900 millió Android eszközt aktiváltak eddig

Címkék

900 millió aktivált Android eszköz

Sundar Pichai - Android / Chrome főnök - a Google fejlesztőknek szóló idei összeröffenésén (Google I/O 2013) közölte, hogy az Android színre lépése óta eltelt négy és fél alatt összesen 900 millió Android eszközt aktiváltak. A vállalat jó úton halad afelé, hogy beteljesítse Eric Schmidt korábbi jóslatát, miszerint az év végéig 1 milliárd aktivált Android készülékig jutnak.

A rendezvényen elhangzott, hogy mindezekkel együtt számos olyan ország van, ahol az Android piaci penetrációja alig éri el a 10 százalékot, így bőven van hely még a terjeszkedésre.

Pichai arról is beszélt, hogy a Google Play-ből eddig 48 milliárd alkalommal töltöttek le alkalmazást. Összehasonlításképpen, az Apple a hónap elején futtatott egy promót weboldalán, amelynek keretében egy számláló pörgött az 50 milliárdodik letöltés felé.

A cég azt is közölte, hogy a fejlesztőknek ebben az évben annyi jutalékot fizetett ki eddig, amennyit a tavalyi egész évben összesen.

Részletek itt és itt.

Hozzászólások

Az is kerdes mennyi ebbol az aktiv. Legyenek szivesek tegyek hozza kategoriak szerint mennyi alternativa (volt) vasarolhato.... es abbol mennyi kelt el(pl felso es kozepkategoriaban) Na ennek fenyeben mar nem olyan "izgi". Foleg hogy vannak olyan celteruletek ahova nincs is andoridos alternativa (regen nepszeruek voltak az utes es porallo keszulekek melosoknak es voltak a magyar szolgaltatoknal, illve uzleti telefonalasra (napi 2-6 oranyi hivashoz) alkalmas keszulekek teren sem eros a platform)

"regen nepszeruek voltak az utes es porallo keszulekek"
ilyenek most is vannak,
Caterpillar CAT B10
Samsung Galaxy Xcover 2

a Motorola Defy is egy remek strapa android volt, bár nem annyira ütésálló mint ezek de hétköznapi használatra, lightos túrákra tökéletes. kár, hogy nem folytatta a termékvonalat a Google kezébe került Motorola.