Ellopta a smartphone koronát a Samsung Galaxy SIII az iPhone-tól

A Reuters és a BGR cikkei szerint már nem az iPhone a smartphone király. Már nem az iPhone a legnagyobb darabszámban értékesített okostelefon. A koronát a Samsung Galaxy SIII lopta el. A Strategy Analytics által ma publikált adatok szerint az év harmadik negyedévében a Samsung 18 millió SGSIII-at adott el, míg az Apple ebben az időszakban 16,2 millió iPhone-t értékesített. A cég azt is megjegyzi, hogy a Samsung uralkodása valószínűleg rövid lesz, mert az Apple az iPhone 5-tel a decembert is magában foglaló negyedik negyedévben várhatóan visszaszerzi első helyét.

A részletek itt és itt.

Hozzászólások

Újra lopott a Samsung?

Már van benne gyakorlatuk.

Apropó, az apple már megvette az alapvető telkós licenceket, vagy még perelik őket érte...? ;]

Azért egy kicsit mókás látni azt, amikor két cég lop egymástól -- egyik a technológiákat, a másik a look&feel-t -- és van olyan, aki a kinézettel pártján ontja az észt teliszájjal, miközben az apple még PDA-t sem gyárthatna a jelenlegi licenceivel...

Lehet, hogy én vagyok beszűkült, de nem a téglalap a legalapvetőbb forma egy eszköznek? Könnyen el lehet rakni dobozba, könnyen gyártható, lehet egymásra pakolni őket jó helykihasználással.
És nyilván, hogy ne bökje az ember ujját, vagy ne szúrja ki a gyereked szemét, lekerekíted a sarkát. Szóval ez szerintem a józan ész kategóriájába esik, ezt lopásnak venni azért kicsit meredek. Mást már inkább...

...várt mindenki az iPhone 5-re? :)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Már most szóltak, hogy hurrá, átvették, de rövidesen visszakerül a korona, mert megjött az iPhone 5. De rövidesen stabillá fog ez válni, ha a trendek maradnak.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Igazából az jól látható, hogy nagyságrendileg egy kategória a kereslet tekintetében. Eddig arról ment a sírás, hogy csak a szutyok droidokat veszik, mert a droidos piac ennyire igénytelen állatfaj. No meg hol van a fém/üveg hátlap, ugye, mert anélkül el sem indulok otthonról...

Régen még csak a filmeknek voltak "verziószámai". Most már lassan mindennek lesz. Ez volna a fejlödés lényege?

--
robyboy

"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor

az lesz a gond az apple-lel, hogy ha nem fognak kiadni szuper innovatív cuccokat, ahogy pl idén nem nagyon volt semmi extra, akkor ez az óriási hype egyszer csak elkezd nevetségessé válni és szétesik az imázsuk. ha sacc ugyanazokat a cuccokat árulják mint a konkurencia, akkor komikus lesz ez mennyei dicsfény, amit magukra próbálnak aggatni. (ráadásul mindeközben minden egyes megjelenésnél csinálja a riportokat a média a hogy is mondjam... fura rajongóikról: http://www.youtube.com/watch?v=BMsLArefSOw (amúgy imádom a lányt egy tündér :)

Nyugodtan tessek csak, de a mobil ccd es a gyonyoru foto mar onmagaban is oximoron. :) Ettol fuggetlenul minden fotozassal kapcsolatos anyag, eloadas, tanfolyam, whatever ugy kezdodik, h a nap legyen mogotted, ezen ertheto okokbol es a gepek mukodesenek modjabol fakadoan semmilyen kamufotoaparattal keszitett foto sem valtoztat. :)

---
pontscho / fresh!mindworkz

A gyönyörű hálisten nem fotótechnikai kategória, hanem szépészeti fogalom, és így lehet rossz speckókkal is szép (gyönyörű) a kép. De onanizálj csak tovább a szuper gépekre, ez olyan, hogy aki elkezd zenélni, az hirtelen elkezd technikás, de élvezetre kevésbé jó zenékat hallgatni, és meggyőződéssel állítja, hogy csakazajó.
----
India delenda est.
Hülye pelikán

Akkor a napfelkeltét és napnyugtát csak háttal állva, a kamerát magad felé fordítva lehet csak fotózni? de nem nehéz úgy annyira kitartani a kamerát, hogy Te már ne legyél benne? Meg a kompozíció sem biztos hogy jó lesz, ha háttal állsz annak, amit fotózol nem? :D

Csak vicceltem. Értettem amit mondtál, ugyanakkor tartom, hogy nagyon érdekes és szép fotókat készítettem a bősi gáton. De ahogy egy kolléga itt írta is, ez az én szubjektív véleményem. National Geography-nak nem fogom beküldeni az tuti. De nem is nekik, hanem magamnak fotóztam.

Mert milyen szuper innovációkat hajtottak végre szériáról szériára? Eddig sem volt semmi egetverően nagy innovatív dolog egy-egy új modellnél. Mindig van valami kisebb-nagyobb dolog, de semmi rendkívüli, szokásos modellfrissítés megy. Az igazi nagy innovációk általában egy új termék bevezetésénél történnek (pl. iPhone - smartphone piac átformálása, iPad - tablet újradefiniálása), utána már csak a finomítás megy.)

Aki ezt nem veszi észre, annak mindegy. :)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Közeledik az az idő, amikor az almának el kell döntenie, hogy az IOS-es készülékek is a MAC-ok sorsára jussanak-e (rétegkészülék néhány %-os aránnyal), vagy pedig ezt elkerülendő (a Windowshoz és Androidhoz hasonlóan) megnyitja az IOS-t más gyártók előtt is...

"amikor a HW-t megnyitották más OS-ek felé is..."
Mert így már végre lehetett a villantós hardvert (almalogó) használni vállalati környezetben.
Dolgoztam olyan helyen, ahol egy komplett kreatív részlegnek Macet vettek, de mindenki Windows 7-et telepített rá, mert az OS X-szel nem tudtak hatékonyan dolgozni.
De az jól mutat egy meetingen az ügyfelek felé, hogy "nálunk Mac van, telik rá, kurvajók vagyunk".
Persze a vállalati hálózat még mindig AD alapú, mert annak nincs alternatívája Mac platformon.

A privát fogyasztók körében, bizonyos termékszegmensekben, és országokban - pl. gazdag országokban a notebookok - messze nem tizenpár százalék a piaci részük a PC világban sem. Ezek pedig pont azok a piaci területek, amik egyre fontosabbak, ahogy az informatikában a bevételek és a növekedés forrása egyre inkább kezd áthelyeződni az üzleti szektorról a privát fogyasztókra.

Azt az egyre nyilvánvalóbb trendet, hogy a privát fogyasztók igényeire kell koncentrálni, és mobilinformatikát kell nekik árulni, azt az összes IT cég közül ők játszották meg a legjobban. Ez nincsen oksági viszonyban azzal, hogy nyitották-e a HW-t más OS-k felé, legfeljebb időben ugyanakkor történt ez is.

Ilyen alapon minden notebook rétegtermék, egyik sem dominálja a maga termékkategóriáját. A mac modelleket és piac részüket más gyártóknak ugyanabban a szegmensbe tartozó egyes modelljeinek helyzetéhez kell viszonyítani, nem az összes többi gyártó összes termékéhez együttvéve.

Ha szerinted rétegtermék, akkor egészen pontosan melyik a társadalomnak melyik rétege az, amelyik ezt a terméket vásárolja? Mert én azt látom, hogy veszi mindenféle ember, hatalmas mennyiségben. Igen, a piac néhány százaléka is nagy, számszerűsítve. Ezért tömegtermék.
Rétegtermék a FreeBSD (vagy régebben a Linux), ott jól be lehet határolni, hogy ki használja.

iphone 5 felhasználói rétegek:
- akik azt hiszik, hogy ettől lesznek szexik/menők
- akiknek valójában nincs rá szükségük, de be lehet őket palizni, hogy egy kiváló laptop áráért, vagy fillérekért egy havi 20e-s díjcsomagban vegyenek meg egy rendes számítógéphez viszonyítva csak tamagocsinak tekinthető zsebketyerét
- akiknek tényleg szükségük van egy ilyen tudású (bár szerintem erősen túlárazott) telefonra.

A három felhasználói rétegből ez utóbbi a legkisebb létszámú...

Egyébként ha jól belegondolok, akkor a Nexus telefonok és az iPhone között annyi hozzáállás-beli különbség van, hogy Google felvállalja hivatalosan is a készüléke gyártóját, a Google logó mellett az övé is fent van a telefonon; az Apple viszont nem (bár majdnem mindenki tudja); mert hogy nézne már ki, hogy egy "vacak kínai Foxconn" mobilon megy az amcsi feeling...

Majd azért nézz utána, hogy hol szerelik össze azoknak a Nexus-oknak egy jó részét! :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Az Apple nem tudja megnyitni az IOS-t, mert az nem az ő tulajdonában van. Ellenben az iOS-t nem fogja megnyitni, szvsz.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

A gondolkodásuk, és üzleti modelljük az "örök második" szerepet adja nekik.
Az apple mindig is remek volt a piac teremtésben, és egy igény generálásában, amit aztán kvázi piacvezetőként borsos áron kiszolgált. Amint ezen a piacon megjelent konkurencia záros határidőn belül szépen ledolgozta a hátrányát, és a végén elvette a piacvezető helyet tőle. Ekkor jött az új ötlet/termék, és kezdődött előlről az egész.
Ez egészen addig működött, amig SJ zsenije "kéznél volt". Jelenleg azt látom, hogy az apple újat már nem tudott nyújtani, ami van abból próbálja kihajtani amit lehet. A termékei ráncfelvarráson esnek át, és habár biztos van még olyan termék a fiókban amit még JS álmodott meg, annak piacképes termékké fejlesztését is le kell ám vezényelni, amihez szintén kellett a zsenije. Az apple szénája nagyon rosszul áll.
Ennek az ellenérve lehet a tőzsdei szereplése, de elég gyorsan duzzadt 7x mértékben az árfolyam, de ugyanilyen könnyen eshet 14x mértékben is. (ilyen a tőzsde)
Az a pálya amin mozog lefelé vezet, és ismét a második hely vár rá. (de lehet hogy a harmadik, elvégre a wp is nyitott a többi gyártó felé)
Nem gondolom, hogy Tim szakitana a "HW-SW totális kontroll alatt" mentalitással.

--

>Az,hogy pillanatnyilag ennek még semm jele, az nem jelenti, hogy ez mindig igy marad.

Nemmondod? Tehat az allitasod az, hogy az Apple nem fog orokke a csucson maradni, bar egyelore ott van.

Oke, elfogadom.

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Nem kell bulvarlapokat linkelgetni, rajta vagyok a piacokon egyebkent is. :) A tozsdei ertekeltseg egy dolog, azt eleg sok minden befolyasolja (pl. a jovo evi varhato adovaltozasok az USA-ban). Ettol fuggetlenul az Apple meg mindig irtozatosan nyereseges.

(En magam biztosan nem vennek Apple-termeket, de a ceget ettol fuggetlenul probalom megitelni.)

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Mindenesetre a mai napig 1 hónapos várólistája van az Apple-nek az iPhone 5-re, ami nem olyan nagyon jó hír. Közben a Samsung egy hardverben (kivéve a készülékház, mert az jóval gyengébb a Samsung-nál) és tudásban simán az iPhone 5-tel párban levő SGSIII-mal tarolja a piacot hónapok óta. Biztos vagyok abban, hogy az Apple ezt belül nem éli meg annyira egyszerűen, mint ahogy te itt rálegyintesz. Ráadásul az iPhone 5 semmi extrát nem hoz az előző verziókhoz képest. Hozza azt a minőséget, szintet, de értékelhető előrelépést én nem tapasztalok.

--
trey @ gépház

Biztos vannak megoldando feladatok, ahogy minden cegnel. En nem legyintettem -- azt tartottam tulzasnak, hogy 'az Apple szenaja nagyon rosszul all'. Nem all rosszul. Rengeteg penzt termelnek. Biztos, hogy nem maradnak orokke a csucson. Szoval hagyjuk a legyintgetest, irj inkabb egy hirt a legujabb Android-sebezhetosegrol -- bar tudom, hogy azokrol itt tilos beszelni, nem is szuletik roluk egy hir se :).

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Egyszerűen hazugság amit írsz. Bármilyen sebezhetőségről be lehet küldeni cikket. Jómagam is szoktam írni - és sokszor a világon az elsők közt beszámolni Windows, OS X, Linux, BSD, Android stb. - sebezhetőségekről.

Ha nem hiszed, keress az oldalon. Könnyen lehet, hogy valamelyik kimarad. Ilyenkor ott a lehetőség, hogy beküldd, blogot írj róla, fórumtopikot indíts, hozzászólást írj, a figyelmem privát üzenetben felhívd rá, hogy erről érdemes írni, vagy akár csak egy linket lökj róla egy hozzászólásban.

Csak kérlek ne hazudj arról, hogy itt arról tilos beszélni.

--
trey @ gépház

De tilos és kész...pedig ő mindent megpróbált, amit Te a fentiekben írtál, de nem tudja bebizonyítani, mert a Trey dikatatúra elhallgattaja az igaz hangokat. "Minket itt kérem szépen elnyomnak":D

Én a multkor be akartam küldeni egy hírt, de aztán belegondoltam és jól felhergeltem magam, hogy micsoda sötét rendszer van itt és akkor inkább mégse tettem.

És ha nem, ez akkor is igaz...csak mer'..és kész...

Szeretném levédeni a szabadalmi licenszekkel, üzleti célból elkövetett trollkodását. Melyik hivatalhoz forduljak? És kit pereljek elsőként?
--
j@j-r61:~$ man me
No manual entry for me

Az Apple pert indít, mert ők a legjobbak, ők a korona jogos birtokosai.

Faszság.