Interjú Páli Gáborral, a FreeBSD Core Team új titkárával

 ( trey | 2012. július 30., hétfő - 9:11 )

Néhány nappal ezelőtt a FreeBSD projekt bejelentette, hogy Páli Gábor (pgj@) lett a projekt életét igazgató Core Team új titkára. Mivel a bejelentés elég szűkszavú volt, úgy döntöttem, hogy közvetlenül Gábort kérdezem arról, hogy mi a feladata a Core Team titkárának.

Idézet:
trey: Mondanál néhány szót magadról?

pgj: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán vagyok egyetemi tanársegéd. Funkcionális programozással foglalkozom, oktatom kezdők és haladók számára egyaránt, valamint részt veszek kapcsolódó kutatási projektekben.

trey: Mióta foglalkozol FreeBSD-vel?

pgj: 2000-ben, az egyetem elkezdése környékén szerettem volna UNIX típusú rendszerre váltani. Ennek eredményeképpen, kisebb kitérővel a GNU/Linux világába, 11 éve, vagyis 2001 júliusában telepítettem az első FreeBSD rendszeremet (amely a kornak megfelelően a 4.3-RELEASE volt).

Idézet:
trey: Miért éppen FreeBSD?

pgj: Tetszett, hogy az egykori egyetemen fejlesztett UNIX, a BSD alapjaira, hagyományaira épül és igyekszik is követni azokat. Ezenkívül közvetlenül egy segítőkész és nagyon is hozzáértő közösséggel találtam szemben magamat, amely feledtetni tudta velem az apróbb hiányosságait. Tetszett a Portgyűjtemény ötlete is, hogy minden érdekesebb alkalmazást egy, központi helyre gyűjtenek össze, sok szabad szoftvert így fedeztem fel annak idején. Döntésemet azóta nem bántam meg, sőt, fejlesztőként még többet tanultam.

trey: Korábban milyen minőségben vettél részt a FreeBSD projekt életében?

pgj: Kövesdán Gábor támogatásával 2007 júliusától a Dokumentációs Projektben dolgoztam, ahol többek közt kb. 1500 oldalnyi dokumentációt fordítottam le magyarra és tartottom karban 3 évig. Ezután, ismét Gábornak köszönhetően, 2009 áprilisától hivatalosan portokkal is kezdtem foglalkozni, és a FreeBSD Haskell csapat tagjaként jelenleg is kb. 300 portot tartok karban. 2009 februárjától egyébként a projekt magyarországi aldomainjét koordinálom, valamint az ugyanott található Magyar BSD Levelezési Listát is adminisztrálom. 2009 nyarán részt vettem a Google Summer of Code programjában is, szintén a Projekt színeiben.

trey: Hogyan lettél a FreeBSD projekt Core Teamjének titkára?

pgj: 2010 júliusában vállalkoztam a EuroBSDCon 2010 konferenciával egyidőben a németországi Karlsruhe-ban tartott FreeBSD fejlesztői találkozó megszervezésére, amely elég pozitív visszhangot keltett, így bekerültem a "devsummit" csapatba. Ez folytatódott aztán a következő évi rendezvénnyel, a EuroBSDcon 2011 fejlesztői találkozójának intézésével a hollandiai Maarssen városában, amelyet aztán szintén sikeresen teljesítettem. Ezzel párhuzamban szerveztem a BSD-Day rendezvényeket (először Budapesten, aztán Pozsonyban, legutóbb pedig Bécsben) is. Ide szintén elég sok fejlesztőtársamat meg tudtam hívni, valamint céljaim eléréséhez a FreeBSD Foundationnel is sikeresen szövetkeztem.

Valószínűleg tehát ennek apropóján merült fel aztán a nevem utódként, amikor Gavin Atkinsonnek le kellene mondania róla, mivel beválasztották a Core Teambe. De emellett a konferenciáknak köszönhetően több fejlesztővel, például Kirk McKusickkel, a Port Management Team, illetve a korábbi és a mostani Core Team tagjai közül sokkal is jó személyes kapcsolatot ápolok. Noha ez egy interneten keresztül szerveződő csapat, nekem mindig is fontos volt, hogy megismerjem az email címek, commitok mögött álló embereket.

trey: Más BSD projekttel is szorosabb kapcsolatban állsz?

pgj: Nem, más BSD projektek munkájában nem vagyok közvetlenül érintett. Ellenben onnan is rengeteg személyes ismeretséget szereztem, szintén a fentiek nyomán.

trey: Mi a pontos feladata a Core Team titkárának?

pgj: Kapcsolattartás a Core Team és a Projekt tagjai, valamint a Core Team és a külvilág felé, valamint a napirend adminisztrálása és a tagok munkára motiválása. Továbbá a feladat szerves részeként lehetőség szerint minél gyorsabban kell reagálni a beérkező levelekre.

Fontos belső feladat még az alaprendszer forráskódját tároló src/ repository hozzáférésével kapcsolatos ügyintézés. Ide a már meglevő tagok terjeszthetnek fel újabb tagokat, amelyet aztán nyugtázni kell a Core Team részéről, lejegyezni a hozzá tartozó szavazást, és annak befejeződésével értesíteni az érintetteket az eredményről. Amennyiben az új tagot befogadta a Core Team és még nincs projektes SSH hozzáférése, a titkárnak kell kérni a rendszergazdákat, hogy hozzanak létre neki egyet. Ugyanígy, ha valaki kéri a hozzáférésének szüneteltetését, akkor a titkár ellenőrzi a kérés hitelességét, majd a Core Team nevében törli a src/ committerek listájából az illetőt. (Ez később természetesen bármikor visszaállítható.)

Ezenkívül még a titkár felelős azért, hogy a fejlesztők tájékoztatást kapjanak a Core Team munkáját illetően, havi beszámolók formájában. Ezeket a beszámolók tartalmazzák egyfajta napló formájában, hogy mikor milyen ügyek kerültek megtárgyalásra, mikor és milyen eredménnyel zárultak, milyen fontosabb lépései voltak. Hasonló beszámolókat egyébként a Ports Management Team is készít.

Ugyanígy a titkárnak kell megszerveznie a kétévente tartandó választásokat, felkérni az ún. "Election Mastert" (a választást lebonyolító személyt), majd a választás befejeztével kihirdetni az eredményt. Ezzel együtt gondoskodnia kell az új és a régi csapat közti váltás zökkenőmentességéről, frissíteni az ezzel kapcsolatos információkat (projektes weblap, dokumentáció, Wikipédia bejegyzés, stb).

Emellett valamennyire moderátori szerepet is be kell tölteni a csapaton belül, minél jobban elősegíteni azt, hogy a fókuszáltak legyenek a viták. Ugyanis a tagoknak ez nem mindig erőssége, olykor adódnak ellentétes nézőpontok, amelyekből egyik oldal sem akar engedni. Továbbá ennek a feladatkörnek része az is, hogy a vitákból záros határidőn belül kézzelfogható eredményeket sajtoljon ki, vagyis hogy a Core Team ütemesen haladjon a napirendi pontok feldolgozásával.

trey: Minek hatására döntöttél úgy, hogy elvállalod ezt a megbízatást?

pgj: Mindig is érdekelt mélyebben a Core Team feladatköre, igazából idén jómagam is pályáztam, de nem kerültem be (akkor). A saját tapasztalataimból tudom, hogy fontos mozgásban tartani a csapatot, mert enélkül az egész szervezet le tud bénulni. Tehát tisztában voltam vele, mennyire nagy a jelentősége ennek és amelyet tudnák kezelni, ezért sem tétováztam.

trey: Meddig tart a megbízatás?

pgj: Visszavonásig vagy visszalépésig. A Core Team fenntartja a jogot magának, hogy belátása szerint bármikor leváltsa a titkárt, amennyiben nem elégedett annak munkájával. De én is bármikor mondhatom, hogy befejezem, hiszen ez egy önkéntes projekt. Illetve, ami Gavin esetében is történt: a megbízatás akkor is megszűnik, ha a rendes választás eredményeként teljes, szavazati joggal rendelkező tagként is bekerülök a Core Teambe.

trey: Valami fontos, ami kimaradt a kérdések közül, de fontosnak érzel elmondani a megbízatással kapcsolatban?

pgj: Köszönöm a kérdéseket!

Mi is köszönjük a válaszokat és sok sikert kívánunk a munkához!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Gratulálok.

----
"Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által." (Róma 3.22-24)

A titkar nem tag, ha tag vagy, nem lehetsz titkar,mi van?

Így van. Az igazgató tanácsban is kevés titkár ül.

----
"Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által." (Róma 3.22-24)

Óriási, hatalmas gratuláció!

(4.3? Szerencsés kezdet, én a 2.1.5-tel indítottam:))

Egy ős-FreeBSD-s

Nem kór, "csak" tit. Kár.

pgj írta:
Ugy latom viszont, a kommentelok kozul nemi felreertes alakult ki az titkar tagsaga korul. Ezert szeretnem pontositani az egyik valaszomat, hatha az segit tisztazni a helyzetet:

trey: Meddig tart a megbízatás?

pgj: Visszavonásig vagy visszalépésig. A Core Team fenntartja a jogot magának, hogy belátása szerint bármikor leváltsa a titkárt, amennyiben nem elégedett annak munkájával. De én is bármikor mondhatom, hogy befejezem, hiszen ez egy önkéntes projekt. Illetve, ami Gavin esetében is történt: a megbízatás akkor is megszűnik, ha *a rendes választás eredményeként teljes, szavazati joggal rendelkező tagként is* bekerülök a Core Teambe.

(A kiegeszitest csillagok kozt jeloltem meg.)

A fentieknek megfelelően módosult az eredeti interjú.

--
trey @ gépház