-2 bírósági ítélet a bátrak javára, akik viszont kevesen vannak.

Meg az ingyen villanyra is gondolni kéne...

Mondom, Gattyánt kell megkérdezni! Online-luvnya webcamet bekapcsolja, lábát szétteszi, jön a pénz. Most akkor miért nem lehet ezt értelmesen?
Azt belátom, h nincs ez az ötlet rendesen előkészítve, kidolgozva! Mondjuk ha lennének arra vonatkozóan infók, h milyen munkákat lehetne így végezni - nem konkrét állások, csak ötletek (szeretném hinni, h nem az ujjukból szopták ezt, hanem különböző iparági szereplők ötletei vannak mögötte). Akkor mondjuk lehetne definiálni, h milyen sávszélességre lesz szükség stb, mennyibe kerülne - nem éppen mellékes. Ugyan láttam valahol összeget, de mi alapján számolták azt ki, ha nincs a szolgáltatás definiálva?

1. Bocsánat, hogy ezt leírom, de ilyen marhaságot csak tipikus "városi" írhat, hogy szerinte csak mezőgazdaságból önellátó gazdálkodást folytatva meg lehet élni vidéken. Bocsáss meg, de neked ? %-a a fizetésednek az élelmiszer? 10? 20? Gondolod, hogy a vidéki parasztoknak (ja bocs parasztot én még csak városban láttam) nem kellenek gépek, házak, ruhák, áram, víz, tv, mobiltelefn stb. vagy azokat is otthon megtermelik? Még hogy önellátók?! Önellátásból legfeljebb néhány csodabogár tudna megélni, az is kőkorszaki szinten. Ez meg nem cél. Sőt én személy szerint büntetném.
2. Sokuk olvasni se tud? Nem tudom tisztában vagy-e vele, de Magyarországon az írás-olvasás mint olyan majdnem 100 %. Csak az értelmi fogyatékosok, meg bizonyos szellemi színvonal alatt élők nem tanultak meg olvasni, de arról nem az oktatási rendszer tehet.
3. Nem a falu nem dolgozik. A falu nem gazdasági közösség. Az önkormányzatnak nincs ingyenes földje, vagy ha van is azzal a seggedet kitörölheted, mert eladásra gépesítés nélkül dolgozni nem lehet. A mezőgazdaság a egyik leggépigényesebb, legtőkeigényesebb vállalkozási forma. Ne keverd össze a hobbikerttel. A hobbikertből nem lehet megélni, az csak arra való, hogy nyáron legyen friss zöldség meg gyümölcs.
4. A teljes népesség élelmiszerrel való ellátásához kb. a népesség 3-5 %-a kell. Ha ezt megemelnénk 10%-ra azzal csak azt érnénk el, hogy ugyanazon a bevételen 2x v. 3x annyi ember osztozna. Azaz csak a szegénységet növelnék nem a jólétet.
Ja és már 50 éve is modern mezőgazdaság volt Magyarországon, szerintem senki nem akar visszamenni a kőkorszakba.
Igen vannak, akik mezőgazdaságból élnek vidéken, de azok ugyanolyan vállalkozók, mint bármelyik másik vállalkozó, csak éppen ők mezőgazdasági vállalkozók. Ugyanúgy piac van meg verseny. Meg élelmiszeripar, ami felvásárol. Ha engem kérdezel, az élelmiszeripart, meg az exportot kellene erőlteni, mert kereslet nélkül nem érdemes termelni.

A 2-es ponthoz:
Bár csak ilyen jó lenne a helyzet. Az analfabétizmusnak több „fokozata” létezik. A funkcionális analfabéták arányát 20-25%-ra teszik. Ők azok, akik ugyan – kisebb-nagyobb nehézségek árán – el tudják olvasni az írott szöveget, de nem értik meg, és nem tudják néhány szóban, vagy mondatban elmondani az olvasott szöveg lényegét.

-----

(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-

Amúgy azt trey sem mondta (asszem), hogy az önellátók mindenből azok, de a költségük egy részét (minél csóróbb valaki, az élelmiszer annál nagyobb hányadot tesz ki az összjövedelemből, mivel másra effektíve nem fussa) faraghatják; pont úgy, ahogy a tetőre szerelt hőcsapdás rá lesz utalva a vásárolt káposztára, de a fürdés árán pénzt fog meg.

Attól még lehet szociális segélyt fizetni a villanyra, hogy az érdekeltekkel a krumplijukat megtermeltetik hobbiszerszámokkal - és így még a cechet álló is inkább képes együttérzéssel hozzáállni, és nem baleknak érezni magát.

Ha valaki tud internetes távmunkával pénzt keresni, akkor vajon mekkora problémát jelent neki egy havi előfizetéssel egyenértékű indulótőkét összespórolni (ne adja az ég kölcsönkérni valakitől)? Csak mert ugye ha az Internet azonnal megoldja a munkanélküliségét, akkor a köv. hótól már az új fizujából rendezheti.

"The problem with socialism is that you eventually run out of other people's money."

Erre a mobil frekvenciák kiosztásának rendszerében van a megoldás, nyilván akkor pár 10 milliárddal kevesebb mehetne stadionra meg hasonló baromságokra.

Távmunkához ma nem elég az alapszintű net. Plusz hatékony távmunkához nem elég egy 100 ezres vacak laptop sem. A szoftverekről nem is beszélve.

Ez csupán szemfényvesztés, valaki cégének jól jönne a megrendelés adott esetben. A másik fele, hogy a telefonos korszakban is volt nem egy ingyenes behívószám. Közel sem volt olyan a kihasználtsága.

FathoM

Valószínű... nem, félre az eufémiát: ide a rozsdás bökőt, hogy az "ingyen internetnél" megbízhatatlanabb és drágább megoldást ember el nem tud képzelni - még az örök Matáv, és az állampolgári jogon járás országában sem.

szociális érzékenység =/= hülyeség

Kar, hogy politika fele megy el az egesz topik…… Pedig ahogy paran irtak meglehetne nelkule is vitatni e temat.

En tamogatom az otletet bar nem egeszeben de jo a kezdemenyezes. Ne a vegleteket nezzuk sajnos vannak olyanok akik eheznek, persze nekik nem az elsodleges az internet. Vegyunk videki peldakat, ahol a szolgaltato visszael helyzetevel 1/0.25 netet 6-7 ezerert ad ..... Ez mar egy minimalber/kozmunkas csaladban nem keves havi kiadas.
Jobban tamogatnam azt az otletet, ahol iskolas koru gyerek van azoknal legyen ingyenes interneteleres.
Nem eleg, hogy HH-s de hol is van neteleres? Konyvtar, suli 16h zar mindketto. Lehetne azt a netet szurni, ne facebook es „tarsait” bongesszek egesz nap.
Tanulni az ilyen gyerekeknek nagy lepes lenne. Akar ki is szakadhatnanak abbol a kornyezetbol, mert tanulas nelkul nagyon nehez.

"Jobban tamogatnam azt az otletet, ahol iskolas koru gyerek van azoknal legyen ingyenes interneteleres. "

Tudom, hogy nem először mondom, de mondom: lányom 23 fős osztályában negyed- de lehet, hogy most ötödmagunkkal (egy gyerek jött és ment) fizetjük ki a gyerek étkeztetését: mindenki más rászorulóként van nyilvántartva.

Ebben a rászorulóktól hemzsegő osztályban a lányom rendszeres basztatásnak van kitéve, mert neki nincs otthon csakazövé táblagép, és a szüneteket nem okostelcsis zajszennyezéssel üti agyon, olyanja se lévén.

Tisztában vagyok vele, hogy bőven akad, aki TÉNYLEG rászorul - ezzel együtt a generalizált osztogatásra nem tudok egyebet mondani, mint Jörg Jörgensen, a dán váltókezelő.

Ingyenes oktatás: adófizetők és a szülők fizetik
Ingyenes utazás: az adófizetők fizetik.

Oké, legyen. Ki fizeti? Adófizetők?
Akkor had legyek demagóg:
Sorrend:
1, Ingyen kenyér
2, Ingyen lakhatás
3, Ingyen sör
innentől bárki bármit javasolhat.

"Ez egy kezdeményezés ami az információszabadságot és a távmunkát keresőket célozza. Tisztelettel megkérnék minden fórumozót, hogy az oldal témájára való tekintettel tessék mellőzni a pártpolitikai csatározásokat! Amennyibben a kérésemnek nem sikerül eleget tenni, jelezni fogom az oldal üzemeltetőjének, végső esetben pedig bezáratom a topikot!"

Eleve kár volt megnyitni ezt a kampányt. Még mindig a kétfarkú kutya párt a nyerő az ingyen sörrel.

Hát akinek nincs pénze internetre, annak honnan lesz számítógépre és villanyszámlára?

Inkább költsük versenyképes oktatásra/kollégiumokra a pénzt,
hogy aztán a felnőtté vált gyerek ne csak közmunkás lehessen,
és a mindenkori hatalom játékszere.

("Inkább költsük versenyképes oktatásra/kollégiumokra a pénzt,
hogy aztán a felnőtté vált gyerek ne csak közmunkás lehessen,"

Sokszor ideidézett nejem tapasztalata: műszaki szak(közép)iskolában eltöltött 4 év után a srácok nem tudnak tolómérővel mérni; amelyik mégis meg meri próbálni, az nem a munkadarabot veszi a kezébe, hanem a rajzon próbálja eltalálni a vonalakat. Olyan intelligenciateszten elvéreznek, amit az asszony az akkor ált. isk. 1. osztályos lányomhoz kalibrált, hogy ne legyen túl erős szűrő. Mellesleg hőbörögnek, hogy ők dolgozni (lehetőleg rögtön üzemvezetőként (bocsánat: meneDZSerként)), és nem tesztet oldani mentek oda, és nem fogadják el, hogy az önálló munka ott írásos utasítások alapján megértett és végzett önálló munkát jelent.

Szóval munkaerőfelesleg van, de sajnos csak mennyiségben, és nem nagyon csap át minőségbe.)

Van annak egy diszkrét bája, amikor egy széljobbra pozícionált párt szélbalos kampányt nyomat.
Amúgy az ötödik kérdés hiányzik a listáról:
Támogat e egy 5%-os SZJA emelést, amiből #1 és #2-t finanszírozni lehet?
Csaba

Az eredetileg liberális párt most éppen konzervatív.
Az eredetileg baloldali párt most éppen kapitalista.
Az eredetileg szélsőjobboldali párt most éppen baloldali.
Biztos, hogy találnék példát arra is, hogy az eredetileg konzervatív pártból liberális lett :-)

Fuszenecker Róbert

én másképpen látom: van egy baloldali párt, amelyik jobboldali nézetek szerint él, van egy jobboldali párt, ami baloldali nézetek szerint él. ezen felül mindegyikre igaz legalább kettő állítás:
oroszbarát/kommunista/munkáspárti
jelenlegi palettán egyéb felhozatal nincs.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

és akinek nem távmunkája van? neki kéne ingyen autó, nem? de aztán nem ám valami 3 évnél régebbi vackot

Hogyan próbálja tromfolni a jobbik a fidesz rezsicsökkentős baromságát.
Avagy, vissza a szocializmusba!
--
♙♘♗♖♕♔

Politika nélkül. Az IT, telekommunikáció gyorsan fejlődő dolgok. Az állam (úgy általában véve) viszont egy lassú reagálású, bürokratikus valami. Az Internet terjedésének pont az tesz jót ha egy állam nem vagy kevéssé szól bele a fejlődésébe. Lásd pl. GVOP 4.4.2, drága lenyúlások, semmi eredmény, végül a piac megoldotta az Internet kérdését.

Rengeteg dologról lehet népszavazást kiírni, erről pont nem célszerű. Csak hagyni kell hogy menjen a maga útján, ettől lesz egyre gyorsabb, olcsóbb, és elérhető mindenkinek.

____________________
echo crash > /dev/kmem

Az eMagyarország Pontok nem ezt nyújtják 10+ éve?

a szhelyi oldai ámk-ban is ilyen plakátok/táblák lógnak. viszont minden wifi jelszóval védett.
indoklás:
az intézmény vezetője meg a rencergizda közötti konfrontáció, melynek lényege, hogy az intézmény vezetője jelezte a gizdának, hogy _kell_ a nyílt wifi, mire ő közölte, hogy "azt nem lehet, mert nem lehet elszerparálni az intézmény gépeit a vendégek gépeitől."
(megint egy) hosszú, ám annál tanulságosabb történet arról, miért kell politikai alapokon kicserélni a közszolgálatban ténykedő embereket a "mi kutyánk kölykére".

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

és csak a nemzeti internet lenne 'fogható' rajta vagy az egész?
:)

Én őszintén örülök hogy nincs nagyobb probléma Szűz Mária Országában
--
God bless you, Captain Hindsight..

Ezzel csak egy baj van. Eszköz és nem cél. A kezdeményező szervezet bármit, írom még egyszer BÁRMIT megtesz annak érdekében, hogy minél nagyobb hatalomhoz jusson és ha lehet győzzön 2018-ban. Ha kell cigányoznak, ha kell kiskutyáznak ha kell a f#&@-om is bekapják.
A politikai stratégiájuk pontosan megegyezik a fidesz, mszp stratégiájával. Mindig mást kell mondani és mindig olyat amit hallani akarnak aminek az eredménye lehet az ország balsorsa.
Ez a stratégia az alkalmi csajozáshoz méltó, nem egy ország jövőjét és jelenét meghatározó politikába.

Egyetértek, mindenki használhassa az iskolában, könyvtárban ingyen.

Kerdes, es megjegyzes:
Most 8, vagy 10 milliard? Elozetes tervek? Vagy csak "jol nez ki" alapu elkepzeles?
Csak en hiszem azt, hogy ennyi penz nem eleg "allampolgari jogon" jaro nethez? Infrastrukturahoz, es jarulekos dolgokhoz?

Szerintem ez csak egy ujabb "rezsicsokkentes". En, a mostaninal 5x dragabb internetet akarok, amit a mostaninal 10x magasabb fizetesembol akarok kifizetni. Szemely szerint megalazonak tartom, hogy mindenki ingyen (ooolcson!) akar adni mindent, (szamomra ez olyan, mint a kutyanak vetett kenyerhej) ahelyett, hogy inkabb penzt adannak arra, hogy elkoltsem, amire akarom.

--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Nem.

És külön -1 azért, mert bedobod, hogy ne legyen politika, de leírod, hogy ez a Jobbik ötlete. (Miért is releváns, ha csak az ötlet fontos?)

És külön még -1 azért, hogy mindezt Londonból: szerintem mindenki foglalkozzon a saját lakóhely szerinti helyi ügyekkel. Rohadtul nem tisztességes belepofázni valamibe úgy, hogy nem te viseled a következményeit. Elmentél, választottál: váltsd meg ott a világot!
--
http://naszta.hu

> És külön -1 azért, mert bedobod, hogy ne legyen politika, de leírod, hogy ez a Jobbik ötlete. (Miért is releváns, ha csak az ötlet fontos?)

Dehogy relevans, ugyanigy barmely mas kezdemenyezest bekuldtem volna. A linket mindenkeppen be kellett posztolni amibol nyilvan kiderult volna. Masfelol pedig eredetileg cikkent lett bekuldve, ahol illett megfogalmazni a tobbi cikk formai szabalyai szerint ami nagyjabol tukrozze: ki, mikor, mit, miert +forras megjeloles.

> És külön még -1 azért, hogy mindezt Londonból

1. Mi kozom van nekem Londonhoz? Szokoevenkent jarok oda. Es mi koze van ehhez a lakohelyemhez egyaltalan? Volt egy kezdemenyezes amirol ugy ereztem hogy a kozosseget erdekelheti. Most az hogy ez igy van vagy sem, egy mas kerdes, majd eldontik magukban az illetekesek. Elvegre is a szavazas azert szavazas mert lehet felfele es lefele is szavazni.

2. Vannak Mo-on elo csaladtagjaim akiket erdekel a kezdemenyezes, en pedig tagja vagyok egy 'szakmai' forumnak n eve (de minek?) ahol gondoltam mas is lehet vele hasonlokeppen. Hogy ez igy van vagy sem? Majd eldonti mindenki maga. Ebbol a szemszogbol nezve pedig milyen hulyen nezne ki ha pont a jelenlegi lakohelyem tartana vissza hogy bekuldjek egy hirt?

> szerintem mindenki foglalkozzon a saját lakóhely szerinti helyi ügyekkel.

En speciel kifejezetten jo neven vennem ha te, vagy teljesen mindegy hogy ki es honnet, egy az en lakohelyemen levo hirportalhoz jarulnal hozza hasonlokeppen egy hasonlo kerdesben.

> Rohadtul nem tisztességes belepofázni valamibe úgy, hogy nem te viseled a következményeit.

Mikor 'pofaztam bele'? Masfelol pedig meg eljohet az az ido amikor viselhetem, csaladtagjaim is viselhetik vagy akar te magad is viselheted nem?

nos, akik az elmúlt években leléptek, vélhetőleg nem ennek az istennek az idején fognak visszajönni.
ebből kiindulva kétséges, hogy bármilyen szavazásra adott voksuk ilyen érdekből születne...
akik meg határontúliként szereztek szavazati jogot, azok szerezhetnének ezzel együtt (itthoni) adófizetési kötelezettséget is. ha már egyszer...

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

> nos, akik az elmúlt években leléptek, vélhetőleg nem ennek az istennek az idején fognak visszajönni.

Engem speciel elsosorban az ilyen kommentek tartanak vissza ettol. Ha te elnel kulfoldon en pedig Mo-on egesz bisztos lehetsz benne hogy hazavarnalak. Akar ismerlek, akar nem.

> ebből kiindulva kétséges, hogy bármilyen szavazásra adott voksuk ilyen érdekből születne...

Hat milyenbol?

> akik meg határontúliként szereztek szavazati jogot, azok szerezhetnének ezzel együtt (itthoni) adófizetési kötelezettséget is. ha már egyszer...

En fizetek adot Mo-on is.

"Engem speciel elsosorban az ilyen kommentek tartanak vissza ettol. Ha te elnel kulfoldon en pedig Mo-on egesz bisztos lehetsz benne hogy hazavarnalak. Akar ismerlek, akar nem."
amikor az '56-osok hazajöttek, mindenki körbeszopkodta őket, pedig itt hagyták az országot, hogy "basszon egyedül". lámlám, a történelem megismétli önmagát. főleg ha legutóbb kivándoroltak jönnek majd haza.

"Hat milyenbol?"
kétséges, hogy a hazajövetel céljából szavaztak/szavaznak odakint. ha megfigyeled, nekik kurvára mindegy, hogy itt mi hogyan lesz, ők megtalálták más országban a számításaikat.

"En fizetek adot Mo-on is."
vélhetőleg egyedüliként.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

> amikor az '56-osok hazajöttek, mindenki körbeszopkodta őket, pedig itt hagyták az országot, hogy "basszon egyedül"

Azért, mert nem mindenki olyan megkeseredett, mint te.

Obligát olvasnivaló: a tékozló fiú története, akit egyáltalán nem utált az apja, sőt, örült neki, amikor hazatért.

ne keverjük a bátorságot a megkeseredettséggel, ha kérhetném...

az obligát olvasnivalóhoz pedig: miért kellene ugrabugrálni, ha pl NagyZ hazajön svájcból, vagy psc csehektől/szlovákoktól (éppen hol leledzik), vagy bármelyik, régóta külföldön élő, szerény hazánknak fuck-ot mutatva távozó akárhonnan?

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Miért bátorság az, hogy ebben a threadben épp a külföldi magyarokat osztod? De amúgy is, annyi kirohanásod van itt a hupon random témákban, hogy gabu nem győzi archiválni őket. :)

Amúgy meg félreértesz, nem kell kifejezetten örülnöd és pezsgőt bontanod NagyZ esetleges hazatérése miatt, elég az is, ha kicsit kevésbé látványosan utálod őket azért, mert kimentek.

a fogalomzavar nálad is jelentős mértéket öltött...
bátorság ha valaki itthon maradt. gabuhaverod részéről meg az a bátorság, amit megenged magának 10 éve a gyűjtögetés terén.
többször kifejtettem már: nem azt látom problémának, ha kimegy valaki melózni. hanem azt, amikor kifelé menet mutat egy csodás fuck you-t az országnak, utána meg kintről akarja megmondani, hogy itt mi hogyan legyen/ne legyen. ehhez kell igen nagy bátorságra van szükségük az ilyeneknek a megkeseredettség közepette...

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

hát, a "gazdaságilag megkeseredett kivándoroltak" jelentős részének ez nem volt kérdéses...
most elértünk a hattyú halálához vagy mi? ne haragudj, mindegyikük egyéni döntése volt. ne kelljen már se sajnálni őket, se megszánni.
ők azt választották, élnek ahogy élnek, mi ezt választottuk, élünk ahogy hagyják. én nem mondom meg hogy odakint hogyan éljen, mit tegyen vagy ne tegyen (iiletve de: ne szavazzon az itthoniak sorsáról), de tűrjem el hogy ő kintről okoskodjon, beszólogasson, netán köpködjön... természetesen ellentmondás nincs is ebben.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

> ne haragudj, mindegyikük egyéni döntése volt. ne kelljen már se sajnálni őket, se megszánni.

Hat engem ne is sajnaljon senki! En csupan arra reagaltam, hogy ugy allitod be a dolgot (eziranyu elettapasztalaid hianyaban) mintha hatrahagyni mindent, kulfoldre menni, belevagni az ismeretlenbe valamifele hipp-hopp egyszeru dolog volna.

En kiprobaltam es tapasztalatbol mondom hogy anno nem volt egyszeru. De majd akkor veszem fontolora a te eziranyu velemenyedet ha majd te is becsomagomagolsz mindenedet egy borondbe es nekivagsz egy idegen orszagnak. Elvegre is te vagy az aki nehezmenyezi ha valaki a tavolbol 'okoskodik'.

"Elvegre is te vagy az aki nehezmenyezi ha valaki a tavolbol 'okoskodik'."
hogy a viharba ne! amíg én nem döntök az ő kinti sorsáról (pl jogalap hiánya), addig legyen szíves vica-versa. illetve ha véleménye van, azt vélemény formájában "köllene" előadni, nem pedig úgy, ahogy ezt már láttuk itt is, máshol is.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

> amikor az '56-osok hazajöttek

Az egy teljesen mas helyzet volt. Itt gazdasagi menekultekrol van szo, lasd lentebb.

> kétséges, hogy a hazajövetel céljából szavaztak/szavaznak odakint. ha megfigyeled, nekik kurvára mindegy, hogy itt mi hogyan lesz, ők megtalálták más országban a számításaikat.

Ez egy nagyon irrealisztikus hozzaallas, szerintem fogalmad nincs hogy mi kesztet embereket arra hogy a multukat hatrahagyjak es hogy ez sokszor mennyire nehez. Eleg szep szamban vannak kozottunk devizahitelesek (en nem) akiknek el kellett donteniuk hogy kulfold, vagy maradnak otthon es hajlektalanok lesznek a magyar keresetbol, a gyerekeik pedig allami gondozottak. Az elobbi azert egy fokkal jobb. Ha te neked kellene ilyen valasztas elott allnod egeszen maskepp allnal hozza a kerdeshez.

Egyebkent pedig, en nem szavaztam.

Ha kizarolag a jobb kereset erdekelne akkor aligha erdekelne a magyarsag.

abszolute nem más szitu.

"Ez egy nagyon irrealisztikus hozzaallas, szerintem fogalmad nincs hogy mi kesztet embereket arra hogy a multukat hatrahagyjak es hogy ez sokszor mennyire nehez"
dehogynincs. csupán én (is) újragondoltam.

"Eleg szep szamban vannak kozottunk devizahitelesek"
hát még azok között, akik itthon maradtak! igaz egy részüket kiterítették a végrehajtók, de legalább az országot nem köpködik kintről.
túl drasztikusan fogod fel ezt a devizahiteles kérdést (a jobbikkal együtt), bizonyára volna lehetőség/igény tenni az ügy érdekében, de nem feltétlen kommunista módszerekkel. mert esetleg gazdasági vonalon üt vissza. elég az értelmes, demokratikus jogrend szerint először lecserélni a jogszolgáltatást igazságszolgáltatásra, aztán ennek mentén európai módon rendezni a kérdést.
(bonyolultabb mint kifizetni mindenkinek a hiteltartozását, viszont kevésbé szarabb a kimenetele az országra nézve)

hogy nem szavaztál? ha kint élsz, akkor hurrá. ha itthon, akkor szerinted "jó az ami van".

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

> hát még azok között, akik itthon maradtak! igaz egy részüket kiterítették a végrehajtók, de legalább az országot nem köpködik kintről.

Ertem, hajlektalanok lettek, a korrupt igazsagszolgaltatas/kormany nem vedte emg oket de legalabb az 'orszagot' belulrol 'kopkodik'. Az aluljarobol.

> bizonyára volna lehetőség/igény tenni az ügy érdekében [...] aztán ennek mentén európai módon rendezni a kérdést.

Melyek ezek a lehetosegek? Pl. a spekulans bankok elszamoltatasa amit eveken at tarto jogi, politikai csatak utan sem sikerult mind a mai napig atnyomni.

szerintem ezt a vitát folytassuk akkor, ha a jelenlegi felhozatal kiegészül legalább egy olyan párttal, ami nem a már korábban említett nézeteket osztja, és/vagy merőben eltérő, ám európer irányt mutat a jelenlegiekkel szemben.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Észre kéne venni, hogy 2015-öt írunk, másik EU országban mukát vállalni az nem kivándorlás, két év múlva esetleg harmadik országban leszünk vagy hazaköltözünk. Sose volt ennyire egyszerű országot váltani, pláne piacképes szakmával.

Ja, és csak a flame kedvéért: én is fizetek Mo-n is adót, pedig életvitel szerint nem ott élek.

Csaba

> És külön -1 azért, mert bedobod, hogy ne legyen politika

En ezt irtam: tessék mellőzni a pártpolitikai csatározásokat

Ez szamomra azt jelenti hogy ne a partokrol szoljanak a kommentek hanem pl. arrol hogy a kezdemenyezes, hasznos vagy sem, stb.

Masfelol pedig meg akartam tenni minden tellhetot azert hogy ne a portal uzemeltetojenek keljen viselni a kovetkezmenyeket ha elszabadulnak az indulatok. Amikor jelezte hogy hirkent nem johet le, pont ezert irtam at es kuldtem el neki hogy olvassa at mielott bekuldom a forumok koze.

Építően a témával kapcsolatban, nagyon zanzában.

Az alapfeltevés, hogy minden minden állampolgár részére legyen valamilyen ingyenes internet elérés lehetősége. Ez a gyakorlatban háztartást jelent, mivel évtizedek óta képes a család minden tagja egyetlen számítógépet* használni. A magyar háztartások száma 3 789 909 (KSH 2011). A teljes mindenkire kiterjesztendő ingyenesség nem jó, kizárólag progresszív módon, arányosan adható azok részére akik erre rászorulnak. Így a fenti háztartások számát hasra ütve harmadolom, mivel nagyjából ennyi embert érint ma a szegénység súlyosan, ez 1 263 303, legyen 1 200 000.

A fenti számú háztartást figyelembe véve, havonta 2000Ft-os költséggel számolva évi 28 800 000 000 Ft jött ki, de ez a legrosszabb módszer szerinti teljesen piaci alapon történő ellátás lenne, ez amolyan gyorsan, drágán, mindent a szavazatokért módszer lenne.

Van erre egy javaslatom amivel elkésett a fenti szervezet. Ennyi háztartás valamilyen szintű ellátása sok módon lehetséges, de legyünk nagyon durvák és jelöljük meg erre a mobil internet elérhetőségét, igaz, nincs mindenhol XY G meg hasonló, de a világ nyílt ki előttem amikor előfizetéses betárcsázós internetet kezdtem használni, hihetetlen áron minden nap 18:00-tól 6:00-ig. Vagyis a sávszélesség másodlagos, a youtube meg menjen annak akinek van rá pénze, az ügyfélkapu meg mindenkinek. Vagyis első felvetésként maradjon a mobiltechnológia.
Mivel az államnak ilyesmire nincsen pénze, nyilván a bevételekből lehetne valamilyen formában áldozni melyek ezen vállalatok (T,T,V) irányából érkezik. Az általános forgalmi vagy különadó járulékokat nem venném bele, de a frekvencia használati díjakat részben beáldozhatónak tartom. Ezek durván összevetve egyszeri, 2014-es egyösszegű 131 MRD bevétellel (10 évre) majd évi 5 MRD, ez 10 éves viszonylatban összesen 185 MRD FT.

Ebből kiindulva, amennyiben erről lemondana az állam, akkor korrekt módon lehetne kötelezni a fenti vállalatokat 1 200 000 darab, havi 1000Ft körüli előfizetés biztosítására, de a fenti ár és a szükséges minimális szolgáltatás miatt, havi 500Ft legyen így még a frekvencia bevétel fele is megmaradna. Amennyiben a szükséges előfizetések számát ténylegesen rászoruló háztartásokra szűkítenénk a szükséges összeg még lejjebb kerülne és még pontosabban lehetne a célt elérni, ami alapvetően csak az elszigetelődés csökkentése lehet.

Abba bele sem kezdek, hogy ezek után már csak karnyújtásnyira van a teljes demokrácia, mert erre már minden előfeltétel adott, vagyis bizonyos kérdésekben, helyi vagy országos, a polgárok véleménye pontosan és ellenőrizhetően bevonható a döntésfolyamatokba.

Nyilván ehhez eszköz is kell, de az egy másik topik része, ebben a rpi2, telefon, tablet és régi hardver közti ötleteim vannak.

Tömören, szerintem, ha 10 percig a célt veszem alapul, hogy miért is kell az internethez való hozzáférés akkor ez jut eszembe. Szerintem lehetséges 2018-ra minden állampolgárt valamilyen formában bekapcsolni a hálózatba és vele a kétirányú kommunikáció kialakítására az állam és állampolgár közt és ehhez még időben is vagyunk, talán.

> Van erre egy javaslatom amivel elkésett a fenti szervezet [...] jelöljük meg erre a mobil internet elérhetőségét

Az erintett kerdes utmutatojabol ugy tunik hogy kiemelten foglalkoznak ezzel a kerdessel: "az EU-ban Magyarországon a harmadik legalacsonyabb a szélessávú mobilnetet rendszeresen használók aránya."

Hoppá! Rigidus előkerült!

> Sol omnibus lucet.

Hogy a témához is hozzászóljak:

Legyen ingyenes internet mindenhol. Legyen ez a szolgáltató
érdeke és költsége.

> Sol omnibus lucet.

„Legyen ez a szolgáltató érdeke és költsége.”

A szolgáltató a költségeit az előfizetőktől beszedett pénzből tudja fedezni. Tehát a javaslatod szerint a fizető ügyfelek fizessék a többiek ingyenes internet hozzáférést.

Ha az állam átvállalná a költségeket, akkor az csak annyit jelentene, hogy az összes adófizető fizeti a költségeket.

-----

(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-

Van ilyen is. A folyamat röviden: A cég úgy dönt, hogy valamiért megéri neki a veszteséges szolgáltatás életben tartása, a többi szolgáltatás terhére.

Az ingyenes internet ötlete röviden: Az állam/párt/parlament úgy dönt, hogy a cégek a szolgáltatás költségeit a többi szolgáltatásuk nyereségéből fizessék.

Tévedés nem essék, nem a csökkenő nyereségük miatt aggódom. Az elmúlt időszakban számtalan olyan intézkedés született, aminek a terheit – elvileg – nem terhelték rá az előfizetőkre/ügyfelekre. A valóságban legtöbbször az ügyfelek fizették a költségeket. Talán egyedül a rezsicsökkentésnél nem tudták áthárítani a költségeket. Hogy ez utóbbinak milyen következményei lesznek, arról majd 5-10 év múlva érdemes vitázni. Bár a kéményseprők, és a szemétszállítók már kezdik érezni a rezsicsökkentés hatását.

-----

(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-

Aláírásgyűjtésre :)

Akarja-e , hogy minden ellenzéki, nem kormányzó párt, képviselő ellenőrizhesse az állami cégeket, beruházásokat, szerződéseket, hivatalokat, stb. teljes ellenőrzési jogkörrel? (A ellenzék fő feladat az ellenőrzés legyen!)

Akarja-e , hogy 8 évre visszamenőleg minden közalkalmazott, köztiszviselő elszámoltatható legyen, vagyoni felelősséggel, hogy valóban a köz érdekének megfelelően járt el?

Akarja-e , a korrupció szigorú büntetését (btk), anonim online bejelentési lehetőséget, kötelező kivizsgálását, ellenzéki, nem kormányzó pártok felügyeletével?

Akarja-e , hogy a szavazó lapok mellé tegyenek egy egyszerű IQ, szakmai, stb teszt kérdést aki mindkettőt helyesen kitölti annak érvényes a szavazata. Aki nem tud gondolkozni, vagy nem ért hozzá az ne szavazzon róla! :)? (online népszavazás)

A képviselő jelölteket pontozzák nyelvtudás, végzettég, szakértelem, nyilvános IQ teszt eredmény, jogi, pénzügyi ismeretek, stb. alapján (minden munkához kell tudás, csak politikusnak mehet minden hü..e?) Egy párt csak minősítse, ellenőrizze a jelölteket, ne gondolja, hogy az saját párt funkcionáriusai a legalkalmasabbak az ország vezetésére is! :)

A legkártékonyabb bünözők (politikusok) ellen kellene előszőr fellépni! :)

Meg kéne már tanulni végre, hogy ingyen/térítésmentesen semmi nincs! Csak max. nem az adott ember fizeti, hanem más. Fel kéne fogni végre, hogy az államnak nincs pénze! az állam pénze az enyém, a tied, meg a többié, akiktől adóban beszedik! És minél többet szórnak el baromságokra, annál többet kell adóban befizetni nekem, neked meg neki. Ez matematikailag ugye viszonylag egyszerűen belátható?

És NEM! kurvára nem értek ezzel egyet. Nem szeretném más netjét az adóm terhére kifizetni! Van egy rakás más, fontosabb dolog, amire lehetne költeni.
Információszabadság??? ugyan! hagyjuk már? Politikai bullshit! Az átlag vagy átlag alatti magyar mire használja a netet? fészbúkozik, viberezik, youtube-ozik meg esetleg torrentezik, warezol! Slussz passz!

http://nmhh.hu/dokumentum/162930/lakossagi_internethasznalat_kutatasi_o… NMHH felmérés 2013. év vége, kb. 1,5 éves.
- 50. oldal. az asztali PC-k használóinak 47%, a mobil eszközök felhasználóinak 62%-a a felmérés készítését megelőző fél évben semmiféle fórumban nem járt.
- 52. oldal, 68 és 60%-a nem írt és nem is olvasott blogot fél éven belül.

- 54. oldal, használt csevegőprogram facebook chat mobil eszközön 63%, asztali gépen 57%. Majd Skype és Viber a következő a sorban. Csevegés gyakorisága 56 és 50%-ban Fachebook chat naponta.
- 59. oldal, Fotó és videó megosztás facebook és Youtube toronymagasan ver mindent.
- 67. oldal, mobileszközön 70%, asztali gépen 57% fél éven belül nem töltött le vagy fel nagy adattömeget
- 73. oldal, praktikus ügyek intézése. Ez egy tanulságos rész gyakorlatilag mindenki szinte csak árösszehasonlításra használja, bankolásra, ügyintézésre, hivatalos ügyek intézésre minden esetben kevesebb mint a megkérdezettek 25%-a.

Az egész a legjobban a 78. oldalon látszik, hogy mit milyen arányban csinálnak. Frissebb feklmérést nem találtam, de kétlem, hogy akár a hivatalos ügyek intézése, akár a bankolás, akár a wikipédia olvasása nyomába ért volna a közösségi oldalak használatának.

Ha az ember munkájához tényleg kell, akkor munkáltatójának lehetősége van havi 5000Ft-ig támogatni (még talán adómentes is). Megjön a számla, befizetem, fizetéskor meg visszakapom. Ez ilyen rohadtul egyszerűen működik, tehát ha így nézem, akkor nekem 5000Ft-ig "térítésmentes".

Tisztelettel megkérnék minden fórumozót, hogy az oldal témájára való tekintettel tessék mellőzni a pártpolitikai csatározásokat!

Áruld már el drága barátom! Ha nem akarsz politikai csatározást látni, akkor minek hozol ide egy politikai kérdést?!?!?!?! (költői kérdés volt)

nem azért kellene egy minimum sávszélességű térítésmentes net kapcsolat mindenkinek aki nem tudja azt megfizetni, mert ez az információszabadság része, - habár ez sem egy utolsó szempont - hanem mert ezzel emelni lehetne azoknak az esélyeit akik ezt megkapják, de elsősorban azok gyerekeinek, akik ezt megkapják.

És hogy mire használják, azt meg már nehogy előírja valaki, vagy - felmérések alapján elkezdje valaki savazni azokat, akik nem fórumoznak stb, - mert ha már egyszer az övé akkor aszt tesz vele amit akar. inkább neki kellene állni, és meg kellene tanítani, hogy mire is lehet használni a netet. gondolom én.

de mivel ettől magasabb lenne a zemberek, de legalábbis a zemberek egy részének tudása, tájékozottsága meg ilyesmi, ez nyilván káros a hatalomra nézve.

vagyis az egész kamu, és csak addig él a felvetés, amíg a felvetője hatalomba nem kerül, vagyis az egész felejtős, csak egy újabb hoax.

Sokra megy a 6 gyerekes falusi Kovács család az RJ-45-el a falon, ha nincs mibe beledugni, mert a havi jövedelemből nem futja gépre...
-------------------------
Dropbox refer: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @ présház

A mindenkori handabandán szépen nyomonkövethető az igények (gerjesztésének) változása a technológia fejlődésével: ingyen jogosítvány... ingyen mobiltelefon... ingyen internet. Vihetnénk angol fogadóirodába a kérdést, hogy ki/mi lesz az első, aki/ami felveti az ingyen google glasst.