Android és Chrome eszközöket lefedő szabadalmi szerződést kötött a Microsoft a Quanta Computer-rel

A Microsoft Android-dal, Chrome-mal kapcsolatos szabadalmi szerződést kötött, ezúttal a(z egyik) legnagyobb barebone, notebook gyártóval, a Quanta Computer-rel. A Microsoft szokásos, semmitmondó bejelentésében mindössze annyi olvasható, hogy a redmondi vállalat kiterjeszti szabadalmi portfóliójának ernyőjét azokra a Quanta által gyártott tabletekre, smartphone-okra és egyéb elektronikai eszközökre, amelyek Android vagy Chrome OS-t futtatnak. Noha a szerződés részletei nem publikusak, a bejelentés utal arra, hogy a Quanta szerzői jogdíjat fog fizetni a Microsoft-nak. A bejelentés itt olvasható.

Hozzászólások

Nyihihi... kifizetődőbb az útonállás mint a munka? Teccettek volna normális oprendszert meg böngészőt csinálni.

A rendszerükkel nincs is semmi baj (Na jó azért van, de ezt hagyjuk). Engem csak a felfogásuk zavar. Egy volt kollegám próbálta az MS-supportot, és a Redhat-ot is (viszonylag régen, nem tudom, hogy ubuntu akkor ennyire elterjedt volt e). Egyik szerint telepítse újra a rendszert nagyobb hardweren, másiknál táveléréssel 30-perc alatt mindent megoldottak neki. Na tippelj, hogy melyik melyik.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Tehát az ÖSSZES lehetséges hibán túl van az ismerősöd. Értem. Látod, ezért vagytok hiteltelenek. Elhinném, hogy szar az MS supportja, de képtelen vagy értelmesen előadni ezt, arra számítasz, hogy aki egyetért az úgyis bólógat, akármilyen ökörséget mondasz, aki meg nem ért egyet, annak tökmindegy mit mondasz. Ezért tartunk ott, ahol.
----
Hülye pelikán

Ezzel mi a bajod? Előfordulhat amit mondasz, de nem ez történt. Ezek szerint te is túl vagy az összes lehetőségen, és tapasztalatból mondod, hogy igazad van. Tehát te már feltetted az ÖSSZES kérdést mindkét szupportnak, majd levontad a konzekvenciát. Értem. Ez egy történet volt, ami alapján A céggel szemben pozitívabb vélemény alakult ki mint B céggel szemben. Ha létezik másik vélemény is annyi baj legyen.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Én viszont igen, mert egy pillanatnyi megingással lesüllyedtem a szintetekre. Engem az zavar, hogy olyan emberek anyázzák, és szidják a rendszert, akik nem is használják. Egyszerűen cak ignorálni kell titeket, de ez a tegnapi hozzászólás nagyon kínálta magát oltásra.
Sajna sok olyan van, mint te, akik ócsárolni tudnak. Nem azt mondják, hogy mi a jó a sajátban, amit szeret, hanem mindent, kígyót békát kiabálnak a másikra. Ezen gondolkozz el. Bár szerintem ez a mondatom csak lyukas vödörbe a vizet lesz, de inkább elmondom. Engem ugyanúgy zavar, és ugyanúgy nem szeretem, mikor a Windows alázzák, meg a Mac-et stb. Fel kell nőni, ennyi van csak. Persze a "zseniket" ilyen dolgok, mint a tisztesség, becsület, a másik megbecsülése nem szokták akadályozni a megnyilvánulásokban. Erre a mondatomra is igaz, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek igen, az gyorsan öltözködjön. Általánosságban igaz, amit mondtam.

Akkor viszont nem értem az Ubuntu felé mi a baj. Gondolom nem céges policy volt, hogy az kell rá.. ha már RHEL van. Van hibája? Van. RHEL-nek van hibája? Van. Win7-nek van? Van. Nem a problémákat kell szajkózni, meg, hogy mit nem lehet megcsinálni, meg kell oldani, meg kell csinálni az elkerülő megoldásokat, ennyi. Majd javítják, de üzemeljen. Most mondhatnám oltásra, hogy "nahát, az olyan komoly helyeken, mint multik nem követelik meg az RHCE-t RHEL-hez, akkor milyen lehet", pedig az az érzésem, hogy kapna más ezért az arcába. Mondjuk a tudás a fontos, nem a papír róla, de szeretik azt is páran hangoztatni, hogy ez akkor lenne valós. Az RHEL-t nem is szidtad, az a múltkori félreértelmezésnél - vmware vs más dolgok hozzászólás reakció - kiderült.

Az erőlködés rólatok szokott szólni. Én mondok valamit, és kb leszarom, hogy te, vagy a többi hasonló hozzáállású ember mit szól. Van akire figyelek, van akire nem. Én nem is lógok egész nap itt a hup-on, kommentelni is kb 10-et szoktam egy évben, nekem van életem. Mindig azt kell nézni, hogy ki mondja amit mondanak, úgyhogy nem nagyon izgatom magam azon, ami itt általában elhangzik tőletek. Ennyi.

Már kezd elegem lenni ebből hogy vagy a Linuxot vagy Windowst fikázzátok.
De ez már röhej hogy van aki nem tudja felfogni hogy egy fos Ubival kap 36370 programot INGYEN.
Amit akár egy a mobilon, szerveren vagy akár szuperszámítógépen is lehet használni INGYEN.
Annak valami baja van.
Lehet hogy egy kissé fapados meg egy pár kanál sza... megeszel mire belövöd DE.... Ha megy akkor megy.
Már csak az a tudat nyugodtál tesz hogy nem egy multi zsebét tömöm jogdíj gyanánt.
Azért ez pofátlanság hogy még egy Android után is szedik a jogdíjat!!!
Egyszerűjén aki játszani akar és van fölösleges pénze az használjon Windowst aki pedig komolyabb dolgot szeretné használni a gépét és van ideje szarakodni beállításokkal használjon Linuxot. :)
Én is eltöltöttem napokat fórumok olvasgatásával mire belőttem az első Linuxomat 8-éve NORMÁLISSAN. :) Ja és még mellesleg ingyen angol nyelvleckét is kaptam :D
(amit mái napig kamatoztattok) :D

hat ez nagyon izgi, de meg annyi koze sincs a temahoz, mint a megelozo postoknak. nem mellekesen hulyeseg is. elarulom a titkot, vannak programok winre is INGYEN, valoszinuleg joval tobb, mint barmely masik platformra, hogy a prof. alkalmazasokat (tudod, a "komolyabb dolgok"), melyek nagy resze valszeg a budos eletben nem fog megjelenni linuxra, mar ne is emlitsem. a bugvadaszatra, "szarkanalazasra" elbaszott idot meg inkabb forditom mas, ertelmesebb/kellemesebb elfoglaltsagokra. ezzel az angollal se nagyon dicsekednek, mivel egyreszt ahhoz nem linux kell, masreszt lathatolag meg magyarul sem tudsz rendesen...

SHIFT. fapfap. SHIFT. fapfap. Nagybetűs mondat. FapFap. FaPfApFaP.

álmodtam egy szebb világot, ahol az emberek különbséget tudnak tenni szépirodalom és fórum post között...

persze érdemi kifogás még nem érkezett a nyelvhasználatom ellen, az egész nyávogás eddig kimerült abban, hogy nem csapkodom a shift-et új mondat kezdésekor, illetve most még hozzájött az, hogy nem szenvedek a spec. billentyűzettel az ékezetekért mobilon. brilliáns.

"az már általános iskola alsó tagozatán súlyos hibának számít"

A mondatokat záró írásjelek:
240. Az egyszerű mondatok végére a közlés szándékának megfelelő írásjelet teszünk.
a) Az egyszerű kijelentő mondat végén pont van.

"Ennek ellenére fikázza mások helyesírását.."

A mondatok végén a legtöbb esetben csak egy írásjel áll. Több írásjel használata csak az alábbi esetekben elfogadható: három pont (…), egy kérdő- és egy felkiáltójel (?!), három pont és egy kérdő- vagy egy felkiáltójel (...? vagy ...!)

"na ez a no comment."

ROTFLMAO ("Viszont az, hogy minden mondatot kis betűvel kezd...")!

ja igen, mivel nem vagyok hajlandó telefonon 3x annyi időt elcseszni egy post megírására, szar a helyesírásom. logika ftw. imádom, amikor nem tudtok semmi érdemit hozzátenni egy post-hoz, ezért inkább előhúzzátok a jó öreg grammarnazi jolly joker-t. szerintem az lett volna a jobb, ha te hallgatsz, na puff :)

multi. extraprofit. offsór.
imádom, amikor a clueless magyar kisemberek megszakértik a világ dolgait, és megállapítják, hogy ami sikeres, az gonosz. :)
(megjegyzem én is linuxot használok, de biztosan nem azért, mert az nem MULTI. rofl)

Ezt nem fogom fel én sem, hogy az ingyenes rendszert milyen alapon lehet szidni. Ha valamiért fizettem és nem jó akkor azt lehet fikázni, mert sajna a pénzem bánta. Az ingyenesnél nincs miért reklamálni.
Nem is értem hogy lehet egymás mellé állítani egy fizetős rendszert egy ingyenessel.

Helyesen írtad a dolgot, hiába próbáltál ironikus lenni. Más kategória egy szó helytelenül írása, és a szándékos igénytelenség. Ugyanis te TUDOD, hogy hogyan KÉNE csinálni, csak szarsz bele, én meg gondban vagyok néhány szóval, de ez szerintem mindenkivel megesik.
----
Hülye pelikán

nem, egyszerűen csak nincs semmi jelentősége. nem látok semmi érdemi különbséget egy A és egy a betű között, már ha sima fórumozásról (=informális beszélgetés) van szó. még az ismerőseim nevét se szoktam nagybetűvel írni, amikor im-ezünk (vagy IM-ezünk?!*) és soha senkinek nem volt vele baja (pedig sokszor rákérdeztem). csak itt megy ezen a hülyeségen a műbalhé időtlen idők óta.

* a rövidítéseket gyakran nagy betűvel is írom, ha épp veszem rá a fáradságot. az tényleg egybe tud néha folyni a szöveggel. a mondatok szerintem nem folynak össze, mivel ott az a nyomorult pont.

Hát ez van. Ők ilyenek. Szard le. Én is belefutottam abba, hogy lementem NagyZ és társai szintjére, aztán alul legyőztek volna a rutinjukkal, ha foglalkoznék a dologgal. Ezért komolytalanok. Ilyen embert én mondjuk biztos nem alkalmaznék, aki nem elfogadja a különböző rendszereket, hanem hebrencs, mert ez erősen befolyásolhatja a tervezési, kiválasztási munkájukat, és a hozzáállásuk ez alapján nem a legjobb. Pont az, ami alapján sztereotipizálják az informatikusokat. Pedig csak van a normális ember, meg vannak az ilyenek.

Csak hogy ezt az MS egyrészt a WM7 miatt, de még inkább a Windows 8 előkészítése céljából csinálja, szvsz. Ugyanezt csinálták a játék konzol piacon is. Az Xbox "sikertörténetén" mindenki csak röhögött és azt hitte, hogy ezen a vonalon lehúzza a rolót az MS. Aztán jött az Xbox 360 és látjuk, hogy mi lett belőle. Itt van a WP7, ami sikertelen, de nem dobják a kukába, hanem jött a 7.5, ami már most látszik, hogy talán elmozdítja picit fölfelé a WP7-et. Aztán majd jön a Windows 8, ami meg igazán lökést adhat az egésznek. Nem olyan rossz stratégia ez. Én nem szeretem az MS módszereit és nem is nagyon használom a dolgaikat, de el kell ismernem, hogy nem hülyék. Nagyon nem.

Az első generációs xbox jóval sikeresebb volt mint az első generációs WP7. Utóbbiból a versenytársakhoz képest (iphone, android -ok) gyakorlatilag nulla darab kelt el. Az xbox -nak gyakorlatilag csak a ps2 volt a konkurenciája, ráadásul a piac folyamatai, állapota is teljesen más volt (pl fényévekkel a versenytársaktól lemaradva lépni a piacra). Az xbox 360 nem csak egy feltuningolt xbox volt, hanem a ps3 ellen lett szánva, egy új generációs termék a megfelelő pillanatban (sőt, még hamarabb is mint a versenytársak), nem pedig valami feltupírozott "na talán ez bejön" cucc.

Szóval bármilyen okból is csinálják, a két nagyot szerintem soha nem fogja beérni, talán valami harmadik "ja igen és ilyen is létezik" kategória lesz.

--
http://neurogadget.com/

Most nem nagyon akarok belemenni egy off vitába, de a hatodik konzol generációba tartozott a Sega Dreamcast (10M értékesített darab), a Game Cube (22M db), a PS2 (153M db) és az Xbox (24M db). Vagyis 11%-os piaci részesedése volt az Xboxnak, ami akkor marha nagy buktának számított. Tudom, mert mi is jól megszívtuk Xbox fejlesztőként 2004-2005 környékén. :(
A WP7 valóban nincs ennek a 11%-nak a közelében, nem is ezt állítottam (egyébként véleményem szerint a Mango elég sokat fog ezen a helyzeten javítani), hanem azt, hogy a Windows 8 megjelenésével hasonló dolog fog lezajlani, mint anno a konzol piacon. A bukó WP7 után jöhet egy beérett, sikeres W8 a telefonokra is.

"Szóval bármilyen okból is csinálják, a két nagyot szerintem soha nem fogja beérni, talán valami harmadik "ja igen és ilyen is létezik" kategória lesz."

Mint ahogyan a konzolok esetében sem tudta lenyomni a Wii-t, de jelentős szeletet kihasítottak a tortából.

Ezek a szabadalmi marhaságok csak akkor élnek ha amcsiban akar eladni bármit egy adott gyártó, vagy bárhol? Mert kezdem nem érteni, hogy akkor most hol van szoftverszabadalom.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

a google eleg jol "megvedi" a csemeteit (i.e. lapit, mint szar a fuben).

Nyilvan, mivel pont o volt elegge ellene a szabadalmaknak (last patent free-nek szant WebM, es hasonlo dolgok). Az mas kerdes, hogy rajott: a szellel szemben nehez, ha mindenki ezt csinalja, el is kezdete felfegyverezni magat, de igy is lemaradasban van imho a tobbiekkel szemben, addig meg nem nagyon akar ugralni ...

:D jaj már, el ne hidd, hogy a webm-et azért adta ki így, mert annyira jó arc. a lényeg az, hogy az ő kezében van egy formátum, ami talán az egyeduralkodó lehet a webes tartalom-szolgáltatásban.

pont ma jött ki egy cikk a hwsw-n is, miszerint anno az android-dal is tudatosan sértettek javás szabadalmakat, mivel a sun nagy ívben tett rá.

Muhahaha! "vállalat kiterjeszti szabadalmi portfóliójának ernyőjét azokra a Quanta által gyártott tabletekre ...", ez tok ugy hangzik, mintha ok lennenek a jo fiuk: "ejj esik az eso, meg ne azzanak, tartunk folejuk ernyot" :) Kozben meg az igazsag: bunko modon lenyulnak mindenkit (nem csak az MS, mindenki aki ilyen patent-ekkel tamad es/vagy zsarol).

Dehogyis! Ez pont úgy hangzik, mint a védelmi pénz. Bemegy 8 izomtrikó az étterembe, és meggyőzi a tulajt, hogy ők meg fogják tudni védeni az éttermét. Leginkább saját maguktól.
- Ide nézzen mekkora szabadalmi portfóliónk van! Ki merné magát ezután szabadalmi perekkel megtámadni, ha ekkora hatalmas portfólió védi. A mi szabadalmaink bármelyik kis céget képesek tönkretenni. Na kötünk üzletet?

Az az igazság, hogy amíg emiatt nem lesz kevesebb bevétele egy cégnek szignifikánsan, addig simán megéri inkább az egy dollárokat odadobni a legnagyobb szoftver maffiának. Ez éppen olyan, mint egy étterem6bár esetében. Hokés, hogy elviszik a bevétel egy százalékát, de legalább nem gyújtják fel a helyet és igazából kitermeled. Na bumm, nem lesz meg a legújabb Q7-es, hanem a 2 évessel kell járnia a tulajnak. MS sem hülye. Csak annyi sápot kér, ami válrándítással elintézhető. Az office és win kombó meg nem fogja mindig behozni a pénzt lásd cloud computing, stb. Jó lesz ez. Így lesz majd bevétele 20 év múlva is. Mondjuk akkor már csak ügyvédekre lesz szüksége. :)

"addig simán megéri inkább az egy dollárokat odadobni a legnagyobb szoftver maffiának. "

aha, csak ez semmivel sem különb a "védelmi pénzt" beszedő erős emberek tevékenységénél.
morálisan legalábbis megkérdőjelezhető...

---
Why use Windows, if you have open doors… to Linux

+1, en is ezt akartam pont irni: jonnek a "vedelmi penzesek": egy nagy cegnek esetleg bago kifizetni, es igy "biztonsagban" vannak, amde moralisan ez egy iszonyat: voltakeppen sajat maguktol vegik meg aztan a "klienst" ... Vagy nem arrol van itt szo, hogy MS akkor nem perli be oket? Kisse naivsag lenne elgondolni, hogy tenyleg vedik aztan a "fizeto ugyfeleket", ha pl valami mas perli be oket, akkor harcol ertuk? Mert ha nem, akkor csak sajat maguktol vedik: vedelmi penz, 1:1-ben, tokeletes hasonlat.

moralitásmivan? Ez egy cég. Profitorientált. Ennyi. A másik cég is az. Ezért nem perel, hanem fizet dolcsikat az MS-nek. Mert még mindig jobban megéri neki és több profija lesz, mint ha pereskedik, meg esetleg leállítják a termék forgalmazását.
Nekem is kifordul a gyomrom, de ilyen a világ: ne keverjünk moralitást az üzletbe.
Különben ne használj számítógépet, mert az ahhoz szükséges fémek bányászata miatt Kínában holdbéli tájak keletkeznek és emberek (sőt gyerekek) betegszenek meg az ipar következtében. Ennyit a moralitásról.

Nyilvan, ha a jelenlegi torvenyek ezt lehetove teszik, akkor lehet errol beszelni, de attol ez meg igy megy, sajna. En csak azt mondom, hogy ilyen elven miert nem legalizaljak a vedelmi "cegeket" es a vedelmi penz szedeset is? Vagy ami normalisabb persze: az egesz problema gyokere az USA idiota szabadalmi rendszere, ami kb imho 99%-ban csak "fegyverkezesre" valo, nem valodi innovacio vedelme a cel, aminek azert lehetne ertelme persze.

Elég csak egy nagy gyártó erős ügyvédekkel a háta mögött aki úgy dönt ők nem fizetnek védelmi pénzt. Onnantól az ő termékeik máris versenyelőnyben lesznek a megfélemlített konkurenciával szemben. Már ma is van egy ilyen, az Apple. Már ma sikeresebb mint bármelyik Android gyártó külön. Az Apple nem fizet védelmi pénzt a Microsoftnak. Fogadni mernék rá, hogy nemsokára lesz ilyen Androidos gyártó is.

+1 :D
Csak attól félek hogy az ubimért is rám rontanak a kommandósok védelmi pénzért. Ha így fojtatják ez lesz!!!
Remélem azért azzal tisztában vannak egyesek hogy rengeteg programot Linuxról porlottak Win-re és egy garast sem kértek érte.
Hol láttál ilyet hogy:"Download Windows For Free" (warez oldalon kívül) ? :)
ILYEN NINCS!!!!
De ha nem fizetsz bizony jönnek az ügyvédek!!!
Tehát : Why I Use Linux | failing like never before !!!
De ha nem ismeri valaki ezt az érzést sajnálom!!!

Ja ha valaki esetleg nem olvasták volna : HupWiki-t (eme oldal jobbról fent). Tegye meg most!!!
Tehát ha valaki a Win szekerét tolja az hajrá megteheti máshol. Ha valamit nem használsz nem ismered ne fikázd!!!

Most így hirtelen ezer csillió program jut eszembe win-re, amit a download.com-ról vagy más helyekről le lehet tölteni. Megint össze-vissza keverve van a free és az opensource.

Rengeteg programot portoltak Linuxról windowsra. Meg ugyanennyit windowsról Linuxra. Sőt mostanában igen jellemző, hogy egy csomó fejlesztő mind a kettőre kiadja a programját. lehet, hogy különböző licencekkel, meg ilyenek. Van olyan nagy Linux-os program is, aminek a fejlesztése főként win-re történik (firefox, openoffice, libreoffice).

Téged aztán soha a büdös életben nem fog megtámadni a patent kommandó, attól ne rettegj. Majd ha milliárdokat keresel egy termékkel. Majd akkor. Nem kellene magadat egy szinten említeni egy nagyválalattal. Értem én, hogy az ember fontos magának, na de ennyire, hogy egy Guglihoz vagy Hápéhez mérje önmagát. :)

Komolyan mondom ez a mértékű fundamentalizmus már nálam is kiveri a biztosítékot. Mi az, hogy menjenek máshová azok, akik a win szekerét tolják. Van itt egy-két olyan ember, akik habzanak a linuxra és istenítik a wint, de ezek 80%-a elég sok mindent letett már az asztalra, hogy tiszteljem őket mégha hergelem is őket, ha megbolondulnak. Néha én is megbolondulok. :)

Egy olyan meber írja ezt neked, aki 12 éve foglalkozik Linux-szal és nagy cégeknél vezette az üzemeltetést több ezer szerveren. Mi aztán mindenbe belefutottunk, amibe bele lehet futni. Nem igazán tudnám megmondani hogy a wines vagy a linuxos csapat káromkodott e többet és hangosabban. Szerintem úgy nagyjából egál volt. :)

:)

Ha egy kisebb cég backoffice rendszert szeretne, 12+ év unix és linux múlttal a hátam mögött szemrebbenés nélkül Windows SBS-t ajánlok neki. Ha ugyanez a cég webszervert, akkor Linuxot. H akármi mást, akkor azt, ami a saját szakmai tapasztalatom szerint a legjobb arra a célra, vagy legjobban illeszkedik a már meglévő környezetbe.

Vannak elvakult agyatlanok, akik nem technológiát látják, hanem csak azt, hogy aljas módon fizetni kell egy rendszerért, és ideológiai alapon terveznek rendszert. Bocs, ezek nem terveznek, mert ezek nem szakemberek, csak amatőr megmondóarcok.
Aki képes kilépni a nyájból, az rájön, hogy egy rendszer stabilitásának és költségének/megtérülésének önmagában kevés köze van ahhoz, hogy az építőkockákon ablakos vagy pingvines logo van.

Semmi bajom a win-t én is használom.
Nem is vagyok ubuntu bolond mivel 4-évig uhu-t használtam. Mai napig fen fagyok a dev levelező listán! Azzal egyet értek hogy okosabb dologgal is elüthetném az időm minthogy Linux-forumokat bújak bizonyos aktuale bug megoldására. Ezt tisztán szórakozásból teszem. Egy pár leirást is készítettem bizonyos problémák megoldására pl: http://hup.hu/node/31478
Azért a dátumra néz rá...
Ezt tisztán hobbiból teszem!!!
És ha nem lenne pár ilyen hülye kocsog:) akkor bizony Android se Firefox se Openoffice nem lenne (de még sorolhatnám). Tehát még egyszer KÉRLEK OLVASD EL a HupWiki-t
http://wiki.hup.hu/index.php/HUP
Hogy elméletileg mivel-is kellene it foglalkozni.... :)

"Nem is vagyok ubuntu bolond mivel 4-évig uhu-t használtam. Mai napig fen fagyok a dev levelező listán! Azzal egyet értek hogy okosabb dologgal is elüthetném az időm minthogy Linux-forumokat bújak bizonyos aktuale bug megoldására. Ezt tisztán szórakozásból teszem."

kit érdekel? szó nem volt a te időtöltésedről, engem konkrétan teljesen hidegen hagy, most az itteni hülyeségeidről van most szó. de egyáltalán hogy jön ide az uhu meg ubuntu? vagy csak szeretnél beszélni az életedről? a pszichológust ajánlom figyelmedbe.

"Egy pár leirást is készítettem bizonyos problémák megoldására pl: http://hup.hu/node/31478"

a segítségnyújtásaid szintén totál irrelevánsak. poli, te vagy az?

"Ezt tisztán hobbiból teszem!!!"

megint csak, kit érdekel?

"És ha nem lenne pár ilyen hülye kocsog:) akkor bizony Android se Firefox se Openoffice nem lenne (de még sorolhatnám)."

mármint ki a köcsög? én? és miért kellenek köcsögök a firefox létezéséhez? nem igazán világos.

"Tehát még egyszer KÉRLEK OLVASD EL a HupWiki-t
http://wiki.hup.hu/index.php/HUP
Hogy elméletileg mivel-is kellene it foglalkozni.... :)"

megnéztem, de sehol nem látok a wikiben olyat, hogy ennek az oldalnak a lényege a "tények teljes egészében figyelmen kívül hagyása", "tárgyi tévedések sulykolása vég nélkül", illetve "funkcionális analfabetizmus sorozatos demonstrálása" lenne, márpedig eddig tőled csak ilyeneket olvastam.

az oké, hogy ez unix portál, attól még nem kéne hülyeségeket beszélni a nem-unix rendszerekről. méghogy firefox. a firefox konkrétan fasorban sem lenne windows port nélkül. de az openoffice sem. meg hogy windows-ra csak warez van. aha. meg hobbiból.