A Microsoft ideiglenesen letiltotta a Samsung eszközök számára a hétfőn kiadott Windows Phone 7 frissítést

A Microsoft hétfőn tette elérhetővé az első frissítést a Windows Phone 7-et futtató készülékek számára. A kiadott kisebb update célja a szoftverfrissítési folyamat javítása lett volna. Éppen ezért ironikus kissé, hogy pont ez a frissítés "téglásított" el több készüléket is.

Tegnap egyes Samsung készüléktulajdonosok arra kezdtek panaszkodni, hogy a frissítés megakadt a készülékükön és onnantól fogva azok használhatatlanná váltak.

A Winrumors.com szerint a Microsoft ma közölte, hogy technikai hibát azonosított a Windows Phone 7 frissítési folyamatában és azt, hogy ideiglenesen letiltotta a frissítést a Samsung készülékek számára.

A Windows Phone 7 support team azt javasolta a problémával küzdő egyik ügyfélnek, hogy vigye vissza az üzletbe a téglává vált készülékét.

A részletek itt.

Hozzászólások

Ilyen _természetesen_ nem történhet Linugz alatt, nem is értem, miért használják még az elavult wm7-et az emberek, különben is, miért nincs külön jtag vagy spi port közvetlenül a firmware flash fele, hogy barki ujraflashelhesse a telefonjat. persze ehez kello kabelek, doksik minden telefonhoz defaulte included.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

Történhet ilyen, sőt történt is, ami ugyanekkora égés... mondjuk itt nem fusiban feltett otthon főzőtt ROM-ról van szó tudtommal, s Android esetén a gyártó adja ki a ROM-ot, gyári ROM vagy OTA nem okozott ilyesmit tudtommal.
--
http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor/Home

a legironikusabb az egészben az, hogy windows mobile telókon, amiken egyébként soha nem működött az elvben beépített update rendszer, ha áttértél főzött romokra akkor már ilyen nem fordulhatott elő. felkerült egy bootloader és onnantól az egy elcseszett flashelés után is érintetlen maradt, és helyre lehetett állítani a rendszert.

A Moto V6 ilyen volt. Bár nem linuxos volt, azt tény. A doksi a neten volt, ám rém könnyen lehetett rajta cserélgetni a rom-okat, lang packot feltenni, stb. stb. Szerettem is, igaz párszor elbotlott a frissítés (miattam, ehe), de akkor elég volt újra levinni alfába és lehetett újból dobni.

ez nagyon gáz. és mit csináljanak a külföldön vásárolt, blokkot elhagyó userek ilyen probléma esetén?

Hajrá Nokia!
(Szerintem ők intézték el:)

Gyárilag téglásították a telefonokat? :) ZOMG !

--
maszili

Mókás... tipikus MS viselkédés a félkész termékek értékesítése. "A kiadott kisebb update célja a szoftverfrissítési folyamat javítása lett volna." - ez tényleg durva, készítessz egy updatet ami javít az updatelési folyamaton, erre pont attól mond csütörtököt a készülék. Szerintem vicces cigit szívhattak a "fejlesztők".
Eddig se terveztem WP7 alapú telefont venni, ezek után meg egyenesen lebeszélek minden ismerőst róla. :) "Zöld kicsi izé" rulez!

Már bocs, de te miről beszélsz?
Én arról, hogy vannak ingyenes OSek, meg amiért fizetni kell. _SZVSZ_ nem jogos egy ingyenes és egy fizetős OSsel szemben ugyanazokat az elvárásokat támasztani. Fizetős OStől azt várom, hogy működjön az elvárható módon, ha nem, becsapottnak érzem magamat. Ha az ingyenes OS nem megy az elvárásnak megfelelően, akkor legfejjebb a saját fejemet verem a falba, esetleg megfontolom a fizetősre váltást, ha olyanom van.
Elég szájbarágós volt, vagy ragozzam még?
És hogy jön ide, hogy én fizettem e már Windowsért? Igen, fizettem, de nem használom, mert az összes általam használt eszközön, amire egyáltalán kell valamilyen OS, azon nem Windows fut.
Ha meg a usereket lesz.ja az MS, az az MS customerek problémája... Visszatérve az eredeti topichoz, igen, szerintem is gáz, ha egy fizetős termék rendeltetésszerű használat mellett használhatatlanná válik. De hogy tamaas hogy hozta ide az Ubuntut, az kissé ködös előttem, mert _SZVSZ_ az Ubuntu adott témakörben semmilyen módon nem partija a Windows Phone 7 nek. (Fizetős vs ingyenes, mobil vs desktop OS.)
No, nem ragozom tovább, mert trey kibannol fölösleges szószaporításért :-)
Csaba

winfos mobil árában szerinted nincs benne a winfos ára? Dehogynem. Egyszer vettem WM5ös PDAt, bár szívem szakadt, hogy támogattam ezzel a microsoftot. (egyébként egy puttó pnaval jobban jártam volna, mert amivel többet tud, mint egy pna, az nem hasnzálható rendesen, mivel windows.)

a keszulek tulajdonosok a szoftver frissites elott elfelejtettek "upgradolni" Nokiara

--
Live free, or I f'ing kill you.

M9ndig mondom, hogy büntetlenül nem lehet vétkezni (windows:)) Elöbb utóbb elkárhozol :D

"k arra kezdtek panaszkodni,"
panaszkodni???

kb: láncfűrésszel mennék be az m$ magyarországhoz, és addig verném őket a rommá-xarrá bomlott "téglával" amig ott helyben meg nem murdelnek.
Koi az, aki ilyesmire "panaszkodik", és nem minimum örjöng?

De most komolyan. Ez milyen már?
Ez nagyon durva.
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Most nagyokat nevetünk, de ha kijön rá a photoshop akkor jajj....

Ezek a programok nem arra valók, hogy ebben retusálj, hanem arra, hogy ha egy képet fel akarsz tölteni az internetre a Balaton partjáról, akkor pl. ki tudd vágni olyan méretre, amit szeretnél. Igazából csak az alap funkciókat tudják. Pl. én sem vágok filmet gyakran iPhone-on, de ha csinálok egy videót, akkor abból a beépített videoeditorral ki tudom vágni egy másodperc alatt néhány ujjmozdulattal a zaccot. Hogy mire jó ez? Arra, hogy a megvágott film már akkora méretű, hogy azt el tudom küldeni magamnak e-mail-ben (ugye ennek van egy beégetett méretkorltája) és nem kell egy gép közelében lennem ahhoz, hogy kábelen lementsem.

--
trey @ gépház

Meg kellett mutatni a világnak, hogy igenis a befőtt teszi el a nagymamát. ( Ciánozott befőtt; láb alól ... :-)

Érdekes, hogy csak a Samsungok érintettek.

Nekem egyre jobban az az érzésem, hogy az MS -nek az a taktikája mint a hír(es/hedt) színésznőnek: Mindegy, hogy mit ír rólam az újság, csak írjanak ...

Csak azt "nem értem", hogy arra nem gondol senki, hogy ez csak másodlagosan az MS hibája és a Samsung a fő bűnös? Vagy ez most hogy?! :)

de nem csak samukon szívózik az update, lg, htc is érintett. bár a hiba más, legrosszabb esetben egy hard resettel orvosolható az egész. (bár már a samukra is van fix, igaz, hogy nem az ms által. sőt, a frissítést még nem vonta vissza az ms, szóval az még mindig elérhető a samukon).
az egész azért blama, mert alapelv volt az egyidejű frissítés, ennek ellenére az első update több sebből vérzik.

Én vennék egy WP7-es telefont, mondjuk kb max 10-15e HUF-ért. Persze olyat, amit még nem téglásítottak.
Van eladó?

--
Aki falra szerelt tehennel vitatkozik, olyan mint vonat kerek nelkul, nem jut sehova.

mv cikk fórumok/FUN/cikk
Ennyit rég röhögtem.
Kollégám tegnap adta elő, hogy az Android mennyire használhatatlan, félkész, de majd a wm7 jól lenyomja... Lesz mit mutogatnom neki...
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Én androidos telefont használok, és sztem teljesen rendben van az operndszer. Kellene csinálni egy szavazást, hogy mennyire használható az android.

Azzal egyetértek, hogy kicsit tul sok android verzio van a piacon, de ezt leszamitva sztem egy eleg jol osszerakott rendszer. Vagy egyebkent csak nekem van szerencsem?

--
Aki falra szerelt tehennel vitatkozik, olyan mint vonat kerek nelkul, nem jut sehova.

Ha már update, nem csak a wp7-tel lehetnek hasonló problémák. Nekem a symbiant futtató nokiámra nem akar sehogy se felmászni egy update immár hónapok óta, a javasolt voodoo magic alkalmazása után sem. Valaki azt írta, a szolgáltatója szerint ez firmware bug, és a nokiának kell javítania.

Bár figyelembe véve, hogy a nokia épp most borult össze a microsofttal, lehet, hogy mégis van valami a dologban. ;)

--
Don't be an Ubuntard!

Ovi Suite frissítés megvolt? Valamelyik "újabb" verziónál írták, hogy "frissítés közbeni hibák kiküszöbölve..."
Az tetszett a Nokiában, hogy nem kell velük frissítés miatt bótba futkozni, garivesztés nélkül megcsinálhatod otthon is. Szerencsére én nem szívtam ilyennel.

Persze, a legújabb van telepítve (és ebben elég biztos vagyok, egyrészt a program maga is ellenőrzi, hogy a legfrissebb-e, másrészt egy külső programmal a telepítő frissességét ellenőrzöm (és ha frissül, azonnal telepítem is), így a jelenlegi verzió a 3.0.0.290-es).

--
Don't be an Ubuntard!

Nokia érezhetően esett valószínűleg a szerencsétlen incidens hatására.