Gépparkjának 93%-át Linuxra migrálta a Körös Volán Zrt.

 ( trey | 2011. június 21., kedd - 19:10 )

"Egyre több olyan vállalat akad hazánkban, ahol átfogó IT infrastruktúra alapul nyílt forráskódú megoldásokon, tehát szerver és desktop oldalon egyaránt erre építenek. A Körös Volán Zrt. például a rendszerfejlesztés mellett a költségcsökkentés miatt vette fontolóra az open source megoldások bevezetését. Három év alatt, fokozatosan váltottak nyílt forráskódú szoftverekre. Jelenleg a géppark 93 százalékán openSUSE vagy Linux Entreprise Desktop rendszer működik, és a szervereken is a Novell Linux alapú megoldásai futnak. A legfontosabb eredmény a vállalat számára a költséghatékonyság: a nyílt forráskód hangsúlyosabbá válásával, azonos feladatok mellett, a szoftverlicencekre ma már kevesebb mint 10 százalékot költenek a korábbi összegekhez képest."

Körös Volán Esettanulmány

Novell Infrastruktúra Közlemény

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

hát ez derék!
én gratulálok (sokat nem számít, tudom...)
---
Why use Windows, if you have open doors… to Linux

Konklúzió: A Körös Volán Zrt-nél hozzáértőbb informatikusok dolgoznak mint a német külügyminisztériumban.

/o\

LOL, ezen átsiklottam :)

Öröm olvasni. Főleg azt, hogy "fokozatosan". Bölcs döntés

+1

+1

Hát jó olvasni az ilyen híreket és jó látni, hogy van olyan volántársaság is ahol figyelnek a költségekre és nem a minél nagyobb beszerzésekben érdekeltek a vezetők.

a volannal azert egyszerubb a helyzet, mert ott a vezetok nagyreszenek nincs a munkahelyen szamitogepe, csak kormanya, igy nem tudjak, hogy mennyivel jobb lenne gepre a Windows (bocs, just kidding)

Akkor mostantól a buszok 93%-át linux vezéreli?

Nem. A buszok 100%-át továbbra is a buszvezető vezérli.

--
trey @ gépház

és azon milyen beágyazott rendszer fut?

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

A buszvezető nem fut, hanem vezet. Legfeljebb munkába menet fut. De előtte megbizonyosodik róla, hogy beágyazott.

lol, latom nem csak en vagyok ma ilyen hangulatban :D

hacsak nem "flinsztonszos" busz van

;)

-------------------------------
"A gorog katolikus noknek 8 dioptria alatt nem kotelezo a bajusz!" avagy "Nozni csak muholddal lehet..." | http://lazly.hu

Miért futna? Csak nem a busz után, hogy le ne késse. az nagy gáz lenne, főleg ha indul a busza. Bááár. ő az egyetlen, akit mindenképp megvárnak...

Hát én már láttam sofőrt a saját busza után futni Budapesten a Várfok utcában. A pilóta bekapcsolta az elektromos féket, majd lekapcsolta a főkapcsolót és kiszállt a buszból. A jármű pedig szép lassan elkezdett gurulni a Szilágyi E. felé. Innentől már esélytelen volt visszaszállni a buszba, vagy megtartani azt. De azért próbálták hárman is. A mák az volt, hogy a sofőr ablaka nyitva volt, és egy kollégája be tudott nyúlni a kézifékért (Ik 405-ös, várbusz volt szerencsére), különben lett volna rombolás lent a Moszkván.

A Széll Kálmánon.

az gaz lenne, ha beagyazott rendszer lenne, epp eleg, hogy a tachograffal csalo kamionosok milyen konnyeden elalszanak az utakon, pedig nekik eleg egy kisparna is hozza

de tachók :(

pláne ha néha lefut egy kis ágyas pálinka-szubrutin..

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

vagy elindul egy child-process miutan a forras lefordult az anyosulesrol :D

HP :) (gyengébbek kedvéért házipárlat)

Ja. Pingvinek tekerik a kormányt, meg nyomkodják a pedálokat...

Persze nem.
De azt tudom,hogy az elektronikus reklámtáblák linuxszal
mennek már az elejétől fogva. Gondolom a hangos utastájékoztatást
is az hajtja. (Legalábbis itt, Csabán. Egyébként az viszont nem
olyan régóta működik, volt egy nagyobb felújítás, azelőtt talán
nem is volt ilyesmi.)

http://www.youtube.com/watch?v=baXUdl3VbgE

A harmadik reszben jeepet vezetnek meg repulot ;-)

A Madagaszkárban meg hajót is...

Dicséretes a hozzáállás és úgy tűnik a kivitelezés is! Gratulálok.

A sofőrök most serényen keresik a kormányt a D-BUSzon, nem?

lulz

you did it for the lulz? :)

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

Nagyon szép, de úgy lenne igazán tetszetős, ha legalább arányaiban lehetne számokat látni, hogy az informatika a társaság költségeinek hány %-át emészti föl és mit nyertek a megtakarításokkal. Attól tartok, hogy a buszok üzembentartása és üzemanyagköltségei ezeknél több nagyságrenddel nagyobbak. És akkor az ingatlanokról, HR-költségekről nem is beszéltünk.

--
Steve Jobsot nagyra becsülöm üzletemberként és sajnálom, mint magánembert.
Viszont mint vallásalapítót, ki nem állhatom.

Teljesen mindegy, minden ilyen alkalom a Linux közösségnek előrelépés, a benzin meg úgyis annyi amennyi. Várhatóan nem lesz olcsóbb a buszjegy ára emiatt, ha erre gondolsz, bár ki tudja. :D

Szerintem már az is öröm, hogy végre valaki az egyik volán társaságnál a megtakarításokra koncentrál. Már ez is akkora csoda, hogy szinte hihetetlen.

Amúgymeg mivel a volán társaságok nagyrészt állami támogatásokat használnak a veszteségeik csökkentésére, így ha 1Ft-ot spórolnak már az is jó nekünk. :)

Nem a benzinköltség volna itt a lényeg, hanem a teljes IT költsége, üzemeltetés, átképzés, ilyen-olyan szopások kijavitása, hiányzó programok újrairása stb-stb, ugyanis ez adja az IT legnagyobb költségét, nem a windows ára... De itt persze csak erről megy a marketing bullshit, hogy x ft-al olcsóbb egy új gép megvásárlása.

"De itt persze csak erről megy a marketing bullshit, hogy x ft-al olcsóbb egy új gép megvásárlása."
- pedig az tény hogy gépenként leugrik egy windows ára...

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

meg leugrik az office ára is, ami nem elhanyagolható, leugrik az antivirus stb stb

Ténynek tény, lehet akár 15-20e Ft egy gépnél... Abból nemigen fog kijönni 60%-os csökkenés a gépbeszerzéseknél.

Office-t hagyjuk, aki képes OO-val bohóckodni munkára, az winen is megteheti.
De a mondandóm lényege az volt, hogy nem az új gépek beszerzési költsége viszi az IT kiadások nagy részét... Nem véletlen nem emlitik a marketing bullshitben az IT költségeket, csak egy apró marhaságot, az újgépek beszerzési költségét.

Láttunk már pár esetet, ahol hiába volt pár ft-al olcsóbb az újgép ára, a megtakaritások többszöröse ment el az üzemeltetési szopásokra, vissza is álltak winre igen hamar. (itt nem is az ismertebb nagyobb linux kudarcokra gondolok, hanem itt magyarországon is jópár cégnél végzünk visszamigrálásokat winre, miután rájöttek pár hónap/év linuxozás után, hogy milyen olcsó is wint venni a gépekre)

Ezek szerint te nem osztod a projekt-vezetők optimizmusát?

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

A kérdés már csak az, hogy a Körös Volán megoldását láttad-e, hogy ennyire lemondóan nyilatkozol róla. Bár ahogy látom üzleti érdeked is van a migrációs kudarcban ;] nice

A gépek ára elhanyagolható? Nem igazán szerintem. Még ma is üzemeltetek 400 Mhz-es gépeket olyan helyen, ahol elmegy, és nem kell lecserélni se most, se 5 év múlva ha elketyeg, mert a funkcióját betölti. Ugyanez windows-nál már lehet hogy a második vagy harmadik új hw lenne.

Sok helyen lehet kiszórni a GHz-es gépeket, mert egy idő után dög lassúnak tűnik Win7-tel. Értem hogy kell alá a szükséges hw, de ahol ez teszi ki az éves költség jeletős részét, ott bizony hosszú évekre kitolható még a hw upgrade szükségessége Linux-al. És ott nem kényszeríti ki az MS a váltást 2-3 évente. Ha nem rohad ki a hw, akkor nagyon jó eséllyel az új, 2-3 évente megjelenő stabil verziókkal is ugyanúgy fog menni.

"Sok helyen lehet kiszórni a GHz-es gépeket, mert egy idő után dög lassúnak tűnik Win7-tel."

Ha nálad ilyesmi előfordul, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. Nálunk futnak 2002-ből XP-s gépek hibátlanul, újratelepités nélkül. Amelyik hw-esen kidől, ott általában win7-re migrálunk új géppel, ennyi. Érteni kéne hozzá...

"Érteni kéne hozzá..."
- ez olyan szerényen hangzott...

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Mint ahogy a migrációhoz is, csak hát úgy látom a bölcs hallgatásából, hogy ez az amire neki(k) nincs szüksége.
A gépvásárlás összemosása a liszenszkezeléssel is meggyőző érvként hathatna, csak a probléma az, hogy sokszor egy 10 fősnél nagyobb cég is már éves előfizetési konstrukciókat használ szinte minden kereskedelmi szoftverhez. Emiatt a cégek telibesz..ják a hw vásárlásokat, amikor liszenszdíjakat kell kigazdálkodni, de a megemlített ktgcsökkentés is csak erről szólt. Az már csak hab a tortán, hogy egy suse disztró esetében nincs akkora konkrét hw avultatási kényszer.

Ismét más kérdés, hogy ahogyan pilótajogsi kell a ms rendszerek üzemeltetéséhez, úgy binugz ökoszisztémát sem hegesztős sajtpapírral kéne elkezdeni. Nem is értem, hogy mi ez a nagy vita a semmiről.

"sokszor egy 10 fősnél nagyobb cég is már éves előfizetési konstrukciókat használ szinte minden kereskedelmi szoftverhez."

Értelmes helyeken akkor használnak éves előfizetési konstrukciókat, ha az olcsóbb, mint pl a gépenként 15-20e Ft-os windows költsége, a gép hasznos élettartamát figyelembe véve. Tehát maszatolhatsz amig csak jólesik, sehogy nem fog kijönni, az a 60%-os megtakaritás új gépenként. (és mint már sokszor leirtam, még ha igaz is volna, az is valószinűleg csak aprópénz a teljes IT költségeihez képest, valószinűleg olyan %-okról beszélünk amik esetén maximum körbe lehetne röhögni, ha nem sirvafakadni ezen migráció "sikerén", igy nyilván "kifelejtődött" ez a mutató a markating anyagból és a maradt az újgépen mennyit spórolunk bullshit, amit sokan nagykanállal habzsolnak, meg a nyilt forrás mekkora előny most nekik...)

Egyelőre te maszatolsz olyan imaginárius mennyiségekkel, amiről meg sem emlékeztek. Ennyi erővel bármit/bárkit körbe lehet röhögni, csak kicsit színvonaltalan.

Ha gondolod, nyugodtan felhívhatod a Körös Volánt, hogy szívesen elmondanátok nekik, hogy mekkora barmok, de segítenétek nekik visszatalálni a sárga köves útra. See, lehetséges következő ügyfél ;]

Valamit nagyon félreértettél, nem mi szoktuk megkeresni a cégeket, hogy rájöjjenek, hogy elcseszték, hanem ők hivnak minket, hogy csináljunk rendet a káoszból, mert elszabadult a pokol :)

De a kőrös volánnál nyilván nagyon okosak ülnek, ha esetleg valami gondjuk lesz a linuxal, majd megoldják vagy visszacsinálják maguk. Addig meg maradnak a Novell (x) reklámok marketing bullshittel, az újabb linux sikertörténet :)

Hát irigylésre méltó üzleti tevékenységgel rendelkeztek, az már biztos. Gondolom káosz/pokol=linux, rend=win. Gond -> migráció win-re :)

A marketinges részt meg naná, hogy nem hagyják ki. Majd hüje lenne a Novell nem közölni. Azt meg h bullshit, ne nagyon osztogasd ennyi információ alapján, mert mint említettem, inkább érzelmi, mint szakmai megnyilvánulás. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy a Körös Volán által szerződtetett emberek jobban értenek ahhoz, amit most csinálnak, mint te kívülállóként. Még ez is előfordulhat, bár nem túl valószínű ;]

Bohón elsiklottál afelett a részlet felett, hogy őket hívják a cégek, mert elszabadult náluk a káosz/pokol az elbaszott linux-migrációval, és vissza akarnak mindent... Biztos Imo a hibás, hogy pár pozícióban lévő hülyegyerek meglobogtatja a dobozos Windows árát, meg hogy majd ők ugyanezt ingyen megcsinálják Linuxszal, aztán kiderül hogy ez mégse működik és/vagy valójában többe kerül mint eddig a Windows.

Valószínűleg te is elsiklottál afelett, hogy, amennyiben jól csinálják - mint ez esetben -, az üzemeltetési költség nem lesz magasabb, mint windows esetén, a licenc árát pedig megspórolják.

------------------
My Open-Source Android "Projects"

"amennyiben jól csinálják - mint ez esetben -, az üzemeltetési költség nem lesz magasabb, mint windows esetén"

Végre, hogy megszólalt egy pénzügyes a kőrös volántól is, aki máris átlátja az új rendszer teljes költség vonzatait...

Nem lettél ezzel sem bennfentesebb az adott projektben, hogy neki sem feltétlenül van igaza a rendelkezésre álló információk alapján. Te is egyből át véled látni az egészet, pedig még annyit sem lehet tudni, h milyen liszenszeket és milyen konstrukcióban vásároltak korábban, amit most nem, nemhogy a többi részét.

Akkor magyarázd meg kérlek, hogy a Kőrös Volán esettanulmánya miért nem írja, hogy "Az üzemeltetési költségek sajnos drágábbak lettek, nem érte meg az átállás."
Vagy úgy gondolod, hogy a 3 év alatt ez nem derült ki(sőt, folyamatosan olcsóbbnak látszott, különben nem folytatták volna), de majd hirtelen beüt, hogy "Ó jaj, milyen drága lett itt minden hirtelen!"

Világosíts fel, légyszíves! :)

------------------
My Open-Source Android "Projects"

Itt van a magyarázat. A DVD író üzemeltetésének a költsége neki nem drága. :-)

"pozícióban lévő hülyegyerek meglobogtatja a dobozos Windows árát, meg hogy majd ők ugyanezt ingyen megcsinálják Linuxszal, aztán kiderül hogy ez mégse működik és/vagy valójában többe kerül mint eddig a Windows."

Pontosan erről szól a dolog...

"Pontosan erről szól a dolog..."

Ott voltál, amikor a zrt főnökéhez befutott a hülyegyerek?

------------------
My Open-Source Android "Projects"

Ezek gondolom az a usecase, amikor felhívják őket a hotline-on, hogy pokollá vált az élet, mert valami állat az éjszaka puppy linuxot telepített minden desktopra. Más kérdés, hogy a Körös Volán informatikai rendszeréhez ez mennyiben köthető, nekem is annyi volt a problémám, hogy miért kell egyből ide kijukadni, hogy linuxos migrációt/rendszert csak a pozícióban lévő hüjegyerek tud kiötölni, miközben a dobozos win árakat lobogtatja, és eleve bukóba fog fordulni.

Azért mert a Windows rajongó Warez Pistikék önmagukból indulnak ki.

Húdemegaszota valaki.
Attól még, hogy neked csak fagyislányok számítógépének karbantartása jut, így másban nem tudsz gondolkodni, még nem kéne másra kivetíteni ezt.

Neked még annyi sem jut. A BIOS-nál megakad a szánalmas tudásod.

Hanyszor jossz meg ezzel az egyetlen egy erveddel? En is vitatkoztam mar vele mert szarabbnak hitte a Linuxot, mint amilyen, de ezt az egy "ervet" felhozni n+1-edjere is uberszanalmas. Legyszives mostmar hagyd abba, keress rajta mast, amivel basztathatod, ha nem tudsz leszallni rola

Feltűnik, beírja ezt, aztán eltűnik. Kb havonta eljátssza.

Nem is tudom, mi lehet a célja ezzel az account igazi tulajdonosának...

Tudom, szoktam latni, azert szoltam hogy zavaro.

celja? bosszantani egy M$-berencet!!44!!!4negy

És szerinted ha egy "M$-berencet" szemel ki, az feljogosítja erre?

--
Don't be an Ubuntard!

ha fentebb olvasol a sorok kozt, nem itt kell leirnom, hogy egyertelmuen nem jogosit fel semmi senkit ilyesmire

ezenfelul en meg eletemben nem MS-berenceztem (sot, mar engem is MS-berenceztek le itt), MS termekek kozul is egyedul a WP7-et szoktam ugy kulonosebben szidni, teny, hogy azt nagyon

Ja, nekem égett ki a sarcasm detektorom, bocsi. :)

"ezenfelul en meg eletemben nem MS-berenceztem (sot, mar engem is MS-berenceztek le itt), MS termekek kozul is egyedul a WP7-et szoktam ugy kulonosebben szidni, teny, hogy azt nagyon"

Ezzel nincs is semmi baj, mindenki azt utál amit akar, legfeljebb megvitatjuk kulturáltan, hogy van-e ennek az utálatnak valós alapja.

--
Don't be an Ubuntard!

no probs :)

(halk kieg.: illetve az MSN-t mint protokollt szoktam meg szidni, meg az amugy jo Silverlight _bongeszopluginkenti_ terjedese ellen szoktam hangosan drukkolni, de ennyi)

Az MS-bérencezés a hupon az érvek helyett szokott jönni a frusztráltabb pistikéktől, fel se vedd.

A "legelvetemültebb és leghírhedtebb" bérencek mindegyike Linux üzemeltető.

Mellesleg nemelyikre sokkal konnyebben ra lehetne belyegezni a "Linus-berencet".

Foglalkoztam amugy desktop migraltatassal, tenyleg kegyetlen egy feladat, messze nem az mas produktiv userekre raeroltetni olyan funkciot, amivel meg eletedben nem szoptal, mint mikor itthon megfelel nekem a hazilag ganyolt bash-script tenger az asztalon monitorikonnal :)

Emlekeim szerint amugy veled nekem is pont volt olyan jellegu vitam (kulturaltan megbeszeltuk), hogy valamirol allitottad, hogy nem megy Linuxon, ami nekem mindig jo volt :) De mas dolgokat latva azert elhiszem, hogy csak nekem volt szerencsem, vagy neked nem lehetett ott epp.

Nem siklottam el felette. Megnyugodtál...?

Őket úgy hívják a cégek, téged Csigaa pedig úgy hívnak lamer! Te még Windows telepítésre is alkalmatlan vagy már a BIOS-nál elakadsz.

fyi bios setupra csak ilyen verpistikek izgulnak mint te

--
NetBSD - Simplicity is prerequisite for reliability

migralni nem esz nelkul kell, de igenyes teszteles mar a Windows liszensz ara fele konvergal, a tanulmany ezert lenne nekem erdekes, de nincs idom elolvasni

Nem ez hangzott szerényen/nem szerényen, hanem az hangzott nagyon hülyén, ha valaki nem tud egy wines környezetben desktop gépeket évekig elüzemeltetni ugyanolyan vason. Természetesen ha nem változtak meg az igények. Ha megváltoznak az igények, akkor linux alatt is tolhatod alá a végtelen ramot és erős procit, ahogy egy mai linux is többszörös erőforrást követel, mint egy pár éves. Más kérdés, hogy winből vigan lehet használni egy 10 éves verziót egységsugarú user kezébe adva, mert van rá support és működik, egy linux jó, ha pár évet kibir...

erre már csak azért reagálok hogy ideírjam: amit most írtál, igazi bullshit-kategória!

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Nem teljesen igaz, mert pl. a vírusvédelmek, stb. is az aktuális hw trendek erőforrásaival számolnak. Szóval ki lehet futni windows alatt a hw-ből, ha "biztonságot" is akarsz

Inkább tapasztaltan, mégha valakinek ez fáj is.

--
Steve Jobsot nagyra becsülöm üzletemberként és sajnálom, mint magánembert.
Viszont mint vallásalapítót, ki nem állhatom.

Az XP támogatása nemsokára (az xp élettartamához képest nemsokára) lejár. Az ms support szerint 2014 április 8. És akkor két dolog van: Vagy használod tovább, és leszarod hogy nincs több biztonsági frissítés, vagy váltasz a Vistára, 7-re, ami a nagyobb erőforrásigénye miatt nem biztos hogy futni fog (használható módon)

Egyébként sem biztos, hogy az oprendszer teljesítményigénye probléma, a felhasználói alkalmazások teljesítményigénye is megnőtt a korábbiakhoz képest. Régen lehetett netet böngészni 32-64 mega memóriával, mert nem voltak képekkel teli az oldalak, és kevesebb volt a kód is, a böngészők is kevesebbet tudtak. ma már nem igazán

2010 októberével hivatalosan is megszünt az XP és Vista rendszerek árusítása (egyedül dobozos Vista van még egy ideig ha jól rémlik, de pl. OEM semelyikből). Szóval csak Win7 van mint alternatíva új gépekre.

"Szóval csak Win7 van mint alternatíva új gépekre."
- az viszont nem alternatíva a régi gépekre :(

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Szóval nincs mit tenni, a régi vasat kidobod, hiába lenne jó a célra...
Vagy teszel rá valami kis erőforrásigényes linuxot, és költesz a titkárnő továbbképzésére, aki rögtön megijed attól, hogy fent is van panel, nem csak alul.

...aki rögtön megijed attól, hogy fent is van panel, nem csak alul.

Ha még csak attól ijedne meg, de amikor nem tudja a parasztokat a Farmville és hasonló baromi játékokban munkára hajtani! :-)
Olyankor el kezd tombolni ez a nagyon retardált kövér dög!
Vagy pusztán rosszul ébredt (bal láb) és "...lassú a gép, lassú a gép!" üvöltéssel zaklat minden 10 percben.
Pedig néhány hete volt alapról újrarakva a "zikszpé"!
Ellenben ő minden évben "elviszi a saját gépét, ahol rendbe rakják, s nincs vele gond!".
Az persze, hogy lopott verzió, mindenből a legfrissebb otthonra, attól még hülye hozzá: egy körlevelet önállóan nem tud elkészíteni (Word, OO.o, LO az tökmindegy).
Ellenben kiválóan tud kézzel írni borítékot - akár százas nagyságrendben -, úgy hogy a gépben szereplő címlistaszerűséget kinyomtatja! :-)
Önmagában vajon mekkora megtakarítást jelentene, ha az ilyen s ehhez hasonló titkárnőnek csúfolt egyedeket száműzni lehetne a közszférából (is).
Bár a maszek világban az ilyet föl sem veszik normális céghez!
Szerintem.

Hali!

Sajnos felveszik... és Te ne magyarázz neki, mert Ő már 40 évvel ezelőtt is XY gyár igazgatójának volt a titkárnője. Inkább csináld meg az excel-t, mert rosszul ad össze... több ezer soros táblázatot adott össze szalagos számológéppel és neki nem azt adta ami a SUM() függvény végén kibuggyant (2x adta össze, mindkétszer más eredményt kapott, de egyszer sem azt ami az excel táblában szerepelt: tehát javítsam ki az excelt...) Amikor finoman elhajtottam akkor mehettem a szőnyeg szélére, mert "az idősebb kollégákkal így lehet beszélni"

Udv:
Feri

te vagy a hibás! miért nem csináltál egy átlagolást, háromszor lefuttatod az excel sum-függvényt és háromszor összeadatod a nyanyával a szalagos abakusszal a számsort. akinek többször jön ki ugyanaz az eredmény, az nyer!

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Jaja, nemsokára, legkorábban 3 év múlva... Igen, az kb az az idő amig egy linux általában támogatva van, aztán migrálhatsz felfelé, akár elég a vasad hozzá, akár nem, akár van pénzed/energiád a migrálásra, akár nem. Az xp meg szerény 13 évesen megy majd nyugdijba....

Viszont linuxon azért egy disztribfrissítés nem igazán jár olyan jelentős változásokkal, mint egy winxp -> win7 csere. Van amikor változnak komoly dolgok is, nem feltétlenül az Ubuntuból kell kiindulni ami kiadásonként hozza a jobb-rosszabb átalakításokat.

'itt nem is az ismertebb nagyobb linux kudarcokra gondolok, hanem itt magyarországon is jópár cégnél végzünk visszamigrálásokat winre, miután rájöttek pár hónap/év linuxozás után, hogy milyen olcsó is wint venni a gépekre'
Lefordítom magyarra:
A faluban a fagyis lány és az Áfész bolt lecserélte a Pc-it mert a viharban eltalálta egy villám a légvezetéket és elfüstöltek az addigiak. A Corában előtelepített Linux-os volt a legolcsóbb. Nem volt rajta Xorg sem csak konzol. Nem tudták használni. Szóltak a falu Okoskájának, Warez Pistikének személyesen, hogy cserélje már le Vindaúzra mert az úgy szokás. Warez Pistike jött az írott DVD-vel és az Áfész boltban valamint a fagyis lánynál is migrálta winre a cégeket.

És te ebből megélsz Pistike? :)

ha megdugta a fagyislányt, simán.

------------------------------------------
Egyetlen vi-parancsot ismerek, a kilépést.

timi névvel? Inkább ő volt a fagyislány :)

Szerintem elég szánalmas, hogy a corában linuxszal előtelepített gép nem képes egy X desktopot se produkálni. És akkor csodálkozunk, hogy a linux az egy szar fos parancssoros, semmire se használható valami a közvélemény szerint...

A problémát egyébként a falu okoskája aka Warez István jelenti, aki nem egy ubuntu CD-vel megy oda. Pontosabban nem a fagyislány igényeinek és pénztárcájának nem leginkább megfelelő szoftverrel. (Most felejtsük el azt, hogy a warezelt windows ingyen volt, a windows nincs ingyen, és kész). Kicsit hozzáértőbb ember megpróbálhatná kitalálni, neadjisten felderíteni, hogy mi a felhasználói igény, mert ha a VirtuálKasszaPró 2000 magyar fejlesztésű szoftver nem fut el linux alatt akkor nyilván win kell. De ha csak arra kell gép, hogy egy "ekszel" táblába beírjanak dolgokat, meg legyen mivel kinyomtatni a boltajtóra, hogy "elmentem ebédelni", akkor bőven jó valami user friendly linux disztró is... És máris spóroltak a nem létező licenszdíjjal. Support itt ugye nem játszik, mert warez vindózra az nincs. Talán warez pistike benéz, ha legközelebb telepíteni kell újra...

Egy épeszű vezetővel megáldott kisebb cég nem akar linux-ra migrálni ha licencelt és nem maga által fejlesztett munkához használt kritikus alkalmazásai Windows-osak. Migrálni akkor lehet ha van Linux alternatíva az összes vállalatnál használt alkalmazásból és azokat előbb kellően tesztelték. Vagy rendelkezésre áll az egyedi alkalmazásaik forráskódja és van esély a portolásra. Egy komoly vállalatnál ebben az esetben különösen ügyelnek az előzetes tesztelésre. Csak egy törpevállalatnál migrálnak össze vissza ész nélkül. A 'jópár cégnél végzünk visszamigrálásokat winre' klasszikus Warez Pistike szöveg.

Mi az, netan felsz, hogy lecsokken a Windowsok elettere, ez altal a tied is, es valami ujat kell megtanulnod/eloallitanod, hogy eletben maradhass ?


Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Ne izgulj, üzemeltetek elég linuxot is, bármelyik platformból megélek, csak többet fizetnek az elégedett ügyfelek, ezért a legtöbb esetben és helyre win-t rakok :)

De van sok helyzet amikor meg linuxot rakok, mert jobb.

Téged ez az egész érzelmileg érint, ugye?

Akarsz róla beszélni?

Erdekes, a sok MS barat itten mindig azt hirdeti, hogy Linux szakertelemert kell tobbet fizetnie az ugyfelnek, mert dragabb a jo szakember hozza, de ritkabban is kell hivni.

Te lehet valamit nem jol csinalasz...

Egy ismerosom meselte, hogy fokent windows supportal foglalkozo cegnel dolgozott, es nahany ugyfelnel kitettek olcson Linux a alapu mail+fax servereket.
Az ugyfelek orultek, de ceg szomuru lett, mert ritkabban kellett oket karbantartani. Eseti dijazzassal dolgoztak.
Netan ilyesmitol felsz?


Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Én nem a szigorúan vett hibajavitásokból élek, sem az általam üzemeltett windowsokhoz, sem az általam üzemeltett linuxokhoz nem kell ilyen okokból kijárjak... Én rendszerek tervezéséből, fejlesztéséből meg programozásból élek. Egyébként meg általános karbantartás, patchelés témában nagyjából ugyanannyit kell foglalkozni a linuxokkal mint a winekkel, szóval ez sem nyert.

Szóval akkor a Novell, mint megoldás szállító a konkurenciád.


Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Like.

sub

+1

------------------------------------------
Egyetlen vi-parancsot ismerek, a kilépést.

Remélem nem sül el balul és követendő példát kreál.

Én csak azt nem értem, hogyha annyira spórolni akarnak, akkor miért Suse/Novell!? Mert mondjuk egy Debianhoz, Ubuntuhoz, stb képest azért ez még mindig költség... Vagy rosszul tudom? (FixMe)

Ha érdemi supportot akarnak az RTFM(tm) meg a Works4Me(tm) helyett, akkor a canonical is csak pénzért ad olyant...

Mindjárt jön, hogy szar a linux, mert nem jó a cert az oldalon

Azért igazán beleférhetett volna egy ingyenes startssl cert a self-signed helyett...

ingyenes cert? mesélj még!

Köszi szépen, utánanézek. Igazából még nincs szükségem rá, de lehet hogy fog kelleni, és nem szeretnék fizetni érte ha van más lehetőség. Főleg hogy nem igazán keresek pénzt a saját weboldalammal.

Nincs mit :)

http://www.comodo.com/
nekik is van, ha ez esetleg szimpibb :-)


"no video codec le a win32vel", de "Gentoohoz lehet meg tul fiatal vagy"

Comodo-val pont most volt a balhé, hogy lenyúlták a privát kulcsaikat, amivel az általuk kiállított cert-eket írták alá :)

talán itt is volt hír vagy valaki link-elte, detalálható infó:
http://www.google.com/search?hl=en&safe=off&q=comodo+compromise+certificate&aq=f&aqi=g-b2&aql=&oq=