Egy ügyvéd pert indított a Microsoft ellen a Surface tablet tárterülete miatt

Egy kaliforniai ügyvéd pert indított a Microsoft ellen annak Surface tabletje miatt. Andrew Sokolowski Los Angelesben nyújtott be keresetet azután, hogy észlelte, nem áll teljes egészében rendelkezésére tabletjén a hirdetésekben szereplő 32GB-os tárterület. Valójában a tablet tárterületének majdnem felét az előtelepített alkalmazások foglalják el. A felperes ügyvédje - Rhett Francisco - szerint a Microsoft félrevezetően közölte a termék tárterületének nagyságát, képességeit és erről a felhasználóknak tudniuk kell. Francisco elmondta, hogy ügyfele nem kártérítést szeretne, hanem azt, hogy a Microsoft hagyjon fel a törvénytelen gyakorlatával és térítse vissza azt a profitot, amelyhez félrevezetésen alapuló eladások után jutott.

A Microsoft szóvivője szerint a per nem megalapozott. A redmondi cég szerint a vásárlóknak tudnak arról / értik, hogy az eszközön található operációs rendszer és egyéb előtelepített alkalmazások a készülék belső tárterületén foglalnak helyet, így azok nagysága a teljes tárkapacitást csökkentik. A Surface-t vásárló ügyfeleknek lehetőségük van e tárterületet megnövelni microSD vagy az USB port használatával.

A PCMag.com cikke megjegyzi, hogy a 16GB-os iPhone 5-ön sem áll a tulajdonosok rendelkezésére valójában 16GB. A cikk írója valójában csak 13,4GB-ot tud használni a 16GB-ból.

A Microsoft oldalán található FAQ bejegyzés a Surface tárterületének nagyságáról, de Francisco szerint az nehezen elérhető.

A részletek itt olvashatók.

Hozzászólások

off
azt hittem a cím alapján, hogy valaki levédette pl a 32GB tárterületet :D azaz, hogy más csak 31et vagy 33at adhat :D Remélem az apple nem olvassa, mert csúnya világ lesz különben.

Amúgy a OS-t gondolom törölheti és akkor megkapja a teljes tárterületet. mi itt a gond? :D

Hát vesszek meg elindultam surface oldaról és alig találom meg azt a FAQ.-t

Update:Support.1.Surface With rt2.Files folders online storage 3.Storage.4.Surface with Windows RT storage options
itt ráböksz a Files, Folders and Online Storage ra és akkor tadám Surface disk space FAQ.:D:D:D:D ez tiszta fail

g "microsoft surface available space", elso talalat.

Egyebkent tegye fel a kezet, aki szerint az ugyved tenyleg azert inditott pert, mert megdobbenve es meglepodve vette eszre a Surface megvasarlasa utan, hogy nincs 32G ures helye a 32G-s tableten.

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Eléggé. Ettől még nem lesz széles körben alkalmazott, illetve azt a tévedést sem korrigálja, hogy akkor a Microsoftnak azt kéne a dobozra írnia, hogy

"Surface 256 Gb WiFi"

Mivel 256 gigabit az 32 gigabyte. A fent említett 32 Gb pedig mindössze 4GB.

Egyébként az egy 2006-os dokumentum. Akkor még akkorák voltak az SSD-k, hogy talán volt értelme így megadni (nagyobb számot tudtak írni a marketinges emberek). Ma már ez értelmetlen.

--
trey @ gépház

Nem vitatkozni akarok, de a kolleganak igaza van, mivel ezt mai napig igy hasznaljuk.

"512 Mbit (64 M x 8 bit) NAND Flash"
Pl.:http://www.farnell.com/datasheets/1382713.pdf

Meg is vannak ennek az okai, hogy elektronikaban igy "beszelunk" rola, viszont annak is, hogy a consumer termekekre nem ezt irjuk ra :).

Érdekes volt látni ezt a birkózást, de az r=1, user azt sem tudja, mi az a byte. (Számjegyből 4, betű kombinációból 3 karakter a garantáltan megjegyezhető a nagyközönség többségének.)
Kb annyit lát, hogy egy nagyobb számnak kell lennie ,'G'-vel lezárva, mint ami a szomszéd telefonjára van írva.

Ez nem álnaivitás. Ez olyan téma, amivel előszeretettel csapják be az embereket és amikor class action suit indul, akkor a gyártók általában nem is viszik el bíróság elé a témát, hanem peren kívül megegyeznek, mert rájönnek, hogy csak rosszul jöhetnek ki belőle. Akármilyen FAQ-t is írnak mellé.

Én pedig, ha egybeesik az érdekeimmel (márpedig egybeesik) amit a fószer csinál, nem tudok mást mondani, mint azt, hogy: "hajrá!"

--
trey @ gépház

Tipikus példát tudok erre mondani. Amikor volt egy ZTE Bladem, 512MB belső tárhellyel reklámozták. Ebből az igazság az volt, hogy 2 partició volt, az egyik a rendszer (kb. 250MB). A másik a felhasználói terület kb. 200MB. A gond csak az, hogy a rendszerpartíció írásvédett, de a rendszer az kb. 90MB-on bőven elfér. A maradék hely feleslegesen csak úgy van. Alapból semmire nem lehet használni. Rootolás után persze lehet már pakolgatni rá, de akkor meg elveszik a garancia... érdekes dolgok ezek.

Yepp. Épp a minap állítottam jogokat a telefonom "data" partícióján hogy tudjak rá zenét tenni. Az sd helyéből kifogytam ideiglenesen. Bár nem tudom hogy a defyt hogy reklámozták annak idején.

---------------------------------------------------------------
Ritkán szólok hozzá dolgokhoz. Így ne várj tőlem interakciót.

Majd előjönnek ezzel a GiB, GB közti eltéréssel, hogy ez matematikai jelölés, 1000-es osztással, magyarul 32 000 bájt.

Ha ezt elosztjuk 1024-el, akkor durván 1 gigabájt leesik. Gondolom ennyi már nagyjából elég a oprendszernek, szal akkor ezzel már lehet védekezni :P
/de az az érdekes, hogy az oprendszerek is GB, MB, KB.. mértékegységeket használnak/

Ha valakinek nem lenne ismerős a téma, akkor link:
http://hu.wikipedia.org/wiki/GiB#A_hat.C3.A1lyos_el.C5.91.C3.ADr.C3.A1s

Inkább a Microsoftnak kellene előbb szemügyre vennie a saját tablet gépét mielőtt hamis ígéretekkel hitegeti a vásárlóit. Ott ezért valakik fizetést kapnak, elsődlegesen ez az ő dolguk lenne.
Ezt a vásárlót kioktató "tessék körülnézni vásárlás előtt" szöveget a kétes hírű Józsefvárosi piacon még el lehet sütni, normális szintet megütni kívánó üzletekben már nem.

Csakhogy az csak a saját káromon, utólag derül ki, hogy hamarabb elhervad, mint kéne. Az azonban minimális gondolkodással előre tudható, hogy valamekkora helyet elfoglal az OS. És a windowsok eddig sem voltak éppen kicsik.
Komolyan, eddig évekig ez nem volt probléma, hogy x gb tárhely volt pc -kre írva, most a tabletnél meg hirtelen az lett?

"Az azonban minimális gondolkodással előre tudható, hogy valamekkora helyet elfoglal az OS"

De az nem hogy mennyit. Ezért se zavar hogy 16 helyett 14, vagy 32 helyett 30 giga érhető el a kütyüimen. De ki a fene gondolná hogy a tárhely felét megeszi a windows? Bár igazad van, mit is vártam? :D

Igen, mert arultak olyan PC-t is, amin nem volt oprendszer, viszont sosem arultak olyan mobileszkozt (tablagepet/mobiltelefont/whateva) amin ne lett volna operacios rendszer.
Plusz, annak idejen, a "butatelefonok" idejeben meg bizony a rairt kapacitast az utolso bitig ki tudtad hasznalni, mert a ROM-ot nem szamoltak bele.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Így van. Az is bosszantó, hogy a 16GB-os iPhone 5-ön csak 13,5GB-ot (nekem 100MB-tal több van, mint a cikkírónak) lehet használni. Elférek rajta, nem erről van szó. De akkor is az k. anyjukat.

Jelzem, hogy azért az is megér egy misét, hogy az iPhone csak a terület kb. 20 százalékát lopja el. A pók ennél szarabb helyzetben van, mert a tárterület fele alapból ugrott már a kidobozoláskor. Ez vicc kategória.

--
trey @ gépház

Vettem kb. 5 éve egy smartphone-t. Leírás alapján tudtam, hogy van benne 64MB RAM és 256MB ROM. Feltételeztem, hogy a ROM-ban van a rendszer, és nekem lesz elegendő RAM-om mindenféle dolog futtatására.

Megkaptam, és láttam, hogy kb. 9MB üres hely van. A mikro SD kártyára lehetett programokat telepíteni, de pl. egy iGo futtatás előtt mindig resetet kellett nyomni, hogy kitakarítsa a memóriát. Az alkalmazások bezárása nem volt elegendő, gondolom fragmentálódott a mem.

Ez baromira zavart, és gondolkoztam is rajta, hogy visszaküldöm, de mivel minden más szempontból nagyon tetszett, megtartottam. Végül átszoktam Garmin XT-re, az valamivel kevesebb memóriát kért, mint az iGo, és így nem is kellett már reszetelgetni. Amióta meg nem ezzel navigálok, nem frusztrál.

De azért a jó édes anyját annak, aki úgy gondolta 2007-ben, hogy 9-12 MB elegendő lesz, és ezt persze nem írták bele a leírásba, csak a 64-et.

Szóval megértem azt, aki ezen felhúzza magát és perre megy.

Röviden:
Nem kellene összekeverni a RAM-ban és az SD kártyán lévő szabad tárhelyet.

Hosszabban:
A ROM-ban (és az SD kártyán) lévő programokat a RAM-ba betöltve tudod futtatni. Az SD kártya ebből a szempontból egy olyan ROM, amit írni is lehet. A per tárgyát képező esetben szó nincs a RAM méretéről.

-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.

A Spectrum esetében a ROM-ban lévő rutinokat tudta meghívni a RAM-ba betöltött program. Illetve maga a BASIC interpreter is a ROM-ban volt. Mellesleg a Spectrum a bekapcsolása után a RAM egy részét lefoglalta, és ott tárolta a ROM rutinok futtatásához szükséges „változók” egy részét. Illetve a képernyő memória a RAM részét képezte. -> Tehát már itt is létezett az a probléma, hogy a 16 (48) kByte-os RAM egy részét a felhasználó nem használhatta, mert azt az OS foglalta el. De például lehetőség volt arra (assembly nyelvű program esetén), hogy a képernyőmemória egy részét „normál” RAM-ként használd. (Legfeljebb nem volt szívderítő a látvány.)

PC esetén a ROM megfelel a BIOS-nak, és a boot során a ROM-ban lévő rutinok a RAM-ba töltés nélkül futnak. Az már egy más kérdés, hogy mostanában a BIOS rutinok futtatása legtöbbször a boot folyamatra korlátozódik, és a boot után az OS saját rutinjait használja a hardware elérésére.

Viszont az eredeti problémában szereplő háttértárnak a Spectrum esetében a magnókazetta felel meg. Esetleg a microdrive, vagy a hozzábütykölt floppy meghajtóba tolható lemez.

-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.

A kodokat miert nem lehet kozveltenul a ROM-bol futtatni?
Ennyire visszafele fejlodik a tudomany?

Igen. Azóta jelentősen gyorsultak a CPU-k, amivel az EEPROM/Flash technológiák nem tudtak lépést tartani (ez részigazság: akkoriban készülékekben még csak ROM és EPROM volt, az EEPROM csak a 90-as évek eleje táján kezdett egyáltalán elterjedni, de az EEPROM kb. olyan sebességet tudott, mint a ROM meg az EPROM).

Emberi kapacitást emberi áron (és emberi fizikai méretben) csak NAND Flashben kapsz. A NAND Flash ECC-t igényel, mivel nagy a kapacitása, de rossz a megbízhatósága. Az ECC-t amúgy is csak blokk-szinten lehet értelmesen megcsinálni, de maga a NAND Flash amúgy is blokk szervezésű, így amúgy is csak HDD-jelleggel lehet kezelni (blokk-olvasás, blokk-írás). Egy blokk olvasása és dekódolása nagyságrendileg 1000x lassabban megy, mint amilyen tempóban egy CPU igényelné a memória tartalmát.

A régi ROM/EPROM felépítésének a NOR Flash felel meg, az viszont drága és kis kapacitású. A NOR Flash már elég gyors egy 20-50MHz-es mikrokontrollernek, de nem elég gyors egy 500-1000MHz-es modern CPU-nak. Ahhoz már csak a DRAM tud elég jó lenni.

"Az ECC-t amúgy is csak blokk-szinten lehet értelmesen megcsinálni, de maga a NAND Flash amúgy is blokk szervezésű"

page szinten, mert ugye page-enkent van spare terulet az ecc tarolasahoz :)

"így amúgy is csak HDD-jelleggel lehet kezelni (blokk-olvasás, blokk-írás)."

page olvasas, page programozas, viszont block torles!

--
NetBSD - Simplicity is prerequisite for reliability

Kifejezetten örülnék neki ha a jövőben feltüntetnék hogy a teljes memóriából mennyi a szabad.

Nem csak a Microsoft eszközökön. Fogtam már ki olyan hulladék Androidos telefont is amin 1 Gb belső tárból 190 Mb volt szabad, így aztán rootolás, és a ~700 Mbnyi használhatatlan demó letörléséig nem is lehetett mit kezdeni vele. Mérges voltam.

Amúgy teljesen jogos a per, hol nem szarom le hogyan tárolják az oprendszert meg az offiszt rajta, ha 32 Gb storage-t hazudnak alá, akkor ne 16 gigát tudjak használni. Vagy legyen ott a reklám plakáton a rohadt csillag a 32 után, akkor egyből megszólal a sziréna hogy hohohó, itt most átbaszás-szag van, mint a THM-nél, olvassunk csak utána!

A cikk szerint az ügyvédje mondja, hogy törvénytelen. Majd ha a bíróság is kimondja (meg a legfelsőbb bíróság is), akkor lesz az.
De most komolyan, az embereknek már semmiért sem kell felelősséget vállalniuk? A fickó ráadásul ügyvéd (protecting consumers' and employees' rights). Neki aztán igazán oda kéne figyelnie a az ilyen dolgokra vásárlás előtt. Vagy pedig szándékos volt, és hírverést akart magának. Meg persze az is lehet, hogy tévedek :)

A végfelhasználót nem kell, hogy érdekelje, hogy olyan homályos fogalmak, mint operációs rendszer, előtelepített alkalmazások mennyi helyet foglalnak. Ezek feltüntetése számukra semmi infót nem hordoz. Nekik azt hordoz valami infót, hogy mennyi adatot tudnak rátenni a gépre.

Persze én értem, hogy a cégek miért azt tüntetik fel, hogy 32 GB, és miért nem azt, hogy 16 GB. Arra nem lehet hivatkozni, hogy ennek nyomdai, esztétikai stb. okai vannak. Ugyanannyi karakter mindegyik.

Ennek egy oka van. Marketing szempontból kétszer jobbnak látszik a 32 GB a 16GB-nál. Tehát ez üzleti érdek a vásárlók korrekt tájékoztatásának rovására. Lehet ezt magyarázni mindennel, de az nyilvánvaló, hogy milyen okok állnak emögött.

--
trey @ gépház

Szerény véleményem szerint irreleváns infó egy végfelhasználó számára, ezért megtévesztés azt pl. egy csomagoláson, névben nagy betűvel feltüntetni. Műszaki tartalomban legyen ott a specifikációban.

Pontosan azt kellene csinálni, amit te írál.

Azt kellene ráírni óriási betűkkel, hogy mennyi rajta a szabad hely. Vagy a fent említett tabletre azt kéne írni, hogy 16GB szabad hellyel.

--
trey @ gépház

De ott az OS nem szerves része a terméknek. Jó, adnak hozzá minden tárterületet felemésztő Win 7-et, de ha úgy tartja kedved, futtathatsz rajta Linuxot, DOS-t, amihez kedved van.
Egy ilyen devicen viszont nehézkesen cserélsz OS-t, ráadásul az MS esetében még a garancia is ugrik miatta, lehet Androidon is.

van egy harmadik is: C) egy notebooknak az oprendszer nem elválaszthatatlan része. Egy ilyen táblát az oprendszerrel együtt vásárolsz, másra hivatalosan nem is cserélheted le. Tehát egy notebooknál valóban a vinyó hasznosítható méretét adják meg (erre kerül rá a választott rendszered), míg itt egy belső értéket ami jelentést önmagában nem nagyon hordoz. Amikor vinyót veszel, akkor is a hasznos méretet adják meg és nem azt, hogy mennyi hely lenne rajta ha nem lennének tartalék szektorok.

Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mint ha egyszer meg lett volna ez már magyarázva.

A gigabyte (GB) az 1000^3, és nem 1024^3, tehát elvileg (bár nem jól használjuk) az egy normál SI prefix tízes szorzókkal. A bináris prefix Gibi, tehát gibibyte helyesen az amit gigabájtként használunk (GiB). Ha egy 500 gigás (GB) vinyót nézel, az 500.000.000.000 byte, ami csak 465,5 GiB, és ha ezt látja az ember a fájlkezelőben, akkor az teljesen oké, hiszen ő nem 500 GiB vinyót, hanem 500 GB-t vett.

Persze attól még megtévesztő, mert mindenki 1024-es szórzóra gondol, de logikusan alá van támasztva, szóval elvileg nem kéne törvénytelennek lennie. Vagy rosszul gondolom, rosszul tudom?

"Persze attól még megtévesztő, mert mindenki 1024-es szórzóra gondol, de logikusan alá van támasztva, szóval elvileg nem kéne törvénytelennek lennie. Vagy rosszul gondolom, rosszul tudom?"

-> igen természetesen 1024, mert mindenki kerek számokban gondolkodik. :)

Értem ezt a "csináljuk szabványosan" dolgot, csak sajnos a digitális technikában az 1000 nem kerek szám, az 1024 viszont igen (2 egész kitevős hatványa).
Ilyesformán ez a fajta "szabvány erőltetés" az informatikai jelölésrendszer megerőszakolása... így nem csoda, ha nehezen lehet lenyomni bizonyos réteg torkán.

Mindazonáltal magam részéről egy Quantum Fireball 640AT típusú merevlemez kapcsán figyeltem fel először erre a turpisságra, az valami 612 MB kapacitású volt (i-vel) - emlékezetből írom, kiszámolva [640*10^6 / 2^20 = 610.35]-re jön ki.
Ha jól sejtem, ezt a merevlemezt még a "szabványosítás" előtt gyártották, nyilván dolgoztak a marketingesek rajta...

...akkor most a marketingesek csalását akarták legalizálni ezzel vagy az emberek kényelmét szolgálni? ...mert amúgy kisebb zavar nem lett tőle.
Persze az jogos, hogy nem feltétlenül kellett volna elkezdeni anno a kilo-mega-giga prefixumokat használni (épp' a szabványos jelölésrendszer miatt), de ez még nem azt jelenti, hogy 1000-es váltószámra kellene átállni mindenhol, mert ez azért alapvetően hülyeség (bináris/hexadecimális számrendszer miatt, nem passzióból). Más átnevezni valamit a régit "elfelejtve"/eltörölve és más két váltószámot/ábrázolási módot erőltetni - egyiket azért, mert technikailag van jelentősége, másikat meg azért, hogy szebb legyen... mert a felhasználóhoz amúgy sem így jut el.

Azert az, hogy a digitalis technologiaban mi a standard, meg a kerek szam, az baromira nem tartozik am a konzumer retegre, just sayin´. A vilag normalisabb felen pedig az 1000 az igenis kerek szam (a 10 egesz kitevos hatvanya).

Ezzel nem azt mondom, hogy helyeslem, csak azt, hogy van egy ilyen szemlelete is a dolognak.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Persze, ezt értem.
...de őket elég kevéssé érdekli a dolognak ez a része.

Elvileg gépet sem kellene összerakniuk - ha pedig mégis, akkor már csak-csak illik tisztában lenni néhány dologgal.

Ha számokat és arányokat néz (50% szabad hely, 1200 db kép), akkor édes mindegy.
Ha a rendszer egyik helyen X GB-ot jelez, másik helyen Y GiB-ot, az nem zavarja kevésbé össze szerintem (függetlenül az i meglététől vagy sem, az elsikkad).

A HDD gyártókat meg ugye azelőtt sem zavarta, szimplán definiálták, hogy 1 GB = 1 000 000 000 byte és írtak rá egy nagy számot.

No meg akkor egy byte miért van még mindig 8 bitként definiálva? ;)

Azert az, hogy a digitalis technologiaban mi a standard, meg a kerek szam, az baromira nem tartozik am a konzumer retegre,

Amúgy ebben igazad van, de ettől még nem lehet elvárni, hogy azok is úgy használják, akiknek ez csak nyűg - és kikoptatni sem egyszerű egy jelölést valami hosszabbért, amikor az emberek jórészt lusták. :)

"A PCMag.com cikke megjegyzi, hogy a 16GB-os iPhone 5-ön sem áll a tulajdonosok rendelkezésére valójában 16GB. A cikk írója valójában csak 13,4GB-ot tud használni a 16GB-ból. "

Na igen, de nem mindegy, hogy 16 GB-ból marad 13,4 GB, vagy a Microsoft 32 GB-jából marad 16 GB.

Erre azt tudom mondani: deráértek, bazdmeg...
----
India delenda est.
Hülye pelikán

Mint potenciális vásárló örülök neki h. a tisztességes(ebb) tájékoztatás győzedelmeskedett a kereskedői apróbetűs sunnyogás és cinikus hallgatással szemben. Ezt pedig gyártó-függetlenül üdvözlöm mindenhol, akár az alma akarja a vásárlókat beszopatni, akár a gugli sunnyog megint valamit az újabb EULA-val.
Igenis basszákmeg, és megfelelően tájékoztassák az embert hogy nem annyi az az érték mint amennyit óriási számmal ráírnak. Nem a support oldalról, a csak lineárisan a 25. linkmélységig követve kiírva, vagy a Microsoft redmondi központjának legtávolabbi irodaépületének -2es szintjén az alapkőbe betonozva tudsz elolvasni, hanem a termék közvetlen közelében levő technical details alatt. Lehet jogászkodni, hogy végülis ha fél szemmel félrefordított fejjel nézzük, talán még igaza is van az MS-nek és ők a törvényi kiskapukat maximálisan kihasználva de eleget tettek a tájékoztatási kötelezettségnek. De akkor ne csodákozzanak hogy amilyen a mosdó olyan a törülköző és az lesz az eredménye h. valaki beperli őket. Ha szerencséje van talán még nyer is.

Samsung Galaxy S-en a 8 giga belső tárhelyből alig több, mint 5 gigát tudok felhasználni. Pereljek? :D
"no video codec le a win32vel", de "Gentoohoz lehet meg tul fiatal vagy"

Egy tableten mi a halál f*** foglal ennyi helyet? A csempék?
Az meg másik kérdés, ha a usernek tudnia kell, hogy a Win egy ilyen nagy böhöm állat, akkor mi a helyzet a terpeszkedéssel? Ez is megnő majd a triplájára 3-4 hónap alatt, mint a korábbi Winek? Bár odáig itt már nem is mehet...

Csak hogy MS analógiában legyünk, Droidon a System a WINDOWS mappa és a Data a Program Files. Én a Systemről beszélek. Az természetes, hogy a Data nő, hiszen programokat és programfrissítéseket telepítesz (nemrégiben ezen a Google is segített, mert a Play már csak deltát tölt le, nem a teljes csomagot). Normál Winen a WIDOWS mappa is folyton nő, mint a dög. A Program Files a user felelőssége.
Az már egy másik kérdés, hogy itt azért más a koncepció. A Google által támogatott telókon (Nexus) nincs helyhiány, nem kell SD-re pakolgatni, mert nincs is SD. Az, hogy elvetemült gyártók KB-os háttértárral adnak el Androidot, nem a rendszer hibája. De itt a MICROSOFT adja a terméket, hivatalosan támogatja.

Az a baj hogy normál winen a Windows mappába nem csak a rendszer kerül. Van ott némi cache, oda kerülnek a telepítő fájlok (néha több száz megák is, oda kerülnek a windows update által letöltött telepítők, az update visszavonásához szükséges cuccok...

Androidon nincs igazán ilyen, ott van külön partíció (de legalább is mappa) a cache-nek, a programok nem igazán igényelnek többszáz megás uninstaller(reinstaller?) csomagokat, a saját cuccukat egy mappán belül tartják (szemben winen néhány program a system32-be szór dll-eket)

Szóval nem csoda hogy hízik, de igazából a rendszer mérete nem nő jelentősen, ha MS-ék a fenti dolgokat kiszerveznék valahova a win mappán kívülre akkor lényegében semmi nem változna (tárhelyhasználat terén) csak nem az lenne a látvány külső szemlélőnek, hogy a rendszer hízik.

Ennek a fószernek tökéletesen igaza van. Én ugyan rég nem hiszem már azt, hogy bármely masinán ami szoftvert is tartalmaz, a meghirdetett memóriakapacitás mind a rendelkezésemre áll, de igenis sok lehet a tapasztalatlanabb felhasználó, akit az efféle reklám megtéveszthet. Emlékszem erre saját r=0 korszakomból, még a C-64 -es idejéből. Azt azzal hirdették ugye, hogy 64 kilobájtos. Engem hihetetlenül mellbevágott, de komolyan és tényleg, hogy ennek csaknem felét nem tölthetem meg a magam által írt programmal, mert elfoglalja a ROM, amiben a Basic van, meg a karakter ROM meg ilyesmik. Teljesen le voltam döbbenve, nagy pofáraesés volt, és totál becsapva éreztem magamat! Pedig ott nem is hazudtak akkorát mint itt az MS esetében, mert a C-64-esben tényleg benne volt a ROM mellett a 64 K RAM is, épp csak ahhoz hogy elérjük a ROM "alatti" RAM területeket, ahhoz mindenféle trükkökre volt szükség. Pld $30 érték berakása a $0001 memóriaregiszterbe. Viszont ezt nagyon nem volt ajánlott Basicből megpróbálni, mert abban a pillanatban nem látja tovább a Basic ROM-ot, és elszáll a prograny. Vagyis ahhoz hogy kihasználjuk a teljes meghirdetett RAM területet, assemblyben kellett programozgatni, vagy legalábbis valami assembly kiegészítő rutint írni a Basic programhoz. Én épp így is tettem, természetesen. Na de ez egyáltalán nem kezdőknek való feladat, eleinte nekem se ment, "fel kellett nőnöm" a feladathoz, és tulajdonképpen azt hiszem ha valamit úgy reklámoznak hogy van mittudomén X memóriakapacitása, akkor elvárható lenne hogy azt a teljes X területet kihasználhassa egy átlagos felhasználó, a "hétköznapi" felhasználóktól elvárható átlagos tudással, s nemcsak komoly hekkerkedések árán, úgy, hogy legalábbis félprofivá képezi ki magát! Hát még mint most az MS esetében, hogy még ezen az áron sem lehet kihasználni azt a területet, csak úgy, ha letörlik a szoftvert ami van a gépen! Ugyanis a vásárló nyilván arra gondol, hogy a meghirdetett kapacitást épp a le nem törölt szoftverek segítségével használhatja ki, például az azok által szerkesztett dokumentumok tárolására.
-------------
Blogom: http://violazoli.blogspot.com
Könyvem a VIM-ről: http://mek.oszk.hu/09600/09648/#

Az a baj, hogy nem igazán hazudtak :) Végül is nem mondták hogy 64k áll a rendelkezésedre, hanem azt, hogy annyi van benne, és ezzel igazat is mondtak. Az meg, hogy logikusan feltételezhető-e, hogy ebből a rendszer elfoglal valamennyit, az más kérdés.

Egy mai PC-nél se töröd a fejed túlzottan, amikor a frissen vásárolt 300 gigás vinyón csak 280 szabad hely van (nem a kerekítés miatt, hanem mert rajta a rendszer), gondolkodás nélkül elfogadod, hogy a rendszer valóban foglal helyet a "károdra".

"Egy mai PC-nél se töröd a fejed túlzottan, amikor a frissen vásárolt 300 gigás vinyón csak 280 szabad hely van"

Tévedés. Ha akarom, tehetek rá minimal rendszert, ami mindössze néhány MB-ot foglal. Ha nagyon troll vagyok, akkor azt mondom, hogy hálózatról bootolok és ott az egész tárterület.

A Surface-nél - hogy a témánál maradjunk - ilyet garanciavesztés nélkül nem nagyon tudsz megcsinálni. Nem jó a példa.

A lényeg az, hogy a PC-nél az én választásom, hogy mit teszek rá. Nem már választja meg helyettem.

--
trey @ gépház

Igazad van lényegében, csak én kevésbé gondolom ezt problémának. Az átlagember - szerintem - ha rendelkezik minimális kompetenciával, felfogja hogy a rendszer is része a tárhelynek, pedig ő nem cseréli le a windowst, se a recovery partíciót.

Az viszont komoly probléma, hogy itt a tárhely jelentős része eszi a rendszert, szóval inkább azon háborodnék fel, hogy miért ennyi, nem azon, hogy van ilyen. De mondom, a te érvelésed is tök jogos :)