Meggyilkolnák a Wikileaks alapítóját, a szivárogtatót kivégeznék

Fórumok

http://index.hu/kulfold/2010/12/01/a_wikileaks-alapito_meggyilkolasarol…

Ha az Jyllans-Posten dán lap Mohamed karikatúrái miatt kapott iszlám világból érkező halálos fenyegetések miatt a liberális nyugat megvetette a maradi keletet. Illetve
kiállt az iráni Komeini ajatollah által halálra ítélt Salman Rushdie, A Sátáni versek regény szerzője mellett és azóta is folyamatosan az MI5 őrzi az írót nem kevés pénzért, megvédve a muszlim 'ítélet-végrehajtóktól' mert a szólásszabadság szent és a nyugat kultúrájának legfőbb értéke. Akkor ez most hogyan???

A szabad szoftver kultúra világpolitikai tényező lett.

Update 2010.12.14: Julian Assange-t letartóztatták Londonban.
Up2: Időközben megjelentek az első cikkek a magyar oldalakon is.

Wikileaks hírek: hvg index mandiner guardian nyt AnonOps


http://svtplay.se/v/2264028/wikirebels___the_documentary?cb,a1364145,1,…">A svéd tv Wikileaksről készült dokumentumfilmje: WikiRebels
Ugyanez a youtube-on.
Magyar felirattal http://www.youtube.com/watch?v=c-dPQcMfhlc

Hozzászólások

Azért a kettő nem ugyanaz.

--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Wikileaks esetében dollármilliárdokat pumpáló pénzügyi gépezet fogaskerekei közé került homokszem, a fenti két esetben viszont pár millió fanatikusnak mutattak fricskát. A kettő közel sem azonos veszélyességileg...
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

+1 Szerintem is kamu-mese-duma volt az egész. De most már van egy élő példánk, ami nemigen tudnak majd kimagyarázni a liberális próféták. :-D

Biztonsági oldalról is nagyon érdekesek ezek az események. Izland nem hajlandó engedni a nyomásnak és nem kapcsolják le a Wikileaks szervereit. Így marad a cracker támadásos cyber-hadviselés.
Remek éles teszt ez a LAMP szerverek és a Mediawiki biztonságának a tesztelésére. :-D

'Liberális antirasszisták vagyunk és szeretnénk azok is maradni. Ezért követeljük, hogy cigány, arab és afrikai ne jöhessen be az országba! A bevándorló tömegekkel ránk ömlő problémák miatt még a végén átmennénk fasisztába.' :-)
De természetesen készek bármikor bármelyik távoli kelet-európai országot kioktatni az egyetlen igaz liberalizmusról, toleranciáról, és mindenféle másság tiszteletéről.

Tenyleg nem. Ha a Kozel-keleten lenne honlap, ami ilyen szintu kiteregest vegezne a terseg vezetoirol, nem hezitalnanak, kinyirnak az egesz csaladjaval, ismeroseivel egyutt. Meg persze annak a cegnek a dolgozoit, tulajdonosait es csaladtagjait, amelyik hostolta.
Tenyleg nem ugyanaz.

--
http://www.micros~1

Itthon ööö... Szóval Magyarországon kevesebbért is hazaárulónak neveznek.

Hiba vagy sem, Belovai Istvánt a Varsiói Szerződés atom aknazára titkainak elárulásáért (pedig az de facto befolyásolta az európai katpol erőviszonyokat, hogy arról ne is beszéljünk, hogy éles helyzetben mit okozott volna) SEM ítélték halálra, itt, a népi demokratikus Magyarországon, a diktatúrában.

Ott, ahol mindig is a demokráciára, a fríszpícsre voltak büszkék, és általában az volt a leosztás, hogy egy újságíró törheti egy politikus gerincét, és nem fordítva, most valami nagy tyúxem fájdult meg, hogy ekkorát változott a helyzet.

Megérteném, ha intrikálásról volna szó, de lófütty, csak kiderül, hogy mit tud a mindenkori hatalom, és el lehet gondolkodni, hogy miért teszi, amikor nem úgy jár el, ahogy a tudás birtokában gondolná az ember.

Az a nagy helyzet, hogy a király meztelensége lett transzparens, és most pipa, és akasztaná a szabót.

Kieg.: ami érdekes, hogy a Pulitzer-díjat lazábban osztanak mostanság, mint makk alsót, de a fickót mégis elég magasról leilletik - a szenzációalapokat azért köszönettel átveszik tőle, és megcsinálják azokból a napi példányszámot.

A másik oldalról példa Rainer Rupp, aki a NATO-ba beépülve kémkedett a KGB-nek és sokkal kényesebb titkokat szolgáltatott ki az ellenségnek, és nem a nyilvánosságnak. 12 évre ítélték de 6 év letöltése után feltételesen szabadlábra helyezték. Vicces lenne, ha a 'szabad nemzetek' körében súlyosabb bűnnek számítana titkos anyagok nyilvánossággal való megosztása, mint az ellenséggel titokban.

Azt a kifejezést hallottad már, hogy "példát statuálni"?

(Nagyon) kevés ember teszi meg azt, hogy eldobja az egész életét és a nyilvánosság elé kiállva felvállalja, hogy ő volt az, aki kiszivárogtat dolgokat. Már csak azért is, mert az emberek memóriája ilyen szempontból több, mint rövid. Eltelik 1-2 hónap és lehet aggódni, hogy mikor jön a fekete autó.

----------------
Lvl86 Troll

Bocsika, hol emlitettem olyasmit, h halalra kell itelni a hazaarulokat? Ettol fuggetlenul jogos e buntetojogi tetel letezese. A fazon is (a moralis es etikai kerdeseket most felreteve) elkovette ezt. Az mas kerdes, h titokban lehet vallonveregettek, mivel egy ilyen aknazar sokkal veszelyesebb volt rank nezve mint barmely tamadora, es ezert uszta meg ilyen olcson. Nem mindenki orult a hazai atomfegyver arzenalnak. Plusz 78 korul mar eleg felpuhultak a dolgok itthon, elotte ennel kevesebbert is internaltak embert.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Szerintem félreértettél valamit. Az "atomaknazár" nem egy hagyományos aknarendszer volt kémiai helyett nukleáris robbanóanyaggal. És nem a varsói szövetség alkalmazta volna hanem a Nato. Az atom aknazár egy képzeletbeli vonal volt, amit hagyományos rövid hatótávolságú rakétákkal rendesen megszórtak volna neutron bombákkal. A VSZ páncélos alakulatai jelentős számbeli fölényben voltak a Nato-hoz képest és a T-72 védett volt a nukleáris fegyverekkel szemben (atom és hidrogénbombák): ólompajzs a páncélban és belső túlnyomásos levegő. Erre épített is a VSZ nyugatot lerohanó stratégia-terveiben.
A Nato válasz erre a neutronbomba lett volna, ami kicsi pusztítóerővel bír de hatalmas sugárzása van, ami ellen már nem védett a T-72.
Egy Clyde Lee Conrad nevű kém adta ki az atomaknazár titkos Nato anyagait a magyar titkosszolgálatnak, amely azokat természetesen nyomban továbbította is Moszkvának. Ennek megfelelően készültek a Varsói Szerződés módosított tervei nyugat lerohanására úgy, hogy a Nato nem tudta, hogy a VSZ már tud védelmi stratégiája legfontosabb eleméről. Ezt az információt adta ki Belovai a CIA-nak, így a módosított tervek és a hosszú évek munkájával kiépített Conrad-szál már semmit nem ért. Belovai persze azt mondta később, hogy megmentette Magyarországot és a világot egy atomháborútól. Ez szerintem kicsit túlzás.

Valoban. Ez speciel egy jo sztori. Viszont oriasi makja volt a pasasnak, ezert talan meg 10 evvel korabban is targyalas nelkuli azonnali tarkonloves jart volna. Szigoruan menekules kozben, sajat kezbol. Azt meg mindig tartom, h ezert lehet, h itthon titokban megsimogattak a buksijat leven ezzel meg sikerult tartani a status quo-t es elkerulni egy esetleges osszecsapast. Abban igaza van neki, h Magyarorszag meg mindig utkozo zonakent van nyilvantartva a felek kozott. Akarmilyen NATO/VSZ osszecsapasban mi huztuk volna a legrovidebbet.

---
pontscho / fresh!mindworkz

A szovjeteknél még a '80-as évek közepén is kivégezték az hasonló ügyekben elkapott ügynököket (az ő olvasatukban árulókat). A magyar titkosszolgálatnak nagyon jól jött, hogy épp akkoriban bukott le Vlagyimir Vasziljev a budapesti Szovjet Katonai Attasé Hivatal egyik tisztje is, aki szintén a CIA-nak dolgozott. Így nem vádaskodhattak a szovjetek a magyar katonai vezetés ellen, mert náluk még mélyebben beépült CIA-sok is voltak. Vasziljevet hazavitték halálraítélték és kivégezték.
A "buksisimogatás" persze már spekuláció. Nem lehetetlen, hogy Belovai tevékenységéről tudott a felsőbb vezetés is. Végső soron a börtönben sem bántak vele rosszul. És az utolsó évtizedben a magyar titkosszolgálatok valószínűleg tényleg kettős játékot kezdtek játszani. A D-209, mint nemzeti dzsémszbond hős kicsit sántít és nevetséges :-)) de abban lehet valami, hogy már nem volt meg a feltétlen Moszkva-hűség.

Tudnál mondani a 144. paragrafusról valamit?

"Hazaárulás:
144.§. (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

-----
"Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál."

Ez az 1978. évi IV. törvény:

(további részletek belőle)

1. § E törvény célja, hogy védelmet nyújtson a társadalomra veszélyes cselekményekkel szemben, neveljen a szocialista társadalmi együttélés szabályainak megtartására és a törvények tiszteletére. Ennek érdekében meghatározza a bűncselekményeket és az azok elkövetőivel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket.

Más szocialista állam elleni bűncselekmények

151. § Az e fejezetben meghatározott bűncselekmények akkor is büntetendők, ha azokat más szocialista állam sérelmére követik el.
.............................

Már régóta hatálytalan az egész.

Ha már bemásoltál ide két részletet, akkor azt célszerű lett volna a hatályos törvényből kimásolni.
1. par.: 1993. évi XVII. törvény törölte
151. par.: 1989. évi XXV. törvény törölte

Egyébként pedig, az idemásolt paragrafusok egyike sem vonatkozik a hazaárulás eltörlésére. Ezt az állításodat továbbra sem tudtad törvénnyel alátámasztani, csak terelni akarsz.

Egy (majdnem) idézet:
"...
guglizni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes."

-----
"Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál."

- Az általam adott linken, bal oldalt látható, hogy a hatályos törvényről van szó.
- Ennek ellenére kíváncsi lennék, hogy mit reagáltál, de sajnos a linked nálam jelszót kér. Leírnád szövegesen, hogy a hatályon kívül helyezés melyik évben, hányas számú törvényben jelent meg?

-----
"Guglizni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.""

Döntetlen akkor lehetne, ha az általam adott linken nem lenne ott az információ, hogy ez az éppen a hatályos állapot. És ebben a hatályos állapotban szerepel a hazaárulás, sőt még büntetni is rendeli.
Ezzel szemben Te először bemásoltál két, korábban (1989, 1993) hatályon kívül helyezett paragrafust, majd egy jelszóval védett oldalt.

Ennek ellenére, én még mindig kíváncsi lennék arra, hogy szerinted melyik törvény törölte a hazaárulást a BTK-ból.

Potenciális előfizető: Komolyan gondoltad, hogy ennek a vitának a kedvéért előfizetek, vagy bárki más előfizet (nem keveset!)?

-----
"Guglizni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.""

Nálam jelszó nélkül is olvasható az oldal. A linken a 2010. 11. 27.-e óta hatályos állapot látható. Nem tudom, hogy azóta volt-e változás, de az eredeti állításod szerint már 20 éve törölték a BTK-ból a hazaárulást. Idézet tőled: "Húsz éve kivették a hazaárulást a BTK-ból, itt ez nem bűncselekmény."
Egyébként a _Franko_ által megadott linken lekérdezve is ugyanazt a változatot kapjuk, és szintén azt állítja, hogy ez a hatályos változat.

-----
"Guglizni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.""

Ezzel az a baj, hogy találatként a hatályos BTK-t kapja, ami szerint van hazaárulás. Mivel ez nem támasztja alá a hazaárulás eltörléséről vallott elképzelését, így ez nem használható fel.

-----
"Guglizni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.""

A szólásszabadság relatív itt is... Mondjuk azért ez a nyíltan megöletném a csávót, minden bírósági ítélet, tárgyalás nélkül, elég durva. Emberünk adott esetben csak úgy rendelkezik bárki élete felett? Holnap vajon kit/kiket akar majd csak úgy megöletni, amiért valamit elmondott/publikált?!

Sok politikust még patkánynak sem lehet nevezni, mert a nevezett négylábúak hozzájuk képest fejletten gondolkodó "humánus" lények.

Egyébként az egész hercehurcában az az elképesztő hogy a politikusok nagyrészének még van pofája háborogni azon hogy is volt szabad kiderülnie a disznóságaiknak. Olyanról nem tudok hogy valaki bocsánatot kért volna azoktól az emberektől akik megválasztották és eltartják őt. Mocskos képmutatók.

A mesterségesen kitalált politikailag korrekt beszédre annyira érzékenyek, ha egy bűnöző életmódot folytató kisebbséget a szájára mer venni valaki tömegesen háborodnak fel és határolódnak el a szent(ségtelen) politikusok. Most meg nyíltan halálos fenyegetésekkel és koholt hamis vádakkal vagdalóznak nyilvánosan. Meztelen a király mint Cicciolina az olasz parlamentben! :-D

Szerintem nagyon jól tudja mit beszél.
A mai világban sem ismeretlen ez az eljárás. A két iráni atomtudós sem végelgyengülésben halt meg, ott van még Litvinyenko, és Mahmud al-Mabhuh megölése is hogy csak pár példát említsek. Az emberi jogok csak addig vonatkoznak rád, amíg nem vagy eléggé útban.

Bye Bye Nyuszifül

Titokban semmivel sem jobbak a "civilizált országok" naná. De előtte hivatalosan nem fenyegette meg egyetlen politikus sem Kelly-t azzal, hogy halállistára került. Ez is sokat számít. Most meg kezd lehullani a civilizációs máz is.
Egyébként neki is kicsit várni kellett volna és később a Wikileaks-nek kiszivárogtatni, titkos TOR csatornán. Lehet, hogy még ma is élne.

Azért ebből a századból még sok év hátravan. És a mi 56-os forradalmárjaink, akik molotov-koktélos üvegekkel a kezükben szembeszálltak az Szovjet tankokkal még Assange-nál is bátrabbak voltak, csak nem lett akkora hírük a világban (és az 20. században volt). De a 'szexuális-zaklatás panda' vád ellen röhej és a jogállamiság meggyalázása. Kábé annyira szánalmas mint a sztálini koncepciós perek vádiratai vagy az, hogy Berija angol kém volt. Ha az ENSZ főtitkár egy tökös vezető volna kijelentené, hogy Julian Assange-nak joga van azt megerőszakolni akit csak megkíván és ENSZ védelem alá helyezné, oszt jónapot! :-)

szerintem jó arc volt, h. kiposztolja azt az igazságot, amit amúgy is az adófizetők ktgére rejtegettek volna 50/100/150 évig

Eddig "csak" politikusoknak és diplomatáknak tett keresztbe, viszont amint azt nyilatkozta, hogy olyan dokumentumai vannak, ami beránt pár bankot, egyből nemzetközi elfogató parancs lett a vége :-D

Mondjuk az, hogy elteszik lab alol mar nem opcio, nem olyan hulyek.
Masreszrol Assange ugye ausztral, szoval amugy sem kezelhetik sajat allampolgarkent. Viszont a srac nagyon beletenyerelt, mert ezzel a huzassal nem csak az amcsiknak futott be. A szaudiak pl. sokkal zabosabbak lehetnek...
Szepen lesittelik, ahol joooooo sokaig nem lesz mit szivarogtatni. Imho tokre megerdemli...

Mi lenne, ha mondjuk az egzisztenciadat jelento ceg/szervezet strategiai informacioinak egy fontos reszet megszerezne valaki, es mert ugy iteli meg hogy azok publikusak csak ugy nyilvanossa tenne. Nem kicsit lennel pipa, ugye?
Ez nem anarchia, hanem demokracia. Ha nem hajlando a kozos jatekszabalyokat betartani par korbol ki kell, hogy maradjon.

'Ne légy gonosz, ne beszélj ostobaságokat és nincs mitől tartanod'
Itt politikusokról van szó, akik döntéseikkel mások életét befolyásolják. Illetve hadsereg módszereiről, akik ártatlanok életét oltják ki majd hazudnak és magyarázkodnak (korábbi Wikileaks szivárogtatás). Ez nem magánszféra és egyáltalán nem védendő, pont transzparenciára van szükség.

Közös játékszabályok? Ezt gondold át. Ha egy magánember valahol a világban más törvények szerint titkosnak minősített hiteles dokumentumokhoz jut, amik eltitkolnak a nyilvánosság elől igen súlyos dolgokat, amikért felelősségre kéne vonni pár embert, akkor sokkal inkább kötelesség a nyilvánosságra hozataluk. Az amerikai törvények nem érvényesek máshol, a hadseregük szabályai pedig még a saját polgáraikra sem terjed ki. Nemzetközileg meg szinte káosz van, mindenki a saját előnyére akar fordítani mindent és saját magának akar megfelelni, nincs egység, nincsenek törvények, csak felbontható megegyezések. Ami itt titkos, az máshol nem. Majd ha megosztják ezeket az információkat a világ minden országának vezetésével és közösen ítéli mindenki úgy, hogy ezt titokban kell tartani (amit megjegyzem ideje lenne végre eltörölni, mert nincs demokrácia ott, ahol a vezetők bármit eltitkolhatnak), akkor lehet lépéseket tenni, de még így is etikátlannak minősül.
Itt vizsgálatot kéne indítani független szervezeteknek, hogy akkor most hogy is van ez az egész, nem egy embert próbálni elkapni azért, mert kimondta az igazat, felvállalta, hogy amikről az embereknek joguk van tudni, azt elmondja, hanem inkább azt kéne vizsgálni, hogy a végre valahára napvilágot látott titkos dokumentumok mit tartalmaznak. Ha az egész hazugság, akkor kellene elővenni a kiszivárogtatót és ezt az ürgét, akkor felelősségre lehetne vonni. Mindentől függetlenül a kiszivárogtató katona halálra ítélésének ötlete enyhén szólva is botrányos addig, amíg nincs igazolva, hogy mindez csak átverés. De ezt már sosem tudjuk meg, most elképesztő ködösítési hadjárat vette kezdetét, még az anyjukat is le fogják tagadni, másrészt ami cáfolhatná vagy igazolhatná, szintén titkos és az is marad. Így nem lehet se cáfolni, se igazolni, ergo az ártatlanság vélelme alapján nem követett el bűntettet (a katona sajnos igen, de ezért kivégezni súlyos lenne). Az embereknek mindenről joguk van tudni demokráciában (vagyis ahol a nép az úr) mindig és mindenhol.

Etikai nézőponttól függetlenül. Ezzel minden informatikai, biztonsági szakember jól jár. A politikai vezetés pár ilyen eset után majd szétnéz a tanácsadók között, nyugdíjazzák a filozófusokat, pszichológusokat, egyéb bölcsészeket és helyettük mi jövünk :-)) Kevés a hely persze, de összességében is felértékelődik az informatika amivel a minden info szakember nyer.

Lehet hypeolni a figurat, de ha egyszer olyan adatokat tett kozze, amit nem szabadott volna (adott esetben meg ra is van irva?). Ezzel torvenyt sertett. Az amcsik meg a nemzetkozi egyezmenyek ertelmeben jogosan kerik a letartoztatasat.
Engem nem erdekelnek az iraki helikopter videok, en a kovetsegi levelezes miatt gondolom, hogy megerdemelne a bortont. A videok szerintem mas lapra tartoznak.

Aki dolgozott már olyan helyen, ahol államtitkok is előfordultak, akkor sok esetben a hisztérikus röhögés határán találja magát az ember, hogy miket nem nyilvánítanak államtitokká... :)

A legtöbb államtitok nem stratégiai fontosságú dologra kerül rá, hanem egyszerűen az adott szervezetben valaki hozott egy-két-sok hibás döntést, amelyekre rögtön rákerül egy államtitok pecsét, különben ez az egy-két belső ember kénytelen lenne megválni az állásától... az nem szokott számítani, hogy ez a hibás döntés mennyi pénzébe kerül az adófizetőknek, ahogy az se, hogy ez a hibás döntés mennyi emberéletet jelent közvetve, a lényeg, hogy az adott szervezet pár vezetőjének a segge védve legyen pártíz évig.

A titkos adatok másik része a belső összevisszaságot és a szervezetlenséget rejtik el sokszor még az állam elől is, nehogy kiderüljön, hogy mit csinál az a sok léhűtő az adott szervezetnél.

Tudtommal a WikiLeaks semmiféle jövőbe mutató stratégiai fontosságú titkos adatot nem hozott nyilvánosságra... a múlt ballépéseit viszont igen, és ez a dolga a nyilvánosságnak, hogy kifüstölje azokat az állami szervezeteket, ahol kiskirályságot játszanak csak azért, mert van egy nagy "ÁLLAMTITOK" és egy nagy "SZIGORÚAN TITKOS" pecsétjük. Ha nincsenek ilyen leleplezések, akkor előbb-utóbb minden állami tevékenységre rákerülnek ezek a pecsétek, aztán eladnak minket rabszolgának.

Na, ezért van most ez a pezsgés, mert kiderült, hogy nincs ruha a császáron... :)
--
http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor/Home

Egyetertek, azzal, hogy sok vizfeju altalaban csak a sajat hatsojat menti az allamtitkokkal, ez abszolut nyilvanvalo. Viszont ki Julian Assange, hogy eldontse minek kell nyilvanosnak lennie es minek nem? Mert szerintem senki sem szavazott ra, es utolag mar nem is lehet.
Az meg hogy fog-e strategiai informacio elokerulni meg a jovo zeneje, mert nem nyalaztak at meg mindent.

CH3COOH nemtudom miért véded az usa kormányát ,talán te is az ő fizetett vagy önkéntes kémjük(ügynökük)vagy?Miaz hogy nem érdekel az iraki video amelyiken 7 vagy 8 ÁRTATLAN CIVIL EMBERT mészárolnak le a terrorista amerikai katonák akik közül 2 az angol Reuters tudósítója volt?Akkor is így beszélnél ha a te szüleidet mészárolták volna le géppuskával?És ez csak egyetlen felvétel ami véletlenül nyilvánosságra került.Az usa nyilvánvalóan hazug indokkal rohanta le Irakot,a mai napig nem találtak semmilyen tömegpusztító fegyvert.Nyilvánvaló hogy az olaj miattcsinálták Bush alelnöke,Dick Cheeney tulajdonosa a Halliburton amerikai olajcégnek ami most vigan termeli ki a kőolajat Irakban csak erről nem beszél a fősodratú média ami tudjuk kiknek a kezében van.De a hadiiparban is érdekeltek:"Ennek nyomán a legnagyobbat az a Halliburton bukhat, amely a legfotosabb iraki szerződéses hadiellátó társaság, és véletlenül pont Dick Cheney alelnök előző cége."http://www.fn.hu/penzugy/20061113/olajcegek_is_buknak_bush/Még egy jó oldal az általad olyannyira védett amerikaikról és a sajtó és véleményszabadságról amelynek nevében 80 évre titkosították a Warren bizottság jelentését:http://www.mult-kor.hu/20031106_a_bushcsalad_is_erintett_lehet_a_kenned…
A Bush családot és az adminisztrációt erős szálak kötik az olajüzlethez. A jelenlegi elnök 1978-ban saját olajipari céget alapított Texasban. Ebben az időben több szaúdi befektetője is volt – egyes hírek szerint közéjük tartozott Szalem bin Laden, a későbbi terroristavezér, Oszama bin Laden 56 testvére közül az egyik, aki 1988-ban egy texasi repülőgép-balesetben vesztette életét. Édesapja, az egykori elnök, éppen a Halliburton igazgatótanácsának tagja volt, Cheney alelnök pedig e cég első számú vezetője. Cheney védelmi miniszter volt az idősebb Bush kormányában, a Halliburton az ő igazgatása alatt felvásárolt egy súlyos gondoktól gyötört céget, amelyet egykor idősebb Bush apja, Prescott Bush alapított. Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó a Chevron igazgatótanácsának tagja volt, és mielőtt a Fehér Házba került volna, neve ott virított egy tankhajó orrán. Thomas White helyettes védelmi miniszter, aki a Pentagonban a szárazföldi hadsereg ügyeiért felel, a csődjével óriási botrányt kavart energetikai cégnek, az Enronnak volt az alelnöke. (George W. Busht régi barátság fűzi a bukott óriás első emberéhez, Kenneth Layhez.) Don Evans kereskedelmi miniszter korábban a Tom Brown nevű olajkutató céget vezette.
Egyenlőre szerintem ennyi is elég.
És te ezeket véded
Gratulálok

No, egy amerikai dokumentumfilmes, Michael Moore forgatott ebben a témában (is).
Filmjei.
Pont a Fahrenheit 9/11 és a Fahrenheit 9/11½ c. filmek szóltak az amerikai olajipar és a szaúdi kapcsolatokról (Bin Laden és a többiek).
Emlékszem egy jelenetre, mikor az amerikai képviselőházi (?) akárki (szerintem: egy igazi, karrierista köcsög) nem hajlandó egy, az iraki háborúban lábait elvesztő veteránnal (max. 30 éves az illető a filmben!) kezet fogni. Vajon miféle párhuzamokat lehetne keresni a mai magyar politikában ebből kiindulva?
Szerény véleményem szerint mindkét Bush (korábbi elnökök), valamint D. Cheney egyszerűen háborús bűnös! Nyilván az olaj a mozgatórugója az egésznek. Persze ettől eltekintve sem lesz a néhai Szaddám angyal!

A szabad szoftver kultúra világpolitikai tényező lett.

Nem egeszen ertem, hogyan jon ossze a szabad szoftver dolog ezzel a kivegzes vagy Mohamed dologgal? Halal minden floss hivore?

---
pontscho / fresh!mindworkz

A Wikileaks minden eleme szabad szoftverekre épül. Linux Apache MySQL PHP MediaWiki. Ha csak gyártói zárt szerver-szoftverek léteznének, akkor most a nemzet biztonságánál előkapnák az ilyen esetekre beépített backdoor-okat és szépen távolról leállítanák a szervereket. (Nem állítom, hogy a mai kereskedelmi szerver-rendszereben lenne backdoor, pont a szabad-szoftverek jelentette konkurencia miatt. De ha nem lenne FOSS akkor szinte biztosan lenne bennük)

Másrészt nem tudom emlékszel-e rá milyen ádáz viták zajlottak Amerikában a '90-es évek végén a titkosítási algoritmusok exportkorlátozásairól. A felvilágosult Franciaországban egyesen tiltott volt titkosítás használata. Pont a FOSS aktivisták élükön az OpenBSD-s Theo-val és a Debian fő szószólóival lobbiztak keményen a titkosítási eljárások korlátozásainak felszabadításáért. Mára erős titkosításra épülnek azok a kommunikációs csatornák: TOR, Freenet, amiken a szivárogtatók biztonságosan eljuttatják a dokumentumokat a Wikileaks-hez. Ezek nélkül hamar lefülelnék őket. Így viszont szinte lehetetlen elkapni a szivárogtatókat, (hacsak nem olyan hülyék mint Bradley Manning, aki egy irc-n hencegett erről egy általa nem ismert hacker-nek kiadva önként a személyazonosságát)

A Wikileaks minden eleme szabad szoftverekre épül.

Nem ettol valik valami a kultura reszeve.

akkor most a nemzet biztonságánál előkapnák az ilyen esetekre beépített backdoor-okat és szépen távolról leállítanák a szervereket

A "nemzet biztonságánál" nagyjabol leszarjak a backdoorokat, ha le akarnak allitani egy szervert akkor mondjuk szerzoi jogokra hivatkozva felszamoljak az egesz ISP-t es a problema meg van oldva. Nem ez lenne az elso eset.

Másrészt nem tudom emlékszel-e rá milyen ádáz viták zajlottak Amerikában a '90-es évek végén a titkosítási algoritmusok exportkorlátozásairól

Mivel mar akkor is a szakmaban voltam egy jo ideje... :)

Mára erős titkosításra épülnek azok a kommunikációs csatornák: TOR, Freenet

Nem igazan hasznalnam ezek egyiket sem ilyesmire, pont azert mert nem reg volt tele meg a media is azzal, h nem egy "fake" node van "elrejtve" benne.

Így viszont szinte lehetetlen elkapni a szivárogtatókat

Mindenki hibazik, mindenkit el lehet kapni.

---
pontscho / fresh!mindworkz

>>A "nemzet biztonságánál" nagyjabol leszarjak a backdoorokat,
>>ha le akarnak allitani egy szervert akkor mondjuk szerzoi
>>jogokra hivatkozva felszamoljak az egesz ISP-t
>>es a problema meg van oldva. Nem ez lenne az elso eset.

Ez itt nem működne, mert a Wikileaks szervere Izlandon van, ahol a politika is teljes MELL-szélességgel mögötte áll. :-)) Szarnának ők a szerzői jogsértésre is, úgyis hamis koholt vádnak minősítenék. Miután rendesen szarban hagyták Izlandot, szerintem kicsit nemzeti dac is van a dologban.

>>Nem igazan hasznalnam ezek egyiket sem ilyesmire,
>>pont azert mert nem reg volt tele meg a media is azzal,
>>h nem egy "fake" node van "elrejtve" benne.
Tény, de ha a teljes TOR láncot nem tartják a kezükben akkor nem sokat ér a dolog. Továbbá a Wikileaks oldalán is ki lehet lőni a "fake" nodeon kilépő TOR szálakat, védve ezzel a forrásukat.

>>Mindenki hibazik, mindenkit el lehet kapni.
Tény de nem mindegy, hogy mekkora eséllyel. Wikileaks-nek szivárogtató eddig még csak saját ostobasága miatt bukott le. Arról meg a leaks nem tehet.

mert a Wikileaks szervere Izlandon van

 
 5. de-cix-gw.bahnhof.net                                                                                                   0.0%    12   56.0  43.5  38.0  56.0   5.2
 6. sto-cr2.pio-dr2.bahnhof.net                                                                                             0.0%    11   54.3  51.6  45.8  65.0   5.9
 7. h-46-59-1-2.NA.cust.bahnhof.se                                                                                          0.0%    11   49.5  55.2  47.0  73.5   9.5

Nekem ez Svedorszagnak tunik.

Tény, de ha a teljes TOR láncot nem tartják a kezükben akkor nem sokat ér a dolog.

Ez igaz. Viszont erre is talaltak mar ki valami trukkot, de mivel rohadtul nem erdekel a TOR mert hasznalhatatlan igy nem jegyeztem meg mit.

Tény de nem mindegy, hogy mekkora eséllyel. Wikileaks-nek szivárogtató eddig még csak saját ostobasága miatt bukott le.

Pont eleg volt. Az esetek nagyon nagy reszeben azzal buknak le a nepek, hogy nem tudjak tartani a pofajukat mikor kellene. Buszkeseg mar csak ilyen moka.

---
pontscho / fresh!mindworkz

>>Nekem ez Svedorszagnak tunik.

Attól még Izlandon van az. :-)
Gondolom proxyznak, valószínűleg több különböző országból is.

>>Ez igaz. Viszont erre is talaltak mar ki valami trukkot,
>>de mivel rohadtul nem erdekel a TOR mert hasznalhatatlan
>>igy nem jegyeztem meg mit.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy most élesben ezt is letesztelik nekünk nyilvánosan. :-)) Ha az elkapják a szivárogtatót anélkül, hogy előtte elfognák valamelyik wikileaks-es ismert alakot és Guantánamóra szállítanák akkor insecure a TOR. Ha sehogyan sem kapják el a szivárogtatót akkor biztonságosnak tekinthető.
Persze az is kérdés, hogy ez az egész nem műbalhé-e aminek a célja az atomfegyverekkel rendelkező Észak-Korea megfingatása, és a célért beáldozták az amcsik a hírnevük egy részét és vállalták a járulékos diplomáciai balhét.
És még: Obama elnök és Hillary Clinton külügyminiszter híresen utálják egymást.

Attól még Izlandon van az. :-)

Elkepzelheto. Ettol fuggetlenul nem igazan allitana meg oket ha le valoban le akarnak kapcsolni. :-) Izlandi patriotizmus ide vagy oda, mindenkinek megvan az ara. :-)

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy most élesben ezt is letesztelik nekünk nyilvánosan. :-)) Ha az elkapják a szivárogtatót anélkül, hogy előtte elfognák valamelyik wikileaks-es ismert alakot és Guantánamóra szállítanák akkor insecure a TOR. Ha sehogyan sem kapják el a szivárogtatót akkor biztonságosnak tekinthető.
Persze az is kérdés, hogy ez az egész nem műbalhé-e aminek a célja az atomfegyverekkel rendelkező Észak-Korea megfingatása, és a célért beáldozták az amcsik a hírnevük egy részét és vállalták a járulékos diplomáciai balhét.
És még: Obama elnök és Hillary Clinton külügyminiszter híresen utálják egymást.

Tessek mondani, a paranoiat hogye' adjak? :)

---
pontscho / fresh!mindworkz

Igen. Amit itt ebben a threadben eloadsz az szintiszta paranoia es spekulacio. Ennel joval egyszerubb muveletek kereteben is rohantak mar le orszagokat, nem hiszem, h onmaguk lejaratasaval kezdenek meg a kovetkezot, plane mikor minden hadmuvelethez irgalmatlan nagy moralis tamogatas szukseges, vagy ugy befullad mint a huzat. Nem csak otthon, a tobbi "szovetsegestol" is.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Onnantól, hogy Észak-Korea-nak atomfegyverei vannak nem akarja senki sem lerohanni. Ha mégsem tökéletesek az elfogórakéták annak sok millió ember halála lenne a következménye. A belülről rothadó észak-koreai rendszernek viszont adhat egy kis löketet a szétesés felé vezető úton. És akkor úgy lehet egyesíteni háború nélkül a két Koreát, mint a két Németországot.
Ne keverd a fogalmakat, amit írtam az nem paranoia hanem spekuláció, amit nem is tagadtam egy percig sem.

Nem azert nem csaptak szet ott mert atomfegyveruk van, hanem a tobb millios hadsereg es Kina miatt. Szerintem. Ha jol emlekszem a tortenelem orakra a koreai haboru tanulsagai eleg viccesek meg a mai napig. Amikor megjelent ott az a par millio kinai katona eleg csunya vege lett az amerikai hadseregnek akik ezt a tamadast csak a korlatlan hadianyag bevetese mellett tudtak visszaverni es akkor allt be a mai napig tarto patthelyzet.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Többször is fordult ott a hadiszerencse. MacArthur Pekingig vonult volna, de Truman leállította elsősorban a Szovjetunió és nem Kína miatt. Hiába voltak sokan a kínaiak nagyon le voltak maradva az Amerikai és szövetséges hadsereg fegyverzete mögött. Még alig fejeződött be a kínai polgárháború. Ma az eredeti 38 szélességi foktól északra van Dél-Korea határa így Észak mérsékelt területi veszteségével végződött a háború, ami a mai napig csak fegyverszünettel van lezárva.

(A szovjetek is bevetették "önkénteseiket" elsősorban légierő formájában. A barom baloldali Brit kormány pár évvel korábban adott el a Szovjeteknek RR jet hatóműveket. Ezeket lekoppintva nagy számú sugárhajtású észak-koreai címkézésű géppel találták szembe magukat az amcsik. Nagy meglepetés volt elsőre. A szovjetek pedig parancsba adták "önkéntes" pilótáiknak, hogyha elfognák őket a pisztolyukkal át kell lőniük a szemüket, hogy ne tudják orosz fehér emberként azonosítani őket az amcsik. Katapult sem volt ezekben a vadászgépekben)

"A barom baloldali Brit kormány pár évvel korábban adott el a Szovjeteknek RR jet hatóműveket."
Nem sokkal előtte meg a barom amerikai kormány ingyen adott nekik hadianyagot (Lend Lease)

"Katapult sem volt ezekben a vadászgépekben"
A MiG-15-ben volt katapultülés, igaz nem a legjobb hatékonyságú.

Az amcsik is naív hülyék voltak ez tény. A MiG-15-ben volt alapból katapult ülés (valóban nem túl jó hatékonyságú, néha amputált ezt azt a pilótáról), de koreai háborúba küldött vadászgépeken ezek nem működtek, nehogy elkapjanak egyetlen pilótát élve az amcsik.

"A szovjetek pedig parancsba adták "önkéntes" pilótáiknak, hogyha elfognák őket a pisztolyukkal át kell lőniük a szemüket, hogy ne tudják orosz fehér emberként azonosítani őket az amcsik."

Először a bal szemüket lőtték ki, utána a jobbat. Előtte orvosi vizsgálat volt, és csak olyanokat küldtek erre a bevetésre, akikről az orvosok egyértelműen bizonyítani tudták, hogy a bal szemük kilövése után képesek lesznek még egy újabb lövésre. De mindezek előtt orosz kémek megsemmisítették az amerikaik rendelkezésére álló antropológiai kutatások eredményeit.

-----
"Guglizni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.""

Az antropológia egy régi tudomány. A legendák terjesztése még régebbi, bár nem tudomány.

Ha egy lövéssel mindkét szemedet ki akarod lőni, akkor sanszos, hogy fájdalmas, és ha nem vagy szerencsés, akkor hosszú halálod lesz. Ha még szerencsétlenebb vagy, akkor meg sem halsz. Ilyenkor elég ciki, hogy vallatás közben a vak pilóta oroszul jajgat.

Ez persze nem zárja ki, hogy valamelyik (magát okosnak gondoló) katona ilyen parancsot adjon ki. Ha a parancsot adó személy keveset tudott az anatómiáról, antropológiáról akkor elképzelhető a dolog. Aki volt katona, az általában tudna mesélni az egyes főnökeik hülye parancsairól.

-----
"Guglizni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.""

Nem is állítottam, hogy ez egy értelmes parancs lett volna, vagy akár elérte volna a célját. (Tudták az amcsik, hogy honnan lett a semmiből modern légiereje Észak-Koreának) Adalékként hoztam fel a koreai háborúhoz, milyen módszerek voltak az északiak szövetségeseinél. A nem működő katapult miatt egyébként sem volt sok esélyük a komolyabb találatot kapott szovjet vadászrepülők pilótáinak.

Pontos számokra keress rá ha érdekelnek. Az álcázott, valójában szovjet légierő bevetéséig taroltak az amerikaiak (pontosabban szövetségesek, mert rengeteg ország ott harcolt és az ENSZ is dél mellett volt hivatalosan) alig volt veszteségük. A szovjet sugárhajtású gépekkel sokkal kiegyenlítettebbek lettek a veszteségek. Az amcsikat meg is lepte, egyáltalán nem számítottak erre.
Működő katapulttal amerikai oldalon sem volt túl kellemes élve megúszni egy találatot mélyen ellenséges terület felett. Ha a pilótát a kommunisták elfogtak titkos fogolytáborokba vitték ami gyakran messze szovjet területen volt. Az eltűnt katona szomorúsággal de reményekkel teli kultusza itt kezdett kialakulni Amerikában.

"Attól még Izlandon van az. :-)"

A wikipedia szerint elsődlegesen Svédországban vannak a szerverek, de sok más országban is.

"Ha az elkapják a szivárogtatót anélkül, hogy előtte elfognák valamelyik wikileaks-es ismert alakot és Guantánamóra szállítanák akkor insecure a TOR."

Vagy nem, ha tényleg saját hülyeségéből, IRC-n bukott le, ahogy írtad.

Az eddig kikerült anyag legkeményebb pontja az: a dél-koreai külügyminiszter helyettese kifejti, Kína már nem támogatja Észak-Koreát és elfogadná az ország egyesítését is dél-koreai dominanciával. Csak amerikai csapatokat nem akar látni Kína a mostani demarkációs vonalnál északabbra. Elég nagyot üt ez Észak-Koreában ahol már kezdődik a hatalmi harc a döglődő Kedves Vezér egyre rosszabb egészségi állapotára tekintettel. Önmagában ez az egész csak vicc lenne. Mit tud egy dél-koreai miniszter helyettes a két kommunista állam belső kapcsolatairól?? Sima provokációnak és hazugságnak minősítenék azonnal. De így egy giga-diplomáciai botrányba keverve ahol a többi anyag valóban hiteles és ezért öt kontinensen idegesek a vezető politikusok és diplomaták már teljesen más a leányzó fekvése. :-)
Mert egyébként túl nagy nemzetbiztonsági titkok nem jutottak ki. Kiderül, hogy Hillary mekkora tapló nőszemély de ez nem nagy meglepetés. Szarközy beképzelt hülye (fél)-sznob, ez sem bréking-nyúz. Berlusconi mutyizik Putyinnal. Ez talán nagy újdonság?? Az arab vezetők is úgy látják, hogy a népük és a többi arab nemzet kicsit retardált és alkalmatlan fejlett demokráciára. Ezt is mondják már évtizedek óta független gondolkodók, akik ezért rendre le lettek szélsőjobbozva és nacizva. A szaúdi király száz tíz-kilométerekről akar nyom-követni a terroristákat beléjük ültetett chipek segítségével BLUETOOTH kapcsolaton keresztül. Ki ne tudná, hogy a gazdag arab királyok ostobák és technikai analfabéták. És általában hasonlók.
A valóban "nagy hír" az, hogy Kína már nem támogatja Észak-Koreát. Balhét okoz ez Észak-Korea hatalmasságai között, és Kína bármilyen reakciója erre nagyon sokatmondó.

A második világháború vége felé naponta ezerszámra fejtették vissza az elfogott, Enigmával titkosított üzeneteket, azonban egyes esetekben mégsem reagáltak az azokban található információkra, pont azért, hogy ne derüljön ki, hogy feltörték.

(Ezzel nem kevés embert ítéltek halálra egyébként.)

----------------
Lvl86 Troll

Egyreszt ennel egyszerubb modszerekkel is el lehet "hallgattatni" egy szervert. Masreszt mivel mar a balhe kitorese utan vagyunk ertelme sincs. Politikai szempontbol a wikileaks-et erositene egy ilyen akcio, ez nem a kurucs.info, h nehany tizezer embert (sem) erdekelnek csak a tortenesek. Az infrastruktura emiatt meg fogja uszni. A szerkesztoi mar nem biztos.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Ha valóban okosan szervezték meg a Wikileaks-t, akkor Julian Assagne csak egy ügyes gyalogkakukk aki vállalja, hogy a leaks arca legyen, elszalad a wikileaks-re támadó prérifarkasok elől, nyilatkozik a leaks nevében ha kell, de valójában semmit nem tud a belső részletekről. Így még ha el is fognák nem tudna mit elmondani. A valódi szerkesztők személyazonossága pedig titkos még Assagne előtt is.

Pontscho írta."ez nem a kurucs.info, h nehany tizezer
embert (sem) erdekelnek csak a tortenesek"
Te valamit nagyon benéztél,nem az általad látogatott gyurcsány bloggal kevered a kuruc.info látogatottságát?
Ha csak még néhány 10e embert sem érdekelne az oldal akkor a gyurcsány rezsim miért akarta az usa-nál jogsegély keretében lekapcsoltatni a szervert,még az FBI-t is bevonva?Valamint a fidesz miért akartja szintén betiltani az alkoholista fejú szexlap-főszerkesztő Szalai Annamária segítségével?Itt nézegethetsz google-analitycs statisztikákat a "néhány 10e emberről sem:)"
http://kuruc.info/r/6/37381/'Jelenlegi (átlagos) látogatottságunk röviden: napi kb. 130-140 ezer látogatás, 80 ezer abszolút egyedi látogató valamint 700.000 oldalletöltés naponta. (Az abszolút csúcs 2009. február 9-én volt: ezen a napon 336 ezerszer látogattak hozzánk, közel 200 ezer abszolút egyedi látogatónk és kétmillió oldalletöltésünk volt. És akadt még jónéhány ehhez közelítő, kiemelkedő nap.)
Az alábbi grafikonok 2009. február 20-a és március 19-e közti négy hetes időszakot mutatják. Az adatok a hivatalos webaudit és Google Analytics rendszeréből valók, forrás a cikk alján.
Látható, hogy a Kuruc.info messze felülmúlja a Hírszerző, HírTV online, Népszabadság Online híroldalait is – minden tekintetben. A Magyar Nemzet Online nincs annyira lemaradva, de őt is magabiztosan verjük

Nagyon nem. Valojaban Gyurcsany blogot sem olvasok, kurucz.infot surubben sikerul betalalni. Bar sok ertelme ennek sincs. 80k olvaso meg ha atlagban veve kiemelkedonek szamit abszolut nem sok.

De orulok, h itt is sikerul ilyen vehemensen vedeni az igaz ugyet. :) Ha jol sejtem most valtam zsidova es hazaarulova, de tulajdonkeppen nem nagyon erdekel. :)

---
pontscho / fresh!mindworkz

Álmosan kinézve a fejemből először úgy olvastam, hogy ,,meggyilkolták''.

Tisztelettel kérdem: miből gondolja bárki is, hogy Julian Assagne nem a titkosszolgálat (CIA) kirakatembere? Nem gyanús, hogy már régen csendben likvidálták volna, ha tényleg olyan kellemetlen lenne?

Persze most néhány kellemetlen ügyet beáldoznak az áruló ügynökök felderítése érdekében, hogy kiderítsék, kik, milyen forrásból szivárogtatnak, de mi lehet az, ami még a Wikileaksen sem jelent meg, mert a forrást eltűntették csendben?

Jelzem, nem állítok semmit, csak szeretném a másik oldaláról is megfogni a dolgot.
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Van valami abban, amit mondasz, például én nagyon hiányolom 9/11 valódi történetét a WikiLeaks-ről, amelyre igazából Amerika egész háborús, bebörtönzési és kémkedési hadjáratát építette, legalábbis pszichikailag. A hülye is tudja, hogy megrendezett akció volt, a vak is látja, hogy a tornyok nem a repülőgépektől dőltek össze, főleg nem a WTC7, mégis, csak a pager üzeneteket voltak képesek leközölni, holott lett volna mit kiszivárogtatni Larry Silverstein-ről, a Controlled Demolition-ről, a pénzforgalmakról aznap és sokminden másról. Csodálom, hogy erről lószart se szivárogtattak ki, sőt, a Wikileaks alapító szinte még kissé "el is határolódott" a dologtól.

Ezzel pont megerősíted azt amit GerzSonka állított: ez valójában titkosszolgálati átverés Assange a CIA embere. Szerinte honey-pot akció állt a háttérben, szerinted gyanús az, hogy 9/11-ról nem szivárogtatott érdemi infót a Wikileaks. A kettőtök írása nem áll szemben egymással.
Szerintem amit a linkelt interjúban Assange mond az nem tartalmaz belső ellentmondásokat. Azt mondja, ők nem elméletekkel foglalkoznak hanem bizonyítékok publikálásával. Az már tény, hír, leleplezés. Ha ő valóban az akinek mondja magát, akkor eddig azért nem hozott nyilvánosságra döntő bizonyítékokat 9/11-el, mert még senki nem küldött olyat neki. Ha csak pager üzeneteket küldtek neki eddig, akkor mást nem tud lehozni. Ez így teljesen korrekt.
Szerintem is fent áll a lehetősége annak, hogy Assange valójában CIA-s. De nem összeesküvés-elméletek eddigi bizonyításának a hiányából vezettem ezt le, hanem csak a mostani szivárogtatás tényeiből vontam le következtetést. Amit írtam az is csak spekuláció, nem egyértelmű bizonyítékékon alapuló tényállítás.

Aki nekünk dolgozik az hős!
Aki ellenünk az bűnöző!

Vajon a wikileaks.org szerver tulterhelt vagy mar leallitottak?
(Romaniaban nem erheto el)

--
FeZo

http://www.bbc.co.uk/news/world-us-canada-11907641

Csütörtök este bejelentette az EveryDNS.net, hogy a WikiLeaks félmillió weboldal működését veszélyezteti. A doménszolgáltató ezért úgy döntött, hogy leállítja a WikiLeaks.org működését. Szerintük a WikiLeaks hibája, hogy nem használ másik hasonló doménszolgáltatót is. A www.wikileaks.ch elérhető.

Szerk: http://twitter.com/wikileaks

Tükörszerver lista (innen, arra az esetre, ha a listát tartalmazó oldal megszűnne):

Wikileaks is currently mirrored on 76 sites (updated 2010-12-05 11:00 GMT)
wikileaks.enzym.su
freeus.jsdev.org wikileaks.kafe-in.net ipv6 wl.opsec.eu ipv6
wikileaks.challet.eu wl.gernox.de wikileaks.morningtime.com
wikileaks.renout.nl wikileaks.fdn.fr wikileaks.gonte.se
wikileaks.kaptenkong.se leaks.gooby.org wikileaks.dubronetwork.fr ipv6
wikileaks.perry.ch wikileaks.sbr.im wikileaks.u0d.de
wikileaks.81-89-98-125.blue... wikileaks.psytek.net wl.mrkva.eu
wikileaks.joworld.net wikileaks.chiquitico.org wikileaks.rout0r.org
www.gruiiik.org wikileaks.high-color.de wikileaks.holarse-linuxgaming.de ipv6
wl.alfeldr.de wikileaks.huissoud.ch wikileaks.geekview.be
wikileaks.franslundberg.com wikileaks.krkr.eu ipv6 wl.yoltie.net
wikileaks.aelmans.eu wikileaks.serverius.net wikileaks.synssans.nl
wl.ernstchan.net wikileaks.dena-design.de wleaks.3sge.pulsedmedia.com
wleaks.hellfire.pulsedmedia.com wikileaks.palisades-berlin.de wikileaks.dokansoft.com.ar
wikileaks.gonte2.nu leaks.stumcomie.com wikileaks.timburke.org
wikileaks.myscripts24.de wikileaks.breit.ws wikileaks.now-pages.com
wikileaks.ego-world.org cablegate.r3blog.nl ipv6 www.wikileakz.eu
wikileaks.realprogrammer.org wikileaks.the-secret-world.info wikileaks.rtjuette.de
wikileaks.rustigereigers.nl mirror1.wikileaks.lu mirror2.wikileaks.lu
internaluse.net wikileaks.r00t.la wikileaks.cordover.id.au
brd.mcbf.net wikileaks.1407.org wikileaks.mollar.me
azow.selb.us wikileaks.furdev.org wikileaks.datkan.net ipv6
wikileaks.threefingers.ca wikileaks.brenne.nu ipv6 wikileaks.hutonline.nl
vm8157.vps.tagadab.com nl1.wikileaksmirror.nl wikileaks.xcplanet.com
www.wikileaks.nw-ds.com wikileaks.infinium.org.uk peoplerule.info
wikileaks.solvare.se wikileaks.marktaff.com wikileaks.hmaks.com

Eredeti mirroros postodhoz hozzászólva figyelemre méltó, hogy a Mass Mirroring Wikileaks project az elmúlt órákban nem kicsit felpörgött. Tegnap még ca ~280 tükör volt. Ma délután 4-5 körül ~500 / kb akkor jelentek meg itthon Assange letartóztatásával kapcsolatos hírek / ebben a pillanatban már ~748.

Remek! Így adott a piaci rés egy új e-commerce márka felfuttatásához egy 'Boycott paypal! Support free speech!' kampány keretében. :-)

Update: Nem kellett sokat várni a válaszra sem. A Kalózkikötő már megtalálta a megfelelő válaszlépést. A végéről lemaradt: lassan tessék kivenni a pénz, hogy a Paypal is megértse!
:-D

Hiba volt Svájcba pénzt rakniuk. Inkább egy iszlám bankot kellett volna választaniuk. Ott biztonságban lenne a pénzük.
Clintonné pedig még lapátra is kerülhet a végén. Nagyon úgy néz ki, hogy az ő felügyelete alá tartozó külügyminisztériumból szivárgott ki az anyag.

Ez pusztán vallási alapon igaz lenne a keresztény sőt még a zsidó bankokra is. Persze a kamatszedés tilalma a kívülállókra nem vonatkozik. Valójában ma már az iszlám bankok hasonlóan működnek, mint az európaiak vagy amerikaiak. Azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy "tisztesség" náluk még nem röhej kategória, mint errefelé. Ezért nem trükköznek az ügyfelek pénzével és azt nem vesztik el. Továbbá nem követték el azt a hibát mint Svájc aki nekiállt mindenfelé terjeszkedni és ezzel zsarolhatóvá tette önmagát. A svájci pénzintézetek ott vannak Amerikában, hatalmasat kaszáltak eddig. De most amikor zárolni kellett a Wikileaks svájci számláit (újra) fel kellett adni a hagyományos svájci függetlenséget, különben az amerikai kormányzat megfingathatta volna az ottani érdekeltségeiket. Az ilyen esetek pedig gyorsan rombolják a sok száz év alatt felépített Svájc image-t.
A régi Svájc helyét egyre inkább emirátusi bankok kezdik átvenni.

"Ez pusztán vallási alapon igaz lenne a keresztény sőt még a zsidó bankokra is."

Olyanok nincsenek, csak olyanok, ahol a tulajdonosok/alkalmazottak többsége keresztény, ill. zsidó, vagy épp ateista. Legalábbis deklaráltan keresztény vagy zsidó vallási alapon szerveződő bankokról még nem hallottam.

"Azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy "tisztesség" náluk még nem röhej kategória, mint errefelé."

Ha tisztességesek, az minden valószínűség szerint azért van, mert üzleti érdekük tisztességesnek lenni - ugyanazért, amiért a svájciaknak is az volt. Tehát ugyanúgy megváltozhat. Sajnos Amerika nyomásgyakorlását, mint kockázatot nem lehet kizárni az arab országokban (se) - ha együttműködnek, akkor azért, ha nem, akkor meg esetleg bombákkal veszik rá őket. Úgyhogy visszajutottunk oda, amit eddig is tudtunk, hogy (különösen ilyen kockázatos tevékenységek esetén, mint a WikiLeaks) a legfontosabb a kockázatcsökkentés szempontjából a diverzifikáció.

A magyar K&H belga tulajdonosa egy katolikus bank ahogy a nevében is jelzi Catholic Volksbank van Leuven. Hogy mennyire katolikus ez a díszes kompánia azt mindenki eldöntheti magában. :-)

Sokkal könnyebb nyomást gyakorolni arra aki a fészkedbe rajta a tojásait, hogy jól megtollasodjon. :-D Más zárt ajtók mögött finoman megfenyegetni pár svájci bankvezetőt Amerikában, és megint más megbombázni egy távoli országot. Természetesen nincs 100% biztonság egyik bankban sem, de vannak azért lényeges különbségek.
Ilyen esetek után ha valaki kényes helyzetben nagy pénz-vagyonokat akar bankba dugni, egyre inkább kerülni fogja Svájcot. Még csak egy épkézláb vádat sem tudtak kiagyalni Assange ellen mégis buzgómócsingoskodott Svájc.

Remélem, addig életben marad, amíg nyilvánosságra nem hozza a Földön kívüliekről és ufókról szóló jegyzeteket.

És majd jól érdektelenségbe fullad az ufós infó. A leglényegesebb fejlemény várhatóan ezzel kapcsolatban az lesz, hogy ismét lesz egy ok, amiért az emberek két táborra szakadjanak. Mentsük meg a zufókat és nyírjuk ki a zufókat pártokra. Lehet majd pólót, bögrét rendelni a zinterneten, valaki kaszál rajta, egy év múlva pedig mennek a zufók is a munkaügyi központba, mert már a kutya se kíváncsi rájuk, mert kezdődik a zikszfaktor 6. és a NaCIS ötödik évad...
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

Szerintem ez el fog mérgesedni.
Főleg azért, mert több ország filozófiája az, hogy zsarolásnak nem enged.
A wikileaks fenyegetésére nem léphet azzal, hogy kussban marad, mert nagyon rossz üzenet, hogy be lehet fenyiteni őket. A pasas ráadásul ne megy osazama, elöbb-utóbb megfogják. Akkor letartóztatják, a kulcs kiszivárog, és akkor kitör az igazi balhé.
Pláne, hogy drámai hirtelenséggel fog meghalni, mivel már nem lesz amivel sakkban tartsa a nagyhatalmakat.
Azon felül, hogy mártir lesz a pasas, előre megjósolhatatlan irányba mozdulnak el a poltikai erőviszonyok, törésvonalak. Képzeljük el, ha egy titkos doksiban szerepel egy olyan mondat, hogy "tudtuk, hogy irakban nincsen semmi spéci fegyver, de k. kell az olaj, igy lerohanjuk". Nesze neked ENSZ/NATO hitelesség. Úgy esik szét, hogy öröm lesz nézni.
Nem lepne meg egy ilyesmi.
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Én a magam részéről örülnék ha minél több piszkos részlet derül ki, ugyanis szerintem a világ vezető államai egyre többet engednek meg maguknak. Valahol megálljt kéne parancsolni...
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

George W. Bush korábban olyan intenzív alkoholos kezelésben részesítette az agyidegsejtjeit, hogy őszintén és valóban nem tudhatott semmit. :-) Még ha el is mondták volna neki előre, öt perc múlva úgyis elfelejtette volna az egészet.
Nem értem az amcsikat! Miért pont W. Bush-t választották meg elnöknek? Megirigyelték a '90-es évek Oroszországának Borisz Jelcinjét? Nekik is kellett egy piás elnök?
:-D

jo de a hivatalos allaspont meg az, hogy ezt nem tudta a az elnok, meg a katonai vezetes, hirszerzes.
ha kiderulne, hogy de igen, elso perctol tudtak, illetve hogy nem veletlenul emlegette Bush az elso pillanattol kezdve Irakot Afganisztan helyett, akkor azert az kicsit felcsavarna a futest.

Tyrael

Szerintem meg már nem.

Amíg az USA és bandája lopja az olajat mindenféle jelszavak mögé bújtatva, addig Kína építkezik. Pénze van dögivel és olybá tűnik számomra, hogy értelmes dolgokra (is) költik azt a sok pénzt!
Pl. gyorsvasúti rendszer az egész (!) országban (kihagyva néhány fejlődési lépcsőt, technikát), vagy néhány éve megkötötték az oroszokkal a "Nagy Energia" szerződést. Az oroszoknak kell a pénz (elsősorban nyersanyaguk van csak), így Kínában lesz olaj, gáz, 30-50 év múlva is!
Vagy ahogy Afrikában mozgolódik nyersanyag ügyben Kína, ott még minimális erőfeszítéssel - Kína pénzügyi tartalékaihoz képest mérve - lehet olcsón sok, értékes ásványkincshez hozzájutni (az, hogy néha építenek 1-2 iskolát, vízművet, stb. szinte részletkérdés, egyszerűen elszámolják bekerülési kültségként).

Tehát: USA, Európa hatalmilag annyi, hiszen nemrég még Viktorunk is odaszaladt és próbált a "keleti szél"-ről szónokolni. Igaz, Moszkvában meg kiosztották, de rendesen! Aztán jó napot! :-)

Viktátorunk úgy jó néhány évig nyomta a sódert, hogy így-úgy Oroszország, szóval nekünk a nyugat felé kell tekinteni. Kb. 1 éve irányt váltott, s megpróbált hízelegni Putyin kollégának, de nem jött be neki! Próbált volna megállapodni erről-arról, de végül az jött le az egészből, hogy semmit nem írtak alá! Pedig előtte a csinovnyikját küldte - többször is - a tárgyalásokat előkészíteni. Pl. egy hír erről: link.

Hmm, lehet, de Sz. Bíró Zoltán tényleg egy elismert szakértő orosz témákban.
Egyrészt perfekt orosz tudása van, másrészt egy óriási kapcsolatrendszere (gondolom).
Egyébként személyesen nem ismerem, de akármikor láttam szerepelni a TV-ben, rendkívül értelmesen foglalta össze a mondanivalóját. Ez utóbbi megjegyzés - úgy általában a politikusokra vonatkoztatva - nem igazán áll meg a mostani garnitúrára.

Más tálalásban (hiába a stílus, mindig vannak bértollnokok itt is, ott is!):
link2
link3a
link3b
link3c

A lényeg attól még nem változik... .-)

A Népszabadság cikk csak azt támasztja alá amit korábban írtam: alapvetően kiegyensúlyozott normális légkörben folyt a találkozó. A kuruc.info pedig méltó párja a klubrádiónak, elvakult propagandistákként folyamatosan egymásra licitálnak. (Ezzel együtt a kuruc hiánypótló, mert korábban csak ulra-ballib volt képviselve. Kell az ellensúly, de a maga helyén is kell kezelni)

A klubrádió egy teljesen hiteltelen médium, Gyurcsány személyes szócsöve.
Hiteles forrásokban erről szó nem volt, és alapvetően kiegyensúlyozott normális légkörben folyt a találkozó:
http://index.hu/kulfold/2010/11/30/orban_a_mol-reszvenycsomagrol_egyezt…
http://hvg.hu/cimke/orosz-magyar+kapcsolatok

én is erre gondoltam, itt eléggé tetten érhető hogy ugyanarról a dologról mennyire más véleményt (!= információ) közölnek. Egyébként - csak logikusan gondolkodva - most éppen nagyos sok függő ügy van a két ország közt, amit mindkét félnek érdeke, hogy rendezzek pl. Malév, Mol-ban részesedése a Szurgutnak, 2015. utáni gáz szerződés, stb...

Gyurcsány olcsójánosként elé dobott kopejkákért kiárusította az ország stratégiai vállalatait, jó kiszes fiúként. Most persze jött egy felelős kormány, ami az ilyeneknek megálljt parancsol. Ez nyilván keresztez orosz érdekeket, de az oroszok ugyanakkor sokkal inkább tisztelik az országa érdekeiért kiálló karakán politikusokat, mint a hozzájuk (is) dörgölőző korrupt és seggnyaló csicsa-politikusokat. Nekik is van sok rossz emlékük a Jelcsin korszakból, amikor ugyanolyan elvtelenül árusították ki Oroszországot a nyugatnak, mint Gyurcsányék alatt Magyarországot nyugatnak és nekik is.

A vitatott (felsorolt) kérdések rendezése tényleg mindkét fél érdeke.
De!
Oroszország kissé több tartalékkal rendelkezik (úgy globálisan mindenből), valamint van ideje kivárni (az energiahordozó mindenhol, bármikor biztos árucikk)! Tudom a szállítás kérdése, de minden megoldható, csak akarat kérdése. Lásd a Lengyelországot elkerülő tenger alatti csővezetéket, vagy a saját pénzből (is) épülő Déli Áramlat vezetéket. A Nabucco csak ígéretekben létezik - jelenleg.

Az AGRI ellenben nagyon hamar valósággá válik, a tervek sem irreálisak, mint s Nabucco-nál vagy a Déli-áramlatnál.
Magyarországon egyébként van elég gáz a fedezi a lakossági szükségleteket (a makói gázmező nélkül). Persze ez nem jelenti azt, hogy belső lakossági gázpiacot kellene csinálni nagyon alacsony árakkal a magyar földgázra alapozva, mert azzal magunkat csapnánk be. Konzerválnánk az elavult gázpazarló technológiákat ha úgyis olcsó volna a gáz. Hasonló a dilemma Oroszországban is. Ugyan ott valóban sok szénhidrogén van, de az ország hatalmas, hideg és kontinentális. Elavult technológiájuk miatt pazarolják a saját szénhidrogén készleteiket, ami így kiesik az exportból. Fűteni viszont kell, különben megfagynak azon az éghajlati övben, közlekedni is kell a hatalmas távolságok miatt, az áruszállításra pedig ott nincs olcsó vizi út, mert kevés a tengerpart, messze van a nagy városoktól, a Jeges tenger pedig alkalmatlan áruszállításra. A látszat ellenére ők is nagyon rá vannak utalva a nyugatra. Plusz ott van az feléjük egyre agresszívabban terjeszkedő Kína, a déli orosz határok védelméhez hosszútávon nagyon is szükségük lesz a nyugat, akár a Nato segítségére is.

Az szerintem index csak trehány és pontatlan gyakran. Néha ocsmány a stílusuk, de nem nevezném őket politikailag elvakultnak. Az index semmiképpen sem egy szint a klubrádióval és a kuruc.info-val. (Az elvakult újságíróikat mint Tóta w., mára átszervezték blog.hu-ra) De egyébként pont az index trehányságai miatt linkeltem hvg.hu cikkeket is.

Semmi.

Viszont van egy lenyeges kulonbseg a miertben. Az Indexrol (meg a tobbirol) mindenki tudja, hogy a cikkeik sokszor pontatlanok, nem neznek utana, raadasul mivel erosen profitorientaltak, kell nekik a latogatottsag es azt csak igy lehet elerni, ahogy. Es ez nagyon-nagyon-nagyon sok mindent befolyasol.

A kuruc viszont sajat magat teszi nevetsegesse a stilusaval. Egyszeruen keptelen talalni rajta egy cikket, ami objektiven, targyilagosan kozli a tenyeket, anelkul, hogy ne lenne megtoldva egy jo adag zsidozassal, ciganyozassal, hazaarulozassal. Hiaba van igazsagtartalma, nem lehet a begozolt agyu zsidozo/ciganyozo/hazaarulozo vilagkeppel egyutt "eladni" csak egy nagyon szuk retegnek. A tobbi meg csak rohogni jar az oldalra*. (Egyebkent egy picit ezt a Bombahiren is erzem egy kicsit, de ott azert joval visszafogottabbak).

Szvsz. ott van elbaszva az egesz media dolog, hogy befolyasolni, hanulgatkelteni akar, pedig nyilvanvaloan nem kellene, hanem objektiven, tenyeket kozolni... Ertem en, hogy az ujsagiroknak is van velemenyuk, de mint tudjuk az milyen...

(*Ugyanez van a HUP-rol. Szerinted hany embertol hallottam/hanyan jarnak ide, csak mert egy IT viccportalnak tekintik az oldalt?)

----------------
Lvl86 Troll

A wikileaks ügyben korrekt összefoglalót írtak sőt még érdekeset is. Azzal nem értek egyet, hogy a kurucot nem lehetne "eladni csak egy nagyon szuk retegnek"
A kuruc olvasottsága a hírszerzővel azonos a google trends szerint ami jelentősnek tekinthető. A régi motoros politikai lapok között is jól teljesít. Alexa rank-nél a népszabadságot is megelőzi ahogy a többi régi motorost is. (* megjegyzendő, hogy a kuruc-on nincs sem fórum, sem hozzászólási lehetőség ami érezhetően felpörgeti a látogatottsági adatot)
Az, hogy ki milyen célzattal olvas valamit már mérhetetlen, ezért szubjektív kategória. Egyébként sok jelentőségi nincs, mert bárki bármilyen fennkölt elveket vall egy pár "tiszteletre méltó" nagy névtől, valójában az egész média show-business logika szerint működik még a politikai lapok is.
(Nem a kuruc fényezése okán írtam a fenti tényeket, csak pártatlan adatokkal tisztább a kép. Az pedig elég vicces, hogy a hivatalos magyar jobb-közép oldal a saját médiáiba tolt milliárdok ellenére nem tudott olyan olvasottságot elérni, mint a vélhetően minimális költségvetéssel működő kuruc)
Így szerintem a legobjektívebb megoldás az, ha az egyébként szubjektív lapok minél szélesebb skáláját jelöljük meg forrásként egy témában.

"Az, hogy ki milyen célzattal olvas valamit már mérhetetlen, ezért szubjektív kategória."

Igazabol nem teljesen lehetetlen, de pontosnak nem lesz pontos. Viszont az eredeti kerdesre visszaterve: az, hogy egy oldalnak hany latogatoja van, azzal maximum a hirdetoknek lehet villogni.

De szerintem abban egyeterthetunk, hogy a latogatottsag es a hitelesseg kozotti aranyossag, gyakorlatilag hibahataron belul. Ha nem igy lenne, vegen meg az indexet kene Mo. leghitelesebb lapjanak kikialtani, ami azert eleg rossz vicc lenne :)

Ui: idokozben rajottem, hogy mark7-l osszekevertelek.

----------------
Lvl86 Troll

Nem baj, így is érdekes beszélgetés lett belőle, hogy másnak gondoltál. :-)
Az index látogatottságával az a problémám, hogy abban benne van a fórum is. Az, helyi net-történelmi okokból jelentős forgalmat generál, de jóformán semmilyen kapcsolatban nincs az indexen található hivatalos újságírói tartalommal. Ilyen erővel a Facebook a világ legnagyobb 'újsága', ami bizonyos értelemben igaz de ettől még nem fogják lecserélni a NYT-t az olvasói Facebookra. :-) Szóval alapvetően egyet értek azzal amit látogatottság és a hitelesség kapcsolatáról írtál. Kiegészítve azzal, hogy egy multifunkciós oldalnál a látogatottság mértéke nem azonos domain 'hírszolgálatatási erejével'.
A másik oldalon össze sem tudnám számolni azokat a magyar magukat minőséginek és a magas kultúra terjesztőjének tartó sajtóorgánumokat akik minimális eladásokat tudnak felmutatni ezért rendszeresen ott kilincselnek (jobb esetben) nagy alapítványok irodáiban folyamatos támogatásért, rosszabb esetben valamelyik minisztériumban egy kis adófizetői támogatásért. Az érv mindig ugyanaz: ők képviselik az igazi Értéket, ami sok értéktelen bulvár-disznó miatt nem tud érvényesülni és megélni a piacon. Ezért KELL a támogatás.
Szóval kritikusan kell kezelni a látogatottságot és nem szabad abból messzemenő következtetéseket levonni, de még nagyobb hiba teljesen jelentéktelen tényezőként kezelni az olvasottság számszerűsített adatait.

Friss hír: most vették őrizetbe

én is a "BBC World headlines"-ban hallottam. A váddal kapcsolatban: nem akarok mások (lányok) kárára poénkodni, de a svéd masszázs nem érte meg neki... nem tudni, hogy mi volt csak kicsit bizarr, hogy éppen Svédországban vádolták be (nem egy prűd nép) - DE ha igaz, akkor mélységesen elítélem, ha nem igaz csak lejáratás, akkor nagyon szánalmas. Letartoztatták és kihallgatják, ha ezek után USA-nak adják ki, akkor végképp igaz lesz hogy csak kamu a svéd vád..

Írtak ők már arról, hogy Julian Assange szándékosan lett kiválasztva arra, hogy a Wikileaks arca legyen. Korábban annyira ismeretlenek voltak a WL mögötti emberek, hogy már szerencselovagok kezdtek nyilatkozni a Wikileaks nevében úgy, hogy közük nem volt hozzá. Assange egyáltalán nem kulcsember, a Wikileaks továbbra is működni fog nélküle is. Olyan ez, mintha egy szóvivőt tartóztatnának le koholt vádak alapján. Nagyon szánalmas. A nyugat világ politikusai jobban lejáratják magukat a végén ezzel a hamis vádaskodással, mint a kiszivárgott dokumentumokkal.

A hagyományos sajtóval való kapcsolattartás miatt szükség volt egy jól beazonosítható arcra valódi személyazonossággal. A Julian Assange-ra támadó megkergült politikusok csak magukat járatják le. Senki nem veszi be a 'Wikileaks veszélyezteti az informátoraink életét' dumát. Szeptember 11. terrorháborús mesét még ügyesen meg tudták etetni tömegekkel, de itt már senki nem hisz a politikusoknak. Még ők maguk sem hiszik el a saját hazugságaikat, ezért találták ki ez a megerőszakolós mesét. Egy normális vádat sem tudtak már kitalálni.

Cyberháború kezd kibontakozni a Julian Assange-t támogató csoportok (4chan, Anonymous csoport) és a Paypal és a svájci bank a PostFinance közt.

"Apa kezdődik, kezdődik...." - mintha hallanám...

meddig fog tartani ? meddig mennek el? eredménye ? sok érdekes kérdés - jövőben lesz-e hatása: információ szabadsága/internet korlátozás

http://index.hu/tech/2010/12/07/operation_payback_kiberhaboru_a_wikilea…

A Jobbik büntető feljelentést tett, miszerint: "... a Wikileaks-ben közreadott információ szerint az amerikai követség egyes alkalmazottjai kémkedtek/kémkedhettek Magyarországon. Kérik, hogy vizsgálják meg, hogy történt-e jogsértés (kémkedés, adatgyűjtés) és hívják fel USA figyelmét, hogy jövőben tartózkodjon a kémtevékenységtől."

egy kepzelt beszelgetes a nagy kerekasztal korul:

- na fijjug-lanyog, hogyan legyen ebbol a vikilikszbol valami nagy durranas, elegge langyimangyi a viz
- csinaljunk TV spotokat!
- csinaljuk oriasplakatokat!
- [c:\windows\sounds\ding.wav] vadoljuk meg juliant nemi eroszakkal, az pikkpakk korbefut majd a foldon
- remek!

--
x-plane :: hu

Igen, de nem csak a kártyakibocsájtó cégek propagálják a kártyát, hanem az államok is. Szerintem jobb lenne, ha az állam beszedne annyival több adót, amennyibe a készpénznyomtatás kerül, de cserébe lehetővé tenné, hogy a készpénzes fizetések annyival olcsóbban legyenek, amennyibe a kártyahasználat kerül.

Az állam szereti "látni", hogy mikor-merre áramlik a pénzed. A számlapénz áramlása jól követkető, visszakereshető, ellenőrizhető. Ráadásul egy pillanat alatt "ki lehet semmizni"/el lehet lehetetleníteni valakit, ha csak számlapénze van. Ugye az anoním számlák is megszűntek a "terrorizmus elleni harc" legnagyobb dicsőségére.

Volt európai székhelyű Access card és Eurocard csak a barmok hagyták, hogy bekebelezze őket az amerikai Mastercard a szent globalizmus jegyében. De már legalább Brüsszelben is kezdik érzékelni a problémát.
Pénzügyekben nem akkora központ USA. Nagyjából mostanra szervezték ki onnan az egyik swift központot Európába. Korábban Hollandiában és NY-ban volt egy egy központ, most a redundáns társ átköltözik Svájcba, és csak Amerikát érintő tranzakciókban marad a NY-i részvétel. (Az európai bankvilág jelentőségében semmiben sem marad el az amerikaitól, sőt)

Az angol bíróság visszavonta, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezhető, mert a svéd ügyészség felebezett! ezt hogy ?! másik ország bíróságára ?!??
úgy gondolom, hogy mivel önként ment a rendőrségre Assange nem lehet arra számítani, hogy elszökik vagy bűncselekményt követ el (angol hölgyeket zaklat - mármint feltételezve)...

Ha jól gondolom, ez alapvetően szoftveres kérdés, nem lenne különösebb akadálya.

Viszont városok, országok közötti távolságokat hogy lehet átlőni ellenőrizhetetlen eszközökkel? Erre nem látok megoldást. Telefonvonalon persze lehet (amíg azt nem tiltják le), de lassú és drága, külföldre különösen.

Láthatóan ebből a wikileaks ügyből se lett semmi, hónapok óta csönd van, az USA sikeresen megvédte az érdekeit.