Nem győzte meg a Linux a német külügyminisztériumot

Fórumok

http://www.hwsw.hu/hirek/46709/linux-windows-szabad-szoftver-nyilt-forr…

"A Free Software Foundation Europe szerint a német kormányzat "vagy nem értette meg a szabad szoftverek lényegét, vagy szándékos támadást indított a szabad szoftverek és a szabad szoftverek mögött álló cégek ellen""

"A most meghozott döntés értelmében a kliensekről eltávolítják a Linuxot és a Windows XP lesz az alapértelmezett operációs rendszer, 2012-ben pedig megkezdődik és várhatóan 2014-re véget is ér a Windows 7 és az Office 2010 bevezetése"

Hozzászólások

hwsw. ennyi

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

"Ez olyan mintha az MS Kin telefon bukását ismételné a HUP háromszor sok hónap után. "

Ha a hwsw irt volna már 3x cikket erről a bukásról, akkor valóban olyan volna. De mivel ott korábban nem jelent meg a témában semmi, igy ismétlésről nincs szó. Egyszerűen csak most egy szélesebb körhöz jutott el ez az információ, ami nyilván van akinek nagyon fáj.

Nemakarásnak nyögés a vége.
Ne állítsa nekem senki, hogyha a Microsoft nem létezne, akkor az IT őskorba zuhannánk vissza!
Ha mindig mindenki azzal az indokkal választja az MS megoldásokat, hogy arra van a legnagyobb választék programokból, akkor csak a fejüket dugják a hurokba, mert az a legkényelmesebb megoldás!
Open- LibreOffice nélkül az MS-Office minimum a duplájába kerülne. Ráadásul az esetek többségében a szabad office is tökéletesen megfelel.

Ugyanez vonatkozik a Intel fanokra is! Ha nem lenne AMD, meg VIA, akkor az Intel minimum 3-4 szeres áron adná a termékeit és még csak most jött volna ki a piacra a P4-el.

Ha soha nem vesznek AMD procit, akkor sem amikor a kategóriájában jobb és olcsóbb, akkor előbb utóbb-csak az Intel marad.

A szoftverek terén meg előbb-utóbb csak a Microsoft marad.
Akkor megnézhetik magukat a monokultúrás emberek!
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba és kész!

Ne állítsa nekem senki, hogyha a Microsoft nem létezne, akkor az IT őskorba zuhannánk vissza!

Nem, akkor lenne egy másik Microsoft, talán pont IBM néven.

Ráadásul az esetek többségében a szabad office is tökéletesen megfelel.

Ahogy a cikk is mutatja, a német külügynek mégse felelt meg.

Finneknek? Milyen GNU/Linux? :))

IBM Lotus SmartSuite csomagról álltak át OOo-ra, amit nem is csodálok, mert IBM Lotus-nál szarabb szoftver nem nagyon létezik.

Mindenesetre az a szemét MS lobbi biztos ott is jelen volt, mert mindezt nem GNU/Linuxon lépték meg, hanem Windows XP-n... :DD

Hidd el, lobbi az van ;)

Igaz, hogy vannak meg hianyossagai Desktop teren (talan mindig is lesznek ha az aktualis windows-os kornyezettel akarjuk osszehasonlitani), de en ugy gondolom ezekkel egyutt lehetne/kellene elni egy ilyen vallalati kornyezetben ha a ceg komolyan venne az atallast.

Bar nem tudom, hogy a Nemetek hogyan csinaltak, de szerintem egy ilyen migralasnal az a legfontosabb szabaly, hogy az alkalmazasok, amin a userek eddig dolgoztak ne valtozzanak (itt nem az outlook-ra gondolok) az OS valtozassal egyidoben (legyen cross-platformos vagy web-based esetleg). Mert azt tudjuk, hogyha az 5 eve begyakorolt software-t lecserelik, akkor az mindegy, hogy mennyivel jobb/szarabb, elsore biztosan negativ feedback fog jonni a User-ektol. A User pedig azt fogja hangoztatni, hogy amiota a linux van, azota nem tudok olyan hatekonyan dolgozni... :(

Sajnalom, hogy igy megbukott ez a dolog, mert ez egy tokeletes indok lesz sok cegnel, hogy meg se probaljak az atallast... :(

én is, több helyen is, mindenhol megoldható volt a dolog (multifunkciósnál a scanner és fax is), csak a gyártó újabb típusú eszközének a driverét kellett hozzá felrakni és tökéletesen működtek... arról már nem is beszélve, hogy egy modern nyomtató/scanner Windows alatt nagyságrendekkel több lehetőséget ad, mint Linux alatt.

De ha nem saját disztibük lett volna, akkor talán kevesebb fejlesztéssel is megúszhatták volna a dolgot.

Beszélnek ugyanis elavult, évek óta nem frissített szoftverekről is. Vajh a kernelt frissítették-e? Mert ugye azért az utóbbi pár évben, ha csoda nem is történt, de azért volt némi javulás driver téren.

Szóval bár az igaz, hogy a Linux nem csodaszer, de azért úgy néz ki ők is elég hülyén álltak a dologhoz...

Kértem már többször, hogy kommentbe ne képként. Egyébként ügyes. Én remélem, hogy azt is lehúzhatjuk hamar. Szarok én rá, hogy mennyi sikertelen Linux migráció van. Annak örülök, amikor sikeres van. De ha valami annyira fishy indokkal van megszüntetve, hogy még otthon is megkérdőjelezik, azon max. mosolyogni tudok.

--
trey @ gépház

Megaztán, ha a kacsa nem tud úszni, még nem biztos, hogy a víz a hülye...
A migráció sikertelenségének a valódi oka egyáltalán nem biztos, hogy a rendszer alkalmatlansága, sokkal inkább -ahogy előttem is irták- egyszerűen csak Helga és Hilda nem akarta megszokni/megtanulni az új levelezőklienst, panaszkodni, nyafogni meg amúgy is sokkal egyszerűbb, és máris megvan a sok negatív visszajelzés...

És ennek a verziónak igazából nincs is köze a MS lobbihoz.

----------------
...jönnek a gépek, a szemükben nincs harag...

de érted, legalább magából indulna ki, hogy ő vajon ha driver problémája van Linux alatt, akkor elkezd keresni megoldást rá, újabb kernel verziót kipróbálni, más disztribúciónál javítást keresni, vagy pedig kapásból elkezd újat írni, vagy a régit debuggolni... :)

"Cornelia Rogall-Grothe kormányzati IT-biztos szerint a minisztérium által a klienseken használt egyedi Linux karbantartásának magasak voltak a költségei: mivel a bevezetett nyílt szoftverek mögött nem állt egyetlen gyártó sem, az üzemeltetés teljes felelőssége a minisztérium IT-részlegére került, beleértve a funkcionális és biztonsági aspektusokat is. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy csak akkor fejlesztettek tovább vagy frissítettek komponenseket, ha "az elérhető előnyök meghaladták a befektetett energiát és a kockázatokat." Ennek eredményeképp a dolgozók a szoftverek (pl. Thunderbird, OpenOffice) több éves verzióit használták."

Ezek alapján szerintem ezektől az emberektől minden kitellik. Sokkal olcsóbban kijöttek volna a dologból, ha egy külsős céget bíznak meg a munkával...

Érdekes ez a matematika! Ha a linux beszerzésének és üzemeltetésének költsége egy gépre vetítve x euró, illetve ugyanez a költség Windows XP esetén y euró, akkor x + y > y. Ezzel magyarázzák, hogy nincs megtakarítás? Ebből írhatnának 1--2 doktori disszertációt is.

-----
"Én vagyok a hülye, hogy leállok magával vitatkozni."

Amit sokan nem értenek az maga a kulcs: hogy Windows XP-re állnak át és csak utána Windows 7-re. Miért is?

Mert az fut el a gépeken. Utána majd jön hogy modernizálni kell a gépparkot, mert Windows 7 lassú, kevés a memória. Hopp ezt már nem támogatja a Windows 7, nincs hozzá driver sem a gyártója honlapján, abból is veszünk újat.. stb.

Tehát lehet újabb hardver közbeszerzést is kiírni, amiből megint csurran-cseppen valami, ahogy a szoftver licencek vásárlását sem mindig az ára határozza meg.

Nem cáfolom természetesen, hogy Linux desktopon egy kicsit gyengélkedik, de szerintem a TCO messze alacsonyabb tud lenni más operációs rendszereknél. Főleg ekkora géppark esetén! Az már más kérdés, hogy én lehet hogy hazai környezetben gondolkodok, ahol nem 1 millió Ft körüli az adminisztrátor havi fizetése.

Így van. Nálunk az adminisztrátor egy mindenes.. olyan mint régen a házmester :)

Egyébként pedig ha nincsenek pénz szűkében, akkor meg lehet érteni őket. Értsd: vehetsz a flottádba fullos BMW-ket hogy azzal járjanak az alkalmazottaid, de használhatsz Ford/Opel gépjárműparkot is. Mindkettővel el lehet jutni A-ból B-be, csak éppen az ár és a kényelem különbözik. Ha megtehetik, akkor vegyék a kényelmesebbet! Én Linuxot desktopon csak fejlesztés miatt kezdtem el használni, arra ez a "BMW" és a Windows a "Ford/Opel". Mindennapi dolgokra pedig a Windows a "BMW" és a Linux csak "Ford/Opel" kategória.

(egyébként ez most kezd változni az egységesített rendszer API-k által az Ubuntuban, több minden már most egyszerűbb, átláthatóbb mint Windowson)

Hát jelenleg J2EE:
Netbeans
Mysql
Subversion
Glassfish klaszter
SSH,SCP
Rakat automatizáló shell script:
- anttal fordít parancssorból és scp-vel átnyomja éles szerverre
- szerveren ssh-val force deploy
- szerveren cronjobként watchdog, amely levélbe küldi nekem a hibákat (túlzott memória használat, hiba a log-ban), valamint automatikus újraindító
Van amikor JConsole ablakát simán X átirányítással kirakom magamhoz.

De egyébként szoktam C/C++-ban programozni és PHP-t is kódolok néha (ami szinte megváltás volt ezen a platformon a Windowsos UTF-8-as BOMos hülyéskedés után).

Maga a fejlesztés pedig virtuális gépben (VirtualBox) folyik, amely Fedorát futtat.
A host OS pedig Ubuntu.

SZERK:
És amiket hiányolok Linux alatt:
JAVA ME SDK 3.0 (bár mostanában már nem fejlesztek J2ME-re)
Macromedia Dreamweaver (persze ott a Wine, de nem az igazi: http://appdb.winehq.org/objectManager.php?sClass=application&iId=183)

Nem tudom ki dolgozott állami szférában, de én már cseréltem le jól működő gépet, mert a titkárnéni kisírta a főnökénél, hogy az ő gépe rossz, mert lent a monitor alján nem kék sáv van zöld nyomógombbal! Ennyit arról, hogy a felhasználók panaszkodtak.

Szerinted. A feleségem a franciáknál és a németeknél volt ösztöndíjas igen más a közszférában dolgozók hozzáállása és respektje is. Tudod, szolgáltató állam. Ne az itteni viszonyokból induljál ki, bár érdemes azt is megjegyezni, hogy az itthoni állomány is pozitívan változik csak a váltógazdálkodásnak köszönhetően mindenhol az kerül előre és pozícióba aki valakit leszopott/kinyalt. Az önkormányzatok más tészta azok kiskirályságok és sokszor sógor, koma vonalon mozognak az állások.

hm. hosszú idő után először feltettem egy ubuntut, mert azt hallottam, hogy alapból támogatja a rajztáblámat. (genius easypen i405)

nemcsak hogy a live verzióban is tudtam már vele kattogni, de konkrétan úgy érzem, hogy ki van nyalva a s_ggem. (gnome2, gbrainy, firefox 4.0.1, windows+d billentyűkombináció gyárilag - csak hogy 1-et 2-t említsek)

csak el akartam mesélni. :)

Hát, ha mindenből évekkel ezelőtti verziót használtak, akkor persze, hogy hiányozni fognak funkciók. A szabad szoftvereknek pont az a lényege, hogy mindenből a legújabb verziót tudod használni, amint kész van, nem kell várni, amíg a cég kiadja az új változatot.
Tény és való, hogy vannak a Linuxnak hiányosságai desktopon, de a negatív user feedback nem kimondottan a Linux hibája. Bármilyen nagyobb volumenű változás negatív kritikát szokott kiváltani az 1.0-s userekből, mert nem tudják alkalmazni a begyakorolt dolgokat, hanem újat kell tanulniuk. Szerintem legalább ugyanilyen negatív fogadtatás lesz majd nekik az XP->Win7 átállás is.
Én azt vettem észre, hogy két csoportba oszthatók a felhasználók:
a: Aki hajlandó (esetleg szeret is) új dolgokat megtanulni és tudja, hogy a más az nem feltétlenül rosszabb.
b: Aki "nem értek ehhez" alapon áll a számítógéphez, csak nyűgnek tartja.

Az előbbinek ha megmutatod, elmagyarázod a Linux lényegét, segítesz neki elindulni, akkor nagy eséllyel meg is szereti. Utóbbinak mindegy mit adsz, sosem fog túllépni egy alap szinten és bármilyen újítást használhatatlannak fog tartani.

A hardvertámogatásról meg annyit, hogy egy friss kernellel azért elég sok minden megy, én nem gondolom, hogy nagyon korlátozva volna a használható hardverek köre. Sőt, egy-egy nyomtató driverrel pl. sokszor több probléma akad windows alatt.

Szabadúszóknak egy kis pénz: Freelancer.com!

Nem azt mondtam, hogy nem kell tesztelni, de azért különbség van aközött, hogy x ideig tesztüzemben, majd utána éles környezetben használják a (majdnem) legújabb stable-t, meg aközött, hogy több éves verziókat használnak.

Szóval ha régi verziót használnak, akkor csak az annak megfelelő funkcionalitást várják el. Egy aktívan fejlesztett free software esetén hatalmas különbségek lehetnek a friss és az 3-4 éves verziók között.

Szabadúszóknak egy kis pénz: Freelancer.com!

Lehet, hogy sokat kínlódtak egy verziófrissítésnél, de akkor is nehezen hiszem, hogy a TCO magasabb volna Linux esetében. Még a driver hegesztést is belevéve, a Linux hosszútávon tuti olcsóbb, mert ugye lehet spórolni licenceken, vírusvédelmen (persze azért egy minimális védvonal nem árt), amit utána tudnak másra költeni (jó esetben pl. dolgozói bérekre)

Szabadúszóknak egy kis pénz: Freelancer.com!

A licensz az minimalis koltseg.

Egy Win+Office licensz legyen mondjuk 300 euro/gep. Ez egy atlag nemet programozo munkabere egy munkanapra. Es ezt egyszer kell megvenni minden 5-8 evben. Tehat mondjuk egy eves munkaberbol (mondjuk atlag brutto 70000 euro, mivel nem csucsprogramozokat alkalmazol tozsdei rendszerek epitesre) 200-250 Win+Office parost vehetsz. Ha harminc plusz embert kellene alkalmaznod, akkor mar kezd nagyon rosszul kinezni a dolog.

Ennel persze bonyolultabb a helyzet, mert az atallas egyik fo (implicit) indoka az volt, hogy fuggetlenedjenek az USA-tol, es ha 30%-al kerulne csak tobbe a Linux papiron, az meg elfogadhato lenne, mert a helyi gazdasagot tamogatnak vele. Szoval gyanitom, hogy itt nem 30%-rol van szo (meg teny, hogy lobbi az van, termeszetesen a Linux mogott is).

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Ez nagy tételben nem úgy működik, hogy Sanyi az adminisztrátor majd most neki áll kicsit kernelt is hegeszteni... A manager azt látja TCO gyanánt - mint jelen esetben is -, hogy az eddigi X db adminisztrátor helyett most kell X+20 db adminisztrátor + hozzá még Y db rendszerprogramozó is, hogy működőképes legyen az infrastruktúra. Lehet, hogy olcsóbb a licenc, viszont cserébe kifizet jóval többet bérköltségre és ráadásul még mindig nem megy annyira hatékonyan a munka, mert szarabbak az irodai alkalmazások és bizonyos szoftverek nem elérhetők az alternatív platformon, ezért továbbra is kell tartani Windowst és azokhoz adminisztrátorokat (tehát végső soron még azoknak a licencén és bérköltségén se sikerül jelentősen spórolni).

Szerintem meg nagy úr a megszokás, biztos siránkoztak a felhasználók, hogy ezt meg azt nem tudják megcsinálni úgy, ahogyan addig. Egy ismerősöm, aki cseppet sem ért a számítógéphez, inkább kéthavonta fizet 5000 forintot (pedig szegény, minta templom egere) valami rendszergazda-szerűségnek, hogy tüntesse el a beszedett vírusait, minthogy a linuxot használná, mert nem ismeri ki magát. Hogy mit használ? Skype és böngésző.

nem futott rajta az német nbh által használt backdoor, hiába a wine nem alkalmas mindenre :)))

Van ahol bejön, van ahol nem. A Driver probléma meg egy kifogás. A cégben sokkal többet szívok a win7, vista... driverekkel, mint a 3 linux-al, + a szerver ami szintén linux. Valahogy az ívódott be a köztudatba, hogy ha egy eszköz windows alatt nem megy akkor az egy szar eszköz. Ha linux alatt nem megy akkor szar a linux. Ez még egy jó darabig így lesz, szerintem azért mert az emberek a kifizetett összeghez kötik az értéket minőségtől függetlenül. A poén az, hogy a 3-linuxos embertől összesen nem hallottam annyi panaszt, mint 1 win-estől. A nagy külömbség a 2 rendszer között továbbá (amihez annyira nem kell nagy bölcsesség), hogy elterjedt monopol helyzetű programok tőmkelege van win alá csillió forontért tűrhető minőséggel, de mi lopjuk(mármint a magáneberek 99%-a). Linux alá mindenből sok sok aminek 90%-a hulladék. kis része remek dolog.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Előfordulhat. A cégben (és otthon nekem is) minden működik Lin alatt. Pl. a fax-szerverünk, az csak Linux alatt megy win alatt 4 nap alatt nem jutottunk eredményre (el tudtuk indítani, de 30-40 percenként csonttá fagyott). A Hyalafax reboot nélkül tolja kb 1 éve. A főnököm pl a minap beszélt vele, hogy kb 1 év múlva jön a Microsoft licenc hosszabbítás, és kezdjem el átgondolni, hogy hogyan tudnánk átpakolni a cég egy részét Linuxra (Nem spórolás végett igazából, hanem azt vette észre, hogy mi 3-an nem szopunk vírusokkal baktériumokkal, és egyéb lehalásokkal). Természetesen nem lehet megtenni a komplett céggel, mert az Auto-cad szoftverek nem pótolhatóak. De meglátásom szerint a cég 80%-át át tudjuk pakolni Linuxra. Majd írok blogot. :) A Driver gondról annyit, hogy megfontoltan kell vásárolni hardvert. Persze Win-re 10* több a választható hardverek mennyisége.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Már jóideje vallom, hogy aki Windows kapcsán vírusokkal példálozik manapság, arról kapásból lehet tudni, hogy egyszerűen nem ért a Windowshoz.

Fax-szervert meg 10+ éve csináltam utoljára. Linuxon és Windowson is (Windows 2000-en) egyaránt megoldható volt és már akkor is stabilan működtek, úgyhogy nem tudom mi változhatott azóta ilyen téren, mert nagy újdonságok nincsenek a témában.

"Már jóideje vallom, hogy aki Windows kapcsán vírusokkal példálozik manapság, arról kapásból lehet tudni, hogy egyszerűen nem ért a Windowshoz."

Világos.

Tehát mindazok a cégek, akik vírusirtókat gyártanak/forgalmaznak (az élen a Microsoft-tal) nem értenek a Windowshoz.

Továbbá mindazok a felhasználók (magánszemélyek+cégek) akik az előzőektől évente súlyos dollármilliárdokért ilyen termékeket/szolgáltatásokat vesznek, dettó nem értenek a Windowshoz.

Továbbá mindenki, aki azt mondja (az élen a Microsoft-tal), hogy Windows operációs rendszerű gépeken célszerű/elengedhetelen vírusirtót használni, egyszerűen nem ért a Windowshoz.

Továbbá mindenki, aki azt mondja, hogy ha lehet, akkor inkább olyan platformot választ, ahol nem kell az előző baromságokkal foglalkozni, végképp nem ért a Windows-hoz.

Na akkor ezt tisztáztuk.

Nem tetszik érteni.

Az előbbiekben pont arra próbáltam utalni, hogy nem a vírusFERTŐZÉS a probléma, hanem a vírusIRTÓ; mármint hogy pénzt, időt, energiát, stb. vesz el a felhasználótól, illetve a géptől.

Értelmes ember nem vitatja, hogy egy megfelelően föltelepített, rendesen karbantartott, kielégítő biztonsági policy szerint használt Windowson minimális a vírusfertőzés veszélye.

De ettől még a vírusirtó(k) megvétele, telepítése, használata, frissítése pénzt, időt, energiát, stb. igénylő folyamat - és tökmindegy, hogy napi, havi vagy éves szinten.

Ez már csak politika... Semmi köze a technikai dolgokhoz.

Az a nagy duma, hogy "Linuxra nem kell vírusirtó" => Miért nem kell, mert valami mágikus módon védve vannak vírusok ellen a Linuxos rendszerek? => Nincsenek, technikailag semmi se gátolja meg a vírusírókat, hogy vírust fejlesszenek Linuxra => Azért nincsenek vírusok mert nem "target" a kis piaca miatt egyelőre, így a kutya se fejleszt rá jelenleg vírust... => Ha elterjedne, akkor fejlesztenének nagy számban vírusokat és akkor azokra is be kellene vezetni cégeknél a vírusirtókat? => Igen => Loop

Semmi értelme vírusokkal meg vírusirtókkal Windows ezzel érvelni.

Szoktam mondani, hogy ennyi erővel visszaállhatna mindenki DOS-ra, meg Win 3.11-re is, mert a mostani vírusok nem életképesek ezeken a régi platformokon. Ettől már biztonságosnak lehet ezeket a régi rendszereket tekinteni? Nyilván nem. Ez csak hamis biztonságérzet, ahogy az is, hogy "a Linuxra nincs vírus".

Egyébként eleve már a kifejezés is hibás, mert Windowson sincs már vagy 10 éve vírus. Amik mostanában terjednek azok nem vírusok, hanem wormok. A vírus megfertőz minden egyes futtatható állományt a rendszeren, hozzáilleszti saját gépikódját a binárisokhoz, hogy futtatásuk esetén ők is elinduljanak és tovább fertőzzék a programokat. Vírusnál egyesével el kell távolítania a vírusirtónak minden egyes állományról a fertőző kódot (és EXE esetén visszaállítani a headert az eredeti állapotba). A mostani kártékony _programok_ (már eleve a kifejezés is mutatja, hogy önálló dologról van szó) nem fertőzik meg a futtatható állományokat, csak saját, önmagában létező bináris filejukat másolják/terjesztik a rendszereken és a hálózaton. A vírusirtó ezeknél csak karanténba teszi/letörli ezeket az állományokat, mert csak kártékony részük van, nem kell egy korábban hasznos programról eltávolítani a fertőző kódot.

Ez valóban nem érv.
De ettől függetlenül számolni kell vele, mert a gépet nem "hozzáértő" fogja kezelni, Gizike pedig, jól tudjuk, hogy egyből kattint is ezerrel az első "Az ön számítógépe fertőzött" popupra, aztán csak a jó ég tudja, mi lesz a vége. Még jól beállított windowsra is bejuthat egy-egy féreg, mivel, ahogy Te is mondtad, ez "target" platform, és worm-ök jó ütemben fejlődnek.

Viszont a linux nem csak a relatíve kevés használó miatt nem célpont szerintem, hanem mert általánosságban elmondható, hogy:

1. aki linuxozik, azoknak jó részéről okkal feltételezhetik, hogy ért is az ilyesmihez annyira, hogy ne szedjen be mindenféle mocskot, ez adja is magát, a linuxot nem Gizikének készítették

2. nem tudom linuxra milyen lehet kártevőt írni, de azt hiszem a rengeteg változat, disztrónként más és más kernellel, amik egyébként is néha akár havonta cserélődhetnek, eléggé megnehezítheti a fejlesztők dolgát.

----------------
...jönnek a gépek, a szemükben nincs harag...

Látom sikerült megfogni a hozzászólás lényegét. (Nem)

Bár 11000 munkaállomás, én azon se lepődnék meg ha dolgozna ott 1-2 Gizike.

A lényeg az lett volna, hogy az átlagfelhasználó (akit az egyszerűség kedvéért csak Gizikének nevezünk) ott sem különb, mint itt, ezért ott sem várható el tőle több, mint itt.

--
Don't be an Ubuntard!

egyből kattint is ezerrel az első "Az ön számítógépe fertőzött" popupra, aztán csak a jó ég tudja, mi lesz a vége

Normális céges környezetben semmi. Gizike korlátozott felhasználó és a házirend tiltja az ActiveX beépülők telepítését és a futtatható alkalmazások letöltését.

Még jól beállított windowsra is bejuthat egy-egy féreg, mivel, ahogy Te is mondtad, ez "target" platform, és worm-ök jó ütemben fejlődnek

A "target" egyelőre ott is a nem jól beállított Windowsok, vagy a nem biztonságtudatos (otthoni) felhasználók. A férgek leginkább olyan irányba fejlődnek, hogy a víruskergetők a lehető legkevésbé detektálják őket és ez hosszútávon fenntartható legyen a zombivá tett gépeken is.

1. [...] okkal feltételezhetik, hogy ért is az ilyesmihez

Onnantól, hogy megtörténik A Nagy Migrálás, már nem csak hozzáértők ülnének Linux előtt... (ahogy egyébként már most se, inkább olyanok, akik azt hiszik, hogy értenek hozzá)

2. [...] rengeteg változat [...] eléggé megnehezítheti a fejlesztők dolgát

Ez valóban így van. A baj az, hogy jelenleg sajnos ez az egyetlen szempont, amelyben "jobb" a Linux és ami miatt nehezebb célpont lehet, de ez nem igazi biztonság...

Kicsit olyan, mint a Cisco IOS, amely szintén nem túl jó security szempontból és csak az védi meg az ezt futtató eszközöket az egyszerű tömeges támadástól, mert többszázezer(!) különböző verziója létezik és fut szerte a világon. (Ennek ellenére volt, aki talált megoldást erre a problémára és stabil módszere van a különböző verziójú IOS szoftverekben található hibák kihasználására, úgyhogy ez se jelent már sok mindent).

Napi szintűnek nem napi szintű, de tegyük fel, hogy van a cégnek egy olyan mail címe, ami publikus, könnyen elérhető, mert kell. Van 2 marketinges kollega aki szerint kék betű = internet, akik kezelik a fiókot. Ennek azért fogadjuk el, hogy van kockázata.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

:) na és annak mennyi a statisztikus valószínűsége, hogy a marketinges kollegánk csatolmnyként elkűld egy 40-50Gb-nyi kuatási anyagot (mondjuk mivel én állítottam be a max méretet 3Mb-ra.....). De mindegy egyáltalán nem veszekedni, és hittériteni akarok. Az emberi hülyeség kivédhetetlen. De ha erre rásegítenek én azt csak veszélyesebbnek tartanám, és windows alatt valljuk be sokkal könnyebb, mivel minden windows tökéletes klón OS szempontból (persze egy típuson belül). A főnököm pedig nem arról beszélt, hogy a vírusok miatt állítaná át a céget.... Ő a jobbik fajta. Azt mondta, hogy beűlne a gépemhez, és próbálgatná. Ő kérdez én meg válaszoljak. Tetszett neki, és ezért.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

annak mennyi a statisztikus valószínűsége, hogy a marketinges kollegánk csatolmnyként elkűld egy 40-50Gb-nyi kuatási anyagot (mondjuk mivel én állítottam be a max méretet 3Mb-ra.....)

Hidd el megoldja... Ilyenkor roppant kreatívak tudnak lenni az emberek. Voltam konkrétan hasonló információ szivárgásos ügyben szakértő, ami ráadásul Linuxos gépről történt. Teljesen mindegy volt egyébként, lehetett volna Linux helyett akár XTS-400 is, az se segített volna.

Persze. Ez a napnál is világosabb.

Sőt még egy erős érv a statisztika = hazugság mellett:

http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/4-07022011-AP/EN/4-07…

Az ebben található adatok az agymosott linuxfanboy-ok által lefizetett/terrorizált gyengeelméjű, hazug statisztikusok által kitalált minden valóságalapot nélkülöző fantazmagóriák.

Amúgy Hajrá Magyarok! - tavaly még éppen lecsúsztunk a dobogóról, de ez ne szegje kedvünket.

Pont azt támasztja alá, amit vallok. A vírusirtók nem érnek sokat, hisz meglehet támadni olyan rendszereket is, amelyekre fel vannak telepítve. Tehát nem hatékonyak.

Attól, hogy a vírusirtók nem hatékonyan, még gyenge érv az, hogy a Windows helyett a Linux a jó választás.

Hunger arra gondolt, hogy ha valakinek az a fő érve a linux-migrációra, hogy vírusos a windows, akkorott baj van.

A vírusok léteznek, különösen Windowson, ezt nem is vitatja senki. Viszont egész jól lehet ellenük védekezni, arról nem is beszélve, hogy a linuxnak is lehetnek biztonsági problémái.

Ugyanez vonatkozik az "A Windows lassú" című szövegre.

Ez a windowson driverrel szívás számomra olyan misztikus dolog, nekem még sosem sikerült. :)

Hogy ontopic is legyek, a külügyminisztert nyilván cseppet sem érdekli, hogy a rendszergazdák mivel szívnak, és valószínűleg az sem, ha az eddigi 30 helyett 130 embert kell az üzemeltetésen foglalkoztatni, esetleg külsős cégnek csillió eurót ugyanezért kifizetni.

Ha viszont az új rendszeren 3 év elmúltával a 11.000 csinovnyik valós vagy mondvacsinált indokok miatt még mindig kisebb (mondjuk 90%-os) hatékonysággal végzi a munkáját, akkor ki kell vágni az egészet a francba, mert 11k embert lecserélni desktoplinux-kompatibilis és külügyben jártas másik csinovnyikra nem járható út.

Főleg úgy, hogy szerintem az egész világon összesen nincs 11 ezer desktoplinux-kompatibilis ember.

"Valahogy az ívódott be a köztudatba, hogy ha egy eszköz windows alatt nem megy akkor az egy szar eszköz. Ha linux alatt nem megy akkor szar a linux."

Talán mert windowson az os csak a legszükségesebb drivereket adja (ez mondjuk vista óta nem egészen igaz, de az még mindig megállja a helyét, hogy a default driver sok esetben kevesebbet tud), és a hardver gyártó szolgáltat drivert, míg linuxon általában a rendszer része az összes driver, a gyártók ritkán adnak ki sajátot. Azaz ha windowson nem megy egy hardver, letöltöd a gyártótól a drivert, feltelepíted és megy, ha linuxon nem megy, hackelés nélkül nem sok esélyed maradt. Ha szerencséd van, akkor külső forrásból elérhető a driver (akár a gyártó honlapjáról), vagy csak valamilyen konfigurációs probléma akadt, esetleg egy patch vagy egy verzióváltás segít.

Ja, még valami: futottam már bele én is windows-zal driver problémába, tipikusan a leggagyibb, elavult eszközökkel fordul az ilyesmi elő. Én még azt is elismerem, hogy ezek az eszközök linux alatt remekül szuperálnának a mai napig. Sőt még azt is, hogy egy nagy cégnél nem lehet egyik napról a másikra lecserélni a teljes gépparkot. De szerintem ha egy eszköz a tervezett élettartama előtt elavul, akkor a beszerzéskor lett valami nagyon elrontva.

--
Don't be an Ubuntard!

Valahogy az ívódott be a köztudatba, hogy ha egy eszköz windows alatt nem megy akkor az egy szar eszköz. Ha linux alatt nem megy akkor szar a linux.

Az lehet, de Windowsból egy picivel többet használnak világszerte; sok gyártó egyszerűen elhanyagolhatónak tartja a linuxot. (Hál' Istennek talán egyre kevesebben, de akkor is.) Vagyis ha windowsra nincs driver, akkor tényleg szar az eszköz (illetve a gyártója).

Majd két év mólva újra próbálkoznak a Linux-al, akkor újra ki lehet írni rá pár millió eurót, éa akkor megint jól jár pár ember. Aztán kezdődhet előlről az egész folyamat.
Ma így működik a világ, tetszik nem tetszik.

akkor ide is a trolloknak...

Linuxon _NEM TUDOD_ helyettesiteni az MS Outlookot. Es ha kiteszed a desktopra a kepet, az meg nem mukodik.
Az MS Outlook pedig hasznos egy nagy szervezetben egy MS Exchangeel.

Eddig 3 egyeb topicba irtam le, hogyha valakinek van olyan megoldasa, ami kivaltja ezt, akar meg is irhatna.

Vigyazz, ha fizetni kell a megoldasodert, akkor egyszerubb / olcsobb MS Windowst venni :)

igen... szoval outlook kivaltasara a pine szeirntem tokeletes, de ha az outlook moge egy exchanget teszel, akkor megnyilik a vilag :))
Olyanokra gondolok, mint naptar, nem csak a free/busy szinten, rulok beallitasa szerveren kliensbol, taskok rendszerezese, kovetese, assignolasa...

sorry, de hiaba van otthon hpuxen meg bsdm, en akkor is levelezes es nagyvalallat es ilyesmi temakorben exchange + outlook -ra szavazok

Ez így nekem túl általános. Ezek szerint pár mondatban nem lehet összefoglalni ezeket, kár is volt elvárnom, hogy megvilágosodok. Ha lesz időm utánanézek, hogy mire képes az Exchange, ill. mennyire nélkülözhetetlenek azok a dolgok, amiket nem tudok megoldani pl. Evolution-nel.

"...sokszor a Microsoft Office formátumokat kellett használni a dokumentumok kezelése során."
-- Na és akkor mi van? :D OpenOffice kezeli ezt is azt is, azt használsz ami szimpatikus.
___
Blogom