"Öt ok, hogy a Windows 8 miért lett bukta"

"Itt vannak a számok és azok nem hazudnak. A Windows 8 piaci fogadatását jelző számok jóval elmaradnak a Microsoft legnagyobb korábbi operációs rendszer buktájától, a Vista-tól."

A cikk itt olvasható.

Hozzászólások

Nemsokára jön a Windows 9, mert az MS átállt évenkénti frissítésre, azt biztos zabálni fogják az emberek.

"Legacy Windows 7 users aren't moving."

Ezt mindig elmondjak pedig tisztan egy baromsag.

Attol meg nem bukta egy OS verzio, mert az elodjerol nem valt ra a user.
Akkor az, hogyha amikor valt, akkor masra.

tompos

+1

Szerintem a Windows 7 túl jól sikerült ahhoz, hogy az emberek pikk-pakk váltsanak egy olyan UIval rendelkező operációs rendszerre, ami merőben más, mint a régi. Ez még persze nem jelenti azt, hogy a Windows 8 bukta, ez szerintem az SP1 után fog inkább kiderülni. Több olyan véleményt is hallottam már, hogy egy elmebeteg ötlete volt táblagépre és pc-re is ráhúzni ugyanazt a felületet, hiszen egy touchscreen merőben más, mint egy egérrel és billentyűzettel vezérelt PC.
Nekem alapvetően az volt a bajom, hogy a legtöbb alkalmazás full screenben futott.

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Próbáld meg az egész mondatot elolvasni és értelmezni. A többi Windows-hoz képest gyors, stabil. Mondhatnám, hogy vakok között félszemű a király, de nem mondom. Érdekes módon valami furcsa utálat...nem, ez nem utálat, erre nincs kifejezés, amit néhány open source hívő/függő gondol vagy vél a Windows-ról. Gyűlölet, ez a helyes kifejezés. Pedig hónapokig lehet kalapálni egy frissen telepített Linux disztrót, mire használható lesz. Aztán megint kijön egy frissítés, amiben van egy bug, ami után napokig túrhatod a netet. Ezzel nem a Linuxot akarom fikázni, mert mióta telepítettem, valami megmagyarázhatatlan nyugalom telít el, amikor használom a gépet. Persze, mikor előjönnek a hibák, akkor a pokolba kívánom, de ezt használom. Én elfogadom, hogy valaki irtózik a Windows használatától, de fogadja el, hogy vannak területek, ahol 1-2 MS termék jobban teljesít, mint egy open source és tartózkodjon az ehhez hasonló hozzászólásoktól. Rád ez hatványozottan igaz.

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Napi szinten használok Windows 7-et, Windows 8-at. Több százas méretben támogatom őket napi szinten. Van némi fogalmam a témáról. Nem látom azt, hogy a Windows 7 fényévekkel jobb lenne a Vista-hoz képest (amit szintén használtam kb. 1-1,5 évig napi szinten), vagy sokkal jobb lenne a Windows 8-nál.

Nem értem, hogy miért kevered ide a gyűlölet, nyílt forrás szavakat. Meg azt sem, hogy nekem miért kéne hatványozottan kerülnöm annak megkérdőjelezését, ami szerintem baromság.

--
trey @ gépház

Furcsa, én kismillió helyről hallottam olyat pl, hogy a Windows Vista eléggé túlzottan erőforrás igényes. Az USB-s meghajtókkal is volt valami okoskodás, hogy a memóriát tudtad vele növelni. Azt nem nagyon tudtam hova tenni. Ehhez képest a Windows 7 fényévekkel jobb, Windows 8-cal kapcsolatban nincs tapasztalatom, csupán a saját meglátásomat fejtettem ki, garanciát nem merek rá vállalni.

"Nem értem, hogy miért kevered ide a gyűlölet"
Általánosítás. A legtöbben azt hangoztatják, hogy a Windows szar, a Linux meg jó.

"ami szerintem baromság"
Ha jól értelmeztem, akkor a személyem ellen szólt a mondatod. Mert egy mondatom alapján* igyekeztél véleményt alkotni arról, hogy milyen normákhoz igazodhatom. Tudom, akinek nem inge, ne vegye magára, de nem tudtam elmenni mellette szó nélkül.

*: Pontosabban egy egész mondatból kiemeltél egy olyan mondatrészt, ami így önmagában teljesen mást jelent, mint az eredeti szövegkörnyezetében.

Ha már vita, akkor tudsz mondani egy jó operációs rendszert?

-----------
"640GB sokmindenre elég"

"Ehhez képest a Windows 7 fényévekkel jobb, Windows 8-cal kapcsolatban nincs tapasztalatom, csupán a saját meglátásomat fejtettem ki, garanciát nem merek rá vállalni."

Nem osztom a véleményed.

"A legtöbben azt hangoztatják, hogy a Windows szar, a Linux meg jó."

Mi közöm nekem ahhoz, hogy legtöbben mit mondanak?

"Ha jól értelmeztem, akkor a személyem ellen szólt a mondatod. "

Nem a személyed ellen, hanem néhány kijelentésed ellen.

" Mert egy mondatom alapján* igyekeztél véleményt alkotni arról, hogy milyen normákhoz igazodhatom. "

Semmi ilyet nem tettem.

"Pontosabban egy egész mondatból kiemeltél egy olyan mondatrészt, ami így önmagában teljesen mást jelent, mint az eredeti szövegkörnyezetében."

A valóság az, hogy idecitáltál egy teljesen ide nem vágó témát. Én Windows verziókat hasonlítottam Windows verziókkal, te meg nekiállták kalandozni, mutogatni és baromságokat idehordani. Ráadásul megpróbáltad megmondani, hogy mit kéne tennem.

"Ha már vita, akkor tudsz mondani egy jó operációs rendszert?"

Számomra ez így értelmezhetetlen. Már tíz+ éve is azt mondtam, hogy mindenre a célnak legmegfelelőbbet kell használni. Ezért használok Windows, FreeBSD, Linux és iOS-t futtató gépeket vegyesen.

De ha érdekel:

- mobiltelefonon nekem az iOS
- személyes laptopon az Ubuntu
- szerveren - feladattól függően - Windows, Linux, FreeBSD
- tűzfalon - Linux vagy FreeBSD
- adatbázis szerveren - feladattól függően - Windows, Linux
- menedzsment PC-n - környezettől és feladattól függően - Windows vagy Linux
- játék PC-n Windows (és egyre inkább Linux)

és még hosszasan sorolhatnám. Hogy a célnak éppen mikor, melyik a legmegfelelőbb, arról a véleményem folyamatosan változik. Van ami gyakrabban, van, ami kevésbé. Nem hagyom magam keretek közé szorítani. Szívbaj nélkül fogok váltani akár desktopon Windowsra, vagy OS X-re, ha úgy érzem, hogy nekem az felel majd meg legjobban. Vagy telefonon Androidra, vagy Windows Phone-ra stb.

--
trey @ gépház

"Nem osztom a véleményed."
Oké. Kifejtenéd, a sajátod? Érdekelne.

"Mi közöm nekem ahhoz, hogy legtöbben mit mondanak?"
Az eleje kb megvolt, én meg reflexből kiegészítettem a végét.

"Nem a személyed ellen, hanem néhány kijelentésed ellen."
Ezek mind az én véleményem, mindet vállalom, akár hülyeség, akár nem. Ha nem egyezik meg a Tieddel, az azt jelenti, hogy van helye vitának.

"Semmi ilyet nem tettem."
Akkor nem ugyanarról a hozzászólásról beszélünk :)

"A valóság az, hogy idecitáltál egy teljesen ide nem vágó témát. Én Windows verziókat hasonlítottam Windows verziókkal, te meg nekiállták kalandozni, mutogatni és baromságokat idehordani. Ráadásul megpróbáltad megmondani, hogy mit kéne tennem."
Én tompos véleményét osztom és próbáltam leírni, hogy szerintem miért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Windows 8 miért nem bukta, pro és kontra. A valóság az, hogy a kijelentésed sértő volt számomra. Én marhára nem akarom megmondani senkinek sem, hogy mit tegyen, csupán igyekeztem felhívni a figyelmed, hogy tőled nem erre a megjegyzésre számítottam. Sikerült.

"Számomra ez így értelmezhetetlen. Már tíz+ éve is azt mondtam, hogy mindenre a célnak legmegfelelőbbet kell használni."
Ebben tökéletesen egyetértünk.

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Ha nem desktoprol lenne szo kicsit hajlanek az egyetertesre mondjuk az eroforras ugyeben, de nem egy 386ost hasznalok desktopnak. Szerintem a legtobb desktop gepen ami manapsag mar 2 fillernel dragabb teljesen jol fut a vista is meg a win7 is, van a desktop gepemben quad core cpu, meg 12g ram, pont leszarom hogy fel giga (vagy akar egy) ide vagy oda. Ennek ellenere linux desktopokat kiprobalom ugy kb evente ket evente, es meg minden alkalommal megallapitom hogy szamomra kenyelmetlen a hasznalata, velemenyem szerint megszokas kerdese a dolog, de mivel vannak olyan dolgok amiket csak win desktopon tudok csinalni, linuxon nem, igy valahogy a vegso elszamolasban mindig az jon ki hogy ehhez nekem meg hozza is kene szoknom es raadasul allandoan bootolnom kene a ketto kozott mikor pl jatszani szeretnek valamivel (nem, nem tetrissel vagy solitaire-el ami fut linuxon is). Ergo azt mondani hogy melyik jobb vagy roszabb, mostanaban elegge megszokasra vezetodik vissza. Stabilitasban a vilagon semmi gondot nem talaltam win7el se, mindennapi desktop hasznalatban, hozzateve hogy en este mikor elmegyek aludni konkretan shutdownolok es masnap reggel frissen indul mindig a cucc.

Hali!

Jelentem: Dell EasyNote TV laptop: qrvara semmit sem kellet hegesztenem... minden megy "out of the box"... anno amikor elkezdtem a linux berkeiben barkácsolni még hónapokig(!) le kellett mondanom az X felületről egy videó kártya csere miatt (arról nem is írok, hogy a a hangkártya minimum egy plusz kernel fordítást igényelt). Ahogy most mennek a dolgok nagyon-nagyon durva követelményeket támasztani ahhoz egy "bármiféle" rendszerhez, hogy azt hónapokig kelljen "hegeszteni". Illetve van még a másik eset amikor nem az elvárás nagy, hanem a hozzáértés kevés...

Ezt viszont nem tudom a linux hibájának felróni bocs...

Üdv:
Feri

Minden tisztelettel, de nincs igazad. A Vista hw igénye több elbaltázott alapkoncepcióból adódóan szörnyűséges volt. A Win7 fényévekkel jobb, okosan beállítva hw igénye egy XP-vel vetekedhet. A Win8 meg sokkal geekebb, ergó jobb. Na jó, ez volt a poén, a komoly meg az, hogy a sok új ficsör miatt előbb-utóbb nélkülözhetetlen lesz átállni minden Windowsos sysadminnak rá. De ez az egész vita messzire vezetne, szóval nem mennék bele.
--
#conf t
#int world
#no shut

Ez, és a két előző hozzászólásod alapján majdnem kiérdemelted a "linuxos Sting" érdemrendet.
Régebben nem voltál ennyire ok nélkül elvakult.
- - - - - - -
A buszállomás az a hely, ahol a buszok állnak, a taxiállomás az a hely ahol a taxik állnak, az íróasztalomon viszont van egy munkaállomás....

Én is tolhatnék egy guglit erre, mert rogyásig készültek tesztek, de tudod mit mondok? Hogy rossz a felvetés. Az ún. "felhasználói élmény" az pont az érzésről szól, nem pedig a (gyakran félrevezető) bencsmarkokról. Kb. hogy mennyit küszködik a vinyó és homokórázik a kurzor mire elindul valami. És ne felejtsük el a Vista aljas kis trükkjeit se (a superfetchre gondolok pl. ami egy totális öngól volt).
--
#conf t
#int world
#no shut

Én ott vélem felfedezni a bajt, hogy a menedzsment szinte kizárólagosan és sajnos az IT szakmunkások jó része is a szakújságírók véleménye alapján dönt. Kevesen teszik meg, azt hogy saját véleményt alkossanak.

Az otthoni felhasználók nem nagyon fognak, mert nem értenek, és nem is akarnak érteni hozzá. Azzal az OS-el használják a gépet amivel adták (vagy ha FreeDossal adtál akkor előkerül a "szelektes" XP CD), és általában elvannak vele.

A kicsi cégeknél szerintem a költséghatékonyság az elsődleges szempont - "szelektes" XP CD.

Közepes cégeknél valószínűleg van valamiféle terv az átállásra, de pl. nálunk most problémásnak tűnik az öreg, A0-s Xerox printer drivertámogatása, de szerencsére a printer maga tud nyomtatni PDF-ből :D

A nagy cégeknél, mint mondjuk a GE az OS a legkisebb gond, úgyis le kell gyártani minden szabványgépre egy-egy image-t, ami tartalmazza a szükséges alkalmazásokat, beállításokat működőképesen, ott én addig nem váltanék amíg az OS támogatott. Mert minek?!

Összefoglalva szerintem az a baj, hogy nincs szükség a win8-ra. Mármint a "zembereknek" nincs rá szükségük, csak az MS-nek, hogy terjedhessen a PC-ről a mobil- és tabletpiac felé.

--

Ahogy írtad, a céltól függ, és legjobb OS az kicsit olyan mint a legjobb autó. Egy (a) Maybach Exelero nyilván nem rossz, de nálunk a tanyán hamar megülne a sárban, ahol viszont Trabanttal vígan csapatnak a népek. Akkor most melyik a jobb? :D

Szerntem is nagyon jó lett a win7, vista valahogy nem nyerte el a tetszesemet, lehet, hogy a korat megelozte, de sokaig xpn maradtam inkabb, de win7-et az elso betaktol kezdve folyamatosan hasznalok.

Off: Linux is megfelelne nekem, ha lenne normalis total commander klon, de kvara nincs, vagy ha van is valami hasonlo, akkor az egy bughalmaz volt amikor utoljara probaltam, ami annyira elvette a kedvem, hogy inkabb nem is kiserletezek mar ezzel, valahogy kb ubuntu 8 ota nem latok semmifele erdemleges valtozast, meg ami nagyon el van krva a linuxban az a gui, valahogy mindig szarul nez ki az osszhatas, vagy az ikonok nagyon, vagy a betuk, de sosem harmonikus

Ilyesmivel kár példálódzni, mert olyan eset is volt tudtommal - bár linket most nem tudok adni - hogy valami KDE - felületű Linuxot mutogattak a jónépnek mint a legújabb Windowst, aztán mindenki el volt tőle ájulva meg ragadtatva hogy milyen tök csúcsszuper, sdokkal jobb mint a régi Windows. Ennyit tehát arról, hogy a Linux szar, rosszabb mint a Windows, meg nem alkalmas desktop OS-nek...
-------------
Blogom: http://violazoli.blogspot.com
Könyvem a VIM-ről: http://mek.oszk.hu/09600/09648/#

Ezzel én személyesen találkoztam is. Pár éve, amikor még csak szállingóztak a win7-hírek, éppen kiadták az első tesztverziókat, én az akkor még majdnem új eee701-gyel szórakoztattam magam. Óra elején srác kérdezte, megnézheti-e, mondom igen. "Húbazmeg, ez az új, a hetes, osztaaaaa, ojmá, aztageci...", amíg meg nem mondtam, mit lát. A poén, hogy előtte való órán gyalázta a Linuxot, hogy az milyen szar, ő ki se akarja próbálni... Egyébként ez még a default OS-e volt, csak már átkapcsoltam a beépített (és kiherélt) KDE-re. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

,, A poén, hogy előtte való órán gyalázta a Linuxot, hogy az milyen szar, ő ki se akarja próbálni... "

??
Az olyan operációs rendszer ami KDE-nek néz ki és fut rajta a CS meg a WoW király, az olyan operációs rendszer ami KDE-nek néz ki, de nem fut a CS meg a WoW (sőt, általában még a háló-/hang-/videókártya sem) szar. Mi ebben a poén?

Puppy linux felhasználó

Most arról a KDE-ről van szó, amely az Aero bejelentése után egyből elkezdte másolni az "üveges" felületét az Aeronak, majd utána az egészet kidobták egy ronda OSX koppintásért? (Tálca még hasonlít távolról az eredeti tervekre azért...)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Fogalmam sincs. Nem használok KDE-t, s annak sem néztem utána, a leírt esetben miféle KDE volt mutogatva. Amennyire emlékszem, ezt nem is írták le a hírben amit olvastam. De mindegy is, mert nem szignifikáns a tanulság szempontjából. A lényeg ugyanis, hogy a Linux tökéletesen alkalmas desktop OS-nek, mert még az elvakult win-fanboyok igényeit is képes kielégíteni annyira hogy lelkendeznek a láttán, azesetben, ha nem eleve előítéletekkel eltöltekezve közelednek hozzá.

Azt természetesen eszem ágában sincs vitatni, hogy erre nem minden "linux-variáns" alkalmas. Sokféle user van, s mindegyik "állatfajtának" megvan a maga igénye/elvárása, én csak azt mondom hogy ezeket ki lehet elégíteni megfelelően "összeválogatott szoftver-alkatrészekből álló" "linuxokkal". A történetből kiderül, hogy nem volt probléma a "könnyen kezelhetőséggel", sőt a "kinézettel" sem. Holott főleg e két dolgot szokták a "Linux" "szemére hányni". Tökmindegy milyen volt a KDE, akármilyen volt is, megfelelt. S akkor még ott a Beryl, a forgó kockájával, ami kifejezetten megelőzte e téren a Windowst. Mi lett volna ha azt mutogatják?! Tudom hogy már nem beryl van, mindegy, van helyette valami más ami állítólag jobb is. De azt hiszem aki nagyon akarja felteheti az eredeti berylt is, biztos hozzá lehet férni a régi csomagokhoz vagy a forráshoz.

Szóval a Linux totál okéságos az átlagos end-usereknek is.
-------------
Blogom: http://violazoli.blogspot.com
Könyvem a VIM-ről: http://mek.oszk.hu/09600/09648/#

Egyrészt, csak a rend kedvéért, erre gondolsz: http://hup.hu/cikkek/20090207/a_het_videoja_windows_7_vagy_kde_4

Másrészt: "A lényeg ugyanis, hogy a Linux tökéletesen alkalmas desktop OS-nek, mert még az elvakult win-fanboyok igényeit is képes kielégíteni annyira hogy lelkendeznek a láttán, azesetben, ha nem eleve előítéletekkel eltöltekezve közelednek hozzá."

"A történetből kiderül, hogy nem volt probléma a "könnyen kezelhetőséggel", sőt a "kinézettel" sem. Holott főleg e két dolgot szokták a "Linux" "szemére hányni"."

Attól, hogy lát egy csillivilli felületet, meg pár appot ami történetesen nem crashel el azalatt a 2 perc alatt, amíg ő azt látja, még nem biztos, hogy meg fog felelni neki. Mi a helyzet a hardvertámogatással? El fogja tudni látni a mindennapi munkáját anélkül, hogy radom hibákba botlana? Stabilan fog futni a rendszere évekig, vagy fél évente meg kell küzdenie a disztribúció frissítésével érkező új hibákkal?

"S akkor még ott a Beryl, a forgó kockájával, ami kifejezetten megelőzte e téren a Windowst."

Nem, nem előzte meg. Az aero lényege nem az effekteken van, hanem a hardveresen gyorsított megjelenítésen. Az effektek lényege inkább az, hogy az átvezető animáció elfedje az apró hibákat (pl. swapról kell visszahozni egy alkalmazás memóriaképének egy részét közben), ezáltal az egész rendszer reszponzívabbnak fog tűnni. A forgó kocka ezen nem segít, inkább csak ront, vagyis inkább idegesítő.

Úgy tudom Linuxon is vannak mindenféle hardveresen gyorsított micsodák. Lehet hogy tévedek mert elismerem hogy hardver téren nem vagyok egy nagy ász, de így rémlik nekem.

Azt azonban végképp nem értem, a forgó kocka mit és min rontana. Én bevallom, nekem kifejezetten tetszett. Pedig amúgy marhára nem vagyok oda a csicsákért, sőt kifejezetten idegesítenek. De a Beryl úgy általában véve tetszett, bár persze egyáltalán nem használtam minden funkcióját. A forgó kockát pedig kifejezetten csúcsszupernek tartom (tartottam), telitalálat! Sajnos le keleltt mondanom róla, mert a beryl tökéletesen összeegyeztethetetlen az egyéb igényeimmel, amik a legkifejezettebben a puritanizmust "igénylik". Például csak a 3 "nagy" DE-vel működött, de már ezek közül is kettővel csak "nyögvenyelősen", mindenféle trükközéssel. Szóval lemondtam róla, de attól még elismerésem az alkotóinak, és szerintem baromi jó reklám a Linuxnak!

Nem, nem értem mit rontana a forgó kocka. Sőt, ha elfogadjuk hogy a Linuxnak is szüksége van reklámra, akkor ez a legkiválóbb reklámok egyike. Mégis, mivel reklámozzuk a Linuxot a nagy tömegek számára, ha nem ezzel — Talán a kedvenc SithWM ablakkezelőmmel?! Én azt is nagyon szeretem. Na de hát azért ha azt megmutatom Átlag Anna titkárnőnek vagy akár egy informatikailag reményteljesebb takarítónőnek, hát izé... hogy szerényen fogalmazzak, kétlem hogy ellenállhatatlan vágya támadna rá, hogy épp ezt az oprendszert telepítse (pontosabban: telepítTESse...) a masinájára...

De szerintem még a legtöbb mérnök is lepetézik tőle ha megpillantja. És nem ám az ámulattól...

Még én is jártam úgy, hogy egyszer feltettem már valami nem tudom milyen nevű disztrót. Csak kíváncsiságból. Katt-katt, pontosabban teletype mert konzolos telepítője volt, oké, nem baj. Közölte kész van, indítsam újra. Oké, restart. Gép bebútol, aztán megjelenik a képernyő balfelső sarkában egy villogó kurzor, semmi szöveg, még csak egy > jel se promptként.

Na ez kissé még engem is sokkolt. Pedig amúgy működött, de hogy nekem kell még a promptot is beállítani hogy legalább egy vacak valamilyen jelet kirajzoljon, na az már rém durva.

Ennél azért csak jobb a forgó kocka reklámnak...
-------------
Blogom: http://violazoli.blogspot.com
Könyvem a VIM-ről: http://mek.oszk.hu/09600/09648/#

" A lényeg ugyanis, hogy a Linux tökéletesen alkalmas desktop OS-nek"

Nem, a lényeg az, hogy megmutatta mindkét csoport valakiknek, akik jobbára nem értenek hozzá és azokból összevágtak valamit. És mivel marketingesek tették, kb. ez alapján tessék kezelni a dolgot. (=Leszarni magasról).

">>összeválogatott<<"

Ja, láttam már mit jelent az "összevállogatott" a Linuxon. Kössz nem.

"S akkor még ott a Beryl, a forgó kockájával, ami kifejezetten megelőzte e téren a Windowst."

Csak abban nem, hogy a csicsákat képes volt valami értelmes koncepció mellett beletolni a rendszerbe (kivéve win+tab, azt nem is értem, hogy gondolták), amit a Win és az OSX-nek sikerült megoldania első körben. Ott azért funkciója is volt (pl. OSX exposé, ami mai napig az egyik leghasználhatóbb dolog, valamint a W7-es alt+tab is meglehetősen hasznos), nemcsak a parasztvakítás ment, mint a "nidda paraszt! pörög a kocka!"

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

"Több olyan véleményt is hallottam már, hogy egy elmebeteg ötlete volt táblagépre és pc-re is ráhúzni ugyanazt a felületet, hiszen egy touchscreen merőben más, mint egy egérrel és billentyűzettel vezérelt PC."

Mert egyesek azt hiszik, hogy a W8-at egérrel és billentyűzettel kell vezérelni. Nem. A W8-at touchscreennel, _vagy_ megfelelő méretű multitouch touchpaddel kell vezérelni (a'la Mac már jó pár éve).

A gesztusvezérléstől még olyan messze vagyunk szvsz, mint Makó Jeruzsálemtől Zalaegerszegtől. Okostévéken próbálkoznak ilyesmivel. Nem igazán jön be.

Off: A gesztusvezérlésről mindig a star trek fotocellás ajtaja jut eszembe. Ha odáig eljutunk, akkor majd váltok :)

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Oké, de még mindig ott tartunk, hogy PC-n idegbajt kapok mindenféle touchpad/trackpad és egyéb, egeret kiváltó megoldástól. De lehet, hogy csak én nem vagyok nyitott az innovatív megoldások felé (már amennyire egy tapipad innovatív).

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Na igen, csak sajnos a marketingesek hajlamosak túlzásokba esni, és előfordulhat, hogy minden gesztusvezérelt lesz, és eltűnik az egér-billentyűzet-kombó. Ez még magában nem gáz, de mondjuk szövegszerkesztés esetén jazz-gitáros végzettséggel lehetne elmenni irodai munkára, ami már némileg viccesebb...
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Hogy fogod megkülönböztetni a fejlesztőket? Próbamunkák Dotnet alatt: Metallica - Nothing Else Matters, Java: Carlos Santana - Maria Maria? :D Php fejlesztőknek lenne a legnehezebb dolguk, nekik a Sepultura E Pavarotti - Roots Bloody Roots c. számot kellene eljátszani a gyengén típusosság jegyében :D

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Ennyi erővel lehet USB-s műpuncit is kapni. Továbbra is érdekel a véleményed, hogy a w8 by design alkalmatlan-e a PC-n való használatra, hiszen kiegészítő eszközt kell venni mellé, ráadásul olyat, ami pl. egy többgombos egér mellett csak vicc.

Plusz ha valaki FPS-t akar játszani, akkor ugye nem a touchpadot kéne simogatni, így akkor a w8 egy csomó játékra is alkalmatlan lenne. (A kontrollert hagyjuk, az a tekkenhez és utódjaihoz való és kell is, legyen a kozolosoké.)

Nem _kell_ hozzá touchpad. Viszont azzal nyújt a felület 100%-os élményt. Én is szenvedek a 2008 early MacBookomon, mert annak még a régi fajta trackpadja van. Nem olyan egyszerű pl. desktopot váltani egérrel, vagy billentyűzetel, de megoldható. Csak kényelmetlenebb, mint a 3 ujjal jobbra-balra húzok.

Megveszik csak az egesz kicsit el van tolodva. Nehany ev mulva ugyanez lesz a szoveg, csak akkor a w7 helyett a a W csillio lesz, a w7 helyett meg a w8. Ha a folytonossag nem szakad meg, akkor szinte tokmind1.

Ha bukta a w8, akkor nem ez mutatja. Ecceru belemagyarazas.
Azt elismerem, hogy lehet belole kovetkezteteseket levonni, csak az a kerdes, h helyes v. helytelent. Mindenki a sajatjat, gondolom.

tompos

Mi az, hogy helyes meg helytelen következtetés? Teljesen más következtetést volna le Steve Ballmer, egy Microsoft részvényes, egy Microsoft papírokat shortoló, egy Microsoft hater és Microsoft fanboy. Kinek helyes a következtetése? Ki mondja meg, hogy melyik a helyes?

--
trey @ gépház

Helytelen következtetés: A Windows 8 bukta.
Helyes következtetés: A Windows 8 rövid távon bukta.

Hosszú távról még nemigen beszélhetünk.

Szerk.: A helytelen következtetés a jövőben értelemszerűen helyessé is válhat. Ettől függetlenül, amit mondasz, az sem teljesen triviális.

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Abban az esetben a userek inkabb XP-rol W7-re valtottak tudtommal. Az bukas? Max. hazon belul.
Az a bukas, ha az XP utan a userek nagy resze elfordult mas gyarto termeke fele. Ilyenrol nem tudok, annak ellenere, hogy egy rakas alternativ gyarto akkor jott a kepbe vagy kezdett igazan erosodni (mobil eszkozok, OS X).

tompos

Szerintem egyszerűbb a képlet. Marketing első vastörvénye. Egy piacon jobb elsőnek lenni mint jobbnak (ráadásul még ez sem telejsül, maximum ugyanolyan). Az informatika elkütyüsödött. a kütyükön első(k) az apple és az android. A vízcsapból is ez a két név folyik ezen a téren.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Igen, de mikor a 10 db kislemezen vittem haza a fősulis jegyzeteket 1,44MB-os chunkokban, imádkoztam, hogy egyik se dögöljön meg, míg hazaérek, mert akkor tkp. elb.sztam a délelőttömet a nagy semmire. Ehhez képest megváltás volt az első 32 MB-os pendrive és sz*vás se volt vele.

Szerk.: A komfortérzetet pedig össze sem lehet hasonlítani.

-----------
"640GB sokmindenre elég"

..és akkor az mekkora szívás, amikor az ügyfél által bevásárolt 1TB-os vinyesz kb. 3 hét "belakás" után, az összes családi fotóval, háziporesszal és az elmúlt 15 év minden vackával együtt megdeglett'..volt nagy rácsodálkozás az élet nyomorúságára...

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Postacímet adok privátban, oda lehet küldeni, jól fog jönni állásinterjún, hogy megindokoljam, miért szeretnék olyan magas fizetést :)

Szerk.: Gyk: Már az én hozzászólásom is egészen offtopic volt. De megnyugtatásul elolvastam és megjegyeztem, hogy gajra ment és nem gallyra ment.

-----------
"640GB sokmindenre elég"

Azokról a képekről, amit fontosnak érzek, most is mindig nyomtatók 1--1 példányt papírral is. Biztos ami biztos.

Ez szerintem egy hasznos dolog. Nem a backup miatt, hanem ilyenkor jobban átgondolja az ember, hogy mi a fontos.

-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.

Tök jó. Eddig azt hittem, hogy csak arról van flame war, hogy win, vagy lin, de már a win verziókon is lehet nagyokat vitatkozni. Remélem, jön hamar a win9 is, hogy legyen még több win verzió egyszerre a piacon, és lehessen még többet küzdeni, hogy vajon melyik is a tutti, és melyik hány giga RAM-ot zabál :-)

nálam már ott elásta magát az egész fejlesztőbrigád, hogy a 2012 és win8 telepítőjében is sok helyen benne hagyták fejlécként, hogy "Widows Vista".. :)

2011 sbs-ben is ciki volt kicsit a súgóban hogy 2008-as win üdvözöl, de az még belefér, hiszen ugyan az..de ez már szánalmas :)
Ha ilyen apróságokra nem figyelnek, vajon mire nem még..

kép

----------
[GB ≠ GiB] [MB ≠ MiB] [kB ≠ kiB] [1000 ≠ 1024] [Giga ≠ gram] [Mega ≠ milli] [Kelvin ≠ kilo] [Byte ≠ bit]

Szerintem a helyzet, elég egyértelmű.
Az MS tarolni szeretne, minden fronton, a W8 -al kezdik, mármint azzal hogy a PC a mobil a táblagép, a minden féle kütyü operációs rendszere ugyan úgy nézzen ki, sőt ha lehet minimális ráfordítással, egy PC -re készült program átültethető legyen okostelefonra, vagy mosógépre.
A felhőben tárolt felhasználói adatok, szokások, jelszavak, képek, azt szolgálják elvileg hogy a telefonomon ugyan azokat a dolgaimat tudjam elérni mint PC-n, táblagépen .... sőt ha beállítok egy háttérképet vagy hangzásprofilt az szintén mindenütt ugyan az legyen. A nagy cél a teljes homogenizálás. Minden eszközön ugyan azt.
Ez PC -n bejött az MS -nek, mobil és táblagép fronton eddig nem nagyon.
A W8 teljes korszakváltást ígér, joggal, hiszen milyen jó hogy minden eszközömön a "jól ismert-megszokott" felület fogad.
A W7 -> W8 váltás vállalti környezetben minden bizonnyal kritikus,s nem is várható hogy tömegesen kezdenének váltani a cégek.
A mobil W8 még kérdéses, egy Nokia 610 a legolcsóbb W8 mobil még messze nem nép telefon, aki olcsón akar "okos" telefont az android kínálatból választ valami gagyi hulladékot.
Táblagépeken IOS/Android párharc van, ott még nem versenyző a W8.
Akinek van pénze IOS-al szállított készüléket vesz, akinek meg a "200 magos 200GB ramos mobil erőművek" kellenek vesz egy csúcs androidos telefont.
Nem tudom mennyire aktuális a kérdés, de jövőre vége az XP extend-exted-extend életciklusa. Attól függően hogy mire váltanak XP-ről alapjaiban változhatnak az eladási számok.

UI:
Szerintem az EU-nak nem azzal kellene baszakodni hogy az MS tesz-e böngészőt meg média lejátszót az EU-ban forgalomba hozott Windowsokba, hanem azon hogy az aki az EU-ban akar hardvert eladni az biztosítson meghajtót hozzá MAC és Linux verziókban is,ha nem akkor itt nem fogja forgalmazni. Egy 300 milliós piac elég kemény nyomást tud gyakorolni a gyártókra.
Ebben az esetben tisztességes versenyben mérettetne meg a Linux.
Elgondolkodtató pl. hogy a HTC nem készíti el a HTCsync Linux verzióját.. amikor feltettem a kérdést az ezzel foglalkozó fórumban ezt a választ kaptam:
"tried running the windows version with wine?"
Azért valljuk be ez valahol nagyon szánalmas .....

Sokkal jobb, előremutatóbb a verseny, ami jó lenne, ha lenne. Nem önmagukkal, hanem kicsit szoruljanak visszább, a többiek javára. Legyen legalább három-négy szereplő, körülbelül azonos súllyal, egy rész pedig jusson a kissebb, esetleg feltörekvő szereplőknek együttesen.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Valószínű. Mobil és tablet piacon nem nagyon jött még a "tarolás".
Bár egy kis érdekesség :D (Vagy összeesküvés elmélet.) Egyre többször olvasom honi és külföldi okos telefonokkal foglalkozó fórumokon, hogy eddig valami régebbi csúcs Androidos készüléket használtak, (általában a Defyt Desire HD vagy a Samsung Galaxy S -t említik)barátjuknál,ismerősüknél akárkinél látták a WP7 mobilt és inkább arra váltanak, elég sokszor Nokia 610 vagy 710 kerül szóba :D
A váltás melletti indok a stabilitás,gördülékenység,és az hogy mennyivel letisztultabb a WP7.

Valójában 1 oka van, az, hogy megjelent.

--
robyboy

"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor