A döntés oka egyrészt az, hogy a Samsung viszonteladói nem látnak komoly keresletet a Windows RT készülékek irányába. Másrészt az, hogy szerintük a vásárlók számára nem tiszta a készülékek pozicionálása, ezért a Samsungnak nagy erőfeszítésbe kerülne a Windows RT előnyeinek kommunikálása a vásárlók felé. A Samsung szerint ez a nagy erőfeszítés ráadásul sokba is kerülne.
A Samsung képviselőjének szavai azután jöttek, hogy S. Ballmer a Qualcomm vezérigazgatójával karöltve arról beszélt a CES 2013 rendezvényen Las Vegas-ban, hogy milyen lenyűgözőek ezek az eszközök, amelyek megtalálhatók a Dell és a Samsung kínálatában.
A C|Net szerint az, hogy a Samsung egyelőre nem tervezi bevezetni a USA piacára a Windows RT-s eszközeit, kételyeket ébreszthet az operációs rendszerrel kapcsolatban. Abary nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben változtassanak az álláspontjukon.
Nem csak a Dell-nek és a Samsung-nak vannak kétségeik a Windows RT-vel kapcsolatban. A C|Net szerint tavaly júniusban a HP jelezte, hogy ügyfélvisszajelzések alapján visszavonta a Windows RT-s eszközével kapcsolatos azonnali terveit. Augusztusban pedig a Toshiba közölte, hogy visszavonta RT-s eszközét, mert azzal fejlesztési problémák voltak és csak késéssel tudta volna azt piacra dobni. Ezért a cég úgy gondolta, hogy hátrányba került volna a későbbi piacra lépés miatt a versenytársakkal szemben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 4198 megtekintés
Hozzászólások
Jelenleg a MS-nak kevesebb esélye van ARM tábla fronton az alma és a droid ellen, mint a WinPhon-ok esetében.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Másrészt az, hogy szerintük a vásárlók számára nem tiszta a készülékek pozicionálása, ezért a Samsungnak nagy erőfeszítésbe kerülne a Windows RT előnyeinek kommunikálása a vásárlók felé."
...az Androiddal szemben.
---
hack the planet
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak azt tanitjak meg az emberenek, hogy a windows még onmagaval sem mukodik egyutt
--
Live free, or I f'ing kill you.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
és sajnos ez nem áll messze a valóságtól
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem tegnap nyomkodtam egy Windows RT-s Samsungot, de lehet, hogy tenyleg Windows 8-as volt.
A Microsoft meg igazan megnyithatna a desktop oldalat is a Windows RT-nek. Ertem en, hogy azert nem nyitott, hogy konnyebb legyen megszuntetni ha ugy dontenenek, de egyelore nem tunik hatalmas sikernek a Windows 8, es lehet, hogy erdemesebb lenne atgondolniuk az egeszet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azzal csak még nagyobb lenne a kavar a userek fejében. Így is sokan azt hiszik, hogy futnak rajta ugyanazok a desktop appok mint a rendes winen, hát még ha desktop felületet is látnának...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ooooo... Ize... A Windows RT-n LATJAK a desktop feluletet. A fajlkezeles es az office onnan megy. Van cmd is, internet explorer... majdnem minden Windows 8-as desktop program van, csupan ujakat nem lehet telepiteni, mert a Microsoft-nak ala kell irnia az elindithato exe-ket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem csak annyi hiányzik hozzá. ARM platformon nem fognak csak úgy egy aláírástól futni X86-os binárisok. Azzal egyetértek, hogy nyíltabbnak kéne lennie, de a cikk alapvetésén ez mit sem változtat, hogy megtévesztő a usereknek, hogy nem átjárható a két platform: ami az egyiken elindul, a másikon nem fog. És ez nem a M$ aláírásán múlik, hanem főleg a más architektúrán.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem is ezt allitottam. Ahogy a Microsoft is tud ARM-re exe-t forditani, ugy mas is. Azonban csak a Microsoft tudja a megfelelo alairassal ellatni oket a futtatashoz.
szerk. "És ez nem a M$ aláírásán múlik, hanem főleg a más architektúrán."
Az alairas miatt a karbantartott programokat sem lehet portolni es ez szerintem sokkal nagyobb gond minthogy a tobb eves cuccok nem futnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem csak annyi hiányzik hozzá. ARM platformon nem fognak csak úgy egy aláírástól futni X86-os binárisok.
Miutan 'sikeresen' jailbreak-eltek, ugytunik hogy annyira nem is lehet nehez azert:
Now, we are learning that popular desktop apps such as 7Zip, Putty, TightVNC, and Notepad++ have already been "ported" over to work on Windows RT, thanks to this circumvention method. As you can see from the screenshot at the top of this post, 7Zip was recompiled and now works perfectly on Windows RT and you can use the desktop application to its fullest. An attempt was made to bring other popular desktop applications over to Windows RT, but unfortunately its not that easy due to conflicts. Apps such as Putty, Bochs, and Gameboy emulators have all been [b]recompiled[b] to work on Windows RT. Even Windows 95 was seen running on Windows RT. In fact, a Java based torrent client is also confirmed to be working on Windows RT, via this circumvention method.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban fontos feladat elmondani, hogy mi a különbség a Windows 8 és a Windows RT között. Írtam is egy ezzel kapcsolatos hosszabb cikket, akit érdekel, itt elolvashatja.
Ami a konkrét esetet illeti: érthető a Samsung részéről, hogy a Galaxy Tab és a Samsung ATIV Smart PC mellett nehéz elmondani, miért is tartják a Windows RT-t. (A Galaxy Tab és a Windows RT is Companion Device, hasonló célközönséggel). Ráadásul az Samsung valóban sokat invesztált a marketingbe, hogy megkapaszkodjon az USA-ban és ezt a Galaxy Tab-ra fordították részben.
Ugyanakkor az USA-n kívül nem látják ezt akkora problémának, vagyis nem a termék megszűntetéséről döntöttek.
Üdv:
Lepenye Tamás
(A Microsoftnál dolgozom)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem meg a samu nem lát benne annyi fantáziát, és nem akar beleölni plusz erőforrást. Egyszerűen piacra dobott egy wRT-s tabletet, mert "kötelező", hogy az ő termék palettájában is legyen egy ilyen, és ez minden. Közben teljes gőzzel tolja a droidos tabletjeit. Az elsődleges célja, hogy befogja az apple-t a galaxy tab termék skálával, és csak ez érdekli. hosszú távon ki fog derülni, hogy ezzel a lépésével aktív sírásója volt e a wRT tableteknek, de nem lepne meg ha így volna. A teljes w8 termék skála sokkal több negatív kritikát kap, mint pozitivat, gondolom amúgy is kivárnak.
--
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> A Microsoftnál dolgozom
Kit érdekel?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom Tomi a flame miatt írja be előre...
Ettől függetlenül elég tirpák volt a megnyilvánulásod...
---------------------------------------------------
Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem megsérteni szeretném, de ez tisztán marketing-tevékenységnek tűnik (tetszőleges nick-el is hozzászólhat, anélkül, hogy az a munkahelyének az etikai szabályaiba ütközne - az aláírással nyomatékosítani akar)
Ettől függetlenül nincs bajom azzal, hogy az (X)-t feltüntetve még szakmai fórumokban is jelen vannak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"(tetszőleges nick-el is hozzászólhat, anélkül, hogy az a munkahelyének az etikai szabályaiba ütközne - az aláírással nyomatékosítani akar)"
Ha vannak erre kifejezetten szabalyok a cegnel, akkor nem teheti. Persze, valoszinuleg nem kapjak el, de ha megis akkor az csunya.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hello,
a "Kit érdekel?"-re a helyes válasz talán úgy lelhető meg legjobban, hogy a témában számít-e az olvasónak, hogy egy Microsoft alkalmazott véleményét olvassa vagy sem.
Vannak olyan témák, ahol egyértelműen nem: ha például egy repülőmodellezési bloghoz szólok hozzá, ott nem számít a mondandóm megítélésében, hogy a Microsoftnál dolgozom vagy máshol, ezért nem is tüntetem fel.
Itt azonban egy, a Microsoftot közvetlenül érintő témáról van szó, tehát a Közönség számára más a helyzet, ha tudja, hogy egy Microsoftos véleményt olvas.
Remélem segítettem.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha meg nem írná be, akkor meg a másik három tolná be, hogy "ms-bérenc", így legalább csak egy hülye (gy.k.: te) szól vissza neki tirpák módon, akit még emiatt jól körbe is röhögnek itt, jobban jár így mindenképpen, hogy odaírja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyes, leulhetsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nagyon tirpák hozzászólás volt, nem kicsit. Engem például érdekel, hogy nem Vér István szól hozzá, hanem egy illetékes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Valóban fontos feladat elmondani, hogy mi a különbség a Windows 8 és a Windows RT között. Írtam is egy ezzel kapcsolatos hosszabb cikket, akit érdekel, itt elolvashatja."
Akkor mi is pontosan a különbség?
http://www.hwsw.hu/hirek/49589/microsoft-windows-rt-8-desktop-biztonsag…
Eszerint a cikk szerint nem sok különbség van a 8 és az RT között.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az hogy az egyik nem futtatja a másik programjait.
hogy a window$ rt nem képes csak window$ hálózattokkal együttműködni azokkal is csak ímmel-ámmal.
hogy nem fejleszthetsz rá programot csak az m$.
nem jó irodai munkára - licence architikra program hiány okán -
hogy nem jó otthonra, mert nem kapcsolódik a linux bsd szerveredhez, v médialejátszódhoz, ill. azok sem kapcsolódnak hozzá.
cserébe viszont drága, de nem annyira drága mint a drága asztali géped, csak ami semmire sem jó az akármennyibe is kerül - ugye - ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a bitekben kell keresni a különbséget. Soha egyetlen pillanatig nem csinált titkot abból a Microsoft, hogy a Windows 8-at portolta ARM architektúrára. Viszont az ARM architektúrára épülő termékek piaci bevezetésénél egyáltalán nem lehet úgy eljárni, mint a Windows 8 esetén. Az ARM architektúra versenyelőnye jelenleg az, hogy kevesebbet fogyasztó, ezért vékonyabb, könnyebb és hosszabb ideig üzemelő eszközöket lehet gyártani vele. Vagy fordítva: aki most könnyű, vékony, hosszú ideig üzemelő táblagépet keres, az ARM architektúrájú eszköznél fog kikötni. Ha pedig igaz, hogy az ilyen eszközöket vásárlóknál az eszköz értékét a hosszú üzemidőben látják, akkor a gyártónak mindent meg kell tennie azért, hogy ezt az értéket az ügyfél valóban megkapja.
A Win32-es alkalmazásoknál nincs keretrendszer arra, hogy energiatakarékos alkalmazásokat lehessen írni. Lehet persze, de ezt az operációs rendszer futtatókörnyezete semmilyen módon sem segíti, a Win32 alkalmazás és az OS ebben a tekintetben nem összehangolt. Emiatt a Win32 alkalmazások portolása ARM-ra azt jelentené, hogy könnyen elveszne a hosszú üzemidő. A Windows 8-ban és így a Windows RT-ben debütáló új WinRT futtatókörnyezetet viszont eleve úgy alkották, hogy az alkalmazások a lehető legtakarékosabban bánjanak az energiával. (A témával egy 45 perces előadást is meg lehet nézni, ajánlom mindenkinek.)
Látni kell, hogy a Windows RT nem csupán egy operációs rendszer, hanem egy adott hardverrel belépési pont az MS új ökoszisztémájába. A Microsoftnak nagyon fontos, hogy az ügyfelek pontosan azt kapják, amit szeretnének kapni. Ha a Microsoft úgy árulja és úgy hirdeti az ARM-os termékeit, hogy azok hosszabb akku élettartamot biztosítanak, akkor el kell érni, hogy valóban így is legyen.
Még egy olvasatát látom én ennek a történetnek. Az ARM processzorokat ma okostelefonokban és táblagépekben látjuk. De mi van, ha egy-két év múlva mondjuk megjelennek szerverekben (Ahogy már ma is elérhető a Synology pl.) A jó Windows portolás egyben azt jelenti, hogy később - megint csak a megfelelő hardvernél - legyen a Microsoftnak lehetősége megnyitni a platformot harmadik gyártó szerveralkalmazásai számárá.
Üdv:
Lepenye Tamás
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tamás!
Én csak azt nem értem, hogy ha a Microsoftnak ott a Windows Phone 7-7.5-8-as sorozata, ami szintén ARM-os telefonokon fut, miért nem ezt ajánlja a tablet-ekre is? Miért kellett az asztali Windows-t portolnia ARM-ra?
Lásd Android, iOS. Ugyanaz van tablet-re mint telefonra, és ez így jó is(Szerintem... én egyiket se használom).
------------------------------------------
"Nincs ez el**szva, csak másra lesz jó!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Windows Phone 8 is Windows 8 alapu, tehat NT kernelen fut es minimalis munkaval portolhatok kozottuk a programok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt gondolom, hogy ennek két oka van: a kernel azonossága, és az Office.
A Windows RT kernele megegyezik a Windows Phone 8 kernelével, akárcsak a driver modell és a konkrét driverek is. Az új kernel egy csomó olyan képességet hoz magával, amely alkalmassá teszi mobil környezetben való működésre (memória kezelés és energia gazdálkodásra gondolok főleg.)Egyik oldalról tehát van egy megfelelő kernel, vagy a te szavaiddal: ugyanaz van tabletre, mint telefonra.
Másrészt a Windows RT megkülönböztető képessége a natív Office. Minden Windows RT, kerüljön bármely OEM-től a polcokra, tartalmaz egy ARM-ra portolt Office 2013-at. Ezt versenyelőnyként lehet kezelni: amennyiben egy táblagépet használni szeretnének --> otthoni <-- tartalomelőállításra, úgy az Office bizonyosan vonzó ajánlat. Amúgy az Office-ból is látszik, hogy inkább otthonra szánják: az Office Home&Student változata került bele.
Üdv:
Lepenye Tamás
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Komolyan azt szeretned mondani, hogy egy program miatt egy komplett operacios rendszert portoltak ARM-re?
En ugyan nem ertek a projekt managerkedeshez, de ha barki ilyen otlettel kozelegne felem, hat asszem elkuldenem betegszabadsagra.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne is haragudj, de nehez a vedhetetlent vedeni. A Microsoftnak lehetosege nyilt olyan keretrendszert biztositani, amely tamogatja az energiatakarekos mukodest. Ok azonban ennel sokkal tovabb mentek, es azt mondtak, hogy _semmi_ nem futhat az o elozetes engedelyuk nelkul. Ez meg raadasul szigorubb, mint a driverek WHQL vedelme vagy az UAC, mert ott legalabb van egy ablak, ahol le lehet bokni, hogy "de en tudom, mit csinalok, es szeretnek hulyeseget csinalni".
Ez olyan, mintha kitalalnak, hogy a Windows Servernel fontos a magas rendelkezesre allas, igy a kovetkezo verziokban mar csak olyan szoftvereket lehet futtatni rajtuk, amit a Microsoft hivatalosan certifikalt, merthogy nekik van keretrendszeruk a magas rendelkezesre allasu programok irasahoz. Ugy konnyu magas rendelkezesre allast csinalni, hogy a szerver nem csinal semmit.
Hasonlokepp konnyu nagy akkuideju tabletekkel jonni, ha nem fut rajtuk semmi emlitesre erdemes program.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
subs.
------------------------------------------
"Nincs ez el**szva, csak másra lesz jó!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mostanában kezdem úgy érezni, hogy a Microsoftot már nem kezelik úgy a gyártók, mint régen. Mintha már egyre jobban úgy bánnának vele, hogy "van élet a Microsofton kívül is". Most ezzel a Windows RT dologgal ez eléggé ki is élesedett: minek jöjjenek ki vele a piacra, ha gondok lehetnek, plusz erőfeszítést igényel és különben is van más, amivel árulhatnak táblagépeket (Android, Win8).
A másik gondolatom, hogy alkupozíció kialakítása is belejátszik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A gyártók nélkül nem tudja sikerre vinni a tabletjét, és a platformot sem.
Egyelőre azt olvasom, (vagy csak a negatív hírek hírértéke miatt negatív dömping miatt érzem így) valakinek van valami baja a w8,wp8,RT-vel, és a gyártók finoman szólva sem dícsérik agyon.
Egyszerűen nélkülük a microsoft önmagában kevés ahhoz, hogy ezen a termék vonalon sikeres legyen.
nagyon leredukálva: A gyártók egészen egyszerűen gallyra tehetik ezt az egész termék palettát úgy ahogyan van. Akár ésszerű akár nem, akár kifizetődő akár nem, akár van technológiai érv akár nincsen, a microsoftnak záros határidőn belül nagyon ki kell velük békülnie, és engednie kell, mert baj lesz.
--
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni