Médiaalkotmány

A most elfogadott médiaalkotmánnyal kapcsolatban kérdezném a véleményeteket, elsősorban jogban járatos emberekét, mivel számomra nem egyértelmű pár dolog.

Mi számít internetes sajtóterméknek, amire vonatkozik a ma elfogadott törvény?
Milyen oldalakat kell bejelenteni, ez milyen költségekkel és milyen felelősséggel jár?

Hozzászólások

a sajtótermék minden nyilván közlésre szánt tartalomra vonatkoztatható a magyar szabályozás szerint (legalábbis úgy emlékszem (viszont nem vagyok jogász)). Január 1-től lép érvénybe, meg kell várni a közlönyt, ahol pontosan le lesz írva, mit is akarnak tul.képpen.

Már annak is örülnék, ha lenne valami egyértelmű meghatározás arra vonatkozóan, hogy egy hobbimagazin, blog, portál, sajtóterméknek minősül-e és be kell-e jelenteni, a többi kérdés csak ez után érdekes. Nem igazán értem mi a probléma a törvénnyel, amíg maga a törvény nem értelmezhető.

Egy brazil szerverre kell rakni a levlistát, és onnantól "ipi apacs te vagy a fogó" játék kezdődhet szalai annamarival. ha közel jön átmész egy másik szerverre.
innen is látszik hogy idióta aki ezt kitalálta, és még hülyébb aki ezt benyalta, és törvény erőre emelte....

--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

(ironia on)
Nézzük a "jó oldalát"

Aki szabad akar maradni, az a netre költzik. Ez a törvénycsomag jót tesz a digitalizációnak, és a hazai médiumok netes profil fejlesztésének...

(ironia off)
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Nem ismerem a médiatörvény szövegét, de ebből a picsából simán kinézem, hogy az internet szolgáltatóknál fogják blokkolni(kötelezni őket) a számukre nem kivánatos oldalakat. Sokkal hatékonyabb IP vagy domain alapján tiltani oldalakat mint bujócskát játszani. Ráadásul online tehetik. A technikai feltétele adott, most is nagyon sok internet szolgáltatónál van kihelyezve erre alkalmas eszköz. Igaz a nemzetbiztonság üzemelteti és csak lehallgat, de csak egy kattintás, hogy blokkoljon is.

IP alapján felejtős teljesen. Esetleg egy transparens proxy-val, de az bődület kapacitást igényel, hogy az adott IP tartomány tulajdonosa (tehát az ISP) mindenféle irányokból jövő http forgalmat nekiálljon realtime szűrni. Az érintett oldal villámgyorsan külföldre költözik, akit meg érdekel az vesz egy küffődi VPS-t és felhúz egy proxy-t.

Sőt már most is vannak VPN szolgáltatók ugye, azoknak pluszegy lépés egy ilyet megcsinálni. :)

Az, hogy valaki megkapja egy szolgaltato egyesz forgalmat, hogy abbol csemegezzen vs. az egesz forgalomban szursz ezer tetszes szerinti szarra L3-on vagy meg felette, az a szolgaltato infrastrukurajatol nagysagrendekkel nagyobb elvaras szvsz.

A technikai feltétele adott, most is nagyon sok internet szolgáltatónál van kihelyezve erre alkalmas eszköz. Igaz a nemzetbiztonság üzemelteti és csak lehallgat, de csak egy kattintás, hogy blokkoljon is.
Böszmeség. A kihelyezett lehallgató berendezések csak passzív wiretapek, nem tudnak beleavatkozni a forgalomba, már a jeltovábbításban sem vesznek részt.
A L7 szűrés fényévekkel bonyolultabb lenne a szolgáltatóknál. Kevés helyen van alkalmazásszintű tűzfalon átengedve a teljes forgalom, és a legkisebb egység, amire blokkolni tudsz az az URL (vagy L3 szinten IP), előbbit nagyon könnyű, utóbbit bár nehezebb (lévén szűkösebb erőforrás) megkerülni, viszont sok virtuális hostingot nyújtó vállalkozás életét súlytaná. Ami persze törvényhozói szinten senkit sem izgat.

suckIT szopás minden nap! WTF, FBI-backdoor az OpenBSD crypto frameworkben?!

Azért a technika nagyot fejlődött már e téren. Vannak 10GBit/s-et tudó deep packet inspection célhardverek. Titkosított forgalmat nyilván nem tudnak feltörni, de a kérdés, hogy mekkora "járulékos kárt" enged meg a rendszer. (Ezért kell a rendeletalkotási jog a médiahatóságnak, hogy ez "szükség esetén" menet közben bevezethető legyen!) Ha előbbre való a "nem kívánatos" tartalmak tiltása, mint a "nem tiltott" tartalmak elérhetőségének biztosítása, gyk. nem gond, ha a fél internet elérhetetlenné válik, akkor rettentően sok lehetőség nyílik meg. Lehet úgy hozzáállni, hogy egy külföldi proxy vagy VPN használata alapból tiltott, ha bármely IP-ről bebizonyosodik úgy gondolják, hogy proxyként működik az automatikusan tiltólistára megy. Egy IP tartományból egymás után több (ezt majd megintcsak a médiahatóság rendeletalkotása határozza meg menet közben "szükség szerint"!) proxy felbukkanása esetén az egész IP tartomány tiltólistára kerül. A publikus VPS szolgáltatókat meglehetősen gyorsan ki lehet végezni, így az nem fog játszani, hogy indítunk egy másik IP-n újabb proxy-t.
---
Internet Memetikai Tanszék

Hát pénzt azért igényel... A hazai kisebb netszolgáltatók többsége szerintem nem tudná kigazdálkodni egy-egy ilyen árát. Legfeljebb komoly áremelésekkel (read: potenciálisan áremelkedések lesznek az internet elérésben!)
---
Internet Memetikai Tanszék

Nagyon irreális a kép a fejedben erről, ha azt hiszed, hogy egy ilyen módosítás ott, ahol forgalom is van, csak egy újabb eszköz bedobása a hálózatba. :)
Ez csak egy, valószínűleg nem is a legnagyobb költsége a szűrésnek, és a maradéktalan megvalósítás számos egyéb kérdést felvet (például azon forgalmak tekintetében, amelyek házon, vagy akár routeren belül fordulnak meg, hogy csak egyet említsek).
A 40G+ eszközök vajon mekkora csomagmérettel képesek ezt a forgalmat átengedni? Még mindig sok helyen maximum, vagy ahhoz közeli méretre adnak meg értéket, miközben az interneten ennek a fele-harmada, ha igaz.

suckIT szopás minden nap! WTF, FBI-backdoor az OpenBSD crypto frameworkben?!

és a maradéktalan megvalósítás számos egyéb kérdést felvet (például azon forgalmak tekintetében, amelyek házon, vagy akár routeren belül fordulnak meg, hogy csak egyet említsek).
Ugye itt az a fő kérdés, hogy akarnak-e teljes peer-to-peer tilalmat is bevezetni. Szerintem első körben valószínűleg nem ez a cél - nagy öngól lenne, túl sok ember számára válna hirtelen nyilvánvalóvá, hogy miről is van szó. Most csak annyit akarhatnak, hogy a kuruc.info-t, meg néhány renitenskedő blogot elérhetetlenné tegyenek, csak hogy demonstrálják, hogy a médiahatóságnak hatalma van az Internet felett. A további intézkedések annak függvényében jönnek, hogy milyen módszerek terjednek el a szűrés kijátszására.

Viszont ne felejtsük el, hogy Jeszenszky Zsolt is benn van még a pakliban (még a tavaszi kampány alatt többször is felbukkant a párt rendezvényein), csak még nagyobb tömeges felháborodás elkerülése végett még egyelőre nem engedték szóhoz jutni. De, mint tudjuk ha egy puska van színpadon, akkor az a színdarab során el fog sülni.
---
Internet Memetikai Tanszék

Pontosan! Erre hivatkozva pedig újabb és újabb korlátozások bevezetését fogják tudni indokolni, ami újabb és újabb járulékos károkozással fog járni kb. mindenki számára. Ez olyan, mintha egy legyet sörétes puskával próbálnék lelőni a nappaliban. A légy vígan repül tovább, viszont minden lövéssel egy újabb bútordarab semmisül meg.
---
Internet Memetikai Tanszék

Jelenleg még a médiamunkások is vitatkoznak, hogy mit takar az új törvény. Majd mikor lehozza a közlöny, érvénybe lép, akkor kisilabizálják a konkrétumokat. Addig meg csücsülünk a fenekünkön, s reménykedünk minden szépben és jóban :)

liberális hisztit0pik.

Na ez az, csak ki hozza meg ezeket a határokat? És mik ezek a határok? Koránt sem triviális szerintem. Ha meg sérelem ért, ott a lehetőség polgári bíróság előtt rendezni, ehhez nem kell egy "nagy testvér" aki majd jól megmondja a tutit.

Sajnos ez az, ami kivitelezhetetlen. Emlékszünk még a holokauszt tagadásáról szóló törvényre? BTK-s esetnek lett minősítve, szépen megszavazta a ~370 barom a kossuth téri büfében, majd 10 perccel utána több tévében nyilatkozgattak a széljobberek, hogy ők nem tagadják, sőt! elismerik a holokausztot, csak érdeklődnek, hogy mikor lesz az ismétlés....és ugye a törvény erre nem volt felkészülve, tehát ez nem volt büntethető. :D Hát ennyit érnek a gondolatszabadságot, szólásszabadságot korlátozó törvények. Ez a hülye brigád is inkább követ törne az orbán bányákban törvénykezés helyett...

vinnyogtam a röhögéstől, amikor elfogadták a törvényt.
Álmomban nem hittem volna, hogy nem veszik bele a holokauszt helyeslését, annyira nyilvánvaló "bug" volt a törvényben.
Erre jön egy másik hülye brigád, aki "észrevett" egy hibát: a komminuzmus nincsen benne.
És a mai napig nincsen orvosolva egy olyan joghézag, ami alapvetően heréli ki az egészet, annyira abszurd.
Ez a törvényünk méltóan képviseli országunk jogalkotójának szellemi szinvonalát.
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

A nem életképes törvények úgyis a süllyesztőbe kerülnek.
Nem. Pont az a lényeg, hogy a nem életképes (elvileg betartathatatlan vagy csak simán be nem tartatott) törvényeket bármikor elő lehet húzni, ha egy konkrét valakit éppen ki akarnak csinálni.
---
Internet Memetikai Tanszék

és ennél tovább nem jut. Mert nem hagyják. Mert szélsőségesnek kiáltják ki és azt mondják, hogy majd megunja és hazamegy. Ha meg nem, akkor van gumilövedék bőven. Arra van erőforrás. Meg az izzókészlettel bíbelődni.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

Nézd, sokan a tévéből értesültek mindenről, így pediglen nincs képük semmiről. A televízió erősen torz képet festett, hiszen nincs értelme százezrek békés tüntetéséről közvetíteni, hírértékű csak az, amikor a fradi tábor szétveri a tv székházat. Sajnos a fradi tábort nem verték el a rendőrök és az egész egy sánta sztori...olyan szervezett. Sajnos mire a készenlétisek odaértek, a fradi tábor eltűnt, és azokat kezdték kalapálni, akik egy kavicsot sem hajítottak el. Sajnos a fradi és a gyurcsi férfi kinézetű nejének a testvére között erős összefüggés van. Ahogy az is gyanús, hogy teljesen fegyvertelen rendőrökkel kezdték védeni a tv székházát....pedig a közlekedési rendőrön a pótizzó ellenőrzésekor is ott lóg a stukker és nála van a tonfa...sok érdekes dolog kötődik 2006 őszéhez, de aki a fotelból nézte a mi kis irányított médiánkat...az inkább hallgasson.

Az a gond, hogy sokan úgy gondolkodnak (jelen esetben sajnos Te is), hogy a pártok tevékenységét egymáshoz viszonyítgatják. Ez pedig nyilván relativizál mindent. Hiszen végül is semmi gond, minden párt csak egy "kicsivel" mer továbblépni az elődjeinél.

De próbáld csak meg abszolút módon értékelni, függetlenül attól, hogy a másik párt mikor mit csinált. Ugye milyen megdöbbentő, hogy hol járunk már?!
---
Internet Memetikai Tanszék

Hát nem tudom. Szétverni egy középületet, vagy azt mondani egy politikusra egy publicisztikában, hogy egy genyaláda, szerintem rohadtul nem ugyanaz a műfaj.
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

ugye tudod, hogy abban csak hivatalos oldalakat korlatoztak, akiknek jovedelmuk van? (felelos szerkesztok, akik fieztest kapnak erte) A blogokat azert korlatoztak, hogy ne lehessen kiskapuzni, de a birsag profiton mulik (tehat aki kap fizetest, annak buntethetik a cikkjeit es blogjat), ha ingyen blogolod, hogy mi a velemenyed a politikusokrol, a jhelenlegi torveny szerint nem buntethetnek meg annyira, hogy az zavarja az uzemelteteset az oldalnak :D Es csak azt buntetik majd, aki rovid idon belul tobbszor megszegi.

Es ismerve az elozmenyeket (indexes felbujtas es tarsai) reszben megertem, bar valoban kicsit sajtoszabadsag gatlas, ellenben a kirabolt multik (pl. kulfoldi tulajdonu magannyugdijpenztarak) sajtoba fektetett siropenzet valahogy el kell hallgattatni, es azt ennel demokratikusabb ezskozokkel konkretan nem lehet.

Blogokra meg azert vonatkozik, hogy holnaptol a hgv.hu ne "egy gazdasagi ujsagiro blogja" legyen

Alapvetően nem ez a gond!
Még szalai annamari sem gond, sőt a törvény tartalma sem lenne az, ha VILÁGOS LENNE!
De nem az. A fő gond az, hogy nem azt irja, hogy "est 8-kor erektált nemi szervet tilos", mert a világos. A tartalom szabályozásnál úgy fogalmaz, hogy "ártalmas", vagy korhatáros, közizlést sértő, stb...
A törvény nem világos szabályozás, hanem majd annamari eldönti, hogy szerinte mi a közizlést sértő. Egy valóvilág ribanca este 7-kor nem közizlést sértő, de az ellenzék szóvivője simán az lehet. Teljesen egyéni mérlegelés, és egyéni szubjektum alapján lehet szankcionálni.
Ez a gond.
szabad kezet ad egy a hatalom iránt lojáis pitbullnak. hogy egyéni szubjektiv vélemény szerint birságoljon, vagy se. Mindezt éveken keresztül leválthatalnaul, bebeotonozva, jah, és a jogorvoslat minimalizálása mellett.
Magyarul holnap irsz egy cikket a hup-ra, és neki nem tetszik mert nem volt férfival előző este (ilyen fejjel szerintem az életben még sosem :)), akkor simán megy a 10 millás bünti trey-nek.
Nem kicsit aggályos a dolog.
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Mindig mondom, hogy a jogalkotás olyan, mint a programozás.
Az adott helyzetre/témára egy modellt alkot, annak lehetőségeit/variációit veszi számba, és
mindegyikre alkot egy definiciót. A fellelhető hiba az egyikben joghézag, a másikban bug. De ugyanarról van szó. Egy lehetséges variációt nem láttál előre, és hibát okoz, mivel nincsen leirva, hogy mi a teendő adott helyzetben. Ekkor jön a probléma megoldó gondolkodás.
Egy programhiba nem tud probléma megoldó lenni, ő elszáll, aztán a user/fejlesztő vagy javit, vagy megkerüli, esetleg próbálja elkerülni. A jogban ez neccesebb, mert ott ugye emberek tudnak "probléma megoldani", ennek módja viszont egyéni habitus kérdése.
Ha a kocsi lopás nincsen definiálva, akkor a jog alkalmazója dönthet úgy, hogy levágja a kezedet, de úgy is, hogy csak bezár 3 napra.

A pontatlan jog a melegágya egy diktatúrának, és elöbb utóbb egy diktátor élni is fog a lehetőséggel.
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Nekem úgy tűnik, most készítik elő neki a terepet...
Mi lesz pl. a "nemzet érdeklődésére számot tartó" esemény? Mi a "közerkölcsöt sértő"? Mi az "etnikai és vallási kisebbséget sértő"? És még sorolhatnám... Egyáltalán, ki fogja eldönteni?
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel


"A törvényből az is kiolvasható, hogy ismételt jogsértés esetén az NMHH a tartalmak közvetítőit is felszólíthatja a jogsértő tartalom elérhetetlenné tételére." ... "Vagyis – mondjuk – a UPC-t vagy a T-Home-ot arra lehet kötelezni, hogy előfizetőit akadályozza meg a kifogásolt oldal elérésében." - Index

Discovery sugárzása simán tiltható lenne, elvégre olyan tanokat próbál lenyomni az emberek torkán, ami sérti egyes csoportok vallási nézeteit. Például Stephen Hawking tagadja Isten létezését, valamelyik gyökér meg panaszt ír. Bumm, megy a bünti! :D
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Egy érdekes dolog is eszembe jutott: A protestáns egyházak spontán nekiállhatnak ekézni az egész médiát, ahányszor az új alkotmányról esik szó, abban ugyanis információim szerint elég sokszor esik szó a szent koronáról, márpedig ezek az egyházak szenteket nem ismernek el, kvázi az emlegetése, főleg az alkotmányban, sértő lehet rájuk nézve, valamint kirekesztő is. Ja, kíváncsi lennék, népünk bölcs Vezére mit tenne ebben az esetben, ő ugyanis református... Ha jó az elgondolásom, izgalmas időknek nézünk elébe... :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

hehe :-) Keversz 1-2 dolgot, ugyhogy talan nem rottok meg egy kis fejtagitasert :-) A protestansok elismerik a szenteket (itt: fonev, es emberekre utal), csak epp nem ugy, ahogy a romai katolikus egyhaz. A Biblia szerint Isten valasztottai a szentek, akik egy papi kiralysagot alkotnak. A romai katolikus egyhazban viszont egy meglehetosen onkenyes "szent"-fogalom divik, ahol is egy bizottsag suti ra utolag xy-ra, hogy o (biztos) szent volt. Maga a "szent" (itt: jelzo) annyit jelent, hogy egy bizonyos dolgot kiveszunk a normal hasznalati kornyezetebol, es azt Isten szamara ajanljuk vagy kulonitjuk el. Igy lehet szent pl. egy varos vagy egy templom, vagy akarmilyen mas targy is. Szoval (imho) az a korona akkor lehetne valoban szent, ha a) maga Isten adta volna azt egy regi kiralyunknak, vagy b) a koronat Istennek ajanlottak volna az elmult 1000 ev soran barmikor. Ha engem kerdezel, imho(!) egyik sem all fenn...

Egyebkent a par evvel ezelotti Tilos-elleni szankciokon is le lehet merni, hogy kitol kb. mire lehet szamitani. (Akkor) egy kb. normalis keresztyen hozzaallas az lehetett volna, ha elfogadjak a musorvezeto ill. a radio bocsanatkereset + 1 korbol kimarad a bunos, aztan mehet minden tovabb. Keresztyenkent mondom, kisse tulreagaltak az incidenst.

Viktor (allitolagos) hitelete is meger egy miset, viszont Semjen (aki ugye a szoftvert adja a fideszes hardverre) romai katolikus, ugyhogy ki tudja, mi fog ebbol kijonni. Szamomra (azert tulzassal) inkabb a 2 fenevad tandemenek tunik ez az istentelen duo...

SPAMtelenül - MX spamszűrő szolgáltatás, ahogyan még sosem próbálta

Maximum kissé lazán fogalmaztam, de nem baj. Pont arra céloztam, hogy a protestánsok nem ismerik el mindenféle dolog "szentségét", ergo sértő az ő szempontjukból, ha azokat a magyar alkotmányban emlegetik. Pont az első bekezdés végén említettek miatt.
Egyébként ha lenne az egyházak pucájában vér, pont ők kezdenék a médiatörvényt fúrni. Már csak a rendkívül közkedvelt Semjén picsán rugdosása érdekében is.
Szerintem amúgy nem két fenevad, inkább két medúza. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Ezután hasonló teszttel az adott kreacionizmust is meg kell támadni az ateisták, vagy egy másik vallás nevében. A végét csak találgathatjuk: megszólalni se szabad, enyhítik a törvényt, vagy a hatóság kiválasztja a neki szimpatikus vallást.


"A hírportáloknak, például, ezentúl be kell majd számolniuk minden, a magyar nemzet érdeklődésére számot tartó eseményről, de arról nem lehet tudni semmi biztosat, hogy milyen szabályok alapján határozzák meg a nemzet érdeklődésére számot tartó események körét."

Tehát ha ők pl.: azt mondják, nemzeti érdeklődésre ad számot valamelyik államanya/államatya felszólalása, akkor azt le kell közölni, ha tetszik, ha nem. Gyakorlatilag listát csinálhatnak arról, mit kell közölni, s mit nem lehet?
Legalábbis az értelmezésemben.
Természetesen ez csak feltételezés a jelzett cikk alapján, egyáltalán nem állásfoglalás, tehát ellenőrzésnél kérem ezt figyelembe venni, s kérem jogtudós szakértő értelmezését. :D

(na ezt jól levédtem)

Ha legalább előre szólnának, akkor világos lenne a törvény szövege, és nem irtam volna amit irtam. A pontos tételektől lenne világos, hogy mikor mi a teendő.
De még ez sem. Nem ők fogják megmondani, hogy miről kell neked tudósitanod,
ellenben ha te nem arról tudósitasz amiről szerintük (utólag mérlegelve) kellett volna, akkor vazelin nélküli anális penetráció esete forog fenn.
Legközelebb tudni fogod. Vagy megint nem, és akkor megint anális...

--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

szabad kezet ad egy a hatalom iránt lojáis pitbullnak. hogy egyéni szubjektiv vélemény szerint birságoljon
Ő akkor is marad, ha a hatalom változik. Alkotmányba foglalják a médiahatóságot, aminek rendelkezéseit az aktuális kormány sem tudja felülírni. Az alkotmány módosítását pedig 2 egymást követő kormány 2/3-os többséggel elfogadott módosításához kötik. Továbbá a tagok megbízatása 9 évig érvényes, ezután addig maradnak hivatalban amíg az utódjaikat meg nem választják. Az utódok megválasztása a parlament 2/3-ának szavazatával lehetséges, amíg ez nem jön össze, addig ők maradnak. Potenciálisan ez egész életre szóló megbízatás.
---
Internet Memetikai Tanszék

Én ilyenkor mindig azt mondom: kíváncsi lennék, ha mondjuk egy Gyur izé.. akiről nem beszélünk hatalomra kerülne, és csak a törvény adta jogaival élve megszüntetné a Magyar nemzet, Magyar hirlap, Heti válasz, etc. lapok valamelyikét, vagy mindegyikét, akkor is csak liberális hisztiről beszélnél-e? Mert a jelenlegi törvény értelmében van rá lehetősége. És nem tett mást, mint betű szerint betartotta a törvényt.
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

???
Feltettem egy kérdést, te nem válaszolsz, hanem személyeskedsz, és én vagyok a szélsőséges?
Egészségedre. Ignore.
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Liberalizmus != amit az szdsz művelt.Liberalizmus != amit az szdsz művelt.

Nem, az tényleg nem az volt, hanem valami más. De erről inkább megtartom a saját véleményem, mert még "trey" is bajba kerülhet.
Ennek az egésznek, hosszabb távon az lesz a vége, hogy az emberek még egymásközt sem biztos, hogy majd mernek beszélni...

Egy tűzfal: - nem tűzfal! Két túzfal: - "fél" tűzfal! A tökéletes védelem meg: - illúzió!

a liberalizmus, mint alapgondolat nem lenne gaz, de amit belemagyaraznak, ahogy megvalositjak, az szanalmas Magyarorszagon.

Meg ami a legfobb baj, hogy az atlagmagyar velemenye a demokraciarol: "jogaim vannak, kotelessegeim nincsenek". Kozben ilyen gazdasagi problemakat nem tudunk a nagy demokraciank miatt megoldani, mint pl. egy dolgozo ne masfel nyugdijast tartson mar el igy 2010 kornyeken, ellenben 4 evente vaalsztas, elotte meg kell emelnie az aktualis kormanypartnak a nyugdijat, hogy a nyugdijasok raszavazzanak. Ilyen demokraciabol en nem kerek konkretan. Persze volt jol megvalositott 1848-as torveny pl., ahol valosztojogi cenzus volt, magyarul az adofizeto szavazott csak, nem az eltartott nyugdijas, mert az adofizetok penzenek elkoltesi modjara szavazunk.

Hol jonnek a liberalisok a kepbe? A liberalis ismeroseim folyton azzal jonnek, hogy "jaj Istenem csorbul a demokracia" (koszonhetoen pl. az index.hu altal lehozott Darth Sidius idezetnek, egy ekkora laptol elvarom, hogy csak a tenyeket kozolje, ne velemenyt nyilvanitson). Ezekutan csoda, hogy ilyen torvenyt kell hozni? Elgondolkodtato, hogy ezek az online ujsagok honnan kapjak a penzt. Valoszinuleg valamelyik sertett feltol (pl. magannyugdijpenztarak tulajdonosai), az emberek meg isszak a szavaikat. Ilyen atlaghozzaallas mellett baj ha "csorbul a demokracia"? En egyaltalan nem sajnalom! Foleg hogy a torveny szerint a buntetes jovedelemfuggo (magyarul ingyenbloggert nem buntetnek)

Roviden: melysegesen egyetertek a kommenteddel, sot ez azon ritka pontok egyike, ahol Gabu nezeteivel is reszben egyetertek

1. Mindenki rengeteg adót fizet. ÁFÁnak hívják. 1848-ban még nem létezett.
2. Persze felosztó-kirovó nyugdíjrendszer sem volt még 1848-ban.
3. Pl. csak férfiaknak volt választójoguk.

Ennyit akkor a "jól megvalósított" 48-as választójogi törvényről.

"egy ekkora laptol elvarom, hogy csak a tenyeket kozolje, ne velemenyt nyilvanitson"

És ezt így hogy? Minden újságból száműzzük a publicisztikát, a vélemény-rovatot, az olvasói leveleket, mindent? Vagy csak az Indexből, mert azt utálod?

KisKresz

A jobban fizetett ujsagiroktol varom el, tehat nyilvan az olvasoi leveleket nem erintene. Velemenye meg lehet az ujsagironak, de ne a tenyek rovasara menjen, ugyanis egy altalam probalt netes "ujsagnak" sem sikerult rendesen lehoznia a mediatorvenyt, es annak pontjait. Kivetelesen tegnap neztem TV-ben hiradot, abbol legalabb valamit fel lehetett fogni

Es a fo problema, hogy a 2 fo part milliardokat dob ki egymas gyuloletere. Ilyen korulmenyek kozt kivancsi volnek, hogy te hogy raknal rendet ennel demokratikusabb uton. Arrol nem is beszelve, hogy az emberek bo 70%-a mindig azt szidja aki epp kormanyon van.

szerk.:
http://index.hu/velemeny/jegyzet/2010/12/20/a_blogolok_velemenye/ csak ezzel az egy cikkel szerinted hany embert vezetnek felre? Ez a stilus egy ujsagirotol megengedhetetlen. Apropo "nyugdijeinstand": kettonk kozul nem neked vallalkozo a fel csaladod, aki a sajat szemevel latja a magannyugdijpenztarakba eddig fizetett penzek eltuneset. De nem, ezt katasztrofakent kell atelni, nem eros ez egy piciket?

"egy ekkora laptol elvarom, hogy csak a tenyeket kozolje, ne velemenyt nyilvanitson"

Számos konzervatív médium is készít olyan rovatot, magazinműsort, ahol erőteljes véleménynyilvánítás van. Véleményem szerint minden lapnak, tv-nek, stb. joga van véleményt nyilvánítani, amennyiben azt jelzi, hogy szubjektív hangvételt üt meg. A demokrácia pont a véleménynyilvánításról szól, csak legyen annak kerete, mint ahogyan van is. Úgy hívják: szerkesztői jegyzet.

igen, de 1millio olvaso/hallgato mar felelossegteljes magatartast igenyel musorszoro reszerol. Mint amikor a Tilos Radioban bemondta a musorvezeto, hogy meg kene olni az osszes keresztenyt (nyilvan viccelt, de azert akkoris)

Es sajtoszabadsag != szolasszabadsag, utobbi 100%-ban megmarad, nem fog elvinni a telapo meg a gestapo, ha azt mondod a szomszedodnak, hogy O.V. meleg pl.

Nem egyenlő, de egymásból következik.
A média felelősségében teljes mértékig igazat adok neked, viszont felelősséggel is lehet véleményt nyilvánítani a sajtó hasábjain keresztül is. Ez intelligencia kérdése. Alapvetően nem is azzal van a baj, hogy rendet akarnak tenni, csak épp a milyensége kifogásolható.

"Mint amikor a Tilos Radioban bemondta a musorvezeto, hogy meg kene olni az osszes keresztenyt (nyilvan viccelt, de azert akkoris)"
- Nyilván nem viccelt, hanem részeg volt. Az a baj hogy vannak orgánumok, ahol ennél cifrábbak is elhangzanak és vélhetően nem alkoholos befolyásoltság, hanem meggyőződés vezérli a vélemény nyilvánítót.

Hol cinyoznak és zsidóznak? Tudnál linket adni? Évek óta más se ömlik a cspból, mint a kisebbségi integráció, felzárkóztatás, esélyegyenlőség. A média fő csapásiránya nagyjából a heti hetesnek felel meg. Márpedig Fházyék nem cigányoznak és nem zsidóznak.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

Kozben ilyen gazdasagi problemakat nem tudunk a nagy demokraciank miatt megoldani, mint pl. egy dolgozo ne masfel nyugdijast tartson mar el igy 2010 kornyeken, ellenben 4 evente vaalsztas, elotte meg kell emelnie az aktualis kormanypartnak a nyugdijat, hogy a nyugdijasok raszavazzanak.
Itt a pont! És most gondold végig, hogy a magánnyugdíjpénztárak bevezetésével, egy kormánytól független nyugdíjforrás is megjelenik, így hosszú távon csökkentette volna a mindenkori kormány és nyugdíjasok kényszerű egymásrautaltságát. Szerintem talán ennek az elvesztése a legnagyobb kár ami a mostani "nyugdíjmentéssel" ért minket. Szerinted még mindig jó irányba mennek a dolgok?
---
Internet Memetikai Tanszék

kerdezd meg barmely vallalkozo ismerosodet, hogy megis mennayi penzt tettek be es emnnyi penzt kaptak meg magannyugdijpenztarakbol a dolgozoi. Arrol nem is beszelve hogy miylen indokokkal urulktek ki ezek a kasszak. Es az EU-ba valo belepes feltetele volt, es minket precedensnek hasznal tobb orszag a megszuntetesere.

ja es a magannyugdijak nyeresegesek voltak, meg felesleges reklamra is telt nekik, innentol azt atvenni allamnak nyereseg, ismerve a nepunk "majd az allam baccsi eltart" hozzaallasat el fog kelleni ez a penz

Ácsi, te kevered a problémákat.
1) Nem tudok róla, hogy bármely kassza kiürült volna. Azon lehet vitatkozni, hogy a működési költségük sok volt-e vagy kevés, jól gazdálkodtak-e vagy sem. A 2008-as évet leszámítva egyébként többnyire infláció feletti volt a hozamuk.
2) Nem a magánnyugdíjpénztári elv hibája az, hogy nem volt szabályozva a működésük megfelelően. Egyébként elég sok aspektusuk nagyon is szabályozva volt, pl hogy mennyi állampapírt kell vásárolniuk, ez eléggé be is határolta, hogy mennyire gazdálkodhattak szabadon. De nyilván voltak más hiányosságok.

Másik kapcsolódó példa: az sem a "hitelezés", mint elv hibája, hogy meg volt engedve a bankoknak, hogy egyoldalúan módosítsanak aláírt hitelszerződéseket, a másik fél kárára, amit az nem mondhat fel. Egy liberális piacnak fontos jellemzője az, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak és lehetővé teszik a választást. Ha nem tetszenek az egyik bank hitelfeltételei, elviszem a tartozásomat egy másikhoz. Anélkül, hogy előtörlesztési büntetést és hasonlókat fizettetnének velem. A piac szabadságát a piaci résztvevők eredményesen tudták korlátozni, ez pedig nem liberalizmus, hanem erővel való visszaélés, gazdasági anarchia.

Pont ez egy remek példa a liberalizmusról alkotott helytelen felfogásra, amikor a szdsz-mszp tevékenységével azonosítják.
---
Internet Memetikai Tanszék

Egy uriember: John Maynard Keynes. Most nem fogom a muveit idezni, de a New Deal idejen pont hogy az allami szabalyozas oldotta meg az 1929-es valsagot, es hogy megtakaritas-alapu lett a dollar anno (nem ezustalapu, mert az ezustot el lehet asni)

Ezt sehol nem tudjak megoldani - a nyugdijrendszer egy nagy pilotajatek - addig mukodik, amig novekszik a gazdasag, es a tarsadalom. Az olcso kinai aruk beengedesevel europa sajat gazdasagi letalapjat szuntette meg es ehhez add meg hozza az eloregedo tarsadalmat. Egy dolgozo nem fog tiz embert eltartani...

ebben van igazsag, majd 3 ev mulva valasztasz olyan kormanyt, aki meg majd a masik oldal portaljait bunteti. Ugyanis tudtommal a valasztojog elvetele nagyon nincs tervben

Ja, hogy akkor meg ezek a portalok fognak megint elszallni? Ez van, Magyarorszag 20 ev alatt nem tanulta meg, mit jelent az epito jellegu ellenzek, ennek a mellekhatasarol nem en tehetek, ellenben a velemenyem fenntartom

Eddig vajon hány forint?
--
CCC3

a hozzászólásoknál figyelembe venni:

ha trey közadakozásból gondolná befizetni a min. 3 milliót, a (sorok közötti) tartalom után,
akkor az aktuális előidéző célcsoport szétrebben, mintha mise történt volna.

"Mi számít internetes sajtóterméknek, amire vonatkozik a ma elfogadott törvény?
Milyen oldalakat kell bejelenteni, ez milyen költségekkel és milyen felelősséggel jár?"

Jelenleg senki sem tud semmi biztosat. Mivel az elfogadott törvény gyakorlatilag alkalmazható egy hírportáltól kezdve egy népszerű közéleti blogig mindenre, az érintettek az első néhány precedens értékű eljárásra várnak. De véleményem szerint nem ez az igazi lényeg.

A helyzet a következő:

- Az állami médiákat (rádió, tévé) totális kontroll alá hajtották. Központi hírelosztás (MTI), saját embereik beültetése, tökéletes lesz az ellenőrzés.

- A kereskedelmi tévéket és rádiókat olyan mélységig büntethetik ezek uán, hogy kétszer is meggondolják, milyen tájékoztatást adnak. Nem mintha idáig egy retek klub, vagy tv2 mérvadó lett volna.

- A nem párt és kormányközeli sajtótermékeket úgyszintén ezzel a médiatörvénnyel kussolásra lehet bírni.

- Mivel a magyarok zöme a két kereskedelmi tévéből, és talán a közszolgálati tévéből tájékozódik, megspékelve némi Blikkel meg Borssal, gyakorlatilag a szavazóképes állampolgárok nagy részét totálisan befolyásolni tudják majd.

- Innentől kezdve egyetlen veszélyesnek mondható média van számukra, ez pedig az internet. De tekintettel arra, hogy a hazai netfelhasználók nagy része csupán ugyan azt a sz.rt hajlandó fogyasztani a neten, mint amit úgy általában olvas vagy néz, ezért a céljuk a számukra kritikusabb vélemyényt megfogalmazó portálok és blogok ellehetetlenítése. Igaz, ezek a hírcsatornák mifelénk szerintem csak pár tíz, esetleg százezer embert ér el (értsd, ennyien olvasnak rendszeresen közéleti blogokat, vagy bármilyen véleményformáló hírportált, akár melyik szellemi vonulatba is tartozzon), de januártól talán csak ezek lesznek az egyedüli olyan hírforrások, ahol nem csak a hivatalos maszlagot lehet majd olvasni. Viszont ezeket a hírforrásokat néhány jól irányzott több tízmilliós büntetéssel nagyon hamar el lehet lehetetleníteni, hamarabb, mint egy kertévét, vagy napilapot. Az online média kimondva-ki nem mondva, de ettől fél a legjobban, valljuk be őszintén, egyelőre minden jel erre mutat.

- Amikoe ez is megvan, akkor elmondhatják 2014-re, hogy amolyan kínai, vagy fehérorosz módon, igába hajtották az összes ellenük pofázó médiumot, kiiktatták azokat az esetleg gondolkozó szavazókat, akik ellenvéleményükkel befolyásolni tudnának kisebb vagy nagyobb közösségeket.

- Mikor ezzel is végeztek, elégedetten hátradőlnek majd a foteljukban, és már csak egy momentum lesz hátra, annak a bizonyos embernek, akinek nem mondjuk ki a nevét, na annak a megkoronázása a befagyott Dunán.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

hát én nem mennék ki a befagyott Dunára, már nincsenek olyan ordas nagy hidegek mint régen... De a parlament kivonulhatna :)

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

mindig mondom,hogy az emberiseg elpusztitasahoz nem kell vizozon, vagy napkitores. eleg lenne, ha a vilagon senki sem tudna hazudni 24 oraig... csak egy napig....

--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Arra nem gondolt senki, hogy ezt a nagy nemzeti média bohóckodást DOS-olni kéne? Megszórni
néhány millió bejelentéssel, számítógépen generálva, azokat mind iktatni kell, mindegyikre
választ küldeni, stb.

"Btk. 268. § Aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

"A nagy nyilvánosság fogalmát a bírói gyakorlat az egyszeri ránézéssel meg nem állapítható számú személyben alakította ki. Ilyennek tekintendő ha az elkövetés helyén nagyobb létszámú személy van jelen és az is, ha fennáll annak a reális lehetősége, hogy a bűncselekményről nagyobb, előre meg nem határozható számú személy szerez tudomást (BH1981. 223.)

Az értelmező rendelkezés hivatkozik a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz vagy sokszorosítás útján történő elkövetésre is. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény és a végrehajtásáról szóló 12/1986. (IV. 22.) MT rendelet idevágó szabályozása szerint sajtótermék az időszaki lap egyes lapszámai, rádió- és televízió műsor, könyv, röplap, egyéb szöveges kiadvány, (a bankjegy és értékpapír kivételével) a zeneművek, grafikák, rajzok, vagy fotót tartalmazó kiadvány, térkép, a nyilvános közlésre szánt műsoros filmszalag, videokazetta, videolemez, hangszalag, és hanglemez, továbbá bármely más, tájékoztatást vagy műsort tartalmazó nyilvános közlésre szánt technikai eszköz.

A nagy nyilvánosság részben alaptényállási elem (pl. becsületsértés, rémhírterjesztés), részen minősítő körülmény lehet a törvény különös részében felsorolt bűncselekményeknél.

Végül nagy nyilvánosságon az elektronikusan rögzített információ távközlő hálózaton való közzététele utján történő elkövetését is érteni kell. Az adott rendelkezés a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény mellékletének 28. pontjában írt meghatározásra vezethető vissza. Ezek szerint távközlő hálózat a távközlést megvalósító eszközök és szoftverek összessége, melyek lehetővé teszik a hozzáférési pontok közötti közlések továbbítását és irányítását, beleértve a valós vagy virtuális összeköttetések egységes módon történő felépítését, fenntartását, módosítását és bontását. Noha a jelen meghatározás korántsem szűkíthető le ily módon, a jogalkotó elsődlegesen az INTERNET felhasználásával elkövetett bűncselekmények miatti fokozott felelősségrevonás lehetőségét kívánta megteremteni a 2000. március 1. napjától hatályos módosítással. [Btk. kommentár]"

És igen, a HUP fórum nagy nyilvánosságnak minősül és egy hozzászólás bűncselekmény megállapitására adhat alapot...

handler: Az általad idézett paragrafusok bűncselekményről beszélnek és nem a szabad vélemény nyílvánításról. Egyébként az idézett paragrafusok is jól mutatják azt, hogy jelenleg is léteznek módszerek arra, hogy a sértettek akár polgári, akár büntető úton elégtételt vegyenek. De.

Januártól nem az lesz, mint idáig.

Idáig az volt, hogy ha sértő kifejezést tettem volna egy saját blogon arra az emberre, akinek nem mondom ki a nevét, akkor ő polgári peres úton, bíróság előtt kísérelhetett volna meg elégtételt venni. Tárgyalás, verdikt, valakinek igaza van, én tudomásul veszem, és ennyi. Ez egy demokratikus, jogállami eljárás.

Januártól viszont a médiahatóság fideszes bábjai először kiszabhatnak rám akár egy csekély 25 millás bírságot, amit BE KELL FIZETNEM, és csak utána mehetek jogorvoslatért a bíróságra. A kettő kurvára nem ugyan az. Ez kábé olyan, mint ha téged megvádolnálak autólopásért, de tárgyalás nélkül dutyiba dugnának jogerősen, és neked a büntetésed letöltése közben kéne megvédened az igazadat. Persze ez a hasonlat is, mint minden hasonlat sántít, de remélem érzékelhető, hogy miről van szó.

Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy aki vállalta a közszereplést, annak vállalnia kell az esetleges durvább vélemény nyilvánítás lehetőségét is. Ugyanis egészen addig, amíg nyilvánvaló módon nem bujtogatok köztörvényes bűncselekményre, addig azt és akkor, meg ott mondhatok/írhatok, amikor csak akarom. Max. hülyét csinálok magamból. Ha valakinek meg nem tetszik, az pereljen be. De most perről szó sincs, egyfajta pártközeli vízfej fogja eldönteni, mi a helyes és mi nem.

Olyan "csekélységek" meg szinte szót sem érdemelnek, hogy állampolgári bejelentésre is vizsgálódhatnak majd, értsd: x, y user feljelent, mert csúnyát mondtam valakiről, valahol a neten, és ha ez éppen a mostani hatalomnak nem tetsző kijelentés volt, akkor jön a megtorlás. Tisztára, mint az ötvenes évekbe.

Na ez az ami felháborító, és nem kicsit.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Aki perel, azt jogerős ítéletig mentesí(the)tik a befizetési kötelezettség alól:

Nagy marha lenne az aki egy ilyen nagy és igazságtalan bírságot befizet mielőtt perre vinné a dolgot, na annak úgy is kell...

Egyébként nem értek egyet a médiatörvénnyel, ezt csak azért írtam, hogy ne nézd hülyének az embereket: nem mindenki fog birkamód kicsengetni ennyi pénzt ám, csak mert egy politikai bizottság azt kéri!

A legutolsó pillanatig úgy volt, hogy nem lesz kötelező az előre fizetés. Aztán hajnali három környékén mégis megszavazták az ezirányú módosítást.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Kicsit megvédem Darkcometet. Ez az utolsó pillanatban alakult így, gyakorlatilag a szavazás napjáig a peres eljárásnak nem volt halasztó hatálya a törvénytervezetben. Ez volt az alapja az egyik kritikának, mely szerint bármelyik lapot csődbe lehet vinni néhány büntetéssel, aztán majd évek múlva dönt a bíróság...

Szerk.: Közben Darkcomet is megvédte önmagát. :-)

KisKresz

Tévedtem, mea culpa.

"Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy mégis benne marad a törvényben az a paragrafus, amely értelmében a médiatanács által kiszabott bírságot mindenképpen be kell fizetnie a megbírságolt orgánumnak, még akkor is, ha bíróságon támadja meg a döntést. Ezzel a jogszabállyal az ellenzék és sajtószervezetek szerint el lehet lehetetleníteni bármely médiát, hiszen néhány, akár indokolatlan bírság is csődbe vihet egy médiavállalkozást, a pénzt pedig csak a bíróság döntése után, akár évekkel később kaphatnák csak vissza.

A Rogán Antal, Cser-Palkovics András és Menczer Erzsébet által benyújtott médiatörvény ezen passzusát december elején módosította L. Simon László és Pálffy István egy javaslattal, de a zárószavazás előtt a fideszes Balsai István az alkotmányügyi bizottság elnökeként módosítani akarta a módosítást, hogy mégse legyen halasztó hatálya a bírósági tárgyalásnak. Meglepő módon ezt a módosítást azonban a Fidesz nem támogatta, sőt maga Balsai is a saját módosító indítványa ellen szavazott."

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Szabad országban, szabad ember azt tesz, amit... szabad.

Bocs a politikai megszólalásért - majd valaki törli -, de véleményem szerint a régi kommunizmus és a mostani kommunizmus között a lényeges különbség, hogy most a "kis embert" nem engedik lopni. Régen elnézték.

----
Hol van a kígyónak farka? Minek annak az a nagy karkötő?

illetve a régi rendszerben azért még ciki volt nyíltan lopni, volt némi maradéka az erkölcsi tartásnak. Most pedig annyira gátlástalanul történik mindez hogy nyíltan szemet vetettek az állampolgárok vagyonára is és nem érdekli őket, mit gondolnak róluk a zemberek.

Az embereket maguktól nem tudod megvédeni.
Gyakorlatilag a demokrácia erre épül.
Játsz el azzal a gondolattal, hogy az ország lakossága úgy ahogyan ezekre a pártokra NEM szavaz! Ebben a pillanatban jössz rá, hogy a parlamentáris demokrácia úgy ahogyan van az választói hülyeségre épül.
Ennek tükrében az eredmény nem meglepő....
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.