Egy megszakitott komment

Sokadszorra nem tudom elkuldeni, pedig ezt mindenkepp ki szeretnem irni magambol. Kicsit atfogalmazom, hogy kontextus nelkul is ertheto legyen.

Kezd elegem lenni abbol, hogy folyamatosan semmi mast nem lehet olvasni a portalon, mint az egymas sarral (meg egyebekkel) torteno dobalasat, szemelyeskedest, illetve tomeny hulyeseget. Nem lehet olyan, tiznel tobb kommenttel rendelkezo node-t felhozni az utobbi masfel evbol, ami ne lenne sz@rra offolva, mar elnezest a kifejezesert. Nem tudom, miert nem lehet ezt elintezni a falakon kivul, ott, ahol senkit nem zavar ez a kerdes.

Kezdem en is ugy erezni, hogy ez mar boven nem az a HUP, ahova en csatlakoztam, es boven nem az a szinvonal, amit en olvasni szeretnek. Par ev, es az Index forumainak szintjen fogunk tartani. Nagyon sajnalnam, ha ez igy lenne, de ha kezdem erzekelni a tendenciat, bizony gondolkodas nelkul fogom itthagyni ezt a helyet. Mar szinte senki nem ir ide, akit szerettem olvasni, akik miatt idejartam, az uj csapat pedig nem is akar semmilyen szintet a portalra. Legalabbis semmilyen torekves nincs erre vonatkozolag, sem a forumtagoktol, sem a portal tulajdonosatol.

Hozzászólások

Mit szeretnél? Ki kellene dobni mindenkit, aki nem viselkedik?

--
trey @ gépház

Nem rögtön, mert egyszer bárkivel előfordulhat bármi, de másodjára már igen.

!warn aztán ha nem hat akkor !ban
ennyi.

Plusz nem kéne trollmágnes cikkekkel (Mikor nem lesz rózsaszín tamagocsi és társai...) telenyomni az oldalt, mert a hülye cikkhez nehéz értelmesen hozzászólni, viszont vannak emberek akiknek íráskényszerük van. Csak meglesz ilyenek nélkül is a HWSW által szabott napi kvóta...

De ez a te dolgod, mint ahogy nem kis arccal írtad is valahol, na akkor kezdtem el keresni a "Felhasználó törlése" opciót én is. Nem találtam meg, úh maradtam, jó rég óta ez az első hozzászólásom.

De ez is a te dolgod, hogy kanibálokkal akarsz értetlenkedni vagy értelmes emberekkel tárgyalni. Ha nem tettszik a kritikus hozzáállásom, törölj nyugodtan, ahogy aláírásomból is látszik van hol kiélnem íráskényszeremet.

--
http://csuhai.hu
http://sys-admin.hu

REngeteg hülyeségeket írnak az emberek.
Igen, köztük te is szoktál néha.
És akkor ha valaki rávilágít ezekre, egyből jön a sértődés, meg az anyázás, ahelyett, hogy azt mondaná az illető, hogy "ohh, bocs, benéztem/rosszul tudtam".
Igen, te is.

Peldaul a fooldali hireknel, amikor egy-egy thread nagyon bevadul, azokat nyugodtan ki lehetne torolni. Ha ujrakezdik, akkor lehetne peldaul bannal jutalmazni az olyanokat (nem hosszu idejure gondolok, 24-48 ora is el tud gondolkodtatni).

De tartalak annyira intelligensnek, hogy ilyen, es hasonlo otleteket te is ki tudnal talalni. Sajnos az oldal a mellekelt abra szerint mar nem megy el komolyabb moderalasi elvek nelkul.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Termeszetesen nem. De lasd be, a jelenlegi allapot nem megoldas, az oldalon nagyon sokakkal elszaladt a lo. Es ismeretlenkent az oldalra tevedve, a fooldali hirek alapjan fognak velemenyt nyilvanitani az oldalrol - ami mostansag, tartok tole, nem lesz pozitiv. Ezt gondolom te sem akarod.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

+sok! tényleg jól jönne a közösségi pontozás.

csak akkor meg...feljön az a probléma, hogy mivan, hogy ha valaki csal a pontozásban...rengeteg mailcímmel reggel, proxykon keresztül, és úgy szavaz sokszor.. :\ hajjj :\ biztos vannak ilyen h*lyék/elszántak...

esetleg a főoldalra nem lehetne kiírni egy nagyon látható, több hétig kint levő ötletbörzét, ahol is az emberek megmondják, hogy szerintük mi lenne a legjobb moderálási elv? hátha lesz 1-2 jó tipp, ami tényleg hatékony/kevés időráfordítással kialakítható.. :\

szóval elméletben van még egy megoldás: a prioritás szerinti pontozás, miszerint akinek nagyobb pontja van [mármint pozitív], annak a pontozása többet ér. ok. na ezt programozza le valaki drupalba, kerüljön bele a stable drupal-ba, és legyen hosszúéletű feature :D

jó ötlet :O [irony nélkül, csak hát a kivitelezés..:\].

Guglinal egeszen jol megy a PageRank. Az algoritmus mar kb. megvan, csak at kell vinni emberek szintjere.

X like-olja Y-t: X-bol Y-ra mutat egy link
X utalja Y-t: X-bol Y-ra mutat egy "negativ" link (ez az eredetiben nincs benne)

matrixba vele, normalni, epszilonnal megnovelni az atlot, es hatvanyozni.. kb. ennyi

A hozzaszolast meg ugy lehet venni, mint egy site-on beluli aloldalt az eredeti rendszerben.

--
Most popular iPhone App of the month:
Public Telephone Box Locator

És ha a másik oldalán fognád meg a dolgot? Vannak akik nem a szakmai hírekért, hanem a diskurzusért vannak itt, csak az úgynevezett közösségért. Adni kell nekik egy homokozót, ha a hwsw-nek lehet a hup a melléklete, a hupnak is lehet konyhás, pocaklakós, focis, autós, rockeros, emós rovata. Vagy valami hwsw-hez hasonlóan szoros összefonódás egy bulvárlappal, tehermentesíthetné a fórumot.

Core megoldas nincs is, contributed modul mar van. Tudom, nem szeretsz ilyenekkel szivni, mert plusz ido karbantartani, kovetnie a verziovaltasokat, securutity bugokat es hasonlok.
http://drupal.org/project/userpoints_nc
http://drupal.org/project/userpoints
http://drupal.org/project/userpoints_contrib

Tényleg véglegesen kéne kidobni a civilizálatlanokat. Azt amúgy soha nem értettem, hogy ha egy kitiltott emberről kiderül, hogy más néven megint beregisztrált, akkor miért nem kap automatikusan megint kitiltást. Végül is elvileg egy ember van kitiltva, nem egy nick.

Mellesleg javasolnám, hogy kerüljön pénzbe a regisztráció. Aki hánytálnak használja a HUP-ot, legalább fizetgessen érte.

kerüljön pénzbe a regisztráció

Ennek szerintem nem sok értelme lenne, ha túl sokba kerül, annyira hogy már tényleg ne érje meg többször regisztrálni, akkor az a többi normális felhasználóval szemben lenne kiszúrás, ha pedig jelentéktelen összeg akkor az meg mit számít?

A pontozós módszert én is jó ötletnek tartom.

Hát a legfontosabb (szigorúan szvsz!) a személyeskedésekkel teli, és a témától messzemenően eltérő kommentek tiltása. Talán még a helyesírás, érthetőség minimális megkövetelését is bele lehetne fogalmazni.

Közben jutott eszembe, hogy lehetne egy teljesen OFF topicot létrehozni. A témától túlságosan eltérő szál(ak)at a moderátor(ok) átmásolják oda a legelejétől, az eredetiből pedig 2-3-4 (a szükséges számú) hozzászólás után törölnek minden továbbit, egy "lezártuk, ITT lehet folytatni - moderátor neve" kommenteltel lezárva azt. Technikai megvalósítás nem tudom mennyire lehetséges, Drupallal megoldható-e, hogy egy hozzászólást, és (az adott szálban) minden felette lévőt másoljon...

Hogy legyen valami konkrétum, egy 5 pontos javaslat.
Kizárást von maga után:

- törvénysértő, illegális tartalom (warez-t is beleértve)
- fórumtársat aránytalanul sértő, gyalázkodó tartalom
- gyakori offtopic
- ha kitiltott felhasználó más néven újra beregisztrál a tiltás ellenére
- a felhasználók kollektív "bűnösségének" hangoztatása, csoportként (pl. "hupperek") való kollektív szidalmazása

Gabu szokott figyelni a content aranyara (kb. a netikett egyetlen olyan pontja, amit betart :) ).
Az az alapelv, hogy ha csak par szot ir, akkor kiszedi az alairasat, hogy ne legyen hosszabb, mint a hsz maga.
Legalabbis az egyik flamewarban ezt irta.

--
Most popular iPhone App of the month:
Public Telephone Box Locator

már megvan a ~~megoldás :) lent

http://hup.hu/node/90602#comment-1079992

már csak ki kéne nyomozni, hogyan lehet ténylegesen megvalósítani a dolgot, úgy, hogy trey-nek ne kelljen sok időt ráfordítania.

ui.: drupalból még nem kellett farigcsálnom, sajnos csak nyomozással tudnék megoldást adni hogy lehet megvalósítani. esetleg most jól jönnek a hup-on levő drupalosok:D

Tudom, tartózkodsz a 3rd party Drupal moduloktól, de esetleg egy engadget-féle közösségi komment-osztályzó csodákra lenne képes. Egy-egy kattintással mindenki szívesen hozzájárulna ahhoz, hogy eltűnjön a tömény anyázás a kommentek közül. :)

Szerk: Mire ezt leírtam, már javasolták előttem. Támogatom! :)

Mar elnezest kerek, de mutasd meg, mikor kezdtem el anyazni, vagy olyan leveleket kuldozgetni, mint Zoltan. Igen, mondok hulyesegeket, igen, idonkent ki is tartok a velt igazam mellett - de en megprobalok betartani egy hatart, ami fole (ala?) nem megyek, mert sem ertelmet nem latom, sem a stilusomba nem fer bele.

A tevedes jogat pedig mindenkor, minden korulmenyek kozott fenntartom.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

"Feljebb kérdeztem, hogy mi lenne szerinted a megoldás."

Nem engem kérdeztél, de szerintem nincs megoldás.
Illetve ha kidobálod a felhasználók nagy részét, az biztos megoldja valamennyire a dolgot, csak el kell döntened, hogy mi legyen az oldallal: legyen kis, zárt "garázsoldal", vagy egy nagyobb valami annál, mint ami most is.
Ha kis, zárt garázsoldal+kidobálás mellett döntesz, akkor nehéz lesz eldönteni, hogy kit dobsz ki, és ki marad. Szerintem.

Nem értek egyáltalán a drupalhoz, de nem lehet valami olyasmit csinálni, hogy az dobódik ki, akit mondjuk többen jelentenek (á la facebook)? Elsőre kapna a fickó egy automatikus figyelmeztetést, hogy fogja vissza magát, de aztán a következőnél repülne. Mármint a közösség véleménye alapján el lehetne dönteni, hogy kit dobjunk ki, és kit nem.

Te rosszul ertelmeztel valamit. A pontozas nem zarja ki a moderacio szuksegesseget, az oldalt folyamatosan elaraszto trollokat egy ido utan ki kell penderiteni valakinek, illetve erdemes lehet bizonyos dolgokat kordaban tartani. A pontrendszer nem ubermegoldas, csak egyfajta megoldas egyfajta problemara.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Eddigi tapasztalataim alapján a pontozásos, karmás oldalakon is mindig megvannak a kedvenc "udvari bolondok", akarom mondani trollok.

Bármilyen furcsán hangzik, a trollok (mármint az okosabbik fajtája) növeli az oldal aktivitását, látogatottságát.
Ezért általában a moderátorok és rendszer kivágja őket, aztán szépen visszaveszik a "nép szavára" vagy éppen annak ellenére és tekintet nélkül a negatív karmára, valamint a pontok állására.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

És mi lenne ha minden hét végén az elmúlt 1 hét három legaktívabb trollkodója automatikus hozzászólás megvonást kapna? Minden hét végén újra kezdődne a kör (a hozzászólás megvonottak helyébe újak lépnek, a régiek újra postolhatnak és így tovább), így talán észhez térnének. Pontozásos rendszerrel ezt automatizálni lehetne, de ilyen megoldásról még nem hallottam.

--
http://modellers.hu

Nyilván nem lehetne egységesen eldönteni, hogy mi a trollkodás, mert úgyis mindenki a saját elvét követné. Legfeljebb trey manuálisan valósítja meg a megvonásos rendszert, így teljes mértékben ő döntheti el, hogy mit vesz trollkodásnak és aszerint dönt, de ez gondolom nem járható út.

Egyébként ha valaki sok negatív szavazatot kap egy hét alatt, akkor szerintem kijelenthetjük, hogy az ő hozzászólásaira nem kíváncsi a nép, nyugodtan pihenhet egy hetet.

--
http://modellers.hu

A nevezett személy egy taknyos újonc, aki tapasztalatlan flémelésben.

Másik személy ezt alaposan kihasználta saját örömszerzésre, aztán eléggé előrelátható és várható reakcióra sértődött lepedős qrvát kezdett el játszani.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

Ugye a sajat blogomban felkerhetem a kommenteloket, hogy ejtsunk egy temat? Ha nem, azt se te dontsd el, koszi.

PS: azon felul, tartok tole, hogy az emlitett resztvevok ide jonnek folytatni a kakaskodo parharcot, azt pedig nem szeretnem. Ezert kerem ezen tema lezarasat.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Igen igazad van. Zárjuk le, mivel már psc-vel is lezártuk, elnézést kértem e-mail-ben is és a blogjegyzésében is tőle, elfogadta.
Tisztában vagyok, hogy a levelem túlment minden határon, és szeretnék elnézést kérni még egyszer mindenkitől. Tudom, hogy semmi nem jogosít fel arra, hogy ilyen durva hangvételű levelet írjak másoknak. Tényleg bocsánat, több ilyen nem fordul elő. Folytatni biztosan nem fogjuk, legalábbis én biztos nem, és valószínűleg ő sem. Tehát már egy ideje le van zárva.

"Másik személy ezt alaposan kihasználta saját örömszerzésre"

Ehhez annyit hozzátennék, hogy én nem használtam ki saját örömszerzésemre, örömöt nem okozott, hanem nagyon ledöbbentett.
Zárjuk le, Zoltánnal megbeszéltük, csak erre az egy félmondatodra szerettem volna reagálni.

Kezdeni ritkan szoktam, ha meg mar ugyis szet van offolva a node, akkor en mar tul sokat rontani nem szoktam rajta. Egyebkent pedig en is tamogatnam a comment rating-ot, akkor kiderulne, hogy mennyire ertekesek a kommentjeink. (Vagy nem.)
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Ha azt mondod, kevesen adnak hozza ertekes tartalmat, egyetertek. De szerintem a trolling nem lett rosszabb, mint korabban.

Nekem mindig is az volt a velemenyem, hogy aki ismeros errefele, az tudja, kire lehet szamitani. A tobbi meg csak zorej. Kar, hogy a nagy oldfag^Woregek kozul kevesen aktivak mar, de ez mas teruleteken is megfigyelheto - 'people get a life'.

Elvileg penteken Sysadmin Day, majd gyere el.

Az elmúlt 5 évben én már nem tudom hányszor olvastam azt, hogy már nem az a színvonal ami korábban volt.

Márpedig semmi sem változott.

Felteszem azt ha felkerült egy álláshirdetés, már évekkel ezelőtt nagyrészt kritizálták annak tartalmát a hozzászólók, a pártálását (operációs rendszer, játékkonzol, asztali környezet, gyártók stb.) már évekkel ezelőtt is sokan nem megfelelő módon, hangnemben fejezték ki mások véleményének, preferanciájának ellenében olyan bejegyzések, cikkek alatt is, amelyek témája nem kötődött szorosan ehhez.

Semmivel sem volt kevesebb flame, ahogy szakmai témák és kulturált vita sem, mint mostanában.

Az elmúlt hónapokban talán a korábban gabucino néven ismert cannibal bolygatja meg a szokásosnál nagyobb mértékben a kedélyeket, legutóbb pedig zoltan1992 és psc.

A kevésbé értelmes hozzászólók (nanto stb.) önmagukban nem okoznak komolyabb flame tevékenységet.

Az, hogy 5-6 évnél is korábban mi volt más arról nem tudnék nyilatkozni, akkor még nem követtem a HUP-ot napi rendszerességgel.

Tény, hogy néhány felhasználó (bastya_elvtars stb.) hiányzik a fórumról, akik korábban jelen voltak és jelentősen növelték a színvonalat.

"Márpedig semmi sem változott."

Szerintem sem. Csak most drámahangulat van. Mindig van egy-kettő, akivel elszalad a ló. Az elején nyilván kevesebb volt, de egy 200 regisztrált felhasználóval rendelkező oldalt nem lehet összehasonlítani egy majd' 20 ezer regisztrációval rendelkezővel.

--
trey @ gépház

FébertI-t kedvelem, nekem nagyon tetszenek az "élménybeszámolói". :)

Megpróbáltam óvatosan hangsúlytalanul rámutatni, hogy (esetleg) mi nem egészen gömböc hozzászólásában (nekem).
Hogy ez empatív szociopata módra sikeredett esetleg, hát istenem, nem vagyok tökéletes... :)

Trollkodni biztos hogy nem trollkodnék vele.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

"legutóbb pedig zoltan1992 és psc."
Zoltánnal volt összezördülés, de direkt egy privát blogposztra tereltem, nem a topicocat szennyeztem vele.
Mindez pár óra alatt lezajlott. Én nem érzem ezt akkora nagy dolognak, ennél durvább, amikor értelmesnek induló topicocat szennyeznek tele emberkék mindenféle hülyeséggel.
Pl. ha egy apple hír szóbakerül, akkor csakis "szarazapple", "drágaazapple" hozzászólásokat lehet olvasni.
Ha erre mondom, hogy nem szar, meg rakj össze olyan gépet akkor kevesebből, abból mindig nagy flame lesz, és a végén mégcsak nem is sikerül oclsóbban összehozni. (Vagyis de, sikerül mac pro -k mellé atomos konfigokat állítani.)
Szerintem az ilyen jellegű, rendszeres flamek, kötekedések, értetlenekdések, a másik érveinek asztal alá söprése messzemenőkik nagyobb baj, mint hogy félévente egy-egy thread eljut egy anyázásig.

Alapvetően egyetértek a topiknyitóval, - kéne tenni valamit a trollkodás ellen. S van is egy ötletem!

Annyit kéne tenni trey-nek, hogy legalább a SAJÁT_BLOGUNKBAN, vagyis a mi általunk indított blogbejegyzésekben (nem a fórumtémákban) - moderálhassunk! Vagyis mindenki moderálhassa a saját blogját. Nem hiszem hogy a drupal ne lenne olyan okos, hogy ezt ne lehessen megoldani! És akkor az lenne, hogy ha X ír egy blogbejegyzést, és Y beírja oda az első troll bejegyzését, akkor X a következőket teszi:

- letiltja Y-t hogy az oda többé ne tudjon írni
- esetleg ki is törli a sértő/bántó/gúnyos stb bejegyzést, s így "tiszta" marad a blogja.

Ha aztán X ír egy újabb blogbejegyzést, ahhoz Y már megint hozzá tud szólni, de ez nem baj, mert remélhetőleg elgondolkozik rajta, hogy nem érdemes trollkodnia, mert akkor innen is ki lesz tiltva.

Vagyis nem az egész HUP-ról kéne kitiltogatni az embereket, csak onnan, ahol trollkodnak. S azt mindenki maga tudja, kinek a stílusát nem bírja elviselni.
-------------
Használj GoboLinuxot!
http://mek.oszk.hu/05800/05895/
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó

A kérdésem a következő:
A blog az mindenkinek a sajátja (?)
Ha szakmailag helytelent ír valaki akkor más kommentelhet (?)

A probléma onnan indul, hogy ki hogyan kommentel. Nem ez az alap probléma?
Illetve akinek szánják a kommentet neki ez hogyan "esik".

Naná hogy szubjektiv mindenki.

Mi lenne abban a gond ha valaki a saját blogjából törölhetné a számára nem megfelelő kommenet vagy kitilthatná onnan azt aki bántja őt?

Mi lenne ebben a rossz vagy a helytelen?

"A blog az mindenkinek a sajátja (?) "

Itt a HUP-on belül szerintem nem teljesen a sajátja. Épp azért ír ide az adott ember, mert nem a saját kis különbejáratú blogjában (amit lehet, hogy a kutya se olvas) akarja megörökíteni az adott témát, hanem az itteniek véleményére kíváncsi. Számolva azzal a veszéllyel, hogy szétoffolják meg -trollkodják a bejegyzését. Valamit valamiért :)

Ráadásul ugyanaz a kommmentelő írhat remek gondolatokat is, meg vitatkozhat/trágárkodhat/személyeskedhet is.

"Mi lenne ebben a rossz vagy a helytelen?"

Nincs benne rossz, csak nincs sok értelme. Akkor már inkább linkelje be a web valamelyik eldugott zugában lévő blogjába írt posztot ide, és zárhassa le a kommentelési lehetőséget itt. A saját kuckójában meg úgy moderál, ahogy jólesik neki :)

Én is úgy látom, hogy amíg az egyes emberek nem érnek el arra a mentális szintre, hogy nem anyázunk ész nélkül, meg nem bírja legyőzni az egóját, addig úgyis fel fog merülni ez a probléma. A kerülő megoldások meg mind félmegoldások lesznek. Nem látok jobbat, mint hogy mindenki önmagát igyekezne kordában tartani, és ha néha sok a szemét, akkor trey eltakarítja (szegény :) ).

"S azt mindenki maga tudja, kinek a stílusát nem bírja elviselni."

Akkor mindenki foglaljon le egy domént, rakjon rá egy drupált, és indítson saját fórumot, kitiltva azokat, akiket nem bír elviselni.
Vedd észre, hogy ez eg közösségi portál, nem csak te vagy itt, hanem mások is.
Te lehet, hogy nem bírsz elviselni egyeseket, de biztos lehetsz benne, hogy többek meg téged nem bírnak elviselni - mégsem sugalmazza enki, hogy poliverzumot tíccsákki.

A szó, amit keresned kéne: tolerancia.

Mondjuk ezt a pontozás dolog nem rossz ötlet. x fekete [:)] pont után lehetne dönteni, hogy akkor kidobja -e trey az illetőt, illetve lehetne piros pontot is adni. Persze mindezt korlátozott mértékben mondjuk heti 1-1-et. Meg lenne elévülés stb.

De legjobb megoldás részemről egy chromium kompatibilis hupper plugin lenne. :(
Anno már egész jól ment ff alatt, 3-4 embert tettem csak tiltólistára, de a hozzászólások 90%-a eltűnt... :)

>>: sys-admin.hu :<<

Mondjuk három szempont szerinti pontozás szerintem nem venne el annyi időt. Nomeg nem hinném, hogy ez holmi kötelező dolog, inkább lehetőség. Nem muszáj pontozni, de ha szerinted az adott hozzászólás megérdemli, akkor megteheted.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Leírtad a megoldást is: el lehet menni. Kis csoport esetén lehetne megoldást keresni, de több ezer ember esetén nem érdemes küzdeni, ha az ember nem tud mindent beleadni a küzdelembe. Szerintem senki nem fog mindent beleadni a dologba, mert trey-nek is csak hobbi a HUP. Legalább is sosem olvastam tőle azt, hogy a HUP a szenvedélye lenne. Bizonytalan történetbe az ember nem akar beszállni, mert ilyesmire ott vannak a saját álmai és a valódi kapcsolatai. Emiatt nincs és nem is lesz erőforrás a változtatáshoz. Persze egy-két kisebb változtatás elképzelhető, de ingyen több nem jár. Ha járna, – ahogy mások is mondták – jól működne az önmoderáció.

:)

+1
Igazából ha megfigyeled, többnyire azoknak van kifogása a "mostani állapot" ellen, akik rendszeresen olyan baromságokat írnak, amit észérvekkel nem tudnak megtámogatni, s ezáltal gerjesztenek flamet, anyázást.
Egyébként nincs is itt semmilyne különleges állapot, hrgy-ről tudjuk, hogy nem bírja a feszkót, gondolom, emiatt nyitotta ezt a topicot. :)

Azert ez igy ebben a formaban nem egeszen igaz, peldaul KKata-rol vagy FebertI-rol ilyesmit allitani... maradjunk abban, hogy tulsagosan altalanositasz.

Nekem pedig nem a feszkoval van bajom, nyugodtan lehet engem is hulyezni, birom. Amivel elsosorban bajom van, hogy tenyleg alig van olyan hir vagy nepszerubb forum, ami nem az Offtopic-ba van, es nincs szetoffolva. Nezd meg a fooldali hireket mondjuk 4 oldalon keresztul, majdnem mindegyik tele van nyomva teljesen irrelevans velemenyekkel.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Magaval a tobbnyire szoval is gond van. Van par ember, akik ilyenek, es vannak sokan, akik nem. Csak ok altalaban vagy read-only-k, igy nem derul ki a szemelyazonossaguk, vagy beloluk kerulnek ki a normalis kommentelok - azonban egy-egy topicnal csak par ilyen ember tunik fel, igy kevesnek latszik.

De nem szandekom szavankent kotni bele a mondanivalodba. Tobbnyire egyetertek veled.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

De nekem nem is volt kifogásom a "mostani állapot" ellen. Valami tévedés folytán kerültem itt szóba :) (nem lényeges egyébként, csak ha már megemlítődtem...)

Totálisan off: valahányszor a címet ("Egy megszakított komment") olvasom, mindig ez jut eszembe:

"Cogito interruptus" :)

(Umberto Eco találmánya a szójáték)

Következő lépésként a javaslat(od) még az lesz, hogy törölni kell az összes troll blogját is?

Mi akadályozza a trollt, ha kitiltod a blogodból ugye, hogy saját blogod nyisson, ahol jól kivesézi, hogy szerinte milyen is "bláblá" voltál a blogodban?

Ne mond hogy nem érdekel, mert ha kettő három troll "kiveséz", akkor igenis érdekelni fog. Plusz nem fogsz tudni felszólalni a troll blogjában, mert simán töröl azzal, hogy nem témába tartozóan írsz...
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

Engem kurvára nem érdekel, ha valaki rólam nyit egy blogot. Engem az érdekel, hogy ha nyitok egy többé-kevésbé szakmai (vagy legalábbis általam annak szánt) (blog)bejegyzést, azt ne offolják tönkre rosszindulatú hozzászólásokkal.
-------------
Használj GoboLinuxot!
http://mek.oszk.hu/05800/05895/
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó

Szerintem érdekelni fog, isten tudja hányadik eset után, miután észreveszed, hogy blogod mindig elsüllyed, mielőtt bárki is érdemben hozzászólt volna.

A trolloknak mindegy, hogy közvetlenül a te blogodban vagy mellette "offolnak szét".
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

pl. megalapozott észrevétel, hogy Gabu már akkor cd-t grabbelt, mikor én még fel sem értem a gép bekapcsológombját? Eltekintve attól, hogy máshol korábban kitárgyaltuk, hogy én vagyok az idősebb, tehát ez szó szerinti értelmezésben nem fordulhat elő, ez szakmai érv, hogy lenéz és a saját vélt vagy valós felsőbbrendűségét hangoztatja?

ne vicceljünk már...

bambano, tudnék idézni tőled több oldalnyi hsz-t, amikor fogalom nélkül, csak a trollkodás öröméért kötekedtél velem, a félmondataimat kiforgatva...
Hagy' ne turkáljak már az elmúlt 1 év topicjaiban...

A ki az idősebb dolgot meg hagyjuk az ajtón kívül, ez egy internetes fórum, igazából kornak nincs helye, mindenki álnév mögött van jelen, kortól, nemtől függetlenül.

Ez a te véleményed. Szerintem meg nem volt trollkodás, amikor meg tévedtem, azt elismertem.
És itt kanyarodunk vissza az alapproblémához, hogy ki dönti el, mi a trollkodás. Nyilvánvalóan nem vagyok kompatibilis veled, Gabuval meg még vagy másik 5-10 emberrel. És tartok tőle, nem vagyok egyedül.

Én a magam részéről minimalizálni igyekeztem a személyeskedést, ezt velem szemben többen is nem tették meg. A ki az idősebb meg akkor maradjon az ajtón kívül, ha más sem hozhatja fel, nem csak én.

Én is hozhatnék dögivel olyan hsz-eket, amiket te írtál és szerintem nem ütötték meg a mércét. Hogy csak egyet emlegessek: abban, amikor azt hitted, hogy nem ismerem a differenciálmű működését, olyan szintű lenézés volt, amit nem lehet kifejezni.

Na mindegy, szerintem felesleges tovább tolni ezt a témát, falra hányt borsó az egész.

Nem mintha bele akarnék szólni a vitába, ez csak személyes vélemény, de szerintem az a troll, aki egy alapvetően normálisan futó szálba az első troll hozzászólást böki oda. Ez pedig legtöbbször elég konkrétan látszik, ahogy az is, hogy az ominózus hozzászólás kihez tartozik. Szóval szerintem azzal nincs baj, hogy eldöntsük, ki a troll és ki nem, a huppper pluginom trollszűrőjében össze van gyűjtve a lista róluk, és a tapasztalat azt mutatja, hogy általában tényleg mindig ők azok.

Rám még egyszer sem sütötték hogy troll lennék, akik viszont az én trollszűrömben szerepelnek, rájuk mindenki azt mondja, hogy ők trollok :)
De ez is most egy olyan blogbejegyzés, hogy a trollok hurrognak itt is a legjobban, mert félnek, hogy szét lesz rugdosva a fenekük, ha itt a nép közösen összefog ellenük. Mert amúgy nincsenek ők olyan sokan, de lehetnének még kevesebben.

nincs mit észrevenni, a száraz tények azt mutatják, hogy akinek root jelszava van, az szól, a többiek csak kibicelnek.
ebben sem szándékom szerint nem volt rólad alkotott negatív vélemény, sem ilyet keresni benne nincs értelme. továbbmegyek: semmilyen rólad alkotott vélemény nem volt.

Én csak azt nem értem, hogy akik most felháborodva tiltakoznak a hup fórum ellen, azok más körülmények között miért is osztogatják hatalmas mellénnyel a "ha nem tetszik, ne olvasd el" szövegeket :(

i can haz enlightenmentz

[ hupexpertize© || hupdiploma || harmatgyenge || hupmérnökinfo ]

A masodik linket mar masodszor hozod fel, raadasul ahol eloszor lattam, ott pont totalisan irrelevans volt. Erdekelne azonban, hogy mit lehetett volna PutAbout-nak erdemben valaszolni.
"Neeem, nem a Microsoft hibazott, meg csak nem is a partnere, az az idota GPL mar megint, az a hibas, monnyon le! Es megin elojottek a gplhuszarok!1"
Arrol nem beszelve, hogy o mar tenyleg sokadikkent tette hozza ugyanazt, amit. Az olvasni nem tudas kepessege pedig- mint tudjuk - nem mentseg semmire.
Arrol nem is beszelve, hogy o is eszervek nelkul rohamozott egyet. De o persze nem troll, mert ugyaugy kiall a MS mellett, mint te az alma mellett.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Erre hirtelen ket valasz fogalmazodott meg bennem, leirom mindkettot, aztan donts, mire valaszolsz;

1) Ha nekem arra idom lenne... az olvasas sajnos/szerencsere kevesebb idot vesz igenybe.
2) Hogy aztan teleszemeteljek? Akkor mar inkabb a blogomon csinalok ilyeneket.

A masodikhoz odakivankozik, hogy ez igy persze patthelyzet, a jelenlegi tarsasag ele nem erdemes gyongyot szorni, viszont igy a gyongy mennyisege drasztikusan csokkenni fog az oldalon.

--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Jó ez így, ahogy van, csak trey néha oszthatna egy-egy pofont az aktuális rossz gyerekeknek, hogy rend legyen. Értem ez alatt a nick 1 hétre felfüggesztését, pl. Oviban óvóbácsis módszerek...

---------------------------------------------------------------------------------
A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.
Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

Én továbbra is azt mondom, hogy nincs semmiféle helyzet, sok felhasználó van túlságosan sok szabadidővel akik Trey-re akarják hárítani azt, hogy nem bírnak magukkal és nem is szándékoznak felnőttként viselkedni.

Az én javaslatom cannibal kitiltása, aki rendszeresen megszegi a normákat, ezzel elejét lehetne venni a nagyobb konfrontációknak.

A, trey tul joszivu, es mindig engedi garazdalkodni, raadasul - meglepo, hogy ezt lehet mondani - pont o kezd egyre kevesbe zavaro tenyezo lenni.

Egyebkent pedig osszesegeben keves felhasznaloval van baj, a gond inkabb az, hogy ok adjak a napi kommentmennyiseg jelentos reszet.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

/me Székében hátradőlve, popcornt csócsálva, röhög az önkéntes Maunika/Napiszar/BarátokKözt showműsoron, amit egyesek rendeznek.

srsly guys...

|| "Software is like sex: it's better when it's free." Linus Torvalds || Visit Gorkhaan's Homepage

Szép kis kerékpártároló. Milyen színű lesz?

--
trey @ gépház

A kommentszavazosdit segitene (azt hiszem mar elvetettetek, de sorry a write-only mode-ért ennyi komment mellett), ha egy nap csak 5 minuszt es 5 pluszt oszthatna ki egy user a kommentekre. Es akkor nem lenne cannibal aki ma 479 minusszal es 14 plusszal szavazott, meg Random Linuxfanboy, aki a "joazubuntu" topikot majdnem vegigpluszolja, meg hasonlok

<------------
____\O/____
Arra van Buda!

szerintem azert zavarna, ha vitatkoznal valakivel, es neki +5 lenne, neked -5, az egy masik kerdes, hogy meggyozodesem, hogy megvan a modszered ezt megforditani, még akkor is, ha eppen nem lenne igazad. Nem csinalod rosszul egyebkent, csak en ennyi idot nem szannek ra

<------------
____\O/____
Arra van Buda!

Na, akkor ahogy én látom ezt a kérdést:

- ha valakit nem érdekel az oldal, nyilván nem kötelező látogatni
- ha valakit nem érdekel egy cikk, nyilván nem kötelező elolvasni
- ha valaki csak a cikkek érdekelnek, akkor nem kötelező elolvasni a hozzászólásokat
- ha valaki nem kíváncsi egy bizonyos ember vagy emberek hozzászólására, akkor vannak rá eszközök, hogy azokat ne lássa (pl. Hupper extension)

Ezek után nem értem, hogy mi itt a probléma. De komolyan.

--
trey @ gépház

Ha az én blogposztomra gondolsz, amiben közzétettem Zoltán gyalázkodó leveleit, akkor arra azt mondom, hogy nem érzem inkorrektnek, hogy nem kaptam warn-t a törlés előtt.
Trey helyében én is ugyanígy töröltem volna egyébként. Egyébként a törlés után kaptam egy kérést, miszerint ne a hup-on teregessem ki a privát szennyest, ha gondolod, ez felfogható "warn"-nak.

Szeritnem most mindenki menjen dolgozni, növeljük inkább a GDP-t.

a te postodban az en althreademre gondoltam shikivel, nem rad meg Zoltanra. Szerintem te sem szivesen olvastad azt ott a blogpostod alatt.
Ha meg te kaptal warnt es mi nem, az sem korrekt szerintem, bar lehet trey a threadunkig mar nem jutott el, csak a nyitott topikig

<------------
____\O/____
Arra van Buda!

Félreértesz, én semmire sem mondom, hogy nem szivesen olvasom.
Hát most hogy az én blogposztom alatt beszélgettetek, az miért zavarna engem??
Nem tartom magam akkora übercsászárnak, hogy megszabjam nektek, hogy mit kommenteljetek a blogposztom alá, emellett egyáltalán nem zavar ha beszélgettek bármiről.
Zavarni csak az szokott, hogy ha valaki ugyan azt a hülyeséget mantrázza annak ellenére, hogy mondjuk már kb. 5 oldalnyi érvet felhoztam ellene, és erre csak annyit mond, hogy "de az nem úgy van, mert én jobban tudom, és csak."

"Ha meg te kaptal warnt es mi nem, az sem korrekt szerintem,"

Ez más kérdés, trey helyében én is töröltem volna a bazmegolós, kurvaanyázós leveleket tartalmazó topicot.
Mondjuk így pont jó volt, hogy azért előtte ki tudtuk beszélni a dolgot, és Zoltánnal is eljutottunk bocsánatkérésig, stb., tehát végül jól zártuk a napot.
Így, ez után, nekem semmi kifogásom nem volt a törlés ellen.

Amikor kitorolted psc blogpostjat, azalatt shikivel volt egy "apro" vitank, es ha nem torolted volna a blogpostot, az ottani varhato kommentek szamat el lehetne osztani 0-val. Shiki probalta rameroltetni a velemenyet, mint tenyt, en emg hiaba jeleztem felé, hogy ez nem vezet sehova, nem birtam en sem abbahagyni, magaban nem tudott volna annyit irogatni, es csunyan sertegettuk is egymast

Ja es ez a topik azert szuletett, mert hrgy nekunk valaszolt volna arra a threadunkre

<------------
____\O/____
Arra van Buda!

Az a blobgbejegyzés nem nem volt idevaló. A szerzőjét megkértem, hogy ne tegye ide. Egyetértett. Ha egy blogbejegyzés eltávolításra kerül, akkor a hozzászólások sem maradnak meg. Ez gondolom tiszta. Azt meg ugye te se várod, hogy majd mindenkit figyelmeztetek, hogy "te figyi, ez a blogbejegyzés el lesz távolítva". Így jár aki olyan témához szól hozzá, ami már ránézésre is törlésre érett.

--
trey @ gépház

az a probléma hogy ha v.ki betartja ezeket a tanácsokat, akkor nincs értelme ilyen blogbejegyzéseknek, és unalmas lesz számára a dolog.

Akkor aztán senki nem ír ilyesmit, és ha nem írnak ilyesmit, nem lehet kannibál módjára ráugrani és szétcincálni a blogert, vagy akárkit:)

Hová vezetne ez?

Ahogy az már elhangzott többször, ennyi ember kedvére egyszerre tenni nem lehet. Van aki szerint ez így van jól, vannak, akik más megoldást javasolnak, de mindjárt akad két másik, aki elmondja, hogy az miért nem lenne jó. Olvasd végig a szálat. Ez a lényege. Azért pedig nyilvánvalóan nem fogok energiát belefektetni mindenféle bonyolult technikai megoldás kidolgozásába, bevezetésébe, üzemeltetésébe, hogy utána majd az legyen, hogy az éppen miért nem jó.

Azt hiszem, ez így tiszta sor.

--
trey @ gépház

A hozzászólás elvileg hozzáadott érték, ami valami releváns (on-topic) infót hordoz, esetleg funny. Erről mondassz le, ha szabad utat engedsz a trolloknak.

A slashdot az anonym kommentlehetőség ellenére egész jól megoldja. Nem mondom, hogy túl közösségépítő megoldás a "csak azt jelenítsük meg ami értékes" hozzáállás, de ha _szakmai szemmel_ összevetsz egy Ubuntu hírt itt és ott, föld és ég.

A nagy kérdés persze az, hogy érdemes lenne-e elmenni szakmai irányba és hanyagolni a bulvárt. Én pl reggeli, kávé mellett szeretem a hupot, így a színvonal nekem okés, de így nem is szánok sok időt értékes kommentek írására itt, mert tudom, hogy a zaj miatt fölösleges. Szerintem sok más látogató van ezzel így a szakmából.

Ezen tudsz te balanszálni, Trey.

Igen, trey mintha a kommenteket csak egyfajta velejarojanak tartana a drupalnak, annyira nem erdekli ot. A gond az, hogy a kommentek mindenkeppen megjelennek az oldalon, ha valaki megnyomja a tovabb linket egy hosszabb cikknel - es akkor rogton kiborul a szennyes.

Az, hogy engem zavar, egy dolog, valo igaz, nem vagyok koteles olvasni az oldalt/cikket/kommentet, am az, hogy egy vadidegen ember is ezzel szembesul, az az oldal erteket rontja, ezt kellene vegre felismerni. Jelenleg egy vadidegen szemevel nezve a portal egyre inkabb hasonlit az indexes forumokra, meg akkor is, ha a /forum alatt vannak ertekes hozzaszolasok is. Ugyanis senki nem fog melyen beleasni az oldalba, es az alapjan itelni, hanem a fooldalon kint levo dolgok kommentjei alapjan fog itelni. De persze, ha a cel a szinvonal lezullesztese, az egeszen mas teszta, csak akkor ezt mondjuk ki nyiltan, mert ugy fair.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Ez megint hulye kerdes. Ne en tudjam mar, hogy mi jo a te oldaladnak, mert ha megse, akkor ram fogsz mutogatni, hogy te mondtad. Legyen sajat velemenyed, alakits ki magad egy allaspontot. En elmondtam, hogy _szerintem_ mi a problema, ezzel meg egyeterteni sem kotelezo. De tolem ne kerj engedelyt, mert nekem semmilyen kompetenciam nincs a kerdesben.

De ha nagyon akarod tudni, szerintem az offtopicba atmozgatas _demokratikusabb_ intezkedes, mint a kerdes nelkuli torles. Azonban, hogy mit teszel, azt te dontsd el, ne en.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Nekem az lenne a jo, ha az off tartalmak csokkennenek. Hogy ezt hogyan oldod meg, userek kivagasava, vagy a kommentek moderalasaval, ez mar nem ram tartozik. A velemenyem az, hogy tul sok az off content a fooldalon. Ezt szeretnem, ha a jovoben csokkenne.

PS: azert nem adok egyenes valaszt, mert akkor meg az lenne, hogy ha valaki jon, hogy ezt most miert, akkor lehetne azt mondani, hogy hat hrgy84 talalta ki, nala lehet erdeklodni. Marpedig en nem akarok senkinek az alibije lenni, mert nem is talaltam ki semmit, csak elmondtam egy szomoru tenyt. Ha ez megoldtattatik, annak orulni fogok. Raadasul mivel meg sosem volt ekkora portalom, nem is adhatnek neked semmilyen erdemi tanacsot, csak olyat, amit sajat kutfobol is ki tudnal talalni. Es nem is akarok ebben a kerdesben okosnak latszani, mert nem vagyok az.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Na ezt most mar vegkepp nem ertem. Itt reszletezgetem, hogy miert nem akarok konkretumokba belemenni, erre jon egy ilyen. Ez most igy hogy? Pont hogy nem akarom, nem hogy utasitani, meg konkret tanacsot sem adni. Vagy te fogalmazol rosszul, vagy en.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Slashdot szeru onmoderalos modul nincs drupalhoz? Ha egy millios userszamu oldalt egesz jol elvisz, a hupon is mukodhetne.

Részben egyetértek a bejegyzéssel, az utóbbi időben én sem járok ide túl gyakran.

Van egy-két dolog, amiről úgy gondolom, hogy nagy súllyal szerepelnek a jelenlegi helyzet okai között, ha esetleg valaki leírta volna már, akkor elnézést, nem olvastam végig az összes hozzászólást.

Szóval, az egyik dolog, ami szerintem egy nagyon komoly hajlamosító tényező, az a félig, ill. teljesen off tartalom tűrése/támogatása. Olvastam ezzel kapcsolatban valahol trey egy régebbi állásfoglalását, hogy ez adott esetben több látogatót eredményez(het) (vagy valami ilyesmi), ami lehet, hogy igaz, de szerintem a mennyiségi növekedés ebben az esetben mindenképpen a minőség rovására megy. Emögött azt a nagyon egyszerű okot látom, hogy ha csak egy (szakmai) témakör köré szerveződik az oldal, akkor biztos, hogy lehet találni X embert, akik az adott területen közös nevezőt tudnak találni, ha viszont más területeken is találkoznak, már egyáltalán nem biztos, hogy egyetértenek, vagy, hogy egyáltalán el fogják viselni egymást. Különösen, ha esetenként csak nagyon szubjektíven megítélhető/demagóg/érzelmekre ható dolgok kerülnek elő. Ezek szerintem szükségtelen konfliktusforrások, nem következmények, hanem okai a trollkodásnak.

A másik dolog, ami ehhez kapcsolódik, az az arrogancia, amivel akkor szoktam találkozni, amikor kirívó esetekben felvetem egy téma kapcsán, hogy ezt már talán mégsem kellett volna idetolni a HUP-ra. A válasz ilyenkor 99%-ban az, hogy "ha nem tetszik ne olvasd", ill. "el lehet innen menni". Nem értem, miért nem veszik magukat észre, akik ezt így gondolják, ez az arroganciának kb. az a szintje, mintha valakinek az ebédlőasztalára borítanék egy vödör szart, majd miután ezt nehezményezné, közölném vele, hogy fogja be, nem kötelező enni belőle, foglalkozzon továbbra is a saját ennivalójával.
A HUP egy szakmai fórum (volt?), úgy gondolom, nem működik, hogy ilyen esetekben eleget teszünk a felszólításnak és csak úgy elemegyünk, mert oka volt annak is, hogy idejöttünk.

"Olvastam ezzel kapcsolatban valahol trey egy régebbi állásfoglalását, hogy ez adott esetben több látogatót eredményez(het) (vagy valami ilyesmi), ami lehet, hogy igaz, de szerintem a mennyiségi növekedés ebben az esetben mindenképpen a minőség rovására megy."

Baromság. Maximum iróniával jegyezhettem ezt meg.

"Emögött azt a nagyon egyszerű okot látom, hogy ha csak egy (szakmai) témakör köré szerveződik az oldal, akkor biztos, hogy lehet találni X embert, akik az adott területen közös nevezőt tudnak találni, ha viszont más területeken is találkoznak, már egyáltalán nem biztos, hogy egyetértenek, vagy, hogy egyáltalán el fogják viselni egymást. "

Két Linux disztribúció használói is össze tudnak úgy veszni, hogy egymásra okádnak. Sőt, egy operációs rendszer felhasználói is. Elég mostanában csak beleolvasni az OpenSolaris levlistába. Ez szerintem intelligencia kérdése és nem a kevert tartalomé.

"mintha valakinek az ebédlőasztalára borítanék egy vödör szart, majd miután ezt nehezményezné, közölném vele, hogy fogja be, nem kötelező enni belőle, foglalkozzon továbbra is a saját ennivalójával."

Mármint ha a saját oldalamra kiteszek valamit, ami neked nem tetszik, erre azt mondom, ha neked ez nem tetszik el lehet menni, az olyan mintha a _te_ asztalodra öntenék szart? Kicsit itt elvesztem.

--
trey @ gépház

"Mármint ha a saját oldalamra kiteszek valamit, ami neked nem tetszik, erre azt mondom, ha neked ez nem tetszik el lehet menni, az olyan mintha a _te_ asztalodra öntenék szart? Kicsit itt elvesztem."

Egyáltalán nem erre gondoltam. Azzal van a legkevesebb gond, amit te személyesen teszel ki. Ezt elsősorban a "3rd-party" dolgokra (blogbejegyzések, stb.) értettem. Mondhatnám azt is, hogy szerintem nem jó dolog ez a blogszolgáltatósdi sem, vagy legalábbis nem ebben a formában, mert nem különül el eléggé az oldaltól, ugyanazok a userek ugyanazon a néven használják azt is, ezért, ha ott összevesznek valamin, akkor az máshol (pl. a cikkeknél) is látszani fog.
Pl. a blogfelület a rajta megjelenő (eltűrt off) tartalom miatt lehet táptalaja ennek a jelenségnek, ahogy az előző hsz.-ben is leírtam.

Egyébként abban egyetértek, hogy pl. 2 disztribúció használói is egymásnak tudnak esni (láthattunk példákat), de én úgy gondolom, hogy ez inkább következmény és részben abból adódik, amit előzőleg leírtam.

Hogy ne csak a szám járjon, van egy ötletem a blogok kezelésével kapcsolatban (lehet, hogy a fórumra is adaptálható lenne valahogy):

Előzetes szűrés alapján, csak bizonyos (szakmai) szintet megütő bejegyzések kerüljenek ki a főoldalra (kb. mint az indexnél, leszámítva, hogy ott nincs semmilyen szint :)
Vannak bejegyzések, amik kifejezetten jók, azokat érdemes lehet külön kiemelni is valamilyen formában. Pl. LGee IBM-es "cikkei" (hardverek, AIX, konferenciabeszámolók, stb.) kifejezetten tetszettek.
A többi meg menjen a süllyesztőbe, törölni talán nem kell, ha már egyszer van ez a blogszolgáltatósdi, de legalábbis ne kerüljenek szem elé. Akinek az ülepítő kell, az majd úgyis kiássa magának.

Esetleg kategorizálni is lehetne valahogy, téma szerint (ilyen jelenleg nincs a blogoknál, ha jól tudom), ami szintén megkönnyítené a tartalmak megfelelő elrendezését az oldalon.