SE Xperia X8 - vegyes érzelmek

Nos hát akkor a régi blogomra hivtkozva az "okosnak tűnő telefonok" címmel, megvettem a SE x8-at.
Műszaki cikkek vásárlása elott jelentős dilemmák elé állok, legtöbbször akár fél év is eltelik a tervtől az elhatározásig.
Ez is ilyen volt. Múlt év őszétől kezdve nézegetem, milyen modernebb (ha lehet így fogalmazni) készüléket vegyek.
Nézegettem fórumokat, teszteket.
Aztán a Galaxy mini, Zte blade, SE x8, esetleg LG optimus one telefonokra kezdtem korlátozni a vásárlást (én is óccsójános vagyok kicsit.)
A Blade esetén sok lehúzó kritikát olvastam, ám mindegyikben azt emelték ki, hogy ilyen áron kompromisszumokkal kell megbarátkozni, aki ezt elfogadja, az jó készüléknek örvend majdan. A kijelző méretét mindenhol dicsérték.
Végülis az x8 lett a választásom, ami elég jó áron volt elérhető, ráadásul eddig (2 esetet kivévée) csak Ericsson telefonom volt. (Az első egy GH-174-es, még a múlt évezred végén - 1997-ben)
Vegyes érzelmeim vannak, mert a most "lecserélt" k530i gyakorlatilag nagyon jó telefon még a mai napig is.
De hát haladjunk a korral, gondoltam, és megvettem, szerencsére fekete. :)

Ami idegesít, hogy az alkalmazások időnként kéretlenül elindulgatnak, és fogalmam sincs, milyen iddíttatásból teszik ezt. A task-killert persze megnézem, ha kézbe veszem a "gépet", és ki is lövöm a nem kellő dolgokat. Kicsit olyan "üzlet" szaga van, hogy minél többször használja a net-et, frissítésekre, stb...

Tetszik, hogy sokféle dolog van hozzá a neten.
Szokni kell az érintőképernyőt.
Megy a kedvenc Townsmen 6 játékom (bár az 5 sem rossz, de azt csak JAVA-ban tudtam beszerezni, Androidon meg a jre-k nem nagyon mennek - vagy még nem fedeztem fel olyan fórumot, ami leírna megoldást rá.)

Hiányzik az MPlayer - állítólag valaki már portolta Androidra, csak épp letölteni még nem tudtam... vadászok tovább. A zenelejátszó messze nem közelíti meg azt aszintet, amit a k530i, legalábbis a gyári fülhallgatóval nem. Ez azért csalódás, nem is kicsi.

A meglepetés, hogy tényleg van benne gps (persze miért írná a spec, ha nem lenne benne), bár wifi vagy egyéb más internet elérés nékül nem sikerült üzemeltetni, ez költségek szempontjából - főleg külföldön - elég ciki.

Az akku ideje 2 nap. Hát ez van, nem tudom van-e olyan ezekból az okostelefonokból, ami 1 hétig bírja akkuval...

Összességében azért elégedett vagyok vele, de pár napra bevállalnék egy Blade-t is, csak úgy próba képp.

Hozzászólások

ahogy latom, nem ismered meg az Android vilagat :)
nekem is X8-am van, szoval tudok ebben-abban segiteni

az mit jelent hogy 'az alkalmazasok elindulgatnak'? milyen alkalmazasok, es miert zavar hogy futnak? a szinkronizalo cuccok pl. idonkent elindulnak, ez normalis, de ha zavar, kikapcsolhatod a szinkronizalast. ha meg folyton kezzel kilovod oket, azzal csak artasz az adott programnak is (valami bugja miatt elkepzelheto hogy kart okoz ha csak ugy kinyirod, azonkivul ezzel csak azt ered el, hogy kesobb megint elindul, mivel latja hogy az elozo sikertelen volt, magyarul tobbet fog futni mintha nem bantanad, ezzel rendesen szivva az akksit)

vannak ra jofajta videolejatszok, bar en nem nezek rajta filmeket, szoval ezugyben majd mas ad tanacsot :)

a gyari zenelejatszo fos, ne hasznald. vannak nagyon jo lejatszok a marketen, en pl. a MixZinget hasznalom (tobb masik kiprobalasa utan ez jott be leginkabb)

a GPS tokeletesen mukodik wifi nelkul (en ma reggel itt Nemetorszagban 'trackeltem' vele egy 3.5km-es setat, vegig tokeletesen ment), csak ugy nyilvan lassabban talalja meg a muholdakat. amugy ez a 'normalis' mukodes, a wifivel ugyesen par masodpercre tudja szoritani a holdak megtalalasahoz szukseges idot, annak hianyaban akar tobb percig is eltarthat (magas hazak kozott nyilvan tovabb tart, a preri kozepen ugy is gyors)

az akksiido ennyi, igen, erintokepernyos telefonbol nem fogsz olyat talalni ami tovabb birna. ha megnezed a menuben, latod hogy mi mennyire szivja az akksit, itt altalaban a kijelzo 50% folott szerepel :)

MOD: az altalad leirt problemak/furcsasagok mint Android vagy altalanos smartphone tulajdonsagok, nem konkretan az X8-ra jellemzoek
-
Slackware current / OSX Snow Leopard

Zenelejátszónak Poweramp, Winamp, Cube Player. Videónak nálam az mvideo player és az implayer vált be a legjobban. Jó még a Mobo player is, csak a kódek gyűjteménye eléggé ról helyet foglal.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Igen, valóban nem ismerem az Android világát, talán ezért is vettem, hogy ismerkedjek.

Köszönöm a jó tanácsokat, és a kétnapos akksira vonatkozó infót is.

Arra viszont kiváncsi lennék, milyen gps programot használsz.
Én a Wisepilot-ot próbáltam ki, alapvetően tetszett.

ü,c
----
Hol van a kígyónak farka? Minek annak az a nagy karkötő?

ha jol emlekszem, a wisepilotnak kell a folyamatos netkapcsolat, szoval nalam a gyakori kulfoldi utak miatt kiesett (vagy akkor lehet erre gondoltal mikor azt mondtad, hogy a GPS nem mukodik wifi nelkul?)

navigaciora az NDrive-ot hasznalom, Marketbol letoltheto ingyen, a terkepeket kell hozza megvenni (vannak nagyon jo csomagok, pl. komplett Nyugat-Europa 20EUR), nagyon jo a POI adatbazisa, meg a fix traffipaxokat is tudja :)

trackernek a MyTracket meg a SportsTrackert (az elobbi setalasnal eleg sokat csal felfele, az utobbi remek ugy is)
-
Slackware current / OSX Snow Leopard

A rendszer alkalmazások mindig újraindulnak, hiába is állítod le őket. Sajnos ezek köze tartozik a gmail, google talk, és a maps is. Aztán ott vannak meg azok az appok is, amelyekhez widget tartozik, ha ezek ki vannak téve az asztalra, gyakorlatilag olyan, mint ha futtatnád őket, ha kilövöd az alkalmazást, az esetek nagy többségében újra elindulnak. Általában az utolsó nyolc-tíz elindított app csak fagyasztva van, nincsenek teljesen leállíttva. Az x8 szerintem nem volt egy jó választás, mert a 2.1 az utolsó hivatalos frissítés rá. A zenelejátszót próbáld ki egy komolyabb fülessel, a telefonhoz mellékeltek általában zenehallgatás szempontjából semmit sem érnek.
--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

es miert kene egybol romcserevel kezdeni? sosem ertettem ezt a fobiat, hogy ha valami ket napnal regebbi, akkor az mar eletveszelyes es azonnal cserelni kell...
en is a 2.1-gyel hasznalom, az egyetlen komolyabbnak szamito 'hack' az a JIT bekapcsolasa volt, meg persze rootolt (az is egy click a SuperOneClick-ben, szoval messze van a melyviztol, raadasul ez ugyanugy kell ujabb verziokon is ahogy a regieken)
-
Slackware current / OSX Snow Leopard

Olcsó okos telefonnak nem volt rossz választás. Kicsit a prockó lassú ugyan, de meg lehet azt is szokni.
A szolgáltatásokat kilőni tényleg nem túl jó ötlet, érdemes kerülni a task killerek használatát. Ugyan akkor - mivel viszonylag kevés a memóriája is - érdemes a felesleges programokból kilépni. Tehát, ha például a böngészést befejezted és tudod hogy öt perc múlva nem fog megint kelleni, akkor jobban jársz, ha felhívod a böngésző menüjét és a kilépést választod. Ugyan így kell bánni az összes többi felhasználó programmal is. Így az egyszerre futó programjaid minimálisak lesznek és nem kell killert használni az erőforrások fogyása miatt.
Érdemes kirakni az energia gazdálkodás widgetet is. Így lehetőség nyílik a nem használt funkciók kikapcsolására. Igy például érdemes kikapcsolni a wifit és a bloototh-t, illetve a 3g kapcsolatot is letiltani 2g-re (ez a funkció csak 2.2-es droidtól van sajnos), vagy akár teljesen letiltani az adat kapcsolatot és a szinkronizálást. Ezen kívül a fényerő vissza vételével is lehet játszani.
Ha így kezeled a minimálisan szükséges funkcióidat (mindig csak azt és addig engedélyezel/futtatsz, amíg szükség van rá), akkor 3-4 napra ki lehet bővíteni ennél a típusnál az üzem időt.
A gyári füles valóban kritikán aluli, és a telefon hang csipje is elég zajos, sosem fogja elérni azt a hang minőséget, amit a régebbi Walkman SE telefonok szolgáltattak. Normális füles használatával szerencsére tűrhető állapotra hozható a dolog. Zene hallgatáshoz én részemről a WinAmp és MortPlayer programokat preferálom, de természetesen mást is érdemes lehet használni. (Apropó a zene lejátszókhoz: úgy vettem észre, hogy a zene lejátszók fő ablaka - ahol a csúszka is látható - képes leszívni a teljes aksit akár üres járatban is, ezért a lejátszókat el szoktam rakni háttérbe. A jelenség hátterében tippem szerint a csúszka állapotának frissítése és annak állandó újra rajzolása lehet.)

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn.

"...kerülni a task killerek használatát."

Ezen komoly vita van a hozzáértő körökben is. Egyesek azt mondják, hogy a droid mint afféle linux alapú cucc, intelligens módon lövöldözi ki a használaton kívüli appokat. Mások azt mondják, hogy ez elméletileg így van, gyakorlatilag telefonja válogatja. Én azt mondom, hogy egészen addig, amíg csak az utólag telepített cuccokat, meg a nem életbevágóan fontos gyárilag szállított appokat lövöldözi ki az ember, abból túl nagy baj nem lehet, és egy közepes ill. beugró szintű telefonon igen is számít, hogy mennyi memóriája van a felhasználónak. Én az advanced Task Killer Prot használom erre a célra. Telepítés után random meg kell nyitni a cuccot, és játszani kell az appokkal, szolgáltatásokkal. Ami nem kell, hogy állandóan fusson, mehet a Kill listbe. Ami okvetlenül kell, hogy menjen, az az Ignored listbe. Aztán ki a widgetet az asztalra, és lehet egy nyomással törölni a memóriából, ill. be lehet neki állítani, hogy milyen időközönként irtsa le a A Kill listában található cuccokat. Azt is meg lehet neki mondani, hogy csak is akkor töröljön a memóriából, ha pihentetőn van a telefon.

De a legegyszerűbb megoldás a Fast Reboot widget. Ez pikk-pakkra újrahúzza a telefont, és csak a bekapcsolás utáni alapértelmezett alkalmazásokat hagyja futni.

"Tehát, ha például a böngészést befejezted és tudod hogy öt perc múlva nem fog megint kelleni, akkor jobban jársz, ha felhívod a böngésző menüjét és a kilépést választod."

Akkor egy olyan böngészőt kell keresnie. A gyári Chromeból nem lehet kilépni, nyista exit gomb. Az Opera Mobile, Opera Mini, Netfront szintén zenész. Talán Skyfireből és a Dolphine Browserből ki lehet lépni, de azokat nem használom, így nem tudom.

Így lehetőség nyílik a nem használt funkciók kikapcsolására. Igy például érdemes kikapcsolni a wifit és a bloototh-t, illetve a 3g kapcsolatot is letiltani 2g-re (ez a funkció csak 2.2-es droidtól van sajnos)..."

Erre vannak külön widget, amik függetlenek az adott droid verziószámától. Pl. az APN on/off Widgetet használtam erre a célra.

" úgy vettem észre, hogy a zene lejátszók fő ablaka - ahol a csúszka is látható - képes leszívni a teljes aksit akár üres járatban is, ezért a lejátszókat el szoktam rakni háttérbe. A jelenség hátterében tippem szerint a csúszka állapotának frissítése és annak állandó újra rajzolása lehet.)"

Ezért van a lejátszók zömének widgetje. Minimál info az aktuális zenéről, léptetés, pause, stop gombok. Pont elég.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Most, két hónap után már látom, hogy tényleg belépő szintű driodos készüléket vettem.
No de sebaj, tanulni ez is elegendő.

Hát az elején bizony sokszor furán viselkedett a telefon. Többször újraindult, különösen GPS használatakor. Meg úgy akkor is, amikor kedve tartotta.
Szeviz. Ott kicserélték a régi sim kártyát újra, azóta sokkal jobb a helyzet.

Sok programot kipróbálgattam, ennek meg az eredménye az lett, hogy elfogyott a belső tárolóhely.
Jajj! - gondoltam.
Aztán gugli, meg fórumok, kiderült, hogy ez normális jelenség, mások is ilyen cipőben járnak, úgyhogy az app2sd mizéria kezdetét vette.
Igen ám, csak ahhoz el kell csúfítani a telefont (értds: rútolni kell). Na ez eléggé megakasztott, jó sokáig vacakoltam vele, de aztán ráakadtam két linkre, ami alapján nagyon szépen sikeredett.
Mire az app2sd telepítése kezdődött volna, addigra meg - megint fórumon olvasva - kiderült, hogy van egy hótegyszerű link2sd is, bár itt a telepítendő alkalmazás először a telefonra kerül, utána hoz linket létre a program és átteszi az sd-re. Nekem ez is elég.

És még valami: találtam DOSBOX-ot is androidhoz. :)
Furcsa volt "kissé", hogy miután feltelepítettem, az ősrégi Master of Orion elindult. Na ezek után még a Dune2-t is kipróbáltam, és láss csodát, megy. Valahol még van egy 540MB-os hdd-m is, azon meg minta még meglenne a Heroes of might and magic első része is (vagy a második). Kiváncsi eszek... :) :)

Ha megunom, akkor megörökli valamelyik utódom, már kinéztem egy SE NEO-t. (Azzal a sebességgel, amivel én a telefonokat cserélgetem, Karácsony is lesz belőle, vagy jövő Húsvét..)

----
Hol van a kígyónak farka? Minek annak az a nagy karkötő?