Linux-alapú operációs rendszert fejleszt Kína a Windows XP helyére

Címkék

A xinhuanet.com szerint tegnap Zhang Feng, az iparért és IT-ért felelős minisztérium vezető mérnöke bejelentette, hogy Kína egy Linux-alapú operációs rendszer kifejlesztésére fókuszál annak érdekében, hogy leváltsa a nyugdíjazott Windows XP-ket. A hírek szerint a kínai személyi számítógépek 70%-a - beleértve az olyan kritikus ágazatokat, szektorokat is, mint a telekommunikáció - még mindig Windows XP-t futtat. Zhang szerint a Windows XP támogatásának megszűnése közvetlen kockázatot jelent Kína telekommunikációs hálózatára nézve.

A cikk itt olvasható.

Hozzászólások

Meg szerencse, hogy idoben fogtak hozza. Remelhetoleg 2 heten belul (kovetkezo patch kedd) kesz lesz az 1.0-s verzio es a migracio is. Egyeb esetben elore is koszonet Kinanak az x milliardnyi zombigepert, amit a vilag koszonhet majd nekik.

/facepalm

Egyebkent kivancsi lennek, hogy valoban valami uj OS-t fejlesztenek Linux kernellel, vagy csak egy n-edik disztro keszul.

mert szerinted fizetni is fognak érte? nyilván nem reprezentatív a tapasztalatom, de nagyon nem tudom elhinni, hogy az az ország, ami évente 2x bejelenti hogy saját linux-ot csinál, és néha el is jut egy első release-ig, az majd pont egy angol milliárdos által csinált ubuntu-ba beruház úgy, hogy nem kezd megint bele a "saját" meccsbe, legalább úgy, hogy saját support-ot húz fel

Az elsőben lévő jelentés érdekes. Több volt a bevétel, mint az előző évben, viszont az "administrative expenses" elhúzott a picsába, így durván veszteséges is lett a vége.

Elméletileg már új ilyennek is el kellett készülnie.

Valamint

http://arstechnica.com/business/2014/01/ubuntu-maker-boosted-revenue-in…

végén:

UPDATE: A day after this story was published, Canonical sent us the following statement: "Canonical operates in multiple geographies across both client (desktop, phone, tablet) and cloud, and the UK business is just a small part of a global organization so does not reflect a true picture of Canonical group. As a private company, we do not discuss financials and percentages of business operations.

Over the last year, Canonical has been growing at technology and customer levels. In the UK, we have continued to increase investment into UX design, R&D, commercial and European sales hub teams. We're excited by 2014 with the 14.04 LTS planned for April as well as announcements on both the phone and cloud sides of the business."

"Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan."
"Vajon mit várok a sorstól, ha hányok az édestől, és izzadok a sóstól."

Mark Shuttleworth tudja hogy allnak, az adohatosag is tudja, a tobbiek meg nem. Nem ertem ki kinek a penzet vagna zsebre... (ha adoparadicsomokra gondolsz, akkor ugyanazt csinalhatja legalisan mint pl Apple/Google/Microsoft, csak nem kell mindenkinek elmondja, mert nem reszvenytarsasag, ugyhogy megintcsak nem tudunk semmit, es nem tudom miert kellene egyaltalan erdekeljen)

"Meg szerencse, hogy idoben fogtak hozza."

Bezzeg mi!

Windows XP csere - Milliárdos kiadás és kockázat

"Komoly biztonsági kockázatnak vannak kitéve a kórházak informatikai rendszerei, azokon keresztül pedig a mindennapi betegellátás is."

"Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország kormányzati üzletág igazgatójának becslése szerint a magyar egészségügyi intézményekben nagyjából 30 ezer személyi számítógépet használnak, amelyek több mint 90 százalékán Windows XP fut."

--
trey @ gépház

Mivel évek óta kormányzati informatikai eszközbeszerzési stop van a közszférában és nem is akarják nagyon feloldani ez a probléma még pár évig meglesz... Sem vasakat sem szoftvert nem fognak frissíteni. Az egyedüli megoldás, ha valamilyen eu-projektbe becsempészik. Azok meg ált. másról szólnak nem szoftverfrissítésről, meg gépvásárlásból.
De azért néha megoldható, egy gép beszerzése szürkén, mondjuk fénymásoló papírként....

Jó, hát ha csak úgy nem... A magán fogdokimnál is Windows 8-on megy a csempés betegnyilvántartó. ;)

Off: egy ideje agyalok azon, hogy egy Medicover biztosítás az én koromban kb. 50-60 egy évre, gyakorlatilag alig több, mint a TB. Erősen gondolkodom rajta, hogy nem érné-e meg.

Nem a befizetést gondoltam megúszni, hanem a betegellátást. A TB-ből nemcsak az orvos finanszírozódik, hanem a felírt gyógyszert, mentőt, stb. is. Nyilván ez utóbbiról nem mondanék le, hiszen a magánorvos is csak receptre írja a cuccot.

Viszont plusz pénzért plusz szolgáltatást kapsz, ami elgondolkodtató legalábbis.

Ez a szöveg már a hisztériakeltéssel határos.

Azt, hogy hol kell ténylegesen lecserélni is az xp-t, azt már szerintem minden érintett rendszergazda tudja...
A jelenlegi helyzetet csak kívülről ismerve az én becslésem az, hogy annak a 90%-nak a 90%-án nem kell lecserélni még évekig. :)

Nem errol beszelek. Nyilvan meg lehetett volna oldani, ahogy most is meg lehet majd oldani: fizetni kell az MS-nek, vagy az upgrade-ert, vagy azert, hogy tamogassa emg kicsit az XP-t. Ertem is en, hogy egy profitorientalt vilagban ez igy mukodik. Csak azert az megis vicces, hogy az MS csoka nyilatkozik igy.

>> Meg szerencse, hogy idoben fogtak hozza.

~15 éve. most itt tart:

Red Flag Linux has terminated all staff contracts and gone into liquidation
It’s a face-losing fall from grace for the state-backed project after it was launched to much fanfare 14 years ago.
However, despite some government departments being ordered to install the locally built OS, it failed to make much of an impact on Windows – whether we talking about pirated or genuine versions.

Lazán kapcsolódik:

Azt csiripelték a verebek, hogy az egyik hazai hivatal árajánlatot kapott a Microsoft-tól 300 XP-s gép további egy évig tartó támogatásáról. Ez a hivatalnak 24 millió forintjában lenne.

--
trey @ gépház

Szerintem nem drága, ha valaki egy 30 éves FORTRAN vagy COBOL rendszerhez akarna támogatást, az se lenne olcsó.

Ráadásul minél kevesebben használják a szoftvert (pl. XP), annál drágább rááldozni a javításokra a mérnöknapokat.

Az egyetlen baj, hogy a Microsoft nem 240 milliót mondott. Akkor lehet, hogy inkább átálltak volna, akár (részben) open source megoldásokra is.

Vannak, akiknek semmi sem drága. Majd ha ezt jövőre is ki kell fizetni, akkor kíváncsi leszek, hogy mi lesz az éppen aktuális véleményed. Az egy év hipp-hopp el fog menni és 300 gép átállítása ha eddig nem ment, mitől menne egy év alatt?

Ha pedig megy, miért kellett kivárni az utolsó utáni órát, miért nem lehetett egy évvel ezelőtt megkezdeni a munkát, hogy ne kelljen ennyi pénzt kibaszni az ablakon? Csak jelezem, hogy ebből a pénzből a 300 irodai gépet full le lehetett volna cserélni _új vasra_.

--
trey @ gépház

Már értem, hogy miért csinálnak hibákat. Hogy el lehesse mondani, hogy túl drága a javítása.
Egyébként már kiforrt a rendszer, nem értem, hogy 14 év után mit akarnak azon javítani.
De könnyebb összecsapni a munkát, mint rendesen megcsinálni.

......................
Egymás segítésére még: http://pc-kozosseg.com

Ez lesz az? Linux Unified Kernel vagy ujabb elnevezes szerint Longene? Avagy a windows kernel objektumok linux kernelben megvalositva.

http://www.longene.org/en/develop.php

Ha valaki nagyon bator 1.0rc2(?) kesz virtualis gep letoltheto, ugy tunik ubuntu 12.04 alapon.

Linux alatt az egyetlen értelmes megvalósítás az Android (bocs). Ez annak köszönhető, hogy a Google a kernelen kívül mindent kivágott a fenébe.

Linux disztribúciókból van vagy 10.000, de egyik sem működik rendesen. Nagyon jó lesz, ha csinálnak 10001-ediket, már éppen hiányzott még egy félig-meddig működő tákolmány.

Az Android ugyebár megy. Nem kell kézzel a konfigfájlokban matatni, ha el akarom indítani a hangot, vagy a wi-fi-t, akkor az megy, anélkül, hogy szétpeccselném az agyam és 3 napot szórakoznék az interneten, míg valaki megmondja a tutit, hogy betöltésnél a humbug=23 paramétert a kernelnek át kell adni.

:)

Lehet mondani, hogy könnyű előtelepített rendszerrel ezt megcsinálni, de amikor a boltban Linuxos gépet vettem szándékosan, az is maximálisan produkálta a fentebb említett tüneteket.

Höhö... kár hogy ezeket nem tudtam amikor hol volt vifim hol nem, és nagyon-nagyon közel álltam hozzá hogy ott az utcán földhöz csapjam a telefont és ugráljak egy kicsit rajta amúgy pihenésképp.

Szerencsére azt se tudtam hogy egyik linux disztribúció se működik rendesen :D

Az android megy? Én inkább hallok olyan hangokat, hogy mennyi szívás van vele.
Az erőforrásokról nem is beszélve... egy TELEFONBA két mag meg 3 giga ram??? A PC-mben van kettő, és mindenre használható.

Ezen kívül valódi linuxok alatt nem kell rootolni, meg azért könyörögni, hogy jöjjenek a frissítések. Jönnek.

Ha lehetne, 1000x előbb vennék debianos tabletet/telefont, mint androidosat.

Hát, személyes tapasztalataim (OpenSuse 12.3):

- Linux alatt a Wi-fi szopás (nem a kernel hibája, hanem a KDE/Gnome/... networkmanager-szerű szarai kizárólag 3 termékre lettek tesztelve)
- A HDA intel hangkártya beállítása 1.5 hónap volt, a bal csatornán folyamatosan zajt adott. Már azon filozofáltam, hogy veszek egy USB-s hangkártyát. Utána valami csodálatos módon megjavult és most megy (nem kernel, KDE).
- KDE pulse audio: képtelen voltam vele váltani a HDMI/analóg kimeneti csatornák között. 3 nap elment, mire felraktam egy másik programot.
- Telepítés, rescue CD text/safe módban megy kizárólag, egyébként elszáll
- NVidia prop driver felvarázslása, mert ugye a 3D gyorsítás opensource driverrel csak erős idegzetűeknek ajánlott
- ACPI gyöngyszemek: acpi=off, acpi=force,... kernel paraméterek váltogatása fontos, ha véletlen fagyna induláskor, vagy nem kapcsolja ki a gépet
- az X időnként megdöglik és a bejelentkező képernyőnél találom magam

- Program telepítés:
letöltöd a netről, de sajnos csak Hottentotta Linux 11.7 csomag van hozzá, a saját repódban nincs benne, ezért fordítani kell
(Nagy Jozefína otthon készített csomagját (rpmsearch) nem rakom fel, mert ugye security, meg minden)
rájösz, hogy 87 devel csomag nincs telepítve, egyesével felrakod
lefordítod és ráeszmélsz, hogy ehhez bizony gcc-4.2.3 kellene, mert nem fordul

Elsőre ennyi. Androidon kiválasztom a programot a marketről, klikk, telepít, örül.

Linux alatt mindenre van megoldás, de elolvashatod a fél netet, mire rájösz, hogy micsoda, mert semmi sincs összeintegrálva. Kismillió önálló életet élő program, mindenféle koncepció nélkül belevágva egy repóba és boldogulj vele.

OpenSUSE-t használok amióta van, előtte meg SuSE-t, emlékeim szerint 5.3 óta, vagy valahogy így. Nem állítom, hogy nem ismerősek az itt felsorolt problémák, de egyáltalán nem tartom őket súlyosnak.

Hangkártyánál ki kell deríteni, hogy melyik altípussal rendelkezel és fel kell írni, aztán a következő verziónál a Yast-ban megadni. Ennyi. Nem állítom, hogy ez mindig egyszerű, a laptopomnál én is túrtam egy fél napig a netet, de csak egyszer az életben.

Telepítésnél nomodeset paraméterrel kell bootolni és ennyi. Működik.

Nvidia meghajtó telepítésével soha nem volt még gondom, egyetlen gépen se. Nem is értem, mit érthetsz varázslás alatt...

A devel csomagok hiányán sokat segít, ha már az elején felrakod az alap fejlesztőkörnyezeteket. Azok hozzák magukkal a többséget. Ha mégse, akkor fordításnál a hibaüzenetből vagy elég egyértelmű, hogy melyik devel hiányzik, vagy Google-be benyomva a teljes üzenetet a megoldás benne van az első három találatban. Ritka, hogy ennél komolyabb erőfeszítésre legyen szükség, de persze előfordul.

Én is használok a jelek szerint nem túl gyakori szoftvereket, amelyek nincsenek benne egyetlen repóban sem, de szerintem az a lehetőség, hogy ekkor is van megoldás (forrásból fordítani) kimondottan előny, nem hátrány.

Hirtelen ennyi. :-)

---
Science for fun...

Ha lentebb is olvasol, nem én vagyok az egyetlen.
Amúgy disztróteszt az egyik hobbim, legtöbbször írok ide a blogomba is róluk. Több disztrót láttam már futni mint az itteni közösség 90%-a összesen.
Felhasználóbarátságban jelenleg az első a Manjaro, a többi csak utána kullog. Suse úgy a hetesig volt az, manapság már nem. Vannak amúgy tesztalanyaim is, Suse sosem jött be nekik. Kivéve a hetest.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

+1. openSUSE-n azért látszik, hogy egy erősen vállalati környezetbe szánt disztró tesztelő/játszótere (pl. hogy arra van Yast modul, hogy beléptesd a gépet a domain-ba [sőt, hogy NT domaint hozz létre], de arra nincs, hogy összevadássza a géphez illő proprietary drivereket) - ők a felhasználót mint vállalati környezetben, ott szokásos szoftverekkel dolgozót definiálták. (azt mondjuk soha nem értettem, hogy az openSuSE-nél miért a KDE a default, ha a Novell SuSE-nál a GNOME és hogyha a hasonló környezetet és interoperabilitást tűzte a Novell a zászlajára, akkor miért a Windows-tól (alapbeállításon) távolabb álló GNOME-ot használják, de ők tudják*)
Ugyanez igaz a release típusra is (rolling vs. non-rolling), lehetne használni élesben a Tumbleweed-et, nekem spec. még nem sikerült olyan időpontot találnom, hogy függőségi hiba nélkül felmenjen az alap KDE-s graf felülettel a rendszer...

*: tippre a kisebb nem létező testreszabhatóság miatti egyszerűbb tesztelhetőség... :)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Ezt aláírom*, csak arra próbáltam célozni, hogy láthatóan a céges felhasználás van előnyben, ahol pl. az előre elkészített telepítőben (AutoYast) a rendszergazda megadja a szükséges plusz repókat és telepítendő csomagokat és nem a user feladata/felelőssége a driverekkel szórakozás.

*: bár össze lehetne hozni egy vendor/device id alapú adatbázist, ami listázza az ajánlott repókat/csomagokat az adott hardwarehez, az SDB egy részét ezzel feleslegessé téve

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Annak nem kellene, hogy legyen jogi akadálya, hogy nekiálljanak (VendorId, DeviceId, RepoUrl, PackageName) négyeseket gyüjteni (pl.: {0x10DE, 0x10D8, ftp://download.nvidia.com/opensuse/13.1/, x11-video-nvidiaGO2}), és javasolni a usereknek a meglévő HW-jük alapján ezeket a repó/csomag párokat.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Nekem "SLED certified" a laptopom van (agyon szarozott hp), és semmivel nem volt ilyen szopás openSUSE alatt. (néha nem kapcsol ki, acpi nyavajája van, de leszarom) szóval érhet valamit, ha olyat veszel. Tudod, "hardvert venni tudni kell" ;)

--
Fontos! Ha berágok, nem feltétlen személyed ellen szól...
openSUSE 13.1 x86_64

Nana!
1. Szerintem jobb lett volna egyből Ubuntu-t felrakni. Előtte pedig ellenőrizni, hogy a hardveredet mennyire támogatja a Linux és az Ubuntu. Különben csak a szívás marad.

2. Van egy windows 7-es gépem is, amíg új volt a windows, működött faszán a hibernate/sleep. Idővel nem működik. Sleep-elni sleep-el, de utána amikor visszajön szétfagy az egész. Talán valami driver hiba (scanner, nyomtató)?
És mit tudok csinálni? Semmit.
Ráadásul kikapcsolni se nagyon tudom a sleep-et, úgyhogy ilyekor marad a reset gomb a sleep után, az biztos jót tesz a rendszernek.

Biztos jön majd valami Microsoft guru, és megmondja, hogy ne használjak XXX scannert vagy YY nyomtatót windowshoz és akkor megoldódik a gondom, és telepítsem újra.

Nyilván általában aki nem hozzáértő, vagy nem akar annyira figyelni a hardverre, az használjon windowst. Szívni ott is lehet bőven, csak máshogy.
A Windows nagy előnye, hogy ha félévenként újratelepíted a géped, akkor azért nem is olyan rossz a helyzet. Csak akkor minden programot is újra fel kell rakni.

:)

Anyám, anyósom, melóhelyi és - részben - az otthoni gépemen használok Arch-ot. Tökéletesen különböző hardware mind. (pl. i5, Athlonx2, Phenom I, Phenom X6). Minden működött elsőre, a wifi, a hibernálás, a hang (+ felvétel), a skype, a webkamera, a stb. Semmivel sem szenvedtem. Minden ment rögtön. Ezzel szemben a telefonomon már kb. a 6. romot próbálom, mert mind sz@r.

Úgyhogy szvsz egyel feljebb csak egy elkeseredett suse felhasználó utolsó segélykiáltását hallhattuk.... :)

openSUSE tapasztalataim:
- Régi (egymagvas, talán 2 giga RAM-os) laptop, minden hardvert azonnal felismer, működik minden out-of-the-box
- Régi de pár évvel újabb (dual core, 2 giga ram) laptop, sajnos SiS VGA chippel, ott a desktop élmény elmaradt (de más disztrókkal is, a driver nagyon nincs a toppon - mondjuk szvsz. Windows alatt sem)
- ASUS netbook, minden hardvert azonnal felismer, működik minden out-of-the-box, a PulseAudio az atom procinak egy Skype vagy (szarul megírt) Flash videólejátszó mellett már túl sok, egy (mondjuk elrejtett) checkbox és az alkalmazások újraindítása megoldja
- 100k HUF-os desktop PC Ivy Pentium-kategóriás processzorral és Gigabyte lappal, out-of-the-box ment minden, a nouveau drivert a gyárira cserélve (az nvidia által adott repókból, nem kézzel fordítgatva - így egy újraindítás és kb. 3 perc az egész) még sebesség is van 3D alatt.
- Dell asztali gép, ACPI nyűgök miatt restart nem működik, azon kívül minden out-of-the-box ment (<- ez a gép is kapott egy régi nvidia kártyát az Intel mellé/helyett, a nouveau-val a KDE-n kaptam egy pánik gombot [Alt+F12 asszem a desktop effektek bekapcsolása, arra megborult az X :)], propriatery nvidia driverrel megy gond nélkül)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Én annyit tudok erre nyalatkozni, hogy a 12.3 valóban nem volt szerintem sem egy remekmű, bármennyire is szénné tömjénezték a nagy majdénjólmegmondomajuhtyubonmelyikajólinugz-csatornákon. A 13.1 viszont nagyon remek lett. De azt is hozzá kell tenni, hogy ezen időszak tapasztalatai alapján elmondható, hogy aki openSUSE-t akar használni, az ne úgy álljon hozzá, mint egy Ubuntuhoz.

A laptopomon a wifi szinte egy disztróval sem megy alapból, tehát azt nekem mindenképp reszelni kell. Így nem lepődtem meg azon sem, hogy openSUSE alatt sem megy a telepítés folyamata alatt. Utána viszont kb egy keresés, meg két kattintás a software.opensuse.org-on, és némi Yast-nak jelszó megadás, majd egy-egy párbeszédablakban a'la Windows, megerősíteni, hogy de, igen, biztos, hogy akarod telepíteni ez a drivert.

openSUSE nem szállít kodekeket sem alapból, ahogy egyéb nem szabad szoftver megoldásokat sem (ezért is nincs alapból wifi). Így ezeket is a már fentebb leírt módon kell beszerezni, vagy meglátogatni a packman repót, vagy felvenni a Yast-ban:

Yast2 megnyit-> szoftverkezelő-> szoftvertároló felvétele-> automatikusan kiad egy listát, abban bepipálni a "közösségit", aztán már meg is van. Innentől kezdve van kodek, Steam, meg minden, ami Ubuntura is van a fizetős játékokat kivéve.

A Packman repóról bővebben:
http://en.opensuse.org/Additional_package_repositories
Weboldal:
http://packman.links2linux.org/
Packman repo link:
http://ftp.gwdg.de/pub/linux/packman/suse/openSUSE_13.1/

A Yast2-ről még annyit, hogy szerintem elég jó kis kattintgatós felületű "sysadmin tool", feltéve, ha csak ezt használja az ember, és kézzel nem rondít bele a kódba sehol, mert azt a Yast2 nem szeresse(de ezt már jópáran leírták előttem is). A szoftverkezelő (zypper) meg először ijesztő lehet, hogy reklamál, mint Ubuntun az apt, hogy függőségi problémák vannak(már amikor előjön ilyesmi).. Viszont, itt van lehetőség a csomagok függőségeinek megtörésére, ha az ember biztos a dolgában, és használható marad a csomagkezelés. Persze függőségi problémákat csak úgy tudtam generálni, hogy anno a 4.12-es KDE-re vágytam, amikor a hivatalos repókban még csak a 4.10 volt. Mindezt grafikus felületen pár oké, meg mégsem gomb megnyomásával. De természetesen aki imádja a konzolt, az terminálban is felveheti a repókat, sőt a Yast2-nek van CLI felülete is. Szóval kicsit más, és mégsem nagyon más, mint a Debian vonal.

Konklúzió:

Nem, nem szopás használni az openSUSE-t. Legalábbis nem nagyobb szopás, mint bármi más Linux alapú rendszert. Sőt, én úgy vagyok vele, hogy inkább alapból ne menjen valami, amit én majd bereszelek, és aztán stabilan megy, mintha alapból menne, aztán egy frissítés meg elcseszné(Ubuntu úgy általában). Persze az is megoldható. Nekem megtetszett az openSUSE mögötti filózófia, kicsit hasonlít a Debianhoz. Kis vicces szófordulattal azt is lehetne mondani, hogy az openSUSE az rpm alapú disztrók közt a Debian Testinghez hasonlít. Ha kell valami extra, reszelni kell, de legalább stabil és viszonylag friss. Az openSUSE 13.1 amúgy Evergreen edition, ami amolyan Ubuntu LTS szerű megoldás, tehát hosszabb ideig támogatott. Konkrétan 2016 Novemberig azaz kiadástól számolva 3 évig.
Én maradok ezen a vonalon, az már biztos. (mármint openSUSE Evergreen lesz ezentúl a vasamon)

A topikhoz:

Ezt nem tudom mire vélni.. Nem úgy van, hogy az Ubuntu Kylin az a "kínai" oprendszer? Na meg ott van még a Deepin is. Sőt, a Deepin már elég régóta van, szóval ez tényleg amolyan alamizsna kéregetésnek tűnik Microsoft felé.

http://taklertamas.blogspot.com/ ::: http://www.taklertamas.deviantart.com/ :::Be::Shell:::

"Ez is gépfüggő, nálam a 12.3-mal nem volt gond, 13.1-en frissíteni kellett a MESA-t."

Igen, ahogy írtam is, nálam meg a wifit kellett beizzítani, sokminden gépfüggő. De valahogy a 13.1-et jobban összeszedettnek érzem. Az is igaz, hogy a 12.3 óta valamelyest fejlődött az "openSUSE skillem", de a 13.1 valahogy stabilabb, mint az előző kiadás volt.

http://taklertamas.blogspot.com/ ::: http://www.taklertamas.deviantart.com/ :::Be::Shell:::

Dunaújvárosi Főiskolán a KDE networkmanagere volt az egyetlen az általam próbáltak közül, amelyik az eduroam hálózatra elsőre tudott csatlakozni. Debian Lenny alatt. Mint alatt Xforce-on és Mate vagy Cinnamon alatt sem lehetett ezt megoldani. Mint KDE alatt is működik. Szóval sztem a GNOME és Xforce network managerében van valami elbaxxva.

Egy telefonba nem kell. De persze egy androidos készülék nem csak telefon, hanem szinkronizált címtár, naptár, lehet zene- és videolejátszó, sip-, skype-, viber kliens, és nem mellesleg játékkonzol is egyszerre. Van rá videovágó, képszerkesztő, táblázatkezelő, szövegszerkesztő, böngészők és még egy csillió más dolog.

A 3G ram amúgy is ritka (már ha van egyáltalán) az 1G akkor kezdett kevés lenni, a amikor a skype+viber+fb felkerült a telefonomra. A FB-ot le is löktem hamar, most elég jól megy.

Nem kell, csak ha farkat növelni kell a készülék. Egyébként ellehet lenni 2 mag és 3 giga nélkül is. Nekem 600Mhz-es 1 magos armv6 procis telóm van, és nem "akad" az android. Bár azt nem tagadom egy 512M azért minimum elkéne böngészéskor.

--
Fontos! Ha berágok, nem feltétlen személyed ellen szól...
openSUSE 13.1 x86_64

A linux a testreszabhatóságáról szól, hogy azt és úgy telepíthetsz, ahogy akarsz. Ha már ennyire ragaszkodsz a kényelemhez, grafikus felülethez, akkor használj inkább Windows-t. Ott mindent a seged alá tolnak. De pont ez miatt van a gondod, hogy elvárod, hogy legyen minden, ami jól lekezel mindent automatikusan anélkül, hogy bármit kellene tenned. Nemcsak az ilyen agyontákolt linux szar, hanem a Windows is, mert a magas felhasználói igények juttatják ilyen állapotba.
A linuxhoz érteni is kell, ha jól be akarsz állítani dolgokat. Nagyobb szabadságot is ad.

Az Android jó, de ne felejtsük, hogy milyen áldozattal jár a kényelem és hogy adódnak ott is gondok. Ugyanaz, mint a Windows. Viszonylag könnyen kezelhető rendszer kész programokkal, melyek egy része ráadásul fizetős is. Nem tudom eléggé legyalulni a rendszert, hogy csak az menjen, amire szükségem van. Közben meg még mindig nagyon zabálja az erőforrásokat, amin egy linux sokkal kevesebbet enne, gyorsabb lenne. A programok se olyanok, amilyen kell, mert tele van sok szar dolgokkal, ami nem kell és néha pont az kell, ami hiányzik. És hiába van nagy választék.

......................
Egymás segítésére még: http://pc-kozosseg.com

> A linux a testreszabhatóságáról szól

??? A Win is pont úgy testreszabható. L. regedit és http://www.online-tech-tips.com/software-reviews/7-best-windows-alterna…

> Ha már ennyire ragaszkodsz a kényelemhez, grafikus felülethez, akkor használj inkább Windows-t.

Ha OEM Win-ről van szó, akkor talán. A laptopomra (Dell, i7, 8GB RAM) iszonyat szenvedés volt feltenni egy nem OEM Win7-et (bizony, legális cucc volt, egyenesen az MS-től), mert pl. nem volt megfelelő hálózati és grafikus meghajtó sem benne. Az Ubuntu/Fedora zokszó nélkül felmászott és minden működött azonnal.

> A linuxhoz érteni is kell, ha jól be akarsz állítani dolgokat.

Aha. Na most nekem a munkámhoz elég fontos volna, hogy működjenek file-okra a symlinkek. Ez Linuxon egy ln -s, Windows-on mklink volna, de admin jog kell neki vagy turkálhatok a registryben. No, melyik az egyszerűbb?

> Az Android jó

Akkor PC-n hasonlítsd össze az Ubuntut az Android-x86-tal :)
Egy erős telefonon/tableten valóban jó az Android.

Nem lenne egyszerűbb Windows 8-at venni + lecserélni a régi hardvereket?

Nem lesz kicsit későn ez a dolog? :) Én már tavaly elkezdtem a migrációt XP-ről Win7-re, de még nyárra is marad gép, ők meg gondolom nem 2 hónap alatt fejlesztenek valamit, majd migrálnak komplett rendszereket X ezer géppel...

Rózsár Gábor (muszashi)

10 éve kelett volna ezen gondolkodnia és nem most. Már nem XP-ről kéne váltani, hanem Windows 7-8-9-ről.

......................
Egymás segítésére még: http://pc-kozosseg.com

Azt te csak hiszed.

Ha van egy nagyobb vállalati infrastruktúra, ami erősen épít MSFT technológiákra, akkor az átállás* költségeiből kb. 150 évig lehet fizetni az összes szükséges licencet és support-díjat.

* MSSQL, WCF, BizTalk, Windows Server, ASP.NET, SharePoint, Exchange stb. --> ezeket lecserélni, az összes alkalmazást átírni .NET-ről, az üzleti logikát kiszedni a MSSQL-es stored procedure-ekből, és a nulláról újracsinálni Oracle-ben, kirúgni az összes MSFT-szakértőt és felvenni Linuxosakat, őket betanítnani a helyi szokásokba/megoldásokba, stb. (Igaz történet alapján.)

Hirtelen nem is olyan olcsó a Linux.

Ez így teljesen igaz, de nagyon sok helyen nem tisztán Microsoft-rendszerek vannak (azt el kell ismerni, hogy az MS-nek az rohadt jól megy, hogy minden termékébe pont annyi funkciót tegyen bele és mindent pont annyira zárjon be, hogy felmerüljön az igény a többi cuccára is [pl. http://msexchangetips.blogspot.hu/2011/01/iis7-application-request-rout…, de természetesen az UAG/TMG-vel szépen működik...]).

Pl. amikor szerencsére jó sok évvel ezelőtt utoljára okmányirodában jártam fogtam a fejem, ahogy egy kurva fénykép elkészítéséhez elindítják az egyik programot, ami DirectX-el behúzza a kamera képét [és vagy 5 másodpercre kirajzoljra a DirectX logót, isten tudja miért, lehet valami publikus példakódból dolgoztak a fejlesztők...], azt lementik fájlként, utána elindítják a Java-s desktop appot, amiben betallózzák... az ilyeneknél, ahol csak 1-1 célfeladatra van MS eszköz (plusz OS-nek, mert csak...) megoldható egy átállás.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Ami viszont több munkahelyet, vagy jobban fizetett alkalmazottat jelent ahelyett, hogy külföldre menjenek ezek a pénzek. Ez elégedettebb embereket jelent, akik itthon költik el javarészt, valószínűleg a pénzüket, ami máshol is elégedettebb cégeket, dolgozókat jelent, gyorsabb gazdaságot.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Kiraly. Miert nem gyujtogatunk? Tobb tuzoltora lenne szukseg. Ekkora marhasagot nem mondhatsz, hogy a gazdasag attol fog fellendulni, ha folosleges pluszmunkat csinalunk magunknak. Epp ellenkezoleg. Csak olyan aprosagokat felejtettel ki az utopisztikus kepletbol, mint pl. hogy a munkaado sem farol szedi a penzt, igy csak abbol nem fog tudni tobb penzt adni, hogy Joska Pista kitalalja, hogy a Windows melle tegyunk Linuxot is.

Ki mondta, hogy nem gyújtogatunk? :)

Amúgy: a keresett kifejezés a "befektetés". Tfh., a két rendszer párhuzamos működtetése X ideig (X idő: a korábbi rendszer megfelelően nagy arányú kivezetése) B forint, az új és a régi rendszer üzemeltetéséhez szükséges költségek különbsége D forint. Ha D pozitív (vagyis a régi olcsóbban fenntartható volt), akkor ugye az egész kiesik. Ha viszont negatív, akkor meg kell nézni, hogy mekkora az a t, ami után t*abs(D) < B, mert innentől kezdve pluszos a rendszer, és lehet mérlegelni, hogy abs(D) elég nagy-e és B ill. t elég kicsi-e ahhoz, hogy elkezdjük az egészet.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Nem errol volt szo, hanem hogy krealt "munkaval", nem letezo problemak megoldasaval akarja a gazdasagot fellenditeni. Volt mar erre par evtizedes kiserlet, ugy hivtak, hogy cocializmus, ejj de szarnyalt is tole a gazdasag. Szovjet penzen. Ja bocs, hat igy tenyleg nem nehez a semmibol valamit csinalni.

Nem a dolgozók kizsákmányolásáról volt szó, sőt, egyre több cég ébred rá, hogy a humán erőforrás is ugyanolyan, mint a többi: figyelni kell rá, foglalkozni kell vele, olcsó!=jó, stb.

A szocializmusban is mindenkinek volt "munkája". A feleslegesen létrehozott munkahely ettől még nem lesz jó; meg kell találni a középutat a két véglet között.

Persze, csak itt két opció volt:

- alacsony munkaerő költség, magas licenc díj
- magas munkaerő költség, alacsony licenc díj

Járulékosan a második esetben a pénzek visszakerülnek a magyar gazdaságba, csökken a munkanélküliség. Sőt, kisebb a cég kiszolgáltatottsága egy meghatározott gyártó felé.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ebben nem értünk egyet. Szerintem az alacsonyabb profit fenntarthatóbb társadalmat eredményez. Lehet kisebb nyereséggel, de még mindig nyereségesen működni. Egyébként a példámban a lényeg a pénzek lokalizációja volt. Ha már elkölti a cég a pénzét, ne külföldi licencekre tegye ezt, hanem hazai munkaerőre.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

off

Kettőnk között van egy lényeges különbség. Te axiómának tekinted a kapitalista piacgazdaságot, én nem. Számomra a minél szélesebb néptömegek számára minél elfogadhatóbb életminőség a kívánatos, s annak az én látásmódomban csak technikai jelentősége van, hogy ez milyen keretek között, milyen társadalmi berendezkedéssel valósítható meg. Ideértve akár azt is, hogy nem feltétlenül a demokrácia a leghatékonyabb.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem tekintem axiomanak, de ha jelenleg ilyen vilagban elunk, akkor hiaba epitek legvarakat, hogy 5 millio feltetel teljesulese eseten mi lehetne. Szoval igazabol hidegen hagy, hogy szamodra mi a "kivanatos", ha koszonoviszonyban sincs a realitassal. Ha nagyanyamnak aramszedoje lenne, o lenne a villamos, de nincs neki. Egyszeru, mint a faek.

Itt most a beszelgetes onnan indult, hogy miert (nem) migralnak egyik naprol a masikra, erre elkezdtel itt nekem abrandozni, hogy szamodra milyen lenne a tokeletes vilag. Hat borzaszto erdekes, tenyleg.

Oké...

(Egyébként arra próbáltam udvariasan felhívni a figyelmed, hogy lehet létjogosultsága olyan rendszereknek, olyan döntéseknek, jelen példában a heterogén infrastruktúrának, amelyek létét ördögtől való eretnekségnek gondolod. Attól, hogy valami szerinted hülyeség, még más szerint lehet jó dolog.)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Viszonylag friss AB hatarozatbol:
"A 20. századi munkatáborok létjogosultsága is előnyt biztosított a gazdaság számára, de attól még nem elfogadható."

A demokracia soha nem elsodlegesen a hatekonysagrol szolt, hanem arrol, hogy "hiba" eseten kepes korrekciora.

Ime egy "modell", amely a leheto legszelesebb neptomegnek teremti meg az elfogadhato eletfelteteleket:
http://rumorsontheinternets.org/2010/10/14/magnasanti-the-largest-and-m…

"Unemployment is high, air pollution is stifling, education is largely absent, medical care and fire response are non-existent. Citizens do not live to reach retirement age. The police state has essentially eliminated free will and allowed the city to maximize its size while reducing quality of life to a minimum — and still maintaining total control over the citizens.

Every person living in Magnasanti spends his life working and residing in one small, massively efficient block of space, until death around age 50."

Ismeros valahonnan?

Én éppen nem a gazdaság szempontjait szem előtt tartva, sokkal inkább az emberek szempontjai alapján közelítek a kérdéshez. A gazdaság legfeljebb egy eszköz a megfelelő életminőség megteremtéséhez. Éppen az a baj, hogy sokan célként tekintenek rá, s az embert alárendelik, holott a gazdaság lenne az emberért, nem pedig fordítva.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Talán még emlékszel, miből indult ez a szál. Azt mondom, a kapitalizmus keretein belül is hozhat valaki olyan döntést, hogy saját meggyőződése alapján mégis a vegyes rendszer üzemeltetését támogatja a homogén Windows-only helyett. Jó, te majd háborogsz ezen a döntésen kicsit, a világ meg halad a maga útján tovább.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A vendor lock-in elkerülése nem a jelenlegi rendszerek lecseréléséről szól, hanem arról, hogy a következő beruházásodat nem tetszőleges módon árazza be a szállító, mert kizárólagos helyzetben van, hanem piaci versennyben kénytelen elnyerni azt. Ismerek olyan céget (50k+ főt foglalkoztató multi), ahol a klasszikus két vendoros beszállítói modellt bevezetve 4 év alatt 50%-kal nyomták le az árakat.

Ha egy ceg teljes mukodese, letezese egy beszallito "kegyetol" fugg, azt hivjak pancsersegnek. Ilyen szintu totalis kiszolgaltatottsagot egyetlen ceg sem engedhet meg maganak.

Majd figyeld meg azt a vakarozast, ami akkor lesz ha bekerul a licensekbe a "kotelezo transzparens megfigyeles", vagy valami hasonloan agyrem klauza. Esetleg kiderul valami elkepeszto disznosag a temaval kapcsolatban.

A vagyonbiztositasnak vannak koltsegei...

Aztán eladja 1 millió forintért gépenként számolva és mindenki veszi, mint a cukrot. Kínai linux forever. :-)

......................
Egymás segítésére még: http://pc-kozosseg.com