Így lehetnek sikeresek a magyar startupok (x)

Címkék

Több mint száz pályamunkából választott ki nyolc döntős csapatot az MVM Edison startup-versenyének szakértői stábja. A környezetbarát és energiahatékony innovációk alkotói komoly képzésen ismerhetik meg a piacon is sikeres startuppá válás útját.

A jövő legígéretesebb, kreatív, piacképes, környezetbarát és energiahatékony fejlesztéseit keresi az MVM Edison program. „A több mint száz jelentkező projektből kiválasztott nyolc, legígéretesebb, az energetikai szektort célzó, széles körben hasznosítható megoldást kínáló, piaci körülmények között is értékesíthető kezdeményezés esélyt kap arra is, hogy akár 50 millió forint magvető befektetést nyerjen el. Hosszú út vezet azonban addig, amíg egy innovatív ötletből működő üzleti vállalkozás lesz” – emelte ki a verseny kapcsán Márton István, az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója. Arról, hogy az egyedi ötleten kívül mire is van szükség Gerencsér Dorkát, az SFL innovációs és startup-szakértőjét kérdeztük.

„A döntőbe jutott csapatok egy komplex, intenzív, nyolchetes szakmai képzésen vesznek részt az SFL, illetve a verseny partnerei, az IBM és az Innoenergy szakértőinek vezetésével. A program célja, hogy egyrészt a csapatok validálják ötleteiket, megvizsgálva piacképességüket, illetve hogy átadjunk minden olyan alapismeretet, ami üzleti, szervezési és kommunikációs szempontból is segíti a startupok jövőbeni sikereit” – mondta Gerencsér Dorka.

A képzésen a csapatépítés, csapatmunka és -dinamika, a hatékony folyamatmenedzsment mellett kommunikációs alapismereteket, tárgyalástechnikát, sajtókommunikációt, illetve az úgynevezett pitch technikát, vagyis azt, hogy három perc alatt hogyan „adják el magukat” is elsajátíthatják a versenyzők. Emellett a piacelemzésről, az üzleti terv készítéséről, a gyors prototípustervezés módszertanáról, illetve a szellemi tulajdon, a szabadalmak, védjegyek, a jog, az értékesítés, a pénzügyek, illetve a cégalapítás rejtelmeiben is szakértő mentorok támogatják a csapatokat. „A képzés során a csapatok interjúkat készítenek potenciális ügyfelekkel, vásárlókkal, felhasználókkal, felmérik a piaci igényeket, mindezt a Design Thinking metodológia segítségével. Célunk, hogy olyan komplex módszertant adjunk át, amelyeket a későbbiekben önállóan is használni tudnak majd az induló vállalkozások” – tette hozzá.

Az Edison döntőjére május végén kerül sor, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt három projekt egyenként 3 millió forint értékű kommunikációs szolgáltatáscsomagot kap, amely lehetőséget ad kommunikációs stratégia alkotására, arculattervezésre, de akár piackutatásra is. A legjobbak emellett egy tanulmányúton ismerhetik meg az IBM franciaországi dizájnközpontjának működését, valamint lehetőséget kapnak arra, hogy a program befektetői bizottsága előtt is bizonyítsák rátermettségüket, és akár 50 millió forint értékű magvető befektetést nyerjenek el.

Az MVM Edison program zsűritagjai között szerepel Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Rehus Péter, az IBM Magyarország országigazgatója, Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary vezetője, valamint Csendes Olivér, a Pioneers Ventures befektetői hálózat vezetője.

A pályázatról további részleteket az mvmedison.hu oldalon olvashat.

(Az MVM megbízásából készített anyag)

Hozzászólások

"Edison" ennél találóbban el se nevezhették volna.

Jo kezdemenyezes. Meglatjuk, hogy mennyire jutunk.

Viszont, csak en kapok agyergorcsot az "Így ..." cimek miatt? Mi ez a forum? Kik az olvasoi, Index-Divany kozonseg?

Abban egyetértek, hogy a fogalmazás szar... Viszont ezek az ötletek a linken (az első 5-6-ot néztem csak meg) nem feltétlen rosszak. Sőt a parabolikus napkollektor nekem tetszik, sőt az e-flag ötlete sem rossz (bár itt kételkedem, hogy egy kurva nagy zászlót kellene kitenni az épület tetejére, és az mégsem mutatni olyan jól)

Lehet, hogy az én fizikai/energetikai ismereteim kevesek ide, de feltételezem, hogy ha ki meri tenni az mvm az oldalára és támogatja ezeket a startupokat, akkor amögött ami elhangzik az egyes 1-2 perces videók alatt (vagy legalább a nagyrészüknél) van valóságtartalom, és nincs elméleti akadálya sem a projekt megvalósításának.

A linkelt rendszer egy Fresnel reflektoros, kollektoros hőerőmű. Mint ilyent, fizikai méretéből adódóan, képtelenség parabolikus tükörrel megépíteni. De ha hasonló rendszerűt szeretnél látni, akkor ott van a NOOR I. naperőmű.
A parabolikus rendszerek kis méretben előnyösebbek. Egy 25kW körüli inputtal rendelkező parabolikus rendszer egy 6 méter átmérőjű tükörrel megoldható és ebből adódóan csak egy tükörelemmel kell követni a napot. Ugyanekkora teljesítményhez cca. 160 nm-nyi napelemfelületre lenne szükség.
A koncentrátoros naperőművek másik előnye a magas hatásfok. A koncentrátoron, kollekrtoron 10% körüli a veszteség, a nagyméretű gőzturbinák hatásfoka 30-40% körüli.További előny, hogy a kollektorok a bejövő spektrum nagyobb részét képesek hasznosítani.
A másik dolog, hogy jelenleg egy átlag lakás energiafelhasználásának a 2/3-a fűtés. Napelemről táplálni egy fűtési rendszert elég elborult dolog, különösen ha akkor is így szeretnénk üzemeltetni, mikor nem süt a nap. Megfelelő munkaközeggel aka "titkos elegy", az napsütésel beérkező energia betárolható és lassan kinyerhető, mindössze egy megfelelő tartály kérdése az egész. És nem összevethető egy 8-10m^3-es tartály + egy keringető szivattyú bekerülési és üzemeltetési költsége, 100-160kWh akkumulátorcsomagéval.
A kollektoros rendszereknél kritikus az üzemi hőmérséklet, minél magasabb hőmérséklet különbséggel üzemelnek, annál magasabb lesz a hatásfoka.

--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

A fogalmazás jó. Így lehetnek sikeresek.
Ezért írtam meg kell nézni a 2016, 2017, 2018 nyerteseket, mennyi cég él ma, hova jutottak.
Elvileg ez a krém több száz jelentkezőből a legjobbak, vagy a kiválasztás vagy a mentorállás vagy egyik sem sikeres mivel kb. eltűntek. Ami él az se néz ki startup-nak.