"Kormányzati hátraarc: mégsem lesz fordított adózás"

Címkék

Folytatás innen.

Megváltoztatta korábbi álláspontját a kormány, mégsem lesz fordított áfa az informatikai eszközök kereskedelmében. Mint arról beszámoltunk, az IVSZ Menta konferencián Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára jelentette be, hogy a fordított adózás bevezetésére készül a kormány. A kedden kiadott közlemény szerint azonban a gazdasági minisztérium meggondolta magát, az ötletet elvetették.

A teljes cikk itt.

Hozzászólások

Sok idióta már azt sem tudja mit találjon ki jómódjában.

A tanárok 32 órája miatt is folyik a lázongás...

1. nem vagyok tanár, de van pár az ismerősi körben. 2. friss sztori a környezetben: hét éves elsős gyerek lef.szopózza a tanárnőt és bokán rúgja. Mondd, hogy nevelje meg? Ha beír neki, a gyerek kiröhögi, más eszköze pedig nincs. Nehéz úgy nevelni, hogy minden eszközt kivettek a tanárok kezéből, és otthon még a szülőktől is azt hallják, hogy a tanárt szidja.

Az a helyzet, hogy ez bizony a tanáron, vagy inkább tanítón múlik. Általánosban, napköziben több (hölgy) nevelőnk volt. Érdekes módon egyiküknél tanórán ültünk mint a kisangyal és csináltuk a dolgunkat. Másikuknál viszont végig rosszalkodtunk. Pedig akkoriban még nem tiltották a testi fenyítést és napköziben nem emlékszem, hogy bármelyik gyereket megütötték volna.
Mai fejjel azt mondanám, hogy egyikük értett a szakmájához, másikuk nem.
De nem emlékszem, hogy bárkit testileg meg kellett volna fenyíteni, pedig a Putesz volt a tornatanárom. ;)

Sajnos akkor is a tanáron múlik. Ha egy gyereknek engedi a tekintélyét rombolni akkor mit várhat a többitől? Ha egy gyerekkel nem lehet bírni akkor járassák a szülei kisegítőbe (lásd párral lejjebbi hozzászólásomat), ugyanis egy ilyen gyerek a többit is zavarja. Nagyon nagy a felelősség a tanárokon, amit szerintem azért ilyen könnyen nem lehet lepasszolni.

Ne is haragudj, de ez elég naiv hozzáállás. A szülő majd biztos kisegítőbe járatja a gyerekét, ha gond van vele. Általában azért van vele gond, mert a szülővel is gond van otthon, pl. a kocsmában ül egész nap, pont nem érdekli, hogy hova jár a gyerek. Nagyon sok ilyen van. Ha esetleg még otthon a szülőtől is azt hallja a gyerek, hogy a tanár a hülye, akkor meg végképp nem tud tekintélyt szerezni magának, mert otthon is azt hallja a gyerek, hogy a tanár a hülye. A tanár nem tudja megnevelni, egyrészt mert nincs eszköze, másrészt meg nem fogja megtanulni a gyerek, mert minek, otthon úgyse kell úgy viselkedni. A többi gyerek meg ezek miatt szív, mert ezeket nem lehet csak úgy kirakni az osztályból az esélyegyenlőség és társai miatt. Az esélyegyenlőség ebben az országban azt jelenti, hogy mindenki szív egynéhány miatt.

+1.

Egyik tanár ismerősöm (ami azt illeti, az egyetlen tanár, aki valaha elérte azt, hogy annak ellenére, hogy nem érdekeltek a tanított tárgyai, figyeljek és aktívan részt vegyek az óráin, ami nem kis szó :) ) mesélte, hogy több hét után már nem bírta tovább és - bármilyen szánalmas is, jobb híján - elkérte egy gyerek ellenőrzőjét, hogy beírjon egy szaktanárit (részletesen leírva, hogy kezelhetetlen a gyerek és legyenek szívesek elmagyarázni neki, hogy legalább az órát ne zavarja aktívan). Következő héten a diák hozta "láttamozni" a szülő válaszát, ami nagyjából úgy szólt, hogy "Tisztelt Tanárúr! Foglalkozzon a saját dolgával.".

BlackY

Pistike koszosan, büdösen jár iskolába.
Tanítóbácsi beírja az ellenőrzőjébe:
"Tisztelt szülők!

Pistike büdösen jár az iskolába, kérem csináljanak vele valamit!"

Válasz:
"Tisztelt Tanár úr!

Nem szagolni, tanítani!"

Ez régen viccként terjedt... :(

Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja... Hm... igazgatónak talán még jó lennék. :)

"Tisztelt Tanárúr! Foglalkozzon a saját dolgával."

Ez túl magas labda. Erre kell beírni, hogy azzal foglalkozik, a szülő meg foglalkozzon a szülői feladataival. További információ a nevelési tanácsadóban. Na erre már biztosan bejönne kiabálni meg kirúgatni. Tök jó muri, fenyegetésre lehet gyámhivatali fenyegetéssel visszaszólni. Ha a gyerek miatt amúgy sem megy a tanítás, akkor már tök mindegy, mi a következménye. Max. kirúgják a tanárt és megy helyette kétszer annyi nettóért adminisztrátornak valami 5 fős kft-hez. Szóval laza, fölényes mosollyal kell az ilyesmit kezelni már az órán is.

Azért azt ne felejtsük el, hogy a tündérkék ilyen viselkedése teljesen normális. Sőt, a szemtelenség hiánya nevezhető kóros állapotnak. Az érvényesülés módját és a társadalmi határokat valahol meg kell tanulni, erre pedig a biztonságos tesztkörnyezet, azaz a család és az iskola való. Ez persze feltételezi a szülők és a tanárok partneri kapcsolatát.

Nem haragszom. A gyerek osztályában volt egy gyerek aki állandóan zavarta a többieket. Egy idő után a többi szülő kérésére eltávolították az osztályból. A gyerek meg ment kisegítőbe. Olyan iskolába amelyik pont az ilyen gyerekekkel foglalkozik. A gyerek pedig amúgy értelmes lenne, szóval sajnálom, szomorú, de ez van.
Mi már régebbről jól ismertük (messziről) azt a bizonyos gyereket és az elvált, italos (meg lehet, hogy iparos) anyukát (részedről telitalálat), ezért nem is akartunk beleszólni a dologba, csak miután a többi szülő is panaszkodott. A vége meg az lett amit írtam.
Szóval ennyit a "naív hozzáállásomról". Ez is azt mutatja, hogy mindent meg lehet oldani az ésszerűség határain belül, csak össze kéne fogni az embereknek. A legrosszabb amit tehetsz, hogy nem teszel semmit.

A naivot csak arra írtam, hogy majd az alkesz szülő magától átiratja a gyereket kisegítőbe. Sajnos tényleg csak az működhet, ha a többi szülő petíciózik, vagy valami orvosi papírt kell szerezni, különben boldogítja a többi gyereket és tanárt. Örülök, hogy ti meg tudtátok oldani.

Klasszik flame téma. NEM a tanár feladata megtanítani a gyereknek a rendes társadalmi normákat.

-Tanárját minden további nélkül tegezi, képébe rágózik, a bazmegolás kurva anyád, menj te a picsába átlagos szófordulat beszédében
-Nem figyel oda az órára, le se szarja a tanárt, közben hangosan, akár a terem másik végébe beszél a társával.
-Kifújja az orrát, majd a földre dobja a taknyos papírzsebkendőjét óra közben. Ha a tanár ezt szóvá teszi, lazán beközli neki, hogy vegye fel ő, ha őt zavarja.
-Ha addig fajul a dolog, hogy szaktanári intőt kap, képenröhögi a tanárt, és szó szerint idézve "mit képzelsz bazmeg, itt sincs nálam, ne röhögtess!" a válasz. Ha mégis nála van, messziről a tanári asztalra dobja a füzetet.
-Részegen, másnaposan, esetleg valami könnyed cuccal a vérében jár órára, már ha jár.
-Legalja: tettlegességgel fenyegeti tanárját, esetleg jelzésértékűen meghúzza a kocsiját stb.

Folytassam? Azt nem mondom, hogy ezek mindennaposak minden iskolában és minden diák így viselkedik (korántsem), de hidd el, elég, ha csak minden évfolyamban van 2-3 ilyen alak, akivel KÖTELEZŐEN kell találkoznod.

----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org

A mi gyerekkorunkban is ment a "bezzeg az én időmben!" szöveg, akkoriban azért nem sok alapja volt, mert a társadalom változott, de egyszerűen csak lazult a fegyelem.
Azért az, amit mostanában hallani az iskolákból...
Lehet, hogy az a baj, hogy csak a negatív hírek jutnak el hozzám, de egyre olyan érzésem van, hogy minden iskolában, az iskolák minden évfolyamában van legalább egy ilyen, súlyosan problémás gyerek.
Gyerekkoromból összesen egy esetre emlékszem, hogy valaki egyáltalán vissza mert volna pofázni a tanárnak. Tettlegesség? Néhai középiskolámról mesélték, mikor bezárták, hogy ne sajnáljam, már rég nem az a hely, ahová annyira szerettem járni. Állítólag történt már késelés is... :((((

Nem várnám el, hogy mindenki agymosott birka legyen, de ez valami tragédia, amerre most megy a világunk. :(

Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja... Hm... igazgatónak talán még jó lennék. :)

Az, hogy "lazul a fegyelem" sok mindenen múlik. Ebben a legnagyobb felelősség az iskolában a tanáré és az igazgatóé, meg persze a szülőké. De a szülőnek nagyon nincsen ráhatása arra az iskolában hogyan folyik a munka. Legfeljebb ha már nagyon eldurvul a helyzet. A gyerekem osztályából például szülői ráhatással távolítottak el egy ilyen "problémás gyereket". Persze ez egy olyan gyerek akit járattak osztrák iskolába, de onnan is hamar kirakták. Egyszerűen nem lehet megengedni, hogy 1 gyerek miatt kerülnek hátrányba a többiek.

Ácsi!

A mai közoktatási rendszerben -- szigorúan szvsz! -- bárki beleszólhat (beszólhat) a tanár munkájába (szülő, gyerek, igazgató, fenntartó), csak épp a tanárok kezéből vettek el minden eszközt pl. amivel tanítani vagy fegyelmezni lehetne. Így azért sokkal nehezebb a dolguk.

Az én véleményem szerint csak azokból lehessenek tanárok, akik a szakterületüket a legjobban művelik, és van ezen felül tehetségük is a tanításhoz. Viszont annyit kellene nekik fizetni, hogy megérje tanárnak menni!

Ellenőrző kérdés: a gyermekedet adnád -e -- vagy íratnád -e -- szívesen olyan iskolába, ahol elhivatott, szakmájukhoz és a tanításhoz kiválóan értő, tanítványközpontú, és egzisztenciálisan is kiegyensúlyozott tanárok tanítják?

G.
============================================
"Share what you know. Learn what you don't."

Szerintem hagyjuk ezt a liberalizmus szót, mert már magának a szónak az értelmezése is igen liberális.

Pl. liberalizmus a szabad piac, amit ma nagyon sokan vitatnak és korlátozni próbálnak szerte a nyugati világban. Ennek nyilván az is az oka, hogy a gazdaság egy folyamatos küzdelem, a harcban meg nem puszipajtások udvariaskodnak előzékenyen.

De liberalizmus az is, hogy a lányok is tanulhatnak, nem csak a fiúk. Az is liberalizmus, hogy manapság nem ölnek meg érte, ha nem vatikáni multi templomába jársz, hanem evangélikusba. Valamint liberalizmus az Európán (Schengeni övezeten) belüli szabad mozgás, ahol ide jöhetnek az osztrákok fogorvoshoz, mi meg oda síelni minden megkötés nélkül. Ezeket az értékeket megkérdőjelezed?

+1

És ennek okai szerintem a következők:

—Maga a szülő is BUNKÓ. Bocs de ezt nem lehet elég nagy betűvel írni, ide a 72 pont is kevés lenne. És ezalatt hogy bunkó, ne olyasmit értsetek hogy ő (is) mittudomén egy szerencsétlen aspergeres, nem tud viselkedni, mittudomén. Mert én (meg a hasonlók) azért legalább annyi biztos hogy megbecsüljük a tudást. Hanem azt kell ezalatt érteni, hogy ezen bunkók szerint a tudás, az nem is érték. Felesleges a megszerzésére való igyekezet. Tudniillik szerintük csak a sok pénz számít, márpedig ők úgy vélik, hogy igaz ugyan hogy több tudással több pénzt lehet szerezni, de nincs egyenes arányosság a tudás mennyisége és a pénz mennyisége közt: 2-szer annyi tudással csak kb 10%-kal több pénzt szerezhetsz, ezt is csak jó esetben. S ez szerintük nem éri meg.

Na most a szomorú valóság az, hogy ebben többnyire igazuk is van.

A bunkóság a részükről az, hogy ebből azt a következtetést vonják le, hogy nem is érdemes tanulni, mert a sok pénzt ügyeskedéssel lehet megszerezni, mások kihasználásával, tehát erre nevelik a kölyküket, a gyengébb eltiprására. S az ilyen gyerek persze hogy a tanárát se becsüli meg, mert tudja hogy annak kevés a pénze. ("Mit pofázol te vén fa$kalap, apám egy nap alatt többet keres mint te egy évben!" - mondja. S lehet hogy igaza is van. Az más kérdés hogy a papa ezt úgy éri el hogy a "szakmája" strici, orgazda, vagy más efféle tiszteletre méltó izémizé).

És ugye az ügyeskedéshez nem kell a matematika ismerete, meg semmi más se ami komoly dolog. Igaz, ezen bunkók 999 ezreléke hamar megdöglik majd (nem is lesz kár értük) mert vagy agyonverik a börtönben egy doboz rágógumiért, vagy kábítószertúladagolásban dobja fel a talpát, vagy felfordul amiatt 30 évesen mert elitta a máját, de mégis mind azt hiszi hogy majd épp ő lesz a magyar Dzsoki Júing.

És ezerből 1-nek talán sikerül is. És akkor majd őt tiszteli mindenki mint nagy vállalkozót, bekerül a Parlamentbe is talán de ha nem akkor is ő dirigál majd a politikusoknak, s azok olyan törvényeket hoznak hogy ne is legyen érdemes más viselkedési attitűdre nevelni a gyermekeinket.

Ezeket én csak úgy nevezem magamban, hogy a "csőcselék". Szerintem nagyonis lehet valaki csőcselék attól, hogy netán politikus. Ami azt illeti, politikai "elitünk" java része szerintem simán e kategória tagja. Úgy nagyjából pártállástól függetlenül.

Sajnos a hatalmi elitnek nem a tömegek művelése a célja hanem épp ellenkezőleg, tudniillik mert hülyébb alattvalókon könnyebb uralkodni.

-------------
Honlapom: http://parancssor.info
Könyvem a VIM-ről: http://mek.oszk.hu/09600/09648/#
=== Sabayon disztró, DWM ablakkezelő ===

Na álljunk meg! Az üzleti élet folyamatos harc, amit fegyverekkel, manipulált szabályozással, tisztviselők lefizetésével, jogászokkal és hasonló módokon végeznek. Nem kell ide semmiféle műveltség vagy viselkedni tudás. Nyerni vágyás és harci szomj viszont igen.

A technikai fölény, mint fegyvertény, természetesen előkerülhet, de a hozzá kapcsolódó kutatás nem a vezető dolga. Viszont a költségessége és bizonytalan sikere miatt mérsékelten alkalmazható a kutatás. A pénzbefektetés más területeken általában jobban megtérül.

De a túl sok ész amúgy is csak problémákat szül. Ha egy döntés minden pozitív és negatív hatást figyelembe veszed, akkor nem tudsz értelmesen előre haladni, mindig elbizonytalanodsz. Egy vezető legyen 90-100-as IQ-jú, tudjon célt meghatározni, haladni felé, de ne tököljön minden részleten. A tigris sem vacakol azon, hogy véres lesz-e a pofája. Szerencsére a hatalomban 100-as IQ felett nem találsz senkit, a pofájuk meg...

"-Tanárját minden további nélkül tegezi, képébe rágózik, a bazmegolás kurva anyád, menj te a picsába átlagos szófordulat beszédében"
Tanári tekintély hiánya. Erről azért a tanár is tehet. Ha nem tud tekintélyt kivívni, nem alkalmas tanárnak.

"-Nem figyel oda az órára, le se szarja a tanárt, közben hangosan, akár a terem másik végébe beszél a társával."
Szerintem tanítják ezeknek a helyzeteknek a kezelést a tanárképzőn. De ha mégsem, akkor erősen ajánlott lenne. Ugyanis ha ezeket a helyzeteket nem tudja kezelni a tanár, akkor nem tudja elvégezni a munkáját.

"-Kifújja az orrát, majd a földre dobja a taknyos papírzsebkendőjét óra közben. Ha a tanár ezt szóvá teszi, lazán beközli neki, hogy vegye fel ő, ha őt zavarja."
Lásd előző 2 válaszom.

"-Ha addig fajul a dolog, hogy szaktanári intőt kap, képenröhögi a tanárt, és szó szerint idézve "mit képzelsz bazmeg, itt sincs nálam, ne röhögtess!" a válasz. Ha mégis nála van, messziről a tanári asztalra dobja a füzetet."
Igaz, hogy most éppen 16 év a kötelező iskolai korhatár, de nem muszály valakinek 1 bizonyos intézménybe járni. Léteznek kisegítő iskolák.

"-Részegen, másnaposan, esetleg valami könnyed cuccal a vérében jár órára, már ha jár."
Szonda, drogteszt, rendőrség. Szerintem ez a legegyszerűbben megoldható helyzet. Mégis ez a legkomolyabb probléma.

"-Legalja: tettlegességgel fenyegeti tanárját, esetleg jelzésértékűen meghúzza a kocsiját stb."
Bűncselekmény, rendőrség. Ez és az előző már nemcsak az iskolára tartozik.

Persze én sem vagyok ebben a kérdésben optimista. Ha a tanárokat nem érdeklik ezek a dolgok (soka munka, kevés fizu) akkor a fenti problémák nem is lesznek megoldva.
Persze ezek valójában az egész társadalmat érintő kérdések és nem korlátozhatók csak az iskolára. Sajnos most éppen olyan helyzet van, hogy mindenki igyekszik csak saját magával törődni.

Pont azért, mert elvesztette a szakma a presztízsét. Kevés pénzért lehet sokat melózni (nem, a "dehát a nyári szabadság" és a "dehát csak napi hat tanóra" című szöveg faszság), miközben minden eszközt kivesznek a kezedből, amivel kicsit jobb útra téríthetnéd a gyereket. Aki egyébként már halálos fenyegetéseket tehet (a szülő is), mert ha visszaszólsz, már kirúgnak.

Tanári tekintély hiánya. Erről azért a tanár is tehet. Ha nem tud tekintélyt kivívni, nem alkalmas tanárnak.

Bocs de ez demagógia.

Tekintélye annak van, aki valami olyasmi tulajdonsággal rendelkezik, amit a másik tisztel benne. Tisztelni azt tiszteljük, amivel magunk is szeretnénk rendelkezni.

Na most azonban mivel rendelkezik egy tanár manapság amit ezek a gyerekek szeretnének maguk is birtokolni?

Pénz? Ám, talán a gyerek zsebpénze is több mint a tanári fizetés, de ha nem, akkor is tudja hogy a tanár az egyik legrosszabbul fizetett szakma.

Erő? Ugyan, a legtöbb efféle gyerek csak meglegyinti a tanárt s máris fizetheti a koporsót a rokonoknak.

TUDÁS?! Na ez az, ezt kéne hogy vágyja. Akkor tisztelné a tanárt a tudásáért. De nem vágyja, mert a szüleitől is azt látja hogy azoknak sincs tudásuk, mégis boldogulnak anélkül is, annyira biztos mint a tanár. (Mi akarsz lenni Gazsika ha felnőssz? - Segélyes! — Magyar karrierálmok XXI. század...)

-------------
Honlapom: http://parancssor.info
Könyvem a VIM-ről: http://mek.oszk.hu/09600/09648/#
=== Sabayon disztró, DWM ablakkezelő ===

Nem érted. A felsorolt dolgokat te vagy én és még sokan soha nem tettük meg. Nem azért mert annyira tiszteltük a tanárainkat, hanem egyszerűen azt hoztuk otthonról, hogy a normális, kooperatív hozzáállás az alap. (Akkor is, ha épp tudtam, hogy szüleim is rühellik a tanítót.)
A "szonda, drogteszt, rendőrség" vonalról meg nem igazán gondolkoztál el egy olyan tanár helyébe képzelve magadat, akinek családja van, nincs igazi lehetősége elköltözni, s akit netán már felpofozott a Lakatos anyuka (apuka csak jövőre szabadul.) A jogszolgáltatás nem sok biztatót tartogat ilyenkor számodra.

+1

Na meg az hogy ha meghúzza a kölyök a kocsiját, jelentse fel... Hiába tudja ő, meg az egész osztály hogy ki tette - HOL A BIZONYÍTÉK?! Nem tudja bebizonyítani. Soha le nem sittelik ezért a kölyköt.

Sőt, még bosszút áll majd (és nemcsak ő a kölyök de az egész famíliája is!) a feljelentésért: éjjel betörik a tanár ablakát, belopódznak a kertjébe és elviszik a termést (amit meg nem tudnak elvinni direkt tönkreteszik, például kivágják a csemetefákat), stb. És erre se lesz semmiféle bizonyíték sehol sem.
-------------
Honlapom: http://parancssor.info
Könyvem a VIM-ről: http://mek.oszk.hu/09600/09648/#
=== Sabayon disztró, DWM ablakkezelő ===

A 70 éves, tapasztalt pszichológusunk mondta hogy a gyerek személyiségén az iskolában már csak max 5%-ot!!!!!!! lehet alakítani. Már pedig elég sokat foglalkozott halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel..

Úgy gondolom nem lehet a tanárokra és iskolai rendszerre hárítani a felelőséget hanem inkább össztársadalmi probléma. A szülő nem tanulta meg a felelőség vállalást annak idején, és most a gyerek sem a megfelelő attitűdöket. A TV megint nem segít igazán, nem közvetít megfelelő értékeket! Az idegesítő TV műsorok, reklámok, híradók etc. Valahogy a társadalom szerkezete megváltozott, a nagy családok felbomlottak a szociban, majd a "rendszer megváltás" utáni nagy kavarodásban, vad kapitalizmusban megint csak nem jut energia a gyerek nevelésére. Továbbá az sem segít h egyre kevesebb pénz jut az iskolákra, megfelelő eszközökre stb.

Barátnőm infó tanár, szóval van rálátásom a helyzetre.
Délutánonként maradhat bent korrepetálni, meg programokat szervezni, hogy ki tudja tölteni a 32 óráját.
Aki meg túlórázni kényszerül, az sem kap többet akkor sem ha 50 órát nyom le.
Tehát nagy dobra verték a pedagógus fizetés emelést, csak közben berakták ezt a 32 órás fizetés limitet és most sok tanár még kevesebbet keres mint azelőtt!

Szóval gratula a sok köcsögnek ott fent, tudják ők, hogy kell még többet kivenni az ember zsebéből úgy, hogy aki nincs benne azt higgye, most húú de jó a tanároknak...

Mindkettőt (a tanítást és a gép előtti munkát /sysadmin/ is) csináltam, van összehasonlítási alapom.
Egy tanóra megtartása sokkal többet kivesz az emberből, mint azt a kívülállók gondolnák: az oka egyszerű - közben (ha jól csinálod) végig teljes koncentráció kell, nincsenek pihenőidők (amiket észrevétlenül is beiktatsz magadnak a gép előtt - pl. a HUP-ra kalandozva), és ez az, ami fáraszt.
Tapasztalataim szerint 6 óra megtartása kb. 10 órányi gép előtt végzett munkával egyenlő. (+ a felkészülés az órákra: aki szakmailag igényes, az nem spórolhatja meg)
Nem véletlen az, hogy évszázadok óta az iskolarendszerek (tessék megnézni akár az 1800-as éveket) a tanároknak általában heti 22-24 tanórát írtak elő.

,,Nem véletlen az, hogy évszázadok óta az iskolarendszerek (tessék megnézni akár az 1800-as éveket) a tanároknak általában heti 22-24 tanórát írtak elő.''

Ezen felül ezért is lehet több évközi szünet, hogy a gyerek és a tanár is kibírja valahogy a tanév végéig...

G.
============================================
"Share what you know. Learn what you don't."

60 percnyi tanítás != ledolgozott 60 perc.

Jobb helyeken a tanórák mellett kb. mégegyszer annyi időt elvesz, hogy a tanár felkészüljön az óráira, elvégezze az adminisztrációt, dolgozatokat javítson, stb.

Persze, a nyári szünet hosszú (amúgy a tanárok és a diákok nyári szünete messze nem egyenlő hosszú!) de

,,60 percnyi tanítás != ledolgozott 60 perc.''

Bizony-bizony!

,,Jobb helyeken a tanórák mellett kb. mégegyszer annyi időt elvesz, hogy a tanár felkészüljön az óráira, elvégezze az adminisztrációt, dolgozatokat javítson, stb.''

Szvsz, nem csak a jobb helyeken kellene ilyen alapon számolni az óraterhelést.

Technikai kiegészítés: a tanórák azért tartanak egyébként 40 vagy 45 percig, mert ennyi ideig még tudnak koncentrálni és figyelni a tanulók.

A nyári szünetről: hosszú lehet a szünet, de a mennyiség önmagában még kevés. Erre szoktam mondani azt a találós kérdést, mely szerint, ha egy nő, kilenc hónap alatt hord ki egy gyermeket, akkor kilenc nő? (Azaz mennyiség növelése önmagában nem növeli a teljesítményt...)

G.
============================================
"Share what you know. Learn what you don't."

Vajon mennyi Nokias doboz kellhetet, hogy meggondoljak magukat? :)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™