Jóval a Samsung várakozása alatt fogy az S5; az iPhone 6-ra erős kereslet mutatkozik az ünnepek előtt

A The Wall Street Journal szerint a Samsung zászlóshajójának számító Samsung Galaxy S5 jóval a várakozások alatt teljesít. Az S5-ből állítólag 12 millió darabot adtak el az értékesítésének első három havában, durván 4 millióval kevesebbet mint az elődjéből és összességében 40%-kal kevesebbet az előrevetítettnél.

Az eladások állítólag 50%-kal estek vissza Kínában. Az USA az egyetlen nagyobb piac, ahol az eladások nőttek. A pletykák szerint a Samsung túlbecsülte a szükséges raktárkészlet mértékét és most drága reklámokkal próbálja meg megakadályozni, hogy a legyártott készülékek a raktárak polcain maradjanak.

A részletek itt olvashatók.

Ugyanakkor a nagy riválisnak, az Apple iPhone-jának egyelőre jól megy. A várakozások szerint az iPhone készülékekből az ünnepi szezonnal megerősített negyedévben 71,5 millió darabot fog értékesíteni az Apple. Ugyanakkor a KGI elemzője szerint a következő év első negyedévében az iPhone eladások 50 millió darab alá eshetnek.

A kedvező kilátásokra reagált a tőzsde is, az AAPL részvények árfolyama új történelmi csúcson található.

Részletek itt.

Hozzászólások

Számomra annyira nem meglepő, hogy az S5 annyira nem fogy Kínában. Kína már régen kitermelte a saját, hasonló minőségű androidos készülékeit olcsóbban.

--
trey @ gépház

Pontosan ezért nem értem ezt:
"A pletykák szerint a Samsung ... most drága reklámokkal próbálja meg megakadályozni, hogy a legyártott készülékek a raktárak polcain maradjanak."

Ahelyett, hogy árat csökkentene. Értem én, hogy reklámokkal próbálja magát más szegmensbe pozicionálni, hogy ne kelljen a kínai gyártókkal versenyeznie, csak szerintem baromira nehéz megmagyarázni a népnek, hogy az ő Androidos telefonjuk mitől extrább, mint más gyártók hasonló, vagy jobb Androidos telefonja. Szerintem ez veszett fejsze nyele. Azt a rengeteg pénzt inkább SW fejlesztésbe kellene ölniük, ha már HW-ben utolérték őket a kínaiak.

A statisztikák alapján már körülbelül egy évvel ezelőtt is érezhető volt, hogy telítődik a piac. Szerintem ez inkább ennek tudható be. Ha Kínában 50%-os a visszaesés, globálisan meg 40%, akkor azért máshol se kapkodnak a Samsung készülékei után. Az meg, hogy az iPhone-nak jól megy, valószínűleg a termék "különös megítélésének" tudható be, mely szerint egyesek nem használati tárgynak, hanem valamiféle ékszernek tekintik. Az ékszerek iránti kereslet meg ugye valamiért évezredek óta nem akar csökkenni.

---
Science for fun...

Mert a samsung csak ötnél tart, bezzeg az iphone már hatosnál... :)

Lehet, hogy a Samsung altal hozzaadott ertek, azaz a Touchwiz, megse akkora ertek?:)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nekem ez a véleményem a Samsungról: gagyi. A szoftverüket soha nem tudtam használni, még pre-okostelefon érában sem. TV-n sem. Semmin. A nagy számokkal meg csak ideig-óráig lehet villogni (könyörgöm, 8 mag telefonba.... mi?)
Most végre helyreteszik őket, ők meg magukat (pontosabban a konzumer üzletágat, mellesleg rájuk fér)
Nem veszek olyan Samsung terméket, amiben szoftver fut, és nem lehet azonnal lecserélni. Kivétel az SSD-jük.

A Samsung androidhoz „hozzáadott értéke” nekem nem jött be, de ez könnyen orvosható.
Régebben viszonylag nagy változások voltak az évente megjelenő új (csúcskategóriás) készülékekben, az előző évhez viszonyítva. Egyre erősebb hardware, jobban olvasható kijelző, videók gördülékenyebb lejátszása, jobb játékélmény… Szerintem most már van olyan erős a hardware, hogy egy következő évben megjelenő új verzió már nem sokkal tud majd többet. Így aki most (vagy már tavaly) megelégedéssel használja a készülékét, annak nem éri meg lecserélni, mert nem fog sokkal többet kapni.
Ez alól kivételt képeznek azok, akiknek mindig mindenből a legújabb kell. A kötelező autós hasonlat: Az autóipar már régen eljutott oda, hogy az emberek nem vesznek minden évben új autót, hiszen nincsenek jelentős változások, az új modell nagyjából annyit tud, mint a régi.

Az iPhone esete egy kicsit más. Egyrészt sokan presztízs kérdést csinálnak abból, hogy mindig a legújabb készülékük legyen. Bár a Samsung csúcskészülékei és az iPhone-ok ára között nincs sok különbség, egy Samsung készülékek birtoklása nem tekinthető státuszszimbólumnak. Másrészt az iPhone most lépte meg a nagy kijelzőre váltást, így egy új iPhone (a presztízs szempontok mellett) jelentős ugrást jelent az egy évvel ezelőttihez képest. Ez pedig még azokat is váltásra kényszerítheti, akik egyébként már az előző évi változattal is meg voltak elégedve, és presztízs okokból nem vettek volna új készüléket.

-----

(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-

Szerintem manapság egy iPhone birtoklása már nem státusszimbólum, csak egy telefon. Nagyon sok hasonló árképzésű, és prémium minőségű telefon van a piacon, ezek közül nem tűnik ki sem hardverben, sem gyártási minőségben. Ráadásul a hatos kivitele még elég "egyszerű" is, letisztult.

Vagy tévednék?

"Nagyon sok hasonló árképzésű, és prémium minőségű telefon van a piacon"

Senkit nem érdekel. Az mind csak egy fekete doboz a sok hasonló közül, a legtöbbet senki nem ismeri (gík körökben talán még a HTC One a kivétel, csak az már öreg). Da ha iPhone van a kezedben, az mindenkinek feltűnik. Úgyhogy az iPhone igenis továbbra is státuszszimbólum.

Direkt módon nem, de indirekt módon nagyon is sokat reklámoz: Filmekben, sorozatokban, hírességekkel foglalkozó műsorokban, vagy akár sporteseményeken vagy ahhoz kapcsolódó rendezvényeken és ez nagyon sokat jelent a divatra érzékeny rétegeknek. Ha ezeket megnézzük messze több reklámidőt és értéket visz el az Apple, mint egyéb konkurens cégek.

Mondjuk egy kivétel a konkurensre pl. a különböző Stargate szériák, ott mindig XPS Dell-eket használnak.

Szerintem azért mert a külföldi médiából az folyik hogy az iphone a státuszszimbólum. A "sztároknak", hírességeknek mind apple telója van. Azt látod a hírekben is hogy azért állnak sorban. A videóklippekben is mindenki iphoneozik. Ezért "menő" iphonet használni. Ezek mellett vannak azok akiknek minden igényét kielégíti és meg is engedhetik maguknak és szeretik mert működik. Van egy GSM shoppos ismerősöm, használhatna bármilyen telót, akár mindig a legújabb androidosokat de mégis iphonet használ mert szerinte jobban működik.

A státuszszimbólum kategóriánál az eszköz használhatósága, jósága nem lényeges paraméter. Leginkább az számít, hogy valaki akkor is megveszi évente az új készüléket, ha az számára már túl drága. Persze a drágaság is relatív fogalom, de ha valakinek kb. egy havi fizetésébe kerül a telefonja, és azt évente cseréli, akkor az egyértelműen státuszszimbólum. Külföldön már kevésbé az, mert ott a magasabb fizetéseknek köszönhetően sokkal több ember számára elérhető.
Egy definíció a sok közül:
Olyan vagyontárgy, vagy tulajdon, amellyel birtokosa a kiemelkedő anyagi, illetve a társadalomban, vagy szűkebb társaságban betöltött előkelőbb helyzetét igyekszik nyilvánvalóvá tenni.

-----

(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-

Egyébként az Androidhoz hozzáadott érték lenne itt az egyik kulcskérdés, hiszen a hardverben valóban egyre nehezebb villantani, és ez minden gyártót kihívás elé állít, hogy mivel bírják rá a cserére a meglévő készüléktulajdonosokat. Nehéz olyan brand érzetet csinálni, amivel ki lehet emelkedni a mezőnyből, amivel egy gyártónak arca lesz, felismerhető készülékei, vagy valami plusz, ami miatt a vásárlók megszeretik, és lojálissá válnak iránta.
Ebből a szempontból a telefonpiac, néhány szereplőt leszámítva kezd az asztali PC piac sorsára jutni, ami persze nem feltétlenül hátrány.

Hogy lehet Android alapokon elérni ezt, ha csak a szoftveres részét nézzük?

Most kellene olyan dolgokkal villantani, amik eddig nem voltak olyan fontosak a gyártónak, pl nagyobb tárhely, jobb akkuidő, ténylegesen gyorsabb működés.

A tárhely nem értem hogy ragadt meg a 8-16 GB vonalon ennyi idő után is. Van néhol bővítési lehetőség, van néhány modellnek 64 GB-os változata, de annyi talán az első iPhone-nak is volt (tévedés nincs kizárva), pedig az már 7 éve.

Az akkuidő kb semmit nem javult az évek alatt, ugyanúgy 1-2 napot bírnak a telefonok, van amelyik hármat, ha nem igazán használja az ember.

+1
Igen, sajnos mindig kettős érzés van bennem az okostelefonokkal kapcsolatban. Egyrészről irtózatosan sokat fejlődtek, viszont más téren meg annyira kiforratlanok (pl üzemidő), hogy szinte a használhatatlanság határát súrolják. Persze alkalmazkodtunk hozzájuk, és töltjük, meg külső aksizunk, stb, de akkor is...

Amivel még szerintem a gyártók villanthatnának, az talán a különböző dolgokkal való együttműködés, autós használat, integráció az asztali gépekkel, stb.

Simán el tudnék képzelni egy olyat (pár év múlva), hogy az asztali gép csak dokkoló lenne, nagyon jó minőségű perifériákkal és képernyővel, amire a smartphone dolgozik, ha a közelében van, és ilyenkor bekapcsolna a multitasking, stb...

Úgy látom, azért volt előrelépés akkuidő terén is.
Nekem a OnePlus One simán megy 3-4 napot egy töltéssel, ez pedig már kezd hasonlítani a régi telefonok akkuidejére.
Igaz én viszonylag keveset használom, 4 nap alatt átlagosan kb 1.5 óra nyomkodás és fél óra beszéd, de 4g és wifi folyamatosan bekapcsolva, 2 google és 1 facebook acc szinkronban.

Lehet, hogy számít az is, hogy ez Budapest belváros, és hogy itt sok kis cella van.
Most Telekom 4g-n használom, de amikor megkaptam a telefont, akkor még szolgáltató váltás előtt egy hétig Telenor 3g volt és úgy emlékszem, hogy már ott is hozta a 4 napot.
Igaz, az még a gyári firmware volt (25R), azóta frissítettem 44s-re.

Igen, az 1+1 akkuideje elég kecsegtető. Nemrég vett Ascend P7-esem is meglepett azzal, hogy elég kétnaponta töltenem, de ehhez az kell, hogy ne nagyon használjam. Úgyhogy leszámítva fél-egy óra zenehallgatást, esetleg egy-egy pár perces telefonálást csak elvolt az asztalon.

Szóval szép dolog, hogy elmondhatom hogy elég kétnaponta tölteni, ha közben nem igazán használom semmire.

Korábbi telefonomat aktívan kihasználtam. Sokórás sétatúrák fényképezéssel, a képek persze mentek menet közben fel közösségi oldalakra, navigációval. Szóval ott meg volt hajtva, ment a GPS, 3G, kijelző max fényerőn, proci is pörgött gondolom. Alig bírt egy töltéssel 4-5 órát újkorában, fél évre rá meg már nehezére esett egy 3 órás vonatút, pedig ott csak neten olvasgattam, és zenét hallgattam közben.

Várom már azt, amikor elérjük az egy napos rendelkezésre állást, értsd: Egy napon keresztül a rendelkezésemre áll (nem merül le akármit teszek vele), és nem hagy szarban a felénél csak mert más elképzelése van a gyártónak a használatról mint nekem.

Tapasztalatom szerint a OnePlus One alapjában jól bírja a nyomkodást, viszont a fényképező az többet eszik, mint amit más telefonnál láttam.
Az előző készülékem egy Galaxy Note volt, ami siralmasan gyorsan merült a samsungos firmware-rel, de Cyanogenmoddal és kikapcsolt google szolgáltatásokkal ugyanilyen használattal az is elvolt 2 napig.
Annál viszont nem vettem észre, hogy a kamera használata jelentősen többet fogyasztott volna.

A gps-szel viszont pont fordítva volt. Például az Endomondo mintha nem is futna a One-on, annyira keveset fogyaszt, a Note-ot meg látványosan merítette.

  • Csupasz, nem gyártói bloatware Android.
    A legjobb lenne az opt-in exclusive appok, amivel magához akar kötni, de már az is haladás lenne, ha minden ilyen vacak opt-out lenne. Ha törlöm, ne legyen ott. Ne letiltsam, ne másszon vissza factory reset után, stb.
  • beígért, (s betartott) Android frissítések
    Szerintem az Android egyik legnagyobb hátránya a töredezettség, s nagyon kevés gyártó ígéri meg előre az 1-2 éves software update-ket, ebben az Apple nagyságrendekkel jobb
  • normális PC driver
    nemrég találkoztam egy XPeriaval, ami még a gépemre is a Sony bloatware szarját akarta felrakni, s se a Sony oldalán, se az xda-dev-en nem találtam működő General ADB drivert hozzá

Néhány extra:

  • Gyárból CWM-mel, vagy hasonlóval jövő telefon
    Amire a gyár addig vállalja a hardveres garanciát, amíg a recoveryt nem baszogatom, s olyan főzött ROM-ot rakhatok rá, amilyet csak akarok

Egyébként én nem bánnám, ha a mobil piac is a PC piac sorsára jut.
Lenne egy telefonom, amire rádobhatom akár az Ubuntuék féle mobilOS-t, akár WinPhone-t, akár mást, egyszerre talán többet is, ha épp ki akarok próbálni valamit / fejleszteni szeretnék.
--
blogom

Nem meglepő. Az S3 elegendő a felhasználóknak, S4 bőven nagyon jó, S5 meg majdnem annyi mint egy alma 6 (K drága) aminek azért más a renoméja és az alapanyaga ... hát ez van, nem kicsit elszámolták magukat.
A többi telefonjuk meg említésre sem méltó, mind túlárazott, főleg a retro chippel szerelt kétéves modellek tömkelege.

Engem inkabb az erdekelne hogy i6 vagy i6 plus fogy jobban? Csak mert erre semmi statisztikat nem lattam meg, ellenben emberek kezeben 30 iPhone 6-ra jutott 2 iPhone 6 Plus, remelem tenyleg ilyen gyengen fogy es jovore ujra a 4.0/4.7 colos lesz a csucstudasu darab. Pl miert kellett a sima 6-osbol kihagyni az optikai kepstabilizatort?

"iPhone 6 sales more than double iPhone 6 Plus"

Egyrészt van, akinek valóban nagy a Plus. Női kezébe például nem hiszem, hogy ideális választás lenne. Bizonyos méret alatti hímneműek is biztosan jobban kedvelik a kisebbet. Aztán ott vannak a sok éhenkórász, aki még a 6-ra is 48 havi részletet vállal, csak lehessen neki. Nekik nem biztos, hogy futná a drágábbra.

--
trey @ gépház

Az i6P azért is fogy részben kevésbé, mert jóval kevesebbet gyártanak belőle. Én inkább olyan statisztikát néznék, hogy a legyártott mennyiségeknek i6 és i6P viszonylatban milyen arányban maradnak eladatlanul a polcon...

Én vagyok a hímnemű, akinek még a sima i6 is nagyobb mint ami a kezembe illik. Kérdés, ha már szétesik az i4S-em, mire fogok váltani mondjuk 1 év múlva? Az akkor már két éves 5S-re ? Ha még két évig bírja (és én sem őszülök tőle), akkor a három éves 5S? Elcseszett egy trend ez a péklapát vonal... 7 éve az volt a trend, hogy minél kisebb legyen a maroktelefon, ma meg már nem fér bele a zsebbe.

Nekem is hasonlo dilemmaim vannak. Mondjuk volt xperia mini pro-m regebben, az mar gyakran tul kicsi volt (hasznalhatosag szempontbol). Total privat velemeny, de szerintem is a 4S a "sweet spot", ha a meretet nezzuk. Kicsit aggodom en is, hogy mire fogok valtani majd errol.

A tendenciak azt mutatjak, hogy akinek kicsi telefon kell, annak a smartphone nem valo. Gondolom a "butatelefonok" kozott vannak boven kissebbek. Kerdes, hogy a smartphone-only appok kinek mennyire hianyoznak.

Azért a Whatsapp, Viber hiányozna... Meg egy böngésző is... meg a levelező... meg a softtokenek. 8 éve még megvoltam ezek nélkül, valszeg ma is menne, de hiányoznának...
Az 5S amúgy még méretre vállalhatónak tűnik, a 4S talán tényleg egy kicsit kicsi a kijelzőt tekintve.

Lehet mit kezdeni ezzel a Kínai dömpinggel? Olyan hardverrel adnak bagóért telefonokat amivel egyszerűen képtelenség versenyezni. Az Apple zártsága nagy előny lett. A Samsung csak Androidos telót tud gyártani de egyre jobban úgy néz ki nem versenyképes áron. Jó telefonokat csinálnak, nekem egy Samsung S3 minim van. Nagyon szeretem. Igaz custom ROM van rajta de teljesen elégedett vagyok vele. Azonban ha tönkre megy valószínű nem Samut veszek mert töredék árért kapok jobb Huaweit vagy Lenovo-t vagy tudja a fene mennyien vannak még. Én kizártnak tartom, hogy ezt a trendet megállítsák.

--
honlapom http://dyra.eu/

A fejlett nyugat - tisztelet a Motorollának, mint kivétel - eddig sem gyártott nagyon Androidos telefont. Az eladások alapján az elsők:

Samsung - Dél-Korea
HTC - Tajvan
MIUI - Kína
Motorola - Amerika
LG - Dél-Korea

Nem látom azt a fene nagy fejlett nyugatot, akik majd néznek innentől.

Nos, ezek nem most estek ki a mobil szegmensből, hogy Kína megtanult telefont gyártani. A Nokiát tönkretette a Microsoft. Az Ericsson mobil gyártó szegmensét átvette a Sony (2001-2012 Sony Ericsson, 2012-től Sony Mobile), szóval nem szűnt meg, csak tulajdonost váltott. Hasonló a sztori az Alcatellel: 2004-ben egyesült a kínai TLC-vel, majd a TLC megvette a maradékot is, és most nála van az Alcatel brand, ad is ki telefonokat Androiddal, idén pl. Alcatel OneTouch Hero 2. A Palm sem azért bukott meg, mert a kínaiak rontották az üzletét, hanem mert a Symbian nem / nem úgy haladt a korral, ahogy kellett volna, a HP mobil üzletágát pedig az elbaltázott WebOS miatt kellett bezárni. A Siemensnek én nem emlékszem okostelefon termékére, valószínűleg elkövette azt a hibát, hogy nem lépett tovább a feature phone-ok világából.

A Nokia saját magát tette tönkre, egyszerűen későn lépett be az okostelefonok piacára, és akkor is rosszul mérte fel az irányt, és persze a vezetőség se volt
a helyzet magaslatán. A feature phone-ok területén is lehetne még mit fejleszteni, de ezzel is teljesen leálltak.

A Siemensnek tudomásom szerint nem volt okostelefon terméke, 2005-ben adta el a Benq-nak az egészet, profiltisztítás volt az ok. Azóta még a Fujitsu-Siemensből
is eladták a részesedésüket, illetve a Nokia-Siemens Networksből is kivonultak, ugyancsak a profiltisztítás részeként.

"A Nokia saját magát tette tönkre, egyszerűen későn lépett be az okostelefonok piacára"

A nokia volt maga az okostelefon, asszem valami 80% körüli részesedésük volt a pre-iphone korszakban. Szóval nem a késői belépéssel volt ott a probléma, hanem azzal, hogy egy iszonyatos mamut volt, ami először is nem vette észre hogy merre is megy a piac, majd amikor észrevette akkor is lassan lépett, és a rossz irányba.

Azt hittem, ez ma már közhely: a Nokia-t Stephen Elop tette tönkre szánt szándékkal, direkte, hogy egyrészt a Nokia ne tudjon egy alternatív nem-amerikai okostelefon rendszert kiépíteni, másrészt ne üzletelhessen a kínaiakkal. Bónuszként a M$ bagóért megszerezhette a Nokia szabadalmait.
Amikor az oroszokkal üzletelő francia Total elnöke halálos balesetet szenved, akkor nem kell azon csodálkozni, ami a Nokia-val történt.

Halott épp nem volt, de már kezdett elég rossz bőrben lenni.

2009 végén így látták a jósok: "A piackutató úgy látja, három év múlva világszerte 525 millió okostelefon talál majd gazdára, ezekből 195,5 millión, azaz 37,4 százalékukon fut Symbian operációs rendszer, 94,5 millión, azaz 18 százalékukon Android, 73 millión (13,9%) BlackBerry OS, 71,5 millión (13,6%) iPhone OS és csupán 47,7 millión (9%) Windows Mobile. A cég úgy számol, hogy 2012-ben már jelentős piaci részt hasítanak ki maguknak a Maemo-alapú készülékek (23,5 milliós eladási darabszámmal, 4,5 százalékos arányt képviselve)."

http://www.hwsw.hu/hirek/43191/windows-mobile-gartner-operacios-rendsze…

Kb. egy évvel később került oda elop...

Lehet, hogy vennék én Samsungot, ha olcsóbb lenne.

Nekem Samsung Galaxy S1 és S2 volt, most váltottam Xiaomi Redmi Note-ra, ég és föld a kettő.