A Samsung a Galaxy Tab 10.1 elleni intézkedés ejtését kéri, mert döntés született arról, hogy az nem másolja az iPad...

 ( trey | 2012. augusztus 27., hétfő - 20:25 )

Az Apple-nek sikerült az egyik amerikai bíróságot rávennie június végén, hogy ideiglenes intézkedést foganatosítson az Samsung Galaxy Tab 10.1-es készülékével kapcsolatban. Akkor Lucy Koh bíró úgy határozott, hogy a nevezett tablet Egyesült Államok-beli forgalmazását ideiglenesen fel kell függeszteni. Egyben kötelezte az Apple-t arra, hogy helyezzen letétbe 2,6 millió dollárt arra az esetre (kártérítésre), ha bebizonyosodna, hogy a Samsung eszköze nem másolja az iPad formatervezési mintáját (D'889 design patent).

A két cég közti legutolsó bírósági tárgyaláson ugyan az Apple került ki győztesen, de a dokumentumokból kiderült, hogy a Samsung Galaxy Tab 10.1 terméke nem sérti a D'889 Apple szabadalmat. A Samsung ezért kéri az ideiglenes intézkedés ejtését és egyben kéri a bíróságot, hogy az Apple által letétbe helyezett 2,6 millió dollárt tartsa addig vissza, amíg az általa okozott kár megállapítására tárgyalás nem indul. A Samsung azt állítja, hogy vesztesége származott azóta, hogy a termék forgalmazását ideiglenesen megtiltották. Persze a dolog iróniája, hogy az esküdtek úgy találták, hogy a Galaxy Tab 10.1 megsértette az Apple több szoftveres szabadalmát... De ez feltehetően majd egy másik tárgyalás témája lesz.

A részletek itt.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Hihetetlen. Szabadalmaztatták a lekerekített sarkú lapos téglatestet. Ez ám a szellemi tulajdon. Nem csoda, hogy a tulajok között ott van Steve Jobs neve is.

Ásít.

Szabadalmaztassuk a széket... az egy sokkal bonyolultabb forma. Vagy a kanalat. És bárki, aki ezentúl kanalat gyárt, perkál :D

Has Apple Really Ever Invented Anything?
http://9gag.com/gag/5195630?ref=fb.s
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Számtalan hiba van a képen, hogy csak a legszembetűnőbbet említsem, az eredeti apple (tm) ikonok szélei zseniálisan lekerekítettek (tm).

Na lassítsunk.

Van ez a D209D889 patent amit a Samsung nem sért (felteszem szakértői vélemények vannak róla), de az esküdtek szerint igen (akik annyira szakértők mint én szerves kémiából). Ezért betiltjuk, annak ellenére, hogy nem sérti?

Az esküdtek amerikaiak az Aplle is az a Samsung meg nem! Az Apple a világ egyik leggazdagabb cége. Pszihésen is jó érzés a nagykhoz tartozni!
Mit nem értesz ezen? :-)
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

nem tudok olvasni, szori!

Nem, a pontos sztori úgy hangzik, hogy az Apple betiltatta ideiglenesen a tabletet, mert szerinte az sértette a D'889-es formatervezési szabadalmát. A bíró helyt adott a kérésnek, de csak azzal a feltétellel, hogy az Apple letétbe helyez egy összeget arra az esetre, ha bebizonyosodna, hogy a tablet mégsem sérti ezt a nevezett szabadalmat. Közben ugye folyt a per, ahol is az esküdtek valóban úgy döntöttek (8. oldal), hogy a tablet ezt a dizájn szabadalmat nem sérti. Ezért - szerintem jogosan - a Samsung ennek a határozatnak a megsemmisítését és a kiesett kárának megtérítését kéri.

Az érem másik oldala, hogy az esküdtek szerint a tablet ugyan az Apple formatervezési szabadalmát nem sérti, de más, szoftveres szabadalmát igen. Viszont azért egyrészt már kapott egy 1+ milliárd dolláros külön büntetést, másrészt az az ügy még nincs teljesen lezárva.

--
trey @ gépház

Köszi.
Tehát köbö bemondásra tiltották be a zusában.

Amin én - elolvasva a 1 milliárd dolláros tárgyalás részleteit - meg sem lepődök. Boszorkányüldözésben boszorkánynak márpedig égnie kell. Ha pedig azt mondja nem boszorkány, akkor majd jól lemérjük és ha annyit nyom egy kacsa, akkor mehet a tűzre.

--
trey @ gépház

Azért előbb gyíkká változtathatná az almát.
Csaba

Azzá változtatta de már elmult...

--
maszili

Engem ez inkább egy másik boszorkánytesztre emlékeztet: rákötünk egy követ és a tóba hajítjuk. Ha feljön, akkor boszorkány, máglyára vele. Ha nem, akkor nem...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o

Én már csak röhögök az egészen. A dolog logikája koreai (ferde) szemmel:
-- "nem másoltunk" -- zsír, minden mehet tovább
-- "másoltunk" -- "hű, a samsung olyan, mint az apple", "hű mennyért vetted a samu laptopot?", "hű dejó ez a samsung telefon", "hű ez igazi samu tablet...?"

link :o)

Hát, a csaló, másoló boszorkánynak bizony égnie kell :)

Szeretném én is az egész szilícium-völgyet lángokban állni ;]

most olvastam az egyik Tanenbaum könyvet és azt mondta valaki nem is szilícium, inkább vas-oxid völgynek kellene hívni.

Legyen akkor inkább szilikon :)

--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.

Nevezzük nevén: rozsda :D
--
dart | drillio | agilord

De nem kétszer és nem olyanért, amiről az esküdtek kimondták, hogy nem áll meg. Még a lejtős hazai pályán sem.

Itt erről van szó.

--
trey @ gépház

Trey légy pontos! A forrás megjelölése nélkül ne idézz!

http://www.youtube.com/watch?v=qvzNfKvIG9s

Csak, hogy mindenki értse miről is van szó! :)

"A Samsung ezért kéri az ideiglenes intézkedés ejtését és egyben kéri a bíróságot, hogy az Apple által letétbe helyezett 2,6 millió dollárt tartsa addig vissza, amíg az általa okozott kár megállapítására tárgyalás nem indul. "

Most visszapereleik az ~1 milliárdot :)

A nagy amerikai demokráciában mindenki ártatlan, egészen addig amíg be nem bizonyosodik róla, hogy bűnös. Kivéve a szabadalmi perekben, mert ott mindenki bűnös, amíg be nem bizonyosodik, hogy ártatlan...

eredendő bűn

Kíváncsi vagyok mikor fog beinteni a Samsung az Apple-nek az alkatrészek beszállításánál.

Nem véletlenül áll át az Apple más beszállítókra. ;)

Majd hülye lesz, amikor a profitjának a 30%-át adják az Apple rendelései. Inkább lenyeli a békát, kifizeti a büntetéseket és gyárt tovább, amíg csak az Apple el nem viszi a többi partneréhez a gyártást.

Ez nem feltétlen hülyeség. Attól függ, hogy amennyit nyer a réven, nem veszt-e többet a vámon. Ha nem gyártana az Apple-nek, akkor az a profit biztosan hiányozna, de elképzelhető, hogy a saját termékein az vissza jöhetne. Pl. nem tudna az Apple megfelelő minőségben és mennyiségben gyártatni. Nyilván ezt a Samsungnál alaposan átgondolják. Még akár az is lehet, hogy meghoztak már ilyen döntést, de a szerződések kifutását meg kell várni. Illetve, hogy már most viszi máshová a gyártást, az se biztos, hogy az Apple döntése, lehet már az is kényszer.
Ezek csak fikciók, de elgondolkodásra alkalmasak! :)

Fikciónak fikció, csak az ismert tényekhez semmi köze.

Mire gondolsz pontosan?

Olvass utána a nyilatkozatoknak a Samsung részéről a per alatt és után, ami azzal foglalkozik, hogy mi lesz az Apple-nek szánt gyártókapacitással és megérted, hogy miért mondtam, hogy a valósághoz semmi köze annak amit írtál.

Esetleg linket tudsz adni?

Na persze, ahogy azt a hupon megmondjak.. :)

Apple jellegzetes modszere, hogy elore hitelez, hogy utana olcson, jo minosegben, nagy tomegben tudjon gyartatni.

Masreszt... 30% azekkoratetelben *rengeteg* penz. Ha csak a felevel is kevesebb jonne a Samsungnak, azt is igencsak erzekenyen erinteneoket. Gyartas minosege meg erosen fugg a minosegbiztositastol. Kinaban is legyartanak neked barmit, barmilyen minosegben, hat meg ha elotte megfinnanszirozod nekik a technologiat (gondolom sejted, hogy az Apple jelenleg nem az a vallalat, akinek ezzel gondja lenne.)

Harmadreszt... most oszinten? Azert vesznek Apple cuccot, mert a Samsung gyartja? Ha nem (marpedig nem), akkor megis mitol none a Samsung eladasai, ha nem ad el a legfontosabb partnerenek? :)

----------------
Lv

l86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Nem megmondtam, hanem egy fikciót vázoltam fel veled szemben, aki megmondja a frankót!

No egy kicsit utánaolvastam, így kicsit tudunk pontosítani a számokon.

30%? A Samsung profitja 2011 4. negyedévében volt 3,5 m$, az egy évre vetítve ~14m$. Az összes alkatrész eladáson (nem, csak az Applenak szállítva) van 2,2m$ haszna. Ebből nekem max. egy 10-15%-os profit néz ki az Apple alkatrészeken, ami cirka 1-1,5m$

Mennyiség, minőség? Nem az a kérdés, hogy jó minőségben mások le tudják-e gyártani, hanem, hogy akkora mennyiségben le tudják-e mások gyártani. Az is biztos, hogy egy-két év alatt meg tudná az Apple másokkal is oldani a mennyiség kérdését új gyárak építtetésével, de addig lehet, hogy pl. memória ellátási gondok miatt nem tudna annyi készüléket szállítani, amennyit el tudna adni.
Sok olyan cucc van, amiből többet el tudnának (tudtak volna) adni, ha a gyártás tudja tartani a tempót.
Egy 560$-os iphone-on 368$ profitja van az Apple-nek (amiből 46$ a Samsung alkatrész).

"Harmadreszt... most oszinten? Azert vesznek Apple cuccot, mert a Samsung gyartja?"
Ilyet senki nem állított.
Akkor vennének talán több Samsung cuccot, ha az Apple nem tudna minden igényt kielégíteni, ilyenkor néhány apple iphone-ra vágyó ráfanyalodna a gagyi galaxy -ra.

Egy nagyon "pici" apróságot hagysz csak ki a képletedből. Az Apple iszonyatos készpénzállományát. Azzal a Samsung pontosan tisztában van, hogy ha kitör a "totális háború", akkor az Apple nem csak olyan felvásárlásokat tud majd megtenni, ami a szükséges gyártáskapacitását fedezi, hanem stratégiai felvásárlásokra is futja majd, ami viszont a Samsungot sokkal nehezebb helyzetbe hozhatja, mint az, hogy ha most csak nyel egy nagyot, fizet, és csinálja tovább a piacszerzést tisztességes módszerekkel.

Igen, ez is szerepet játszik a Samsung döntésénél.
Sőt még az is szerepet játszik, hogy ha nem szállít az Apple-nek, akkor a konkurencia megerősödhet alkatrész gyártásban, ami szintén nem jó a Samsung-nak.
Amit én elgondolkodásra érdemesnek tartottam, az nem "totális háború", nem azt írtam, hogy megpróbálja minden eszközzel az Apple-t ellehetetleníteni, hanem azt, hogy elképzelhető, hogy megpróbálja a kapcsolatát az Apple-lel leépíteni, és ez nem feltétlenül rossz neki.
Egyébként erre is vannak jelek, illetve hozzáértők is egy lehetőségnek tartják.

Egyébként a "totális háború" sem biztos, hogy nagyon megingatná a Samsungot, hiszen elég sok lábon áll, és nagyon sok mindenben piacvezető.

"Egyébként a "totális háború" sem biztos, hogy nagyon megingatná a Samsungot, hiszen elég sok lábon áll, és nagyon sok mindenben piacvezető."

Hát, csak ezek a cégek nem az "igaz ügyért" küzdenek, mint azt sokan itt is gondolják, hanem a profitért és a jó tőzsdei pozícióért. Megint csak visszautalnék arra, amit már korábban írtam. Ezzel az egy bírósági ítélettel a Samsung nem azt az 1 milliárd USD-t veszítette el, hanem a tőzsdei értékének 10%-át, ami sokkal többe fájt nekik.

Már csak arra leszek kíváncsi, hogy a TSMC-t mikor vásárolja fel valaki, mert egy ilyen bejelentés mögött gyakran ez van. Láttunk már ilyet. Persze ez csak fikció, minden alap nélkül, úgyhogy nem szóltam!

Én szeretem a fikciókat, főleg, amikor bejönnek :)