Charlie Kindel arról, hogy a Windows Phone eladások miért haloványak

Charlie Kindel, a Windows Phone divízió egykori partnerprogram-vezetője - aki nyáron hagyta el a Microsoft-ot 21 év munkaviszony után - most arról ír blogjában, hogy miért nem sikeres a Windows Phone. Kindel szerint ugyan a Windows Phone hiperebb, szuperebb, kiválóbb mint az Android, de mégse üt be a siker. Ennek szerinte az oka az, ahogy a Microsoft (kiváltképp) a szolgáltatókat és hardvergyártókat kezeli. Kindel szerint a Microsoft középső ujjal bemutatott mind a hardvergyártóknak (megmondta nekik, hogy milyen hardverre tehetik az OS-t), mind a szolgáltatóknak (megmondta nekik, hogy hogyan frissíthetik az OS-t). MG Siegler - a TechCrunch rovatvezetője - nagyrészt egyetért Kindel-lel az Android-dal szemben megfogalmazott kritikákban. Másban annyira nem.

Hozzászólások

Végső soron nem a hardvergyártó és a szolgáltató veszi meg a telefont, hanem a végfelhasználó. Ha annyira jó lenne, akkor vinnék.

A vásárlók többsége még ma sem tudatos-.

Reklámok alapján választ szolgáltatót, ami ajánl neki csomagot, amihez aztán ajánl készüléket, és vevő kifizeti a pénzt (lehetőleg nem túl sokat). Kicsit kínlódik, hogy hogy kell esemest írni, meg a telefonkönyvet nyomkodni a teli érintőkijelzőn, de aztán belejön lassan. Alkalmazásokat meg nem véletlenül nem említettem.

És amennyire tudom, ez nagyjából máshol is így van.

Mint említettem, jelenleg is reklámozzák. Illetve, ahogy a második linkelt cikkben a szerző írja, a Microsoft-nak annyi pénze van reklámra, mint a pelyva. Ez nem lehet(ne) oka a gyenge muzsikának.

"He blames carrier marketing — yadda, yadda. Microsoft has all the money in the world; if it was just a marketing problem, they could fix that."

--
trey @ gépház

Egy üzlet a jó döntésektől lesz jó, nem a befektetett pénz mennyiségétől.
"they COULD fix that." A mondat első felével egyet értek, de a marketingprobléma probléma marad, mindegy mennyi pénzt herdálsz el.

Ismét: a vevők többsége nem tudatos-. Reklámok, pletykák, és személyes ajánlások alapján dönt, mire költi a pénzét. Ha a szolgáltató eladói mondjuk arra vannak utasítva, hogy ne ajánlják a WP készülékeket, akkor nem lesz megemlítve, így ha a velő nem azt kéri, nem is akarja majd. Ha a Microsoft emellett maga tolja az reklámot, akkor is sok cikkben azt olvassa az érdeklődő, hogy "jó ez a windows, de..." ami talán igaz is, de a ms-nek rosszat tesz.

Marketingprobléma, igen. De csak pénzzel nem is lesz megoldva.

Ügyes próbálkozás, de a WP market nem a Lumia 800-ból áll. Ha annyira fogyna, a cikk, amiről szó van meg sem született volna. A cikk, aminek a címe - a te kedvedért még egyszer:

"Windows Phone is Superior; Why Hasn’t it Taken Off?"

Csak neked:

http://www.theregister.co.uk/2011/12/22/lumia_sales/

--
trey @ gépház

valahol el kell kezdeni... mondjuk még mindig kurva érdekes, hogy nem veszik azt világszinten, ami MÉG nem kapható, naháááát! de nektek csak az lenne eredmény, ha az android 60-70%-át a wp7 a maga 2%-ával 1 hónap alatt lenyomná a sárga föld alá (ami a szifonnak se sikerül). hát erre tényleg kurva sok esély van... aztán lehet itt megint fapfapolni x-edjére, hogy háááá, még mindig az android a khirrááály. annyira izgi :)

[ NeoCalc - Earnings Calculator for NeoBux ]

Látszólag nem engem lep meg nagyon, hanem a WP egyik volt vezetőjét, hiszen az rugózik rajta (még mindig). Talán nem is ok nélkül, hiszen nem kizárt, hogy a sikertelenség vezetett oda, hogy 21 év után "elhagyta" munkahelyét.

Én. max. jól elszórakozom rajta ebben az uborkaszezonban. Ebben igazad van.

--
trey @ gépház

öö nem. a szelektív memóriádra ajánlom a cavintont.

http://www.hwsw.hu/kepek/hirek/2011/11/darabszam2011q3.jpg

hint: android 2008 óta van. ennyit a "csillagászati" 2 évről.

a tényektől én kicsit sem vagyok frusztrált, attól viszont nagyon, amikor ti azokat nagy ívben figyelmen kívül hagyjátok, és a keletkezett űrt a saját képzelgéseitekkel töltitek ki :)

[ NeoCalc - Earnings Calculator for NeoBux ]

Programozói szemszögből, milyen WP7-re fejleszteni? A rendelkezésre álló API milyen minőségű, mennyire kényelmes használni? A tesztkörnyezet milyen?

Programozoi szemszogbol nagyon tavolrol, feluletesen nezve a dolgot: kodolasa .NET, XNA, stb. kb., mintha Javaznank Androidra. Szoval alapvetoen kenyelmes, modern nyelvben lehetne kodolni.

Viszont azzal, hogy nincs nativ kodfuttatasra lehetoseg, gyakorlatilag elvagtak az osszes utat a regi meglevo cuccok portolasanak lehetosege elol, amellyel az MS sajat maga ragasztott mindenkit vissza az Apple (es kisebbreszt az Android) platformjara. Igy ugyanaz lesz, mint a BeOS-szal: hiaba jo maga a rendszer, nincs ra szoftver, foleg nem a kozkedvelt ismeros cuccok.

----------------
Lvl86 Troll

jaa, csak kibüffent végül, hogy neked is csak a mass storage hiánya a nagy világfájdalmad :) enyhén lejárt lemez... azt elárulod, hogy a fájlmásolás zune nélkül mitől lesz "szabadabb"?

a bluetooth-szal nem tudom, mire akarsz kilyukadni, de majd kinyögöd, ha annyira érdekel.

[ NeoCalc - Earnings Calculator for NeoBux ]

Például hiányolom a részletes beállítási lehetőségeket, nem lehet szükség esetén árnyaltabban konfigurálni a rendszert.

* Bluetooth-os fájlátvitel?
* Magyar nyelv kiválasztása gyárilag, buherálás nélkül
* Bing kiegészítése hang- és kép alapú kereséssel
* a zenelejátszó Smart DJ Mix funkciója
* a helyi nevezetességeket listázó Local Scout
* a Marketplace podcast-szekciója
* a beszédet SMS üzenetté alakító szövegfelismerő
* a hangpostát felolvasó Visual Voicemail
* Tethering? (tudtommal valamennyire készülékfüggő, mert nem ment korábban Omnia 7-tel)
* Hangszínszabályzó?
* Biztosan élvezed a kiváló Flash-támogatást :D

Pl. tudsz úgy adatot cipelni a telefonodon, hogy nem kell a céges/iskolai/barát/rokon/stb gépekre (bocsánatkérések közepette) feltenni ezt a szutykot (van, ahol meg ugye nincs is jogosultságod hozzá).
Tudom, hogy olcsón lehet már pendriveot venni, de én igen is szoktam így használni a telefonom. Persze lehet, hogy ezzel én vagyok egyedül... :)

Én a következőképpen látom a helyzetet:
Az iphone hardverét és szoftverét egy cég (Apple) gyártja (gyártatja, tök mindegy). A rendszer zárt, másra nemigen lehet felhúzni, ezért aki almát akar az megveszi. A szoftvert folyamatosan lehet frissíteni mindegyik modellen (jelenleg 2 van a piacon, de összesen is csak 4).
A wp zárt szoftver, ahol a MS meghatározza, hogy hogyan használják/használhatják fel a hw gyártók. Hogy mennyire jó egyébként a wp7, azt nem tudom, de szerintem az emberek többségének csak más (nem jobb vagy rosszabb) mint a többi.
Az Android teljesen nyílt, ezért minden hw gyártó azt csinál vele, amit akar. Ez egy ideig jó volt, ezért is futott fel a droid piac gyorsan, viszont mostanra már előjöttek a problémák is.
A gyártók eléggé átalakítják a gyári androidot egy adott készülékükre. A szoftvert a teló kiadásáig, majd utána egy ideig viszonylag rendesen fejlesztik, ám ahogy jönnek az újabb modellek, úgy a régebbiek támogatására, fejlesztésére már nincs kedv/kapacitás.
A megoldás talán az lenne, ha a Google tényleg szabályozná, hogy a vendorok nem változtatják meg az oprendszert. Ezzel viszont megint újabb problémák lennének:
- Minden teló tök egyforma lenne mind szoftverileg, mind külsőleg (most sincs valami állati nagy diff a telók között, viszont megszűnnének az olyanok, mint pl. a SE xperia mini).
- A hw gyártóknak nem érdeke, hogy 1-2 évnél tovább ténylegesen supportált legyen a készülékük, mivel most is vannak annyira erősek a hw-k, hogy a legújabb sw-t feltéve, akár 4-5 évig ne kelljen lecserélni a telót, csak azért, hogy újabb szoftver(ek) legyen(ek) rajta.
- A Googlenak sem lenne igazán érdeke ez, azaz mivel a hw gyártóknak nem lenne akkora szabadságuk (lásd előző pontok) ezért egyre kevésbé érné meg csak vagy leginkább droidos telókat gyártaniuk, ezért valószínűleg egyre több wp7 telót kezdenének kiadni. Ezzel pedig minden bizonnyal csökkenne a droid térnyerése, piaca, vagy legalábbis a wp-é jelentősen nőne.

A kerdes: Minek?
- Felhasznalo: Minek tanuljak meg egy rendszert ami 1 ev folyamatos lemaradasban van?
- Fejleszto: Minek irjak mindent ujra nullarol ugy hogy 1 ev alatt elavul es megint ujra kell irnom?
- Gyarto: Minek arversenyezzek a teljesen egyforma telefonokkal?
Orbanek fele Europa tanuljon tolunk mentalitasra emlekeztet.

Charlie Kindel? Srsly? Elképzelem ahogy Charlie KINDEL elmegy egy sales tárgyalásra, bemutatkozik, lerakja Android telefonják az asztalra, majd demó közben arról beszél milyen fasza az ályped.

--
The Net is indeed vast and infinite...
http://gablog.eu

Volna errol egy tortenetem (volna tobb is).

Egy cegnel sok teszttelefon volt. Symbian, droid, szifon alapvetoen.

A teszttelefonok jellegzetes szokasa volt az eltunes, ottmaradtak egy-egy kolleganal kiprobalasra aztan fel ev utan ugy kellett visszavadaszni.

Nu, kulonbozo politikai okok miatt erkezett a ceghez 10 db, kulonbozo gyartotol szarmazo WP7.

Ket hetig mindenki ezen logott, hogy ez a jovo, ezt fogja adni a Nokia.

Aztan igy lattad a kollegak check-in-jeiben, hogy kezdenek visszavaltodni a privat telefonjaikra, vagy a standard cegesre.

Egy-ket honap utan az osszes wp7 vissza volt hozva a raktarba (igaz az egyik valahogy akksi nelkul)

Az ok egyszeru: bar ha egy boltban megtapogatod, valoban jol nez ki, egy-ket het alatt kijottek olyan alapveto hianyossagok, amikre bar Moricka nem gondol mikor elete elso telefonjat tervezi, a valo eletben megis hasznalhatatlan lesz nelkule.

Na, ennyi a mese. Nem tudom a mango milyen de allitolag az se sokkal jobb.

Én általában az érintőkijelzős telefonokat kezdem utálni, pedig egykoron bennük láttam a jövőt. :-)

Android után most két Symbianos telefonom van, az egyiket "kőkeményen" használom (E61i), a másikat rövid használat után visszacsomagoltam a dobozába (E7), természetesen az utóbbi érintőkijelzőset.

A Bada-s Wavet kedvelem, mert vannak rajta híváskezelő, normális nyomógombok is.

Esetleg Defy+ még szóba jöhet, mert legalább jól viseli a terepezést.

A családban kezelek egy LG Optimust, de a Zune miatt utálom. A Nokia Suite tapasztalatom szerint egyszerűbben használható, sokkal áttekinthetőbb, és a Samsung KIES is.

Biztosan bennem van a hiba, mert én is öregszem már (ki nem?).

Nem igazán értek egyet azzal a kritikával amit megfogalmaztak.
Nagyjából fél tucat készüléket már most is lehet kapni szolgáltatóknál, és szerintem nem a gyártókon múlik. A microsoft ül forditva a lovon, de nagyon. A teljes elképzelés rossz, amivel terjeszteni akarják a terméket. Voltam playit rendezvényen. A microsoft jelenlét állati erős volt, konkrétan legalább 40 kinect-es xbox360, a dobozaikból fal volt épitve több helyen, 100+ centis 3Ds TV-n gow3 kipróbálhatóság, és úgy általában látszott h. iszonyú domninancia volt. És az is látszott h. ha a microsoft nem vonul fel ilyen "erőkkel" a rendezvény hamvába hol. Elvitte a bulit nah.
Ehhez képest a windows phone egyetlen picike pultocska, két (dekorativ) leányzóval, írdésmond 2, azaz kettő darab demó telefonnal, amik ráadásul fagytak mint az állat. A leányzók meg annyira sem voltak képben, és arra a kérdésre sem tudták a választ h. milyen tipus a készülék, és mi az ára.
A samsung pult helyből 2x volt nagyobb körberakva az összes sláger készülékkel, sőt egy bevezetés előtt álló 5 colos note-al, illetve egy új 7 colos tablettel. Tumultus, lökdösődés, tapicskolás, és amint sorra kerültél minden érdeklődőhöz külön odalépett egy nőci, vagy pasas,és bármire rögtön tudta a választ, bemutatta, demózta, nyomkodta neked ha elakadtál, egyszóval elsőrangú volt a jelenlét. HP pult ugyanez, ott a lányok még cégjelzéses papir poharakat is osztogattak ajándékba. Elsőrangú PR jelenlét.
Gyanitom ha 100 látogatót megkérdezek h. a gyártókról mi a véleménye, tutira mind emlékszik a samsungra, de majdnem biztos vagyok benne hogy alig találnék olyan embert aki egyláltalán látta a wp pultját.
Ha én lennék a PR igazgató ezért nagyon sok embert rúgnék ki de azonnal.
Ez egyébként érvényes a sony-ra is, mert egyetlen "falat" rakott tele kb: fél tucat ps3-al, ebből 1-2 működött a többi fagyottan állt, és senki sem volt aki egyáltalán egy reset-et nyomott volna rajta. Szó szerint tragikus volt az állapot.
ehhez képest a még a PCguru standján is lépni sem tudtunk, mert úgy álltak sorban, és vásárolták a régi számokat.

Szóval el kéne végre dönteni h. akkor most el akarják adni a világnak a wp telefonokat, vagy nem. Egyelőre nagyon úgy tűnik nekem h. nem.

--

szerintem az is benne van, hogy egyszerűen tragikus az MS imidzse. utálják sokan. ha az emberek választhatnak alternatív termékek között, amik tegyük föl ugyanolyan jók és ugyanannyiba kerülnek, se az övét fogják elvenni. egy negatív hangulatú cég termékét akkor használja az ember, ha falhoz van állítva és nincs más választása.

Azert az xbox es a ps3 nem ugyanolyan jo.
A ps3 ban van blue ray meg 3d, ha esetleg a konzolon kivul medialejatszo funkcio is kellene. Ellenben az xboxban csak dvd van.
A kinectnek eleg durva lagjei vannak a ps movehoz kepest. Viszont a movenal van kontroller.
Szerintem ha valaki tobbet akar mint csak konzol egyertelmuen a ps3 a jobb valasztas, es itt nics koze annak hogy ms vagy nem ms.

Tehat az egeszet osszevetve a PS3 jobb mint az xbox360? Es meg az MS is gyartja? Akkor megis miert nem dongolte mar foldbe a PS3 az xbox360-at? Lehet azert mert megsem olyan rossz az MS megitelese, vagy igazabol nem is szamit? Mert az alap tetel az volt, hogy ~egyenlo jo es aru termek eseten inkabb nem az MS termeket valasztjak.

http://www.hwsw.hu/hirek/47817/microsoft-xbox-360-videojatek-konzol.html

elég csak a cím alatti kiemelt részt elolvasnod, és (talán) rájössz, hogy baromság, amit mondasz. bluray???? az meg mi? kit érdekel egyáltalán? neked hány lemezed van? hagyjál már...

[ NeoCalc - Earnings Calculator for NeoBux ]

2 vs 3? zsír :) pont mostanában cikkeztek a magyar bd kiadásokról btw, 100-200-as eladásoknak már örülnek, szóval tényleg van ebben jövő, kéremszépen! :) (és a sírás-rívás a gyalázatos piaci eredményekről a bd-érdekelt cégek felől nyilván csak álca)

[ NeoCalc - Earnings Calculator for NeoBux ]

Nem mon hanem legyelorszagban elek. Es szerintem amig egy film bdn ugyanyyiba kerul mint ket mozijegy addig azert inkabb megveszem es kifogastalan minosegben nezem itthon. Tudom le is lehet tolteni. Amugy meg 10 vs 8 :) Az hogy sokaknak az a mentalitasa hogy letolti es nem megveszi a filmet az egy dolog.

nem letöltésről beszélek (bár ez is hatalmas mértékű), hanem streamingről, iptv-ről, online kölcsönzésről. netflix, hulu, stb. ez a jövő, nem a lemezek. ezt persze minden épeszű ember tudja legalább 5 éve, csak a bluray biznisz mindent megtett, hogy ezt figyelmen kívül hagyja, és hogy rávegye az embereket is erre. meglepő módon nem jött össze nekik.

[ NeoCalc - Earnings Calculator for NeoBux ]

Sajnos nekem nincs olyan internet hozzaferesem hogy fullhd dts hangban tudjak live nezni egy filmet.
A muholdas vod kinalata meg hagy nemi kivanni valot maga utan. En azert nem temetnem a dvdt meg a bdt.
Amugy dvdn is akkor indult be rendesen az eladas amikor egy film nem 5-6 e forintba hanem 2be kerult. Majd ha a bdn megjeleno filmek is 2-3e lesz megugrik az eladas. Amig 7 meg 8 e ft kernek addig nem sokan engedhetik meg maguknak.

Hosszu android élet után én a napokban váltottam wp7-re. egyelőre nem zavar, hogy nem látok a rendszer mélyébe, inkább értékelem, hogy pofonegyszerű a beállítás része. A többször emlegetett hiányosságok nem zavaróak (nem szoktam kékfogazni, mass storage helyett mindig van egy usb kulcs nálam általában).

Cserébe viszont villámgyors, a készülék jó minőségű, a kijelző nagyon szép, és árban is most már könnyen hozzáférhető (az első generációs modellekre gondolok).

Az sem zavar, hogy nincs több száz ezer app, twitter, 4square, gtalk, és a skydrive egyelőre amit feltettem.
____________________
http://szoftvervasarlas.co.hu - elérhető árú, legális szoftverek itthon

Érdekelne, mi a fenét akar a Micro$oft, mikor a gyártókat is perekkel kell zsarolni a WP7-es telefonok elkészítésére...

-------------------------
Trust is a weakness...

A hozzaszolo nem tudom hol olvasta, de sok forumon rebesgetik kulfoldon, hogy a licenc megallapodas mellett fu alatt megegyeztek arrol, hogy ez addig el mig gyartanak Win7-es mobilt. Pl itt: www.eurodroid.com/2011/09/28/google-microsoft-trying-to-extort-money-fr…

Termeszetesen ez mind csak talalgatas.

Igy is tobbszoros penzt keres az MS az eladott Androidos telefonok licence utan, mint az eladott Win7-es mobilokkal, ami nagyon durva.

Sokat elárul az illetőről, hogy nem teljesen vele egyetértő gondolatom valahogy elveszett a hozzászólásokból (kulturált és racionális indoklással). És az is, hogy a blogmotoron a hozzászólás motorja valamiért bann listán van a privacy pluginnél központilag mert trackeli a usereket (dehát ezek csak apró adalékok az illetőhöz).