Amerikai kormányzati hivatal kellemetlen kérdéseire kell az Apple-nek válaszolnia az iPhone visszafojtással kapcsolatban

 ( trey | 2018. január 10., szerda - 13:40 )

Úgy fest, hogy hiába kért elnézést az Apple az iPhone visszafojtással kapcsolatban és kínál olcsóbban csereakkumulátorokat az érintett készülékekhez, ezzel még nem úszta meg az ügyet. A The Wall Street Journal egyik cikke szerint már az egyik amerikai kormányhivatal is kérdéseket tett fel a vállalat első emberének, Tim Cook-nak. A levél írója - John Thune szenátor - szerint az Apple lépési nem oldották meg a problémát, mert egyes ügyfelek úgy hiszik, hogy nem olcsó akkucsereprogrammal, hanem ingyenes akkucserével kellett volna a cégnek előállnia.

Az ügy miatt több class-action per folyik az Egyesült Államokban az Apple miatt. Franciaországban pedig büntetőper zajlik, mert ott a tervezett elavulásra játszás bűncselekménynek számít és akár a cég vezetői személyesen is büntethetővé válhatnának.

Részletek itt és itt.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Én akkor már ingyenes telefoncserét "hinnék" jó megoldásnak, természetesen az újabb verzióra.

iPhone X-et minden rossz aksisnak! Vive la révolution!


"I'd rather be hated for who I am, than loved for who I am not."

"Franciaországban pedig büntetőper zajlik, mert ott a tervezett elavulásra játszás bűncselekménynek számít és akár a cég vezetői személyesen is büntethetővé válhatnának."

Kerdeznem a nemzetkozi jogasz baratainkat, hogy ilyenkor mi van? Tehat USA allampolgar, lehet soha nem is volt Frnaciaorszagban, lehet meg az EU-ban sem, de egy francia buntetojogi perben a biro kimondja, hogy Franciaorszagban neki bortonbe kell ulnie valami virtualis buncselekmenyert. A bonyolultsag kedveert tegyuk fel, hogy az Apple felelosei meg sem jelennek a francia birosagon, igy vegkepp nem teszik be az orszagba a labukat az itelet napjaig (sem).

A "szerintem" szot tartalmazo valaszokat inkabb backspace-szel nyugtazzatok, ne "Beküldés" gombbal pls. Koszi. Tenyleg kivancsi vagyok, de tenyleg a tenyekre, velemenyem nekem is van ;)

Miért számítana, hogy nem teszik be a lábukat az országba?

(Amúgy te is tudod, hogy nemzetközi jogászból viszonylag kevés van ezen a fórumon, szóval ha tényleg csak az ő veleményükre vagy kíváncsi, akkor azt elég rossz helyen keresed...)

Nem csak a forumon van keves. :)

Lentebb amugy ha Trey linkjei megerkeznek az pont az, amire kivancsi voltam.

Egyebkent meg miert nem szamitana a buntetes vegrehajtasanak komplexitasaval kapcsolatban?

Egy kicsit talán félreértettem a kérdésed, azt hittem, hogy a büntethetőséget vonod kétségbe, nem a végrehajtást.
A végrehajtás szempontjából hasonló a helyzet, mint ami a MOL (Hernádi) vs Horvátország ügyben volt pár évvel ezelőtt, azzal a különbséggel, hogy Horvátország és MO is EU tag, míg természetesen USA nem, de ettől függetlenül az akkori kapcsolódó index cikk egész jól elmagyarázza a helyzetet: https://index.hu/belfold/2013/10/02/hernadi_sorsa_egy_kepen/
Szóval ha elítélik őket, akkor egy EUs elfogatóparancs alapján EU-ba biztos nem utazhatnának anélkül, hogy le nem tartóztatnák őket. Ezen kívül nemzetközi körözés alapján igazából bármelyik másik országban (ami tagja az INTERPOL-nak) elfoghatják őket, és átadhatják a francia hatóságoknak amennyiben az adott ország úgy dönt, hogy teljesíti a körözést. Nyilván az Egyesült Államok nem járna el ez alapján, de a többi országról nem lehetne semmi biztosat mondani. Szóval még ha nem is tudnák magát a büntetést végrehajtani, azért eléggé megnehezítené az életüket, valószínűleg nem hagyhatnák el az országot biztonsággal.

Dehogy is, itt mindenki ért mindenhez (is), például - a teljesség igénye nélkül - rendszerüzemeltetés, szoftverfejlesztéshez, menedzsmenthez, HR-hez, autószereléshez, rakétatechnológiához, közgazdaságtanhoz és természetesen a nemzetközi joghoz.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

"Amúgy te is tudod, hogy nemzetközi jogászból viszonylag kevés van ezen a fórumon"

Ugyan már, értünk mi mindenhez :)

--
debian,libreelec,openmediavault,ubuntu,windows,arch,lineageOS
zbook/elitebook/rpi3/nexus5_hammerhead

Mindenhez _is_

Olyat hallottál, hogy nem USA cyberbűnözőt elítéltek az USA-ban (pedig sose járt ott fizikailag), aztán egyszer, amikor beutazott az országba, az alapos, testüregekre is kiterjedő motozás után már vitték is a börtönbe? Adjak linkeket?

--
trey @ gépház

Megkoszonnem a linkeket.

Koszi

A ket orszag kozotti viszonyon is alapul, hogy van-e kiadatasi egyezmeny.
"Az Egyesült Államoknak összesen 107 országgal van valamilyen kiadatási egyezménye"
Csodalkoznek ha a francosoknak ne lenne. Viszont ez az egyezmeny egy dolog, meg utana az adott kormany szandeka is kellene, mert az egyezmenyek mar elegge regen kotodtek es mint tudjuk azokat fel is lehet rugni (ld.: Trump parizsi egyezmenye).

Elég érdekes lehet jogilag a helyzet, mert ugye nem Franciaországban követte el a tettet, csak az eredménye jelent meg Franciaországban. Viszont ahol elkövette, ott ez meg nem számít bűncselekménynek. Na ilyenkor mi van?

Meg lennék lepődve, ha az USA bírósága foglalkozott volna azzal, hogy a Volkswagen hol fejlesztette ki a tesztre optimalizált szoftvert.

Nem teljesen. Az IPhone Franciaorszagbeli arusitasaval elismerte, hogy a helyi szabalyoknak megfeleloen jatszik a helyi piacon. (Kulonben nem arulhatna a termeket)
Tovabba ahogy Trey is emlitette, egy cyber bunozo a bunt sem az adott orszagban koveti el hanem remote modon, akkor sem a helyi torvenyek alapjan itelik el ahol nem csinalt semmi kart, hanem ott ahol a kar keletkezett. Utana jon a kiadatasi procedura.

Node, ez nem jogi forum.

Ha franciában árulta azokat a telefonokat, amelyek elavultak, akkor ott követte el.

Vannak ügyvédek, ügyvédi irodák, akik nemzetközi jogra (is) szakosodtak. A kedvenc keresőddel keresel egyet. Besétálsz hozzájuk, felteszed a kérdésedet, és a végén fizetsz.

Egyszeru:

Tavolleteben elitelik. Ertesitik, hogy vonuljon be a bortonbe. Ha nem vonul be magatol, akkor nemzetkozi korozest adnak ki ellene + kerik a kiadatasat attol az orszagtol, ahol tartozkodik (ez, gondolom, az USA).

Na a tovabbiak az orszagoktol fuggenek (meg az elitelttol).

Ha az USA nem adja ki (ugy remlik, hogy sajat allampolgarjait nem adja ki, de lehet, hogy keverem valamivel), akkor addig elvan a csoka, amig kulfoldre nem utazik.
Ha kulfoldre utazik, akkor letartoztatjak a nemzetkozi korozes alapjan, majd kiadjak az orszagnak, aki kiadta a korozest. Amikor a franciak megkapjak, beteszik a bortonbe aztan amikor a buntetes letelt, kiengedik.

Persze a konkret ugyben nem hiszem, hogy barkit letoltendo bortonre itelnenek.

Sose lehet tudni. A VW ügyben 40 hónap letöltendőt kapott a mérnök, aki elvitte a balhét. Ugyan az USA állampolgár volt...

https://arstechnica.com/cars/2017/08/vw-engineer-sentenced-to-40-months-in-prison-for-role-in-emissions-cheating/

A "főnöke" akár 7 évet is kaphat:

https://www.reuters.com/article/us-volkswagen-emissions-sentencing/vw-engineer-sentenced-to-40-month-prison-term-in-diesel-case-idUSKCN1B51YP

--
trey @ gépház

Azokkal mi fog történni, akik azt állítják, hogy konkrét elektromos autó teljes töltéssel elmegy pl. 500 km-t, a gyakorlatban meg pl. 300-nál lerohad?
Az optimális körülmények között mantrát meg felejtsük el egy kis időre.

És ha majd gyengül az akksi, lassul az autó, hogy legalább a következő konnektorig eljusson.

--
robyboy

Sajnos felmenhetik, mint a pedofil Polanskit.
Ő az, de elmenekült a felelősségre vonás elők.

Oszoljunk, nincs itt semmi latnivalo. Az Apple fan-ok aksi es kijelzo nekul is vennek, mint a cukrot. Mi a gondja akkor ezeknek az embereknek? :D

Színjáték. Az egész arra megy ki, hogy a kormányzat egy kis plusz jövedelemhez jusson.
Amerika nem lövi térden magát, az biztos.

--
robyboy

Így van, nem fig semmit tenni USA, mert az Apple rengeteg adót fizet, ja nem.

Azért éppen elég sok emberkének ad munkát, illetve meg lehet néha büntetni is, de csak módjával.

--
robyboy

Egy frissítéssel csinálják vissza, aztán majd mindenkinek gyors lesz a telefonja délután 1-ig.

Csak én vagyok oly naív h reménykedek egy állítható csúszka megjelenésében a Beállítások alatt, ahol én állíthatom h mennyire vegyen vissza a CPU...? (álmodozó “bilibe lóg a keze” smiley)

a szarmojiba lóg a keze stílusosabb lett volna :)

--
robyboy

Az 5 éves Lenovom gyárilag tudta.


<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3

beszédes amúgy hogy a különböző adatszivárogtatási ügyek nem eszkalálódnak idáig...


"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"