Az Oracle a legjobbakat kívánja a LibreOffice-nak, de nem kíván közvetlenül részt venni a projektben

Címkék

Egy hete jelentette be létezését a Document Foundation, amely azzal a céllal indult, hogy LibreOffice néven indított OOo forkjával felpörgesse az OpenOffice.org fejlesztését. Akkor a projekt még nem volt biztos abban, hogy az Oracle-től - amelyhez a Sun Microsystems felvásárlásán keresztül került az OOo brand - sikerül-e megszerezni az OpenOffice.org nevet és sikerül-e a vállalatot bevonni a Document Foundation munkájába. Mostanra úgy fest, hogy az Oracle nem kíván részt venni a projektben.

A ComputerWorld hasábjain rendszeresen blogoló Steven J. Vaughan-Nichols írt nemrég a témában. Mint írja, a Document Foundation törekvései mellé azonnal odaállt több cég is. Két nagyobb cég nem nyilatkozott egyelőre a projekttel kapcsolatban, az Oracle és az IBM. Az utóbbi részéről az a hír érkezett, hogy az IBM egyelőre kivár a LibreOffice-szal kapcsolatban. Az Oracle nem nyilatkozott. Eddig.

Vaughan-Nichols egy levélre hivatkozva idézte az Oracle PR divízióját. A levél lényegét úgy foglalta össze, hogy az Oracle elfogadta a fork létrejöttét, annak a legjobbakat kívánja, de egyben ezzel jelezte is, hogy közvetlenül nem kíván együttműködni a Document Foundation-nel a LibreOffice-szal kapcsolatban.

A blogbejegyzés itt.

Hozzászólások

Ha jól sejtem, a dologból ez a lényeg:

With more than 100 million users, we believe OpenOffice.org is the most advanced, most feature-rich open-source implementation and will strongly encourage the OpenOffice community to continue to contribute through www.openoffice.org.

--
Elder Scrolls

Ez sajnos várható volt. Pozitívan csalódtam volna ha csatlakozik a projekthez...

Azt hiszem nem értetted meg, mit akart mondani. Ha a szarabbik győz, akkor már majdnem olyan szar lesz, mint a konkurens termék. Persze még lehet hogy ettől a Libre vagy Open Office még mindig jobb lesz, mint a konkurencia, de hát istenem, minden nem lehet olyan szar, mint a konkurencia :D

Attól tartok, ebből inkább mindkettő vesztesen fog kijönni, bár láttunk már XFree86 -> X.org váltást is. Az IBM igazán odatehetné a nevét és súlyát, bár szerintem a makacs öszvéren az sem segítene.

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."

Az IBM maga alatt vágná a fát, ha beállna ez mögé a Symphony után (ami szintén egyfajta OpenOffice fork) Így az IBM-re én nem számítanék ebben a projectben..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Még mindig kitartok amellett, hogy ez az IBM-nek presztízs veszteség lenne (az jönne le kifelé, hogy a Symphony xar, holott az az IBM-nek egy kereskedelmi termék). Mindemellett most az IBM-nek más dolgokkal is kell törődnie (ott se épp rózsás minden), szóval pláne nem sok értelme lenne erőforrást szentelni ennek (akkor már tényleg csinálják meg normálisan a Symphony-t, mert az új verziónak pont nem sikerült támogatnia a régi IBM-es dokumentum szabványokat, ami esetleg még előny lehetett volna hosszútávon)
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

az utobbi evekben az Oracle 30milliard$ ertekben vasarolt ossze cegeket. (a sun mellet , bea, hiperion, siebel, peoplesoft,...) http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_acquisitions_by_Oracle
a nagyfonok kiadta az utasitast, hogy az osszes szoftver integralni kell, es egy SAP konkurenst csinalni
http://www.google.com/search?q=oracle+project+fusion

ha finoman fogalmazunk nem halad a dolog problema mentesen. ami nem resze a "nagy terv"-nek, azzal az oracle managerei nem foglalkoznak. konnyen megeshet, hogy az openoffice-ra is ez a sors var.

--
Live free, or I f'ing kill you.

Gnome Office, KOffice, OpenOffice.org, LibreOffice...

Azt kéne felismerni végre, hogy a forkokkal általában a fejlesztői kapacitás is darabolódik -> méginkább lemarad az MS Office-tól... mindegyik.

Lássuk csak az MSN klienseket: van már vagy százfajta IM-kliens, van, amely specializálódott, és csak MSN-hez ért, de végül azon felhasználók igényeit, akik az MSN-t használják, 100%-ig nem tudják kielégíteni (mert nem tudnak minden fícsört, mint a hivatalos kliens)

Aztán persze a nép (FOSS közösség) jön, és örvend, hogy húdemilyenjó nekünk, mert még egy alternatív megoldás van! De tulajdonképpen csak a saját szarjában tocsog mindenki. Nagyon remélem, hogy a Novell-RedHat-Canonical hármas elég lesz ahhoz, hogy valami kisüljön ebből.

Nem feltétlenül fragmentálódik, lásd csak az emlegetett XFree86 -> X.org váltást. Sokan nem voltak elégedettek az XFree86 csapat vezetőinek hozzáállásával: merev, lassú. Ezért lett egy fork-project, ami új lendülettel kezdett, előre lefektették az alapokat, és azóta is szépen tartják magukat.
A kérdés: Hány mai, friss Linux kiadásban találkozol még XFree86-al?

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."

az XFree86ot leginkább azért forkolták, mert az eredeti XFree86 önkényesen módosította licencet 4clause BSD típusúra, amely tartalmazott egy "reklámozási kötelezettséget". ez számtalan ok miatt nem tetszett a többségnek és ez volt a fork fő oka. az már csak plusz, hogy voltak egyéb problémák is XFree86 körül.

a hardcore windowser chatelők utálják a hivatalos új MSN klienseket is, ami már windows messenger vagy vmi hasonló névre hallgat többszörös névcsere után, és valamelyik korábbi verzióra esküsznek egyesek, mások windowson is alternatív MSN klienseket használnak már egy ideje.

Na ez az, én sem. Épp ezért, amikor a fél év alatt (amióta megjelent a Lucid) egyszer fájlt akartam küldeni Empathyval, akkor jött a kopp.

(A "nem kerül semmibe lecserélni a default foobar" mondatok meg olyanok, mintha el sem hangzanának. Ennyi erővel nem tart túl sokba egy archLinuxot bekonfigolni, vagy Windows7-et. A lényeg a hozzáálláson, és a józan gondolkodáson lenne. Ma egy szart erőltetnek IM-kliensből, holnap ugyanezt megtehetik az irodai szoftvercsomaggal, és így tovább.)

a 10.10ben jövő verzió már tud majd fájlt küldeni, és fogadni msn hálózaton is.. hang és videóhívás szintén megy benne.. nekem ennyi kell msnre (nem is az a fő hálózat amit használok, de sokan ezt használják kizárólag, így mondhatni muszáj ... )
----
Dropbox tár: https://www.dropbox.com/referrals/NTY1ODc5OTQ5

Az Oracle OpenOffice-nak nem lesz kevesebb fejlesztője, mert azt mondják, eddig is nagyon körülményesen vette be a közösségi fejlesztéseket. A LibreOffice-ba pedig jó esetben bekerülnek a közösségi mellett az Oracle-féle fejlesztések is - eddig pl. a go-oo/Novell OOo (ami amúgy valamiért használhatta az OpenOffice.org nevet) a (majdnem) legújabb OOo-hoz adta hozzá azokat a dolgokat, amiket a Sun még nem vett be.

> Az Oracle OpenOffice-nak nem lesz kevesebb fejlesztője

Fejlesztő =/= programozó.

Buknak egy csomó tesztelőt, fordítót, dokumentációírót, evangelizátort stb.

> nagyon körülményesen vette be a közösségi fejlesztéseket

De azért beveszi. Pl. a Budapesti OOoCon2010-en a Calc 3.3 újdonságai előadásban azokat a dolgokat hozták fel újdonságnak (pl. 1 millió soros táblázat), amik a Go-OO-ban már régóta megvoltak.

Na jó, de előtte meg volt StarOffice, nem? Másrészt a KOffice ezek szerint 10 év alatt nem tart sehol... Most talán, hogy a Nokia nyomatja, lesz is valami - bár ők ugyanúgy, ahogy a Qt esetén is, valószínűleg csak a mobilos felhasználásra irányuló fejlesztéseket támogatnák.

Én remélem, hogy jó ez a helyzet, és halad az OOO, vagy akárhogy is fogják hívni..
Már egy jó ideje csak ezt használom, és nem volt vele gondom, bár tudom, hogy nem mindig jelent megfelelő alternatívát, mert azt ahogyan egy párszor már megrágtuk itt a hupon is, vannak speciális esetek amire alkalmatlan. Viszont szerintem egy átlagos irodai alkalmazásra teljesen alkalmas, és egyenértékű az M$ termékeivel.///remélem ezzel a mondatommal nem indítok vitát///

A Messengerről meg annyit, hogy engem pár napja már nem enged fel a pidgin, mert
állítólag valaki feltörte a fiókomat, és spammelésre használta, és a jóságos M$ ezért elővigyázatosságból letiltotta.... No comment.
Gondolkoztam rajta, hogy utána járok valahogy, hogy hogyan lehetne újra aktiválni, de lehet, hogy inkább lesz@rom, mert az utóbbi években inkább a skype-ot használtam.

http://taklertamas.deviantart.com/ || registered Linux User #518773 || Dell Studio 1537