A rendszergazdákat kutatja a Microsoft, az FSF.hu és a HUP

Címkék

Közösen próbálja meg feltérképezni a hazai IT-üzemeltetők technológiahasználati szokásait a Microsoft Magyarország, a szabad szoftveres közösséget összefogó FSF.hu Alapítvány és a HWSW kiadó (HWSW.hu, HUP.hu). Az ITPRO 2013 kutatás az eddigi legnagyobb szabású hazai kezdeményezés az üzemeltetők preferenciáinak kutatására.

A hazai informatikai üzemeltetők szokásainak feltérképezésére indított kezdeményezést a Microsoft Magyarország, az FSF.hu Alapítvány, valamint a HWSW kiadó. A három szervezet közösen dolgozott ki egy kérdőívet, amely a rendszergazdák, rendszerüzemeltető szakemberek preferenciáit igyekszik kideríteni, például a PC-, tablet- és okostelefon-használat, a kedvenc szoftverek, a fontosnak tartott technológiák, illetve a szakmai érdeklődés és karrierfejlesztés tekintetében.

A kérdőív kitöltése mindössze öt percet vesz igénybe. Az együttműködés során az érintett felek személyes adatokat nem gyűjtenek és nem használnak, de a kérdőív minden kitöltőjének lehetősége van megadni az e-mail címét, amelyre a kutatás lezárultával a szervezők értesítést küldenek az eredmények publikálásáról. Ezt követően a kitöltők email-címét a szervezők azonnal és végleg törlik, azt semmilyen más célra nem használják fel.

A szervezők tervei szerint a kérdőíves kutatást évről évre megismétlik majd, hogy folyamatosan pontos képük legyen az IT-üzemeltetők igényeiről. A kutatás eredményeinek feldolgozása után a résztvevők publikálni fogják az adatokat, hogy az eredményekből a szakma és a közösség is profitálhasson.

Kérjük, segítsd te is munkánkat, a hazai IT-üzemeltető társadalom alapos megismerését a kérdőív kitöltésével, amelyet ezen a linken lehet elérni.

Hozzászólások

Ez rögtön egy remek adatbiztonsági kérdőív is.
Lehet, hogy nincs benne személyes adat, de egy pro Linkedin előfizetéssel, vagy egy kis közösségi adatbányászattal pillanatok alatt személyhez kapcsolható, vagy épp jól profilozható az adott személy üzleti értéke. Utóbbinak van értéke, mert a kérdésekre kapott válaszok alapján tudható, hogy adott cégnél ki az akit érdemes megkeresni egy remek üzleti ajánlattal vagy épp kit érdemes megkeresni egy kis adományért való koncsorgással.
Kellemetlenebb ennél a céges infrastruktúrára vonatkozó adatok szivárogtatása.

--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Én is osztom a véleményt. Bár nem tudom milyen kérdéseket rejt a kérdőív, nálam a cégnév-nél verte ki a biztit a /névtelen adatgyűjtés/, a személyes adataim, még lehet tucat (bár a az IP alapján mind a személy (nagy valószínűséggel) mind a cégnév beazonosítható (feltételezem sokan használnak IT-sok fix ip-t)
Mindenesetre, én kb. arra használnám ezt a kérdőívet kit nem veszek fel a cégemhez, mert tudta nélkül szórja IT infrastruktúra adatait. (persze nem tudom milyen kérdések voltak belül)
Nyilván ezeket nem erre hozták létre, és vannak sokkal célzottabb, hatékonyabb adatszerzések, de minek szórjuk feleslegesen.

Buta kérdésre buta válasz adható. :-(
Persze nem lehet minden lehetőséget lefedni úgy, hogy egyszerűen és gyorsan is kitölthető legyen, de azért pl. a foglalkoztatásra vonatkozó kérdést lehetett volna árnyaltabban. Jellemzően pont az informatikus általában nem egy helyen dolgozik......

"Kérjük, nevezzen meg néhány hasznos segédeszközt vagy szolgáltatást, amelyet munkája megkönnyítésére használ"
-számítógép.

Megpróbáltam, de tényleg... aztán kb. a 847. kérdésnél rájöttem, hogy nincs nekem erre időm! :P

Ez egy rettenetesen rossz kérdőív. Megpróbáltam kitölteni, de feladtam menet közben. Javítási javaslatok:

- ne kelljen megadni a foglalkoztató cég nevét, hanem legyen elég annyi, hogy pl. magyar kft.
- különösen ne kelljen megadni egyszerre a foglalkoztató cég nevét ÉS a fizetést
- ne legyen minden kérdés külön oldalon, hanem legyen egy oldalon több
- ha már mindenképpen így, akkor legyen kiírva, hogy mennyiből hányadik kérdésnél tartok

Gondolom még sok ponton lehetne javítani.

Sok sikert, és érdekelne egy statisztika, hogy hányan töltik ki végig a kérdőívet a jelenlegi formájában :-D

Szerintem ezek a kérdések már átlépik az egyéni preferencia határait.
A pofátlanabb kérdéseket (1-18) a végére hagynám (akkor talán többen töltik ki, valós adatokkal). Az fsf.hu pedig egy önigazolást kereső faszfej, ami a beleerőltetett kérdésekből vélelmezhető róla.

1. Irányítószám
2. Életkor
3. Neme
4. Mi az Ön legmagasabb iskolai végzettsége?
5. Mikor szerezte legutolsó iskolai végzettségét?
6. Melyik intézményben szerezte legutolsó iskolai végzettségét?
7. Milyen szakmai minősítéssel rendelkezik? Nevezze meg a legfontosabbakat!
8. Mi az Önt alkalmazó intézmény vagy cég neve?
9. Hányan dolgoznak az Önt alkalmazó intézménynél vagy cégnél?
10. Mekkora az Ön havi jövedelme átlagosan (nettó), béren kívüli juttatásokat is beleértve?
11. Kérjük, adja meg hány éves informatikai tapasztalattal rendelkezik?
12. Az alábbiak közül melyik írja le legpontosabban az Ön feladatkörét?
13. Elsődleges feladatköre mellett végez-e fejlesztői munkát?
14. Munkája mellett van-e aktív hallgatói jogviszonya?
15. Milyen szoftverkörnyezettel dolgozik elsősorban munkája során?
16. Kérjük, nevezzen meg néhány hasznos segédeszközt vagy szolgáltatást, amelyet munkája megkönnyítésére használ!
17. Kérjük, nevezzen meg néhány szabad szoftvert, amelyet a munkája során használ!
18. Hogyan jellemezné befolyását a céges vásárlásokra?
19. Milyen operációs rendszert használ elsődleges számítógépén?
20. Milyen irodai csomagot használ munkája során?
21. Milyen böngészőt használ elsődleges számítógépén?
22. Milyen levelezési szoftvert vagy módszert használ elsősorban?
23. Kérjük, nevezzen meg néhány szabad szoftvert, amelyet otthoni számítógép használat során használ!
24. Rendelkezik Ön okostelefonnal?
... (itt abbahagytam)

+1

Ha az adatok elemzésekor a cégnévnél smiley lesz, az én voltam. :) További kérdésekre már csak úgy kattintgattam, mondhatni komolytalanul (16. kérdés: toll, papír, ceruza!). Az okostelefonos kérdésnél elgondolkodtam, hogy vajon hamarabb végzek-e, ha azt mondom, hogy nincs!? Na jó legyen... van, 2 is... De aztán egyre csak jöttek a hülye kérdések, semmi folyamatjelző, hogy hol tartok, végül fogtam és bezártam az ablakot.
Persze, kíváncsi leszek az eredményre (főleg az érdekelne, hogy hányan vitték végig a játékot :D), de hogy valós kép nem lesz belőle, abban biztos vagyok!

1.& 2. & 3. a népesség kb. 2/3-át azonosítja, egyedileg (USA-ban ezt megmérték, 87%-át azonosítja egyedileg).

Tedd hozzá többletként azt a háttérdudást, hogy "rendszergazda", és az egyedi azonosítás adott. Nem is kell hozzá a többi körülmény (cégnév, stb). Hogy a tankönyvi kvázikulcs az első három amit listáztál azt sugallja, hogy az aki a "kérdőívet" összeállította, pontosan tudta, hogy mit csinál és hogy miért (lásd multiknál a kasszánál amikor irsz-t kérnek ártatlanul nézve rád [kor, nem]).

Forrást tudsz adni?

Egyszerűen átlagokkal számolva (és a teljes lakosságra egyenletes eloszlást feltételezve) a 365 milliós népesség (Wiki: USA szócik) és a 42 ezer irányítószám (Wiki: ZIP code szócikk) hányadosára 7523 személy jön ki egy ir. számra. Ugyebár a férfi-nő nagyjából 50-50%, tehát kb. 3761 férfi és nő jön ki egy irányítószámra, amihez hozzávéve az életkort is (és itt megint egyenletes eloszlással számolok, holott nagyon nem az) 0-100 tartományban egy ilyen hármasra 37 ember jön ki. (itthonra ugyanez 10M, 3038 [posta irányítószám adatbázisa], kb. 16 fő)

BlackY

Ezért egészítettem ki egy szakma leírásával ld. "rendszergazda", mint háttértudási többlet, amiről a "felmérés" szól. Ez a négyes alkalmas egy személy beazonosítására. Elég pontosan.

It was found that 87% (216 million of 248 million) of the population in the United States had reported characteristics that likely made them unique based only on {5-digit ZIP, gender, date of birth}. About half of the U.S. population (132 million of 248 million or 53%) are likely to be uniquely identified by only {place, gender, date of birth}, where place is basically the city, town, or municipality in which the person resides. And even at the county level, {county, gender, date of birth} are likely to uniquely identify 18% of the U.S. population. In general, few characteristics are needed to uniquely identify a person.

L. Sweeney, Simple Demographics Often Identify People Uniquely. Carnegie Mellon University, Data Privacy Working Paper 3. Pittsburgh 2000.

kéne végre az iskolákról is "Indoor Street View tours: Going inside your business with Google Street View technology", már csak az ott kallódó tablók miatt is. De legalább egy működő Sulinet Digitális Tudásbázis. Közbeszerezve, természetesen. Szerencsére a közoktatásról szóló törvény módosítása alapvető változtatásokat hozott ezen a területen. A térségi integrált szakképző központot szervezési megoldásként szabályozza, amelynek célja és lényege a szakképzés jelenleginél hatékonyabb formában történő megszervezése, annak garantálása, hogy a szakképzés igazodni tud a munkaerő-piac elvárásaihoz.

Köszi, majd elolvasom az írást.

A szül. dátum <-> kor (többnyire évre asszociálva) cserével így már tényleg reálisabb (a szakterület/foglalkozással együtti egyértelmű azonosíthatóságot egy pillanatig nem kérdőjeleztem meg, ott még szerintem az évben kifejezett korral is kb. elég lenne :) ).

BlackY

"2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról"

"személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;"

A kerdoiv osszeallitoja bizonyara megfeledkezett arrol, hogy a szemelyes adat az nem csak az emailcim es nev...

A microsoft mehet a fenébe. Nem töltenék ki semmit, mert elvből nem vennék tőlük olyat, amit létrehoznak. Elegem vot abból, hogy ha valamit a rendszerükben megtanultam, vagy kitapasztalhattam, azt el is dobhattam néhány év után. Ennyi.
Ez itt a hup.hu, nem microsoftozni jár ide az ember.
(1999 óta nem használok tőlük semmit)

uff, én beszéltem.

winnetou
sk.

---
--- A gond akkor van, ha látszólag minden működik. ---
---

Azért a "motorháztető alatt" változott (inkább: bővült, bár az ME -> XP váltásnál az változás volt) az is rendesen. Meg most ugye a Win8, ahol a motorháztetőt is leszedték és kerítést raktak a helyére. Amit itt trollkodni lehet, hogy azért a Linux is változott ugyanezen idő alatt szépen...

BlackY

Persze, ez egyértelmű. Sőt, nem is csak a "motorháztető alatt". ME->XP még talán annyira nem is. Egy XP->Pista... na az igen! Meg ugye ahogy Te is írtad, most, hogy lecsempézték nemhogy a fürdőszobát, de még az asztalt is, meg mindent!? De hát emberünk '99-re már megunta a folyamatos változást, tehát Ő ezekből semmit nem érzékelt! ;)
(Linux: KDE, Gnome, Unity!? Folytassuk? :))

Dejszen ezt má'n mögbeszé'tük, hogy itt mindenki ̐ ̵̷̤̞̙̞͚̒̄ͥͪͪ̎̌̈ͭ̀͞ͅ ̧̙͎͓͖̖̦͕̼͔̞ͪ͂ͣͦͥͬ̕̕͜ͅ ͛̐̄ͬͬ͗̊̿̃̋͏̨͕̗̦̤͚̖Sͪ͑ͨ͑̽̇ͣ̄͌̚͘͘͜͏̧̤̣̺̙̳̖͙e̩̜̰̰̹̖̹͔̜̘̹̞̯̭̻̱̦͖͒͛ͦ͆ͦ͟͜͠d̷͔̙̥̰̤̗̬̯͖̘̔̐̌͊ͦ̉̆̑̾͐̒ͭ̈̚̚͝͡t̸̨̯̹̥̳̤̞̩̲̪̣͓̬̆̇̆̔͛͐͗̓̒̓̈ͫ͛ͤͤ̒̚͜h̵̳̥̼̮̰͚̬͔̦̖͕̰̼̽̇ͭͯͫͮ͆̃̆̉̓̀̇͐͛͐҉h̨̭͖̩̜̝̻͈̰̺̫̳͊̈́̊ͣ̊̄ͧ͟͡ ̴̠̙̜̖̲͎͔̞̯͔̥̪̘̖͓̘̙ͩ̉̋ͯͤ͛ͤ́͘͠͝ͅͅȩ͎̙̠̼͇̼͕́͑ͪ͆̆̆̓̍ͧ̍̎͟͠͞s̷̼̞͈̤̭͉͉͍̱̫̱̣̲̼͔͔͊̇̔͊͑͑ͥͬ̀̃̀̑̔ͨ̒͆̀͞͞ ̷̤̤͖̯̱͚̪̮̗̟̥̙̗̭̅ͪ̈̐̎ͧ̄̌͑̆̓̚͜͜ͅM̂̔ͮ͐ͭ҉̶͈͈̝͈̺̫̩̹̘͔̖͍̳͝ͅa̧͗̏̓̉̿̓̓ͧ̈́͂̾̿ͥ̀̊̂̈́̃͒͏̳͕̰̬͙̙̥̤͍̕͝m̴̢̼̗̝̩͙̱͈̬͉̥͉̪ͧ̐̐̅ͮ͝͞ą̰̺̯̥͎̠̹̺̱̲̥̻́ͤ̉̾͋̓̋̒ͬͬͧ̐͌̋͆̋ͣ̓̉̚͡͠͡͞ͅj̸̲͔̙̱̠͇̙͖͇̜̿̏ͫ̈͂̆͒̉́̈͘a̵̹̪̺̹̰͕̬̰͓͓̰̞̣̜̯͆̌ͬ̔͊̍̒̎̈́͗͊ͮ͌͜҉ ̵̷̤̞̙̞͚̒̄ͥͪͪ̎̌̈ͭ̀͞ͅ ̧̙͎͓͖̖̦͕̼͔̞ͪ͂ͣͦͥͬ̕̕͜ͅ ͛̐̄ͬͬ͗̊̿̃̋͏̨͕̗̦̤͚̖ Trey és Gabu.

ne legyetek ennyire parasak. sokat beszelgettunk rendszergazdakrol, a szokasaikrol, sztereotipiakrol stb, es kitalaltuk hogy csinaljunk egy ilyet. nem kell ezt ennyire adatvedelmi parasan kezelni, nem tobb ez mint egy hup szavazas, csak most egyszerre tobb erdes van. semmilyen hatso szandek nincs ebben, egyszeruen tobbet akarunk tudni errol a kozossegrol.

Őszintén, szerinted belefér egy cégnek, ha az infrastruktúrájáról, IT döntéshozataláról adnak ki információt?
Szerinted, milyen értéke van annak a rendszergazdának, aki ilyen információkat kiad?
Szerinted, milyen szakmailag az a rendszergazda, aki a rábízott rendszer kezelését a "szokásai" alapján végzi?
Szerinted, milyen mértékben képes a rábízott rendszer biztonságát szavatolni az a rendszergazda, aki nem parásan kezeli az adatvédelmet?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

pestis dude, es te meg mifele szerencsetlen vagy, hogy nevtelen senkikent "kitalaltad" hogy "tobbet akarsz tudni a kozossegrol"?

a hup szarvazasok nem a cloudapp.com domain alatt vannak, de ezt te is nagyon jol tudod, ezert hazudozol jo spindoctor modjara ilyeneket, hogy "nem kell ezt adatvedelmi parasan kezelni".

valodi nevedet, alkalmazo ceget ide, ha van gerinced.

Hol az adatvedelmi nyilatkozat? Hol az adatkezelesi nyilvantartasi szam? Raadasul adattovabbitas kulfoldre? Ez komoly? Attol, hogy a szemelyes adatok megadasa opcionalis, ugyanugy adatkezeles! Kutatas raadasul specialis szabalyok szerint tortenhet!

"2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról"

"személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;"

A szemelyes adat az nem csak az emailcim es nev!

Aki kitoltotte - gratulalhat maganak, mert most nyert egy polgari pert maganak (a), sulyosabb esetben buncselekmenyt kovetett el (b).

a) "(2) Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult - ide nem értve a magyar államot - jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette."

b) "300. § Gazdasági titok megsértése

(1) Az a bank-, értékpapír-, pénztár-, biztosítási vagy foglalkoztatói nyugdíjtitok megtartására köteles személy, aki bank-, értékpapír-, pénztár-, biztosítási vagy foglalkoztatói nyugdíjtitoknak minősülő adatot jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tesz, úgyszintén aki jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva üzleti titkot jogosulatlanul megszerez, felhasznál, mással közöl vagy nyilvánosságra hoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Amúgy mit vártatok egy olyan cégtől mint a Microsoft?
Meg se lepődök.

Ez is igaz FSF.hu és HUP is adta a nevét hozzá és felvállalta ezt a hogy is mondjam burkolt adatgyűjtés.
Nem vett valami jó fényt rájuk.
Megáll az eszem ilyen kérdéseket pont a rendszergazdáknak tesznek fel!
Akik végül is a céges vagy személyes adatok biztonságáért felelnének elsősorban.

Kicsit fura kérdések a "technológiahasználati szokásaim " feltérképezéséhez. Ha tényleg ez a célotok vele kicsit át kéne szabni tényleg, mert így sajnos akinek egy kis sütnivalója van inkább nem tölti ki.

Ez a "kérdőív" inkább hasonlít egy "mindent tudni akarunk rólad" felhíváshoz. Szívesen kitöltöttem volna, ha arról szólna a kérdőív, amiről a címe. Aki összeállította, az nem vette figyelembe sem az adatvédelmi, adatbiztonsági elveket, sem azt, hogy sokunk több helyen is dolgozik, több ügyfélnél. Noooormális???!!!

>Az emailt csak az eredmények elküldésére fogjuk felhasználni, aztán töröljük.
De az e-mail címed megtartjuk, és eladjuk uzsonnásoknak. :3

Tisztelt FSF.hu Alapitvany!

Az alapitvany alapito okiratabol milyen modon kovetkezik egy szoftveripari es egy mediaceg celzott piackutatasahoz valo segedkezes?

Milyen modon tud az alapitvany az emlitett cegekhez hasonlo merteku anyagi vagy egyeb gyarapodast elerni, ha mar egyenlo mertekben adta nevet?

Koszonettel,
egy tamogato

u.i.: Onok olvastak a kerdoiv vegleges formajat? Szerintem nem melto...

én is had! én is had!

*doppergés* - szar.

Nagy szerencse, hogy én csak programozó vagyok, mert én legkésőbb a 'hadd nézzünk csak a zsebedbe' kérdésnél rácsapnék az Alt+F4-re...

Elnézést kérünk, nem így gondoltuk. Az Alapítványt a HWSW/HUP kereste meg, akik az elmúlt években nagyon sokban segítették a szabad szoftverek ügyét Magyarországon, és az FSF.hu is sokat köszönhet nekik, ezért mérlegeltük egyáltalán a részvételt.

Mind az adatgyűjtést szervező vállalattal, mind az adatgyűjtés formájával kapcsolatban komoly ellenérzéseink voltak a döntéshozatal folyamán, végül mégis a csatlakozás mellett döntöttünk az alábbi okból:

A részvétel mellett a minket megkereső HWSW-vel való korábbi együttműködés pozitív tapasztalatain túl volt még egy fontos érvünk: úgy véltük, hogy a felmérés nyilvánosságra kerülő eredményei a jövőben a vállalati- és közszférában visszahathatnak majd a szoftverbeszerzésekkel kapcsolatos jövőbeni döntésekre, ezért szerettük volna, ha a szabad szoftverek is megfelelő reprezentációval szerepelnének a kérdőívben.

Nem fontoltuk meg megfelelően, hogy a kérdések egy része adatvédelmi aggályokat vethet fel, még egyszer elnézést kérünk ezért.
A kérdéseket kitöltés nélküli is át lehet lépni, javasoljuk, hogy az aggályos kérdéseket hagyjátok ki.

Eddig alapítvány nem rendelkezett olyan etikai kódexszel, mely az ilyen megkeresésekre iránymutatást adott volna. Még nem volt ilyen megkeresésünk, nem voltunk megfelelően felkészülve rá. Ilyen kódexet a lehető leghamarabb készíteni fogunk, publikáljuk és a továbbiakban annak megfelelően fogjuk kezelni a hasonló megkereséseket.

FSF.hu Alapítvány
kuratórium

héber világ/szemita világgal (gyengeelméjűek kedvéért: hebrew world semitic world) én nem állnék szóba, már csak azért se, mert nagyon-nagyon közel van az az idő, amikor ez nemzetbiztonsági kockázat lesz és rögtönítélő katonai bíróságok fogják meghozni a számodra kellemetlen ítéletet ...
_______
16,67 %

Valaki elmagyarazna nekem, hogy ha trey/trinity multinick-kent tevekenykedik, es ez leleplezodik gabu(?) altal - aki emlekeim szerint szinten eleg sok nicket hasznalt/hasznal, akkor ettol trey miert hiteltelen, es gabu miert nem?
Amugy miert mosakodas egy "elkurtuk"? Az meg nem jutott eszedbe, hogy valaki mas megvilagitasba helyezte a dolgokat, olyanba, amit az fsfhu nem gondolt vegig? (Csak ugy felremlik, hogy mintha pl. a KRESZ kapcsan is lennenek itt ertelmezesi vitak, pedig az egy valoszinuleg sokkal egzaktabb valami. Legalabbis a 130 km/h autopalyan az eleg egyertelmu, es nehez a 210-et 130-nak latni. Valoszinuleg nehezebb, mint atugrani a csunya kerdeseket egy kerdoivben.)

> Valaki elmagyarazna nekem, hogy ha trey/trinity multinick-kent tevekenykedik, es ez leleplezodik gabu(?) altal - aki emlekeim szerint szinten eleg sok nicket hasznalt/hasznal, akkor ettol trey miert hiteltelen, es gabu miert nem?

azert ez eleg trivialis. egy ilyen jelensegnek ket oka lehet: ban, vagy jellemtelenseg.

> miert mosakodas egy "elkurtuk"?

mert madarat tollarol, embert baratjarol.

Nem emlékszem olyan esetre, amikor egyszerre több nicket használt volna. Sőt, arra is csak azért kényszerül rá, hogy más nickeket használjon időről időre, mert a korábbi nickjei bannolásra kerültek.

Egyébként azzal önmagában nem lenne baj, hogy több nicket használ trey egyszerre, ez viszont már probléma: http://data.gabucino.be/pMpeb.png

Az hogy trey-jel mi a probléma az 1 dolog. Az meg egy másik, hogy mennyire gerinces már az, akit kitiltanak valahonnan (és köztudottan nem csak innen!), mert nem képes betartani a minimális elvárásokat se, akkor szerez(!) magának egy másik nick-et, és azzal visszasunnyog ugyanoda? Azért ehhez is vastag bőr kell az arcra.

"arra is csak azért kényszerül rá"
Ez önmagában is cukiság. Írj még ilyeneket, kérlek!
--
♙♘♗♖♕♔

azt hiszem, ezt a zsebnyilasmisit senkinek nem kell bemutatni. Az meg kulon lol, hogy szegenykem ra-keny-sze-rul! Uh! Ah!

Mondjuk sokat elarul, hogy a kukoricanepper psc fikanicket kapta meg. Tipikus madarat tollarol szindroma, amikor a hulladek vegul odakerul, ahova valo: a legaljara...

Diktatorok kezikonyve

Vicces ez a "rakenyszerult" szo. Azt sejteti, hogy egyaltalan nem tehet rola.

A jogtanácsos szerint több mint egy éve próbáltak szabadalmai licencszerződést kötni a Barnes & Noble-lel, a Foxconn-nal és az Inventec-kel, de azok visszautasították, hogy licencet vásároljanak a Microsoft-tól. A Microsoft ezért pert indított.

Más olvasatban:
Gipsz Jakab és Lakatos Dzsoki több, mint egy éven át győzködték a szórakozóhelyek tulajdonosait, hogy vásároljanak tőlük védelmi csomagot. Azok erre nem voltak hajlandóak, ezért a páros rákényszerült, hogy a tulajok arcberendezését átalakítsa.

-zoyo, http://hup.hu/cikkek/20110322/per_android_microsoft_barnes_and_noble_fo…

--
The programmers of tomorrow are the wizards of the future. You know, you're going to look like you have magic powers compared to everybody else. -Gabe Newell

"Sőt, arra is csak azért kényszerül rá, hogy más nickeket használjon időről időre"

ebből kiindulva hupon lenni kényszer, kötelező, kihagyhatatlan. tehát akinek nincs hupaccja, az büdösgyorsan szarozzon/zsaroljon össze magának legalább egyet, sőt minden ban után is legalább egyet.
értem én...

egyébként ki nem szarja le, hogy a portálgazda hány nickkel mifaszomat csinál a saját portálján? értem én, bérczi szarozása tök normális, míg mindenki más (de legfőképpen gáborunk) elmehet a picsába - ugyanazért.
isten hozta a kettős mércét, a diszkriminációt, meg mostanában az antiszemitizmust b+.

--
compaq n610c
"...és micsoda zajt csapott!"

Adatvedelmi aggalyok? Azert lenyeges elteres van az aggalyok, es a netto torvenytelen mukodes kozott.
Ez komoly? Egesz ellenerzesig jutott a dolog? Szegyen az egesz, ahogy van.

Mi kell, hogy az elmelkedesen es sajnalkozason tul lepesek is szulessenek a jelenlegi allapot megszuntetesere ? Egy 10 millios adatvedelmi birsag kello motivaciot jelentene ?

Tehat a kerdesek: Hol az adatvedelmi nyilatkozat? Hol az adatkezelesi nyilvantartasi szam? Raadasul adattovabbitas kulfoldre? Ez komoly? Attol, hogy a szemelyes adatok megadasa opcionalis, ugyanugy adatkezeles!

Tovabba:
"személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;"

Tényleg érdemes lenne utánanézni mielőtt bekopogtat a hivatal egy csini levélkével.
Nem mond hülyeséget az ember, akkor se ha ez nem tetszik.
Sajna a törvényt (az adatvédelmit) annak is be kell tartani aki amúgy egy full jószándékú alapítvány. A törvény nem ismerete pedig sajnos nem mentesít a jogkövetkezmények alól.

Nem, én sem vagyok jogász...

--
Gábriel Ákos
http://i-logic.hu

invertalva:

Egyeztetett ma a három fél, és a kérdésekre hamarosan korrekt, kimerítő választ adunk.

Belinkeltem ezt a threadet az adware-rulz@hwsw.hu levlistankra, es szetrohogtuk az agyunkat.

Szeretnénk ha a dolog transzparens lenne, nem kívánunk kibújni a kérdések alól.

Mint mindenki aki alantas dolgokkal keresi a penzet, mi sem szeretnenk ha barmirol is tudnatok ami nem tartozik ratok (=semmi). Nyugodtan haboroghattok :DDDDDDD

--
srac @ pest

Ugye informatikusoknak szól a kérdőív!? Nem igen akarok más nevében beszélni, de úgy gondolom, hogy jóérzésű tisztes informatikus esetén szinte követelmény, hogy egy ilyen kérdőív kiverje a biztosítékot! Bár, ha még teszem azt nekem lenne rá lehetőségem/módom ilyen kérdésekre válaszolni, akkor se! Cégnév/Fizetés/Szoftverek/Eszközök... Azért ez a munkáltatómról már adna egy olyan képet, amit már csak azért sem! És azt se akarom, hogy engem zaklassanak, hogy mikor épp mi akciós, és mit kellene vennie a cégnek! Stb, stb... És ez még csak pár kérdés volt, ami hirtelen beugrott!

Részemről semmi probléma, meg van bocsájtva! De azért legközelebb szerintem ezt nem így kellene, főleg nem, ha tőlünk, alapból "beteg" infósoktól akartok infókat :)

Először is sorry, hogy eltartott a válasz egy darabig.

Amikor a három fél megállapodott erről a kutatásról, természetesen az adatvédelem kiemelt szempont volt és körbe is jártuk a témát alaposan. A topicban felmerült kérdések és aggályok után mégegyszer nekifutottunk ennek - megfelelő jogi segítséggel. Az álláspontunk továbbra is változatlan, mint azt a kiírásban is leszögeztük, részünkről nem történik személyes adatkezelés, lévén az adatok személyhez nem kapcsolhatók. Természetesen láttuk, hogy pont ezt tartják sokan aggályosnak (lásd visszakeresés facebookról, linkedinről stb), amit értünk, de ez már bizalmi kérdés és nem jogi.

Az általunk a fenti cikkben tett adatkezelési nyilatkozat elégséges, az adatok MS Azureban való tárolása nincs akadálya a magyar jogban. A kitöltés önkéntes, az adatok megadása opcioális, az egyéni adatokat (melyek nem személyes adatok) csak kummuláltan hasznosítjuk.

Ez volt a hivatalos része...

Amikor ezt az ötlet megszületett, a feleket semmi más nem motiválta mint a kiváncsiság. Nem az volt a cél, hogy most akkor jól lekutatunk titeket, aztán beáldozzuk a közösséget a marketing oltárán. Személyes sikeremnek tartottam, hogy ha csak egy kutatás erejéig, de az MS és FSF együtt tudott működni, mert a célom az volt, hogy a dolog hiteles legyen, és széleskörű konszenzust sugaljon. Én, mint a HUP egyik tulajdonosa igyekszem a szakmával jó kapcsolatot ápolni, nem húzok sem az MS, sem szabad világ felé. Ettől függetlenül ahol csak tudjuk segítjük a nyílt közösséget, ill az FSF-et. Régi véleményem, hogy hatalnmas hibája a nyílt közösségnek, hogy a kohézió nagy részét az MS utálata biztosítja. Ez én hibának gondolom. Pont ezért is örültem, hogy ha csak egy kutatás erejéig de ezt félre tudtuk tenni.

Azt hiszem a reakciókból sokat tanultam/tanultunk, nem részletezem, nem diplomáciából mondom. Az aggályokat értem. A kitöltés egy bizalmi kérdés, sokatokban ez nem volt meg. Pontosan tudom, hogy ez a válasz sokatokat nem fog kielégíteni, de ezzel együtt kell élnünk.

> az adatvédelem kiemelt szempont volt

nem

> körbe is jártuk a témát alaposan

nem

> mégegyszer nekifutottunk ennek

nem

> részünkről nem történik személyes adatkezelés

de

> az adatok személyhez nem kapcsolhatók

de

> az adatok MS Azureban való tárolása nincs akadálya

ez nem volt kérdés

> nem húzok sem az MS, sem szabad világ felé

ámde:

> ezért is örültem, hogy ha csak egy kutatás erejéig de ezt félre tudtuk tenni.

most akkor mit tettél félre?

> ez a válasz sokatokat nem fog kielégíteni

ennek oka lehet, hogy a "bocsánat" vagy "elnézést" szavak a témával kapcsolatosan nem lelhetők fel a fenti arrogáns szösszenetben

HTH

most oszinten: eddig hanyan toltottek ki, ill. az ir.szam + munkaltato kerdesekre adott valaszok alapjan hany (elsore) ertelmes(nek tuno) valaszt kaptatok?

Mondjuk az nem vilagos, miert kell barminek a hitelessegehez az MS (vagy barmilyen kereskedelmi ceg) (a trioba)? Szerintem akkor is hiteles lehetne a dolog, ha a hwsw onalloan vegezne. Egy szaklap (a hwsw-re gondolok) riszpektje pont eleg lehet ahhoz, hogy ertelmes kerdeseket fogalmazzon meg. Mondom, nem tilos barki massal is karoltve kerdoivet gyartani, de csak azert, hogy hiteles / konszenzusos legyen...

Régi véleményem, hogy hatalnmas hibája a nyílt közösségnek, hogy a kohézió nagy részét az MS utálata biztosítja. Ez én hibának gondolom. Pont ezért is örültem, hogy ha csak egy kutatás erejéig de ezt félre tudtuk tenni.

egy hup-os mondassal elve "uj lehetsz meg errefele". Egyreszt a "nyilt kozosseg" (akarmit is jelentsen ez) es a hup nem szinonim fogalmak. A hup meg pont az a hely, ahol sok mindent lattam mar, de koheziot azt pont nem.

A hwsw-s cikk kapcsan par megjegyzes. Noha az ottani felvezetes szerint elvileg "az uzemeltetok preferenciait" kutatjatok, de a kerdesek jo reszenek ehhez semmi koze, sot tipikusan olyan, amit egy IT-szakember anonim modon sem feltetlen reklamoz (pl. ir.szam, eletkor, fizetes, munkahely, ...). Az ezekre valo utazas valahogy ennek a retegnek a nem ertese (vo. az MS utalat, mint allitolagos osszetarto ero). Btw. ha a hwsw + fsf.hu "ha csak egy kutatas erejeig" nem utalta az MS-t, az dicseretes, de ez "a kozosseg" lelki bekejet nem nagyon hatja meg. ha ram hallgatsz, a kutatas utan sem kell utalni az MS-t :-)

Az eredmenyeket pedig jobb lett volna egy a kerdoiv vegen megadott hatarido + link segitsegevel kozzetenni, semmint csak ezert egy email cimet is elkerni (ami viszont szemelyes adat).

A kitöltés egy bizalmi kérdés, sokatokban ez nem volt meg.

ha valoban csak a preferenciakra kerdeztetek volna ra, akkor eleve nem lett volna bizalmi kerdes, es biztos 5-6x tobb valaszt kaptatok volna volumenben, raadasul _relevans_ valaszt.

De (erthetetlenul) tul nagyot akartatok markolni...

Diktatorok kezikonyve

Egeszen mas megvilagitasba helyezi. Tehat maga a cikk az adatvedelmi nyilatkozat, amely tartalmaz minden kotelezo elemet.

FYI:

"20. § (1) Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul vagy kötelező."

Ez hol szerepel az "adatvedelmi nyilatkozatban" ?

"(2) Az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő a 6. § (5) bekezdése alapján kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is."

Ez hol szerepel az "adatvedelmi nyilatkozatban" ?

"(3) Kötelező adatkezelés esetén a tájékoztatás megtörténhet a (2) bekezdés szerinti információkat tartalmazó jogszabályi rendelkezésekre való utalás nyilvánosságra hozatalával is.

(4) Ha az érintettek személyes tájékoztatása lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, a tájékoztatás megtörténhet az alábbi információk nyilvánosságra hozatalával is:

a) az adatgyűjtés ténye,

b) az érintettek köre,

c) az adatgyűjtés célja,

d) az adatkezelés időtartama,

e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,

f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak és jogorvoslati lehetőségeinek ismertetése, valamint

g) ha az adatkezelés adatvédelmi nyilvántartásba vételének van helye, az adatkezelés nyilvántartási száma, kivéve a 68. § (2) bekezdésében foglalt esetet."

Hol szerepel a jogokrol torteno tajekoztatas, es a jogorvoslati lehetosegek az "adatvedelmi nyilatkozatban" ?

"részünkről nem történik személyes adatkezelés, lévén az adatok személyhez nem kapcsolhatók"

A jogalkotasrol szolo 2010. évi CXXX. törvény nem listaz egyetlen szereplot sem, mint jogalkotot - igy engedelmeddel maradnek a torveny szovegenel.

"személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;"

Az email kezelese szerintetek nyilvanvaloan nem adatkezeles, es semmi mas nem lehet szemelyes adat, wow...

Lehet gyurni az indoklasra, amely a Kuria 1/2012. számú BJE határozat fenyeben mindenki szamara izgalmasnak igerkezhet:

"A Btk. 177/A. § (1) bekezdés a) pontjának első fordulatába ütköző személyes adattal visszaélés vétségének az elkövetője nemcsak az adatvédelmi jogszabályok szerinti adatkezelő, hanem bárki lehet."

Mivel mi azt gondoljuk, hogy nem kezelünk személyes adatokat (külön kiemelve, hogy az FSF.hu Alapítvány meg különösen nem, mert egyrészt nem a mi infrastruktúránkon van az egész és nem is férünk hozzá továbbá egyébként is minden olyat ami az lehetne - lásd e-mail - eltörlünk és ott bele is van írva, hogy csak az írja oda, aki szeretné látni az eredményt és utána tényleg eltöröljük és nincs sem kereskedelmi sem más alantas cél sem ráadásul hanem csak kutatási) és mindezek mellett nem akarjuk hobbijogászként szegény kispénzű igazi jogászok kenyerét elvenni, így úgy döntöttünk, hogy leírva a kutatásunk pontos módszerét / hátterét és adatait állásfoglalást kérünk a NAIH-tól (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság), hogy ez most személyes adatkezelés-e vagy nem.

A későbbiekben az állásfoglalást természetesen nyilvánosságra fogjuk hozni és az abban megállapítottak alapján fogunk eljárni.

FSF.hu Alapítvány kuratórium

Jó tanulság volt ez nekünk. _Ha_ még egyszer az életben bármilyen kutatást akarunk csinálni, _sokkal_ alaposabban körüljárjuk majd a kérdést, még azelőtt megkérdezzük a HUP specialistáit, hogy jól állunk-e neki, mielőtt kitölthető módon közzétesszük a kérdéssort. De érzésem szerint erre egy darabig most nem kerül sor :D