A Motorola-nak nem kell a Windows Mobile 6.5

 ( trey | 2009. október 8., csütörtök - 18:35 )

Több forrás is arról számol be, hogy a Motorola nem kér a nemrég megjelent Windows Mobile 6.5-ből. Christy Wyatt, a vállalat egyik alelnöke a cég napokban tartott Android rendezvényén arról beszélt, hogy egyelőre jegelik a Windows Mobile-lal való kapcsolatukat. Ez azt jelenti, hogy megvárják a termék következő generációjának kiadását, mielőtt újra Windows Mobile készüléket készítenének. A Motorola egyik stratégiai platformja az Android.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Meg tudom érteni. Ha a 7.0 jelent volna most meg, már azzal is elkésett volna a MS a többi rendszerhez képest. Valamit ki kellene találni Redmondban, mert ennek így nem lesz jó vége, szvsz.

Kerestem jó kritikát a WM 6.5-ről, de nem nagyon találtam. Amit találtam, az arról szól, hogy epic fail.

--
trey @ gépház

Sajnos ez már a megjelenés előtt "köztudott" volt. :(

mobilarena összedobott WM6.5-ről egy tesztet, végeredményben ök sincsenek elájulva tőle, söt használhatóságban talán rosszabb mint az előzőek. itt

teljesen erthetetlen hogy tudtak igy lemaradni...
Talan arra tudok gondolni, hogy nem lattak be idoben, hogy egy ilyen mobil op. rendszerhez nem eleg egy desktop windows portolni, hanem nullarol kell kiagyalni, hogy hasznalhato legyen...

WinCE nagyon nem a desktop Windows mobil portja. Az iPhoneOS inkább tekinthető egy mini MacOSX-nek.

Hupon vagy, nem vetted észre? :)

----------------
Lvl86 Troll

nem szo szerint ertem, hanem hasznalhatosagban, logikajaban...
startmenu es egyebek, amik olyen picik, hogy csak stylus-al lehet normalisan kezelni
Engem nem igazan erdekel, hogy a kodot 0-rol irtak vagy nem, ha jelen pillanatban hasznalhatatan...

igaz 6.5-ot nem lattam mukodes kozben meg, de mar nem is igazan erdekel :)
jelenleg telomon 6.1-es van, de uj szerelmem van: Nokia N900, mar alig varom :)

valoban nem lattal, mert 6.5-re pont kidobtak a start menut es honeycomb menu van heleette, ami teljesen jol hasznalhato kezzel tapogatva is
sokkal tapibaratabb lett a rendszer, de meg mindig van hova fejlodni es a win3.1 design-t is eldobhatnak mar vegre :)

--
When in doubt, use brute force.

Ezt már megcsinálták egyszer, ld. Internet Explorer 6.0.

----------------
Lvl86 Troll

Jajdemekkorat rohogtem...
--
< huf > sose ertettem h miert kell specialis szo a bunozore, ha szamitogeppel csinalja...
< huf > nemkell se hacker, se cracker se semmi ilyen szo
< huf > fejszes gyilkost se hivjuk favagonak

Lehet elkezdték megírni .Net alapokon, és rájöttek, hogy ez se fog menni :)))
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Bár portolták volna!
Legalább működésében (logikai) és menüfelirataiban a gui-t.

Nekem ugyanazon a HTC P3600-on volt 5.0-6.5 -ig az osszes fajta WM. Eddig azt tudom mondani, hogy a 6.5 messze a legjobb.
Ha 128MB lenne benne, szerintem atomstabil lenne, es elbirna mindent, amit hasznalok. De csak 64MB van benne, igy idonkent tragikusan elfogy szegeny. Olyankor sem pusztul el teljesen, csak valamit ki kell loni. Jo, nem egy iphone... :) De egy SPB Mobile Shell-el kiegeszitve momentan teljesen hasznalhato.

--
Gabriel Akos