[Frissítve] Crapware telepítéssel vádolják a Skype-ot a felhasználók

Több forrás is arról számolt be, hogy a felhasználók azzal vádolták meg a Skype-ot, hogy az figyelmeztetés nélkül crapware-t telepített a számítógépükre. A panaszok szerint a szóban forgó, kifogásolt alkalmazás - az EasyBits GO - nehezen távolítható el a számítógépről. A Skype hivatalosan megerősítette, hogy egyik partnere a Windows-os gépekre szánt Skype verzió részeként terjesztett Skype Extras Manager-be "véletlenül" beletett egy szoftverkomponenst, amely se nem települ, se eltávolítani nem lehet azt megfelelően. A frissítést ideiglenes letiltották, amíg kivizsgálják az ügyet. A felhasználók aggályosnak tartják, hogy olyan szoftverek kerülnek a gépükre, amelyekről nem tudnak, vagy amelyre nem adtak engedélyt...

Frissítés: Az EasyBits Media elnézést kért a Skype felhasználóktól az eset miatt, bár megjegyezte, hogy a frissítés nyomán többszörösére nőtt a napi játékmeneteinek száma. Aki el akarja távolítani a feltelepített nemkívánatos programot, annak elérhetővé tette az eltávolító alkalmazást.

Hozzászólások

"hogy a tudtuk nélkül olyan szoftverek kerülnek a gépükre, amelyekről nem tudnak" :)

nem csodálkoznék egyébként, ha az update részeként bármelyik kliensre letudnának küldeni csendben bármilyen szoftvert (akár ilyen crapware-t is), külön telepítés nélkül.

ha ilyet csinál egy szoftver by design, akkor mindegy, hogy milyen oprendszeren fut, vagy akár hogy milyen csoda csomagkezelője van :)

igen, de a Linux is igy nezne ki, ha tul nagy lenne a piaci reszesedese, talan a csomagkezeles kicsit visszavenne a "minden szarral egyutt csomagoljuk" feelinget (csak amennyire egy App Store vissza tudja venni). Ez amugy regota fennallo problema, nem afterMS, legkozelebb kiprobalom en is a Business verziot ellene

de ha legalabb lenne barmi ertelme is a programnak, de jatszani lehet vele .. ez tenyleg kellett ?


-----------------------------------------------------------

Minden lehetséges, csak a lehetetlen tovább tart.

Megvette az MS a Skypeot, kezdodik az ellenkampany a hupon :))

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Csakhogy ennek a cikknek nincs koze: se a nyilt forrashoz, se a Skype Linuxos kliensehez, hanem csak siman csamcsogas a Skype felett, ha mar egyszer ugyis megvette az MS.
Megneztem, az eddigi Skyperol szolo cikkekben legalabb volt koze a temanak a nyilt forrashoz, vagy eppen a Linuxhoz. A kommentek meg maganvelemenyek. Az, hogy te 2007-ben utaltad-e a Skypeot vagy nem, ebben a beszelgetesben edesmindegy.

Csámcsogás? ROTFL. Kemény lehet elviselni, hogy egy darab szart használtok. Nyilván sokaknak ez olyan "használom mert muszáj, spórúni' kő'" dolog, de nehogy már a tájékoztatás az neked csámcsogás legyen. A témát nem a HUP találta ki - bármennyire is fáj, a HUP csak - meglepetés - linkelte. Akik sóherkednek és ezzel spórolnak, azok most nyeljenek egy nagyot, aztán viseljék el, hogy a fogalmuk sincs mi szart össze nem telepítenek a rendszerükre a tudtukon kívül.

--
trey @ gépház

Sokaknak lehet, hogy azért használják, mert "sprórúni kő", sokak meg azért, mert még mindig ez a legnormálisabb kliens arra, hogy egyszerre többen beszélgessenek, közben beszélgessenek, legyen multiplatform és hasonlók. De ez a cikk semmilyen formában nem illik bele a portálba. Az utóbbi időkben a következő témakörök voltak tipikusan HUP-témák:
szavazások, Linux-alapú operációs rendszerek, BSD-alapú operációs rendszerek, egyéb open source szoftverek, okostelefonok, tabletek, szerzői jogvédelem, a Microsofttal kapcsolatos hírek, Google-lel kapcsolatos hírek.
Ez egy olyan hír, ami egy bizonyos zárt forrású termék Windowsos verziójának felhasználóit érintő kellemetlenségről szól. Melyik fenti kategóriába fér ez bele? Tény, hogy a témát nem a HUP (azaz te) találta ki, hanem csak linkelte. De miért kerül egyáltalán szóba? Ilyen erővel írhatnátok az új NVidia kártyákról, az Ivy Bridge csúszásáról, arról, hogy megjelent a JavaFX 2.0 beta, és hasonlók. Egyik sem tartozik szorosan a portál fenti témaköreibe, mégis többeket érdekelhet. Ha már egyszer nem a HUP találja ki a témát, hanem csak linkeli.

"Melyik fenti kategóriába fér ez bele?"

Egyikbe se. Amibe belefér: "Titkosítás, biztonság". Az se mai topik.

Rajta, tett túl magad ezen.

"Egyik sem tartozik szorosan a portál fenti témaköreibe"

Ezt - meglepetés ez is - én határozom meg. Az elmúlt 10 éveben sok mindenről volt itt már szó és lesz is.

--
trey @ gépház

Azért nyilvánvalóan sok tapasztalatod lehet vele, ha egyszer használtad, akkor se sokáig :)

(Egyébként nem lenne annyira gáz, csak a Windowsos UI gyász és az agyonp2p-sített megoldás néha hagy kívánnivalót maga után. Csoportos hanghívásra viszont elég jó. Persze, amire használom - többnyire SC2-ben 2v2 vagy 3v3-ra - arra lenne alternatíva, de eddig bevált.)

----------------
Lvl86 Troll

Nyilvánvalóan nincs vele sok tapasztalatom. Egyszer indítottam el, akkor is a szöveges chat részét kellett használnom. Nem értettem, hogy minek kell nekem egy terméktámogatáshoz ezt a szutykot feltelepítenem, majd a szöveges üzenet részén keresztül Új-Zélandban beszélni egy program fejlesztőcégével, ahol egy pók kizárólag ezen volt elérhető. Szerencsére azóta sem kellett használnom. Attól függetlenül, hogy nálam nincs, nem jelenti azt, hogy az általam támogatott gépeken nincs. Boldog ember lennék, ha meg lehetne szabadulni tőle. Főleg, amikor olyanokat olvasok, hogy ezen keresztül törik meg a gépeket...

--
trey @ gépház

Kemény lehet elviselni, hogy egy darab szart használtok. Nyilván sokaknak ez olyan "használom mert muszáj, spórúni' kő'" dolog

Ez a részlet kicsit megmozgatta a fantáziámat. Tisztelettel kérdezem, ha nem szeretnék spórolni, akkor milyen szoftverrel tudok Linux alól telefonálni? (A Linuxot nem lehet lecserélni, az nálam munkaeszköz.) Szóval milyen program, milyen szolgáltatás áll rendelkezésemre, hajlandó vagyok ésszerű árat fizetni. A videókonferenciáról is le tudok mondani. De igényem volna arra, hogy telefonszámokat (akár külföldi) hívjak a gépemről, és a fizetés lehetőleg egyszerű legyen, pl paypal, ahogy most a Skype-nál van.

Csaba

"Kemény lehet elviselni, hogy egy darab szart használtok. Nyilván sokaknak ez olyan "használom mert muszáj, spórúni' kő'" dolog"

Elkepzeltem ahogy trey ezt a mondatot mormogja szokasos reggeli kaveja kozben, csak eppen a linuxra vonatkoztatva (mert arra is eppen ennyire igaz)... remelem arrol is irni fog! :)

Lehet, akkor én is nagyon májer vagyok, olyan 10 éve nincs egyik gépemen sem win, eltekintve a vboxban felhúzottól, amit épp nemrég sikerült wine-vel kiváltanom :-)
Viszont a melóhelyi win7-től bár még csak pár hete vagyok itt, már volt, hogy kiakadtam.
Na de legyünk ontopicok: köszi a fenti tippet a skype business-re, eddig cool, és valóban tiszta. Sőt, kollégám, aki roppant mód utálja, mert régóta instabil nála, azt állítja, hogy ez a verzió most 1 nap használat után még nem szállt el (a másik óránként el szokott).

Már csak az a kérdés, hogy mit jelent ez:

"Skype – business version also informs you of great offers from Skype that are specifically aimed at our business customers. This means that you can keep up-to-date with the latest savings you could make on and learn more about those Skype products and services that have been developed to help you do more at work, such as Skype Manager and Skype Connect."

forrás

--
trey @ gépház

Bevallom én is csak a business edition felrakásakor túrtam át a beállításokat, és találtam meg a kikapcsolási lehetőséget. De legalább ki lehet kapcsolni.
Egyébként igen, egy fokkal jobb mint a live, mert ezen legalább rendesen megy a fájlátvitel minden platformon/ra. Nekem eddig mással (msn, jabber, icq se) nemigazán ment normálisan, vagy ha ment, akkor meg nagyban függött attól, hogy épp milyen kliens van a túloldalon pl. Jöhetne helyette rendes elterjedt alternatíva.

Funkciógazdagság. Sima chat, audio és video conversation (külön is), (direct) file transfer, conference chat, és még egy rakás apróság ami önmagában említésre sem méltó, de néha hasznos tud lenni. Persze mondhatod, hogy ezeket a dolgokat más is tudja (pl. skype), csak az a különbség, hogy msn ezeket jóval előbb tudta.
Persze a funkciógazdagsággal együtt jár az is, hogy néhány funkció inkább idegesítő, mint hasznos. Sajnos a wlm nem ad sok lehetőséget ezek tiltására, de azért nem volt megoldhatatlan a dolog régebben sem.

Ja és a legfontosabb érv: ez terjedt el, ezt használják az ismerősök. Most kezd ez a dolog átalakulni, a legújabb divat a facebook chat. Én nem örülök neki, mert amíg nem muszáj, nem regisztrálnék facebookra.

--
Don't be an Ubuntard!

A kérdés az, hogy miből gondolod azt, hogy a linux egy túlélőpróba szemben a windowsszal, vagy osx-szel?

Bocsi hogy tolom a flémet, de az én véleményem az, hogy mindhárom rendszeren van/lehet sok olyan dolog, ami agyvérzést okozhat, és mindhárom rendszeren van sok olyan, ami a másikban nincs, és fontos lehet számodra a felhasználás során. És ezek befolyásolják azt, hogy szarnak, vagy jónak ítéled meg az adott rendszert szemben a többivel. Mindenesetre ettől még nem lesz szar, csak számodra kevésbé használható. Még ez sem biztos hogy igaz, mert lehet, hogy nem ismerted meg teljesen a rendszert, és nem vagy tisztában azokkal a funkciókkal, amik számodra élvezhetővé tehetik a használatát.

A linux nem valami, ami rosszabb mint a többi, hanem egy valami, amiben vannak dolgok amik rosszabbul, vannak amik jobban működnek, és ebből mindenki azt veszi észre, amit tapasztal a számítógép-használói szokásainak függvényében. Szerintem.

ez csak most tűnt fel az embereknek, ép miután megvette szőröstül-bőröstül a sátán?

Az még hagyján, hogy lenyomták az update-et sok embernek. De milyen sok ember csinált így:

"Jéé, itt egy új alkalmazás a start menüben. Fogalmam sincs, hogy mi ez, meg hogy mit csinál, de biztos ami biztos, elindítom."

"Since the update, game sessions have jumped from 850,000 top daily game sessions to over 7 million game sessions globally yesterday."

--
trey @ gépház

Ezért szoktam mondani, hogy nem feltétlenül a windows a hibás a rengeteg vírusért. Megdöbbentő, hogy sokaknak a direkt figyelmeztetés sem elég: "elindítottam, szólt, hogy valami vírus, de azt leokéztam". Én meg csak nézek kerek szemekkel...
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods