Nagyon meglepődött a Microsoft a Google Exchange ActiveSync bejelentésén

Az előzmény: "Pénteki blogbejegyzésében a Google közölte, "téli nagytakarítás" keretében megszabadul számos szolgáltatásától. A döntés áldozata a Google Sync, illetve a Google Calendar Sync, ami nagyon fájhat a Windows Phone ügyfeleinek. [...] A CalDAV és CardDAV protokollt nem támogató operációs rendszerek (pl. Windows Phone, Windows RT) új felhasználói januártól végétől fogva tehát kizárólag a push emailt nem támogató IMAP segítségével érhetik el a Gmailt, a névjegyek, a naptár és a teendőlista szinkronizálására pedig nem is lesz lehetőségük. Hacsak a Microsoft 2013. január 30-ig nem építi be a CalDAV és CardDAV támogatását az operációs rendszerbe. [...] A Google Sync továbbra is teljesen támogatott lesz a Google Apps for Business, Government és Education csomagokban. Azok felhasználóit a mostani bejelentés nem érinti"

A Microsoft egyik tegnapi blogbejegyzésében Dharmesh Mehta arról ír, hogy nagyon meglepődtek a Google bejelentésén. Viszont ahelyett, hogy arról beszélt volna, hogy hogyan oldják meg az igazi problémát, a meglevő Gmail felhasználókat inkább az Outlook.com felé terelte.

Mi a probléma valójában? Az OSNews szerint a következő: az Android és az iOS - a két legnagyobb mobil platform - támogatja az IMAP/CalDAV/CardDAV hármast, míg a Windows Phone és Windows 8 nem. Az OSNews szerint ez a Microsoft hibája. Emellett - szintén az OSNews szerint - az Exchange ActiveSync (EAS) egy zárt, licencköteles protokoll. A Google minden bizonnyal pénzt akar spórolni. Ez sem a Google hibája.

Az OSNews szerint ahelyett, hogy a Microsoft mást hibáztatna, neki kellene a problémákat orvosolnia. A fenti dolgokról azonban a Dharmesh Mehta nem ejtett szót "nagyon félrevezető" blogbejegyzésében...

Hozzászólások

Ez a Microsoft egy igazi troll :) De tényleg :D

--
trey @ gépház

Az a jo, hogy ez a cikk a Hungarian Unix Portalon 10x annyi kommentet fog kapni, mint a chmod 666 /dev/exynos-dev hir, vagy az, hogy a G fizetosse teszi a Google App-et.. oh wait, az meg se jelent itt, bar joval tobb embert erint, mint a Windows Phone. :)

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Akkor biztosan csak annyi volt az oka, hogy minden érintett úgy gondolta, hogy „Arrol kuldok be hirt, amirol azt gondolom, hogy ujdonsag, trey (vagy mas) meg nem vette eszre. Errol nyilvanvaloan mindenki tud, biztosan megvan az oka, hogy miert nem kerult ki.”
-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
rand() a lelke mindennek! :)

Tévedés, arról küldesz be hírt amiről még nem jelent meg semmi és szerinted érdekes...

A "Errol nyilvanvaloan mindenki tud, biztosan megvan az oka, hogy miert nem kerult ki." rész meg trollkodás addig, amíg nincs a kezedben egy lista hasonló hírekről amiket te beküldtél és trey nem jelentetett meg...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o

az Android és az iOS - a két legnagyobb mobil platform - támogatja az IMAP/CalDAV/CardDAV hármast, míg a Windows Phone és Windows 8 nem

A problem az, hogy a GMail kliens iOS-on sem es Androidon sem IMAP-ot hasznal, tekintve, hogy az IMAP IDLE nem tul hatekony, meg az IMAP altalaban nem tul savszelessegbarat.

Itt arrol van szo, hogy a Google bevallalta azt, amit az iOS-nel (jogosan) nem mert: a sajat termekei hasznalatat megprobalja nehezkesse tenni a konkurens OS-eken.

Ez az, amit egyik oldalrol undoritonak tartunk (amikor az MS nem enged hozzaferest a W32 API-hoz W8 alatt a Mozillanak), masreszt elfogadhatonak, ha az MS all a f* masik oldalan. :)

----------------------
while (!sleep) sheep++;

a különbseg: a microsoft utjaban semmi sem all, hogy beletegye a tamogatast a termekebe.

forditott esetben ez nem szokott igy lenni, evekig kell dokumentacioert kuncsorogni, mig valami birosagi itelet miatt nagy nehezen kapsz 6000 oldalt, tele hibaval, "jaj bocsi, remelem jo lesz" alapon.

"Itt arrol van szo, hogy a Google bevallalta azt, amit az iOS-nel (jogosan) nem mert: a sajat termekei hasznalatat megprobalja nehezkesse tenni a konkurens OS-eken. "

szerintem meg arrol van szo, hogy a google per user fizet licencdijat az msnek a protokoll utan, es miert ne sporolhatná meg azt a penzt, amig keves a windows 8 phone, a sajatja meg piacvezeto ?

"A problem az"

A probléma az, hogy a Microsoft ahelyett, hogy az ügyfeleit kiszolgálná normálisan, inkább kellemetlen helyzetbe akarja hozni a versenytársát. Azért szívnak az ügyfelei, mert ő lóvét akar beszedni az ActiveSync protokoll licencelése után, vagy legalábbis érdeke fűződik ahhoz, hogy azt senki se felejtse el. Nyilvánvaló, hogy miért nem támogat mást. Csakhogy ezt elfelejti közölni. És ez undorító.

--
trey @ gépház

Amíg nekem működik a levelezésem úgy, ahogy ma működik, nem nagyon érdekel, hogy van-e hatékonyabb. Fogalmam sincs, hogy miben áll az EAS csudálatossága, de nem is érdekel. Mivel a levelezési igényemet maximálisan kielégíti az, amit iPhone-on jelenleg kapok. Maximum az UI-ban látom azt, hogy lenne még hova fejlődni.

--
trey @ gépház

Ha nem erdekel a kerdes, es nem is tudod, hogy hogy mukodik, akkor miert van hatarozott velemenyed arrol, hogy a Microsoftnak mit kellene csinalnia? Ha nem erdekel, es nem is ertesz hozza, akkor minek kommentelsz egyaltalan?

Megjegyzem, iPhone-on is erintene a kerdes, ha nem a Google sajat alkalmazasat hasznalnad. A beepitett Mail pont ugyanugy EAS-en keresztul syncel GMaillel, mint a Windows Phoneokon.

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Szerintem az pl. jo lett volna, ha azt mondja a Google, hogy innentol vagy ingyen adja az MS az EAS licenszet a nem fizetos GMail accountok utan, vagy pedig 6 honap mulva lekapcsolja az EAS-t.
Ez fajt volna legkevesbe a felhasznaloknak. A Microsoftnak lett volna valasztasa/ideje, a Google meg ugyis foglalkozik az EAS-el (ugyanis fizetos accok mellett marad).

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Szerintem ha az MS írt volna egy, a nyílt protokollon alapuló alkalmazást az WP-okra, akkor semmi probléma nem lenne. Ha az MS bejelentené, hogy ezentúl nem sarcolja a nagyobb Androidos gyártókat (Samsung, ...), akkor lehet hogy maga a Google is megtenné ezt helyette.

Most úgy néz ki a helyzet, hogy az Androidos telefonok után beszedett pénz egy részét majd Androidos program fejlesztésére kell költeni. Hát ez így elég ciki. :-)

-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.

"akkor miert van hatarozott velemenyed arrol, hogy a Microsoftnak mit kellene csinalnia"
Ez elég egyszerű. cc:2,8%-os elterjedtség, és a világ nagy részével immáron nem lesz kompatbilis az egyik szolgáltatása. Szerintem nagyon is világot h. mit kell csinálnia, ha bármi előrelépést is akar. Ez egy irányba vezet, nem kivánságműsor.
--

Kérlek mutass egy olyan nyílt, DNS-sel legalább összemérhető hatékonyságú protokollt, ami képes az internet magasszintű irányítását elvégezni.
Ettől a DNS-nek licenckötelesnek kellene lennie?
BTW, azért az EAS sem a technológia csúcsa, nulláról újratervezve bőven lehetne ennél jobbat csinálni.

Tudom, most jön, hogy csináljak. (nem tudom elhiszed-e, hogy itt nem a képességekkel lenne hiány, értelme nincs)

Két problémát látok itt:
1. a Microsoft a saját protokolljai "megvédésével" akar versenyelőnyhöz jutni
2. a nagyok, akik szembe mehetnének ezzel, nem lépnek legalább ott, ahol tudnának

Pld. itt a google lazán letehetne valamit, ami legalább olyan jó, mint az activesync, teljesen nyílt, megkötésmentes. Rögtön adna is egy OSS referencia implementációt az androidba.

Nem sokáig élne az EAS, idővel magukhoz a microsoft termékekhez is elérhető lenne az új protokoll (ahogy már megtörtént hasonló sok esetben -nem feltétlenül a microsofttal).
--
zsebHUP-ot használok!

Trey, tudod, hogy ez nem így van
" ahelyett, hogy az ügyfeleit kiszolgálná normálisan, inkább kellemetlen helyzetbe akarja hozni a versenytársát" - épp fordítva: jelenleg annyi történt, hogy a Google bejelentette, hogy nagyon záros határidőn belül korlátozni fogja az activesync használatát a saját ügyfelei körében. (Bizonyos ügyfeleknél stb. stb.) Ezzel nem a Microsoft hozta kényelmetlen helyzetbe az ügyfeleit, hanem a Google hozta kényelmetlen helyzetbe a Microsoftot és a Microsofttal közös ügyfeleinek egy jó részét.

"Azért szívnak az ügyfelei, mert ő lóvét akar beszedni az ActiveSync protokoll licencelése után" - Háát szerintem meg azért szívnak a jelenlegi és jövőbeli Google-Microsoft közös ügyfelek, mert a Google egy érdekes taktikát választott a Windows RT és WP platformok előretörésének megnehezítése érdekében: nem nyújt elsőrendű szolgáltatást rajtuk. Félreértés ne essék, ez legitim versenystratégia. Megvannak az előnyei, de megvannak a kockázatai is.

"Nyilvánvaló, hogy miért nem támogat mást. Csakhogy ezt elfelejti közölni. És ez undorító." - Jelenleg azért nem támogat mást, mert az ActiveSync-et gyakorlatilag mindenki használja/használta, nem kellett mást támogatni, és a műszaki értelemben is többet nyújt, mint a CalDAV/CardDAV/IMAP együttesen.

Egy nappal a bejelentés után nem lehet felelősen megmondani, hogy mi a teendő a Microsoft háza táján. Mert az nem kétséges, hogy ki kell szolgálni ugyanolyan szinten az ügyfeleket, mint eddig, csak az a kérdés, hogyan. És te pontosan tudod, hogy tízmilliós felhasználói bázisnál nincsenek azonnali válaszok. A CalDAV vagy CardDAV protokoll implememtálása, még ha meg is történik, nem történhet meg azonnal, és nem lesz olyan minőségű, mint az Activesync. Ráadásul több platformon és többféle kliensre is el kellene készíteni. Ez a lépés olyan szoftvereket is érint, amely a nagyközönség számára kevésbé ismertek (pl: Windows Intune), és átalakításra késztetheti a Microsoftot a Mobile Device Management területén is, amely eddig jórészt szintén az Activesync-re épült Android rendszereknél. Lehet, hogy egy szerver oldali megoldás jöhetne szóba? Vagy tárgyalás a Google-lel? Vagy az ActiveSync hivatalos szabvánnyá tétele? Ezek mind-mind opciók, amelynek költsége, átfutása van. Illeszteni kell a meglévő tervekhez stratégiákhoz stb. A Microsoft válasza nem több, mint helyőrző, hiszen a tényleges válasz kidolgozása nem egy-két hét.

A Google - véleményem szerint - borsot szeretett volna törni a Microsoft orra alá, és sikerült is. Ezt azonban azon az áron tette meg, hogy a saját ügyfelei felé csökkenti a szolgáltatásának színvonalát. A lépéssel szerintem az volt a célja, hogy lassítsa a Windows RT indulását és gátolja a Windows Phone terjedését.

Üdv:
Lepenye Tamás

Tomi, azt ugye te is tudod, hogy te csak a tortenet egyik felet mondod el mindig?

Ha az EAS nyilt es ingyenesen, barki altal hasznalhato protokoll lenne, akkor ez az egesz problema nem letezne. Jelenleg ez nem igy van. A Microsoft mar regen felszabadithatta volna az EAS protokollt, az SMB-hez hasonloan, de nem tette.

"Jelenleg azért nem támogat mást, mert az ActiveSync-et gyakorlatilag mindenki használja/használta, nem kellett mást támogatni, és a műszaki értelemben is többet nyújt, mint a CalDAV/CardDAV/IMAP együttesen"

Azt azert magad is tudod, hogy ez ugy hulyeseg ahogy van? Tudok neked random szolgaltatokat mondani, akik NEM tamogatjak az ActiveSyncet, viszont tamogatnak mindenfele mast. Azert, mert eddig a _nagyok_ tamogattak az EAS-t, az nem azt jelenti, hogy a Microsoftnak olbe tett kezzel kell elveznie a melegvizet, mert esetleg, netalantalan az ugyfeleknek lenne igenyuk tobbre. Nehez ugy megpalyazni egy nyiltforrasu platform pozicioit, hogy kozben leszarjuk az ugyfeligenyeket, csak azert, mert mi ugy latjuk, hogy nincs ertelme.

Nem az a lenyeg, hogy az EAS miben tobb vagy nem tobb mint a CalDav/CardDav, ez annyira marginalis kerdes, hogy ennel mar csak az marginalisabb, hogy mit ettel vacsorara. Az a kerdes, hogy ezek nyilt, sok szolgaltato altal tamogatott protokollok, vagyis ezt illene tamogatni, ugyanugy, ahogy az IMAP-ot es a POP3-at is tamogatja jelenleg a Microsoft - holott a MAPI sokkal fejlettebb nala.

A Google valoban borsot akart torni a Microsoft orra ala, es ez valoban sikerult is, de erre a Microsoft nem ugy reagalt, hogy akkor megcsinaljuk a CalDav/CardDAV tamogatast es megyunk tovabb, mintha mi se tortent volna, hanem szepen belesetalt a Google csapdajaba, es gyakorlatilag onmaga intezte el, hogy a Windows RT indulasa lassitva es a Windows Phone terjedese gatolva legyen. Ezert nem a Google-t kell hibaztatni, hanem sajnos a Microsoftot.

Nem tudom ugyanis elhinni, hogy a Google nem ismerte volna pontosan a Microsoftos reakciok stilusat, es nem szamitott volna erre. Az ilyen ellenfelet a sajat palyajan erdemes legyozni, nem pedig ostromolgatni.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Szia!

"Ha az EAS nyilt es ingyenesen, barki altal hasznalhato protokoll lenne, akkor ez az egesz problema nem letezne" - Ebben a formában nem értek egyet ezzel. A Google ugyanis nem ezért szünteti meg a támogatást, hanem azért, hogy a Microsoft ökoszisztémája kevésbé legyen vonzó.

"A Microsoft mar regen felszabadithatta volna az EAS protokollt, az SMB-hez hasonloan, de nem tette." - Az ActiveSync implementációjához a teljes protokoll specifikáció rendelkezésre áll, ugyanúgy és ugyanolyan formában, mint az SMB protokollnál, pontosan ugyanazon program keretében. Az ActiveSync technológiában ugyanakkor a Microsoftnak szabadalmai is vannak, ezt kell licencelni - hasonlóan az exFAT,FAT, Cleartype megoldásokhoz.

"Tudok neked random szolgaltatokat mondani, akik NEM tamogatjak az ActiveSyncet" - Itt a pontos lista arról, hogy kik licencelik az ActiveSync-et (Csak hogy meglegyen: Apple Inc.; Asus Tek; Atmail; Avaya; Critical Path Inc.; DataViz Inc.; Daum Communications; Dell; Deutsche Telkom AG; Emtrace Technologies USA, Inc.; Enterproid; Everyone.net; Fiberlink Communications Corporation; Fixmo; Fusion Garage Pte Ltd.; Gecad Technologies; Google Inc.; Helio LLC; HTC Corporation; IceWarp Limited; iKonic Apps; Inventit Inc.; IPSwitch; Kerio Technologies, Inc.; Kyocera; Mail Districom; MailEnable Pty Ltd.; Mailtech Information Technology; MobileIron; NEC-CASIO Mobile Communications; NEC Corporation; NHN Corporation; NitroDesk Inc.; Nokia Corporation; Notify Technology Corporation; Palm, Inc.; Pantech; Quantum Apps LLC; Rackspace USA Inc.; Remoba, Inc.; Research In Motion Limited; Samsung Electronics Co., Ltd.; Sony Corporation; SmarterTools Inc.; Sony Ericsson Mobile Communications AB; Spring House Entertainment; TT Network Integration (Thailand); Unison Technologies Inc.; Voice on the Go. Inc.; Xandros, Inc.; XCome Technology Co., Ltd.; Yulong Computer) És igen, igazad van, nem teljes a lista. Csakhogy piaci szempontból ez a túlnyomó többség. (Szabványokról mindjárt.)

"Nem az a lenyeg, hogy az EAS miben tobb vagy nem tobb mint a CalDav/CardDav,[...]. Az a kerdes, hogy ezek nyilt, sok szolgaltato altal tamogatott protokollok, vagyis ezt illene tamogatni, ugyanugy, ahogy az IMAP-ot es a POP3-at is tamogatja jelenleg a Microsoft - holott a MAPI sokkal fejlettebb nala.
Mielőtt követ vetsz a Microsoftra, nézd meg az egész előéletét. 1999-ben kezdődött a RIM Blackberry-s története. Néhány év alatt vált a világ egyik legnépszerűbb mobil platformjává. A sikerét - többek között - annak köszönhette, hogy a RIM okostelefonok ügyesen kapcsolódtak a vállalati hálózatokhoz és kapták meg az elektronikus leveleket, naptárbejegyzéseket stb. 2000-ben jelent meg a SyncML (Ericsson, IBM Lotus, Matsushita, Motorola, Nokia Palm, Psion, Starfish támogatással), ennek célja "...SyncML is to offer an open standard as a replacement for existing data synchronization solutions, which have mostly been somewhat vendor-, application- or operating system specific" Wikipedia. A Microsoft Activesync protokolljának első változata 2002-ben jelent meg. Ekkor még - és ez a lényeg - sehol sem volt CalDAV, CardDAV stb. És nem volt lejátszott az sem, hogy a versengő protokollok közül melyik milyen sikeres lesz. Füstté is válhatott volna az Activesyn, de nem így történt. A piaci versengés miatt tolta a fejlesztést az RIM és a Microsoft is, és hiába jelent meg 2003-ban az első CalDAV változat, sohasem érték be képességekben a gyártói szabványokat. Az IT iparág már csak ilyen. A flash is azért terjedt el, mert a HTML nem állt olyan szinten, hogy a felhasználói igényeket kielégítse. Jó ez? Nem egyértelmű a válasz. Nem kétséges, hogy azért is olyan pezsgő az IT iparág, mert nyílt, mindenki által elérhető szabványok miatt különböző gyártók különböző eszközei képesek együttműködni. Ugyanakkor az élet sokkal de sokkal gyorsabb, mint a szabványügyi testületek, és emiatt nőnek ki propriatery, gyártófüggő szabványok.

"de erre a Microsoft nem ugy reagalt, hogy akkor megcsinaljuk a CalDav/CardDAV tamogatast es megyunk tovabb, mintha mi se tortent volna" - azért nem úgy reagált, mert ma még nem lehet tudni, hogy vajon ez-e a legjobb válasz. Lehet, hogy ez. De az is lehet, hogy az ActiveSync licencelésének megváltoztatása. Vagy valami harmadik dolog. Egyszerűen túl kevés az idő, hogy jó választ lehessen adni.

"gyakorlatilag onmaga intezte el, hogy a Windows RT indulasa lassitva es a Windows Phone terjedese gatolva legyen" - Nem így van. A termék piacra viteli stratégiája során feltételezésekkel éltek. Ezek a feltételek megváltoztak. Alkalmazkodni kell, és nem kétség, hogy ez be fog következni. A hogyan a kérdés.

Üdv:
Lepenye Tamás

""Ha az EAS nyilt es ingyenesen, barki altal hasznalhato protokoll lenne, akkor ez az egesz problema nem letezne" - Ebben a formában nem értek egyet ezzel. A Google ugyanis nem ezért szünteti meg a támogatást, hanem azért, hogy a Microsoft ökoszisztémája kevésbé legyen vonzó."

A google azért szünteni meg a támogatást, mert:
- neki pénzbe kerül per user
- a ms piaci részesedése elhanyagolható (== mert megteheti)
- én nem is szeretné a ms szekerét tolni (a saját pénzéből pláne nem).

Ezek közül te a 3.-at hangoztatod, de a többi attól még ugyanúgy igaz.

A hármas felsorolással egyetértek, de úgy gondolom, hogy ez első két érv eltörpül a harmadik mellett.
Ha a "neki pénzbe kerül per user" lenne az első helyen, akkor sokkal hatékonyabb lett volna elkezdeni nyilvánosan panaszkodni előbb. Jobb alkupozícióba kerültek volna, rákényszeríthették volna a Microsoftot, hogy adja kevesebbért, vagy ingyen a licenceket.

Ha a második érv fontos lenne, akkor nem támogatta volna az iPhone termékeket az első pillanattól fogva a Google.
A harmadik viszont számomra világos és egyértelmű. Továbbá a jóhiszeműség hiányára utal a rövid határidő. Úgy látom, hogy a Google ezzel nem csak a Microsoftnak, de ügyfeleinek is rosszat tett.

Úgy fogom fel, hogy a Google arra fogad, hogy a közös ügyfelek inkább a Microsoft hardverét és szoftverét hagyják ott, és megtartják a gmail fiókjukat. Illetve a potenciálisan új Windows RT és WP felhasználók inkább visszalépnek vásárlási/használati szándékuktól, hogy megtartsák a gmail fiókjukat. Eldönti az idő, hogy így lesz-e

Üdv:
Lepenye Tamás

Azon sem lepodnek meg, ha Google penzt kerne az MS-tol, hogy tamogassa az EAS-t. Az eroviszonyok durvan megvaltoztak az utobbi evekben.
Ha az MS penzt kert azert, hogy a Google szamara fontos dolgot csinaljon, akkor miert vart figyelmeztetest?

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Szerencsere a jovo nem ennyire sotet. En azt tippelem, hogy rovidesen - sajnos nem a Microsoft altal - kifejlesztesre fog kerulni a megfelelo alkalmazas, mellyel tobbe-kevesbe teljesertekuen lehet majd hasznalni a Google (es mas szolgaltatok) szolgaltatasait. Nyilvan nem lesz tokeletes, nyilvan nem lesz hibatlan, es lesznek vesztesegek a Microsoft oldalan - de idovel ezek kiegyenlitodhetnek.

A problemat en inkabb a presztizsvesztesegben latom - a Microsoft egyszeruen nem keszult fel arra, hogy valaki egyszeruen nem hajlando alairni az ele tett papirost. Es itt nagyon meg kell fontolni a kovetkezo lepest - ehelyett kisse elhamarkodott bejelentesek es nyillatkozatok lattak napvilagot. Amit kulonosen kellemetlennek erzek, az a sajat szolgaltatas nyomasa. Azert, mert elzarjak a vizet, meg nem kell rogton a szaritott zoldseg reklamjat nyomatni.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Ha nekem kell tippelni, akkor én egy szerver oldali megoldásra fogadnék. A folyamatos átszivattyúzós megoldás most is megy. Egyszerűbb az Activesync kéréseket a Google helyett a Microsoftnak fogadnia, és a háttérben, szerver oldalon lejátszani a szinkronizációt és letöltést. De ez puszta találgatás a részemről.

"itt nagyon meg kell fontolni a kovetkezo lepest - ehelyett kisse elhamarkodott bejelentesek es nyillatkozatok lattak napvilagot" - Ha megnézed, nem történtek elhamarkodott bejelentések, sem nyilatkozatok. A Microsoft részéről egyetlen blogbejegyzés született, amely a jelenlegi egyetlen rendelkezésre álló opciót ajánlotta az ügyfeleknek. Ez ugyanis nem került semmibe. Igaz, ha feltesszük azt a kérdést, hogy a felhasználók hány százalékának elfogadható megoldás, valószínűleg kicsi számot kapunk. De mégiscsak egy megoldás.
A saját szolgáltatás nyomása pedig, nos, miért is nem ajánlhatná a Microsoft az Outlook.com-ot a Gmail helyett?

Olyan viszont nem hangzott el, nem mondott senki olyat és nem írta le senki, hogy a dolog el van intézve. Nincs elintézve, és nincs minden ügyfél gondja megoldva. Sejtésem szerint erről még hamarosan hallani fogunk.

Üdv:
Lepenye Tamás

A problema: nem volt kommunikalva, hogy kedves ugyfeleink, dolgozunk a megoldason. Kintrol ugy tunt, hogy azzal, hogy sziasztok, sajnaljuk, hogy ez tortent, de ellenben outlook.com, a dolog el van intezve. Szerintem ilyenkor fontos megnyugtatni az ugyfeleket. Es pont ezert erzem elhamarkodottnak a blogbejegyzest is. Mert, ne felejtsd el, hogy amikor egy Microsoft alkalmazott blogol, az valahol a Microsoft allaspontja is, akarmennyire is elhatarolodik implicite a ceg tole.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

"Mert, ne felejtsd el, hogy amikor egy Microsoft alkalmazott blogol, az valahol a Microsoft allaspontja is" csak akkor osszekeverheto, ha a ceg domainje allatt teszi.
Az office.com atiranyit a http://office.microsoft.com -ra.

Ha pl. a hupon blogol, az nem ceges blog. Modjuk ha trey teszi, az hup.hu velemenynek ertheto veletlenul.

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Mint Microsoft alkalmazott, pontosan tudom, milyen szabályok vonatkoznak a blogolásra, vagy bármilyen megnyilvánulásra. Mindegy, hogy hol írsz vagy nyilatkozol, a Microsoft alkalmazottja vagy, a külvilág így tekint rád, ezért ennek megfelelően, megfontoltan kell eljárnod. (És ez nem csak a blogolásra, de az általános viselkedésre is igaz.). Néhány szabály:
- Ne titkold el, hol dolgozol (ezért is van kint a nevem, de gondolkodom azon is, hogy a HUP aláírásomat kiegészítem valami ilyesmivel: "a Microsoftnál dolgozom.")
- jelezd, hogy a magánvéleményedről van szó (itt egy team bevett kommunikációs csatornáján egy arra felhatalmazott írt egy bejegyzést - simán veheted hivatalosnak.) Ezzel szemben az én megnyilvánulásaim között számos alkalommal olvashatod a "szerintem", "meglátásom szerint" stb. kifejezéseket. Vagyis én a magánvéleményemet közlöm.
- Ne tegyél vállalásokat, ígéreteket a cég nevében, hacsak nem vagy erre felhatalmazva
- Tudjad, hogy mi számít bizalmas információnak és azt ne oszd meg.
- A blogra célszerű (bár nem kötelező) disclaimer-t írni. (Ez az én magánvéleményem, nem a cégé; nem képzeheti követelés tárgyát stb. stb.)
- Legyél tárgyilagos, kerüld a minősítgetést.
- Másokat kora/neme/vallása stb. stb. alapján megsérteni, megkülönböztetni stb. tilos.

Van még pár dolog, de nagyjából ez a lényeg. Semmi különös, józan ésszel is ezt követi az ember.

Üdv:
Lepenye Tamás

Nem latom be, miert kell egy valasznak a legjobbnak lennie. Az a baj, hogy a Microsoft meg mindig nem kepes felhasznaloszemszogbol gondolkodni, csak abban, hogy o egy bazinagy multi, es ki kell maxolnia a bevetelt.

A CardDAV/CalDAV tamogatasa nem azert lenne jo, mert ez a legjobb valasz, hanem mert ez egy eleg jo dolog. Az Apple mogeallt a technologianak, teljes mellszelesseggel, az iCloud gyakorlatilag az IMAP/CardDAV/CalDAV protokollokra epitkezik - es sikeres. Jo, nem egy GMail, de azert meglehetos nepszerusege van. Az, hogy emellett tamogatja az ActiveSyncet, az csak azert van, mert a Microsoft okoszisztema semmi masban nem tud gondolkodni. Evek ota konyorognek az emberek tisztesseges CalDAV (nem CardDAV, csak CalDAV) tamogatasert az Outlookba (amennyire tudom, meg a 2010-ben is csak read-only tamogatas volt)!

Es egyebkent megkerdeznelek teged, hogy a felsorolt cegek kozul hany tamogatja a CalDAV/CardDAV technologiat az ActiveSync mellett? Mert oket nyugodtan le lehet huzni a listarol, ugyanis ok a Microsoft tehetetlensege miatt egyszeruen _kenytelenek_ tamogatni ezt a technologiat, kulonben a Windows Phone userek meg olyan szolgaltatast sem kapnanak, amilyet most.

Azt sem latom be, hogy attol, hogy a Microsoftnak szabadalmai vannak, miert ne lehetne ezt - nyilvan copyright megkotesekkel - de ingyenesen licencelni? Akkor mondjuk az ActiveSync jobban terjedhetne - ha mar mindenkepp ennek a protokollnak a szekeret akarjuk tolni, akkor minden eroforrast moge kellene rakni.

Nem tudom, nekem amikor a Microsoft ilyen aspektusai kerulnek szoba, mindig negativ erzeseim vannak. Egyszeruen nagyon nehez engem meggyozni arrol, hogy ez a vegen a felhasznaloknak jo lesz. Es a Microsoft igazabol nem is nagyon tori magat azon, hogy ezen valtoztasson. Tippre nem vagyok egyedul az erzeseimmel.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Valahol az. Mondhatta volna azt, hogy emberek, most akkor minden Windows Phone ugyfelnek coki, mert nem fizetunk tovabb a Microsoftnak. Ehelyett azt mondtak, hogy az ingyenes felhasznaloktol (pontosabban a GMail felhasznaloktol) elveszik ezt a lehetoseget, a tobbieknek a kiszolgalasa viszont zavartalan.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

"Nem latom be, miert kell egy valasznak a legjobbnak lennie." - Azért, hogy hosszú távon a legtöbb értéket adja az ügyfélnek.
"o egy bazinagy multi, es ki kell maxolnia a bevetelt" - A Microsoft simán képes "reset" gombot nyomni egy technológián vagy egy licencelési módon. A bevételt valóban maximalizálni kell, mert egy tőzsdei cégnél ez elvárás, de ha a maximalizálás úgy érhető el, hogy valamint ingyenessé teszünk, akkor azt a cég meglépi.

Szerintem a CardDAV/CalDAV implementálása egy lehetséges megoldás a sok közül. Előnyökkel és hátrányokkal. Más megoldások is vannak, előnyökkel és hátrányokkal.

"Azt sem latom be, hogy attol, hogy a Microsoftnak szabadalmai vannak, miert ne lehetne ezt - nyilvan copyright megkotesekkel - de ingyenesen licencelni?" - Szerintem is lehet. SMB, pl.

"... Akkor mondjuk az ActiveSync jobban terjedhetne..." - szerintem a legelterjedtebb mobil szinkronizációs protokoll. De a mostani helyzet épp arra világít rá, hogy ez a státusza nem marad fenn örökké, hacsak nem tesz valamit a Microsoft.

"Egyszeruen nagyon nehez engem meggyozni arrol, hogy ez a vegen a felhasznaloknak jo lesz" - mire vonatkozik az "ez"?
"Es a Microsoft igazabol nem is nagyon tori magat azon, hogy ezen valtoztasson." Mi az "ezen"?

Üdv:
Lepenye Tamás

Bejelentette, hogy az _új_ eszközökhöz már nem érhető majd el:

"Starting January 30, 2013, consumers won't be able to set up new devices using Google Sync;"

Semmilyen meglevő ügyféllel sem szúrt ki, hiszen nekik semmi sem fog változni:

"however, existing Google Sync connections will continue to function."

Ez lehet egy üzleti döntés is. Nem fizet többé a Microsoft-nak a EAS licencért. Ráadásul ez egy érthető üzleti döntés is akár. A fizetős ügyfelek más kérdés. Ott fizetnek, a díjból vesz licencet stb.

Egyébként ilyenkor a Microsoft-nak az is opció lenne, hogy megnyitja a protokollt _minden_ értelemben.... Ahogy a Microsoft-ot ismerem, inkább hagyja megrohadni, mintsem elérhetővé tegye.

Továbbra sem érthető számomra a Microsoft kommunikációja, amely elhallgatja, hogy van opció, hiszen a két legnagyobb mobil OS (Android, iOS) támogat más megoldást. Az egész úgy van kommunikálva, mintha a Microsoft-tal kiszúrtak volna, pedig csak annyi történt, hogy a nagyokhoz óriásokhoz kellene alkalmazkodnia a törpének (bocs, hogy letörpézem, de egy számjegyű market share-rel a mobil piacon ezt érdemli).

--
trey @ gépház

Feltételezem, hogy nekik azért annyira nem egyszerű "átállnia".
Mivel minden össze van kötve mindennel, ezért az összes exchange, outlook,mobil eszközének is támogatnia kell.
Persze megoldásként szóba jöhet, hogy a köv. frissitéssel w8, és wp8 -ra is lejön a támogatás, de hosszabb távon mindenképpen érdemes minden szoftverén (outlook,exchange, stb...) reviziót tartania.
Egyébként egyetértek. A mobil piacon ők a törpék, nekik kell a nagyokhoz alkalmazkodni. A véleményük nagyon jól mutatja, hogy ehhez egyáltalán nincsenek hozzászokva, a PC-s 90%+ részesedés arroganciája süt belőle. De szerintem meddő vita véleményezni a microsoft hőbörgését, mivel azzal a pár %-al amivel bir nem kivánság műsor hogy megoldják e vagy sem.
--

Én a felháborodást nem értem a Microsoft szimpatizáns emberektől. Nem szűnik meg semmi. Az ingyenesség szűnik meg, amit a Google eddig szívességből-üzleti megfontolásból nyújtott. Eddig ő valószínűleg nem keveset fizetett a Microsoft-nak a licencért és _ingyen_ elérhetővé tette a licencelt funkción alapuló szolgáltatást mindenkinek. Most annyi változik, hogy ezután is _ingyen_ lesz azoknak, akik eddig már használták. Viszont - ez egy üzleti világ - az újonnan jövőknek már fizetni kell majd érte.

Emberek! Senki sem mondta, hogy pénzért nem lehet majd használni az EAS-t! Ez ilyen Microsoft-stlye. Mindenért fizetni kell. A Microsoft felhasználók ehhez már hozzá vannak szokva, nem?

--
trey @ gépház

Én pedig azt nem értem, mit okoskodunk itt, amolyan bulvárosan, hogy mi hogyan szép és csúnya dolog, és mit hogyan kéne szépen és jövedelmezően csinálni. Ezek a drága jó vállalatok kiszámolják, hogy előreláthatólag mi éri meg nekik, és lekommunikálják, amivel meg tudják támogatni. Valamiért biztos vagyok benne, hogy nem írt ide egyetlen olyan ember sem, aki a Microsoft ezen ügyében okosabb lenne magánál a Microsoftnál, mert mindenki csak egy kis szeletet lát a tortából, míg a Microsoft a torta nagy részét szemmel tartja. Könnyű információ és tét nélkül okosnak lenni. (:) Érdekesek a felvetések, és érdekes az a magabiztosság is, amivel az emberek leírják őket. Engem még az érdekelne, kié a Google és kié a Microsoft, avagy van-e olyan ember, aki mindkettőből busás hasznot húz, és amit látunk, csak cirkusz-e a népnek, azaz tervszerű-e, hogy egyszer az egyik vállalat legyen a rosszfiú, a másik pedig a jófiú, megint máskor az egyik a másik, a másik meg az egyik, így az ember mindig tud egy jó vállalatot választani... Tudom, ez összeesküvésnek számít, de ha amolyan gátlástalan pénzember lennék, és mindkét cégben lenne pénzem és befolyásom, nem bánnám, hogy kamuzás van, amennyiben a számítások és a konkrét eredmények azt mutatják, hogy a színjáték jövedelmezőbb a tisztességes piaci versenynél...

:)

Mint ez az egész topik, mert értelmes kérdések ugye nincsenek, válaszok aztán meg főleg, az avatatlan szemlélő idetévedve mégis úgy érzi, megfojtja őt az észszag, ami itt szorosan terjeng, noha amit helyütt igazából szagolhat az nem az ész, hanem az önbizalom szaga, hogy van nekünk eszünk, még ha nincs is. Jól van, nem vetek senkire követ azért, mert nem tudja, hogy amiről tudja, hogy van, nincs. Igazad van, erre mit lehet mondani, ha nem semmitmondani...

:)

Ja, csak a mondókád kajak offtopik és okoskodó volt. Azon kívül semmi probléma nem volt vele. És nagy jóindulattal sem kapcsolódott a szülőkommenthez, amihez odabiggyesztetted. Ahelyett, hogy a szülőkommentben elhangzottakra reagáltál volna, arról beszéltél, hogy egy fórumon szerinted miért hülyeség beszélgetni.

--
trey @ gépház

"pedig csak annyi történt, hogy a nagyokhoz óriásokhoz kellene alkalmazkodnia a törpének"

Magyarul az legitim, hogy a Google szúrjon ki az MS-sel, de amikor az MS szúr ki egy másik kisebb céggel, akkor fúj-fúj MS?

Hogy is van ez?

(A "de ingyen van" maszlagot meg hagyjuk, pontosan tudod te is jól, hogy a Googlenak mi az igazi értéke.)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ne terelj. Arról van szó, hogy ahol az MS élhetett vissza a méretével (ld. TomTom meg egy valag gyártó, Netscape, etc. van rá elég példa), ott az MS volt a köcsög. Most a Google szívózik egyet, "mert megteheti", érdekes módon nem a Google a köcsög.

Mi ez, ha nem kettős mérce? :)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ja, mert te kijelented, hogy szerinted a Google most szívózik. Én meg arról írok, hogy szerintem ez akár üzleti döntés is lehetett, de neked biztos szelektív a szemed, mert ez nem látja.

Tőlem lehet ez szerinted kettős mérce, leszarom. Leírom neked sokadjára is. Valóban, a Google nálam feljebb van a rangsorban sok szempontból. Én ezt vállalom is. Neked is vállalni kéne az ellenkezőjét.

--
trey @ gépház

Ez rohadtul nem ugyan az ám Az m$ zárt eszközök használatát kényszeritette sokszor másokra, hogy licenszeljék tőle.
Ehelyett a google annyit mondott, hogy van nyilt megoldás, nem licenszelek az m$-től, de vagyok annyira jófej, hogy a régi userekkel nem kefélek ki, őket ez nem fogja érinteni. Nem kikényszerit egy váltást, hanem megszabadul egy kényszerű megoldásától, és a teljes megszűntetés helyett kikoptatja a userek életéből.
Ez az eljárás totál ismeretlen redmondban.
Itt arról van szó, hogy nem nekik fő a leves, és most hőbörögnek. Ennyi, és csak ennyi. Lemaradtak egy mobil piacon, és nem ők a jaszkarik, de a pofázás ugyan úgy reflexből megvan, ahogy eddig is ismerhettük őket. Mondhatnám a mentalitás ismerős, csak most ők a kicsi porbafingók, akik elszenvedik. Nyilván megy a sirás, hogy "szemét google". Holott nagyon korrekt volt.
most is azt mondom. Nem pofázni, és trollkodni kell, hanem fejleszteni. A cucc nyilt, dokumentált, a nagyok használják is.
Akkor mire az nagy arc ~3%-os piaci részesedéssel? Ideje lenne észrevenniük, hogy ez nem a desktop pc, ahol menők, és ezt megengedhetik maguknak.
--

Telejesen legitim egy propitiatory protokoll nem tamogatasa, es helyen valo. Forditott esetben is.

Emlekszem meg amikor az "MS berencek" azert cukoltak a Linux distrokat, mert a legelterjettebb smartphonnal nem tudnak ActiveSyncelni.
SyncML volt.

Trolling listajukrol egy elem lekerulhet.
Tortenet vege.

BTW.:
Maradt meg valami a listan ?

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

"Semmilyen meglevő ügyféllel sem szúrt ki, hiszen nekik semmi sem fog változni:" -

Mondok egy példát: Van egy WP7-es telefonom. Van egy gmail fiókom. Jelenleg Activesync-el képes vagyok közöttük szinkronizációra. Tegyük fel, hogy jövő áprilisban veszek egy "Windows RT" alapú gépet és a Mail App-pal szeretnék a gmail fiókomhoz csatlakozni. Meg fogom tudni tenni? Én nem tudom rá a választ, de inkább a "nem fog működni"-re fogadnék. Ha mégis igen, akkor igaz, amit írtál. Ha nem, akkor nem.

"a Microsoft kommunikációja, amely elhallgatja, hogy van opció, hiszen a két legnagyobb mobil OS (Android, iOS) támogat más megoldást." - A Microsoftnak nincs CalDAV és CardDAV támogatása. Január végéig szerintem nem is lesz. Rövid távon nincs opciója a Microsoftnak.

Üdv:
Lepenye Tamás

"Tegyük fel, hogy jövő áprilisban veszek egy "Windows RT" alapú gépet és a Mail App-pal szeretnék a gmail fiókomhoz csatlakozni. Meg fogom tudni tenni?"

Legrosszabb esetben havi néhány euróért.

"- A Microsoftnak nincs CalDAV és CardDAV támogatása. Január végéig szerintem nem is lesz. Rövid távon nincs opciója a Microsoftnak."

Ez nem a Google hibája. A kommunikációnak úgy kellett volna zajlania, hogy "kedves ügyfelek, van egyébként más lehetőség, hiszen rajtunk kívül mindenkinek sikerült abszolválnia, de mi nem akarunk vele élni".

--
trey @ gépház

Sry. h ezt mondom, de a mostani wp telóddal ez még nem érint, a winRT-s cuccost meg úgy veszed, hogy már tudod, és nem meglepetés ér, hanem vehetsz mást is.
Tehát te mint user már annak az információnak a birtokában dönthetsz, hogy
nem fogja támogatni. Ez már nem a google felelősége.
És ezért is mondom, hogy nem kivánságműsor, a microsoft rekord idő alatt fogja implementálni, ha nem akarja kvázi megbuktatni a mobil termékeit.
Mert google ide vagy oda, ha olyan alap kommiunkációs megoldást nem támogat amit a világ komoly része meg igen, akkor a saját platformját ássa el, nem a másét. Van miért félnie, ez tény.
--

"Sry. h ezt mondom, de a mostani wp telóddal ez még nem érint," - kivéve, ha a gyerekem kezébe kerül a készülék, kellő mennyiségű rossz pin kódot ad meg, amire lereseteli magát az eszköz. Volt szolgáltatás, nincs szolgáltatás.

"A winRT-s cuccost meg úgy veszed, hogy már tudod, és nem meglepetés ér, hanem vehetsz mást is." - Igaz, és éppen ezért történik mindez. Az gondolom, hogy a Google pont azért hozta meg ezeket a döntéseket, hogy "vegyek mást". Ezért, és nem másért. Nem a nyilt szabvány, meg a licenc díj stb. stb. Ezek apróságok. Az versenytárs ökoszisztéma növekedésének gátlása, ez a cél. Félreértés ne essék: ezt nem tartom elítélendőnek. Mégha nem is gondolom etikusnak, szíve joga a Google-nek kellemetlen helyzetbe hoznia a Microsoftot. Az ügyfeleivel kapcsolatban azonban már ezt nem állítanám.

Üdv:
Lepenye Tamás

A google-t sok szempontból lehet szidni, de én személy szerint nem tapasztalom, hogy szándékosan szivózna. És azt sem, hogy -méretből adódóan-
szüksége lenne rá/megérné neki. Simán hihető, hogy ha pár %-os piaci részesedésű eszköz után nekem bármiféle licensz dijjat kell fizetnem, az felesleges kiadás, amitől elég ésszerű megszabadulni. Úgy, hogy van nyilt/olcsóbb/ingyenes megoldás amit ráadásul 90%+ részesedéssel használnak is, akkor pedig egyenes hülyeség lenne kiadni azt a pénzt. Ehhez képest a régi userek miatt vállalja, hogy még fizet, az újak után nem akar csak. Persze ha átvállalod tőle ezt a költséget, technikai akadályt sem gördit elég.
Szvsz ez elég korrekt.
--

A Microsoft számára hasznos, hogy az alkalmazottai lejáratják magukat a cég érdekeiért (és talán észre sem veszik), de nekem és a többi embernek meg nem jó, mert egyre bonyolultabb lesz a bizalom kérdése, egyre bonyolultabb lesz eldöntenünk, egy ember szól-e hozzánk, vagy pedig egy agymosott/bérenc.

:)

"Igaz, és éppen ezért történik mindez. Az gondolom, hogy a Google pont azért hozta meg ezeket a döntéseket, hogy "vegyek mást"."

Nos, az már igaz, hogy minden cég arra törekszik, hogy az ő termékeit vegyék. De ez minden céggel így van! Viszont téged senki nem kötelez arra, hogy Google terméket vegyél! Ja hogy Windows RT-n nem működik? Ha neked ez nem tetszik, akkor azt sem kell megvenned. Szabadon dönthetsz! Veled mint felhasználóval, senki nem szúrt ki!

> Téged fizetnek ezért a trollkodásért?

LepeTa? Hát mivel náluk dolgozik, remélhetőleg fizetik is. Azé' annyira ne legyünk már szemetek, hogy elkezdjük azt hirdetni, hogy az MS már fizetést se ad :-)

(Amúgy valahgy az rémlett fel, amikor a Digital már nem fizetett az MS-nek az NT Alpha-ra portolásáért, elég hamar meg is szűnt. Nem az Alpha - az csak később -, hanem az azon futó NT. Pedig előtte mint multiplatform OS-t hirdette. De ez teljesen off, nem is kell rá reagálni, csak ha valaki tényekkel alátámasztja vagy megcáfolja eléggé halvány emlékeimet.)

"a sajat termekei hasznalatat megprobalja nehezkesse tenni a konkurens OS-eken"
Még ha így is lenne akkor is csak annyit lehet rá mondani, hogy visszanyalt a fagyi.
Egyébként meg trey is leírta az okot: "az Exchange ActiveSync (EAS) egy zárt, licencköteles protokoll. A Google minden bizonnyal pénzt akar spórolni". Ha neki nincs rá szüksége miért fizetne ?
Az ms meg a lehető legrosszabb utat választotta azzal, hogy az Outlook.com felé terelgeti a nyájat. Persze én azon sem lepődnék meg, ha a win8 -ba belefejleszteni a CalDAV és CardDAV protokollt egy flag átállításából állna.

Szerintem az új Outlook (outlook.com) jó lett, WP / WinRT júzerek nyugodtan válthatnak Gmail-ről.

Kiveve, ha migraltak egyik GMail accountrol egy masik GMail accountra, es POP-on huztak at a leveleiket az egyikrol a masikra (mint en). Akkor ugyanis a 'Received' datum el lesz szurva az elso acc-bol szarmazo emaileken, amikor athuzod oket Outlookba a masodik GMail acc-bol. Nem tudom, kinek a hibaja, de irto bosszanto. (BTW, ha valakinek ez a gondja, akkor irtam egy rovid programocskat, ami segit fixalni.)

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Hm, mert azok mar atkerultek a masikba. Egyebkent nem lett volna rossz otlet -- de mar megoldottam. Koszi azert. (Vegul egyebkent maradtam a GMail mellett, mert kulonfele okok miatt Androidos es iOS-es eszkozoket fogok hasznalni a kovetkezo idokben.)

----------------------
while (!sleep) sheep++;

> beállítasz egy autoforwardot a Gmailben

Az ev vicce:)
Gmail autoforward olyan szinten bugos, hogy szora sem erdemes.

Vagy 2 hetente visszajarsz megnezni, hogy mit nyelt be a spam mappad.

(Es nem csak a spam leveleket nem iranyitja at, kb. 30-bol 1 levelet elfelejti tovabbitani).

Szoval gmailrol migralni kb. lehetetlen normalisan. Csak ugy, hogy lassan "kikoptatod" azt az email cimedet.

Szerintem elotet emailcimet kell hasznalni (tobbet is), ami egy fo emailcimre iranyitja at a leveleidet. Aztan amelyik bespamesedik, azt dobni, a fo emailcimedet, meg nem kiadni senkinek. (kar hogy a gmail kuldes masik emailrol szinten bugos, es benne hagyja a fejlecbe, hogy xy@gmail.com -rol lett kuldve, es nehany kliens erre az emailre valaszol, amikor a valasz gombot megnyomjak).

Amugy a Google egyre aggresszivabban nyomulos, ami visszataszito (allandoan kinyomja a chrome reklamjat, megneheziti valamelyik szolgaltatas otthagyasat, android telefon gmail cim nelkul hasznavehetetlen, stb).

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"(kar hogy a gmail kuldes masik emailrol szinten bugos, es benne hagyja a fejlecbe, hogy

xy@gmail.com
-rol lett kuldve, es nehany kliens erre az emailre valaszol, amikor a valasz gombot megnyomjak)."

Ez direkt van igy, nem bug, regebb a fizetos mail szolgaltatasuknal lehetet ezt rendesen megoldani, a mostani google apps for business-t nem ismerem...

----------------------
"ONE OF THESE DAYS I'M GOING TO CUT YOU INTO LITTLE PIECES!!!$E$%#$#%^*^"
--> YouTube csatornám

A migráció nálam is a "kikoptatásos" sémát jelentené/jelenti: átállsz új címre, oda mindent átszinkronizálsz, küldesz értesítést a kontaktjaidnak, az új leveleket már az új címről küldöd... aztán majd csak hanyagolják a régit egy idő után (addig meg IMAP a régiről az újra + néha azért ránézel).

termeszetesen ez nem mukodik, es ellenjavasolt is a google szerint, mivel a spamszures a filterezes elott tortenik foleg, neha alatta vagy utana, de semmi esetre se garantalt.

Ha mukodne normalisan, akkor hidd el lenne egy olyan opcio, hogy a spamszurest teljesen ki lehessen kapcsolni, de ilyen nem veletlenul nincsen.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Az, hogy _neked_, _jelenleg_ mukodik, az nem jelent semmit, mivel ez undefined behavior. Lehet, hogy holnaptol nem fog mukodni. Vagy a jovo hettol. Es egy arva szot nem szolhatsz, mivel le van irva, hogy ellenjavallt.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Ne felejtsük, hogy egységsugarú userek millióinak nem triviális egy ilyen egyszerű megoldás sem. Számukra az az elvárás, hogy legyen valahol egy nagy színes gomb a telefon menüjében, amire ráböknek, megadják a nevet/jelszót, azt csókolom, jönnek az emilek a telóra.

Szerintem teljesen normális döntés a Google részéről: miért kellene egy - adott területen - nagyobb cégnek(Google) egy kisebbhez(M$) alkalmazkodni?

szvsz teljesen igaza van az OSnews -nak.
A microsoft meg ne blogoljon, hanem fejlesszen, ha akar valamit a mobilos platformjával kezdeni.
--

Elég egyszerű a helyzet. Eddig a szolgáltatók (google, microsoft, stb.) versenyeztek a windows userekért, ezért érdekük volt implementálni a microsoft saját protokollját, ezzel magukhoz csábítva a windows usereket. Emiatt a microsoftnak nem volt érdeke, hogy implementáljon más protokollokat is. A google most úgy gondolja, hogy fordult a kocka, innentől a microsoft fogja a google kegyeit keresni, tekintettel arra, hogy hány windows és wp user rendelkezik google accounttal. A microsoft kommunikációja szerint viszont még nem érkezett el ez az idő, vagyis a google hibát követ el ezzel a lépéssel, ami most jól jön az outlook.com-nak, át lehet csábítani a gmail usereket. Egyelőre tehát nem mondanám, hogy akár a google, akár a microsoft hibája a kialakuló helyzet, január 30 után megtudjuk. De abban biztos vagyok, hogy mindkét vállalatnak megvan a B tervje.

valaki tudja, hogy ez bada-t érinti-e?

No word on how Microsoft plans to fix Gmail support in Windows 8 and Windows Phone [...] Microsoft needs to act quickly to clarify how it plans to alter the default setup options for Gmail in Windows Phone and Windows 8, which currently offer a Exchange ActiveSync method to sync contacts and calendar items. Separately, our own sources have revealed that Microsoft's engineering teams are currently assessing how the removal will affect its operating systems before the company comments broadly about how it intends to handle Gmail support in future. It seems that Google's announcement truly caught Microsoft by surprise.

Microsoft left 'surprised' by Google's Exchange ActiveSync announcement

--
trey @ gépház

Valamelyest kapcsolódik:

Google rules out Gmail and Drive apps for Windows 8

Google has revealed that it has no plans to develop dedicated apps for Windows 8 or Windows Phone 8 for its business app products such as Gmail or Drive.

Speaking to V3, the firm's product management director at Google Apps, Clay Bavor, said that due to what it sees as a lack of interest from its clients on the systems, it is holding back on any work at present.

"We have no plans to build out Windows apps. We are very careful about where we invest and will go where the users are but they are not on Windows Phone or Windows 8," he said.

--
trey @ gépház

Nem akkora baj az.
Ebből majd szépen megtanulják ezek a megátalkodott felhasználók, hogy a MS stratégiája a "One Microsoft Way", azaz "számunkra csak egy út létezik, mi azon lépegetünk, ha azt választod, oké, ha nem azt választod, akkor szopsz fiam".
Ez a gyakorlatban arra a konklúzióra vezet az értelmesebb felhasználóknál, hogy vagy minél több komponens (lehetőleg leginkább az összes) legyen MS cucc, és senki másnak a dolgait nem kéne használni, vagy minél kevesebb komponens legyen MS cucc (leginkább zéró). A kettő közötti átmenet tömény szívás volt mindig is, az interoperabilitás mint fogalom sosem létezett a MS szótárában.

megertem a google donteset es eppen ideje volna mar, hogy a microsoft implementalja pl. az outlook-ba normalisan az imap protokollt a CalDAV es CardDAV --al egyetemben, ami jelen sincs a termekukben...

DE, azzal nem ertek egyet, hogy ezzel a usereket is szivatjak ezerrel es ebben benne vannak a sajat felhasznaloik, akiknek ezzel bosszusagot okoznak adott esetben...ez nem biztos, hogy jo marketing huzas...

--
FBK

Valóban, a gmail szerver is tudja, a Thunderbird-öm gyönyörűen megy vele. Ami nem megy, az IMAP IDLE az android alap levelezőprogram kliensében :) szóval androidos eszközön a gyári IMAP képes levelező kliens nem tud ilyen, csak a gmail szerver - gmail kliens páros.
Szóval azért nem kell félteni a guglit sem, nagy francok ők is: nehogy már ne gmail-t használj androidon.
Feketepont mind a guglinak, mind az MS-nek.

Sracok, kutyabol nem lesz szalonna, semmi meglepo nem tortent, nincs itt semmi latnivalo. A Microsoft reagalt egy Microsoftosat a kerdesre, de igazabol senki nem vart masfajta reakciot.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Legjobb tudomásom szerint az EAS protocolt a Google egyszeri összegért licencelte örökre a Microsoftól, szóval ez nem más mint kibaszás a userekkel. Kezd lassan nálam érni az, hogy váltok gmailről, kissé kényelmetlen lesz átírni több tucat másik oldalon a regisztrációmat de ez van.
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

Akkor itt a valasz a gugli lepesere.
3 eset lehetseges:
-az MS nem tesz semmit, a WP es Win8 felhasznalok majd szivnak/kevesebben lesznek, vagy megoldjak maskepp (outlook.com, 3rd party appok telepitesevel, vagy fizetnek a guglinak)
-MS implementalja a hianyzo protokollokat
-MS atgondolja az arazasat, leul targyalni

Ebbol a harmadik siman megoldhato az 1 honapos turelmiido alatt - ha akarjak.

--
akkor most free tibet vagy delete tibet a jó?? - falu

Es IGEN! Ahogy a topic legelejen megjosoltam, osszejott a 10x annyi hozzaszolas, mint a Samsung Exynos-okat erinto meglehetosen extrem sebezhetoseget taglalo topicban.

Ez sokat elmond a portal mogott allo valodi motivaciorol :)

----------------------
while (!sleep) sheep++;