Samsung Galaxy S - tapasztalatok első kézből

Mo - az egyik spanom - hozzájutott egy Samsung Galaxy S készülékhez. Kíváncsi voltam a telefonra, mert egész jókat olvastam róla. Kíváncsi voltam rá azért is, mert korábban volt nálam egy Samsung Galaxy Spica, de arról túl sok jót nem tudtam volna elmondani (összehasonlítva az általam használt iPhone-nal). Továbbá kíváncsi voltam rá még azért is, mert telefonváltás előtt állok, így feltérképezem, hogy mi jöhet szóba a kissé már koros iPhone 3G helyett.

A Samsung Galaxy S első ránézésre igényes telefonnak látszik. Annak ellenére, hogy műanyag a hátlapja, nem recseg, nem ropog. Férfikézbe termett (méretre nem kicsi), de meglepően kézre állt nekem.

Samsung Galaxy S
Az iPhone 3G-hez képest nem vastag. Sőt jobban megnézve a Galaxy S nem olyan púpos. 3,5mm-es Jack + USB aljzat a készülék tetején.

Samsung Galaxy S
Az alján a mikrofon.

Samsung Galaxy S
Hátulján Google felirat. A burkolat - amely könnyen eltávolítható - alatt 1500 mAh-s akkumulátor, ami a span szerint jó internet használat mellett egy másfél napig húzza. A cserélhető akku felett a szokásos SIM és MicroSD foglalatok találhatók.

Samsung Galaxy S
Félig magyar, félig angol felület. Az operációs rendszer jelen esetben még az Android 2.1.

Samsung Galaxy S
...

Samsung Galaxy S
Az iPhone használata után teljesen komfortos az Android. Nem érzi azt az ember, hogy elveszett. Elsőre, segítség nélkül sikerült például fotót készíteni, azt levélmellékletként adott címre elküldeni, az internetet, a YouTube-ot használni stb.

Samsung Galaxy S
Fő a biztonság!

Az élénk kijelzőn megelevenedik a természet :)

Samsung  Galaxy S
Lőttem gyorsan két képet a kamerájával

Samsung  Galaxy S
...

És készítettem sebtében egy videót

Az ítélet: összességében frankó telefon a Galaxy S. A két év iPhone használat után nem volt semmilyen hiányérzetem a Samsung termékével kapcsolatban. Minőségi terméknek látszik a rövid tesztelés után. A sebességére sem lehet semmilyen panasz. Fürge, reszponzív. A kijelzőre - pontosabban az érintőképernyőre - voltam még kíváncsi. Teljesen problémamentes a kezelése.

Rövid tesztelés után azt kell mondjam, jó kis telefont hozott össze a Samsung. Az ára függetlenül 130 ezer körül van. Erős dilemma, hogy a következő telefonom valami Android-os készülék vagy az iPhone 4 legyen. A jövő hónapban valószínűleg pont kerül ennek a sztorinak a végére.

Hozzászólások

Csakis android. Ha nem pont ez, vmelyik masik, de ne az iPhone-t vedd.

HOGY miért ne:
http://index.hu/tech/cellanaplo/2010/06/24/komoly_konstrukcios_hiba_az_…
csak hogy rövid és lényegre törő legyek. Aszonták megoldották avval h tok kell hozzá, de szerintem az ilyen szarokat messze kell kerülni, kitudja mikor esik szét, vagy derül ki másik konstrukciós hibája. Ha nem presztizs kérdése a telefon, akkor semmiképpen sem ajánlott.

Mivel itthon sokkal jobb a lefedettség, ez a hiba kb. elő sem jön. Több ismerősöm használja már itthon tok nélkül, az ő tapasztalatukból tudom. Az iPhone 4 nagyon jól összerakott készülék, nem kell minden bulvár cikknek hinni. A Galaxy S is hasonlóan jó minőségű. Érv-ellenérv itt inkább a hozzájuk kiadott appok minőségétől és mennyiségétől függhet inkább.

--
http://alimarton.com

A Galaxy S-el jársz a legjobban az Android-os telefonok közül, az iPhone 4-nél mindenben jobb: S-AMOLED kijelző, Bluetooth 3.0, DLNA, 4G, HDMI, WiMAX.

Bár ha kijön az iPhone 4G a Cortex A9-es processzorral és PowerVR SGX 545 GPU-val (OpenGL 3.2 és DirectX 10.1 szintű képességek, OpenCL) akkor az azért komoly kihívás lesz a Samsung-nak.

Az iPhone 4-ben PowerVR SGX 535, a Galaxy S-ben PowerVR SGX 540 van, előbbit az Intel is alkalmazza Intel GMA 500 néven.

Nekem a Galaxy S Pro tetszik a legjobban, ugyanaz, mint az alapmodel, csak fizikai QWERTY billentyűzettel, de úgy tűnik Magyarországon nem kapható.

Kezdjük a legszarabbal: a headset egy fosadék szerintem, az agybadugós fajta, amit utálok alapból is. Meg Sennheiserhez vagyok szokva, ez meg elég messze van tőle, tehát aki zenét akar hallgatni, annak nem ajánlom. A mikrofon hasonlóan rossz, a kábelen csücsül és 100%, hogy sosem áll az ember szája felé. Kuka és kész.
A kijelző baromi jó, napfényben napszemüveggel is jól látszik, éles, kontrasztos, szép képpel. Sosem éreztem kevésnek a fényerejét, viszont egy félhomályos szobában még sok is a minimum fényerő. Bármilyen más készülék képernyője egy fakó szar mellette. ;-)
A Kamera kicsit csalódás, a tesztképek alapján ennél sokkal jobbat vártam, bár összehasonlítási alapom nincs. Viszont az is igaz, hogy ezt a képminőséget vaku nélkül is hozza sötétebb helyzetben is.
Az üzemidőre nem tudok mit mondani, csak telefonálással biztos kibír többet, mint egy nap, de nekem GPS + WiFi + mobilnettel + zenehallgatással + alkalmazások telepítgetésével általában nem bír ki egy egész napot. Szinte minden cikk leírta, hogy többet bír, mint a HTC Desire - hát ehhez meg nincs összehasonlítási alapom.
A WiFi antenna jónak tűnik, mert nekem volt WiFi-m ott, ahol egy Nokia telefonnak már nem. A térerővel sem volt gondom.
Az érintőgombok nyilván nem túl jók, mivel mindenképpen véletlenül is hozzáér az ember és a vissza gombbal sokszor sikerül kilépni egy programból véletlenül, dehát ez van az érintőgomb a divat. Viszont az oldalsó bekapcs gomb, amivel le lehet zárni a képernyőt, az nagyon jól kézre áll zsebbe rakás közben. Ugyanígy jó, hogy a képernyőt be lehet kapcsolni a nagy középső gombbal is - nyomkodásra kézbe véve a telefont már ez esik kézre jobban. Szóval mindig pont az, ami kell.
Baromi jó az USB védő kis pöcök is, amit csak oldalra kell húzni. És számomra meglepően gyors az USB-s másolás is, 1 giga fent van pillanatok alatt, miközben az előző Nokiámon 10 percet is kellett rá várni.
Általában véve program még nem szaggatott rajta futás közben, simán megy a váltás több futó program között is, véleményem szerint az előforduló szaggatások Android problémák lesznek, nem a készüléké. Ezek főleg telepítés közben fordulnak elő - bár máskor meg az sem zavarja, hogy 6 alkalmazás települ egyszerre - tehát időnként van valami érthetetlen laggolás, ami máskor ugyanolyan helyzetben nincs, ezt írták is cikkekben. Mindenesetre normál használat során viszonylag ritkán fordul elő érezhető késés, ha az ember a már nyitott programok között váltogat. Reméljük ezt a Froyo majd javítja.
A telefon egyébként kényelmesen kézreáll, jó kézben tartani, pedig nekem kicsi kezem van. Féltem tőle, hogy nagy lesz, vagy nehéz, de nem az. A súlyelosztása is jó, nem akar kiesni a kezemből. A csillogós átlátszó felület a hátlapon biztos nem lesz előny, de eddig különösebb baj nem volt vele. Simán zsebben hordható. Írták sokan, hogy gagyi műanyagos érzete van - szerintem egyáltalán nincs. Mostanra az egyik sarka kezdett kezd kicsit kopott lenni, ez nem örömteli.
Sajnos nincs semmilyen állapotjelző LED a készüléken, de ezt elég könnyedén ellensúlyozták egy programmal (NoLED), ami a kikapcsolt képernyőn kivilágít egy pár képpontot és azt vándoroltatja.
A telefonálás minősége részemről jó volt, bár a hangszóró halkabb mint szeretném, de mondjuk az előző Nokiám nagyon jó volt ilyen téren, nehéz lenne überelni - bár talán ennyi pénzért illene.
Mostanra feltűnt, hogy a hívásjelzés kicsit késik - lehet, hogy ez is Android dolog. Azaz pl. kigyullad a kijelző, ekkor már tudom, hogy hívnak. Elkezd rezegni - ekkor már szeretném felvenni. Aztán megjelenik a hívókép és a dallam is elindul. Ekkor már próbálom felvenni, de általában még nem tudom elhúzni a felvevés csúszkát, csak másodszorra. Ez az egész persze 1 másodperc alatt lezajlik, szóval nem marad le az ember a hívásról, csak frusztráló a dolog.

Egyébként meg azt az érzést nem lehet felülmúlni, hogy az ember a Velencei tó partján hazaindulás előtt megnézi a neten, hogy hol lehet olcsón tankolni és felír egy két emlékeztetőt estére, amit otthon felugrik a levelezőből. Meg hogy a térkép böngészése nélkül bármikor odatalál bárhova a GPS-el és az se baj, hogy rossz helyen fordul be, mert egyből kapja az új útvonalat. Meg hogy bármikor el lehet lőni egy fényképet. És mindez mindig ott van nála egy kicsi készülékben, ami a szaggatások mellett azért hűségesen és megbízhatóan teszi a dolgát. Csak el ne felejtse az ember reggel megetetni. :-)

> A Galaxy S-el jársz a legjobban az Android-os telefonok közül

Itt nalunk a kollegakat a HTC Desire gyozte meg, a kozvetlen kornyezetemben legalabb harman hasznaljak, a mult heten frissitettek Androidot rajtuk.

Meg csak kozelebbrol sem lattam (nem erdekel), csak arra tudok hagyatkozni, hogy jo ideje elegedetten hasznaljak.

Sok mindent javított az update, de pl a HTC Weather widget fos lett azóta.
Ha USB-n felcsatolom a telefonban levő SDkártyát, akkor a weather widget megszűnik működik, szürke lesz és kész, el kell távolítani, majd újra hozzáadni (elég tré). Bár néha még ez sem kell hozzá, az App2SD használata után is előjött már.

A HTC Desire nem egy kategória a Samsung Galxy S-sel. Kb. eggyel mögötte van, most a Samu a csúcsmobil android fronton. HTC-nél majd a Desire HD-t lesz érdemes összehasonlítani vele, de gondolom addigra a Samsung is lép egy nagyot. Nekem nagyon bejövős a telefon, kb. 1 napra megkaptam, nagyon tetszett. Sjanos semilyen formában sincs rá pénzem, ez b.ssza most a legjobban a csőrömet.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Páromnak Samsung Spica-t vettünk. Egyik nap felkeltünk és nem lehetett vele telefonálni (nem volt térerő a telefon szerint). Nézünk bután, hogy az meg hogy lehet, a Desire 100%-ra jelezte. Kikapcs, majd vissza, de továbbra is semmi. Próbáltuk a GPS-t, az sem ment, meg még pár dolog, kb a telefon fele használhatatlan lett. A szerviz szerint az egyik chip szétment benne, azt kellett cserélni. Szerencsére még garis volt.

Előtte Samsung E250 volt. A szürke változat nem kapcsolta ki a világítást töltés közben:) Visszavittük, de a T-mobile-ban csodálkozva kérdezték, hogy ez miért baj? "Tegyenek rá egy törölközőt, ha zavarja Önöket a fény." ejh mondom:) Nem akarták kicserélni, mondván ez nem hiba... Majd mielőtt rájuk borítottuk volna asztalt, nagy nehezen kicserélték feketére. Az meg sokszor nem kapcsolta be a mikrofont a telefon felvételekor, vagy épp újraindult, netán lefagyott. Szervizben tettek rá újabb verziót, de nem sokat javult a helyzet. Sőt, 2009.12.31. után 2010.15.01-re állt át a telefon, és ezért nem ébresztett:)

mivel megvan még a telefon, ezért gyors levideóztam, ha valaki nem hinné el:)

Beállítottam a dátumot 2009.12.31 23:59 -re, majd megvártam, hogy átlépjen 00:00-ra. Ekkor még jó a dátum, mert nem létem ki a dátum-időből. Ezután egy szinttel feljebb lépek, majd vissza és láss csodát a dátum 2009.15.01 lesz :)

http://www.youtube.com/watch?v=L34AfcaAuQU

Most mondanám azt, hogy "vegyél iphone-t hátha az nem hibásodik meg" de inkább csak egy tetszőlegesen kis epszilon sugarú körben vett tapasztalat házon belül. 3 csamcsung telefon-ból kettőnek volt hibája, azt szoftverfrissítéssel (1-2 óra) orvosolták egy közeli csamcsung szervízben. A kolléga iphonejának a kijelzője az egyik oldalon kezdi megadni magát, (mintha az lcd réteg meghajlott volna, és a polarizáció nem lenne tökéletes a szögváltozás miatt) amire aszonta a Té, hogy ne is remélje, hogy egy hónapon belül megoldják.

Köztudott dolog, hogy ma már a telefonok jó része azonos alkatrészekből lesz megépítve, szinte ugyanazokon a kínai gyártósorokon a Flextroincsnál és más nagy gyártóknál. Valahogy mégsem azonos minőségű valamennyi készülék. Szerintem ez nagyban függ a tervezéstől és a felhasznált anyagoktól. Az hogy melyik cég által gyártott NAND, meg CPU van a telefonban csak másodlagos szempont. Itt nincsenek nagy különbségek manapság.

> "Férfikézbe termett (méretre nem kicsi), de meglepően kézre állt nekem. "

Eszerint nem erzed magadnak annak?:) Akkor ne hasznalj old spice-t:)

Az iphone 3G regi? Mennyi ideje hasznalod, hogy igy tekintesz ra?

Ezen kivul ami igazan erdekelne engem, hogy mennyire logikus a kezelofelulete, milyen vele telefonalni, sms-t irni, tehat telefonkent hasznalni?

Ja es milyen mas Androidos keszulekekhez kepest, ha volt olyan a kezedben?

10x

tompos

Az iPhone-t 2 éve használom. Aznap vettem, amikor a T itthon elkezdte árulni.

A kezelőfelülete olyan mint az iPhone-é, számomra nagy különbség nincs. A telefonálás és az SMS írás érdekel majdnem a legkevésbé, de erre rákérdeztem neked a gazdájánál. Azt mondta, hogy az SMS írás kényelmes, telefonáláskor pedig idézem "szép, tiszta hangja van". A szövegbevitelt teszteltem én is, az gyakorlatilag szintén megegyezik az iPhone bevitellel kényelmesség szempontjából.

--
trey @ gépház

Versenyképes az iPhone azon tulajdonságaival, ami az új iPhone-ban sincs máshogy. Ellenben bizonyos területeken előbbre van a régi iPhone-nál. Bővíthetőség (MicroSD), kijelző (AMOLED), sebesség (1 GHz) stb.

Hogy az új iPhone-nal hol van versenyben? Így elsőre az árában mindenképpen. Testvérek közt is fele annyiba kerül egy független Galaxy S, mint egy iPhone 4 függetlenül. Akinek az utóbbi fontos szempont, annak ez elég kemény érv lehet.

Ja, és annak ellenére, hogy korábban én is azt mondtam, hogy nem számít annyira a cserélhető akku, most már megértem, hogy egyeseknek ez fontos szempont. Ugyanis nemrég egy 2 napos garden party-n voltam olyan helyen a "hegyekben", ahol nem volt konnektor és bizony szopóág volt, hogy végén az induláskor fullra feltöltött iPhone-ba már csak hálni járt a lélek.

--
trey @ gépház

Soha nem láttam még senkit aki akksit cserélt volna amikor lemerült a telefonja. Azok se gondolják ezt át, akik szerint fontos szempont a cserélhető akksi. Amikor visszakérdezek, hogy hány darab tartalék akksija van a mostani telefonjához, akkor mindig kiderül, hogy nulla és soha nem is volt egy se ("de lehetne!").

Nem feltétlen kell egy készüléket eldobni, mert lesz helyette új. Az én iPhone-omat a gyerek örökli (alig várja, hogy megkapja) és nem mindegy, hogy milyen akkuval kapja meg. Az iPhone-ban is lehet cserélni akkut. Csak nehezebben. Nekem ez nem lesz probléma, mert tudok forrasztani és van valami érzékem is a szétszereléshez. Viszont én azzal nem tudok vitatkozni, hogy a kivehető akku jobb, mint a beépített.

--
trey @ gépház

Erről a "sose láttam"-ról mindig az "Örökség: avagy guten tag faszikáim" című klasszikus egyik jelenete jut eszembe. Amikor Bohus és haverjai ülnek az étteremben és ül ott egy szkeptikus nő is, aki azt fejtegeti, hogy miért nem hisz abban, amit még soha nem látott. Bohus azt mondja neki:

- Na és? Én sem láttam a maga p...áját, mégis elhiszem, hogy van.

:))

http://www.youtube.com/watch?v=BwmhpLsrMyw

--
trey @ gépház

Jajj... csak ne felejtsük el hogy ez nyílt cucc. bár nem ez a lényege, de sok tulajdonságában kenterbe veri az iphone-t. pl gyorsabban fejlődik. tudom hardver téma, de pl a nexus one-nak, meg a htc-s termékeknek legalább jó az antennájuk. Mit teszel ha kéne telefonálni, de véletlenül megfogtad a hátulját, és ettől elveszik a vonal. Szoftverét tekintve, egy éven belül megelőzi az apple-t. jelenleg egy színvonalban vannak. Már nem csak egy barkácsolmány, rengeteget fejlődött.

Felhasználó/felhasználás-függő.
Munkához részemről sokkal használhatóbbak a nyílt szoftverek, és keretrendszerek, bár azt is belátom, hogy földlapátoláshoz nem kell GPLv3-as lapát.
Viszont a moddolt firmware-ek készítésekor sem hátrány, ha a készítője a forrást is meg tudja nézni, így kiderülhetnek olyan problémák, hogy a gyári release-ben a kamera szoftvere performance üzemmódban felejti kilépéskor a procit, ami így az akksit lepippantja egy nap alatt, és lehet pecselni.

Ha valamit moddolni kell, mert nem jo, akkor az nem hasznalhato szoftver. Marmint az eredeti. Igy a hasznalhatosagan nem segit, hogy nyilt. Max a hasznalhatova tetelen segit. Viszont ha van egy firmware, ami minden igenyedet kielegiti, akkor tokmindegy, hogy zart vagy nem. Attol nem lesz egy szoftver hasznalhato, hogy nyilt. Max lehetoseget ad arra, hogy HA ertesz hozza, akkor hasznalhatova tedd. De a userek 99.9%-a nem ert, vagy nem akar erteni hozza. En szoftverfejleszto vagyok, de nincs nekem arra turelmem, hogy a szabadidomben kenyelmi vagy hasonlo szoftvereket reszeljek. A munka az megint mas, meg mas a szabadido.

Nem muszáj egyetérteni, de így legalább a lehetőség adott. Szoftverhibákat mindenhol fogsz találni, más kérdés, hogy hogy derül ki, hogyan tálalják, és hogyan orvosolják. Ahogy a jóember írta a gyártónak közvetlenül jobb, a felhasználónak az általad vázolt 99,9% esetben meg közvetve.

Nem mellesleg, aki ráfejleszt valami szoftvert, sokszor annak is könnyebbség, ha van lehetősége utánanézni, ha valami nem úgy működik, ahogy elképzelte. És így közvetve a 99,9% is jó megint. Ne kelljen már magyarázni...

moddolt Adroidnál lehet frissíteni a proprietary google alkalmazásokat? Gmail, Market, Talk stb.
addig rendben van, hogy el lehet ezeket menteni az eredeti Androidról, majd utána telepíteni például a CyanogenModra. de utána milyen módot lehet frissíteni ezeket?

az egykor oly divatos windows mobile konyhákban nem merült fel ilyen probléma, mert az update funkció úgysem működött az eredeti változatokon sem:)

Annyiban érdekelhet, hogy ha iphone-t veszel, akkor az apple-höz kötöd magad, az összes megvásárolt alkalmazásod csak iphone-on fog futni és ha ragaszkodsz a szarjaidhoz, akkor nem tehetsz mást, mint hogy megveszed a következő iphone-t. Android esetében az oprendszerhez kötöd magad, de legalább választhatsz több gyártó kínálatából telefont.

Persze ha nem veszel semmi appot a telefonra, akkor ennek nincs jelentősége, de akkor tulajdonképpen minek neked okostelefon?

Jajj, én kérek elnézést, ha nem volt érthető, és csak a habzás jött le megint, de látom te legalább habzásmentes vagy, ha a gnome-ot már így kontextus híján is bedobtad.

Hadd választhasson már, aki akar, hogy milyen androidos telefont szeretne az alapján, hogy mit tud, mire van szüksége, meg pénze, és ne csak a bumper színei közül lehessen opcióként válogatni

Valljuk be, ettől pörgött fel az androidos piac is, amit véletlenül 0.00000001%-nak mértél, és leszarod.

Telefonról és annak az oprenceréről volt szó. Nem tudom melyik vessző mögé gondoltad az általábant, és hirtelen hogy kerültek ide a macek, de nem is nagyon érdekel h visszaolvasod-e, hogy mást írsz mint amit belegondolsz (pláne ha papírod van a diszlexiádról, és h sajnálatosan a suli_tok_ban kimaradt az értő olvasás)

Ha te leszarod h valami nyílt forrású, a te dolgod, ha nem látod az előnyeit, az is egyéni, bár akkor nem sok keresnivalód van a java és tsai környékén sem. Kicsit meg vicces látni, ahogy apple-habzásról beszélsz, és közben a gnome-ra habosítasz

suckit a tudója annak, hogy miben nem elég a tudása hogy a sokmillát kereső topmanager golfpartnerek ne találják hasznosnak.

Bár őszintén szólva, nekem még a spica is tökéletesen elég annyiért, amennyibe kerül, 2.1-el, és állítólag gyártják hozzá a hivatalos t-mobilos 2.2-t.

Ahány ember, annyi igény. Én pl. reggel mosolyogva vettem kezembe a Galaxy S-t, azzal a biztos tudattal, hogy még az iPhone 3G szintet sem hozza. Elkezdtem nyomkodni azzal a kollégámmal, akinek szintén iPhone 3G-je van. 2 perc után összenéztünk és jól eldugtuk a telefonjainkat és elismerően bólintottunk, hogy nem hittük volna, hogy a Samsung telefonja van ilyen jó. Meg annyit mondtunk védekezésképpen, hogy "jó, de az iPhone 3G már 2 éves téma, persze, hogy ez jobb".

--
trey @ gépház

Mindenkinek van egy bizonyos küszöb, ami felett bármi jó, és csak az ára legyen megfelelő. Mint említettem a spica sem annyival kevesebb, amennyivel kevesebbe kerül, így annyival többet nekem már nem ér meg egy dézi, vagy az új galaxy s, hogy +50/+80 efttal többet adjak érte. Itt jöhet be esetleg a képbe a megfelelő előfizetéssel keresztbefinanszírozott iphone, amivel pénzben akár jobban is kijöhetsz, mint a galaxy-val.

(A 2.1-es androidnak is vannak hibái, gondolom párat pecseltek a samsungnál, de a galaxy s is meg fogja ősszel kapni a froyot, és gyanítom h a gingerbreadet is, mert nagyot akarnak szakítani a piacból éppen azzal, hogy meggyőző minőségel/supporttal állnak a "csamcsung"ozók elé)

2006 nyár vége felé dolgoztam néhány napot a Samsung jászfényszarui gyárában (LCD monitor/TV összeszerelés futószalagon, no, nem egy élmény végigállni egy 12 órás műszakot).
Az első napon oktatás keretében (Hatvanban) volt egy kis országismertető, a Samsung cégről információk, stb.
A lényeg: mikor a telefongyártás megindításáról felsőbb, vállalati döntés született, odahívta a nagyfőnök a középvezetőket (is), s arra kérte őket, hogy _mindenki_ vágja oda a falhoz - a szeme láttára - a saját, akármilyen gyártmányú telefonját!
Volt nagy megdöbbenés, de a koreai munkakultúra, valamint a katonai hierarchia szerint tagozódó vezetés előtt nem állt ellent senki (próbált volna bárki is!), s mentek (repültek) a telefonok a falnak ezerrel. Ekkor a nagyfőnök kiadta a következő utasítást: "tervezzetek olyat, ami legyőzi a konkurenciát!" Láss csodát - állítólag - 3 hónap múlva a nagyfőnök elé odavittek ~8 különféle variációt, ebből egyet kiválasztottak (gyártásra), s mindenki kapott belőle ingyen - egy darabot!
Ja, és a nagyfőnök megköszönte a munkájukat, nyilvánosan!
No, ezt ott, a helyszínen mesélték (adták elő), az igazságtartalmáról nem volt lehetőségem meggyőződni, de mindenesetre érdekes - szerintem.

OFF
Miután kissé elkalandoztam, eszembe jutott ennek kapcsán más is: a koreaiak a mai napig nem "jó napot"-tal köszöntik egymást, hanem: "Ettél-e ma már rizst?"
Egyik nemzeti eledelük a kimchi. Stb.
/OFF

Nyilván - gondolom - megoldották, de ezt ne tőlem kérdezd! Csak próbáltam visszaadni amit ott hallottam (tapasztaltam).
Egyébként a második - előadások közötti - szünet végénél néhányan késve jöttek vissza, illetve volt aki szimplán elaludt, és ezeket a "csókákat" - első és utolsó körben - figyelmeztették, ezt követően elküldték. No, nem az előadásról, hanem véglegesen.

Ezeket azért mondják el nektek, szalag melletti melósoknak, hogy evvel hassanak rátok, belétek táplálják a cég iránti hűséget, tiszteletet, kialakítság a megfelelő morált, etc.etc. (Egyébként 0,0000001% az esély rá, hogy ez valóban megtörtént.)
Mint amikor az idegenlégióban elmesélik, hogy mittudoménhol, egy tucat légiós tartotta vissza napokig a több ezer fős mexikói sereget, és az egységet vezető légióskapitány halt meg utoljára, és a fakezét minden évben végighordozzák az újoncok között.
És rendesen felfújják a történetet, az egekik magasztalják a hősöket, rendesen hozzátesznek a sztorihoz, hogy a morált megfelelően hangolják.
Nem kell bedőlni az ilyennek, ezek a történetek kitalációk.

rohadt gyors pl. az én G1-emhez képest :) vagy egy Pulse-hoz képest is. Több havernak is van a környezetemben, aki Pulse-ról váltott az pl. teljesen el van tőle ájulva, másik is szintén, szerintem sem rossz, főleg a kijelzője állat :)

én 1 év után "utnam" rá az androidra, asszem legközelebb Samsung Wave-t veszek, BadaOS-sel, persze főként mert relatíve olcsó, és kemény hardver van alatta.

"A jövő hónapban valószínűleg pont kerül ennek a sztorinak a végére."

Jómagam is így vagyok vele. Most a napokban jár le a 2 éves hűségem, 1 hónap múlva jön a 4-es. Ha a T tud mondani valami kellemes árat az i4-re, hogy megtartson mint ügyfelet, maradok és készülékcsere i4-re, ha nem, akkor valszeg szolgáltató és készülékváltás.

Én arra leszek kíváncsi, hogy mennyire lesznek korrektek. Az iPhone-t az első napon, augusztus 22-én vettem. Elvileg a hűségpontok - amik azóta gyűlnek - 2 évig érvényesek, azaz 2010. augusztus 22-én elvesznek. Viszont addig nem lesz iPhone 4. Szóval arra leszek kíváncsi, hogy ezt hogy intézik. Nem a hűségpontok értéke a lényeg - végülis nem oszt, nem szoroz ha az iPhone 4 mellett döntök -, mindössze a korrektségre vagyok kíváncsi.

--
trey @ gépház

Nem egészen így működik tudtommal. Gyűjtöd a pontokat, de a gyűjtött pontok 1 év után vesznek el. Tehát ha egy éve júliusra kaptál 50 pontot, azóta az eltelt időben még 1500-at, akkor az 1550-ből az egy évvel ezelőtti 50 pontod elévül. (Persze javítson ki valaki, ha jobban tudja mint én, nekem így sikerült értelmeznem).
Megjegyzem Te elég kevéssel is beéred, ha 3-4000 HUF kedvezmény az új előfizetői árhoz képest szerinted már korrekt. 1 hűségpont = 1 HUF.
Nem gondolom, hogy két év hűség, havi alaphangon 10k-s telefonszámlával csak ~4400 Ft kedvezményt ér... Amennyiben viszont a T igen, lassan lehet, hogy én is elkezdem nézegetni az Androidos telefonokat.

Az durva lenne... a 130-at úgy gondoltad, hogy az szétbomlik a 2 évre és be van építve a havidíjba és a telefont elhozhatod 40-50-ért (mint anno 2 éve), vagy 130 + 2 év rablánc? Utóbbi esetben kösz, de kösz nem, előbbi eset pedig szerintem eleve reális (most is így van Ikon 400-al, 2 év rablánccal), én úgy gondolom, hogy ez az amit még honorálhatnának valami kedvezménnyel két év után.

Az utóbbira. 130 + aláírsz két évet. Hamarosan ki kell derülnie. Mondjuk az is biztos, hogy sokáig nem várok. Ha szeptemberben nem lesz belőle semmi, akkor vagy nézek máshonnan, vagy nézek mást. Mondjuk annyi a különbség, hogy én ezt Ikon 200-zal képzeltem. Nekem most az van.

--
trey @ gépház

Attól tartok a kedvezmény csak annyi lesz majd amennyit a hűségpontból tud 'vásárolni' az ember. 89-99 ezer szerintem túl alacsony ár, a 130 túl magas. Én inkább azt gondolnám, hogy az árak úgy fognak alakulni, hogy a 3Gs változat árai lejjebb mennek, a 4 pedig a 3Gs jelenlegi árain lesz kapható. Legutóbb is így volt amikor a 3G mellé bejött a 3Gs.

Igen, így volt, 99-ről indult, majd október végén lement 79-re 2 évvel ikon 200-zal. Novemberben így vettem meg, 79-et bőven megért. Nem hiszem, hogy 100-nál többért adják, hűségpontból meg azért két év alatt összegyűlhetett annyi, hogy jóval olcsóbban megkapja, de konkrétumot nem tudok.

--
http://alimarton.com

"Beváltható pontok: 2 266
Kártyaszín: arany
Kártyaszín érvényesség vége: 2010.09.01"

Az utóbbi adat aggaszt kicsit. Mit jelent ez?

Bár megmondom a frankót, az 1 pont = 1 forint miatt ez az egész pontosdi nem nagyon érdekel. Ez a 2266 forint kedvezmény megléte vagy nem léte semmiben nem befolyásolja majd a döntésemet.

--
trey @ gépház

Azt nem tudtam, hogy ilyen szűken mérik forintba átszámolva... Van olyan is, hogy "Tarifakedvezmény: 1." erre is érdemes lenne rákérdezni, aranykártyával úgy tudom azért olcsóbban lehet készülékhez jutni.

Az érvényesség szerintem változik, nekem nemrég 2010.10.01 volt, most meg 2011.01.01. Nekem viszont még több, mint egy év van az előfizetésemből, lehet hogy azért.

--
http://alimarton.com

Kiálltam az erkélyre és kipróbáltam, az égbolt felét takarja a lakás, az iránytű a tető acélszerkezetének egy része által takarásában. Kb. 150 km -re innen volt utoljára gps lock, most 10 másodperc alatt fogot 4 műholdat a 8 láthatóból és 10-20m pontossággal mért be. Az iránytű viszont szerintem majdnem 20 fokot tévedett, nem tudom a tető zavarhatja -e(látszik mennyit használom...)? Autóban utazva simán az útra tett (waze, google maps) és követte a vonalat, sebességet lehetőségekez mérten helyesen jelezte.

Gondolom tudod, hogy 3G-s az iPhone-ja, nem? Hát akkor most mi a fenét nem értesz?

Nézzél rá a naptárra, 2010-et írunk, 2 éves téma a 3G, most akkor ezzel menjen ki az utcára, vagy baráti társaságba vagy ezt te hogy képzelted el? Ezzel az elavult sz*rral?

Mert az, hogy neked nincsenek igényeid az rendben van, de ma már nem a 3G a trend, nézzél már körül a világban egy kicsit, kapd már össze magad.

És akkor képes megkérdezni, hogy mi a baj a 3G-vel, mondjuk az ilyenek nyomulnak még DVD meghajtóval, 4:3 képarányú kijelzővel meg Nokia Classic-al, fogalmad sincs a trendekről, szépen nézünk ki, aztán te vagy a legjobban meglepődve, hogy lenéznek, meg kinéznek a társaságból. Én mondjuk szóba se állnék az olyanokkal mint te, te egyszerűen nem hozod a szintet.

személy szerint a galaxy s nem nagyon fogott meg.
a hw erős, ennek ellenére a szoftverek lassabbak, mint desire-n (navigáció konkrétan akad (motonav, más navit nem néztem rajta)), van, hogy maga az egész rendszer akadozni kezd (más android telóknál ilyet nem nagyon láttam)

játékok tekintetében nagyon zsír (hála a cortex-nek), de ha nem játékra kell, akkor inkább másik készülék (bizony egy böngészés is érezhetően lassabb)

az anyagminőség szerintem gyér, pl a középső gomb nálunk lazán "elkopott", pedig nem nagyon nyúzta senki sem.

a legnagyobb problémája az, hogy samsung (a szoftvere ritka tré, google-> samsung galaxy s lag fix, szóval orvosolható, de out of the box nem az igazi!)

erről egyébként Paul (modaco) épp ma írt egy rövid véleményt:

I'm very unimpressed with the quality of finish on my Galaxy S.

I treat my phone VERY carefully, transporting it always in a pocket on it's own and cleaning it periodically with a soft cloth, the same way I look after all my phones. Simple reason: I like my phone to look good as new and I like to preserve any resale value.

I'm sad to say that the Galaxy S is probably one of the worst phones i've owned with regards to longevity of finish... I already have some issues such as...

The main action button is scratched and has a 'wear dot' in the centre where it is pressed
The back cover is scratching easily on the edges and the top left and right corners are very 'cloudy' and scratched
The bottom corners on the back cover are also looking worn

Now, the back cover wearing I could probably cope with (I could just get a new back cover), but the action button wear is totally unacceptable. I've not had the phone long and don't abuse it or even excessively use it.

Anyone else have similar experiences?

I'll post some pics in a bit.

P

én kivárnám, hogy az elkövetkező 2 hónapban milyen új készülékeket jelentenek be.
jó lenne a galaxy s, de olyan sok apró hülyesége van, hogy nekem nem nagyon jött be (röviden maradtam a desire-nél)

Csakhogy bővitsem a képet, leírom én is 2 szóban az általam használt 4-es szifonnal a kb 1 hónapos tapasztalataimt:
- ez a legkisebb szifon, vékonyabb mint a 3G(S)
- kisebb szélességben és magasságban mint a samsung (összemértem)
- retina display nagyon durva, de nem nélkülözhetetlen
- térerő vesztésnek nyomát se láttam, pedig sokáig nyúztam ilyen irányú célzattal
- semmi olyan iszonyat nagy durranás nincs benne, amiért mondjuk egy 3GS-ről váltanák rá újra :)
- akinek van egy angol ismerőse, kb 210 körül hozzájuthat egy 32G-shez (nekem konkrétan 203-ba volt), vagy olyan 170 körül a 16G-s

A Samsung-ot nyomogattam egy pannon shop-ban, tényleg nagyon kellemes telefon, csak azt a plusz 1-1 cm lehet már sok, ezek mind nagy telefonok.

Nem Galaxy S, csak úgy Samsung supportról általában.

Kb. egy fél éve vettem egy Omnia II-t (ezt egyébként azóta bánom, mióta volt egy Galaxy S a kezemben...). Egyszer valahogyan sikerült elhagynom a gyári tokját, meg az adatkábelt. Hát gondoltam semmi probléma, egyik sem egy olyan extra dolog, hogy ne lehetne szerezni. Felhívjuk a nullahatnyócvanszamszung-ot, ha már annyira hirdetik, aztán ott majd jól megoldják ezt a "komoly" problémát. Megmondják, hogy hol, merre és mennyiért.
Hát tévedtem. első alkalommal egy kedves és segítőkész hölgy vette fel a telefont. Elregéltem a bajomat, hogy én az a fránya júzer vagyok, aki nem akar utángyártott "sz@rokat" a telefonjához. Én a gyárit szeretném, a tok ugyan egyszerű és totál fapad (aki ismeri a telefont az tudja), de nekem bőven megteszi. Lehet-e ilyet kapni, hol, hogyan és mennyiért? A mondókám végeztével a telefon túlvégén tanácstalan hebegés-habogás (hivatalos, a gyártó hazai képviseletének ügyfélszolgálatáról beszélünk). A végén kaptam két telefonszámot, hogy hát hívjam fel azokat. Az egyik valami samsung brand izé tököm 600 címmel és jelzővel ellátott non-plus ultra márkabolt. Hívjam azt, ott tutira van.

Felhívtam hát a márkaboltot, megint csak elmondtam a bajomat, hogy hát én ehhez a telefonhoz _gyári_ tokot szeretnék, van-e és mennyiért. Ha nem telefonon beszéltünk volna, akkor a beszédstílus alapján minden bizonnyal egy réveteg, üveges tekintetű eladóval találtam volna szemben magam, akiről az volt az érzésem, hogy nem érti a problémámat, de nem is érdekli. Így közölte inkább, hogy ilyen nálunk nincs! WTF? Samsung telefon gyári tok nincs samsung márkaboltban, ráadásul a legkiemeltebben? mivaaaan?!?!?!

Ezen a ponton elértem azt a szintet, hogy a ráfordított idő és energia máris több volt, mint amennyit maga a tok megér. Egyszerűbb lett volna bemenni a sarki GSM boltba és venni valami tokot, de úgy voltam vele, hogy most már azért is szerzek a samsungtól egy gyári samsung tokot. Ha bele döglök, akkor is.

Így hát felhívtam megint a nullahatnyócvanszamszungot, és megint elmondtam a problémámat. Megint előkerült két telefonszám, az egyik egy budaörsi márkaszerviz száma volt. Szóval már jól kezdődött. Biztos kimegyek egy tokért - ami becslésem szerint kb. 1000-1500 Ft lehet - Budaörsre Újpestről. A hülyének is megéri...
Nincs mit vesztenem alapon felhívtam a márkaszervízt. A srác, akivel beszéltem erősen elcsodálkozott, mondván, hogy hát ők márkaszervíz, így nem árulnak tartozékokat. Nem is értette, hogy az ügyfélszolgálaton hogy került képbe az ő telefonszámuk. De érezhette rajtam az elcsigázottságot, és a reménytelenséget. Jó fej volt és segített. Mondott egy linket, amihez hozzátette, hogy hát ugyan nem samsung márkabolt, de a webshopban xyz cikkszámon találok gyári tokot.

Megörültem, mint majom a farkának, már írtam is be a linket, keresőbe a cikkszámot. Aztán jött a hideg zuhany. A tok valóban volt, ott volt, az volt az. Csak épp 4000Ft(!!!) volt. Egy lóf@sz kis tok, ami akkor is olcsóbban kijön, ha fogok két darab ezerforintost, összevarrom, a hangszórónál meg kivágom a lyukat rajta. Hát hülyék ezek?!?!?!?
Sebaj, nem vesszem meg az első helyen, megnézem máshol is. Kizárt, hogy ilyen irreális ára legyen annak a toknak.
Dolgozik rokon a "hülyevagyok" műszaki áruházláncnál. Felhívtam, mondom neki, hogy egy ilyen tok kellene. Van-e nekik? Azt mondja van, de 3000Ft. Annyit szerinte nem ér (szerintem se, de már legalább egy ezressel olcsóbb). 1500-2000Ft között sokkal jobb tokot tud adni. De hajthatatlan voltam. Én gyári tokot akartam, olyan áron, amennyit valóban ér.

Így felhívtam az egyik ismerőst, aki nem sokkal utánam vette az omnia II-t. Megkértem, hogy ha nem használja a gyári tokot, akkor két sörért cserébe adja már nekem. Kicsit értetlenkedett, hogy "Minek neked az a tok??? Van attól sokkal jobb, 1500-ért vettem a nyugati mellett Pierre Cardin tokot hozzá". De aztán rám hagyta és rábólintott az "üzletre". Így lett végül gyári tokom a telefonhoz két sörért cserébe. Igaz, nem a samsungtól. Bármennyire is tőlük szerettem volna beszerezni.

Amit nem értek a történetben, hogy a nullahatnyócvanszamszung vonal végén miért nem bírták azt mondani, hogy igen, lehet kapni, ennyibe és ennyibe kerül, menjek be egy márkaboltba, ha ilyet akarok. Miért kellett tanácstalan fejvakarásba kezdeniük a kérdés hallatán. És miért nekem kellett felhívnom még négy telefonszámot, amiből csak az egyiknél tudtak segíteni. Ráadásul az is olyan hely volt, ahol pusztán "jófejségből" segítettek, mert a márkát illetően ez nem lett volna feladatuk. Ha mondjuk valami pink háttérvilágitású kijelzőt akartam volna szerezni, még megérteném. De én csak szimplán egy gyári tokot szerettem volna beszerezni a telefon gyártójától. Semmi többet... De mint kiderült, ez gyakorlatilag lehetetlen.

Szóval nálam a samsung ügyfélélményből és supportból erősen negatívra vizsgázott.

Nem láttam, de azon nem is lennék meglepve, mert Apple. :) De ez meg samsung, ami hype-ban nem egy kategória vele. De ezek után kezdem azt hinni, hogy a tartozékárak terén igyekeznek az Apple babérjaira törni. :)
Alapvetően nem is az áron húztam fel magam. Rendben, legyen a tok 4e Ft. De akkor lehessen is kapni márkaboltban ha utcáról beesek. Ne nekem kelljen már hajkurászni ennyi pénzért...

Androdios alternatíva lehet a Vodafone 845 illetve az LG-nek is van már egy.
Árban jóval kedvezőbb, persze kompromisszumok árán (kijelző, kamera) de szinte mindent tud amit az iPhone vagy Galaxy vagy Nexus.

Vodafone 845-öt már használtam párszor, van az egyik munkatársnak. Tényleg nem ér többet, mint 30e (előfizetéssel 10e), viszont az árához képest -imho- nem rossz.

Szintén a cégben kellett pár iPhone 3-on beállítanom a levelezést, hát agyvérzést kaptam a végére majdnem:) Persze ettől még lehet jó telefon, csak nem bírom megszokni. A Galaxy S-nek egy nagy hibája van, mégpedig, hogy Samsung, így számomra kizárt.

Ha nem lett volna több Samsumg telefonom, akkor mondhatnád, de látszik nem olvastad a többi commentem:) Lehet, hogy ez a Galaxy S már jó, de az eddigi rossz tapasztalataim miatt inkább nem vállalnék be még egy Samsungot. A szomszéd szobában használnak egy Galaxy S-t, sza esély adott, hogy megváltozzon a véleményem.

Nekem ez a harmadik Samsung, előtte volt egy i550, előtt kettő WinMo, előtte volt egy nememlékszem Samsung, de egyik Samsung-al se volt különösebb bajom... :)

Szerintem pont annyi selejtet és rossz szériát gyártanak, mint bármelyik másik gyártó, csak ki mit fog ki éppen.
--
http://wiki.javaforum.hu/display/FREEBSD

http://www.gsmarena.com/samsung_i9000_galaxy_s-3115.php
http://www.gsmarena.com/htc_desire-3077.php

jobb hardware: több memória, újabb BT (3 vs 2.1), jobb GPRS/EDGE (Class 12 vs Class 10), gyorsabb HSUPA (5.75Mbps vs 2Mbps), viszont a Galaxy S-en nincs vakufény. Amit jól jön, ha meg kell világítani valamit.

Sikerült mind3 telefont már kézbe fogni, és valóban nem egy kategóriák, sőt most iphone4el ismerkedtem, viszont árban sem mérendők össze.
Azt már csak halkan jegyzem meg hogy nem értem mi kerül 100-150.000 Ft-ba (iPhone4 300e) ezeken a készülékeken :)
A reális az lenne hogy a 845-öt utánad dobják a többiért pedig 10-20e kérnek :)

Úgy érted, hogy a szolgáltatónak kéne 10-20e-ért adni ezeket? Azzal egyetértek, viszont ha nem szolgáltatónál veszed, akkor reális az ár szerintem. Úgy tudom a Desire anyagköltsége 160 dollár, úgyhogy ezek max akkor lesznek olcsóbbak ha a HTC és társai olcsóbban kapják majd az alkatrészeket.

Nem tudom írta-e már valaki...

A képeket nézve úgy látom, hogy az egész telefon fényes felületű műanyagból készült. Ezzel csak két gondom van: Egyik az, hogy könnyen karcolódik. Másik meg az, hogy a karcolódás mellett egy pár hónap alatt elvásik a felülete (főleg ha pl. asztalon vagy kemény felületen van húzogatva, ide-oda rakosgatva) és emiatt ronda lesz. Ennél a telefonnál ez a két állításom mennyire lehet reális?

--
http://modellers.hu

Annyira nem karcolódik, legalábbis a munkatárs leejtette, esés közben meg belerúgott a a mellette menő másik arc, de egész jól kibírta :) A karcolásokat alapból alig lehet észre venni, sza megnyugodhat. Viszont, igen, ha nem csont száraz az ember keze, akkor könnyen csúszik.

A kezdeni élményeket itt írta le, szerintem szebb fényben, mint kellett volna, mert itt bent megint jönnek az anyázások:) most épp azon van kiakadva, hogy rendszeresen nem ébreszt a telefon. Vagy leveszi 0-ra a hangerőt, vagy csak nem indul el az ébresztés és közben az óra 20%-on eszi a CPU-t. A restart megoldja, de két nap után megint jelentkezik. Nice:) Meg a Samsung programja nem látja a telefont. Fórumokon azt találta, hogy szervizbe kell vinni és raknak rá újabb drivert, úgy menni fog. Csodás...
Másik munkatársnak HTC Hero-ja van, ő is dühöngött kicsit a gyári (asszem már 2.1) miatt, mert tele volt hibával és inkább rakott fel custom ROM-ot.

1,5-2 hónap motorola milestone használat után, immár kb. 1-1,5 hete iphone4 userként azt mondom: CSAK iphone4 !
Fantasztikus, retina display odaver, 720p hd videófelvétel nem kamu, egész jó minőségű.
Ja, és bírja az akksija rendesen.