PC-k által okozott tűzveszély

Fórumok

Helló!

Nem túlságosan, mondhatni semennyire sem authentikus forrásból hallottam azt, hgy a számítógépek alkatrészeintek meghibásodása sok esetben okoz/okozhat tüzet. Nem nagyon hiszek neki, de kikérném a ti véleményeteket is. Egy normál régi PC esetén mennyi ennek a valószínűsége? Azzal tisztában vagyok, hogy a táp "után" már nincs nagyfeszültség ergó talán az nem okozhat tüzet de mi a helyzet a tápegység meghibásodásával?

Hozzászólások

Hát azt nem tudom, viszont a kollégium vezetősége mondta, hogy azért nem lehet a szobában számítógép, mert akkor ház nélkül, vagy leszedett ház-oldallal fog menni és menet közben belenyúlunk egy csavarhúzóval majd pedig az onnan kipattanó szikra felgyújtja a függönyt... :D

Szervusztok !

A munkahelyemen volt nemrégiben tűzeset, állítólag az egyik számítógép tápegysége gyulladt ki, és okozott jelentős tüzet (becslésem szerint félmilla a közvetlen kár, a másik fele a helyiség kifestése, újrapadlózása, stb).

Ez ráadásul csak egy munkaállomás volt (kettő vagy három éves), a mellette levő helyiségben két szerver folymatosan megy /az egyik egy rack - de nem szekrényben, a másik egy állóházas gép.

Rossz volt belegondolni, hogy itthon néha egy-két hétig folyamatosan megy a "szerver" gépem.
A tápegység típusokta nem tudom.

CSZ

monitor felrobban az irodmban. leegett az egesz szint 25 perc alatt oltottak el. robbanas elott fel perccel meg elottte ultem csak jottek hozam es kimentem a vendeg ele.

*passz. par honapos 17-es LG flat volt. amugy a robbanas utan felgyulladt a padloszonyeg majd volt 2 olajradiator es azok is felrobbantak, az ablakok tokostul mentek ki (este amugy a tv-ben is benne voltunk). delelott tortent a robbanas este 11-kor meleg volt az ablak nelkuli helysegben januarban. szal kicsit athevult az epulet. ugy szetegett minden, hogy vadi uj berendezes (elotte 3 honappal koltoztunk oda, minden uj volt) egy mero salak lett kivehetetlen volt minden.

azota a pc policy: laptop vagy tft, de inkabb laptop. szerverekre meg tft van kotve.

*valszeg a helyi villanyaszok basztattak az ramot, mert arra mar volt pelda maskor is, hogy a megcsereltek dolgokat, pl a lift a foldszintrol elindult a pincebe (nincs pince) mert megcsereltek ket fazist. :)

"*valszeg a helyi villanyaszok basztattak az ramot, mert arra mar volt pelda maskor is, hogy a megcsereltek dolgokat, pl a lift a foldszintrol elindult a pincebe (nincs pince) mert megcsereltek ket fazist. :)"

Ez lehetséges lift esetében, mivel ott tényleg több fázis van.
Egy monitor viszont kap _egy_ fázist és egy nullát, tehát nem lehet "fázisokat cserélni". Ha meg fázist és nullát cserélnek akkor az kb annyi, minta megfordítod a dugót a konektorban. (Ez a kapcsolók biztonságára nem vonatkozik!)

Ezt csak megerősíthetem viszont olyat már hallottam egy villanyásztól, hogy egy egész panelházba kötöttek a nulla helyett egy másik fázist és így a két fázis között már 400V van ez már komoly kárt tud okozni... de akkor az egész épületben meghalt az összes fogyasztó

Hálózati oldal: Egyik korábbi melóhelyemen (közel 200 PC monitorokkal, 8-10 szerver (rs6k), meg egy rakat asztali lámpa, telefon, apróságok mögött volt két jól méretezett UPS. Aztán az egyik karbantartás(?) során a cuccok 1/3-a (egyik fázison lógo dolgok) iszonyat menyiségű füst és szikrázás közepedte visszaadták lelküket az alkotójuknak...

Kisfesz (nagyáramú!) oldal: PC, rackfiók, az előlapján lévő kapcsolóhoz menő vezeték szigetelésestől beleégett a rackfiók műanyag oldalába.

Tápok: A PC-s tápegységek felépítésüket és általában a kivitelüket is tekintve a "vicc", rosszabb esetben a "atasztrófa" kategóriába sorolhatóak... Egy-egy alkatrész eldurranása/megszakadása a teljes mögékötött rendszer halálát vagy -jobb esetben- bizonytalan üzemét hozza magával, párhuzamos üzemre (n+1) képtelenek (persze, vannak hekkelések erre, de közel sem épeszű/megbízható megoldások)... Az "átlag" PC-k nem szervernek, nem felügyelet nélküli üzemre valók.

Az érintésvédelmi földelést ("ződsárga") korábban is le szok van hagyni, ebből volt pl. "rázós" koaxos Ethernet (a lezárón lévő kis elvesztés elleni fém "láncocskát" egy kulcskarikával a PC dobozához rögzítették...), meg persze eldurranó port a hub-ban, avagy "birizgálós" mosógép (A zavarszűrő kondi két széle a fázis/nulla, a közepe meg a földelésre kötve, a konnektorban meg nem vala földelés -> a mosógépen lévő földelőcsavar(!) segítségével a vízvezeték tökéletes földelést adott...), satöbbi... Cimboránál (panel) az APC-s elosztó jelezte a földelés hiányát -> adott konnektorból "zöldsárga" rézsodrattal az elosztódoboz nulla sín lett megcélozva.

Ma bocs hogy beleszolok, de a foldelest felejtsetek el, nem hinnem, hogy magyarorszagon meg lenne vedofoldes rendszer, Budapesten pedig meg kisebb a valoszinusege. Mar regota PEN rendszer divik, azaz a szolgaltato (pl. ELMU) a nullat foldeli a nagy "dobozanal" s onnan mint PEN jon tovabb (10mm2 rezen) majd a hazi elosztodobozban valik kette (merthogy altalaban innet 6mm2 kisebb rezzel megy tovabb a "nulla") PE-re es N-re, azaz vedovezetore(zold/sarga) es nullazo vezetore(kek). Tehat ha cimboradnal a "foldeles" ossze volt kotve az elosztotobozban az nulla sinnel az attol meg teljesen jo, szabalyos, kivanatos satobbi, satobbi is lehetett...

Zsiraf

A mosógépes sztori az egy ócska bérházban volt, ahol semmiben sem mertem megbízni, így maradt a tutira fém (ólom...) vízvezeték -- a panellakásban pedig tényleg ez a módi, csak a belső vezetékezés általában valami sz...r lapos fali vezetékkel megy (alu), ami anno lehet, hogy korszerű, olcsó és jó volt (szerintem a 3-ból max. 2...), mostanra viszont törik mint a fene...

A crt moncsi elektronikájával vannak a gondok: túlmelegszenek, aztán meg egyszer csak durr egy kondenzátor, és utána füst. Nem megy tönkre a moncsi, csak a kondenzátor ég el. Rossz esetben az egész moncsi.

Soha ne hagyjon senki felügyelet nélkül monitort bekapcsolva. Ha elmész valahova, akkor kapcsold ki!!!

Nekem 1x eljátszotta, de ott voltam, kihúztam => szerviz, aztán mikor kész volt, hazahoztam, akkor megint, megint ott voltam => szerviz, azóta jó, de soha nem hagyom magára. Szervizes szerint gyári forrasztási hiba volt.

A TCO szabványok miatt van ezekbe a vackokba egy elektmágneses árnyékoló lemez mindenhol, alig engedi a levegőt keringeni. Az elektronika meg megsül.

Sztem a TFT sem különb, mondjuk abban nincs nagy kondi, de melegszik az is rendesen.

Tamás

Tobb hasonlo esetet ismerek en is.

Teny, hogy az alapveto szabalyokat (pl PC oldala melletti szabad tavolsag, szellozonyilasok szabadon hagyasa stb) sok helyen figyelmen kivul hagyjak. Raadasul minden poros stb.

Tapegyseg tuznel en arra tudok gondolni, hogy a ventillator altal beszivott por, egyeb szosz lerakodik hutobordakra, melegedo alkatreszekre, majd esetenkent be is gyullad, ha a geek nem ganezza ki rendszeresen. Ha elektromos zarlat van annak a biztositekot el kene nyomnia (elvileg). Aztan, van ugy, hogy a pok belakja a tapot, oda fesziti ki a halozsakot, ez is eleg sux szokott lenni, ha mondjuk egy venti leall.

Nekem volt a tapba egy bentlakasos Igor nevu pokom kb. 10 evvel ezelott. Rendszeresen vittem neki legyet, gondoztam nevelgettem. (tamagochi) Aztan egyik hetvegen valszeg a takaritono kiszippantotta a tapbol porszivoval.

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Egyszer egy kollegam illatosito gyertyat egetett az iroasztal kozepen, kozel az orrahoz otthon a "hekkelos kuckoban". Amikor odaultem a gephez es el akartam oltani, szinte vegvari vitezkent akadalyozta meg.

Mint kiderult, patkanymerget tett be az egereknek, valamelyik megkajalta, majd ismeretlen helyen elhagyta az elok sorat. Mint nehany honappal kesobb kiderult az ATX hazban volt a feszke. :)
---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Nem ennyire rozsás a helyet. Villamosmérnöki szemmel szoktam a táp belsejébe nézni: nagyon elszomorító, eddig csak a seasonic tápok kivitelezési minőségével voltam elégedett, de azt nem is a ferdeszeműek szerelik havi 5-10 dolláros bérért!
Gondold végig, hogy mennyi pénzből kapsz mekkora teljesítményű tápegyéget! Az alkatrészek benne egytől hulladékok, nincs kimeneti túlfeszvédelem, láttam olyat, ahol rendes hűtés se volt (a teljesítmény tranzisztort egyszerűen nekinyomták a tápegység oldalfalának, innen kezdve a gép belsejének a szellőzésén múlik minden) és a slussz poén az, hogy a készenléti tápot előállító áramkörben (ez mindig megy, ah áram alatt van a táp és nincs aktív hűtése) egy 10 Ft-os kondenzátort alulméreteznek, ami szép lassan kiszárad és jobb esetben csak tönkremegy a táp, rosszabb esetben leég a ház.

Sajnos nagyon kevés felhasználó ért a tápegységhez, az egy fekete doboz és kész: bejön a nagyfesz, kijön a kisfesz. Így minden szart el lehet adni tömegesen.

Oregon ugyan olyan moncsin van nekem mint ami neked elszalt 5 eve van meg. SZIE - Szechenyi Istvan Egyettem ott 20bol 5 ugyan igy meg sult.Valamelyik evekig mukodott valamelyik pedig kb. 3 napig birta.

Egyszerűen csak LG.
Olvastam egy cikket arról, hogy az LG hogyan gyártja a monitorait. Gazdasági szempontból sikersztori (ennek is akarták eladni), műszaki szempontból meg egy agyrém. Annyit értek el a cikkel nálam, hogy rövidrezártam az LG-t a tudatomban... Soha semmilyen termékem nem lesz tőlük. Egy utolsó hazug banda, aki irányítani tudja a tömeget néhány jó marketingfogással és egy pofátlanul kispórolós gyártástechnológiával. A mai napon csak röhögök a flatron reklámjukon (ami szerint akkor lesz sík a látott kép, ha egy 2 cm vastag párhuzamos falú sík üvegen átnézek... fénytörésről még sose hallottak, így nem tűnt fel neki, hogy MINDEN flatron monitornak HOMORÚ képe van).
Amúgy pár éve nálunk is elfűstölt egy flatron.

> Azzal tisztában vagyok, hogy a táp "után" már nincs nagyfeszültség ergó talán az nem okozhat tüzet

- No, itt álljunk meg egy szóra. Tüzet nem csak nagyfeszültség okozhat, hanem nagy áram által termelt hö is. Pl. ha a táp 5V 40A-es kivezetése valamilyen oknál fogva zárlatos lesz, az simán okozhat tüzet ha pl. gyúlékony valamelyik kábel szigetelése. Mondjuk szerintem ennek nem túl nagy a valószínüsége.

pink

Egyetértek. Anno még a 386-os érában egy saját gyártmányú isa-s kártyát sikerült egy fél pozícióval elcsúszva betennem a slotba, és így az egyik címvonal meghajtóját meglepni a 12V-tal. Nem díjazta, ellenben megtudtam, hogy a nyáklapon merre megy az a vonal, mert ott égett végig hólyagosra a panel egy pillanat alatt...

Nalunk a cegnel egy regebbi P2-es RAM-ja langokban egett el. Es nem azert, mert szalonnaztunk a gephazban :) Szoval nem csak tap okozhat tuzet! Szerencsere csak a gep egett le, de nagyobb baj is lehetett volna.
--
TH

Talán a gépeket fel kéne szerelni automata tűzoltó berendezéssel? :)

Egyszer haver USB-t kötött az alaplapra. Egyik működött a párból, a másik nem. Később kiderült hogy egyiket félrekötötte, és feketére égett a kábel... Jóhogy nem gyulladt be semmi, mert nem ért gyúlékonyhoz. És az csak 5V.