Microsoft Windows

AMD A10 7860K beépítése után appcrash, és BSOD minden mennyiségben.

Helósztok. Van egy gépem, amiben eddig egy A4 6300 volt ami már nem szolgált ki, ezért kicseréltem egy A10 7860K-ra. Miután beszereltem, elkezdtem frissíteni a drivert, de a videókártya telepítése közben egyből kékhalált dob. Később újratelepítettem a gépet, felraktam a legújabb AMD driver-t, ekkor probléma mentesen. Azt hittem a hiba megoldódott, de nem, szinte minden nagyobb programom appcrashsel, még az Unreal Engine-t se bírtam feltelepíteni.

Ekkor már jobban kezdtem gyanakodni a hardware-re, főleg a memóriákra.

A processzor pasztázását is át néztem hátha(Természetesen ki is cseréltem a pasztát)
Futtattam memtest86+-ot:
2 rammal rengeteg hiba már az elején, változatos helyeken(tesztenként változott).
külön-külön, mindkét portban kipróbálva mindkettő jó.
Kikapcsolt Memory interleaving-el(ez alapból be volt kapcsolva, minden bios reset után-.-, és Dual-channelben is volt előtte)hibátlan.

Az utolsó tesztet megcsináltam a Windows beépített memória ellenőrzőjével, az se mutatott ki hibát.

A gépet megint újraraktam, viszont az appcrasshek megmaradtak, és BSOD is van néha, ami elég idegesítő, a számuk lecsökkent, de még dolgozni így sem nagyon lehet rajta.

Rendszer adatai:
Alaplap: Asrock FM2A55M-VG3+
CPU: A10 7860K
Memória Crucial 1333MHz 4GB, és egy CSX 1600MHz 4GB
Oprendszer: Windows 7

Ti milyen irányba mozdulnátok el? A válaszokat előre is köszi.

Windows szerver RDP session "videó" rögzitése

Sziasztok,

Az egyik ügyfelünktől kaptunk egy nagyon érdekes megkeresést, aminek sajnos eleget kell tennünk, de nem tudunk rá épképzláb megoldást :(

A feladat az lenne hogy ha egy adott user egy Windows 2008 R2 v. 2012 R2 szerveren loginol (RDP), akkor rögzitésre kerüljön videós formában az összes desktop müvelet, vagyis fel kell venni azt amit az asztalon csinál. A login idő 1-2 óra, a tárolásra erőforrás van.
A folyamatnak teljesen automatikusnak kell lennie, a felhasználó nem szakíthatja meg.

Ehhez keresünk valamilyen szoftvert, ha fizetős az sem gond:

A következő felmerülő kérdések gyorsan megválaszolom:
- tisztában vagyunk a jogi dolgokkal, ezzel kapcsolatban nem kérnék véleményt
- nem elegendő magasabb színtű logolás
- nem azt szeretnénk megfigyelni hogy az adott user mit csinál FB-n, milyen videót néz stb. (akkor nem is ilyen megoldást keresnénk)
- ügyfél dedikáltan ilyen megoldást keres, légyszíves ne írjatok mást mert ezeket a köröket már megfutottuk az ügyfélel, ehhez ragaszkodik (vizuális típus ..., neki log, etc ... semmit nem mond)

Köszönöm ha érdemben hozzászólsz !

Microsoft Windows 10 - ideiglenes profil

Kérdezném, - mire tippelnétek, - ha találkoztatok ezzel a jelenséggel. A gép bekapcsolása után a W10, - gyakoribb előfordulással, - ideiglenes profillal indít. Bekéri a jelszót, és belép. Másodjára, szabályosan újraindítva, már megtalálja a korábbi profilbeállításokat. Folyamatosan többféle hardveren észlelem, az "Energia gazdálkodás" "teljesítménycentrikus"-ra állítva, gyorsindítás kikapcsolva. (Azaz a gépek nem hibernálódnak és "aluszkálódnak", - elvileg soha.)

Korábban, sokkal szórványosabban, W7-en is észleltem már ilyet, azzal a különbséggel, ott a jeszóbekérés helyett jelszó nélkül indítja az új "temp"-profilt.

?????

Win7 lemezképvisszaállítás Asus UEFI bios alatt - nem visszatölthető

Az alaplap Asus H170Pro. Telepítve lett Win 7 pro és nagyon ugy néz ki, hogy UEFI módban.
Lemez particiók
Lemez 0 - 1. 100 Mb Rendszer
Lemez 0 - 2. 128 MSR (fentartva)
Lemez 0 - 3. 87 Gb Elsődleges
Lemez 0 - 4. 60 Gb Elsődleges
Win beaktivált, frissítések (5nap alatt) letöltve, programok telepítve.
Miután OEM a szoftver nem árt biztonsági lemezképet készíteni és azt egy nagyobb a ténylegesen majd használt HDD-re visszarakni.
Ehhez a lemezképpel együtt egy rendszerindító CD-t is kötelező készíteni, mert valamiért csak ezzel hajlanadó a visszatöltést elvégezni.

Mondjuk azt sem értem, hogy a 0-ás lemezből mért is lesz 1 es és a lemezképet tartalmazó mért lesz 0-ás
a rendszerinditó CD használata alatt.

A CD normál módban nem bootol CSAK UEFI módban. Itt eljut a kiválasztott lemezképhez, majd amikor elkezdi a visszaállítást, jön a hibaüzenet.

Nem sikerült visszaállítani a lemezképet. Nem található a rendszer helyreállításához alkalmas lemez.
A lemez ottan van söt úgy is kipróbáltam, hogy előre ellette készitve az összes partició bár ez sem kéne mert a helyreállító CD ezt is elvégzi és formázza.

Súgó menüje (ez nekem igy kicsit még magas) :
Nem található a rendszerlemez helyreállítására alkalmas lemez. Próbálkozzon az alábbiakkal:
1) Lehet, hogy egy hiba folytán nem foglalta bele a műveletbe a kérdéses rendszerlemezt.
Ellenőrizze, hogy a lehetőleg rendszerlemezhez mely lemezeket hagyta ki a helyreállításból.
Irja be a LIST DISK parancsot a DISKPART parancsértelmezőbe.
A feltehetően rendszerlemezként működő lemez általában első a találatok között.
Ha tudja, távolítsa el a lemezt a kihagyott lemezek listájáról, és hajtsa végre újból a helyreállítást.
2 Nem kizárt,hogy USB-lemezt adott meg rendszerlemezként.
Válassza le a számítógépről az összes USB-lemezt.
Indítsa ujra a rendszert Win RE környezetben csatlakoztassa újból az USB lemezeket és kísérelje meg ismét a helyreállítást.
3. Elképzelhető, hogy érvénytelen lemezt adott meg rendszerlemezként.
Válassza le a lemezt a számítógépről, majd indítsa újra a rendszert WIN RE környezetben, és kisérelje meg újból a helyreállítást. (0x80042412)

Valakinek gyakorlati tapasztalata avagy egyszerű ötlete ?

W10 "hivatalos" iso?

Oem w7-ről frissítettem w10-re (pro). Laptop, matricás termékkulccsal ment fel a w7. Aktiváció rendben a w10-ben is, előtúrtam belőle a termék kulcsot, és az a bizonyos VK7JG generikus kulcs van benne. Digital entitlement, tehát elvileg a laptophoz kötött a licenc és kulcs nélkül, esetleg a w7-es kulccsal újra fog aktiválódni, ha újra felteszem.

Fel is szeretném tenni újra, mert az upgrade sok szemetet fent hagyott. A media creator tool véleményem szerint valami esd fájlt töltött le, abból rakott össze egy iso-t. (Kb figyeltem, mit hova rak, illetve az iso-n belül a fájlok módosítási dátumán is látszik, hogy pont akkoru.)

Én viszont szeretem a "hivatalos" iso-kat, amik msdnről jönnek, van hozzá sha, egy fokkal jobban bízok ebben, mint amit egy tool rak össze, még ha az MS toolja is.

És akkor a kérdés: erre a laptopra fel fog menni az msdn iso? (en_windows_10_multiple_editions_version_1607_updated_jul_2016_x64_dvd_9058187.iso) Még w7 időből rémlik, hogy volume licences aktiváció a lemezképbe van kódolva, és oem-re nem jó. Ez itt nem írja kifejezetten, hogy retail vagy volume vagy mi. Vagy én vagyok a hülye, és oem verzióhoz már nincs ilyen iso, csak a tool?

W10 OEM egy alaplap egy aktiválás avagy a licensz egy alaplaphoz rögzített

Először is mindenki olvasgassa a licencelési feltételeket és ha nem érti forduljon kezelőorvosához :D

A történet ott kezdődött, hogy használt felújított számítógép hivatalos Win7 COA matrica számlával és W10 ingyenes frissítéssel. A Win 7 PÉNTEKEN aktiválva gond nélkül Win10 frissítés gond nélkül és mindenki boldog.
Probléma , alaplap memóriavezérlő behalt így ezt garanciában cserélték, egy teljesen ugyanolyan alaplapra.
Innentől a W10-et sem újra SEM TÖBBET NEM lehet aktiválni.
A W7-et is újra kellett aktiválni, de azt legalább engedte.
MS-Infó 40 perc mire kezelő előkerült.
Nagyon sajnálja, de a W10 licenc 1 ALAPLAPHOZ és EGYSZERI aktiváláshoz van kötve és forduljak az OEM gyártó felé.

Nos, bemegyek egy nagykerbe " zacskóban" veszek egy gépet és hozzá OEM W10-et összerakom és 3 év gyártói garanciával "boldogan" átadom az új gazdájának.
Addig amíg az alaplap el nem halálozik semmi gond nincs, de ha a 3év garancia alatt új alaplapot kell a gépbe rakni akkor az új alaplaphoz új W10 licencre is szükség lesz.
A MS-Infó szerint ilyen esetben a az OEM gyártónak kell állnia az új licencet vagyis nekem avagy megkérdezhetem az alaplap forgalmazóját, hogy az ÚJ GARANCIÁBAN kicserélt alaplap mellé ugyan mellékel e nekem egy GRÁTISZ W10 licencet.
Szerintem vagy értelmetlenül fognak rám nézni vagy elhajtanak a P*csába....

Aki nem tudná a OEM W10 proff ára cca 50 000 FT !!!!!
Az MS eljárása és licensz politikája viszont felháborító és undorító.

Win7 -> Win10 az utolsó pillanatban

Felmerült bennem, hogy mégis meglépem. A kérdésem az, hogy dual boot-os gépen (Win7/Ubuntu) a frissítés nem fogja-e pofán vágni az elsődlegesen használt Linux partíciómat, meg a grub-ot? Valakinek van ez irányú tapasztalata?

Összefoglaló:
A frissítést többféle módon próbálva sem sikerült végigvinni. Tiszta telepítés lett a vége. Az hibátlanul ment. A linuxos partíciókat nem bántotta, de a grub-ot újra kellett telepíteni.
A gép egyébként egy ThinkPad T510, rajta gyárilag telepített Win7 prof (2 ntfs partíció, system és os) és utólag létrehozott két ext4-es partíción XUbuntu 16.04. Az egyetlen veszteség amit eddig tapasztaltam, az ujjlenyomatolvasó driver hiánya. Minden más tökéletesen megy Win10 alatt is.

W10-re upgrade törölte a Linux partíciót

Kedves HUP-osok!

Jómagam nem használok Win-t, de a családtagok igen és most az utolsó napokban mindenki nekiállt Win10-re frissíteni. Mindegyik gépen van Linux is, Ubuntu, szokásos beállításokkal.

Egyik gépen minden probléma nélkül megtörtént a frissítés. Egy másikon menet közben a grub elvesztette a fonalat, de kigugliztam, hogy a grub rescue-nak "ls (hd0,XXX)" meg "set prefix=(...)" parancsokkal hogy lehet megmondani, mit csináljon, így az is ment. A harmadik gépen viszont olyan történt, amit nem értek és nem is találtam rá a neten semmit.

Itt indul a Win10-re frissítés, a Win bootolgat újra, eközben egyszercsak kapok egy grub rescue promptot. Próbálom az "ls (hda0, ...)" stb parancsokat, mint fent, de mindegyik partícióra "unknown filesystem"-et kapok. Akkor látom, hogy már a grub első hibaüzenete is más volt, mint korábban: "no such partition"-t kiabált itt.

Ubuntu live-ra bebootolok és azt látom, hogy a korábbi merevlemezes linux partíció helye üres a partíciós táblában! Nem ez volt az utolsó partíció, az Ubuntu telepítő úgy tette fel, hogy egy extended-ben volt két partíció, az első, nagy helyén van ez a 300GB-nyi üres hely, ami megfelel a régi linux fájlrendszernek és ez után a swap partíció.

Találkozott valaki ilyennel? Van remény az üres helyen levő ext4-es partíció visszakapására?

Azt hiszem, ha ez menne, akkor a grub is visszaállítható lenne és folytatódhatna a Win upgrade.

Ha ez nem megy, akkor ha egy új linux telepítést csinálok az üres helyre, akkor vajon a grub telepítés után folytatódik a Win upgrade?

Előre is kösz!

Ötletbörze - hallgatói labor számítógépek managementje

Ez egy ötletelős topic, ki lehet élni a "tegyük jobbá a szoftveres infrastruktúrát" ösztönöket.

Nos, a helyzet az, hogy nem vagyok rendszeradmin, csak érdeklődő. Ez is egy hobbiprojekt lenne.

Van két hallgatói laborunk, két különféle géptípussal (30-40 db összesen). Ezeket Clonezillával kész image-ből szoktuk felhúzni, alapvetően Windows 10 van rajtuk.

Mivel lehetne ezekenek a későbbi managelését egyszerűvé tenni? Például kiderül, hogy minden gépre kell egy adott szoftvert installálni. Vagy felmásolni dolgokat, stb. Puppet/Chef/Ansible próbálkozások voltak, a Windows támogatásuk nem annyira jó.

Bármilyen - akár MSDNaa vagy Campus hozzáférésű - szoftver jöhet, a jogi oldalát megnézzük mi.

A lényeg: ti hogyan "turbóznátok fel" egy hallgatói labort, hogy:
- a gépek konfigurációját egységesen lehessen kezelni (van erre winrm-et használó PS scriptgyűjteményem, de igénytelen).
- ki-be kapcsolni távolról (ezt is csinálom egy ideje)
- naplózzam mindenféle kihasználtságát (SNMP-vel figyelem, ha kell)
- jöhetnek egyéb ötletek, bármi, amit érdemes két 20 fős laborban megcsinálni hobbiprojekt szinten

Igazából mindent össze tudnék ollózni magamnak, saját szoftverekkel, scriptekkel, de tudom, hogy ezek ezer éve megoldott dolgok, inkább kiindulópontok meg ötletek jönnének jól.

W10 alá második 10/100/1000 hálókártya 3 lépésben

" A medve nem játék, az Rtl nem hálókártya, a W10 nem oprendszer .. "

Adott egy alaplapi hálókártya Realtek® 8111F ami mellé belső hálózatba kellene egy más tipusú.
Szűrők :
megfizethető, más a chipje/gyártója, 3 év gyári garanciás.
Opciók 3 lépésben :
1. Tipus
2. Gyártói drv letöltés
3. W10 64 bit drv.
Kizárás Xp/Vista/W7/W8 drv felhasználás.

Van kb 1 kiló háló kártyám, használtak, mind jó csak épp egyhez sincs W10 alá támogatás. Eltelt kb egy év, hogy a W10 "ingyenesen" mint frissítés elérhető. A gyártóknak sajnos nemigen sikerült (bár szerintem nem is akartak)a meglevő hardverekhez W10 alá drv-t készíteni mivel vegyél mindenből újat ha már új oprendszert akarsz használni.

1. Netis AD1102 Hálókártya (PCI, 10/100/1000Mbps) ~ 2eft garancia 2 év.
http://www.netis-systems.com/Home/detail/id/102.html
drv, univerzális setup cd :
Windows Xp, 32-64 bit
Vista W7, 8, 8,1 (64/86bits),
Win 10(32/64bits)
MAC 10.2/10.3/10.4/10.5
Linux as Ubuntu 14.04/12.04/11.04

http://www.netis-systems.com/Suppory/cd.html

2. Intel Pro 1000 Gt (használt kártya)
http://www.intel.com/content/www/us/en/support/network-and-i-o/ethernet…
Windows® 10 and Server 2012* drivers -> ProwinX64.exe