Miután az Apple-t kritizálta a privátszférát érintő tervei okán, Németország bevallotta, hogy használja a Pegazus spyware-t

A német szövetségi nyomozóiroda (Bundeskriminalamt - BKA) 2019-ben vásárolta meg a Pegazus spyware-t, miután egy hasonló tudású megfigyelőeszköz létrehozására irányuló saját erőfeszítései kudarcot vallottak. A hírek szerint ezt a tényt a szövetségi kormány egy zárt ülésen fedte fel tegnap.

Hozzászólások

Szokásos német képmutatás.

trey @ gépház

Ja, elég gusztustalan képmutatás, de azért nem teljesen paralel az Apple esetéhez. Utóbbi esetében az emberek szerződést kötnek egy céggel, terméket, szolgáltatást, bizalmat vesznek, és ennek mentén a privát szférájuk védelme elvárhatóbb. Egy német nyomozóhatóságnál viszont érthetőbb, hogy mindenkit próbálnak könnyen megfigyelhetővé tenni, hiszen a nyomozás a dolguk, velük nincsen ügyfél bizalmas viszonyban, ergo nem szegnek meg semmilyen bizalmat, nem élnek vissza vele.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

Csak a tisztánlátás miatt írtam, amúgy igazatok van lényegében. Ha egyszer a friccek is megfigyelnek mindenkit, akkor mikor az Apple spyware-ről van szó, akkor lapítsanak csendben, tudván, hogy ők sem különbek.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

Szerencsére ránk ez egyáltalán nem jellemző...

izé

Tényleg óvatosan kérdezem: mi közös egy magán cég mindenkire vonatkozó megfigyelése, és egy állam bíróság által jóváhagyott megfigyelése között? A megfigyelés szó?

Vagy csak jól esett beszólni a németeknek?

Aggódtak, na. A németek - legyen az kormány, civil szervezet vagy egyéb - szeretnek más ügyeibe beleugatni. Merkel nem volt rest, egyből odapirított nekünk a Pegazus-ügyben is. Mindeközben náluk:

It is unclear how the restrictions are implemented and whether they have been effective. Also unknown is how often and against whom Pegasus was deployed.

Mi lenne, ha Merkel és bohóctársai előbb otthon söprögetnének és tennék tisztába az ügyeket?

Remélem a szintén "nagyon aggódó" Német Újságíró Szövetség most nagyon aktívan dolgozik azon, hogy mielőbb fellebbentse a fátylat a német kormányzat Pegazus-t érintő viselt dolgairól.

trey @ gépház

Ez nem elég, pontosan mikor rendelhető el, ki rendelheti el, tájékoztatják-e a megfigyeltet utólag, van-e jogorvoslati lehetőség?

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban meg is állapította, hogy a titkos információszerzést miniszteri engedélyezéshez kötő rendszer megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét. 

Nyilatkozott Merkel asszony is. Sajnos kimaradt akkor a mondandójából, hogy Németország is bevásárolt. Illetve, eddig sem hittem, hogy nemzetközi vizsgálat lesz a Pegazus-ügyben, ezek után, hogy a németek is érintettek, szinte nulla esélyét látom ennek.

trey @ gépház

Azzal, hogy a németek képmutatóak, maximálisan egyet értek.

Ettől függetlenül kicsit olyan felhangja van a kommentjeidnek, mintha ez legitimálná a magyar kormány megfigyelési gyakorlatát. Attól még, hogy a magyar törvények megengedik az állampolgárok indoklás nélküli megfigyelését, ez a gyakorlat baszhatja még pár ember csőrét. Vagy az, ahogy a Fidesz megpuccsolta a nemzetbiztonsági bizottság ülését. De nem, tereljük inkább a témát a németekre. Azért remélem a gyerekek nemvátló műtétjéről nem esik szó ebben a szálban ;)

Gondolom, az átláthatóság jegyében az összes transzparenciás szervezet követelni fogja a megfigyeltek listáját és a megfigyelésre okot adó információkat. És mivel Németország egy csudajó jogállam, az adatigénylést benyújtók harminc naptári napon belül meg is kapják a németes precízséggel összeállított tételes listát.

Ha esetleg rajta lesz egy magyar "oknyomozó" "újságíró" neve, a magyar "kormánykritikusok" majd azt kérdik, a magyar kormány miért engedte, hogy a németek megfigyeljék őt.

:)

Nem újdonság, hogy a szoftvert államok használják. A szoftvert eleve arra fejlesztették, hogy azt majd államok fogják használni. Az izraeliek  állítják: Szigorúan ellenőrzik, hogy a szoftverhez csak államok jussanak hozzá.

"unknown is how often and against whom Pegasus was deployed"

Tehát a cikk nem tartalmaz arra vonatkozó állítást, hogy a szoftvert kik ellen vetették be. Ezért a cikkben nincs új információ. Ehhez képest tudjuk, hogy fideszes honfitársaink ellenzéki politikusok, akitivisták, újságírók és üzletemberek ellen vetették be.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Hogyne olvastam volna el, még idéztem is belőle, hogy hol röhögtem el magam:

It is unclear how the restrictions are implemented and whether they have been effective. Also unknown is how often and against whom Pegasus was deployed.

Illetve, elröhögtem magam a te kommenteden is, amikor odaértem, hogy:

Ehhez képest tudjuk,

Gondolom, a közeljövőben majd fény derül arra, hogy:

  1. hogyan implementálta a német törvényhozás a restrikciókat
  2. azok hogyan jutottak érvényre a németeknél a Pegazus-használat során
  3. lesz nyilvános lista, hogy kiket figyeltek meg, miért és milyen adatokat gyűjtöttek be
  4. volt-e nem jogszerű megfigyelésük
  5. illetve, lesz bármi bizonyítja azt, hogy nálunk tök máshogy jártak el, mint mondjuk a németek

Majd jelezd pls. ha lesz valami!

PS: és majd egy racionális indoklást biggyessz majd mellé arról, hogy mi alapján hiszed majd el a német kormányzatnak azt, amit majd állít :D :D :D

trey @ gépház

A posztjaidból a fő állításodat így lehet kihámozni: A magyar állam használja ugyan a Pegazust, de haha, a képmutató németek is lelepleződtek, mert bevallották, hogy ők is használják.

Amit én mondok: Eddig is tudtuk, hogy szolgálatok használnak ilyen eszközöket, amiben nincs semmi rendkívüli. Kérdés, hogy kinek/minek a megfigyelésére használják? A magyar szolgálatról tudjuk, hogy ellenzéki politikusokkal, aktivistákkal, újságírókkal, üzletemberekkel szemben használják. A németek esetében nem tudjuk, kik a célpontok.

Akkor érdemes folyatni a vitát, ha több információnk lesz. A propaganda nyomatását hagyd az m1-re.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Mielőtt továbbmegyünk: szándékosan mosod össze a német kormány vs. Apple képmutatást, amiről a cikk szól, a kommentekben előjött német kormány vs. magyar kormány dologgal?

Csak, hogy hol kezdjem a fejedben a rendbetételt. Mert látszólag nagy a zűrzavar benne.

trey @ gépház

Tegnap óta várom, hogy legyen valami reakció arra a pofára esésre, hogy a németek is bevásároltak Pegazusból (az már csak bónusz, hogy azután, hogy olyan balfaszok voltak, hogy saját spyware-t nem tudtak írni), de hát nem igazán jön.

Azért kellemetlen gecire ez az ügy a németeknek (meg szemmel láthatóan az itthoni ballib oldalaknak és olvasóiknak), mert komoly kérdéseket vet fel.

Olyan kérdéseket, amire esetleg te is megpróbálhatnál kiizzadni valami válaszfélét. A kérdéseket itt találod:

https://hup.hu/comment/2670529#comment-2670529

Szerk:

Na a HVG már kiizzadott valamit az ügyben:

https://hvg.hu/gazdasag/20210908_A_jogallam_remalma_a_nemet_rendorseg_i…

trey @ gépház

Hol van itt a pofára esés? A "progresszívek" vagy tudatosan hazudnak, vagy olyan erősen hisznek a nyugati felsőbbrendűségben, hogy egy ilyen eset nem zökkenti ki őket, hiszen a németek biztosan csak a legeslegszükségesebb esetben használták a Pegasust, és soha de soha nem hallgattak le vele "tényfeltáró" "újságírót" (de ha mégis, az valójában kém volt, nem pedig valódi újságíró).

:)

Igazad van. Ha külföldi szervezetek vagy kormányok fogalmaznak meg magyar hatóságokkal, kormánnyal szemben vádakat, akkor azt az ellenzék bizonyítékok nélkül is tényként kezeli. Ha a német kormányról derül ki ilyesmi, akkor tényként kezeli azt a feltételezést, hogy ott biztosan törvényesen jártak el.

trey @ gépház

Szoktak más utat is járni: pl. amikor azt mondják, hogy a német helyzet nem menti a magyart. Nagyjából ez a kettő, amire a képességeikből futja. Valahol érthető, hiszen a jó elmék általában pénzbe kerülnek, és rég tudtak annyit lopni, amiből jó elméket tudnak finanszírozni, és mellette még bőven marad kalácsra is. Nem csoda hát, hogy 2022-re összefogtak, és azzal hülyítik az embereket, hogy a 99% érdekében gyűltek egybe. És ezt nem szemrehányásként mondom, hiszen törvényszerű. Ahogy az is, hogy vannak hangos és buta követőik, evangelistáik.

Arra egyébként kíváncsi vagyok, hogy a politikusokat párttól függetlenül kritikusan szemlélő emberek honnan veszik, hogy jobb lenne az országnak, ha négy évente más-más garnitúra lopna. Szerintem akár még lehet is benne valami, de azt problémának látom, hogy nem csak pénzt és hasonló javakat lopnának, hanem intézkedéseket is, azaz stabilitást. Szóval a négy évenkénti rablóváltáshoz egy arra alkalmas berendezkedés kellene, de a rendszerváltáskor nem olyan lett felépítve (a Fidesz előtt sem kaptak el egy nagyhalat sem (volt egy-két langyos kirakatügy, de semmi komoly, forró cucc), másrészt a Fidesz elég könnyen meg tudta bontani a téglákat). Ezen kívül az is kellene hozzá, hogy hasonló erejű (és hitelű) pártok/pártszövetségek versengjenek egymással. Ehhez meg az kellene, hogy az emberek zavarják el a retkes faszba az MSZP-t és a DK-t (nem a szociáldemokráciát képviselő politikusokat, hanem ezt a két pártot és nagy múltú politikusait). De ez csak úgy eszembe jutott. Vagy a pártiroda küldte le? Már nem is tudom.

:)

bálvány repedezik

Az a baj velem, hogy mindent komolyan veszek. Akármilyen fasságokat is. Most is szöget ütött a fejembe: Vajon mi az én bálványom? Vagy érdezzük másképp: Mi az, amiről trey úgy gondolhatja, hogy a bálványom? Nem jöttem rá. Akkor nézzük csak: Van-e valami a környezetemben, ami éppen repedezik? Ez vezetett a megoldáshoz. A kulcsot Orbán beszéde adta meg, miszerint mi fogjuk tartani az összeomló EU utolsó gerendáját. Aha, ami összeomlik,  omlás  előtt  kénytelen repedezni.

Egyúttal figyelmeztetlek, hogy változott az irányvonal. Az EU összeomlása miatt mostantól nem kárörvendeni kell, hanem aggódni.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Ha egy késelésen tetten ért színes bőrű embert letartóztatnak a fehér bőrű rendőrök, az nem rasszizmus. Egy zsidó származású emberre azt mondani, hogy ő egy zsidó ember, az nem antiszemitizmus. Pegasust használni személyek megfigyelésére önmagában nem bűn. Amitől a Pegasus használata bűn lehetne, nem került nyilvánosságra.

:)

"Amitől a Pegasus használata bűn lehetne, nem került nyilvánosságra."

- amire idehaza használták (és kiderült (újságírók, üzletemberek megfigyelése nem bűnmegelőzési céllal)), az a világ minden táján bűn, csak idehaza nem - de ez is csak a sajátos hazai jogi csűrcsavarás miatt nem bűn, erkölcsileg viszont már mindenképpen az.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Szép és jó hazugság amit írsz, de kár, hogy semmivel sem tudod bizonyítani, hogy ki és mit csinált, azt pedig pláne nem, hogy miért. Egyelőre a lehetségesen megtörtént megfigyelés okára és céljára nem derült fény, de még hihetőnek tűnő információk sem szivárogtak ki. Nem tudom, mit szeretnél... A "kémek" megfigyelésével kapcsolatos információkat semelyik országban nem hozzák könnyen nyilvánosságra.

:)

"Ehhez képest tudjuk, hogy fideszes honfitársaink ellenzéki politikusok, akitivisták, újságírók és üzletemberek ellen vetették be."

Végül kiderült, hogy ki telepítette a telefonjukra a szoftvert? Erről lemaradtam.

Amúgy az NBSZ alkalmaz kínai, angol , német, francia fordítókat a háttérosztályon. https://nbsz.gov.hu/karrier/allaslehetosegek 
A bölcsész végzettség általában vmilyen nyelvszakot jelent.

Feltételezem, a német, orosz, amerikai, holland, stb. szolgálatok is alkalmaznak magyar fordítókat, hogy a lehallgatott beszélgetéseket, emaileket lefordítsák németre, oroszra, angolra, hollandra, stb.

Az újságírók amúgy régóta régóta célpontjai - mind beszervezés, mind megfigyelés céljából - a különböző szolgálatoknak, olyanra is volt már példa, hogy újságíró szervezet fedőszerv volt.
https://hvg.hu/itthon/20050518muosz1

Gondolom, manapság is előfordulhat ilyesmi...

De hát a birodalmi elit "nemzetbiztonsági szempontú" érdekeinek védelmében a G. legfontosabb szolgáltatása a G. Translate. Ha semmilyen más szolgáltatást nem fejlesztettek volna, akkor is 1000 évre, - ezzel az eggyel(!), - már bebetonozták magukat a hatalmi elit nélkülözhetetlen eszközei közé.

Egy olyan szolgáltatás, amely eredendően az emberek közötti kommunikáció segítésére lett fejlesztve, - és ennél humánusabb célt fejlesztő amióta a világ világ.., valószínűleg még nem tűzött ki, - végül az újkori gyarmatosítás és rabszolgatartás egyik legfontosabb eszközévé válik. - Na.., itt látható, hogy az ember által megvalósított, abszolút humán eszközének használatához milyen gonosz, emberiségellenes(?) nézőpontok fűzhetők. (És természetesen az ilyen célú fejlesztése, tökéletesítése is tovább folyik.)

Akár pl. a maghasadás gyilkolás-célú felhasználását illetően. Nem tudom, van-e ember által kitalált és megvalósított eszköz, amely ne vált volna valaha valakik gyilkosság, háborús népírtás eszközövé...!

Az emberek közötti bármilyen kommunikáció - ráadásul hierarchikus(!) - lehallgatásán csodálkozni, azt kifogásolni, amikor emberiség jó része dolgozik a szoftveres-hardveres megvalósításán??? - Mekkora idealizmus kell ehhez???

Mint ember, újságíró, kém, satöbbi.., legtöbbször (még!) joga van eldönteni, vagy legalább mérlegelni a lehetőséget, hogy nem használ lehallgatható eszközöket. És néha még az sincs!

Szerkesztve: 2021. 09. 08., sze – 09:32

A német nemzet mögött (is) munkálkodó politika igazán gusztustalan irányt váltott. Nyilván nem most, de ezek a képmutatós-kettősmércés esetek nagyon szépen megmutatják a lényegét. A hányás kerülgeti az embert.

És annyit még hozzáfűznék, hogyha átlag német politikust látok a TVben-akárhol, jobban undorodom, mint a saját hazánk pol-átlagától. Ehhez azért nem kis teljesítmény kellett, szükségük is volt néhány évre az attrakcióhoz.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

2 perc után ne nézzétek, nem érdemes - (már okkult és konteós!) - De az első másfél-2 perc elgondolkodtató..., ha persze igaz. (Felmerül a kérdés a világon a "potensek" mennyien vannak a végzőseik között?)

https://www.youtube.com/watch?v=GPk3MHxccvk

uh baszki ez nagyon beteg ez a youtubeos cucc... 

Nagyjából átpörgetve már tudom miért van 1000000000000 órányi "videó / dokumentumfilm" a jeti létezéséről is .. na kb a fenti videók és a benne szereplő nyilatkozók miatt..

Az első másfél percben egy nagypapap mutogat tindédzserekről fotókat  és magyarázza hogy ezeket (merkel, theresa may, és a Lett "uralkodó" -kat jól a röcccsildek "képezték ki" és rakták oda ahol vannak, jah végülis az első 2 perc se konteó ...

Fontos, a "beteg cuccok" is sokszor épülhetnek valós alapokra, (pl. itt ez a fénykép,) -- ezekből csak annak a "résznek" kell utánajárni ami ilyen szempontból igaznak tűnik. (Hű, az a "nagyapa"..., :) )

Pl. ami erősítheti ezt az "apróságot" Macron-al kapcsolatban: https://www.ft.com/content/9bd62502-12cf-11e7-b0c1-37e417ee6c76

(Úgye, Marine Le Pen is előzetesen győztesnek tűnt, és gyanúsan kevéssel vesztette az elnökséget a legutóbbi választásokon, persze nem állítom Trump "eltakarítását" ezzel párhuzamban...)

 

Miközben kerestem Kurz esetleges Rothschild-okkal való kapcsolatát, na azt nem találtam, viszont az ellenérdekeltségére igen informatív cikket:

Ha valakit érdekelnek az osztrák pártügyek, politikai-ideológiai elkötelezettségek, - olvassa el, korrekt összefoglaló..

https://k-larevue.com/en/austria-sebastian-kurz-jews-and-israel/

( A Rothschild banki dinasztia osztrák ágának örökösei, éppen hogy vesztésre állnak Ausztria hatalmi befolyásolását illetően, családi birtokok eladásával jellemezhetően? - Ezek szerint Kurz Izrael iránt mutatott respekttel "harcol" a globalista elit hatalmi térnyerése ellen Ausztriában, De akkor mi a fenének fogadta be soros CEU-ját Bécsbe? - Elég sok még a homály...)

http://www.newscast-pratyaksha.com/english/rothschild-family-sell-prope…

https://www.ft.com/content/11bfa5d0-3ea7-11ea-a01a-bae547046735 )

az lenne az izgalmas, hogy melyik allam _nem_ hasznalta ezt a cuccot. 

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Nem, az lenne izgalmas, ha

  1. a nagypofájú németek magyarázatot adnának arra, hogy ők miért nem szerepeltek azon európai országok listáján kezdetektől fogva, akik megvásárolták a spyware-t
  2. ha nem voltak a listán, miért nem jelezték, hogy ők is megvették
  3. ha nem voltak a listán, akkor melyik tényfeltáró szervezetet kenték/fenyegették meg, hogy ne legyenek rajta
  4. miért csak a botrány elülése után 1-2 hónappal derül fény erre egy zárt ülésen, miközben nagy pofával ítéltek el más országokat ezzel kapcsolatban
  5. micsoda pancser újságírók dolgoznak a Die Zeit-nél, akik a buli kiborításakor elkezdtek más országokat vádolni, miközben a saját országuk is ügyfele volt az izraelieknek, a ... tudtuk nélkül?! :D

Ezek az izgalmas kérdések, amik még azelőtt felmerülnek, hogy jogszerűen vagy jogszerűtlenül használták-e fel.

Érdekes módon, egyetlen "nagy demokrácia" európai ország sem volt a jelentésben mint felhasználó. Annyit sikerült kiizzadni, hogy Franciaország érintett, de ... meglepetés ... mint áldozat. :D

trey @ gépház

Hm... akkor biztos a németek hallgatták le Pegazussal a magyar kormánykritikus újságírókat :D

“It is said that your life flashes before your eyes just before you die. That is true, it’s called Life.”

Ha pontosan olyan pontos a Soros szervezetek jelentése, mint ahogy kimaradt (véletlenül) belőle a német vásárlást ténye, akkor a magyar "újságírók" megfigyelése azon dolgok közül, amik nem történtek meg, történtek meg a legkevésbé

#bizonyítékokravárva

trey @ gépház

Ott sikerült összeülni valami bizottságnak és érdemi információt kapott "bizalmas" ügyekben? Hihetetlen.

Júliusban érte el hazánkat a kémszoftverek ügye, ekkor derült ki, hogy az Izraeltől vásárolt Pegasus nevű kémszoftver segítségével újságírók, politikusok és ügyvédek telefonjait törték fel, hogy onnan adatokat szerezzenek meg. Az izraeliek ezt a szofvert eredetileg a terrorizmus elleni harcra fejlesztették ki, jobb országokban arra is használták, ám vannak olyan, nem túlságosan demokratikus helyek (egy ideje hazánk is ezek közé tartozik), amelyek nem terroristák, hanem a kormány politikai ellenfeleinek (értsd: az ellenzék) megfigyelésére és megfélemlítésére használják ezt a szoftvert.

A második nekifutásra (az elsőt a fideszesek bojkottálták) összeült nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzottakat 2050-ig titkosították. Vagyis, még harminc évig nem tudhatjuk meg, hogy volt-e kormányzati „kérés” a megfigyelésekkel és a telefonok feltörésével kapcsolatban, s ha igen, milyen indokok alapján. A válaszokat persze sejtjük.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)