"Megérkeztek a T-Mobile-hoz az első iPhone 4 szállítmányok"

Címkék

"Már a magyarországi T-Mobile raktáraiban vannak az első olyan iPhone 4 készülékek, melyek várhatóan napokon belül gazdára találhatnak a szolgáltató új, vagy meglévő ügyfeleinél. [...] Az új iPhone forgalmazása várhatóan hasonló keretek közt történik majd, mint az eddigi két évben, vagyis a T-Mobile egy nagyszabású esemény keretén belül adja át az első példányokat a legkitartóbb ügyfeleinek, akik rendszerint órákat állnak sorba azért, hogy elsők közt jussanak hozzá az újdonsághoz. A céghez azonban eleinte meglehetősen kis volumenű készlet kerül csak a telefonokból, ami más piacok tapasztalatait alapul véve idén sem lesz másként, vagyis vélhetően idén is lesz várólista, akárcsak az eddigi években."

A teljes cikk itt olvasható.

Hozzászólások

"hozzá az újdonsághoz"

Már ahol. Egyes országokban a 4G bejelentése lenne újdonság.

Sznob telefon .

tiborh, Ubuntu 10.04, SONYERICSSON X10i

az iphone napjaink vezető tucattelefonja.

melyik másik telefonvonalból adtak el mostanában világszerte több tízmilliót? nagyjából 50 millió fogyott világszerte eddig, ezt csak a moto razr és a nokia 3210 tudja felülmúlni, és nem tudok másik kurrens telefonról, amelyik ennyire tömegszerű volna. még itthon is százezer fölötti a becsült bázis.

szóval ha tényleg "villantani" akarsz, akkor ez nem az igazi választás, mert elég nagy eséllyel vesz elő más is, olyan, aki számodra nem biztos, hogy kellemes közösség. semmi extra igényességet vagy stílust nem sugároz, sőt, az alternatívák egyre nagyobb tengerével inkább egyre inkább ellenkezőleg. ha ez a fő szempont.

Ezzel persze tisztában vagyok, viszont ez a tényen még mindig nem változtat... Számomra nem mellékes, hogy egy eszköz, amit napi szinten használok, mennyire üt dizájn szempontból.

Egyébként szerintem más telefon is megüti ezt a mércét eladásokban, csak nincs rajta akkora marketing fókusz...
--
http://blog.zsoc.net | http://trustno1.hu | http://www.runatabor.com
Born to be alive!

"inkább villantok iPhone-t, mint egy tucattelefont, már bocs"

egy telefont mondjal, amibol tobb peldanyt adtak el, mint az iPhone-bol. vagy definiald a tucattelefont, mert nalam az iPhone ezt a szot erosen kimeriti, de lehet nalad mast jelent

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Valóban.
Csak nem annyi tipust, és nem annyi idő alatt...
Vajon mit árult idehaza az Apple mikor a Westel tolta a 1610-et?
Azóta hány tipust árult? És az Apple?
Hitelesebb hasonlítási alap lenne ha legalább az iPhone kiadási évétől vetnéd össze az eladásokat.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

igen, meg gondoltam kulon vesszuk tipusonkent, nem Apple telefonokrol beszeltem, hanem iPhone 2g-rol, vagy iPhone 3g-rol, szerintem talan 3310-esbol adtak el annyit

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

350ezer HUF-ot (lehet, csak 250 lesz) egy ilyen telefonért kidobni, nálam simán a kimeríti a sznobság kategóriát. Ha már stílus, akkor egy Bang & Olufsen Serene -hez hasonlót cucc, ami a maga idejébe az igazi stílus non plus ultrája volt. Te ugyan is kevered a stílust a trendiség fogalmával. A kettő meg baromira nem ugyan az.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Az-az! Ne is vegyél, akármilyen hasznos dolgokat is lehet vele megoldani, csak azért mert a haverod is ezt fikázza! De ugyanez igaz az Android, Meego, Bada, Symbian, webOS, WP7, stb. telefonokra.
Aki meg nem a "sznobozó fika-huszárok" megnyilvánulásai alapján vásárol telefont, az úgyis képes eldönteni egyedül, hogy mit gondoljon egy-egy platformról, vagy készülékről.

Még egy kérdés: az Xperia X10i mennyiben kevésbé sznob telefon, mint az iPhone 4? Gyakorlatilag ugyanazokat a dolgokat lehet vele megcsinálni és ugyanúgy "villanthatsz" vele, ha a sznobságodat akarod kiélni.

Annyira nevetséges ez a fajta megnyilvánulás... Témától függetlenül.

Ugyanazt, mint bárki mástól: "vallási" hovatartozástól függetlenül egy nagyon pici toleranciát! :)
Ha én utálom az iPhone-t (ide behelyettesíthető bármely más mobil OS), akkor leírom a véleményem, hogy miért nem tetszik, de nem mondom rád - ha mégis ilyet veszel -, hogy mekkora egy h*lye sznob vagy, mert valószínüleg mások a vásárlási szempontjaid.

Na, most már kíváncsivá tettél, hogy X10 tulajdonosként mik azok a dolgok, amik miatt a iOS device sznoboknak való, de ugyanaz az Android nem. Kérdezem ezt azért, mert egy iPhone 3G és egy Desire elégedett felhasználója is vagyok jelenleg és nem érzem, hogy nagyobb sznob lennék, amikor az egyiket vagy a másika használom. Szóval várnám az érveket is, hogy miért sznobozol és mit is takar ez pontosan, mert ez eddig csak flame volt, magyarázat nélkül...

Szerintem itt nem személyesen rólad van szó, hanem egy fajta magatartás formáról. Te biztosan kihasználod mind a két telefont, ha jól emlékszem, te (ti) mobilos játékok fejlesztésével is foglalkoztok. Javíts, ha tévednék. De úgy nagy általánosságban elmondható, hogy hazánkban (és SZVSZ külföldön is) az iphone tulajok nagy része trendiségből választja ezt a típust, még akkor is megveszi, ha a gatyája rámegy. Mert Appleék egy fajta érzést is árulnak a készülékeiken keresztül, valamilyen fajta elithez tartozás érzését, aminek viszont komolyan el is kérik az árát, és itt jön az a pillanat, amikor felteszi magának a józan gondolkozású user a kérdést, hogy ez az érzés és brand, megér-e neki plussz 100 ropi (vagy több) plusz költséget. Tehát nem a telefonnal és a oprendszerrel van baj, azzal a felhajtással, amit mesterségesen gerjesztenek körülötte. És bizony, ha valaki, csak tisztán a felhajtás miatt ad ki pénzt erre a készülékre, meg hogy nekem is almás kütyüm legyen, mert minden más szar, Jobs bácsi megmondta, amit persze utólag reális döntésként magyaráz meg, az a legenyhébb esetben is súrolja a sznobéria kategóriáját.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Igen, azzal foglalkozunk. De ez nem arról szól, hogy valaki ebből él vagy sem, hanem arról, hogy ki mire használja.
Igazad van abban, amit írsz, csak jó pár embernek ez már nem arról szól, hogy a szomszédom egy sznob, aki villog az iPhonejával/Androidjával/Wavejével/N8-ával/stb., hanem arról, hogy mert az iPhoneosok/Androidosok/stb. villognak a telefonjukkal. Ez a divatfikázás. Van aki iPhoneosokat fikázza, mert ő Androidos és ez a sikk. Van aki az Androidosokat, mert neki BlackBerry lapul a zsebében. Meg ezek véges számú kombinációja...
Észre kellene már venni, hogy azért mert valakinek x.y. ketyeréje van az nem automatikusan jobb/vagy rosszabb, mint te vagy a harmadik!
Hülyék mindenhol vannak, de ettől még nem kell mindig általánosítani, sznobozni, fikázni, flamelni!
Véleményt minden platformról lehet mondani, ha az neked nem tetszik annyira, mint egy adott másik, de akkor azt illik érvekkel is alátámasztani.

Én nem erre gondoltam. Az, hogy fikázza egymást az androidos meg a symbianos, vagy más rendszert futtató teló tulaj, ez régi műsor. Vagy a hagyományos készülék tulajdonos vs. okosteló tulajdonos ellentét. Arra próbáltam utalni az iphoneval kapcsolatba, hogy más rendszereket futtató készülék gyártó cégekhez képest az Apple bődületes árréssel dolgozik, pusztán csak a márkanév eladhatósága, ha úgy tetszik, túlértékeltsége miatt. És ez minimum 100ezer ft.-ba mérhető egy iphone4 esetébe. Na nekem ezt nem veszi be a gyomrom. Nem a készülékkel van bajom, mert remek telefonok, meg tényleg élvezet használni, de annyival nem jobbak, amennyiért eladják őket. És az, hogy erre találnak vevőket, nem keveset, valamilyen fajta rózsaszín köd létezését feltételezi a felhasználók fejébe. Aztán ezt nevezhetjük sznobériának, trendiségnek, bárminek. És mielőtt még valaki azzal jönne, hogy irigy vagyok, mert nekem nem telik rá, előre szólok, hogy nem vagyok az. Ha lenne is ennyi pénzem, egész mást vennék, de mondok jobbat, amikor megjelent ez a kütyü, még megengedhettem volna magamnak, de akkor is túlzásnak tartottam ennyi pénzt elkölteni rá.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Nem nagyon látom, hogy hol van az a 100e Ft különbség a csúcs iOS és Android készülékek közt. Elvileg ami hw-ben megközelíti a iPhone 4-et, az a ma bejelentett HTC Desire HD, de ennek még nem nagyon tudjuk az árát, így induljunk ki a független Nexus One 140-150e Ft körüli árából. Ettől gondolom a HTC Desire HD 10e-20e Ft-tal drágább lesz induláskor. Most egy új, független iPhone 4-et 180-190e Ft-ért tudsz megvenni. Ez barátok közt is maximum 20e-30e Ft különbség.

De meg lehet nézni az 10"-os iPad és a 7"-os Samsung Galaxy Tab leendő árait. Az iPad az olcsóbb.
Én nem mondom, hogy nem drágák az Apple termék, de nem kellene farkast kiáltani akkor, amikor egy kutyát látsz. :)

Mondod ezt nagy arccal egy SE X10i-vel a tulajdonodban ami kb. annyira sznob telefon, mint egy iPhone? Amit persze irgalmatlan nagy ontudattal meg az alairasodba is bele kellett venned ? :)

Szanalmas.

---
pontscho / fresh!mindworkz

alairas epic fail, de ezt felettem reszletesebben is kinyilvanitottak.

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Lassan itt az ideje, hogy öregecskedő 3G-met lecseréljem egy 4-re.

--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára

Zéró, nulla, semmilyen wifi nem megy.
Hibaüzi nincsen, egyszerűen semmit nem látnak, semmire nem tudnak csatlakozni. Végigjátszottunk szinte minden lehetőséget, sehogy nem lehetett belőlük életjelet kicsikarni.

Egyik napról a másikra. Sw frissítés sem segített.

(Nem is olyan drága a javitása. Igaz, a leggyakoribb szerelések listája közt ez az első tétel: http://i-doki.com/szerviz)

Ha veletlen lenne egy normal SIM kartyam es nem a T-Mobile-nal hanem fuggetlenul szereznék iPhone 4-et, a T-Mobile ingyen/olcson kicserelne nekem onmagaban a SIM kartyat microSIM-re? (kerlek ertsd meg a kerdest, mielott valaszolsz!)

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

fizeni biztosan kell, a SIM-csere miatt, olyan 2-3 rugó ez önmagában. de miért nem kérdezed meg tőlük? a legegyszerűbb, ha bemész, és kéred, hogy a mostani SIM-ed helyett adjanak egy microSIM-et, és regisztrálják át a telefonszámot, és másolják át az adatokat, ha szükséges.

---------------
mpu.buzz.hu

1500-ért bárki levágja a régit mini méretre. Ha valaki ezt magának csinálja, akkor ingyen van (na jó, kell egy 100 forintos éles kés). De ha nagyban gondolkozik, akkor vesz az internetről egy micro sim cutter tool-t és beindítja a vállalkozást.

http://www.microsim-cutter.com/
http://www.youtube.com/watch?v=H33WF7gLBC0

--
trey @ gépház

csak vagas kerdese az egesz? :O Tudtommal a microSIM-en tobb adat is elfer, azert talaltak ki, de fixme, lehet valamit felreolvastam a multban

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

en telefonkonyvet sokaig ott taroltam, csak egyre kevesbe hagytak a telefonok, pedig eleg biztonsagos egy egyszer csak be nem kapcsolodo bluetooth es normalis sync program nelkuli telefonhoz kepest. Most epp 2 kulonbozo vinyomon van meg backupolva a Symbian altal kuldott contact.vcf file

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Az iPhone esetén az iTunes mindenféle backup-ot elvégez. Sőt, minden firmware frissítés előtt nem csak ajánlott, hanem kimondottan kötelező lenne (véleményem szerint) elvégezni. Aki úgy frissít, hogy előtte nem nyom le a backup-ot (ami egyébként nem hosszú idő) az vessen magára.

--
trey @ gépház

Igen, de ha iPhonet lecserelem 4 ev mulva, az iTunes altal kimentett telefonkonyvemet mi fogja latni iShiteken kivul? Ugyanugy lesz egy hasznalhato contact.vcf mint Symbianeknal es Sonyericcsoneknal? Ketlem, de fixme

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

halistennek, hogy megoldodott ezzel a Wildfire-rel, ugyanis uigy kezdodott volna az egesz, hogy rambovites, virtualbox (nem az OSE, mert kell az USB support is), es XP-n iTunes. Mondjuk N900 Maemo -> Meego is allitolag csak XP alatt megy (fixme), de azt egy alkalommal megusztam volna

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Funambol-ról hallottál már? Ingyenesen szinkronizál minden adatot és támogatja a telefonok széles skáláját.

Én akkor hagytam fel a SIM-es bohóckodással, amikor az elmentett adatokból a néven és a telefonszámon kívül kutya vérvörös szögét (e-mail, homepage stb.) nem tudtam áttenni. Ha jól emlékszem - bár ez 5+ éve volt - neveket is csonkolta vagy nem kezelte az ékezeteket?

--
trey @ gépház

ekezeteket kezelte, csak telefononkent elterhetett a kodolas, de a nevek az max 15 vagy 16 karakter volt. Nekem ez nagyon sokaig jo volt, amire kellett, first name last name-et egesz jol kezeltek a telefonjaim

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

mert még nincs uj telefonom, es csak abban az esetben lesz ez iPhone, ha tenyleg megkapom azon a nevetseges aron, amin adnák. Es lehet, hogy akkor is csak eladni fogom, mert nekem a file manager, a mass storage mode es a bluetoothon fajlok (pl telefonkonyv) fogadasa az nagyon musthave telefonba, fixme, ha az iPhone mar mind3-at tudja jailbreak nelkul

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Mass storage nem akkora gond, mert pl. a telefonra telepített AirSharing nevű programmal (meg másik jó néhánnyal) WiFi-n keresztül tudod pakolni a fájlokat úgy, hogy a desktop oldalon nem igényel semmilyen kiegészítést. Gyakorlatilag olyan, mintha pendrive-ot használnál, csak el kell indítani a programot az iOS device-on.

az nem inkabb Samba? Kezdjuk ott, hogy a host gep Linux, ott tenyleg nincs parja a mass storage-nak (talan ifuse-zal tudnek majd még jatszani)

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

ha mar meglett volna a telefon, Google-oztem volna, cska gondoltam van itt egy-ket iFan, aki jobban tudja, de megoldodott a gond, HTC Wildfire-t is tudunk jo arban

midnenestre koszi a linket

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Vajon ez már a jobbított antennás új széria, vagy elsütik mucsára a problémásabb darabokat?

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."