Szenzor guruk ide!

A probléma a következő:

Adott egy kb 1x1m-es nem sík terület terület. A szinteltérés +/- 10cm és változik, elképzelhető egy erősen hullámzó vízfelületnek is. Szintén adott egy kb. teniszlabdányi golyó mely ezen a területen random módon vándorolhat.

A feladat: Kizárólag a golyóba épített elektronikával logolni
1. a golyó helyzetét a területen belül,
2. elfordulását a saját referencia állásához képest.

Az 1. pont lenne a kérdés, hogy egyáltalán megvalósítható e, ha igen akkor mivel és hogyan. (A 2. pont megoldva.)

Ja.. a golyó nem csak gurulhat, hanem pl. csúszhat is.

Szerkesztve a közben felmerült kérdések alapján:

- Optikai megoldás kizárva, a golyó helyzetét befolyásoló tényezők optikailag takarhatják a golyót.
- A golyó fix kiindulási pontja a terület közepe.
- A terület határolt, a golyó fizikailag nem tudja elhagyni.
- Lassú és nem folyamatos mozgásról van szó, kb. 0,2-1 cm/s. A terület hullámossága kb. ennek tized részével változhat.
- Pontosság: jó lenne elérni a +/- 1mm-t.
- 5 percenként kell mintát venni és maximális időnek 6 hétnek kellene lenni.

Nem kell a pozíció adatokat külső feldolgozó egységnek továbbítani, elég a golyón belül tárolni a mérési ciklus végéig, max. 6 hétig. A feldolgozás és kiértékelés a ciklus befejezése után történik.

Hozzászólások

Golyós tapintó fej. A sarki boltban nem nagyon kapni...
Milyen pontosság kell? Lehet, hogy érdemes legyártatni is. A pontosságtól függően lehet elektronikát házasítani hozzá, vagy adott esetben mikrokontrollerrel elő feldolgozni és utána mehet az adatgyűjtő gépbe.

A kamerák képét - főleg ha gyors a mozgás - szinkronizálni kell.

A labda elkülönítését és felismerését el kell végezni (OpenCV erre mondjuk használható), ez számításigényes.
Ha a labda takarásban van (egyenetlen terep), akkor bajban vagy.
Ha nagy sebességű a mozgás, akkor a felvétel FPS-ének is nagynak kell lennie -> eszméletlen adatmennyiség és gyors feldolgozás szükséges.

(Ezek csak azok a problémák, amelyekkel egy hasonló labdakövetéses hobbiprojektben szembesülünk).

Ha már kamera, első megközelítésben inkább azt csinálnám, hogy felülnézetből venném, X-Y koordináták "azonnal" adódnak, Z koordinátát pedig a felismert labda-forma sugarából számítanám. Persze így is lenne szívás rendesen.

De az egész fejtegetés nem valid, hiszen külső szenzorunk van.

Ha a golyóba teszed az elektronikát, akkor azért lesz szívásod azzal is, hogy rendesen guruljon (súlyeloszlás), ezen gondolkodtál?

Az 1. ponthoz: van-e egy fix kiindulási pontja a golyónak?

Golyós megoldást alkalmaznak felületi érdesség, és koncentrikusság mérésére is pl... Szóval ez nem egy új ötlet, hanem gyakorlatból ismert dolog. Van mérés technikában gyakorlatom...
Tovább lépni és a mérési metódust pontosításhoz, viszont konkrétum kell.
Szóval tudni kell, hogy mi a mérednő.... mert lehet csak egyedi optikai távmérővel lehet, golyóssal tényleg nem....

Kész receptem nincs.
Az 1. pont megvalósítását csak egy vagy több pozíció referencia felállításával látok lehetőséget. Akármilyen eszközt használsz a golyónak "tudatában" kell lennie hol is van és ez csak valamihez képest lehetséges.
Az 1 négyzetméteres felület a GPS használatát nem teszi lehetővé.
A giroszkóp csak a mozgás irányultságát - vektorát tudja érzékelni (tekintet nélkül arra hogy gurul vagy csúszik).
Az általad felállított hipotetikus modell még azt sem teszi lehetővé, hogy fogja a golyó a határokat érzékelni. Így ez képtelenségnek tűnik.

* Én egy indián vagyok. Minden indián hazudik.

Ami eszembe jut:
A labda felületén elhelyezett optikai közeledés érzékelők illetve a labda közepén elhelyezett giroszkóp segitségével detektálható az elfordulás.
A labda felületén elhelyezett induktiv közelség érzékelők, ha a tartály fém.

----
올드보이
http://molnaristvan.eu/

Szerintem úgy oldható meg, hogy az 1 m2-es felületen kívül referenciapontokon elhelyezel adókat amik "pingelnek" fix időnként, és a vevő az egyes adók jelének késleltetéséből tudná a helyzetét meghatározni. Ez lehet hangfrekvenciás, rádiófrekvenciás, akármi is. Így a feladat teljesül, vagyis a golyóba épített elektronika logolja a saját helyzetét, de adókra szükség van a referenciapontokon.

Köszönöm az eddigi ötleteket. Néhány kiegészítés és válasz a feltett kérdésekre:

- Optikai megoldás kizárva, a golyó helyzetét befolyásoló tényezők optikailag takarhatják a golyót.
- A golyó fix kiindulási pontja a terület közepe.
- A terület határolt, a golyó fizikailag nem tudja elhagyni.
- Lassú és nem folyamatos mozgásról van szó, kb. 0,2-1 cm/s. A terület hullámossága kb. ennek tized részével változhat.
- Pontosság: jó lenne elérni a +/- 1mm-t.

A rádiós háromszögelés bennem is felmerült, azonban jó lenne kerülni a viszonylag nagy fogyasztása miatt. Előfordulhat olyan eset, hogy hetekig nem lehet hozzáférni a golyóhoz, tehát tölteni sem lehet a benne lévő aksit. Esetleg ha van valami ötlet alacsony fogyasztású rádiós kivitelre, ne tartsátok magatokban.
Egyébként 5 percenként kell mintát venni és maximális időnek 6 hétnek kellene lenni. Rádió nélkül csak a szükséges szenzorokkal ez simán megoldható.

írhatnál valamit arról hogy mi is a feladat, itt egy újabb komoly megkötést adtál, mégpedig hogy a golyóhoz nem lehet hozzáférni sokáig. Kérdéses hogy tudsz e bele építeni megfelelő energiaforrást.
Leírhatnád hogy miből van a felület, fém ,nem fém fém de nem vezető , nem fém még is vezeti e az áramot. A golyót körülvevő anyag szigetelő e vagy vezető tulajdonságokkal rendlekezik.
Valamint írhatnál arról hogy miért is nem lehet külső érzkeléssel nyomon követni, bár ha leírod hogy mi is a konkrét probléma akkor lehet ez kiderül.

Még valami , ha elég is 5 percenként lekérni a golyó helyzetét neked akkor is nyomon kell követni minden pillanatban ha csak a golyóból derül ki hogy merre is jár.

===============================================================================
// Hocus Pocus, grab the focus
winSetFocus(...)

http://c2.com/cgi/wiki?FunnyThingsSeenInSourceCodeAndDocumentation

A rádiónál "csak" egy vevőt kell csinálnod, az szerintem nem túl energiaigényes. És ha 5 percenként van mintavétel, akkor a 5 percből 4 percet simán tölthet mély álomban a cuclik.
Illetve - kicsit futurisztikus, tudom - a tápellátást is meg lehet oldani valami irányított sugárzással :)

En ezt kicsit maskepp latom, az adas megvalositasa celszerubb az akkumulatoros oldalon. Az adonak csak annyira kell felebrednie, amik atkuldi az infokat, mig a vevonek ki kell varni amik megerkezik az adat. A masik oldalon ("kint") viszont gondolom elmeletileg vegtelen energia all rendelkezesre, tehat nem hiszem hogy gond mondjuk halozatrol taplalni a vevot.

De logikailag is az adot tennem a golyoba, hiszen a golyo fogja szolgaltatni az adatokat, tehat adnia biztos, hogy kell, venni viszont nem kotelezo (nem szukseges oda-vissza kommunikaco), hozza lehet csapni a csomaghoz valami CRC pl.

Egyebken jelen esetben a 4/5min (tehat 20%-ban ebren van) eleg rossz arany, az ado par 10ms alatt kitolja ezt a kis adatmennyiseget (mondjuk 100ms/5min, ami kb 0.03%).

/sza2

Ok, szerintem ertem, hol beszelunk el egymas mellett. En arra gondoltam, hogy a golyon belul inercialis modon merodik a helyzet es az elmozdulas, es ezt tolja ki radion (mint vegul kiderult, nem kell on-line adatatvitel).

Ami Te mondasz (ha jol ertem) arrol szol, hogy a golyo a sajat helyzetet a radiojelekbol allapitja meg.

Viszont, (meg ha mukodik is a pozicio radiojelekbol valo eloallitasa) lehet, hogy celszerubb az adot tenni a golyoba, hiszen a veteli oldalon oriasi szamitasi kapacitasra van szukseg (illetve pontossagra) ami kivul sokkal konnyebben megoldhato.

/sza2

A mm pontosság miatt a rádió kiesik, esetleg fény?
(Szívem szerint, megfordítanám a feladatot és kívülről, a terep szegélyén elhelyezett lézeres érzékelőkkel követném a golyót, így az lehet teljesen passzív. Azért a feladat így sem lenne triviális.)

* Én egy indián vagyok. Minden indián hazudik.

Kezdhetnem en is igy - false

A GPS eseten akarmilyen pontos ora hasznalata a vevoben sem tesz lehetove bizonyos szint feletti pontossagot. Sok mas tenyezo befolyasolja az elerheto pontossagot, pl.: a muholdak palyajanak pontatlansaga (elterese az idealis matematikai modelltol), a kulonbozo legkori retegek terjedesre gyakorolt hatasai, a radiohullamok visszaverodesei, etc.

De ennek mar semmi koze a topic alapkerdesehez, szoval reszemrol ezt a szalat itt elvarrnam.

/sza2

+1 a rádiós háromszögelés-nek
-Pontos
-Lehet passziv ( nem kell senzor magaba az eszkozbe )

az mondjuk nem derult ki hogy a megporduleseket is akarod merni vagy pedig csak nehezites, es ki akarod zarni az ilyen alapu merest, de ha merni akarod akkor pedig siman tobb ponton is mernem es cu.

nem vagyok szakerto de ha jol tudom a lopasgatlos cuccok is pont igy jeleznek vissza, bar ott kozel sem ilyen pontosan, kivulrol kap egy gerjesztest erre visszakuld egy signalt, ezt kell megfeleloen pontosan rogzitened, az esetleg frekcencia eltolodassal egyutt es kesz

Érdemes utána nézni az aktívtábláknak - bár én nem tudom egzaktul, hogy hogyan működik, de az aktívtáblák egyik csoportjak rádiós pozicióérzekéléssel működik.
Tanárkodásom ideje alatt egy mobil-aktívtábla eszközt használtunk, ami egy 2x30 cm-es kihajtható eszköz, amit a fehér tábla szélére lehetett tapadókorongokkal rögzíteni, és kalibrálás után rádiós tollal ragyogóan lehetett aktívtábláskodni vele...
Tehát, normál tantermi kivetített kép mérethez képest (~150cm x ~120 cm) egy ~60cm hosszú eszköz képes volt erre.

Szerintem valami olyan hullámhosszt választanak, aminél egy hullámon belüli különbségek képződnek, és a fázishelyzetekből lehet dolgozni. Vagy épp ellenkezőleg, midnenképpen egy sűrűn előforduló szinkronjel közötti nagyobb frekis hullám periódusszámával játszik. Utána kéne számolni a tudom-hoz.

Tényleg, a feladathoz kérdés: szabad/lehet az elején kalibrálni?

Nehany tenyezo hianyzik (pl. milyen sebessege lehet a golyonak, milyen pontosan kell merni).

Esetleg: egy IMU, pl. MAX21000+ http://www.maximintegrated.com/en/products/analog/sensors-and-sensor-in…

Ha kivulrol is el szeretned erni az adatokat valos idoben akkor mondjuk egy sub GHz ado/vevo pl. Si3455 (http://www.silabs.com/products/wireless/ezradio/pages/si4455.aspx)

Mindehhez termeszetesen kell egy mikrokontroller is (en valoszinuleg minimum egy ARM-ot valasztanek, esetleg: http://www.silabs.com/products/mcu/lowpower/pages/efm32g-gecko.aspx), meg matek, amivel kiszamolod az adatokbol a poziciot.

/sza2

Szerk: Meg az elott kezdtem el irni, hogy bovitetted a specifikaciot. Ami a radiot illeti, a fent emlitett tipus, ha a golyoban levot hasznalod "master"-nek, es kozben sleep modba teszed, siman tarthato a 6 het akar egy CR2032-es elemrol is. A kontroller szinten eleg kis fogyasztasu. Viszont az IMU-t lehet, hogy surun kell kerdezgetni, de nem tartom elkepzelhetetlennek a megvalositasat.

Szerk2: a +/-1mm azert lehet, hogy kicsit kemeny dio.

A válaszokból úgy gondolom még egy fontos infó lemaradt:

Nem kell a pozíció adatokat külső feldolgozó egységnek továbbítani, elég a golyón belül tárolni a mérési ciklus végéig, max. 6 hétig. A feldolgozás és kiértékelés a ciklus befejezése után történik.

Jopofa dolog az, hogy egy penzes projectet amit elvallaltal (gondolom ezert a nagy titkolozas) forumon oldatsz meg az emberekkel:)
Egyebkent nem lehetetlen a megoldas, ennel nagyobb teruleten nagyobb pontossagot is el lehet erni nagyon egyszeruen

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Ertem, hogy a kerdezonek nem szivesen adsz otletet, de engem is erdekelne, hogyan valositanad meg.

Egyebkent, szerintem nem o az egyetlen, aki penzes dologhoz keri a forumozok segitseget - sot, szamtalan olyan topic van itt amely nyilvanvaloan pl. ceges problema megoldasahoz kell, en ezt nem erzem ordogtol valonak.

Mi lenne a megoldasod (mar ha nem gond leirni)? - vegulis csak az elvet kerdezi, nem kell megvalositani helyette.

/sza2

szeles spektrumu ado es szeles spektrumu vevo. Ado a labdaban, pasztaz egy nagyobb frekvencia tartomanyban (500mhz-tol 2ghz-ig) odavissza, a vevok meg faziselteres alapjan pontositanak es kovetik a tartomanyban. Nem olcso jatek es baromi sokat kell szopni vele hogy rendesen osszerakd, cserebe boven 1mm alatt tudsz maradni egy sokkal nagyobb teruleten is (itt celszeru legalabb 5 vevot telepiteni piramis alakban). Az eszkozok magyarorszagi beszerzese mar sokkal problemasabb

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Olyan tekintetben egyszerű, hogy ennek megvalósítására kész modulok léteznek (vevő/adó állítható pll-el), arról megkapod a kész jelet aminél már egy egyszerű fáziskülönbséget kell számolni (ilyen frekvenciára egy uC nem elég, de pár 10 dollárért már elérhető eszközök). Illeszted őket egymáshoz, majd jól megírod a szoftvert ami a fáziskülönbségek mértékéből szögeléssel meghatározza a pontos poziciot. Az adó része elfér egy teniszlabdában, nagy teljesítmény nem kell (5mW bőven elegendő ekkora területre)

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Ja, ja...ja, én is tudok most aranyat, kilóját 5 forintért...

Egyébként csak azt szoktam elvállalni amit meg is tudok csinálni, egyszerűen egy ötlet amiből pénz is lehet. Jelen állapotában csak olyan hobby amit még senki nem csinált meg.
Úgy mellesleg, ha Te kérdezel valamit a fórumon és tudom rá a választ akkor melldöngetés nélkül megmondom és leszarom, hogy Te 5 vagy 1000000 Ft-ot keresel rajta. Örülök, hogy tudtam segíteni.
Úgy egyébként mibe kerül a nagyobb pontosságú nagyon egyszerű megoldás? Megvenném! Írj egy árat, itt!

Ez a 6 het (gondolom kozben nincs lehetoseg a golyot egy referencia pozicioba / helyezetbe allitani es kalibralni a szenzorokat) es a mm-es pontossag azert rettentoen megneheziti a feladat megoldasat.

Az IMU amit javasoltam (de szerintem barmelyik inercialis szenzor) a hibak osszeadodasa miatt "elmaszik" mind a helyzet mind a pozicio tekinteteben, szoval nem tunik tokeletesnek.

Ha jol ertem a golyon kivuli megoldasok kiesnek (kamera, ultragang, stb.).

Azt irtad a projektrol nem arulhatsz el sokat, de megtenned, hogy ha sikerul valahogy megis osszehozni, elarulod milyen modszerrel oldottatok meg?

/sza2

Ja, vegulis, olyan meg az egesz foldon nincs, hogy ne legyen elektromagneses mezo (meg ha jelentektelen is).

De azert nyilvan mas egy trillio Tesla-s, mint egy olyan amit egy ilyen par mW-os ado-vevo kombinacio gerjeszt. Csak emiatt nem biztos, hogy erdemes lenne elvetni ezt az iranyt. Nekem inkabb a megvalositasa tunik tul nagy falatnak (kulonosen a mm-es pontossag miatt).

/sza2

Esetleg meg (elektro)magneses megoldasra gondolnek, kintrol generalsz magneses mezo(ke)t, a golyoban pedig egy 3 tengelyes magnetometer. A tererobol a hely, az iranybol pedig a helyzet.

/sza2

Helló!
Milyen hőmérsékleti viszonyok uralkodhatnak?
Üdv,
vfero

Köszönöm mindenkinek az építő jellegű javaslatokat.

Szumma:
Jelenleg úgy látom a helyzetet, hogy csak golyón belüli megoldással az adott feltételek között a kívánt paraméterek nem teljesíthetőek. Golyón kívüli járulékos elektronikával pedig az Mcsiv által javasolt rádiós megoldás lehetne járható út, de ennek a kivitelezése már a "nem éri meg" kategória. Egyébként is mínusz pont a megoldásnak, ha külső elemeket tartalmaz.

Két lehetőség maradt: dobom a sutba az egészet vagy megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni a sza2king által is javasolt IMU-s megoldásból. Mivel makacs vagyok a második mellett döntöttem, de nem IMU-val, hanem 3+3-as gyro+acc. motion szenzorral.

Picit átgondolva és szűkítve a körülményeket:
- A mozgás napi össz. időtartama nem éri el a 10 percet. Napi 4-5 alkalommal 1-2 perc mozgás, két mozgás között minimum fél órás szünet.
- Az motion szenzorral a legnagyobb pontosságot akkor lehet elérni, ha a mozgás időtartama alatt minden sample tárolva van. Elvileg a napi 10 perc többlet energia felhasználás még nem jelent problémát.
- Az előző pont és fogyasztás kordában tartása végett kell egy mozgásra megszakítást generáló szenzor. Ezért nem jó az IMU, az IMU-ban ha élnek a szenzorok sokat eszik. Pár éve az AD-nél láttam kifejezetten wake-up célra gyártott nA-es fogyasztású szenzorokat.

Az adatok kiértékélésénél a relatív elmozdulást fogom definiálni az előző fix ponthoz képest. Persze ez csak bűvészkedés a hibahalmozás elkerülése végett :) . Halmozza a hibát a továbbértékelő.

Már csak azért is megcsinálom mert kíváncsi vagyok, hogy milyen pontosságot lehet kihozni egy ilyen cuccból.

Én is, de mivel nem sok többlet munka és költség a 3 axis acc.-hoz képest (ez mindenképpen kell) ezért megcsinálom. Kiértékelés úgyis PC-n történik. Egyébként nem teljesen reménytelen. Picit túrtam most a netet és van mouse project is IMU-val. Igaz ennél a képernyőn mindig van referencia pont, viszont a mozgás hasonlóan lassú.

Otlet: golyo felu"lete're adott su"ru"se'ggel (pl egy focilabda-szeru" geometraban) feltenni mikrokapcsolokat? Vagy reflexio's optokapukat?

Probaltam megcafolni a "minden elektronikanak belul kell lennie abbol kovetkezik hogy csak inercialis megoldasok johetnek szoba" a'llitast, oszt ez ugrott be ;]

Illetve nezd meg esetleg ezeket is: MLX90614, MLX90620. Hatarozottan jo jatek, fo"leg ezutobbi ;) Ez sem inercialis, szoval kell "kivulre" valami. De ha szabad ilyesmit is hasznalni, akkor opcionak jo lehet.

A rot(z+) invariancia lesz a legnagyobb szopas, barmit is hasznalsz... legalabbis most ugy tu"nik.

Itt konkrétan tudjuk mit kell figyelnünk. Akár lehet egy jellegzetes, jól beazonosítható hő marker rajta, aminek a mozgását kell figyelni egy jól behatárolt területen. Ti meg egy útról és egy bármilyen környezetről beszéltek, ahol bármi előfordulhat. Itt pontosan tudjuk mi fordulhat elő, ha kell tudjuk kompenzálni.

* Én egy indián vagyok. Minden indián hazudik.

Én fizikus vagyok nekem ilyen ötletem van (lévén az optikai kizárt). 3 hall detektor sarokba, egy alá vagy fölé. A labdába egy jeladó (esetleg egy bika mágnes), a jelek időeltolódását mérném, ha jeladóm van, ha mánesem akkor pedig amplitúdót, de ehez kevés a 4 hall cella. Még ehez az kel, hogy semmi ne legyen mágnesezhető a térfogaton belül. Jó drága megoldás az tuti. Vagy fordítva négy bika mágnes kintre a labdába pedig a hal cellák.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

tetszik a feladat :)
szerintem 2 golyót kell használnod
1 nagyot aminek a belső felülete arányos törtrésze az 1x1 méteres felületnek, igy a gömb minden pontja a felület minden pontjának arányosan +feleltethető, bár a sarkokban és a széleken nem tudsz mérni
...
és kell 1 kisebb gömb a nagyon belül, ami nem gömb, csak a gördülés tekintetében gömbként viselkedik, valami kosár gögőkkel, szenzorokkal, aminek alacsonyan van a súlypontja, ezért kicsi a tehehetlenssége
a nagy gömb belső felszínén referenciapontokat veszel fel // éjszakai égbolt lézerrel begravírozva, háló, vagy ponthalmaz valami, stb...//
a rendszer a nagy gömb belső felületén lévő pontok elmozdulását és a girók állapotát logolja,//pillanatfelvételeket készít// ezek az elmozdulások analóg módon megfeleltethetőek a nagy golyó a felületen történő elmozdulásainak
induláskor a felület közepén "pólusra állsz" összelövöd a külső és belső referenciapontokat és kezdődhet a mérés
a rendszer gyenge pontja a gördülési, súrlódási éllenállásokból adódó pontatlanság
előnye, hogy nem használ a méréshez külső referenciapontokat, mert azok belül vannak :)

ha +lesz az első milliód a projectből, hívd+ a huposokat sörözni :):):)

_____________________
www.pingvinpasztor.hu

Az ötlet remek, de szerintem nem működhet. Arról volt szó, hogy a felület válzozhat(de ettól tekintsünk el). Ha merev akkor sem működhet, csúszásmentes esetben sem, hiszen pl a z irányú elfordulásod nem tudod kontrolálni. Magyarul fogalmad sincs arról, hogy melyik külső pont érintése okozza a golyó mozgásállapotának megváltozását, Tömören több különböző pálya is okozhatja ugyanazt a golyómozgást.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Bar eleg sok otlet / elv felmerult, ugy tunik mindennek van hatranya. En igy, hogy kicsit leulepedett, ultrahangos megoldas mellett tennem le a voksomat.

Egy (esetleg ket) ado a mozgo golyon, es tobb (akar 10+) vevo kivul. Gyakorlatilag ez is haromszogeles, viszont nagysagrandekkel egyszerubb es olcsobb mint az emlitett hasonlo radios megoldas.

/sza2

Szia!
Fentebb mar felvazoltam en is egy radios megoldas, az hasznalatban van mind a mai napig, pontossaga pedig <1mm.
Nagy matematika nem kell hozza mivel egzakt ertekeket kap az ember, hullamhosszbol pedig visszaszamolhato minden, cserebe draga. Azota gondolkozok valami olcsobb megoldason:)

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

A fázis stabilan tartása nem túl egyszerű. DSP -vel nem tudom mit lehet elérni, de analóg áramkörökkel (előerősítő, KF stb.) számtalan nehézség van. Persze ha fix a hőmérséklet, kicsi a hatótáv, jól le van védve a külső zavaroktól akkor lehet nem is olyan vészes Ha belegondolok milyen modulációs eljárásokat használnak manapság ...

* Én egy indián vagyok. Minden indián hazudik.

A PLL (Phase-Locked Loop) -el hajtott adó köröknek az a legnagyobb szépségük, hogy digitálisan tudod járatni gond nélkül, így adott frekit tartani - ráadásként pontosan - egyáltalán nem jelent problémát. Ráadásként nem sokkal bonyolultabb mint bármelyik másik analóg megoldás

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Két, 0.1mm-es távtartóval egymásra borított flexinyák 1000x1000-es vonalazású, egymásra merőleges carbon vonalmintázattal. Darabja olyan 20k HUF. Ráteszed a golyót és multiplexálva lekérdezed az összezárt sorokat, oszlopokat és kész is.
Gyakorlatilag egy 1x1 méteres rezisztív digitális touchscreen.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "